Ámor nyilai 5.0 - Kanami&K

Mikor megérkeztünk a főtérre valami egészen elképesztő dolognak lehettünk a szemtanúi. Ha valaki arra gondol, hogy végre megállt az a nyíl és a helyes irányba mutatott annak csalódást kell okoznom. éppen ellenkezőleg, még soha nem pörgött olyan gyorsan, mint ott akkor, arra gondoltam, hogy megvan rá az esély, hogy egyszerűen kirepül a kezemből. A fejemet vakartam és nem bírtam felfogni ennek mi értelme lehet majd váratlanul leeset. Egy hatalmasat csaptam a homlokomra, aminek a zaját visszaverték a környező épületek.

-Hogy lehettem ennyire ostoba? Vagy ez ennyire egyszerű?
Arra a következtetésre jutottam, hogy az valójában nem egy útjelző nyíl volt, hanem inkább egy érzékelő féle, ami minél közelebb kerül, a célhoz annál gyorsabban pörög.
-Lehet, hogy ez valamiféle nyomkövető? Csak nem pittyeg hanem pörög.
Nem tudtuk ezen sokat tanakodni ugyanis mellettünk elrobogott egy állat és könnyedén fellöktek Kanamit. Nem tudom miért tettem azonban léptem egyet előre és elkaptam így az egész lányt a karjaim között tartottam. Nagyon szép lehetett a látvány amint az egyik kezemmel a fejét a másikkal a lábait tartottam, kerek két másodpercig. Ugyanis a harmadik másodpercben nem bírtam tovább és összeroskadtam a hatalmas súly alatt. Erről persze ő nem tehetett pusztán én nem raktam egyetlen pontot sem a teherbírásra. Ahogy ott feküdtünk a téren bele sem gondoltam, hogy mit is mondok egyszerűen kiszaladt.
-De nehéz vagy. – közben persze a bal kezem valami egészen puha valamit tapintott.
Nem tudtam mi lehet az csak annyit, hogy nagyon kellemes érzés és, hogy nagyon ismerős. Akik olvasták az előzményeket azoknak nem kell elmagyaráznom, hogy mire tapintottam. Egyszer már leperverzezett miatta és nem tudhattam ezúttal mit fog rólam gondolni. Miután felkeltünk elkezdtem körbenézni, hogy vajon mit kereshettünk mi ott.

~Ez kezd szokásommá válni. Lehet tényleg van bennem valami?~ gondoltam magamban.
-Talán meg kéne valakit kérdezni? – közben persze nem mertem a szemébe nézni.
Én elsőként a galambhoz mentem volna, mert mindig a legképtelenebb a megoldás a helyes megoldás.

K1 ötletén Kanami jót derült
-eddig arra mentünk amit mutatott és itt lyukadtunk ki ahol,
meg megbolondult, nem hiszem most hirtelen más lenne a funkciója, csak lehet keresnünk kell valamit, vagy tennünk valamit-veregette meg a nála magasabb férfi vállát, ami kissé komikusan hatott a lányra, zavarba is jött tőle
Ha pedig ez nem lett volna elég az irreális szituációhoz, egy fiatal lányka és a petje futott el mellettük, az utóbbi pedig a nagy fekete bundás medve egyenesen fellökte Kanamit.
Szerencsére azonban az ő hős lovagja elkapta.
Micsoda pillanat. A város legszebb terének közepén egy véletlen baleset közepette a srác kénytelen megmenteni a lányt. Kár, hogy nem maradt meg állóképnek.
Gyönyörű árnyékok, szép formák és tökéletes pillanat. Volt.

Gyönyörű pillanat tova szált, ahogy colibri a virágról, és a lovag elesett. A lány beverte a fejét, míg a lovag eldőlt vele, és megint letapogatta.

Kanami most kifejezetten jól reagálta le a helyzetet. Pláne azután amit K1 mondott neki az incidens kapcsán.
A lány arca vörös lett, egy mozdulattal leemelte a fickó kezét az érzékeny pontról.
-szóval kövérnek tartasz és még annak ellenére, hogy ezt elmondod, még le is tapizol?! Komolyan?-a lány szeme most vörösen izzott. Ilyen eddig nem volt sosem, pláne nem a nap folyamán.
Legutóbb elviccelte a dolgot, hisz az jópofa volt, de most...

Óóó jó Kayaba kíméld ezt a szegény ifjút!

Kanami felállt, elővette a fegyverét és azt mondta
-pajtás, azt hiszem itt lenne az ideje a B tervnek!-szigorú és bosszúvágyó arccal nézett a férfire, majd pengélyét a magasba emelte és rácsapott a pelenkás kezére amivel tapizott.
-a fenébe is! hogy a jó macskaseggű büdös kakadukba!-igazán nehéz néha Kanami káromkodását megfelelően kisípolni sajnos.
De a srácnak ez csak szerencse, a lány elfelejtette, hogy ez védett övezett és semmilyen kárt nem tehet benne, így a várt megnyugvás elmaradt, és dühös arccal nézett a lánc túlsó végén lévő félre.
-nem hiszem el! ehh-sóhajtott és próbálta visszafogni magát.
-jobb lesz ha valami értelmeset találsz ki, mert sok van a róvásodon!-erősen megvető hangot ütött meg a lány.

Úgy vélte ekkor, hogy nem elég, hogy megsértette, de erre fel még ismételten megfogdosta, és még elnézést sem kért érte. Egyikért sem. Ez felettébb dühítőnek érezte, és ezért próbálta amit, ha engem kérdeztek K1-nek most jót kell alkotnia, hogy kibékítse a leányzót.

