Re: Kezdetek Erdeje

by **Mirika** Vas. Dec. 23 2012, 18:49

<< Mizuki >>

Felsóhajtottam, ahogy Hokushin utánam kiabált, inkább ráhagytam már és bíztam benne, hogy megjön a józan esze. Tényleg kábé úgy éreztem magam mellette, mintha egy nem-korszakban lévő kölyökkel beszélnék. Nekem is voltak ilyenjeim, sőt még mindig vannak olyan pillanataim, amikor semmi nem jó és legszívesebben csak a tagadás kedvéért tagadnék, és tagadok is, de ilyesmijeim már csak a pillanat hevében vannak, nem ilyen... huzamos időközre. Akkor kell ez a viselkedés nekem, hogy eltaszítsak magamtól mindent és mindenkit, hogy egyedül maradhassak, amíg meg nem békélek, és merem remélni, hogy a srácnál is ez a helyzet. Egy szép nap majd beállít hozzám vagy Kotához, esetleg eljön a boss-harcra, vagy tudom is én.
A kislány más tészta volt viszont, az ő ellentéte Hokuval baromira nem volt világos számomra. Valami viszont neki is az idegeire mehetett, mert úgy nézett ki, mint valami hathónapos szellem ezzel a sápadt arccal, meg a haja mögé rejtett tekintettel. Ha ez egy horrorfilm lenne, most minden bizonnyal sikítozva menekülnék a késes őrült csajszi elől a sötét erdőben Neutral

A különbség csak annyi volt, hogy nem kése volt, hanem kardja, és egy MMO-ban voltunk, nem egy filmben. Na meg persze a szándék, hiszen nem akart kinyírni... asszem. Hitodama még azelőtt beszélni kezdett, hogy megkérdezhettem volna, neki mi a baja konkrétan. Komolyan, mintha valami lelkitanácsadó-szolgálat lennék Rolling Eyes

- Ne már, azt te is hallottad? Basszus... - fogtam a fejemet megint, miközben próbáltam kiokoskodni, mire is akar kilyukadni. Ugyanis se füle se farka nem volt az egésznek, hadovált mindent össze-vissza @.@ Szerintem ő is rájött, látszott hogy belekavarodott. De aztán összekaparta magát és javított, habár a kérdését így sem értettem teljesen. Piszkálni kezdtem az egyik hajtincsemet, észre sem vettem persze.
- Nem hívnám barátságnak, másfajta kapocs köt össze minket. Szorosabb. Te nem kötődsz a szüleidhez? - kérdeztem vissza, de mihelyst kimondtam a kérdést, belém nyilallt, hogy valami olyasmibe másztam bele, amibe nem kellett volna. Na mindegy, ez most már így marad. Inkább válaszoltam, ha már így alakult.
- Anyum súlyos beteg, nagyon gyenge a szervezete valami hülye kór miatt. Ápolásra szorul, és nem nagyon van más otthon, aki megtehetné, szóval rám lett sózva már kicsi koromban. Én is örököltem a betegségét, de a tünetek sokkal enyhébbek nálam. Én élhetek normális emberi életet, leszámítva azt, hogy nagyon vigyáznom kell magamra meg ilyesmik... Szánalmas, mi? - húztam el a számat, majd lehajtottam a fejem. Mi van velem, őszinteségi rohamom van? Kota előtt meg folyton titkolózom és kitérek a kérdés elől, ügyi vagyok. Az a gáz, hogy szerintem ő a való életben is találkozni akarna velem, én viszont rohadtul nem akarom, hogy ágyhoz kötve lásson mondjuk, mikor engem is ledönt a lábamról valami vírusos nyavalya. Basszus, remélem akik ápolják a testemet, adnak nekem vitaminokat, nem lenne jó azért kimúlni, mert megtámad valami bizbasz o.O

by **Hitodama** Vas. Dec. 23 2012, 19:47

Szorosabb, azt mondta... nem lehetett nehéz kitalálni hogy mire gondolt, minden bizonnyal a könyvekben is sűrűn szereplő szeretettel, olyasmivel amit ő nem igazán érzett a bőrén. Az ellenkérdéssel azonban nem tudott mit kezdeni, még a tekintetét is félre kapta kényelmetlenségében. Hogyan kötődne hozzájuk? Nem is ismeri őket, a velük kapcsolatos emlékek meghaltak az évek nyomorult csendjében, gyűlölte őket azért amit vele tettek. De nem mondta ki maga sem tudta hogy miért, s az íjászlány szavai úgy tűnt megkímélték attól hogy az elmaradt válasz a figyelem központja legyen, legalábbis egyenlőre. Visszanézett, de aztán enyhén lebiggyesztette fejét. Vegyesen érték az elhangzottak, számára egyszerre okoztak zavart, együttérzést és haragot, kis híján majdnem epés kuncogás hagyta el a száját, de eme reakciót könnyedén moderálta. Mert tudta ő nagyon jól hogy milyen is volt gyengének, sőt akár sok helyzetben magatehetetlennek és rászorulónak is lenni. Irigyelte is azonban a lány édesanyját, irigyelte hogy volt aki tényleg törődött vele és nem azért mert az volt a munkája, hanem mert volt kettejük között valami szorosabb a puszta barátságnál... milyen volt szülőnek vagy valaki lányának lenni? S mégis, ott volt a humorisztikus ellentét a két család bajai között: az ő esetében az anyja járt jobban, betegsége enyhébb volt sokkal ráadásul mindössze eggyel kellett sikerrel megbirkóznia, míg ő tulajdonképpen belülről sorvadt lassan, fájdalmasan. Magára hagyta, mindketten magára hagyták, magára hagyta az egész világ. De miért lehet az hogy ez a lány és édesanyja egy egészen más ösvényt jártak, miért volt a sorsuk más?
- Szánalmas... - mondta halkan, némi töprengést követően - vannak ennél szánalmasabb dolgok is. Gyávák és önzőbbek az önzőnél, akivel nem törődnek azt nem is szeretik. Az a szánalmas, belőled pedig hiányzik... kötődni valakihez és vigyázni rá, nem szánalmas
Nem teljesen értette hogy miért próbálta vigasztalni, de így vélekedett: nála kevésbé volt szánalmasabb és az igazság nem volt titok, talán mindössze a körülmények

by **Mirika** Kedd Dec. 25 2012, 22:18

<< Mizuki >>

A haja miatt nem látszott, de a csekély fejmozdulatból arra következtettem, hogy tényleg olyasmibe húztam bele, amibe nem kellett volna. Fenébe, egy ilyen kérdésből sejthettem volna, hogy valami gáz van a szüleivel >.> Most pont nem akartam tapló lenni, erre csak sikerült elérnem. Nagyon úgy látszik, hogy ezzel a kiscsajjal nagyon nem vagyok egy hullámhosszon, pedig a kezdeti konfliktusunk elsimítása óta már-már azt hittem, hogy nem lesz gáz, erre elcseszem jó alaposan. Pedig leszámítva azt, hogy különcnek tűnt, egész elviselhető volt, néha még tökre aranyos is. Nem annyira cuki, mint én, meg kicsit máshogy is, mivel ő kislányosan édes, én meg nőiesen (van ennek értelme?), de ja, vannak momentumai, amikor legszívesebben beölelgetném.
- Ööö... bocs, nem akartam bunkó lenni - szólaltam meg végül, majd nekidőltem egy fának és hirtelen elfogott a fára mászási vágy. Régen csináltam, pedig kölökként imádtam felkapaszkodni és onnan bámulni, a felnőtteknél is magasabbról a világot. Csak hát nem mindig voltam olyan erőben, hogy megtehessem, és időnként le is estem, szóval hamar megtiltották nekem. Volt vagy két éve utoljára, hogy felmásztam egyre, akkor is csak a fiúk kedvéért :3
- Heh, köszi. Aranyos vagy, de ha belelátnál a fejembe, asszem nem így vélekednél. Amúgy miért vagy szóló játékos? Mármint... elég magadnak való csajnak tűnsz, de ezt így élvezed? Nem sok frontharcost ismerek, aki még nem tagja egyik nagyobb céhnek sem. Sőt... te vagy az egyetlen... talán - vakartam meg a fejemet bizonytalanul, de hirtelen tényleg nem jutott eszembe más rajta kívül, akit a kazamatákban vagy a bossharcokon láttam, és nincs az a kicsi jel ott az indikátorai között. Én tuti halálra unnám magam szólóban, ha ez egy normális játék lenne és egy ilyen karakterrel nyomulnék.

