[Küldetés] Craze Maze

Ahogy befejeztem az előző küldetésem, már épp elméláztam, hogy most mihez is kezdjek magammal és sétálgattam valamerre még jómagam se tudtam merre. Csak egy enyhén, kicsit eluntam magam a harcmentes küldetés miatt...  
~Hmmm... Ez a hirdető tábla, nézzük mi van, hátha találok valamit
Unottan néztem a táblára, hátha megakad valami érdekesen a szemem, de semmi szóra méltót nem találtam. Elsőre legalábbis. Valami kis szakadt rózsaszín papírocska, amit majdnem, hogy elrepítette a szél.
~Hmmm... hát, na lássuk, talán lesz valami harc...

A Rózsaszín papíron:

~Éjjel?... Hmmm... Ez jó lesz! Akkor menjünk! Majd megmutatja, hogy hova menjek, és megvárom a sötétedést! Remélem, senki másnak nem tűnik fel a levél! Vagy legalábbis nem olyannak aki visszafogna egy harctól, mert "Az erőszak nem megoldás, és nem is jó bla-bla-bla..."
Megnéztem az időt "21:00"
~Lehet, hogy el kéne indulnom, még soha sem jártam arra fele,  nehogy eltévedjek még a végén, és késem le a küldit.
Hátat fordítottam és elindultam, hogy minél előbb érjek a megfelelő helyre.

Kiwi időközben megigazítja a rózsaszín lapot, és megjegyzést is fűz hozzá. Haragszik, valószínűleg azért, mert csak úgy, önzetlenségből nem sokan sietnek segíteni… Meg tudom érteni…
- Igazad van…- bólintok az aggájomra adott válaszra - Mindenesetre az estékre is figyelni kell… - teszem hozzá.
- Én sem átverésre gyanakszom – bólintok – hanem arra, hogy talán éppen azért nem tud Maya segíteni az öccsének, mert nem mer éjjel bemenni, vagy ott maradni. – pontosítom a véleményemet.
A kérdésére megrázom a fejem
– Nincs sem éjjellátóm, sem látásom – válaszolok. Közben fejbecsapom magam gondolatban… A Channal közös kalandunk után az első dolgom kellett volna legyen valami ilyesmit szerezni….
Az elmélkedésre nem reagálok, mert én is elgondolkodtam… Mindenképpen fel kell deríteni a terepet nappal, hogy éjjel kevesebb meglepetés érhessen.
– Egyetértek, mielőtt bemegyünk, minél több információt kell szerezni. – bólintok a javaslatára. Nem terveztem egyedül nekivágni a kazamatának, nappal sem, éjjel pedig kifejezetten bolondnak kellene lennem hozzá… Bár…
A barátságfelkérés meglep, de szinte reflexből elfogadom, egyrészt azért, amit Kiwi is mondott, hogy könnyebben megtalájuk egymást, ha elválnánk, másrészt, mert eddigi találkozásaink alapján szimpatikus lány.
Másnap a megjelölt helyen találkoztunk. Én néhány perccel tíz előtt érkeztem, és a hátralévő idő alatt Mayát figyeltem, köszöntöm Kiwit, Robiizmust pedig üdvözlöm, ha ő is eljött, és bemutatkozom neki. Ezen kívül, hacsak hozzám nem szólnak, csendben várom, hogy megbízónk megszólaljon. 16 év körüli lányról van szó, körülbelül velem egymagas, és fekete haja van. Ránézésre ő is japán. Az indikátora pedig zöld, ami talán fontos információvá válhat a későbbiekben.
A meghajlást viszonzom én is (reflex…) Amíg beszél a fejemben szorgalmasan jegyzetelem az információkat. Outa nevű, 11 éves fiúcskát keresünk, aki meglehetősen makacs tud lenni. Nálam egy fejjel alacsonyabb, meglehetősen gyors (hurrá…). Feljegyzem azt is, hogy valamit látott a kazamata körül ,amit meg kellett néznie… Lehet ez a valami lesz a kulcs, hogy kihozzuk. Unknown a helyzete, tehát olyan helyen van, amit a rendszer Mayának nem tud jelezni… De ha jól értem nem lett fekete a neve, tehát életben van.
Amikor azt említi, hogy tud aranyat adni, ha visszahozzuk, barátságos mosollyal megrázom a fejem.
– A többiek nevében nem nyilatkozom – szólalok meg, - de én nem fogadok el aranyat ezért.  
– Tudsz esetleg még valamit a kazamatáról? – kérdezem miközben a menüjével babrál, hogy minnél kevesebb időt veszítsünk a kérdésekkel.
Ha válaszolt minden kérdésre, amit feltettünk,  Kiwire pillantok, üzenve, hogy induljunk azonnal. Amint hallótávolságon kívülre érünk, kicsit lelassítok, hogy legyen időnk megbeszélni a stratégiát.
– Azt javaslom, hogy még nappal derítsük fel amennyire lehet a kazamatát, aztán várjuk meg az éjjelt, akár odabent, és akkor kezdjük keresni Outát. – vetem fel az ötletet, mert még mindig úgy érzem, hogy nappal nem megyünk semmire a kereséssel.