Egyben Kanami átadta a vezetést is neki, legalább az esélye megvan!

Kanami egyre többször volt kedves, sőt fogalmazhatnék úgy is, hogy bájos. Nem nézhettem közvetlenül a szemébe ugyanis attól tartottam rögtön megbabonázna a varázs erejével. Egyik pillanatban pajkos volt akár egy kiscica másikban dühös akár egy sárkány harmadikban pedig édes akár a legfinomabb torta. Megveregette a vállamat, ami nem volt egy könnyű mutatvány tekintetbe véve, hogy én egy csöppet magasabb voltam nála. Csak úgy röpdösött a szívem a boldogságtól valószínűleg körbe tudtam volna repülni a lebegő kastélyt, kétszer. Sajnos minden jó véget ér egyszer és ez a pillanat hamarabb jött el, mint szerettem volna. Ő a levegőbe került én elkaptam majd összeestem és olyat ettem, amit jóérzésű lovag soha nem tenne.

Ha ez nem lett volna elég olyat mondtam, ami megbocsáthatatlan és minimum halálbüntetés lenne a méltó büntetés. A lányok jó pár dologra érzékenyek ezért képesek órákon keresztül egy tükör előtt felpróbálni az összes ruhájukat, hogy megtudják, mit vegyenek fel aznapra. Mások a frizurájukra fordítanak nagy gondot így minden reggel korábban kelnek fel, hogy legyen idejük mosásra és vasalásra. Ám nekem sikerült az egyik legnagyobb tabuba beletenyerelnem, vagyis lekövéreztem Kanamit. Nem neki szántam csak nem bírtam megtartani és önkénytelenül kicsúszott a számon, ha egy zsák lisztet fogtam volna ugyanezt mondtam volna. Szó szerint a pokolpusztító lángjait láttam a szemeiben miközben előrántotta a kardját. Azt hittem már láttam mérgesnek azonban az kutya füle volt ehhez képest. Oly erővel ütötte meg a kezemet, amivel rossz helyre nyúltam mintha egy láthatatlan erő fél méterre odébb rántott volna.
-Na na nagyon ssssajnálom. – nem bírtam tovább játszani a menő legényt és előbukkant a valódi énem.
Közölte velem vagy kitalálok nagyon gyorsan valamit, mert ha nem akkor keservesen megbánom. Idegesen néztem körbe abban reménykedve, hogy találok valamit, ami segítségemre lehet.


-Vegy egy fagyiskocsi, galambokat etető öregember és valamilyen bódé. Normál esetben az öreghez mennék, először mert ő választ adhat a kérdéseimre. Ha ez nem vált volna be, akkor a fagyis kocsihoz, mert kedvelem a fagylaltot főleg a zöldalmásat. Lehet, hogy elrejtettek benne egy jelet vagy másik nyilat. Csak ezek után mennék a bódéhoz, ha egyik sem nyújtana segítséget. Ahogy Malacka mondta egykor ott keresd, ahol utoljára keresnéd.

Tudom ez a beszéd nem illik egy lovaghoz azonban nagyon nehéz megszabadulni a régi szokásoktól. Nem megy egy csettintésre idő kell hozzá, jó sok idő. Nagyon reméltem, hogy nem lövök bakot ezért intettem induljuk el a bódé felé. Elég vaj volt a fülem mögött nem hiányzott, hogy ismét megrántsam a karját.

Kissé még mindig, nem is még mindig nagyon mérges volt Kanami K1-re. Dühös már-már villámló tekintete hamar kicsalta a lovagból a várt szavakat, elnézést kértek tőle, de a lány nem nyugodott.

Mérges tekintettel várta mit talál ki az ifjú titán lovag, aki most inkább tűnt neki reszkető csecsemőnek. Pláne a pelusban. Már majdnem el is felejtette Kanami a viszkető, szúró érzést az oldalán, végül is ha jól meggondoljátok, ilyenkor az ilyesmi dolog háttérbe szorul. A test felhevül és harcra kész lesz, a vér átáramlik az utolsó pici érben is.

Még jó, hogy védett övezetben vagyunk nem?

Így szépen lassan, de minden majdnem rendbe került
-oké legyen először a bódé...-Elindultak közösen a bódé felé, Kanami pedig vagy az ideg vagy az alap sietsége miatt hamar megelőzte a pelenkás banditát és bement a fülkébe, hála a láncnak pedig K1-et sem tudta kint tartani bármennyire is akarta volna.
-húzd ki a könyököd az oldalamból te!-mordult rá a lány a srácra, pedig jól látszott nem volt az olyan kényelmetlen, mint amilyennek beállította a lány. Haját lazán lendítette oldalra, szemébe lógott, és Kanami meglátott egy gombot
-ez miez?-nyomta meg és egy ismerős bing hallatszódott egy kis fény kíséretében
Egy fénykép készült róluk, igaz nem volt túl jó, Kanami előre dőlt és ahogy épp a készítőre nézett... Nos a fél képet az ő furán beállított arca takarta ki, melyen a bal szeme nagyon közel volt a jobb pedig távol, ezzel kölcsönözve az egyiknek egy jóval nagyobb méretet, emellett persze az összhatásnak jót tett, hogy előre volt hajolva ráadásnak.

Ekkor halotta meg Kanami az ismerős hangot kívülről
-ezmiez?-szólalt meg Tom hangja majd egy kattanás és...
-WÁÁÁÁÁÁÁÁ HA MEGTALÁLOM MEGÖLÖM!!!-ordította Kanami lefelé a csúszdában.
Kitudja meddig szánkóztak lefelé így a bilincseltek, és ha nem lenne elég teljesen össze vissza forgó alagúthoz volt szerencséjük, mint egy vidámparkban.