by **Hitodama** Szer. Dec. 26 2012, 10:31

Egy pillanatra elkerekedtek szemei a haja mögött, sikerült meglepni alaposan. Nem értette a reakciót, meg azt sem értette hogy milyen bunkósságot mondott neki, márpedig...
- Nem voltál bunkó - fonta össze karjait - ha az is lettél volna nem érdekel. Már bizonyítottál, aki jobb másoknál az úgy viselkedik ahogy ő akar, amikor azt hittem hogy jó vagyok én is ezt csináltam
Összefonta karjait és néhány pillanatra hogy félre nézzen, de aztán lopva megtörölte nedvesnek érzett szemét és visszafordult. A csillagfény végre megcsillant szemein, ahogy előkandikáltak hajszálai közül. A sírást sikerült elkerülnie, azonban a rossz érzés saját szavai miatt feldúlta, szerette volna ha megint minden olyan lett volna mint akkor

- Ezért nem csatlakoztam céhhez - eresztette le karjait maga mellé, aztán csípőre vágta - azt hittem hogy elég jó vagyok egyedül is. Talán jó is voltam néha tényleg, de még ha egy játékos se győzőtt le soha... kevéssel harcoltam és a végén mégis egy agyatlan valami győzött le, grr... Kizashi... - köpött ki színlelten - azt hittem hogy jobb vagyok nála... erre még itt vagyok pedig meg kellett volna halnom, nem voltam hozzá elég jó... jobb volt nálam, egy lusta jobb volt nálam... ezért nem kell most szégyenben lennie. Most ezért nem csatlakoznék céhhez, mert nem vagyok elég jó. Nevetséges a frontharcosok között is, gyenge...
Megremegett de most is sikerült türtőztetnie magát, felemelte tekintetét az álságos csillagokra, hajfürtjei pedig félrehullottak az arcáról
- Olyan akartam maradni mint... grr... anatagata... - dühösen ökölbe szorította kezeit, mintha az égnek beszélne - Tatsuki-sama... Sakamoto-sama... a legjobbak! Te is... csak a neved nem tudtam megjegyezni...
Lehajtotta fejét és szemei lecsukódtak hogy ne kelljen a földet bámulnia, haja ismét eltakarta arcát de a könnyei ezúttal is a helyükön maradtak

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 01:49

Elég érdekesen indult ez a nap. Pontosabban unalmasan, rémesen unalmasan. Ez addig tartott, amíg meg nem láttam Rent. Neki hála, azonnal jobb kedvem lett. Ehhez nem volt másra szükség, csak arra, hogy felképeljem. Érdekes volt, viszonylag normálisan beszélni vele. Bár tény, hogy még mindig nem hitte el, hogy nem élveztem azt, amit csinált. Nem hibáztatom... Azok után, amit műveltem, nem. A színjátékom elég sikeres volt, de hát nemigen kellett többet tennem, mint néhány hangot kiadnom. Erre még én is képes vagyok, bár vajmi kevés színészi tehetség lapul bennem. A tény viszont, hogy ezt újra és újra felhozta, engem cseppet sem kedvező állapotba kergetett. Régi démonaim kiszabadultak, én pedig zuhanni kezdtem a kétségbeejtő sötétség felé. Időbe és jó néhány szóba került, mire megnyugodtam. Annyira, hogy képes legyek felállni.
Ezt a srác ki is használta. Azonnal elvitt sétálni. Engem is meglepett, de kézen fogva bandukoltunk egymás mellett jó ideig. Tartotta bennem a lelket és próbált felvidítani, csekély sikerrel. Közben persze magát okolta mindenért a barom. Nem is értem, miért gondolta azt, hogy az ő hibája... Rendben, lehet hozzá köze, de nem, szerintem nem. És ha én úgy vélem, akkor az úgy van. Csodálom, hogy erre nem jött még rá.
Későbbiekben bedobtam egy kellemesnek nem mondható alvást. Nem tartott sokáig, de utána azt kívántam, bár sose kellene aludnom. Az ébredés is érdekesen zajlott, tekintve, hogy útitársam és én is a köveken kötöttünk ki, a pad előtt. Elcsattant néhány pofon, bocsánatkérés és idióta jelző. Ezeket többnyire én osztogattam. Egyiket a másik után, felváltva... Legtöbbször. Távozni viszont nem hagyott. Magával rángatott, a városon kívülre. Mondanom sem kell, nekem cseppet sem tetszett. A kapu előtt megörült, mikor visszamentem hozzájuk. Kezét nyújtotta, én pedig vonakodva, mégis beletörődve elfogadtam. Így legalább nagyobb az esély rá, hogy elkap. Ami viszont furcsa... Csoda folytán, kérésemre csendben maradt...
- Nos, most, hogy itt vagyunk... Elmondjátok, hogy miért akartatok ti az erdőbe jönni? - kérdem érdeklődve.
Az első fák után nem sokkal megállok. Elengedem Ren kezét és leülök egy fa tövében. A levegőt kapkodom. Nem kedvező nekem ez a sok rohanás.
- Másik dolog... Mi olyan érdekes itt, hogy nem aludhattam? - teszem fel következő kérdésem, annak ellenére, hogy lényegében én nem hagytam magamat aludni.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 02:13

~Ennyi galibát és szenvedést nekem lány még nem okozott.. komolyan mondom ez már valami hihetetlen amit művelek. Folyton felképel, degradál, megvádol…. Mondjuk némely vádja igaz is, de ez már akkor is több a soknál.. Miért töröm egyáltalán magam miatta?? Miért?? Talán mert rosszat tettem vele??~ fejemben ilyen gondolatok futottak át mikor Juu egyszerűen faképnél hagyott.. Kiszámíthatatlan, mint egy tornádó… nem tudom megérteni.. Látom, hogy szenved mégsem engedi, hogy segítsek… Végül feladtam és elindultam haza… elindultam volna, ha nem jelent volna meg Juu-chan… be kellett vallanom korábbi mérgem egyik pillanatról a másikra eltűnt.. az okát nem értettem.. talán pont a lány az.. ő maga az ok.. Kezemet nyújtottam felé és ő elfogadta.. így indultunk útnak a kezdetek erdeje felé.. Az út laza fél óra volt és némán, kézen fogva sétáltunk.. ahogy kérte.. Beérve az erdőbe elengedte kezemet és egy fa tövében keresett magának pihenő helyet.. Regi energikusan szalonozik a fák között.. nagyon szeret az erdőben lenni.. olyan ez neki mint a gyerekeknek a játszótér..
- Csak mutatni szerettem volna valamit..- megvártam, amíg a lány kicsit kifújja magát.. rendesen megviselte ez a dolog.. és szerintem a rémálmok miatt alváshiányban is szenved… szegényke.. Ami egy röpke ideje foglalkoztat az az.. hogyha mindig egyedül van akkor még a magány is rájátszik a dolgokra.. a viselkedésre.. agresszivitásra.. logikus lenne.
- Nana.. végül te magad döntöttél úgy,hogy velünk jössz, mert nem akarsz egyedül lenni.. bizony.. ezekez a szavakat használtad: Nem akarok egyedül lenni.. veletek megyek- kuncogtam egy kicsit..
- Gyere…- nyújtottam ismét a kezem
- Már nincs messze.. – Ezt mondtam, de még jó negyed óra séta következett.. sűrű erdőn keresztül.. de megérte.. Egy hatalmas tisztásra értek ahol egy kisseb tó volt, körülötte tele virágokkal és egyéb növényekkel.. megnyugtató egy hely olt.. és látványnak sem utolsó..
- Íme… Regi találta- aki már tt volt előttük és vidáman repkedett.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 12:58

Jó érzés újra pihenni egy kicsit. A főnixet nézem, ki remek mutatványokkal repked a fák között. Olyan szabadnak tűnik, de hisz az is. Szabadabb, mint amilyennek a városon kívül érzem magam. Ez persze érthető. Őt a gravitáció nem köti a földhöz úgy, mint minket, földi halandókat. Szóval csak mutatni akar valamit. Mégis mi lehet az? Most, hogy pihentem kicsit, kezdem visszaszerezni normális önmagam. Legalábbis úgy érzem, amint meghallom Ren kuncogását, szavai után. Kardom azonnal előrántom és felé csapok egyet, de nem csak úgy egyszerűen. Képességem gonosz módon aktiválom. Akár találok, akár nem, bizonyára meglepődik. Én pedig elmosolyodom.
- Ha jól emlékszem... Azt egy szóval sem mondtam, hogy "veletek megyek". Amit én mondtam, az az volt, hogy "egy szót se"! - javítom ki tévedését.
A földről felkelek, segítsége nélkül. Van egy kevéske erőm, és ha valóban rövid az út a továbbiakban, akkor semmi szükségem segítségre. Kezét sem fogom meg ismét. A kardot visszacsúsztatom helyére, ezek után pedig figyelem, hogy merre megy.
A séta cseppet sem volt olyan rövid. A növényzet sűrű, de nem panaszkodom. Az kellene még, a srác biztos jót szórakozna rajtam. Inkább csak csendben követem, küzdve az erdő által állított nehézségekkel. Ahol viszont kikötünk, az egészen... csodás. Amint a tisztásra lépek, megállok. Tekintetem körbefuttatom a helyen, mély levegőt veszek, tüdőmbe áramoltatva a tiszta légtömeget. Lassan fújom ki azt. Igen... Ilyenre gondoltam, mikor azt a bizonyos helyet kerestem. Regi már vidáman repked felettünk. Madár szemekkel bizonyára könnyebb ilyen helyeket megtalálni. Társa mellé lépek és hátulról fejbe kólintom.
- Még hogy nem tudsz ilyen helyet... Mondhattad volna korábban is, hogy van itt ilyesmi... - sóhajtom.
Ezek után odébb lépek néhány métert és lefekszek a fűben. Tagjaim kinyújtóztatom és élvezem a helyzetet. Igazán megnyugtató ez a hely. Remélhetőleg itt majd tudok egy keveset aludni anélkül, hogy a rémképek túl korán megzavarnának.
- Úgy tűnik... Mégis van ebben a világban valami jó... - motyogom mosolyogva.
- Köszönöm, hogy megmutattátok ezt a helyet. És még egy köszönöm Reginek, amiért rátalált! - kacsintok az állat felé, bár nem valószínű, hogy észrevette.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 13:24

