Re: A Település

by **Shukaku** Szer. Ápr. 23 2014, 22:54

Ez egy fogós kérdés. Nagyon fogós kérdés. Biztosan csapdába akarja vele csalni. Ha azt mondja, hogy nem kapkodós, akkor Timidusnak mond ellent, meg persze saját magának, hiszen igazából tényleg kapkodósnak tűnt a nő, de azt sem mondhatja, hogy az hiszen akkor pedig őt magát sérti meg. Természetesen a mindig nagyon jól beváló köztes megoldást követte.
-Nem tudom. Én ezt nem tudhatom.
~Sérült a bizalom? De… mikor alakult ki közöttünk bizalom? Meg… miért? Egyáltalán miért bízott bennünk, amikor semmit sem tudott rólunk? Vagy… azt akarta mondani, hogy a nulláról negatívba ment? De nem… ha sérült, akkor volt valami. De ez értelmetlen. Ez a néni tényleg nagyon óvatlan, ha megbízik bárkiben, olyanokban is, akiket nem is ismer.~
-Vaddisznót pedig bármikor lehet vadászni. Sok van belőlük.
-És legközelebbiig akár ki is gondolhatjátok a taktikát és akkor nem kell kapkodni. A bocsánatkérést elfogadom, azonban megint ki kell, hogy javítsalak.
-Timidus…
-Nyugalom! Szóóóval, Timidus nem tud mindent jobban. Timidus nagyon sok mindent tud a harcokról, mert Timidus nagyon sokat tanult a harcokról. Sokkal több ideje csinálom mint te, teljesen normális, hogy többet tudok. Ezen nincs semmi meglepődni való, és értelmetlen rajta megsértődnöd. És én is bocsánatot kérek. Lehet, hogy kicsit gyorsan próbáltam túl sok mindent elmondani.
Ekkor azonban Shu tette csípőre a kezét, és bár se a hangját nem emelte fel, se a hangtónusa nem változott, azért látszott rajta, hogy nem tetszett neki amit hallott.
-Az nem jelent semmit, hogy nem tud beszélni. Timidus sem tudott beszélni, és mégis nagyon jól megértettük egymást. Egyszerűen időt kell azzal tölteni, hogy beszélgetsz vele, figyeled és tanulsz tőle. Nincs olyan, hogy csak egy medvebocs. Mit szólnál ha ő azt mondaná, hogy te csak egy ember vagy?
Picit kifújta magát, és Timidusra nézett. A sárkány együtt érzően pillantott vissza rá, és szemében a reménytelenség tükröződött.
-Figyelj jobban oda rá. Ugyanúgy, ahogy az idomításnál kitaláltad, hogy mik az igényei, ugyanúgy megláthatod most is. A feladatod nem ért véget azzal, hogy megszelídítetted. Ha nem törődsz vele, akkor visszavadul és újra mob lesz. Gondolom azt te sem szeretnéd…
Már mindketten próbáltak neki segíteni, de a nő egyszerűen olyan makacs volt, és annyira ragaszkodott a kinti világ dolgaihoz, hogy még Shu türelme is kezdett rogyadozni.
-Ő nem olyan kisállat, mint a kinti világban. Sokkal okosabb. Sokkal értelmesebb. Szüksége van arra, hogy figyelj rá. Szüksége van a törődésre, és nem csak arra, hogy etesd, sétáltasd és tisztán tartsd a bundáját.
-Ő a társad, és jelenleg tőle függ az életed. Jobb ha megjegyzed, hogy te függsz tőle, nem ő tőled. A mobok meg tudnak élni az idomár nélkül is, azonban az idomároknak végük, ha a pet elpártol mellőlük.
-Hidd el. Láttunk már ilyet…
Ennél jobb tanácsot pedig tényleg nem tudott adni egyikük sem. Amíg nem rendezik a kettejük kapcsolatát, nem mélyítik el egy picit, addig értelmetlen fejlődésen vagy harcokon gondolkodniuk.

by **Ilsette** Csüt. Ápr. 24 2014, 08:27

A válaszra csak bólint, hogy elfogadja. Magában gondolkozik, hogy tényleg ennyire kapkodott volna, vagy normális dolog sietni? Mindenesetre, ha itt nyugodt falusi életet élhet, akkor elengedheti magát. Pihenhet és jól érezheti magát, miközben tán sikerül valóban elfogadnia új otthonát. Mikor hallja, hogy vaddisznót bármikor lehet vadászni, akkor csak elteszi magában az információt, de nem hinné, hogy belefogna óvatlanul egynek az ölésébe. Elvetette az ötletet, hogy a mai nap bármilyen harcot folytasson. El kell gondolkoznia valami taktikán, ami használható a vaddisznó legyőzéséhez. Timidus szól közbe, amire bólint, hogy a részéről szintén elfogadva.
-Shu. Tudom, de mint látod én még nem kerekedtem felül a valóságon, s fogadtam el a virtuális valóságot. Valószínűleg ez a legnagyobb gondom, ami gátolja a fejlődésemet és ittlétemet. Ráadásul rémisztő, hogy ha itt meghalok, akkor odakint szintén. – Továbbiakban csak hallgatja a kislányt, aki elég logikusan vázolja fel a helyzetet. Cseppet sem szeretné, ha visszavadulna Bendő. Ránéz a medvére, aki ugyanúgy néz rá. Sokáig fürkészik egymást, mikor befejeződik a tanítás. Ettől több információ nem szabad hallania, mert az tényleg nem jegyezné meg. Odafordul hozzájuk, aztán távozást választja.
-Köszönöm a mai tanítást, akkor következőre a kezdetek városában találkozunk, vagy valahol máshol. Egyelőre lemondok a harcról és inkább rá figyelek. Ha pedig nem találtok sehol, akkor azt jelenti meghaltam. További jót nektek, s kellemes időtöltést. – Lerakja Bendőt a földre, aki leginkább odabújik búcsúzásképpen Shu lábához, Timidustól pedig egy kézfelnyújtással köszön el. Visszatér gazdájához, aztán nyugodtan sétálnak el a kihalt faluból, hogy visszatérjenek a városba. Végigzongorázza a ma tanult dolgokat, aztán felsóhajt.
-Bendő, szerinted valaha kijutok innen? – Az állat nem szólal meg, azonban Ilsettét megállásra készteti, mikor belekapaszkodik a lábába. Egy halvány mosoly előtör belőle, azonban két másodperc után eltűnik. Egy percig szobrozik a helyén, aztán indulnak tovább.

