Re: A Település

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 14 2012, 23:29

Szeretlek. Ennyit kellet volna mondanom ahelyett, hogy össze vissza beszélek, de legalább Reiko könnyedén ki tudja mondani az érzéseit sőt még az én érzéseimet is könnyebben kimondja mint én magam. Ez elég nevetséges. Volt valami megnyugtató abban, amikor megsimogatta az arcom. Tényleg nem éreztem magam annyira ostobának emiatt.
-Persze, hogy mesélek és én is szeretnélek jobban megismerni téged, de szerintem ehhez egy kellemesebb helyet kellene keresnünk mint mondjuk egy asztal teteje. – Mondtam kuncogva és azzal leszálltam róla és ezzel egy időben az asztalról is. Elég furcsa, hogy máris két olyan emberre tettem szert akikért szemrebbenés nélkül képes lennék feláldozni magam… vagyis nem… ha meghalnék akkor csak nekik okoznék fájdalmat… erősebb leszek és nem engedem, hogy bármelyikünknek is baja essen… akkor talán így lenne a helyes. Bármit megteszek azért, hogy erősebb legyek és megvédjem azokat akiket szeretek. Ránéztem Reikora és elmosolyodtam. – Úgy néz ki van még egy okom arra, hogy minden áron kijussak innen, és egyébként Okinaván élek ha komolyan gondolod, hogy a valóságban is megkeress. A teljes nevem pedig Rita Hanami. Ha egyszer kijutunk mindenképpen folytatni akarom ezt a kapcsolatot. – Ez talán túlzottan is elhamarkodott kijelentés volt révén, hogy alig csak egy napja ismerjük egymást és még kitudja mit hoz a jövő. Előhívtam a menüt és barátnak jelöltem Reikot majd vártam, hogy elfogadja. – Így mindig követni tudjuk egymást még akkor is ha nem vagyunk egymás mellet. Ez az egy elég hasznos találmány, a valóságban is jól jönne egy ilyen. – Míg vártam, hogy Reiko elfogadja a felkérést hirtelen megpillantottam Tsubaki nevét. Teljesen ki is ment a fejemből. – Óóó a fenébe el is felejtettem Tsubakit! – Csaptam a fejemhez. – Tsubaki a húgom. Azt mondtam neki, hogy pár óra múlva jövök, de teljesen elszaladt az idő. – Kezdtem el magyarázni még mielőtt Reiko rosszra gondolhatott volna. – Már biztosan halálra aggódhatta magát. Azt hiszem ideje visszamennem hozzá. Erről jut eszembe, szeretném ha minél előbb megismerkednétek majd és ez azt is jelenti, hogy veled is minél előbb találkozni szeretnék. – Azzal elővettem a teleport kristályomat és még egy utolsót intve Reikonak eltűntem a szeme elől és a következő pillanatban már Torubanában találtam magam. Csak részben volt igaz, hogy Tsubaki miatt siettem el annyira. Az igazsághoz hozzátartozott, hogy magam miatt is jöttem el onnan. Annyira gyorsan történt minden ráadásul még a saké amit itt csak most kezdett el beütni igazán. Pihenni akartam és tiszta fejjel átgondolni a mai nap eseményeit nehogy olyan döntést hozzak amit még később megbánhatok. Igen, ez lesz a legjobb ideje visszamenni a fogadóba Tsubakihoz.

/Köszöntem a játékot/

by **Mesuda Reiko** Szomb. Szept. 15 2012, 17:19

Reiko a plafont kezdte bámulni, most így nem igazán volt hangulata felkelni az asztal tetejéről, gondolkozni próbált csakhogy nem jutott eszébe semmi sem, valamiért frusztráltnak érezte magát
- A kérdés az, hogy elkezdődött e még egyáltalán valami - igen igen, Rita kapcsolat szó emlegetése valahogy korainak érződött, mintha hetek óta folyt volna köztük valami - na jó... eddig rád hajtottam, neked nem volt bajod a dologgal...
Felült az asztalon és megvakarta a fejét, amit most mondott se nem volt romantikus sem pedig érzékeny... most ő változik géppé? Ne már... olyan jól ment eddig minden, ilyen béna szöveggel nem ronthatja el
- Na haragudj - pillantott felé - hirtelen mintha valami szakadék lenne közöttünk... a szövegem miatt van... egyébként Mesuda Reiko, Kagoshimaból és az... nincs is olyan messze... Rita... Hanami...
Rita most a menüjében kezdett el matatni és a barátlistára hívásról magyarázott, de nem sokkal miután Reiko elfogadta a hívást, homlokon csapta magát és egy lányt említett meg. Ami azt illeti egyáltalán nem gondolt rosszra, sőt mi több úgy látszott az a rejtély is megoldódott hogy ki volt az a másik személy, egy kishúgira vigyázni nagy felelősség lehet... Mielőtt válaszolhatott volna vagy elköszönni, Rita intett neki és elteleportált onnan. A... fene... mi volt ez? Ugye nem csak szórakozott vele? Mármint... csak úgy elment... minden nélkül. Ugye nem...
- A fenébe... - temette arcát mindkét tenyerébe - elő kell kerítenem
Csak úgy lelépett... ez sehol nem volt szokás...

/köszi/

by **Viola** Kedd Okt. 16 2012, 18:28

//WTF happening? Fumi és Vio mítingje!//

Hősnőnk már órák óta baktatott a mindenféle virágokkal meg gazokkal tarkított jobbról-balról mezőkkel körbevett úton. Néha egy-két domb frissítette fel az egyébként egyhangú tájat. Violeta itt tartózkodása alatt már többször is gondolkodott azon, hogy még kilenc keserves szinten át kell kibírnia ezt az állandóságot, ami eléggé zavarta. Erdőket, meg mindenféle kalandos helyeket akart, nem pedig csak virágokat lesni, habár a minél veszélyesebb helyek keresése nem tartozik a legelőnyösebb női repertoárba. Bár lehet a többi szinten meg majd inkább minduntalan vissza akar majd ide jönni, mert akkor meg az lesz a rossz. Hát ez majd ki fog derülni, ha eljön az ideje...
Végre bevergődik a szint legkisebb falujába. Igazából ez az egyetlen falu. Horunka. Igazából ez már a szint peremén van, játékosoknak most pillanatnyilag se híre, sem hamva. Sebaj, legalább nem kell miattuk aggódnia. Rejtett félelme ugyan is az, hogy attól fél, ha körülötte nincs senki, akkor majd valaki megpróbálja elrabolni, vagy hasonló. Viszont ellentmondásosan a tömeget sem szereti.
A település házakban sem bővelkedik, és az NPC karakterek csodálkozva tekintenek rá, mikor elmegy az egyetlen kocsma előtt is. Hanem ami ez után jött, szó mi szó, megrémisztette. Az egyik sarkon befordulva ugyanis két ház között egy padon egy férfi ült egymagában. Egy férfi.
Jobbnak látta, ha más felé indul el, de akkor hirtelen egy erős negatív aura csapta meg, aminek a depresszív hatása egyenest a szívéig hatolt. Nagy erővel sikeresen leküzdi, hogy ott helyben öngyilkos legyen, majd a férfi felé fordul, aki vélhetőleg már észrevette. Vagy nem.
Ahogy egyre közelebb ér, nehezebben veszi a levegőt, a léptei súlyosabbá vállnak. Mintha még a terület is "mállana" depressziótól. Más karakter lehet nem így közelítette volna meg a személyt, de Violetának, mint említettem már elege volt, izgalmat akart, meg persze védett területen volt, itt állítólag nem eshet baja...
- Van valami baj..? Segíthetek..? -kissé esetlenül állt oda a férfihoz, de hagyva durván két méter távolságot. A világfájdalom itt még csak erősebben nyomta a lelkét, de hősiesen kitartott.

