Arany Legelők

Belegondolni is rossz Shuu elméletébe. A technika valóban eljutott már arra a szintre, hogy az ember agyát belerakja egy virtuális könyvtárba. Brrr... Végigfut a hideg a hátamon, hiába imádom alapjába véve a tudományt, vagyis annak bizonyos részeit. Van, amiért annyira már nem rajongok, és nem vagyok egy számítástechnikai zseni sem.
- Á, azt azért nem hiszem, hogy Timi egy gyerek lenne odakint. Mondjuk részmagyarázatot adna rá, miért tanul könnyen, de túl sok, néha jelentéktelen információt is megjegyez. Pont, mint egy számítógép. Egyszer például azt is visszaidézte szóról szóra, hogy pontosan mit mondtam sok-sok hónappal ezelőtt. – az emberi agy nem hiszem, hogy képes lenne erre. Vagy ha mégis, akkor az előbb, vagy utóbb már biztosan kikészítené a pszichéjét. Én tutira nem viselném el, ha minden apróságot megjegyezne az agyam. Gyakorlatilag aludni sem tudnék, vagy legalábbis, nem lenne elég pihentető, mert nem tudnám feldolgozni és elraktározni ezt a sok információt. Ez olyan, mintha valaki mindenki gondolatát hallana, és mindent meghall, még azt is, amit nem akar. A filmekben is szokott ilyen lenni.
- Tényleg... Timidus szokott aludni? És ha igen, szokott álmodni? – eközben a hazatérés kristályomat veszem elő, majd egy gyors „a kövi szinten folytatjuk” után a kilencedik szintre teleportálok.
Az Arany Legelők a következő úti cél, azonban a teleport kapunál megvárom az idomárt és a sárkányt. Már voltunk itt egyszer, közösen, annyira nem is régen talán. A növénylátás jártasságomat aktiválom is, hátha találok valami érdekes, vagy ritka növényt. Ugyan minden aranyból van a mezőn, vagy legalábbis a színük olyan, éppen ezért talán nagyon könnyű és egyszerű lenne itt ritka növényekre bukkanni. Hiszen ezért olyan ritkák, nem?
- Hát nem tudom, nem úgy tűnt, mintha Hinari rosszul csinálta volna a dolgait. Bár az fura volt, hogy úgy köszönt, mintha valami régi jó ismerőse lennék, pedig azt hittem, majd balhézni fog, mert piros vagyok. – igen, ez újra és újra fura volt. Persze, ebben benne van az is, hogy megelőlegeztem számára egy privát üzenetet, amiben elmondtam neki mindent, amit a harc alatt tudnia kell rólam, s szándékosan nem kerestem a feszkót, de hát akkor is.
- Egyébként is, mindenkinek magába kéne néznie, mielőtt másokat kritizál. – jelentem ki, aztán végül a legelők felé indulok. A Guide Bookba, amit az inventorymból halásztam előtt, mialatt a kristályomat is visszaraktam, út közben lesek bele. Mi is a helyi teljesítmény? Annyi minden van, hogy nagyon sokat egyáltalán nem tudok megjegyezni. T.T Még szerencse, hogy valaki írja ezt a könyvet.
- Senseinek? Ez de aranyos! Az alacsony szintűek hálásak, ha foglalkoznak velük. Amikor mi találkoztunk például, csak a nyolcadik szinten voltam. – aztán hirtelen rengeteget ugrottak a szintjeim, és nem hittem volna, hogy alig fél év kell, hogy beérjem a frontot.

