Re: Mezőség

by **Hime** Kedd Júl. 01 2014, 16:08

Csendesen figyeltem, ahogy a lány rajztehetsége által két kis gyönyörűségem megelevenedik a papíron. Közben pár kérdés is felmerült, ezekre készségesen válaszoltam. Ben egy éves kiskölyök, akinek mi nem vágtuk vissza a fülét. Nem engedtem, az borzalmas lett volna. És hála a sok testmozgásnak egészségesnek mondható a testalkata is. Kíváncsi lennék, vajon most viszi-e valaki sétálni, foglalkoznak-e velük, etetik-e őket normálisan. Milliónyi kérdés merült fel bennem, hisz ez a két drágaság volt a kinti világban a mindenem. Ők voltak a valódi családom, és csak bennük bízhattam. Egy könnycsepp gördült le az arcomon a két rajz láttán.
- Nagyon csodálatosak lettek a rajzok. Igazán gyönyörűek. Mintha akár most rögtön ki tudnának lépni a képről.- Mondtam remegő hangon. Régebben én is próbálkoztam a rajzolással, de nekem soha nem sikerült ilyen szépen. Gondoltam vissza rá. Kicsit mosolyogtam magamon, amikor a régi barátnőm jutott eszembe, aki gyönyörűen rajzolt, én viszont bátortalanul mutattam neki mindig a rajzaimat.
- Én is próbálkoztam rajzolni a kinti világban, de nekem nem igazán ment. Viszont el tudnád nekem árulni, hogy hol lehet olyan füzetet venni?- Kérdeztem meg kicsit bátortalanul. Lehet, hogy néha én is megpróbálkozok a rajzolással itt benn, amikor csak pihenni lenne kedvem. Bár nem tudom, hogy a benti világban hogy fog menni. Hisz a kintiben se jeleskedtem benne. De majd meglátjuk. lényegében itt a világot is máshogy látom, mit kinn. Sok mindenben változtam, de főleg abban, hogy most már teljesen átértékeltem mindent.

by **Shukaku** Kedd Júl. 01 2014, 19:58

Egyáltalán nem az volt a célja, hogy csak még jobban megsirassa szegény lányt. Ő csak szeretett rajzolgatni, és arra gondolt, hogy talán jót tehet ezzel… persze gondolhatott volna arra is, hogy ő sem emlékezne szívesen vissza arra, ha lenne valakije odakint, akit hátrahagyott volna. De pont a nő mondta, hogy ha rajzon látná a két kedvencét, akkor könnyebb lenne neki. Ezért csinálta! Ő mondta! Akkor ő tévedett és egyáltalán nem hibáztathatja azért, mert ő csak segíteni akart. Persze nem lenne szokatlan, hiszen általában olyankor szokták őt hibáztatni, amikor csak segíteni akar. A könnyek után már várta is, hogy Hime elrohan, de nem ez történt. Ehelyett hazudozni kezdett. Shu természetesen nagyon jól tudta, hogy a rajzai egyáltalán nem gyönyörűek, és főleg nem olyanok, amik megelevenednének. Itt, ebben a világban volt ideje gyakorolni, és az elmondható volt, hogy viszonylag szépen rajzolt, és rengeteget fejlődött amióta itt van, de azért ami túlzás, az egyértelműen túlzás volt. Persze biztos volt abban, hogy a lány dicsérete csak kedveskedés akart lenni, meg talán az is rájátszott, hogy ennyi idő után először láthatta a kutyust és a nyuszit, és emiatt a rajzot kiegészítette a hirtelen felelevenedő emlékképeivel, amitől valóban lehetett sokkal szebb az elkészült mű, mint amilyen valójában volt… de persze az is lehetett, hogy csak nem akart rosszat mondani, ha már Shu ennyit dolgozott vele. De ugyanakkor az is elpfordulhatott, hogy ez az egész gondolatmenet teljesen felesleges, és nem is kellene vele foglalkozni, hanem inkább illene a kérdésre válaszolni.
-Elég régóta rajzolgatok, és itt rengeteg időm van gyakorolni, de még mindig van hova fejlődni.
Átadta a két lapot a lánynak, majd a füzetet kezdte nézegetni.
-Egy ilyen bolhapiac szerű standon találtam a Kezdetek városának keleti részén. Azt hiszem, hogy ez különleges lehet, mert sohasem fogynak ki belőle a lapok, és ki is lehet venni belőle oldalakat, meg átrendezni, mintha lefűzőmappa lenne. De sima füzetet bárhol találhatsz a boltokban, a keleti rész tele van üzletekkel.
Timidus valahol itt unta meg a teljesen felesleges társalgást, és újra felröppent, hogy vadásszon. Egy ideig figyelte őket, mert azt már megtapasztalta, hogy ha az emberek bőgnek, utána problémák akadhatnak, de Hime nem csinált fesztivált, szóval úgy döntött, hogy minimális a kockázat és magára hagyhatja vele a társát. Kiszemelte a következő áldozatát. Ilyen állatot ugyan még sohasem látott, de nem tűnt veszélyesnek még a szarva ellenére sem, viszont gyorsnak igen, bár sima mobként semmiképpen nem lehetett gyorsabb a sárkánynak. De azért igyekezett úgy megközelíteni, hogy ne vehesse észre, és egyszerűen a szabadesés sebességét kihasználva csapott le rá. A gazellának egyet szökkenni sem maradt ideje a támadás előtt, utána azonban, mikor felfogta, hogy támadás érte, riadtan szökdécselt el a mező belseje felé, Timidus pedig elégedetten landolt a társa mellett.

[gazella]

by **Hime** Szomb. Júl. 05 2014, 17:24

A leányzó elég furcsán reagált a bókomra, pedig én teljes szívemről mondtam, amit mondtam. Tényleg tetszettek a rajzok, és komolyan nem tudtam, mi bánthatja. Bár mondjuk barátnőim is mindig úgy voltak, hogy hiába dicsértem őket, ők mindig csak azt mondták, hogy nem tudnak rajzolni. Lehet Shu is így érez. Ám ezt én nem tudhatom, hisz még csak most ismertem meg. Azaz próbálom megismerni. Hisz látni rajt, hogy kicsit magába zárkózik. Bár lehet hogy már sokszor csalódott, és ez lehet a baj. Nekem is voltak ilyen ismerőseim. Lassan nyíltak meg, de megérte türelmesen várakozni rájuk, hiszen mikor végre megnyíltak, kiderült, belül is gyönyörű szép virág volt a lelkük. Csak a félelem a csalódástól, az volt, ami gátolta őket abban, hogy kinyíljanak.
- Igazán nagyon szépen köszönöm a szép rajzokat, és az útmutatást.- Mosolyogtam rá. Ám idő közben Timidus unta meg a várakozást, és egy csodaszép gazellát kapott el, majd hagyott elfutni. Nagyon jól nevelt sárkány. Fenséges és gyönyörű. Ám a maga módján ő is visszahúzódó, mint Shu. Ámbár, kezdtem rájönni, hogy melyik az a téma, amiről esetleg szívesen beszélgetnének. Hisz az előbb is arra csillant fel az idomárlány szeme.
- Örömmel látom, mennyi gyönyörű állat él ezen a környéken, és hogy milyen szabadok. Soha nem szerettem, ha azt kellett látnom, hogy az állatok korlátozva vannak a szabadságukba, ketrecbe vagy kalitkába vannak zárva.- Mondtam, miközben élveztem, ahogy a napsugarak az arcomat cirógatják. Sokan azt mondják, hogy ezeket a dolgokat nem lehet érezni, de én mégis érzem a nap melegét, a szellő lágy csiklandozását. Lehet csak azért, mert érezni akarom, de ezt senki nem tudja.

