[Küldetés] Cirkusz

-Nem és nem, hányszor mondjam még?
Csak a szokásos sorozat egyik része. Eru és Zita veszekszik. Na igen miért is vagyok ép mérges Zitusra? Ja meg van meg ette a csokim! Rossz kukac csúnya kukac! Nem is fogok vele szoba állni az biztos. Egy édes cherry ízű nyalókát majszoltam ép. Miközben végig sétáltam a főtéren csilli vili új ruháimban. A kalapot nem vettem fel, még nem volt teljes a setem ugyan is. Még fel kell keresnem azt a bizonyos műhelyt, ahol külső kinézetét meg tudom változtatni. Egy piros kerti törpe sapkát mindig is szerettem volna, mert olyan viccesen néznek ki. Szinte szemeim előtt látom ahogy elbújok egy bokorban és Aftont jól meg ijesztem. Kíváncsi vagyok vajon mit reagálna egy harci kerti törpére? Vagy Sil chan! Ohh várjunk ő biztos meg ijedne tőlem, lehet ijesztő is tudok lenni néha? Meg vakargattam ezüst fürtjeim elgondolkodva mi közben fülleink kiabálás zaja ütötte meg. Fel is emeltem tekintetem körbe tudjak nézni. Jó vicc körbe nézek, mintha valami égi meszelő lennék. Egy fiú kiáltozott szavait már messziről hallottam. A túl nagy tömeg miatt nem láttam a hang forrását, ilyenkor néha azt kívánom bárcsak olyan agy és erős lehetnék, mint Afti. Na de vissza térve a valóságba ábrándok puha mezőjéről. Végre meg pillantottam a hang forrását. Végig is mértem egy pillantással egy játékos valamilyen céh tagja. A logót nem ismertem fel. Pedig nagyon kíváncsi voltam ki lehet a rikkancs, aki ennyire lelkes.
-Khm, van kedved? -Bal kezemre pillantottam, de csak egy enyhe sugallat jött. mint mikor valaki meg vonja vállait és azt mondja felölem... Lendületett vettem vagy is léptem párat. Azt a kevés távolságot, ami köztem és a fiú közt volt futva tettem meg. Az ép valaki felé közeledett nem érdekelt túlságosan is. Lépteim futás közben apró villámokat szórtak. Jújuj ne, hogy fékezésnél még füstöljön is a talpam! Azt hiszem az nem lenne szerencsés, főleg, ha tüzet fognék oda lent.
Pattogva lassítok le épp akkor amikor a másik játékos közelébe ér. Bele is szagolok a levegőbe rögtön, felmérve a terepet. Zitus rögtön ellenőrzi is a két alakot, de semmi különöst nem észlel szerencsére.
-Segítség kell? Mi szívesen segítünk ám! - Mire ki mondom a két rövid mondatot már legalább kétszer körbe jártam a két játékos méregetve őket kiváncsian. -Mit kell csinálni? Merre és hol és kivel? - Kérdéseim záporoztak, mint a friss tavaszi eső. Amint kiderültek a részletek már rá is tenyereltem az elfogadásra. Szinte hallottam ahogy tenyerem csattant a panelen. Majd, ha nem szolit meg senki tova cikázok apró villámokat szórva a nagy sátorhoz.

Az első szinten fellelhető minden információ, ezért is voltam itt most többek között. Valahogy más színben látom a szintet mióta Joellel leültünk... Sokkal élőbb színekben. 
Kivételeesen nem kerestem különösebben a kalandot, inkább a magam dolgain szerettem volna gondolkodni. A kaland viszont úgy fest, mégis megtalált. Először egy fiatalabb, messziről is jól láthatóan kezdő fiú képében... Még mindig vannak olyanok, akik csak most ébrednek a hosszú kómából idebent...  Ez is elég volt, hogy csilingeljen a fejemben, hogy segítenem kellene.
Ha mégsem lett volna ez elég,  nem messze a fiútól felbukkant egy idősebb férfi is, ha lehet még esetlenebbül, láthatóan éppen belecsöppenve a játékok világába. Egy másik idős urat juttatott eszembe, akit régóta nem láttam.

