Re: Belváros

by **Licht** Hétf. Márc. 24 2014, 13:36

Elkezdte kisírni a lelkét a lelkem virága, már komolyan megsajnáltam szegényt, kész már komolyan én érzem magam a szemétnek, pedig tényleg nem akartam semmi rosszat…Egy kicsit még szipogott, majd jött is az sötét zene, utána meg hirtelen a semmiből csak elájul, amivel rendesen megijesztett, de így mondhatni kvittek vagyunk én is a szívbajt hoztam, meg később bár nem hinném ,hogy önszántából, de neki is sikerült a szívbajt hoznia rám. Mikor végre magához tért, akkor meg mintha mi se történ volna kérdezgetett arról, hogy mi is történ pontosa…Na igen arról engem is informálhatnának kicsit jobban, mert én se igazán tudom, mi is történt pontosan…
-Hát…egyszer csak elájultál és nem mellesleg sikerült elég rendesen rám ijesztened. Igazából pontosabban és se tudom mi is történt, pedig én nem ájultam el. Az meg, hogy hol vagy, hát Torubanában… - most meg baj neki az, hogy nyuszinak hívom, pedig nekem már az marad – Ehh…nekem már Nyuszika maradsz, de igyekszem mások előtt nem így hívni majd, bár nem ígérek semmit…Az se biztos, hogy látjuk még egymást ezek után…
Közben feltápászkodik a földről, én is felállok vele együtt.
-Ööhh…Persze…és nincs semmi.
Már tényleg nem tudom, hogy álljak hozzá a sráchoz, kicsit fura és már tényleg nem tudom eldönteni, hogy melyik arcom vegyem elő, de maradunk a kedves szépen mosolygósnál, az általában mindig bejön. Majd a zene, igen ez már nem sértette a fülecském, bár az előző se csak az meg sötét volt…Majd néz bambán a végén, tényleg fura ez a srác, de mindegy is egy tapsot megérdemel, jól játszik azon a gitáron…
-És most? Kívánság?...Öööhmm…Igazából én is zenélek, csak én nem gitározom, hanem zongorázom és mióta játékban vagyok nem foglalkoztam vele túlzottan…De azt hallottam, hogy aki tud zongorázni az utána könnyen megtanul bármilyen hangszeren játszani…ööö mi lenne, ha most letesztelnénk ezt a feltevést a gitárral…Mármint, ha van kedved hozzá, meg ha egyáltalán ide adod a gitárod?!
Gondolkozom kicsit és nézek értetlenül rá, bár ne értem magam, de még úgy se próbáltam még gitározni, aztán most van rá lehetősé, tehát próba szerencse…
-Tehát, mi lenne, ha megtanítanál egy-két dologra?
Mosolygok rá, majd eszembe jutott, hogy egyébként nem rég szedte össze magát az ájulásából, lehet nem ártana leülni…
-De előbb, most már minden rendben veled? Inkább üljünk le oda a padra, még mielőtt megint összesnél itt nekem vagy tudom is én…A lényeg, hogy ezek után jobb, ha le ülsz pihenni kicsit…
Majd, megvárom a reakcióját és elindulok a pad felé megvárom még ő leül, aztán én is lehuppanok mellé.

by **Scott Thompson** Hétf. Márc. 24 2014, 22:48

- Ehh, értem. És... bocsi, hogy rád ijesztetem. Nem akartam... - Akármit is teszek, csak rontok vele a helyzeten. Remek...
- Ehh? Ahh... legyen, kiérdemeltem. Legalább ezt elmondhatom magamról. De kérlek, senkinek se említsd meg ezt a kis... incidenst. Besz*artam tőled, legyen, de... hogy miért, az maradjon kettőnk titka... ha kérhetem. OK? - Reménykedő és megalázkodó nézés, szende mosollyal, könyörgőre fogva. Nagyon remélem, hogy OK. Ez röviden ciki, hosszan fura volt. De mindkettő egy kicsit. Nagyon.
Megkapom a tapsomat, így egy kicsit elpirulok. Lehet, hogy túl sokat hangsúlyozom, de ez egy lány... tőlük zavarba jövök, csak hogy értsd.
- Megtanítani téged gitározni? - pirulok el még jobban a kérésre, kb. mint a tengeri rák, meg is fordulok, hogy háttal legyek neki; tudom, hogy bunkósság, de inkább legyen tiszteletlen, mint rákvörös - Háát... én nem is tudom... - rakosgatom össze ujjaimat, csak úgy animésen. Azt se tudom mi az, de a szokások így is ragadnak, vagy csak a valóságról mintázzak azokat is... áhh nem, az lehetetlen. Ragadnak a szokások. - A g-gitárom? T-tessék... vedd csak. - nyújtom oda neki, és a reakciótól függetlenül - vagy függően? Még nem tudom... - kis zavar után odalépek segíteni neki, csak egy kicsit megdőlök, még szédülök. Rendesen odavertem a fejem, lehet, hogy még agyrázkódásom (Lichtnek fejrázkódás, mert szemfüles volt) is van! ... Lenne, a valóságban. Mindegy.
Visszamegyünk a tett színhelyére, újra helyet foglalunk, most semmi probléma nélkül.
- Először is, rakd az öledbe a gitárod, hogy egyensúlyba legyen... így. Most megmutatok pár egyszerűbb akkordot, ezek a gitározás alapjai, fogd le ezt... és ezt a húrt, majd... szép, jól csinálod... van érzéked hozzá... nem, hanem így... jó... - folytattuk egy ideig, amíg meg nem unja. Megúsztam élve, nem fogok türelmetlenkedni.

