Főtér

Kimásztam a vízből és így az éjszakában már kicsit hűvös van, főleg így csurom vizesen, bár lehet azért fázom mert vizes vagyok ki tudja…még, jó hogy ebben a játékban nem lehetek beteg…Hallgatta mit is mondnak nekem, bár nem igen figyeltem oda lefoglalt, hogy valamennyire kicsavarjam a vizet a ruhából, szóval csak letudtam egy hümmögéssel és bólintottam is egyet. Talán nem volt a legkedvesebb reakció, de tényleg nem figyeltem most oda túlzottan, ha vissza kérdezné mit mondott akkor talán egy-két elcsípet szón kívül nem tudnék sokat mondani…Na meg az invertorymba kutakodás is lekötött, nekem még kicsit mindig bonyodalmas dolog a kezelése…
-Nem a bikinim keresem, már megmondtam nem lesz akkora szerencséd, hogy valaha is abban láss. – kutakodom tovább abban a fránya eszköztárban – Nem, biztos nem választhatsz engem…Megvan! – vettem elő a sütit – Neked csak most jött le, hogy nem a bikinim keresem...
A mondatot elharaptam nem folytattam tovább, helyette inkább ismételten belemélyedtem az invertorymba törölköző után kutatva, tudom, hogy nincs nálam, de hátha képes vagyok elfelejteni a dolgaim néha, hátha egyszer raktam el törölközőt csak épp nem emlékszem már rá…Kivételesen most jól tudtam nincs nálam törölköző, pech…így viszont fázom, hideg van már így hajnal mit tudom én hány órákkor, időt nézni luxus…
-Nem köszi, nem kérek belőle, most nem kell…
Húztam össze magam dideregve, bár itt most ez se segít, így csuromvizesen persze, hogy fázom…~Megjegyzés: Legyen törölköző is az invetorymba, most már kiderül, hogy arra is lehet szükség és nem fölösleges magamnál hurcolnom ilyesmit…~ Didergek ott magamnak, próbáltam elkerülni a fogkocogtatás az eléggé idétlenül hangzik, majd Lancer felé fordultam és kicsit remegő hangon szólaltam meg, persze csak azért remeg a hangom mert fázom.
-Mintha így már kicsit hűvös lenne, nem gondolod? Lehet indulnom kéne lassan…Lehet, hogy itt nem lehet megfázni, de akkor sem kellemes érzés itt dideregni…
Előjött belőlem a fagyos szent, bár jelenleg annyira fázom, hogy mozdulni se jó érzés, hisz akkor már a levegő áramlásba kezd ami még több hideg levegőt kölcsönöz és jobban fogok fázni tőle, még egy kicsit igyekszem száradni aztán tényleg indulok haza.

- Jó, felfogtam...de azért még reménykedem. Mindkettőben. Igen, egészen idáig reménykedtem abban is...Úgy nézel ki mint aki fázik? Kérsz egy melengető ölelést, esetleg egy ruhadarabom?˘˘

Odanyúlok, hogy elvegyem a sütit amit kínál nekem, de ügyetlen vagyok és a magasságbeli különbségnek hála, egyenesen a fejére ejtem. A süti meg megsemmisül...Nehehehehe : ( Gyorsan megpróbálom menteni a menthetőt és kiszedni a hajából a sütit, majd megenni // Kreatív megoldása az ördögnek, jeee ^o^/ // . Természetesen nem sikerül, azonnal pixelekre hullott. De próbálkozni megérte. Még ha hülyének is néz érte. Na mindegy, reflex reakció volt.

- Oda a sütiiiiiim. És téged sem tudtalak megkínálni, még ha nem is kértél. De még én sem megenni. Mennyire ügyes vagyok...ezért meghívlak egy sütire. Ha pedig most már menni szeretnél, akkor főleg. Bár azután hogy ilyen visszautasíthatatlanan ajánlatot tettem a felmelegítésedre, meggondolandó itt hagysz e. Kísérjelek haza? És nem nyilatkoztál testőrségemről sem. ˘^˘ Ennyi megválaszolatlan kérdés és te már mennél..tényleg muszáj lesz az a sütizés, minél hamarabb. Ami azt illeti nekem sincs melegem. Barátlistára meg el ne felejtsük felvenni egymást, bár nem tudom ez itt hogy működik.

