Főtér

-Igen, úgy gondoltam én is - vakartam meg kissé a fejem. Úgy tűnik a testbeszédem nem volt eléggé kifejező ezzel kapcsolatban. Ellenben fura fordulatot vett a téma, legalábbis számomra furát, amikor is Shu kissé nevetgélve, válaszolgatni kezdett az elmotyogott, akár kérdésnek is értelmezhető gondolataimra. A példák, amiket adott, valószínűek voltak, de nekem eszembe jutott még egy megoldás.
-Nem azt akarom bizonyítani, hogy Kayaba nincs itt, ne értsd félre, de... nem lehet a változtatásokat valami belső rendszer csinálta? Mármint, a medálon kívül persze... de a többi akár lehet egy kifinomult, önjavító és karbantartó rendszer is lehetett... nézz csak körbe, ahol emberi intelligenciával rendelkező petek vannak, tehát gyakorlatilag életet teremtettek, és ahol egy ilyen világ van, oda mindenképpen kell valamiféle gépesített karbantartás... egy maroknyi ember, akik közül csak egynek van igazi, rendszerszintű hozzáférése, nem hiszem hogy hosszútávon fenn tudna tartani egy ilyen rendszert, valamilyen segítség nélkül. - mondtam egy kicsit megint elgondolkozva. Mielőtt azonban túl mélyre kerülhettem volna a gondolataimban, a lány gyorsan meg szakította a gondolatmenetemet, azzal a mondattal hogy "Lehet, hogy pont te vagy Ő, és most is csak tesztelsz", amire röviden, de hangosan felnevettem.
-Tudom, hogy ezt csak példának szántad, de... először yokai lettem, aztán pedig Kayaba.... őszintén szólva, nem tudom hogy ez előre vagy hátralépés... valószínűleg attól függ hogy egy vagy kilencfarkú kitsune lettem volna - mondtam, a nevetéstől még mindig csillogó szemekkel. Kezdtem a lány Kayabahoz való viszonyulását megérteni, ami enyhén fogalmazva is fura volt az általános hozzáálláshoz képest. Egy pillanatra majdnem kijött belőlem a pszichológus, de gyorsan emlékeztettem magam, hogy nem az én tisztem mások lelki dolgait boncolgatni, és igazából amíg nem tesz semmi kárt, addig tiszteletben is tartom. Mindenesetre belső viszályom ide vagy oda, a beszélgetést folyt tovább, és miután kissé átfogalmazva visszahallottam a szavaimat, és visszakaptam a metaforikus labdát a beszélgetésben, kissé megszeppenve folytattam.
-Én inkább arra akartam utalni, hogy ő látja így magát, de, nos, hogy válaszoljak az implicit kérdésre: hogy úgy gondolom, hogy valóban Isten, nagy I-vel, akkor nem. Ha isten kis i-vel, mint a görög pantheonban például... nos, úgy sem igazán, de végül is az SAO istenének vehetjük... hiszen itt végül is szinte korlátlan hatalommal bír itt, szóval a kifejezés pontos - mondtam kissé óvatosan, egy elegáns vállvonással. A nem éppen istenhit felé hajló lelkem nem nagyon akarta befogadni az "isten" szó használatát, bármilyen kontextusban, de adjuk meg a császárnak, ami a császáré, ahogy a mondás tartja. Az ezt követő felkészítés pedig már elég kíváncsivá tett ahhoz, hogy megesküdjek rá, hogy nem mondom el senkinek, és esküket én alapból csak akkor teszek, ha azt be is tartom.
-Esküszöm - mondtam végül ki hangosan is. Erre Shu előhívta a menüjét, majd néhány mozdulattal előhozott egy üzenetet. A feladó pedig nem más, mint maga Kayaba volt. Az üzenet tartalmára nem figyeltem egészen, mert nagyrészt leragadtam a feladónál. Lehetett ilyen-olyan teóriákat gyártani napestig, a bizonyíték bizonyíték marad. Megfordult a fejemben egy-két érdekes gondolat, például hogy a lány lehet tényleg, biztosra tudja mi a célja ennek az egésznek, nem csak, minden negativitás nélkül, úgy gondolja hogy tudja. Aztán persze ott a másik oldal is, hogy ehhez képest párszor kiemelte, hogy ő gondolja így, nem pedig simán csak tudja, bár arra is volt példa. Utóbbi ugye, azt támasztaná alá, hogy Kayaba mondta neki, vagy legalábbis erősen utalt rá. Őszintén szólva, a sok lehetőség kicsit túl sok volt nekem ahhoz, számba vegyem, így egyelőre csak figyelmen kívül hagytam a sok "lehet", "talán", és hasonlót és inkább csak a tényekre koncentráltam. Igazából erősen gondolkoztam, hogy tudnék valami olyat visszakérdezni, ami nem lenne tolakodó, vagy nem tűnne úgy mintha kihallgatni akarnám, de az üzenet kissé károsította az ez irányú képességeimet, mondhatjuk, hogy simán elállt a szavam. Nem annyira azért, mert eddig nem hittem el, hiszen ilyen vagy olyan indokból, de az ember nem nagyon kérkedik mindenféle alap nélkül azzal, hogy lepacsizott Kayabaval, hanem azért, mert ennyire nyilvánvaló bizonyíték került elém.
-Szóval, innen ered egy része annak, amit gondolsz - jött ki az első mondat amolyan meglepődött-érdeklődőn, nem éppen formában mint szerettem volna, és ezt az egy pillanatra felvillanó igencsak szerencsétlen kifejezés a képemen alá is támasztotta. Ritkán zökkenek ki, de akkor nagyon, és ez bizonyos szinten ékes példája ennek. Rontani nem akartam a helyzeten tovább, így nem kezdtem magyarázkodni, csak bocsánatkérő arckifejezés jelent meg az arcomon, és reméltem hogy nem veszik rossz néven, vagy főként nem értik félre, a nyersre sikerült mondatom.

Úgy látszik, annyira nem sikerült félre a mondatom, mint gondoltam, vagy legalábbis nem lett félre értve, mert ugyan Timidus és Shu váltott egy pillantást, nem tűntek idegesnek, vagy hasonlók. Persze, az arckifejezését csak Shunak tudtam olvasni, hiszen emberek reakcióit általában jól olvastam, de ez többnyire ösztön volt, amit az emberekétől eltérő anatómiákra nem tudtam átültetni. Lehet ezzel is foglalkoznom kéne majd, hátha még jól jön.