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 24 2014, 09:37

A lány is és a sárkány is mindössze lassú, szomorú fejcsóválással tud reagálni a nő szavaira. Mindkettejüknek furcsa, szinte érthetetlen, hogy miképpen ne tudjon valaki elszakadni a kinti világtól. Persze Shu tudja, hogy nem mindenki gyűlöli annyira azt a helyet, mint ő, de még azoknak is, akik ki akarnak jutni, rá kellene döbbenniük arra, hogy ez a világ nem az a világ, és alkalmazkodniuk kell, különben nem fogják túlélni.
-Rémisztő. De… annyira nem könnyű meghalni, ha óvatos vagy. A kristály mindig legyen nálad, ne menj veszélyes helyekre, és akkor nehezen érhet baj.
-Az első szinten való meghaláshoz igazán nagy tehetség kell.
Veti oda Timidus, de sajnos el tudja képzelni, hogy ez a páros még arra is képes, hogy akár védett területen is lenullázza az életét… sajnálta őket, de beletörődött abba, hogy mindenkit nem tud megmenteni. Neki Shukakura kellett vigyáznia, meg a céhtagokra. Chancery mellett persze ez is bőven elég volt, aki szintén önpuszitó hajlammal rendelkezett, de neki legalább ott volt Álomkelő.
-Akkor… majd még találkozunk. Biztosan. A céhházat pedig megtalálod itt.
Hívta elő a lány a térképét, és rábökött egy pontra.
-Ha bármi kérdésed van, bármikor szívesen látunk.
Shu egy simogatással köszönt el a macitól, Timidus pedig még oda is súgott neki valamit, amit Ilsette nem érthetett.
-Vigyázz rá kölyök! Az emberek nagyon törékenyek tudnak lenni.
Egy ideig csak bámulták a távolodó két alakot, majd Shu törte meg a csendet.
-Szerinted fogjuk még őket látni?
-Szerintem igen. Eléggé megijesztettem őket ahhoz, hogy ne csináljanak semmi butaságot. És szerencsére a szintjük is korlátozza őket.
-És ha esetleg… ha megtalálják a kiképzőtisztet?
-Reménykedjünk benne, hogy nem fogják.
-Még soha nem láttam senkit meghalni itt Timidus. Nem akarok olyanokat ismerni, akik meghalhatnak.
A sárkány egy ideig gondolkodott, mintha válaszokat keresne, de úgy tűnt, hogy nem talált semmi okosat.
-Menjünk haza Shu.
A lány bólintott, majd elindultak a céhház felé.

/Köszönöm szépen a játékot! ^^ /

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Május 01 2014, 18:46

Ilsette: Gyenge Lénygyengítő Méreg (a mérgezett mob 10%-kal több sebzést szenved el 2 körig minden találat után, maximum 3 találatig marad a pengén)
Shukaku: Könnyű Kard (+1 erő +1 gyorsaság)

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 10:43

/Shu/

Azt hiszem jót tenne most egy kis környezetváltozás. És valahol össze kéne szedned a napi betevőt. Mivel Marluna már napokkal ezelőtt eltűnt a horgászfelszerelésemmel, és azóta sem találkoztam Shu-ékkal, hogy megkérdezzem merre tudnék beszerezni egy újat, így maradt a vadászat. Már ha találok egy megfelelő vadászhelyet. Azon a véleményen vagyok minél kihaltabb egy hely, annál jobban el lehetek a gondolataimmal.
Így keveredek el az első szint szinte legszélére. Nm is tudtam, hogy erre fele is van település. Nem is csoda, eddig csak nagyon ritkán hagytam el a Kezdetek Városát. Ha már itt vagyok körbenézek a városban. A város sokkal kisebb, mint a főváros, és sokkal kihaltabb is. Azt hiszem meg tudnám szokni ezt a némaságot. No, de nem ezért vagyok itt. Keresni kéne valami jó kis vadászlest, de olyan nem igazán van a környéken. A szemem sarkában meglátok egy árnyat. Odafordulok, de addigra eltűnik egy házfal mögött. Legalább most már tudom merre induljak, tehát arra megyek, ahol eltűnt az árny a szemem elől. Ezzel ki is érek a városból, és egy hatalmas mező tárul a szemem elé. Szinte senki sincs a környéken.
Szinte...
A közelben megpillantok egy ismerős alakot, és egy kis gondolkodás után eszembe jut a neve. Vagyis a neve egy része.
odamegyek hozzá.
Öhhm szervusz Shu- sehol nem látom sárkincát, pedig teljesen elválaszthatatlanok, biztos itt van valahol a környéken, a múltkor is elbújt- azon gondolkoztam, mit is mondtál legutóbb, honnan tudok horgászbotot szerezni. Tudod, kölcsönt adtam, amit ideadtál és már napok óta nem láttam az illetőt, nekem meg teljesen kiment a fejemből hol is tudnám pótolni.- Persze mivel ő az egyetlen idomár, akit ismerek másról is akarok vele beszélni, de azt inkább később hoznám fel.

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 11:07

Még mindig Hinari szavai kattogtak a sárkány fejében. Nincs ugyan nyomkövetés jártassága, de ő majd megoldja máshogy. Hogyan is hihette volna el a lánynak azt, hogy a Top-10 második helyezettje majd pont másra fog hagyatkozni, amikor tudta jól, mennyire nem bíznak meg egymásban a frontharcosok sem, nemhogy még valami ismeretlen egyénre bíznák rá a tájékozódást, aki könnyedén csapdába vezetheti őket. Persze az is megfordult a fejében, hogy a kardforgató nem azért mondta azt, hogy valakire, mert tényleg bárkire rábízná a vezetést, hanem csak nem akarta kiadni az ő nyomolvasójukat. Minden meglehet, hiszen Hinari okos. Mindenesetre úgy döntött, hogy ő is megpróbálkozik azzal, hogy jártasság nélkül igyekezzen jártasságot működtetni. Az első választás a lopakodásra esett. Mivel Shunak volt észlelése, még lopakodás jártassággal is nehéz lett volna úgy rátörni, hogy ne vegye észre. Pont ezen okok miatt nem is űztek hagyományos játékokat már nagyon régóta. A fogócska kimenetelét a gyorsaságpontok határozták meg, a bújócskát pedig a lopakodás, az észlelés és a nyomkövetés. De azért meg kellett próbálni, hátha olyan kiskapura lelnek, amit Suzu is említett, és aktiválhatnak rejtett képességeket. A sárkány az egyik romos házban bújt el, és onnan várta, hogy mikor is vethetné rá magát az áldozatára, azaz jelen esetben az idomárra, akinek az volt a feladata, hogy ezt észrevegye. Persze már sokszor kiszúrta, és Timidus a lelkére kötötte, hogy ne merészelje nyerni hagyni. Akkor azonban, amikor Cearso megjelent, az alkalom is felkínálta magát, Timidus pedig az ablakból kiröppenve leterítette a lányt, és vetett pár bukfencet is vele, majd a mellkasán telepedett meg végül, míg Shu a földön feküdt, és nevetett.
-Nem ér Timidus, elvonták a figyelmemet!
-Tudom.
Bólintott a sárkány, és leszállt a társáról.
-Szervusz Cearso.
-Szia!
Köszönt Shu is, miközben feltápászkodott, és továbbra is mosolyogva kezdett el kotorászni az eszköztárában. Természetesen már pótolta a Cearsonak adott botot, hiszen ingyen volt. A fiú feltűnése kedves emlékeket is felidézett, hiszen nem sokan ölelgették a napokban Timidust.
-Botot, meg minden mást is a Kezdetek Városában tudsz venni, a vásárlós negyedben. Addig is itt egy újabb.
Adta át nevetve a kezdő felszerelést, és egy papírt is, amire felfirkantotta a bolt koordinátáit.