Úgy látom szeretné befejezni mára a beszélgetésünket. Mindjárt hajnal, szóval nem is csodálom. Mindenesetre ez volt az egyik legjobb éjszakám –haha, nem félreérteni- a játékban. Mindenképpen tartani akarom majd vele a kapcsolatot, és a későbbiekben megismételni ezt. Bár lehet még előre beszélek és nem is szeretne itt hagyni. De a fagyoskodása alapján nagyon úgy tűnik. Bár ha elfogadja a felmelegítésem, annak csak még jobban örülök és maradhatunk. Mondjuk én is álmos vagyok...de inkább leszek az, minthogy itt hagyjam.

-Ohh igen, bocsi elfelejtettem, hogy mindig a remény hal meg utoljára…Mert ő a gyilkos…- mondom széles vigyorral az arcomon – Nem csak úgy nézek ki, tényleg fázok, de úgy ajánlkozol fel mintha te nem lennél csurom vizes, így nem sokat ér a dolog.
Aztán egyszer csak a fejemen landol a süti, hogy lehet valaki annyira szerencsétlen, hogy elejteni egy süti úgy, hogy a másik fején végzi…Még jó, hogy a itt az elejtett ételek pixel ként végzik különben lehetne szedegetni a sütit a hajamból. De akkor is ez elszomorító a süti, hát ezért adtam oda neki, hogy a fejemre ejtse.
-Hát ezért adtam neked oda a sütit?? Hogy a fejemre ejtsd!!- mondom színlelt felháborodással – Kár volt neked oda adnom. Jössz is nekem egy süti meghívással, jól mondod. Nem kell haza kísérned, bár igaz nem vagyok oda céhemért, de szeretnék ha kevesek tudnák hol is van a céhházunk és mivel ott lakom jelenleg, így vissza kell utasítsam az ajánlatod és a felmelegítésemmel kapcsolatban is ugyanez a szitu. Barátlista? Okés, úgy sincsenek sokan még rajta, csak aztán nem zaklass engem folyton…
Majd kis fejben matekozás és keresgélés után a menüben sikerült is leküldenem neki a barátfelkérést. Aztán fel is keltem ültemből, én itt mára befejeztem nem akarom megvárni, hogy ránk reggeledjen.
-Nos akkor én mára be is rekeszteném a társalgást majd máskor folytatjuk, meg megkapod a válaszaid is akkor. Most már tudunk beszélni üzenet formájában is, de azért legalább egy nappal előtte szólj a dolgokról, ha kitalálsz valamit, én se mindig érek rá. – megvártam a reakcióját, majd indultam is és kicsit távolabbról intettek vissza és köszönök el véglegesen- Akkor viszlát, majd még máskor is beszélünk.

~Elindultam „haza” végre, de jó lesz majd kicsit aludni majd.~


//Köszöntem a játékot. Akkor majd máskor is játszunk egyet. ^^// 

- Így is lehet mondani....-dünnyögöm neki és figyelem hogy mosolyog – Az pedig részletkérdés...én majd gyorsabban megszáradok, nem akadály, téged is megszárítalak –ajánlkozom egyre jobban, de szerintem felesleges már, úgyis itt a búcsú...előtte pedig még a letolás a sütiért. ˘˘

-Hát...valaki így is jóllakott vele..Oh, ilyen óriási titok hol van egy céhház? Azt hittem azok impozáns épületek, eléggé könnyű kiszúrni őket, mint például a kastélyokat, meg a többi ilyet. Úgy tűnik tévedtem. Oh, ezt most sértésnek vegyem? ˘^˘ Még hogy folyton zaklatnálak...nem vagyok ámolyan...majd megvárom míg te írsz...vagy valami.

Nem sokkal később már csipogott is a rendszer, hogy van egy barátfelkérésem. Természetesen elfogadtam, ha már én kértem. Mindeközben ő felállt és indulni készült, nem problémázott vele sokat.