by **Licht** Szer. Márc. 26 2014, 23:03

Na jó, tényleg nem tudom hova rakni a srácot most már, tényleg nem kéne meghunyászkodni előttem.
-Ugyan, dehogy kinek mondanám el? Ez a kettőnk titka fog maradni, begyszó.
Majd jött a gitár előadása, amit tapssal dicsértem. Bár nem gondoltam, hogy ennyi miatt zavarba fog jönni. Miután pedig megkérdeztem, hogy nem e tanítana meg pár dologra gitáron ott végképp rákvörös lett, még el fordult tőlem, hogy kicsit leplezni tudja zavarát, de eléggé feltűnő volt ahhoz, hogy észre vegyem. Nos tényleg nem tudom hova tenni a srácot, valahol aranyos is, de valahol meg fura, szó mi szó érdekes személyiség. A gitárját is, hamar a kezembe nyomta, pedig általában arra érzékenyek szoktak lenni, mármint a kinti ismerőseim akiknek volt gitárjuk azok voltak rá. Na, de lényegtelen ezek szerint lehetőségem lesz kipróbálni ezt a hangszert, eddig a zongorámon kívül más hangszerrel nem is próbálkoztam. Majd csak látszódott rajta, hogy még nincs egészen jól, most vagy az ájulás miatt vagy már csak annyira zavarba jövődött itt a sok is apróság miatt, hogy nem kap rendesen oxigént a vörös fejecskéje, ki tudja, mindenesetre vissza leültünk a padra. Majd kezdetét is vette a gitár okítás, bár igaz én még kicsit jobban összeakartam barátkozni ezzel a gitárral, mivel eléggé furcsa még nekem, de végül is így leggyorsabb. Hát annyira idegen ez nekem, most meg én vagyok picit zavarba tudatlanságom miatt meg amiatt is, mert tényleg olyan fura nekem ez a gitározás, oké-oké lassan de biztosan letudom fogni a húrokat és pengetés is megy, de nagyon lassan és biztosan. Annyira leköt a dolog, hogy nem is jut eszembe vissza kérdezni vagy megszólalni csak figyelem mit mondanak épp nekem és igyekszem jól csinálni, bár jelenleg lehet egy csiga is gyorsabb tempóban halad nálam, mint én a lefogással.

by **Scott Thompson** Hétf. Ápr. 07 2014, 20:15

- Hála az égnek... köszönöm. - Engedek meg magamnak egy szusszanatot, majd tiszteletem jeléül meghajolok. Okolva a múltbeli hibákból, nem földig, hanem normális hajolási magasságba.
Mikor visszacsámborogtunk a padra és lerogytunk a gitároktatás. Elsőre több, mint jól csinálta.
Nem számoltam a perceket, órákat, ameddig az első gitáróránk tartott. Élveztem is a tanítgatást egyrészt, meg addig csináljuk, ameddig akarja.
Az óra, vagy kettő nyugodt mederben folyt, a gitáron kívül jó ideig senki se szólalt meg. Majd lassan... lassan... ez kezdett nyomasztóvá válni. Számomra. Ketten voltunk, de még is úgy éreztem, hogy egyedül lettem. Már kezdtek a fejemben összeállni az oda nem illő gondolatok, amikor a fejemet megráztam ezek elhessegetésére. Beszélgetnünk kell, különben ez megint nagyon rosszul fog kijönni. De nem tudtam megszólalni. Annyira koncentrált, annyi próbálkozott. Az arca... nem tudom, de elvesztem a lány vonalaiban hirtelen. Annyira... nem kommentálom tovább a dolgot, még fejben sem, különben megint stop tábla színt fogok felvenni. Ha hagyom, hogy eljárjanak a gondolataim, akkor megint problémák fognak fellépni. Le kell foglalnom magam valamivel, ami nem a tanítványom látványa. Hirtelen ötlettől vezérelve az inventáriumomban kezdtem el turkálni, amíg papírt meg ceruzát nem találtam. Fejből... valami egyszerű kottát...
Igen, igen. Ez jó lesz. Ha belejön, akkor még ezt is próbálgathatjuk. Akár... most is.
- Következő szint? - kérdezem felizgulva és dugom arca alá a papirost, amin a vonalak bizonytalanul, kurtán és enyhén elmaszatolódva voltak láthatóak. Remélem azért számára is olvashatóak.
- Izéé... - próbáltam a beszélgetést mederbe terelni, nézek magam elé, kezeimmel magam mögött támaszkodva, lábaimat lóbálva a pad előtt - neked vannak testvéreid? Barátaid? - Fordultam fejjel feléje, és néztem a szemébe, enyhén szomorú ábrázattal. Nem titkolt szándékom volt a beszélgetést abba az irányba terelni... valakivel beszélnem kell erről... még.

Off: Gomen a késésért. Minőségre hivatkozva húztam az időt, de spontán is egész jól sikerült. Smile

by **Suzume** Csüt. Jún. 05 2014, 10:59

LEONE

Ez a játék tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. Iszonyatos mennyiségű küldetések, eventek. Minijátékok Dungeonok, minden amire csak egy unatkozó gamer vágyhat én pedig ezek közé tartozom. Habár, most egy kevésbé érdekes elfoglaltságra van szükségem, hogy fejlesszem a képességeim. Ki kell pucolni egy dungit. Bár ez magamban alig ha fog sikerülni, társakra lesz szükségem. Már pedig, nincs is jobb hely társkutatásra mint egy zsúfolt, kocsma vagy fogadó. A játékipar már évtizedek óta ide szervezik a beszervezős küldetéseket így bizony én itt látok neki a kutakodásnak hátha akad egy felfogadható npc vagy esetleg egy másik kalandos kedvű és unatkozó játékos akit besorozhatok. Ahogy beléptem a csehó ajtaján odalibbentem a pulthoz és intettem a csaposnak aki már hozta is a korsó söröm. Hiába, tudják mi kell a szomjas vendégnek. Közben kényelmesen elhelyezkedtem a bárszéken és a pultnak hátat fordítva pásztáztam végig a helységet. Volt itt minden mi szem szájnak ingere. Fiatal férfiak, izmos állatok, szajhának öltözött nők, életvidám, morc komor, bolond. Csupa hétköznapi ember. Lassan irányítottam végig a tekintetem az embereken, próbáltam szájról leolvasni a párbeszédeik lényegét, nem túl nagy sikerrel. Ki kell fejlesztenem a hallgatózás képességem mert ez így egy cseppet zavaró. De mindegy is. Ha már külsőre nem fog meg akkor már halott ügy az egész. Percekig elhúzódott a kutakodás végül egy már megjelenésében sem hétköznapi srácon akadt meg a szemem.
~ Helló picinyem~ Húzódott egy kacér mosoly a szám szélére. A fiú akár egy arab, vagy perzsa harcos úgy festett. Jóképű, délceg. Nem láttam még hozzá hasonlót a játékban. ~ Remélem a belsőd is oly megnyerő mint a külsőd.~ Kortyoltam bele a sörömbe majd rendeltem még egy korsóval és felállva a pulttól odasétáltam hozzá, válla fölött átnyúlva letettem a sört és lehuppantam mellé egy székre.
- Ha azt mondom idegen vagyok nyugatról és egy embert keresek mit felelnél? – Szólítottam le a srácot. ~ Lefogadom, hogy így még nem jött oda hozzád senki~ Mosolyodtam el magamban és sejtelmesen néztem a fiúra.