Kiwivel minden gond nélkül sikerül megbeszélni a teendőket, ami az első lépést illeti. Ez jó jel, mert ha van összhang, hatékonyabban fogunk tudni segíteni a bajbajutott kissrácon. Ebben a kérdésben úgy néz ki egy irányba gondolkodunk, tehát megvan az összhang.

Sajnos úgy látszik egyikünknek sem éppen a legjobb terep az este… Ráadásul nekem jelenleg nem is áll rendelkezésemre elég arany, hogy ezen változtassak… Egy délután alatt pedig nem is fogom tudni előteremteni a szükséges összeget… Viszont oda kerül e mellé a teendő mellé a fejemben egy nagy, piros felkiálltójel. Sürgősen pótolnom kellene ezeket a hiányosságokat…

 Kiwivel a helyszínre tartva találkozom, és bár nem terveztem, örülök, hogy együtt érkezünk. Rámosolygok, de belemerülök Maya figyelésébe.

Maya viselkedése teljes egészében azt sugározza, hogy mindenben segíteni szeretne, amiben tud. Mikor közlöm, hogy nem fogadok el aranyat tőle, elpirul. Szegény nem igazán tudja mit tehetne… Mintha magamat látnám úgy fél éve… Szerencsémre akkor találkoztam Shuval… Lassan komolyan személyes ügyemmé válik ez a feladat, amit minden áron szeretnék megoldani, minél előbb, a lehető legjobb eredménnyel.

Mondókája végén nem csak nekem, hanem Kiwinek is vannak még kérdései, így sajnos eltelik némi idő, mire elindulhattunk, de az információk remélhetőleg megérik ezt a veszteséget.

Éjjel a szóbeszédek szerint számolnunk kell egy erős mobbal, amiről senki nem tudja, hogy micsoda… Szép kilátás… Lopva Kiwire pillantok azon gondolkodva, hogy vajon milyen erős… Merthogy én nem vagyok számottevő tényező egy erős szörny ellen, abban biztos vagyok…

 – Nem tudunk semmit a szörnyről – mondom együttérzőn a kérdésére, hogy Outa elszaladt-e a szörny elől. – Ha azt mondod, gyors fiú, akkor szerintem könnyen lehet, hogy el tudott bújni valahova. – mosolygok bíztatóan. Nem szeretném feleslegesen a negatív lehetőségekkel ijesztgetni. Ráérünk vele akkor, ha nem járunk sikerrel, esetleg olyat alálunk, amit nem szeretnénk.

 A szóbeszéd alátámasztja az elképzelésemet, miszerint este nem lehet ki-be járni a kazamatába. A kérdés már csak az, hogy Outa nappal miért nem tudott kijönni… Rossz sejtésem van, amit nem akarok Maya előtt kimondani…

Nagy gyorsaság, azon kívül kiegyensúlyozott pontozás, és kiképző… Tehát valamivel gyengébb a fiú, mint a szintje sugallná, ellenben gyors, ami bíztató arra nézve, hogy életben tudott-e maradni.

– Ha tegnap délelőtt mentetek be, mikor tetted ki a cetlit? Mikor mi délután láttuk, már ott kellett lennie néhány órája… - gondolkodtam hangosan is (magamban persze rögtön fejbe is kólintom magam érte…) Furának tűnik nekem, ha ilyen hamar már segítséget kér, ahelyett, hogy itt várna Outára… márpedig a cetli tegnap délelőtt kellett hogy kikerüljön a táblára…

Nem kapjuk meg azt a segítséget, hogy tudjuk mit keresett Outa… sajnálatos…így semmi támpontunk nincs a kazamatán belüli kutatásban. Na nem baj, megoldjuk.

