Re: A Település

by **Hitodama** Kedd Jan. 22 2013, 03:03

Érezte a feszültséget és mégis beszélt tovább, folytatta mígnem a szavai végére ért és elakadt. Ekkor azonban Kana megrándult és Mizuki kénytelen volt elengedni őt, sőt mi több a fölé magasodó lány egyszerűen hátrálásra kényszerítette, túl sebezhető volt most. Kana pedig dühös, hiába remegett a hangja és bukkantak elő a könnyei mégis volt benne valami szellemi él, erősebb a karakterlapon elköltött pontoknál. Mintha teljesen megcserélték volna az iménti szavait, ő meggondolta őket miközben Kana éppen most kapaszkodott beléjük és dörgölte az orra alá. Összehúzódott és elfordította a tekintetét, még a szemeit is becsukta... de nem sikerült elmenekülnie, hallotta őt és semmilyen más gondolatra nem volt képes fókuszálni. Ehhez nem volt ő elég erős, ráadásul már régóta a határokat feszegette... hol enyhült a helyzet és hol élesedett, most pedig feszült volt nagyon. A csend egyáltalán nem segített, az sem hogy kinyitotta újra a szemeit és Kanara meredt. Mert az már nem is figyelt rá, már a szemeit takarta és olyan szavak dőltek a szájából melyek rémisztőbbek voltak az összes eddiginél. Pedig még csak nem is ő volt a probléma, Mizuki attól rettegett amit a képzeletbeli tükörben látott, amit Kana most egyenesen felé tartott a tetteivel és a szavaival. Mert azt mondta hogy félt, hogy attól félt amilyen Mizuki volt... ez pedig szörnyű volt, egyszerűen nem akarta hogy osztozzon vele ezen a félelmen. Ez szörnyű volt. És nem lett rá dühös, nem kapta el a méreg és nem is húzta még jobban össze magát. Egyszerűen nem jutott levegőhöz, könnyek kezdtek patakzani a szeméből és tudta hogy mégis igaza volt, igaza volt hogy csak tönkretesz mindenkit akihez közel próbál kerülni. De ő nem akarta... elege volt ebből asz egészből, még csak az arcába sem akarta dörgölni hogy igaza volt. Az nem ő lett volna, ő nem akart senkit se olyan világba kergetni amilyenben ő volt, nem akarta hogy egy cipőben járjanak vele, Ez nem volt így jó...
- Mint én... - sziszegte bosszúsággal és kétségbeeséssel a hangjában, fél térdre emelkedett és bele kapaszkodva hozzá bújt - soha nem leszel ilyen! Nem hagyom hogy ilyen legyél, téged nem fog mindenki elárulni... ÉN nem szégyellek, van rád időm, nem engedlek egyedül maradni! Soha, soha nem leszek olyan! Nem árullak el... én nem vagyok áruló... ÉN NEM VAGYOK AZ ANYÁM!
Az utolsó szavakat szinte üvöltötte, s azon nyomban meg is tört. Könnyeit a lány hálóingébe sírta és kapaszkodott. Ő tud törődni mással, őt nem érdekli ha minden ideje rá megy, ő nem lesz olyan! S halkan most is azokat a szavakat ismételve, ígérgetve vehemensen és nem önmagát csitítva hanem a barátját, még ha nem is volt erre szükség
- Nem vagyok az anyám... nem vagyok az anyám... nem vagyok az anyám...

by **Mirika** Csüt. Jan. 24 2013, 03:08

Beállt a csend ismét, csak a mozgolódást lehetett hallani. Nem néztem fel, mert minek? Nekem most jó volt így, hogy eltakarhattam az arcot, melyet nem akartam megmutatni senkinek. Még Mizukinak se, még Anatnak se, még Kotának se... Úgy éreztem magam, mint egy apró szilánkokra tört porcelánedény. Darabjaiban. Ez a kislány képes volt a legbelsőbb félelmeimet kirángatni a felszínre, már-már ijesztő volt. Bár az is lehet, hogy csak nekem esik jól az, hogy megoszthatom valakivel a nyomorúságomat, és ezért tör belőlem elő mindez ezen az éjjelen. Aztán megéreztem a teste melegségét, ahogy szinte hozzám vágta magát lendületesen, és görcsösen megragadott. Mégis reszketett... és beszélt. Olyan szavak jöttek ki a száján, amikre felkaptam a fejemet és döbbenten pillantottam Mizukira. Agyam folyamatosan fordított... elárulták... szégyellték... nem volt rá idejük... egyedül hagyták... Szörnyű volt hallani, és tudtam, hogy magából indul ki, azért mondja nekem most ezt. Elszégyelltem magam. Miken mehetett keresztül ez a kicsi lányka, ha így érez és hozzá képest én nekem mi bajom van? Ami nekem csupán a legnagyobb félelmem, azt ő át is élte. Megszorítottam a lepedőt, legszívesebben pofán csaptam volna magam, amiért ilyen nyápic módon hisztiztem. Szívembe markolt a keserűség... máshogy nem tudtam megfogalmazni azt, ami az utolsó mondatára végigsöpört rajtam és földbe döngölt. Olyan gyorsan kaptam, fontam köré a karjaimat, hogy kis híján felborultunk, és csak szorítottam magamhoz. Öleltem, kapaszkodtam belé, ringattam és halkan csitítottam.
- Nem leszek... és te se leszel egyedül, megígérem... - súgtam a fülébe, magamra erőltetve a legmegnyugtatóbb hangot, amire csak képes lehettem, de én is a sírás határán voltam puszta empátiából. Jó nagy gombóc keletkezett a torkomban, miközben hintáztam vele jobbra-balra, de ki kellett bírnom, hogy ne törjenek ki a könnyeim. Ez volt az a pillanat, ahol meg kellett emberelnem magam. Addig-addig csitítgattam, amíg meg nem nyugodott. Addig szó sem lehetett róla, hogy eleresszem.

by **Hitodama** Csüt. Jan. 24 2013, 10:54

A helyzet egészen váratlanul billent át a másik oldalára, most Mizuki találta magát óvó karok ölelésében és ez most erősebb volt mint korábban. De így is jó volt, motyorogva bizonygatni egyszerű állítását és tudni hogy ezúttal tényleg meghallgatják. Lassan pedig elült a nyomorult kis hangja és még biztosabban, de most nem erősebben kapaszkodott meg. Elég volt ennyire is hiszen tudta hogy nem fog lepottyanni, senki sem fog lepottyanni sehogyan és sehonnan, így volt pont jó minden. Percekig egyszerűen csak szuszogott és nem szólt semmit, gondolatai kirakóst játszottak a történtekkel és hallottakkal, rendszert csináltak zaklatott fejében. Kis kezei végül engedtek a szorításból és megsimították Kana hátát, nem engedhette hogy csak őt vigasztalják egész éjjel, hát még úgy nem hogy nyersen fogalmazva az ő ötlete volt
- Vigyázni is fogok rád - folytatta halkan a bizonygatást, most már határozottan - nem érdekel az a tuskó áruló-imádó se, ha megpróbál bántani akkor rajtam is keresztül kell majd vágnia. Összerugdalom és meghúzom a haját amíg bocsánatot nem kér tőled. Sajnálom hogy rosszakat mondtam amikor mérges voltam, nem akarok veled is veszekedni. Én majd kiviszlek innen, haza fogsz majd menni az anyukádhoz. Addig itt van Mizuki-chan segíteni amiben kell. Harc, papírmunk... éneklek is, mert azt is tudok csak nem szoktam. Olyanoknak nem éneklek akiknek az a dolguk hogy azt mondják érdeklik. Vagy csinálhatok más dolgokat is hogy könnyebb legyen főnöknek lenni a csapatodban, segíteni akarok...
Felnézett rá és most szemeivel ígérte hogy nem csak a száját jártatta feleslegesen, ő nem volt egy hazudozó
- Jó lesz?

by **Mirika** Vas. Jan. 27 2013, 04:48

A csend most nem olyan volt, inkább csak szótlanság. Hüppögés, szipogás, csitítás, sóhajtozás töltötte be a szoba légterét. Heh, még az is eszembe jutott, hogy altatót énekelek, vagy valami ilyesmit, de inkább nem próbálkoztam meg vele. Ki tudja, milyen a hangom ebben a virtuális világban, nem próbáltam még ki. Nem lett volna jó nyugtató hatás helyett valami mást elérni :3 Csak hát ez a hullámvasút már engem is kezdett kikészíteni, és egyre ólmosabbnak éreztem a szemhéjaimat. Túl sokat dühöngtem, hisztiztem meg okoskodtam, egyszerűen elfáradtam. Talán most már az érzelmi vihar is elcsendesedik, nem csak a kinti eső, és asszem ez jót tenne mindkettőnknek. Nem tudom ő hogy van vele, de csináltam ma elég hülyeséget, teljesen meg voltam már zavarodva és furcsán viselkedtem...
Kicsit elbambultam, végül arra figyeltem fel, hogy a kislány keze végigsimít a hátamon. Valahogy meglepett, bár mióta idejött, elég sokat ölelgetett ő is engem, nem csak én őt. A szavait hallva pedig elmosolyodtam, olyan igazi melankolikusan, keserédes örömmel.
- Az a "tuskó" ártalmatlan... azt hiszem. Nem ismerem túl jól, ciki :/ - reagáltam valamivel könnyedebb hangnemben, mint eddig. Azt hiszem jót tett az iménti kifakadásom, kihúzta a dugót és csillapította a feszültségemet. Idegeimre ment ez a nyomorék játék az első nap óta, de most kicsit jobban érzem magam ettől a kirohanástól. Könnyítettem a lelkemen meg... meg ja, szóval tényleg felszabadultabb voltam egy fokkal és kezdett visszatérni az az érzés, amikor Hitodamát megláttam az ágyam mellett. Vagyis nem az, mert az ijesztő volt, hanem utána, amikor felfogtam, hogy mi is van Neutral

