A Település

Megismétli a mozdulatomat. Talán ő is ugyanúgy érez, mint én? Nem, az nem lehet, szinte biztos vagyok, hogy a múltkor már említette, hogy ő nem akar visszamenni. Pedig ez a mozdulat a távolság illúzióját hívatott elpusztítani. Én legalábbis erre használom.
Mosolyogva rázom meg a fejem a mozdulat láttán.
-Ebben nem tudsz segíteni. Ez más.
Majd hallgatom, ahogy mesél.
-Legalább jó vége lett. És hogy jutottatok vissza?
De ekkor a sárkinca közbevág.
-Mit kéne akarnom? Nem élvezhetem a társaságotokat?
Majd közelebb jön, mélyen a szemembe néz.
Idebent még nem jött nő hozzám ilyen közel hátsó szándék nélkül.
Kitör belőlem a bókolási hajlam.
-Tudtad milyen gyönyörű szemeid vannak? Én is csak most vettem ezt észre.
Persze eddig nem is igazán érdekelt, hogyan néz ki, beszélgetni anélkül is tudok.
És jött a fekete leves. De csak olyanokat mondott, amire már magamtól is rájöttem. Majdnem két évem volt gondolkodni.
Tehetetlenül nézek a távozó sárkány után.
Majd kimondom az első dolgot, ami az eszembe jut.
-Nem kedvel. Ez mennyire cuki.
Tényleg kimondtad? Ennyi sütnivalód sincs?
A lány felé fordulok.
-Akkor sem vonom vissza, kedvelem ezt a sárkincát. Valaki aki ki meri mondani az igazat.- elhallgatok egy pillanatra.
-Te is ezt gondolod rólam? Akkor miért nem hagytál magamra? Akkor nem kellett volna ezeket mind átélned, és nem kéne gyötrődnöd miattam. Vagy csak a betegségem miatt maradtál itt? Mondd ki, és ha kell soha többet nem fogsz rólam hallani, de én nem foglak elfelejteni titeket. Soha. Soha többé.
Lenyugszom egy kicsit.
-Nem akarok tőletek semmit, nem azért vagyok itt, mert veletek akarok lenni. Hanem..- csak két szó jut az eszembe, amiket még nagyon rég hallottam valakitől, aki az élet minden percét élvezte.- Carte diem, csak élvezni akarom, amit csinálok.

Nagyjából ilyen reakcióra számíthattam volna.
De legalább Shu-t sikerült megnevettetnem. Ez is valami, szóval megengedek magamnak is egy mosolyt. A sárkinca értetlen arcára majdnem belőlem is a nevetés. Vagyis nem majdnem, én is elkezdek nevetni.
Rég nevettem ilyen felszabadultan, ennyire üdén. Jól esik ez a színes folt a szürke napjaimban. Miután nekem is sikerült abbahagynom a nevetést már válaszolok vissza Shu-nak.
-Szerintem meg pont azért cuki, mert ilyen komoly. Egyébként sem vagyok az a sértődékeny fajta, és a nagyja igaz is volt.
Shu szeret segíteni, nekem például tényleg sokat próbált segíteni. Úgy érzem ezt nekem is vissza kéne adnom.
-Én.. én szeretném viszonozni, amit értem tettél, de nem tudom mivel tudnék segíteni. Ha lenne valami csak szólj, bármit megtennék neked.
Meg se lepődök, amikor kijavít. Valahogy sejtettem, hogy rosszul tudom, és most már biztos is vagyok benne.
-Sosem voltam jó olaszból, meg más holt nyelvből se, tudod nekem elegek voltak azok a nyelvek, amin beszélnek a mai, akarom mondani a két évvel ezelőtti emberek. Csak nyugodtan javíts ki, ha valami mást is rosszul mondanék.
Miközben beszélek elkúszik előttem egy fekete-fehér kis állatka. Egy darabig eltart mire rájövök, hogy mi az.
-Egy borz.- mondom ki, és mutatok magam elé a kisállatra. Alap esetben messziről elkerülnék egy ilyen állatot, de ha nem ijesztek rá, akkor kevesebb problémával megúszhatom a dolgot.
Mivel nincs közöttünk nagy távolság megtehetném, hogy egyszerűen utánavetődök, de inkább leguggolok és óvatosan közelítek hozzá. Sikerült nem elijesztenem ahogy melléérek. Ráveszem, hogy másszon fel a kezemre. Elméletben a vadászatnak itt vége is lenne, de odaviszem a kis borzot a lányhoz, hogyha akarja akkor meg tudja simogatni.- Nem tudom menyire az a simogatós fajta- majd halkan megkérdezem tőle:
-Lenne kedved elnevezni?
Akár ad neki nevet, akár nem visszaviszem a kis borzot oda, ahol megfogtam, majd elengedem.