by **Shade** Kedd Okt. 16 2012, 19:58

//Violetta és Fumiaki találkozása//

A Kezdetek Városából kiérve elindultam valamerre. Néhány órányi séta, és a mezőn lévő számos mob-al való csatázás után végül kikötöttem valahol, egy falut pillantottam meg. Elsétáltam mellette, és megláttam a világ szélét.
~A falu ahol a madár sem jár? Horunka lenne ez?~ gondolkodtam, majd megint ránéztem a falura, ezzel megbizonyosodtam arról, hogy amit látok igaz. Elkezdtem sétálni a falu felé, majd beléptem a településre, az NPC-k automatikusan rám néztek, mintha már évek óta nem láttak volna életcsíkkal rendelkező karaktert, de úgy tűnik az aurám a gépi karakterekre is hatással van (wut?!). A házak nyitott ajtajai becsukódtak, a kint lévő NPC-k is bementek a házakba. Szép fogadtatás. Az utca pillanatok alatt kiürült, és csak a faablakokon kandikáltak ki, gondolom várták, hogy elmenjek. Megindultam az üres utcán, sehol egy NPC sem volt, nyugodt hely volt, befordultam az egyik utca sarkon, majd egy kiszemelt rozoga padra ültem, a Pörölyömet pedig beraktam az invertory-ba. Leültem, majd lehunytam a szememet, legalább ennyi nyugalommal több van ebben a világban. Néhány óráig elüldögéltem, mikor egy lány hang szólított meg.
-Van valami baj..? Segíthetek..?-kérdezte a lányhang, megrémültem.
~Egy lány?! Menj el! Menj el!~ rémültem meg, majd elnéztem a menekülési útvonalakra.

by **Viola** Kedd Okt. 16 2012, 20:34

//WTF happening? Fumi és Vio mítingje!//

A srác furcsán ijedtnek tűnik, ami aggasztani kezdi Violetát. Körbenézett, de sehol sem látott senkit, aki esetleg fenyegetést nyújtana, vagy kémkedhetne utána. Az utcák egyszerűen csak ki vannak halva, üres minden.
- Hallottad amit mondtam? - kérdezi, de nem jön rá válasz, sőt olyan, mintha a férfi nem foglalkozna azzal, amit mond, ehelyett inkább szemével gyorsan szertepillant a szélrózsa minden irányába. Furcsa szerzetnek tűnik, de lehet, hogy nem tehet róla. Például lehet külföldi is, aki angolra állította a menüt meg úgy alapból a játékot, de ugye japánul nem beszél, ezért nem érti, hogy Vio mit akar közölni vele. Ez viszont nem magyarázza azt, hogy miért nem tekintett rá eddig legalább egyszer. Ráadásul férfi...
Ennek ellenére a lány kitartó, mert ilyet még nem látott, talán nem egy szokványos hím egyeddel van dolga, aki egyből a bugyijába akar bebocsájtást nyerni?
A gondolat hatására egy pillanatra még a keze is elindult, hogy nemi jegyeit takarja, de rájött, hogy ruha van rajta, sőt mint mindig, még most is ott a védett zóna. Hogy a fenébe felejti el ezt mindig?!
Elkezdi tanulmányozni a srác zavarodott arcát, de nem tud belőle semmit kiolvasni, talán ha pszichológus lenne, biztos többre jutni. Kissé beleharap a szájába, majd arra gondol, hogy ha őt megnyugtatja a védett zóna gondolata, talán a vele szemben ülőre is ilyen hatással lehet.
- Ne félj, ahol most éppen vagyunk egy falu, vagyis védett hely. - Gondolkodik egy kicsit, hogy mit mondhatna még és akkor esik le neki, hogy a legfontosabb dolgot kifelejtette a monológból:
- Itt nem árthat neked senki. - mondja lágy hanglejtéssel, ami saját magát megnyugtatja, de nem biztos benne, hogy a srác vette ezt...

by **Shade** Szer. Okt. 24 2012, 18:25

//Violetta és Fumiaki találkozása//

-Hallod amit mondok?- szólt hozzám a lány, én pedig reakció hiányában, csak egy bizonytalan bólintást indítottam felé. Remegni kezdtem, mint ha mozogna, kicsit arrébb fordítottam a fejemet, majd oldalra néztem, és a szemeimmel rásandítottam, a lány akkor éppen aggódva pillantott szerte szét. Majd egy kis figyelem után a lány, rám nézett, mire gyorsan visszarántottam a fejemet, majd. Egy kis idő múltán, a lány újra megszólalt.
-Ne félj, ahol most éppen vagyunk egy falu, vagyis védett hely.- majd egy kis idő múltán újra megszólalt: -Itt nem árthat neked senki.-
Ekkor fölálltam, és elindultam az ellenkező irányba

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Dec. 20 2012, 10:33

//Kis közbeékelés ^^ //

~ Milyen nyugodt a falu! ~
*Gondolkodtam magamban, miközben könyökölve a párkányon kitekintettem az ideiglenes szobám ablakából. Szemeim elrévedeztek a múltban. Jó ideje itt vagyok a játékban, tudván, hogy nem sok esélyem van innen kijutni. Csak kettő. Egyik a küzdés, másik a halál. Otthonomra gondoltam, a családra. Kíváncsi voltam, vajon mit tettek mozdulatlan testemmel? Hogyan táplálnak, hogyan tartanak életben? Talán kórházba vittek sok ezer más játékossal együtt, s infúzióra kötöttek, hogy életben maradjak. Mert ha belegondolok, nem ettem és nem ittam egy hete, amit itt teszek a játékban, minden csak illúzió. Éhség-és szomjúságérzetet csak elveszi, amikor megeszem a biteket, fájdalmat nem is érzek, de érdekes, melegséget és a hideget igen. Ezen már a béta verzióban is gondolkodtam, hogy mégis hogy hozhattak létre olyan tökéletes programot, ami az érzékeinket is becsapja. Tehát érdekelt, hogy vajon minden pillanatban ül-e mellettem valaki az ágy szélén. Reméltem, hogy nem. *
~ Dolgoznotok, tanulnotok kell! Éljétek az életeteket! De várjatok rám! ~
*Erre gondoltam. Biztos minden szülőben ott él a remény gyermeke felé, hogy még él, vagyis biztosan küzd. Ha tudnák, hogy egyesek feladták! Vagy fel fogják adni! Úgy döntöttem, hogy én nem fogom. Most még félek, de a célom az, hogy innen kijussak. De élvezem a játék adta örömöket is. Itt magam vagyok a felelős a cselekedeteimért, igazán felnőtté válhatok. Igen, talán ez a pár hónap vagy talán év, amit kénytelen leszek itt tölteni, az segít engem az érettséghez. Így is eleget lustultam otthon. Ideje a kezembe venni az életet! Itt, Aincradban úgy sem tehetek mást.
Az ablakon kibámulva kissé gonoszra sikerülten elmosolyodtam. De talán ez egy magabiztos, elhatározási fintor volt. *
~ Ha kell, az életemet is kockáztatom, hogy kijussak! S ha kell... meghalok, ha ezzel másokat közelebb viszek a szabaduláshoz! ~
*Vajon tényleg ilyen bátor volnék? Képes vagyok ebben hinni? Talán ha gyakran mondogatom, el is fogom hinni. Talán ha nekiállok, cselekedeteimmel igazolhatom hitemet. Fel is emelkedtem a párkányról, s a menüsorból lehívtam felszereléseimet, s elhagytam a fogadót. Lassan, kényelmesen sétába kezdtem, s eldöntöttem, újra jól körbenézek a kis faluban, hátha valami más, mint a béta verzióban. Séta és nézelődés közben újabb döntésre jutottam.*
~ Amint alkalom nyílik rá, harcolni fogok! Így van! Nem fogom feladni! ~