- Köszönöm... köszönöm tényleg, nagyon aranyos vagy :3 - kezdtem el kuncogni, tényleg olyan kis ennivalóan tündéri volt, ahogy sorolta, mit meg nem tenne értem, csak hogy nekem jobb legyen. Kicsit erősebben szorítottam magamhoz, már amennyire erősnek lehetett nevezni az ölelésemet ezekkel a fizikai adottságokkal. Valamit megmozgatott bennem az odaadása....
- Én is sajnálom, túl erőszakos voltam. Visszájára sült el, amit akartam, hiába vezérelt jó szándék - kértem bocsánatot én is, főleg a céhes dologra gondolva, de voltaképpen egésze este-éjjel ezt csináltam vele, és bár van amiben tuti nekem volt igazam, és fel kellett ráznom, de van amiben meg neki. De minden jó, ha jó a vége... talán... nem?

by **Hitodama** Vas. Jan. 27 2013, 23:30

Egy pillanatra valamiféle grimaszra emlékeztető vonás csusszant fel az arcára, aranyosnak még nem igazán hívták. Pedig lehet hogy sokan gondolták már róla, csak valamiképpen a szájakon nem akarózott kijönni. S még ha nem is vélte megérdemeltnek, a váratlan köszönetnyilvánítás mély benyomást tett rá. Lehet hogy sok mindenki elmaradt köszönömjeit is benne érezte, mindenesetre jól esett neki. De a bocsánatkérés egészen más volt, Mizuki nem gondolta úgy hogy Kananak több oka volt rá mint mondjuk neki vagy bárki másnak. Megölelte még egyszer és inkább mellé ült, nekihajtva fejét a lány karjának, mert a vállát nem nagyon érte volna fel
- Nekem úgy tűnik, hogy nincsen semmi baj - próbálta újfent megvigasztalni - nem akartam beszélni és most valahogy mégis sokkal könnyebb. Ha nem piszkáltál volna akkor most is egyedül lennék... vagy ha nem jövök utánad... mert nem tudom hogy az az ötlet honnan jött... csak utánad jöttem. Nem tudom mi lett volna...
Felpillantott Kanara de aztán lehajtotta a fejét és a saját lábaira meredt, bármilyen különösebb ok nélkül. Kint csak azért nem tudta őket használni, mert szinte az egész életét végigfeküdte, mégis furcsa volt hogy mennyire megszokta itt, hogy futhat és még ugrálhat is velük. Nem tudta hogy mit mondjon, percekig csak pislogott maga elé zavartan, valami hiányzott. Aztán egyszer csak megköszörülte a torkát, lehunyta szemeit és halkan énekelni kezdett. Nem volt erős hangja, de talán így is szépnek lehetett minősíteni, mert ha halk is volt, hamis nem

Sakura sakura
Noyama mo sato mo
Mi-watasu kagiri
Kasumi ka kumo ka
Asahi ni niou
Sakura sakura
Hana zakari

Sakura sakura
Yayoi no sora wa
Mi-watasu kagiri
Kasumi ka kumo ka
Nioi zo izuru
Izaya izaya
Mini yuka

by **Mirika** Vas. Feb. 03 2013, 20:32

Kicsit szomorkás mosoly húzódott az arcomra. Tisztában voltam vele, hogy túlzásba estem, de ha ő úgy gondolja, hogy nincs semmi gáz, akkor nekem se kellene aggódni és nyomatni tovább a drámát. Abból már így is épp elég volt mára, de legalább kiereszthettem a gőzt, és holnap... vagyis pár óra múlva friss tudattal ébredhetek majd fel, újult erővel tekintve előre. Ami kell is, mert egy halom baromira nyomasztó dolog ért már, és még csak az út elején vagyunk, szóval biztos lesz még vagy tízszer ennyi hülyeség, ami kikezdi a hangulatomat vagy az önbecsülésemet, nem is beszélve az idegeimről.
Átöleltem Mizuki vállát és úgy támaszkodtam én is őrá, ha már még nálam is picibb volt és így én nem nagyon dönthettem neki semmimet az effekt kedvéért. Még az én kezeim között is törékenynek tűnt a teste, betegesen vékonka volt. Furcsa lenne őt padokat emelgetve látni, holott a világ megengedi, hogy az ilyen egyszálbél fiúk és lánykák, mint amilyen ő vagy éppen én, ilyesmiket csináljanak. Én mondjuk nem fogok, lévén hát egyrészt íjász vagyok, másrészt nem lesz Súlyemelés jártasságom sem... és asszem kocka is vagyok, hogy még most is ilyesmiken töprengek @.@ Az énekhang viszont végre elterelte a figyelmemet, és az első versszak után én is csatlakoztam a rögtönzött kis duettünkhöz, hogy együtt fejezhessük be a népdalt. Szélesebbé vált a mosolyom, ahogy az énekelgetés végeztével ránéztem a kislányra, majd a mellkasomra téve a kezemet fel akartam sóhajtani, csakhogy ásítás lett belőle. Asszem itt volt az ideje, hogy mára berekesszem a működést, most hogy normalizálódott a hangulatom, meg minden.
- Nem ártana bedobni a szunyát... nem? Lassan reggel lesz :3 Hosszú nap volt ez - szólaltam meg félhangosan, szerintem a hangomon már hallatszott is némi tompaság, bár talán még nem volt olyan vészes a helyzet ahhoz képest, ami a fejemben zajlott. Még vagy egy percig bambultam magam elé, mire elhatároztam magam, hogy meg kéne moccanni.
- Akarsz mellettem aludni, Mizuki-chan? Bár kettőnek talán kicsit szűkös ez az izé, még ha nem is vagyunk óriások ._. - kérdeztem, és megpróbáltam egyet rugózni közben az ágyon, bár amilyen kemény és kényelmetlen volt, nem csoda hogy fail lett. Hülye fogadók, lassan ideje lesz otthagynom őket és valami NPC-házat keresni. Az ötödik szinten volt egy jó kis hely, remélem nem szedték ki a béta óta. Bár az még két szint, de talán egy hónapon belül felérünk oda és sprintelhetek, hogy megkaparintsam :3 Most viszont ebben a nyomi ágyban feküdtem el és gyorsan be is takartam a lábikómat, mielőtt megfagyok Neutral

by **Hitodama** Szer. Feb. 06 2013, 09:08

A lábát kezdte kalimpálni, aztán pedig azon kapta magát hogy Kana csatlakozott az énekhez, furcsa volt így. Hamar véget ért, talán egy kicsit túl hamar is de nem igazán ismert hosszabb dalokat amiket el is tudott énekelni. Felpillantott a lányra, aki épen ásított egy nagyot és az alvást kezdte el emlegetni, természetesen
Tűnődve figyelte. Mégis hogyan történhetett meg ennyi minden, ennyire rövid idő alatt? Este még egy halott játékossal kapcsolatban szitkozódott, zavarva a levegőt két vitapartner között. Most pedig itt barátkozott vele egyikük, aki eddig kétszer hagyta már faképnél és ő csak egyszer ment utána. Miért változnak át ilyen könnyen az emberek egyik percről a másikra? Szinte zavaró lenne ha reggel megint azzal a civakodógéppel találná magát szembe. Megismerni valakit, aztán látni egy másik oldalát, végül pedig amiatt küszködni hogy mikor jön rá újra az illetőre a kevésbé megférő viselkedés. Hogy látta ilyennek, tehát akaratlanul is emlékeztette arra hogy tud másmilyen is lenni, szúrós és hasonló. Neki is volt több oldala, legalább három és nem tudta most hogy melyik volt az, amelyik igazából ő volt. Ezért sem volt biztos Kana igazi arcában sem, most vidámnak tűnt de mennyi ideig tartana más körülmények között? Beszélt már felelősségről meg hasonló dolgokról, talán ha Mizuki elpáholná azokat akik Kanat stresszelik, az segítene valamennyit.
Alig hallotta meg a lány kérdését, de azért eljutott hozzá időben ahhoz, hogy ne csak bámulja tovább percekig, vagy ameddig fel nem rázzák. Tűnődött, nem vett ki szobát mert nem volt oda az ágyban való fekvésért, egy kissé megijesztette hogy megint ott aludjon. Csak most nem egyedül kellene, ez talán azért könnyebb lenne így?
- El lehet férni - tapogatta meg a matrac felszínét
Kana viszont már el is terült és belebújt a takarója alá, úgy tűnt hogy hosszában elfért ha közelebb megy. Még pislogott néhányat kifelé az ablakon, aztán háttal bebújt a lány mellé ő is. Nem rántotta magára a takaróját, sőt mi több be sem takarózott, csak feküdt az ágy szélén és pislogott maga elé.