Az erdőbe érve megkellett állnunk, pihenni egy icsit… Juu-chan eléggé elfáradt.. Pedig inkább sportosabb alkatnak néztem volna.. Ezt betudom a jelenlegi állapotának a rémálmokkal és előtörő rossz emlékekkel együtt. Ezért is akartam megmutatni neki egy helyet.. ahol kicsit lazíthat az ember.. Kuncogásommal megint magamra haragítottam,,.. de csak egy kicsit.. Nagyon kicsit.. igen… már kard is van a kezében és kiértünk a védett zónából… még a végén megöl. Megpróbált eltalálni, de kitértem előle..
Legalább itt kint ne bánts… nem magam miatt.. ha megteszed sárga színű lesz az indikátorod és csak akkor nem leszel valami közkedvelt…- magyaráztam el a nyilvánvalót, de ezt nyílván ő maga is tudta, mégis megosztottam vele.. biztos ami biztos..
- Igen jól emlékszel.. ezeket mondtad.. Viszont én is jól emlékszek és egyszer azt mondtad, hogy ne érjek hozzád.. ma mégis kézen fogva járkáltunk a városban, és így tettük meg ezt az utat is….Tehát nem undorodsz minden érintésemtől…- így van.. legalábbis remélem és még örülök is neki. Segítség nélkül kelt fel és végig követett.. a titkos kis helyemre.. arra a tisztásra amit Reginald talált nem olyan régen… szerettem itt lenni jól lehet kikapcsolódni.. Nagyot akartam szippantani a friss levegőből, de egy tockos amit Juu-tól kaptam meggátolt ebben és köhögés lett a vége.. A kis szadista nem tud úgy elmenni mellettem, hogy nem bántana..
- Meglepetésnek szántam…- bár nem fájt megszokásból simogattam a fejem a csapás helyén.
- Csak örömet akartam szerezni már az is baj??- kérdeztem, majd Juu magamra is hagyott és leheveredett a fűbe, hogy pihenjen.
- Igen van.. számomra jelen pillanatban kettő is van ezen a helyen.. – feleltem, majd megköszönte, hogy idehoztuk.
- Igazán nincs mit.. – feleltem és megnyitottam az inventorymat és egy sima úszónadrágra cseréltem eddigi öltözetemet.. így jól látható karban tartott felsőtestem..
- Nincs kedved úszni??.. Csak egy kicsit??

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 13:59

Nem undorodok minden érintésétől... Ezen elgondolkozok, de nyilvánvaló, hogy így van. Tényleg nem. Azoktól nem, amik nem perverz szándékkal érintenek. A törődéssel nincs bajom. Épp ezért hagytam, hogy megfogja kezem. Pontosabban... Akkor szükségem is volt rá. Benne találtam kapaszkodót. Ennek viszont már vége. Mostanra megnyugodtam és leküzdöttem ismételten a félelmet.
- Miért akartál meglepni? És nem... Nem gond, ha örömet akarsz okozni. Feltéve, ha azt ilyen módon akarod tenni, nem pedig... Nos, tudod... - válaszolom egyszerűen.
Az eget bámulom, nem is igen akarok mást. Szemeim lassan lecsukódnak, de mielőtt elaludnék, hangja felébreszt. Úszni? Én? Nos... Nem hiszem, hogy az jó ötlet lenne. Tudok úszni, de... Nem túl jól. Mivel hajón nem sűrűn voltam. Csak mikor estélyt tartottak rajta. Az viszont cseppet sem jelenti azt, hogy úszni is tudok a biztonságot nyújtó csónak nélkül. Ennek ellenére valahogy sikerült megtanulnom evickélni. Nem sokáig, de azért ha muszáj, képes vagyok rá. Neki viszont ezt nem kell tudnia. És ki tudja, hogy mihez vetemedne, ha megpillantana fürdőruhában. Nem, ki van zárva. Jobb nekem a szárazföldön. Amíg ő ott van, legalább hagy engem pihenni és nem zaklat.
- Ússz csak egyedül! De ha lehet ne akarj megfulladni, mert nem foglak kihúzni. A rikácsolásod pedig a végén még felébresztene, amit... Mondanom sem kell, alaposan megkeserülnél. Tehát... Tartózkodj ettől. És csak akkor menj be, ha tényleg tudsz úszni is - figyelmeztetem.
Ezek után oldalamra fordulok, kényelmes helyzetet veszek fel és igyekszem ismét az álmok útjára tévedni. Most viszont... Nem megy. Nem tudok elaludni. Felülök és figyelem azt a kéjencet, hogy mit csinál. Jobb dolgot egyébként sem tehetek. Bemenni mellé még mindig nem akarok. A végén még ki kellene húznia, amit... Bizonyára kihasználna, mondván, ez nem más, mint egyszerű életmentés. Na igen... És közben vidáman vigyorogna, hiszen jól szórakozna, velem ellentétben. Ez az én szerencsém.
- Most, hogy lehetne, nem tudok elaludni... Azért... még próbálkozom egy kicsit... - motyogom magam elé és ismét hanyatt fekszem.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 14:24

Juu-chanon továbbra sem tudok kiigazodni.. egyértelműnek kellene lennie- hogy utál.. folyton bántalmaz és beszól, de vannak furcsa pillanatai is mikor mosolyog, elpirul és még a kezem is megfogja..
- Miért?? Baj lenne, ha úgy is örömet akarnék szerezni neked?? Örömet.. nem kínt..- Hosszútávon meg fog őrjíteni az tuti biztos. De így belegondolva egész aranyos egy lányka.. Elvittem az egy tisztásra a kezdetek erdejének közepére, amit Reginald talált nem olyan régen.. Ideális hely egy kis pihenésre és neki pont erre van most szüksége.. Természetesem bántalmazásommal kezdte a köszönet nyilvánítását is.. Már lassan kezdem megszokni.. és ez nem normális.. .. Alsónadrágra váltottam a felszerelésem és megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e velem pancsizni.. de ő csak a fűben hempergett és nem valami kedves hangnemben visszautasított.
- Sosem lesz hozzám egy kedves szavad sem?? Bár az a csók elég kedves gesztus volt…- kuncogtam és lassan elindultam a vízbe.. kellemesen langyos volt.. ideális egy kis úszkáláshoz.
- Nyugi.. nem lehet olyan mély.. maximum három négy méter. – feleltem.. A kis tavacska közepén úszkáltam mikor eszembe jutott valami..
- A francba…. Nincs is úszás jártasságom..- ebben a pillanatban elmerültem és elkezdtem kapálózni..
- Juu-chaaa…segí..ííts…- kiáltottam oda neki erőteljes kapálózásom közepette.. elég kellemetlen lenne itt megfulladni.. Lassan kezdtem fáradni.. és egyre hosszabb időre kerültem víz alá..
- Segít…ség…- és elmerültem teljesen…. Tüdőm kezdett megtelni a langyos és tiszta vízzel.. már szinte láttam a fényt.. Elképzeltem, hogy a testem a víz alatt fog pixeljeire bomlani.. Kellemetlen egy rémkép volt.. itt a vég.. Reginald veszettül csapkodott szárnyaival a víz felett pár centivel.. aggódott értem a pajti.. igaz barátom. Lassan sűlyedek a tavacska feneke felé.. még egy-egy erőtlen kapálózást elejtek, de kezdem feladni a reményt. Asszem most meghalok..