Eredetileg úgy terveztem, hogy egyszerűen utánuk megyek, és távolról vigyázok rájuk, amennyire tudok Tolbanában, ahol a hozzájuk hasonló amatőr játékosok nagyon hamar áldozatul eshetnek Aincard bűnözőinek. Csakhogy a kislány, akitől küldetés vettek fel, felém indult, és engem is megtalált.
Reflexből nyúltam az elutasítás gombhoz, de még időben eszembe jutott, hogy legutóbb a tizennegyedik szinten mennyi kellemetlenséget okozott, hogy úgy keveredtem bele a kiskedvencvadászatba, hogy nem vettem fel a hozzá tartozó küldetést. Nem, még egy olyan élmény nem hiányzik, köszönöm. Nem, szépen felveszem a küldetést, aztán maximum nem veszek részt benne ténylegesen.
Szóval elfogadva a küldetést indultam Tolbana felé, az észlelésemmel nyomonkövetve a fiút, és a férfit is. Nemsokára elmosolyodva tudatosodott bennem, hogy  a férfi tulajdonképpen ugyan azt csinálja, mint én.
Néhány gyorsabb lépéssel utólértem, és mellé soroltam. Pár méteren át csendben lépkedtem mellette, aztán megszólítottam.
- Csak nem aggódik a fiúért? - kérdeztem, egészen halvány éllel, mert ugyan nem feltételeztem ránézésre rosszszándékot a férfiról, de akár azért is követhette a fiút, hogy a maga gyorsabb előrejutását biztosítsa.

Még a városban beszélgettem az NPC-vel mikor a semmiből ránktámadott egy kis villámszórós cipővel rendelkező idegen és elhalmozott minket kérdésekkel. Mire észbe kaptam, hogy legalább a nevét megtudjam addigra már el is tünt. Viszont eszembe jutott, hogy ő is felvette a küldetést és abba az irányba is indúlt, ennek hatására én is elindúltam a církusz fele, amúgy is szerettem vólna beszélni vele, mivel elég otthonosan mozgott és nem is tűnt kezdőnek. "Mit kereshet itt egy magasabb szintű játékos a kezdetek városában?"

Útban Tolbana városa felé a tárgylistában találtam egy kis kézikönyvet amit szépen el is olvastam. Ezek alapján rá jöttem, hogy az a fiú aki adta a küldetést nem is NPC volt hanem játékkos, erre a céh logó miatt is jöttem rá amit a könyvben olvastam. Végül eszembe jutott, hogy a villámszórós fiúcskának is volt valami logó, ez még egy okot adott arra, hogy beszéljek vele.

Miközben halattam a kijelölt úton rossz érzésem támadt. "Mintha követnének... Áh biztos csak paranoiás vagyok" forgott meg a fejemben. De ez az érzés egyre jobban fenyegetett. Végül úgy döntöttem megforulok, de fordulás közben a kardomhoz nyúltam, harcra felkészülve. Miközben már a kezem a kard markolatánál volt jobban megfigyeltem a fenyegetést. Egy öreg fószer volt akin szintén kezdő felszerelés volt és mellette egy igencsak nem kezdőnek tűnő lány íjjal a hátán, alig három lépésre tőlem. "Jobb lenne nem ujjathúzni velük" ekkor elvettem a kezem a kardomtól. Ezek után nem szóltak még egy szót se, ezért úgy gondoltam, hogy karba tett kézzel kezdek beszélgetést mert egyszerűen nem tudtam, hogy lenne kevésbé fenyegtő a testartásom az előbbiek után. Aztán végül feltettem nekik egy kérdést.
-Kik vagytok és mit akartok?- komoly hangvétellel- Nem akartam balhét egyszerűen csak nem számítottam másokra -utalva az előbbi kardhoz nyúlásért. Végül csatlakozva hozzályuk folytattam az utat a cirkusz felé.

Mikor oda értünk a Tolbanai cirkuszhoz ahol egy már nem olyan ijesztő mosolyú kislány fogad minket. Aki elmondja mi a helyzet itt a környéken, közben látok három játékost (már megtanultam a felismerésüket) akik kissé ügyetlenül próbálkoznak csinálni valami hasznosat. Eközben a kislány elmondja, hogy kitől kérjünk feladatot. Miután elmegy gondolkodom, hogy mit csináljak. "Mennyek a főnök úrhoz feladatért vagy inkább segítsek ezeknek a játékosoknak?" Végül úgy döntöttem elötte körbenézek hátha már itt van az a kis villámos fiú.