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 17:50

Úgy tűnt, hogy Hime nagyon jól ismerte a lányt, hiszen azonnal kitalálta, hogy milyen típus is ő, és mi is okozta ezt nála. Persze ehhez nem kellett nagy gondolatolvasó tehetség, a zárkózott gyerekek nagy százalékának általában hasonló problémáik vannak. Azonban ha tudta volna, hogy az elgondolt mondatai milyen könnyen mosolyt csalnának az idomár arcára, ha nem magában tartaná őket, akkor bizonyára könnyebben adta volna a világ tudtára, hogy miket is képzelt el kettejükről. Természetesen itt nem Shuról van szó, hiszen a lány talán csak még jobban elzárkózott volna ha megtudja, hogy ennyire könnyen olvasható. Az azonban nagyon megnevettette volna, ha Hime elmondja neki, hogy Timidust visszahúzódónak gondolja. A sárkány minden volt, csak nem visszahúzódó. Vadállat módjára vetette bele magát a vitákba, ha éppen érdeke úgy kívánta, és szívesen szerepelt, persze csak addig, amíg ezzel nem sodorja veszélybe a társát. Sokszor vette magára ugyan ő is a megfigyelő szerepét, de amióta megtanult beszélni, ha volt mondanivalója, akkor belé sem lehetett fojtani a szót. A mostani viselkedése sem visszahúzódás volt, hanem érdektelenség. Ezek ketten semmi fontosról nem beszélgettek, csak a nemlétező kinti világukról, kinti háziállatokról, rajzokról… szóval semmi fontos. Vagyis hát a rajz Timidusnak is fontos volt, mert szerette Shu műveit, de ő nagyon jól tudta, hogy milyen képességei vannak a barátjának, és azt is, hogy felesleges ezen vele vitába szállni. A lány elpirulva fejet hajtott, amíg a sárkány folyamatosan a környezetét leste, újabb zsákmányra várva.
-Nagyon szívesen. Örömmel segítek, ha tudok…
Azonban ahogyan várható volt, az állatok emlegetésére újra fellelkesült, Timidus pedig inkább lefeküdt pihenni. Tudta, hogy amíg megvan ez a téma, addig egy tapodtat nem fognak innen mozdulni, és egész nap ezt kell majd hallgatnia. Ehhez a világ összes kitartáspontja sem lett volna elég.
-Igen. El sem tudom képzelni, hogy mennyi vad lehet még itt. Folyamatosan találunk újakat, és ugye ez még csak a szafari, de a szafarin belül is minden területen lehet felfedezni olyan állatokat, akikkel még nem találkoztam… és akkor még ott vannak a mobok, és azt hiszem, hogy még petek is lesznek újak, mert a könyv folyamatosan frissül és bővül. Zseniális amit Kayaba bácsi alkotott…
Csillogó tekintettel nézett körbe a tájon, a sárkány pedig fújt egyet. Megint igaza lett.

by **Hime** Pént. Júl. 11 2014, 10:10

- Ez az egy dolog nekem is tetszik itt benn. Világéletemben imádtam az állatokat. Minden szabad időmet arra használtam, hogy segíthessek nekik a közeli menhelyen. Bár tény van pár állat, amitől sajnos nagyon félek, ám ezek régi rossz emlékek miatt vannak. Viszont mélységesen felháborít, ha valaki egy védtelen állatot bánt.- Mondtam, miközben a lányra mosolyogtam.
- Itt tényleg sokszínű az állatvilág, és itt nemcsak a mobokra gondolok, hisz többségük tényleg állat. És őket is inkább békén hagytam, és máshogy fejlődtem. De a szelídebb állatok, és az idomárok barátai is annyiro sok fajták, hogy néha nagyon elcsodálkozok rajt. Nem hittem volna, hogy azok mellett, amit Kayaba kitervelt, azok után, még gondolt azokra az emberekre ezzel a lépésével, akik természet kedvelők, és imádják az állatokat. Akár merre járok, elbűvöl a táj szépsége, és az állatvilág sokszínűsége.- Mondtam, miközben arra gondoltam, hogy majdnem megint egy hibába estem. Hisz Shu nem petként tekint Timidus-ra hanem barátként. Bár tudom, hogy sajnos ez nem mindegyik idomárnál van így.
- És ami még különlegesebb ebben a világban, hogy itt a sárkányok is életre keltek. Világéletemben szerettem a sárkányokat. Most már azon se lepődnék meg, ha egy főnix madár az utamba kerülne. Sőt még örülnék is neki.- Miközben a sárkányokról beszéltem Timidusra mosolyogtam. Istenem ezek a gyönyörű állatok itt élők valójában. Azért szívesen megnézném, hogy nagy korában hogy fog kinézni Timidus. gondolkodtam el magamban. Biztos, hogy akkor még gyönyörűbb, és még erősebb lesz, mint most.

by **Shukaku** Pént. Júl. 11 2014, 11:38

-Ez az egy dolog?
Kérdezett vissza hirtelen a lány, de azonnal meg is bánta a hirtelenkedését. Egy picit is jól érzi magát valakivel, és máris azt hiszi, hogy nyugodtan mondhat dolgokat. EZ a világ megváltoztatta és óvatlanná tette, ami talán jó, talán egyfajta fejlődés, hiszen közeledik az emberek felé, de emellett veszélyes is. Nem mondhatja ki bármikor, bárkinek és bárhol azt amit éppen gondol, mert könnyen bajba kerülhet miatta. A Channal való beszélgetés alatt is mindössze egyszer nem vigyázott, és máris kiüldözte a lányt a világból, meg persze magára is haragította, és most gyűlöli. Persze az még egyáltalán nem biztos, hogy ez kinek a hibája.
Azt azonban tudta, hogy senkivel nem oszthatja meg ilyen elhamarkodottan, hogy ő nem gondolja úgy, hogy mindössze ez az egy dolog tetszhetne az embereknek Kayaba csodás világában. Számtalan látnivalóval és tulajdonsággal rendelkezik Aincrad, mely megbabonázhatja az embert, ha végre kicsit is megpróbál a szépségre öszpontosítani, és nem mindig a hadakozással meg a kijutással törődik. Nem is várt igazán választ, inkább csak bólogatott, és ezután nem nagyon mert megszólalni, nehogy elszólja magát, és bajba keveredjen. Esze ágában sem volt magára haragítani Himét. Arra viszont nagyon mosolygott, hogy Hime is igyekezett a mobok gyilkolászása nélkül boldogulni.
-Igen... mi is így tettünk. Néha eljárunk vadászni, de csak az élelemért öljük meg az állatokat.
-Én ölöm meg. Te nem csinálsz semmit.
-Igen… sokan azt hiszik, hogy ölni kell a fejlődésért, pedig mi alig bántottunk valakit, és mégis viszonylag magas szinten vagyunk. Kayaba bácsi… szerintem ő mindenre gondolt…
És valóban, eddig bármi is jutott Shu eszébe, vagy nehezítette meg kissé a mindennapjait, nemsokára megjelent a világban egy újítás, ami megoldotta számára. Az állatok megfigyelésében rengeteget segített a fotó és hangrögzítő kristály, aminek ha ez valóban csak egy gyilkos játék lenne, nem is kellene létezniük. A páncél kinézet változtató bolt mintha csak az ő kérésére jött volna létre, amiért kényelmetlennek érezte a nagy, nehéz fémvérteket. Shu sokszor érezte úgy, hogy az admin igazándiból mégis elolvassa a leveleit, figyeli őt, és kedves támogatóként vigyázza a lépteiket. Picit elmerengett ezen, így az utolsó szavakra pár pillanat múlva kapta fel a fejét.
-Van főnix madár… ismerek is egyet. Falco… ő is a céh tagja.

