Re: Palace of Justice

by **Kayaba Akihiko** Vas. Nov. 29 2020, 21:25

The member 'Eru' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4766610511_dda12706fc_s

Palace of Justice - Page 5 4766612103_86ee832108_s

by **Ozirisz** Vas. Nov. 29 2020, 21:36

Meglepően könnyen sikerült eltalálnom a harcost. Jóval simábban ment, mint az az idegesítő vigyorgó figura esetén a kertben egy órája. A pixeleződéstől kicsit megborzongtam, annak ellenére is, hogy jelen esetben csak egy ingyen utat jelentett a főtérre és nem tényleges halált. Nem szoktam hozzá ehhez. Azonban túl sokat nem is agyalhattam rajt, a nemrég megérkezett Silt pécézte ki magának és kezdte el vonszolni magával. És a másik se tétlenkedett sajnos. Reflexből mentem volna Fuwa után – avagy még az kéne, hogy az orrunk elől hurcolja el ez a velejéig romlott banda – amikor is meghallottam Miri utasítását. Épp rá akartam kérdezni, hogy „biztos?” amikor a Momo által keltett széllökés megválaszolta helyettem. Oké, akkor hugi támadója ügyében ott van Miri és a sárkány, én pedig Leo támadóját néztem ki magamnak. Minden lendületet beleadva odasóztam neki egy jókorát, majd egy pár másodpercnyi szusszanás után újult erővel folytattam a támadást, ezúttal annyit, amennyi a csövön kifért... Ha valami csoda folytán elpixeleződött, úgy léptem tovább a következő célpontra. Bár, ezidő alatt valószínűleg Miriék is elintézték a Fuwát elrabolni próbáló alakot. Mégis, mit képzelnek ezek magukról? Vagy ez az új patcchel jött be a játékba, mint valami rejtett kihívás, achivement, hogy „Rabolj el egy JL tagot?”. Kezd egy kicsit elcsépeltté válni. Már először se volt ez mókás...

// Római kocka csak van a levegőben, tárgytalan.
// támadás a Leót támadó kardforgatóra, ha elpixeleződne és maradt még támadásom úgy a másik kardforgató a következő. Értelemszerűen amikor nincs CSP akkor pihikör.
// alsó sorozat a Lángoló Katana specére mennek (találat és korona esetén +26 tűz alapú sebzés)

by **Kayaba Akihiko** Vas. Nov. 29 2020, 21:36

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :
Palace of Justice - Page 5 4767242330_2db9f185a1_s

--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4766609959_af0c0eb7c7_s

Palace of Justice - Page 5 4767251444_0f76bf2817_s

Palace of Justice - Page 5 4767249862_5877ffd2ef_s

--------------------------------

#3 '2 oldal halál/korona' :
Palace of Justice - Page 5 4766591541_a6962e6ebb_s

Palace of Justice - Page 5 4766597959_9de1fd561c_s

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Nov. 30 2020, 00:00

Hinari szándékait megsejtve Leo - az oroszlán - megpróbálta kigáncsolni ellenfelét és a lábai alá ugrani, ezzel is védve gazdáját, de sajnos Hinari ügyesebb és akrobatikusabb volt annál. A pet eztán felkelt és rohamtempóban igyekezett idomárja védelmére kelni, vagy akár egy harapással, bármivel lelassítani Hinarit, de sajnos képtelen volt a céhvezér gyorsaságával felvenni a harcot.
Sarah esetében ugyanez volt a helyzet. Megemelte karját, hogy hárítson, ajkai szólásra nyíltak, de csak egyetlen szó hagyhatta azokat el, mielőtt Hinari villámgyors csapásai nyomán elpixeleződött.
- Te...

A harcos rémülten tekintett az őt körülvevő lila fonalakra.
- Főnök... - kezdett bele tétován és kétségbeesve. Kapálózni kezdett, de egyre jobbal belegabalyodott az anyagba. - Főnök, baj van... - nyöszörögte. Az árnyharcos észrevette társa baját és odaugrott mellé, hogy segítsen, de célt sajnos nem ért el vele, talán csak annyit, hogy a szőke hajú kardforgatónak nem kellett messzire menni, ha mindkettejüket el akarta pixelezni.
- Nem akar szétjönni ez az izé - ráncigálta egyre nagyobb kétségbeesésében.
- Menj innen, menekülj - lökte el őt a harcos hirtelen, amikor meglátta a közeledő Erut és Aftont. Habár kettejük sebzése nem volt elég ahhoz, hogy elpixelezzék őt. A srác - habár még mindig meg volt illetődve a lila fonák fogságában - egy magabiztos mosolyt is megereszt feléjük - aztán céhvezére irányába -, amiért még maradt egy csomó élete ezek után is, de Hinari érkeztére végképp nem számít. Egy utolsó, meglepett pillantással emeli rá tekintetét, mielőtt eltűnik a teremből.

Az árnyharcos ezalatt megmenekült, bár csak ideiglenesen. Társa épp időben lökte el őt, nehogy baja essen, de az láthatóan rettenetesen szíven ütötte, hogy csak így elpixelezték céhtársát. Egy kiáltással rontott neki Hinarinak, szíve mélyén sejtve azt, hogy semmit sem ér a próbálkozással. Az első késével ugyan meg sem karcolta őt, de a következővel sikeresen célba ér - és láthatóan már ez is elégtétellel tölti el barátja "haláláért".

Mathias arcán eközben a makacs düh és az aggodalom vonásai váltották egymást, de a méreg miatt nem tudott szólni. Hamarosan azonban megszabadult annak hatásától és akkor aztán nekirontott Hinarinak.
- Nem csak következetesség nincs benned, de szív sem, kislány - förmedt rá, habár hangjából nehéz volt kivenni, hogy inkább a szánalom vagy a sértettség szól belőle. Pallosával nemcsak lesújtott a céhvezér gyomrára, de erejének és lendületének segítségével megpróbálta egyúttal el is söpörni a csöppnyi, gyönge testet, lehetőleg minél messzebb egyetlen megmaradt, árnyharcos céhtársától és távol saját társaitól is.

Hinari - 20
Hinari: - 56
Hinnari: + 20
Össz. élet: 230

Mathias élete változatlan.

Árnyharcos teljes életes.

- Ne mozogj már annyit - elégedetlenkedik a csuklyás alak, érezve Silence növekvő pánikját, de egyelőre kézben tartja a helyzetet. Nos, egészen addig, amíg egy szőke és vörös villanás meg nem érkezik hozzá, még úgy is hihetetlen sebességgel, hogy a képességaktiválás sikertelen.
Habár Leo az első támadását most is elvéti a csuklyás alak ellen - és az időközben ránt egyet Silencen -, a lány kapálózása végül megzavarja őt, így a kardforgató sikeresen csonkolja az alakot, kiszabadítva ezzel céhtársát. Ennyi persze nem elég a rohadéknak ahhoz, hogy meghaljon, de épp egy pillanattal az után, hogy Fuwa szerencsésebb helyzetbe került, a helyzetet Momó zavarja össze, aki támadásával nem csak elsodorja szerencsétlen alakot, de rövid időn belül nem marad más utána, csak levegőben szállingózó pixelek meg sárkánykaja. Legközelebb talán kétszer is meggondolja, kit raboljon el és honnan.

Ozirisz első csapása váratlanul pontosan érte a kardforgatót, aki még mindig nem ocsúdott fel belőle, hogy meglógott előle a célpontja, és szépen meg is csappant élete. Riadtan meredt rá, de ahelyett, hogy meglógott volna, korábbi célpontja után eredt. Leo nem lóghat meg, ezt megbeszélték korábban. És most vele volt a kislány is. Ha már mindenki béna és haszontalan volt körülötte, neki attól még lehet sikere - habár elnézve az erőfölényt ebben ő maga sem hitt igazán. A célpontja természetesen a szőke kardforgató volt, és gyorsan egy paralizáló mérget is felkent a kardjára, hogy sikeres támadás esetén könnyebben el tudjon szelelni vele - okulva társa sikertelen kísérletéből - de a Fuwa és Momó miatti káoszban végül a sárkányt talált el.
- Oh, shit! - káromkodta el magát a félresikerült kísérleten, de nem volt mit tenni. Momó sikeresen paralizálva lett. És élete sem sok maradt. Ma rájár a rúd a petre egy kicsit, nem?

Palace of Justice - Page 5 Hpcsikd

Ellenfelek:

Határidő: 12.06.