by **Aeon** Szomb. Jún. 07 2014, 16:54

Napról napra úgy tűnt, mintha közelebb kerültem a tűzmadárhoz, s tényleg csak a minimális figyelmet kellett megadnom neki. Most először volt igazán, hogy szívesen fogadtam a társaságát: az, hogy tőlem kért segítséget, tanácsot, engem minősített. Tényként kezeltem: a rendszer mellém osztotta Rosát, de akár rossz viszonyt is tarthattunk volna... és aztán kénytelen-kelletlen elváláshoz vezetne az út - azonban nem egészen így történt. A felolvasásnak annál is jobban örült, mint amikor Timidus elvállalta a tanítását. Segíthetett persze, de a fő feladat - ha tetszik, ha nem - rám marad. Ami pedig a fiókát illette, nem úgy állt hozzá a tanulnivalókhoz, hogy azok csakis a saját kárára lennének - sőt. Saját akaratából törekedett a tanulásra, ami még az igazi világban élő gyerekekről se volt igazán elmondható, hogy átlagos: legfeljebb az elején, amíg nem szembesülnek azzal, hogy az iskola nem nagyon érdekes, sőt, kikészítően unalmas. Nem emlékszek rá, én milyen lehettem, de nem is igazán akartam visszagondolni. Rossz gyerekkorom volt - éppen ezért nem akartam, hogy Rosa ugyanazt megtapasztalja, amit én nekem kellett átélnem... mégis, valamiért kerültem a szóban forgó fióka szívből jövő barátságát. Valami egyáltalán nem stimmelt ezzel az egésszel...
Fejemet megráztam, miközben a rózsát szorongatva néztem, ahogyan a főnix elhancúrozik az újonnan meglátogatott város, Tolbana utcáin. Nem tudom, milyen okból, de még abban a virágban is jobban megbíztam, pedig a játékot illetően nem volt túlságosan sok haszna. És hogy őszinte legyek, még játszani se játszottam. Kellett valami, amivel bizonyítani tud - így követtem a fiókát, rózsával a kezemben. Tekintetemet jobbára az utóbbi szóban forgó virágon tartottam, majd hirtelen le kellett fékeznem, máskülönben eltapostam volna Rosát. Fejét tanácstalanul forgatta, miközben jókora levegőt szippantott fel a csőrén lévő orrnyílásokon.
- Mi az? - kérdeztem.
- Valami. - felelte.
- És mi az a valami?
- Hát... valami. Furcsa szag. Furcsa, de jó. Idegen?
- Idegen szag. Jó. És merről?
- A közeltől kicsit messzebb, a távoltól kicsit közelebb.
- Ó...

by **Ichihara Eiichi** Szer. Júl. 30 2014, 18:58

Jól kezdődött a nap. Reggel jó közérzettel keltem, amire nem volt példa jó ideje. Kinéztem az ablakon: a nap ragyogott, mint mindig. Az átmenetileg lakhelyemül szolgáló ház ajtaján kilépve elkapott a város üde hangtengere. Az emberek boldogan beszéltek. Ahogy róttam az utcákat, egy térre érkeztem, aminek a közepén szökőkút állt. A téren piros padok is voltak, amiken csak egy-két ember ült. Én is leültem az egyik padra, és az embereket néztem. Ide-oda sétáltak, beszélgettek. Jó kedvűek voltak. A pad nem épp kényelmes, de elfogadható volt. A Nap még csak most indult el az égen, korán volt. A harmat is még csak most száradt a fűről. Ettől volt az egész olyan, mint a valóság. Aztán amikor előhívtam a főmenüt, ráébredtem, ez mégsem az. Ám ez filozófikus kérdés. Hiszen, nekünk az volt. A valóság. Éltünk és haltunk benne. Ez a valóság. Ezen gondolkodtam hosszú percekig. Aztán meguntam az üldögélést, és gondoltam,én is beszélgetek valakivel. Ki is szemeltem egy lányt. Elindultam felé a legközvetlenebb módon. Oda értem hozzá.
- Szia! Én Ichihara Eiichi vagyok. Téged hogy hívnak? - kérdeztem.

by **Yue** Szer. Júl. 30 2014, 20:44

//Ichihara Eiichi//

Ez a reggel is úgy kezdődött mint szokott. Én a földön feküdtem, Inu meg az ágyban. Felálltam, felöltöztem majd kirángattam Inu-t az ágyamból. Mondtam neki, hogy megyünk sétálni. Gyorsan reggeliztünk, majd Inu siettetett engem. Mentünk a szokásos helyeken. De mivel szinte mindennap ugyanazon az úton megyünk így már nagyon kezdett unalmassá válni.
-Inu! Más úton megyünk ma mert már kezdem unni. -miután kimondtam egyből irányt váltottam és Inu követett. Egy ideig mászkáltunk, majd egy nagyon tetszetős helyre sikerült tévednünk. Ahogy nézelődtem láttam ahogy egy fiú jön felém. Csak úgy megállt előttem és bemutatkozott, a fiúnak a neve Ichihara Eiichi. Megkérdezte, hogy hívnak.
-Szia. Engem Nanami Harukának hívnak. -mutatkoztam be Ichihara-nak. Kicsit furcsa volt, hogy egy teljesen idegen fiú csak úgy köszön és bemutatkozik. Viszont nem tűnik gonosznak.
-Én meg Inukami vagyok. -mutatkozott be Inu mérgesen. Nem csoda. Már azt sem szereti annyira ha fiúkkal beszélek, de még ő is furcsának találta, hogy csak úgy idejött hozzánk. Viszont Inu sem hiszi azt, hogy megakarna támadni minket. Ahhoz túl alacsony a szintje.
Viszont miért állnék rosszul a fiúhoz? Egész kedvesnek tűnik.
-Szeretnél tőlünk valamit? -kérdeztem majd kedvesen mosolyogtam a fiúra. Belegondolva szinte mindig mosolygok, habár van is miért, láthatok sok új dolgot amit a valóságban nem láthattam.
(Azért ha nem tart be ez a fiú egy bizonyos távolságot akkor nem leszek vele jóban.) -gondolatban mondta nekem Inu.
(Amúgy sem kedvelted volna.)-gondolatban mondtam Inu-nak.
(Tudod, hogy sosem lesz egy olyan fiú/férfi sem az apádon kívül akit a közeledben szívesen látnék.) -mondta Inu gondolatban.
(Pedig ha tetszik ha nem lesznek fiúk a közelemben de csak barátokként.)-mondtam gondolatban.