- Hát jó, akkor furhatja még az oldalamat a kíváncsiság. Bár remélem nem sokáig, hiszen naaaaagggyon fontos kérdésekről van szó –hangsúlyozom ki szavaimat és folytatom- Oké, én meg igen, bármikor hívhatsz, szabad vagyok mint a madár, nem köt meg semmi. \^o^/ Viszlát, jó pihenést, minden ilyesmi, majd még találkozunk. Meg ne halj addigra ._.

Mire elmondtam ezt ő már el is ment, épp hogy hallotta a mondandóm. Most meg már csak nekem kellene kitalálnom valamit. Elmehetnék én is aludni, rám fér. A végén még bealszom itt, abból meg baj lenne. Viszont az előző beszélgetést nem bántam meg, még ha a külvilágról, meg bizonyos kérdésekről kicsit zárkózott is volt a lány. Mondjuk meg is értem, első találkozása volt egy vadidegen fiúval. Na de elég volt ennyi elmélkedés, felállok és elindulok az én drága fogadóm és a benne lévő puha és kényelmes ágyam felé.

// Én is köszönöm, várom. //

/Nanami Haruka/

Nincs kedve a városon kívüli világot felfedezni, ezért inkább a Kezdetek Városát választja időtöltésének helyszínéül. Találhat értékes szövetségeseket, akik későbbiekben segítik az itteni létét. Az első értékes személy Shu, aki segített neki. Ráadásul ott van mellette Timi a sárkány, akinek szintén sokat köszönhet. Új tudásával felvértezve sétál a főtéren a medvebocsával együtt, Bendővel. Emészti mindazt a tudásmennyiséget, amit hallott és kell neki némi kikapcsolódás. Nehogy abba a hibába essen, hogy túlságosan megerőlteti magát, esetleg bajba kerüljön miatta.
~Nézzünk széjjel ezen a főtéren, hátha vannak látványos szobrok.~Morfondírozik magában, miközben a tér közepébe sétál. Hatalmas hely, ahol több ezer játékos elfér. Megpillantja ez után azokat a bizonyos szobrokat, hogy egyesével közeledve hozzájuk alaposan felmérje őket. Medvéje hűségesen követi mindenhová, mint egy lovagnál a fegyverhordozó apród. Olykor egyes szagok elcsábítják, de tíz méteren túl sosem kóricál el. Visszatér hozzá, hogy nem tűnt el egy másik irányban. Természetesen ugyanúgy figyel Bendőre, hogy nehogy elhagyja a kis társát. Mikor három szobor nézésével végzett, akkor a következő lábánál nekidől a szobornak, később leül a tövébe. Mikor hozzájön a medve, akkor karjaiba veszi és simogatni kezdi, mint bármilyen más háziállatot. Ad neki némi ennivalót, s vált vele néhány szót.
-Tudod, néha azon töprengek, hogy odakinn mennyi idő telt el. Itt nem lehet érzékelni az idő múlását. Csak annyi, hogy nappal van és éjszaka. – Magyarázza neki, aki vigasztalóan hozzádörgöli a buksiját az állához. Elneveti magát, közben szemével az itt tartózkodó embereket figyeli. Nézi, hogy van, ahol egészen jól kijönnek, máshol pedig szerelmespárként viselkednek.
~Vajon velem mi lesz? ~ Teszi fel magában ezt az égető kérdést. Nehéz lesz itt megélnie, de talál barátokat, ismerősöket és szerelmet. Bár az utóbbiban nem reménykedik.

/Ilsette/

Mentem a főtéren mert semmi dolgom nem volt, viszont Inu sétálni akart, így természetesen mentünk. Rengetegen voltak.
-Veszel egy szalonnát Haruka?-kérdezte Inu.
-Igen, veszek Inu, de ne gyorsan edd meg.Oké?-mondtam.
-Nem eszem meg gyorsan, csak vedd meg gyorsan mert éhed vagyok!-kijelentette Inu.
Megvettem egy boltban a szalonnát és odaadtam Inunak.
Miután megette kicsit pihentünk, de jobban mondva Inu pihent, nekem nem volt szükségem annyira arra, hogy pihenjek. Kemény 30 percet pihentünk, utána végre Inu sétálni akart. Tovább  sétáltunk végre. Séta közben megláttam szobrokat, felkeltették az érdeklődésemet, ezért kényelmesen odamentem a szobrokhoz.
-Szerinted nem szépek Inu?-kérdeztem.
-Ha a szobrokra gondolsz akkor szebbek lennének ha bacon lenne rajtuk.-mondta Inu.
-Szerinted a szüleim jól vannak?-kérdeztem Inut.
-Szerintem igen.-mondta Inu.
Közben a lábamat szépen bevertem, de annyira, hogy majd elkiáltottam magamat.
-Csudába!Ez fájt!!!-kijelentettem fájdalmasan.
A legközelebbi szoborhoz mentem, mert ha nem ültem volna le akkor ott ordítom el magamat.
-Bocsánat, le ülhetek melléd?-kérdeztem egy lánytól.

