A Település

/Rei-chan/

Elégedetten lőtte ki az utolsó nyílvesszőt, majd felállt íját maga mellé engedve, és figyelte ahogyan a vad pixelekre robban, és megkapja érte jutalmát. Elégedett mosoly ült az arcán.
- Nyihihihi és ezzel a tizedik is megvan. - számolta össze gyorsan a mai vadászat eredményét.
- Ez a kiképzőtiszt valami hihetetlen Mameko! Alig két napja, hogy elfogadtad az ajánlatát és olyan erős vagy mint egy átlagos karakter...
- Felszerelések nélkül... - szakította félbe Kagamin mondókáját Shimogu üres érzéketlen hangon. Várható volt, hogy így reagálja le a dolgokat, és teljesen igaza is van. A fegyveremen kívül nem sokat érnek a cuccaim. Viszont, ezzel már éppen elég erős ahhoz, hogy elbánjon egy csapat kobolddal egyedül, vagy éppenséggel egy lassabb ütemben fejlődő kóbor játékossal aki kimerészkedett a védett terület oltalmazó határán kívülre. Hátrafordult, hogy megnézze mennyit haladt a legutóbbi mob óta, a környezetében felbukkanó tárgyakat használta mértékegység gyanánt. Először egy fa, majd egy nagyobbacska szikla, végül pedig ahogy távolodott a Kezdetek városától, már csak körülbelüli értéket tudott tulajdonítani a megtett távolságnak, ugyanis egyre gyakrabban tűntek fel az áldozatok. A távolban egy kisebb falucska képe kezdett kirajzolódni, mosolya ismét átváltott vigyorba, és halk kacagás is előtört a picinyke lányból.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Kagamin, közben húzogatta meg a lány arcát. - Talán már elment az a csöpp kis eszed is?
- Csak azon gondolkodtam, hová tűntek azok akiket levadásztam. Tudod a "vadak"
- Ne gondolkodj olyan dolgokról amik úgysem érdekelnek senkit sem. - szidta meg a lányt a sötét hajú játékszer, majd a város irányába mutatott. - Jobb lenne valamit enni nem gondolod? - a lány bólintott a javaslatra, sőt szinte a kérdéssel egy időben még egy gyomorkorgás is következett. Kínos csendben közelítették meg a városkát, jobban mondva inkább egy falu volt. Szétszórtan házak, kevés járókelő... inkább tanyának mondható mint városnak, vagy falunak. Kihúzva magát sétált végig az utcákon, valami féle fogadót keresve magának ahol meghúzhatja magát, egy ebéd elejéig. Hamarosan ki is nézett magának egy épületet annak reményében, hogy ott lesz kedvére való étel. Íjával becélozta az ajtót, egy pillanatig mintha hezitált volna, de végül mégis beleengedett két nyilat a bejárati ajtóba.
- Hmph.. - húzta fel az orrát, és lépett közelebb. - milyen unalmas... - lépett be az ajtón, egyenesen a pult mögött álló njk-hoz, hogy megérdeklődje szolgálnak e fel ételt. Hamarosan kiszúrt egy lányt is, aki a kocsma padlóján iszogatott.

/Rei-chan/
Amint belépett az ajtón, megjegyzésére a földön heverésző lány, rögtön reagált is. Nem igazán érdekelte, hogy mit csinál, a felé repülő piás üvegre azonban tényleg nem számított. Amióta belépett a játékba és foglyul esett, hasonlót még csak nem is tapasztalt. Cuki pofikájának, aranyos megjelenésének köszönhetően még az indikátorát is elég sokan elfogadták, vagy csak nem törődtek vele, végtére is egy kislány. Az üveg a falon tört darabokra, majd esett pixeljeire, egy pillantást vetett rá, majd tovább állt.
- Psszt Momochin. - húzogatta meg a kislány ruháját, hogy ráfigyeljen. Kérdőn a babára pillantott, hogy mit szeretne, a baba folytatta. - Ez a lány be van rúgva...
