Re: Mezőség

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 11:15

A sárkány csak csóválta a fejét. Természetesen nem kapott egyenes választ, hiszen a fiú határozatlan volt, és ezt a határozatlanságot a sárkány sejtése szerint a félelem, az ismeretlentől, a bizonytalanságtól való félelem hajtotta.
-Valószínűleg. Értem.
Shu azonban kicsit ijedten reagálta le, ahogyan ilyen nyíltan rákérdezett a névre, pedig ő egyértelműnek tartotta, hogy Ozirisz tudja, hogy nem mondhatja el neki.
-Azt… azt nem mondhatom el. Csak nekem mesélt erről, és nem akarom bajba sodorni, vagy elveszíteni a bizalmát. Azt megígérte, hogy nem fog azok ellen harcolni, akik nem akarnak kijutni. Nem akar egyik oldalon sem állni. Szerintem… már ez is nagyon nagy dolog.
A következő hosszú monológon azonban elámult, és értetlenkedve csóválta a fejét, a földet nézve.
-Megszokásból harcolni…
-Inkább versengésből, avval pedig semmi baj nincsen. Aki a legerősebb, az rákényszerítheti az akaratát a másikra, és uralkodhat felette. Nem véletlenül Anatole, Hinari és két legerősebb frontharcos, és a két legerősebb céh vezére is. Az emberek szeretnek fontoskodni, szeretik azt hinni, hogy fontosak, és egy vezető szerep pont ezzel jár. Számotokra nem az a cél, hogy önmagatoknak bizonyítsatok, hanem az, hogy másoknak. Én azért fejlődöm, hogy minél jobban elláthassam a feladatomat, és megvédhesselek téged.
~Azonban nem versengek a csapattársaimmal, és ez tesz erősebbé a frontharcosoknál.~
Ezt azonban már csak gondolatban fejezte be. Anatole óta egyik emberben sem bízott meg, és nem adott ki nekik taktikai infókat a frontról, így Shunak is volt lehetősége megszólalni, ám őt sokkal inkább érdekelték Ozirisz utolsó szavai.
-Én… nem akarok tudni a kinti dolgokról. Úgy sem tehetünk semmit. Jobb a békesség, és…
A lány szavait azonban valami visítás zavarta meg. Gyorsan a hang irányába fordította a fejét, és meg is látta, hogy honnan eredt. Egy nyuszi akadt be egy kis bozótosba, és keservesen sírt. Shu azonnal odaszaladt, és segített a jószágnak kiszabadulni. A bokor aljáról pedig még egy sikló is előcsusszant, elhaladván érintve az idomár térdét. A lány csak mosolygott amikor figyelte a tapsifülest elugrálni, és eszébe jutottak azok a dolgok, amiket RenAinak mesélt erről a két állatról. Talán mindez az emberekre is érvényes.

/Sikló, Nyúl/

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 01 2014, 13:37

A sárkány csak fejcsóválásal megismételte azt a szót, amit kifogásolt.
- Valószínűleg. Mivel még nem voltam ilyen helyzetben, és mivel még alkalmam sem volt Hinarival ilyesmikről négyszemközt beszélgetni. - mondtam a sárkánynak. Igaz, a végkifejlet is aggaszt, de reménykedek benne, hogy csak a bolhából csinálunk elefántot. Ami jobban aggasztott, amit Shu mondott, vagy éppenséggel nem mondott. Mondjuk mit is vártam, még ennyi ismeretség után lehetnék akár beépített ügynök is, aki pont ezt a helyzetet hivatott kivizsgálni. Legalábbis az aggodalom helytálló, és az, hogy az illető kilétét nem árulja el. Pedig a kíváncsiság fúrta az oldalam, legalábbis az imént felhozott kétségek miatt, ami miatt kissé összezavarodtam.
- Értem – mondtam a lánynak – Ha nyitott szemmel járok, akkor jó esélyem van rá, hogy rájövök. Nem akarom bajba sodorni, csupán kíváncsiság, és a dolgok végére szeretnék járni, hogy mennyire vészes a helyzet. Reménykedem, hogy csak valami félreértés van a dolog mögött...
- A kettő nem zárja ki egymást. Az emberek a szokások rabjai, van egy megszokott rendszer, ami szerint cselekszenek. Itt Aincradban is kialakult ilyesmi, csütörtökig tisztítják az útvesztőket, pénteken mennek a bosshoz, szombaton részegednek, vasárnap józanodnak, vagy valami ilyesmi. Amit mondasz, Timidus, abban is valami. Az emberi természet ilyen...
Aztán Shu utolsó mondata félbeszakadt, és talán a végét sosem tudjuk meg. Valamit észrevett, de nem itt, hanem egy kicsit távolabb. Bár a hangot én nem tudtam beazonosítani, hogy mi lehetett, elindultam a lány után, aki már látta is. Egy nyúl volt beakadva a bozótosba, de Shu kiszabadította. - Gyakran fordul elő ilyesmi? - kérdeztem a lányt. Kicsit furcsállottam, hogy hogyan hagyhatta a rendszer a nyuszit beugrálni egy olyan helyre, ahonnét nem tud egyedül kikászálódni. Ez vagy véletlen hiba lehetett, vagy talán a siklótól ijedt meg? Vagy valami olyan ok vezérelte az állatot, amit mi nem érthetünk? De akárhogy is vesszük, kicsit ellentmond a túlélési ösztönnek, hisz ha mások figyelnek fel a nyúlra, jó esély van rá, hogy nem ugrándozna ilyen vidáman...
Alig pár másodperc múlva zörrenést hallottam szintén a bozótos felől, de az előbbihez hasonló hang elmaradt. Közelebb léptem, lehajoltam, és egy ijedt kis borz futott ki a susnyásból. Valószínűleg megijeszthettük a búvóhelyén, és emiatt menekült. De öröm az ürömben, borzaskoma keresztülfutott a bakancsomon is, mert pont az útjában álltam, és a rendszer bejelezte az elfogását. Nem szaladtam utána, hadd élje tovább az életét, zavartalanul...

// Borz //

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 14:41

-Értem.
Hangzott a megerősítő felelet a sárkány részéről, aki azonban sokkal többet értett, vagy vélt érteni ki Ozirisz szavaiból, mint amennyit a fiú talán közölni akart. Az, hogy szóba sem kerül ilyen a Ligában egyértelműen jelezte számára, hogy Hinari, és frontharcos csapata nem foglalkozik az üggyel, mert talán nem is ismeri a rájuk leselkedő veszélyt. Timidus két tagról tudott már biztosan, akik nem állnak annyira mellettük, mint azt ők szeretnék, a céhvezérben azonban ez fel sem merült, és ez hatalmas lépéselőnyt jelentett a számára.
A másik jelentős tényező az volt, hogy Ozirisz fontosnak találta kiemelni azt, hogy az ilyenekről négyszemközt akarna beszélni a céhvezérrel. Tehát tart attól, hogy ha ez a nagyközönség elé kerülne, akkor bajt okozna, vagy esetleg attól, hogy Hinarin reakciója okozna bajt. Mindenesetre érdekes információkat tartalmazott ez a rövid kis mondat is.
A fiú ezután következő szavai azonban keserű mosolyt csaltak az idomár arcára.
-Vészes. Eléggé vészes, mert sokan úgy hiszik, hogy ennek egy háború lesz a vége, és most nem az emberek és a mobok között, hanem emberek és emberek között... amiről beszéltem neked. Mindkét csoport nagy, és azok, akik nem akarnak kijutni többen vannak, mint azt a frontharcosok hiszik. Viszont… mi nem akarunk harcolni… De remélem, hogy minden úgy lesz, ahogy te mondtad, és akkor minden szép csöndben megoldódna. Az lenne a legjobb.
Majd következett az emberek rendszerének elmagyarázása, amire Timidus jobban figyelt, mint Shu. Akárhogy próbálta eddig megtalálni, nem tudta felfedezni az embereket mozgató logikát, és számos cselekedetük érthetetlen volt számára. Bárki, aki kicsit is közelebb hozta az emberek megértéséhez, értékes szövetségesnek bizonyult.
A nyulas eset Shut is meglepte kissé, bár a választ, hála a rengeteg megfigyelésnek tudta.
-Nem gyakori. Néha beakadnak, és akkor ha nem szabadítja ki, vagy nem kapja el őket valami, akkor vagy sikerül a végén kijutniuk, vagy a tüskék…
Nem fejezi be a mondatot, hiszen egyértelmű a vége.
-De ez nagyon kis eséllyel történik meg. Olyan kicsi az esélye, mint megtalálni egy új ritka tárgyat… vagy még kisebb. Szerencsések voltunk, hogy ilyet láthattunk, és a nyuszi is, hogy itt voltunk és kiszabadítottuk.