/Nanami Haruka/

Arra felfigyel, hogy nem messze tőle valaki beveri a lábát és felkiált. Ráadásul a hangja fájdalmasan hangzik. Épp elég ahhoz, hogy a kíváncsiság ne hagyja nyugodni. Az illetővel ellentétben nem érez semmit, ha belerúg véletlenül egy tárgyba. Még mielőtt kiszabadulna a gondolataiból, közben az alak odaér hozzá. A kérdése rángatja vissza a virtuális valóságba. Felnéz rá, aztán megnézi a farkast. Rögtön rájön, hogy egy szörnyidomárról van szó.
-Ülj csak le. Ha ennyire beverted a lábad. – Közben ránéz az életcsíkjára, hogy ment-e le belőle? Ezzel egyetemben feltűnik számára, hogy nem érzi kellemetlennek a keményen ülést, ami egyrészről jó, ám másikról nagyon valótlan. Új játékos, azonban egyáltalán nincs hozzászokva. Elengedi Bendőt, aki rögtön ellenségesen néz rájuk, ezzel kifejezve, hogy nem ismeri őket. Odahúzza maga mellé az állatot, aztán lefogja kissé.
-Esetleg segíthetek valamiben? – Teszi fel a kérdését, miközben kissé távolabb helyezkedik a másiktól és a Farkasától. Nem tűnnek veszélyesnek, de jobb, ha egy egészséges távolságot betartanak. Nőként főleg nem szereti, ha belemásznak a személyes terébe, mert attól zavarba szokott jönni. Ráadásul sok kérdés kezd megfogalmazódni benne, hogy az ideérkező mi céllal jött oda hozzá. Tisztességesek egyáltalán a szándékai? Shuval való beszélgetése kissé elgondolkoztatta, s elég nehéz jó dologra gondolni, mikor kettétörték a világképét. Valóban ez csak egy virtuális valóság, de mégis ha vétenek valahol, akkor befellegzett nekik. Akár csak az életben. Ha itt meghalnak, akkor odakinn szintén. Érzi a szájában a rossz szájízt, s az ajkai semmitmondóan állnak.
-Te szintén el vagy keseredve? Mert ha igen, akkor szívesen foglak, azonban nem akarok senkit sem elkedvetleníteni. – Magyarázza el, hogy miért ül itt és temetkezik gondolatai közé. Legjobb az lenne, ha ebben a városban maradna, ahol nem történik baj, azonban nem a lustálkodós fajta. Halálra unná magát, ha minden egyes nap semmittevéssel kell eltöltenie.
-Amúgy, hogy hívnak?