by **Hinari** Hétf. Nov. 30 2020, 10:00

Ahogy azt számoltam, nem kellett sok hozzá, hogy Sarah a petjével együtt eltűnjön a teremből. Szinte le sem lassítottam, úgy pördültem meg és vettem utam a harcos felé, fojtott dühvel emelve Katanám a magasba, hogy kellő lendületet szerezzek.
Egészen... kettős érzés volt elpixelezni magam körül mindenkit.
Mirika hangja élesen csattant a fejemben és a gyűlöletet, amit a céhvezér irányában éreztem, egy csapásra felváltotta az aggodalom: pillantásom a konyha felé kaptam és talán ez volt az a másodperc, amikor a fegyverem hiába figyelmeztetett a veszélyre. Az árnyharcos karcolására szinte oda se figyeltem, annyira semmitmondó volt, ellenben ami csapás ezúttal ért, az nyomban kiszorította a levegőt a tüdőmből és olyan erővel vágott hozzá az oszlophoz, hogy egy pillanatra még a világ is elsötétült körülöttem. Fejemben Alex kiáltása zúgott, én pedig... egyszerűen nem hagyhattam itt a lovagot vele és a többiekkel.
- Shit - szaladt ki a számon ingerülten, talán pont egyszerre a benti ellenféllel, de észlelésem a konyhából csupán egy idegent jelzett és a többiek életcsíkja is mind zölden villogott látóteremben. Nyeltem egyet, félresöpörtem egy tincset a hajamból és odafordultam a valószínűleg elégedett Mathias felé, erővel csillapítva légzésem. Megbízok bennük, el tudják intézni - fújtam ki a levegőt, majd elkezdtem a két ellenfél felé sétálni, félig tettetett higgadtsággal - Betörtök az otthonunkba, el akarjátok rabolni a barátaimat és még te beszélsz szívtelenségről? - kérdeztem tőle fakón, lassú léptekkel közeledve feléjük, közben felkenve egy mérget is a pengémre.
- ... Érdekes.
Hirtelen mozdultam, és teljes sebességgel. A pajzsát vesztett lovag felé ugrottam, ám egy félfordulattal el is léptem mellőle, egyenesen közé és társa közé, mire pedig kettőt pisloghattak volna, egészen közelről lendítettem fegyverem az árnyharcos irányába, az utolsó pillanatban elengedve kezemből a markolatot, hogy ne közvetlen sebzésként fogja fel mindezt a rendszer. Nem volt célom elpixelezni az árnyharcost. Jobb terveim voltak. Persze ha az első támadás elől kitért volna, úgy újra a markomba véve a fegyvert próbálkoztam megint, miközben Alex, Afton és Eru kérésem szerint a lovagot foglalta le, ha kellett, úgy súlyemeléssel, ha kellett, akkor pedig támadással.
Az árnyharcos srác rövid idő múlva összeesett az Altató Méreg hatásától.
- Al! - kiáltottam és csak egy hangtalan, fél szó kellett, meg egy kacsintás mit senki más nem láthatott. A szőke harcos megkönnyebbülten bólintott és mire a lovag átverekedhette magát Aftonon és Erun, már én álltam eléje. Alex pedig karon ragadta az eszméletlen srácot és hátravitte a lépcsőhöz, hogy rövidesen eltűnjön vele az alagsorban.
- Információink szerint a társad több Sleep Killt is végrehajtott az elmúlt időszakban, így kihallgatjuk a részletekről és utána döntünk a sorsáról - emeltem pillantásom Mathias felé és elég volt a részéről egyetlen mozdulat, hogy egy vízszintes vágással a fél karja után a fél lábától is megszabadítsam őt - Érdekes, hogy ilyen emberek bújnak meg köztetek, de nem hibáztatlak - folytattam - Nem, ezért nem.
Kigáncsoltam és teljes erőből állítottam bele a Katanát a mellkasába, odaszegezve őt a földhöz, ha képes voltam. És vártam a válaszát, az arcát figyeltem, a testbeszédét és szavait, hogy mégis hogyan érzi magát abban a helyzetben, amibe ő Leoval kapcsolatban dobott bele minket.

És hogy időközben mi történt az alagsorban?

Alex kisfiús vigyorral nézte, mikor ébred fel a srác és kezében egy tábla csokit tartogatott.
- Ne félj, nem bántunk - mosolygott rá rögtön, ahogyan amaz magához tért. Ha körülnézett, az alagsori kis szoba még egészen barátságosnak volt mondható, pár babzsákkal és egy melegfényű lámpával a sarokban. Az ajtó természetesen csukva volt, habár az innen nem volt világos, hogy zárva is van-e - És nem is kell sokáig itt maradnod. Nem akarunk semmi rosszat, Hinari sem. Csak máshogy nem tudja megmutatni a főnöködnek, mennyire nincs igaza - vont vállat és letört egy darab csokit, hogy a szájába tömje.
- Kérsz? - helyezkedett el az egyik babzsákon, fegyvere a falnak támasztva pihent.
- Egyébként hogy hívnak? Én Al vagyok - mutatkozott be, testbeszéde pedig ugyanazt közvetítette, mint szavai: hogy tényleg, tényleg nincs mitől félni most.

Az első találatig dobott fegyverrel, Altató Méreggel "támadom" az árnyharcost. Találat esetén 27 sebződés. Közben Afton, Al (és remélhetőleg Eru) lefoglalják a lovagot. Al aztán elviszi a bódult árnyharcost, én pedig támadom mostmár teljes sebzéssel Mathiast egyszer vagy kétszer.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Nov. 30 2020, 10:00

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4766609959_af0c0eb7c7_s

by **Silence** Hétf. Nov. 30 2020, 10:38

Boldogan bólintott Leo kérésére, és széles vigyorral nyugtázta, hogy elég volt a támadása az íjász kiejtéséhez!
Ez a vigyor aztán gyorsan lehervadt az arcáról, amikor megragadták a karjait a támadása lendületét kihasználva.
Nos... a ha csuklyás alak azt hitte, abba fogja hagyni a vergődést, nagyon tévedett. Egyre jobban megijedt, hogy nem sikerült kiszabadítania magát, így egyre nagyobb elánnal dobálta magát, mostmár mindenféle konkrét elképzelés nélkül, hogy ezzel hogy fog magán segíteni.
Akkor hagyta abba egy rémült pillanatra, mikor az alak a támadás kerülgetése közben megrántotta őt is, ezzel kibillentve az addigi egyensúlyából.
Leo nyilván szeretett volna még pár csapást bevinni a csuklyás alaknak... de ebben nem csak Momó akadályozta meg, hanem a derekára fonódó karok, és a mellkasába fúródó arcocska is.
- Kö-szö-nöm - szipogta Fuwa, próbálva mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjon. Közben nem figyelte, hogy merre lép Leoval együtt, de kicsit összeszedve magát, és hallva az utolsó ellenfelük káromkodását, felpillantott.
És egy pillanat alatt elfelejtette, hogy mennyire megijesztette az előző pár perc. Momót. Bántották. Az az utálatos alak bántotta a sárkányt!
Ha tudta, felkapta a kardját, de nem futva indult a kardforgató felé. Lassan lépkedett, dühösen szikrázó szemekkel.
Amint megfelelő távolságba ért, gyors mozdulattal lendítette a kardját, és lecsapott a goromba fráterre.
- Tűnj Innen - toldotta meg szavakkal is a kardcsapást. Miért nem mennek már haza ezek a buta, gonosz alakok, akik nem értenek semmit, és csak bántani akarnak mindenkit?

// Képességhasználat: Minden szónak súlya van (Aktív)
Fuwa hangját nagyon ritkán hallani… Ha mégis, akkor bizony komoly súlya van annak, amit mond. Ez a játéktéren azt jelenti, hogy ha úgy akarja, bármire rá tud venni, ha kimondja a kérését, nem fogsz tudni nemet mondani. (Ez alól kivétel, ha gyilkolásra adna utasítást. Ilyen esetben a képesség nem működik)
Harcban azt jelenti, hogy ha kimondja,
a. egy ellenfélnek, legyen az játékos, vagy mob megválaszthatja a célpontját a következő körre (az adott játékos következő posztja) (így az ellenfél támadhatja akár a saját csapattársát is), illetve az ellenfél helyett ő dobja ki, hogy talál-e a támadás,
b. vagy a képesség használatot megtilthatja (a következő körre, tehát az adott játékos következő posztjában fog hatni).
A beszéd egyrészt koncentrációt igényel Fuwának, így amikor ezt a képességet használja nem támadhat, másrészt nehezére esik, úgyhogy harconként 1x használhatja csak a képességét.

És támadás, ahányra van SP-m

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Nov. 30 2020, 10:38

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás

#1 'Római stílusos 6-os' :
Palace of Justice - Page 5 4766603033_e921bedc36_s

--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4767249862_5877ffd2ef_s

by **Leonard** Hétf. Nov. 30 2020, 12:36

Abban a pillanatban, hogy Fuwa szabad lett, nem törődött semmi mással. Elkapta a csuklóját és magához rántotta, egyik kezével védelmezőn szorítva átölelte, másikkal a kardot tartotta, hogy védekezzen, ha szükséges. És szükséges is volt, szeme sarkából látta, hogy Ozirisztól megszökött a kardforgató és épp felé szalad, azzal azonban sem ő, sem az ellenség nem számolt, hogy egy sárkány fog megjelenni pillanatokon belül közöttük, éppen csak nem elsodorva Leot is, aki az utolsó pillanatban bukott le előle, továbbra is védelmezően ölelve és semmi esetre el nem eresztve Fuwát. A sárkány nagy por és pixelfelhőt kavart. A srác köhögött és por ment a szemébe, amitől nagyokat, könnyeset pislogott. Eltartott egy-két pillanatig, amíg felfogta, mi történik körülötte, ijedten vette tudomásul, hogy Sil kiszabadult a markából, de aztán megnyugodott, mert addigra céhtársai már végeztek is az utolsó, még élve maradt ellenféllel.
Momóra pillantott csöppnyi aggodalommal, aki éppen mellette ért földet. Vigyázva az orrára helyezte a kezét és megsimogatta.
- Semmi baj nem lesz, haver, mindjárt elmúlik a hatása - próbált magyarázni a petnek estlenül, habár az kétséges volt, az állat mennyit fog fel a szavaiból. Talán a biztató hangsúly is elég, talán még az sem. Akárhogy is, most hogy elült a baj és az ellenséget sikeresen kipaterolták a házukból, Leonak volt ideje végre rá, hogy foglalkozzon ilyen apróságokkal. Meg olyannal is, hogy jó alaposan le kéne szidnia Mirikát, habár a sárkány állapotát elnézve... talán nem ez volna a legjobb pillanat rá.
- Jobban megbízhatnál a képességeimben. És a céhtársaidéban is, mielőtt rögtön Hinari után kiáltasz - vetette oda azért viszonylag nyugodtan, de árnyalatnyi ridegséggel a hangjában, amikor úgy adódott a helyzet, aztán a srác a bejárat felé vette az irányt. Akármennyire is végeztek jó munkát idebent, azért azt sem ártott ellenőrizni, hol tartanak a többiek, hátha segítségre van szükségük. Ebben mondjuk Hinari képességeit ismerve kételkedett és Afton is a védelmükre volt, épp ezért - meg a szeme sarkában ellenőrzött közel ép életcsíkoknak hála - nem sietett annyira, mint máskülönben tette volna.
Kobakját épp csak egy pillanatra dugta ki az ajtófélfa mögül, hogy megállapítsa, Hinari szadista kedvében van, aztán inkább visszafordult és - ha már ott volt - nekiállt csinálni egy szendvicset magának.

