[Küldetés] Cirkusz

Miután észrevették, hogy kikkel van dolguk a fiú elkezdett magyarázni Takadának, aki csak nagyokat pislogott értetlenül. ~Ez nyilván valami taktikai utasítás lehetett~ gondolta, de az egészből, amit neki sikerült leszűrnie, az annyi volt, hogy azt kell megcsapnia amelyik, tántorogni fog.

Legalábbis ez volt a terv. De mivel a megbeszélésbe nem vonták be a vaddisznókat is, így azok saját elképzelésük szerint intézkedtek, és felesbe vették áldozataikat. Az öreg így két vöröslő szemű agyarassal találta szemben magát, akik szemmel láthatóan, a fiú jóslatával ellentétben igen csak fittek voltak.  A két vadkan agyara végigszántotta a tanácstalan harcművész oldalát, de a páncélja úgy tűnik felfogta a támadásokat. Takada, jobb ötlete nem lévén, a jobb kézre levőt csak úgy találomra megsuhintotta a gama pengéjével.

Támadom a Vaddisznó #3-at

Hát ez sok szempontból nem jött be… Arra számítottam, hogy a cilinderes fazon nem fog foglalkozni vele, hogy nem szívesen engedek neki, de azért reménykedtem, hogy Takada és Makuda legalább valamennyire érteni fogják a célzást… De úgy tűnik egyáltalán nem így volt. Hiszen reagáltak volna, ha értik, nem? Csak bajba ne kerüljenek míg odaérek...
Mindenesetre én igyekeztem ragaszkodni a szándékomhoz, és kerestem a kiutat. Ilyen rövid távolság alatt persze nem akadt semmi ilyesmi, de ez csak egy kicsit változtatott a tervemen: Akkor gyorsan megcsinálom a feladatot, és már itt sem vagyok.
Közben talán kiderítem, miért az a jelentőségteljes összepillantás Huns részéről, és miért akad meg amikor a sátorban igyekvőknek bemutat mint "segítő"…. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, és annál jobban szeretném biztonságban tudni a két kezdőt…
Megrázom a fejem. Tériszony? Ugyan már. Sokkal inkább gond lehet az akkrobatika jártasság hiánya, de talán…. Nem is olyan nagy gond az most. Biztos, hogy nem kellene minden kártyámat megmutatnom nekik. De az időt sem húzhatom.
- Egyszerűbb lenne lentről átlőni, és aztán felvinni a kötelet - jegyeztem meg.
De nem akadékoskodtam. Az is időt vesz el, ha vitába bonyolódom. Szóval ha az első szó nem volt elég, akkor megpróbáltam felmászni az oszlopra, ha máshogy nem, hát néhány nyílvessző segítségével kreálva kapaszkodókat magamnak. Végül fogtam a kötelet, rácsomóztam a nyílvessző végére, és a helyére lőttem.
- Hova kell még kötél? -   kérdeztem az utolsó méterről lehuppanva a talajra. Nem érek rá egész nap… A lehető leggyorsabban csinálom amit kell. Nem foglalkozhatok túl sokat az óvatossággal.

Nem örültem, hogy a disznók az erdő fele csalnak minket mivel volt olyan érzésem, hogy jöhetnek még többen. De úgy voltam vele, hogy ráér később panaszkodni vagy félni mivel van jobb dolgunk is. "Egy disznó hulla" Mivel az összes támadásom sikeres volt ezért az egyik disznó már sebzett volt. Láttam Takada is sikeresen támadott.

Úgy döntöttem elintézem a megmaradt disznót és besegítek Takadának.
-Készülj mert elintézem ezt a disznót utána megyek segíteni. - Informálom Takadát a tervemről. Nem vittem túlzásba a támadást. Egy haránt vágással elintézem az sajátomat utána egy gyors szúrással pedig a Takada által megsebzett mobot terveztem megtámadni.