-Okosabb és kész, akár elismerik a többiek, akár nem. Ez a lényeg.
A lány ellenkezése egy kicsit elbátortalanít.
-Megígérem, hogy sohasem foglak becsapni. A másik felét nem tudom megígérni, de majd igyekezni fogok azt sem csinálni.
Persze én is tudtam, hogy a kifejezés latin, csak kíváncsi voltam, miként reagálja le a lány a kis nyelvbotlásom. Vagy egyáltalán megemlíti-e és nem hagy meg 'tudatlannak'
-Tényleg latin, pedig ezt nekem is tudnom kellett volna.
Az elnevezés sem okozott komolyabb problémákat.
-Nos akkor, Aren- súgom oda a kisállatnak- ismét szabad vagy. Majd mesélj rólam a többieknek, hogy nem kell tőlem félni. És ha találkozol Aganccsal szólj neki, hogy találkozni szeretnék vele még egyszer. És ha tudod ki az az Árnyék, akkor szólj neki is.
Ezzel elengedem, és nézem ahogy lassan eltűnik a horizonton.
De nem sokáig maradunk társaság nélkül, mert egy újabb kisállat tűnik fel a színen, méghozzá Shu zsebéből.
-Egy mókus.- mondom ki hangosan, nem tudom miért csinálom ezt, amikor meglátok egy állatot. Shu-nak biztos elege lehet már ebből, de nem tehetek róla, egyszerűen ilyen a természetem.
A lány megeteti a mókust, és még tartalékot is ad neki. Aranyosak így ketten együtt, nem csoda, hogy a lányból idomár lett, habár a petje első megítélésre egyáltalán nem hasonlít rá.
Meglep a kérdésével, igaz az előbb én is ugyanezzel fordultam hozzá.
-Nem is tudom, talán illene hozzá az Evett név, igen azt hiszem így fogom hívni.
Szeretek nevet adni a dolgoknak, és most őrülök, hogy a lány engem kért meg a elkereszteléshez.
-Nos Evett, hogy örülsz az új nevednek?

A lány mosolyog, most már sokkal boldogabbnak tűnik, mint eddig.
-Olyan szép a mosolyod. Miért látom annyira ritkán?
A tömör köszönetére én is tömören válaszolok.
-Nincs mit...- folytathattam volna, de szerintem ezzel lezárhatjuk ezt a témát. Vannak dolgok, amiket nem kell túlragozni. Miért pont Traumnis jut eszembe erről?
Az Evett név is tetszik neki, a bólintásából erre következtetek, majd elém tartja a mókust, akarom mondani Evett-et.
Óvatosan nyúlok oda nehogy megijesszem szegényt. Közben jön a kérdés, amire én se tudom a választ.
Megáll a kezem a levegőben, majd Evett kiugrik a lány kezéből és eltűnik.
Milyen kár, azért megsimogathattad volna, mielőtt leblokkolsz.
-Nem tudom, nem emlékszem csak a nevére, azt hiszem mondtam már, hogy a neveket sokkal könnyebb felidéznem, de úgy érzem nagyon hiányzik, nagyjából annyira, mint Szonja, azt reméltem Aren ismeri és szól neki, hogy újra találkozhassunk.
Eszembe jut az a módszer, amivel Shuékra emlékeztem vissza.
-Várj, megpróbálok valamit, talán az segíteni fog.
Fogom magam és leülök a lány mellé. Hátrateszem a két kezem felnézek az égre, majd becsukom a szemem.
-Árnyék..- megpróbálom felidézni az emlékeket, de nem megy olyan könnyen, mint a lány esetén.
-Csak egy elmosódott képet látok.
Koncentrálj!
Nem olyan könnyű, de ez az egy kép is haladás.
Kinyitom a szemem és felnézek a lányra.
-Azt hiszem egy cica, valószínűleg egy vadmacska, de lehet hogy..
legyintek egyet a kezemmel.
-Az szinte kizárt, mikor találkoztam volna én egy hiúzzal? Ritka, mint a fehér holló. Szóval Árnyék biztosan egy vadmacska.
Képtelenség, ugyan mikor találkoztam én hiúzzal?