Kis időre rá nagy puffanással csapódtak keten egymásra. Kanami landolt alul, K1 pont rá esett, de szerencsére most csak keresztben érkezett rá, nem tapogatva semmi különlegeset. A saját érdekében.
-szááálj le rólam teee!-mordult rá Kanami és egy laza rúgással fordította le magáról a srácot.
Szegényt még én is sajnálom, most gondold el mi lett volna, ha most is perverzkedik...

Felült és a fogadó helységre nézett
A két alakot azonnal meglátta és nem habozott szinte semmit
-ó hát végre megvagytok! Ti ketten azonnal engedjetek el minket!-Kanami mászott is bele az egyik arcába, aki a hősökről beszélt, egyik ujjával már a tag mellkasának közepét bökte meg.

Túl pörgött a lány, nem neki való ez a sok izgalom mi?

Úgy tűnt a mentegetőzésem elérte a kellő hatást, mert nem kapott a vállára nem vitt ki a városból és nem végzett velem. Bár még mindig rettenetesen mérges volt rám ám úgy tűnt még egy kicsit életben fogok maradni. Nem tudtam, hogy ennek örülnöm kellett volna vagy sem ugyanis eléggé megalázkodtam előtte mikor bocsánatot kértem. Mintha ettől kissé megenyhült volna bár nem, eléggé mert akkor kacér mosollyal az arcán vicceket mesélt volna rólam. Ám mivel nem így tett innen tudhattam, hogy még mindig forr benne a düh.

Türelmesen végighallgatta a teóriámat majd szinte minden szó nélkül követett engem. Mikor megérkeztünk gyorsan megelőzött engem így kissé otthon éreztem magamat ugyanis a buszon is hasonló incidensek szoktak előfordulni velem, egy apró kivétellel. Mindenki, aki engem félrelökött, hogy hamarabb érjen fel általában száz kiló körüli, sötét szakállas férfiak voltak. Kanami ezzel ellentétben sokkal csinosabb volt is a modora is a modorát is jobban kedveltem, mint azoknak a sörszagú tahóknak.

Amint beértünk azon nyomban rám kiáltott, hogy vegyem ki a könyökömet az oldalából, amitől egy kicsikét megijedtem. Elég borsot törtem már az orra alá és nem lett volna bölcs dolog tovább hergelni a nőstény oroszlánt. Amint lendített egyet a haján egy pillanat erejéig minden félelmem tovaszállt is ismét magával ragadott a lány varázsa. Kanami talált egy gombot, amit azon nyomban meg is nyomot és mindent fény árasztott el kerek egy másodpercig. Nem tudtam mi lehetett az csak annyit, hogy nem látok az égvilágon semmit sem. Mikor újra láttam sikerült rájönnöm, hogy ez egy fénykép vakúja volt és a partnerem jelent meg a képen, nem éppen az előnyösebb oldalával. Akartam valamit mondani, de inkább megtartottam saját magamnak.

Váratlanul egy furcsa ám mégis ismerős hang ütötte meg a fülemet. Az az idegesítő Tom volt akit Kanami volt oly szíves elgáncsolni. Egy kérdést tett föl majd halottam egy kattanást utána pedig eltűnt a talaj a lábam alól. Jó darabig csúsztunk lefelé akár egy rossz vidám parkban majd végül valami puhán landoltam. Az a puha a partnerem volt, de ezúttal a kezem nem nyúlt oda ahol semmi keresni valója. Mérgesen rám horkant, hogy száljak le róla majd lelökött magáról.

- Úgy tűnik, tényleg kezd szokásunkká válni, hogy ágymásra zuhanunk. – mondtam mosolyogva.
Mikor felálltam, először nem akartam hinni a szememnek ugyanis két ugyanolyan pasas állt előttünk és egymással vitatkoztak.
- Káprázik a szemem? Hé ti azonnal szedjétek le rólam ezt az ízét és szabadítsatok meg minket a láncos bilincsektől. –pár pillanatig halhattam majd habozva folytattam - Éééés adjátok vissza a ruháim.

Mindketten azt követeltük, hogy azon nyomban adják vissza a szabadságunkat bár nem úgy tűnt, hogy különös képen érdekelte volna őket miszerint vendégek érkeztek. Egyikük alaposan végigmérte Kanamit majd folytatta a vég nélküli veszekedést én viszont még ennyi figyelmet sem kaptam. Igaz nem sokan szeretik a pelenkás, meztelen, felnőtt férfiakat azonban erről nem én tehettem, hanem a két idióta közül az egyikük. Mindketten azt állították, hogy a nyílvessző az ő tulajdona és nagy szüksége van rá. Ez különös tekintetbe véve, hogy a pelenkázó valami olyasmit írt, hogy nem akar az utunkba állni, de szórakozna még egyet. Végül abban maradtak, hogy Kanami döntse el kié lesz az áhított tárgy rólam pedig továbbra is tudomást sem akartak venni.

Összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és csak figyeltem mi fog kisülni belőle. Az asztalon különböző kacatokat találtam egy kupac kristályt, egy kulcsot, és a fényképet, ami nem is olyan régen készült. Míg várakoztam azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon melyikkel lehet nagyobb fájdalmat okozni a testvérpárnak. Egész pontosan csak én gondoltam őket testvéreknek ugyanis nagyon hasonlítottak egymásra. Első ként a kristályokra gondoltam, hogy mindkét férfi torkán egyenlő mértékben dugom le őket. Utána a kulcsra vetült a szemem, hogy azzal kéne kivájni a szívüket, mert tompa tárgyal, sokkal nagyobb kínt lehet okozni. Ekkor váratlanul két dolog is beugrott az egyik, hogy itt nem lehet fájdalmat érezni. A másik sokkal érdekesebb miszerint a kulcsok rendeltetése, hogy bizonyos tárgyakat lehessen nyitni illetve zárni vele például bilincseket. Bár nem fűztem sok reményt hozzá azonban tettem egy kisérletet hátha szerencsém lesz.