Futás, de gyorsan! Az újonnan szerzet pontos adta szabadság fantasztikus. Na jó a felszerelések se rosszak, egyenesen szuper, főleg az új cipőm. tetszenek ezek a villámok mintha én lennék, aki miatt pattognak mert olyan gyors és szuper vagyok. A legendám végre kezdődik talán? Talán egyszer majd szintek minden zugában rólam mesélnek?
-Óhh potya tapasztalat! -kis mobocskák menekülnének. - Aki a kicsit nem becsüli...-Túl gyors voltam és a szintem túl magas volt, kihívást jelentsenek az itteni szörnyecskék. Hamar pixelekre pukkant az össze környéken kóboroló mob.
Elégedetten nyújtóztam, közben bal lábam be hajlítva jobbra nehezedtem. -Na akkor tovább! -Meg bökdöstem bal cipőm orrával a földet és újra mozgásba lendültem. Bárki kérdezné nem tudnám meg válaszolni miért rohanok most. Egyszerűen csak jól eset most futni a mezőn keresztül. Hiába magas a szintem itteni átlaghoz képest, gyakran lenézek. Főként mert mai napig sokan vannak még itt, sok új játékos, aki támogatást kér. Vagy segítségre szorul, én pedig ígéretet tettem és törleszteni szeretném az adósságom is.
-Ohh azt hittem az első leszek. - Konstatálom legörbülö ajkakkal a tényt, már más segítő kezek is jelen vannak.
Egy aranyos kislány üdvözölt, ez nem ér sokkal cukibb nálam. Pedig itt én vagyok az ügyeletes cuki törpe! Na mindegy is. -Igen, hát még kicsit várok. kíváncsi vagyok kik tévednek még erre. Nem akarok egy könnyű feladatot elhappolni olyan elöl, akinek ép az lenne segítségére. - Ez a vég szavam hiszen fejemre pattintom a sisakom pillanatok alatt dús szakállat növesztek. Már most kuncogok a viccen, amit kitaláltam. Rejtőzés és lopakodás képeségem használva lekuporodok egy nagy halom láda vagy bármi más mellé. Ami kellően árnyékos és vagy elég magas a talaj növényzet a közelében. Nem titkolt szándékom az első erre tévedőt meg tréfáljam. Akinek van elég magas észlelése tudom könnyedén észre fog venni merre is bujkálok (Chakna). Azonban közeledik az első áldozatom, Eru és Zita pixelekre vágynak. Ja nem csak egy kavics vagy bot az, amit jobb karommal fogok. Elég közel van a játékos lába elé dobom. Felkeltsem a figyelmét és felém forduljon. Majd elő ugrok egy naagy. -Wooaaahh- kíséretében hangosan kacagva. Fenekemre is huppanok, annyira nevetek a tréfán, amit talán más nem díjaz annyira. Még ilyet egy szakállas törpe ijesztegetni próbál ki hallott róla?

Azt hiszem kicsit kevésbé hirtelen is megszólalhattam volna... Vagy a lopakodást kellett volna kikapcsolnom kicsivel hamarabb... Azért mosollyal vártam, hogy megtalálja a beszélgetés fonalát, és nem zavartattam magam, hogy végigmért. Tulajdonképpen én is ugyan ezt tettem, ha nem is olyan nyíltan mint a férfi. Nem, nem tűnt olyannak, aki másokon átgázolva akarna előre jutni.
- Ez esetben azt hiszem ketten vagyunk, akiket érdekel mi lesz a fiúval, akiről csak annyit tudunk hogy néz ki. - kuncogok a válaszán, hiszen rólam sem tud semmit. - Tudja ahova igyekszik elég veszélyes környék tud lenni. - jegyeztem meg.
Végül együtt sétáltunk tovább, anélkül hogy elárultam volna, hogy rá is épp annyira szeretnék vigyázni, mint a fiúra. 
Így viszont már feltűnőek voltunk, és a srác nem sokára forgatni kezdte a fejét. Nem akartam ráijeszteni azzal, hogy eltűnök amikor észrevette, hogy utána sétálunk, így csak mellé léptem az idősebb úrral a nyomomban.
- Azt hiszem tartozom egy  bemutatkozással - mosolyogtam a fiúra, az idősebb úrra is rápillantva. - Chakna vagyok - hajoltam meg - Valami Cirkuszt kell felépíteni Tolbanában, te is arra tartasz? - kérdeztem. Nem hinném, hogy jó néven venné, ha elmondanánk miért is tartunk ahhoz a cirkuszhoz.
Lehet az elejétől kezdve ezt kellett volna tennem... Egyszerűbb volt és megnyugtatóbb úgy, hogy a két kezdő mellettem sétált. 
Megérkezve a cirkuszhoz az egyik ládakupac mögött az észlelésem jelzett valamit. Nem akarva a kisszintűeket bajba keverni, kicsit lemaradva magam indultam a halom mögé, de félútig sem jutok, mikor egy sisakos, szakállas, de egyébként feminin alak ugrott elő a kupac mögül, két védencem elé.
Amikor nevetve a fenekére huppan, én is felkuncogok. Azt hiszem kezdek paranoiás lenni.
A kis törpe elé lépek, és mosolyogva a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem.
- Hát te ki vagy? - kérdezem, közben felmérve, hogy nem kezdő, ráadásul a Justiec League-hoz tartozik. Ezekszerint valószínűleg bízhatok benne ha gond lesz.
A kis csődülettel találkozva megköszönöm az útbaigazítást, és a tekintetemmel  a fekete cilindert kezdem keresni valahol.