-Udvarló? Én? Csak őszintén kimondom amire gondolok, egy kicsit másképpen, mint te, de én is az igazat mondom. Egyébként is a szívem már régen másé. És ha idebent is akarnék választani valakit, biztos hogy hozzám korban jobban illő partnert keresnék. Szóval ne aggódj Timidus, nem fogom elvenni tőled az őrangyal szerepét, valószínűleg nem is tudnám.
Még sose képzeltem el, hogy bárki mást is szeretni tudnék Szonján kívül, vagyis egyszer, de azt hiszem, az csak a magány miatt volt. És ő volt az első lány, aki két év után kedvesen beszélt hozzám.
Akkor éreztem először, hogy tennem is kéne valamit, nem pedig csak várni a csodára, egészen addig a pillanatig nem volt bennem elég erő, hogy újra elkezdjek élni. Az a lány indította be újra a berozsdásodott szerkezetet. És hálás is vagyok ezért érte.
-Igen, ha szeretnéd nevezheted dicséretnek is. De a tényeken mit sem változtat. Ilyen téren nem szokásom hazudni.
Egyébként se szeretek hazudni, de vannak olyan helyzetek, amikben elengedhetetlen egy aprócska füllentés.
-Ijesztő? Már megszoktam, szóval nem szokott zavarni a dolog, de kívülről nézve biztos az lehet. Számomra az lenne az ijesztő, ha egy nap minden emlék visszatérne, és nem emlékeznék rá, hogy mi az, amit elfelejtettem.
Azt hiszem ezzel nagyon jól leírtam a legnagyobb rémálmomat. Bele se merek gondolni, mi lenne ha ezek az emlékek egyik pillanatról a másikra visszatérnének, mintha el se felejtettem volna őket.
Megborzongok.
-Nem. Erre gondolni sem akarok.
Talán megijesztettem a lányt, lehet hogy jobb lenne most elválni, mielőtt újra gond lesz.
-Lehet, hogy nem kéne tovább egymás idejét rabolnunk. Biztos nektek is van jobb dolgotok mint rám vigyázni.
-Szervusztok- felállok, de még nem indulok el. Hátha van valami, amit még mondani akarnak.

-Köszönöm a figyelmeztetést, de nem lehet valakit mindentől megvédeni. Vagy csak nehezen.
Nem szólok bele a kis vitájukba, csak miután elhallgat az idomár azután szólok a sárkincához:
-Talán tényleg az lenne a legjobb, ha elzavarnál, még mielőtt valami igazán rossz dolog történne.
Arra azért kíváncsi lennék ezt hogy próbálná meg megtenni anélkül, hogy a lány megsértődne.
A lány nem küldött el, és nem is igazán marasztalt. Vagyis rám bízta a választást. Annyira nehéz ez a döntés.
-Én szeretnék maradni, de van egy olyan érzésem, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha én most távozok.
Timidust nem véletlenül hagyom ki a sorból, azt hiszem nem igazán tudja átélni a lány érzéseit, csak azt veszi észre, hogy valami rossz a lánynak.
-Én is jól éreztem magam veletek, lehet hogy még találkozni fogunk.
Elindulok, de még meglátok valamit az erdőben.
Egy kicsi nyuszi gabalyodott bele az egyik bokorba.
-Szegény pára. Várj segítek egy kicsit.
Odamegyek hozzá és kiszedem a bokorból. A kezembe tartva még visszalépek egyszer a lányhoz.
-Őt még hadd nevezem el nektek. Legyen a neve Hope-Hope, vagyis remény, szimbolizálva egy szinten a kapcsolatunkat.
Még egyszer utoljára megsimogatom és a lány kezébe adom a kisállatot, majd sarkon fordulok és eltűnök a sűrűben. Azt hiszem most egy darabig ismét egyedül leszek a gondolataimmal.
Az eget nézve megyek a Kezdetek Városa felé. A csillagok gyönyörűen ragyognak.
Vajon odakint is ilyen szépek most? És Szonja is azokat nézi, és gondol-e rám egyáltalán?
Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben miközben ismét átlépem az első szint fővárosának határát.
/köszönöm a játékot/
/nyúl/