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 07:56

Nos, most, hogy sikerült szóba állnom vele, megnézhettem jobban őt, és a farkast. A lány barátságos volt, a farkas meg... hát... már első látásra nem kedvelt. Nem baj, majd megkedveltetem magam. A lány, és a farkas is bemutatkoztak, majd a lány megkérdezte, szeretnék-e tőlük valamit:
- Semmi különöset. Csak beszélgetni - felettem, és közben a farkast néztem, aki még mindig haragosan figyelt engem. Mondjuk, adtam is rá okot. Csak így idejövök, mint idegen, és szóba állok a gazdájával. Persze, most önmagamat is megleptem. Nem szoktam ilyen közvetlen lenni. Általában nem én vagyok az, aki mindig barátkozni akar. Nekem általában még egy mosoly arcomra erőltetése is nehezemre esik. Most viszont én tettem az első lépést. A lány és a farkas közben, ahogy láttam, gondolatban éppen egymással vitáztak, és fogadni mernék rá, hogy rajtam. Ahogy láttam, hogy abbahagyták, már indultam is, és egy kézmozdulattal jeleztem, kövessenek. Közben vissza vissza néztem rájuk. Igazából, most, hogy kicsit jellemileg megismertem őket, látszott rajtuk, hogy egymás szöges ellentéteik. Nami, ha már becézek, kedves, és barátságos, Inu meg barátságtalan, és ahogy látszik, nem kedveli, ha fiúk vannak a gazdája közelében. Érdekes páros.

by **Yue** Csüt. Júl. 31 2014, 12:58

//Ichihara Eiichi//

Kérdésere a válaszolta Ihihara, hogy csak beszélgetni. Akkor jól gondoltam, ismerkedni szeretne. Ichihara közben a farkast nézte és Inu is őt, persze Inu a, ha közelebb mész Harukához azt megbánod nézésével nézett a fiúra. De mit tehetnék, szigorú apuka lenne Inu-ból az biztos. Kicsit viszont vicces elképzelni, hogy Inu gyerekekre vigyáz. Nem is vicces, inkább nagyon aranyos lenne. Kellett volna egy Inu amikor kicsi voltam. Persze ennek annyi volt az esélye minthogy Kayaba Akihiko bocsánatot kér, mond egy viccet majd mint egy varázsló kienged mindenkit a játékból. Habár az is igaz, hogy Kayaba bácsinak köszönhetek egy olyan dolgot amit ha nem kerülök be a játékba akkor talán sosem tapasztalok meg. Az pedig röviden nem más mint a szabadság. Ezért pedig nagyon hálás vagyok Kayaba bácsinak! Nyo, amikor abbahagytuk Inu-val gondolatban veszekedést akkor Ichihara elkezdett menni el, egy kézmozdulattal jelezte, hogy kövessük őt. Elkezdtünk utána menni. Inu természetesen nem kedvelte a fiút, nem is bízott benne. Mondjuk ő egyik fiúban sem bízik az apámon kívül szerintem. Ha Inu megismerné apámat akkor szerintem jól kijönnének. Kicsit félelmetes is lenne. Remélem, hogy megölni nem fogja Inu Ichiharát. Ugyan komolyabb lett Inu de van ami a régi maradt. Közben Ichihara vissza nézett ránk. Inu olyanokat is gondolat, hogy mi követjük aztán minket mások megölnek mert csapdába csaltak. Jó, mondjuk ebben a világban ez is megtörténhet de nem hinném, hogy ez a fiú ezt tenné velünk. Most belegondolva ha egyszer kijutok a játékból akkor talán olyan lesz minden amilyen volt. Sosem láthatom majd Inu-t, lehet rám majd mondani, hogy egy kalitkába zárt madár vagyok és így tovább. De a szüleim ha meg is utálnak emiatt de nem hagyom magamat többé! De elsődlegesen szerzek majd egy farkast!

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 13:21

Mikor Namiék beértek, lassította kicsit, velük egyszerre mentem. Tartottam a kellő távolságot, hogy mutassam a Inunak, nem vagyok ellenség, nem akarok semmit Namitól. Tudtam, hogy a farkas attól még szemmel tart, és még most is szigorúan néz rám. Én közben, mintha nem is tudtam volna róla, az utat néztem. Aztán a lányra fordítottam a tekintetem.
- Te Nami, ha nem bánod, hogy becézlek, lenne egy kérdésem: Inukami minden fiúhoz így áll hozzá?- kérdeztem, és kíváncsian néztem a lányra. Sejtem, hogy a válasz igen lesz. Nem tudom, honnan éreztem, csak úgy "jött". De azon sem lennék meglepve, ha nem, csak veled lesz a felelet. Közben Inu-t néztem. Ahogy láttam, még mindig azt a fajta "tartsd a távolságot, és nem téplek szét" mentalitást tartotta. Ettől nem ijedek meg, csak nem lenne illendő dolog, ha egy vad idegen máris a nyakába lihegne. Én viszont nem vagyok olyan típus.

