Mezőség

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Nov. 24 2012, 16:42

Az ötödik szint majdnem egész területe, a mezőség.

by **Tachibana Makoto** Pént. Jún. 06 2014, 17:33

Született vadász vagyok. Ezt nem tagadom, nem is tagadhatom le, hiszen a véremben van. Mára már rég kiderült, hogy csupán azért, mert van egy barátnőm, nem fognak az ösztönös tendenciáim alacsonyabb lángon égni - ennek a mondatnak semmi értelme, de kit érdekel? -, pedig szeretem Szophiet. Őszintén, tiszta szívből. Valóban szerelmes vagyok, ez teljesen kétségtelen, az érzés összetéveszthetetlen. Ha mellette vagyok, az felvillanyoz, boldoggá és elégedetté tesz. Vágyom a közelségére, tele van vele a fejem, de legfőképpen a szívem. A mosolyával, a hangjával, a haja illatával... mindenével. Nem tudnék mást elképzelni magam mellett, minden vele töltött perc szórakoztató, legyen szó süteményevésről, játékról vagy éppen valamilyen komolyabb témáról. A gondolkodását különösen imádtam, nézetei mindig hordoztak magukban valami különlegességet, ami engem is töprengésre késztetett.
Viszont ha nem volt velem, előtört a vadászösztönöm. Nem tehettem róla, de képtelen voltam ellenállni a mámornak, melyet a legbájosabb leányok adhattak, a kihívásnak, amit a meghódításuk jelentett. Nem volt ez más, csak egyszerű unaloműzés. Sport. Méghozzá vadászsport, csak én nem vaddisznókat fogtam, hanem kerek popsikat és telt kebleket :] Igyekeztem olyan lányokat találni, akik megértették ennek a sportnak a lényegét, vagy ők maguk is űzték azt, de furcsa módon annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt lényegem, mégis rám talált egyszer-egyszer egy olyan dáma, aki egyértelmű viselkedésem ellenére is többet látott bennem. Shizu-chan és Ilsy is összekeverte a testi vonzalmat a szerelemmel, de nem voltak hibásak. Semmiképpen sem. Tapasztalatlanok voltak, de legfőképpen láttak bennem valamit, amit a többi fiúban nem: érdekes voltam számukra. A régimódi gesztusok, és a hozzá tartozó bókolás eredetileg csak figyelemfelkeltő elem volt, melyet sikerrel alkalmaztam a nők többségénél, azonban az ő figyelmüket túlságosan megragadta, és onnantól kezdve a személyiségem eltérő mivolta berántotta őket egy örvénybe, amitől már képtelenek voltak szabadulni. Érdekes voltam számukra, mert másképpen gondolkodtam, nem olyan érvekkel, módszerekkel operáltam, mint sok másik férfi. Ez a különbség tette ki a sármom döntő többségét, és az olyan tapasztalatlan leányok, mint amilyenek ők is, könnyen a hálómban ragadnak. Szemben egy veterán szépséggel, aki a helyén kezeli a különlegességemet, és pontosan azt a döntést hozza meg általa, amely számomra is a legkívánatosabb. Aztán... később eldől, hogy a viszony tartós lesz-e, mint Hürrem esetében, vagy egyszeri kaland, mert az illető lány "meghal" :] Na nem az én kezem által, félreértés ne essék, ellenben lehetetlen volt nem észrevenni, hogy az átok, ami sújt, itt is utolért engem. Yare-yare...