/Trau/
Miért nem tudom kiverni ezt a nevet a fejemből.
Árnyék, Árnyék. Vajon mikor hallottam ezt a nevet? Arra még emlékszem, hogy valahol erre fele ezen a hatalmas mezőn.
És ha nem lenne az is elég, hogy ez sem jut eszembe, de a reggelem is egy kész káosz volt. Sikerült Marluna vörös ruhájában ébrednem. Hiába magyaráztam neki, hogy fogalmam sincs hogyan került rám a ruhája, nem hitt nekem, és durcásan elrohant. És Shakan is csak nevetett az egészen. Mivel nála volt az én ruhám, nekem most ebben a vörös cuccban kell lófrálnom. Elég bizarrul nézhetek ki, most hogy a szememen túl még a ruhám is teljesen vörös. Marlunával ellentétben nekem nem vörös, hanem barna hajam van, de az összhatás nem igazán különbözik. Mondjuk egy bérgyilkos ruhájában nem is lehetne másképp. A lényeg az, hogy elég félelmetes kinézetem lehet.
Na, de nem ezért jöttem ide. Hanem kell egy kis kikapcsolódás, így eljöttem ide, ahol a múltkor Shuval és Timidussal, (vagyis inkább Shu-val) nagyon jól elbeszélgettünk. És néhány óra múlva Marluna is le fog nyugodni, ha meg nem legfeljebb nálam marad a ruhája.
Kimegyek a mező közepére és leülök, majd hátradőlök a magas fűben. Olyan ritkán lazítok egy kicsit, most se biztos, hogy a földön kéne fetrengenem, de amíg nem jön erre senki, addig teljesen mindegy hogy mit csinálok, vagy nincs igazam? Csak ne mocskoljam össze Marluna ruháját. elég gázos lenne neki mocskosan visszaadni. És egyikünknek se lenne jó ha így történne. 
Szonja, vajon te is gondolsz most rám? Mert én határozottan várom azt a napot, amikor végre újra találkozhatunk.
/ördög kijátszva/

Mivel ma viszonylag ráérős vagyok, úgy döntök, hogy elmegyek reggel vadászni egy kicsit az első szint durvább részeire. Persze, nekem az se túl durva a jelenlegi szintemen, úgyhogy ez is csak veszélytelen farmolás lesz. Csak kevésbé unalmas. Még jobb lenne, ha el tudtam volna hozni Katját, de így, hogy van itt bent, aki fontos lett nekem, ez se olyan uncsi. Mintha melóba mennék, csak ez jobb, mint az agysejteket lézerműteni. Szerencsére, ilyesmit soha nem kell csinálnom, a két év lemaradás miatt már tuti nem vesznek fel semmilyen egyetemre.
Viszonylag messziről kiszúrom a srácot, aki piros ruhában fekszik a fűben. Nem biztos, hogy jó ötlet ilyenben mászkálni kint, a mobok valószínű jobban érzékelik a jelenlétét, nem is beszélve arról, hogy nem adhat túl sok statot. Ahogy közelebb megyek egy kicsit, fel is ismerem azt a srácot, aki elhagyta a petjét, és elrohant megkeresni, miután nekem jött. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van, hogy nem kezdtem el keresni, de azért örülök neki. Ha aznap nem megyek farmolni, akkor nem arra jövök, és nem futok össze Katjával. Nem is tudom, hogy lehetett úgy élni, hogy ő nem volt.
- Szasz! Na, megvan Árnyék?- nem ülök le, nem akarom, hogy a fűben feltűnő állatokat ne tudjam esetleg elkapni. Szerintem késsel simábban eltalálnám, mint kézzel vagy valami csapdával, de nem biztos, hogy meg akarok ölni egy nyulat. Mióta van Kat, már a játék is többnek tűnik pixelkockáknál, elvégre, a lány is egy pixelkocka, mégis olyan a teste, akár az igazi. - Mit csinálsz? Vársz valakit?