by **Mirika** Hétf. Nov. 30 2020, 18:44

- Momo! - kiáltottam. Hát hogyne, hiszen megijedtem. Nem is attól, hogy megsérült, hanem attól, hogy ezzel együtt a padlóra is zuhant. Berontottam a konyhába, fürgén átugrottam a romokat, amiket a dragoon betörése hagyott maga után, és átöleltem az állat nyakát. Láttam a tekintetén, hogy megrémült, valószínűleg még jobban is, mint én. Próbáltam nyugtató szavakat suttogni a fülébe, de közben az én szívem is a torkomban dobogott. Leo szavai pedig, akármennyire is voltak nyugodtak, hidegzuhanyként értek. Pánikba estem, pedig ha valakinek, akkor nekem nem lett volna szabad. Gondolkodás nélkül frontvonalba küldtem Momót, pedig fogalmam sincs, mi történne, ha baja esne. Engem csak kidob a játék, de mi van, ha az ő programja resetelődik? Vagy esetleg még rosszabb, és törlődik az adataim közül? Képes voltam kockára tenni mindezt csak azért, mert veszélyben éreztem Fuwa-chan és Leo-kunt, pedig mindketten erősebbek voltak nálam, és tökéletesen képesek voltak arra, hogy megvédjék magukat és egymást is. Talán Hina-chan is ezért ignorálta a segítségkérésem, mert ő ezzel tisztában volt. Mégis pontosan ugyanúgy éreztem most magam, mint évekkel ezelőtt, mielőtt úgy döntöttem, hogy ki akarok lépni. Mintha semmi sem változott volna.
- Bocs, hogy aggódom miattatok - reagáltam végül a fiúra remegő hanggal, majd felpattantam. Nem akartam itt maradni, szóval egyszerűen kirohantam a konyhából, sőt, az előtérben dulakodókat is magam mögött hagytam, és felszaladtam az emeletre, végig a folyosón, majd bevágtam a szobám ajtaját magam mögött és az ágyra borulva egy párnába fúrtam az arcomat. Szűnni nem akaró gombóc került a torkomba, és azt hiszem a könnyeim is kicsordultak, legalábbis mintha nedvességet éreztem volna az arcomon és a párnámon.

by **Ozirisz** Kedd Dec. 01 2020, 21:26

A támadásom szerencsére sikeresen meglepte a kardforgatót, és sárgába vitte az életcsíkját. Próbáltam még egyet utánavágni azonban túl gyorsnak bizonyult, és ment tovább Leó irányába. Nem értem ezeket a figurákat most már végképp. Idejönnek, balhéznak, erre tessék, kap ez a jómadár is egy ellenfelet szerény személyem formájába, és nem, nem áll le, hanem megy tovább. Lehet pár szintnyi debuffot kapott látás jártasságra, vagy mi? Vagy ennyire kell neki Leo? Be van sózva a hátsója? Azonban az események tőlem pár méterre is zajlottak: Momo hősiesen felfogta a csapást Sil elől, és Leo is sikeresen kimentette a lányt az ellenség karmai közül. Azonban a lány támadássorozatán csak néztem. Még sosem láttam ilyen szinten dühösnek, bár annak fényében nem meglepő, hogy azért na... nem mindennapos jelenség, hogy a Liga tagokat csak úgy felkapják és viszik – bármennyire is ezt akarná az Arany Ököl elhitetni velünk. Ha Fuwa támadásai után a kardforgató még talpon volt, úgy kihasználva a lehetőséget, belevágtam még egyet, csak hogy szokja a törődést.
Kicsit később Leó és Miri közti szóváltásra figyeltem fel, valahol értettem Mirit is – avagy jobb az óvatosság, és az, ha egyik társunk, családtagunk felkapják és el akarják hurcolni az Isten tudja hová, az egyértelműen vészhelyzet, amikor nem szabad sem késlekedni, sem várni. Viszont Leót is meg tudtam érteni, hisz másik oldalról úgy tűnik az egész, mintha nem bízna bennünk, hogy ezzel elboldogulunk. Egy sima kazamatában még oké is lett volna talán – másért nem, a plusz DPS arra egyértelműen jó, hogy pár perccel előbb telepedhessünk le a csokiszobában a nehéz nap végén.
- Inkább legyen túlbiztosítva a dolog, mint valami baj történjék... egy röpke másodperc elég, hogy elhurcoljanak valakit... - mondtam Leónak, kicsit próbálva oldani a köztük levő pillanatnyi feszültséget. Az igazat megvallva én is ezt tettem volna Miri helyében, már ha a nagy hirtelenek közepette nem blokkolok le...

// támadás a megmaradt kardforgatóra, alsó kockák a Lángoló Katana tűzsebzésére mennek (korona és találat esetén +26 tűzsebzés)

by **Kayaba Akihiko** Kedd Dec. 01 2020, 21:26

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4767249862_5877ffd2ef_s

--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :
Palace of Justice - Page 5 4766597959_9de1fd561c_s

by **Eru** Csüt. Dec. 03 2020, 10:01

Több se kellett nekem mi után a Harcos eltűnt pixelekre pukkanva. Sajnálom, nem én takarítottam el. Tudtam nem halt meg csak át került a biztonsági zónába. Ép ezért szeretem volna elpukkantani én, meg tanítva arra nem szép másokat zaklatni. Bár milyen jogosnak vélt dolog miatt. Fordultam volna az árnyharcos felé, de azt már kezelésbe vette Hinari. Lehet gyorsaságban nem is venném fel vele a versenyt, jobbanak láttam régebbi kérés vagy is utasítás szerint a lovagot zaklatni. Az erő pontjaim és gyorsaságom talán nem elegek ahhoz eltakarítsam. Annyira azért jó vagyok, hogy feltartsam. Akár, hogy is számolom ez a harmadik kőr ép ezért egy kis ikon már jelzet is. Az item képességem használható vagy is végre aktív. Egy szédítő ütést bevihetek a lovagnak, amitől kicsit nehezebb lesz eltalálnia talán nem csak engem, de mást is. Hátára ugrok és parazitás kezem végig húzom az arcán. menyiben támadásom sikeres lesz talán kap egy ajándékot tőlem, szép kis pixel csíkokat.

//Cselekvési sorrend:

Item képesség használat:
[T3] Crach Sisakja
A játékos aki viseli gyönyörű dús szakállat növeszt, abban az esetben is ha az illető nő. Minden 3. körben lehetőséged van egy szédítő ütést bevinni így az ellenfél a következő dobásához egyel nagyobbat kell dobnia.

Támadás: Amennyiben letudom többszörözni legelső támadásom Zitával történik. Tehát a sorrend: 1/ Zita - Kés | 2/Zita-Kés

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Dec. 03 2020, 10:01

The member 'Eru' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Palace of Justice - Page 5 4767251444_0f76bf2817_s

Palace of Justice - Page 5 4767250438_224285ea8b_s

by **Kirigaya Suguha** Csüt. Dec. 03 2020, 11:36

Nestor játéka egy idő után kirepül a kerítés fölött - már ha képes rá - és visszaszáll gazdája vállára. Az idomár és az íjász még integetnek egyet a sárkánynak és a chocobooknak, aztán odébb sétálnak. Úgy tűnik, nekik meghagyták, hogy a harc teljes ideje alatt kint várakozzanak - talán azért, mert túl gyengék lettek volna, talán azért, mert féltették őket, talán más, be nem töltött céllal, azonban a jobb megfigyelők most észrevehették, hogy nem messze a Palotától újra gyülekezni kezdtek a céhtagok. És valamiért nagyon morcosak.

Az árnyharcos látható ijedtséggel tekint Alexra, de annak megnyugtató mosolya és modora mellett kis idő múltán megnyugszik. Még a csokiból is eszik és miközben majszol, egyre csak látszik rajta, hogy jókedve növekszik.
- Sokat hallottam rólad - böki ki végül, miközben ketté tört egy csokoládét elég apró darabra, hogy a szájába tömhesse a másik felét. -, de azt sosem gondoltam, hogy ilyen kedves vagy. Mindig félelmetesnek és távolságtartónak képzeltelek, mint a frontharcosokat úgy általában - ered meg a nyelve egészen, habár a szimpátiáját teljesen azért még nem sikerült elnyerni. Nem, egy kis csoki ehhez nem elég és ezt hamarosan ki is fejti neked. - Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon sunyi és alattomos húzás volt tőletek. Mathias tuti kiborul, az a típus, aki nagyon félti a céhtagjait. Nem tudom, mit fogtok majd mondani rólam, de az biztos, hogy semmivel sem tudjátok bizonyítani. Azt tudtátok, hogy mi egy csomót nyomoztunk, mielőtt megbizonyosodtunk az érveinkről? Szophie ellen egy rakat bizonyíték van már csak ha abból indulunk is ki, hogy együtt volt azzal a Tachibanával és ti ezt elnéztétek. Leo ellen annyi mindent nem találtunk, de... Azt tudtátok, hogy előttetek is volt céhtag? Bizony, bár elég nehéz rájuk bukkanni, mert a céhtagságnak nem volt nyilvános jele. Viszont azután, hogy feloszlottak, hagytak mégis némi nyomot; egy templomban találtunk egy nyilvántartást a tagokról, a "felszabadított" játékosokról meg ilyesmi. Nagyon sötét hely volt.
És csak locsogott meg locsogott, amíg csak Alex belé nem fojtotta a szót.