Ha egy rajzfilmben lettünk volna simán csak le kellett volna fénymásolni azt a nyilat és már mehet is a sokszorosítás. Igaz ott nem volt ilyen gép ennek ellenére tudtunk fényképet csinálni így csak a lapról kellett volna kivenni. Ez a különbség a rajzfilm és a ’valóság’ között az egyikben minden lehetséges a másikban már nem annyira. Volt egy másik gondolatom miszerint el kellet volna pusztítani a nyilat így a vita okafogyottá vált volna.

Jó. Vannak helyzetek amikbe az ember belecsöppen. Ilyen volt a mai reggel Kanaminak. Aztán jöttek a helyzetek amiket ők alakítottak ki társával, mint a séta, a tortázás és sok sok más is.
Most megint egy olyan helyzet alakult ki amit nem ő alakított eddig. Leestek egy személy miatt egy sötét kis lyukba, amiben egy ikerpár veszekedett.

Kanami eddig is mérges volt az eddigi események okán, amit nem részleteznék, de az nem esett jól neki, hogy bár veszekedni akart, mégis ő lett a békebíró.
-most komolyan én döntsem el, hogy kié a tegeznyi nyíl? Ha-ha-volt egy szörnyű és egyben zseniális ötlete.

Azonban mielőtt ebbe beavatott volna mindenkit, még a saját narrátorát is, körbement a helységben és azt tette, amit az ikrek is.
Ignorálta őket, amíg K1-hez ment.
-találtál egy kulcsot? Próbáljuk ki hamar, utána meg kell oldani a két tökkelütött gondját is-jelentette ki elképesztően hidegen.
Nézte az asztalon a tárgyakat, a képet, pedig megfogta és egy jót mosolygott magán.
Úgy nézett ki rajta, mintha egy ajtó kukucskálóján át fényképezték volna le.

Közben K1 a zárral babrált, remélte Kanami, hogy sikerül kinyitnia a zárat neki.
-szóóóval ti ketten.... Ámor és Cupido ugye? Ti azt szeretnétek,
hogy adjam oda valakinek a nyilakat-tette le a képet az asztalra, arcára egy mosoly ült, majd megfordult és óvatosan az asztalnak dőlt háttal.
-nekem van egy jobb ötletem, mind az enyém!-nézett rájuk önelégülten, hogy erre vajon mit lépnek...

Fura dolog, én sem hittem, hogy ezt találta ki, komolyan. És most, hogy tudom mi volt a nagy terve látom, hogy komolyan gondolta, ha az egyiknek adja a másik fog rá haragudni, ha a másiknak, akkor ez megint igaz, ezért nem adja senkinek, így mindenki lehet rá mérges.

Persze ez a terv azon áll vagy bukik, hogy a lakatos-pelenkás társa kitudja-e nyitni a zárat.

Keresztbe kulcsolta a kezeit és várta, hogy mik a fejlemények.

Hiába próbálgattam a kulcsot sajnálatos módon nem jártam sikerrel. Mi értelme van előhagyni egy kulcsot, ha nem használható az égvilágon semmire? Meglehet, hogy ez is az idióta viccük egy része volt, mint ahogy az is, hogy rám pelenkát húztak vagy, ahogy a lány oldala megállás nélkül viszketett. Kanaminak lett egy zseniális ötlete miszerint megtartja saját magának a nyílvesszőket, amivel egy hatalmasat nőtt a szememben. Én úgy gondoltam az lenne a legjobb bosszú, hogy a szemük láttára töröm ripityára imádatuk tárgyát. Addig megállás nélkül veszekedtek viszont abban a pillanatban egyként kiáltották azt, hogy nem. Bár nem mondhatnám, hogy a gondolkodás az erősségem, de valamit muszáj volt kitalálnom.

Mindegyikük azt állította, hogy nála van az a bizonyos kulcs, ami nyitotta a bilincsek zárját. Nem lehettünk biztosak benne, hogy ki hazudik, és ki mond igazat. Ez az egész nagyon hasonlított egy réges régi fejtörőre ami akkor pont nem jutott eszembe. Így jár az, aki ostobának születik, talán egy okos kérdéssel meg tudtam volna oldani a helyzetet azonban ennek akkora esélye volt, mint hóembernek a szaunában. Néztem a korábbi civakodókat majd az asztalt, hogy mit tudnék felhasználni majd egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben. Egész pontosan nem egy ötlet, hanem egy anime melyben a főszereplők hasonló problémával szembesültek. A címére már nem emlékeztem csak annyit tudtam róla, hogy régi voltak benne szörnyek, kártyák és az egyik srácnak fura sárga haja volt meg egy nyaklánca.
Óvatosan, hogy a két idegennek ne tűnjön fel magamhoz vettem két darab kristályt és a hátam mögé dugtam.

-Honnan tudjuk, melyik ötök mond igazat és melyikőtök hazudik. Lehet, hogy mindketten igazat mondotok, de ez túl szép, hogy igaz legyen, ezért a sorsra bízom. A hátam mögött az egyik kezemben van egy kristály, amelyikőtök kitalálja, melyikben van annak foglyuk neki adni a vesszőt.
Legszívesebben felkaptam volna az asztalt és elkezdtem volna törni, zúzni azonban a pontjaim ezt nem engedték még meg. Abban reménykedtem, hogy mindegyikük választ majd előveszem a kristályt leleplezi magát a hazug. Elég ostoba ötlet, de sajnos jobb nem jutott az eszembe.