Miközben körbenéztem előugrott a kis izgága játékos a semmiből és megijesztett minket az öreggel aztán fenékre esett. Egyáltalán nem számítottam erre eléggé meglepett ez a történés, de immár a második alkalom, hogy rámtör „Vajon hányszor fog még ilyet csinálni? Mind egy is, legalább nem fogok unatkozni” Gondolom magamban. Viszont jelenleg, akármennyire is szerettem volna beszélni a kis picurral, nem szerettem volna, mert kicsit úgy gondoltam, hogy sokan vagyunk és nem igazán akarom letámadni tömérdeknyi kérdéssel. Úgy voltam vele, hogy az majd elég lesz az építkezés folyamán. Persze ha nem fog elrohanni úgy mint a főtéren.

Miután mind a négyen összefutottunk úgy döntöttem mondok egy kis beszédet itt, mert miért ne.
-Nos, hát akkor már ha mind itt vagyunk, engem Makudának hívnak, Yoroshiku! - kezdtem a mondandóm - Gondolom mindenkinek ez a cirkusz volta célja, akkor csak annyit szeretnék mondani, hogy kitartást mindenkinek az építésen és ha kell valakinek segítség szívesen segítek. – fejeztem be a mondandóm.


Ezek után nekiálltam megkeresni azt a dirigálós cilinderes embert, hogy akkor mi lesz most a feladatom. Miközben kerestem az igazgatót egyszer csak egy nyerítést hallottam.  A lábam elé pedig széna szálak kerültek, lehajoltam és fel is szedtem azokat. (Nagyon érdekes érzés volt, teljesen olyan mintha a valóságban fognám meg) „Bámulatos ez a világ, lehet, hogy Kayaba egy aljas szemétláda amiért ezt csinálta, de akkor is egy ügyes programozó. Vajon most mit csinálhat és hol lehet? Szeretnék vele azért hosszasan elbeszélgetni.” Tűnődtem el, de közbe visszatérve a nyerítéshez, elég valószínűnek tartottam, hogy egy ló lesz, de azért odamentem pontosan szemügyre venni. Már mentem volna szemügyre venni mikor egyszer csak egy rossz érzés fogott meg. Nem egészen tudtam, hogy miért de inkább úgy döntöttem, hogy hagyom később lehet, hogy valami más feladat lesz ezzel kapcsolatban. Közben tartottam magam ahhoz, hogy találkozzak a porondmesterrel.

Útközben találtam néhány ládát amiben cirkuszi kellékek voltak. „Mi más lenne bennük ha nem cirkuszi.” De nem csak ezek a ládák voltak hanem zárt ládák is voltak. Erre szintén kíváncsi voltam, úgy döntöttem, hogy valahogy megpróbálom kinyitni, de nem igazán sikerült. Betörni meg nem akartam mert az hangos és elég feltűnő, majd esetleg megkérek valakit, hogy nyissa ki vagy adjon egy kulcsot, persze ha nem titkos dolog van benne. Végül megtaláltam az igazgatót. „Na végre” Kértem tőle feladatot, bízva hátha köze lesz a zárt ládákhoz vagy esetleg a nyerítéshez.