Nyugodtan fekszem a fűben, mikor valaki a legszebb gondolataimból zökkent ki. Talán nem vette észre hogy heverészek egy kicsit? Kinyitom a szemem és felnézek a srácra, aki ugyanazt a helyet választotta a mai napja programjául, mint én. Árnyék, miféle Árnyék? Egy pillanatig meglepetten nézek a srácra, majd eszembe jut mivel is zavartam el legutóbb.
-Árnyék? Az előbb még itt feküdt mellettem. Pontosan itt.
Csapok magam mellé a földre.
-Biztos megunta a várakozást és elment vadászni abba az erdőbe.
És rámutatok a mező mellett álló fákra.
-Vagy meghallotta, hogy jössz és gyorsan elbújt. Tudod a múltkori óta nagyon szeret bújócskázni. És nagyon jó benne. A legtöbbször csak azért találom meg, mert megunta hogy elbújt. Szóval a közelben lesz valahol, ezért ha vadászni készültél csak óvatosan, nehogy őt kapd el. Tudod a rendszer nem tekinti őt vadállatnak, pedig nagyon hasonlít a vadon élő hiúzokra.
Majd felállok, és a srác felé fordulok.
-Tényleg, ha már itt tartunk, nincs kedved közösen vadászni?
Lehet hogy ki nem állhatom a srácot, de egy jó vadászat gondolata még erről is elvonja a figyelmemet. Persze ha azt szeretném, hogy továbbra állatidomárként nézzen rám nem szabad elővennem az íjamat, de ez legyen most a legnagyobb problémám.
-Semmit sem csináltam, csak feküdtem a fűben és élveztem az időt. Te nem szoktál néha kikapcsolni? Ha egyszer kilépni már nem tudunk..
Pedig néha olyan szívesen kilépnék egy két pillanatra, míg a következő másodpercben már nem. Nem tudom mit akarok. Itt maradni és élvezni a legutolsó pixelig leszabályozott életet, vagy küzdjek azért, hogy kijuthassunk és ismét láthassak valakit több év után.

Érdeklődve hallgatom az állatidomár srácot, miközben elraktározom az infókat a fejembe. Nem gondoltam volna, hogy olyan van, hogy a pet lelép a gazdájától engedély nélkül, ez tényleg nagyon idegesítő lehet. Igaz, életszerűbb, mint hogy ott ül, és csak akkor attakkol, ha mondod neki, hogy attakk.
- De, miért ne? Úgyis éppen hántingolni terveztem- egy kicsit megtördelem az ujjam, hogy jobban menjen az állatkafogás. Lehet, hogy tényleg egyszerűbb lenne szimplán csak kinyírni a vadat, élve eladni egy nyestet, vagy ami van itt, úgysem nagyon lehet, de valahogy emberileg nem tetszik az a része a dolognak, hogy megölök valamit, ami kicsi, csak azért, hogy pénzhez jussak. Bár, ha megerőltetem magam, felfoghatom úgy is, hogy pixelkockák. Bizonyos szemszögből nézve, ez jó is, nem kell paráznom tőle, hogy Katja terhes lesz.
- Hát, igazság szerint nem így szoktam mostanában kikapcsolódni, mert van, aki kikapcsol… if jú nó vát áj mín- egy mosollyal kacsintok a srácra, és közben nagyon büszke vagyok magamra, hogy végre, valakinek elbüszkélkedhettem vele, hogy ja, van barátnőm, akivel együtt is alszok. Állítólag aki ezt csinálja, az lúzer, mert ez nem lúzer számára természetes, de hát ez van. Még fiatal vagyok, nekem még jól áll. - Na, induljunk akkor! Te amúgy hogy szeretsz vadászni? Kő, kéz, csapda, vagy rázavarod a petet?- az utóbbi tűnik a legegyszerűbbnek, bár lehet, hogy ahhoz kell pontozás az állatnak is. A továbbiakban azért már nem pofázok feleslegesen, mert nem akarom elriogatni a zsákmányt.