by **Ozirisz** Szer. Szept. 24 2014, 14:22

Shu szavai aggasztottak, ahogy egy polgárháborúról beszélt. Ez az a dolog, ami nem következhet be. Más sem hiányzik, mint az értelmetlen öldöklés új szintre emelése...
- Szerintem még van idő bőven aggódni. Akik nem voltak mélyálomban, majd' két éve élnek itt Aincradban. A front pedig a 20. szintvezérig sem jutott. Ha a jelenlegi ütemben halad a front, akkor még minimum 8 év kell mire feljutnak a világ tetejére, ami nem kevés idő, és kár aggódni még. - kezdtem bele a mondandómba – Szerény véleményem szerint érdemesebb lenne még várni pár évet, nem egyik napról a másikra nyílnak meg a szintek. Legalább két-három hetet igénybevesz az útvesztők felderítése és a vezér termének megkeresése, és a harc sem mindi első nekifutásra végződik győzelemmel. És logikusnak tűnik, hogy a vezérek is egyre erősebbek lesznek ahogy egyre magasabbra jut a jónép, tehát további lassulás és megakadás várható. - majd egy kicsit elgondolkoztam, és folytattam – Lehet, hogy belebotlanak egy-ey olyan szintvezérbe is, akit hónapok alatt sem tudnak legyőzni, mert vagy túl erős, de lehet, hogy valami más feltétele is lesz, például bizonyos küldetések végigvitele amiből a bónusztárgy a továbbjutás kulcsa.
Volt már rá példa, még a SAO előtti, most már retronak számító játékokban is. Emlékszem is egy mászkálós-fejlődgetős játékra, amit bő 20évvel ezelőtt írtak, és a fejlesztőcsapat eléggé egyedi módon védekezett a másolások ellen. Maga a másolt játék is ugyanúgy működött, mint ha az eredetit vette volna meg az ember, és hetek múlva tűnt csak fel, hogy z egyik küldetés nem működik. Persze a mellékszálak továbbra is játszhatóak maradtak, fejlődgetni is lehetett, mindössze az a néhány tucat küldetés nem ment, ami az ominózus küldetésre épült. Történetesen az a küldetés első pillantásra jelentéktelennek tűnt, mindössze vizet kellett vinni a sivatagban haldokló katonának, aki pár értékes információval és a fő szál következő küldetésével jutalmazott minket, és a másolt játékban nem volt sehol a vizeskulacs, tehát a küldetés és ezáltal a fő szál teljesíthetetlen. Mivel ez már egyáltalán nem új ötlet, nm kizárt, hogy a SAO-ban is alkalmaztak valami hasonlót, csak itt nem a kalózmásolatok, hanem az éjjel-nappal ész nélkül grindelő játékosok látókörének kiszélesítésére.
- Ami pedig az idő múlását illeti, az igen valószínű, hogy a kinti testünk sem bírja a végtelenségig a mesterséges életben tartást, és nem lehetetlen, hogy évek múltán, mire legyőzik a 100.bosst, aki kijelentkezik, azonnal meghal, mert a teste már teljesen legyengült, vagy már nem is él, csak a tudata maradt meg a szerver memóriájában, és a kijelentkezéssel törlődik. Szerintem idővel a fronton harcolókban is fel fognak merülni ezek a gondolatok, és rájönnek, hogy nem éri meg vásárra vinni a bőrüket azért, hogy jobb esetben még további éveket töltsenek kórházban a felépüléssel. Nem vagyok a téma szakértője, de szerintem legalább hónapokba telne újra megtanulni járni odakinn, és több hónapig magatehetetlenül és kiszolgáltatva feküdni úgy hogy nem menekülhet el előle az ember, nem jó dolog.
Mint kiderült, a beakadt nyúl elég ritka jelenség, és ha nem jövünk és nem tud kiszabadulni, elpusztult volna. - Igen, szerencsések voltunk. De nem kizárt, hogy a rendszer is kiszabadította volna, de ebben nem vagyok biztos. Az viszont tény, hogy a hibakereső és javító programok elég okosak, és szinte mindenütt ott vannak. Még tavaly, megláttam valamit, amit nem szabadott volna, és a rendszer törölte arra a pár másodpercre vonatkozó emlékeimet, és egy üzenettel tudatta velem, hogy megkerültem a jártasságok korlátait. Persze nem tudtam, mit vehettem észre, de az tény, hogy észlelés jártasságom nem volt, és lehet egy egyszerű hibába botlottam, de lehet, hogy valami más volt. - fejeztem be a mondandómat.

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 14:56

Shu csak gyönyörködve, és lassan teljesen megnyugodva hallgatta a férfi szavait. Így, hogy elbeszélgetett vele, és ennyi okosságot megtudott tőle, még nagyobb megtiszteltetés volt számára, még nagyobb öröm, hogy ez a felnőtt nevezte őt okosnak. Ráadásul ő nem teljesen laikusként érkezett a világba, elmondása alapján ismerte az ilyen világok rendszerét, így ez csak még nagyobb hitelt adott a szavainak. A lány mindent elhitt neki, minden egyes szót, hiszen megbízható valakinek tűnt, ám ami még fontosabb volt, azt mondta, amit a kislány hallani akart, és hinni akart a szavainak. Harc nélkül megoldani ezt a szörnyű helyzetet, rávezetni a frontharcosokat arra, hogy semmi esélyük kijutni, tudni, hogy ha kiskapuk létezhetnek, amik nyilvánvalóan léteznek, akkor nehezítések is lesznek majd a pályán, és amit eddig a frontharcosok együttműködési szokásairól tudott, nyilvánvaló volt, hogy nem tudnák ezeket a kritériumokat teljesíteni. Ők ketten sokszor vándoroltak vissza a régi küldetések helyszíneire, várva a folytatást, de ezt rajtuk kívül senki nem tette meg. Az NPC-k csak addig voltak fontosak nekik, amíg be nem fejeződött a küldetés, de még a rendes játékosokkal sem foglalkoztak, akik segítettek valaha nekik. Önzőek voltak, és csak magukra tudtak gondolni. Ozirisznak mindenben igaza volt. Igaza az öregedésről, igaza arról, hogy a testük már talán csak a kómát bírja ki, és a felébredéssel járó megpróbáltatások már tönkretennék, és igaza a világ csodálatos alkalmazkodó képességeiről is. A lány felnézett az égre, amely lassan sötétedni kezdett, és felragyogtak rajta az első csillagok is. Az eget bámulva csüccsent le a földre, és úgy mesélt tovább.
-Egy ideje elkezdtem a peteknek ételeket kikísérletezni. Azért, hogy ne csak a boltban kapható pet eledelt ehessék. Az emberek is vágytak az olyan ízekre, amik itt nem voltak meg… gondoltam megmutatom nekik is. Persze vásárolni senki nem vásárol... ők nem foglalkoznak ilyenekkel. Ha lesz italkészítésem, akkor majd azt is kipróbálom. És a csillagokkal. Senki nem foglalkozik a csillagok feltérképezésével sem, mert van minimapjuk. Pedig csillagképek is vannak. Az ott a sárkány, az pedig ott a főnix. Arra, kicsit lentebb pedig két cica.
Mutogatta az eget, és ha Ozirisz nagyon bele akarta látni az állatokat, neki is sikerülhetett.
-Ilyen dolgokkal szeretnék foglalkozni. Átlagos dolgokkal. Amik… amik segítenek jól érezni magad…
Elmosolyodott, és egy pillanatra pirulva a férfira emelte a tekintetét.
-És beszélgetni. Köszönöm szépen... hogy beszélgetsz velem...