Szóval Takada Hiroshi. Megjegyzem a nevet, és bár nem nevezhetném hangosnak a férfit, de folyamatosan követem, hogy éppen mit csinál. Még csak rá sem kell néznem hozzá, de megnyugtat, hogy tudom: Nem marad nagyon le, és keveredik el valamerre.
Az  a néhány pillantás, amit mégis megengedek magamnak elég, hogy valahol… megsajnáljam? Nem ez a legjobb szó. De úgy tűnik hasonló helyzetben van, mint én, amikor bekerültem, csak míg én huszonévesen viszonylag gyorsan tudtam alkalmazkodni az új helyzethez, az ő korával ez már valószínűleg nem olyan gördülékeny.
A kis törpe felsegítésekor rámosolygok. Akkor nem csak én éreztem szükségét, hogy a pöttömöt felsegítsük, ha már elesett a tréfálkozás közepette. Igen, észrevettem, hogy ő is nyújtotta a kezét.
Látva a fiú kíváncsiságát, lemaradtam kicsit, és Takada mellett lépkedtem a közben előkerült feketecilinderes ember felé.
-Ezek a gyerekek tele vannak energiával. Remélem nem ijedt meg nagyon - kérdezek rá, hogy ne váljon túlságosan kellemetlenné a helyzet.
Persze nem ragaszkodom a beszélgetéshez, eléggé leköt az előttünk álló munka felmérése. Azt a sátrat nem lesz gyerekjáték felállítani ahogy elnézem, és a ládák számából ítélve… kipakolnunk is bőven lesz mit. És ha jól sejtem, az állatoknak is helyet kell majd találni. Lehetőleg olyat, ami elég kényelmes is számukra. Ez se lesz egy rövid nap.
Az igazgatóhoz érve engedem érvényesülni a két fiatalabb játékost (Takeda feltételezésem szerint hasonlóan gondolkodik). Ha nem muszáj, nem szólok bele a megbeszélésbe, majd az építésnél segédkezem, ha szükséges. Addig pedig kiderítem, hogy a jelenlévők NPC-k, vagy játékosok, és ha utóbbi, akkor milyen színű az indikátoruk. Nem egyesével érdekel a dolog, mint csoport mérném fel, veszélyesnek tekinthetők-e.

Nevetek, de nevetésem elcsitul és át csap érdeklődésbe. Mármint szemeim kíváncsiságot tükröznek ahogy az arcom is. Csak épp lehet a tömérdek szakálltól ez nem látszik túlságosan.
-Íjász lány! - Ugrok fel és köszöntöm hangosan. Talán neki nem esik le, de már találkoztunk. Egy küldetésen, ahol a cuki Billyt kelet meg menteni. Elgondolkodva álok meg előtte még fejem is meg vakarom. Többieket csak ezután nézem meg magamnak. Az öreget és a fiatalabb fiút is ugyan úgy körbe járom és meg szaglásom. -Hm igen, ők jók nincs pánik. -Nyugtázom látszólag magammal beszélgetve.
Bemutatkozást hallva ki húzom magam és vékonyka lányos hangomon közlöm. -Eru- Majd újra meg szólalok bal kezemre mutatva. -Zita! -Suttogva hozzáteszem még jobb tenyerem szám elé téve ellenzőt kialakítva igy. Mintha nem akarnám bel kezem halja, amit mondok. -Soha ne érjetek hozzá, nem szereti, ha valaki táperólják. -Nos közöltem legfontosabb szabályokat, nem szereti Zita egyébként én sem, ha csak úgy fogdosnak. Akár ki nem érintheti legendás alakom. Khm legendásan törpe alakom, ez azért lemaradt.
-Jöttök ti is nagy cirkuszt csinálni kis városba? - Érdeklődtem tovább mi közben hol itt hol ott bukkantam fel. Egyszer Makuda oldalán máskor Chakna mögött, néha pedig Takada mellett. Még ha akarnám se tudnám letagadni mekkora energia bomba vagyok. Lehet én magam vagyok a mag, ami energiával látja el a világot?
-Íjász lány, a múltkor nem köszöntem meg. most köszönöm szépen, hogy segítettél a küldetésen. Az a sok cuki pókot azért sajnáltam. Kár elkelet pusztítani őket. -Feje búbja fölé tekintek és magamban a nyugtázom a múltkori eset óta nem történt változás. A lány még mindig ugyan abban a céhben van.
-Akkor irány a küldetés! Johhooo!