Most azonban a Nysterhez közeli mezőkön nem a szokásos vadászatomat űztem, hanem a rendszert kívántam kihasználni. Nem az én asztalom volt közönséges mobokat becserkészni, ugyanakkor két okom is volt rá, hogy miért ne egy-egy fellibbenő szoknya legyen a mai célpontom. Az egyik az volt, hogy szükségem volt némi tapasztalatszerzésre, hiszen Timidusnak és Shukakunak korábban megígértem, hogy elviszem őket egyszer, és hát mit tagadjam, felettébb kellemetlen lett volna úgy odaállni, hogy egyáltalán nem vagyok jártas a vadászat mesterségében. A másik viszont egy sokkal árnyaltabb indok volt: a jutalomra vágytam. Nem az aranyra, nem is a teljesítményekre, amiket felajánlottak, hanem a jelvényekre. Szórakoztatónak a legkevésbé sem volt nevezhető az, amit műveltem, de azokért az értékes jelvényekért hajlandó voltam ezt az áldozatot meghozni. Megfelelő eszközök voltak az anyagi céljaim eléréséhez. Nem volt belőlük sok, hiszen ha a felszerelésekkel és a tapasztalatszerzéssel olyan sokat törődnék, akkor jóval erősebb, kiegyensúlyozottabb pontozásom is lehetne, és nem halmoznék mindent páncélszerzésre. Ám akkor olyan lennék, mint egy átlagos játékos, nemde? :] Jó volt így, elégedett voltam a szintemmel és felszerelésem jellegével is.
Felemeltem a kardomat, és támadtam. Ugyanis az élet nagy dolgain való töprengés közepette az aktuális ellenfelemet is igyekeztem megfogni. Jelenleg ez nem volt egyéb, mint egyszerű xp-szerzés, ugyanis eddig egyetlen olyan lény sem akadt az utamba, ami vadászható jellegű volt. Ez sem olyan volt, a nevetségesen gyenge nyálkát egyetlen suhintásommal kettészeltem, és közönyös arccal vételeztem észre a felugró ablakot, rajta a minimális xp- és pénznyereséggel. Ezen a szinten már nem volt jövedelmező farmolni sem. Igazság szerint vadkanra vártam, abból húst is kaptam volna amellett, hogy vadászható is volt, de vagy szerencsém nem volt, vagy a rendszer gondolatolvasó és elterelte a közelemből az összeset :] Felsóhajtottam, már régóta untam a hosszas sétálást és az alkalmankénti suhogtatást, különösen egyedül. Ha lett volna másfajta prédám is, az nagyban feldobta volna a vadászat, és két legyet is üthettem volna egy csapásra. Szép lett volna egy bugyival feldíszíteni a kiszemelt vadat, mielőtt zsákmányomként végezte volna :] Így viszont maradt a pázsit egyhangú zizegése a talpam alatt és a szellő süvítése, mint társaság. Illetve...
- Azt kell megcsípnem :] - dörmögtem a nemlétező bajszom alá, és a réten átrohanó kisállat felé vettem az irányt. Lopakodásom készenlétben volt, de nem volt rá szükségem, hiszen a borz eleve megijedt valamitől, így elég volt nemes egyszerűséggel utánairamodnom. Fürge volt, de még páncéllal teli nehéz viseletem sem akadályozhatott meg benne, hogy gyorsabb legyek nála. Hiszen volt egy eszközöm, amivel tökéletesen irányíthattam az útját. Karperecem máris leugrott a csuklómról, és egy lendületes hajítással dobtam az állat elé, majd méretes pajzzsá formálva megtorpanásra késztettem azt. Míg a borz azon gondolkodott, hogy merre fusson tovább, elegendő időt kaptam, hogy felzárkózzak. Kardomat visszatűztem az övembe, és egy tigrisvetődéssel igyekeztem karmaim közé kaparintani a kis lényt... de elszökkent. Ejnye! A pajzsot felkapva gurultam oldalra, és álltam talpra, majd újabb trükköt alkalmazva letámasztottam a fegyvert a talajra, és úgy fecskendeztem bele lelkemmel növekedési hormonokat. Olyan szögből értem vele el a borzot, hogy annak a legkönnyebb irányváltása felém történhessen meg, és abban a pillanatban, hogy ez megtörtént, tárt karjaimba szaladt a négylábú, így véget vetettem a hajszának, és diadalittasan nyakon csíptem... ami az esetemben csak annyit jelentett, hogy egykedvűen néztem rá, majd elengedtem, ahogy a rendszer érzékelte a fogást. Mai küldetés teljesítve, jöhet a jól megérdemelt szórakozás... hmm... Szophieval :]