by **Hitodama** Hétf. Jan. 07 2013, 22:48

/Kana-nyan, folytatás/

Nem tudta hogy mennyi idő telt el, már az eső is csak csöpögött és kinyújtott karja is maga mellett lógott. Talán csak akkor tért magához, csurom vizesen bőrig ázva az erdő közepén. Kimerülten nézett körbe az éjszakában, most is inkább szellemileg volt megterhelve mintsem fizikailag, legalábbis a karakterlapja alapján nem volt semmi gond. Felkecmergett a fatörzs mellől, most sem lehetett messzire látni de abban biztos volt, hogy merre akart menni. Nem érezte magát erősnek, de ahhoz elegendően összeszedte magát hogy botorkálva elinduljon arra amerre Kana is elment. Egyáltalán nem volt biztos a dolgában, de csak egyetlen ember volt aki tudott valamit amit nem kellett és ezzel valami megváltozott
Egy ismerős apró falucska utcáin lyukadva ki, valahogy nem találta olyan nagy kihívásnak megtalálnia az íjászlányt. Tudta hogy merre volt a fogadó, végigsétált néhány kis utcán és lefordult egy-két sarkon, s máris ott volt. Nem volt drága mulatság ágydíjat fizetni, meg is tette ám a céljai között most nem szerepelt az alvás. Szobáról szobára kezdett botorkálni, bekukucskált minden ajtón és néha még a takarók alá is ha kellett. Most sem voltak itt sokan mint ahogy általába is, ezért nem is tartott sokáig míg az egyik ajtót résnyire nyitva ismerős hajzuhatagot látott kikandikálni egy takaró és párna közül. Néhány pillanatig szabódott hogy megérné az egész vállalkozás, de nem látott semmi más kiutat a helyzetből. Meg kellett próbálnia, ha már tudta róla amit nem kellett volna tudni, akkor miért tartotta volna tőle a távolságot? A kérdés is inkább az volt, hogy neki elege volt e belőle vagy sem. Sóhajtott, olyan könnyen visszatért a lehangoltsága már csak a gondolatára is annak, hogy kérni akart valamit valakitől. Elindult végül és becsukta maga után az ajtót, s meg sem állt egészen az ágyig ahol Kana feküdt. Rásandított a másik két ágyra a szobában, de semmi kedve nem volt most újrakezdeni az ágyban való alvást. Végül tehát leült a padlóra mellé és nekihajtotta fejét az ágy szélének. Nem akarta feleslegesen felébreszteni, azzal biztos csak még zavaróbb lett volna, s hiába nem sikerült elaludnia ott maradt, várva hogy a lány felébredjen. Hogy az váratlanul történt meg vagy lassan, békésen vagy indulatosan, éjjel hajnalban vagy már reggel, az teljesen mindegy volt. Rá meresztette szemeit és ahogy szóhoz jutott, mindenképpen ugyanazt mondta ki mint amit eddig is szeretett volna
- Ne hagyj egyedül!

by **Mirika** Kedd Jan. 08 2013, 22:24

<< Mizuki reloaded >>

Brrr... még egy ilyen elcseszett napot... Pont az eső kellett már csak a boldogságomhoz, szanaszét áztam, mire beestem Horunka egyetlen nyüves fogadójába. Kábé úgy néztem ki, mint egy ázott ürge, emellett egy nyomorult koszfészekben voltam, ahol még a madár se jár, és a fejem is zakatolt a sok gondolattól. Legalább az árak alacsonyak itt, szóval olcsón megkaptam a Z-kategóriás szobámat a maga keskeny és kemény fekhelyével, ami a fogadókra jellemző volt. Csuromvizesen caplattam fel az emeletre, majd becsapva magam mögött az ajtót sietősen bezárkóztam a fürdőszobába és vettem egy gyors, forró zuhanyt, hogy aztán tiszta hálóingbe bújhassak és elhúzhassak aludni. Végig az járt a fejemben, hogy a helyes döntéseket hoztam-e meg, de ennek csak az idő lesz a megmondhatója. Addig is rágni fogom magam emiatt, az tuti :/
Ehhez képest gyorsan elnyomott az álom fáradtságomnak köszönhetően, és ki tudja mennyi idő múlva ébredtem fel. Csak annyi volt biztos, hogy még éjszaka van, és valami nyolcvanadik érzék súgta, hogy valaki leskelődik utánam. Kinyitottam a szememet, felültem az ágyon, és körbenéztem. Az ágyam mellől a sötétben egy sápadt, vöröses szemű, kifakult hajú lányka bámult, engem meg elvitt a szívroham az ágy másik oldalára. Annyira megijedtem, hogy átestem a túloldalon és a hideg padlón landoltam, nagyot nyekkenve @.@
- Basszus, a frászt hoztad rám :/ - szólaltam meg kikukkantva a fekvőhely mögül, majd felálltam és megigazítottam magamon a félrecsúszott éjjeli viseletem. Mizuki... gyorsan meghozta a döntését, vagy valami ilyesmi, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar viszont látom. Biztatóan hangzottak a szavai, kapott is érte egy kedves mosolyt.
- Ne hagyjalak egyedül, mi? Akkor először is öltözz át, mert... hát, megfázni nem fogsz, de ramatyul nézel ki ezekben a vizes ruhákban :3 - kedvesen ingatni kezdtem a fejem és kezeimet csípőre téve pillantottam a kiscsajra. Remélem már kiverte a fejéből ezt a hülye 'meg akarok halni' gondolatot. Gyorsan bementem a fürdőbe, és egy törülközővel tértem vissza, amit nem haboztam a fejére teríteni.
- Veled maradok, ha megmondod, miért tegyem :3 - válaszoltam végül kérésére, és ha már ott voltam, akkor magamhoz is öleltem egy kicsit, feltéve ha már száraz ruhában volt legalább Neutral