A mérges Hinari tudott félelmetes lenni, ezt még Mathiasnak is el kellett ismernie. Ránézésre azonban... akkor is csak egy kislány volt, aki pulykaként fújta fel magát. A pontjai, igen, azok félelmetesek voltak, ahogy tisztelendő az is, amilyen elszántsággal és hévvel vezette a céhét és amilyen munkát belefektetett a kijutásba. Ez viszont nem mentesítette a tévedés lehetősége alól. Az emberek képesek szemellenzőt hordani, ha a barátaikról van szó és vannak olyanok is, akik könnyedén megvezetik a hozzá hasonló jó szándékú gyerekeket.
Ez a tény viszont nem mentesíthette Hinarit alóla, hogy mindenféle bizonyíték és meggondolás nélkül, csak azért, hogy Mathiasnak bemutasson, képes lenne egy ártatlan embert fogságban és félelemben tartani. Nem, ezt a lelki megrázkódtatást semmiféleképpen nem kívánta céhtársának, habár egymaga sokat nem is tudott tenni. Épp ezért használta ki gyorsan azt a fél pillanatot, ami még megadatott, hogy céhtagjainak SOS körüzenetet küldjön, mielőtt Hinari csapása pontosan és kegyetlenül eltalálta.
- Hazug vagy Hinari. Hazug, sunyi és álszent. Bizonyítékok nélkül ragadtad el a céhtársaimat, meg sem kérdezve, nekünk milyen okunk van rosszat feltételezni a bajtársaidról. A vak düh vezérel - mondja meglehetősen higgadtan és ha a távolság megengedi, elkapja Hinari karját és szorosan a markában fogja. Tisztában volt a ténnyel, hogy innen most nem menekülhet más módon, csak ha elpixeleződik. Neki pedig épp az volt most a célja...

Közben Nestor észreveheti, hogy a társaság odakint megint összegyűlt az utcán, ráadásul arckifejezésük most már nem csak dühös, de nagyon ijedt is. Végül alig egy-két perc múlva az ajtón egyszer csak egy oroszlán robog be, nyomában Sarah.
- Hova vitték? Láttad, merre mentek? - kérdezi kiáltva. Szemei könnyesek, arcán düh és kétségbeesés. Tisztában van vele, hogy most már az életével játszik, de a céhtársát elrabolták. Mégis mi mást tehetne?

Palace of Justice - Page 5 Hpcsikd

A konyhában közben Ozirisz kardja nyomán az utolsó alak is elpixeleződik, Momó pedig lassan kezd magához térni. Máskülönben teljes a csend.

Határidő: 12.10.

by **Leonard** Csüt. Dec. 03 2020, 12:08

Kenyér. Sonka. Sajt. Saláta. Paradicsom.
Gépies mozdulatokkal, oda sem figyelve gyártotta a szendvicset. Arckifejezése nyugalmat, sőt, derűt sugárzott, pedig belül igenis fel volt dúlva. Mirika elrohanása óta azon gondolkodott, most mégis mit kellene tennie, annyi férfias tartás azonban volt benne, hogy ne mutassa ki mások előtt az őt emésztő bizonytalanságot.
Nem gondolt arra, hogy elcseszte, ahogy a véleményét sem másították meg az események. Haragudott, amiért gyengének nézik, mérges volt, amiért Hinari figyelmét elterelték egy fontosabb csatáról. Ozirisznak igaza volt abban, hogy elég egyetlen másodperc ahhoz, hogy valakit elraboljanak Az viszont tény, hogy ha Ozival, Aftonnal vagy Leoval történik mindez, ők könnyebben állnak fel a lelki megrázkódtatásból és kevésbé élik meg drámaian a helyzetet. A mostani események is világosan mutatták hát, hogy nők nem valóak a frontvonalra, egyszerűen túlságosan elragadják őket az érzelmek és aggodalom.
Amíg pepecselt a szendviccsel, épp elég idő telt el hozzá, hogy Momó is magához térjen a kábultságból. Leo egy marék mandulával próbálta életre hívni a sárkányt, s habár reményt nem fűzött a sikeres barátkozáshoz, nem volt sok választása. Szentül hitte, hogy ha valami megoldhatja Mirika lelkiállapotát, az bizony csak Momó épsége lehet. Nagyjából emlékezett a kézmozdulatokra is, amivel a sárkányt mozgásra lehet bírni, de nagyobb sikert várt a mandulától és a peteknek attól az alapvető ösztönétől, hogy minden körülmények között a gazdájukkal legyenek.
Ha bármilyen módon sikerült aztán a sárkányt cselekvésre ösztönözni, az ő társaságában és egy tányér szendviccsel a kezében caplatott fel az emeletre Mirika szobájáig, oda sem figyelve rá, pontosan mi történik az előtérben.
Halkan, de határozottan kopogott, sejtve, hogy a lánynak most semmi szüksége sincs hívatlan látogatókra. Lassan, óvatosan nyomta le a kilincset és tárta ki az ajtót épp annyira, hogy a sárkány beférjen rajta. Félszegen kukkantott be utána, tekintetével egy asztalt vagy polcot keresve, ahová lerakhatja a szendvicses tányért.

by **Hinari** Szer. Dec. 09 2020, 16:17

Alex nem az a típusú srác volt, aki nagyon magára venné a jogtalan kritikát. Melegen rámosolygott az árnyharcosra, amikor amaz tört a csokiból és tele szájjal bólogatott szavaira:
- Egyhszer jöhhhnnél el egy bohhharcra, hidd el, mihhhden vhan ott, csak táhhholságtartás nem - felelt, aztán lenyelte a falatot és ivott rá pár korty vizet a kulacsából. Persze a srác szavaira is odafigyelt közben, amikor pedig amaz Mathias dühéről kezdett el beszélni, felnevetett és hozzátette:
- Hinari is nagyon kiborult, képzelheted! Leo jófej srác és egy barátját szabadította ki, akin nem NerveGear volt, azért vörösödött be. Azóta találkoztak is, szal tuti életben van. Fogadjunk, hogy ennek nem néztetek utána és nem is tudtok róla semmit - mosolygott a másikra - És Szophie sem ölt valójában - vonta meg a vállát, de azért annyi esze neki is volt, hogy Tachibanáról ne tegyen említést.
- Egyébként simán megkérdezhettetek volna minket, mielőtt megtámadtok. Egyikünk sem harap, csak jószándékkal kell jönni - kacsintott az árnyharcosra és tört mégegy adag csokoládét a táblából.

Ha viszont erővel és előítélettel jöttök, igenis harapok.

- Ha nem agresszívan, az életünkve törve állítotok be, még kíváncsi is lettem volna rá - közöltem Mathiassal hidegen és nem igazán zavart, hogy elkapta a csuklóm és súlyemelés híján esélyem sem volt szabadulni a szorításából: jelen helyzetben még akkor is én voltam fölényben, hisz itt volt Afton és Eru közvetlen mellettem, a földön heverő lovag pedig piros életcsíkkal, közepes sebzéssel aligha tehetett bármit is.
Sóhajtottam egy rövidet és ha már úgyis ráestem a háton fekvő lovagra (lévén annyira nem hosszú a karom, hogy azt elkapva ez ne történjen meg), hát egészen közelről mosolyogtam rá, miközben szőke tincseim eltakarták előle a kilátás legnagyobb részét.
- Mondhatsz amit akarsz, de megvannak az indokaim. És kiemelném, hogy ti törtetek ránk és nem fordítva. Ami pedig azt illeti... már egyáltalán nem vagyok dühös - feleltem, miközben a lovag mellkasába állított Katana lassan, de biztosan bevégezte a neki ítélt feladatot - Azért sajnálom, hogy nem beszélgetni jöttetek - egyenesedtem fel és pillantottam a kapu felé, ahonnan több játékos jelenlétét is észleltem, közülük kettő (idomár és pet) pedig nem álltak meg ott kint. Reméltem, hogy nem új támadók érkeznek, meglátva Sarah-t viszont kicsit fellélegeztem: így egyszerűbb lesz. Talán.
Mathias még utoljára láthatta párját berontani a kapun, burok nélkül, de azt nem hagytam neki, hogy válaszoljon is: rámarkoltam a fegyveremre és egy határozott mozdulattal nyomtam rá, skillt is alkalmazva, hogy a teljes sebzésem számítson. Ezek után pedig felálltam, megigazítottam a szoknyámat és rámosolyogtam a dühös, kétségbeesett idomárra.
- Ha szeretnéd látni a barátod, gyere velem. Oroszlán nélkül - vontam össze a szemöldökömet és egy mozdulattal visszacsúsztattam a Katanát a tokjába, hogy ő is lássa a szándékaim, jól vagy épp rosszul, ez csak rajta állt - Afton, Eru, senki mást ne engedjetek be - hagytam meg a céhtársaimnak és ha Sarah belement a dologba, úgy odasétáltam a lépcső mellé és megvártam, amíg csatlakozik hozzám.

Nestor még fordult egyet a levegőben, aztán letelepedett a céhkert falának tetejére és onnan nézte a kismadarat.
- Nestor kedveli a madarat. Szívesen játszana vele többet is - mondta a neki integetőknek. Azok viszont elmentek. A céhház előtt gyűltek össze és ez nem tetszett Nestornak. Nestor tehát kitátotta szárnyait és a levegőbe emelkedett. Észlelte, hogy valaki van az emeleten, így arra vette útját. Karmaival végigszántotta a falat, ahogyan kapaszkodót keresett, feje pedig hamar megjelent Mirika ablaka előtt.
- Minden ellenség visszajött. Már a céhház előtt vannak - mondta a lánynak (és esetleg Leonak is, ha bent volt). Ezután Nestor visszarepült a tetőre és onnan figyelte a csoportot égszínkék szemeivel. Mégcsak nem is pislogott.
Úgy bámult rájuk, mint ragadozó a friss zsákmányára.