Kanami zseniális terve pont azt váltotta ki belőlük amit várt.
Egy hatalmas nem választ kapott, vagyis nem tetszett neki. Fogta és jobb kezével hátrasöpörte a haját, de mielőtt bármit szólt volna K1 lépett akcióba.
A fiú ötlete egész kreatív volt, így megvárta, mit szólnak hozzá a tagok.

Hátradőlt és élvezte a dolgokat, de sejtette előre mi lesz.
Hadd vázoljam fel szó szerint a gondolatait
~ha az a kettő el is fogadja az ajánlatát nyerünk, de nem fogják,
mert az a lényeg, hogy mi döntsük el ki kapja szerintem, de ebben akkor lehetünk biztosak ha a két féleszű nem fogadja el az ő ajánlatát és az enyémet sem ha-haa!~nevetett fel egy picit Kanami miközben várta mi lesz.
Neki ez már win-win játék, csak az érdekelte miképpen működik a dolog.

Ha a két jószág nem fogadta el Kanami ajánlatát akkor elkezdte nekik adagolni az övét.
-jól van jól van fiúk, úgy hiszem értem mire megy ki a játék,
de meg kell értenetek, hogy nekünk is vannak dolgaink, például jószándékból elengedtek minket és én cserébe választok közületek, egyébként sem tudom odaadni nektek, amíg levagyok kötözve-villantotta fel a jobb szemét, egy kissé önző ábrázattal, majd a tetőn át beszűrődő fény és az az álltal megvilágított apró porszemeken át előrébb sétált, kinyújtva a bilincses kezét.
-na mit szóltok? Már oda is adom azonnal annak aki elenged!-nézett a két alakra.
-It's win-win for all of us!

Meg voltam róla győződve, hogy ezzel a tervvel végre keresztbe tehetek az ikerpárnak bár nem tudhattam tényleg ikrek. Sok ember van a világon, aki megszólalásig hasonlít, a másikra még sincs köztük semmiféle rokoni kapcsolat. Ezt nevezik úgy, hogy a sors fintora mások pedig egyszerű véletlennek tudják be a dolgot. Én személy szerint nem hittem a véletlenekben ugyanis oly gyakran fordulnak elő, hogy ki van zárva, hogy ez egy spontán dolog legyen. Egyik alkalommal reggel eszembe jutott az egyik kedvenc filmem egy jelenete, amit évek óta nem láttam. Este mikor bekapcsoltam a televíziót szerintetek mi tárult elém. Az a bizonyos film ráadásul az a jelenet, amiért én annyira odavoltam. És nem egyszer fordult velem ilyen az elmúlt évek során némelyik kellemes élmény volt másikak nem annyira. Ezért gondoltam arra, hogy tényleg van valaki, aki figyel mindnyájunkat és állandóan beleszól az életünkbe, próbálja formálgatni attól függően éppen milyen kedve van. Persze nem hittem ebben igazán ez csak amolyan megérzés volt, vagy csak az agyamra ment az influenza.

Visszatérve a történethez éppen ott voltunk mikor egy zseniálisnak tűnő ötlettel álltam elő, amivel kissé még magamat is sikerült meglepnem. Elhitettem velük, hogy van választási lehetőségük, de közben egész végig az én kezemben lett volna az a bizonyos gyeplő. Kerek tíz másodpercig örülhettem ugyanis úgy félresöpörtek engem meg az elképzelésemet akár a szemetet. Valami oknál fogva teljesen bele voltak örülve Kanami-ba amit őszintén meg tudtam érteni. Nekem is sokkal szimpatikusabb egy csinos,temperamentumos lány, mint egy félig meztelen, pelenkába öltözött fickó. Azért is nem haragudtam meg annyira csak egy kicsikét ezért elhatároztam a kezemben lévő kristályokat nem adom vissza, hanem elteszem jobb napokra. Óvatosan mindkettőt belecsúsztattam a zsebeimbe azzal a szándékkal, hogy az egyiket majd átadom a társamnak. Ennyi nyűglődés után úgy éreztem megérdemlik, ha megrövidítem őket pár fotó kristállyal. Jól is tettem, mert a következő pillanatban egyszerre indultak felén az idegenek kezükben a kulcsokkal. Úgy tűnt valakinek a terve bevált bizonyos személyekével ellentétben. Ez is mutatta, hogy ő sokkal eszesebb volt, mint én.