Az agy dolog azért nem egészen úgy van, ahogyan az emberek elképzelik. A legtöbben ugyanis elhisznek mindenféle butaságot, amit a többiek mondanak neki. Például hogy az ember éjszaka pókokat nyel le álmában, mert belemásznak a szádba. Meg hogy Isten létezik. Badarság. Valami ilyesmi a tévhit az emberi aggyal, meg a tíz százalékos dologgal is, hiszen sokan máig abban a tudatban élnek, hogy az ember csak ennyit használ az agyából, minden más pedig lényegébe véve felesleges. Nos... valójában inkább úgy helyes, hogy egyszerre ennyit használ belőle. Legalábbis, én így tanultam. Bár sosem voltam jó az ilyen tananyagokból. Még ha a robotika kívülről izginek is tűnik, ehhez igazán sosem értettem.
- Minden létező, ami érzékelhető. Ha például én elképzelek magamnak egy képzeletbeli barátot, akkor nekem az is az lesz, mindegy, hogy ki mit mond. Meg igazából kicsiként volt is ilyenem, anya azt mesélte, de mire iskolába kerültem, már el is felejtettem. – csak onnan tudok ezekről, hogy a szülők gyakran rosszindulatúak. A tizenkilencedik születésnapom után is azt mesélte a rokonoknak, hogy én mennyi sütit loptam a konyhaszekrényből három évesen. Ha valaha is gyerekem lesz, én biztosan nem leszek ilyen szülő. Meg aztán... igazából jobb, ha szülő sem leszek soha. Nem nekem való.
A kérdésre megkapom a választ, ami érdekelt. Tényleg kíváncsi voltam. Minden, amit elmond, valóban egyezik azzal, amit az emberek alvásnak neveznek. Na de... hogy kerül ide az anatómia?
- Amit te teszel, a gondolatok és események összegzése, nagyon hasonló az alváshoz. Amennyire én tudom, az emberek ezért álmodnak, Süsü. ^^ De... mit álmodtál, hogy anatómiát tanultál belőle? o.o – biztos valami Hannibal Lecterkedés volt. Brrr... lehet, jobb, ha nem is akarom tudni, Timidus miket boncolt és hogyan.
- Igen, eléggé. ^^” És jó lenne hasznosabbá tenni magam... Csak sajnos nem minden magas szintű tesz így, ahogyan például te vagy én. – jó, annyira sok magas szintűt nem ismerek, az igaz, de akkor is. Emlékszem, milyen volt kis nyolcasként, és esélyed nem volt, hogy szóba álljon veled egy frontos. Néha olyan érzése volt az embernek, hogy sztárnak hiszik magukat.
- Kazut? Nem elkapni? Ugyan már... Kifogás. Már lassan egy éve, hogy kikerültem abból a kazamatából vörösként, és soha senki nem próbált meg tenni ellenem semmit. Egyébként Hinari volt a legkedvesebb a bosson velem. – biztosan azért, mert megelőlegeztem egy levél elküldésével. De aztán pedig ki tudja.

Igen, ez viszont igaz, hogy az álmokat nem éljük meg annyira sem valósnak, mint Aincradot. Egy csomó érdekes film is készült ebből a témából, mindig is imádtam őket! :3 Bár a valósághoz nincs igazán közük, de mindig volt egy-két álmokkal kapcsolatos magyarázat, ami nem csak hihető, de tényleg átélhető.
- Én bezzeg nem kaptam még olyan küldetést, ahol aludni kell! T.T Csak egyszer riogattak azzal, hogy a saját képmások felboncol, de igazából nem nagyon tudtam komolyan venni. Főleg, mivel a “játékmestert” egy pillanat alatt az ujjaim köré csavartam. Ezután már nem volt nehéz elintézni... – elég régen volt ez, de emlékezetes. Érzékeltetem a szó kihangsúlyozásával, hogy nem ám igazi játékmesterről van szó, csak egy olyan NJK-ról, aki picit többet képzelt magánál, mint ami. Imádtam a pusztulását nézni, megérdemelte, amiért nála húsz szinttel kisebbeket bánt. :3
- A fájdalom pedig meglepően hasznos dolog. Itt, Aincradban csak elvonná a figyelmünket, odakint viszont felhívja azt a veszélyre. Például ha fáj a hátad, onnan tudod, hogy túl sokat ülsz, vagy görnyedsz. Vagy egyszerűen csak nem iszol elég vizet. – képzelem, milyen nehéz lehet elképzelni, hogy milyen hasznos is tud lenni a fájdalom. Nehéz lehet neki ez, hiszen ezek olyan dolgok, amiket csak nagyon nehezen tud felfogni.
- Tudom, ezt nehéz lehet elképzelni, de a fájdalom nem csak kínzásra van ám. Sőt. Éppen ellenkezőleg. Azért van, hogy életben tudj maradni. Odakint sokkal több a veszélyes dolog, amibe belhalhatsz. Például a betegségek, vagy egy elfertőződött seb, vagy a szülés. Brrr... – megborzongok. Megint a gyerek dolog. Annyi jó Aincradban, hogy itt legalább tuti nem esel teherbe. Igaz, jó pasi se nagyon van. Tiszta lúzer az összes.
- Ami azt illeti... pár hónapja már küldtem neki egy üzenetet. De nem reagált. Közvetlenül azután, hogy Cellindir után kezdett nyomozni. Ne aggódj, nem foghat gyanút. Volt némi... höhö... segítségem. – a Valentin napot nagyrészt beópiumozva töltöttem, és az első levelek után már az anyag segített a többiben. Azóta se mertem némelyiket visszaolvasni. Malcicc azt mondta, neki nem is tetszik. De biztos, hogy hazudott. Egészen biztos.
- Nézd, egy sikló! *-* – a siklók cukik. Bár nem tudom, a környéken hol találhat vizet. Legalább egy pocsolya kéne neki.

//sikló//