by **Hitodama** Szer. Jan. 09 2013, 10:12

Nem tartott soká hogy Kana mocorogni kezdett fekvőhelyén, majd egy felülést követően körbenézett a sötét helyiségben. Biztosan valamilyen kis démonivadékot láthatott elsőre benne, ahogy albíó ábrázatával az ágy szélébe kapaszkodva meredt rá, mert az íjászlány hátrahőkölt majd lepottyant az ágy másik szélén a padlóra. Mizukiból meglepett pislogást váltott ki a jelenet, de mikor Kana feje felbukkant az ágy mögül, szóvá is tette meglepetését. Ha lettek volna állatfülei most biztos lekonyultak volna, de így csak a szemei csillogása tompult el kissé. De kérését továbbította ettől függetlenül, sőt talán így még kicsit meggyőzőbb is volt az ábrázatával. A választ is megkapta, noha konkrétan nem is foglalkozott a kérdés tárgyával, inkább volt egy felszólítás hogy váljon meg csöpögő öltözékétől. A lány pedig hátat fordított és elindult, de nem kifelé hanem csak egy másik helyiség ajtaja irányába, aztán bement. Mizuki néhány pillanatig csak pislogott utána, majd csak félig figyelve oda pötyögni kezdett a menüjében. A ruhái és páncélja lekerültek róla és helyébe egy joghurtrózsaszín egydarabos, leginkább hálóingnek nevezhető ruha került. Hónapok óta pihent ott az itemjei között és akkor sokat szemezte, még egy njkt is rá akart venni hogy megvegye neki, de aztán magának kellett. Nem tudta miért feledkezett meg, de biztos valamiféle harc lehetett az oka
Egy fejére pottyanó törülköző ébresztette vissza a 'valóságba', kikandikálva közüle pedig Kanat látta maga mellett. Ránézett és pislantott, mire megkapta egyetlen kérdésére a választ, igaz nem kérdés nélkül. De mielőtt a válaszon kezdett volna tűnődni, ölelést kapott ami őszintén eléggé váratlanul érte. Egy pillanatig le is dermedt, az öregasszonyt leszámítva nem tudta volna megmondani mikor kapott utoljára ölelést, de az az alkalom ezzel szemben zavaró volt. Most sokkal jobban esett, most nagyobb szüksége volt rá és most szívesen ölelt vissza és nyomta arcát a lány nyakába. Nem akarta elengedni, no meg válasszal is tartozott
- Te tudod... - suttogta ijedten a gondolattól - tőled már nem kell... menekülnöm...
Kapaszkodott, kapaszkodott, nem sírt de kapaszkodott

by **Mirika** Pént. Jan. 11 2013, 00:29

Furcsa belegondolni, hogy honnan jutottunk el ide. Egy furcsa kérdés a barátokról és anyámról egy elég komoly viharhoz vezetett kettőnk között. Szürreálisnak tűnt, hogy most itt ölelgetem azt a kislányt, aki végtelenül felcseszett a legelső találkozásunkkor, illetve ma este-éjjel is magával ragadott a hév a szavaival kapcsolatban. Pedig tök cuki csajszi, már ha éppen nem éjnek éjjelén hozza rám a frászt, vagy nem azt akarja egy mosollyal az arcán, hogy öljem meg. Lehet, csak én vagyok túlságosan nagyképű, de merem hinni, hogy az idegeim gyepálásának megvolt az értelme, és segítettem valamit Mizukinak, és ezért van most itt, a karjaim között. Egy csomó dologban emlékeztetett saját magamra, talán azért is akartam neki ennyire segíteni, meg volt ilyen szimpatikus, hiába a parázs harcunk, ahol tényleg dühös voltam rá. Most azonban csak szeretgetni akartam egy kicsit, simogatni a buksiját, jelezni, hogy rám számíthat, hiszen én is mindig erre vágytam. Úgy tűnt ő is, úgy ölelt vissza, mintha az élete múlna rajta, de asszem valami ilyesmiről is volt szó képletesen, nem tévedek nagyot, ha így fogalmazok.
- Gyere, üljünk le! - súgtam a lánynak, majd odavezettem az ágyhoz, és óvatosan leültettem rá, miközben én is mellé telepedtem. Nem engedtem el egy pillanatra sem, majd ő megteszi, ha akarja. Különös volt, amit mondott, de inkább nem akartam újra belemászni a lelkébe, inkább örültem neki, hogy már nem szajkózza a gyors halál-gyors felejtés dumát és ezek szerint talán hagyja, hogy támogassam-támogassuk.
- Ez most lehet baromi hülyén fog hangzani, deee... basszus, tényleg úgy hangzik - állítottam le magam, mikor ki akartam mondani, amit akartam, aztán halkan felsóhajtottam - Na jó, szóval elfogadsz a barátodnak? :3 - kérdeztem végül, és kedvesen megsimogattam a fejét újra. Tulajdonképpen elég vad ötletek szállták meg a fejemet egy pillanat alatt, és talán már egy korábbi kérdésemmel is azért tapogatóztam, mert tudat alatt gondoltam rá... vagy tudja a franc. Mindegy.

by **Hitodama** Szomb. Jan. 12 2013, 11:06

Szótlanul hagyta magát idébb segíteni néhány métert, vagyis inkább továbbra is kapaszkodott a másikba. Így minden annyira könnyebb volt, hogy nem olyan dolgok jártak a fejében mint a következő küldetés, vagy mondjuk hogy hogyan lehetne a legjobb. Meg nem is az hogy egy vesztes... na jó, az talán még most is ott volt mindössze talán kisebb jelentőséggel. Az arcát elfordította és most úgy fektette Kana vállára, mert hát talán nem csak neki volt kényelmetlen ahogy ott bökte az orra a nyakát. Egy kicsit fáradt is volt, ezért az ölelésén is lazított, amúgy is csak alig érhették át a hátát rövid kezei. Kana kezdett el végül beszélni, magához térítve a lankadt figyelmű Mizukit aki nem sok híján majdnem elszendergett. Pislogott és a helyétől telhetően felnézett rá, azon tűnődve hogy tényleg komolyan mondta e. Egy barát? Kicsit megijedt, de aztán eszébe jutott amit éppen ő maga állapított meg az imént, vagyis megvolt rá minden indoka hogy barátkozzon vele. Pontosabban egyetlen kondíció kellett ehhez, az pedig teljesült amikor beszélt az erdőben. Ha tudta már, akkor nem volt értelme elkerülnie
- Igen - mondta hát - akarok a barátod lenni! Egyedül rossz, kell egy barát
Végül elengedte, de ugyanúgy ott maradt csak most a kezeit masszírozta össze, megint maga elé nézve. Egy ideig hallgatott, mígnem bevillant a fejébe valami kevésbé ide tartozó
- Miért nem néznek rám mások? - kérdezte halkan - Ijesztő vagyok... vagy túl vicces ahogy kinézek? Mert más színű vagyok? Vagy valamilyen rossz vér?
Vér... az övé persze hogy rossz volt, nagyon is rossz de a kérdést most nem így értette, sőt ezt a fajta kérdést nem is szokták szó szerint értelmezni

by **Mirika** Vas. Jan. 13 2013, 00:52

Barát, ki a barátod? Akivel törődsz, akivel megosztjátok a dolgaitokat egymással, legyen az jó vagy rossz... Aki miatt aggódsz, vagy valamilyen kötelék fűz hozzá... Heh, azt hiszem ezeknek egy része már teljesült is, szóval nem akkora marhaság az ötletem. Sose tudtam elképzelni, mi jó abban, ha valaki megkérdezi, hogy lehet-e a barátom. Az csak úgy kialakul. És most mégis, itt fontosnak tartottam, hogy megkérdezzem, hogy megerősítsem a szándékomat. Fel akartam ezt a kiscsajt rántani a posványból, hogy újra olyan elszántan küzdjön, mint a boss ellen, vagy ellenem. Meg azért is fel akartam rántani, mert magamból kiindulva tudom, milyen jól esik az, ha törődnek az emberrel. Erre vágyik, nemde? Én pedig megpróbálom megadni neki.
- Akkor ezt meg is beszéltük :3 - közöltem magabiztosan mosolyogva, és átöleltem a derekát, hogy kicsit magamhoz húzzam, mielőtt ténylegesen elengedjük egymást. Kicsit álmosnak tűnt, ami azt illeti, én is az voltam így hajnali háromkor, de ha már szöget ütött a fejembe az ötletem, akkor végig is viszem.
- Hááát, hogy megmondjam a frankót, tudsz ijesztő is lenni, de inkább csak olyan pici vagy és halvány, hogy nem vesznek észre :3 - poénkodtam kedvesen cseverésző hangnemben. Jaj, olyan hülye estém volt, most mégis képes vagyok erre. Kész csoda, bár szerintem csak örülök neki, hogy Mizuki megkeresett és kiverte a fejéből a marhaságait.
- Én tudok olyanokról, akik biztosan szeretnének rád nézni. Ott van Rin-chan, aztán ott van Kotarou, aki ugyanúgy járt annál a bossharcnál, ahogy te is. Vagy van egy lány, aki ugyanolyan magányos volt, mint te, és egy srác, aki bárkit képes megnevettetni, legyen bármilyen rossz napod. Mondd, Mizuki-chan... mit szólnál hozzá, ha meghívnálak a céhembe? Nem számít, ki vagy... hogy győztes-e vagy vesztes, de a barátaimnak ott a helye :3 - kezem az övére helyeztem és lágyan megszorítottam. Lehet hülye ötlet, meg fene se tudja, hogy fog rá reagálni, de motoszkált a fejemben, hogy mi lenne, ha? Egy próbát megért, és talán visszanyerhetné az önbizalmát is, ha bekerülne a közösségbe. Persze csak óvatosan, fokozatosan. Engem és Rint már ismeri, szerintem Kota is tudna bánni vele. Aztán szépen lassan megnyílhatna mindenki felé, és akkor érezhetné magát olyan biztonságban, mint én is.