by **Hime** Szomb. Júl. 12 2014, 21:41

Figyelmesen hallgattam a lányt, és közbe elgondolkodtam a hallottakon. Igaza van. Tényleg sok mindenről megfeledkeztem ittlétem alatt.
- Igazad van. Nem csak az elbővülő itt. A táj szépsége is az, hiszen annyi minden gyönyörű hely van, hogy azok már-már a mesekönyvek oldalait díszíthetnék. Soha nem jártam még ilyen szép, és ennyire sokszínű helyeken. Valóban, ha az ember odafigyel a dolgokra, akkor minden kis apróságnak képes örülni. Sajnos én ezt az egy dolgot már-már elfelejtettem, és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb magasan szinten legyek. Elég sok időt elvesztegettem, és most próbálom pótolni, ahogy csak lehet.
Miközben ezt mondtam, éreztem, hogy kezdek belül elgyengülni, de ezt most nem engedhettem meg magamnak.
- Szerencsés vagy, hogy te láttál már főnixet. Én is szívesen megismerném. És remélem, hogy még más varázslatos állatokkal is találkozhatok majd.
- Amúgy én csak az első pár napban öltem le pár vaddisznót, és farkast, amikor egy fiú próbált megtanítani az itteni dolgokra. Azóta nem öltem mobokat. De nem is igazán szeretnék. Valahogy nem vinne rá a lélek, maximum akkor, ha veszélyben lenne az életem. De akkor is fájó szívvel.
Miközben ezt mondtam, kicsit körbe pillantottam a tájon. Itt nem láttam egy veszélyesebb mobot se, pedig már elég régóta itt vagyunk mindketten. Ez meglepő volt, hisz más szinteken, bármerre jártam, mindenütt láttam vadabb jószágokat. Itt viszont tökéletes harmónia, csend és nyugalom uralkodik. Kíváncsi vagyok, vajon ez miért így van megcsinálva... Vagy csak egyszerűen Kayaba azokra is gondolt volna, akik csak pihenni szeretnének egy keveset, vagy csak kikapcsolódásra vágynak. Nem hiszem, hogy ő ilyen lenne....

by **Shukaku** Szomb. Júl. 12 2014, 22:08

Olyan szép, hogy újra talált valakit a lány, aki képes észrevenni ennek a világnak a csodáit, és még nem is fél róla beszélni. Mindemellett persze nagyon fura is, hiszen az embereknek úgy kellene működniük, ahogyan azt hitte anno, hogy Alex működik. Utálniuk kellene a világot, a peteket, Kayabát, és mindent amit Kayaba alkotott. Erre nem, egyáltalán nem, és sorba megtudja, hogy mennyien vannak, akik rajta kívül még értékelni tudják a szépet és a jót. Erre viszont mindig ott van az a szörnyű ellentmondás, ami megint csak megfogalmazódott a lányban a másik szavainak a hallatán. Magas szintet akar elérni, fejlődni akar, és minél gyorsabban pótolni, ahogy csak lehet. És miért? Na vajon miért? Hát természetesen ő is a bossra akar kijutni, annak okán, hogy megölje őket, hogy előbb lerombolhassák ezt a gyönyörűséget és előbb szabaduljanak tőle. Olyan unalmas már és idegesítő hallgatni ezt az álszent dumát, ahogyan áradoznak az admin művéről, de minden lépésük csak azért van, hogy elpusztítsák és menekülhessenek belőle. Persze van rá lehetőség, van esélye annak, hogy ez a lány is mindössze ugyanazon okból akar fejlődni, amiképpen Timidus is, hogy minél sikeresebben meg tudja védeni magát a bajtól, illetve ugye az idomár esetében a társát, ám erre igen pici az esély. A szép szavak mögött legtöbbször árulás rejtőzik, és nem lesz nehéz bebizonyítani, hogy ez megint így van. Szerette volna ugyan hinni, hogy mégsem, de nem ringatta magát hamis képzetek között.
-Igen… és te is találkozhatsz vele, ha eljössz a céhházba. Általában ott vannak, de küldhetek is nekik üzenetet, és megszervezhetek egy találkozót. Az pedig nagyon jó dolog, hogy te sem akarod bántani a mobokat, amíg ők nem bántanak téged… de akkor miért? Mármint… miért akarsz olyan nagyon gyorsan fejlődni, ha szereted ezt a világot? Csak nézz körül!
És ezzel nemes egyszerűséggel, minden félelem nélkül odasétált egy tőlük nem messze elbaktató hatalmas bölényhez, és végigsimította rajta a kezét.
-Minden annyira barátságos. Sehol nincs még egy ilyen gyönyörű világ.

/bölény/

by **Hime** Vas. Júl. 13 2014, 17:52

Elgondolkodtam a lány szavain. Valamennyire igaza van. Hiszen én is fájó szívvel hagynám itt ezt a világot. De mindenképp meg kell tennem. Hiába tetszik nagyon sok minden ebben a világban, és hiába nem tudom, hogy mióta is vagyok idebenn pontosan, még mindig van, ami nagyon is hiányzik a kinti világból. És ez a fájdalom sokszor erősebb, mint a benti dolgok iránti csodálat. De nem csak ez az egy dolog van, ami miatt fejlődni akarok. Nem akarok gyenge lenni, és meg akarom védeni a nálam gyengébbeket.
- Tudod, csak annyi az okom arra hogy minél előbb, minél magasabb szinten legyek, hogy segíteni akarok a nálam gyengébbeknek, hogy több ember ne halhasson meg itt. Igaz a kinti világból is hiányzik jó pár dolog, de be akarom bizonyítani magamnak is illetve másoknak is hogy nem az a gyenge védtelen teremtés vagyok, akinek sokan hittek és hisznek. Tudod a kezdet kezdetén, amikor már sokan nálam sokkal nagyobb szinten voltak, akkor ébredtem én fel. Akkor találkoztam egy fiúval, aki tény, hogy sok mindenben segített, de össze is tört. Ám sikerült talpra állnom, és be akarom neki is bizonyítani, hogy igenis vagyok olyan erős, sőt még erősebb is, mint ő. És mivel nap-mint-nap hallom a híreket, hogy mennyi ártatlan ember esik ennek a játéknak áldozatul, így meg akarom akadályozni, hogy még többen legyenek. Ennyi a célom. Én is fájó szívvel hagynám itt a világot, bár sok minden csábít kintre, és szinte ugyanannyi taszít. De ez most nem lényeg, most csak élvezzük a mai napot. És szívesen megismerkednék a főnixel. De valahogy most nincs kedvem erről a gyönyörű tájról elmenni a városba.- Mondtam szinte egy szusszra ezeket a mondatokat, csak néha hagyva pár másodpercnyi szünetet. De akkor is csak azért, hogy minimális levegőhöz jussak, és hogy Shu-t ne sokkoljam le olyan hirtelen. Amikor végeztem, csak álltam, és néztem a lányt. Majd pár lépéssel odébb mentem, mert a nem messze lévő fa ágán valami fehér madár gubbasztott. Onnan, ahol én álltam, nem is láttam meg, hogy mi az, de amikor közelebb léptem, és oda nyúltam felé, akkor néztem meg jobban. Még sikerült a szárnyát megérintenem, mielőtt elrepült volna, és ekkor kiáltottam fel:
- Azta. Hallottam már azt a mondást, hogy ritka mint a fehér holló, de nem gondoltam volna, hogy találkozni is fogok eggyel.- Majd a távolodó madár felé fordítottam tekintetem.