by **Ozirisz** Szer. Szept. 24 2014, 17:13

Shu csak hallgatta a szavaimat, és megértette, amit mondani akartam. A háború nem vezet sehová, és még van időnk várni, van időnk meggyőzni a többieket. Még a jelenlegi tempóval is éveink vannak itt, ebban a világban, és lesz időnk kivárni a megfelelő alkalmat a meggyőzéshez szükséges beszélgetésre. Az idő sokmindenben segít. Van, amit megold, van amit csak könnyebbé tesz, de az Aincradban maradás kérdésében egyértelműen az idő az egyik legjobb szövetségesünk. Aztán leültem én is a lány mellé.
- Jó dolog a főzés, és igazad van. Az emberek tényleg vágynak új ízekre, ahogy az állatok is. Odakinn én is megtanultam főzni, mert untam a „szendvicset-szendviccsel” menüt. Bár olyan szinten nem vagyok, hogy egy étteremben szakács lettem volna, de saját magam számára egyszerűbb ételeket el tudtam készíteni, ami meg jobb, mint a „hidegkaja”, Idebenn is az volt az egyik első dolgom, hogy elsajátítsam ezt a jártasságot, bár az elején kissé zavaró volt, hogy amivel eddig elboldogultam, az csak úgy odaégett. De előnyei is voltak. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb, és nem utolsósorban olcsóbb. Odakinn meg kellett gondolni, hogy mit főzzön az ember, és az „olcsón finomat és sokat” elvet követtem. Aincradban viszont csak a jártasság és az összetevők jelentik a korlátot, az árak már nem. Szerintem megérné éttermet nyitnod, annak ellenére is, hogy rengeteg van belőlük minden városban. Legalább az ismerősöknek lesz törzshelyük, ha egy jót szeretnének enni, inni, vagy csak beszélgetni. De beszélgetés közben is a készülő étel illata kiváltja az emberből az éhségérzetet, tehát jó eséllyel ebédelni is fog az, aki csak beszélgetni tér be.
Aztán figyeltem, ahogy a lány mutogatta az égen az itteni csillagképeket. - A sárkányt és a főnixet eddig még nem vettem észre, de a cicák viszont már régebben is feltűntek. - mutattam a cicák felé. - a jellezetes „macskafül”-csillagok eléggé szembetűnőek. - majd mutattam cicáktól kicsit távolabb az égre – Ott pedig a griff, ahogy épp repül. A szeme a legfényesebb csillag, még a városok fényei mellett is látszik általában. - majd egy pár másodperc után folytattam – Régen ez volt a kedvenc csillagképünk. Ha épp küldetéseen voltam, és hiányzott nekem, elég volt csak felnéznem az égre, és tudtam, hogy Ő is rám gondol, és az eget nézi... - majd egy újabb szünet után folytattam – Még mindig úgy érzem, mintha onnan fentről nézne le rám. Lehet butaságnak tűnik, de szeretném hinni hogy így van... - majd elhallgattam egy pár percre. El-elmerengtem az emlékeimben, majd végül megszólaltam – Az átlagos dolgokban rejlenek az élet apró örömei. És én köszönöm, hogy meghallgattál. Kevesen vannak, akikkel ilyen jól el lehet beszélgetni mindenről, és akinek bármit elmondhatok. - fejeztem be a mondandómat, újra mosollyal az arcomon.

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 18:04

A lány csak mosolygott. Oziriszből lassan már mindent kinézett volna, a mesterszakácstól kezdve a bölcs filozófuson át a csillagászig ez a férfi minden volt, és képes volt észrevenni ugyanúgy az élet apró örömeit, amiképpen a lány is. Persze a bolt ötletének felvetése kicsit elszontyolította… és egy percre elgondolkodott azon, hogy megossza-e a kudarcélményt is, de ha már itt volt, és már ennyi mindent elmondott, akkor elmondta ezt is.
-Nem hiszem, hogy érdemes lenne. Van egy kis boltocskánk, kristályokat és potionokat árulunk, és ott adok… illetve adnék el pet eledeleket is… de senki nem veszi. Mindenkinek csak akkor tudok ajándékozni, ha esetleg beléjük futok. Mint most neked. Az emberek nem törődnek az ilyesmivel, még az idomárok sem. Meg… én megmaradtam egyes szintű kristályírónak. Ott vannak olyan dolgok is, ami a hétköznapi élethez kell. Fotókristály például. Nem szeretnék olyan dolgokat gyártani, amivel a mobokat öldösik. De… az embereket csak az érdekli, amivel előrébb juthatnak. Nem hiszem, hogy nagyon fontos lenne nekik egy étterem, vagy színház, vagy bármi más, amiért nem kapnak pontokat meg aranyt. A szafari is csaknem üres volt, amíg nem lehetett érte jelvényeket kapni.
Azon viszont már tényleg csak kuncogni tudott, hogy egy felnőtt férfinak is a cicák tűntek fel először. Az emlékezésbe azonban nem akart közbevágni. Hallgatott. Tudta, hogy sem a sajnálata, sem az együttérzése nem érne többet akkor sem, ha kimondaná. Az ilyen dolgokat felesleges kimondani. Az utolsó mondatra azonban ellenkeznie kellett.
-Nem butaság!
Elmosolyodott, majd megkereste a tekintetével az oroszlánt. Az idézet azonban csak azon a nyelven jutott eszébe, ahogyan a mesét is látta. Úgy volt az igazi, és bízott abban, hogy Ozirisz érteni fogja.
-Look at the stars. The great kings of the past look down on us from those stars. So whenever you feel alone, just remember that those kings will always be there to guide you.
Elhallgatott, majd a férfi felé fordította a tekintetét.
-És… ha a királyok ott lehetnek… akkor biztosan mások is… mindenki… aki megérdemli…
Csak bámulta az eget, azonban egyszer csak a sárkány feje takarta el előle, aki éppen az utolsó vadászkörből tért vissza.
-Indulnunk kell.
-De… miért?
-Mert késő van.
-Még… még nem vagyok fáradt!
-Fáradt vagy. Egy kitartás pontunk van, tudod jól.
-De… de még nincs is sötét.
-A látás jártasságunk is egy szinten van. Ne keress kifogásokat.
-De én még nem akarok lefeküdni Timiduuus!
Próbálkozott egyet utoljára a lány, de már akkor nevetésben tört ki, és magához ölelte a sárkányt, aki csak beletörődve hagyta, hogy nyomorgassák. Ezután nincs mit tenni alapon felállt, és meghajolt a fiú felé.
-Hát… takarodót fújtak… szóval mennünk kell. Timidus nem szereti, ha sötétedés után védett területen kívül vagyunk. Szóval… köszönök szépen mindent…

Köszönöm szépen a játékot. Nem akartam, hogy ellaposodjon, és a hosszú játékokat nehéz időben egyeztetni... de bármikor és bárhol szívesen összefutnak újra. :3

És a szafaris diagramok jók! *.*

by **Chancery** Hétf. Szept. 29 2014, 16:33

//Nio//

A hatos a kedvenc számom. Talán szerencseszám is, sosem figyeltem még ezelőtt, nem volt rá szükségem. De hogy most nem hoz szerencsét, az 'holtziher'.
Worg szerint a lassú fejlődésem oka az, hogy nem látok. Azt már nem ecsetelte, hogy pontosan milyen látásra is utalt, hisz a szememmel, főleg a játékban, nincs semmi probléma, ő mégis azt állítja, vak vagyok, mint a föld alatt turkáló vakondok. Bár én sem vagyok teljesen hülye, valószínűleg arra értette, hogy a testi és lelki jelek észrevételének tekintetében vagyok vak, mégpedig talán azért, mert rettentő mód önző tudok lenni. Mindig csak a saját problémáimmal vagyok elfoglalva, és másokét észre se veszem... így el is vesztettem már sok embert, de Shukaku elvesztésének híre rántott ki a leginkább abból a burokból, amiben eddig éltem. Worg felbukkanása olyan, mintha egy isteni angyal szeretett volna nekem üzenni: Chancery, ideje változni.
Ahogy a mező 'közepén' - mert hát hol is lehet ennek a közepe? - álldogálva jó messzire ellátok, olyan messzire, amelyen egy szinten sem lehetséges. Ki tudja, talán ha a szélre sétálnék és megfordulnék, látnám a szemközti szél korlátját. Az egyetlen, ami megtöri a láthatárt olykor, azok a hatalmas oszlopok, amik a feljebb vezető út kazamatáit rejtik.
*Hikk*
Nem is tudtam eddig, hogy ebben a játékban lehet csuklani. ._. Mély levegőt veszek és benntartom, hozzápréselve a digitális tüdőhöz a digitális levegőt, így kényszerítve a digitális izmokat, hogy hagyja abba. És készen is vagyunk.
-No... akkor uccu neki. Ha nem lát meg a vad, akkor talán esélyem is lesz elkapni :]
Összedörgölöm a tenyerem, majd lehasalok a fűbe, és mozdulatlanná dermedek. Worg szerint a türelem nagy erényem, de fejlesztenem kell olyan szintre, hogy képes legyek úgy is türelmes maradni, hogy egyébként semmi elfoglaltságom nincs. Újabb tökéletes módszer új énem kifejlesztéséhez; megvárni, amíg egy vad jár erre, nem pedig fordítva.
Álomkelő tőlem nem messze a szemét forgatva nyalakszik tovább. Dust valahol messzebb repkedhet valahol, olyan helyen, ahol már nem látom vörös-arany tollazatát vagy suhanó sziluettjét.