- Tudom, és? - súgta vissza a babának, majd leült a bárpultra, ahova korábban is tartott. Homlok ráncolva hallgatta ahogyan, egy másik részeg is megszólja, azonban továbbra is csendben hallgatott, legalább az ebédjét el akarta fogyasztani nyugodtan. A csaposnak annyit mondott, hogy valami húst akar, semmi többet. Viszont valamire nem számított, a lány aki korábban hozzávágott egy üveget, most a sráchoz is vágott egyet, ami telibe is talált. Széles mosollyal fordult meg a bárszéken, ezúttal már nem bírta megállni, hogy ne mondjon valamit.
- Héé! Onii-chaan! - kiáltott vissza gúnyos hangnemben. - Nem kell aggódnod, ha ebből a porfészekből bárkit is elvinne az Army, akkor nem toltad volna ki a pofád a csatornákból - öltött nyelvet. Majd mit sem törődve fordult a pultos felé, aki közben a részeges lánykának hajított egy másik üveget. - Furcsa egy hely... - jegyezte meg, s miközben várt az ételre körbeforgatta szemeit a helységben, időnként elidőzve egy-egy apróbb tárgyon.
- kukuku. Azt hiszem ma túl jól fogunk szórakozni. - kuncogott, majd ismét a kis barátaihoz kezdett beszélni, fél szemmel pedig ismét a lányra pillantott, végül az egész fejét felé fordította. Alaposan végigmérve. - Onee-samaa~ - nyújtotta el a végét, próbálva felkelteni magára a hosszú hajú lány figyelmét. - Mondd csak, erre felé sok játékos van? Főleg olyanokra gondolok mint az iménti udvarias fiatalember. - A hely kihaltságára való tekintettel, na meg persze az iméntihez hasonló férgekre gondolva, biztosan senkinek sem ártana ha kipucolná valaki ezt a helyet...

Oly izgalommal beszél az alkoholról mintha egyfajta földi... jelen esetben Aincradi csoda lenne a kezei között. Furcsa lány... sőt mi több... Kevés hozzá hasonlót látni erre felé, a legtöbbjük inkább a vadászmezőn próbál szerencsét, amíg ö egy lepusztul faluban tengeti az idejét, üvegeket törve és iszogatva. Kérdésemre felkapja a fejét, habár nem voltam biztos benne, hogy ilyen állapotban egyáltalán rám figyelne, de talán szerencsém van. Lassan szaggatva beszélt, eléggé úgy látszott mintha azt sem tudná, mit is kérdeztem tőle. Kezdett kínossá válni az egész beszélgetés. Felálltam a bárpulttól, hátha közelebb megyek jobban értem majd amit mond.
- ééés meg tudod mondani merre... aawh - megcsapta az orrom az erős saké szaga. Hátráltam pár lépést, kezeimet az orromra tapasztottam, rossz ötlet volt közelebb menni hozzá. Megköszörülte torkát majd ismét nekirugaszkodott a kérdésnek. - Merre vannak olyanok? Csapatban járnak? - kérdeztem izgatottan, minél több információt préselek ki belőle annál előrébb jutok. Gondolta magában, habár az utóbbi eshetőség, az ö számára sem lenne túlontúl előnyös, egy egész csapattal esélytelen, hogy elbánna. Megrázta a fejét, és visszapattant a bárszékre, mivel a pultos jelzett,  hogy szerzett neki némi ételt. Jobb híján tökéletesen megfelel az a kevéske sült burgonya egy szelet hússal amit elé rakott.
- Jó étvágyat! - mondta, közben az evőeszközökhöz kapott és nekilátott az étel elfogyasztásához. Fél füllel továbbra is figyelte a lány motyogását.
- Kitudja kukuku - válaszolt gúnyosan, csíntalan nevetéssel megfűszerezve. - Az ember semmiben sem lehet biztos csak a halálban. Egyébként most járok először ilyen messze a Kezdetek városától. Reméltem hogy erre felé találok játszótársakat... de itt sem bővelkedik a falu velük... - vont vállat, és ismét belapátolt egy adag krumplit. Talán nem kéne nagy jelentőséget adnia egy részeges lány szavainak, de mégsem tudott szabadulni a megjegyzésétől, miszerint "akik ki akarnak nyírni". Különös, hogy ilyen egyszerű mosollyal az arcán ki tud mondani ilyesmit. Mások meghúznák magukat csendben valahol, feltűnésmentesen. Ezek szerint nem féli a halált.