/fehér holló/

by **Shukaku** Vas. Júl. 13 2014, 18:23

-Segíteni? Az nagyon szép dolog.
-Hányas szintű vagy?
-Timidus! Ilyet nem illik kérdezni. Te mondtad, hogy mi se mondjuk el soha senkinek. Miért várod el akkor, hogy Hime elmondja?
-Nem várom el, csak megkérdeztem, hátha elmondja. Ha nem akarja, akkor nem mondja el, de ha tényleg igaz az, hogy sokáig egy barlangban rejtőzött, ahogy mi az erdőben egy évig, és még később is ébredt fel a sztázisból, akkor nem hiszem, hogy nagyon tudna segíteni másokon. Szerintem még tízes szintű sem vagy, ugye Hime? Ha lennél tízes szintű, akkor nem itt vadászgatnál, hanem a szafarira mennél, ahol sokkal több állatot lehet találni. Eltaláltam?
-Elég legyen már Timidus! Ne faggasd szegényt!
-Nem faggatom. Csak kérdezek. Szóval szerintem inkább neked kellene segíteni, minthogy te segíts másokon.
-Oké-oké! Megértettük Timidus! Megértettük elsőre is, és igazad van. Beszélhetek végre én is?
-Persze. Most is te beszéltél.
-Köszönöm.
A lány kiöltötte a nyelvét a sárkányra, aki viszonozta a kedves gesztust, majd ezután Himéhez fordult, és komoly tekintettel nézett a szemébe, majd pár másodperc gondolkodás után megszólalt.
-Mi is azért dolgozunk a céhben, hogy a kicsiknek segítsünk. Peter is úgy talált ránk az erdőben, és azután lettünk céhtagok. Szerintem úgy segíthetnél a legtöbbet, ha csatlakoznál valamelyik céhhez… nem látok a neved mellet logot, szóval még nem vagy tag sehol. A többivel kapcsolatban pedig…
Jó pár pillanatig csak gondolkodott, de azután kinyögte.
-Nem a világnak vannak áldozatai, hanem az embereknek. És ha a vörösektől akarod megvédeni a többieket, akkor Timidusnak tényleg igaza van, mert ahhoz még fejlődnöd kell.
-Mondtam.
-De lehet ezt finomabban is közölni.
-Tényeket közöltem. A körítés lényegtelen.
-Számodra. Az emberek számára nem.
-Emberek...
Forgatta meg a sárkány a szemét, és elvigyorodott. A lány a hollóra csak mosolyogni tudott. Még egy remek példája annak, hogy mennyivel tökéletesebb Kayaba világa a kintinél.

by **Hime** Vas. Júl. 13 2014, 20:16

Meglepődtem, amikor Timidus folyton engem kérdezgetett. Igazából örültem neki, hogy végre ő is megszólalt, és részt vesz a beszélgetésbe.
- Igen, valóban igazad van, még nem értem el a 10-es szintet, de már nem kell hozzá sok. És mindent meg fogok tenni, hogy egyre többet fejlődjek. Bár sokat hallottam már a vörös játékosok erejéről, de hiszem, hogy nem minden az erő és a felszerelés. Ha valamit el szeretnénk érni, akkor azért küzdeni kell. De ha helyén van a szívünk, és tudjuk, hogy mi a célunk, akkor sikerülhet is megoldani. Hisz ha nemes a cél, akkor az eszköz is az. Bár ez nem minden esetben igaz. Soha nem bántanék másokat azért, hogy én előnyhöz juthassak, bármily nemes szándék is vezet. De azt tudom, hogy kerüljön bár száz akadály is az utamba, én akkor is elérem a célom. És hogy a céhekről is szó essen. Régebben egy kezdő céh tagja voltam, de amíg én el tűntem mindenki elől, addig sajnos a céhtagok meghaltak. Emiatt kissé bűntudatom is van, hisz ha itt lettem volna, és én is az ő oldalukon harcoltam volna, lehet, hogy még ma is élnének. Ez mondjuk nem valószínű, hogy kiderül valaha is. Sokszor gondolok arra, hogy milyen is lenne egy céh tagjának lenni, de mindig rájövök, hogy nem vagyok benn biztos, hogy engem is elfogadnának. Hisz sokan löktek már el maguktól, amikor megtudták, milyen is vagyok valójában. Pedig ez is, az is én vagyok. Ezen nem tudok változtatni.- Idő közben leültem a fűre, és a hátam egy fának vetettem. Néha rá néztem a lányra, és a sárkányra, de az idő legtöbb részében az elhaladó felhőket, és a tájat néztem. Tudtam, hogy ez kicsit illetlenség, de így jobban össze tudtam szedni a gondolataimat. Bár amikor a céhekről kezdtem el beszélni, akkor az arcom kicsit elkomorult, és a szégyen pírja égette az arcomat. Ezt a témát még mindig nem tudtam magamban helyre tenni. Még akkor sem, ha még csak pár napig ismerhettem a céh társaim. Hisz ez egy nagyon frissen alakult céh volt. De mégis...