Kanami nem az a személy volt, aki visszahőkölt volna egy kihívás miatt.
Látta, hogy K1 nagyon próbálkozik, de a két figura nagyon hozzá ragaszkodott.
-Kis perverzek, ennyire ragaszkodnak hozzá, hogy döntsek?-tette hozzá halkan, és kissé megkönnyebbült amikor a bilincset kezdték babrálni a kezén. Félszemmel éppen elkapta előtte Kanami mit is tesz az ő lovagja. Még hogy lopni ezektől? Hát erre befizetek én is, és Kanami sem gondolta másképp. Egy kicsit megcsóválta a fejét, de mielőtt lebuknának mondta
-Ez így máris jobb pajtikák, tudjátok, hogy mennyire zavaró ez nekem? Neki is mondjuk, de ő meg csak nem csinált a pelusába tőle.-kezdett el kuncogni.-és éppen miatta fontos, hogy melyikőtök Ámor és melyikőtök Cupido-hunyta le a szemét és arrébb sétált anélkül, hogy rángatta volna a láncot és vele együtt K1-et. Nem mintha nem tetszett volna neki a tudat, hogy függnek tőle, de ő ezt nem így képzelte el eredetileg.
-szerintem azért máshogy is lehetett volna ezt egy picit intézni... Na csüccs ezt meg kell beszélni!-intett és szépen várt amíg leülnek, úgy egy másodpercig-Hátha nem akkor nem... szóval hogy is van ez, hogy csak úgy elrablunk embereket? Hmm?? Nem tetszik ahogy viselkedtek... Éééés ha jól emlékszem kedves Cupido te voltál aki elhozott minket ugye?-kezdett hangosan gondolkodni, de mielőtt bármilyen döntést hozna, Kanami érezte, hogy játszaniuk kell egy picit velük, plusz ha K1-nek kedve van addig teheti, amihez csak kedve van. Mondjuk egy kristály Kanaminak is jól jönne, de ő egyenlőre csak figyelem elterelő, vagy mi...

Szóval ott tartottunk, hogy Kanami terve szépen alakult, úgy ahogyan a nagykönyvben meg van írva az enyémet meg egyáltalán meg sem hallották. Annyira sikerült felizgatnia őket, hogy egy emberként ugrottak hozzánk és kezdték el birizgálni a csuklónkat. Normál esetben ezt nem tűrtem volna, hogy egy idegen férfi foldozza a csuklómat, mert én a csinos lányokat szerettem. Semmi bajom nem volt az extrém gondolkozású emberekkel, de én tartottam magamat a hagyományokhoz. Most az egyszer hajlandó voltam szemet hunyni ugyanis azért csinálták, hogy megszabadítsanak minket azoktól a szörnyűséges bilincsektől. Miközben ott dolgozgattak Kanami felajánlotta nekik, hogy beszéljék meg ezt a helyzetet ugyanis békésen is meg lehetett volna oldani. Én ezzel nem értettem egyet ugyanis egy jó nagy pofont érdemeltek volna mindketten nem pedig lelki tanácsadást. Mikor megkérdezte tőlük melyik Cupido és Ámor erre fölkapta a fejemet ugyanis nem emlékeztem rá, hogy bemutatkoztak volna. Meglehet, hogy megtették csak az én fejemből esett ki, bizony az öregedés nagy csúnya dolog. Az egyik pillanatban még csak a memóriám romlik, a következőben már nem hajlik a csípőm és legvégül azon kapom magam, hogy egész nap egy pelenkában mászkálok. Na, nem azért mert valami dilinós azt hiszi magáról, hogy vicces. Hanem azért mert csak így fogom tudni megőrizni a méltóságomat, a nadrágom tisztaságáról nem is beszélve.

Már vagy két perce próbálkoztak és egyre kétségbe esettnek tűntek. Egy gondolat ütött szöget a fejemben miszerint egyikük sem tud rajtam segíteni azonban ez nem történhetett meg.
- Ugye ez csak valami vicc? – kérdeztem.
Ezután teljesen elvesztettem az önuralmamat majd egy villámot megszégyenítő sebességgel elkaptam mindegyikük torkát és olyan erősen szorítottam, ahogyan csak bírtam. Meglehet még csak kezdő voltam és nem sok pontot osztottam el, de akkor egy cseppet sem érdekelt.
- Háromig számolok. Ha addig nem szeditek, le nagyon mérges leszek. Három.
Egy perc után persze lehígattam ha Kanami kért rá akkor előbb bár akkor nem érzékeltem az időt.

~egész szép sztori volt, nekem végülis tetszett, de legalább ne raboltak volna el és ne kötöztek volna hozzá máshoz az engedélyem nélkül, de végül is nincs mit tenni, ilyen némelyik küldetés a SAOban~gondolta Kanami. A helyzet magaslatán érezte magát, még pár perc és kiszabadulnak.

Vagyis a fejében így nézett ki a dolog. Még a fura tagokat is jól kiosztotta, hogy valamiben javíthatnának-tuti lenne jelentkező akkor is ha nem raboltok el random tagokat, csak kicsit érdekesre kell fogalmazni a kiírást.-őszinte volt Kanami, és türelmes. Ritka pillanatai egyie volt.-mit szólsz ehhez K1? Te is jöttél volna a hívásra nem? Mondjuk lehet nem velem akartál volna jönni, de jöttél vona-gondolkodott hangosan, majd észrevette, hogy valami nem stimmel...

K1 hirtelen elkapta két tag nyakát. Ekkor döbbent rá Kanami, hogy egy ideje babrálnak a kulcsokkal, és pedig hjól megy minden és a jó kulcsot használják, akkor egy pillanat az egész.
-K1? ööö el ne engedd őket, ha nem tudnak minket elengedni akkor pedig a tegez is a miénk!-kezdett el gondolkodni, hogy most mi legyen, de közben K1 letette őket.

Elképesztően ideges volt a lány, annyira ideges volt, hogy ilyen téren lépett egy szintet. Ezt úgy kell érte, hogy amikor Kanami mérges először csak poénkodik a megveréssel, utána a második szinten üt egyet. A következő lépésnél törés zúzás van, ez az a szint amit eddig elért.
Most viszont...

Nyugodtnak tűnt. A fejében semmi nem volt, csak a szívverésének a hangja
-hogy lehet, hogy nem jó a kulcs? Mégis hogy?-kezdett vörösödni a feje.
-Azonnal. Szedjétek. Le.-odasétált az egyikhez és felemelte egykézzel.