by **Mirika** Vas. Feb. 17 2013, 17:29

Mihelyst rajtam volt a takaró, egyből megéreztem, mennyire durván kiszívta az erőmet a vita meg a hullámvasút, ugyanis majd' leragadt a szemem és mintha fejbe vágtak volna, annyira ólomnehézzé váltak a tagjaim egy csapásra @.@ A mozgolódást azért érzékeltem persze szóval leesett, hogy Mizuki-chan megpróbált bemászni mellém, így én is odébb húzódtam egy picit, hogy elférjen... vagyis megpróbálja legalább. De ez így nagyon nem lesz jó ám, már most kényelmetlen volt. Szinte tudtam, hogy le fogok esni, ha így maradunk, szóval némi bambulás után betakartam a lányt is, és átöleltem.
- Meg ne fázz itt nekem :3 - szólaltam meg, immár azért kábán. Így azért jobban elfértünk a keskeny matracon, remélem nem alvajáró vagy ilyesmi és nem fog mondjuk gyomron térdelni alvás közben. Becsuktam a szemem, itt volt az ideje a pihenésnek.

Borús idő lévén a korgó gyomrom ébresztett és nem a napsütés, de az klisé is lett volna, ha belesüt a Nap a szemembe meg stuff Rolling Eyes

Nem csak a takaró volt puha és a meleg viszont és kellett egy kis idő, míg kitisztult a fejem és rájöttem, hogy mi adja még az érzést. Azaz inkább ki. Halvány lila gőzöm sincs, aludt-e vagy csak a szeme volt csukva, de most nem is érdekelt. A szemem sarkába pillantva jól láthattam, hogy baromira későre jár a délelőtt, szóval ha fel is ébresztem akkor sincs gáz. Feltápászkodtam és megdörzsöltem a szememet, majd lenyitottam a menümet, hogy egyrészt felöltözzek, másrészt meg hogy reggelit kerítsek magamnak, mivel eszem ágában sem volt most a pocsék minőségű fogadós kaját enni. Két jobb minőségű cipót meg egy ilyen lekvárszerű zselét halásztam elő az inventory-mból.
- Ohayou... tessék, ez a tiéd :3 - nyújtottam a kiscsaj felé a megkent péksütit miután megébredt, majd visszafordultam a menüm felé és még kotorásztam benne egy sort, mire felfogta, hogy a minap vett szerencsesütikről totál megfeledkeztem ^^" Miután megettem a zsömlémet, lehívtam az egyiket mintegy desszertnek és meg is törtem, majd előhúztam belőle a cetlit. "Ne ítéld meg a könyvet a borítójáról." Kösz Neutral

- Nézzek be az ágyam alá, mi? - motyogtam magam elé, miután megláttam a cucc hátára írt feliratot, és eh, miért ne? Miután a számba tömtem a sütit, letérdeltem és belestem a fekvőhelyem alá. Valamin megcsillant a fény? Kinyújtottam a rövidke kezeimet és tapogatni kezdtem a porban, hát csodás élmény volt Rolling Eyes

Viszont ja, valami volt az ágy alatt, és nem csontváznak tűnt tapintásra. Előrángattam, és egy kést pillantottam meg, amire nyomban rá is böktem, hogy lássam a leírását.
- Bazz! o.O - kiáltottam fel tágra nyílt szemekkel, egyből felébredtem teljesen - Egy ilyen mi a fenét keres itt? o.O - pillantottam fel értetlenül. Egyrészt, másrészt honnan a rákból tudta a süti, hogy itt van meg itt leszek, harmadrészt meg mit kezdjek én egy árnyharcos fegyverrel, pláne egy ritkával? Neutral

Jó, ilyen nincs, még biztos csak álmodom Rolling Eyes

- Mizuki, csípj meg - kértem meg még mindig nagy szemekkel pislogva, azok a szerencsétlenek biztos nem tesznek egy ilyen olcsó sütibe ilyesmit, szóval tuti csak álmodom ._.

by **Hitodama** Vas. Feb. 17 2013, 18:24

Nem bámult most sem kimondottan sokáig, mert egyszer csak rárepült a takaró és valaki... na jó, tudjuk ki kezei óvatosan elkapták. Így azért más volt, mondhatni elviselhetőbb ott feküdni azon a matracon meg ágyon
- Nem fogok - válaszolta kurtán, pedig nem kellett volna igazából
Lassan kezdte csak elnyomni az álom, de még elalvás előtt félálomban megfordult és fél kézzel visszaölelt, míg a másikkal saját csípőjét nehogy össze találjon roppanni később

Nem egészen emlékezett az álmára, de valami olyasmi volt hogy egy nagyon nagy városhoz hasonló helyen tévedt el, ahol nem voltak emberek hanem csak koboldok. Az egész olyan szürreális volt, hogy ki is rázta a fejéből amint megérezte hogy ébren volt és egyedül feküdt egy ágyon. Ijedten ült fel és már esett is volna pánikba, hogy egy kórházi szobában volt, amikor észrevette hogy Kana ott ült az ágy szélén és a menüjében babrált. Megkönnyebbülten szusszantott, majd már oda is csusszant mellé és a lábaival kezdett kalimpálni
- Ohayooo~ - köszönt rá, de egymás szavába vágtak és Kana ráadásul még valami puha buci félét is nyomott a kezébe, amit Mizuki kíváncsian szimatolt meg
Még vetett egy pillantást ajándékozójára, majd csipegetve rágcsálni kezdte az édes ízű izécske nyamiságot. Mert jobban nem tudta máshogy leírni a tapasztalatát vele kapcsolatban, aztán már át is ment habzsolásba, mielőtt végleg el nem fogyott volna
- Arigato! - mosolyodott el
Azonban rá kellett jönnie, hogy Kana már egészen más dologgal foglalkozott. Történetesen az ágy alatt matatott éppen, minek végeredményeként valami tőrszerű fegyver került elő. Meglepettnek tűnt a lány, még Mizukit is megkérte hogy csípje meg. Vállat vont és arcon csípte, de aligha okozott neki fájdalmat
- Az micsoda? - kérdezte meg kíváncsian

by **Mirika** Pént. Márc. 15 2013, 10:46

Nagyon nem vágtam, mi folyik itt, tényleg valami rossz tréfa áldozatának éreztem magam. Szegény Mizuki-chan meg aztán pláne értetlenül állhatott a viselkedésem előtt, mert ugye egyáltalán minek is kutatok az ágyam alatt? Igazából az a legneccesebb, hogy mégis honnan a fenéből tudta ez a süti, hogy itt fogok aludni és az ágyam alatt lesz valami? Valaki tuti követett... Bakker, van egy stalkerem, aki cuccokat csempész az ágyam alá, miközben alszom?! o.O Komolyan megijedtem, franc se tudja, mit csinált velem meg Mizukival, sok durva esetről hallottam már. Jó, mondjuk az nem itt volt, hanem a másik oldalon, de akár ide is juthattak ilyen perverz rajongó-micsodák, és tekintve hogy ki vagyok, simán idealizálhat valaki úgy engem, mit valami idolt. Fúúú... atya ég!
- Ez öhm... asszem ajándék valami beteg állattól, bár halvány lila gőzöm sincs, mit szeretné, hogy kezdjek egy késsel, hehe. Talán kibelezem vele Neutral

- sötétült el az arcom némi ideges nevetgélés után. Nem lehet hogy Ryner bosszúja ez, amiért olyan hülyén viselkedtem vele abban a fogadóban, és csak rám akar ijeszteni? Áh, nem hiszem, annyira nem rafkós a gyerek, ezt tuti nem vállalná be. Túl durva, meg különben is, szerintem vágja, hogy nem érdemes velem packázni.
- Na ööö... mindegy. Szerintem én most lépek, kéne lennie egy kis dolgomnak. Örültem meg minden. És majd üzenek... vagy üzenhetsz te is. Meg izé, szavadon foglak, ami az ígéretedet illeti :3 Nagyon örülök neked, tök másmilyennek hittelek, aztán csak kijövünk valahogy, nem? - hadováltam, bár én se teljesen tudtam, mit beszélek. Ideges voltam, nem éreztem magam biztonságban. Úgy éreztem el kell tűnnöm innen, mert figyelnek. Ha visszamegyek a Kezdtek Városába... nem, inkább Arbusba, oda nem 100%, hogy tudnak követni. Vagy Mirage Town, az még jobb, bár az még biztos kihalt. Fú, mindegy.
- Gomen' - súgtam a kiscsaj fülébe, miközben magamhoz öleltem. Megsimogattam a haját, aztán távolabb léptem és rámosolyogtam. Próbáltam legalább öt másodpercre egy helyben tartani a cikázó tekintetem. Hátrálni kezdtem, aztán végül intettem a kardforgatónak és kisiettem az ajtón. Találkozni fogunk még sokszor, ebben biztos voltam. Törődni akartam vele, ahogy ő is velem. Hogy ne maradjunk egyedül soha.