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 13:21

Amint megszólítom a lányt, egyből le is esik, hogy mért nem láttam a sárkincát. Amilyen kecses mozdulatokat hajtott végre, megáll a szavam egy pillanatra.
A sárkinca, akarom mondani Timidus leteperi a kicsi lányt.
Ahogy kihallom a szavaikból, megzavarhattam a játékukat, vagy talán a gyakorlatukat.
-öhhm, nem akartam megzavarni a játékotokat- mondom, miközben a sárkinca leszáll a lányról.
-Neked is szervusz, Timidus.-
Leguggolok a sárkincához és megborzolom a buksiját, remélem nem haragszik meg rám miatta.
feldob a sárkinca látványa, meg persze a lány folyamatos mosolygása is.
Amikor pedig egy újabb botot nyújt át a bolt koordinátáival, érzem ahogy elérzékenyülök.
-Ezt.. ezt nem kellet volna.
Elfordulok, hogy ne lássa ahogy végigfolyik egy könnycsepp az arcomon, amit a lehető legkevésbé látványosan próbálok letörölni.
A fenébe, utálom mennyire érzékeny vagyok már erre is.
Visszafordulok, majd megnézem a térképemen az adott helyet.
-Nem hiszem el, tegnap pont ott sétáltam el mellette.- Bár nem csodálom, hogy nem vettem észre, épp mással voltam elfoglalva.
-Na de mindegy úgysem horgászni jöttem erre-felé. Veletek is csak véletlenül találkoztam, de ha már úgyis összefutottunk, nincs kedvetek bevezetni a vadászat rejtelmeibe is? Mintha mondtál volna olyasmit a múltkor, hogy ti vadászni is tudtok. Meg valami olyasmit, hogy nem kell megölni szegény állatkákat. De nem tudom, hogy ezt hogy vitelezhetném ki én, mint egy vérbeli íjász.
Tényleg fogalmam sincs, de horgászni sem lehetett nehéz megtanulnom, ha még a betegségem felbukkanása után is sikerült kifognom valami ehetőt.
Bár ehhez sokban hozzájárult Shu főzési tudománya.
-És a múltkor is nagyon finom ebédet hoztál össze a fogásból.

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 13:57

-Megzavarni? Ja… nem, nem, nem… semmi baj! Mi csak… mi csak gyakoroltunk… bújócskázni… azaz… izé…
Szegény lány egész idáig küzdött azért, hogy ne kezeljék gyerekként, erre pont egy ilyen félreérthető helyzetben kapták rajta, ráadásul pont egy olyan fiú, akivel mondhatni még jóba is volt, azaz inkább csak annyi, hogy ő éppenséggel nem gyűlölte őket, mint olyan sok más ismerőse meg igen, sőt, akár látatlanul is. Pedig Justin és Jun, és főleg Ozirisz óta már kezdte kicsit ő is úgy érezni, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, amit csinál, csak sajnos ezt nem sokan akarták elhinni, vagy ha azt is mondták, hogy el is hitték, nem viselkedtek úgy. Mindenesetre inkább csak vont egyet a vállán, és igyekezett túltenni magát ezen a hatalmas problémán, és továbbra is mosolyogni.
-Semmi baj, már úgyis végeztünk… azt hiszem…
Nézett visszaigazolásért a pet felé, aki egy bólintással jelezte, hogy ő sem kívánja egy ideig folytatni a gyakorlást, legalább is nem a fiú társaságában, hiszen az igen csak unalmas lenne az íjász számára. Mivel Cearso még meg is simogatta, amit természetesen engedett, és még a szokásos doromboló-morgó hangját is előadta. Az elérzékenyülős pillanatot azonban egyikük sem tudta hova tenni. Timidus számára már múltkor is fura volt, hogy vannak örömkönnyek, és az emberek még azt sem tudják megkülönböztetni, hogy most szomorúak vagy boldogok, de azt Shu sem értette, hogy ezen miért kell ennyire meghatódni. Na jó, persze értette… vele is történt elég sok dolog, és ő is meglepődött már azon, ha valaki jó volt hozzá… de azt nem akarta látni, hogy másokat is ennyire meglepi, ha valaki segítőkész. Ez egyre jobban kioltotta belőle a reményt az emberek felé.
-Cearso… én… tényleg ingyen van, és én sokat sétálok arra. Nem kerül semmibe, még megköszönnöd sem kell. Szívesen segítek, ha tudok. És… a vadászatban is. Már vadásztunk is íjásszal, és ha úgy találod el a vadat, hogy csak súrolja a vessző, akkor nem sebzed, de olyan, mintha megérintenéd.

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 15:37

bújócskázni? Az én szemeben ez a gyakorlat inkább a fogócskához hasonlíthatott, de ezt nem teszem szóvá. Nem vagyok én az a tudálékos fajta. Vagyis de, de nem akarom elüldözni magamtól ezt a lányt.
Amikor megsimogatom a sárkinca fejét el kezd dorombolni.
Jé, ilyet is tud?
Miért is lepődök meg ezen, már a múltkor eldöntöttem, hogy hús-vér személyként fogok rá tekinteni. Abba természetesen beletartozik az érzések kimutatása. Ezzel csak még élőbb lett a sárkinca a szememben.
-Megköszöni is teljesen ingyen van, nincs igazam? Szóval szerintem egálban vagyunk.
Megkönnyebülten hallom, hogy nem kell közvetlen eltalálnom szegény kis vadakat.
-Ez remek hír, így talán képes leszek..- elharapom a mondat végét, a betegségemről már tud, nem akarom, hogy még a gyengeségem miatt is sajnáljon.
-Nézd csak ott fut egy.- alaposabban szemügyre veszem.- egy hiúz.- Kiáltok fel hirtelen, amint felismerem, ilyet még a valóságban se láttam, csak képeken. És arra se számítottam, hogy ebben a világban találkozok valami hasonlóval, hiszen még a Bestiárium is ritka vadként írja le.
No, itt az alkalmam használni a fegyveremet. Gyorsan elő is veszem az íjamat az invetorymból, majd felajzok egy nyilat. Becélzom a kisállatot.
Ismét képek kavarognak a fejemben. Azoké akiket nem sikerült megmentenem. Egyszerűen nem tudom megtenni. Még úgy se, hogy tudom, hogy nem fáj neki. Közben a szemem a kislányra téved.
Milyen édes a mosolya.
Ez talán elég erőt ad a lövéshez. Ismét megfeszítem az ideget, majd elengedem a nyilat a nagyvilágba, ami egyenesen beleáll a kisállat hátába.
-Szegény, egyáltalán nem így akartam.
Majd megnyitom az inventorymat.
-Jé, tényleg itt van.
Jelentem ki diadalittasan.