Elfogadta a kérésemet, kettesben azért mégiscsak jobb vadászni, mint egyedül.
-Mázlista, így jár az akinek kint nincs senkije.
Ha nagyon szeretném, akkor talán el tudnám felejteni Szonját, de hogy más nő karjaiba bújjak?
Brrrr, még a gondolattól is kiráz a hideg.
-Általában Árnyék végzi a munkát, de amikor nincs a közelben, vagy egyszerűen nincs kedve vadászni, akkor marad a Bé terv.
Előveszek egy maréknyi állateledelt.
-Ami ez. Szerencsére a legtöbb vad ugyanúgy szereti Árnyék kajáját, mint a kis hiúz. Amíg nem tud róla, hogy az ő kajájával etetem a népet, addig nincs vele problémám.
Tényleg pet-eledel volt nálam, mert a múltkor Shu-nak is sikerült Evett-et magához csalogatnia. Hátha nekem is sikerül egy hasonló akciót kiviteleznem.
-Szerintem ez sokkal humánusabb módszer, mint a csapdák, vagy a fegyverek. Psszt, látod mi van ott?
Mutatok a fűben egy mozgó részre.
-Árnyék, te vagy az? Tudod jól, hogy nem szeretem, mikor megpróbálsz rám ijeszteni.
A mozgás irányába vetődök, megpróbálva elkapni azt a valamit, ami a földben mocorog. Hisz én tudom, hogy nem Árnyékról van szó, hanem valamilyen vadról. Még éppen sikerül megérintenem, mielőtt elrohanna előlem egy szőrös manó, és csak nézem, hogyan fut be az erdőbe.
Feltápászkodom a földről és magyarázóan Traumnis felé fordulok, miközben leporolom magam. Hogy lehet az, hogyha ezzel a sráccal találkozom akkor mindig a földön kötök ki?
-Szerencsém volt, nem Árnyék volt az, és mivel hozzáértem a rendszer úgy kezeli, mintha levadásztam volna. Pedig te is láthatod, hogy nem éppen ez a helyzet. Na de lássuk, te mit tudsz, hátha jobban csinálod nálam.
/Szőrös manó/

Abból, hogy ezt a kinti dolgot mondta, arra következtetek, hogy neki kint volt csaja vagy pasija. Azért volt, mert tényleg nem valószínű, hogy még vár rá, már két éve csak vegetál, úgyhogy biztosan elunta már, és van új párja. Bent is unalmas lehet párkapcsolat nélkül, most már nem is tudom, mit csinálnék, ha nem lenne Kat.
- Barátnő, vagy valami komolyabb?- nem akarom megsérteni, meg amúgyis biztos korrigál, ha nem lány, hanem fiú az illető. Az is érdekel, hogy házasságot tervez-e, vagy még csak az ilyen ikszploring státuszban van, mint mi Katjával. Egyelőre tetszik, amit láttam belőle, meg remélem, fordítva is, de még lehetnek titkai, amik nem jönnének be.
- Oké, én szimplán megfogom kézzel- figyelem, ahogy Cear becserkészi a kis izét. Elég gusztustalan jószágot sikerült befognia, kicsit meg is sajnálom, milyen peches. Kint ragadt a nője/pasija, megszökött a petje előle, és most még ilyen gagyi izét kellett megfognia ráadásul. Bár ezért is jár valami, ha megfogta, szóval legalább fejlődget. Nem tudom, hányas szintű lehet, de én gyorsabbnak tűnök nála.
Néhány méterrel arrébb megmozdul a bokor, én pedig pár halk lépés után levetődöm. A kezem jó mélyen bedugom az ágak közé, az ujjaim pedig rászorulnak valami szőrösre, körbezárják azt a valamit. A nyüsszögés egy kicsit meglep, és ahogy benézek a bokorba, ráébredek az emberiség egyik nagy kérdésére: mit mond a róka?
Elengedem a morgó állat farkát, aki le is lép gyorsan. Ebből is cuki pet lenne, a lányok biztos imádnák, de egyrészt nem tudok petet idomítani, másrészt meg már van barátnőm szerencsére. Biztos örülni fog nekem, amikor este újra találkozunk, el is mosolyodok a gondolatra, miközben felállok a földről, és Cearre mosolygok.
- Na, elsőre ez sikerült, bár nyilván nincs annyi dugi aranya, mint a tiednek volt- a róka szerintem sokkal jobb zsákmány, bár a valóságban nyilván a manó jobb, mert az nem létezik. A japánoknál a rókák elég fontosak is, főleg emiatt a rókaszellem dolog miatt, úgyhogy ha babonás lennék, ez tényleg nagy máknak vehetném. Talán tényleg utalás rá, hogy Katja valami különleges meglepivel vár otthon.