-Köszönöm.-mondtam fájó lábbal.
-Ügyetlen vagy, mint mindig Haruka!-mondta Inu.
-Esetleg segíthetek valamiben?- kérdezte a lány.Közebn távolabb ment egy kicsit.
-Nem, de kedves tőled. Csak nagyon beütöttem a lábamat! -mondtam kicsi mosollyal az arcomon.
-Mert ügyetlen vagy, és mert nem vigyázol magadra!Pedig jobban kéne vigyáznod.-mondta Inu.
-Köszönöm, hogy aggódsz értem, de ez csak egy kicsi figyelmetlenség volt.-mondtam.
-Nem aggódok!-mondta Inu, de lehetett tudni, hogy aggódik azért.
-Te szintén el vagy keseredve? Mert ha igen, akkor szívesen foglak, azonban nem akarok senkit sem elkedvetleníteni.-mondta a lány.
-Természetesen szomorú vagyok, hogy nem láthatom a családomat. De éppenséggel ezért van itt nekem Inukami! Lehet, hogy úgy tűnik, hogy nem aggódik de igazából igenis aggódik miattam! Gondolom, hogy magányosabb lennél ha nem enne veled a medvéd, nem? Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de Inukami nekem olyan mint ha a 2. apukám lenne.De szigorúbb!-mondtam kicsit hosszasan.
-Azért ne túlozz Haruka.-mondta Inukami.
-Amúgy, hogy hívnak?-kérdezte a lány.
-Bocsánat az udvariatlanságom miatt! A nevem Nanami Haruka! A társam ez a farkas...-nem tudtam végig mondani mert Inukami beleszólt.
-Az én nevem Inukami, de az is jó ha Inu-nak hívnak! A jövőben magamat én szeretném mondani!Nem vagyok néma!-mondta Inukami.
-Igen...Örvendek!Én is megkérdezhetem, hogy hívnak?-kérdeztem.

Nézi, hogy fájó lábbal leül mellé az ismeretlen lány, de nem téveszti szem elől a beszélő farkast. Ezek szerint csak neki nincs beszélő állata, míg akik korábban érkeztek, azoknak igen. Előveszi a jegyzetfüzetét, hogy gyorsan felírja magának ezt az információt. Minden egyes fontosnak vélt információt felír, hogy későbbiekben hasznosítsa. Nem rakja el, hanem a kezében fogja.
-Beütötted a lábad?  - Nem tudja elhinni, hogy a Főtéren a másik ennyire balszerencsés volt. Egyik szemöldöke felkúszik kissé, ami egyértelműen a kíváncsiság jele. Nem tud beleszólni az idomár és petje beszélgetésébe, sőt nem akar beleszólni az ő ügyeikbe. Nehezen jut szóhoz, először kérdez és várja rá a választ.
-Én nem láttam a családom már egy hete. Nem emlékszek az időpontra, amikor beengedett a játék. – Mikor megemlíti a farkas nevét, akkor furán nézek a másikra. Egyrészről nem ismeri a japán nyelvet, így az állat nevének jelentését sohasem találná ki. Másik részről számára olyan furán ejti ki a szavakat. Ráadásként megtalálja a második idomárt, aki a petjéről úgy beszél, mint ha nagyon fontos dolog lenne. Természetesen tudja, hogy rajtuk függ az életük, de egy állatot apának nézni. Bendő nem beszél, s reméli nem fog. Neki nem kell beszélő jószág, aki oktatja és saját gondolatai vannak. Megtörténik a bemutatkozás a másik részéről, ezért feláll a helyéről. Tiszteletteljesen nyújtja a kezét a másik felé.
-Az én nevem Föld Úrnő. Az állatom neve Bendő. – Megmutatkozik a medvebocs, aki jobb első tappancsának felmutatásával köszön. Odavonul Ilsette lábához, miközben erősen méregeti a két jövevényt. Látszik rajta, hogy kissé feszült ebben a helyzetben. Lehajol a bundával rendelkező állathoz, hogy nyugtatóan megsimogassa.
-Mindig ilyen, amíg meg nem kínálja valaki a kedvenc ételével. – Arról már nem tesz említést, hogy jelen esetben ez egy marék föld. Kicsit tart attól, hogy nekiugrik valamelyiknek. Nagyon sajnálja a lányt, hogy kísérleti alannyá változik, mert nem fog elszaladni földért, hogy le tudják nyugtatni.  Itt az ideje, hogy tovább bővítse a tudását a medvéjéről.
-Merre voltatok eddig? Én csupán idomítom folyamatosan a medvémet. Szép fokozatosan, addig nem tudok harcolni. Állandóan taktikákon jár az eszem.