by **Nio** Szer. Okt. 01 2014, 12:29

Ma reggel egy kis vadászat mellett döntöttem, és emiatt el is merészkedtem, egy számomra eddig ismeretlen szintre, hogy majd én egyedül felfedezem e képesség rejtelmeit. Nos, ez több szempontból is ostobaság volt részemről. Az egyik, hogy ismeretlen terepen könnyen eltévedek, mert a tájékozódási képesség belőlem enyhén szólva hiányzik, meg nem is vagyok az az erdőjáró típus... szeretek, de csak társaságba... bár lehet hogy ezen a terepen annyi gondom lesz, hogy nem fogom megtalálni merről is jöttem, de arra ott a kristály... Egy másik égetőbb ok, viszont, hogy azt se tudom merre, illetve, hol kezdjem pontosan. Na arról nem is szólva, hogy a technikát sem ismerem kellő képen. A lopakodás ugyan megvan, de van egy olyan tippem, hogy valamit még elfelejtettem kitanulni.
Álltam meg és néztem körbe gondolkodóan. Sehogy nem jutott az eszembe, hogy mit kellett volna még tanulni, bár ennek jelen helyzetben nem sok hasznát veszem, akár rájövök, akár nem, még mindig nem fogok érteni hozzá, és elkezdeni se fogom tudni. Valami azt súgja, hogy a mai vadászatnak annyi. Mehetek ismét célt keresni.
Fordultam, meg és indultam is volna, mikor feltűnt hogy a helyszínen nem csak nekem támadt kedvem vadászni. Jóval messzebb tőlem volt néhány játékos, ha jól látom, akik szintén éppen vadászni készülnek. Ha megengedik, hogy hozzájuk csapódjam, akkor meg van mentve a nap. Indultam meg irányukba. Bár abban nem vagyok teljesen biztos, hogy hogy is kellene megközelítenem őket úgy, hogy ne nyársaljanak fel vagy a fegyverre, vagy a tekintetükkel, mert elijesztettem a prédát.
Lépdeltem feléjük, és figyeltem, nehogy tényleg elijesszek valamit. Ahogy közelebb értem jobban láttam a kis csapatot, akik csupán egy játékosból, és két petjeiből állt. Aminek hála több esélyem van, hogy segít nekem.
Ahogy még közelebb értem rájöttem, hogy ismerem a játékost, bár nem mostanában láttam abban biztos vagyok. Csak jönnék rá, hogy honnan is... Talán egy küldetésből. Valószínűleg nem sokat beszélhettünk.
-Elnézés...- kezdtem halkan tisztes távolságra tőle, mikor közelebb értem és meggyőződtem, róla, hogy nincs préda a közelbe.- Nio vagyok, és kicsit eltévedtem többféle képen is. Segítenél nekem?

by **Chancery** Szer. Okt. 01 2014, 12:47

*Ásítás*
Oké, ez még fejlesztésre szorul. Unatkozom, és a gondolataim rendre elkalandoznak, ezért kitudja, hány vadat szalasztottam már el. Vagy a legutóbbi kaland részleteire, vagy a bossra, vagy a céhben elintézendő dolgokra gondoltam, a vadászat rendre kicsusszant a kezeim közül, mint egy síkos hal. Még akár el is aludhattam volna, ha nem figyelek oda kellőképpen.
Időközben Dust is visszatért, zsákmány nélkül; igaz, nem vagyok benne biztos, ő vadászni suhant-e el. Szokása szerint, ha kimozdulunk, Fiatal alakját veszi fel, így nem okoz nagy feltűnést, de ő maga sokkal könnyebben mozog és repül, mintha Fiókaként kéne követnie engem. A hátránya a dolognak az, hogy ha ismét fióka szeretne lenni, ahhoz előbb hamuvá kell porladnia, így annak érdekében, hogy a felesleges takarítást vagy véletlen balesetet elkerüljük, a céhház egyik kandallójában kell helyet találnia a műveletre.
Álomkelő füle megmoccan ültében, ahogy meghallja a közeledő lépteket, és hamarjában én magam is felfigyelek az alakra, mely egyenesen felém közelít. Nem vad; játékos, mutatja a feje felett lebegő indikátor, így a hasalásból végül inkább ülő helyzetbe tornászom magam és bevárom, hát ha valóban velem van dolga.
-Szia. -köszönök kezemet is felemelve, mikor elég közel ér és a halóltávolság nem jelenthet akadályt. Mosolyogva hallgatom, és a lelkem kicsit megnyugszik. Mióta Worg rászoktatott a meditációra, nem esem olyan könnyen zavarba. De, emlékeztetem magam, a beszédemre oda kell figyeljek. Kérdez, és eltelik egy jó öt másodperc, mire úgy érzem, eléggé összeszedtem a szavakat a válaszhoz, és a hangom sem fog remegni, ahogy szokott.
-Persze. Hova tartottál eredetileg, hát ha tudok segíteni ^^
Tökéletes. Nem remegek, nem gesztikulálok, és nem olyan gyors a szájmozgásom, hogy időnként elharapjam vagy rosszul mondja ma szavakat. Egyenlőre minden oké. A lány pedig...
Nem őt láttam legutóbb Yuichi-val? hentai

by **Ozirisz** Szer. Okt. 01 2014, 19:05

Hallgattam Shut, ahogy a boltjáról mesélt. Bár eddig még nem jártam arrafele, de legalább tudom, hogy ha kristályra vagy finom ételre lenne szükségem, hová menjek.
- A fotókristály elég ritka dolog, de nagyon hasznos. Amennyire tudom, a receptje elég ritkának számít, és eddig még nem találkoztam senkivel, aki tudott volna készíteni. Sokan lenézik az ilyen tárgyakat, pedig az értékük felbecsülhetetlen, mert megörökíthetjük vele azokat, akik számunkra fontosak. Hasonlóképp van a hangrögzítő kristály, aminek szintén ugyanez a rendeltetése. - majd egy kicsit elgondolkoztam. Ha lett volna a birtokomban ezekből a kristályokból, amíg Ő még élt. Bár, ha behunyom a szemm, még mindig látom magam előtt. Álmomban még időnként újraélem azokat az időket, amíg még együtt voltunk. Amíg élek, addig történjék bármi, emlékezni fogok rá. Nem felejthetem el, hisz talán már csak én emlékszem rá.
– Na igen, pontot nem adnak, sem aranyat, sem hasonlót, ahogy a hází készítésű ételek sem, de szerintem fontosak. Van egy régi szólás, ami itt Aincradban valahogy így hangzana: „A tapasztalati szint nem boldogít”. Talán idővel erre mindenki rájön.
Kicsit elmerengtem az idézeten, amit a lány mondott. Bár azt, hogy honnan van az idézet, az így hirtelen nem ugrott be, de valahonnan ismerősnek tűnt. Az északi mitológia szerint a nagy harcosok az égbe kerültek, és minden csillag egy nagy harcos, aki fentről figyeli a világot.
- Igaz. Aki dönt a sorsunk felett, az a lelkünkbe lát, és nem a rangunk fogja érdekelni – szólaltam meg. Aztán hirtelen felbukkant Timidus is. Az utóbbi időben olyan csendben volt, hogy mintha itt sem lett volna. Pedig itt volt, és figyelt minden apró történést, mindent, ami veszélyt jelenthet az idomárra. Épp, mint Himeko annak idején. Vajon a kis griff életben van még? És mekkorára nőhetett azóta?
Timidus most is az idomár védelmében fúj ttakarodót, a sötétedésre, a kitartás pontokra és a látás jártasságra hivatkozva. Aztán jött a búcsúzkodás. - Vigyázzatok magatokra! És örülök hogy megismerhettelek bennetek. Én is köszönök mindent. Rég volt, hogy valakivel ennyire megértettük volna egymást. Valamelyik nap majd beugrok a boltodba, ha arrafele járok.
Azután elindultam szép kényelmes tempóba a város felé. Ha Shu és Timidus nem teleportáltak a városba, hanem sétáltak, akkor elkísértem őket a városig.
Majd kerestem egy fogadót, és nyugovóra tértem. Jó nap volt ez a mai...