A harcművész rezzenetlen arccal veszi tudomásul, hogy a mókás kisfickó pont olyan kelekótya, mint amilyenek kinéz. Miután a kis alak megbeszélte álláspontját a testi érintkezésről a kezeivel, nem kis lendülettel megindul. Hol itt, hol ott tűnik fel ahogy a csoport körül cikázik. ~Remélem van korlát a világ peremén, mert ha nincs még a végén túlszalad rajta…~ kommentálja Takada magában a kis figura élénkségét. Alighanem az íjászhölgynek is valami hasonló jár a fejében, legalábbis a hozzá intézett szavaiból ezt szűri le.
– Szót sem érdemel. – Mondja, bár nem gondol rá, hogy ha csak ilyen kurtán válaszol, talán nem érti a valós közlési szándékát. Majd kissé elgondolkodva folytatja. – Az ifjak már csak ilyenek, de így kerek a világ. Ami az egyikből hiányzik duplán meg van a másikban. – és mintha csak nyomatékosítani akarná ujjával a levegőbe egy lapított s alakot ír, ami egy teljes kört formáz.

A cilinderes alakhoz érve. A fickó mézesmázos hangon üdvözöli a csapatot, majd amikor a móka-miki felé nyújtja kezét, Takada magában szélesen elvigyorodik, ~Lehet fogadni, hányszor rúgja bokán egy másodperc alatt…~ De úgy tűnik megússza, mert még a ’cél’ előtt a nő felé fordítja figyelmét. Akit rögtön el is küld vezetőzsineg lövészetre, majd neki és a Makuda nevű kölyöknek kioszt némi fizikai munkát.
Az öreg térképén feltűnik a hely ahol fát kéne vágni. A sensei nem igazán érti, hogy mért egy adott koordinátán kell fát vágni, miért nem jó az a fa, ami itt van a közelben, de nem akadékoskodik. ~Nyilván valami helyi jogszabály vonatkozik a fakitermelésre~ Hangosan csak ennyit közöl;
– Fejszét kapunk, vagy a fogunkkal rágjuk körbe, mint a hódok?


/A keresést aktiválom/

Mikor egy csoda során sikerül kinyitnom a ládát amiben van vagy 30 darab kés elgondolkodom egy kicsit. "Mire kellhet ez a sok kés, persze tudom, hogy van olyan cirkuszi trükk ahol késdobás van, na de, hogy ennyire lenne szükség..." Nem is kell mondanom elég gyanúsnak találtam ezt a dolgot. A biztonság kedvéért a ládát vissza csukom nehogy lebukjak. Eddig is nagy szerencsém volt, hogy nem látott meg senki.

Idő közben találkoztunk a porondmesterrel aki pont ugyan olyan ijesztő széles mosollyal jött felénk, mint aki a megbízást adta. "Ennél a céhnél az a trendi, hogy így mosolyognak? A frászt hozzák rám. Azt eemélem hamar végzünk itt mert kezdek kicsit feszült lenni" - nézek kissé rémülten a cilinderesre. Közben szépen adja mindenkinek az utasításokat kivéve a kis lolinak akiről megtudtam, hogy Erunak hívják és van egy kis barátja is aki a saját bal keze. Kicsit sem furcsa, de legalább vicces. Minden esetre neki egy céh felajánlást küld a cilinderes, és épp ez az amiről beszélnék vele, de ahogy nézem ez nem a megfelelő alkalom. Chaknának pedig a kötéltáncosoknak kell segíteni. Nem meglepő elvégre ha elég pontosan tud lőni egy kötéllel fel erősített nyíllal akkor elég jó segítségnek bizonyulhat. Takada-sensei és én pedig fa vágós feladatot kapunk. A porondmester kijelölt nekünk egy pontot, hogy hozzunk pár öl fát abból az erdőből ami körülbelül egy kilométerre van. Na és ez az ami nagy-nagyon bökte a szememet. Megnéztem a koordinátákat és az jutott eszembe, hogy "Mi a fenéért kell olyan messzire menni mikor van itt pár méterre is fa" de persze ezt azért nem mondtam neki mert nem biztos, hogy jól sült volna el. Végül egy kicsit lenyugodtam és egy kérdést intéztem a cilinderes felé.
-Egész pontosan, hány öl fára lesz szükség és tényleg csak ennyi lenne-e a feladatunk