by **Yue** Csüt. Júl. 31 2014, 16:17

Lassan beértük Ichihara-t. Habár nem is igazán volt célunk utolérni őt. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hova megyünk. Ichihara lassított egy kicsit és így egyszerre mentünk, persze kellő távolságot tartva egymástól. Inu szigorúan nézett Ichihara-ra. Persze ez nem volt újdonság. Az egyik oka, hogy nem szoktam fiúkkal ismerkedni mert Inu nem szereti egyáltalán. Ichihara tekintetét felém fordítva tekintetét. Ichihara megkérdezte, hogy Inu minden fiúhoz így áll-e hozzá.? Szerintem erre már Ichihara is rájött csak lehet nem biztos benne. Habár ezt erősen kétlem.
-Nem, nem baj ha így hívsz. Sőt, nagyon aranyosan hangzik a Nami! Egyébként igen, minden egyes fiúhoz így áll hozzá. Ezért nem annyira szoktam fiúkkal ismerkedni. Inkább lányokkal szoktam ismerkedni, de ott meg Inu-nak köszönhetően nem a legjobb első benyomást szoktuk tenni. Szerintem az egyetlen férfi akit megkedvelne és elfogadna, az-az apám. Néhány dolgot leszámítva szerintem remek kapcsolatuk lenne. -mondtam Ichihara-nak.
-Ez igaz! Viszont néhány dologban egyáltalán nem értek egyet a szüleiddel, viszont tisztelem őket! Viszont egy-két dologgal nem értek egyet velük!!! -mondta Inu.
-Azt gondoltam Inu. Én sem értek egyet, de én egy dologgal, habár gondolom, hogy te sem értesz egyet velük ebben. -mondtam Inu-nak.
-Egyébként ne is figyelj Inu-ra Ichihara. Nem hinném, hogy ebben megfog valaha is változni. -mondtam Ichihara-nak.
-Ebben nem fogok megváltozni és tartom magamat! Ha a nagyon távoli jövőben lesz férjed akkor az apád után nekem kell elfogadnom!!! -mondta Inu halálosan komolyan.
-Ne már!!! Ha ezen múlik akkor nemhogy fiúm de még férjem sem lesz Inu!
-De már! És tudom! Ezért mondtam.-mondta rá Inu.

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Júl. 31 2014, 16:47

- Igen, Inu, mondtad, hogy nem értesz együtt velük - mondtam, és a farkasra néztem. Azt nem értettem, miért mondta kétszer, hogy nem ért velük egyet. Biztos, hogy megbiztosítsa a szavát, gondoltam. A teret elhagyva kis utcába értünk. Az ablakok most sötétek voltak, néhány ki is volt nyitva. A felkelő nap rávetült a házsorra, amely árnyékot vetett a kis utcára. Itt csak néhány ember sétálgatott, ment a dolgára. Felnéztem az égre, amelyen csak néhány felhő sodródott, amit a virtuális égitest fehéres-narancssárgára színezett. Az egész olyan békés volt. Olyan valóságos. Visszagondoltam régi életemre. Amikor nem éltem a játékot, hanem játszottam. Amikor a barátaimmal halomra lőttük az embert, idegen lényt, vagy azt, amit a program elénk állított. Amikor még nem kellett aggódnunk a játékbeli halál miatt, mivel ha meghaltunk, bosszankodtunk egy kicsit, aztán újjá éledtünk. De ez már csak múlt, amely nem változtat a jelenen. Most nem az íróasztalomon lévő gép a előtt ülök, hanem a itt sétálok egy még idegen lány mellett. Megint egy kérdés jött a gondolataimba:
- Nami, Inu miért nem bízik a fiúkban?

by **Yue** Pént. Aug. 01 2014, 16:13

-Azért mondtak kétszer te kölyök mivel ez komoly dolog! Én hülye még a végén kikotyogom. -mondta Inu Ichihara-nak mérgesen.
-Inu, ne beszélj így Ichihara-val! Egyébként sem kell emiatt dühösnek lenned. Már megszokta a valóságban. -mondtam Inu-nak.
-Pont ez a nagy gond! -mondta nekem Inu.
Lassan lassan elhagytuk a teret és egy kis utcába értünk. Valamiért ott az ablakok sötétet voltak, némely még ki is volt nyitva. A nap rásütött egy kis utcára ahol csak néhány ember sétált. Ichihara felnézett az égre. Én nagyjából csak előre néztem. Olyan békés volt. Nem volt hangzavar, sem harc. Ez tetszett. Visszaemlékezve amikor még a valóságban voltam. Persze ott minden napom békésen de mégis szinte ugyanúgy telt el. Ichihara megkérdezte, hogy Inu miért utálja annyira a fiúkat. Nos, erre a kérdésre én is szeretném tudni a választ de a kérdése csak a feltételezésemet tudom elmondani.
-Őszintén mondom, hogy erre én is szeretnék pontos választ kapni. Nem tudom, hogy miért apáskodó. Úgy tilt engem a fiúktól mintha egy apa lenne aki nem akarja, hogy fiú barátja legyen a lányának. -mondtam Ichihara-nak. -Inu, te mit mondasz erre? -kérdeztem Inu-t.
-Ez egyszerű. Én ilyen vagyok és kész. Nincsenek itt a szüleid így én vigyázok rád. Te a társam vagy így az tény, hogy butuska, ügyetlen, álmodozó és nagyon hiszékeny és túl jószívű vagy. Így ha nem figyelsz még a végén lesz egy fiúd. Ezért kell nekem erre figyelnem. És a fiúk nagy része egy kihasználja a lányokat. Szóval ha lesz egy fiúd akkor az én engedélyem kell majd!!! -mondta Inu halálosan komolyan.
Igen érdekes volt Inu-nak a válasza. Nem tudtam mit mondani abban a pillanatban. És nagy volt az igazság abban amit Inu mondott.

by **Ichihara Eiichi** Pént. Aug. 01 2014, 19:27

Be kell vallanom, volt igazság abba, amit Inu mondott. A szemlélet módja is valóságot tükröz. A valóságban, és itt is vannak olyan fiúk, akik kihasználják a hiszékeny lányokat. Így már kisdé érthető, hogy nem nézte jó szemmel, hogy csak úgy oda megyek hozzájuk, és szóba állok Nanamival. A barátságos viselkedés nem jelenti, hogy az az ember nem rejt rossz szándékokat. Sőt, sok ilyet saját szememmel is láttam. Ezzel egyet is értek. De attól még nem szabad minden fiút így kezelni. Hiszen, ha folyton lakat alatt tartja Namit, nem nagyon lesz túl sok barátja. Persze, semmi jogom sincs beleszólni ebbe, de akkor is. Mondjuk, én nem voltam ilyen helyzetben. Mindig is négy fal között ülő típus voltam. Nem nagyon ismerkedtem, csak olyan barátaim voltak, akiket legalább két éve ismerek. Most sem vagyok az a fajta. Az itteni életemben is általában egyedül vagyok. Most is, mikor megszólítottam Nanamit, én lepődtem meg a legjobban magamon. Inu pedig csak tette a "dolgát", és elkezdett engem morogni. Jelen esetben igazságtalanul, hiszen bennem semmi rossz indulat sincs. Az utca közben ide oda kanyarodott a lábunk alatt. A nap egyre magasabbra hágott az égen, amely egyre fényesebb lett. A hátamon fityegő kard minden lépésemnél megcsörrent. Most, a némaságom után megszólaltam:
- Inu, neked igazad van. Csak te nem csak a rosszakarókat ítéled el, hanem minden fiút.