Borz

by **Shukaku** Szomb. Jún. 14 2014, 18:11

/Hime/

Nyugodtan gyalogoltak Nyster utcáin, elöl a sárkány, mellette pedig, picit hátrébb az idomár. Nagyon fontos, különösen kiemelt küldetésben jártak el, bár jelenleg nem a rendszer ajánlotta fel nekik ezt, hanem önmaguk döntöttek így. Randira készültek. Ez természetesen úgy működött, hogy mindketten. Félreértés ne essék nem egymással, és a sárkánynak sem akadt jelenleg kérője, hanem mindketten a lány randijára készültek. Természetesen ahol az idomár volt, ott kellett lennie a sárkánynak is, legalább is az esetek számottevő többségében, így hát ha Shu randira készült, akkor Timidus is ugyanígy tett. Az idomár nem kérte tőle, hogy hagyja őket magukra, Timidusnak pedig, akinek a legfőbb feladata az idomár védelme volt, eszébe sem jutott volna ilyen balgaság. Ugyan a sárkány ebben, azaz a randevúk megszervezésében kivételesen nem jeleskedett, de abban ügyes volt, hogy jó helyet találjon. Legkézenfekvőbbnek a piknik tűnt, és erre a Smaragd Park a lehető legjobb helyszínt biztosította. Mindössze egyetlen bökkenő volt, mégpedig az, hogy a lovag még nem tudott ide eljönni, hiszen nem érte el a megfelelő szintet. Ettől függetlenül a táj gyönyörű volt, és Shu elhatározta, hogy ennek alapján fog egy olyan szegletet találni a céhház kertjében, ahol ők is nyugodtan romantikázhatnak… bármit is jelentsen ez. Mindenki tudta, hogy a park remek hely a szerelmespároknak, tehát csak innen lehetett ötleteket szerezni. Körbe-körbe sétálgattak, Timidus a levegőből is megfigyelt mindent, sőt néhány párocskát még ki is hallgatott. Nem kellett túl közel mennie hozzájuk… mármint azokhoz nem, akik nem sugdolóztak. Érdekes módon azonban senki nem zavarta el őt, hiszen a parkban egy idomár és a társa ugyanúgy játszadozhat és lazíthat, mint akárki más. Még egy frizbit is beszereztek, bár Shu a kevés erőpontjával nemigen tudta olyan magasra dobni, hogy a sárkánynak kivívást jelentsen, így egy idő után már az volt a feladat, hogy Timi hányszor tudja megkerülni a tárgyat mire az leér a földre. Miután Shu számos vázlatot készített, úgy döntöttek, hogy levezetik valamivel a nap fáradalmait, és ha már itt voltak, arra jutottak, hogy megszemlélik az itteni mezőség élővilágát…

by **Hime** Szomb. Jún. 14 2014, 20:35

/Shukaku/

Ismét egy verőfényes nap, ismét kicsit közelebb a véghez. A fiatal vörös hajú lány már órák óta rótta a köröket Nyster város utcáin, de a múltja még mindig nem hagyta nyugodni. Valami mindig űzte, hajtotta, nem hagyott nyugtot neki. Már vagy ötször ment el a hirdető táblához, de az semmiféle küldetést nem mutatott. Se könnyűt, se nehezet. Ez rendkívül bosszantotta a lányt. Idő közben egy ruhaüzlet előtt vezetett el az útja. A kirakatva vetve egy pillantást szinte lecövekelt, és még a lélegzete is elállt. Gyors fejszámolás után be is robbant a boltba, majd közölte az eladóval, hogy azt a ruhát szeretné. Egy rövidke fekete topp középen egy kicsit felvágva, ami sejtetni engedte a lány domborulatait, egy fehér-vörös kockás miniszoknya hozzá illő vörös nadrágtartóval, és egy könyékig illő hálós kesztyű. Amint kifizette a próbafülkében azonnal fel is vette a ruhát, és egy mosoly kíséretében ki is slattyogott a boltból. Tudta, ebben még inkább meg fogják nézni, de most ez nem izgatta. Azután, amit vele tettek, megfogadta, hogy a mottója mostantól minden pasit összetörni lelkileg. Meg fogják még bánni, hogy vele játszottak. De most kivételesen jó kedve volt, így a közeli mezőségre indult, hogy egy kicsit pihengessen. Idő közben, ahogy sejtette, kihívó pillantások sora kísérte, ám ő szóra se méltatta ezeket. Szép lassan oda is ért a mezőre, ahol elég sokan voltak. Az összebújó szerelmes pároktól a hideg futkosott a hátán, de képes volt most egy kicsit másra koncentrálni. Nem messze tőle egy fehéres hajú fiatal lány játszott egy kis sárkánnyal. Mivel imádta a sárkányokat kissé közelebb húzódott a pároshoz, majd amikor a lába elé esett le a frizbi amivel játszottak, akkor felvette és egy mosoly kíséretében a lánynak nyújtotta.
- Szia! Hime vagyok. Gyönyörű a sárkányod.- Mondta a lánynak.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 14 2014, 21:07