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 16:47

-De, igazad van, és nagyon szívesen. Rossz volt látni, hogy az utcán kóvályogsz éhesen, így legalább már mindig lesz valami vacsorád. Még ha nem is fogsz ehetőt, azokat is eladhatod a piacon, és abból már pár óra horgászatból is kijön az egész napos szállás és reggeli, vacsora és ebéd ára is. Szóval örülök, hogy segíthettem. És…
Kicsit elgondolkodott, és megint csak mosolyt csalt az arcára ez a kedves fiú.
-Ha te is kölcsönadtad valakinek, akkor te is tudod, hogy milyen jó dolog segíteni, szóval ne is próbálj meg tartozni meg hálálkodni nekem.
Öltötte rá a nyelvét Cearsora, majd ismét kis, halk kuncogás hagyta el az ajkait. Még csak másodszor találkozik ezzel a fiúval, de folyamatosan örömöt hoz az egyébként mostanában nem valami jól alakuló életébe.
-Szóval igen egálban vagyunk.
Arra, hogy Cearso mire lesz képes nem kérdezett rá, hiszen a fiú nyilván okkal harapta el a mondatának a végét, és egy kis, alig érzékelhető intéssel még a sárkánynak is jelzett, hogy ő se érdeklődjön, mert nem rá tartozik. Timidus csak bólintott. Azt viszont már a pet magától találta ki, hogy nem ugrott előre, amikor megjelent a vad. Ő már rég elkapta volna, persze csak érintéssel, és vissza is tért volna a kis csapathoz, mire Cearso csak odáig eljutott, hogy előhalássza a fegyverzetét. Ismét csak Shunak kellett arra is biztatnia, hogy lőjön… utána pedig…
-De… de hát… azzal a papírral a múltkor… akkor olyan jól ment…
Dadogott a lány, és elfordult, hogy ne lássa a szegény cica elpixeleződő maradványait. Timidus ekkor röppent fel, és ellenkezést nem tűrve kikapta a fiú kezéből a fegyvert, és behajította annak az üres háznak az ablakán, ahonnan az előbb ugrott ki.
-Ez neked egy ideig nem fog kelleni. Ha nem vagy biztos a támadásban, akkor ne indítsd meg a támadást, mert több kárt okozol vele, mint hasznos.
Shu csak értetlenkedve bámulta a hiúz hűlt helyét, és szerencsére a megdöbbenéstől nem hallotta meg, hogy Cearso még örömködik is a fogáson.
-Ugye… ugye nem direkt volt?

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 17:38

A sárkincának igaza van, nem is ellenkezek, nem is tudnék, amikor kiveszi a fegyvert a kezemből. És az örömöm azonnal borúba fordul, amikor meghallom a lány kérdését, szerencsére nem vette észre, hogy örülök a találatnak.
Van egy olyan érzésem, hogy most sikerült mindent de tényleg mindent elrontanom. Szegény kislány, most biztos én vagyok a szemében a gonosz. Ezt nem tudnám elviselni.
Megpróbálom a lány vállára tenni a kezem. Tudom milyen érzés látni valakinek a halálát, de ez a kislány szorosan fűződik az itt élő állatokhoz is.
Nem tudom, mit gondolna rólam, ha megtudná, hogy egy olyan gyilkossal barátkozom Marluna személyében, aki élvezi azt, hogy gyilkolhat. Ráadásul neki adtam azt a botot, amit tőle kaptam.
Egy darabig csak némán állok. Megpróbálok a szemébe nézni.
-Nem.. Nem direkt volt.- Ismét megfordulok, de most nincsenek könnyek.- De nem akarok hazudni, nem mondom, hogy nem örültem a találatnak- egy pillanatra megállok a beszéddel -Azt hiszem jobb lesz, ha most egy darabig nem találkozunk.- Elindulok a lehető leglassabb tempómban. Alig teszek meg pár lépést amikor eltűnik a lábam alól a talaj, és a földön találom magam.
Gyilkos vagy
-Én megöltem.. megöltem szegényt.- Beleütök az öklömmel a földbe.
-Bárcsak.. bárcsak... bárcsak elfelejteném.
Villanás
Hol vagyok? Mit keresek a földön?
A fekvő helyzetemből lassan felülök, miközben meglátok egy kislányt és egy sárkányt.
-Szervusz- Fordulok a kislányhoz- meg tudnád mondani hol vagyok? Nem emlékszem hogyan kerültem ide.- miközben a lány válaszára várok, kitépek egy fűvet a földből és elkezdem rágcsálni, aztán egyből ki is köpöm.
-Azt hiszem ez nem ehető. Legalábbis szerintem nem, de nyugodtan próbáld ki te is, ha nem hiszed.
/edit: utánaszámoltam, és ez volt a 100. postom. hip-hip/

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 18:03

Shu nem haragudott Cearsora. Dühös volt, dühös, amiért a fiú puszta ügyetlenségből kioltotta egy szegény mobocskának az életét… de valahogy nem tudott rá haragudni. Ugyanúgy, ahogy Peter eltűnésekor kutatta neki a kifogásokat, ahogy Anatole levele után megörült, hogy a fiú mégsem csapta be, és nem hagyta el, ahogy Utahimének biztos sok dolga van, repülni tanul Falcoval, vagy… vagy… és mindig csak a kifogások, és a remény keresése, és ez addig gyűlt, amíg teljesen világossá nem vállt számára, hogy egyébként nem, nincs igazság, és mindenki elhagyta. Ennek a fiúnak azonban nem kellett kifogásokat gyűjteni, mert ő maga volt a kifogás. Nem húzódott el, amikor Cearso a vállára tette a kezét. Az íjász még arra is képes lett volna, hogy a fegyvere nélkül távozzon. Inkább bevallotta, hogy igenis érzett örömöt a gyilkolásnál, mintsem egyszerűen hazudott volna, és megelőzte volna a bajt. Nem hazudott, és ezzel olyasvalakire emlékeztette a lányt, aki jelenleg a legeslegfontosabb volt az életében. Timidusra. Amikor elfordult, egy pár pillanatig még nem tudott utána szólni, de akkor is fel akarta tenni az utolsó kérdését.
-Miért?
A szó halk volt, de hallható, és mindenre alkalmazható. Érdekelte, hogy a fiú miért nem hazudott, érdekelte, hogy miért nem tudott jól célozni, amikor legutóbb tökéletesen ment neki, és érdekelte, hogy miért örült a hiúz kivégzésének. De a fiú már nem adhatott rá válaszokat. Timidus lassan a lány mellé lépett, és halkan megszólalt.
-Emlékszel, hogy mit mondtál nekem Ravenről? Hogy mit mondtál a te...
-Trauma.
Ejtette ki szinte suttogva a kis idomár a szót, és meg sem várta, hogy a pet végigmondja a gondolatát. Elővette a papírlapot, amit az íjász azért készített, hogy emlékezzen rájuk.
-Timidus és Shu. Te pedig Cearso. Nem kell félned tőlünk. Az első szinten vagyunk, Horunka faluban, és... beszélgetünk.
A vad és a vessző is elpixeleződött már, és nem is volt fontos. Jelenleg nem.