by **Yue** Szomb. Aug. 02 2014, 19:52

Nagyon furcsa de volt igazság abban amit Inu mondott. Azért kicsit eltúlozza. Habár ha össze is jönnék ebben a világban egy fiúval ami fix, hogy nem fog előfordulni de ha tegyük fel, hogy megtörténne tuti, hogy nem lenne tartós kapcsolat. Hiszen ha kijutok akkor fogok, vagy is megpróbálok igaz életet élni. Viszont ahogy a szüleimet ismerem nagyon fognak örülni annak ha kijutok, viszont jobban fognak védeni szerintem mint azelőtt. Meg talán apám szívrohamot kapna. Mert az ő kicsi kislányának barátja van. Saját véleményem szerint emiatt sokáig nem kell aggódnia. Ha mesélek apámnak majd Inu.ról szerintem megkedveli. Kár, hogy nem fognak találkozni. Ichihara mondta Inu-nak, hogy nem csak a rosszakarókat ítéli el hanem minden fiút.
-Mert ez nem egy játék! Ha valaki megakarná ölni Harukát, és ha magasabb szinten van mint mi akkor akár meg is ölheti. Ez persze nem csak fiúkra vonatkozik. És még kislny a fiúkhoz.-mondta Inu Ichihara-nak.
-Azt megcáfolom, hogy kislány vagyok. -mondtam Inu-nak. -Viszont nem annyira bánom, hogy Inu ilyen. Nem is Inu lenne ha nem akarna szinte mindentől megvédeni. Viszont mégis szabad lehet mellette, nem úgy mint a valóságban ahol semmit nem láttam a valóvilágból. -mondtam Ichihara-nak.
-Egyébként még jó, hogy hiszékeny vagy. Hogy is lehetnél másabb ha nem is beszélgettél a szüleiden kívül a valóságban? -mondta Inu.
-Na de mindegy. Kicsit viszont vicces és egyben szomorú, hogy nem lehet a játékból kijutni viszont mégis többet látok mint a valóságban valaha is. -mondtam kicsit szomorkás tekintettel.

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Aug. 02 2014, 20:20

Eléggé meglepődtem azon, amit Nami mondott. Tehát a valóságban is eléggé korlátozott volt. Én ebben az esetben szerencsés voltam. Ismerkedhettem. A sors iróniája: én bárkivel megismerkedhetek, de sosem szólítok meg idegeneket ( rajta kívül ). Ő pedig senkivel sem beszélhetett, pedig ahogy most megismertem, sok barátot szerezhetett volna. Inunak pedig megint igaza volt. Ez a világ sokkal veszélyesebb, mint a valós, és ezért megpróbálja megvédeni azt akit szeret. Nami pedig ebből a szemszögből szerencsés. Van, aki megvédi. Én viszont egyedül vagyok. Egyedül ezzel a kegyetlen virtuális világgal szemben. És ez néha nagyon nyomaszt. A kis lakásban, amiben élek mindig egyedül kelek fel. Persze, ezt föl is lehet úgy fogni, hogy nincs senki aki bosszantana. De mégis... Magányos. Visszatérve, jó, hogy Nanami és Inu vannak egymásnak. Mindig tudják, hogy van valaki, aki vigyáz rájuk. A szűk kis utcából, és egy kicsit nagyobba értünk. A nap már magasan járt. Az ég teljesen tiszta volt. A hajnali felhők egy kisebb széllel tovább vándoroltak. A házakban megindult az élet. Néhány ablakban boldog arcokat lehetett látni. Az utcákon egyre több ember jelent meg. Az árus bódék mögött lévő NPC-k mosolyogva mutogatták a vásárlóknak portékájukat. A talpunk alatt tompán kopogtak az utcakövek. Inu körmei nálunk hangosabban. Az egész teljesen békés volt. Egy ideig szótlanul mentünk. Aztán megszakítottam a csendet:
- Nami, nem is kérdeztem: hány éves is vagy?

by **Yue** Vas. Aug. 03 2014, 22:16

Lassan a szűk utcából egy nagyobba értünk. Az emberek kinyitották az ablakokat. Szép hely volt. Inu még mindig nem kedvelte egyáltalán Ichihara-t.
(Inu, egy kicsit lehetnél kedvesebb is Ichihara-val.) -mondtam gondolatban Inu-nak.
(Miért lennék? Nem leszek ha csak nem változik át egy lánnyá.) -mondta Inu nekem gondolatban.
(Akkor másképpen mondom el neked. Legyél vele egy kicsit visszafogottabb! Nem azt mondom, hogy szeresd meg, de azért ne viselkedj vele úgy mintha az ellenséged lenne.)- kértem Inu-tól gondolatban.
(Rendben, de csak nem szólalok meg annyit.)-gondolatban mondta Inu.
(Nekem az teljesen tökéletes lenne.)-mondtam Inu-nak gondolatban.
Nem azt mondom, hogy Inu ne tiltson a fiúktól, de néha (mindig) túlzásba esik. Még szerencse, hogy a lányoktól nem tilt el. Habár miután azt szeretné ha lennének barátaim akik nem fiúk így az csak természetes, hogy nem tilt el a lányoktól. Hiszen a valóságban a kertben élő állatokon kívűl nem voltak barátaim. És a szüleimet inkább nem teszem a listára. Erre a helyzetre lehet azt mondani, hogy áldás és átok egyben. Hiszen ha nem kerülök be a játékba akkor tudatlanul de élném a kis életemet. Viszont ebben a világban van egy társam, láthatok rengeteg dolgoz amit odahaza nem. Mondjuk azt nem nehéz tekintve, hogy még a birtokunk területén kívül nem voltam még. Viszont ha kijutok akkor akkor minden megváltozik majd. Viszont akkor már nem lesz ott nekem Inu. És ha ott is lenne egy farkas aki rá hasonlít az akkor sem lenne ugyanolyan. Nem tudna beszélni és ha valami hülyeséget csinálnék akkor nem szólna rám. Ichihara megkérdezte, hogy hány éves is vagyok. Inu inkább nem szólt erre semmit de nem repesett az örömtől.
-13 éves vagyok. És te hány éves vagy? -kérdeztem Ichihara-t.