Jóízűen falta az előrakott ételt, ami fokozatosan fogyott le a tányérjáról, eleinte úgy gondolta, hogy nem lesz elegendő ahhoz, hogy jóllakjon vele, de hamar rá kellett jönnie, hogy itt ebben a mű világban bőven elég ahhoz, hogy jóllakjon, vagyis a jóllakottság érzetét keltse a kínzó mardosó éhséggel szemben. Még az olcsó étel is tökéletes erre a célra, habár ha valaki minőségi ételt akar akkor áldoz rá egy kevés aranyat. Kinek kellene egyáltalán száraz zsemle némi vízzel? Pff... A lány válaszát eleinte csak fél füllel hallgatta, nem volt benne biztos, hogy ebben az állapotban használható információval tud szolgálni. Majd végül kezében tartva a tálat megfordult a bárszéken és a úgy hallgatta tovább kíváncsian a lány meséjét. Habár a fele elég össze visszán hatott neki, mégis volt valóságalapja ami alapján el tud majd indulni.
- Értem biztosan nem fog senki eljönni, vagyis szánt szándékkal biztosan nem. - nyújtottam nyelvet, nem tetszett, hogy magához hasonlítgat még ha nem is mondja ki. - Minden nyomot eltüntetek, senkit sem hagyok meglógni, ezért nincsenek is ellenségeim... ugye Kagamin? - kérdezte a babát aki közben nyál csorgatva meredt az ételre, miközben két mancsával fogta a villát.
- He? Oh igen-igen. - bólogatott, és helyeselt habár fogalma sincs miről van szó. - hülye játékszer - rázta meg a fejét, majd mit sem törődve vele, hallgatta a lány további mondandóját. Kicsit lelombozódott az hallatán, hogy ezen a településen semmi izgalmasat nem fog találni. A lány pedig bőven olyan részeg, hogy elfelejtsen mindent mire kijózanodik, szükségtelennek látta, hogy megbüntesse. - De kár, pedig reménykedtem benne, hogy itt találok majd valami izgalmasat... új úti cél felé kell néznünk srácok. - hajtotta le a fejét mondat közepe tájékán és onnantól mintha már inkább beszélne a játékaihoz mint a lányhoz.
- Semmi pánik Momo-chan, bőven előttünk áll még a nap, keresünk másik helyet. - biztatta a lányt, miközben társa Shimogu a lány ingét húzogatta, hogy felkeltse magára a figyelmet, amint ráfigyelt, a földön heverésző lányra mutatott, aki mintha valamit nagyon bámulna. Hátrafordult, hátha van valami, vagy valaki mögötte, nem értette a lány mit nézhet.
- Magasak? Ezen még nem gondolkodtam, - lepődött meg a kérdésen. - Szerintem sokkal aranyosabb ha valaki pici... Melleket mondtál?! - kapta fel a fejét. Hogy juthatott idáig a beszélgetés, egyik pillanatban még a vadakról most pedig méretekról van szó. Furcsa... - Meglehet változtatni a mellméretet is? - a kérdést feltevése után szinte azonnal a melleire kapta a kezét, kipirult arccal -  Ne-nem mintha az én méreteimmel problémák lennének... Csak puszta kíváncsiság...

Annak ellenére, hogy csak most találkoztak máris úgy beszélgetnek mintha ezer éve ismernék egymást. A testmódosító téma kicsit meglepte, de van benne valami, korábban is találkozni lehetett elég embertelen bitang kinézetű egyénekkel is, valahogy nehéz lenne elképzelni őket olyan méretekkel és arccal a valódi világban, nem is beszélve a hajakról. Amíg odakint drága hajfestékeket vásárolt csak azért, hogy eltüntesse a lenövését, most nincs ilyen problémája, akár egy pillanat alatt is átalakíthatná ha szükséges lenne. Különös...