Timidus nem volt kutya. Egyáltalán nem volt kutya. Egy picit sem. Ez a frizbis játék azonban elnyerte a tetszését. Amióta nagyobb lett, igen ritkán csináltak ilyen, vagy ehhez hasonló tevékenységeket, amióta pedig Shu már a betűket is tanítgatta a sárkánynak, még jobban elmaradoztak az ilyen vidám, kötetlen percek. A sárkány logikájának nagyon fontos volt az eredményesség, márpedig az, hogy frizbit dobáltak egymásnak… illetőlegesen helyesebb úgy fogalmazni, hogy Shu dobálta a sárkánynak, hiszen Timi mancsai ugyan számos dologra alkalmasak voltak, megtudta ragadni a dolgokat, fogni is tudott és még a kilincset is hamar megtanulta használni, de a frizbi dobásához azért kevés volt. Persze ez a tény egyáltalán nem zavarta, hiszen tudta jól, hogy nem erre lett kitalálva. Inkább az zavarta, hogy a játék nem jelent semmifajta közvetlen eredményt. Nem fejlődött egyetlen pontja sem, sem a szintje, sem a jártasságaik, és még ha Shu a lehető legkacifántosabban is próbálta eldobni a tárgyat, akkor sem jelentett kihívást a petnek. Azonban Timidus megtanult egy olyan fontos dolgot, ami már túlmutatott ezen. Ennek az elsajátításában fontos szerepet játszott Álomkelőtől kezdve Alexig egy csomó ember, akik segítették a munkáját, és felhívták a figyelmét az emberekkel kapcsolatos fontos tudnivalókra. Ez az egyik fontos tudnivaló pedig az volt, hogy Shu gyerek, szeret játszani, és szeret értelmetlen dolgokat csinálni, amik felvidítják és mosolyogni fog tőle. Mivel nem tartoztak a harcosabb népségek közé, így Timidusnak ritkán kellett a lány életét óvnia, így átrendeződött az elérni kívánt cél. Most már nem csak az volt a fontos, hogy Shu életben maradjon, hanem az is, hogy mosolyogjon. Ezt Jun mondta, és Timidus mindig tudta, hogy ha mosolyogni látja az idomárt, akkor valamit jól csinál. Shu pedig mosolygott, tehát volt értelme frizbizni. Akkor azonban már nem mosolygott, amikor az idegen elvette a frizbijüket, és amikor már meg is szólalt, akkor már a sárkány sem vigyorgott.
-Szervusz. Az az miénk. És nem vagyok a sárkánya.
Mutatott Timi a frizbire, majd felszegte a fejét. A hangjában inkább egy kis rendreutasítás és magyarázó szándék érződött, sem mint sértődöttség, de nem volt erősen negatív töltetű.
- Konnichiwa! Shukaku vagyok, ő pedig Timidus… és tényleg nem a sárkányom. Barátok vagyunk. És…
Emelte fel egy picit a mondat végén a hangot a lány, amiből a sárkány rögtön tudta, hogy mit hiányol.
-És köszönöm bókot.
Hajlította be mellsőit a sárkány köszönésképpen, és most már tényleg barátságos volt a hangja.