by **Ichihara Eiichi** Hétf. Aug. 04 2014, 08:41

Ahogy elnéztem, a páros ismét gondolatban vitáztak. Végül Nami nyerte meg a szópárbajt. Hogy hogyan, azt nem tudom, de látszott ez bizonyítódni azon, hogy mikor megkérdeztem a lánytól, hány éves, Inu egy szót sem szólt. De a fél karomat adnám rá, hogy nem nagyon örül a kérdésnek. Aztán a gondolataimból Nami válasza, és kérdése hozott vissza.
- Én 16 éves vagyok. Kicsit idősebb nálad - mosolyogtam a lányra. Egy picit közelebb léptem, hogy megbecsüljem, mennyivel lehetek magasabb nála. Olyan 9-10 centi lehet. Nem olyan sok. Pedig három évvel fiatalabb! Ez azért is érdekes, mivel osztálytársaim között én voltam az egyik legmagasabb. Ők tehát alacsonyabbak Naminál. Fura. És ha már osztálytársak. Közülük szinte senki sem vette meg a SAO-t, és ez volt a szerencséjük. Ők még leakadtak a mobilos játékoknál amiket én kifejezetten gyűlöltem. A játék ipar szégyene volt. A barátaimmal megvetettük mindegyiket. Sosem értettük, miért azokon játszanak? Hiszen a technika fejlődésével már egyre jobb és jobb játékok láttak napvilágot. A régebbi játékokat sem volt szabad elfeledni. Rengeteg klasszikus volt meg nekem. Teljes sorozatokat szereztem meg innen onnan. És ezek a régebbiek is nagyszerűek voltak. Az új játékok pedig szinte tökéletesek. Aztán a lányra fordítottam a fejem. Nami egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szabad idejét folyamatos kockulással tölti.
- Nami, te miért vetted meg ezt a játékot?

by **Yue** Vas. Aug. 10 2014, 01:07

Ismét gondolatban vitáztunk, és én nyertem. Ichihara megkérdezte, hogy hány éves vagyok, miután válaszoltam ő is elmondta, hogy hány éves. Mint kiderült 16 éves. Kicsit meglepődtem mert ha tippelnem kellett volna akkor 14-nek néztem volna. Miután mondta, hogy kicsit idősebb mint én rám mosolygott. Inu eközben a gondolataiban fájdalmasan és könyörtelenül többször is megölte Ichihara-t. Viszont akkor is haladás Inu-nál. Ichihara kicsit közelebb lépett hozzám. Úgy tűnt, hogy megnézte, hogy kb mennyivel magasabb nálam.
(Esküszöm, hogy megölleeeeek!!!!!)-gondolatba mondta Ichihara-nak Inu, közben a lehető legmérgesebben nézett Ichihara-ra. Amennyire dühösen mondta magában Inu, talán még Ichihara-is meghallotta. Az lenne ám az érdekes. Abban szinte biztos vagyok, hogy megvan az a fiú akit egyenlőre a legjobban utál a Sword Art Online-ban. Ha egyszer lesz fiúm akkor szerintem Ichihara a 2.helyre kerül a megölni való fiúk listáján. Ichihara egy érdekes kérdést tett fel nekem: miért vettem meg a játékot? Ha rajtam múlott volna akkor nem is tudtam volna, hogy létezik eza játék. ^^"
-Nem én vettem meg. A szüleim adták nekem születésnapi ajándékként. Soha nem fogtm még egy db telefont sem a kezemben így ha rajtam múlott volna akkor nem vettem volna meg. A 12. születésnapom másnapján ki is próbáltam és ez lett a vége. Viszont nekem ez a játék áldás és átok egyszerre, de inkább áldás, még ha nem is juthatok ki.-mondtam Ichihara-nak kicsi mosollyal.
-És te miért vetted meg Ichihara?-kérdeztem Ichihara-tól.

by **Ichihara Eiichi** Vas. Aug. 10 2014, 21:29

Inu majdnem felrobbant a dühtől. Amikor ránéztem, a farkas szemében láttam, hogy ketté akarja harapni a nyakam. Gyorsan máshova néztem, és köhögést színleltem, jelezve egy nem létező személynek, a farkas megadná nekem a magamét ( vagyis leharapná a feje, és hagyná, hogy a varjúk szétszedjék a tűző napon a testem, de az előbbi nem volt ilyen brutális ). Aztán Nami elmondta, hogyan kapta meg a játékot. Valahogy sejtettem. Aztán megkérdezte, hogy én miért vettem meg.
- Nos, egyszerű: mindig is kocka voltam - feleltem valahova a távolba nézve - Én akkor éreztem magam a legjobban, mikor a gép előtt ülve játszhattam. Persze, eredetileg csak számítógépen. Konzolon nem nagyon játszottam. Mikor ez kijött, akkor is hitetlenkedve néztem. Aztán egyik barátom ajánlásával, és a szaklapok dicséreteivel elárasztva, megvettem, és kipróbáltam. Aztán bent ragadtam - fejeztem be. Kicsit lassítottam, és elgondolkoztam. Eléggé nagy lúzer vagyok. Egész életemben csak játszottam, és végül talán ez okozza a vesztem. Hiszen, itt nem olyan nehéz meghalni. És itt nincs újraéledés. Gyorsítottam a lépteimen, és beértem Nanamit. Lassan vissza kellet fordulnunk. Újra ugyan azokon a helyeken mentünk végig. Aztán elérkeztünk a találkozásunk pontjához. Már sokkal többe voltak az utcán. A tér megtelt. A pad, ahol még reggel ültem, megtelt beszélgető emberekkel. A nap állásából az időt 11 órára tippeltem.