/Támadom vaddisznó #2 és #3- at, ha szükséges akkor még pihenek egyet/

Takada egy csöppet megrémül, mikor lehullik a páncélnak nevezett rongy róla, de miután a két vadkan agyara végig szántja a testét, és nem érez semmi különöset, hanem csak annyi történik, hogy vöröslő sávokat lát a „seb” helyén, rögtön megnyugszik. Már amennyire meg lehet nyugodni egy csetepaté közben.

Amint mérlegeli a helyzetet, az öreg konstatálja; ~...ez a Kusari-gamás hadonászás határozottan beválik~. Egyértelműen látszik, hogy ebből az adok-kapok összetűzésből ők jönnnek ki jobban. ~A fiú jóval hatékonyabb mint én, szóval ha nem csinálok mást csak húzom az időt, akkor is mi nyerünk~ elmélkedik a számára még érthetetlen mod aprítás kapcsán.
Persze azért becsületből oda csap a vaddisznónak, már csak a miheztartás végett is.

Támadom a megmaradt Vaddisznó #4-et.

Egyre kevésbé tűnt szervezettnek a csapat munkája… Kezdtem nem érteni, egyáltalán miért vágtak bele, és arra is kíváncsi lettem, hogy az egyértelműen artista építkezők, meg a többiek is vajon renddben vannak azzal, hogy így folyik a munka?
Szóval figyelni kezdtem őket, miközben megoldottam a feladatot, ami nem is bizonyult olyan problémásnak, mint hittem.
A taps viszont zavart. Nem szokás megtapsolni, ha valaki elvégez egy feladatot…
- Ennyire nem volt nagy szám - morgom magam elé, nem igazán azért, hogy bárki más is meghallja.

Annál meglepettebben pillantok a munkavezetőre, amikor minta mi semmi nem lenne egyszerűbb, kijelenti, hogy tartani kéne 3-4 méter magasban a hálót, ameddig felkötik… Előbb dől a fejünkre az egész sátor, mint ahogy végeznének...
-Úgy látom addig még van munka a oszlopokkal is, nem akarom hátráltatni a sátor stabilizálását. Mire végeznek az oszlopok felállításával és a hálóra kerül a sor, visszajövök. Addig valami más hasznos teendő után nézek - mondtam végül mosolyogva, csak a szemem sarkából vetve egy pillantást Hunstra, és nem sietős, de határozott léptekkel el is indulok a "sátor" kijárata felé. Végülis nem kérdés, hogy még nincs itt az ideje, hogy a hálót feltegyék, a többi munkát pedig meg tudják oldani.  Nem valószínű, hogy lesz jobb lehetőségem, és indokom lelépni, így meg kell próbálnom kihasználni a dolgot. Például ameddig a két rejtőzködő alak nyugton van a helyén, és Hunst sem tesz semmit. Ha biztonságban tudom a két kezdőt, akik védett övezeten kívülre mentek, visszajövök, és tovább segítek. Addig nekik nem lesz bajuk, maximum rettenetes idő és energiapazarlás mellett alig fognak haladni a sátor felállításával.
Ha sikerült kijutnom a sátorból, küldök egy barátfelkérést Takadának, és elindulok arra, amerre a térkép jelzi őt.