Két mobra viszont már tudjuk hogy számítani kell: Pók és Kék Csiga… én még egyikkel sem találkoztam, remélem Kiwinek van róluk információja.

Abban egyetértek Mayával, hogy nem jön velünk. Neki, és nekünk sem lenne jó, ha rá is vigyáznunk kellene, és ha megijed valamitől az az egész csapatot bajba keverheti…

Mikor végül elindulunk és lelassítok ismét kiderül, hogy hasonlóan gondolkodunk Kiwivel: Ő is szeretné nappal felderíteni a terepet. Miközben a céhmenüvel babrál, én gondolkodom. Valóban szükségünk lesz világítóeszközökre… Eszembe jut, hogy ez Channak milyen egyszerűen megoldható… Aztán tovább agyalok a megoldáson.

– Nem, nem tudok kovácsolni sajnos… - válaszolok bűnbánó tekintettel a kérdésére – Ezt a részét a játéknak még nem tudtam helyretenni – teszem hozzá a jártasságokra utalva. Még mindig furcsa nekem, hogy nem tudok valamit csak úgy magamtól  megtanulni, mint a főzés, hanem jártasságként meg kell venni, és nem vettem még rá magam, hogy a fontos jártasságokat megszerezzem.

– Valaminek történnie kellett bent éjjel, különben nappal ki kellett volna tudnia jönni a srácnak. - fűzöm hozzá az eltelt idővel kapcsolatos megjegyzéséhez. – Szerintem ez valahogy kapcsolódik az éjjel előbújó szörnyhöz. Talán elfogta vagy valami hasonló… - vázolom fel a meglátásomat, nem is akarva a legrosszabb eshetőségre gondolni. Ha már az elején feladjuk, az csökkenti az esélyünket a sikerre.

A következő felvetésére elmosolyodok

– Előbb nézzük meg nappal, hogy milyen is az a Kazamata – bólintok. Felesleges azon gondolkozni, hogy mi sülhet el rosszul, amíg semmit nem tudunk, ami a segítségünkre lehet.

– Valószínűleg tudunk. – gondolkodtam el vele együtt a felvetésen.

– Vászonnak felhasználhatjuk a ruhám egy darabját – ajánlom fel, hogy levágjunk egy darabot a „szokásos” Miko öltözetemből. – Botot szerintem találunk a közelben… Már csak éghető anyagot kellene szereznünk valahonnan…Nekem sajnos a szobámban sincs… Nem szoktam főzni... – sorolom tovább. Megvalósíthatónak tűnik az ötlet, ha sikerül olajat vagy viaszt szerezni... Közben Robiizmust ha csatlakozott is hozzánk valószínűleg elnyomtuk a csacsogásunkkal.

Azért kérdő tekintettel felé is fordulok, ha velünk tart, hogy ő is elmondja a véleményét.

Megérkezve a kazamata bejáratához, átadom a vezetést Kiwinek, mint tapasztaltabb játékosnak. Barlangról van szó, enyhe sós levegővel… Valahol tengerhez kapcsolódna?

~Hova estem én le már megint?! Kezd az ilyen dolgokból elegem lenni! Nincs soha olyan, hogy ne zuhanjak le valahonnan?! De legalább nem sebesültem... viszont megint csak nem látok jóformán semmit... lényegtelen... induljunk el egy irányba aztán lesz valami....
Nagy nehezen feltápászkodtam a talajról, majd elkezdem óvatos léptekkel haladni előre, és valamit összehozni, hátha lesz valami. Ahogy kezdi a szemem megszokni ezt a sötétet viszonylag már normálisan tudok haladni. Mikor már majd húsz perce sétálgattam gondolkoztam el.
~Hmmm... Már lassan fél órája bolyongok... nem fogok így semmire se menni... persze, hogy én kapom meg mindig a legunalmasabb és sétálgatós küldiket... már rám férne valami...
Ekkor egy Kék Csiga kúszott be elém.
~Höh... ez... egy... csiga... egy kék csiga... nézzük meg mit írnak róla...