by **Shukaku** Vas. Júl. 13 2014, 21:42

Még, hogy megsértődne! Fenét sértődött meg, úgy dalolt mint a kisangyal, csak sajnos nem azokról a dolgokról, amik a sárkányt esetleg érdekelték is volna. Na jó… azért volt benne olyan is, de nagyrészt csak az átlagos emberi hablaty volt, ami Timidus számára teljesen az érdektelenség mocsarába süppedt. Kezdjük ott, hogy a hosszú megerősítés helyett bővestelen-bőven elegendő lett volna egy egyszerű igen. Innen mér egyértelmű, hogy igaza van, és az is, hogy a lány még nem érte el a tízes szintet. Minek ezt ennyire részletezni? Bár az valóban fontos információt jelentett, hogy már nem kell neki hozzá sok. De vajon ez a nem sok nála mit takarhat? Azt, hogy a fele már megvan? Vagy esetleg már csak egy szint kell hozzá? Ezt bezzeg nem mondta meg, helyette az állhatatosság és a szeretet mindent elsöprő erejéről kezdett papolni. Odáig igaza is volt, hogy az erő és a felszerelés nem minden, hiszen hozzá jöttek még az erőn kívül a többi statpontok is, valamint a képességek, és persze a tudás. Az azonban senkit nem érdekelt, hogy ezek hiányában az aktuális valaki mennyire szeretné elérni a célját, ahogyan az sem, hogy mennyit küzdött érte, és ezt a lány is nagyon jól tudta. Persze ebben a világban ez is igazságos volt, Kayaba szépen jutalmazta az erőfeszítéseket, de azért egy pirosnak, aki elveszi a játékosoktól a cuccaikat meg a pénzüket, mégis csak könnyebb és gyorsabb ez a megélhetési forrás, ha nem is biztonságosabb, mint egy akár több napos küldit is végigcsinálni. Na de a szíves rész meg a szándék a fontos már teljesen az önámítás kategóriájába esett. Még Shu is tudta, hogy kijelölhet magának akármilyen szép célt, akármennyire szeretett volna ő békességben élni a világban, az emberek úgy sem hagyták. Ezután jöttek a szép emlékek a halott céhtársakról, amire már nekik is fel kellett szólalniuk. Szerencsére Hime nem kezdett el letargiába süppedni, így Shu még nem akart menekülni előle. Először persze most is a sárkány szólalt meg, befejezve a lány mondatát.
-És az is lehet, hogy te is ott pusztultál volna velük. Túl sokat agyaltok a múlton. A múltból csak tanulni kell, megváltoztatni nem tudod. A bűntudat az egyik leglogikátlanabb érzésetek.
Shu csak bólintott, ha nem is a leglogikátlanabbnak, de valóban a legszomorúbb dolognak érezte a bűntudatot. Ám az ő figyelmét az utolsó mondat keltette fel. Nem fogadták el, amikor megtudták, hogy ki is valójában? Mintha csak saját magáról lenne szó. Rákérdezni persze nem mert.

by **Hime** Hétf. Júl. 14 2014, 21:15

-Igazad van Timidus, tényleg nem tudok változtatni a múlton, de a lényeg lényege, hogy a bűntudat egy olyan érzés, amit sajnos mi emberi lények, már akiknek van lelkük, és vannak érzéseik nem tudunk kitörölni magunkból. Ezzel maximum vagy hosszabb vagy rövidebb idő alatt lehet megbirkózni.- Néztem rá a sárkányra.
Majd Shu-ra pillantottam, aki, ahogy elnéztem, mélyen a gondolataiba merült. Nem tudtam elképzelni, hogy min is gondolkodhat ennyire. Vajon a célok megvalósítására vonatkozó gondolataimon, vagy netán a régi céhemen, vagy esetleg azon, hogy miért is nem fogadtak el a céh társaim régebben. Kevesen ismerik a valódi énem, és még kevesebben tudnak rólam mindent. Talán még Yuichi se tudott meg rólam mindent az alatt a kis idő alatt. De most ez nem is fontos. Egyenlőre örülök annak, hogy mostanában nem találkoztam vele, bár azzal is tisztában voltam, hogy mindenképp fogom még látni, ha máshol nem is, a frontvonalon biztosan. Nem igazán vágytam erre a találkozásra, de azt is tudtam, hogy ezt elkerülni lehetetlen. Ahogy az idomárra néztem, csak annyit láttam, hogy még ő is, és Timidus is el vannak merülve a saját gondolataiba.Lassan a lány is a saját gondolataiba merült, és magával ragadta őt az emlékek tengere vissza a pár hónappal ezelőtti dolgokhoz. Eszébe jutott sok szép és jó, sok küldetés, sok ismerős, és még pár rossz emlék. De most nem gyengült el. De most nem engedhette meg magának a gyengeséget. Az most egy olyan tényező volt, amit az agyának a legmélyebb zugába kellett száműznie.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 14 2014, 21:36

Itt kezdte a lány erősen azt érezni, hogy a beszélgetés igencsak a végéhez közeledett. Befejezték azok az az általános tiszteletköröket, amit két ismeretlen megtehetett, amit egyszerű ilyen találkozásnál el lehetett szépen mesélni egymásnak. Persze a kinti világhoz képest már ez is hatalmas dolog volt, hiszen itt a három tábor tökéletesen eloszlott, és lehetett tudni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Volt aki utálta a lányt és a sárkányát ilyen-olyan okokból, és ezt a szemükre is vetették. Voltak olyanok, akiket nem érdekeltek, nem foglalkoztak velük. Harmadiknak pedig volt az a furcsán megnövekedett réteg, akiről bár fogalma sem volt, hogy valójában mit gondolnak róla, de kedves volt velük. Ezt még mindig nem volt képes feldolgozni. Először is vannak azok, akiknek az érdekeik nem egyeznek az ő érdekeivel, mégis kedvesek. Tudják, hogy mik a szándékai, mégsem mondják rá, hogy őrült, hanem elfogadják olyannak, amilyen. És ami a legkülönösebb, ott volt Atoru, ott volt Ozirisz, és most itt van ez a lány. Ezek az emberek kimondottan, vagy kimondatlanul, de egyértelműen hasonló dolgokon mentek keresztül mint ő maga, és hasonló végkövetkeztetésre jutottak. Nem gyűlölték a világot, nem akarták elpusztítani, és nem akartak semmi rosszat, csak nyugodtan élni, és megvédeni azokat, akik idő közben kedvessé váltak a számukra… és néhányuk még ugyanúgy kijutni sem akart, ahogyan Shukaku sem. Még nem mert megszólalni, így Timidus törte meg a csendet.
-Tudom, hogy igazam van. És… nem minden emberi lénynek vannak érzései? Hmm…
Na ha tényleg vannak ilyenek, és az a Kayaba is ilyen, akkor esetleg, de csak is esetlegesen, egy ilyen csodálatos elme már megalkothatta volna őket is, és ez hitelt adhatna az emberek meséinek. Persze ez csak feltételezés, de érdekes darabja a kirakósnak.
-Birkózzatok meg vele. Mindketten. Időtök van elég.
A pet bólintott, majd elröppent egy bölény után. Azonban erre, hogy már ő is párhuzamot vont kettejük között, Shu is meg mert szólalni végre. Halkan, félénken, de megszólalt.
-Milyen vagy valójában?