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 14:48

Most valamiért még el is hiszem neki, amit mond. Talán ő képes lenne rá, de akkor sem megyek bele. Nem akarok kockáztatni. Jobb az, ha az emlékek elzárva maradnak, én pedig élek úgy, hogy még csak véletlenül se törjenek elő újra. Lassan mégiscsak sikerül elaludnom. Gondolataim kérdése körül forogtak előtte, miszerint sosincs hozzá egy kedves szavam sem. Senki nem kérte, hogy elviselje a modoromat. Nem tartom láncokon, mint egy ölebet, korlátozva ezzel szabadságát. Oda megy, ahova akar. Ha ez azzal jár, hogy elviseli a beszólásaimat, hát szenvedjen azért, mert mazochista. Én biztosan nem fogok megváltozni a kedvéért. Se senki másért.
Jó ideig alszom. Most, hála a nyugalomnak és békességnek, ami körülvesz, rémképektől mentesen. Kiabálásra ébredek és nagy zajra. Mikor kinyitom szemeim, kómásan ülök fel, nem kevésbé morcosan. Szétnézek, ekkor látom meg, hogy Ren elsüllyed, Regi pedig felette csapkod vadul szárnyával.
- Mi a fenét műveltek? - kérdem suttogva, ezt viszont biztosan nem hallják.
Felkelek a földről és továbbra is őket nézem. Időbe telik, mire felfogom, hogy mi történt. A fenébe, pedig figyelmeztettem! Rohanni kezdek a víz felé. Közben átváltok valami olyasmire, amiben úszni kényelmesebb és a súlya sem húz. Mondhatni fürdőruhába. Szerencsére ez csak néhány pillanatnyi pötyögés. Aztán már ugrom is. Viszonylag messzire, és gyorsan közeledem a víz felé.
- Regi, menj onnan! - kiáltok magam elé, hogy a madár még véletlenül se legyen a kifröccsenő víztömeg közelében.
Most már csak meg kell találnom. A süllyedés jól megy, elvégre ahhoz nem kell tehetség. A kérdés az lesz, hogy hogyan fogok én feljutni, Rennel együtt. Némi keresgélés után valamit megérintek lábammal. Ahogy lejjebb érek, rájövök, hogy szegény srácot fejbe rúgtam. Na sebaj, megérdemli. Valahogy megragadom és ellököm magam a tó aljától. Annyira tényleg nem volt mély, mintha kétszer ilyen mély volna. Rajta még taszítok is egyet, hogy felfelé menjen tovább, mikor elengedem és egymagam úszok gyorsan felfelé. Egy elsietett levegővétel után azonban ismét elmerülök, hogy azt a szerencsétlent a felszínre tudjam hozni. Amint felér, gyors lihegésbe kezdek. Lábammal próbálok némi tempót taposni, hogy a felszínen maradjunk.
- Regi, segíts őt tartani! - kérem a szárnyast.
Igyekszem nem túlzottan kapálódzni, nehogy eláztassam őt. Aztán valahogy, fogalmam sincs hogy, de sikerül őt kiküzdenünk. Agyam még mindig vészesen pörög. Nem kellene, hogy ez a szerencsétlen kimúljon. A madárka miatt... Nem kellene... Azonnal életjeleit kezdem vizsgálni. Ahelyett azonban, hogy szájon át lélegeztetném, jó erősen gyomorba vágom, hogy kiköpje a vizet.
- Te barom, megmondtam, hogy csak akkor ússz, ha tudsz is! - kiáltok rá.
Ha kell, kap még néhány ütést, s a legvégső esetben, hajlandó vagyok szájon át lélegeztetni. De az már tényleg csak utolsó kétségbeesésem eredménye. Ha észre veszem, hogy jobban van, kicsit megnyugszom. Mellé dőlök, becsukom szemeim és kapkodom tovább a levegőt. Istenem, pedig nem is én fuldokoltam... Mi lett volna, ha igen? Ő biztos könnyebben kihúzott volna. Idióta!

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 15:14

A közös kis úszkálás ötlete vissza lett utasítva.. másra nem is számítottam, mondjuk reménykedtem, mert az hal meg utoljára. Ha nem hát nem.. nem erőszak a disznótor.. Egy picit még visszapillantottam rá, majd elkezdtem úszkálni.. Juu időközben elaludt így próbáltam halkan tenni, mikor is eszembe jutott, hogy nincs is úszás jártasságom. Elkezdtem kapálózni.. fuldokolni… közben segítségért kiáltottam.. .. erőm cserbenhagyott és süllyedni kezdtem.. éreztem, hogy a kaszás megkörnyékezett és vigyorogva feni kaszáját, hogy lecsaphasson vele.. És minde z miért?? Csak mert egy árva pontot sem raktam az úszásra..~várjunk csak!!! Nincs is olyan hogy úszás képesség… nem?? Óóó én hülye~ visszanyerve úszú képességemet elindultam felfelé… amíg egy akadályba nem ütköztem.. Egészen pontosan Juu-chan lábába.. mert fejbetalpalt, amitől be is kábultam egy kicsit.. majd az oxigénhiány következtében.. Elájultam.. Elsötétedett minden.. Nem is tudom mikor ébredtem fel, de egyáltalán nem volt ez kellemes.. Gyomron vágtak és kaptam még néhány ütést is, minek következtében kiköptem a virtuális vizet és köhögtem.. és levegőért kapkodtam.
- Ne..m.. va…va….vagyok… idi…ótaa…- feleltem légszomjam közben, majd felültem egy kicsit.. és lassan normalizálódott a légzésem..
- Ebben a játékban nincs is úszás jártasság…. De attól még tudok úszni..- feleltem de inkább magamnak, mint a lánynak aki mellettem pihent egy kicsit..
- Épp felfelé úsztam amikor is fejberúgtál és elvesztettem a.....- akadt el a szavam és a lélegzetem is meglátva Juu-chant fürdőruhában… el is pirultam… pedig nem szoktam ilyen könnyen de nem tehettem mást.. nem volt beleszólásom.. a dologba..
-Azta….- jött ki ez a jelentéktelen szó a számon.. még mindig a sokkhatás alatt vagyok
- .. Juu-chan nagyon gyönyörű… - beszéltem a levegőbe.. Reginald is megnyugodott és egy fán pihente ki riadalmának fáradalmát.. Ezért később még tuti kapni fogok tőle.. Én viszont pirosas arccal néztem a mellettem lévő lánykát.. nem tudtam megszólalni.. szinte elvarázsoltak a bájai.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 15:35

- Barmot mondtam, te süket! - suttogom válaszul szaggatottan kiejtett szavaira.
Csodálom, hogy sikerül kihozni, komolyan. Úgy tűnik, az alkalmi pánik sok mindent kihoz az emberből. Még azt is, hogy viszonylag normálison ússzon ahelyett, hogy épphogy nem süllyed el. Ez viszont nem garancia arra, hogy legközelebb is így lesz. Jobb, ha nem gyakorlom az ilyesmit. Vagyis... Remélem, hogy nem kell gyakorolnom az ilyesmit.
- Hm?... Mégis mit hadoválsz? Ugye... Ugye nem azt akarod mondani, hogy feleslegesen keltettél fel? Ha igen, azt nagyon megbánod... Főleg, hogy most még tudtam is volna aludni egy keveset - mondom halkan, mikor már viszonylag normálisan szedem a levegőt.
Valamiféle beszámolóba kezd, de nem fejezi be. Lehet, hogy most jutott el agyáig az, amit az előbb mondtam? Nos, ha ennyire elhallgatott, az azt jelenti, hogy mégiscsak feleslegesen loholtam és vizeztem össze magam. Hajam kiengedem, hogy gyorsabban száradjon. Már ha vizes egyáltalán, ebben a világban. Ujjaimat tincseim közé futtatom, ez által igazítva rózsaszín hajszálaim helyzetét. Felülök és a tavat kezdem nézni. Ekkor hallom meg ismét Ren szavait. Pontosabban szavát, először. A toldalék csak utána jött, némi szünet után.
Meglepetten pislogok néhányat és fordulok felé. Tekintetén megütközök kicsit. Olyan... Furcsa. De engem néz. Továbbra is, ami kissé kellemetlen. Ekkor eszmélek fel, hogy még mindig az imént átváltott ruhámban vagyok. Arcom elvörösödik, öklöm pedig máris lendítem a srác képe felé.
- Ne bámulj, te kéjenc! - rivallok rá.
Ezek után első dolgom, hogy a felszereléseket megnyitva visszavegyem kimonóm. Felkelek, néhány métert eltávolodok, majd durcásan leülök a fűbe. Kezeim keresztbe fonom mellkasom előtt és úgy meredek a semmire. Pontosan nem tudom, hogy mit nézek, ugyanis annyira nem figyelek, hogy a látás elmarad a nézés mellett.
- Azért... Jól vagy?