/aktiválom észlelést/

Összehúzott szemmel néztem meg közelebbről a kis törpét. A tekintetemben felismerés csillant pár másodperc múlva. Rámosolygok, és rá is kacsintok a kis alakra. A neve nem rémlett, kettőjüknél.. mélyebb trauma is társult a legutóbbi találkozásunk körülményeihez, de maga a kislány(?) igen. Szóval Eru... és Zita?
- Ez a terv, azt hiszem - ]válaszolom neki, és így már négyesben indulunk tovább a cirkuszvezetőhöz, aki feladatokat osztogat.
- Igaza van, addig jó, amíg elevenek - mosolyogtam Takeda úrra, és nemsokára már a kapott feladatokat hallgatjuk, én rosszallással az arcomon. Szét akarnak választani... Persze lehet paranoiás vagyok, de jobb félni...
- A köteleket pár perc alatt megoldom, de két ember túl lassan boldogulna a fagyűjtéssel - jegyzem meg, egyértelműen a két újpnc felé lépve. Nem, eszem ágában sincs szem elől téveszteni őket, főleg, hogy nem kell sokat gondolkodni, hogy gyanítsam: el kell hagyniuk a védett övezetet a feladatt teljesítéséhez. - Hárman gyorsan megjárjuk, azután a többibe is besegítünk - mosolygok a cilinderes főnökre a legkisebb határozatlanság jele nélkül. Belegondolva... egyre kevésbé tűnik ésszerűnek, hogy két nyilvánvaló kezdőt küldjön ki a védett övezeten kívülre, ha nincs semmi turpisság a dologban.
Ami Erut illeti... Nem tetszett, hogy egyedül hagyjam, de ligatagként.... talán nem kell féltenem, ugye? Ha más nem, írok egy üzenetet HInarinak, hogy biztosan tudja hol van Eru, és főleg mit csinált itt.
Ami Takeda kérdését illeti... ELmosolyodtam ajta magamban, de eghagytam a kalaposnak, hogy megválaszolja, elvégre ki tudja, talán valami speciális módja van, hogy hozzájussunk ezekhez a fákhoz.
Ha mindez megvolt, és nem voltak meggyőző érveik, hogy magára hagyjam Makudát és Takedát, akkor velük együtt indultam fátvágni. (az erdőbe fátvágni. El is menjek, ne is memnjek az erdőbe fátvágni)

"Valami nekem nagyon nem tetszik. Eleve egy céhnek szerintem már gondolnia kellett volna nyersanyagról. Mi lett volna ha senki nem lett volna hajlandó segíteni?" Elmélkedtem magamban és gyorsan átfutottam a tényeket. Néhány dolog nem hagyott megnyugodni. "Miért a saját fegyverünkkel kellene fát vágni? Mikor a kis könyvben olvastam, hogy mindennek van tartóssága, és hát egy kard nem igazán favágásra van. Szerintem számít az, hogy mivel vágunk fát. Gondolom egy fejszével gyorsabb is lenne meg nem fogyna annak a tartóssága olyan gyorsan, míg a karddal több idő lenne és azt sem tartottam kizártnak, hogy akár el is törik." Minden esetre szerencsére kaptunk eszközt de akkor is egy kissé fura volt.

A másik dolog ami zavart, hogy szét akartak minket választani. "Miért lenne baj, ha Chakna is jönne, meghalnánk vagy mi? Ha választanom kellene a két karakter közül, hogy milyikben szeretnék megbízni akkor inkább Chaknát választanám mivel sokkal inkább néz ki ő annak, mint az a cilinderes. Meg hát lány" Akárhogy is, belegyeztem a favágásba még ha nagyon zavartak ezek a dolgok. Itt ránéztem Takadára és amikor találkozott tekintetünk egy fejmozdulattal intettem neki az erdő irányába, hogy induljunk.