-Nos, igaz, bár inkább úgy gondoltam, hogy nem tudok elképzelni olyan bizonyítékot, amitől elhinném, de attól még lehet. Amit te mutattál, az például több mint elég bizonyíték - mondtam. Persze, lehet az is belejátszik, hogy újonc lévén én még nem voltam meggyőződve olyan dolgokról, amik a régebbi játékosoknak ilyen-olyan indokból egyértelmű, vagy simán csak meggyőződése.
-Mint már korábban mondtam, én próbálok mindig nyitott lenni, és nem elítélni másokat azért, mert más a felfogásuk a dolgokról, bármennyire szokatlan legyen számomra vagy sem. De az is lehet, hogy csak adósodnak érzem magam a korábbi frissítőért, és egy kitsune mindig visszafizeti a szívességeket - válaszoltam egy széles mosollyal az utolsó mondatrészre is. Mindenesetre a kérdéseimre és kinyilatkoztatásaimra ezután kaptam válaszokat nagy részt. A válaszok alatt többnyire bólogatva figyeltem nagyrészt az éppen beszélő felét a párosnak.
-Egy ilyen nagy kiterjedésű világban ilyen-olyan indokokból, de várható lesznek hibák, bugok, rosszul szintezett dolgok, amik igényelnek emberi beavatkozást, és így persze látszik az emberi kéz a dolgokon, de igen, pont azért gondoltam, hogy van egy valamilyen rendszer is segíteni, mert valahogy nem tudom elképzelni, hogy mindennel Kayabahoz rohangálnának, akinek lenne is ideje minden dologgal foglalkozni... A beta teszt nagy valószínűséggel kiszűrte a komolyabb hibákat, de mégis, a béta alatt nem jutottak el sokáig, szóval... - vontam meg a vállam, próbálva válaszolni Timidus és Shu mondataira is egyben.
-Talán igen... én igazából most azon gondolkozok, hogy mi is volt a célja azzal, hogy arra buzdítson mindenkit, hogy érjük el a 100. szintet. Mármint, miért adott egy ilyen kiutat egyáltalán, ha a célja nem kapcsolatos ezzel? Vagy miért nem designolta az egyik szintfőnököt úgy, hogy ne lehessen legyőzni? Persze, én csak az újságokból tudok tájékozódni ezzel kapcsolatban, de amennyire tudom, a szintek körülbelül negyede már megnyílt, és nem volt olyan boss, akit ne lehetett volna legyőzni. Valahogy a tervének része kell hogy legyen a játék végigvitele... vagy legalábbis hogy megpróbáljuk elérni 100. szintet - vettettem fel. Nem különösebb indokkal igazából, csak valamiért ez volt az első, ami eszembe jutott hirtelen, bár talán köze lehet hozzá, hogy már korábban is megfogalmazódott ez a kérdés.

Úgy tűnik, gyűjtöttem a piros pontokat a beszélgetés során, de ami igazán fontos, az az, hogy ezt magamat adva tettem. Persze, embertől függően kicsit változik, hogy éppen melyik személyiségjegyeim dominálnak, de ez általában mindenkinél így van. A megjegyzésre pedig, miszerint Kayaba üzenete több mint bizonyítéka elég sok mindennek, amit a lány mondott, egy meglehetősen nagy köszönetnyílvánítást eredményezett, amit persze nem teljesen értettem, hiszen az igazság az igazság, de ettől függetlenül szerényen mosolyogva fogadtam. A mosoly pedig a viccre teljesen kiszélesdett, és egy halk kis nevetésben tört ki.
-Hát, nem is tudom, talán ha van valami tofuhoz hasonló, akkor meggyőzhető vagyok - kontráztam rá, hiszen ha már kitsune vagyok, akkor egyem is azt, amit a folkór az egyik kedvencének tart. Csak nehogy rám ragadjon hogy rókaszellem vagyok, mert még kénytelen leszek rókafarkat meg rókafület csatolni magamra.
Amikor a beta teszterek és az ő előrehaladásuk jött elő, Shu meglehetősen szótlanná vált, csak annyit tett hozzá, hogy most sem jutottak annyival előrébb. Ez kicsit meglepetésként ért, mert bár nem emlékeztem pontosan hogy a beta alatt meddig jutottak, úgy emlékeztem, hogy nem túl sokáig, ellenben tudtommal, most már a szintek körülbelül negyedénél tart a front. Lehet ez nem számít sokkal többnek a lány számára, vagy csak én emlékszem rosszul? Mindegy, jelenleg ez most különösebben lényeges.
-Nos...., igen, végül is logikus, ha Kayaba célja ez a ráébresztés... - ízlelgettem ezt a koncepciót. Láttam benne a lehetőséget, az alapján amit tudtam, illetve amit a Shu és Timi párossal való beszélgetés alapján megtudtam, de valahogy volt egy halvány érzésem, hogy valami teljesen stimmel.
-Akkor miért nem egy olyan rendszert állított fel, ami legyőzhetőnek néz ki, de valójban teljesíthetetlen? Mármint, eddig úgy tűnik, hogy a szintek megnyitása nem lehetetlen, és ez is lett mondva, de ez alapján persze nem kizárható hogy valahol zsákutca lesz, de mégis.... Azt te is mondtad, hogy az SAO nagyon is fair, és amit láttam, az alapján nekem is ez jött le... de az nem tűnik különösen fair-nek, hogy hitegetjük a kijutás lehetőségével az embereket, még akkor sem, ha az a pánikot akarja megelőzni... ez nekem valahogy egyszerűen csak nem fér bele az SAO-ról és Kayaba-ról kialakított képbe - mondtam ezt a lehető legobjektívebben, személyes dolgaimat próbáltam nem belekeverni a magyarazátba, hogy miért van az az érzésem, hogy nem teljesen stimmel ez a magyarázat.
-Én úgy érzem, hogy nem erről van szó. Illetve hát, nem csak erről, mert a nagy részét el tudom helyezni annak, amit mondasz - teszem még hozzá.