by **Hitodama** Vas. Jan. 13 2013, 13:59

- Halvány kísértet? - kérdezett rá költőien, találónak érezte
Kana viszont folytatta, ő pedig kíváncsian nézett rá fel megint. Rinről beszélt és arról a Kotarouról aki valószínűleg egy és ugyanazon személy lehetett mint Kota. Őt azonban nem ismerte, még így sem jött rá arra hogy valójából kiről volt szó. Rint viszont tudta kicsoda, elég régóta nem látta de most is egy nagyon bátor és energetikus lánynak ismerte akivel tényleg nagyon jól szót értett, meg ott volt a szép fekete haja amit azzal a samponnal mosott, amit ő is meg akart akkor találni. Neki teljesen más színű volt a haja és nem annyira dús, de most felidézve jó lett volna kicsit szebbé tenni, így olyan volt mint valamilyen madárijesztő egy meséből kilépve. Elszomorodott. Mert hogy Rinnek nem mondott el szinte semmit se magáról, akkor pedig a többiek még annyit sem tudtak róla. Hogyan lenne képes barátkozni velük ha utána csak tönkretenne mindent? Kana új barátnak tűnt, de ő tudta azt a dolgot amit nem kellett volna megtudnia és így hiábavaló volt kerülni őt, mert így is tudni fogja mi és miért amikor eljön az ideje. Nagy probléma volt, szerette volna ha más mellett is nyugodtan ülhetett volna, pihenni amikor éppen nem valami új célt kergetett. Rin... Ranmaru... a két R-t már szinte a kezdetektől fogva ismerte, vagyis majdnem de azért már hónapok óta és egyre nehezebb lett ahogy az ő ideje is fogyott. Csak azt nem tudta mennyire, nem érzett semmi változást a játékban az érzelmeit leszámítva, talán az a dolog az ő testét is lelassította odakint, vagy hogyan is volt? Libernáció? Vagy valami hasonló
- Nem tudom... - mondta percek múltán - nem akarom bántani őket! Ha megismernek, akkor nem lesz jó... Sakamoto-san... nem akarom bántani

by **Mirika** Csüt. Jan. 17 2013, 02:19

- Hát, valami olyasmi :3 - válaszoltam a lánynak, bár gondolom nem is várt választ, csak én vagyok olyan, hogy mindenre válaszolnom kell. Most éppen ilyen a hangulatom, máskor meg olyan, hogy nincs kedvem senkihez se szólni. Tök változó, hogy éppen hogy érzem magam, és ez néha engem is idegesít, mert egyik nap jól elvagyok valakivel, másnap meg bunkózok és elküldöm a francba csak azért, mert megszólít. Azonban evvan, ezt kell szeretni, aki meg ismer, az hozzászokott. Már ha egy ilyen alkalom után egyáltalán még hozzám szól az illető, merthogy bocsánatot nem szeretek kérni és nem is szoktam, mármint akkor, ha tapló vagyok. Asszem Mizukival is valami ilyesmi történt, vele szemben is ótvarul viselkedtem, aztán most mégis itt üldögél mellettem és arról dumálunk, hogy legyünk barátnők. Én meg egy tizenegy-két éves kiscsaj. Jó, mondjuk nincsen köztünk olyan nagy korkülönbség, én is csak 16 vagyok, de nem tudom... fura. Mintha valamiféle húgomként néznék rá inkább.
Kérdésemre, felvetésemre jó darabig nem érkezett válasz. Gondolom neki is meg kellett rágnia a dolgot magában, bár különösebb érzelmeket nem láttam kiülni az arcára, mikor rá-rápillantottam. És amíg járatta az agyát, addig én jobb híján kibámultam az ablakon. Kint sötét volt, és csak az esőcseppek kopogásának a hangja szűrődött be. Eh, remélem reggelre eláll, nem akarok elázni miközben felcaplatok a 3. szintre farmolni. Arra fordítottam vissza csak a fejemet, hogy kaptam egy bizonytalan választ. Megint ezzel a dumával jött... mondjuk talán én is kicsit messzire mentem, de akkor is... Klassz lett volna, ha láthatom, ahogy ő is felkapaszkodik a gödör aljáról. Én dobtam a kötelet, a többiekkel együtt meg felhúzhatnánk. Hátradőltem az ágyon, hagytam hogy elvégezze a dolgát a gravitáció, és Mizuki-chant is magammal rántottam ezzel együtt. Amíg rugóztunk, addig nem szólaltam meg, aztán pedig a plafont bámultam mereven.
- Tudom, hogy barátokat szeretnél. Ne tagadd meg magadtól őket. Légy egy kicsit önző és ne foglalkozz azzal, mi lesz majd, ha te nem leszel. Holnap akár én is kinyiffanhatok egy kazamatában, mind ugyanabban a cipőben járunk. Légy boldog és ne szenvedj... honnan tudod, hogy bánatosak lennénk? Ha sokat mosolyognál, és ez az emlék égne rólad bele a szívünkbe, akkor tuti nem lenne annyira nagy gáz, pláne ha még fel is tudunk rá készülni - magyaráztam mosolyogva, de nem néztem rá a lányra. Amikor azt hittem, hogy Kota meghalt, olyan volt mintha kitépték volna a szívemet a helyéről, de azt hiszem ha Mizuki-channal történne valami, az más lenne ezután a sok beszélgetés után. Mindenesetre előívtam a menüt és küldtem neki egy céhmeghívót. Rajta áll, elfogadja-e. Elvégre nem azért csinálom ezt, hogy bánatot okozzon nekünk, hanem hogy ő boldog lehessen.