/Bölény/

by **Hime** Csüt. Júl. 17 2014, 17:37

Timidus úgy látszik, még nem igen ismeri az embereket. Vagy talán Shu nem találkozott még lelketlen, érzéketlen emberekkel. Ki tudja, minden esetre én belefogtam abba, hogy elmagyarázzam, hogy is értettem a dolgokat.
- Tudjátok, mivel látom, hogy egyikőtök se érti az előbb elmondottak egy részét, kicsit jobban kifejtem. Tudjátok vannak olyan emberek, akik már annyira gonoszak, hogy minden emberi érzést, de legfőképpen a jó érzéseket elfelejtették, és már csak a gyűlölet, a bosszú, a gyilkolási vágy, és hasonló módfelett negatív érzések hajtják őket előre az életük során. Ők annyira gonoszak, hogy képesek bármit megtenni a céljaik elérése érdekében, legyen az szó szerint bármi. Ha kell behízelgőek, ha kell erőszakosak, ha kell lopnak, csalnak, hazudnak, akár még ölnek is. Belőlük kiveszett minden jó. Őket nevezzük lelketlen, és rájuk mondjuk, hogy nincsenek érzéseik. vagyis érzéketlen, faragatlan emberek.
Ám a lány hirtelen feltett egy kérdést. Meglepett. Hisz még én magam sem tudom pontosan, hogy milyen is vagyok valójában. De megpróbáltam össze szedni a gondolataimat, sorba rendezni, szavakká formálni. Ez nem volt egyszerű feladat. Hisz ismertem magam, mégis nehéz volt megfogalmazni, hogy ki is vagyok én. Milyen is vagyok én. De megpróbálkoztam vele.
- Tudod én az a lány vagyok, aki szeret adni. Képes az utolsót is megosztani azzal, akit szeret. Képes vagyok önfeláldozó módon lemondani a saját dolgaimról, hogy azoknak segítsek, akiket szeretek. Mindemellett viszont hihetetlenül makacs vagyok, és felettébb hirtelen haragú. Ha valami nagyon nem tetszik, először kerek perec kimondom, majd ha ez nem hat, akkor felemelem a hangom, végül ha ez sem segít, van hogy tettlegességig fajulnak a dolgok. Megvédem az igazamat, illetve azokat akiket kedvelek, és szeretek. Ám a depresszív hajlam sem áll sajnos tőlem messze és ez volt az egyik dolog ami nem tetszett az embereknek. Illetve a lázadó énem.- Hajtottam le a fejem arcomon a szégyen pírjával, szám szomorú görbületével.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 17 2014, 20:14

Shu végighallgatta a magyarázatot, és végig lebiggyesztette ajka egyik oldalát, mintha nagyon is értené, hogy miről beszél Hime. A magyarázatot értette, saját tapasztalatai alapján, csak éppen nem tudta összekötni azzal, amit az előbb mondott.
-Igen… vannak ilyen emberek, de nekik is vannak érzéseik, csak éppen rosszak. Ők is szeretnek… csak ők rossz dolgokat szeretnek tenni. Még sohasem találkoztam olyannal, aki bántotta az embereket, és ne élvezte volna, ha bánthat valakit. Olyan volt, hogy semmi értelme nem volt annak, hogy bántotta a másikat, mert nem tudott elvenni tőle semmit, vagy ilyesmi, de akkor is élvezte, hogy a másik sír, vagy könyörög, vagy ilyesmi…
Persze. Másik. A másik természetesen ő volt, saját tapasztalatokat mesélt el, de azokban legalább teljesen biztos lehetett.
-Az érzések nem csak jók lehetnek. Azok is érzések, amikor valami rosszat akarunk tenni…
-Az emberek furák.
-Igen Timidus… az emberek furák.
Ezután viszont az a rész következett, ami választ adhatott mindkettejük kérdésére. Shu megtudhatta, hogy mennyire áll közel Hime az ő helyzetéhez, Timidus pedig azt, hogy felhasználhatja-e őt a céljaira. Hajlott afelé, hogy nem, de biztosra kellett mennie. A mondandó végére azonban Timidus semmivel sem lett okosabb, mert csak katyvaszként tudta értékelni a rengeteg fura, és nem egymáshoz illeszkedő részletet, Shu pedig értetlenül, és kicsit csalódottan csóválta a fejét.
-Nem értem, hogy ezzel hol a baj. Ha szeretsz adni, az inkább csak neked baj, mert az ilyeneket mások könnyen kihasználhatják… ezt tudom. A makacsság… hát… én is makacs vagyok… legalább is ezt mondják… azt nem, hogy hirtelen haragú…
-Gyűrűs küldetés, céhvezér.
-Az nem hirtelen volt… elejétől fogva idegesítő volt az az alak…
-Oké.
-Szóval… akkor talán mégis. Timidusnak azt tanítottam, hogy nem szabad hazudnia, és én sem szeretek. Inkább őszinte vagyok akkor is, ha ezzel megbántok másokat… sokkal jobb, mint hitegetni azzal hogy egyetértek vele… legalább is szerintem. És az sem baj, ha megvéded az igazadat… bár én nem bántok emiatt senkit… senkinek nem kell egyetérteni velem… csak ne bántson másokat.
Kicsit elgondolkodott az utolsó szavakon. Depresszív és lázadó. Mintha újra a pszichológus bácsi szobájában lenne… de ezek, amiket a lány elmondott, még messze nem olyan súlyos dolgok, mintha valaki nem akar kijutni, és inkább van a petekkel mint az emberekkel.
-Nem értem, hogy miért ne tudnának elfogadni.

by **Hime** Pént. Júl. 18 2014, 18:04

-Igen, tényleg vannak nekik érzéseik, még ha azok rosszak is, de sajnos vannak olyanok, akik érzelem mentesen, szinte kiégve cselekednek. Őket valami nagy csalódás vagy tragédia érte, és ez vezeti őket a rossz tettek felé. Sajnos láttam már rá példát. És olyanra is, amikor valaki öntudatlanul cselekedett gonosz dolgot, különböző anyagok miatt.- Mondtam kissé elfúló hangon. Eszembe jutott, amikor nekem kellett ismerőseim szétszedni, amikor egymásnak ugrottak. Aznap én is eléggé megsérültem. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Nagyon rossz volt ilyennek látni őket, hisz a legjobb haverok voltak. És mégis a drogok hatása és egy rossz hangsúllyal kiejtett mondat miatt képesek voltak késsel egymásnak ugrani. Ha akkor nem vagyok ott, bele se merek gondolni, mi is történt volna. De ez már a sötét múlt árnyai közé tartozik. Most ebben a világban más törvények uralkodnak. Itt a túlélés a cél. Itt az a fontos, hogy egymásra is oda figyeljünk, ne csak magunkra. Így minél többen maradhatunk életben.
- A hazugságot én sem tudom elfogadni. Éppen ezért én sem szoktam hazudni. Tudod talán a naivitásom nem tetszett nekik, talán a ragaszkodó szeretetem, talán az hogy elég hamar kapom fel a vizet és emelem fel a hangom. De az is lehet, hogy az hogy néha magamba fordulok. Ámbár az is lehet, hogy egyeseknek csak addig voltam jó, amíg tudtam valamit adni. Ez már nem igen fog kiderülni. A lényeg az, hogy egy idő után mindenki elfordult tőlem. Ezért is menekültem a háziállataimhoz, és a netes játékok világába. - Mondtam. Ám ekkor már könnycseppek égették a szemem. Gyorsan letöröltem őket. Nem akartam gyengének látszani.
- Bocsánat, azt hiszem kicsit elragadtattam magam.- Mondtam szégyenpírral az arcomon. A fejem lehajtottam, hisz szememben még most is csak a szomorúság égett. Főleg, ahogy végigfutottak a memóriámban a régi idők emlék képei. A sok haver, aki egy idő után mind eltűnt mellőlem.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 18:20