Gondolom mindenkivel előfordult már az élete során, hogy olyan dühös lett már az hihette, hogy fel fog robbanni mérgében. Én mindig is próbáltam nyugodt maradni ugyanis az idegességtől egyetlen probléma sem oldódott meg, sőt inkább csak tetézte azt. Testalkatomból kifolyólag elég sok inzultus ért és mivel nem rendelkeztem egy oroszlán bátorságával így mindig csak meghunyászkodtam. Eleinte nagyon zavart a dolog, de a végén csak legyintettem egyet mondván az egész nem számít. Természetesen nem egyszer próbáltam magamon változtatni azonban mindegyik kísérletem kudarcba fulladt. Elsőként egy kis plusz súlyt akartam magamra szedni, mert így egy könnyed szelő is könnyedén arrébb tudott taszigálni. Mikor nagy nehezen végül sikerült magamhoz vennem némi fölösleget az azon nyomban el is tűnt egy kihagyott vacsora miatt vagy, mert elmentem a parkba sétálni. Ezután igyekeztem megfogadni az ismerősöm tanácsát miszerint úgy kell magunkat szeretni, ahogyan vagyunk. Részben sikerült is miszerint beletörődtem a sorsomban, de egyáltalán nem szerettem magamat.

Majd egyszer csak jött az a bizonyos ajánlat és a Sword Art Online és egy csapásra minden megváltozott. Ott a kinézett csupán egy dekoráció volt és mindent a számok tartottak az arányításuk alatt. Az erőhöz nem kellett éveken át keményen dolgozni pusztán néhány pontot kellett tenni a megfelelő helyre és tessék máris olyan erős lettél, mint száz marha. Azonban itt sem minden fenékig tejföl, nem szál az ember szájába a sült galamb és erre nagyon hamar rá kellett jönnöm. Mégis viszonylag jól éreztem magamat egészen addig a pillanatig.

Ott álltam hozzáláncolva egy gyönyörű lányhoz egy szál pelenkában és éppen két idegen fickó nyakát szorítottam. Nem elég, hogy bevontak minket a gyerekes viszályukba nevetség tárgyává tettek minket a végén még azt a nyavalyás bilincset sem tudták lenni rólunk. Mint említettem világ életemben nyugodt ember voltam, de nekik sikerült kihozni belőlem a szunnyadó vadállatot. Legszívesebben kiskanállal vettem volna ki a szívüket, mert tudtam, hogy úgy jobban fáj, mintha tőrrel csinálnám. Abban a pillanatban nyoma sem volt annak a szelíd, visszahúzódó, nyápic kis alaknak, aki mindig is lenni szoktam. Nem tudom pontosan, de az az érzésem, hogy Kanami lehetett jó hatással rám. Addig csak azért viselkedtem magabiztosan, hogy imponálhassak neki, de abban a pillanatban ez teljesen hidegen hagyott. Egy darabig még szorítottam a torkukat azonban nagy sajnálatomra egyikük sem vesztette el az eszméletét. Talán azért mert nem voltam elég erős hozzá vagy, mert védett övezetben voltunk.

Mikor elengedtem őket társnőm lépett előre ám velem ellentétben ő nem hangoskodott, de jóval félelmetesebbnek tűnt, mint én. A kettőnk produkcióját össze sem lehetett hasonlítani maga volt a megtestesült ridegség. Csak három egyszerű szót mondott, amitől nekem is a hideg futkosott a hátamon. Lehet, hogy valójában nem történt meg azonban én tényleg érezni véltem. Megfordult a fejemben, hogy lehet az a két idióta véletlenül rossz kulcsokat vetek magukhoz, megesik az ilyen, ha az ember nagyon kapkod.
- Most tudni akarjuk, hol vannak a jó kulcsok! Talán abban a szobában ott hátul!? – kérdeztem még mindig dühösen bár már sikerült valamelyest lehiggadnom.
Tisztában voltam vele, hogy holtan egyiküknek se vehetjük, hasznát ezért úgy gondoltam előbb rávesszük őket, hogy segítsenek, és csak utána csinálunk belőlük fasírtot.A választ nem is vártam meg belerúgtam az egyikükbe, hogy csipkedje magát. Valahányszor megállt biztatás képen belerúgtam egyet a valagába csakhogy érezze a törődést.
- Befelé.

Kanami meglepődött K1-en erélyesen lépett fel, holott néha nagyon is erőltetett és nyugodt szokott lenni. Kikerekedtek a szemei a férfi láttán, de aztán csak elengedte őket, egy pici mosolyt engedett meg, majd utána felemelte az egyiket.

Miközben a magasban lengett a fickó, K1 pár értelmes dolgot vázolt fel. Észrevett egy ajtót a háttérben.
Összeszorította szabad öklét, mely egyben a bilincses keze is volt, szemeivel pedig Ámort vagy Cupidot nézte a másik kezében. Összeszorította a fogát, a szemeit, és félre kapta a fejét
-Itt helyben meg kéne ölnöm mindkettőt...-tette hozzá és engedni kezdte lejjebb a férfit.
K1-rre nézett és utána az ajtóra, de csak nem engedte a gondolat, hogy a két féleszű nem tudta őket elengedni, és amíg K1 noszogatni kezdte az egyiket, addig Kanami a másikat nekidobta a formálódó ajtónak.
-Nagyon ajánlom, hogy odabent legyen a megoldás, mertha nem....-nem fejezte be a mondatot.
Sosem jelent jót, és az egészet az sem könnyítette meg, hogy nem tudta, melyik melyik... Mert ugye azt nem mondták el. Egyben viszont biztos lett a lány
-Amíg nem vagyunk szabadok tutibiztos, hogy nem kaptok egy darab nyilat sem, utána is mi döntjük el-érte utól a két Ámoros-Cupidost és lassan nyitotta ki az ajtót, közben remélve, hogy ott lesz a megoldás.
Ha pedig nem lenne ott a megoldás, nos akkor a város széle már vár is minket, mert az biztos, hogy fejek fognak hullani.