Reménykedni kezdek, amikor Hunst arcán a bizonytalanságot látom, és már-már lelkesen bólintok, amikor végül meg is erősíti, hogy igazam van, és kiereszt a sátorból. 
- Húsz perc. Értem. Hacsak lehetséges, addigra visszaérek - mosolyogtam szélesen a hajcsárra, és mielőtt meggondolná magát, ki is slisszanok a sátorból, figyelve, hogy ne kövessenek, és bekapcsolva ehhez a rejtőzés, a lopakodás és a hallgatózás jártasságaimat is az észlelés mellé. Csak hogy megnyugodhassak.
Istálló. Na azt kellene ezek szerint elkerülni egyelőre...
Míg Takada reakciójára várok, megpróbálom felidézni, amennyire tudom, merre indulhattak, és sietősnek látszó, de nem sebes lépésekkel indulok kifele a cirkusz területéről.
Jól van. Kijutottam, nem követtek, és remélhetőleg a két kezdőnek nem lett baja, és míg odaérek már nem is lesz. Már csak meg kell őket találni.
Ilyen egyszerűen kellett volna történnie. Egyszerűen nem kellett volna meghallanom. Vagy ha már az nem működött, nem kellett volna tudomásul vennem a  hallgatózással tisztán kivehető nyerítést és segélykiáltást. 
Senki nem mondott volna egy rossz szót sem, ha egyszerűen tovább sétáltam volna.
És még is... a gondolkodás legkisebb szikrája nélkül fordultam a hang felé, és indultam utánanézni legalább a dolognak, közben egy kósza pillantást vetve a térképen Takada helyzetére, ezzel nyugtázva, hogy legalább az egyikük biztosan épségben van még. Ahhoz már nem figyeltem elég sokáig, hogy megállapíthassam, harc zajlik-e éppen körülötte. Nincs baja.
És tényleg sietek... csak meggyőződöm róla, hogy nincs életveszélyben senki itt... Aztán megyek. Nem fogom hagyni, hogy megint hátráltassanak. Nem fog addig bajuk esni.
Ezzel valamennyire megnyugtatva magam, sietősebbre fogtam a lépteim, és megkerestem az istállóban a segítségért kiáltó nőt.

Gyorsan felmértem a helyzetet. Megfeszítem az izmaimat, hogy elugorjak a zebra elől, de amikor már megtenném, az állat megáll előttem. Még mindig nem elég gyorsak a reflexeim.
Izgatott zebra, a megérkezésemnek örülő lány, aki  nem tud kiszabadulni.
Azt hiszem nem nagyon lövök mellé ha feltételezem, hogy egy idomárt és a petjét találtam meg az istállóban. Szerencsére nincsenek komoly veszélyben, viszont nem komoly időveszteség kibogoznom a kislányt.
Mosolyogva lépek a lányhoz, közben ha engedi megnyugtatónak szánt mozdulattal megsimogatva a zebra nyakát.
-Semmi baj, mindjárt leszedjük ezt a kötelet.- mondom a párosnak. - Szóval Ebi - nyugtáztam a zebra nevét az állatra mosolyogva, miközben elkezdtem keresni a kötél végét, és kibogozni a csomókat, és letekerni a kislányról. - Jól van, seperc alatt lehámozzuk a gubancokat - igyekeztem biztatni  és megnyugtatni őket.
Kicsit lassabban sikerült, mint reméltem, de látva a riadt lányt, egyáltalán nem bántam, hogy idejöttem.
Leültem a földre, magamhoz öleltem, és néhány percig csendben simogattam a haját és a hátát, hogy megnyugodjon. Alaposan megijedhetett szegény...
-Mivel kell kész lennetek? - kérdeztem a suttogott megjegyzésére. Ilyen kislányra bíznak komoly feladatot, aminek készen kell lennie? Segítség nélkül? És még fél is tőle…
Közben azért vetettem egy pillantást a térképre, Takada jelzését keresve. Már védett övezetben járt, így megnyugodtam, és úgy döntöttem a kislánnyal maradok.
-Megengeded, hogy segítsek? - kérdeztem tőle, és ha  megengedte, sietősen írtam egy üzenetet Takadának

Chakna írta:Kedves Takada-san!
Az istállóban vagyok, ha nehéz megtalálni a térkép segít, csak keresse a nevem rajta. Jöjjenek ide, aztán közösen eldöntjük merre tovább
Chakna

Az üzenet küldése után viszont visszatért a figyelmem a lányhoz, hogy nekiálljunk annak a feladatnak.