Csiga statok *lö megnézem:

~Khmm... Nem baj, a harc hát harc!
-Hé! -kiáltottam egyet a csigára, hogy rám figyeljen- Gyere!
Előrántottam a katanámat, és alapállasba helyezkedtem, felkészültem egy gyors csapásra.
~Nem kéne ezen olyan sokat gondolkodnom végül is, csak egy csiga. és nem egy óriási. Nagyjából egy ütés lesz.
A Csiga felém fordult és látszott, hogy nem tetszem neki, de én nem hezitáltam, amint elindult ugrottam egyet, és megfeleztem a csiga házát miközben mellette futottam el mögötte megállva kiegyenesedve, a katanámat megfordítottam a kezembe, hogy a penge lefele nézzen, majd a csigába döftem egy határozott mozdulattal, és az szét hullót pixelekre és haladtam tovább.
~Legalább azt tudom, hogy nem törik kettőbe a kardom... Remélem, ha megint harcba ütközök az már keményebb lesz, de azért gáz se legyen a vége...
Ahogy haladok előre, jobbra, balra valamerre folyamatosan, körülbelül olyan tíz-húsz perc múlva már várva a csatát haladok végig egy viszonylag hosszú egyenes szakaszon, majd hirtelen valamibe beleragad a fejem és a hátamra estem, mintha kötélbe futottam volna, csak az a ragadós valami még mindig az arcomon dekkol.
~Mi a ***?! Ez... mi? - szedem le az arcomról a cuccost amibe belementem, és vizsgálom- Basszus! Ez pókháló... akkor ez azt jelenti... hmmm...
Kicsit vigyorogni kezdtem, mert harcot sejtettem. Elindultam megint egyenesen a kezemmel szedve le az előttem lévő hálókat, hogy ne ragadjak bele megint. Ahogy megyek előre, a barlang tetejéről elém esett pár kisebb kő, mázlimra nem rám esett. Megálltam a kavicsok előtt és vártam picit mi is fog történni, aztán lábak mozgására lettem figyelmes. Mivel nincs semmi pontom hallgatózáson nagyon közel lehet, és nem pont lopakodni akar. A fejem felett hallottam kicsit mögülem meg előlem, de lehet, hogy csak vízhang.
~Na most ketten lesztek, vagy csak vízhanggal játszol? Ha egyedül nagy peched van!
Elkezdtem körbenézni mindenfele, hátha meglátom az ellenfelem vagy ellenfeleim. Párszor már megfordultam mire ahogy megint a hátam mögé nézek egy pók néz vissza a sok szemével az én kettőmbe. Megőrizve a hidegvérem szembe fordulok vele, és elkezdtek picit hátrálni míg valami hirtelen elkapta a nyakam, és fojtani kezdett, mikor megnéztem egy másik pók az.
~Ehh... ez így valami, csak éljem túl! Gyerünk!
-Gyerünk!
Kiáltok fel, erre a szemben lévő elkezd hintázni felém, én erre megpróbáltam hátat fordítani aközben, hogy egy folyt, de a lábamat is leszorította egy.
~Három! Ez a király!
Hátra nyúltam megfogtam az első dögöt amit a himbálódzó társához vágtam, majd kiakartam rántani a kardom, de az egyik leragasztotta pókhálóval, amire rátérdelek a lábamat fogóra, megfogtam az egyik lábát, és kitéptem a helyéről annak a karmának a segítségével kiszabadítottam a katanámat, még épp időben, hogy legalább levédjem azt a két pókot amit egymáshoz vágtam, mert időközben azok újra rajthoz álltak és felém ugrottam, és ámbár védtem, mégis hátra hőköltem, és majdnem elestem, de sikerült megállnom, és most mind a három pók velem néz farkas szemet, és várnak a lépésemre. Alaphelyzetbe álltam, bal lábam előre oldalasan láva, jobb kezemben a katana, és az kicsit előre nyújtva bal kezemmel meg a markolat alját fogom.
~Nem... nem most használom a képességem. Elvégre ha most használnám a kövi harcban nem tudnám használni, és ha olyan az ellenfelem gázos lenne...
A középen álló nekem ugrott mire, én megpróbáltam félbevágni, de kicsit mellé hasítottam így csak egy-két lábat sikerült levágnom, és szép sebet ejteni benne ezzel 4 HP-t vesztett, és 1 maradt neki. A másik kettő meg megpróbált behálózni, de csak a kardomra sikerült hálót lőniük, ez azonban azzal járt, hogy sikeresen kirántották a kezemből a kardom mely a földre hullt, én meg három ellenféllel szemben fegyvertelenül álltam.
~Ebből baj lesz!
Az egy HP-hoz oda ugrottam lekönyökölve a fejét, így a maradék egy HP-ja is elúszott.
~Már csak kettő! Ez az!
Miközben tápászkodtam fel, a másik kettő rám ugrott és vissza taszítottak a földre, s megpróbáltam belém harapni a csápjaikkal, de én az egyik kezemmel az egyiknek a csápjait fogtam le, a másik kezemmel a másiknak a csápjait fogtam le, és próbáltam eltolni mind a kettőt ellökni magamtól. Majd egy percig voltunk így, mikor az egyik fellőtt egy pókhálót a falra és kvázi elhúzott, mire a másikat ledobtam magamról, és odaszaladtam a kardomhoz, de elé ugrott az a pók amelyik az előbb elment. Beszorítottak az egyik előttem a másik mögöttem, és még mindig fegyverem. Hirtelen felindulásból elrugaszkodtam, és konkrétan átvetődtem az előttem álló pók felett a kardomért, és épphogy sikerült, megfogtam a katanám, letöröltem egy erélyes mozdulattal és rávetődtem arra a pókra amin átvetődtem az előbb és sikerült félbe vágnom ezzel megöltem, és ez is pixelekre hullót, de a pixelek közül megjelent a másik pók ami egyenest a fejemnek ugrott ezzel én elestem, a fejembe bevertem egy kőbe, kicsit megszédültem, és belém harapott, ezzel is okozva egy kis sérülést talán. Gyorsan egyből ledobtam magamról, és felálltam vele szembe.
~Ohh basszus... kettőt látok belőle... ez nem lesz jó...
Mivel nagyon megszédültem, a következő suhintásom, majdnem hogy csak a földet ütötte, mert ennyi erővel amit én ezzel csináltam pedikűröztethetném... mert csak a karmából vágtam egy keveset, mire az rám akart ugrani, de én szinte elgurultam előle, és egy nagyon nem célzott, de betalált szúrással a fején keresztül átszúrtam az egész pókot, ezzel meg is ölve.
A kardom felemelve a még rajta lévő tetemmel, diadalittasan elkiáltottam magam miközben a pók szétrobbant pixelekre
-Ez az! Ennyi! Még! Gyertek!
Ezután a szédüléstől kicsit eldőltem, és... el is aludtam... nem sok egy kis idő múlva fel is keltem, a kardom a hüvelyébe csúsztattam, majd elindultam arra amerre úgy emlékeztem, hogy épp tartottam bár az sem biztos, hogy jól emlékszem sokat forgolódtam, meg el is aludtam