Alex az árnyharcossal beszélget.
Hinari elpixelezi Mathiast és beinvitálja Sarah-t egyedül.
Afton nem enged be senki mást a céhházba, ha kell, még a sziklát is visszagörgeti a helyére.
Nestor pedig szól Mirikának a helyzetről.

by **Eru** Csüt. Dec. 10 2020, 20:40

Szívesen közbe szóltam volna mikor az ellenséggel szót váltott Hina. Nekem is lett volna mondandóm, bár amit mondtam volna azt más sokkal jobban elmondta. Én lehet túl gyerekesen adtam volna elő így a lényege és az éle elveszett volna a semmibe. Ezért elégedetten szemléltem ahogy mindenki pixelekre pukkant. Csak azért engedtem meg magamnak mert tudtam ettől még nem haltak meg. Közben reménykedtem nem olyan ostobák még egyszer visszajönnek. Mert akkor már valóban a halált kockáztatják. Nem volna ínyemre, ha valakit meg kellene ölnöm. Az olyan helyzetet szeretném elkerülni, ha lehet.
Végül a lovag, Mathias a neve azt hiszem na ő is földre került és szépen át alakult pixeleké. Azt hiszem talán ezzel vége is. Akit Alex elvitt, egyedül nem sok mindenre fog menni. Még ha szuper magas szinten is van mi egyszerűen többen vagyunk.
Befut az idomár néni is a cicájával, elsőre undok egy macskának tűnt. Aki ismer az tudja képes vagyok akár egy pókot is szépnek látni. Vagy ép a goblin király kis kedvencét Billyt aki történetesen egy féreg.
- Rendben, meg állítunk mindenkit. Öhm cica ura....vagy is hölgy...- kicsit elgondolkodtam én se örülök amikor le lányoknak.- A nagymacska patet meg kérném, hogy maradjon itt addig amig várakozik.-Invemböl elő vettem egy labdát. Nem pöttyös és nem is egy szuper kupa labda. Inkább egy bőr golyó teletömve kitudja mivel amit rugdalni és gurítgatni lehet.- Addig ezzel letudja foglalni magát.

by **Silence** Csüt. Dec. 10 2020, 23:20

Elmúlt a veszély. Nem maradt senki a konyhában, aki az otthonukra akart volna támadni.
Fuwa pedig ettől felszabadultan elvesztette az erőt a lábaiból, és lehuppant a földre, nagyjából Momó mellé. Onnan nézte elkerekedő szemekkel, ami Mirika és Leo között történik. Nem értette mi lett, hogy Leo olyan mérgesnek tűnt, Mirika pedig elfutott... Azt viszont biztosan tudta, hogy nem jó ez így!
Kétségbeesve pislogott a szőke fiúra, amikor az nekiállt szendvicset készíteni, ahelyett, hogy a cicalányt vigasztalta volna meg. Utána szaladt volna ő is... de még nem volt annyi ereje, hogy felálljon... és a hercegnek kellene megvigasztalni a hercegnőt!
Végül aztán Leo mégis elindult fölfelé Momóval, Fuwa pedig megnyugodhatott.
Lassan az erejét is összeszedte, és hallva az előtér felől hozzá elszűrődő hangokat, odaszaladt megnézni, mi történik.
Boldogan mosolygott mindenkire, hiszen senkinek nem esett baja, de meglátva az újból összeverődött tömeget megriadt, és Hinari mögött keresett fedezéket, onnan figyelve árgus szemekkel minden mozdulatot, azt is, ha végül Hinari kérésének megfelelően csak a nő jött be, és ha a hercegnő másra nem kérte, a céhvezére mellett is maradt.

by **Ozirisz** Pént. Dec. 11 2020, 18:08

Az utolsó konyhabeli támadót szerencsére sikerült kiiktatni, de az átmeneti csend és nyugalom még váratott magára. Miri elviharzott és Momó nincs valami túl jó bőrben. Ez utóbbit Leo igyekezett kezelni – avagy a sárkányok szívéhez is a gyomrán át vezet az út? Mellesleg... pont ostrom közben van a legmegfelelőbb idő az ipari mennyiségű szendvics legyártására? Lehet a harmadik hullámban kajacsata lesz? Megráztam a fejem ~megint túlgondolod a dolgokat~ szólalt meg a hang a fejemben. Végülis, logikus lépés, hogy valami úton-módon a jelenleg lestrapált sárkányt harcképes állapotba varázsolja a srác, hisz még korán sincs vége. Még több mint két óra délig.
Végül Fuwához léptem oda, aki feltehetőleg még mindig az elrablási kísérlet hatása alatt állt – Ne félj, amíg itt vagyunk, vigyázunk rád. Vigyázunk egymásra – mosolyogtam rá a lányra, próbálva legalább egy kicsit megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, mindent megteszünk amit csak lehetséges, hogy mindannyian, teljes létszámban átvészeljük ezt az egész délelőttöt. Majd fel-alá sétálgattam, hol az előtérben, hol vissza a konyhában, amolyan pótcselekvés gyanánt. Meg nem árt mozgásban lenni, és figyelni, hogy mi készül. A visszatérő idomáron meglepődtem ~Aggasztó, hogy ezek mennyire elszántak~. És az észlelésből se túl bizalomgerjesztő infó jöttek. Bár azt pontosan nem tudtam megállapítani, hogy hányan vannak, vagy kifélék-mifélék, csupán a csoportosulás tényét éreztem, ami viszont nagyon nem jó. Bár, ha úgy vesszük, lehetne sokkal rosszabb is. Ha a céh minden ellensége és Aincrad összes gonosztevője összefogna, és egyszerre támadnának, esélyünk se lenne. Bevillantak a csatornák, a folyosó és a börtön. Lelki szemeim előtt láttam céhtársam fogvatartóit, azt a sok-sok játékost akik próbáltak megállítani minket kifelé menet. Láttam a szemükben a dühöt és a haragot. Egy pillanatra kirázott a hideg az emlék hatására. Végül Eru és az Oroszlán pet környékére helyezkedtem be, szemmel tartva az állatot. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a nagymacska nem fog nekiállni labdázni amíg a gazdit megsétáltatják...

by **Mirika** Szomb. Dec. 12 2020, 23:14

- Hagyjál! - kiáltottam remegő hangon, de a párnába, úgyhogy nem voltam biztos benne, hogy hallotta. Akárki is volt az. Csak az ajtót hallottam nyílni. Jó, persze volt egy erős sejtésem, hogy ki jöhetett utánam, de nem akartam látni. Se őt, se senki mást. Egyedül akartam maradni. Ha tehettem volna, talán ki is lépek, de ez nem volt ilyen egyszerű. Különösen most nem, hogy egy burok is védett engem. Aztán megütötte a fülem Momo halk, aggodalmas nyüszítése is. Inkább csak még jobban belefúrtam az arcom a párnába.

Leo tanácstalanul és kissé csalódottan pillantott Momóra. Nem volt semmi összeölelkezés, nagy megkönnyebbülés, könnyes arcnyalás. Semmi olyasmi, amire számított volna.
Erőteljes koncentrálással elnyomta magában a feltörni készülő sóhajt. Ha a sárkány nem oldja meg a problémát, akkor sajnos más eszközökhöz kell folyamodni, a fiú azonban nagyon nem volt jó ezekben a béküléses, érzelmes beszélgetésekben. Ha a józan eszére hallgat, eleve be sem lépett volna a sárkánybarlangba, hiszen ha valaki magányra vágyik, azt tiszteletben kell tartani. Csakhogy a tapasztalat megtanította arra is, hogy a hagyjál az a legritkább esetben jelenti azt, hogy tényleg ezt kell tenni.
Olyan csúszós talaj volt ez, ahol könnyű volt a nyakadat törni. Leo előbb ugrott volna neki a százas bossnak egymaga, mint hogy még egy percet bent töltsön a szobában. Elhatárzását tükrözte, hogy ennek ellenére nem lépett le, amilyen gyorsan csak tehette, helyette leült az ágy szélére.
- Hoztam egy kis kaját. Nem vagy éhes? - próbálta megtörni a csendet sután. Rossz érzés volt így látnia Mirikát. El is felejtette korábbi bosszúságát, bevallotta volna az összes gyengeségét, és elraboltatta volna magát az Arany Ököllel, csak hogy újra minden a régi legyen.

Nem néztem fel egy pillanatra sem, eszem ágában sem volt. A felém tartó lépteket azonban hallottam. Óvatosak voltak, de nem hallatszottak tétovának. És immár azt is tudtam, hogy Leo az. Ezzel az érzékeny füllel nehéz is lett volna nem elkülöníteni egymástól azoknak az embereknek a lépéseit, akiket ismertem. Leült az ágyra és mondott valami sületlenséget, de egyikre sem reagáltam. Nem akartam reagálni. Hátha így eltűnik. Meg hát amúgy is, mit mondhatnék? "Hű, köszi, farkaséhes vagyok"? Ha akartam volna, se tudtam volna enni, egy falat se ment volna le a torkomon. Csak azért nem szorítottam jobban magamhoz a párnát, mert az már lehetetlen volt.

Csend. A palota falai megszűntek a földszinti csatazajt visszhangozni, Nestor az ablak közelében a madarat kergetni, az ágy rugói nem nyikordultak súlya alatt.
Nem mintha választ várt volna erre az ostoba kezdeményezésre. Letette a tálat az éjjeliszekrényre, majd a lányhoz fordult. Kezét nyugtatólag a hátára tette, óvatosan simogatta. Nem félt a mozdulattól. Még az is jobb, ha elütik a kezét, az is, ha veszekednek, mint ez a némaság.
- Aggódom érted - jelentette ki, keserűen megmosolyogva a tényt, milyen gyorsan képesek megfordulni a szerepek.