- Szerintem jobb is, hogy nincsenek E kosaraim... nem tudnék az íjammal rendesen célozni, csak útban lennének... nem is beszélve a rejtőzködésről... túl kényelmetlen lenne. - Egek miket meg nem lehet tudni miközben az ember csupán játszótársakat keres. Viszont lehet nem véletlen növelik a mellek méretét az itteni nők sem... a sok kiéhezett őskocka srác legalább megvédi őket cserébe, ha kicsit elszórakoztatják. Micsoda mocskos világ... De talán éppen ezért olyan izgalmas is egyben.
- Tessék?! -lepődött meg miközben egy falatot majdnem félrenyelt, gyorsan belekortyolt a poharába, hogy sikerüljön letuszkolni azt az átkozott, gyilkos falatot a torkán. - Mi-mi-mikor jöttél ilyen közel? - fel sem tűnt neki, hogy amíg ö békésen evett a lány is felmászott hozzá. De ez nem a figyelmetlenség, biztosan valami képesség miatt került ilyen közel, és azért nem vette észre. Halvány pír szaladt végig az arcán, majd a lány Kagamint és Shimogut is megdicsérte. - Oh, ők itt Kagamin, és Shimogu - emelte fel kezeit, hogy jobban látható legyen a két játékbaba, amikor a nevüket mondta, az éppen aktuális játékszer meghajolt. - Ők amolyan főnökök, jó tanácsokkal és parancsokkal látnak el, amikor vadászunk. - tovább hallgatta a lány szavait, habár a fele neki túlságosan bonyolult volt ahhoz, hogy megértse a mélyebb jelentését, már ha egyáltalán van. - Nincsenek rajongóim, sem társaim, őket kivéve. - pillantott a kezeire. - De ha lennének sem lenne rájuk szükségem, csak hátráltatnának. Kevesen ismernek, mivel elég ritkán fordulok meg zsúfolt helyeken, jobb szeretek inkább a szabadban lenni. - Pillantott ki az ablakon, az üres utcákat nézve, annak ellenére, hogy ez is védett övezet szinte üres minden. Lehangoló, és ijesztő.
- Ummm, szerintem jól áll, illik a szemed és ruhád színéhez. - közelebbről megnézve, valószínűleg egyidősek lehetnek. Biztos sokan irigykednek a porcelán bőrére, és persze nem lehet gyenge sem, ha már ilyen elhagyatott helyeken rejtőzködik. Valamit talán titkol... gyanús.
- Umm Viszont ha régen rövid hajad volt akkor feltételezem, hogy az sem állt olyan rosszul, igaz? - kérdezett vissza, csíntalan mosollyal az arcán, közben a lány haja felé nyújtotta kezét, hogy megtapintsa - Én sajnálnám levágni, ha már ilyen sokáig növesztettem.

- Szerintem is így jó... legalábbis egyenlőre. - bólogattam karba tett kézzel, mintha valami nagy igazságról lenne szó. Habár nem mintha nem tudnék elképzelni teljesen másfajta frizurákat, hosszú göndör fürtök, vagy éppen szögegyenes... Talán még a fonott haj az amit a fejemre tudok képzelni. Különös lenne rövid hajjal mászkálni, nem is illene a viseletemhez, nem lenne mit hajba építeni... Tényleg ez a legtökéletesebb. A lány kicsit megkésve de bemutatkozott, Reiko néven. Nem vártam, hogy pont egy kis porfészekben kezdek el valakivel beszélgetni aki akár az egyik áldozatom is lehetne, de ha már bemutatkozott és ilyen jól elcsacsogunk egymással nem is lenne rá erőm, hogy néhány nyilat eresszek a hátába...vagy a mellkasába... Sokkal jobb így, semlegesen, viszont kicsit aggasztani kezdett a dolog, hogy ö vajon, hogyan vélekedhet, hogy ilyen közvetlen.