by **Hime** Szomb. Jún. 14 2014, 23:05

/Shukaku/

Amikor a sárkány és a lány odajött hozzám, a sárkány nem kis meglepetésemre megszólalt. Kissé meg is inogtam, és léptem hátra egy fél lépést. Ám egy kissé sértődött élcet éreztem a hangján, feltehetően jogosan. Kezdtem már elfelejteni, hogy a kinti világban én is úgy éreztem az állataim iránt, mintha a barátaim lennének. Átnyújtottam a frizbit, majd elég erős pírral az arcomon, amit a szégyen varázsolt rám így szóltam:
- Ugyan már semmiség. És szeretnék bocsánatot kérni az előbbi faragatlanságomért te gyönyörű meseszép sárkány. Eszembe se jutott az a gondolat, hogy téged megsértselek, és mélységesen egyetértek veled Shukaku, hogy barátként tekintesz eme fenséges szépségre.
Reménykedtem benne, hogy ezek után nem fognak onnan elzavarni. Rég nem beszélgettem senkivel, hisz még mindig kerültem valamilyen szintem az emberek társaságát. Mostanában inkább a fejlődéssel voltam elfoglalva semmint az emberi kapcsolatokkal és a szociális életemmel. Egy kissé befelé forduló, kissé antiszociális egyénné váltam, és pont ilyen nem szerettem volna lenni. Ezt próbáltam orvosolni, mikor megszólítottam a lányt, és tessék már a megszólalásommal elrontok mindent. Ha most elküldenek innen, azt csakis magamnak köszönhetem. De hát ilyen az én formám. Csak én tudom már az első szóval megsérteni a másikat akaratomon kívül. Remélem azért a bocsánatkérés nem fog süket fülekre találni. Kissé feljebb emeltem tekintetem, és a lányra és a sárkányra néztem.
- Gyönyörű idő a játékra és a frizbizésre.- Mondtam mintegy félhangosan, és megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Holott belül már szinte hallottam, ahogy elküldenek, és már kezdtem felkészülni az újabb lelki összezuhanásra. Türelmesen vártam, hogy mi fog a dolgokból kisülni.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 14 2014, 23:36

Azt nem tudhatta Timidus, hogy a lány mitől ijedt meg ilyen hirtelen. Az ugyan tudvalevő volt, hogy a park egyes részei, amelyek a mező felé nyíltak már nem számítottak védett területnek, de csak nem gondolhatta, hogy itt mindenki előtt fog a sárkány nekiesni. Egyrészt ugye semmi oka nem volt erre, hiszen még az eltulajdonított frizbit is visszaadta, másrészt pedig azért akármilyen jó harcos is volt, ha a parkban lévő többi ember mind a védelmére kel az idegennek, akkor nem lett volna semmi esélye. Na meg persze sem ő, sem Shukaku meg sem akarták támadni, tehát ettől nem ijedhetett meg, hiszen az azért csak szembetűnő, ha valakit meg akarnak támadni, és az ő viselkedésük egyáltalán nem erre utalt. A második lehetőség az volt, hogy attól hőkölt hátra, amit Timidus mondott. Ezen kicsit elgondolkodott ugyan, de úgy döntött, hogy mivel minden szava igaz volt, és nem tartalmazott fenyegetést, így ettől sem volt sok értelme megijedni. Az pedig, hogy magától a ténytől ijedt meg, miszerint beszél, fel sem merült benne. Álom is és Hisame is hasonló korban tett szert erre a képességre, bár Álomnak ugye eléggé sajátos módon adatott meg a kommunikáció lehetősége. A lényeg az volt, hogy nem volt kirívó eset, így ijesztő sem lehetett. Majd ezután a lány még képes volt elvörösödni, amit már tényleg nem tudott hova tenni a sárkány, és fel is adta. Az emberek bonyolult és logikátlan érzelmei túlságosan kuszák voltak ahhoz, hogy megértse. Amikor azonban elkezdte a bocsánatkérését, Timidus elégedetten szegte fel a fejét, és vigyorogva hallgatta a szavakat. Egy idő után azonban már Shukakunak volt kellemetlen ez a hízelgés, de amikor már közbe akart szólni, akkor különös dolog történt. Maga Timidus legyintett egyet a farkával, és vetett véget önmaga dicséretének. Ilyen még sohasem fogdult elő, és meglepte az idomárt is.
-Köszönöm szépen, elég lesz. Nem tudhattad, a tudatlanság pedig ez esetben nem a te hibád, hiszen még sohasem találkoztunk. Amiatt pedig, amiről nem tehetsz, nem is haragudhatok.
Shu egy pár pillanatig csak pislogott, és elkönyvelte ezt a pillanatot valamiféle történelmi eseménynek. Olyan ugyan már számtalan alkalommal történt, hogy Timidus megbocsájtott, vagy semmisnek tekintett egy sérelmet hasonló okokból, de eddig mindig kivárta, hogy az alanyok a lehető legjobban kifejezzék, hogy mennyire sajnálják ezt a szükségtelen esetet, ami kizárólagosan az ő hibájukból eredően megesett. A lánynak beletellett pár másodpercbe, mire összeszedte a gondolatait.
-Izé… igen… tényleg nem történt semmi. Minden idomár különbözőképpen kezeli a peteket, és valamelyik petet nem is zavarja, sőt, ő maga szereti a gazdájának tekinteni az idomárt. Mi Timivel inkább barátok vagyunk… és ez így valahogy jobban működik.
Az időjárással kapcsolatos kijelentésre a lány csak mosolygott és bólintott. Tipikus társalgáskezdő szöveg volt, amit ő nem nagyon tudott viszonozni. Timidus azonban oldalra csapta az egyik fülét, és értetlenkedve bámult Himére.
-Mi köze van az időnek a játékhoz? Esőben is lehet frizbizni, és ha esetleg a szél fúj, akkor is, mert ha…
-Timidus, ez is egy mondás.
Szólt közbe az idomár, és egy olyan pillantást vetett a petre, amit valószínűleg csak ők ketten értettek, mire a sárkány fújt egyet, és újra legyintett a farkával. Az emberek furák.