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 16:00

Elég sokkoló taz percen vagyok, vagyunk túl.. Én is megijedtem egy picit.. legalábbis azelőtt ijed voltam, hogy Juu-chan lerúgott és elájultam.. A lány megmentette az életemet.. ez nem vitás… de nem ezzel foglalkoztam először.. még csak fel sem dolgoztam a történteket rendesen.. Hadoválásom nem értette, de nem volt kedvem újra elmondani.. és természetesen a leoltás sem maradt el.. Különben nem is ő lenne az. Mikor megkérdezte, hogy mit hadoválok.. és hogy reméljem, hogy nem feleslegesen ugrott a vízbe utánam.. elnémultam.. Csendben maradtam, mert ha kiderült volna, hogy tudok úszni.. akkor az katasztrófa lenne
- Nem persze, hogy nem…- feleltem mosolyogva~ ha megtudja, még visszadob a vízbe és még bele is fújt…~ Valamit elkezdtem mondani, de már nem is emlékszem mi az mert elvonta mindenről a figyelmemet a csodás alakja… Kicsit lefagytam és el is pirultam.. De persze nem élvezhettem sokáig.. jött a kéjencezés és kiütött.. ma már kitudja hányadsorra. Felöltözött száraz ruhába és elvonult mellőlem.. kicsit távolabb… Én is így tettem.. szárazon sokkal jobban éreztem magam.. Pár perc csend, és meglepetésemre Juu-chan törte meg a csendet..
- Csak nem aggódtál értem Juu-chan??- kérdeztem mosolyogva.. nem is belegondolva a következményekre.. de ahhoz túl messze volt, hogy kiüssön..
- köszönöm.. Ha minden igaz megmentetted az életem..- akkor az én titkom marad az, hogy nem fulladtam volna meg akkor sem, ha nem ugrik be és ment ki.. Katasztrófához vezetett volna ha kiderül a turpisság.. Felkeltem és odasétáltam mellé és leültem a fűbe..
- Juu-chan…!!!- dőltem hanyatt majd az eget bámultam..
- Én már válaszoltam arra, hogy miért maradtam veled.. és hogy miért örültem annak, hogy találkoztunk.. Akkor most te válaszolj, hogy miért maradtál velem.. és miért jöttél vissza miután faképnél hagytál a kapunál??- tettem fel kérdéseimet. Reginald pedig elszunyókált egy fán ücsörögve… megnyugodott.. túlságosan is.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 16:34

Hát persze, hogy nem. Most inkább nem szólok neki, hogy láttam, mikor elkezdett úszkálni. Elvégre akkor azonnal nem sikerült elaludnom. Most hagyom. Ezt a füllentését elengedem magam mellett. Majd később elmondom neki. Talán, máskor... Ha lesz egyáltalán máskor. Kérdése meglep. Sőt, mi több, zavarba is hoz. Aggódni? Igen, azt hiszem. Persze ezt a világért nem ismerném be. Nem is miatta aggódtam igazán... Valószínűleg inkább csak tartottam attól, hogy megint egyedül maradok.
- Aggódni miattad? Ne álmodozz, boxzsák! Aki miatt aggódtam, az Regi. A társa vagy, mi lenne vele nélküled? - kérdem morcosan.
Erre persze nem valószínű, hogy gondolt. Miért is gondolt volna. A madárra nézek, aki már vígan durmol. Példát kellett volna vennem róla. Megmentettem? Na, persze.
- Lefogadom, hogy csak azért csináltad ezt az egészet, hogy vizes legyek. Vagy mert ismét előkerült valódi, perverz mivoltod és látni akartál fürdőruhában... - felelem neki.
Továbbra is a tavat nézem, s csak akkor fordulok felé, mikor lépteket hallok. Ren mellém ül, bár nem tudom, hogy miért. Pontosabban... Fekszik. Ahogy látom ő is felvett valami szárazat. Jobban jártunk volna, ha nincs is kedve fürdeni. Az a víz... Egyébként sem túl biztató látvány. Még mindig furcsa, hogy ki tudtam őt húzni. Nevem hallatán ismét ránézek. Ekkor szegezi nekem a nagy kérdést. Hogy mégis miért...?
- Fogalmam sincs... - vágom rá azonnal.
Először tényleg nincs, azonban utána én is elkezdek ezen gondolkozni. Térdeim felhúzom kicsit, kezeim pedig rájuk fektetem és ismét a környezetbe bámulok. Valahova a fák közé, oda, hol már nem látok semmit.
- Talán mert megijedtem... Szenvedni valamitől tényleg nem jó dolog. Olyankor cseppet sem jó egyedül lenni. Nekem... Eddig mindig volt mellettem valaki, aki segített és védett. Ő vigyázott rám... Most viszont nincs velem. És te... Te nyújtottál vigaszt, holott nem hittem volna rólad. Olyan volt, mintha te lennél az, aki képes megnyugtatni és biztonságérzetbe ringatni. Tudod... Amióta élek, be vagyok zárva. Csak akkor léphettem ki a lakásból, mikor apám kötelező programot írt nekem elő. Akkor is az általa támogatott, vagy tartott rendezvényeken kellett részt vennem. Mondanom sem kell, dögunalom. A város arra emlékeztet. Erre a bezártságra. Ezért nem szeretek ott lenni... - mesélem, okát viszont nem tudnám megmagyarázni.
Hirtelen feleszmélek, hogy mit is csinálok. Azonnal zavarba jövök, elvörösödött arccal nézek Renre, majd adok neki két pofont, egyik-másik oldalról.
- Nem hallottál semmit! Érted? A francba, ez az egész a te hibád! Miért kellett rákérdezned? Eddig nem gondolkoztam rajta, addig... Eszem ágában sem lett volna elmondanom ezt neked! Ne kérdezz többet! - csattanok fel hirtelen, őt okolva gyengeségemért.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 16:58

Mozgalmas napom van.. unalomból jó móka lett és még egy kis fulladásos jelenet is volt benne.. Ami viszont a legviccesebb és leglehangolóbb az az, hogy annyi verést kaptam ezen az egy napom, amennyit egész eddig életemben sem.. Kész kabaré az tuti. Az feldobná az egészet, ha minden egyes szenvedésemnél egy alánevetést benyomtak volna.. Juu-chan nem volt túl kedves velem.. vagy lehet, hogy az volt, csak nem vettem észre.. és még az is lehet, hogy a pofon nála a szeretet egyik jele… így mutatja ki. Mikor megkérdeztem, hogy aggódott-e értem a várt választ kaptam.. a tagadást,.
- Szóval Regi miatt?? Nem tudom. Talán átpártolt volna hozzád, ha én itt leltem volna halálom. – találgattam.. fogalmam sincs mi lesz egy pettel ha meghal a gazdája… ilyenről még nem hallottam.
- Rosszul gondolod.. ilyen hátsó szándékok még csak meg sem fordultak a fejemben.. Az viszont igaz, hogy látni szerettelek volna fürdőruhában.. és ez sikerült is…. Nem bántam meg.. örökre az eszembe véstem azt a látványt…- így van.. nem felejtem el soha.. legalábbis mindig eszembe fog jutni amikor Juu-ra pillantok… és nagyon remélem, hogy sokszor találkozunk még az elkövetkezendő időben. A lány mellé mentem és lefeküdtem a fűbe a ruhaváltás után.. és feltettem azt a kérdést ami már egy ideje bennem volt.. és sokat gondolkodtam rajta, választ azonban nem tudtam rá adni. Juu-chan igen.. és meglepően gyorsan..
- Ha te nem tudod akikor ki??- kérdeztem….. hamarosan megkaptam némileg a válaszomat és egy kis háttértörténetet a lánnyal kapcsolatban.. némán hallgattam minden egyes szavát.. tényleg érdekelt a múltja. Pár dolog nem volt teljesen tiszta.. ráakartam kérdezni.
- Apud….- kaptam egy nagy pofont a bal arcoskámra és ezt követte egy jobbos is.. csak pislogtam, hogy mi van.. de csak bevillant neki a dolog, hogy megnyílt nekem.. nem is kicsit.. .. muszáj volt nevetnem… kuncognom.. vicces volt hiába én voltam megint az áldozat..
- Rendben.. Elfelejtem, ha bízol most egy kicsit bennem- feleltem kuncogva és felkeltem.. kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem… A tóhoz közel áll egy magányos fa ami a legnagyobb itt a környéken.. Odavezettem és leültem a fa tövébe.. elég kényelmes volt…
- Gyere…- kérleltem, és ha nem tette, akkor kicsit megrántottam így rám esett és én átöleltem..
- Bízz bennem.. nem perverzkedek.. ígérem.. bízol hát bennem juuchan??- kérdeztem meg végül..