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 19:11

A sárkány megszólal. Ez fura.
A lány pedig megmutat egy lapot. Két név szerepelt rajta.
-Timidus.. Shu.. Cearso.. Nem félni.. első szint.. Horunka..- ismételem a lány szavait.
-Az én nevem nem Cearso.. a nevem.. a nevem.. mégis mindenki így hív, ez jobb név.
-Beszélgettünk? Miről?- becsukom a szemem, megpróbálkozok visszaemlékezni.
Nem szabad emlékezned.
-Miért nem? Én emlékezni akarok.
Mert rossz.
-És ha rossz? Sok rossz dologra emlékszem, amik ellen nem teszel semmit.
Mert azok fontosak.
-És ez nem? Minden emlék fontos.
Ez más..
-Miben? Mégis miben más?
Ez veszélyes.
Nem vitatkozom tovább magammal. Úgysem tudnék, mit csinálni.
Kinyitom a szemem, egyenesen a lányra nézek. Csak most esik le, hogy a gondolataim egy részét hangosan is kimondtam. Most biztos még rosszabbnak hisz, mint eddig.
-Shu...- ismét becsukom a szemem.
egy aranyos kislány, sokat horgásztál vele, finomat tud főzni, Timidus mindig ott van mellette.
-Timidus...- Shu legjobb barátja, kedveled őt, egy sárkány.
-Sárkány?- kinyitom a szemem.
Tényleg egy sárkány.
-Első szint? Az melyik országban van? Nem, nem ország, akkor mi? És Horunka? Sose hallottam róla.
Felállok, azt hiszem mindent elrendeztem magamban, ami el akartam.
-Nos. Shu és Timidus, azt hiszem tudtok a betegségemről, szóval most inkább nem magyarázkodok. Egy kicsit még homályosak a dolgok, de azt hiszem bennetek meg tudok bízni. Nos miről is beszélgettünk?
Tudom, hogy van valami a dolgok mögött, és ehhez Shu-nak is köze van. Biztos csináltam vagy mondtam valamit, ami nem tetszhetett neki. Vagy ő csinált valamit, ami nekem nem tetszett.
Hiányérzetem támad.
-Valami hiányzik. Nem.. inkább valaki.
-Szonja. Nem valaki más. Valaki közelebbi.
Csak egyetlen név visszhangzik a fejemben. A kislányhoz fordulok.
-Tudsz valamit Árnyékról?

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 20:16

~Nem Cearso? Persze, hiszen karakternév. Mintha ezt már mondta is volna. És… magában… vagy magával beszél?~
Shu egyre inkább úgy érezte, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint amivel ő valaha is meg tud majd küzdeni. Segíteni akart ennek a fiúnak, nem akarta magára hagyni, de egyszerűen ez már túl sok volt neki. Nem egyszer szólaltak már meg az ő fejében is hangok, hol a lelkiismeret, hol Timidus… vagy talán ez a kettő dolog már egybe is olvadt, és Timidus már akkor is védi őt, ha ott sincs. Ez persze csak még inkább közelebb hozta őt a pethez, hiszen a végtelen szeretet és hűséget látta benne, hiszen azt is szerette volna látni, ez pedig egy erősen önbeteljesítő jóslatnak bizonyult az ő esetében. Nem volt nehéz kitalálni, hogy min is vitatkozhat a fiú önmagával, hiszen nagyjából ki is lehetett következtetni, a rá adott válaszokból. Minden annyira egyszerű volt. Cearso már azt sem tudta, hogy hol van. Azt sem tudta, hogy ez nem ország, hanem szint, hogy ez nem a kinti világ, hanem Aincrad. A kislány lassan közelebb lépett az íjászhoz, és a kezébe nyomta, sőt szét is nyitotta a kezében azt a papírost, amit anno tőle kapott.
-Nem emlékeztet ez téged semmire? Egy picit sem? Éppen… éppen a betegségedről beszélgettünk. Ha azt szeretnéd, hogy tudjunk segíteni, akkor el kell mesélned mindent. Mindent, amire most emlékszel, hogy ha majd elfelejted, akkor emlékezhessünk helyetted. Timidus nem felejt el soha semmit. És ő nem is hazudik. Szeretnénk neked segíteni, de amíg nem tudjuk, hogy mi van veled pontosan… addig ez így csak ijesztő…

by **Cearso** Vas. Szept. 21 2014, 21:16

Mindent?
Azelőttről, vagy azutánról hogy felvettem azt a fura sisakot?
Inkább az utána történt dolgokról mesélnék.
Novembert írtunk, kezdetben hárman voltunk. Nem emlékszek a nevükre. Elindultunk a városból. Megtámadtak valakit előttünk, egy csuklyás alak volt.
Odarohantam segíteni, de én is kelepcébe kerültem. Láttam ahogy fogy mindkettőnk élete. Mindkettőnk élete egy hajszálon függött. Én szerencsésen megúsztam, de a másiknak már nem tudtam segíteni, és előttem vált a teste kicsi piros kockákká.
Azóta nem tudok rendesen harcolni, senkiben sem vagyok képest kár tenni.
Két évig csak vegetáltam, nem akartam senkinek se több kárt okozni.
Egészen addig, amíg nem találkoztam egy lánnyal. A lány elvitt egy cukrászdába és közben sokat beszélgettünk. Olyan dolgokról is amikről általában nem szeretek beszélni. Két év után ő volt az első, akinek nyíltan beszéltem a betegségemről. Azt hiszem beleszerettem.
Ezután találkoztam veletek, szerintem ennek a részleteire te jobban emlékszel, mint én.
Ezután feltűnt a csuklyás alak és egy ugyanolyan papírlapot mutatott, mint te most, csak azon egy másik név szerepelt A Timidus helyett. Marluna ezután, mintha rám csimpaszkodott volna, mindenhova követett, az egyik nap el is vitt egy nagyon sebesült lányhoz, akit megmérgeztek. Se potikat, se kristályokat nem lehetett használni. Marluna a megtámadója után futott, hogy kiszedje, hogyan lehetne meggyógyítani a lányt. Ezután felvettem a lányt a földről és elindultam, de nem voltam elég gyors. A kezeim közt esett szét. Amikor Marluna visszatért, és megtudta mi lett a lánnyal vigasztalni próbált, azután pedig arról kezdett mesélni, hogyan végzett a lány gyilkosával. Olyan élvezettel mesélt róla, hogy én is beleéltem magam. Nem volt jó érzés.
Mégsem tudtam gyilkosként kezelni, amikor azt mondta, hogy majd főzni fog nekem az általa fogott halakból, és ehhez horgászbotot kért. Azóta nem találkoztunk.
Nagy vonalakban erre emlékszem. Remélem feleltem arra, amire kíváncsi voltál.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 22 2014, 07:19