-Talán..., nos ennek semmi alapja nincs persze, de talán ez a lehetőség valamilyen szinten teszt maga felé és felénk is. Amolyan, párbaj-féle fellállás, ahol mindkét félnek van lehetősége bebizonyítani, hogy neki van igaza... hogy Kayaba és a világa tényleg elérheti-e azt a célt, amit akar, vagy sem.... érted mire gondolok?

És mennyire így is van ez. Sok függ egy beszélgetés alatt a másik féltől vagy felektől, és minden részvevő így-úgy befolyásolja a másikat. Aztán kis tofus félreértés következett, Shu úgy tűnik nem kapcsolat össze a kitsune-ket a tofuval, de persze, senki sem ismerheti minden folklór minden részletét. Amúgy nem voltam igazán válogatós, és ha már így felajánlották, akkor nem volt problémám a vegetáriánus jellegű ételekkel kapcsolatban, szóval nem volt képem ezután a félresikerült vicc után még válogatni is, így egy meghajlás és egy "köszönöm" keretében elfogadtam a felajánlott szendvicset. Miközben Shuék is ellátták magukat, azért megjegyeztem.
-Bár a tofu csak a kitsune szál miatt jutott eszembe egyáltalán - mondtam, vigyorogva, majd belefogtunk a rögtönzött vacsorába. Beleharapva a szendvicsbe rögtön megjegyeztem magamban, hogy nem csak a külsőre lett ízléses, de ízre is rendkívül jóra sikerült. Persze lehet az is beleszólt, hogy a sok fogadós, vacsorának csúfolt cuccok után túlműködtek az ízlelőbimbóim.
-Nagyon finom - jegyeztem meg még evés alatt. Miután befejeztük mindannyian, még hozzátettem.
-Ha minden étkezés csak fele ilyen jó kajákkal van nálatok, lehet jobban járnék ha megszállnálak... - vetettem fel vigyorogva, hiszen ha már a vacsora gondolata a kitsune-k egyik sajátosságával jött fel, akkor akár le is zárható egy másik jellegzetességgel, a kitsunetsuki-val. De, megszállástól függetlenül, tényleg ízletes volt minden, így ezt kiemelve újra köszönetemet nyilvánítottam. Miután a vacsorával és hozzá kapcsolódókkal végeztünk, Shu válaszolt a korábban felvetettekre, felvetve, hogy Kayaba még segít is nekünk néhány módon. A kis félrelépés, ami más világokat érintett, nem tűnt fel annyira, bár a megtorpanás és a gyors átfogalmazását a következő mondatnak kicsit furának tartottam. Rá azonban nem tudtam kérdezni, mert nem akartam megszakítani a lányt, és mire befejezte, teljesen elfelejtettem a többi gondolatom mellett, hogy erre kérdezzek rá.
-Plot-armor, igen, meglehetősen szemléletes kifejezés - tettem hozzá csak azért, mert nem szoktam meg, hogy a "plot-armor" komoly beszélgetésben feljön. Eddig mindig csak valamilyen viccesnek szánt kritikában vagy hasonlóban láttam ezt a kifejezést, de tényleg illett arra, amit Shu le akart írni.
-Igen, értem... vagyis... így még inkább nem értem, hogy mi a célja ezzel? Mármint, ha úgy vesszük, maga alatt vágja a fát minden egyes segítséggel, nem? Minél többen tűnnek el, annál nagyobb az esélye, hogy a többiek elfogadják, hogy nem tudnak kijutni innen, és ha tényleg nem is hal meg senki igazából, csak máshova került, vagy ilyesmi akkor még nem is történt semmi igazi kár. Ha nem lenne segítő, akitől infót lehet venni, akkor az alapján, amit mondtál, sokkal lassabban haladna a front, és sokak biztos lemondanának a kijutásról. Ez a Burok, ez nem tudom micsoda pontosan, de ha tényleg ennyire megkönnyíti a bossokat, akkor ezzel csak még több embert csábít hogy megpróbáljon kihasítani egy szeletet a tortából, nem? Ha Kayabanak az a terve, hogy itt bent tartson mindenkit, hogy rádöbbentsen minket valamire, akkor miért segíti a kijutást ennyire? Persze, ha van a bossok között egy, amit nem lehet legyőzni, akkor végül is érthető, hiszen most megkönnyíti a dolgokat, és utána lehet azt mondani, hogy itt már a ti hibátok, ha ennyire megkönnyítve se tudjátok venni az akadályt, de az eddigiek alapján egy ilyen éles váltás a kijutásban vetett hittel szemben valószínűleg csak újabb hullámot indítana el, ahol az emberek megpróbálnak öngyilkosságot elkövetni, ez ha minden igaz, ez nem célja Kayabanak. Ebből az egészből nekem úgy tűnik, hogy Kayabanak valamiért célja, hogy a front tovább haladjon előre, akkor is, ha ez más céljait aláássa is. Hiszen ahelyett hogy szépen lassan hozzászoktatná az embereket, hogy hiába akarnak kijutni, csak újabb és újabb lehetőségeket ad nekik rá - futtattam végig a gondolatmenetemet, néhol kicsit még gesztikulálva is, ami mutatja, hogy belemerültem a magyarázásba. Shu és Timi párbeszédjére kicsit olyan "Mi?" képet vágtam, mert őszintén szólva, én nem teljesen értettem, miről van szó, vagy inkább, több dolgot is el tudtam képzelni, amiből nem tudtam kiválasztani melyik lehet a valószínűbb.

A magyarázatomra kaptam egy bólintást, ami bőven elég reakció volt, majd folytattuk az evést. Első dicséretre kaptam is egy elég csábító ajánlatot, de teljes áramszünet volt az agyamban most kajákkal kapcsolatban.
-Köszönöm az ajánlatot, de később élnék vele, ha akkor még érvényes lesz - mosolyogtam a lányra, és szememből gyakorlatilag olvasható volt a hála. Na jó, ez talán kicsit túlzás, de azért látszott.