// Köszönöm én is a játékot, és bocsi hogy időnként meg-megakadt :3

by **Nio** Szer. Okt. 01 2014, 23:36

Szerencsére nem nyársalt fel semmivel, és meglehetősen barátságosan köszöntött, aminek kifejezetten örültem is. És miután visszakérdezett én is helyet foglaltam a fűbe, a térdemre ereszkedve, majd úgy folytattam bánatom.
-Gondolom vadászni vagy te is kint- kezdtem egy tippel a történetem elején, majd folytattam is a rövidített verzióval mosolyogva.- Az igazat megvallva én is azért jöttem ki. De az előbb rájöttem, hogy még azt se tudom, hogy hogy fogjak neki. Egyszer volt alkalmam vadászni, de nem igazán értem, illetve tudom, hogy hogy kell. Ha nem bánod, segítesz nekem? Egyedül akartam felfedezni, de nem igazán ment- fejeztem be röpke mesém még mindig ugyan azzal a mosollyal, amivel elkezdtem.
Várakozva és érdeklődve néztem hol őt hol valamelyik petjét. Biztosan jó, hogy soha nincs egyedül. Nagyon lelombozó tud lenni a magány, főleg, hogy valahol máshol kellene lennem... pontosabban valahol máshol szeretnék. De sajnos valószínűleg alacsony szintem miatt csak bajt okoznék Neki illetve másoknak. Gyorsan fel kell fejlődnöm, hogy ne okozzak senkinek se gondot. És én itt akarom elkezdeni, a vadászat és egyéb jártasságok megismerésénél. Lehet, hogy nem olyan, mintha küldiznék, sőt biztos is, de valahol el kell kezdenem.
Ahogy őt néztem kicsit elkalandoztak gondolataim. Nem messze, de innen el. Nem sokáig, csak egy pillanatra, ami elég volt arra, hogy Yuichi eszembe jusson. Valahogy mostanában gyakrabban jut eszembe. Szinte minden gondolatomba beférkőzik. Ez vajon normális?
-Nem akarlak hátráltatni, ha éppen más miatt vagy idekint, csak gondoltam megláttalak, és megkérdezlek, hátha te okosabb vagy ebben az ügyben- tettem hozzá gyorsan, talán egy kicsit hadarva is mielőtt még választ adhatott volna.

by **Chancery** Csüt. Okt. 02 2014, 00:05

Kicsit megtámasztom magam a karjaimmal, így olyannak tűnök, mint a felemelkedő kígyó, azzal a különbséggel, hogy én nem érzem magam fenyegetve. Álomkelő már jelzett volna, ha bár ártó szándékot észlel, én pedig tökéletesen megbízom az ösztöneiben, ezen kívül, talán azok a titokzatos csatornák nyomán tudja, mikor kell vigyázzba állni és mikor nem.
-Ugyan, kicsit sem zavarsz. -mosolygok, mikor befejezi a mondandóját. Tökéletesen egyet tudok érezni a helyzetével, én is csak nagyon nehezen kérek segítséget bárkitől is, pedig jól tudom, hogy egyesek nagyon szívesen segítenek is bármiben. Talán az ember ösztönös büszkesége az oka, hogy csak nehezen vesszük rá magunkat az ilyesmire, hisz mindenki önálló szeretne lenni. Fellököm magam a földről, hogy kényelmesebben lehessek, és bár a por hamar elszáll, én azért leütögetem a ruhám elejéről a maradékot.
-Először is ahhoz, hogy hatékonyan vadássz és halássz, pontot is kell osztanod rá, mert a rendszer úgy értelmezi helyesen. -bár említette, hogy megtette egyszer, én azért lenyitom a menüm és megmutatom a számára, pontosan mire is gondolok. -Minél több pontod van ezeken, annál nagyobb és ritkább vadakat enged elkapni a rendszer. A gyakorlatban pedig az egész úgy néz ki, hogy a mobot csak meg kell érintened, vagy valamilyen módon elkapnod, és máris a tied lesz. Halnál elég, ha ráakad a horgodra és sikerül kihúznod a vízből.
~Én már tartok is nektek egy bemutatót.~
Álomkelő zengő hangja ezúttal nem csak engem érint meg, hanem a lányt is. Míg én magyaráztam, ő harci állásba telepedett, kis hátsója már fürgén készül a lecsapásra. Tőlünk ugyanis pár méterre egy mókus ugrál a fűben, mit sem sejtve, hogy végül csak az utolsó pillanatban vegye észre a lecsapó halált.
A macska a szájában tartva hozza oda nekünk a mókust, hogy magamhoz is vehessem. Az állatka eltűnik, a rendszer pedig jelzi, hogy immár ez a trófea is birtokomba került, ezen kívül a hatos szint teljesítményét is sikerrel teljesítettem.
-Minél magasabb vagy, annál nehezebben vesznek észre a kisebb szintű mobok. A lényege tulajdonképpen tényleg a vadászat, nem csak farmolsz, hanem előbb meg is kell találnod a zsákmányod. Gyere, keressünk valami kis állatkát, akit elkaphatsz, de Álom is segíthet, ha szeretnéd Smile

~Úgy ám. Én már tanítottam embert vadászni. Nem is csinálta olyan rosszul, és szarvas lett a vége.~ -meséli szinte csöpögő büszkeséggel a hangjában.

//Mókus//

by **Nio** Kedd Okt. 07 2014, 14:42

A kérdéseimre egyszerűen és érthetően válaszol, szemmel láthatóan még élvezte is Ő is és a petje is. Így, ahogy elmondott és megmutatott ezt-azt egyszerűnek tűnt, bár ami azt illeti nekem még voltak aggályaim az üggyel kapcsolatban. Pont emiatt határoztam úgy, hogy előbb még figyelek, és csak utána próbálkozok meg valamivel, amit vadászatnak hívnak. Még akkor is, ha csak egy kisebb vadacska a célpont.
-És a jártasságok?- pattantam fel és mentem utána, mikor Ő és állatkái is elindultak.- Valahogy még nem vagyok képbe, hogy mit tudnék használni ezen a téren- egészítettem ki kérdésem, majd folytattam.- Mármint a magasabb szintűek, vagy hogy is mondják… Eddig, amit itt is tudok használni, az a lopakodás, de gyanítom ez nem elég. Éppen ezért szeretnék még egy olyat megtanulni, amit itt is tudok hasznosítani. Csak ezen a téren eléggé bizonytalan vagyok- nevettem el magamat.
Bár ami azt illeti kicsit kínosan éreztem magamat emiatt. Olyan tudatlan és komolytalan vagyok ha a játékról van szó. Szinte semmit se ismerek, amit szerintem illene, ez kicsit el is szomorít. Ideje lenne végre, legalább egy kicsit komolyabban venni ezt az egészet, elvégre az életünk a tét vagy micsodánk… haza kellene jutni végre.
-Ha nem bánod, én figyelnék először…- lassítottam és maradtam le egy kicsit.- Jobb volna előbb élőben látni egy edzettebbet, aki tudja, mit csinál- változott meg mosolyom, ez alkalommal semmi kínos mosoly nem volt arcomon, sokkal inkább a megszokott barátságos mosolyom, ami mindig ott van ha társaságban vagyok.- Ha előbb látom akkor tuti, hogy könnyebben fog menni elsőre, nem igaz?