Részemről minden kérdésre választ kapunk, amit egy-egy bólintással veszek tudomásul. A kérdésre, hogy Maya szóljon-e valakinek vészhelyzet esetén kicsit el kell gondolkodnom. Az első Shu lenne akinek szólok, de ha igaz amit a Vigoban megtudtam, akkor rá már nem számíthatok… Eiki legutóbb sem válaszolt a megkeresésemre, Tachi nem hiszem hogy jönne, Chant nem tudom… A biztos, hogy a céhből valaki biztosan segítségünkre induna.

 – Szerintem elég, ha a Jumpy Vigorból szólsz valakinek. – pillantok Kiwire, megerősítést várva.

Út közben sebtiben beszéljük át a dolgokat Kiwivel. Jogos a felvetése, de túl keveset tudunk ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonjunk…

- Nem feltétlenül fogvatartásra gondoltam, hanem hogy elzárja az utat kifelé, nappal is, vagy bármi hasonló, ami miatt akadályozhatja a kijutást nappal is. De valóban, nem tudjuk milyen mobról van szó, úgyhogy semmi nem biztos. – egészítem ki a véleményét a sajátommal.

Kicsit elvörösödik, és zavarba jön, ahogy kimondja, hogy a ruhám elpixeleződne, ha rosszul vágjuk szét. Nem tudom mire gondolt, de nem is kell sokat foglalkoznom vele, mert hamar rendezi a gondolatait, és folytatja az ötletelést.

Van jobb ötlete a ruhámnál, ami kicsit megnyugtat. Egy sál könnyebben kezelhető ilyen téren, úgyhogy rábólintok.