-Nem csak fiatal nőket, megszállhat férfiakat és gyerekeket is, csak általában fiatala hölgyeket szállnak meg. Persze, legendáról legendára változik néhány részlet, de általában egy kitsune bárkit megszállhat - mondtam, és mellé ráztam a feltartottam mutató ujjamat a "leckéhez". Ha már megkaptam a nyelvöltést, akkor akár felvehetek egy kis tanáros modort is. Csúfolódni, gúnyolodni meg egyáltalán nem állt szándékomban, talán pont ezért a folytatást, miszerint hogy száll meg a kitsune embereket, eleinte nem értettem, hiszen, hogy máshogy, körmök alatt lép be a testbe. Aztán eszembe villant a másik lehetőség is, amire kissé elvörösödtem. Egyébiránt nem zavart volna ez a része, ha akkor is emlékeztem volna rá, amikor felhoztam, de így elöntötte a forróság a képemet. De úgy tűnt egyikünk sem akad fel túl hosszan ezen az, úgy tűnik, dupla félreértésen, és a beszélgetés megy tovább.
-Őszintén szólva, szerintem rajta kivül senki nem mondhatja, hogy tudja mik a tervei... egyszerűen csak fura, hogy ahelyett hogy gyorsítaná, vagy csak simán hagyná azt a tervet a maga folyásában végigmenni, amire gondolunk hogy el akarja érni, még lassítja is, akadályozza magát, és ebből gondolom, hogy valami más célja is van. Mindenkit megmenteni pedig szép elképzelés, de... nem lehet mindenkit megmenteni, főként ha az illető nem is akarja hogy megmentsék, és ezzel szerintem ő is tisztában van. Persze az is lehet, hogy meg akarja változtatni a többség véleményét magáról, de szerintem őt nem igazán érdekli hogy mások mit gondolnak róla, amíg eléri amit szeretne. De tényleg nem tudom, egyszerűen csak dobálozok az elméletekkel, amiket én személyesen elképzelhetőnek tartok - vontam meg vállam, mert abban, amit Shu mondott, is így vagy úgy, de van igazság szintén, én pedig többet nem tudok nyújtani elméletekenél. Az ezt követő értetlen arckifejezésemre egy kis kuncogás kaptam, meg utána egy kis magyarázatot.
-Ó..., hát igen, ez is, mondhatni, emberi természet, ahogy Timi is utalt rá. Amíg nekik kedvező, addig sokan eltekintenek a moralitásuktól.... Ami a konkrét példát illeti, én személy szerint nem úgy gondolok rá, hogy nem mondott igazat, inkább úgy, hogy legfeljebb nem váltotta be a fenyegétését... még, legalábbis, és bizonyos szinten érthető, és illik a "nagy képbe" még akkor is hazugságnak vesszük. Hiszen enélkül a fenyegetés nélkül vagy legalábbis anélkül, hogy a többség elhinné, teljes káosz lenne itt, és ki tudja mi lenne vége. Persze, ha nem lenne kiút, akkor is lenne egy elég nagy káosz eleinte, de egy idő után szerintemz leülne, méghozzá valószínűleg a nagy többség beletörődésével. De igen, sokaknak valószínűleg csak újabb ok lenne, hogy gyűlöljék, főként ha ennyi idő után derülne ki - bólintottam rá.

-Ebben az esetben még inkább köszönöm - mondtam egy nagyon kis meghajlással, szinte csak bólintással, megspékelve. Aztán Shu elővett zsebkendőt, hogy megtörölje a száját, amit ritkán láttam, így utólag belegondolva. A fogadókban ritka volt az ilyen mozdulat, annyi ideje meg még nem voltam ébren, hogy túl sok máshonnan láthassam, már ha egyáltalán mások csinálják, hiszen a rendszer egyébiránt gondoskodik a morzsázásról és hasonlókról. Én a kapott papírszalvétát már az első harapás után összegyűrtem és eltüntettem, gondolván hogy az a dekoráció része, de úgy tűnik nem teljesen volt igazam. Mindenesetre megszólva nem lettem érte, úgyhogy gondolom a higiénia rendőrségnek sem leszek jelentve. Erről a mozdulatról én már úgyis leszoktam, a rendszer kényelmes megoldása miatt a problémára. Fürdésről és ruhacseréről azonban nem mondtam le, már amennyire persze megengedhettem magamnak, de azért mégis, néhány szokásról nehéz lemondani, még az anime karakter létformáért cserébe is.
Az elpirulásomra a reakciókat nem igazán vettem észre, mert túlságosan el voltam foglalva a zavarommal, meg hogy összekapjam magam egy kicsit. Amit észre vettem, az már csak Timidus bólintása volt, gondolom Shu valamilyen reakciójára. Ezután a lány, egyszerre próbálva lezárni az előző témát, és kezdeni egy újat, említette hogy legközelebb majd rákérdez ilyen dolgokra "Tudjukkinél", de valószínűleg választ nem fog kapni. Erre bólintottam, és mivel az előző témát én is úgy éreztem, hogy lényegében kibeszéltük, és már legfeljebb a minden alap nélküli találgatások maradtak csak hátra, nem is tiltakoztam a váltás ellen. A témaváltást úgy tűnt Shu egy hosszúnak ígérkező, barokkos körmondattal kezdte volna, de kissé mint a rendőrfilmekben az összeszokott párosoknál, Timidus félbeszakítva őt, és minden sallang nélkül egy tőmondatban feltette a kérdést. Erre a kis közjátékra pedig nem lehetett nem elmosolyodni kissé. Jó kis jó zsaru-rossz zsaru rutint tudtak volna összerakni. Vagy ki tudja, lehet össze is raktak már.
-Ami azt illeti, van. Nem régóta, mondjuk, de alig egy hete... ébredtem fel, máris megkerestek csatlakozzak. Részletek mondjuk még nem lettek teljesen kidolgozva - vontam meg az utolsó mondatra kissé a vállamat.
-Kicsit fura volt, mert éppen a céhes hirdetéseket nézegettem, amikor megkerestek, hogy érdekel-e, mintha csak ott vártak volna újoncokra, és nos, őszintén szólva, ennyire kezdőként kapva kaptam az alkalmon - fejtettem kicsit tovább. Aztán kissé gondolkoztam, hogy illene nekem is valamit visszakérdezni, de hát a céhes kérdést visszadobni értelmetlen lett volna, és valahogy semmi nem jutott eszembe. Nem is ismertem magamra igazából, nem az a típus vagyok, aki kukán végigül egy beszélgetést, vagy ilyesmi. Lehet most azért nem jutott eszembe semmi, mert hozzászoktam hogy eddig a beszélgetést nem én vezettem, csak reagáltam nagy részt.