- Az én nevem... - kezdett neki a bemutatkozásnak, azonban egy pillanatra megakadt, - a nevem...ehehe.. - kínos nevetésbe kezdett majd halvány kétségbeesés közepette kutatni kezdte, hogy milyen névvel is jelentkezett be, a bal felső sarokban pedig meg is lelte.
- Mameko! Ne légy már ilyen fafejű, hogy még a saját nevedet sem tudod megjegyezni. - szidta meg az ideges kis bábú, majd mint aki megsértődött volna karba tett kézzel elfordult. - hmph..
- Oh igaz-igaz, Mameko vagyok. - Talán ez az első alkalom, hogy valakinek bemutatkoztam mióta beléptem, vagy talán második... kitudja... - Ne aggódj miattam, mindenre van egy tervem. - nyújtott nyelvet - csak előbb meg kell találnom kik is a játszótársaim, és némi információt szerezni róluk. Nem vagyok olyan hülye, hogy úgy támadjak meg valakit, vagy valakiket, hogy nem tudom mennyire is erősek. Ha meg egy szinten vannak velem, könnyű dolgom lesz... amit nem látnak nem tudnak megölni. hihihi - kuncogott, egy sort. Az iménti alakok akik dühöngve elhagyták a kocsmát is biztos egy kisebb céh tagjai, nem lehet véletlen, hogy éppen itt ebédeltek... ilyen távol a Kezdetek városától... vagy nagyon alacsony szintűek vagy valami van erre felé hmm... - A szint nem minden! Bőven vannak itt olyanok akik magas szinten vannak ugyan, de semmi tehetségük, vagy eszük ahhoz, hogy játszanak. Akik túl gyávák magas páncélértékkel akarják kompenzálni az erejük... akik pedig magabiztosak nagy sebzésre mennek, viszont semmit sem ér egyikük sem ha egyedül van. Csak társakkal mernek harcolni... - egek, már a gondolata is idegesítő, hogy ha olyanokra gondolok akik azért lettek "erősek" mert jó céhekben vannak, vagy mert népszerűek. Az igazi hatalom az árnyékban lapul, várva arra, hogy lecsaphasson. Csak éppen erről nem kell tudnia a világnak. - Van valami terved arra, hogy mit csinálsz addig amíg valaki le nem győzi a 100. bosst? - kíváncsiskodtam, valahogy nem fért a fejembe, hogy mivel töltheti a szabadidejét, ha nem lép szinteket.

Tetszett neki a lány hozzáállása az életről, vagyis arról a dologról amit idebent az emberek életnek neveznek. Amíg odakint békésen iskolába járnak a gyerekek, játszanak a parkban, vagy holmi ócskaság után nyavalyognak amit szüleik úgyis megvesznek nekik mert elkényeztetik őket... addig idebent nincs senki aki mögötted áll, hogy megvédjen, ellásson élelemmel, tárgyakkal, használati cikkekkel. Legalábbis egy normális esetben nincs...
- Egyetértek... Manapság már senki sem képes semmit önerőből összeszedni, ha nincs mögötte egy száz tagú céh akkor már el van veszve, és ki sem teszi a lábát a védett városok kapuin. Arról nem is beszélve, hogy csak akkor erősek ha van velük legalább két másik alak is. Szégyen... - forgatta a szemeit, hányni tudna ezektől a fajta emberektől. Sőt legszívesebben egyet sem hagyna életben. - Nem véletlenül tűztem ki célul, hogy megtisztítom Aincradot a csótányoktól hihi - nyújtott nyelvet - Csak az a baj, hogy túlságosan elszaporodtak... - rázta mg a fejét. Nem is gondolta volna, hogy találkozik valakivel aki nem féli idebent a halált, sőt mi több nap mint nap az életéért harcol, mert saját fajtársai ellene fordultak. Különös ez az egész világ... annyi embert láttam amióta itt vagyok, kezdetben aranyosak játsszák a kis félőst, szerényet, majd később bekerülnek a csinos pofika miatt egy erős csapatba felpumpálják, majd hátrahagyja a társait ha véletlenül meg kell mozdítania az úját. Mindnek halnia kell. Egy sem maradhat, az sem érdekel ha örökre idebent leszek, legalább mindig lesz mit csináljak, és anélkül élhetek, hogy bárki is megszabja, hogy hogy éljek.