// Bocsánat, hogy ennyit kellett rám várni és hogy zárót írtam Embarassed

Nagyon köszi a játékot, céhgyülin folytatjuk hamarosan :3 //

by **Noxy** Pént. Ápr. 12 2013, 20:41

Felfedezőkörúton, betérve Horunka faluba igencsak megszomjaztam. Nagyon kívántam egy jó szíverősítő vörösbort, így beugrottam a helyi kocsmába és kértem is egyet. Itt egészen jó áron vannak az italok, és egy sem bugos...
A jóleső ital után, a környékre is sétálni egyet. Eléggé elhagyatottnak tűnt, de kizártnak tartottam volna, hogy bármilyen agresszív beállítottságú mob rám támadjon, vagy valami. Ha mégis (akár egy másik vörös indikátorú játékos), akkor meg kell védenem magam.
Ahogy mentem a környéken, furcsa zajra lettem figyelmes. A kis zaj irányába fordultam, és elindultam megnézni, mi az. A zaj egy régi, elhagyatott épülethez vezetett, amelyben a kedves készítő urak elképzelése szerint "már évek óta nem lakik benne senki". Először arra gondoltam, hogy csak valami állati mob, de aztán belegondoltam, hogy ott bizony lehet tényleg valami, vagy valaki olyan, aminek, vagy akinek nem kellene ott lennie, és valami nagyon furcsa dolgot csinálhat odabent. Úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak ezt az akármicsodát, vagy akármicsodát. Ha harcra kerül sor, én megvédem magam ellene. Ha kiderül, hogy a dolognak semmi ártalma, és ártalmatlan dolgot csinál odabent, akkor csak elnézegetem egy ideig, vagy elbeszélgetek vele (ha tud beszélni), aztán békével távozom.

Egy Sötét Elfet pillantottál meg. Felfedezés jutalma 20 arany.

by **Yurihime** Hétf. Ápr. 15 2013, 17:19

Habár hosszú évek óta kiléphettem kalitkámból, úgy éreztem még mindig nem értem az embereket. Különösen a férfiakat nem, akik furábbnál furább módon reagáltak a jelenlétemre. Óriási zavart szültek elmémben, különösen Ren-sama, Kotarou-sama és Lewis-sama. Sejtelmem sem volt, mit miért tesznek és hogy miképpen viszonyuljak hozzájuk. Útmutatásra volt szükségem, és ezért is kerestem fel a szerencsesüteményes boltot. Abban bíztam, hogy az o-mikuji kegyes lesz hozzám, és megáld. Nekem már egy sue-shou-kichi is bőven elegendő lett volna, egyáltalán nem voltam kapzsi, ám jót tett volna a lelkivilágomnak a dolog ^.^"
Annál nagyobb meglepetés volt, amikor szembesültem vele, hogy miféle cetlit is rejtettek az édességbe, miután megtörtem azt. "Vedd el, ami kell, és vissza ne add!" Meglepetten pislogtam, ráadásul egy kulcs is kiesett a sütiből, aminek az értelmét a papírt megfordítva kaptam meg. "Mert kalóznak lenni jó! Yohohoho. A kulcs nyitja egy Horunkai falunak, s amit benne találsz az a tiéd."
- Nahát, de kedves ^.^ - lelkendeztem, habár legjobb tudomásom szerint a kalózok nem túl kedves, tisztességtelen emberek. Biztosan nem jó kalóznak lenni. A kulcsot szorongatva keltem útra, a fáradságos ösvény végén pedig ott állt a ház, melynek zárját a kulcsom nyitotta. Betértem hát és megkíséreltem megkeresni azt, amire a kis papírcetli célzott. Volt bennem egy jó adag kényelmetlenség, miközben a szekrényekbe, fiókokba, pincébe, padlásra benéztem, hiszen úgy éreztem, engedély nélkül kutatok és ez nem csak illetlen, de helytelen is. Csupán az tartott mozgásban, ami a papírra volt írva. Gondolom ez egy afféle berendezett helyszín lehetett és ez egy kincskeresős játék ^.^ A kalózok amúgy is kincsek után kutatnak, hátha meglelem én is a nagy X-et ^.^

Kidolgozott Bőrruhát találtál.

by **Mesuda Reiko** Csüt. Május 02 2013, 12:23

/Rebecca Jacobs alias Becca alias Kagura/

Reiko meglehetősen régen járt a törzshelyén, abban a horunkai fogadóban melynek alsó szintje kocsmaként működött, pedig régen napokat töltött itt el! De az után a nap után, mikor csak kenyér, víz, meg bor volt az étlapon, semmi kedve nem volt visszatérni. Most még is itt volt, kétségtelenül zavart időszakot élt át, gyakran volt egyedül és olyankor bizony kissé nyűgös lett, vagy éppen sztárügyvéd módba kapcsolt át. De most megint elege lett, túl sokan és túl gyakran próbálták megölni, s nem volt kielégítő társaság, nem hogy barát akit ismert
Így tévedt hát vissza ide, hiszen jelenleg más hely nem volt mely felvidíthatta volna magányában. S lám, alig hogy megérkezett és átfutott az agyán a saké, a kocsmáros kisétált a pult mögűl és a tranzakció meg is valósult
- Áhá, szóval megint van normális piája! - bontotta fel az üveget.
Körbenézett, de nem látott semmi vagy senki figyelemre méltót, így hát odaballagott a kedvenc helyére - az egyik fal tövébe - s kényelmesen letette magát a fapadlóra. Húzott egy nagyot az üvegből és már el is ragadták a gondolatai, annyira, hogy fel sem ocsúdott amikor valaki odalépett mellé. Egészen máshol járt az esze, nem volt ez éppen egy mesevilág ahol megtalálhatta azt amit szeretett, túl sok munka kellett hozzá talán. Vagy az is lehet, az emberek voltak olyanok akikben nem lehetett annyira megbízni. Ott volt például Rita, akivel eléggé érdekes találkozása volt ugyanitt hónapokkal ezelőtt, s valamivel azután szintén ugyanitt, mikor az a másik lány iderohant segítségért, melynek vége az lett hogy Reikot megint meg akarták ölni. Aztán nem is látta Ritát, leszámítva azt az alkalmat, mikor a szépségverseny porondján bukkant fel. Így forogtak gondolatai, melyeket számára váratlanul tört meg egy férfihang, vagy inkább fiatalabb. Felnézve pedig valóban, egy késő tizenéves kaukázusi srácot látott, magasabb és idősebb is volt nála
- Hé, te csaj vagy, vagy fiú? - kérdezte, s ez el is árulta hogy a srác 100% bizonyos volt Reiko nemét illetően, mindössze a rövid hajra és lapos mellkasra akart célozni
Gúnyolódó? Már hosszú ideje nem akadt dolga efféle fazonnal, s néhány pillanaton belül ki is derült, hogy a látszat elsőre ezúttal csalt. A fiú felnevetett és végigsöpörte a haját
- Ha ha ha! Csak vicceltem! - hajolt le hozzá - Ekkora deszkát ugyan még nem láttam, de tudod nekem pont az ilyen kislányos lányok jönnek be! Mit szólnál egy vacsorához?
Á, rosszabb volt, egy érdeklődő. A lényeg, hogy nem volt semmi viszonzandó érzés a randi kísérletet illetően, persze mércén nem volt éppen egy randa srác és a humora is helyben volt, csak Reikot egy csöppet sem érdekelte, az ő mércéi máshol jártak. Szelíden meglóbálta üvegjét, még közel sem volt ittas, csak amolyan gesztikuláció volt
- Kösz nem, nem vagy az esetem! - intézte le néhány szóval
S valóban, a srác gondolkozott néhány pillanatig, de aztán talán rájött hogy védett helyen ha akarná se tudná megfélemlíteni az íjászlányt, így megfordult
- Kurva... - jegyezte meg magának, s a következő pillanatban már a sakés üveg tört darabokra, majd vált pixelekké a fején
A srác ökölbe szorította kezeit, de nem volt mit tenni, inkább ott hagyta Reikot az üres fogadóban. Vagyis majdnem üres, ugyanis a csapos ott volt és néhány NJK vendég is, előbbi már hozta is az új üveget a kárba veszett helyére