Ó, az emberi természet. A végtelenül érdekes, fura viselkedés, ami az emberek legnagyobb gyengesége és erőssége, ami egyszerre komplex és egyszerű. Egyszerre képes kiváltani hihetetlenül kegyetlen, destruktív, éretlen, antiszociális, bántó magatartást, és hihetetlenül gyengéd, védelmező, felnőtt, barátságos, kíváncsi magatartást is. Az ember nem lenne ember nélküle, még akkor is, ha az emberi természet tele van ellentmondásokkal. Talán ezért ennyire egyszerű olyan ellenmondásokat is találni, miszerint akik legjobban akarnak kijutni, alkalmazkodnak legjobban az SAO-hoz. De visszatérve a beszélgetéshez, a céhes kérdésre adott válaszomra Shu egy komplex arckifejezést vett fel, ami számomra félig csalódottságot, egy negyed részt örömöt, és egy negyed részt valami mást, amit nem tudtam teljesen megfejteni, tartalmazott. Úgy tűnt azonban, hogy se a tényen, se a szavaimon nem csodálkozott el, ahogy a válaszából is látszott, aminek első részére csak bólintottam, jelezve, hogy tényleg úgy tűnt, hogy újabb bizonyíték.
-Á igen, erről már hallottam, bár igazából csak annyit, hogy van ilyen bónusz. - bólintottam még egyet, de itt már ki is hangosítottam a gondolataimat, hogy ne csak üljek és bólogassak, mint azok a bólogatós figurák.
-Mindenki szeret magára egyediként gondolni, ami valamilyen szinten igaz is, de néhányan szeretnek úgy gondolni magukra, mint special snowflake, aki nagyon egyedi, és ilyesmi, amit leírtál. Aki pedig ambiciózus, az próbál vezető pozícióba kerülni, ha megy neki, ha nem. Bár a vége logikusan az ilyenekhez az, hogy aki tényleg vezető egyéniség, az megmarad, a többi meg gyorsan feladja. - mondtam úgy általánosságban válaszolva. Azt mondjuk egy kicsit fura volt elképzelni, ahogy a céhvezérek lesben állnak a hirdetőtáblánál. A fejemben egy olyan kép alakult ki, hogy negyven-ötven ember egymás hegyén-hátán figyeli valami sikátorból a táblát, és amint megjelenik valaki, egymást akadályozva próbálnak minél előbb elérni az új érkezőhöz, de egyiknek se jön össze. Ez a kép kis vigyorgásra késztetett, és közben Timidus közreműködésével Shu visszakerült az eredeti gondolatmenetéhez. Megfordult a fejemben, hogy most ténylegesen megkérdezzem, hogy van-e jó zsaru-rossz zsaru, vagy jó zsaru-jó zsaru rutinjuk. Vagy talán inkább jó zsaru-semleges zsaru? Na mindegy, nem akartam megint elviccelni valami olyat, amit könnyen lehet gúnyolódásnak félreértelmezni, így inkább a beszélgetésre koncentráltam.
-Ez hasznos kis tweak-nek tűnik a kezdő, vagy újonnan feléledő céheknek - fejtettem ki a gondolataimat.
-De nem fogja ez egy kicsit dühíteni azokat a céheket, akinek már megvolt a bónusza? Mármint arra gondolok, hogy az emberek általában lenézik, és nem szeretik azokat, akik könnyebben érik el azokat a dolgokat, amiket ők már elértek, főként ha időközben enyhülnek a feltételek. - vetettem fel. Nem ez lenne az első eset, hogy ilyen történik, és ahogy hallottam, az SAO-ban is van erre nem egy példa, például a kiképzővel kapcsolatban. Persze lehet, hogy mindenki nagyon logikusan és nyugodtan áll ehhez hozzá, de.... hát maradjunk annyiban, hogy ne várjuk a csodát, és akkor nem fogunk csalódni sem.

-Őszintén szólva, szeretek tájékozott lennie. Lehet, hogy nem feltétlenül van rá szükségem hogy tudjam, de.... -vontam meg a vállam, jelezve, hogy hát ilyen vagyok, nem tudok rajta segíteni, majd Timidus felé fordultam.
-Úgyhogy, ha megtennéd hogy elmondod, leköteleznél - kértem meg egy mosollyal, amire kaptam is egy hosszú, kiterjedt magyarázatot, sok adattal. Próbáltam észben tartani minden részletet, de ez persze nem jött össze. Ellenben a monológ szerű leírásból kaptam egy elég kiterjedt áttekintést, és néhány adatot még meg is jegyzetem. A végén pedig egy kis meghajlás után megköszöntem a magyarázatot. Ezután áttértünk a vezetőkre és vezetési stílusokra, ami téma úgy tűnt nem volt teljesen Shu kedvére, még a fejét is ingatta kissé mellé. Ettől függetlenül válaszoltam, úgyhogy úgy éreztem fair-nek, hogy én reagáljak erre.
-Szerintem egyik stílus se jó önmagában egy vezérnél, bár egy-két megbízható emberrel, amolyan "parancsok-helyettessel" mindkettő jó lehet. Az első esetben szerintem egy jó stratéga, aki ismeri jól az embereket, és akire hallgat a vezér, tudna enyhíteni a nyomáson, és jól kiegészítenék egymást. A második eset... nos, egy vezérben jó, ha kedves, odaadó, törődik a többiekkel, de mellé kell egy-két lojális ember, aki megteszi, amit tenni kell, ha szükséges. Persze, csak teljesen általánosságban, az itteni viszonyokkal nem nagyon vagyok tisztában - mondtam egy újabb, akár kecsesnek is nevezhető vállvonással. Hahh, nehéz néha az új fiúnak lenni, ha specifikusan akarsz beszélni valami "belsős" témáról.
-Nem akartam utalni semmire, csak eszembe ötlött a kérdés - emeltem fel a kezem kissé komikusan eltúlozva Shu első mondatára.