Drogok… na persze, pont az intézetis gyerekek között ne kerültek volna elő? Természetesen Shu is ismerte őket, bár a hatásait szerencsére nem, hiszen akik használták, azok jól bebiztosították magukat, és csak néha-néha támolygott egy-egy gyerek a folyosókon röhögcsélve, vagy éppen picit kábultabb állapotban, de miel a lány a legtöbb idejét nagyrészt a szobájában töltötte, így csak a prevenciós órákon látta az anyagokat, meg hallotta, hogy melyiküket kapták rajta éppen a nevelők.
Az érzelemmentességgel nem találkozott a bentlakók között, a kiégés is inkább csak a nevelőkre volt jellemző, meg persze az olyan gyerekekre, akik az áldozatszerepet játszották, mint például ő maga is. Akik nevelőszülőkre vártak, és már számtalanszor hallgatták végig, hogy ezért meg ezért nem kellenek az adott párocskának, azok elég gyorsan megutálták az egész folyamatot, akik pedig a verekedésből mindig csak a verés részét látták, ők is viszonylag hamar eljutottak oda, hogy minél kevesebbet védekeznek, minél jobban beletörődnek, annél gyorsabban vége lesz ennek az egésznek.
Na bumm! Himének máris sikerült visszarángatni az emlékei közé az intézetis éveket, amit ez a csodálatos világ már olyan odaadóan és gondosan igyekezett kigyomlálni. Shu már óvatos volt, és Chan óta igyekezett elkerülni az ilyen depresszív népeket, de a jó szíve meg a segíteni akarása nem sokat tett hozzá ehhez a szándékához, sőt, nagyban akadályozta. A szép dolgok kicsit visszavetették az emberekben való csalódottságát, és reményt tápláltak belé, így már nem tudott csak úgy elmenni a rossz dolgok mellett, mint az intézetben. Tudta, hogy ez a világ, ha neki segített, akkor másnak is segíthet, ha hagyja az illető.
-Én is… mármint a menekülés… de ha még itt is ezen gondolkodunk, akkor feleslegesen menekültünk ide. Tessék elfelejteni azokat a rossz dolgokat, és örüljön, hogy itt nincsenek ilyenek.
Ennyi volt a nagy tanácsa, ami neki úgy-ahogy működött. Itt is voltak gondok, de ezek nagy részét az emberek okozták, meg a segíteni akarása. Ha ezt képes lett volna levetkőzni, és teljesen eltűnni a szemük elől, csak Timidussal, akkor minden baj okozója örökre megszűnt volna… de erre még nem állt készen.

by **Hime** Hétf. Júl. 21 2014, 10:45

- Teljesen igazad van Timidus. Sajnos túl sokszor gondolkodok el mind a kinti, mind a benti csalódásaimon, amik meggátolnak bizonyos dolgokban. Néha nem vagyok teljesen önmagam, és ilyenkor vagy befordulok, vagy tombolok. Természetesen másokat nem bántok, de ilyenkor van az, hogy elmegyek messze mindentől és mindenkitől, és csak futok, ameddig a lábaim bírják a megfeszített iramot. Apropó, jut eszembe. Én már tudom rólad Shukaku, hogy te idomár vagy, de én még nem mondtam el, hogy én mi vagyok. Lovag vagyok. Ezért is van bennem talán ennyire a megmentési vágy. Bár lehet, hogy ebben is a kinti énem tükröződik vissza ezerszeresen felerősítve.-Mondtam, miközben ismét rájuk mosolyogtam. Ma viszonylag nyugodt vagyok, és viszonylag jó kedvem van. És hála isten Psziche-nek sincs se híre se hamva. Igen... Psziche... Azóta a küldi óta folyamatosan zaklat.. A Tükörkép... Kellett nekem elmennem abba a vidámparkba... Kellett nekem bemenni a tükörterembe.. Én idióta... De hát ez van... Viselem a következményeket, és próbálom megfékezni a bennem rejlő őrületet. Bár ez koránt sem olyan könnyű, mint ahogy egyesek hinnék. Ha rám tör, akkor muszáj eltűnnöm mindenhonnan, nehogy bárkinek is fájdalmat okozzak akár testileg, akár lelkileg. Hisz Psziche képes rá. És ha megjelenik, akkor egy ideig nem vagyok önmagam. Most egy ideje nagyon csendben van, bár ez lehet, hogy csak egy nagyobb kitörés előtti, úgynevezett vihar előtti csend. Ezt senki se tudhatja biztosra. Bármi is történjen, még ha most szeretne is elő törni, nem fogom hagyni, hogy bárkit is bántson. Megkedveltem Shukaku-t és Timidust is, így semmiképp nem hagyhatom, hogy ha előjönne Psziche akkor bajuk essen.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 21 2014, 14:11

Mintha meg sem hallotta volna a lány szavait, úgy folytatta tovább az ömlengést a lelki bajairól. Az előbb mondta el, hogy felejtse el… ennél jobb tanácsot ő sem tudott adni, mert ő is csak ezzel próbálkozott, és már éppen sikerült is volna, ha valaki, vagy valakik nem kezdik el újra és újra felemlegetni a kinti világot. Úgy csinálnak, mintha a kis idomár valami gyakorló pszichiáter lenne, vagy a kedves napló, amibe belevéshetik a sirámaikat. Chan is ezt tette, és jelenleg az erdőben lebzsel egyedül, mert senki nem bír megmaradni a közelében. Miért nem lehet mindenki annyira értelmes, mint például Utahime és ő? Megoldásokat keresnek ahelyett, hogy belesüppednének az önsajnálat mocsarába, hogy nekik most milyen szörnyű, hogy egy egyáltalán nem egységes, szétesőben lévő céhben ragadtak, amit nekik, fiataloknak kell helyrepofozniuk, ha szeretnének valamit kezdeni vele, és védeni a még kisebbeket, mert a nagy felnőttek, meg a céhvezér éppenséggel felszívódott. Na és mit csinál a két kislány? Ötletel és szervezkedik, hogy helyrebillentse a dolgokat. Mit csinál egy érett nő itt előttük? Éppen egy petnek és egy kislánynak meséli el az élete borzalmas csalódásait. Egy sárkánynak, aki most kezdi megérteni az emberek érzelmeit, és egy kislánynak, akinek kijutott így is elég sok vacak dolog az életben, és most még rázúdítja a sajátját is. És ő a lovag… ő a védelmező, aki még saját magát sem képes megvédeni. Aki elmenekül a feladat elől, aki depresszív, kiszámíthatatlan, introvertált… lovag. Védelmező. Megmentési vágy. Úgy tűnik jócskán fel vannak erősítve azok a kinti dolgok, vagy éppenséggel mindig is megmaradtak csak vágyak szintjén. A kis idomár Chan óta menekül az ilyen emberek elől. Ő nem tud nekik segíteni, és ha megpróbálja, azzal csak nagyobb gondot okoz. Lassan a zsebébe dugja a kezét, és rámarkol a Hazatérés Kristályra. nem akar szó nélkül elmenni, de fogalma sincs arról, hogy mit mondjon. És ekkor mintegy varázsütésre, feltűnik egy szarvas az erdő szélén, a sárkány pedig utána röppen, mire a lány is futni kezd a vad után. Be az erdőbe. Be mélyen… innen már nem is látszódna a kristály villanása… de a térképen látni őket, hiszen közel vannak… nem meri használni.