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 17:32

A főnix átpártolna hozzám? Lehetséges ez? A francba... Akkor vízbe kellett volna fojtanom, miközben úgymond megmentem. Nos, ezzel már elkéstem. Pedig Regi milyen aranyos. Csak tudnám hogy juthatnak ilyesmik az eszembe. Nem ölnék meg másokat, elvégre mind egy cipőben járunk és csak élni akarunk. Legalábbis... Nem szívesen tenném. Akár aranyos az a kisállat, akár nem.
A pofonokat úgy tűnik, még időben adtam. Már épp apámról akart volna kérdezni. Mikor kiejtette száján az "Apud" szót, megrezzentem, de ez nem hátráltatott. A kezem célt ért, mind a kétszer. Lehet, hogy bocsánatot kellene miatta kérnem. Nem, inkább nem teszem meg. Hátha ez által garantált, hogy tényleg elfelejti.
- Ha mégsem sikerülne, szólj és kiverem a fejedből. Szerintem néhány ütés elég lenne... - nevetek vele együtt, majd aztán csodálkozok rá kérésére. Bízzak benne? Az, hogy lényegében meséltem magamról, nem elég bizonyíték neki, hogy bízom benne? Nos, mivel kéri, legalábbis úgy tűnik, elfogadom kezét. Még mindig nem értem, hogy mit akar, de felkelek. Regire nézek, aki még mindig békésen szunyókál.
- Mégis hova akarsz menni? Itt akarod hagyni Regit? Ha igen, ne is csodálkozz, hogy ha mellém pártol - gondolkozom hangosan.
Ismét kézen fogva. Ma már oly sokadszor sétálunk így. Néhány másodperc múlva már tudom, hogy hova akar menni. Vagyis sejtem. Szó sincs arról, hogy itt hagynánk a főnixet. Csupán egy egyedül álló fához vezet, mely a tó partján van. Oda sétálok vele és nézem ahogy leül. Még mindig gőzöm sincs, hogy mire készül, de kezd kíváncsivá tenni. Aztán mikor invitál... Egy pillanat alatt zavarba jövök, elfordítom arcom, hogy ne lássa a rövid időre feltűnő vörös pírt, majd vissza nézek rá, mikor rendbe szedem érzelmeim. De miért jöttem én zavarba? Attól, hogy olyan kedves volt velem a mai nap folyamán? Meglehet. Minden esetre csendben bólintok és leülök. Megígérte, hogy nem fog semmi perverzséggel előállni, remélem is. Pontosabban nagyon ajánlom, hogy ne tegyen semmi olyasmit, ha már megbízom benne.
- Igen, bízom benned... De kérlek, most már hagyd el a chant a nevem mögül... Idegesítő...

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 17:58

Furcsa dolgot történnek Juu-chan körül.. nagyon furcsák… már kezdeném is megszokni, de hírtelen elkezdett mesélni a múltjáról.. Ha a modorából eddig nem is, de ebből kiderült, hogy afféle úrilány.. csak nála a neveltetés bizonyára fordítva sült el. Az apja valami nagy csóka lehetett, ha rendezvényeket meg ilyeneket szervezett és egy hatalmas szemétláda is, amiért bezárta a lányát. Megértem, hogy meg akarta védeni, de ez azért már túlzás.. Mellékesen pedig Juu tökéletesen meg tudja védeni magát.. Az igazi világban ezt sok monoklival és rengeteg kék zöld folttal is tudnám bizonyítani. Ha kijutunk innen, akkor felképelem.. Megtudtam még, hogy a város a kalitkájára emlékezteti, ezért nem szeret ott lenni.. Jól tettem, hogy kihoztam onnan.. Kérdezni szerettem volna.. ezért a merszemért két pofon is lett a jutalmam.. egy jobbról egy pedig balról… fő a szimmetria.. csak itt nem pirosodik be az arcom. Arra kértem, hogy bízzon bennem és felálltam, majd kezet nyújtottam neki, amit el is fogadott. A Tó Közeli fához indultunk, ami a legjobb pihenőhely szerintem ezen a környéken..
- Dehogy hagyom.. ő a pajtim.. csak gyere…- mikor odaértünk leültem.. Észrevettem, hogy zavarban van és vicces is volt egy kicsit, de végül leült az ölembe.. háttal nekem, hogy a mellkasomnak tudjon dőlni.
- Ahogy akarod.. Juu..- tettem eleget a kérésének.. állítása szerint bízott bennem és ezt reméltem is.. Derekánál előrenyúltam és átkaroltam, de véletlenül sem értem a melléhez.. akkor megint megvert volna, és már amúgy is fogtam jó párszor.. csak átöleltem és helyezkedtem, hogy kényelmesen feküdhessen rajtam..
- Jól mondtad.. én képes vagyok megnyugtatni.. és biztonságérzetbe ringatni.. Nem tudom mi történt veled, de felejtsd el.. nem ér annyit, hogy aludni se tudj miatta.. Csak pihenj.. én majd vigyázok rád… Gondolj úgy rám, mintha mos én lennék a páncélod, mivel a lovagod kifejezést úgy sem fogadnád el.. – kuncogtam egy kicsit.. Viszonozni akarom azt a megmentést.. és nekem is kellemes ez a felállás.. egyik kezemmel végigsimítottam az ő kezén és a végén összekulcsoltam ujjainkat, ha engedi..
- Még mindig ne érjek hozzád?? Ugye, hogy jó érzés is tud lenni egy érintés..

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 18:21

Nem tudom, mi van ezzel a sráccal. Fogalmam sincs miért, de szinte tökéletesen megbízom benne. Elérte azt, hogy higgyek szavaiban, már amikor nem tudom a valós igazságot. Csak néhány órát töltöttünk el együtt, de megnyíltam neki... A jelleme... Most, hogy belegondolok, hasonlít Mokora. Eltekintve a perverzséget. Az én cserfes szobalányom, nem mellékesen legjobb barátnőm inkább a szóvitákban ász. Hozzá képest eltörpülök. Kíváncsi lennék, hogy Ren hozzá mit szólna. A madárkát persze nem hagyja. Én sem hagynám, az az igazság. Igen hasznos társ tud lenni. Nem beszélve arról, hogy nekem is hasznos volt. Megette a fagyit, amit semmi kedvem nem volt magamba tuszkolni.
Magamtól szokatlan módon Ren ölébe ülök, amikor kéri. Hátam mellkasának döntöm. Egész kényelmes így. És végre... Most már a nevem sem bosszant. Azt az idióta mellékletet végre levette a végéről. Nem is értem mi értelme van azoknak. Akkora baromság. A nevem attól még nem változik, csak hosszabb lesz és nehezebb kiejteni olykor, egyes neveknél. A fiú karjai hirtelen elkúsznak oldalam mellett. Meglepő a figyelmessége. Még csak mellemhez sem ér, mikor magához ölel. Szavai szintúgy meglepnek. Tehát ez lenne ennek a perverznek a normális oldala? Egészen... Aranyos. Kíváncsi lennék, hogy vajon a valós világban is így viselkedett-e volna. Nem hiszem, elvégre ott tartania kell magát a macsó sztár szerepéhez. A nők bálványának kell mutatkoznia, megközelíthetetlen ideálnak. Amitől azért messze állt, az az igazság. Legalábbis szerintem.
- Nem azt mondtad... Hogy elfelejted amiket mondtam? - kérdezem halkan suttogva, miközben halványan mosolygok.
Kérésének mégis eleget teszek, sajátos érdekből is. Elengedem magam, búcsút intek kezdeti feszültségemnek és pihenek. Legalábbis próbálok. Mennyire jó ez így. A páncélom védelmében. Úgy tűnik valakiből mégis lehetne lovag, páncél ide, vagy oda. De mint azt neki is mondtam... Én nem vagyok hercegnő. Más megmentésre váró hölgyeményt kell keresnie. Mozdulataiból süt a törődés. Az, ahogyan végigvezeti ujjait karomon. Engedem neki, hogy összefűzze ujjainkat. Ez által tartása is stabilabb lehet. Szemeim lecsukom, hátha elő tudok készülni tervezett alvásomhoz. Most nem idegeskedem amiatt, hogy esetleg mellette alszom el. Elvégre az ölében ülök.
- Ne hidd, hogy sokszor lesz ilyen alkalom... Csak pihenjem ki magam, megint elagyallak... De igazad van... Ez az utóbbi érintésed egész kellemes volt... - suttogom.
Fejem kissé oldalra billentem mellkasán, hogy kényelmesebb legyen számomra. Remélem nem alszom el tagjaimat, bár az sem izgatna különösebben, csak aludhassak. Végre, normálisan, rémálmok nélkül. Viszont attól tartok, hogy e-világi páncélom sem képes megvédeni az álmaimtól. Minden esetre hamar ismét álomba merülök. Mélyebbe, mint mostanában bármikor.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 18:45