Ostoba gondolat volt, hogy ha úgy teszek, mintha nem léteznék, akkor el fog menni, de mégis ebben reménykedtem. Talán ha elég sokáig mozdulatlan maradok... Erre persze hozzám kellett érnie, én meg nem számítottam rá, és megrezzentem >.> A simogatásától és a szavaitól meg újra elkapott a sírógörcs. Így már azt a kevés reményemet is elveszítettem, amibe kapaszkodhattam.
- Hazugság... Értem senki sem aggódik... - nyögtem végül erőtlenül, dacosan, majd az oldalamra dobtam magam, és felhúztam a térdeimet, magzatpózba váltva. Leo-kunnak háttal.

A lány megmozdult és még szavak is elhagyták a torkát. Leo legalább afelől megkönnyebbülhetett, hogy nem fulladt meg a párnájában idő közben. A kijelentésre azonban felszaladt a szemöldöke, de nem kezdte el bizonygatni, hogy ez miért hülyeség. Egyértelmű volt, hogy csak a sértettség szól Mirikából, hisz józan fejjel bárki beláthatta, hogy igenis rengetegen aggódnak érte. Biztosan látta Fuwa vagy Ozirisz pillantását, mielőtt elfutott, biztosan hallotta Momó nyüszítését az előbb. És bakker, melyik férfi ücsörögne az ágy szélén egy időzített bomba mellett, ha nem fontos neki az illető?
- Szóval azt mondod, hazudós vagyok? - reagált helyette a másik megállapításra, inkább csak azért, hogy valamilyen irányba mozdítsa a beszélgetést. - Hazudtam neked már bármiben?

Most már nem volt visszaút, ám ettől függetlenül nem éreztem úgy, hogy társaságra vágyom. Épp ellenkezőleg, ez a néhány szó nem győzött meg arról, hogy bárkit is látni akarnék. Elrohanni pedig csak azért nem rohantam el megint, mert hát hová is mehetnék? Ráadásul Leo-kun is biztos visszatartott volna... A kérdés hallatán viszont az ajkamba haraptam. Inkább... inkább nem válaszoltam, mert az első dolog, ami eszembe jutott, nagyon csúnya volt, és féltem, hogyha kinyitom a szám, akkor az fog rajta kicsúszni. Inkább csak szipogtam néhányat, majd a párnámmal igyekeztem valamennyire letörölni a könnyeimet.

A válasz csend volt és némi szipogás. Kellemetlen, tolakodó érzés fogta el, amiért így befurakodott más személyes terébe, de ez szükséges kényelmetlenség volt. Épp az előző kijelentés győzte meg róla, hogy Mirika fejében képtelen gondolatok kergetik egymást, azt meg csak nem hagyhatja, hogy belelovallja magát egyik-másik ötletbe.
Előkotort az inventoryjából egy anyagdarabot, ami Aincradban a zsebkendő megfelelője volt, aztán a lány orra elé ejtette, mielőtt a párnahuzat túl sok kárt szenved.
- Ki kéne eresztened magadból, ami bánt. Hogy megkönnyebbülj - mondta, eltekintve a tény fölött, hogy talán épp az ő jelenléte gátolja meg ebben céhtársát.

A konok hallgatás nyilván nem riasztotta el, de a csend arra jó volt, hogy megnyugtasson legalább addig, amíg Leo-kun újra megpróbál megvigasztalni. Annyival mindenképp jobban voltam, hogy a menü hangjára legalább elfordítottam a fejem, és megpróbáltam a vállam felett odasandítani, legalábbis amíg a fiú rám nem nézett. A zsebkendőre úgy csaptam le, mint egy mókus a makkjára, és megtörölgettem vele a szemem, meg az orrom.
- Nem hiszem, hogy hallani akarod, mi bánt. Úgyis hülyeség... - szólaltam meg végül, még mindig meglehetősen vékony és remegő hangon.

Leo nem tudta magában tartani a mosolyt a zsepiszerző akció láttán. A lány továbbra is makacsul kerülte a tekintetét, és ragaszkodott a morcoskodáshoz is, de legalább már izgett-mozgott.
- Minden érdekel, amit te mondasz. Akkor is, ha hülyeség - válaszolt szelíd mosollyal és ösztönösen megemelte a kezét, hogy a lány hajába túrjon, de aztán a levegőben megállt a mozdulatban. Visszahúzott öklét az ölébe temette és arra gondolt, hogy igazán jól esne most egy cigaretta.
- Ha elárulod, én is megosztok veled valamit. Egy nagy hülyeséget - tette még hozzá gyorsan, sejtve, hogy az a korábbi nyálas kijelentés egyáltalán nem olyan meggyőző, mint egy egyenértékű alku.

Kedvem támadt Leo-kunt oldalba rúgni ezért a sületlen kijelentésért. Talán majd később, de most nem nagyon volt hozzá erőm, hogy megemeljem a lábam. Leginkább semmihez sem volt erőm, illetve kedvem. A beszélgetéshez sem, de a fiú láthatóan ragaszkodott hozzá, hogy a nyakamon lógjon. Kinyitottam a szám, de egy kis idő után be is csuktam. Annyi minden bántott, hogy azt se tudtam, hol kezdhetném. Túl sok minden kavargott a fejemben, mindenki bűnös volt, kezdve magammal.
- Miért van az... hogy rám soha, senki sem hallgat...? Se most... se régebben... - dünnyögtem végül, miközben újra magamhoz öleltem a párnát, hátha a puhasága majd feloldja ezt a gombócot a torkomban.

Kényelmetlennek találta ezt a pozíciót az ücsörgéshez, márpedig nagyon úgy festett, hogy ez a beszélgetés nem lesz gyors. Letette a kardját maga mellé a földre, leszerelte a páncélját és az ágy támlájának vetette a hátát. Még az egyik lábát is felhúzta, mert hát ilyen kifacsart pozícióban csak nem lehet dumálni.
- Ez egyszerű. Az emberek okosabbnak hiszik magukat és a saját fejük után mennek. Aki hülye, azt úgysem fogod tudni meggyőzni, kár ezen bánkódni.

Nem feltétlenül Leo-kunnak mondtam, amit mondtam, inkább csak magamnak tettem fel a kérdést. Meg hát nem is volt válasz az ő kérdésére tulajdonképpen, még ha része is volt annak. Azt hiszem. Ő azonban mégis válaszolt rá. Vagyis azt hitte, mert számomra ez nem volt válasz. Sőt...
- Hina-chanra mégis hallgatnak... hallgattok ti is... - feleltem halványan - - Emlékszem az első találkozásunkra... Úgy nézett ránk, frontharcosokra, mint egy fangirl, és alig mert megszólalni... - ...és azóta? Azóta nagyot fordult a világ. Mostanra igazi vezéregyéniség lett, miközben én egy pici kereskedőcéhet sem tudtam összetartani. Ahogy most sem tudok összetartani három embert sem.

Elhagyta az ajkát egy gúnyos, elégedetlen horkantás.
- Eszem ágában sincs hallgatni Hinarira - jelentette ki és lehunyta a szemét. Ami azt illeti, Leo tökéletes példa volt arra az önfejű hülyére, aki úgyis a saját feje után megy. És ha már itt tartunk, ebben a témában ő is őrizgetett magában némi sérelmet.
- Ellenben ti ugyanúgy nem vesztek figyelembe engem. Minket. Úgy kezeltek, mintha fogalmatlan hülyegyerekek lennénk, akiket irányítani kell. Pedig ez csapatmunka, egyenértékű felekkel, nem pedig valami hülye hatalmiharc.
Nos... Talán nem a legjobb úton járt, ha valakit meg akart nyugtatni, de legalább őszinte volt.

Vitatkozni sem volt kedvem. Meg jogom se volt hozzá igazából, hiszen semmit sem tettem le az asztalra. Hiszen mindenkinek megvolt a szerepe. Kivéve nekem. Én csak lövöldöztem a vakvilágba, miközben veszélybe sodortam Momót, nem is egyszer. A körmeim belemélyedtek a párnába.
- Szóval neked az a csapatmunka, hogy nem hallgatsz senkire és nem törődsz senkivel... - jegyeztem meg keserűen. Anat jutott eszembe minduntalan, aki dettó ugyanez volt. Csak ment előre önfejűen - Fuwa-chan most a kezükben lenne, ha a vezetőjük egy kicsit is kompetensebb. Csak szerencsénk volt... - osztottam meg vele a véleményemet. Láttam mindenkit, aki megpróbált behatolni a palotába. Ott volt a fejemben, én hogy osztottam volna el a csapatukat. És ha én osztottam volna el a csapatukat...

Ezzel nem tudott vitába szállni. Megfeszült az állkapcsa és kezeit ökölbe szorította, ahogy arra gondolt, mi történhetett volna Fuwával. Aztán ott volt Momó is...
- Mindenkit meg fogok védeni - ígérte határozottan, habár szavai mögött nem tudott felsorakoztatni semmi mást, csupán a meggyőződést. Nehéz sóhajjal vette tudomásul, hogy még mindig nem elég erős, hiába a rengeteg munka és küzdelem. Bármit is csinált, az soha nem volt elég.
- Egyszer be fogom neked is bizonyítani, hogy képes vagyok rá - dünnyögte kis szünet után egészen halkan, kisfiúsan. - Addig pedig... - elfordította a fejét és még lejjebb halkította a hangját, hogy suttogásnak is kevés volt. Olyan volt ez a beismerés, mintha a fogát húzták volna. Egészen bele is pirult. - ... bízni fogok a tapasztalatodban. Szükség... -em van rád.