by **Yue** Hétf. Aug. 25 2014, 20:41

//Ichihara Eiichi//

Megkérdeztem Ichihara-tól, hogy miért vette meg a játékot. Azt válaszolta, hogy azért mert mindig kocka volt. Azt mondta, hogy akkor érezte a legjobban magát amikor bent játszhatott a gépén. Nekem "kicsit" idegen volt amit mondott. Mondjuk nekem még a telefon is idegen dolognak számít. Vajon a telefonokon vannak játékok?
-Én nagy részben az időmet a kertben töltöttem.Lenne egy kérdésem. Egyáltalán nem értek a gépekhez, legfőképp a játékokhoz. De akkor a telefonokon is vannak játékok?-kérdeztem Ichihara-t mert ez a kérdés bennem volt de nem kérdeztem meg senkitől. Ha kijutok akkor kérni fogok egy telefont, habár nem vonz annyira a gondolat.
-Nem akarok rosszat mondani Haruka de ha van telefonod akkor azon hívni is kell embereket.-mondta Inu.
-Tudom, és ezért nem is lesz telefonom, csak kíváncsi voltam mert otthon egyetlen könyv sincsen a könyvtárunkban ami ezekkel kapcsolatos lenne.-mondtam Inu-nak.
-Ez mondjuk igaz...Asszem.-mondta Inu.
Belegondolva...Vajon a rózsáimmal foglalkozik-e valaki a kinti világban? Meg még ott vannak a kertben élő állatok. Remélem, hogy ad valaki nekik ételt, még ha keveset is. Anya és apa nem nagyon néztek az állatokra amikor még a valóságban voltam, így akkor már csak a szolgálókban lehet némi reményem. Habár mivel állatok így tudnak maguknak ételt szerezni így nincsen miért aggódnom.

by **Ichihara Eiichi** Szer. Aug. 27 2014, 12:17

Sejtettem, hogy valami kinti dologgal kötötte le magát . Attól még tőlem ez állt messze. Én csak akkor voltam kint, ha muszáj volt. Nami megkérdezte, mobilon vannak e játékok.
- Persze. Rengeteg. De eléggé vackok. Sosem értettem, minek játszanak annyit ezeken. Kidolgozatlanok, rettenetesen egyszerűek. Szóval szerintem ne próbáld ki őket - folytatni akartam, de Inu félbeszakított.-Ahogy mondta, tényleg nem árt, ha van telefonod, hívj is rajta valakit. Nanami azt mondta, hogy telefonokról nincs könyvük a valóságban. Erre kuncogtam egy kicsit.
- Persze, hogy nincs. A valóságban senki sem gondolta, hogy van valaki, aki nincs rákattanva azokra a kütyükre. Ezért senki sem látta szükségesnek, hogy erről könyvet írjon.
Hát igen, a valóság. Ahol vagy értesz a mai technikához, vagy kinevetnek. Igaz, hogy egyes helyeken még mindig éheznek, de nem baj! Hiszen, azok ők, mi meg mi vagyunk. Sajnos, a technika fejlődése elvágta az embereket egymástól. Nagyobb lett a szakadék. A játékban eltöltött idő alatt sokat gondolkoztam ezen. Mi van, ha azért vagyunk ide bezárva, hogy megtanuljunk összefogni. Ha így van, akkor ez egy beteg, de hatásos módszer. Csak egy játék kell, ahol az emberek előítéletek nélkül lehetnek.
- Nami, te gondolkodtál már azon, miért vagyunk bezárva?

by **Yue** Csüt. Aug. 28 2014, 23:16

//Ichihara Eiichi//

-Ha majd talán egy nap lesz telefonom akkor nem fogom kipróbálni a rajta lévő játékokat, ha egyáltalán lesz rajta.
Ichihara mondta, hogy a valóságban azért nincsen olyan könyv mert mindenki rá van kattanva a telefonra. Nos, akkor én kivétel vagyok. Ichihara mondott néhány dolgot a telefonokról ami nekem kínaiul volt egy kicsit. Majd mondta, hogy ha azért vagyunk ide bezárva, hogy megtanuljunk összefogni, még ha kemény módszer is de hatásos Ichihara szerint. Ichihara megkérdezte, hogy szerintem miért vagyunk ide bezárva. Nos, ez egy érdekes kérdés. Lehet, hogy Kayaba Akihiko elképzelése miatta aki egy saját világot akart magának. Viszont mindenki máshogy fogja föl.
-Lehet, hogy Kayaba bácsi egy saját világot akart magának. Viszont nem hagyott választási lehetőséget, hogy akarunk benne élni vagy vagy nem. Viszont mindenki úgy fogja föl ahogy akarja. Nekem egy nagy áldás és egy kisebb átok egyszerre ez a játék. Be vagyok ide zárva de mégis többet láttam a világból mint a valóságban valaha. És az biztos, hogy ha kijutok akkor ár nme gy ketrecbe zárt madárka leszek!-mondtam Ichihara-nak.
-És elismerte uram, végre hangosan is elismerte, hogy gy ketrecbe zárt madár!-mondta Inu.
-Inukami.-szóltam Inu-hoz. Suspect

Mivel mindig becézni szoktam (Inu), így amikor a teljes nevén hívom akkor tudja, hogy csöndben kellene maradnia mert a határ szélén van, vagy már túllépte a megengedett határt.
-Befogom a szám. silent

-Azt mindjárt gondoltam.-mondtam Inu-nak.

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Aug. 30 2014, 19:53

//Nanami Haruka//

Nami jól beszélt. Ennek a világnak a kialakulása, mely a játékba ragadástól számít,mindenki szerint másért történt. A lány viszont egésze reális dolgot mondott. Ehhez képest az én magyarázatom nem túl helytálló. Aztán Inukami és Nanami megint megmutatták, hogy menyire jó páros. Hiszen megint ment a vita. Őket nézve elmosolyodtam. Legalább valaki örül a játéknak. Én csak a halálvermet látom benne, amelyben megkel tanulni túlélni. A lány és a farkas befejezték a vitát.
- Jó neked, Nami, hogy vagy társad - mondtam Naminak.
És most jön a csavar: én nem is akarok társat. Eddig is minden játékot egyedül játszottam ki. Ezt a szokásomat megtartom, és továbbra is egyedül próbálok túlélni. Persze, azok a játékok mások voltak. Nem voltam benne a programba. Kívülről irányítottam. A többjátékos módot is szerettem, de az egyedüli mindig jobb volt. Én terveltem, én hajtottam végre, és én rontottam, ha úgy volt. És ekkor eszembe jutott egy cikk részlete, amit még egy videójáték magazinban olvastam úgy egy éve. Játszani jó, barátokkal együtt még jobb. Akkor igazat adtam neki. Kérdéses viszont, hogy honnan nézzük. Hátrány és előny egyben. Ám ezen felesleges filozofálnom.

by Ajánlott tartalom

Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros

Re: Belváros