-Beütötted a lábad?-kérdezte a lány.
-Igen, sajnos voltam annyira ügyes.-mondtam.
Inukami közben kidőlt egy kicsit, amit nem gyakran lehet hallani.
-Én nem láttam a családom már egy hete. Nem emlékszek az időpontra, amikor beengedett a játék.-mondta a lány.
-Én is régen láttam őket. Nem tudom, hogy mi van velük, de ismerve őket biztos, hogy szomorkodnak, de azért megvannak valahogy.(Habár anya szerintem vigasztalja apát.)
Miután befejeztem a mondatomat a lány felállt és nyújtotta felém a kezét.
-Az én nevem Föld Úrnő. Az állatom neve Bendő.-mondta a Föld Úrnő.Közben a Bendő a jobb első tappancsát felmutatta,ezzel köszönt.
-Örvendek.-közben nyújtottam én is a kezemet.
-Örvendek Bendő.-mondtam Bendőnek.
-Én is örülök Bendő.-mondta Inukami.
-Nagyon aranyos medvéd van Föld Úrnő.-mondtam.
Méregetett minket Bendő.Lehajolt a Föld Úrnő és megsimogatta a bocsot.
-Mindig ilyen, amíg meg nem kínálja valaki a kedvenc ételével.-mondta a Föld Úrnő.
-Éhes?Maradt némi szalonna.Nem evett bele Inukami.Ha szeretné Bendő akkor megeheti.-mondtam kicsi mosollyal a számon.
A Föld Úrnő megkérdezte, hogy merre voltunk eddig, ő mondta, hogy idomította az állatát.
-Vártuk, hogy kiderüljön a képessége.Amikor végre kiderült akkor derült ki, hogy beszélni tud.-mondtam.

Ejti a lábütős témát, mert valószínűleg kellemetlen lehet Harukának. Legyint egyet kezével, miközben a következőket mondja el a lánynak.
-Rá se ránts, majd elmúlik. – Közben azért felírja magának, hogy ő érez fájdalmat, viszont saját maga viszont nem. Ez szintén egy érdekes szál, amin elindulhat a beszélgetésük során, azonban egyelőre sodródik az árral. Neki sajnos halvány fogalma sincs, hogy családja mit csinál? Egyáltalán eljönnek meglátogatni? Reménykednek abban, hogy egy szép napon felébred? Vagy éppenséggel azon őrlődnek, hogy meddig húzzák és halasszák a gépről való levételt. Ha lekapcsolják, akkor viszont én meghalok. Cseppet sem kecsegtető, sőt ettől szomorúvá válik. Köszöntik Bendőt, aztán a dicséret hallatán nem mond rá választ. A medve jelenleg kevés helyet foglal el, felemelhető a földről és nagyon aranyos. Ám későbbiekben lehet ez megváltozik, s addigra teljesen kezes báránnyá kell  nevelnie.
-Szalonna? Felejtsd el. Nem fogadná el tőletek, míg meg nem kapja azt, amit tőlem elsőre, addig titeket nem sorol be a barátok közé. Csak kedves ismerősöktől, emberektől fogad el ételt. – Hallatja a hangját, aztán a válasz érkezésekor nem tud meg semmit ebből a világból. Csupán azt, hogy várta Inu képességét, ami később kiderült, hogy az a beszéd. Szerencsésnek mondhatja magát, ám nem minden tekintetben. Könnyebben megértik egymást, azonban ez nem ad annyira nagy előnyt. A képességek fontosak, hogy mit kap az állat. Ezzel kapcsolatban szintén szeretne a felmérést, hogy mitől függ egy pet skillje? Miért azt kapja?
-Szóval te szintén kezdő vagy, s nem igazán harcoltál, ugye? – Teszi fel a következő kérdését. Kíváncsi a részletekre, hogy többet tudjon meg a kasztjáról, meg a lehetőségeiről. Ezek alapján ki tud magában mindent dolgozni a pontelosztástól kezdve, egészen a legapróbb részletekig. Kisebb öröm a számára, azonban még sok idomárral kell elbeszélgetnie, hogy átfogóan lássa a rendszert.
~Rendben, ez az újabb célom. Minél több emberrel beszélek, annál jobban tudok beilleszkedni ide.~ Eddig ismeri Shu-t és Timit, most Harukát és Inut. Vajon a következő személy ki lesz? Esetleg nem idomár? Tőlük szintén tanulhat? Lenéz egy időre, hogy Bendő mit csinál? Furán méregeti a két jövevényt, s szemében látszódik, hogy cseppet sem kímélné őket.