by **Chancery** Vas. Okt. 12 2014, 10:59

Dust úgy dönt, nem zavar minket, hisz szárnyra kap és ismét elindul a levegőt szelve a messzeségbe. A távolban néhány vad, számunkra elérhetetlen sárkány repül kisebb csapatokban, de nem tudom, a főnix egyáltalán érdeklődik-e irántuk vagy sem. Az én figyelmem most inkább a lány köti le, ahogy elindulunk lassan Álomkelő után.
Kicsit gondolkodom, mielőtt válaszolnék. Egyrészt hogy összeszedjem a szavakat és a hangom, másrészt hogy értelmes választ tudjak adni a számára. -A lopakodás pont tökéletes ehhez. Aztán hogy mit lehet még...? Hmm... -lenyitom a menümet és megnézem a jártasságok listáját. Nagyjából már ismerem mindet, melyiknek mi a hatása, de ahogy elsőre átnézem, nem látok semmi olyasmit, ami még jó lenne a vadászathoz.
-Hát... a Nyomkövetés az csak játékost vagy NPC-t talál, mobot nem. Talán a Látás, hogy sötétben is észrevedd a mobot és odalopakodhass, vagy a Súlyemelés, hogy valamivel megdobd és elkábítsd, amíg odaérsz. Nem igazán tudom, mennyire lehet így feszegetni a határokat. Rolling Eyes

Majd elmosolyodom a kérését hallva és kicsit közelebb hajolok hozzá. -Hát, megpróbálhatom. Nálunk Álom az igazi vadász, én csak a begyűjtő vagyok. De amint látok valamit, majd visszafogom a macskám és megpróbálom én befogni a Lopakodással ^^
Egyenlőre a Mező még kihaltnak tűnik, nem igazán mozog semmi a láthatáron még akkor se, ha kicsit bekapcsolom a Látásom. Álomkelő is ugrik ide, oda, de nem talál semmi érdekeset, vagy digitális bogarakat vagy semmit nem adó akármiket. Ráérős tempóban lépdelünk így, hisz a macska úgyis fogja jelezni, ha érzékel valamit, amire érdemes lenne rápattanni.
-Amúgy... jól emlékszem, hogy Nio a neved? ^^ -kezdeményezek végül másféle beszélgetést is. Nem emlékszem rá, hogy bemutatkozott volna valaha is a labirintuson kívül, nekem pedig a névmemóriám nem a legjobb.

by **Nio** Vas. Okt. 12 2014, 19:07

El is indultunk, bár mint kiderült a csapatában nem Ő a fővadász... vagy valami hasonló. Viszont ami megnyugtatott, az az volt, hogy elképzelhető, hogy nem szükséges több jártasságot vennem. Elég, ha fejlesztem a meglévőket, ha itt is fejlődni szeretnék. Bár ami azt illeti ez sem lesz egy olcsó mulatság... ami azt illeti, a fejlesztéshez jóval többet kell dolgozni, hogy aranyat keressek. De jó hír, hogy ha meg tanulok vadászni, akkor a pénzkérdés is meg van oldva.
Kicsit elgondolkodtam és elkalandoztam, melyből az arca közelsége zökkentett ki. Nem tudtam hová tenni ugyan ezt a közvetlen reakciót, de nem is zavart, egyszerűen csak meglepett. Elvégre elmerengtem és hirtelen történt emiatt számomra.
-Köszönöm, annak kifejezetten örülnék. De biztosan megengedi egy hozzám hasonló zöldfülűnek, hogy gyakoroljak- feleltem egy mosollyal arcomon. -Ha másért nem engedném meg azért mindenképpen, hogy nevessen egy jót. Nem?
Néztem az említett petre, majd én is körbe a mezőn. Sehol egy lélek sem. Nagy vadat az tuti, hogy nem fogunk fogni itt, hiszen nem biztos, hogy nyílt terepre merészkedik. Gondolom a mesterséges vadaknak is van eszük, hasonlóan az igaziakhoz…
A vadászara terelődött gondolataimat most egy másik kérdés terelte el. Illetve van egy tippem, hogy a vadászat elméleteit kiveséztük, és most jön egy barátságosabb rész, melyben remélem egy új és érdekes barátra tehetek szert a mai napon.
-Igen, Nio vagyok. De már bemutatkoztam. Viszont ami azt illeti… ismerősnek tűnsz, de nem tudom a neved, és hogy hol találkoztunk… -gondolkodtam hangosan. Tényleg láttam már Őt valahol, de nem tudom, hogy pontosan hol. Hogy melyik küldetésben… vagy melyik városban… nem tudom. De abban biztos vagyok hogy találkoztunk már.

by **Chancery** Szer. Okt. 15 2014, 13:15

~Mindent meg kell tanulni egyszer, utána meg gyakorolni. ˇ^ˇ

majd akkor röhöglek ki, ha ezredszerre is bénának tűnsz.~
Nyugtatja meg, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy próbálja, Álomkelő a lányt, miközben követjük felfelé meredő farkát a bozótosban. Mivel erre nincs erdő, sem nekünk, sem a vadaknak nincs hova bújniuk, így néha megállunk, amíg ő fülel, hallgatózik, és lassan indulunk tovább. A nagyobb, könnyebben észrevehető vadakat gyorsan levadásszák az ügyesebbek errefelé, nekünk jóformán csak a kisebbek maradtak, akiket alig lehet észrevenni a magas fűben vagy az itt-ott szétszóródott bokrokban. Szerencsénk akkor lesz, ha pont a közelben fog respawnolni egy nagyobb vad.
Akkor viszont némileg büszkén mosolygok magamra, mikor kiderül, hogy nem tévesztettem el a nevet; valóban Nioval állok szemben. Ennek a ténynek azért is örülök külön, mert mindig is meg akartam ismerni azt a lányt, akit mostanság sűrűn látok a bátyám közelében :3 Yuichi egyébként is ismét kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnik a boltban, ami igazán ráfér, mióta eltűnt.
-Én Chancery vagyok ^^ És most, hogy így mondod, én arra a labirintusra tippelnék. Soleon báróéra, meg ilyesmi Suspect

-merengek én is félhangosan, ujjamat az ajkamra téve. Hisz abban a különös labirintusban legalább kétszer, vagy talán háromszor is összefutottak a szálaink, nem elképzelhetetlen. Egyszerűen csak olyan nyomasztó volt az az állandó sötétség, Kyuushiro eltűnése és a fáklyákkal való stratégia, hogy nem mindig figyeltem oda, ki kicsoda. Álomkelő meg sem torpanva ismét felszólal a fejünkben.
~Én pedig Álomkelő, szolgálatodra.~
Mókás, hogy bár így mondja, így tanulta, valahogy sosem ő az, aki minket szolgálna, inkább fordítva. Tipikus macska :3

by **Nio** Csüt. Okt. 23 2014, 14:13

-Köszönöm szépen- mosolyogtam ez alkalommal a petre, akinek eléggé sokkal több emberi vonása van, mint gondoltam. Elvégre az NJK-k is minden nap ugyan azokat a köröket róják, amit tegnap, és amit holnap. Ami azt illeti nem beszélgettem hosszabb ideig egy pettel sem. Bár hajdani céhemben lett volna rá alkalom.
Mindenesetre még nem találkoztam itt a SAO-ban olyannal, aki kinevetett volna, vagy éppen ellenséges lenne. Vörös játékosokat se láttam sokat, annak ellenére, hogy már eléggé régen lehetünk ide bezárva. Különös szerzetekkel már volt alkalmam megismerkedni, de csakis a jobbik értelemben. Bár nem igazán számít, ha kinevetnek. Legfeljebb velük nevetek, ha úgy adódik, elvégre tudom, hogy vannak hiányosságaim.
-Nem tudom pontosan hogy honnan vagy ismerős, csak azt tudom, hogy az vagy. Lehet, hogy tényleg ott találkoztunk, vagy egy másik küldetésen... meg mintha Yuichi is említette volna egy párszor a neved...- kezdtem törni a fejem. Nem tudom, hogy pontosan hol is vagy mikor mondta, de abban biztos vagyok, hogy Chancery nevét Yuichi már említette egy találkánk alkalmával. De hová is mentünk akkor…? Talán mikor a laborjában voltunk... nem emlékszem pontosan… meglehet.- Mindenesetre ezt a napot nem fogom elfelejteni. Ha meg fogunk valami nagyobb vadat és megtanulok vadászni, akkor meg pláne. Egyikőtöket sem fogom- váltottam hirtelen témát, bár most nem szándékosan, ahogy általában Ez alkalommal így jött ki.
Akivel egyszer találkozom, és hosszabb ideig beszélgetek vele, arra emlékezni fogok, hiszen egy új kapcsolatot jelent számomra, ami kifejezetten fontos. Ebben az esetben még tanulhatok is, amit szintén az emlékezetembe vések. Pontosabban jó lenne nem elfelejteni.