Fogalmam sincs, hogy miért tettem azt, amit tettem azonban utólag semmin sem lehet változtatni. most, hogy így egymás között vagyunk, megsúgom, ha lenne rá lehetőség visszamenni, mindent ugyanúgy tennék. Én akkor nem a szerencsétlen és gyámoltalan Kan voltam, hanem a bátor és magabiztos K1. Fogalmam sem volt róla melyikük Ámor és melyik Cupido, de őszintén nem is érdekelt. Nem is gondolkodva, az ösztöneimnek engedelmeskedve cselekedtem. Nemes egyszerűséggel az ajtóhoz rugdostam az egyik jómadarat. Különös módon egyikük, sem mert ellenkezni, sőt inkább meghunyászkodtak. Ilyen még sosem fordult elő velem azelőtt mindig én voltam a sértett fél. Nem mondom, hogy élveztem és azt sem, hogy nem, de annyira dühös voltam, hogy szinte semmire sem tudtam gondolni.

Meghallottam Kanami mondandójának a végét, hogy ha mégsem találunk megoldást, akkor bizony fejek fognak hullani. Világ életemben egy békeszerető ember voltam és a szúnyogot is akkor üldöztem, ha megcsípett. Akkor viszont elég szimpatikus elképzelésnek találtam, sőt esetleg még segítettem volna is neki. Szóval végre megérkeztünk én a lány és az a két remegő kocsonya ám mikor megpróbáltuk kinyitni az ajtót nem történt semmi. Megpróbáltam még egyszer ezúttal sokkal erősebben és az ajtót is nyomtam befelé azonban ugyanez lett az eredmény.
- Ez meg mit akar jelenteni?

Éppen meg akartam fordulni, hogy a másikba is belerúgjak mikor megláttam az asztalt és a kulcsot, amit rajta hagytam. Kanami még mindig jégkirálynőt játszott azért picikét visszább vettem a hangerőből nehogy engem is felvegyen a halál listájára.
- Menjünk vissza az asztalhoz a kulcsért. Ha nem sikerül még itt van az övéké. Ha sem válik, be még mindig készíthetünk belőle saslikot. – majd ekképp is tettem.

-khm, nem elég, hogy nincs nálatok a jó kulcs, még az ajtó sincs nyitva amin tovább mehetnénk?! Nem gondoljátok, hogy ez tényleg túlzás? Én tuti nem bíznám rátok a szerelmes nyilaitokat!-ordította le a két szerencsétlen fejét Kanami. Arca idegességet sugallt, ahogy a kiállása is. Orrnyergét kezdte el szorongatni, nem tudta mit kéne tennie a kalandorlánynak.

Egyből azon gondolkodott, hogy most hogyan másszanak ki a kupac nagy és büdös lócitromból.
K1-nek támadt előbb ötlete, miszerint valamelyik kulcs csak jó lesz a háromból.
-rendben, menjünk érte-mondta Kanami, kicsit egyhangúan-de had jegyezzem meg, hogy nekem inkább az tűnne jó tervnek, ha a fejüket belevernénk sokszor egymás után az ajtóba,
hátha engedne a fa, vagyis a pixel. De ha mégse engedne, mi akkor is jól szórakoztunk-pillantott vissza a Ámorra és Cupidora, akik még mindig az ajtóban kuporogtak és motyogtak

Amikor a bilincses páros az asztalhoz ért, Kanami rátenyerelt az asztalra és előre dőlt picit. Súgni akart valamit K1-nek, vagyis inkább bizalmasan halkan beszélni vele-mi lesz ha nem jó? Belegondoltál már, hogy mivan ha bugos a küldetés?-majd miután megbeszélték a dolgot visszamentek az ajtóhoz.
Fa berakása klasszikus és régies hatást keltett neki, és egy régi és nagy kilincs és lyuk volt rajta. A lány hagyta K1-nek kipróbálni az asztalon lévő kulcsot, majd ha esetleg nem volt jó a két szerelem mániást vette rá
-ti kulcsotok is próbáljátok ki

*dobpergés* Sikerült kinyitni az ajtót, bár az egyik iker gépies segítsége kellett hozzá.
Na a helyzet viszont az, hogy az ajtó mögöt ott áll egy alacsony, fejletlen kislányka, kezében egy teljesen egyszerű kulcsot szorongatva. Meglátja az ikreket, és láthatóan nagyon mérges lesz
- Mi a fenét gondoltatok már megint? Legalább gondolkoznátok barmok... - azután felétek fordul.
-Ne haragudjatok a hülye testvéreimre... Bolondok, és úgy jöttek el szórakozni, hogy a bilincsük kulcsát otthon felejtették. - ezzel odalép, és 2 pillanat alatt megszabadít titeket a bilincstől, mélyen meghajol bocsánatkérően, és kézenfogja a két sokkos jómadarat, és az ajtó túloldalán eltűnik velük. 
Nyitva az ajtó, szabadok vagytok.

Mielőtt elfelejtem. Az ajtó túloldalán egy hosszú lépcső vezet fel a felszínre. Amint felértek, K1 felszerelése a normális állapotba kerül. Ugye nem siettek elválni egymástól?

Zárókör, meséből ez volt az utolsó, aztán jutalmazás :3