- Nem tudom, nem a bors? – gondolkodom el én is a fűszeren… Nem igazán foglalkoztam még ilyen szempontból a fűszerekkel, úgyhogy elég tanácstalan vagyok…

- Ki kellene valahogy próbálni mielőtt bemegyünk. Rögtön észrevesszük, ha elkezd a hp-nk fogyni, és idekint nem lesz olyan veszélyes, mint odabent.- reagálok a szaggal kapcsolatos felvetésére. - És az nekünk csak hasznos lenne, ha a fáklyánk még a mobokat is elriasztaná – bólintok a megállapítására.

Követem Kiwi példáját, amikor megmutatja a menüm, és kicsit zavarban elfordítom a fejemet, csak egy futó pillantást vetve a kiosztására. Kicsit leküzdve ezt, végül megnézem a képességeit, hogy fel legyek készülve arra, hogy mit tud. Közben ő is megteheti ugyanezt az én menümben. A szemem sarkából látom csak meg, hogy idomár, de egyenlőre nem kötöm semmivel sem össze az információt.

Ha ezután Kiwi elindul felfedezni a kazamatát, akkor én is utána megyek, kicsit feszülten, mert életemben nem voltam még kazamatában.

/Chaknának itt még nincs látása!/

Kiwi láthatóan fél valamitől. És azt hiszem tudom is, hogy mitől. Na de ne szaladjunk előre. Maya mindent elmondott amit tudott, megígérte, amire megkértük, úgyhogy mást már nem várhatunk tőle, ugye? Látom Kiwin, hogy valami nem tetszik neki, és be kell vallanom, hogy azért, mert nekem sem kerek valami. Mindenesetre, hacsak Maya nem hazudik, valakinek nagy szüksége van a segítségünkre, úgyhogy félreteszem az aggályaimat.
A kazamata felfedezése előtt megcsináltuk a fáklyát, ami működik, így minden akadály elhárult, és bemehettünk a kazamatába. Még mindig látom Kiwin, hogy kicsit tart ettől az egésztől... Nagyon meg tudom érteni... Én is. De odabent egy kisfiú talán halálra rémülten várja, hogy valaki segítsen neki kijutni, ez a valaki pedig úgy néz ki mi leszünk. Remélem nem azon fog múlni a dolog, hogy nekem semmi tapasztalatom nincs a kazamatákban...
- Indulhatunk? - kérdezem bátortalanul, de ugyan akkor jelezve, hogy nem szeretném halogatni a dolgot. Minnél előbb bemegyünk, annál hamarabb tudjuk meg, hogy mi a helyzet igazából.
Belépve a kazamatába én azzal vagyok elfoglalva, hogy minden apróságot megfigyeljek, és minden apróságot megjegyezzek, amit a fáklya fénye látni enged. Szóval nem különösebben tűnik fel, hogy Kiwi elgondolkodott. A hűvös levegőben kicsit fázni kezdtem, így magam elé emeltem a karomat hogy kicsit melegítsen.  Amikor Kiwi megtorpan, én is megállok, anélkül is, hogy a kezével jelezne. Mér nyitnám  a számat, hogy megkérdezzem, mi történt, de újra jelez: Maradjak csöndben. Úgyhogy csöndben maradok, és figyelek. Minden apró zajra, árnyékra (már amennyire a fáklyafényben ezek látszanak) Közben hangtalanul készenlétbe helyezem az íjamat: gyakorlott mozdulatokkal, szinte oda sem nézve felajzom, és egy nyilat helyezek az idegre.