/Róka/

Nem akarok válaszolni a kérdésre, egyébként se szokás ilyen témákba belekérdezni, de ezt most kivételesen elnézem neki a fiatal korára és az új "trófeájára" tekintettel. Ha igazi kapcsolat lenne, nem kéne vele dicsekednie. Legalábbis szerintem.
Egy kicsi fejrázással tudatom a sráccal, hogy ez nem az ő dolga.
Vajon mi is van köztünk Szonjával?
A kettőnk kapcsolatára inkább a se vele, de nélküle még kevésbé állapot illik. Vagy illett, ki tudja?
Mit áltatom magam Szonja már biztos túllépett rajtam.
Nem. Ő nem olyan. És erre soha többet ne gondolj. Ilyenre nem szabad gondolnod. Szebb dolgokra kéne gondolnod, például arra, hogy mennyire fogtok örülni egymásnak, amikor végre kijut innen mindenki.

-Hogy hívják? Lehet hogy ismerem.
Legalább az állatok életére odafigyel. Ez egy jó pont a srácnak. Nem tudom hogy azért, mert a nem létező Árnyékot akarja kímélni, vagy alap járaton fegyver nélkül vadászik, de amíg az állatoknak kevesebb kára lesz ebből, addig nem is igazán érdekel.
Nem értem ezt a dugi aranyos megjegyzést.
-Neked biztos gyerekszobád se volt odakint, dugi aranya nem a manóknak, hanem a koboldoknak van. A kettő nem ugyanaz. És a róka is jó fogásnak is számít.
Talán még jobbnak is, mint az enyém. Nem is talán, biztos hogy jobb a róka, mint egy szőrös izé.
Na a következő alkalommal biztos több szerencsém lesz nekem is és sikerül valami édes kicsi állatot magamhoz szelídítenem. Nem mintha meg akarnék tartani akár csak egy állatot is, de jó érzés lenne tudni, hogy nem félnek tőlem.
Szóval csak leülök a földre, és várom mi fog történni, talán megérzi valamelyik állat a nálam lévő ételt.

Katja? Ismerősen hangzik. A leírásból azonnal fel is ismerem, és mondom a teljes nevét:
-Jekaterina Natashenka.
Valahogy a nevek mindig nagyon gyorsan ugranak be.
Lassan már meg fogom sajnálni ezt a srácot. Amilyen naiv, nem hiszem hogy Katja nem a saját szórakozására használja fel szegényt. Szerintem inkább Katja szedte fel ezt a teljesen idióta srácot, nem pedig fordítva.
-És, vannak már terveitek?
-Mármint a játékon belül, fejlődésügyileg. Az ilyen kis párocskák mindig megpróbálnak ugyanannál a céhnél beilleszkedni. Aztán mindig ez is lesz a vesztük. Sokan mondják, hogy egy kapcsolat igazi próbája a távolság, de ez biztos nem így van, mert én még mindig azt érzem, hogy Szonja vár rám odakint.
Úgy döntöttem telebeszélem a srác fejét zöldségekkel, hátha akkor egy kicsit eltávolodik Katjától, hisz erőszakkal és észérvekkel nem lehet meggyőzni egy lehetetlen szerelmest. Ha meg ennek ellenére is azzal a lánnyal marad, legalább mondhatom, hogy én bizony mindent megpróbáltam.
-Az igazi próbát az a bezártság, az egymásra utaltság és a túlzott közelség jelentheti, mert ilyenkor derül ki, hogy mennyire is megbízható a másik. Még szerencse, hogy Szonja nem ragadt bent velünk együtt. Nem tudom, akkor most hol tartana a kapcsolatunk. Így legalább megmaradt a remény a számomra.
Azt a koromat, adom meg neki, amilyen idős voltam a bejelentkezéskor.
-Huszonegy, és te?
Látom rajta, hogy fiatal, de ha egyszer rá mert kérdezni az én koromra, akkor legalább annyi tisztesség legyen benne, hogy ő is elmondja a sajátját.
-Nem láttál te még eleget. A kíváncsi kisállatok hamarabb a közeledbe mernek merészkedni, ha egyáltalán nem mozogsz. Csak egy kis türelem kell hozzá. És ha nem válna be ez a módszer, akkor is van még néhány trükk a tarsolyomba, a B tervtől kezdve.