Juu élete sem fenékig tejfel.. igaz az enyém se.. de semmi efféle negatív dolog nem történt velem.. Igaz a faternak nem tetszett a sztár életem, de nem nagyon tehetett ellene… Igaz én fiúna születtem, nem lánynak.. az apák pedig teljesen másképp viszonyulnak a lányukhoz, mint a fiúkhoz.. Én már csak tudom.. hiszen csak lány testvéreim vannak.. négy darab is.. Magam sem tudom, hogy miért törődök ennyit ezzel a nőszeméllyel.. szüntelenül degradál.. sérteget… még meg is üt, rúg… Még sem tudtam magára hagyni.. És kicsit később ki is derült, hogy ő sem szeretne egyedül lenni. Miután kicsit megnyílt nekem.. és persze megmentette az életem akkor úgy döntöttem viszonzom ezt a kedvességet.. Elvittem a kedvenc pihenő helyemre és leültünk.. Ő az ölemben foglalt helyet és én átkaroltam..
- Hmm?? Tessék?? Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.. – tettem jóvá előbbi hibámat.. már el is felejtettem.. na persze.. ez nem ilyen egyszerű. Juu még azt is engedte, hogy összekulcsoljuk ujjainkat…. Szabad kezemmel meg persze továbbra is magamhoz öleltem. Későbbi szavain is kuncognom kellett… csak nem bírta ki..
- Csak pihend ki magad……. És…. Akárhol érintelek meg legalább ilyen kellemes érzés.. biztosíthatlak..- itt gondoljon, amire akar.. de én speciel most nem perverz dologra gondoltam.. Még csak egy kicsit sem.. Kicsit még mocorgott a lány a mellkasomon.. kényelembe helyezte magát, hogy jót aludhasson.. Persze hagytam és lassan el is nyomta az álom.. Míg aludt nem tettem vele semmi szokatlant, csak tartottam és fogtam a kezét.. Mocorogni sem mocorogtam.. szerencse, hogy ebben a világban nincsen zsibbadás.. mert megjártam volna. Ahogy az lenni szokott a férfiaknál újabb perverz képek villantak, be, hogy mit is tehetnék, most szegény kiszolgáltatott lánnyal.. Rendesen megmozgatta a fantáziámat.. Mégsem cselekedtem.. Egyrészt mert nem akartam, másrészt meg féltettem az élete is.. Tuti kinyírna, ha megtenném… Így csak némán nézelődtem, míg Juu pihent és csak remélni tudtam, hogy a rémálmai ezúttal elkerülik őt.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 19:14

Reakciója elég szórakoztató volt, mikor megemlítettem, hogy megígérte, hogy felejt. Tudom, hogy nem ilyen egyszerű. Még neki, külsősnek sem, hát még annak, aki átéli. Pedig az, amit elmondtam, csak egyike volt őrzött titkaimnak. Egyike, a gyengébbek közül. Bár az örökös bezártság is elég nyomasztó, sőt, ha nem lett volna társaságom a kalitkában, a kismadár bizonyára őrült dalt csicseregne, miközben szándékosan rontana ketrece falának, hátha véget vethet a szenvedésnek. Ez szerencsére nem így lett. Remélhetőleg itt sem jutok el addig.
Jó ideig nyugodtan alszom. Csak néha moccanok meg, hogy némiképp kényelmesebb legyen. Nem zsibbadnak el tagjaim alvás közben, de ez amolyan megszokás. Lassan közeledünk az estéhez. A percek vánszorognak, s lassan eljön az, aminek jönnie kell. A rémálmok beköszöntenek, szerencsére azonban sokkal később, mint szoktak. Úgy öt, talán hat óra alvás után ismét mocorgok. Azt, hogy ez nem csak olyan, mint az előbbiek, halk nyöszörgésem jelzi, s az, hogy összekulcsolt ujjaink szorosabban záródnak össze. Erősen kapaszkodok támaszomba, még így, alvás közben is, aztán felébredek. Felülök, vadul kapkodni kezdem a levegőt. Szabad kezemmel mellkasomhoz kapok. Hajam zilált tincsekben áll össze-vissza. A rendezettség minden cseppje kiveszett belőle. Azért egy mozdulattal igazítok rajta. Már csak azért is, mert ez is nyugtat némiképp.
Most eszmélek fel, hogy hol is vagyok. Sebtében eresztem el Ren kezét és kászálódok ki öléből. Hátrálok néhány lépést a tó felé ügyetlenül. Tekintetemben rémület honol, s azt sem tudom, hogy mit csinálok pontosan. Csak hátrálok, ide-oda kapkodva fejem. Egyik kezemmel védekezőn ölelem magam. Mintha még mindig az álmok közt járnék. Sokáig tartott, mire elérkeztek a rémképek, azonban most ébren is kísértenek. Végül addig hátrálok, míg a vízbe nem esek. Azonnal felébredek, nem is vitás. Felkerülök a víz felszínére, veszek néhány gyors levegőt, majd ismét elmerülök.
- A franc... Nem... Nem tudok jól úszni... - hadarom, amint ismét feljövök.
Próbálkozok a lábtempóval, meg minden egyébbel, de most csak arra elég, hogy ne fulladjak meg azonnal. Korábbi teljesítményemnek, mikor hősiesen kimentettem Rent, most semmi nyoma. Elmémben uralkodik a káosz, teljesen össze vagyok zavarodva, nem is beszélve zaklatott lelki állapotomról rémálmom miatt.

by **Ryuninji Ren** Pént. Dec. 28 2012, 19:38

Sok időm volt gondolkodni, míg Juu kisasszony az igazak álmát alussza.. Békés volt.. arca vonásai teljesen ellágyultak.. szó szerint aranyos volt a lány.. Nem sűrűn tudtam róla levenni a szemem… folyton figyeltem és reménykedtem benne, hogy kitudja aludni magát rémálmok nélkül. Telt múlt az idő.. Juu csak párszor mocorgott, hogy újabb kényelmesebb pozíciót vegyen fel. Kezünk továbbra úgy volt ahogy eddig.. összefonódva.. még álmában sem eresztette el. Rossz nézni a lányka szenvedését.. nagyon rossz.. és nem nagyon tudok neki segíteni.. Nagy trauma érhette és ennek a traumának köze van a perverzséghez… Végig ilyen gondolatok jártak a fejemben. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Körülbelül hat óra múlva Juu nyöszörögni kezdett és mocorogni.. Kezemet erősebben szorította.. sajnos nem sikerült elkerülni az álmokat.. ez így nem mehet tovább. Hírtelen felriadt és fel is ölt.. Kezem elengedte és felállt addigi kényelmes helyéről
- Juu.. nincs semmi baj… csak álom volt.. Juu??!!- de szavaim nem értek el hozzá.. kezét védekezően maga elé tette.. Szörnyű volt őt így látni. Addig hátrált, míg bele nem esett a tóba. Azonnal felpattantam, hogy utána menjek.. sejtettem.. bajban van.. Pedig ő mentett meg… csodákra képes az aggodalom.. Nem is húztam az időt.. a vízbe vetettem magam kicsit távolabb a lánytól nehogy még nagyobb kárt okozzak. Óvatosan odaúsztam hozzá.. pár fülest kaptam a kapálózás miatt.. de ez most nem volt lényeges.. Egyik karommal átkarolta jó erősen magamhoz szorítottam és elkezdtem kifelé úszni. Hamarosan elértük a partot.. szerencsére nem sodródott be annyira a kapálózás miatt.. Kihúztam óvatosan a vízből.. Kimonója teljesen átázott és jól látható most minden.. mégsem tudok ezzel foglalkozni..
- Juu. Nyugi.. semmi baj.. – fogtam kezét amíg ismét le nem nyugodott.. semmiféleképpen nem engedtem el, még ha ő maga ezt is szerette volna..
- Ne csinálj ilyeneket.. a frászt hoztad rám… - kölcsön kenyér visszajár ahogy szokták mondani.. nem mintha nem okozott volna nekem már így is épp elég aggodalmat.. most még ez is.. szívem majd kiugrik a helyéről.. tényleg megijedtem..