-Remélem.-mondtam, szerencsére már kevésbé fájó lábbal.
Kérdeztem, hogy Benső nem kér-e szalonnát.
-Szalonna? Felejtsd el. Nem fogadná el tőletek, míg meg nem kapja azt, amit tőlem elsőre, addig titeket nem sorol be a barátok közé. Csak kedves ismerősöktől, emberektől fogad el ételt.-mondta a Föld Úrnő.
-Rendben. De ha kell akkor nyugodtan szólj. Gondolom tőled elfogadná, de ha nem kell akkor sincs semmi gond. -mondtam.
-Szóval te szintén kezdő vagy, s nem igazán harcoltál, ugye?-kérdezte a Föld Úrnő. A kérdés hallatán lehetett már tudni, hogy a Föld Úrnő is kezdő.
-Igen, még kezdő vagyok. Eddig nem nagyon harcoltam, kivéve Inuval, hogy engedjen az ágyra, de elég nehéz harc volt. De majd ahogy tudok úgy igyekszünk majd, hogy elérjem a 100.szintet! Szerencsére mi nem vagyunk egyedül, és ezért mindig is hálás leszek Inukaminak! Én szerintem nem lennék képes egyedül végigcsinálni.-mondtam egy kis mosollyal az arcomon.
-Szerintem az állatidomároknak az egyik legjobb.Hiszen az állatainkban szerintem 100% bízhatunk . Az itteni emberekben ha még zöld is az indikátoruk akkor is lehetnek veszélyesek. Egymás ellen fordíthatják akár az embereket. De bízni mindenkinek kell valakiben, nem?-mondtam kicsi mosollyal.

Nem szól semmit a fájó lábbal kapcsolatban, sőt nem gondolkozik egy kérdés megfogalmazásán sem. Örül annak, hogy nem érzi a fájdalmat, míg a másik igen. Eggyel kevesebb gond, amire oda kell figyelni. Szóba kerül Bendő, meg az etetése, ám hamar erről a témáról áttérnek egy másikra. Egyelőre nem kívánja megosztani Harukával, hogy mivel lehet a medvéjével baráti viszonyba kerülni; másik részről érdekli a bocs viselkedése. Lehet képesek lesznek megkerülni a földetetés módszert, azonban ahhoz több idő kell. Ha meg kiderül, hogy nem lehet, akkor elfogadja teljes valójában.
-Akkor sorstársak vagyunk, így talán lesz időnk közösen felfedezni ezt a világot, meg a rejtélyeit. – Hallja közben, hogy Inuval verekedtek az ágyért, ami igazán gyerekes dolog. Nem neveti ki, inkább próbálja minél hamarabb elfelejteni azokat a szavakat. Shu és Timi óvatosságra intette, hogy óvatosan cselekedjen. Felszalad a szemöldöke, mikor meghallja azt a varázslatos kerek számot. Abban teljesen egyet értett, hogy egyedül lehetetlenség végigvinni az egészet. Túl nagy falat lenne.
-Miért gondolod, hogy az állatainkban száz százalékban meg lehet bízni? Mi van, ha valakinek az a képessége, hogy elszakítja az állatot a gazdájától? Vagy esetleg ellenségekké tesz minket. Tudom, rossz belegondolni, de nem lehetetlenség. Akkor mit csinálsz majd? Petek nélkül használhatatlanok vagyunk, ahogy a tanítóm mondta. – Egyenlőre leáll a beszéddel, s nem válaszol Harukának a kérdésére. Nem fogja elsietni a megválaszolást. Két perc telik el, mikor megszólal végre.
-Igazad van, de sosem tudhatod, hogy mivé változtat a játék, már ha túléled. – Csak ennyit tud hozzáfűzni a témához, majd felkel a helyéről, hogy kinyújtóztassa magát. Ágaskodik egy kicsit, mint ha el szeretne érni valamit. Csinál azután némi karkörzést, csípőkörzést és lábkörzést. Mikor mindezzel végzett, akkor töri meg a csendet.
-Én lassan megyek, mert csak megpihentem itt a főtéren. Bendő és én sokat fogunk gyakorolni, hogy teljesen összhangban legyünk és megértsük egymást.