by **Akae** Vas. Nov. 02 2014, 13:14

/Kita-channak,és Hime-Channak Ismerkedős/

Meleg napra virrad, és Akae arra gondolt mi lenne ha elvállalna valami kissebb küldetésfajtát. Ki is ment a kezdete városának főterére a hirdetőtáblához és a szeme megakadt egy titokzatos küldetésen, ami nem másról szólt mint egy elveszett Njk felkutatásáról.A furcsa az volt hogy ennél a küldetésnél nem volt tárgyi vagy pénzjutalom írva csak annyi hogy "A végén megtalálod az igazi kincset". Ez Akaenak kicsit sántított, de úgy döntött mégis elvállalja a küldetést. Olvassa az instrukciókat és látja hogy az Njk a hatodik szinten tűnt el a mezőn.
- Komolyan egy mezőn hogyan lehet eltévedni?
Nem volt mit tenni el is indult Akae a hatodik szintre, nem telet sok időbe mire odaért és a látvány egészen elkápráztatta Akaet.
- Aztaaaaa milyen gyönyörű.
Ámuldozott majd rá is tért a küldetésre.
- Szóval itt tűnt el az a buta Njk.... Ideje megkeresni.
Így is lett, Akae elindult keresgélni a mezőn, de látta hogy ez így akár hetekbe is telhet ha nem szerez gyorsan segítséget akkor itt fog megöregedni.
- Én vagyok az egyetlen aki belekezd egy ilyen jelentéktelen küldetésbe?
Siránkozott egy picit majd újra felkerekedett hátha most megtalálja azt a bizonyos Njk-t, és megtudja vajon mi is lehet az a bizonyos "kincs". Nem is kellet sok idő és meglátott valakit, de az a valaki nem egy Njk volt hanem egy másik játékos.
- Na tessék Akae itt a segítséged, de nem mersz odamenni hozzá..... csodálatos!
Mormogta magában a kislány, és győzködte eközben magát hogy igenis odamegy és megszólítja azt a másik játékost. Közelebb ment és szegyellősen, vöröses színárnyalattal, de megszólította.
-S-Szia, te is az Njk keresős küldetést csinálod?
A hangjába érezhető volt a bizonytalanság és a félelem is, de mégis mosolygott és a tőle már megszokott aranyossággal nézett.

by **Chancery** Szer. Nov. 05 2014, 12:38

//Nio//

haladunk előre lassacskán, Álomkelő néha megtorpan, fülel, figyeli a környezetét, majd megy tovább. Olykor az is megesik, hogy lekushad, majd előretőr, de az ilyenkor elkapandó apró vad sietve tovább áll, és nem sikerül elkapni. Ezúttal viszont nem veti a szememre, hogy kevés a pontom a Vadászat jártasságomon, és ezért nem ér el sikereket, talán a társaságra való tekintettel. Mióta látta Timidus akcióját a bosson, úgy döntött, sokkal tapintatosabb lesz ő is, már csak azért is, hogy a sárkánynak megmutassa, mit is jelent a szó pontosabban.
-Az meglehet. Yuival elég közel állunk egymáshoz, már-már fogadott testvérek vagyunk :3 -nézek fel az égre és gondolok vissza arra a napra, mikor először találkoztunk. Akkor még ilyen Elvises frizurája volt, és fakarddal hadonászott a vaddisznókra. Utána órákat ültünk kávézókban vagy csak padokon és beszélgettünk rengetek dologról. Én egyébként is elég könnyen zárok embereket a szívembe, de Yuichi immár különleges helyet foglal el még úgy is, hogy szerelemről szó sincs. Mindig is akartam egy bátyuskát, és ő is inkább a húgaként tekint rám. Én pedig szeretek hugica lenni :3
Végül Niora nézek, meghallgatva fogadalmát, kellemes mosollyal az arcomon. Megállok és ahogy a japán szokás és illem diktálja, enyhén meghajolok előtte.
-Köszönöm. És kérlek, vigyázz Yuichira. -vagy valami ilyesmit szoktak ilyenkor mondani, ha jól tudom. Nem igazán ismerem a japánok minden szokását, és valószínűleg ezt sem kristálytisztán teszem, de talán a külföldi mivoltom miatt megbocsájt, ha hibázom.
Végül Álomkelő hangja szakít félbe és emelkedem ismét egyenesbe.
~Na, most tessék figyelni. Ezeket könnyű elkapni, de kicsik, szóval bízd rám. Aztán egy nagyobb egyeden megmutathatod te is.~
Ismét kushad, kis hátsója ide-oda leng, ahogy ugráshoz készülődik. Majd meg is teszi, a magasba lendül, és úgy zuhan alá, akár a róka, hogy a rémült arcú Szőrös Manónak esélye se legyen menekülni. Fogai között a vaddal tér vissza, majd kiköpi, mire az eltűnik az éterben, hogy helyette az inventorymban foglaljon helyet mint elkapott vad.
~Te jössz.~

//Szőrös Manó//

by **Nio** Vas. Nov. 09 2014, 16:40

A vadászati témától csak hamar elkalandoztunk. Nekem se volt több kérdésem, és mint kiderült nem is tudott sokkal többet mondani róla. Majd gyakorlatban meglátjuk, hogy hogy megy. Aminek viszont örültem, hogy mégiscsak ismeri Yuichit, és kedveli is, bár mint bátyót, ami számomra jó hír. Bár biztosan még akad egy két ellenfélnek való. Vajon Ő ismeri azt a lányt, akivel összejött előttem, azt az Ayumit, vagy kicsodát? Majd megkérdezem, ha lesz rá alkalom.
-Vigyázok Rá!- mosolyogtam el és fogadtam örömmel gesztusát és szavait. Bá ami engem illet, inkább rám kell vigyázni, és nem pedig fordítva.
Meghajlása után már éppen kezdtem volna kérdésemet azzal a másik lánnyal kapcsolatban, amikor petje, Álomkelő meg is látott egy áldozatot, melyet be is fogott szinte azonnal. Fogott is valami Szőrös Manót vagy mit. Aztán gondolom rám gondolt, azzal, amikor azt mondta, hogy „te jössz”. Chancery-re néztem kérdően. Lövetem se volt, hogy mit kell csinálnom most. Nem vagyok macskaféle, mint petje. És egy ilyen kis mobot előbb ölöm meg mint hogy elejtem. De közben elővettem fegyveremet, majd zavarba és vörösen, Chancery felé fordultam fegyveremmel a hátam mögött… Mint kiderül még mindig nem világos a helyzet.
-Álomkelőnek megy, de van egy tippem, hogy lándzsával nem nagyon tudok mit kezdeni fele- kezdtem mondandómat zavartan. –Ha nem segítenek neked, akkor te, hogy csinálod?- néztem az eddig mellettem baktató lányra bátortalanul és továbbra is zavarban.- Soha nem vadásztam, és nem tiszta a kép még most sem, hogy egy ekkora fegyverrel egy olyan kicsi vadat, hogy kéne megközelítenem. Esetleg vegyem célba és dobjam el a lándzsát, vagy rohanja oda és próbáljam közelről eltalálnom…- találgattam félhangosan. Teljesen tanácstalan vagyok.
Úgy tűnik ez a vadászat sokkal nehezebb, mint gondoltam.