by **Hitodama** Csüt. Jan. 17 2013, 12:50

Elvágódott, vagyis Kana vágódott el rántotta magával Mizukit is, akinek nem sokat számított hogy ült vagy éppen feküdt. Vagy mégis. Kényelmetlenül fordult az oldalára, egyszerűen nem akart ágymatracot érezni a háta alatt, mondhatni hogy egy életre elege volt már belőle. Kana megint mondott valamit és ő pedig kis híján nem figyelt oda a szavaira. A korábbi gondolatmenet folytatása volt, s meglehetősen vegyes érzelmeket kavart fel Mizukiban
- Az úgy nem jó ha örülnek, amikor... - fordult át az érme a másik oldalára - akkor senki vagyok, ha senkit se bánt aki már ismer. Aki nem ismer az nem számít
Nagyot nyelt, de egészen más okból mint ahogy azt hinni lehetett volna. Összevont szemöldökkel meredt a szoba sötétjébe
- Nem fogsz tudni kinyiffanni - mondta határozottan - az lehetetlen, amíg én is ott vagyok. A legjobbaknak mindenkit meg kell tudniuk védeni, a legrosszabbaknak pedig legalább a barátaikat. Így működik, néha a legjobbakra is vigyáznak! Ott leszek én meg a kardom, szúrás meg vágás meg csapás, halál! Harc!
A menüjére pillantott, de sem az elfogadásra sem pedig az elutasításra nem kattintott rá, hagyta a lehetőséget üresen lebegni. Harcolni fog, mert harcolni kell és harcolni jó. Szinte vágyott rá, hogy kardja alatt megint ellenségek nyögjenek. Halkan kuncogni kezdett
- Játékos még nem győzött le...

by **Mirika** Pént. Jan. 18 2013, 18:11

Piccs, rosszul fogalmaztam, vagy valami ilyesmi. Mizuki meg aztán különösen imádta érdekesen értelmezni a szavaimat, szóval kegyetlenül megbüntetett minden marhaságért, amit mondtam, én meg magyarázkodhattam, hogy gondoltam igazából. Felsóhajtottam, nyilván nem fog senki sem örülni annak, ha valaki elmegy, leszámítva a pszichopata őrülteket, akik még élvezik is.
- Bakabakashii... úgy értettem nem lenne annyira nehéz elviselni a bánatot. Nem menne el úgy az eszünk, mint annak a srácnak, akit láttál velem az erdőben. Tudod, könnyebben elfogadjuk meg stuff. Legalábbis így gondolom, aztán lehet én is hülyeséget beszélek :3 - válaszoltam, és hát ja... Ötletem sincs, mi lesz, ha egyszer tényleg olyasvalakit vesztek el, aki közel áll hozzám. Előfordul, hogy eszembe jut anyám, aki talán már nem is lesz, mire kiszabadulunk innen, és olyankor mindig rám jön a honvágy. Egyetlen pillanatig sem haboznék, ha felajánlanák, hogy kikerülhetek ebből a pokolból, hiába olyan gonosz velem a sors odakint. Ki lenne olyan bolond, hogy itt maradjon, ahol bármelyik nap megnyúzhatja egy boss?
- Hehe, csípem a lelkesedésed, van benned spiritusz :3 Valahogy ha látom valakin a harciasságot, az engem is fel tud spanolni - kuncogtam én is. Jó, hogy visszakapta a kedvét, ha jól rémlik azon a bossharcon is nagy elánnal harcolt, meg hát ellenem is vitte a hév előre, míg engem talán csak a pulykaméreg mozgatott. Legalábbis amint levezettem a dühöm, már nem is akartam megtépni, szemben azzal a sok perverz fickóval, akik beszólogattak nekünk. Oldalra pillantottam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Mizuki-chan fölé gurultam és a menüjének áttetsző paneljén keresztül pislogtam rá.
- Mit mondasz? Szabadon akarod engedni a benned rejtőző vágyakat, hogy igazán boldog lehess, vagy megelégszel a kevéssel és szenvedsz tovább? - kérdeztem egy bátorító mosollyal az arcomon, szememben határozottság csillogott.
- Szükségem van rád :3 - tettem hozzá végül, kicsit magam számára is váratlanul. De na, igaz volt. Ezek után, amit most mondott, úgy éreztem, hogy lehet ő is a támaszom, mint Kota vagy Anat. És ezzel együtt én is lehetek a támasza.

by **Hitodama** Pént. Jan. 18 2013, 22:28

Ahogy Kana mellette beszélt, Mizuki a menüjével játszadozott nem keresve benne konkrétan semmit. Opcióról opcióra, statisztikáról statisztikára vándoroltak szeme míg füle inkább az elhangzottakon csüngött. Nem igazán értette hogyan kell valakit felspanolni és hogy az mit is jelent, ugyanakkor nem volt igazán fontos, vagy mégis? Egyszer majd megkérdez valakit hogy mit jelent, mondjuk Kanat ha már ő volt az akitől hallotta. Eképpen gondolkodott amikor a menüképernyő mögé a lány arca csusszant be oldalról, de az igazat megvallva egyszerűen csak felkelt a helyéről és fölé hajolt
Szabadon engedni vágyakat vagy megelégedni a kevéssel is? Érdekes választási lehetőség volt, pontosabban az előbbi ajánlata miközben az utóbbi inkább valami kiválaszthatatlan opció. Nem volt elégedett, még szép hogy nem volt elégedett a dolgok alakulásával, s nem is vágyott arra hogy annyival megelégedjen. Csak a tények hiányoztak hogy sikerüljön elérnie bármit is, egyszerűen minden távolinak tűnt
Azonban egy barátot talált, vagy inkább többet is csak őt a titoknak köszönhetően nem okozott gondot elismerni. Most pedig azt mondta hogy szüksége volt rá... de nem éppen az előbb ígérte meg hogy megvédi? Nem fordítva szokott lenni?
- Nem is elégedtem meg a kevéssel... - mondta a szemébe kicsit szorongva, majd pislantott - és most mondtam hogy én majd megvédelek, ha egyáltalán szükség lesz rá. Sokkal erősebb vagy, de nyitva fogom tartani a szememet és nem hagylak egyedül!

by **Mirika** Szomb. Jan. 19 2013, 00:40

Nehezen álltam meg, hogy ne álljak neki kuncogni, ha most egy pasi lenne alattam, akkor tök félreérthető lenne a kérdés, meg a póz is Razz

Na de ez most nem az a pillanat volt, itt nem olyan barátság született meg éppen, hanem normális. Legalábbis mertem azt hinni, hogy tényleg egy igazi, száz százalékos barátság kötődik kettőnk között. Olyan, amilyen a kinti világban nekem nincs. Az sem érdekel, hogy ha csak időleges a dolog, tök jó lett volna megélni, milyen is az, ha úgy tényleg törődnek az emberrel és számíthat a másikra, bármi történik. Jó-jó, Kota is ilyen most... de ő... kicsit más, talán több is, mint szimpla barát. Ráadásul nem is csaj Neutral

- Köszönöm - mosolyodtam el, amúgy tényleg jól estek a szavai, szóval úgy éreztem, ezt most muszáj kinyilvánítanom. Pláne ha tényleg van mögöttük tartalom, és úgy éreztem, van.
- De amúgy én most nem erre gondoltam. Szeretném, ha nem csak engem tartanál a barátodnak, és boldoggá tenne az is, ha lenne egy kis embléma az életcsíkod felett - magyarázkodtam, egyben felelve mind a két megjegyzésre, és rápillantottam a kis panelre, ami még mindig a válaszára várt. Remélem, nem erősködök túlságosan, nem akartam belekényszeríteni semmibe, amit nem akar. Nekem jól esett volna, és szerintem neki is hasznára válna... noha vele kapcsolatban csak találgatok az alapján, amit tudtam róla. Meg hát kicsit magamból is indultam ki, miután úgy éreztem, hogy van bennünk egy csomó közös dolog. Lehet, hogy ez hiba, deee... most valahogy nem tud érdekelni, nem fogok kételkedni magamban. Muszáj, hogy ne tegyem, a saját lelki egészségem érdekében. Leszálltam róla, és ismét elterültem mellette. Becsuktam a szemem és hallgattam a csendet, hátha meghallom a céhmeghívóm elfogadását jelző pittyegést.