/szarvas/

by **Hime** Szomb. Júl. 26 2014, 20:00

A lány nem szólt egy szót se. Nem tetszett ez a hirtelen jött csend, de megtörni se mertem, hátha valamin nagyon gondolkodik. Ki tudja. Talán már soha nem fogom megtudni. ugyanis az egyik pillanatban még mellettem volt Timidussal együtt, a másikban pedig egy csodálatos szarvast kezdtek el üldözni. Mint annó a hunok, amikor egy szarvasra bízták azt, hogy hol telepedjenek le rémlett fejembe az egyik történelemóra képe, amin sokat mosolyogtam. Elég aranyos és vicces tanárunk volt, akit mindenki szeretett. És nála soha nem volt unalmas a történelemóra. Mindig valami meglepetéssel várt minket a teremben. Ez most is megmosolyogtatott, ám ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elveszítsem szem elől a lányt és a sárkányt.
- Shukaku, Timidus! Merre vagytok?- Próbáltam utánuk kiáltani. Ám hiába merészkedtem beljebb az erdőbe, sehol nem láttam őket. Körös körbe csak fák voltak. És én megint egyedül voltam. Egyre beljebb haladtam a fák között az idomár és a sárkány nevét kiabálva, de nem jutottam semmilyen eredményre. Úgy látszik, őket is sikerült elüldöznöm, ugyanúgy, mint már megannyi embert magam mellől. Megint csak a magány várt rám. Nem hittem el... Megint velem történik mindez, de vajon miért. Már nem bírtam tovább. Egy fának dőltem, és neki álltam sírni. Tudtam, hogy megint én rontottam el mindent, de azt nem tudtam, hogy mit. Hisz én csak őszinte voltam. Miért kell az őszinteségem miatt mindig ilyen helyzetbe kerülnöm? Akármikor túl őszinte vagyok, akkor ez vár rám. Ez már sok volt...

by **Szophie** Kedd Ápr. 07 2015, 23:43

Farotawa és Deliz. A nevükön kívül nem tudtam túl sokat róluk, és a tizenkilencedik volt mindkettejüknek az első bossharc, amire elmentek. Ahogy Asukának is, aki pedig vörös indikátoros. Nem feltétlenül lehet kapcsolat közöttük, mindenesetre érdekesnek találtam az egészet.
A két személynek pedig üzenetet is küldtem most, hogy lassan elérkezett a következő boss. Úgy hittem, talán a következőre is el szeretnének jönni, vagy legalábbis mindenképpen meg kellett tudakolnom tőlük, hisz az illem így diktálja. És ha a válasz igen, akkor szükséges egy kis ismerkedés is, hiszen jelen pillanatban ők az egyetlenek, akikről tényleg nem tudok semmit. Most már Asukát is ismertem. Így csak ők maradtak, ők ketten, akiket idő hiányában egyszerre hívtam meg ugyanazon időben ugyanarra a helyre. Remélem, nem lesz ebből baj. És azt is remélem, hogy eljönnek. Vagy ha nem.. Hát akkor bossolni sem szükséges jönni. Ez ilyen egyszerű. Végül is nekem csak jobb lesz úgy, egy gonddal kevesebb. Nekidőltem egy fának, és keresztbe fontam a kezem, miközben a percmutatót néztem: egyre közeledett a megadott időponthoz.

by **Yoshiaga** Szer. Ápr. 08 2015, 14:06

Deliz pontosan időben érkezik, mögötte farkasával, aki ruhájánál fogva hurcolja magával a földön csúszó Farotawát.
- Nem akart eljönni. - mondja, majd a témát ejti is, hiszen úgy gondolja a szituáció magáért beszél.
Farotawa kiszenvedi magát a bestia fogai közül, majd feláll, leporolja magát és felháborodva közli Delizzel a következőt:
- Ennél a farkasnál csukott szemmel erősebb lényt kreálok.
Deliz csak néz rá, majd Farotawa mintha kihívásnak venné, farkasszemet néz az idomárral. Ezután Deliz Szophie felé fordul.
- Hívj ki nyugodtan. Gondolom azért hívtál ide engem, hogy átvedd a helyem. Csak szólok, hogy nem fog menni és ez a mumurnyák mindjárt látni fogja, hogy nem ő itt a miatyánk tárgya.
Farotawa meglepődve néz Szophie felé.
- Mumurmicsoda?
Deliz egyszerűen megjegyzi.
- Kitaláltam.
Farotawa a tényt elfogadva elcsendesül, majd Deliz sürgetően néz Szophiera.
- Felőlem várhatunk a kihívással, de én szívem szerint minél hamarabb túl lennék rajta.

by **Szophie** Szer. Ápr. 08 2015, 16:05

Először csak felnevettem, ahogy megláttam hármójukat, de persze csak nem feltűnően, kezem a szám elé téve. A farkas tényén már nem lepődtem meg, habár egészen különös érzés volt látni egyet. Azon gondolkodtam, vajon merre bujkálhattak eddig. Hatin és Inun kívül eddig nem találtam farkast Aincradban, csak az erdőkben, de ezek közül egy sem volt ennyire hófehér és különleges. Mi lehet ebben a Delizben, hogy a petünk hasonló? Nem hiszem, hogy a véletlen műve lenne. A petek személyre szabottak. És ezt a vonszolást elnézve a két farkas nem feltétlenül csak kinézetben hasonlíthat. Aztán ki tudja..
És ha már itt tartunk, Vezér ekkor dugta ki orrát egy bokorból, diadalittas tekintettel. Vajon végre sikerült elfognia azt a bizonyos szöcskét? Csak csendesen leült. Nem ment közelebb fajtársához, és végképp nem adott semmilyen jelzést felé. Pont, ahogy megbeszéltük. Nem akarom, hogy összekapjanak, vagy ilyesmi.
Elmosolyodtam, és integetve köszöntöttem őket, aztán megvártam, hogy lejátsszák a sajátos kis produkciójukat, melyet végig jókedvűen követtem. Csak egyszer került valami meglepődésféle az arcomra, amikor a kihívást emlegette, de aztán annak helyét is gyorsan a kuncogás vette át.
- Értem én, hogy ez egy ilyen világ, de szörnyű érzés, hogy mindig harcot feltételeznek az emberről.. - sóhajtottam. - Úgy nézek én ki ebben a percben, mint aki vérre menő küzdelemre áhítozik? - ellöktem magam a fától, és közelebb mentem. Azt meg aztán végképp nem tudtam hova tenni, hogy mégis miben vagy honnan kellene átvennem a helyét. És ha vele akarnék megküzdeni, miért hívtam volna el a társát is? O.o
- A nevem Szophie, örvendek. - nyújtottam kezem a feléjük, és a farkasra is rámosolyogtam. Vezér közben mögöttem csöppnyit megremegett, de továbbra sem mozdult.
- Igazából csak a legközelebbi boss harccal kapcsolatban kerestelek fel titeket. - folytattam a csevejt kedveskedő mosollyal arcomon.
- Tudok róla, hogy legutóbb is részt vettetek, és meg kell kérdeznem, szeretnétek-e jönni még..

by **Yoshiaga** Szer. Ápr. 08 2015, 17:49

Kezet fognak veled, bemutatkoznak, majd egyöntetűen elutasító válasz érkezik:
- Túl könnyű. Uncsi. Meg amúgy is mindenki olyan gyen...
Deliz Farotawa szája elé kapja a kezét gyorsan.
- Amennyiben a vezetőség megkér rá minket. Alapból köszönjük szépen, de elutasítjuk az ajánlatot.

by Ajánlott tartalom