Hallottam már ezt a mondatot elégszer ahhoz, hogy kifejezetten rémisztő legyen újra hallani. Miért gondolja mindenki azt magáról, hogy egy szuperhős, akinek kötelessége másokat megvédeni? Ez annyira nagy hülyeség volt! Itt senki sem szuperhős. Se Leo-kun, se én, se Ozi-kun, se Fuwa-chan, de még Hina-chan se az! Újra megmozdultam, de ezúttal nem azért, hogy még jobban begubózzak. Megfordultam, és kinyújtottam a kezem, de éppen csak hogy el tudtam érni a fiút. Megragadtam a felsője ujját és megszorítottam.
- Nem kell bebizonyítanod semmit. És nem kell mindenkit megvédened. Csak... legyél ott, amikor valakinek szüksége van rád... Amikor... nekem van szükségem rád. Az sokkal fontosabb... - néztem rá vöröslő szemekkel, de határozottan - - Sokan mondták már, hogy megvédenek... de már egyikük sincs itt - tettem hozzá, lesütve a szememet.

Ha eddig Mirika tiltakozott, akkor most Leo nem akarta, hogy így lássák. Kitartóan a fal felé fordult, mintha látott volna rajta valami érdekeset, ökölbe szorított kezeit görcsösen maga mellett tartotta. Szánalmas volt és sebezhető. Egy nyafogós kölyök, aki még be is ismerte, hogy nem jó semmire. Dühös volt magára, amiért így szabadjára engedte a kétségbeesését. Majd mindjárt bőgni is fog, mint valami kislány.
Lehunyta a szemét és engedélyezett magának egy-két másodpercet, amíg visszatemette az érzéseit a magabiztosság álcája mögé. Akkor aztán elkapta a pólóját szorongató kezet és finoman megszorította.
- Itt vagyok - fordult vissza a lány felé szelíd mosollyal. - És bármi is történik, nem halhatok bele.

Én is engedtem magamnak pár pillanatot. Úgy éreztem, hogy kezdek úrrá lenni az érzéseimen, bár azért azt nem mondanám, hogy jól éreztem volna magam. Hiszen még mindig rettenetesen zavart, ami odalent történt, Momo életcsíkjának sárgállása pedig élénken emlékeztetett rá. Leo-kun szavai viszont egy nagyon halvány mosolyt azért csalni tudtak az arcomra.
- Köszönöm :3 - mondtam, majd az ablak felé pillantottam, mert Momo is nyújtogatni kezdte a nyakát. És hát Nestor meg is jelent rövidesen, a maga módján tájékoztatva minket a helyzetről. Visszajöttek? Ennyire elvetemültek lennének, hogy az életüket kockáztatják Leo miatt?
- Te vagy a célpontjuk. Nem kéne visszamenned... - néztem rá Leo-kunra komolyan.

A beszélgetés egyáltalán nem ért a végére és talán még el sem kezdődött rendesen, de ahogy az általában lenni szokott, az események nem várták meg, hogy megoldják a problémákat.
Nestornak nagyjából kettő másodpercbe és egy félmondatba telt, hogy újra ideget ültessen Leo gyomrába. A férfi felpattant és az ablakhoz szaladt.
- Nem tehetik. Hisz most belehalnak - lesett ki elképedve a sárkány teste mellett. Alattuk, közel a kapuhoz valóban ott gyülekeztek korábbi ellenségeik, egytől-egyik felsorakozva, látható izgatottsággal, elszántsággal és némi rémülettel arcukon.
Mirika szavaira megpördült és tanácstalanul pillantott rá.
- De Fuwa is ott van. És Hinari. Meg Eru, és... - a hangja megremegett. Most ígérte meg, hogy hallgatni fog a tapasztaltabb tanácsára, fogadalmának erejét azonban máris próbára tették. Nem hagyhatta magára a bajtársait és húzódhatott fedezékbe gyáva féreg módjára! Nem egy ilyen helyzetben!

Amíg Leo az ablakon leskelődött, én kikászálódtam az ágyból, legalább annyira, hogy a szélére tudjak ülni. Elég nyúzottnak éreztem magam, és egyáltalán nem álltam készen rá, hogy felemeljem az íjamat. Különösen úgy nem, hogy mások életét kockáztatom vele. Olyanokét, akik nem érdemelnek halált.
- Nemrég arra kértél, hogy bízzak a képességeidben, Leo-kun. Te... nem tudsz megbízni az övékben? Én bízok benne, hogy Hina-chan mellett biztonságban lesznek. Te pedig itt leszel biztonságban, mellettem - mondtam kissé színtelenül, magam elé bámulva. Kételkedtem a saját szavaimban, különösen az utolsó félmondatban, de nem maradt más választásom. Lehet, hogy önző vagyok, de nem engedhettem meg, hogy Leo-kun újra fejjel rohanjon a falnak, és esetleg valami hülyeséget csináljon.

Kifújta a visszatartott levegőt és megadóan lezuttyant az ágyra. Írt Ozirisznak egy üzenetet: "Ha bármi gáz van, szólsz!" ; előszedett egy keserű potiont Momónak, még egyszer ellenőrizte a lent maradt céhtársai életcsíkját a partyban, aztán kényelembe helyezte magát. Egy darabig elnézte a bútorokat, a napfénycsíkokban lustán szállingózó virtuális port, tekintete azonban folyton visszakalandozott a börtönőréhez.
Egy alkalmasnak ítélt pillanatban aztán elkapta, magához húzta és hátulról átölelte. Állát a puha fülek és hajszálak rengetegébe temette. Lehunyta a szemét és jólesőn teleszippantotta tüdejét a málnaillattal.
- Megbízom benned - suttogta, arcán lágy mosollyal.

/Keserű Potion (+70 HP) elhasználva saját készletből./

Úgy tűnt, hogy Leo-kun talán megbékél a helyzettel, amit egy megkönnyebbült sóhajjal vettem tudomásul. Én már csak Momo miatt sem akartam visszamenni, nem akartam itt hagyni egyedül. Merthogy hétszentség, hogy nem kockáztatom az életét még egyszer, amíg véget nem ér ez az őrültség. Viszont Hina-channak tartoztam egy üzenettel, úgyhogy bár még remegtek kicsit a kezeim, de nekiveselkedtem egy levélírásnak.

Leo-kun és én nem megyünk vissza egyelőre, leszek a testőre. Fuwa-chant el akarták rabolni, nagyon vigyázzatok rá...

- pötyögtem be gyorsan, vagyis hát a gyors az túlzás, mert legalább ötször töröltem vissza elütések miatt. Mihelyst azonban az üzenetet elküldtem, váratlanul Leo magához húzott. Meglepett, de nem jött ki hang a torkomon. Ellenben nagyon is jól esett az ölelés. Megnyugtatott. Nagyon-nagyon régen éreztem így egy öleléstől. Talán nem lennék ennyire bizonytalan magamban, ha gyakrabban kapnék ilyeneket...

by **Kirigaya Suguha** Kedd Dec. 15 2020, 23:08

A sárkány jelenléte és tekintete egy pillanatra megállt parancsolt a csapat nagy részének, de ennél többet nem tudott kiváltani. A sasfióka csicseregve repdesett a közelben, szájában egy cafat nyúlhúst hurcolászva, amelyet nemrég kapott jutalmul a jól végzett és kimerítő munkáért.
A társaságból elsőként Sarah és az oroszlán indultak meg a kastély felé. Ők olyan vehemenciával törtek be, hogy a sárkány talán el is mulasztotta a megfigyelésüket - hisz akkor még a sasfiókával volt elfoglalva -, a többiek viszont már nem úszták meg a mustrálást. Nem mintha annyira érdekelte volna őket azok után, hogy a társuk odabent volt. Nos, nem a bátrabb felét, akik gondolkodás nélkül követték az arany páncélos nőt az ajtóba, hogy ott aztán Aftonba és Eruba ütközzenek és még éppen elcsípjék Hinari mondatainak végét.
- Nem mehetsz oda egyedül!
- Téged is csapdába akar csalni!
- Leo nélkül pláne nem! - kiáltottak utána a páncél mögül, de egyelőre tartózkodtak tőle, hogy bármi meggondolatlanságot elkövessenek. Egyedül a korábbi csuklyás kardforgató kacsintott vigyorogva Fuwára, ki tudja, milyen szándékkal.
- Ha ezek a feltételek, akkor állok elébe. A társunk élete fontosabb. Ha megölnek vagy foglyul ejtenek, legalább bebizonyosodik, amit gondoltunk - húzta ki magát büszkén és tekintetét határozottan Hinariéba fúrta.
Az Eru kezében hirtelen materializálódó labdára azonban sem ő, sem pedig céhtársai nem számítottak. Ki így - ki úgy reagálta le a helyzetet, Sarah arcára vigyor költözött, hátulról pedig kuncogás és horkantás hangzott fel.
- Azt hiszem, Leoval nem lesz gond - simogatta meg a petjét szeretetteljesen és bólintott felé, mire az állat addigi harci tartása megenyhült. Nyújtózkodott egyet, majd hatalmas testével elterült a Palota hideg kövén. Még ásított is egy hatalmasat. A labdát megpiszkálta ugyan hatalmas mancsával, de a játék csak addig érdekelte, amíg nem gurult el. Ha Eru esetleg visszagurította neki, újra a mancsába vette, egy kicsit meg is rágcsálta, de aztán lusta mozdulattal újra elgurította. És esze ágában sem volt felkelni érte.
- Maradjatok kint. Mathias bármelyik pillanatban megérkezhet. Üzenem neki, ne csináljon hülyeséget - hagyta még meg, mire az emberek - a harcos srác kivételével - mind hátrébb húzódtak. Csak ő figyelte továbbra is rosszallóan Erut és a petet, arra számítva, hogy Sarah távozását bármelyik pillanatban kihasználhatja a komisz céh.