by **Hitodama** Szomb. Jan. 19 2013, 01:57

- Esküszöm! - nyomatékosította a köszönöm hallatán, jobb volt biztosra mennie
A dolgok azonban egy cseppet sem voltak egyszerűek, Kana legalább is valami egészen másra célozgatott eddig az állítása szerint. Kérdőn nézett rá, aztán pedig az ő életcsíkja felé hátha jutna valami útbaigazításhoz. Az elképzelése helyt állt ugyanis ott Kana céhének jelét vélte felfedezni, de akkor... hogy hogy boldoggá tenné, ha neki is lenne egy olyanja? Mármint, azt már értette hogy ezzel a céhhez való csatlakozásra célzott... viszont ő az imént mondta mi is volt az akadálya? Ha összebarátkozik velük és aztán váratlanul magukra hagyja őket, az... azt ő nem bírná elviselni. Egyszerűen akarta hogy kötődjenek hozzá, azonban ugyanakkor azt nem hogy fájdalmat okozzon csak nekik emiatt! És most mégis csatlakozzon?
Gyanakodva szűkültek össze szemhéjai, csak nem? Csak nem egy megszokott toborzó stratégia része akart mindez lenni? Ő jött utána ez igaz viszont amint eljutottak oda hogy barátok, kezdetét vette ez a céhes dolog és... ez sértő volt! Az érzelmeivel akart játszani a céljai elérése érdekében, hogy új taggal bővüljön a céh akiket vezet? Akkor elragadni őt amikor a legvédtelenebb, ráadásul sikeresen! A sarokba szorítva érezte magát kardja és karakterlapja nélkül, képtelenül arra hogy lábra álljon és felvegye a harcot. Megremegett, bizonytalanná vált. Mi van ha mégsem, de mi van ha nem csalnak a megérzései? Olyan egyértelmű és tiszta veszély, a szavai tele voltak a szándékaival! És ha mégsem? De...
- M-miért? - kérdezte bizonytalanul és felé fordult - Miért lenne úgy jobb?

by **Mirika** Szomb. Jan. 19 2013, 20:35

Azt hiszem utálom a csendet. Nagyjából erre sikerült rájönnöm, míg ott feküdtem. De most komolyan, zajos nagyváros után ez most olyan, mintha a vidéki putriba költöztem volna, vagy valami ilyesmi. Irtó szokatlan, hogy nem hallom a forgalom zaját, a kiabálást az utcán, meg ezeket a dolgokat. Már az eső is elállt, szóval az egyetlen zaj a szobában a lepedő súrlódása, ahogy megmoccanunk rajta. És ez... baromira idegesítő volt :/ Direkt felhúztam a lában és billegetni kezdtem jobbra-balra, hogy csináljak valami zajt. Merthogy a lány nem válaszolt, se kézmozdulattal, se szavakkal. Túl korai... igen, asszem várnom kellett volna vele, de elragadott a hév... meg talán az is befolyásolt, hogy kicsit kétségbe vagyok esve Hoku miatt. Eh, csak nekiálltam kételkedni magamban... lehet, hogy ezt most itt el is csesztem, de nem érdekel, akkor se mondhatom azt, hogy elhamarkodtam. Mert nem! És mikor végre megszólalt, most rajtam volt a sor, mármint hallgatásban. Nem fogok visszakozni már, összeszedem a gondolataim és minden király lesz. És kész!
- Fogalmam sincs - kezdtem bele lassan -, hogy tényleg jobb lesz-e, de... Tudod én azért alapítottam a céhemet, hogy összehozzak egy baráti társaságot, akik egymást segítve küzdik keresztül magukat ezen a száz szinten. Én úgy érzem, hogy egy céhbe tartozni jelent valami extra köteléket a tagok között. És ami azt illeti, szeretném, ha te is tapasztalnád ezt. Meg hát furának érezném, hogy ha mindenki, akit igazán közel engedek magamhoz, ott van, de te nem. Öhm... nagyjából ennyi asszem. Téged nem érne hátrány belőle, veszítenivalód nincsen rajta. Ne félj, vigyázok rád! - fordítottam oldalra a fejemet, és rámosolyogtam a lányra. Nem lett valami összeszedett ez a pár mondat, pedig próbáltam rá felkészülni, mégse ment. Elbizonytalanodtam volna én is? :/ Az oldalamra fordultam, és felkönyököltem, úgy néztem rá Mizuki-chanra.
- Amúgy hívhatnál Kanának mostantól. Az az igazi nevem :3 - tettem hozzá. Ő a második, akinek el merem mondani, és talán ő is vágja, hogy ez mit jelent. Nem bújok álarc mögé, ahogy ő sem teszi. Én is tudom már az igazi keresztnevét elvégre, szóval már csak azért is illenék viszonoznom, bár van egy csomó másik emberke, aki fantáziátlan módon a saját nevét használja. Hehe, Kota is ilyen, vicces belegondolni.

by **Hitodama** Vas. Jan. 20 2013, 17:23

- Egy társaságot, Kana-san? - tette fel a költői kérdést, fáradtnak érezte magát - Még most sem értem ezt, miért a kötelékek ha aztán úgyis elszakadnak? Itt tudom garantálni valaki biztonságát de a sajátomét ott kint nem, itt meg annyira nem érdekel. Nem akarok azért vigyázni magamra hogy aztán egy ágyban végezzem, vagy rosszabb. Akit megölnek egy csatában legalább nem tétlen, én pedig keresem a harcot! Nézd meg...
Elfordult és úgy nyitotta meg a képernyőt, hogy látható legyen az amiről beszélni akart. De lehet hogy addigra már Kana is megértette a problémát
- Én nem vagyok békés, ha harcolni akarok és rátámadok valakire akkor az mindenki szerint ok nélküli! Ha pedig harcot kezdek akkor tisztán csinálom, s ha a vesztesnek az élete kell akkor megadja magát és kész... még hogy ötven százalék, még győzhetek ha nekem is fogy előbb el az életpontjaim fele! Már most nem felelek meg a céh elvárásainak, én lennék így a hátrány nektek, nem? Nekem az a tisztességes harc, ahol nem támadok hátat fordítóra vagy földön fekvőre nem pedig ahol megvárom hogy az ellenfél tegye meg az első lépést. Végre van erőm hogy szabadon mozogjak, de szabályok csak ketrecek lennének...

by **Mirika** Hétf. Jan. 21 2013, 04:01

- Szerinted elszakadnak? Egy emlék nem lehet kötelék? Ha örökre bent ragadunk ebben az elcseszett művilágban, attól még kötődni fogok a kintiekhez, hiába nem láthatom őket többé soha. Neked is szükségük van rád, nekem is... mindenkinek! - vágtam rá szinte kapásból a szavaira. Ez most sokkal természetesebben jött, mint az iménti magyarázatkeresés. És egy picit ingerült is lettem, miért kell folyton ellenkeznie, amikor - szerintem - mindannyiunk javát szolgálná? Megint ez a makacsság... még én se vagyok ennyire nehézfejű, pedig vesztem már össze emberekkel totál apróságokon is csak azért, mert azt akartam, hogy nekem legyen igazam csak azért is. Most is azt akartam, hogy nekem legyen igazam, de amikor előállt a következő kifogásával, belém fojtotta a szót. A First Strike-szabályom, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a céhtagok kioltsák véletlenül valaki életét. Meg hát ki az a barom, aki kockáztatná az életét vagy akár másokét? Épeszű ember nem kezd normál párbajba. Na ja, csak Mizuki-chan... neki mindegy volt. Fasza... Elkedvetlenedtem, kisebb gombóc gyűlt a torkomba. Én is lehetnék szabad, mégis a céhem béklyóiba kötöm magamat, a saját és mások érdekében.
- Jól van, akkor hagyjuk... - mondtam, és azzal a lendülettel az oldalamra fordultam úgy, hogy háttal legyek a lánynak. Sértődöttség volt a hangomban. Igen, duzzogtam. Haragudtam rá. Mondjon bármit, én úgy éreztem, hogy csak kifogást keresett, hogy nemet mondhasson a hülye elvei miatt, hogy nem akar megbántani senkit meg stuff. Kulcsra zárja az ajtót, aztán kiáltozik meg dörömböl, hogy engedjék ki, ha meg valakinek sikerülne megpiszkálni a zárat, teljes erejéből feszül neki az ajtónak, hogy még véletlenül se nyithassák ki. Na ez volt most ő. Én meg ma már másodszor bizonyítottam be magamnak, hogy mennyire szánalmas céhvezető vagyok. Nem is tudom, minek erőlködök...