Most mondja azt ennek a fiúnak, aki talán élete legnagyobb, és legrémisztőbb jeleneteit elevenítette fel most a számára, megkínozva magát, és önmagára erőltetve a szörnyű emlékképeket csak azért, hogy azokat hitelesen elmesélhesse neki… ezután adhatja neki azt a választ, hogy nem, nem felelt a kérdésére? Shu csak annyit tudott, hogy segíteni akar, valamint azt, hogy valahol, a lelke legmélyén mégsem. Menekülni akar, elmenekülni az ilyen problémás és kezelhetetlen alakok elől, akiknek úgysem fog tudni segíteni. Elmenekülni Chan elől, aki a folyamatos lelki tusáival és hangulatingadozásaival az őrületbe kergeti őt, és nem tudja, hogy miként is kellene vele viselkednie, hogy az neki jó legyen, és végre elfogadja olyannak, amilyen. Elmenekülni a céhből, aminek falai folyamatosan Hisame énekét visszhangozzák, a folyosókat a kacaja tölti be, és a kertben szárnyának suhogása röppenti fel a szellőt. Shu akart a barátjára emlékezni, de nem folyamatosan. Nem mindig. Ha nem akart volna, akkor nem ment volna vissza az emlékműhöz, hogy friss virágot vigyen. Most már azzal is megbarátkozott, hogy Hisame neve mellé valaki mindig odaírja Peterét is. Ha valaki gyászolni akarja a gyilkosokat, akkor lelke rajta. A legfájóbb azonban az volt, hogy tudta, bármiképpen, bármennyire kedvesen és eredményesen nyújtana segítséget ennek a fiúnak, még ha sikerülne is, akkor utána elhagyná. Ezt tette mindenki. Talán megköszönte párszor a segítséget, de amint már csak barátnak kellett lenni, és nem kellett a segítség, mindannyian eltűntek mellőle. Akkor mi értelme barátkoznia? Mi értelme ilyen fájdalmas kapcsolatokba belekerülni, ha úgyis mindig ugyanaz lesz a vége? Timidus aki csak szemléli az embereket, aki furának tartja őket, de nem hiányolja a társaságukat. És aki tudja kezelni a helyzeteket… ahogyan most is.
-A betegségedről beszélj!

by **Cearso** Hétf. Szept. 22 2014, 16:21

Meglepett a sárkinca kérése.
-A betegségemről? Mi mást mondhatnék róla, mint amennyit eddig már elmondtam? A helyzet az, hogy erről nem tudok szinte semmit.
Leülök a földre, van egy olyan sejtésem, hogy így könnyebb lesz.
-Azért megpróbálom.
-Kezdetben csak néhány adatot felejtettem el. Nevek, címek, dátumok.. Azt mondták, azért mert szétszórt vagyok.
Később rosszabbodott a helyzet. Percek tűntek el egyik pillanatról a másikra, aztán órák, végül volt olyan, amikor azt se tudtam, milyen nap van.
-Néhány évvel később, mostantól számolva nagyjából két és fél, három éve találkoztam egy lánnyal.
-Nagyon sokat voltunk együtt, és ő kezdett el először komolyan foglalkozni a betegségemmel. Persze ebben sok szerepe volt annak, hogy a közös munkánk miatt sokat kellett magyarázkodnia az emlékkiesések után.
-Nagyon sokat sikerült kiderítenie kísérletezgetéssel, persze én voltam az egyetlen kísérleti patkány, amit nem is igazán bántam.
Egy.- kezdek el számolni az újaimon.
Az kiesés időpontjai egymástól teljesen függetlenek, és a kiesett idő is folyamatosan változik.
Kettő.
A nevekre a legkönnyebb visszaemlékeznem.
Három.
Ami egyszer kiesett, az utána nagy valószínűséggel ismét ki fog esni.
Négy.
Ha valami olyan történik, amit nem tudnék elfogadni, akkor magam is elő tudom idézni.
Öt.
Az emlékekkel együtt kiesnek az érzelmek és érzések is, ez alól két kivétel van. A szeretet és a gyűlölet vagy düh.
A kezem végéhez értem, és csak bámultam az öt kinyújtott ujjamra.
-Azt hiszem ennyi, amit most a betegségemről mondani tudok.
Eszembe jut még valami. Felnézek a lányra.
-Vagyis van még valami, de ezt csak akkor szabad használni, ha vészhelyzetről van szó. A lány sokat próbálkozott, hogy minél gyorsabban visszahozza a memóriámat, és talált egy meglepően gyors módszert.
Az olyan dolgokat, amit egy személyhez kötök fel tudom idézni, ha megölel az illető.
-De eddig csak egyszer kértem, hogy öleljen meg valaki, amikor nagyon magányos voltam... de annak is rossz vége lett.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 22 2014, 17:26

Ha már Cearso letelepedett, úgy Timidus is Shu mellé ült, a lány pedig egy ideig még hol a sárkányra, hol az íjászra emelte tekintetét. Ő menekült volna. Menekült volna a fiú elől, a problémák elől, a baj elől, amit rá fog hozni ez a betegség. Tudta jól, mert ugyanezt érezte Justinnal kapcsolatban. Ugyanazt, hogy ha a fiú vele van, akkor az, hogy ő nem akar kijutni, hogy ő szembeszegül mindenkivel, hogy ő más, mint a többiek, hogy ő kedveli a peteket, és élőnek gondolja őket, az bajt fog hozni Justinra is. De ő sem menekült el, és nem űzte el a fiút sem. Önző módon ott maradt, és ott van mostanáig is, bár igaz, hogy ez a kapcsolat sem olyan, mint amilyennek a legelején elképzelte… vagy amilyennek egyáltalán egy szoros barátságot elképzelt. Nem akart már szoros barátságot senkivel, mert rájött, hogy senki nem fog megfelelni az igényeinek, amiket Timidus megléte támasztott. A sárkány mindig ott volt mellette, mindig segített, és önzetlen volt. Ezzel egyik ember sem szállhatott versenybe. Azt azonban tudta, hogy ha ő akkor volt olyan önző, hogy a fiú nyakán maradt, akkor most neki is itt kell maradnia, egyfajta vezeklésképpen. Persze ha egy kicsit is mutatta volna Timidus felé, hogy bár akar segíteni ennek a fiúnak, de nem hiszi, hogy képes rá, akkor a sárkány sem törte magát volna ennyire. Shu félt, félt attól, hogy megint lehetetlen feladatba vágta a fejszéjét, és megint csak csalódás lesz a vége, amit azonban már bőven eleget tapasztalt, és egy életre elege volt már belőle. Az utolsó mondatra azonban felkapta a fejét. A többi sajnos nem mondott el semmit… legalább is semmi hasznosat.
-Akkor… akkor ezért szeretted volna megölelni Timidust?

by **Cearso** Szer. Szept. 24 2014, 08:03

Meglepődve nézek fel a lányra, majd a tekintetem a sárkányra szegeződik.
-Én.. lehet hogy.. talán azért.. nem tudom... nem emlékszem- térek ki a válaszadás elől.
Nem értem, miért olyan nehéz az érzéseimről beszélnem, amikor ennyire érzékeny vagyok.
Pedig eddig olyan könnyen jöttek a szavak. Talán.. talán ha a másik oldalról közelíteném meg a dolgokat.
-Én...- az első szó könnyen jön. Már csak fel kéne tölteni értelemmel. Mégsem kéne erről pont Shu-nak és Timidusnak mesélnem, de ha már elkezdtem, akkor be is fejezzem.
-én harcolni akarok, küzdeni a végsőkig, hogy ne kelljen többször olyat látnom, ha kell akkor inkább engem öljenek meg, de nem akarom újra átélni azt az érzést. Mintha kitépnének egy darabot a szívemből.
Elhallgatok, nem akarom elijeszteni a lányt, de ha eddig itt maradt akkor talán nem emiatt fog itt hagyni.
Sóhajtok egyet
-De nem tudok. Talán mondtam már, de nem vagyok képes ellőni egy nyílvesszőt valaki másra, de az okát biztosan nem.
Ismét elhallgatok, talán tényleg nem kéne, de nem tudok leállni.
-Én félek. Félek attól, hogy mi lesz akkor, ha célt tévesztek, és valaki ismét miattam veszti el az életét.
Félek attól, hogy mit fogok érezni utána, mert azt az esetet nem bántam meg.
Elmeredek a távolba.
-Valaki ránk támadt egy erdei kalandtúra alatt, nem teketóriáztam, előkaptam az íjamat, és lőttem. Akkor láttam életemben először vért. Nem ismertem az illetőt, de akkor megfogadtam, hogy soha többé nem fogok ölni.
-Utálom magam.
Egy kicsit pontosabban, mit is utálsz?
-Utálom, hogy küzdeni akarok, de nem tudok. Megérted ugye?
Vajon megérti? Vajon megérte elmondanom?