-De azt hiszem igazad van, aki akar, az úgyis mindig talál valami okot a féltékenykedésre és mások lenézésére, úgyhogy jobb figyelmen kívül hagyni őket, ha lehet. Vannak akik egyszerűen csak szeretnek a saját levükben főni. - arra, hogy ő egyet ért a bónusz igénybe vételéhez szükséges limit csökkentésével, csak bólintottam.
-Egyébként... hogy lyukadunk ki mindig ilyen komoly és komor témáknál? Nem mondom, élvezem a komoly a beszélgetéseket is, csak fura hogy valahogy mindig ide lyukadunk ki - jegyzem meg egy kis gondolkodás után. Végigfutva gyorsan fejben az eddigieket, talán azon kívül, amikor azt beszéltük ki, hogy yokai vagyok, mindig ilyen irányba fordult a beszélgetés.
-Ha én csinálok valamit rosszul, csak nyugodtan szóljatok. - mondtam, mellé pedig kikerekítettem a szemem, és kissé oldalra hajtottam a fejem, azaz, a kiskutya szemekkel próbálkoztam, sőt, még szempilláimat is megremegtettem egy kicsit, a komikus kontraszt kihangsúlyozására.

//Noxy

Noxy? Értettem. Hívhatsz ha akarsz fekvőrendőrnek, a nevemet már elmondtam de azért megismétlem. A nevem Akichi Murai, a kicsi madárka pedig Skyfaller vagy pedig Sky. Hallottam hogy a kezdőknek és a veteránoknak is kell egy céh. Én még nem tudtam elhatározni mit válasszak még csak néhány céhet néztem meg köztük van a White Rose is. Még nem értek semmihez azért sem jelentkeztem még oda, de hamarosan elfog jönni ez a pillanat is.
Most történt meg a pillanat amikor levette a csuklyámat, hogy a szemébe tudjak nézni csakis azután folytattam a mondandómat. Skyfaller már felkelt így ő is hallgatta a beszélgetést.
-A képességem ha úgy nézem megvan egy idomárhoz képest de nem tudom milyen lennék egy másik ember ellen ezért szeretnék egy szívességet kérni tőled ha nem probléma.
Látom a kardodat az oldaladon és az lenne a kérésem, hogy ha egyszer lenne annyi időd párbajoznál-e egyet ellenem? Tudom még csak egyes szintű kis kezdő vagyok de minél hamarabb meg akarom tudni védeni magamat éles helyzetben ezért is akarom, hogy egy ember segítsen ebben mert a gyakorló babák nem tudnak vissza támadni egyes ütések után. Még ezt a válaszodat megvárom utána tégy úgy ahogy látod és én is elindulok.

Bólintottam. Sokan mondják, hogy "leköteleznél", vagy kicsit viccesnek szántam hogy "hálám örökké üldözni fog", és hasonlókat, de kevesen gondolják komolyan is. Azt mondják, adósaid, de igazából nem gondolják komolyan, csak amolyan udvariasságból mondják. Esetemben annyi volt a különbség, hogy ugyan nagyrészt komolyan gondoltam, de mértékkel, és tudatosan. Ha tudni éppen nem is tudtam, de 99%-ra biztosra mondtam volna, hogy amit kérdeztem, publikus információ volt, amit megtalálhatnék így vagy úgy, nem túl nagy nehézség árán. A hálám annak szólt, hogy valaki vette a fáradtságot hogy elmondja nekem ezt az infót, és ha szavamon fognának ezzel kapcsolatban, akkor ezzel egyenértékű ellenszolgáltatással számolhatna az illető. Vagy talán egy kicsit nagyobbal, csak a méltányosság kedvéért, de ez helyzet függő már. De gyorsan vissza is tértünk a céhes témára.
-Nem tudom hogy ezt dicséretnek vegyem vagy figyelmeztetésnek, de azért mindenesetre kösz - mondtam egy vigyorral az első mondatra, próbálva minél jobban egyértelműsíteni, hogy ezt a megjegyzést nem kell komolyan venni. Próbáltam már az elején elfojtani egy esetleges félreértést, csak az újdonság kedvéért.
-Ami a problémát illeti..., nos, őszinte leszek, nem értem milyen problémára akarsz éppen utalni, úgy tűnik lassú vagyok most egy kicsit. De ettől függetlenül, ha valami probléma nem elsőre jön fel, talán el lehetne gondolkozni a kiváltó okon, és hogy mit lehet tenni vele - vettettem fel, pont olyan hangon, mint eddig. Nem akartam utalni semmi másra, vagy többre mint amit mondtam, egyszerűen tényeket közöltem. Ezután Shu lefelé fordította a tekintetét, és lógázni kezdett a lábaival. Vagy lehet hogy nem most kezdte, csak most vettem észre a hórugdosás hozzáadása miatt? A beszélgetés jobban lekötött, mint ez a részlet, ezelőtt is, és miután beszélni kezdett, utána is.
-Eddig egész jól ment neked, legalábbis szerintem - mosolyogtam rá biztatóan. Az agyam hátsó felében eldugottan ezzel egy időben kezdett felszínre jönni a gondolat, hogy ezzel a lánnyal szemben nagyon nem jönnek be a poénosnak vagy kissé szívatósnak szánt vicceim. Talán ideje lenne elgondolkoznom hogy más fajtákkal próbálkozzak.
-Őszintén? Fogalmam sincs. Sose voltam még 17 éves lány, de főként nem vagyok te. És annyira nem ismerlek, hogy bármi olyat tudjak mondani, ami biztos... illene hozzád, jobb szó híján, szóval nehéz a helyzetbe képzelnem magam. Biztos vagyok benne, hogy a khmm... alakod bizonyos szinten bejátszik ebbe, meg a nézeteid az SAO-t illetően. Utóbbit biztos nehéz olyan embereknek befogadni, akik csak fekete-fehéren tudják vagy akarják kezelni a dolgokat, vagy olyanoknak, akik nem akarják meghallgatni a másikat, csak rávetíteni valamit. De ezt a témát már érintettük, csak azért hoztam fel, mert az ilyen embereknek hiába akarnál bármilyen szinten kedvére tenni, úgy se fog menni. És ezt nem szánom se feléd, se feléjük sértésnek, vagy valami, csak így gondolom. Szóval, a végén, és ez most biztos halál közhelyesen fog hangzani, de csak add magad. És már előre elnézést kérek, ha kicsit túl nyersre sikerül amit mondok, de..., szóval legyél önmagad, ne erőltesd bele magad valamibe, mint a "kicsik segítője, akinek komolynak kell lennie", vagy ilyesmi. Persze vannak olyanok, akik szeretnek alkalmazkodni másokhoz, de ha te nem ilyen vagy, akkor felesleges egy csomó olyan ember miatt erőltetni magad, akiknek amúgy sem számít. - fejeztem be a kicsit bő lére eresztett, és néhol kissé csapongó válaszomat. Ezután egy mosoly kezdett felkúszni a képemre, és gondoltam, még egyszer megpróbálom kissé elvenni a beszélgetésé élét egy poénnal.