Az árnyharcos mindeközben tökéletes kényelembe helyezte magát Alex mellett. Mi több, a szája csak addig csukódott be, ameddig csokoládét tömött belé, egyébként csak úgy ömlött belőle a szó.
- Vannak köztünk, akik rendszeresen használják a chocobooiktokat lovaglásra. Azt mondják, a leggyorsabb állatok a környéken, de ti mégis szinte mindig gyalog jártok. Tök hülyeségnek tűnik annak fényében, hogy nektek ráadásul teljesen ingyen vannak.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ilyen jó céhházra futotta még az elején. Mi csak jóval később álltunk össze csapattá, így lecsúsztunk az összes lehetőségről. Most egy nagyon szép fogadót bérlünk, igazából az sem rossz. Van NPC személyzet, akik készítenek reggelit vagy ebédet, ha szeretnéd és már olyannyira belaktuk az évek alatt, hogy szinte nem is tűnik fogadónak. Csak a havi részletek ne lennének, máris pompásabban éreznénk magunkat! De persze így sem rossz. Nekem eszem ágában sem lenne ilyen nagy palotában lakni. Azt hallottam, hogy vannak olyan részei, amiket még ti sem ismertek! Nem szoktatok felfedezőutakra járni? Tök izgalmas lehet a saját lakhelyeden küldetésezni! Tényleg van egy tehene az egyik céhtagotoknak? Leo teheneket szokott kapni reggelire!

A környék eközben nyugodt. A fő tér felől egy roppant morcos, méregtől vörös arcú lovag siet felétek minden gyorsaságpontját beleadva.

Szeretném, ha ezt már egyetlen utolsó körben elintéznétek. Ne húzzuk tovább ezt a hullámot.

Határidő: 12.22.

by **Hinari** Szer. Dec. 16 2020, 00:33

Könnyed, magabiztos mosollyal álltam Sarah tekintetét és most először éreztem úgy, hogy kezd enyhülni a bennem dúló feszültség. Az időközben mögém érkező Fuwa felé is ezzel a mosollyal fordultam és biztatón megszorítottam a kezét, amikor az Arany Ököl többi tagja a kapuhoz ért. Biztos voltam benne, hogy több meglepetés már aligha érhet, ám ekkor... ekkor Eru megszólalt.
És én nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Induljunk - néztem rá a szőke idomárlányra, azúrkék íriszeimben pedig még mindig az árnyharcos okozta vidámság csillogott. Azért megkerestem a szemkontaktust az időközben közénk érkező Ozirisszel is, majd egy bólintás után fordultam sarkon és Fuwával a nyomomban, Sarah mellett sétáltam le a lépcsőn.
- Fogalmam sincs, mit gondoltok rólunk, de az eszközeitek, amit Leo ellen akartatok bevetni, azt hiszem már számotokra is egyértelmű, mennyire rosszak - fordítottam komolyra a szót rögtön azután, hogy magunk mögött hagytuk az előcsarnok zsivaját, majd lenyitottam és elolvastam az időközben Miritől érkezett levelet is. A leírt sorokra csak a homlokomat ráncoltam és örültem, hogy Fuwa végülis velünk jött: kezdtem egyre kevésbé érteni az Ököl céljait, de ez most nem az a helyzet volt, ahol ilyesmire volt időnk.
- Pusztán ezért vittük le az árnyharcos fiút - folytattam, egyelőre válasz nélkül zárva be a panelt - Hogy kicsit átérezzétek, amit mi éreztünk a papírosok és a céhház előtti szavaitok után.
Most rajtam volt a sor, hogy tekintetem Sarah-éba fúrjam. Az út pedig nem volt hosszú, így egy ponton lelassítottam és még megvártam, hogy a nő hogy reagál, majd egy mozdulattal belöktem a csukott, de nem zárt ajtót magunk előtt és előreengedtem Saraht, hogy... hát, hogy szembe találja magát két csokis arcú, babzsákokon vigyorgó fiúval.
- Jó gyorsak voltatok. Még maradt egy fél táblával - nézett ránk Al, majd gyorsan feleszmélt és felpattant a babzsákjáról, hogy átadja helyét a hölgyeknek. Én a magam részéről egy nagyobb sóhajjal támasztottam neki a hátamat a szoba falának és nem, nem csuktam be magunk mögött az ajtót. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem egy feszült, bizalmatlan légkörbe érkeztünk, habár arról nem tudhattam, hogy az árnyharcos olyannyira felenged, hogy szinte szóhoz sem hagyja jutni a páromat. Persze Alex édességet majszolva bólogatott és figyelt és éppen azt ecsetelte, hogy ő személy szerint a világ minden kincséért nem ülne rá egy chocobora, meg a céhház tényleg elég nagy és igen, bizony van egy tehenünk is, amikor beléptünk.
Pár másodpercig még hagytam a történéseket a maguk medrében folyni, majd rámosolyogtam a mellém lépő Alra és megköszörültem a torkomat.
- Sarah, ugye? - fordultam az idomár felé - Szeretném, ha később megbeszélnénk egy találkozót, ahol rendes körülmények között tisztázni tudjuk a dolgokat. Ezekben az órákban most sokkal fontosabb feladatokra kell koncentrálnunk; azt hiszem ez érthető - léptem előre és kezemmel egy félmosoly kíséretében jeleztem, hogy nyitva az út, elmehetnek, illetve... jó lenne, ha minél hamarabb tennék ezt. Mivel a többiek kint vártak, nem gondoltam, hogy teleporttal akarnák megoldani, így Allal kézenfogva, Fuwa mellett sétáltam a páros után, egészen a lépcső tetejéig.
- Írj majd rám, ha meggondoltátok. Védett övezeten belül, semleges helyszínen - mondtam még az idomárnak, persze csak akkor, ha ezidáig nem tanusított feloldhatatlan ellenállást az ügy kapcsán, majd csatlakoztam céhtársaimhoz és onnan néztem, ahogyan az Arany Ököl távozik... nos, óra harminc után, valószínűleg. Dehát mindenben nekem sem lehetett igazam, ugyebár.

by **Silence** Szer. Dec. 16 2020, 21:47

Hinari közelségében egészen megnyugodott újra, egészen addig, ameddig a pillantása nem találkozott a csuklyás alak kacsintásával. Riadtan húzódott hátrébb, kicsit jobban szorítva a hercegnő ruháját, mint eddig. Nem, nem akar innen elmenni sehova sem. Akkor sem, ha küldik. Ezekkel az alakokkal semmiképpen! Különösen azzal a csuklyással, akinek sajnos az arcát nem tudta így jól megjegyezni, hogy a jövőben elkerülhesse.
Ha eddig hajlandó is lett volna a többiekkel maradni, ezután csak szorosabban kapaszkodott volna bele Hinariba, ha maradásra kéri.
De nem kérte, így ahogy elsétáltak, és kellő távolságba kerültek az ellenséges céhtagoktól lassan megnyugodott, és elengedve Hinarit sétált tovább.
Nem figyelte a beszélgetést, nem érezte úgy, hogy rá tartozik. Biztos volt benne, hogy Hinari igazat mond, és nincs szüksége megerősítésre sem éppen tőle. Elvégre Hinari a hercegnő, pontosan tudja mit csinál.
Belépve az ajtón aztán... csillogó szermmel ugrott oda Alexhez, hogy szerezzen a csokiból magának is, és mostmár teljességgel meg volt győződve róla, hogy már minden a legnagyobb rendben van. Kissé bizalmatlanul, de azért barátságos tekintettel nézte meg magának az árnyharcost, aki érkezett, és végül odáig is eljutott, hogy a megkaparintott csokiból Sarah-t is megkínálja, felszabadult mosollyal. Mostmár értik. Mostmár egészen biztosan értik, hogy nem volt igazuk, és butaság volt amit mondtak. Hiszen Leo nem bánt senkit, és Szophie is majdnem a világ legkedvesebb barátnője.. nos... Hinarival és Mirikával versenyben, és hiába nincs fogalma róla, miért vörös az indikátora. Hogy is lenne, ha egyszer Grimméktől azt tanulta, hogy ez olyasmi, amit nem illik firtatni. Nem kell tudni, hogy miért sárga vagy vörös valaki, hiszen ha rossz ember, akitől jókora távolságot kell tartani, vagy adott esetben félreállítani az útból a többiek biztonsága érdekében, az hamar kiderül. Ha viszont ez derül ki, akkor mindegy, ha zöld is az illető indikátora.
Az otthon sikeres megvédésének örömével sétált vissza a többiekhez, megfeledkezve a korábbi riadtságától. Hiszen mostmár ők is értik, és nem fognak rájuk támadni. Ugye?

by **Leonard** Vas. Dec. 20 2020, 13:53

Hinari és Fuwa ikonjai megmozdultak, kicsit eltávolodtak a többiektől. Megtettek pár lépést Alexig, majd újra mozdulatlanságba dermedtek. Az életpontok stagnáltak. A Palota csendes volt. Semmi ok nem volt az aggodalomra.
Idefent ugyanolyan némaság uralkodott. Leo lehunyt szemmel élvezte a körülötte elterülő békét. Karjai közt a lány aprónak és törékenynek tűnt, de nagyon kellemes meleg áradt belőle. Régen volt utoljára, hogy így ölelt meg valakit, most mégis annyira egyszerűnek és természetesnek tűnt.
Bárcsak ne volna ekkora szakadék kettejük világa között.
- Rosszul vagyok a gondolattól, hogy te a kinti világban élsz - vallotta be aprót sóhajtva, hisz korábban megígérte, hogy ő is el fog árulni egy nagy hülyeséget. És ez valóban az volt. Boldognak kellett volna lennie, amiért Mirika legalább élhette és építhette a saját életét és még csak veszélyben sem forgott az élete. Mégsem volt képes ezt érezni.
- Család, barátok, munkahely... Ez számomra olyan távoli - tette még hozzá bizonytalanul és kicsit mozgolódott, kinyitotta a szemét, de el nem húzódott.
- Örülnöm kéne, de ettől csak még szerencsétlenebbül érzem magam. Nagy hülyeség, mi?

by Ajánlott tartalom