-Az ő neve még csak nem is nehéz. Találkoztam már olyan emberekkel, akiknek sokkal hosszabb és sokkal kacifántosabb nevük van.
Meg aztán az a pökhendi csaj rajta van a barátlistámon, így minden nap többször is el kell olvasnom a nevét. Főleg amikor Shakan után kell kutakodnom. Így nem nehéz megjegyezni egy ilyen hosszú nevet se.
Persze hogy lekicsinyítem a viszonyukat, hiszen ez szerintem érdekből kialakult kapcsolat, nem pedig úgy történt, ahogy ez a naiv kis srác elképzeli.
És megint a sok bla bla, (komolyan nem igazán sokáig fogom ezt a srácot elviselni,) a sok kint rekedt emberről.
Mert akár úgy is vehetnénk, hogy a kint maradt emberek maradtak ki egy ilyen gyönyörű világból, és a kiválasztott néhány ember jutalma az, hogy megpróbálkozhat innen kijutni.
Ezt a maszlagot ugye te sem hiszed el?
Naná hogy nem, de ez is egy lehetőség.
-Suli? Te ezek után még vissza akarsz menni a suliba?
Kérdeztem a srácot megdöbbenve. Aztán a döbbenetet egy másik döbbenet követett. Ugyanis a lábam felé közeledett egy mókus.
-Nem megmondtam, hogy a kíváncsi állatok előbb vagy utóbb ide fognak jönni.
Leguggolok a kis édeshez. Aztán jön a felismerés, ez ugyanaz a mókus, amit Shu-hoz ment oda még a múltkor.
-Nézd csak. Szervusz Evett.
Felemelem a kis rakoncátlant.
-Te is felismertél engem, ugye?
Majd a mókust szembefordítom a sráccal.
-Evett, ő itt Nis, Nis ő itt Evett.
Majd hagyom, hagy ismerkedjen meg egymással.
-Ez könnyebb volt, mint elfogni a saját lábamat.
Teszem hozzá tréfásan, hisz láttam a szerencsétlen srác bénázását.
Mindezek után előveszek egy kis állateledelt a zsebemből és odaadom Evett-nek, aki a zsákmányával vidáman rohan vissza az erdőbe.

- Hát, akkor neki tényleg durván hosszú neve lehetett. Nekem sosem mentek a túl hosszú nevek, meg olyan hivatalosak is. A Kat sokkal jobban áll neki- én is jobban szerettem mindig a Rokut, a Rokuroban benne van, hogy kérdeznek valami nehezet, vagy csináltam valami rosszat, úgyhogy már be is van idegződve, hogy az nem jó. De tényleg, ha valaki már alakítgatja a neved ahhoz, hogy hogyan fogja majd használni, az már etimológiailag azt jelenti, hogy fontos vagy neki. Minimum baráti szinten legalábbis.
- Hát, gondolom, ha nem akarok prosti lenni, muszáj befejezni a sulit, nem? Jó, szopás, de gondolom, ha élve kimegyünk, be kell fejezni. Mér, te nem mész vissza egyetemre, melózni, vagy ilyesmi, ha kijutsz innen? Persze, nekem sem lesz már minden ugyanaz- nem tudom, hogy hiányozna-e ez a hely, vagy soha nem mennék többet semminek a közelébe, aminek több köze van az infóhoz, mint egy explorernek. Nagyban függene attól, mi vár rám, de amikor ezen gondolkodni próbálok, mindig rájövök, jobb, ha nem teszem. Ha túl jót képzelek el, az csalódás lesz, ha rosszabbat, akkor meg félni fogok a kijutástól.
- Cső, Evett! Fura, hozzám max a macskák meg a kutyák jönnek ilyenkor oda, ha kaját akarok adni, meg persze a galambok odanyomultak Velencében, amikor nyaraltunk- nem tudom, hogy ez most programozási defekt, vagy tényleg odajön egy vadállat egy emberhez, ha kaját ad neki, főleg, ha olyan kicsi, hogy nem tudja magát megvédeni. Bár, ha ez a mókus már el van nevezve, ő talán nem teljesen vadállat.
Azért az én módszerem is beválik, mert ahogy megzörren a bokor, és belenyúlok, érzem, hogy valami ráharap a kezemre. Reflexszerűen rántom ki, mielőtt rájövök, hogy nem fáj, és nem sebez, a menyét viszont nem úgy tűnik, hogy el akar engedni, a tenyerem harapva lóg a kezemről. Vicces, bár gondolom, a valóságban ilyenkor üvöltenék, aztán mehetnék különböző oltásokra, mint veszettség, tetanusz… brr, de utálom a tűket. És valószínű a testembe most napi szinten beleszúrnak harmincat… na jó, end of gondolatmenet.
- Ez ilyenkor nekem számít, vagy az állatnak?

/menyét/