- Egyébként úgy látszik elég jártas vagy az itteni dolgokban. - szólal fel Kagamin, - Nekem ez gyanús... túlságosan is. - hümmögött majd megrázza a fejét. - Gyanús bizony. Mit rejtegetsz? - intézte szavait a kicsit még saké szagú lány felé.
- Való igaz, nem sok ember ad önzetlenül csak úgy jó tanácsokat egy jöttmentnek... Mi a célod ezzel?- kérdezett ezúttal a csendesebbik, kezeit karba téve.

Még egy nap, még egy nap amikor nem merek kimenni a városon kívülre. Cöhh. Nem hiszem el, hogy ennyire gyáva vagyok, valami hasznossal is tölthetném az időmet annál, hogy lopom a napot. - efféle gondolatokkal járkálok a biztonságos övezetekben, úgy bevándorolva az egészet, balta a háton, gitár a legördülőben, sál a derékon... nincs olyan napom, hogy nyakba akasszam, vagy felkössem a fejemre. Az olyan heroikus... ami meg nem én vagyok.
Hatalmas lelki fájdalmaimmal küszködve azon veszem észre magam, hogy már inkább vagyok faluban, mintsem egy városban. Előkapok egy térképet, ami alapján rá is jövök, hogy Horunka e hely becses neve. Nem voltam még itt, elég nyugodt környék, körbe is nézek. A főutcán sétálok felfele, vagy lefele, nem tudom merről jöttem. A déli harangszót a gyomrom korgása jelzi, vagy nyomja el, maga az érzés elég ahhoz, hogy ilyesmire ne is gondoljak. Körülnézve csak egy szőke srác tűnik ki a tömegből, az is gyakori szurikáta fejmozdulataiból ítélve vár valakit, vagy nem tudja hol van. Esetleg mindkettő. Leülök valahova az útszélére, előveszem nagy becsben tartott uzsonnám, és elkezdek falatozni. Kapkodva eszem, ha éhes vagyok nem tudom visszafogni magam, és mivel az a másik vár valakire, nem zavarom meg. Előveszem a gitárom, és elkezdek játszani valamit, remélem nem fog túl nagy fájdalmat okozni fülének az énekhangom:
~... Egy magányos gitár, néhány papír pohár, elment mindenki már (szipp) ... a csendet hallgatom, fejem zúg, benne égnek elmúlt dallamok, mélyen legbelül, még várom, de biztos nem jön(nek) ma már...~

Sokat rágódok mostanában az életemen, és nem tudok dűlőre jutni magammal. Ki kéne végre már törnöm innen és játszanom, de... félek. Igazán félek, beleremegek abba, hogy én is pixelkupacként végzem mint... ők. (sóhaj). Ilyenkor kéne valaki, aki segít nekem... De elmentek és már nem számíthatok rájuk. Vajon mit gondolhatnak rólam?
Szégyelnek? Sajnálnak? Eddig mindig volt egy kis plusz löket, valaki akire támaszkodhattam. Csak most jövök rá igazán, hogy mennyire nem érek semmit a társaim nélkül, barátokat kell szereznem... megint. Itt fogok elrohadni, valamelyik utcán...
Depresszív gondolatmenetemet az idegen közeledte zavarja meg, akiben jó közönséget vélek felfedezni, egy ideig bámul ahogy látom a szemem sarkából, majd elindul felém, és valamit idemakog nekem ezen a szokatlan nyelven... japán talán? Nem beszélek pokemonul, de a direkt késleltetett fordító visszaadja kevésbé majom megszólítását. Mielőtt válaszolnék, így hogy közelebb jött, jobban szemügyre veszem.
Egy biztos, nem kezdő, ilyen harci ruházatot kezdő nem visel, és a pengéje sem Tier 1-es. Azt hiszem... annyira még nem értek hozzá.