by **Chancery** Szer. Nov. 12 2014, 15:41

-Jaj, azt pakold el nyugodtan. -nézek a lándzsára, mikor elővette és azon kezdett gondolkodni hangosan, miként is kapja el vele a kis vadakat. Jogosan, hisz ezek szerint tévesen gondoltam, hogy a nagyon alapokat már elolvasta, én meg nem voltam elég okos ahhoz, hogy akár csak rákérdezzek vagy automatikusan elmondjam az egészet. Ezt jó lenne észben tartanom, hogy legközelebb ne érezzem ilyen rosszul magam, amiért előreszaladtam szegényével. Álomkelő visszatér hozzánk és mancsát nyalogatva mosdani kezd, kicsit sem figyelve Nio kétségeire, így az én feladatommá lett elsuhintani azokat egy lehetőleg könnyed fuvalattal.
-Nem megölni kell a vadat, hanem elkapni. -próbálom magyarázni, kicsit megérintve a lándzsát, hogy ezzel is jelezzem: nem lesz szükség ehhez hasonló nagysebzésű fegyverre. -A legfontosabb: elég az is, ha csak az ujjhegyeddel megérinted a vadat; a rendszer elkapottnak nyilvánítja és megadja, ha jár érte jutalom. Az is működik, ha csak rádobsz egy követ vagy akármit. A szafariban részt vevő vadaknak nincs életcsíkja, az a lényeg, hogy valami interakcióba lépj velük, ami arra utal, hogy megszerzed.
Körbenézek, de semmi sem jön elő, amin demonstrálni tudnám. Végül nem tudok mást tenni, az előzőleg látott mozdulatra kell támaszkodnom.
-Az előbb is Álomnak elég, ha egy karmával megérinti a Manót, az már az övé és szabadon hozhatja-viheti. Na...
Valami mintha mocorogna tőlünk nem messze, még Álom is felkapja a fejét, de tudja jól, hogy most Nio köre következik. Én kissé félreállok és bátorítóan mosolygok a lányra; hajrá. Elég, ha megérinti vagy eltalálja egy kővel, és már meg is lesz az első vadja. Én meg remélem, sikerült érhetőbben magyaráznom Embarassed

by **Nio** Szomb. Nov. 22 2014, 13:18

Chancery magyarázata után menten el is raktam a fegyverem. Hála az égnek, hogy nem kell használnom, így némiképpen egyszerűbb lesz a dolog. Elég csak megérintenem... kicsit fogócska fillingje van az ügynek, de ha így kell akkor így kell. Kezdjük.
A lándzsám elrakása után én is a zaj irányába fordultam, majd el is indultam felé. Nem nagyon látszott semmi sem abból ami ott van és el kell kapnom, csak annyi, hogy egy ponton mozgott a fű teteje. Igazából csak abban reménykedtem, hogy nem valami hiúzhoz hasonlatos mob vár rám ott, ami harap is. Ugyan kitanultam a lopakodást, de még nem volt alkalmam kipróbálni, és még csak egyes szinten van, ami némiképpen nehezíti, mivel nem is tudom annyira használni. De legyen aminek lennie kell!
Álltam meg egy ponton mikor már csak néhány lépésnyire álltam a vadtól, majd egy gyorsabb szökkenéssel gyorsasági statjaimra támaszkodva bevetettem magamat a mozgó fűszálak közé. Viszont elég erőteljesen mellé ugrottam.
Nem kaptam el ugyan semmit, de nem egy hiúz vagy valami harapós állat nézett velem farkasszemet, hanem egy borz. Néhány pillanatig csak néztem, majd hirtelen jött ötletből kifolyólag utána kaptam, "márpedig csak azért is elkaplak" címszóval.
Amiből tényleg egy rövidke fogócska lett, de ez alkalommal eredményesebben, mivel sikerült megérintenem a zsákmányt, aminek hála ott volt a felszerelésem között.
Ezt követően ki is dőltem. Kicsit elfáradtam, de kifejezetten élveztem.
-Van még mit tanulnom...- sóhajtottam, majd nevettem el magam hangosan. Ezt követően felültem megnéztem a borzot az invintorymba, majd felnéztem egy széles mosollyal. -Merre találunk még vadakat? Ez kifejezetten szórakoztató, csak még gyakorolnom kell. Vajon elijesztettem minden vadat...?

//Borz//

by **Chancery** Vas. Nov. 30 2014, 12:16

A jelek szerint nem kell aggódnom, és igenis sikerült úgy elmagyaráznom a dolgokat, hogy azok érthetőbbek legyenek. Mind én, mind Álom kíváncsian lessük Nio akcióját, kissé felszisszenek, mikor nem megy minden a rendes kerékvágásban, de mikor sikerül megérintenie a borzot, az pedig engedelmesen eltűnik az éterben, megnyugodva eresztem le a vállaimat.
Felemelem a kezeimet és megtapsolom a lányt, Álom pedig egész egyszerűen csak kifejezéstelen arccal figyeli tovább.
-Elsőre nagyon ügyes volt. -mondom én.
~Nem tévedsz, van még mit tanulnod.~ -mondja ő. Mondjuk kihallom a hangjából, hogy azért büszke rá egy kicsit.
-Nem hiszem, de majd csak sikerül fogni még valamit, ha továbbmegyünk. -teszem csípőre a kezem és körbenézek, de nem, egyenlőre még semmin nem akad meg a szemem. Nio biztos nem ijeszthette el őket, akkor nagy zajjal és dirreldurral menekültek volna, erre viszont sem én, sem senki nem figyelt fel.
Türelmesen megvárom, amíg Nio összeszedi magát és indulhatunk tovább, majd ezután meg is szólalok.
-Majd ha kicsit könnyebben szeretnél gyakorolni, és megteheted, ajánlom a tizedik szint szafariját. Eredetileg is az volt az egyetlen hely, ahol lehetett vadászni, csak később kerültek ki a mobok a többi szintre is. Tény és való, ott legalább nincs olyan nagy veszélye annak, hogy harcos mobbal kerülsz szembe. -jegyzem meg csak úgy érdekességképpen, néha bátorítóan rámosolyogva, hogy kérdezhet nyugodtan, ha szeretne. Álom előttünk baktat a magas fűben, szürke, lompos farka szinte zászlóként mutatja az ösvényt, amin jár. Ő már teljesen vadász-módba kapcsolt, néha meg is áll, hogy füleljen egy furcsa zörej felé, majd indul tovább, ha úgy dönt, nem levadászható vadról van szó.

by **Nio** Pént. Dec. 12 2014, 18:28

Az alakításom végül sikeres volt, aminek kifejezetten örültem. Bár kissé parádésra sikeredett, de az eredmény a lényeg ugyebár. Pontosan emiatt széles mosollyal állok fel és porolom le magamat a rám keveredett fűszálak és egyebektől, melyek engedelmesen el is pixeleződnek, hogy hamarosan ismét visszakerüljenek régi megszokott helyükre, ahogy azt illik.
-Köszönöm, bár sikerülhetett volna jobban is- állok meg előttük egy lépésre egy szép nagy sóhaj kíséretében. Ha ezt a mutatványt a valóságban ejtettem volna meg akkor most tele lennék karcolásokkal. Ami azt illeti nem i kevéssel.-Viszont ami azt illeti sokkal könnyebb mint gondoltam. És, ha csak meg kell érintenem a vadat akkor a veszélyesebbek kel sem lesz gondom. Vagy azokra másmilyen szabály érvényes?- kérdeztem hirtelen. Jó volna tudni, hogy csak meg kell e érinteni, vagy valami több kell. Valahogy nincsen kedvem pofára esni, ha olyan helyzetbe kerülök.
Figyelmesen megvártam válaszát, mely után ismét egy spontán kérdés tör elő belőlem, ami nem a témába vág, és ami igazából kicsit személyes jellegű.
-Mesélnél nekem egy kicsit Yuichiről?- bukott elő belőlem. Emlékeim szerint Yuichinek Chanchery olyan mintha a húga volna, ami mint kiderült fordítva is igaz. Nem rég óra ismerem ugyan, de érzem, amit érzek, amit a távolság és az hogy sokáig nem találkoztunk, még az se tudta kiirtani belőlem. Emiatt talán nála jobban nem ismeri senki. -Kérlek!- tettem hozzá majd félre fordítottam kissé fejem és úgy folytattam.- Nem találkoztam vele ugyan sokszor, de abban biztos vagyok már most, hogy nem tudnék többet nélküle boldog lenni és vele akarok lenni. De igazából én nem voltam még vele olyan sokat. Bár ez fordítva is igaz... gondolom. Viszont -ennél a pontnál ránéztem ismét- biztos vagyok benne, hogy van olyan oldala amit nem láttam. És talán nem is fogok.
Szinte kérlelve néztem a lányra, hiszen Yuichi az egyik oka, hogy erősebbé és jobbá akarok válni. Tudni akarok róla mindent. Bár meglehet, hogy Őt kéne megkérdeznem, de Ő másképpen mondaná el azt amit például Chancery, vagy valaki más.

by Ajánlott tartalom