Elindulunk befelé a barlanba, ami számomra tele van új élményekkel, hiszen sose jártam még se barlangban, sem kazamatában. Éppen ezért a szokásosnál is jobban igyekszem mindent megfigyelni, és bevésni az emlékezetembe.
Éppen ezért veszem észre, hogy Kiwi mögött leereszkedett egy pók… Ha épp engem figyelt akkor láthatta, hogy elkerekedik a szemem, és lassan felemelem a kezemet, a pókra mutatva.
Viszont mire bármit is kinyöghetnék, a mob már jelezte a jelenlétét Kiwinek, akinek a sikítására magamhoz térek, és elvörösödve a szégyentől, amiért nem reagáltam azonnal, gyorsan egy nyilat röpítek a pók potrohába, ami Kiwi rúgásaival és ütéseivel együtt el is pixelezi az udvarias szörnyet. 
- Nem hiszem, hogy ez megnyugtat, de én is, pedig hozzám nem ért az a pók a lábával - szabadkozom én is.
Az eszmecserét viszont félbeszakítja egy gyerek kiáltása… Eléggé úgy hangzott, mintha bajban lenne, úgyhogy szó nélkül, meg sem hallva Kiwi kijelentését el kezdek a hang irányába , hát, nem egészen futni, mert a fáklya nem nálam van, de gyors léptekkel haladni, amennyire csak lehet. És találtunk egy elágazást. 
- Eszembe sem jutna - bólintok Kiwi mondhatni parancsára. Nem vettem zokon tőle, hogy figyelmeztet, mert az előbb mikor elindultam eszembe sem jutott, hogy ő is követ-e… Chakna, figyelj jobban! Mindkettőnknek veszélyes, ha szétválunk!
 - Próba szerencse, remélhetőleg arra lesz a fiú - bólintok Kiwi javaslatára, mert nekem sincs több ötletem.
Megvártam, míg aktiválta a jártasságát, ha jól sejtem a nyomkövetést, hiszen azt is láttam a menüjében.

- Outának hívják. - válaszolok a kérdésre, majd elindulunk.

~Mi baja?! Mintha azt mondtam volna viszem Mordorba, és a gyűrűt elveszem tőle....  
Gyorsan kikaptam a kezéből a kardot, majd mivel küldetés gondoltam megpróbálom elkapni és kivinni...
~ Még szép... Persze, hogy belefutott valamibe...
-Ez kellet neked?... Mondtam, hogy a nővéred miatt jöttem le érted, hogy visszavigyelek... Igaz ami igaz, még nem találkoztam vele szemtől szembe, de a küldetést elfogadtam... Mindegy...
Azzal megfogtam a gyereket és a ballvállamra dobtam át, jobb kezembe meg a kardomat szorítottam és emeltem fel a pókokkal szembe.
-Na figyelj kölyök! Most ne ficánkolj, mert leesel, és az egyikünknek sem jó. Legalább a harc végéig maradj nyugton.
~Csak gyorsan. Kezdem ezt unni. 3... 3x5=15. Nem fogom vissza magam. De képességet még mindig nem használok!
Épp, hogy a gondolatmenetem végére értem már ugrott nekem egyből kettő. Egymás alatt voltak, így szerencsére a viszonylag gyors reakciómnak hála, sikerült fentről levágnom mind a kettőt egy suhintással, az egyiknek a koponyáját úgy ahogy van félbevágtam az alatta lévőnek csak megsebesítettem a fejét, de így is a földre rogyott. Gondolom mondanom se kéne, de amelyiknek a fejét sikerült szétválasztanom meghalt. A másiknak meg két hp-ja ment le így maradt három. Ahogy felpillantottam nem láttam a harmadikat a helyén se sehol. Felugrott a földről amelyiknek már csak három élete maradt, én gyorsan hatra lépdeltem, de a pók amelyik nem ugrott nekem mögém került az akció során, és úgy ahogy voltam átestem rajta, gyorsan magamhoz szorítottam a gyereket, hogy ne legyen baja, majd amint biztonságos volt kicsit odébb löktem, és magam felé kaptam a kardom, mert ugrott rám az egyik pók, de azzal a lendülettel dobtam vissza, mert már is jött a másik. Alig álltam fel, de már ott is volt az arcom közelében, és már dőltem is újra az arcomon az egyik pókkal, a ball kezemmel lekaptam magamról, de pont belém harapott, így 3életet sebzett tőlem. Nekidobtam a falnak, és belé állítottam a kardomat ezzel megölve a három életűt. A harmadikat megint nem láttam, a fejem mellett esett le egy kő a mennyezetről, így vettem észre a pókot a fejem felett. Egyből szúrtam fel, egyenest át a gerincén a testének majd a közepén. Szépen lassan haladt le az az öt élete. Három... Kettő... Egy... Amint szétfoszlott leültem, és odanéztem a kölyökre.
-Na figyelj. Jobban jársz, ha mellettem maradsz. Nincs sok életed. Én megtudlak védeni. Ha beleegyezel akkor én kiviszlek téged. És gyorsan lezárjuk ezt az egészet és nem kell többet a pókoktól tartanod. És én is mehetek a saját utamra. A nővéred amúgy is vár Téged.

(Bocsánat a késésért. Kissé sok dolgom volt :/ )