by **Hitodama** Hétf. Jan. 21 2013, 10:31

Feladta. Feladta és átfordult a másik oldalára, Mizukinak nem kellett észlénynek lennie ahhoz hogy tudja a lány csalódott benne. De miért akarta mindenáron ezt a céh tagságot? Olyan elégedetlen volt, vagy valami más? De hát... nem volt neki elég hogy a barátja lehet, vagy hogy vigyáz rá hogy elmehessen innen egyszer? Nem értette, annyira bonyolultak voltak ezek az úgynevezett átlagemberek, annyira más volt mint könyvek szereplőinek jellemén gondolkodni. Mert hogy Kana fejébe nem látott bele, mondhatni nem volt a számára egy készségesen nyitott könyv. Miért akarta befolyásolni őt, miért akarta a saját képére átformálni? Vagy egészen mást akart ezzel a céhes dologgal, tényleg csak a tagok számához kellett? Ez utóbbi... nem, csak pillanatnyi őrületének szüleménye kellett hogy legyen, ahogy viselkedett korábban és most is nem azt sugallta, hogy a szándéka ilyen kicsinyes legyen. De akkor mi?
Félve érintette meg a lány vállát, azonban ha Kana le akarta söpörni róla a kezét, sokkal erősebben fogta meg. Tudta hogy nem fáj neki
- Tagnak kell lennem ahhoz hogy a barátod lehessek? - kérdezte - Mi a baj, miért akarod hirtelen hogy csatlakozzak közétek? Mert a barátaid már mind tagok? Másért? Nem akartalak bántani... nem látok bele a fejedbe hogy mire gondolsz, azt... átkok!
Odacsusszant és a nyakába kapaszkodott, ezt egyszerűen nem tudta nyugodtan elmondani
- Nem akartam a lelkedbe gázolni! - nyöszörögte - Nem tudtam hogy neked ilyen fontos! Én csak egy kisértet vagyok, már teljesen mindegy hogy mit csinálok úgyis ugyanúgy lesz vége! De tudok neked örömet okozni még, akkor inkább csatlakozok! Nekem lehet hogy mindegy... de attól neked még nem... Sakamoto-sannak sem, meg a barátaidnak. Senki vagyok...
Nem eresztette, egy senkinek érezte magát. De talán még lehetett valaki más senkije, talán még nem volt késő, talán még nem adta fel Kana?
- Leszek én a senkid, csak tegyen téged boldoggá! Ha attól megint örülsz mint az előbb, akkor csatlakozok hozzád! De csak ha nem gondoltad még meg magad, az engedélyed nélkül nem nyomom meg a gombot...

by **Mirika** Kedd Jan. 22 2013, 01:08

Nem reagáltam az érintésre, csak feküdtem, mint egy fadarab. Becsuktam a szemem és tettettem, hogy alszom. Belül azonban olyan gondolatok keringtek, amiktől legszívesebben elsírtam volna magam. Nem azért, mert ennyire csalódott lettem volna, szimplán... annyira szánalmas és elszomorítóak voltak ezek a gondolatok. Rosszul estek, rombolták az önbizalmam, a jókedvem, az egóm... Megint egy apróságon, egy jelentéktelen dolgon húztam fel magam, és ez zavart. Nagyon zavart. Iszonyú gáz volt, amit most csináltam, ahogy reagáltam erre az egész elcseszett helyzetre. Igen, Mizuki makacs volt és ragaszkodott ahhoz, hogy meg akar védeni minket a fájdalomtól, önzetlen volt és szenvedett, hogy boldogok lehessünk. Erre én meg csak tukmáltam a magam hülyeségét, nem is figyelve oda arra, hogy ő valójában mit akar, mert az én szemszögemből nézve marhaság volt, amit csinált. És ezt jól tudtam, mégse visszakozhattam. Bárcsak visszacsinálhattam volna az egészet, és kezdhettem volna elölről. És nem csak ezt az éjjelt, hanem egy csomó más dolgot is.
Néma maradtam akkor is, amikor kétségbeesetten belém kapaszkodott, pedig olyan szívesen rávágtam volna kapásból, hogy dehogyis! De mégsem feleltem, hagytam, hogy beszéljen, hogy beleegyezzen a csatlakozásba csak azért, hogy engem boldoggá tegyen... Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam, mit mondjak hirtelen. Nem ezt akartam, nem így akartam... Ez így nem tett boldoggá, nem kényszeríteni akartam érzelmi zsarolással, ez így nem működött! Aztán egyszer csak elegem lett, és egy hirtelen mozdulattal felpattantam és felcsattantam.
- Hagyd már ezt abba! - Felzaklatott arccal néztem rá, szemeim szélén könny csillogott - Nem mindegy, mit csinálsz, gondolj magadra is! Én csak azt akarom, hogy boldog legyél és ne szenvedj! Hogy ne csinálj magadnak ketrecet abból, hogy mások érzéseit óvod, mikor szabad akarsz lenni! Ha csatlakozol, ne azért tedd, hogy nekem örömet okozz, hanem azért, hogy magadnak! Ha nem tenne boldoggá, akkor piros gomb és kész! - folytattam, de a lendületem egyre csak fogyott és fogyott, mígnem a végére el is csuklott az egyébként is remegő hangom. Kijött belőlem egy újabb adag feszültség, csak nem pont ezen a szerencsétlen kislányon kellett volna levezetnem azt, hogy mennyire nem tudom elviselni ezt a világot és a megpróbáltatásokat, amikkel szembe kell néznem. Hosszú pillanatokon keresztül bámultam Mizukit, aztán végül lehajtottam a fejem és a kezembe temettem az arcomat.
- Ne haragudj... én csak... Én csak félek, hogy egyszer én is oda fogok jutni, mint te... Nem akarok magányos és kilátástalan lenni... Nem akarom, hogy mindenki hátat fordítson nekem és elmenjen. Amíg a céh megvan, addig talán... talán mindig lesz valaki mellettem. De nem kell tagnak lenned, hogy a barátom lehess... csak örülnék neki... de csak ha önszántadból... - válaszoltam végül arra a kérdésre, amit elsőnek tett fel nekem, miután bocsánatot kértem. Megtettem, képes voltam rá. Nem tudtam magam rendesen kifejezni, hogy mit is érzek a céhhel kapcsolatban, de ezt talán a lány is levágta ebből. Úgy éreztem magam, mintha egyszerre tekernék is láncot a nyaka köré, meg el is vágnám azt. Már én se tudtam, mit miért akarok és teszek, csak mélyeket lélegeztem.

by Ajánlott tartalom