Fortuna rám mosolygott. Pont most van szükségem valakire, és milyen könnyen ment! Vagyis... megy. Még a végén képes leszek elüldözni szegényt azzal, milyen... depresszív vagyok. Csak barátságosan, mint a többiek, csak barátságosan!
Angolul válaszolok neki, és remélem használ fordítót, vagy beszéli a világnyelvet, valamelyest.
- Szia neked is. Nem, nem saját. Ilyen jót nem tudnék írni - mosolyodok el beszéd közben a zenét meg nem állítva. Nem szokásom idegenekkel ilyen nyílt lenni, de...
Úgy érzem szükséges, és ettől függetlenül mostanában nagyon magányosnak érzem magam, és ez a srác nem hiszem hogy megakarna ölni, hiszen zöldben van. Bár erről is halottam érdekes híreket... Meg hát ez biztonságos terület, azt hiszem. Nem nagyon láttam még települést NPC-kkel, ahol veszély lett volna.
- Téged hogy hívnak? - próbálom folytatni a beszélgetést, és lányos zavaromban vissza is fogom további kérdésem, mert a következő a "hány éves vagy" lenne, de mivel kb. egy korúak lehetünk, vagy én még egy kicsivel is több (ilyen arccal nem nézel ki túl idősnek, domo ), inkább vártam a válaszát.

- Persze, nyugodtan. - válaszoltam, mint kiderült beszél angolul, bár volt benne valami fura. Akcentus? De ez már jó pont.
~ Megkel tanulni alapszinten japánul, itt mindenki azon a nyelven beszél, még egy nem-japán is. Fenébe, miért nem letehet valami könnyebb nyelvet választani? Mondjuk... a narvált. Abban kevesebb hang van, és szavankénti jelentés, és nem úgy hangzik mint egy macska herélése franciául - szopránban!
Jött a kérdés, jött a válasz. Csak ne nézzek ki nagyon idegesnek!:
- Én? Sehogy. Ismerőstől rendeltem, tengertúlról játszok, jah és - letéve a gitárt egy egész másodpercig! - Scott. - nyújtottam baráti jobbosomat neki - ez elvileg jó jel szokott lenni két ember között, ugye? Remélem... nagyon remélem. Itt tépem a körmön felsleges dolgokon izgulva, ha vak lenne tépném a hajam, pedig csak BESZÉLGETÜNK. Egy idegroncs vagyok... Ezután vissza is tértem jó szokásomhoz, és folytattam a zenélést... le kell nyugodnom valahogy. Nagyon gyorsan.
Következő kérdése meglepett, bár totál logikus kérdés volt, meglepett. Először is, mintha ez nem látszana rajtam, rám fúj egyet és le fél HP-z. Másrészt, magától egy idióta sem viselne egy ilyen gyenge fegyvert magánál, kivéve ha olyan büszke, hogy úgy "egyszerűen" nem lesz öngyilkos...
- Igen, friss mint a narancs fenn a fán! - válaszoltam őszintén. Narancs?! Hát ez meg miféle hasonlat volt... Ebbe az Alex nevű idegenbe helyezem minden reményem, legyűrvén gátlásaimat, és itt szerencsétlenkedek. Isten, add hogy ne legyen valami f*aszfej! Hiszen olyan szimpi velem! És, és... akarok egy új barátot... MEg most perpillanat egy tonna lónyugtatót... kettőt...
~~ Most komolyan így összetört?
~~ Látod, ez a gyerek belülről vérzik. Ha ettől sérülne már rég meghalt volna, kétszer.
~~ Úgybiza', de legalább emberére talált. Pepitába', ugye? Jó fej ez az Alex, elviszi Scotty-t játszani valahova, vagy bemutatja valakinek, és akkor happy lesz. Alíg bírom nézni , ahogy gyötri magát.
~~ Az az egyik, de hallgatni?
~~ Egen, az a legrosszabb. Csak csapna megint rendesen a húrok közé, mint régen...