-Persze, a tekintélynek mindig jót tesz a pompa. Talán ha te és Timi egy kicicomázott szekérrel közlekednétek, vörös selyemmel fedve mondjuk, és lenne egy-két trombitás, meg egy kikiáltó aki bejelenteni az érkezéseteket. Vörös szőnyeg kérdéses, de nem elvetendő.... - vágtam egy eltúlzottan gondolkodónak szánt képet, amit kicsit rontott egy nagy vigyor, amit nem tudtam időben letörölni a képemről.

Továbbra is mosolyogva bólintottam arra, hogy még ő sem gondolt bele, miért is mondja pontosan, már persze azon kívül, hogy az igazságot mondja. Aztán ahogy haladtunk a mosoly alig érezhetően egyre kisebb lett, a monológom végére pedig éppen hogy csak egy kicsit felfelé görbült a szám széle, és ez is inkább olyan megértő-megnyugtatóféle volt, semmint amiből kiindultunk. A lány csak ezután reagált az említett problémára és okokra vonatkozóan.
-Igaz. Mármint az, hogy meg kell ismerned magad, ha egyáltalán feljön a kérdés, hogy lehet a te hibád vagy sem, de nem tudsz válaszolni rá. Ha pedig feltesszük, hogy a te hibád, akkor utána már csak az a kérdés, hogy akarsz-e változni, vagy sem - emeltem ki hogy itt csak hipotetikus szituációról van szó, éppen csak gesztikulálni nem kezdtem el erősen, hogy még egyértelműbbé tegyem. Shu időközben hátradőlt a padon, és a tartásával együtt valahogy megváltozott a lábainak mozgása is. Azaz a változást észrevettem, de hogy magát mit is jelent, leginkább ösztönösen, semmint tudatosan ismertem fel, így amíg fel nem kuncogott, nem is szakítottam félbe.
-Azt hiszem értem. De talán ha mások nem mindig komolyak, és mégis lehet őket komolyan venni, ha eljön az idő, akkor talán nem az a megoldás, hogy mindig komoly legyen az ember. Persze, néhány berögződött szociális viselkedési formát nehéz leküzdeni. A japán kultúrában amúgy is nagy szerepet kap a kor alapú szenioritás és a játékosok nagy része japán, legalább részben, tudtommal. De azt is vedd figyelembe, hogy a szavaknál hangosabban beszél a tett. - és nagyjából olvastam a légkört, miszerint itt most inkább mesélés zajlik, úgyhogy nem is fejtettem tovább. Úgy gondoltam, így is egyértelmű miről beszélek, vagy ha nem, úgyis visszakérdez, ha érdekli.
-Legalábbis amikor legutóbb néztem még nem voltam - vetettem egy nyugtalannak szánt pillantást lefelé, majd halk és rövid nevetéssel bekapcsolódtam a kuncogásba is.
-Hogy tényleg kell-e, azt nem tudom, de ha úgy érzed hogy kell, akkor nem, tényleg nem jó - fűztem hozzá. Egyébiránt végig, amikor éppen nem beszéltem, aktívan hallgattam, azaz egy-két "Ahha", "Ühümm", "Értem", és hasonlót illesztettem be a kis szünetek és levegővételek közé, hogy mutassam, figyelek és értem.
Úgy tűnt, ezúttal célba talált a viccem, ami ha kevesebb önbecsülésem lett volna, elgondolkodtatott volna, hogy az eddigi poénjaim voltak-e rosszak egy-két kivétellel, vagy ilyesmi. De volt egóm elég, így amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment a gondolat. Shu kuncogni kezdett, mintha már tudta volna hogy mi következik, és valószínűleg tudta is, ellenben velem. Timidus pedig gyorsan és határozottan utasította el az egészet, úgy ahogy van. Ekkor még magamban tudtad tartani a felfelé törő nevetést, de amikor Shu felém fordult amolyan "én megtettem amit tudtam"-ot sugárzó testbeszéddel, már nem tudtam magam tartani és kitört belőlem a nevetés.
-Azt hiszem, akkor ez mégsem kivitelezhető... de talán valami kevésbé extravagáns, mondjuk egy palást és jogar?- vicceltem tovább, hangomon pedig még mindig érezhető volt a korábbi nevetés.

-Szerintem kérdés, mert persze mindenki próbál jóban lenni másokkal, de néha egyszerűen csak nem működik. Néha egyszerűen csak nem jön össze, és akkor minek próbálkozni? Hmm..., ismered Machiavelli elhíresedett mondását? - kérdezem, majd a lány válaszától függően, vagy elmondtam, legalábbis az értelmezését, miszerint egy vezető törekedjen arra, hogy szeressék, de ha az nem megy, akkor legalább féljenek tőle; vagy egyszerűen csak bólintottam.
-Szerintem az a logika itt is megállja a helyét. Nem azt akarom mondani, hogy akivel nem vagy jóban azt félemlítsd meg persze, csak ha nem tudod elérni, hogy kedveljenek, akkor mással kell próbálkozni. - vontam meg a vállam, majd egy kis intermezzo következett, aminek keretében Timidus úgy tűnt kifogásolta az "én sem aggódom túlságosan" részt. Miután Shu kifejtette hogy mit is értett ez alatt, haladtunk is tovább, és a következő mondatra kissé kényelmetlenül mocorogva vakartam meg a fejem.