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 08:24

Megvédeni másokat egy nagyon szép, és nemes cselekedet volt. Shu is próbálkozott már ezzel nem egyszer és nem kétszer, azonban tudta jól, főleg most már, hogy Timidus is mellé szegődött, hogy az emberek nem fogják engedni, hogy megvédje őket. Valahogy így, hogy a fiú nem csak az emlékezés miatt ölelte meg a sárkányt, hanem valóban csak az ölelésre vágyott, így még gyönyörűbb volt ez az egész. Nincs hátsó szándék, mindössze kíváncsi volt és tetszett neki a pet, akárcsak Shunak, és vágyott a közelségére. Erre a fiúra ezek után nagyon nehezen tudott volna haragudni. A történetről egy pillanatra átfutott az agyán, hogy az itt bent történt, te gyorsan elvetette az ötletet. Ilyen kis szinten senkit nem tudna egy lövéssel leteríteni a fiú, és a vér sem szokványos dolog errefelé, tehát ez még biztosan kint történt. Talán az egész betegsége emiatt van. Nem tudta feldolgozni azt az esetet, és beleőrült a tudatba, hogy végzett egy emberrel. Akkor is, ha egyébként jogos volt az önvédelem. Shu persze ezekre a dolgokra nem emlékezett a saját múltjából. Néha gyötörték rémálmok, érezte a lőpor szagát, mintha csak filmen látta volna, úgy csillogott a vér… de konkrétum nem maradt meg, nem volt tiszta emlékkép, ami miatt szenvednie kellett volna. Ő is felejtett, bár nem úgy, mint az íjász. Hangja halk volt amikor megszólalt. Halk és bizonytalan, és félelem lappangott benne.
-Nem kell harcolnod. Úgy is megvédhetsz másokat, ha nem harcolsz. Felvehetsz jártasságokat, és dolgozhatsz boltban. Kereshetsz alapanyagokat is a többieknek a potionokhoz, kristályokhoz és fegyverekhez. Nem csak harcolni lehet.
Kicsit elcsöndesedett, majd még hozzátette.
-Mi sem harcolunk.

by **Cearso** Szer. Szept. 24 2014, 09:53

Csillogó szemekkel nézek fel a lányra.
-Azt mondod nem kell?
Miután elmagyarázta a dolgokat, leszegem a fejem.
-Csak egy bökkenő van. Ahhoz hogy jártasságot vegyek pénz kell. Hogy pénzhez jussak harcolnom kell.
Ismét a lányra nézek.
-Ha.. ha találsz erre megoldást, akkor megfogadom, hogy nem fogok többet harcolni. Bár az ösztönöm folyton azt fogja súgni hogy harcoljak, de az ember felülkerekedhet az ösztönei felett. Nincs igazam?
Ismét leszegem a fejem.
-Előre szólok, hogy nálunk ősi családi hagyomány, hogy nem fogadunk el pénzt, csak ha komoly vészhelyzet áll fenn.
Ismét a lányra nézek.
-Persze lesznek kivételek. Például ha valakit ismét a szemem láttára próbálnak...
Nem fejezem be a mondatot. Szerintem ő is tudja mire akarok gondolni.
-Meg az utolsó boss, mert őt a saját szemeimmel akarom látni. Akkor már nem érdekelne, hogy győztesként vagy vesztesként hagyom el a termét.
Miközben beszélek észreveszek egy árnyat a lány mögött. Egy szarvas legelészik a mezőn. Jelzek a lánynak, hogy maradjon csendben, és a sárkincának is, hogy ez most az én dolgom lesz, maradjon itt. Nem tudom mennyire ösztönlény, de ha okosabb, mint egy vadászkutya akkor értenie kéne a jelzést.
Az íjam után nyúlok, de félúton megáll a kezem.
Nem most ígérted meg, hogy nem fogsz harcolni?
-Várjatok itt.- szólok Shu-nak és Timidus-nak.
Felállok, és guggolva, lassan a szarvas irányába sétálok. Óvatosan közelitek nehogy megijesszem szegény párát. Amikor elég közel érek, kitépek egy csomónyi fűszálat a földből és odatartom a szarvas elé. Van közöttünk pár lépés, de a szarvas közelebb jön.
-Okos fiú.- és a szája elé rakom a kezem, hogy könnyen ki tudja enni onnan a füvet.
-Hadd simogassalak meg.
A szabad kezemmel a szarvashoz közelítek, hogy megsimogassam, de amikor hozzáérek a szarvas hirtelen eltűnik.
Értetlenül nézzek körbe, majd Shu-ék felé fordulok.
-Hova lett? Nem láttátok, merre ment?

/szarvas/

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 10:23

Shu csak lemondóan tud mosolyogni, hiszen az a folyamatos ellenkezés, az a kifogáskeresés, amit a fiú előad, nagyon is emlékezteti valakire. Valakire, aki nem meri meglépni a fontos lépéseket, és soha nem is lépné meg, ha nem lenne mögötte egy sárkány, aki a biztonságot jelenti számára. Cearso mellett nincsen pet, Shu pedig bár segíteni akar, elkötelezni magát már nem. Olyan sokaknak segített, akiktől semmi hálát nem várt, de azért az mindig rosszul esett neki, amikor szó nélkül tűntek el. Cearso is el fog tűnni. Mindenesetre… az érzés, a jó érzés, hogy segített meg fog maradni, és ha nem volt teljesen értelmetlen, akkor nem is fog átváltozni reménytelenséggé.
-Nem kell. Ezt… ezt azt hiszem már mondtam neked…
Kicsit szégyenlősen veti a tekintetét a fiúra, hiszen nincs tisztában azzal, hogy mennyire veszi sértésnek azt, ha valaki felhívja a figyelmét arra, hogy ismétel, és már tudnia kellene ezeket a dolgokat.
-Mi sem harcolunk, mégis elég magas szinten vagyunk. Olyan küldetéseket vállalunk el mindig, ahol nem kell harcolni. Néha persze Timidus miatt elmegyünk Arénázni, vagy párviadalra, de az ugye teljesen biztonságos, ha úgy állítod be, és fájdalom sincsen. Olyan, mintha… szóval csak gyakorlás, és nem bántasz senkit. És ha belépsz egy céhbe, akkor ott is szívesen segítenek, elindítanak, hogy te is segíthess. Ez így működik. Így lettem én is kristályíró. A családi hagyományokat… ez nem a kinti világ…
-Ha túl akarsz élni, és másokat is meg akarsz menteni, akkor nem leszel hülye, és elfogadod a segítséget.
Fejezte be a mondatot a sárkány, hiszen a lány nem tudta volna ilyen egyenesen közölni. A szarvasnál még bevillant neki, hogy biztosan az agancsa miatt gondolja az íjász fiúnak, és az, hogy a jávorszarvas nőstényének is van agancsa… de ezt sem kötötte Cearso orrára. Ő látta elugrálni a szarvast, és az, hogy a fiú emlékezett arra, hogy elugrott…
-Csak a bokrok közé. Nem kell üldöznöd, megérintetted, és az elég.
És mivel elég volt, és nem volt veszély, így Timidus is bevetette magát a fák közé, ahonnan neszezést hallott.