by **Kagura** Csüt. Május 02 2013, 17:18

/// Mesuda Reiko ///

Hát, ez a nap is elékezett. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elhoztak ebbe a városba. Pár erősebb fiú átkísért Horunka faluba, és csak egy kis mosolygás, és szépen nézés kellett ahhoz, hogy teljesen védetten, egy karcolás nélkül átjöhessek ide. Legalább ennyiben hasonlít ez a világ, és a valós. Kicsit körülnéztem itt, elvesztettem pár sarok után a kellemetlen kísérőim, akik minden áron rám akartak mászni. Csak sóhajokkal, és fejcsóválással tudtam díjazni, hogy teszik a szépet, és közben engem bámulnak, szinte megállás nélkül. Pasik. Ha Asu~chan és Miyako~chan lettek volna a kísérőim, akkor sokkal kellemesebb lett volna ez az utazás. Vagy ha legalább egy igazán helyes fiú lett volna köztük. De pechemre, ez most nem jött össze. Jobban oda kell figyelnem legközelebb.
Így aztán, gyorsan elhagytam őket egy nyugodtabb saroknál, kiléptem a csapatukból, és elrejtőztem a helyi fogadó egyik szobájában. Még az estét is itt töltöttem, biztos ami biztos, persze azért Asu~channak, és Miyako~channak küldtem egy üzenetet, hogy ne aggódjanak értem. Hajlamosak lennének mindent felforgatni, ha egy kicsit nem találnak. Nem hibáztatom őket ezért, hiszen rólam van szó, de nem akartam, hogy aggódjanak. Végül, a fogadó jó helynek bizonyult, és egész nyugodtan tudtam pihenni is. Talán tíz óra lehetett, mikor elkezdtem ébredezni, majd gyorsan végigkattintgattam a felszerelésem, és csillogó, csilingelő csizmáimban, libegő vörös szoknyácskámban, és a kezdés óta hordott felsőmben leszaladtam a földszintre.
Éppen szemtanúja lehettem, ahogy egy meglehetősen fura modorú pasi, rápróbálkozik egy ismeretlen lányra, az akció láttán pedig, hangosan felnevettem, akaratomon kívül is. Ekkora bénázást, ritkán látok, és amúgy sem szimpatikus a srác. Nem tehetek róla, ezt ki kellett nevetnem, főleg, az üveg, és a fejnek nagy vonalakban nevezhető képződmény találkozóján. Mókás volt ez a reggel, így rendeltem valami finom reggelit, majd miután a srác, már kellő távolságba ért - de még mielőtt lesiklottak rólam, a nevetésem által vonzott tekintetek, leültem a lánnyal szemben.
- Látom, neked sincs nagyon nyugtod a fiúktól. - Mosolyogtam a lányra, körbe pillantottam, és bemutatkoztam. - Kagura vagyok, és te? - nyújtottam a kezem, és közben kicsit végigsiklott a tekintetem a velem szemben ülőn. Egész szép lány, leszámítva, hogy lapos, de mint ez az előbb kiderült, van akinek ez tetszik. Bár az a srác akkor még nem látott engem.

by **Mesuda Reiko** Csüt. Május 02 2013, 18:46

Már nyitotta is új üveg sakéját, hogy gyorsan el is felejtse a kényelmetlen találkozást, nem volt annyi baja a fiúkkal mint a lányok többségének, de nem preferálta amikor ily módon közeledni próbáltak hozzá. Vissza is sűllyedt volna önleitatási munkálataiba, egy női hang nevetése azonban kizökkentette szándéka végrehajtásából. Hű... na nézzék csak, milyen tudományos kifejezésekkel élünk, le kellene szokni erről
Átlagos hangvételt visszavéve, s a valóság eseményeire ismét rákoncentrálva, a kacaj tulajdonosa egy hosszú hajú lány volt, ráadásul még külföldi is. El kellett ismerni hogy volt rajta bőven figyelemfelkeltő ezen kívül is, például az alakja és maga a hangja. Résnyire még le is esett Reiko álla, miközben végigmérte és a megállapításait vonta le vele kapcsolatban. Dús haja egyszerűen elképesztő volt, legszívesebben kezei közé kapta volna mint egy kiscicát. Meglepő látvány ráadásul, nem panaszkodhatott az alakjára és ha már a meglepőnél tartunk, az is az volt hogy leült a földre vele szemben, igaz hogy ezután megszólította, az már nem
- Ohó, nem vagyok én annyira lapos, a Kezdő Páncéltól van! - legyintette le magáról a srác érdeklődésének tárgyát - De a hajamat megnöveszthetném, akkor leszállnának rólam!
Elhallgatott és néhány pillanatig rámeredt, pontosabban míg rá nem jött hogy miről feledkezett meg és miért nyújtotta neki a lány a kezét. Az üveg a baljában volt, így jobbja szabad volt egy gyenge kézfogáshoz, mi tagadás hogy nem ment olyan jól neki, ő a hajlongáshoz szokott
- Á bocs, Reiko vagyok! - pótolta be elmaradását, s néhány mozdulattal átült w ülésbe, noha a lány ettől még idősebb és magasabb maradt nála, elvigyorodott - Szóval Kagura-san, vagy Kagura-chan... hehe... Kacchan! Ha más nem is, baró hogy bejött a műsor! Általában nincsenek oda ha dobálom az üvegeket
Kínosan nevetett, s a haját kezdte turkálni zavarában, pedig mindeközben alaposan figyelmezni kezdte a lány arcvonásait és tekintetét, szokás szerint esetleges árulkodó jelek után kutatva. Ám eddig egyet sem talált, s ha már ott ült előtte illett szóval is tartani, esze ágában sem volt untatnia valakit, kiváltképp ha egy másik lány volt az
- Mi hozott ide? - kérdezett rá őszintén, tényleg kíváncsi volt rá, vigyorát is mosolyra cserélte - Nem tűnsz olyan csajnak akinek saké kell, de azért osztozok ha mégis!
Felé nyújtotta az üveget, egy pillanatra megint elvigyorgott, már egyáltalán nem unatkozott

/Na ja, egy kezdő páncélt ráképzelni nem könnyű/

by **Kagura** Csüt. Május 02 2013, 20:24

Lassan esik le neki, hogy kezet nyújtok neki. Jesszusom, kicsilány, nagyon el fogsz ázni, ha fojtatod. Valamit tennem kell, hogy ne legyen részeg. Nem szeretek részegekkel beszélni, ha én józan vagyok. Tehát, ahogy megfogja a kezem, és Kacchannak szólított, egyszerűen kawaii.
- Reiko~chan. Hmm. Hívhatlak Recchannak? - Mosolygok rá, hiszen, ha már ő így, akkor én is. A műsor, amit emlegetett, tényleg vicces volt, és imádtam. Még a piát sem sajnáltam, pedig azt drága mulatság dobálni. De ez most nagyon jó helyre repült, így nem kár érte. Én is felvettem azt az ülést, amit Rei~chan, majd ismét a kezem nyújtottam neki.
- Mit szólnál, ha felkelnél, és leülnénk az egyik asztalhoz? - A válaszától függetlenül, megragadom az alkalmat, hogy beszéljek hozzá, hátha azzal elvonhatom a figyelmét a sakéról. Aminek most meglehetősen csalogató az illata. Talán ha két kortyot eliszok előle, az nem árt meg nekem sem. - Nem a sake vonzott, de ha már így megkínálsz, elfogadnék pár kortyot. Viszont a műsorod volt megkapó. Gyönyörű dobás volt. Kár, hogy nem tudom újra, és újra visszanézni. Annyira vicces. - Jegyzem meg, majd iszok a sake-ból - akár nyújtotta felém, akár nem. Mikor lement két korty, és megmelengette a torkom, visszaadom Reikonak. - Ez jól esett. Egyébként, te mi járatban vagy erre? - Kérdezem, majd a választ várom, kicsit lazábbra véve a stílusom. megigazítom a hajam, majd körbepillantok, a reggelim után, de mivel nem látom sehol, kiabálni kezdek az NPC-knek. - Elnézést! Még nem érkezett meg a rendelésem! - Jelzem, majd, ha eddig nem tettük meg, akkor Reiko-t kézen fogva, asztalhoz ülök. HA az asztalnál ülünk, akkor csak hátradőlök, és kopogni kezdek az asztal lapján. - Egyébként gyakran jársz errefelé? - Kérdezem, hogy teljen az idő. Kezdek éhessé, és türelmetlenné válni, és zavaró most, az a kevés ember is, aki most körülöttünk van. Meg nem ártana néznem egy hazautat is. Lehet meginvitálom a szobámba, hogy nyugodtan tudjak reggelizni, és ő is le tudjon kicsit dőlni, hogy ne szálljon a fejébe az ital. Amint meghozzák areggelimet, fel is ajánlom az ötletet. - Recchan, nem lenne baj, ha felmennénk, és ezt a szobámban enném meg? Kicsit zavaró most az itteni közeg. Meg, lenne egy kis dolgom is. - Súgom oda, majd, ha jön, akkor elindulok a szobám fele, kezemben a tányérommal