Útközben ellenséges szörnyeket érzékeltem. "Biztonsági zónán kívül vagyunk. Lehet ezért nem engedte, hogy velünk jöjjön Chakna? Hiszen céh vezetőként ismernie kéne a környéket, de még nem is figyelmeztetett. Szeretném őket elintézni, hátha Chaknának sikerül elintéznie azt a fickót, vagy esetleg Eru aki nem kapott feladatot. Vajon az öreg egyetértene?" Ekkor ránézek Takadára és kihúzom a kardot.
-Szörnyek vannak a közelünkben, ami azt jelenti biztonsági zónán kívül vagyunk. -komoly hangvétellel szóltam hozzá- Gondolom neked sincs ínyedre, hogy Chaknát nem engedték el velünk. Próbáljunk meg ezzel egy kicsit időt húzni, hátha ide ér valamelyikük.

Nem lett volna gond. Meg tudott volna győzni a cilinderes férfi. De rossz utat választott ehhez.
Kezdve ott, hogy hozzám ért. Nem, agressziónak nem tekintettem, nem is reagáltam rá úgy, de reflexből elléptem, és az elégedetlen ciccegéssel együtt valahogy sejtettem, hogy nem afféle baráti, bizalmaskodó mozdulat volt részéről. Éppen ezért bocsánatkérő mosollyal álltam meg kartávolságon kívül tőle, és elgondolkodva bólintottam a szavaira.
Hogy min gondolkodtam? Azon, mi lenne a legkevésbbé kockázatos módja, hogy a kezdőkön tarthassam a szemem.
- Gondolom az artistáknak minél előbb lehetőségre van szüksége a gyakorlásra - jegyzem meg, “elkövetve a hibát”, hogy saját magamat győztem meg. - Akkor nincs mit tenni - teszem hozzá bánkódó sóhajjal. Ha akadékoskodnék, ki tudja milyen eszközökhöz folyamodna, és az mennyire veszélyeztetné az útitársaimat.
Ha ezek után megnyugodott, akkor sarkon is fordultam, jelezve a szándékomat, hogy munkához lássak.
Ha a Takadáék számára fegyverért szalasztott fickót odahívta, ahogy a kezem felé nyúlt, magam elé húztam a karom, meghajolva a férfi felé. - Igazán kedves, mutassa kérem az utat - mosolygok rá, felegyenesedve, a tőle távolabb eső karommal jelezve, hogy követem.
Akárhogy is, ha volt lehetőségem ezt különösebb feltűnés nélkül tenni, Takada mellé érve a fülébe súgtam, hogy ha lehet, várjanak meg a védett övezeten belül, vagy a közelében, utánuk megyek amint tudok. Ha nem lehetett feltűnés nélkül megtenni ezt, akkor viszont csak hangosan búcsúztam tőlük.
- Hát akkor, nemsokára találkozunk - intettem nekik. Reménykedtem, hogy elég hétköznapi szófordulat volt, hogy ne keltsen gyanút a cilinderesben, a páros viszont számítani fog rá, hogy nem hagyom őket magukra sokáig.
Erunak pedig amint elszabadultam a figyelő tekintetem elől, majd írok egy üzenetet, hogy vigyázzon magára, és tartsa szemmel ezeket az alakokat. De ahhoz előbb lehetőséget kell találnom, hogy meglépjek.
Ehhez pedig egy olyan helyet kell találnom út közben, ahol felszívódhatok a rejtőzés és lopakodás jártasságokkal.

Amint láttam, hogy az öreg előhúzza a fegyverét tudtam, hogy felkészült a csatára.
-Akkor menjünk. -Szólok Takadának
Ahogy elértük a domb túloldalát már szabad szemmel is láttuk az ellenfeleinket, amik nem tűntek túl veszélyesnek.
-Kezdő moboknak tűnnek, de azért legyünk óvatosak. -Figyelmeztettem az öreget -Gyors leszek, de próbálj meg követni. -Tartok egy kis szünetet -Én háromszor fogok támadni. Két ütésből az egyiket elintézem a másikat már neked kell, utána cserélünk.
Ahogy ezt elmondtam az öregnek vettem egy mély levegőt, utána amint kifújtam neki rontottam az ellenfeleknek, akiknek a figyelmét fel is keltettem. Az egyik vaddisznót el is intéztem, a másikat már nem tudtam.

/Támadom egyik vaddisznót és el is pixelezem (2 támadás) az utolsó támadással pedig csak lesebzem az egyiket 2 HP-ra/