- Én Chakna vagyok - viszonoztam mosolyogva a lányka bemutatkozását. Örültem, hogy Sandra megnyugodott, és figyelmesen hallgattam a nagy feladatot, fellélegezve, hogy az első félelmem alaptalannak bizonyult.
Körbenéztem, felmérve a teendők nagyságát, de az életre kelő kötél említésére talán kicsit túlságosan is sietően kaptam vissza a fejem a kislányra.
Aztán az elsuttogott titokra, lenyelve növekvő nemtetszésemet a dologgal kapcsolatban megértően bólintottam.
- Szóval bűvésztrükk! Akkor ez is része lesz a műsornak, ugye? - kérdeztem, hátha ki tudom deríteni azt is, mire akarják egész pontosan felhasználni ezt a kötelet. Na meg... hogy van-e még belőle máshol is, vagy elég ezt a darabot szemmel tartani, és távolságot tartani tőle.
- Nem mondom el senkinek - mosolyogtam rá, a kislányra, hangosan nem fejezve be a mondatot: senkinek, akit a műsor során meg kell lepnie a táncoló kötélnek.
Ebi izgatott futkosása magára vonja a figyelmemet ezután, és nemsokára meg is látom, hogy kikre lett ilyen kíváncsi.
Hatalmas kő esik le a szívemről, hogy mindkettőjük itt vannak a pillanatnyi bénító rémület után, hogy egyedül láttam meg először Takadát.
- Hála az égnek, hogy itt vagytok - lelkendezem, talán illetlenül örülve az érkezőknek. Aztán meghagyom a favágóknak, és Sandrának is a döntést, hogy kívánnak-e bemutatkozni egymásnak, vagy inkább megtartják a nevüket. Ha kiderült a szándékuk, folytatom.
- Mit szóltok, rendbe tudjuk tenni a sátrat a kis barátném vezetésével? - kérdezem, cinkos mosolyt küldve a kislány felé.
Ami az időt illeti... már fogalmam sem volt, hogy mikor jöttem el a sátortól, és hogy mikor telik le a 20 perc, ami alatt a tartócölöpöket stabilizálni tudják. De nem is akartam magára hagyni sem Takadáékat, sem Sandrát, úgyhogy nem is törten magam, hogy eszembe jusson.
- Közben pedig meséljetek, milyen fákat hozzatok? - érdeklődöm burkoltan, hogy keveredtek-e galibába a feladat teljesítése során.
A férfi segítséggel tényleg viszonylag hamar végeztünk, míg Takada és Makuda elvégezték a nehéz fizikai dolgokat, és Sandrával a szanaszét heverő eszközöket szedtem össze, és kerestem nekik megfelelő helyet némi tisztítás után, ha szükség volt rá. És... ha lehetőségem adódott, akkor megpróbáltam azt az önjáró kötelet alaposan eldugni. Csak... biztos az biztos, hogy ne legyen gond vele.
Makuda beszámolójára azért az ajkamba haraptam. Örültem, hogy nem lett nagyobb baj, de ott kellett volna lennem...
A munka végeztével Összepacsiztam Sandrával, és első körben felmértem, hogy mi történik az istálló körül, hátha nem kell belekeverednünk semmibe.

Amint elhagytuk a farakást és indultunk Chakna felé, jó volt hallani a többi játékos örömét. "Szerencsére a disznókat leszámítva minden zökkenő mentes volt. Bár az is igaz volt, hogy nem voltak útban inkább csak mi voltunk agresszívak, de legalább épségben ide értünk." Nem igazán tudtam, hogy merre kell menni de nem sokkal később Takada választ is adott. "Akkor haladjunk." Mondom magamban követve az öreget. Nem tudtam mennyi ideig voltunk fát vágni de az biztos, hogy ha nem követem szorosan Takadát szerintem elvesztem volna. Nem hittem volna, hogy ennyi embert tudtak szerezni. Bár az is felmerült bennem ekkor, hogy talán nem csak újjáépítésről lesz itt szó hanem már akár valami előadásról is. Aminek nem igazán örültem volna mert nem szeretem a cirkuszokat.