by **Mesuda Reiko** Csüt. Május 02 2013, 21:00

- Csak nyugodtan, nem vagyok túlérzékeny erre! - egyezett bele habozás nélkül - Ami meg az asztalt illeti... annyira mindegy, részemről akár mehetünk is!
Nem kellett megvárakoztatni, rögtön fel is pattant és nem habozott felsegíteni a lányt, persze ha nem volt kifogására. Sietős éppen nem volt, kényelmesen lépegetett mellette, s az arcára lassan visszatért a vadalmavigyor, ahogy átnyújtotta neki a sakés üveget
- Akkor húzd meg jól, ne sajnáld! - kuncogott, arcára kiült a pír - Legyél a vendégem rá, sőt az egészet oda is adom! Vegyük a műsor megünneplésének!
Lehuppant a legközelebbi helyre, aztán székestől Kacchan mellé siklott és felé fordulva, egyik könyökével az asztallapra támaszkodott. Tetszett neki a helyzet, a lány is nem mellesleg, teljesen más volt a szürke hétköznapokhoz képest, ha valaki szemmel láthatóan szívesen elegyedett szóba vele. Pergett a beszélgetés, Reikonak pedig semmi oka nem volt hazudni, sokkal jobb volt ez a piánál
- Ez egy kocsma! - nevetett fel, nála ritkaság számba menő dallammal a hangjában - Unalomból piálni jöttem, de tudod... - tartott hatásszünetet, s vizslatóan belenézett a szemébe - már nincs is miért, nem mellesleg korog a gyomrom!
A csapospincér azonban nem jött, s ez nem mellesleg Kacchant is érinteni látszott, mivel egyértelműen szóvá tette a problémát. Reiko elé egy tányér sushi került, nem is volt hát oka nem nekiesni rögvest, ez a lány egyszerűen meghozta az étvágyát. Azért húzott még egyet a sakéból, de aztán ott hagyta porosodni az asztal szélén, éééééhes volt! Kacchan pedig nem látszott megunni a beszélgetést, még ha Reiko válasza késett is a habzsolás miatt annyira, hogy a szó már a helyszínváltásnál tartott. Paradicsom vörös lett, nem mindennapi volt belegondolni is abba, hogy egy szobába kerüljön egy hozzá hasonlóval, még ha a szándék egészen más is volt
- Háááát, régen törzsvendég voltam! - borzolta fel haját zavartan - De a szobákat sosem vettem igénybe, akkoriban mindig a padlón aludtam el, ehehehe...
Fel is kapta saját tányérját, s jókedvűen elindult a lány mellett. Hangulata mindvégig kitartott a lépcsőn felmenet, s a szobába érve előbb azért megvárta míg Kacchan helyet foglalt, aztán ő is ledobta magát, közvetlenül mellé. Vajon ki lehetett ő? Elsőre közvetlen lány volt az biztos és ebben máris közös tulajdonságra lelt, ám mindez kevés volt hogy kíváncsiságát kielégítse. De persze, az ilyesmi ráért, az ilyen játékokban ritkán hangzottak el személyes információk, s nem is volt rájuk szükség
- És még csak nem is kérdeztem semmit, ez ciki! - ébredt rá - Tudod, nem is vagy magasabb szintű nálam, én meg még azt hittem hogy csak én vagyok lemaradva! - elvigyorodott - Asszem jól esik hogy nem vagyok egyedül!

by **Kagura** Pént. Május 03 2013, 10:28

Tetszett, hogy ennyire közvetlen velem, bár ki tudja, mennyire beszél belőle az alkohol. Mindenesetre érdekes lánynak tűnt. Kissé elmosolyodtam azon a kijelentésén, hogy sosem használta a szobákat. Nekem is voltak ilyen éjszakáim, bár én általában, ezeket inkább valaki mellett töltöttem, tehát akkor is ágyban voltam. De persze, meg tudom érteni az ő esetét is, csak nem túl jó dolog magányosan iszogatni. Mikor leteszi az üveget, még egy utolsót kortyolok belőle, aztán visszateszem az asztal szélére. Nem lesz erre már szükség.
Amikor felajánlottam, hogy menjünk fel a szobámba, elpirult, én pedig kicsit meglepődtem. Remélem, nem gondolja hogy... Csak ne gondoljon rosszat. Felkaptam a tányérom, és megindultam felfele, miközben végig azon gondolkodtam, hogy vajon mit gondolhat rólam, hogy szobára hívom. Pedig, tényleg nincs semmi olyan szándékom vele. Csak nem szeretném, mindenki előtt átnézni a térképem. Kicsit még paranoiás vagyok, de talán nem lesz bajom abból, ha Recchan látja, merre megyek. Túl jóember ő ehhez. Benyitok, ledobom, a tányérom, az asztalra, aztán előhozom a felszerelés menümet, és leoldom a fegyverem. Szeretek csupasz talppal sétálgatni a szobámban, így érezni a padló minden kis egyenetlenségét. Apró öröm, de élvezni kel, minden kis apróságot. Ez pedig, egy ilyen dolog volt. Ahogy forgolódtam, és a lábammal tapogattam a padlót, újra kattintottam a menüben, majd fordultam egyet, és valami furcsa érzés fogott el. Hideg lett hirtelen, majd ahogy végig pillantottam magamon, rájöttem miért.
Sikoltva kattintottam vissza magamra a ruhámat, amit a nagy forgolódás közepette sikerült a páncélom mellett leszedni magamról. Gonosz menü. Elpirulva fordultam Recchan felé.
- Ez nem az aminek látszik! Csak annyira belemerültem, hogy végre mezítláb vagyok, hogy össze-vissza nyomkodtam. Ne haragudj, nem akartalak zavarba hozni. Meg magamat sem, csak nyuuu~ . - Rendeztem le az egészet, majd levetettem magam az asztal mellé, és lángvörös képpel enni kezdtem, miközben a tekintetem a térképet pásztázta. Fél füllel hallgattam ahogy beszél, és próbáltam értelmesen válaszolni, bár egy ilyen mega-ciki helyzet után, ez nehéz volt. - Jó, hogy nem vagyunk egyedül. Bár én ismerek két lányt, aki hozzám hasonlóan első szintű. Miyako~chan, és Asu~chan. Remélem nem aggódnak értem nagyon. Hajlamosak túlreagálni, ha egy kicsit nem vagyok a közelükben. Imádnivalóak, hogy ennyire szeretnek. - Jegyzem meg, majd lassan enyhülni kezd a vörösségem. - Nincs kedved, eljönni velem a Kezdetek városába? Kellene egy útitárs, hogy ne kelljen egyedül átvágnom a gonosz szörnyek közt. Nem mintha félnék, vagy ilyesmi, csak hosszú az út, és nem szeretek magányosan sétálgatni. Mit szólsz? Velem tartanál? Még Asu~channak, és Miyako~channak is bemutathatnálak. Sőt, akár még a céhembe is bevennélek. - Kezdek lassan lelkesedni, bár most biztosan furcsának gondol. Nem számít. Ha sikerül céhet alapítanom, akkor végre kicsit megszabadulhatok a halálfélelmemtől. Asu, és Miyako enyhítették ezt, mert megbízok bennük, de a céh lenne az igazi nagy dobás. Már csak a pénz kellene hozzá.

by **Mesuda Reiko** Pént. Május 03 2013, 11:04

Egymagában ült végül az ágyon, s a sushi falatokat pakolgatta pálcikájával a szájába, halvány fogalma sem volt arról hogy miért járkált az a lány mezítláb fel s alá. Pedig a kaja most eléggé lefoglalta a figyelmét, különös volt ez az egész helyzet idefent, nem igazán tudta hova tenni a divatbemutató és a reggeli között, mert igazándiból egyiknek sem tűnt. Sőt, Kacchan annyira elfoglaltnak festett a menüjével, hogy még a kosztjához sem nagyon nyúlt egy idő után. Aztán egy igazán finom sushi lenyelése közben, valami kifejezetten szokatlan és nem mellesleg példátlan esemény történt
A valóságban most minden bizonnyal megakadt volna a falat a torkán és fuldokolni kezdett volna, de ehelyett olyan mereven bámult, amennyire csak lehetett. Volt mindössze néhány pillanat az egész, s egészen váratlan hatása volt Reikora nézve. Egyáltalán nem számított saját reakciójára, ahogy belülről valami csiklandozni kezdte, majd pár pillanat küzdelem után kibuggyant belőle. Még egy pillanat, s falrengető röhögésben tört ki, melyre még egy lapáttal is tett Acchan arckifejezése, ahogy sietve kattintotta vissza magára véletlenül eltűnt ruháját, s végül kínjában habzsolni kezdett. Neki pedig szüksége volt néhány percre, hogy lehiggadjon a nevetőgörcs sokkjától, s valami értelmes választ adhasson. Belemarkolt a tányérjába, majd az arcába tömte a horogra akadt ételt és lenyelte, ez elég is volt
- Hát ez azért elég durva volt! - pislogott, a vigyor most valahogy nem jött az arcára - Lazítanod kéne vagy valami, túl sok stressz? Semmi buli?
A haját igazgatta tűnődve, nem lehetett minden rendben ha még a menüjével elfoglalva sem tudott koncentrálni a menüre, főként ha volt is már csapata. Úgy festett legalábbis, talán valami baj lehetett, vagy aggódott a többiekért. Ez érthető lett volna, fél évvel ezelőtt az partijából fasírozottat csinált az a másik, most is mint bármikor hogy eszébe jutott, kényszerűen elfehéredett. Le kellett erőszakolnia némi sushit a torkán, hogy visszanyerje a színét, s kiverje a fejéből a dolgot egy időre. Felkapta a fejét, s összecsapta tenyereit, valóban, most nála volt a szó, kérdezték
- Há-hát miért ne? - vett fel egy mosolyt, de pár pillanatig még kicsit fanyar volt - Rajtam már van pár szint amúgy is, nem vagyok lovagféle de azért segítek. Meg aztán nem ismerek errefelé sok tagot, elkelne a változtatás