-Hát, így megfogalmazva nagyon képmutatónak tűnök, ugye? Bár nekem még ez is jól áll - poénkodtam tágra nyílt szemekkel, és egy ártatlannak szánt arckifejezéssel, próbálva kicsit enyhíteni a zavaromon.
-De komolyra fordítva a szót... nem azt mondom, hogy ne legyél komoly, csak azt mondom, hogy ne azért akarj komoly lennie, mert mások ezt várják el tőled, vagy úgy gondolod, hogy ezt várnák el. Vagy inkább, hogy ne ez legyen a döntő indok. Tudod, azért nem szoktam olyan embereknek tanácsot adni, akiket nem ismerek annyira, mert én nem azt próbálom megmondani másoknak hogy hogy viselkedjenek, vagy mit csináljanak, vagy mit ne, hanem próbálom rávezetni őket a saját megoldásukra, csak ezt sokan félreértik. Nem csesztetésnek szántam amit mondtam, vagy ilyesmi. Bár ez, gondolom, tényleg tűnhet furának, főként miután elmondtam a koromat... mondták páran, hogy néha érettebben viselkedek a koromnál, néha meg gyerekesen - mondtam egy lágy mosollyal, és bár a mondatok egy része önmagában talán kicsit vádlónak tűnhet, a hangszínemből látszik, hogy egyszerű magyarázatnak szántam. Arra, hogy a lány "annyira nem teljesen" japán, csak egy bólintással jeleztem, hogy értem, mert egyébként nem láttam semmi megjegyezni valót erre az infóra.
-Azokat sose tudtam megérteni.... én valahogy mindig kényelmetlenül éreztem magam amikor ellenkező nemű karaktereket csináltam máshol, így itt már meg se próbáltam. Ellenben nem hiszem hogy a jogar és palást feltétlenül fiús lenne, a királynők is hordtak palástot és volt náluk jogar. Bár az igaz, hogy egy tiara jobban állna.... főként ha mondjuk engem, vagy azokat a fiúkat veszed alapul, akikről beszélsz - és (a talán már megszokott) vigyor mellé úgy tettem, mint aki nagyon erősen próbálja maga elé idézni a lefestett képet.

-Akár ez is illene igaz, de nem, nem erre gondoltam - ráztam meg a fejem Timidus első tippjére, majd elmagyaráztam mire gondoltam. Timi nem tűnt a legkevésbé sem letörtnek, vagy csüggedtnek, és rögtön mondta is a hozzá tartozó értelmezést.
-Igen, erre a részre gondoltam, de nem magát a jelentést akartam kiemelni - bólintottam a helyes találatra, majd Shu felé megint megráztam a fejem.
-Nem arra gondoltam, hogy uralkodó legyél, én csak a logikára akartam felhívni a figyelmet, hogy nem az az egyetlen út, hogy mindenki kedveljen. Néha az emberek ellenszenvesek egymásnak már első találkozástól kezdve, néha az eszméikkel ütköznek a te eszméiddel, szóval hacsak nem változtatod a véleményed és magad mindenki kénye-kedve szerint, nem lehet mindenkivel jóban lenni. Csak erre gondoltam, Shu-senpai - kacsintottam az utolsó szónál vigyorogva, mutatva hogy semmi komoly, csak egy kis baráti szívatással próbálkozom. Amikor a tanácsadási stílusomra terelődött a szó, majd Shu úgy tűnt kissé többet árult el, mint szeretett volna a randi- és kapcsolattanácsokkal összefüggésben. A reakcióját látva gondoltam közbelépek, de végül csak befejezte a mondatot, így csak az után szólaltam meg.
-Nos, én próbálok nem olyan tanácsokat adni, bármilyen témában, hogy majd "meglátod"... ha visszagondolsz arra, amit eddig mondtam a kérdésedre, hogy mit csinálj másképp, arra sem azt válaszoltam, hogy majd meglátod, hanem próbáltam a saját és egy nagyjából objektív nézőpontot adni, majd rávezetni, hogy rajtad múlik, hogy hogy viselkedsz, vagy hogy változol hogy úgy viselkedj. Legalábbis remélem hogy így jött át, mert így akartam érteni. Ha azt mondanám, hogy "ezt-meg-azt-csináld", akkor az egyértelműen szubjektív dolog lenne részemről, és ha tanácsot adok, akkor próbálom nem a saját magam képére alakítani azt az embert, aki kérte. Belőlem már egy is elég - fejtem tovább, az utolsó mondat kezdetén pedig elkezdett a szám kissé felfelé görbülni, egy félmosolyba.
-Ha pedig valaki csak azt tudja mondani, hogy majd meglátod, akkor talán mástól is kérhetnél tanácsot a fiúkkal kapcsolatban - szaladt ki a számon, mielőtt végiggondoltam volna mit mondok. Pedig eddig olyan jól kerültem el ezt.... Erre pedig már nekem is kezdett felszaladni a pír a képemre, és ami még rosszabb, nem tudtam miért pontosan. Talán csak mert nem szoktam hozzá az ilyen témákhoz úgy, hogy egy lány is érintett? Egy kis torokköszörülés után próbáltam menteni a helyzetet.
-Mármint..., lehet jobb lenne olyantól tanácsot kérni aki kicsit tapasztaltabb.... mármint....nem...izé - mi a fenét csinálok?! Ha Shu azt várta, hogy majd én javítok a helyzeten, akkor nagyon melléfogott, mert úgy tűnik eddig csak rontani sikerült rajta. Az arcom mindeközben kezdett felvenni egy tűzoltóautó piros színt, mintha kaptam volna vagy 10-15 pofont egymás után. Hol volt a menő, kedves és kissé hízelgő énem ekkor? Nem tudom, lehet vakáción a józan eszemmel együtt, mert hogy itt nem volt egyik sem, az biztos. Ennyire nem szokott az ilyen téma kizökkenteni, de most valamiért mégis így történt. Újabb torokköszörülés következett, majd kicsit dadogva kezdtem.
-T-t-t-tudod mit, felejtsük el az utolsó két mondatot... - irányítottam lefelé a tekintetem, és ezzel együtt az eddigi nyílt, magabiztos tartásom is összeesett. Vadul próbáltam valamilyen (bármilyen) más témára gondolni, amit felhozhatnák, de ha ütöttek volna se jutott volna eszembe semmi.