Amint átvergődtünk a sűrű tömegen elértük az istállót ahol egy fekete alapon fehér csíkos ló, azaz zebra az arcunkba mászva üdvözöl minket.
-Na szevassz. - Simogatom meg a zebra fejét. Amint kicsit beljebb mentem láttam, ahogy Chakna éppen beszélget az egyik alkalmazottal. Miután észrevett minket elmosolyodtam azon, ahogy megörült az érkezésünknek.
-Fáradtan de épségben vissza értünk. - Viszonzom az üdvözlését. Közben üdvözlöm Chakna újdonsült loli barátját. -Szia! - Gugolok le szem magasságba a lánnyal szembe. -Engem Makudának hívnak. Nem kell aggódni nem foglak bántani, jöttem segíteni ki takarítani az istállót. - Mosolyogtam a lányra. Mikor felálltam körbenéztem, hogy esetleg miben lehetne segíteni.

Takada után én is neki álltam a pakolásnak.
-Én akkor összeszedem a szerszámokat és összesöpröm a szénát a többi boxban. /Ha nincsenek boxok akkor a szalmabálákat rakom egymásra./ Pakolás közben azért még kérdezősködök egy kicsit az ifjú hölgytől.
-Bocsi, ha olyat kérdezek, de egy ilyen fiatal lány, hogy kerül ide ebbe a játékba? -Kérdezem a ksilánytól. -Mellesleg jól ment minden elmentünk Árnyfát vágni amik szinte átlátszóak voltak. - Válaszolok Chaknának.-Bezsebeltünk egy kis expet is, megköüdöttünk néhány vaddisznóval. - Mesélem el a történteket az íjásznak.

Kígyóbűvölés... Meglehetősen... Egyszerű. De nem teljesen nyugodtam meg. Nagyon kevés embert ismerek, aki egy ilyen kötelet ilyen olcsó trükkre használná csak fel... De talán én lettem túl paranoiás a játékban töltött évek alatt. Mindenesetre mosolyogva bólogattam a kislány lelkendezős mesélésére.
Nemsokára a kezdők is csatlakoztak hozzánk, aminek rettentően örültem, és egész lendületesen rendbe is szedtük a sátrat.
Miután szemrevételeztük az eredményt, kiléptünk a sátorból. Fél óra alatt, amiit bent töltöttünk, meglepően látványosan haladt az "építkezés". A sátor már stabilan állt, a porondmester izgatottan osztogatta a utasításokat. Valahogy mégis feltűnő volt, hogy a többi cirkusz körül tébláboló játékos lehangoltnak tűnt, rosszabb esetben idegesnek.
Sandra tereli el a figyelmemet. Akaratlanul is elmosolyodtam látva, milyen örömmel futott oda az apukájához. Szerencsétlen ember megtörtnek tűnt. Bizonyára nem volt könnyű dolga, hogy megóvja  a kislányt Aincard veszélyeitől.
- Fantasztikus munkát végez - tettem egy pillanatra a férfi vállára a kezemet, bátorító mosollyal kifejezve csodálatomat a harca iránt.
A megjelenő Hunst aztán a további beszélgetésnek gátat vetett.
Kedvem lett volna lekapni az íjamat a vállamról, látva Sandra arcát, de végülis nem volt erőszakosság abban, ahogy a férfi magával vitte.
Nem volt kedvem a sátorba bebújni, de mielőtt erről beszélhettem volna Takadával, és Makudával, a fiatal fiú már indult is volna. Gyorsan elkaptam a csuklóját.
- Ne siess annyira, mi is veled megyünk - mondtam neki, és minden jártasságomat felhasználva léptem előre, Hunst intésére belépve a sátorba is Sandra után. Nem úgy tűnt, hogy aggódni kellene a kislányért. A korabeli gyerek még őszinték, így ha azt mondja szeret a cirkuszban lenni, valószínűleg nem bánnak vele rosszul. Vagy... nem ismer mást, de et nehezen tudom elképzelni az apja tekintetét látva.