by **Kagura** Pént. Május 03 2013, 17:58

Na ez tényleg mega-ciki volt. Ennyire égő dolgot csinálni, szinte nem is lehet, így csak óvatosan vállat vonok, amikor a stresszról kérdez. Ezt a helyzetet nem akartam kommentálni, így evéshez láttam. El akartam felejteni, így nézelődni kezdtem a térképemen. Ahogy azonban meghallottam Recchan válaszát, elvigyorodtam, és elszállt minden gondom.
- Akkor velem tartasz? - Mosolyogtam, és választ sem várva, mellé ültem, és megöleltem. - Nagyon örülök neki. Asu~chan, és Miyako~chan biztos nagyon fog szeretni. - Mondom, és a térképemen kezdem mutatni, hogy merre szeretnék hazajutni. - Erre az útvonalra gondoltam, és ma mennék. Tudod, ide, egy fiúkból álló bandával jöttem, de hamar le kellett ráznom őket, mert minden áron ágyba akartak vinni, és cseppet sem volt az esetem, egyik se. - Mosolygok, majd a bekanalazom a maradék kaját is. - Ez jól esett. Egyébként céhet szeretnék alapítani. És szívesen látnálak köztünk. - Mosolygok rá, és várom a reakcióját. Nagyon örülnék neki, ha vele mehetnék haza. Nyílt, közvetlen, és még ki sem akadt, az előbbi gikszeren. Kedves lány. Ahogy a pasikkal bánik, az pedig fenomenális. Csak Asu~chan múlja fölül az ilyen képességeit, ez pedig nagy szó. Plusz mindig jól jön egy plusz ember a csapatba, annál nagyobb az esélye, hogy nem halunk meg. Minél többen vannak körülöttem, annál jobban érzem magam. - Nem baj, hogy nem vagy lovag. Sosem bírtam a konzervdobozba bújt embereket, tehát ez még előnyödre is válhat. - Mosolygok, majd elkezdek a menümben kotorászni, a fegyverem után. Mikor ez megvan, egy kicsit felkelek, megmozgatom magam, és még a Cursed Grip képességem is ellövöm a levegőbe, hogy biztos legyek benne, hogy minden jól működik.
- Yoshi! Részemről indulhatunk. Az odaúton, még mesélek pár dolgot. - Mosolyodok el, majd megindulok lefelé, fizetek egyet, és kilesek az utcára, hogy elindulhassunk a Kezdetek városa felé.

by **Mesuda Reiko** Pént. Május 03 2013, 18:24

Kellemes meglepetés, oda volt az ölelésekért, na persze nem az ellenkező nemtől de most nem az volt a helyzet, szóval a jó szó az alkalomra a príma volt. Vajon miért kapta az ölelést? Jó kérdés, de mindenesetre új reményeket táplált bele két másik lány említése, Asu~chané és Miyako~chané, úgymond bárminemű szeretetükre tárt karokkal nyitott volt. Nem szólt közbe egyenlőre, vizsgálgatta a neki mutogatott térképet, s azért viszonzásul átkarolta a csípőjét, milyen dolog nem visszaölelni még ha csak kicsit is, nem igaz? Szimpi volt az biztos, nem mellesleg láthatóan ápolta külső erényeit, talán Reiko is igazán megoldhatná a hosszú haj dolgát
- Már az előbb is felhoztad ezt a céhesdit - nyújtózkodott egy kicsit, melyet egy ásítással zárt le - ha csinálni akarsz egyet, már ott jól hangzik hogy nem egy pasi vezeti, szerintem ők nem ilyesmire vannak kifaragva!
Kuncogott, s ezt elegendő reakciónak érezte Kacchan lovagos kiegészítőjére, nem kellett több szó a dologhoz, egyet értettek és ez innen szavak nélkül is nyilvánvaló volt. Kíváncsian szemlélte bemutatóját, amit a kezével csinált, aztán ő maga is felkelt. Ez az egész dolog sokadszorra is jól hangzott, négy lány egy céhben kezdetnek máris leelőzte a többi céhet ilyen téren, minél kevésbé vegyesebb lenne annál jobb lenne, ez kétségtelen volt
- Jah, meg erről a céh elképzelésről sem ártana - mondta lefelé menet a lépcsőn - klassz csaj vagy, tetszik a stílusod, nem mellesleg tök jó a frizud, nekem is valami ilyen kellene!

/Szerintem innentől rendben vagyunk, részemről legalábbis kész vagyok a helyszínváltásra/

by **Tachibana Makoto** Kedd Aug. 13 2013, 18:45

Felszabadító gondolatok
/ céhgyűlés /

Hónapok teltek el azóta, hogy majmóca gondolt egyet és megalapította társaságunkat egy eszme kedvéért, melyet nem hirdettünk, de annak megfelelően éltük a mindennapjainkat. Többnyire, legalábbis, hiszen nem mindenki érdemelte meg, hogy hazakerüljön. Kit saját önzőségemből tartottam itt, kit azért, hogy szenvedjen tovább ebben a virtuális világban. Azóta a kezdeti tagok többsége felszabadult, köztük maga Taidana is, Kuroko-chan pedig búcsúajándékként még gondoskodni kívánt az utánpótlásról, hogy az eszme ne vesszen el a süllyesztőben és legyen, ki továbbvigye.
Öröksége egy üzenet volt, melyet kiválasztott játékosok kaptak meg. Az alvilág figurái, és azok, akikben elég fondorlat volt, hogy megfejtsék a rejtekjelet. Mindannyian potenciális felszabadítók voltak, akik nem hitték el vakon Kayaba-kun első napon elhangzott szavait, fenntartással, kétkedéssel fogadták. És voltak köztük olyanok is, akik csupán játéknak fogták fel a környezetet, ahol kiélhetik legbensőbb gyilkos ösztöneiket, de segítő kezet tudtak nyújtani nekünk ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk. Az üzenet, akárcsak anno az én esetemben, rejtélyesen volt megfogalmazva, éppen úgy, hogy csak azokban keltsen érdeklődést, akiknek megvan a céh tevékenységéhez szükséges affinitása.
Horunka kicsiny, kihalt falva volt a helyszín, annak is félreeső, néptelen fogadója. Köpenyembe burkolóztam, majd leültem egy asztalhoz a terem egy árnyékos sarkában és türelmesen vártam azokat, akiket érdekelt a felhívásunk. Az alternatív logout gomb, a szabadság egy másik útja, a magyarázat arra, miért élünk hazugságban. Ilyen és efféle frázisokat olvashattak ki azok, akik megfejtették a levelet, de egyben invitálás is volt a gyilkos hajlamú játékosoknak is. Mennyien találják meg vajh az utat az eszméinkhez?

// Érkezzetek meg, találkozzatok, tanácskozzatok és keressétek az üzenet küldőjét. Nem könnyű, de nem is nehéz megtalálni, csak keresni kell :] //

by **Drake Haru** Szer. Aug. 14 2013, 11:35

/ céhgyűlés /

Már napok óta ott volt a kis üzenet. Elsőre ki akartam törölni, és nem foglalkozni vele, ám valamiért ezt mégsem tettem. Irritált a dolog, hogy egy bizonyos valaki csak úgy küldözget nekem ilyesmit, ám mégis találtam benne valami vonzót. Magam sem tudnám megmondani, mit. Érdekesen volt megfogalmazva, rágódtam is rajta egy ideig. Valahogy egyszerre irritált, és felkorbácsolta az érdeklődésemet. Hamarosan azon kaptam magam, hogy a megadott időpontban az általam vélt helyszín felé tartok, mit sem törődve azzal, csapdába sétálok-e. Kihalt kis városon vezetett keresztül utam. Ez már tetszett. Megfordult a fejemben, hogy lehet, nem a semmiért küldték pont egy hozzám hasonlónak a pár soros kis levelet. A kis fogadóba belépve ez a gondolatom erősödött. Nem az a szívmelengető hely volt, alig egy-egy ember járt oda, azok sem tartoztak a világmegmentő eszmékért harcolók közé. Legalábbis ránézésre. Unottan leültem egy asztalhoz, mely mellől ráláthatok az egész helyre, és a feltűnésmentesség kedvéért rendeltem egy italt, majd mintha csak unalomelűzés végett tenném, megnézegettem az emberek arcait. Nem időztem el rajtuk, mert az feltűnő lenne. Egyszerű kíváncsiság is lehetett volna. Ám most kifejezetten kerestem valakit. Az üzenet feladóját. Mert bizony ha nem értettem félre azt, akkor neki is itt kell lennie. Hisz nem a semmiért hívott ide gondolom. Ki lehet az, és mit akar tőlem? Csak ennyit akartam megtudni. A többit majd a sors vezeti.. Talán érdekel, talán nem. Talán megölöm, mert feleslegesen az időmet rabolja, talán nem. Lehet, hogy még nem érkezett meg. Várok. Vajon csak engem hívott ide, vagy másokat is? Miért pont engem? Ő volt az első ezen a helyen, aki üzenetet küldött nekem. Elsőre nem is tudtam, hogy mi az a kis villogó izé. Meglepődtem. Idegesen dobolni kezdtem az asztalon. Történjen már valami! Vissza kéne mennem, hogy eleget tegyek a hobbimnak, a legnagyobb élvezetemnek. Persze a játék ebből is elvett egy jó adagot. A vér és fájdalom hiánya számomra maga a kín. Nem is igazi halál ez így. Az áldozatoknak sem jó így. Hiányzik az utolsó percekből a halál értéke. Ez csak egyszerű eltűnés, semmi több.. Gyerünk! Történjen valami! Ha nem jön fél órán belül, én lelépek.