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 23:45

Sötétség... Ennek hívják azt a dolgot, mi elmémre telepszik, valahányszor elalszom. Azt a semmit, mi békés, pihentető állapotba juttat, valahányszor körülölel. Mindent beborít, sokan rossznak tartják, szerintem viszont jó. Gondoskodó, szerető karjaiba zár megannyi alkalommal, mikor becsukom szemeim. És persze... Ha minden jól megy, akkor ez igazán hosszan tart. Az olyan álmokat szeretem én. Ahol minden egyenlő a semmivel. Tehát... Nincsenek benne képek. Mert ha azok megjelennek, akkor mindennek vége. Eluralkodik rajtam a félelem. A békém, melyet addig magaménak tudhattam, összezúzza az új érzés. Rettegni kezdek, testem remegni, valahányszor elfog. Már pedig elkap. Hiába rohanok előle. Lehetek akármilyen gyors, ő mindig gyorsabb nálam. Színes kavalkáddal fogad és zár tömlöcébe. Onnan pedig sosem akar ereszteni, hiszen számára szenvedésem jelenti a legnagyobb örömet. Nem tudom, hogy mire jó ez. De így van... Az új jövevény hozza számomra a kíméletlen valóságot, melyben részem volt. A neve... Rémálom.
Mint mindig, most is utánam nyúlt színes karmaival. A láncok átszelték a sötétséget, s végtagjaimra, derekamra tekeredtek. Egy még nyakamra is. Húztak magukkal. Túl a békesség emelte színtelen falon. Közben szorításukkal elérik, hogy minél jobban kétségbe essek. Futni akartam. Vissza rég nem látott barátom ölelő karjaiba, de nem ment. Túl erősek voltak, béklyóim. A drága homálytól el kellett búcsúznom, miközben magával rángattak a rémképek. Időt nem hagytak nekem, amint megjelentek, máris vonszoltak kínkeserves utazásomra.
Mikor szemeim kinyíltak, még nemigen voltam magamnál. Felkeltem ugyan, de azonnal menekülni kezdtem. Éreztem, hogy cellám rácsai eltűnnek és szökni akartam. A víz volt az, ami ténylegesen kiszabadított. Akkor ébredtem fel rendesen, és jöttem rá, hogy ha van úszás jártasság, ha nincs, én akkor sem tudok normálisan úszni. Kezemmel vadul kezdek kapálódzni. Küzdök azért, hogy életben maradjak, fenn a víz felszínén. Bár a sötét álmatlanságot szívesen látnám viszont és lennék vendége, tisztában vagyok abban, hogy ismét csak rácsok közé kerülnék. Épp ezért, még nem akarok meghalni. Nem, amíg le nem győzöm rabláncaim tartóoszlopát. Valaminek nekicsapódik kezem. Aztán a másik, majd a folyamat ismétlődik. Végül egy kar ragad meg. Én igyekszem megnyugodni, elvégre már biztonságban vagyok. Legalábbis remélem. Hamarosan pedig már a parton fekszem, teljesen elázott kimonóban.
Szemeim egy pillanatra összeszorítom. A bele került víz miatt kissé homályos a látásom. Mikor ismét kinyitom, pislogok néhányat, hogy tisztuljon.
- R-Ren... - suttogom.
Kezem erősen fogja, amiért hálás vagyok. Még mindig játssza a védelmező szerepét. Az én páncélom, ami megvéd. Bár az álmoktól nem tudott, a fulladástól igen. Köhögök egyet, hogy a nyelt vizet kijuttassam tüdőmből, majd rá nézek.
- Köszönöm! Nem mellesleg... Most buktattad le magad. Azt hiszem... Bár eddig is tudtam... Igencsak jól úszol - mosolygom.
Felülök, ha hagyja. Márpedig miért ne hagyná. A frászt hoztam rá? Akkor mégis mit gondol, én hogy éreztem? Tudtam én, hogy nem kellett volna a tó közelébe mennünk. Csak tudnám, hogy miért nem elleneztem én akkor, mikor errefelé kezdett húzni.
- Hm? Csak nem aggódtál miattam? - kérdem kíváncsian, hogy vajon ő milyen választ ad erre a kérdésre.

by **Ryuninji Ren** Szomb. Dec. 29 2012, 00:12

Egyik pillanatban még minden békés.. Juu csendben.. Nyugodtan aludt, míg én vigyáztam rá.. őriztem az álmát és próbáltam veszettül féken tartani a perverz gondolataimat. Sikerrel is jártam.. hatalmas kihívás volt, de megcsináltam.. Aztán megtörtént a baj… Juu-chant ismét rémálmok kezdték gyötörni…. Elég brutálisak lehetnek, ha ilyen reakciókat váltott ki szegényből … Felriadt és azt sem tudta, hogy hol van, vagy éppen mit csinált.. Szavaim nem értek el hozzá hiába próbálkoztam.. Csak hátrált és kezét védekezően maga elé rakta.. Lövésem se volt mit csináljak.. de ő megoldotta a dolgot azzal, hogy beleesett a tóba.. Annyi előnye volt a dolognak, hogy felébredt, de az úszás nem ment neki rendesen. Elképzelni sem tudom, hogy mennyire össze lehetett zavarodva.. Azonnal utána is ugrottam, hogy kihúzzam.. ez több pofon árán sikerült is.. Nem számít. Már úgy is megszoktam ezt tőle. Végül csak megcsináltam… a parton voltunk már mind a ketten.. szívem kalapált.. majd kiugrott a helyéről hogy pofon vágjon ő is.. végig erősen fogtam a kezét.. és lassan kezdett feleszmélni..
- Bingó… én vagyok az..- válaszoltam és vártam, hogy esetleg felpofozzon.. csak úgy megszokásból, de elmaradt a szadizmus.. meg is értem.. de akkor is váratlan fordulat. Kimonója teljesen átázott.. önuralom ide vagy oda akkor is kellett rá vetnem néha-néha egy-egy pillantást.. Normális esetben megjegyeztem volna neki, hogy felettébb tetszik az amit látok, de most.. Inkább hagytam.
- Nincs mit.. te is kimentettél engem.. csak viszonoztam ezt a szívességet… - igaz engem nem nagyon kellett volna megmenteni, de ő azt hitte, hogy igen és beugrott a mélyvízbe értem, pedig tudta, hogy pocsék úszó.. és mégis megtette.
- Ugyan már.. ez most nem lényeg.. maximum levered rajtam…- lebuktam ami az úszást illetű.. remekül úszom.. valóban.. kiskorom óta jártam a tengerpartokat, strandokat.. igazi kétéltű voltam akkoriban.
- Hogy én?? Aggódtam-e??- kérdeztem.. még mindig szaporán vettem kicsit a levegőt.. Kezét melyet mindvégig szorosan fogtam a mellkasomhoz emelem és hozzá szorítom, hogy érezze… a szívem éppen fel akar robbanni.. a vérnyomásom veri a 240-et.
- Szerinted?? Aggódtam??- kérdeztem mosolyogva..
- Ez elég durva kör volt.. nagyon intenzív.. De most már jobban vagy ugye??

by **Kyrena Juurei** Szomb. Dec. 29 2012, 00:31

Látásom fokozatosan tisztul. Elmém pedig apró darabkákból áll össze, mintha az egész egy kirakós lenne. Elég lassan megy a folyamat. Mintha homokszemeket kellene egymás mellé pakolnom, hogy összeálljon a doboz tetejére nyomtatott sivatag. Egy szóval... Nem túl egyszerű és beletelik néhány percbe, amíg újra önmagamnak érezhetem magam. Hideg víz ide, vagy oda. De legalább Ren nevét azonnal eltaláltam. Ez is valami, nemde? A történtekre alig emlékszem. Legalábbis az elmúlt néhány percben bekövetkezett történésekre. Néhol találok egy kis foltot, de többnyire semmi. A foltok nagy része is már csak azutáni, hogy beleestem a vízbe. Vagy bele löktek, még ebben sem vagyok olyan biztos.
Az aggódásos kérdésemre kérdésekkel felel. Ez nem fair, én honnan tudnám? Erre azonban választ kapok. Kezem fogja és mellkasához nyomja. Arcomon halvány pír mutatkozik. Szíve azonban vadul kalapál kezem alatt. Ez még jobban zavarba ejt. Ha engedi, vissza is húzom kezem, arcom pedig elfordítom.
- Sajnálom... Nem akartam, hogy aggódj miattam... - motyogtam.
Szavait nem értem. Mi volt durva? Intenzív és a többi? Jól vagyok? Végig nézek magamon, de semmi szokatlant nem látok, azon kívül, hogy mindenem csurom víz. Pont úgy, ahogyan Ren is. Várjunk... Lehet, hogy csinált velem valamit?
- Mi... Jól vagyok, de... Mi történt? Csak nem... Fogdostál álmomban, én pedig reflexszerűen püföltelek? Aztán... Belelöktél a vízbe? Vagy csak annyira irtóztam a perverzitásodtól, hogy menekülni akartam, de nem figyeltem? - kérdem gyanakodva.
Szemeim összeszűkülnek és úgy kezdem méregetni. Nem tudom, hogy mit higgyek. Az biztos, hogy most mindketten alaposan megijedtünk. De mi a fene történt azután, hogy elaludtam és... Feleszméltem a tóban? Miért csak foltok tűnnek fel, valahányszor vissza akarok az elmúlt percekre emlékezni?

by Ajánlott tartalom