by **Cearso** Szer. Szept. 24 2014, 19:32

-Mondtad, tényleg? Mikor? És akkor mit reagáltam rá?- ha mindkétszer más volt a reakcióm, akkor lehet egy kis elképzelésem, milyen is lehetett róla korábban a véleményem, és mennyit változtam azóta.
-Igazatok van, azt hiszem. Tényleg el kéne fogadnom, ha valaki segíteni próbál, de az már nem a valódi énem lenne, hanem az, akivé ez a világ tett. Egészen eddig csak önmagam akartam maradni.
Elgondolkozok egy kicsit
-Ebben is igazatok van, ez nem a kinti világ, itt mások a szabályok, ezért én se lehetek a kinti önmagam.
Nem akarom tovább ragozni a témát, de az ügy még nincs lezárva,
-Ehhez több időre lesz szükségem, alaposan át kéne gondolnom ezeket a dolgokat.
Szóval elugrott, és abba az irányba nézek, ahol a sárkinca eltűnt a rengetegben.
-Milyen kár, pedig már el is neveztem. Szerintem remekül passzolt volna hozzá az Agancs név.
Leülök a földre, majd egy kis habozás után hátradőlök.
-Elnevezni dolgokat. Én szeretem ezt csinálni. Az emberek elfelejtették , hogy ez milyen jó érzés. Ha valamiről nem tudják, hogyan nevezzék elég nekik ha körülírják, de nem adnak neki másik nevet. Túl ...-elgondolkozok vajon milyen ember nem tud neveket kitalálni? Olyanok, akik elfoglaltak, és azok, akik..- Lusták. Igen, lusták neveket adni.
Elhallgatok ,mert rájöttem, hogy hirtelen átestem a ló túloldalára, és arra figyelek, hogyan reagál a lány a hirtelen hangulatváltásomra.
Nézem az eget, ami lassan besötétedik, majd megjelennek a csillagok.
-Az első csillag. Tudtad, hogy idebent is ugyanaz a csillag- na jó égitest- tűnik el utoljára az égről, ami legelőször megjelenik. Gyakran eltűnődtem azon, hogy idebent is vannak-e másik bolygók, és ha vannak, akkor mi értelmük lehet. De ez csak az én egyik szeszélyem.

by **Shukaku** Csüt. Szept. 25 2014, 07:57

Shu csak bólintott a kérdésre, de nem tudta megmondani, hogy mit reagált akkor Cearso. Abban sem volt biztos, hogy reagált egyáltalán, és most már abban sem, hogy egyáltalán felmerült-e kettejük között ez a téma. Valahogy érezte, hogy igen, de a fiú bizonytalansága, az, hogy teljesen elveszítette az emlékeit, őt is bizonytalanná tette. Ahhoz sem volt nagyon hozzáfűzni valója, hogy milyen lehet az ember valódi énje. Szeretett filozofálgatni, persze csak a maga egyszerű, gyermeki módján, de nem érezte úgy, hogy ilyen nagy kérdések megválaszolására lenne hivatott. Főleg nem akkor, ha ezen egy ember élete múlott. Ő tudta, hogy minden vágya teljesen ehhez a világhoz alkalmazkodni, Aincrad gyermekének lenni, és elfeledni minden rosszat, amit a kinti világ hozott és tartogatott számára. Az azonban már megmosolyogtatta, ahogyan Cearso a szarvasról beszélt. Olyan szintű gyermeki naivság sütött a fiú beszédéből, amit még a kislány sem tudott nem észrevenni. Szerette az egyszerű dolgokat, és szerette szeretni az egyszerű dolgokat. Már Ozirisszel is a csillagokról beszélt, miután kielemezték Aincrad jövőjét és társadalmát. A könnyedebb témák valahogy az életet is könnyedebbé tették, és most Cearso is ugyanerről kezdett beszélni.
-Elnevezni a dolgokat? Igen… igazad van. Itt még nincs a csillagoknak neve, mint kint. Itt mindenkinek lehetne egy csillaga, amit ő nevezett el… mintha megszelídítette volna. Mint a kis herceg. Nem tudom, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.
Elmosolyodott és a fiú felé fordította a tekintetét.
-Igen, vannak másik bolygók. Jártunk is már egyszer az egyiken. Van rajta egy hatalmas város, Draconia, és sárkányok élnek rajta. Csodaszép hely…

by **Cearso** Csüt. Szept. 25 2014, 14:04

Csak egy bólintás, de nem válaszol.
Olyan szörnyű dolgokat tettem volna akkor, hogy nem mer most róla beszélni?
Túl sokat látsz egy ilyen egyszerű mozdulat mögött.
Ha nem akar róla beszélni, ezután nem fogom felhozni neki ezt a témát, vagy legalább megpróbálom.
Szóval mostantól az érzések egy tabu lett kettőnk között.
Nekem is fáj és valószínűleg neki is fáj. Nem szeretem, ha fáj, ráadásul ha másnak is fáj, akkor nekem még jobban. Ez az a fajta fájdalom, amit még a készítők, vagy Kayaba sem tudott megszüntetni a képességeivel.

Beszél, sokkal könnyebben beszél, ha egyszerűbb témákról van szó. Ez a hangjából is hallatszik. Rajtam ne múljon, beszélgessünk sokkal szolidabb dolgokról. Olyanokról, amikhez közömbösen is hozzá lehet állni.
Hallgatom, amit mond, eddig fel sem tűnt, milyen kis édes hangja van. Talán túlságosan el voltam foglalva a saját problémáimmal.
Lazíts egy kicsit.
Nem kell kétszer mondani.
Behunyom a szemem és magam előtt elképzelem, amiről mesél.
Hogy mindenki megtalálja a saját csillagát, és mindenkinek sikerülne megszelíditenie azt.
Az én csillagom messze van ahhoz- közben kinyújtom a kezem, mintha meg akarnám, fogni az egyik csillagot.
Majd egy másik bolygóról mesél. Amin van egy város tele Timidus-sal. Biztos gyönyörű hely lehet, ha így áradozik róla.
Elhallgat, pedig biztos nem csak ennyit tud mondani róla, és ahogy kivettem a szavairól, arról a helyről szívesen beszélne.
Felülök és a lány felé fordítom a tekintetemet.
-Kíváncsivá tettél. Kérlek, mesélj róla. Hogyan kerültetek oda, mit csináltatok ott és hogyan jöttetek vissza?
Újra egy mindenre kíváncsi kisgyereknek érzem magam, aki bármit elhisz arról amit mondanak neki, csak azért mert hinni akar.

by Ajánlott tartalom