by **Hürrem** Szer. Aug. 14 2013, 13:39

Céhgyűlés

Csak egyszer olvastam el a levelet, aztán félretettem. Nem töröltem ki, ahogy szoktam. Egy időben naponta jött üzenet udvarlóktól, hogy találkozzunk, de sosem törődtem velük. Az egyszeri kalandok maradjanak is azok, vesszenek el a távoli múlt ködében és sose emlékezzünk rájuk. Főleg itt, a játékban, ahol láthatólag nem is lesz, sőt, jóformán lehetetlen, hogy következménye legyen.
Végül a kérdéses nap reggelén újra megnyitottam, és elolvastam még egyszer. Izgatott ez a titokzatosság, amit árasztott, megbűvöltek a szavak, a betűk, és az ismeretlen feladó kiléte. Ha nem is tökéletesen, de megfogalmazott benne mindent, ami engem is foglalkoztatott, amióta a helyi főmufti kijelentette a nagy hírt azzal a csinadrattával, és megszereztem az indikátorom is. Emlékszem, mikor a csitri pixeleire bomlott, az volt az első gondolatom, hogy talán felébredt a kórházi ágyán és visszatért az életébe. Nem elképzelhetetlen, ahogy az sem, hogy a főmufti játékos képében itt van valahol közöttünk.
Ha sikerülne őt megölni, akkor véget érne a játék?
Lecsuktam a levél ablakát, kikeltem az ágyból, és komótosan, ráérősen elkezdtem készülődni.

Horunka falu ugyanolyan dögunalom, mint Torubana, ám kevésbé idegesítő. Itt nem vigyorog mindenki, mintha beszívott volna. Ennek ellenére egy nap talán még visszalátogatok a narkós kisvárosba is, feleleveníteni egy igen szokatlan és szép emléket.
A fogadót elérve még egyszer megigazítom a hajam, mielőtt belépek, ellenőrzöm ruhám gyűrődésmentességét, és körmeim tiszta állapotát. Ha belépek, valószínűleg odabent is ugyanúgy fel fogom kelteni a figyelmet, mint idekint. Fekete, apró ruhám kiemeli hófehér hajam csodás tisztaságát, ujjatlan, mély kivágású felsőm alig a combom közepéig ér. Mivel nappal van, és közbotrányt nem szeretnék okozni, kivételesen egy fekete miniszoknyával hosszabbítottam meg - valljuk be, nem sokkal - a ruha hosszát. Lábaimat fekete harisnyába burkoltam, így csak a miniszoknya széle és a harisnya térd fölötti kezdete között villant ki alabástromfehér bőröm szépsége. Mindezek mellé már csak a kiegészítők hiányoznának. Be kell szereznem párat.
Határozott mozdulattal kinyitom az ajtót, belépek a helyiségbe és pár másodpercre lehunyom a szemem, hogy gyorsabban hozzászokjak a félhomályhoz. Körbenézve elégedetten figyelem, hogy valóban sikerült felhívnom magamra a figyelmet, ám a levél valószínűsíthető feladóját nem látom. Hacsak nem az a kislány az, amiben kételkedem. Ahhoz túl mesterien volt megfogalmazva a szöveg, hogy tőle származzon.
Szerencsére ahhoz túl kevesen voltak bent, hogy nehéz dolgom lehessen. Mivel nem vagyok benne biztos, a találkozó mennyire titkos vagy diszkrét, nem kezdem eredeti tervem szerint kikiabálni, hogy itt van-e az, akit keresek. Inkább menjünk végig egyesével. Pár másodpercig filózok, vajon a köpenyes alakhoz sétáljak-e vagy a kislányhoz. A kislány szemmel láthatólag szintén türelmetlenül vár valamire, a köpenyes felől viszont érzek valami gyanúsat. Nevezhető női előérzetnek, hatodik érzéknek, vagy akárminek. Mintha egy láncot dobtak volna rám, ami most húzna feléje.
Végül a láncnak nem engedelmeskedve a kislány asztalához lépek, de a szememet csak akkor veszem le a köpenyesről, ha már feltétlenül szükséges.
-Hé, te. -szólítom meg a kislányt csípőre tett kézzel, mikor odaérek hozzá. -Eltévedtél, vagy téged is meghívtak ide?

by **Asuka** Szer. Aug. 14 2013, 17:44

[Felszabadító gondolatok]
- Liberators céhgyűlés -

Nem sokáig gondolkoztam a random üzeneten, amit kaptam, hiszen én is épp olyan vagyok, mint az a levél, ami látszólag szemétként került a postaládámba. Aki azonban van elég szemfüles, és képes a sorok között olvasni, az könnyedén felfedezheti ám, miféle csintalanságokról van itt szó! *.*
Nem tudom, hogy a feladó mi alapján választotta ki, kik kapják meg a levelet. Annyira még se lehet random, hisz ezzel valahogy önmagát is kockáztatná, de biztos vagyok benne, hogy van valami, ami alapján a feladó kiszűrte azt, hogy kinek küldjön üzenetet. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy Kaguci nem kapott ilyesmit. Természetes, hogy nem osztom meg vele az efféle intim titkaimat, hiszen más dolog, ha a fiú ügyeinket beszéljük ki, és más dolog ez. Nem vagyunk mi összenőve, nekem is vannak titkaim előtte. Bár... neki nem igazán vannak előttem, hiszen amúgy is úgy ismertem meg. Én vagyok a lelki pajtija, akinek kiönti a szívét, ugyanis! *.*
Talán ahhoz a néhány hete kapott, furcsa üzenethez van köze, amit közvetlenül azután kaptam, hogy visszajelentkeztem a játékba. Nem vagyok benne biztos, de amióta az eset megtörtént, én nagyon sokat gondolkoztam. Lényegébe véve pedig kialakult bennem az eszme, amit látszólag ugyanaz a személy is képvisel, akitől az üzenetet kaptam. Így aztán, valami mondvacsinált ürüggyel távoztam röpke néhány órára céhemtől, hiszen még Kaguci sem tud megállítani, ha én azt mondom neki, hogy az ürgéket sürgősen meg kell kelotrofálnom. Ez pedig lényegébe éppen elég hihető indoknak tűnik ahhoz, hogy ne akarjon kérdéseket feltenni nekem senki. *.*
Nem jártam még a Kezdetek Városán túl ezelőtt. Tulajdonképpen az is elég furcsa számomra, hogy van a játékban más is azon a városon kívül, hiszen annyira megszoktam már ott. Talán az a legnagyobb hibám, hogy hosszú időre leragadtam, és hónapokon át csak egy helyben toporogtam. Viszont mindennek mára véget vetek. Én többre viszem ennél.
A megadott fogadó egészen más hangulatú, mint azok, amikhez a Kezdetek Városában hozzászoktam. Egy-két piros indikátoros játékos már most kiszúrja a szemem, noha ugyanolyan szépen mosolygok rájuk, mint a teletabiból a Napocska. *_* Az én indikátorom pedig éppen olyan zöld, mint a marihuána, szinte szívni is lehetne, éppen csak meg kéne tekerni, bár valahogy kétlem, a játékban találunk cépét. *o* Lévén céhhel rendelkezem, az apró kis céhjelző ikon ott mosolyog a profilomon. Én azonban másként is tudnék támogatni egy társulatot.
Egyetlen ismerőst, Dzsinn-chant, mármint Haru-chant pillantom meg a fogadóban. Magassarkúvá alakított cipőmben betopogva vigyorgok rá szépen, és biccentek neki, de egyelőre nem hívom fel magamra másként a figyelmem. Bár jól látom, egy rövid szoknyás kislány máris cukiskodni próbál neki, de én nem féltem Haru-chant. *.* Tudom jól, hogy okosabb ő, mint amilyennek bárki is gondolná. Érettebb, sokkal érettebb látszólagos koránál. Meg tudja ő védeni magát. Wink

Fontos információ viszont, hogy Hófehérke-chant is ugyanaz hívhatta meg ide, mint aki engem is. S bizonyára akkor Haru-chin is ezért van itt.

A fogadó közepén lévő asztalhoz ülök le. S hogy addig se unjam szét magam, dobolok hosszú, virágosra manikűrözött körmeimmel az asztalon. Négy ütemű kopogtatással szórakoztatom el magam, látszólag - sőt, mi több, nyilvánvalóan - egészen rázombulok a dologra. *.*

by Ajánlott tartalom