-Miért gondolod, hogy az állatainkban száz százalékban meg lehet bízni? Mi van, ha valakinek az a képessége, hogy elszakítja az állatot a gazdájától? Vagy esetleg ellenségekké tesz minket. Tudom, rossz belegondolni, de nem lehetetlenség. Akkor mit csinálsz majd? Petek nélkül használhatatlanok vagyunk, ahogy a tanítóm mondta.-kérdezte a Föld Úrnő.
-Én ilyenre még nem gondoltam, de azt tudom, hogy ha Inukami ellenem fordulna akkor én nem tudnám bántani, így akkor ha nem történne csoda meghalnék. Viszont abban teljesen igazad van, hogy pet nélkül használhatatlanok vagyunk...De én akkor sem bántanám Inukamit ha meg is halnék emiatt.-mondtam egy kicsit komolyabb arccal.
A Föld Úrnő felkel a helyéről, hogy kinyújtóztassa magát. Csinált némi karkörzést, csípőkörzést és lábkörzést.
-Én lassan megyek, mert csak megpihentem itt a főtéren. Bendő és én sokat fogunk gyakorolni, hogy teljesen összhangban legyünk és megértsük egymást.-mondta a Föld Úrnő.
Közben én is felálltam.
-Rendben. Nekünk is mennünk kell lassan. Remélem még találkozunk. Élveztem a beszélgetést. Egyszer talán megismételhetjük.-mondtam mosolyogva.
-Kinek a hibája is, hogy pihennünk kellett?!-mondta Inukami a szokásos hangnemében.
Közben Inukami kicsit messzebb ment mert talált egy botot.
-Egyébként bocsánat ha Inukami kicsit udvariatlan volt. Ha nem is tűnik úgy, de nem vagyunk annyira rossz páros.-mondtam kicsit szórakozottan.
-Nos, vigyázzatok magatokra!-mondtam.
A lában szerencsére nem fájt már. A beszélgetést élveztem, így nem is volt annyira rossz, hogy bevertem a lábamat.

Sok képesség lehetséges, így nem zárja ki a lehetőségek, hogy vannak olyanok, ami a pet és idomár közötti kapcsolatba szól bele. Megkapja Haruka válaszát, hogy mit gondol ilyen aljas képességekről, meg valójában mit tenne. Csak ingatni tudja a fejét, aztán hozzáteszi a saját gondolatát.
-Rossz hozzáállás. Én először is elmenekülnék, aztán remélném, hogy túlélem valahogy. Meg a városban keresnék egy tevékenységet, ami nem jár veszéllyel. Egyszóval a nyugodt életre váltanék át. De ha te szívesen meghalnál, akkor nem foglak megállítani benne. – Elhallgat, hogy átadja a szót a másiknak. Szerencsére a megfelelő időt választotta időpontnak, hogy itt hagyja, ezért nyugodt szívvel teszi. Csak mosolyog a szavaira, aztán ránéz Inura, aki rögtön lehordja szegény lányt. Nem szól közbe kettejük beszélgetésébe.
~Mennyire örülök, hogy nem tud beszélni Bendő. Ezt a tényt becsülnöm kell, hogy nekem ez másképp van.~ A saját gondolata világából a lány zökkenti ki, majd legyint egyet.
-Semmi baj. – Adja a rövid választ, miközben ránéz Bendőre, aki nyughatatlanul sétál előtte pár méterrel.
-További jó napot nektek. – Megindul a petjével, hogy folytassák az izzasztó gyakorlatokat. Minden esetben elkövet egy hibát, ami jelenleg az, hogy sosem vesz fel senkit sem barátjának, ezért mielőtt ténylegesen eltűnne, akkor gyorsan visszasiet Harukáékhoz.
-Huh, még itt vagytok? Tessék, remélem nem gond, ha felveszlek baráti listára. – Elküldi a hívót, aztán utána mindketten leokézzák a gombbal. Mosolyog rá, aztán négylábú társával távozik véglegesen. Arcán mosoly, hogy végre megvan az első személy, aki  ott van a listáján.

//Köszönöm a játékot, ez volt az utolsó írásom//