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 12:57

/Shukaku/

Hála isten se a sárkány se a gazdája nem neheztelt rám túlzottan, aminek hatására kissé megkönnyebbültem. Bár azt észrevettem, hogy a gyönyörűséges sárkánynak eléggé tetszett, ahogy egy kissé megalázom magam, hogy bocsánatot kérjek, de úgy voltam vele, hogy ez abban az esetben belefér. Hiszen én voltam a hunyó.
- Igazad van Shukaku. Én is találkoztam már olyan esettel, ahol az idomár nem kezelte jól a petjét. Sőt olyannyira nem törődött vele, hogy el is menekült tőle, és megértük megtalálni. Be is olvastam neki elég rondán. Gyűlölöm, ha az emberek tiszteletlenül bánnak a társaikkal. Már pedig legtöbb esetben egy állat, legyen szó egy kutyáról, egy macskáról, vagy akár egy sárkányról, általában társ, és barát egy személyben, akinek akár a szívedet is kiöntheted, és akkor is képes mosolyt csalni az arcodra, amikor a legrosszabb passzban vagy. - Mondtam mosolyogva.
- És teljesen igazad van Timidus.- Szólítottam meg a sárkányt.- Bármilyen idő van, mindig lehet játszani, bár mi emberek nem nagyon szeretünk esőben kinn lenni. Mondjuk rám ez csak félig meddig igaz. Én imádok a csendes esőben sétálgatni.
Miközben ezeket elmondtam, azon tűnődtem, hogy is tudnám folytatni a beszélgetést. Túlzottan semmi nem jutott eszembe, így egy kissé el is komorult az arcom, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire elszoktam volna a szociális kapcsolatoktól, és ennyire elfelejtettem volna, hogy milyen is társaságban lenni. Miközben felnéztem az égre és a felhőkre, megpróbáltam újra mosolyogni, leplezve kicsit a magamban dúló lelki háborút. Tudtam, hogy muszáj lesz újra szocializálódnom, ha tovább akarok lépni, hisz enélkül képtelen leszek csapatban harcolni, és egy magányos frontharcos nem hiszem, hogy érne valamit, ha egyáltalán eljutok odáig.
Nem tudtam, mit is mondhatnék még, így csak csendben vártam, vajon ez az aranyos páros mit reagál az iménti mondandómra.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 13:47

A sárkány ugyan magyarázatot kapott az esős kérdésére, a bal füle még mindig oldalra billentve állt, és fejét is átlósan felfele szegezte, amiből Shu tudhatta, hogy valamin nagyon gondolkodik. Az esős és megázós kérdést már a lány is igyekezett neki elmagyarázni, de sehogy sem sikerült. A kinti világban persze logikus volt, hogy nem akartak elázni, hiszen az megfázáshoz és mindenféle betegséghez vezetett, de itt, Kayaba világában Timidus elég értetlenül meredt az idomárra, amikor elsőnek látta meg a kezében az esernyőt, majd még értetlenebbül, amikor az esőkabátot vett fel. A víz nem sebzett, és a sár ugyan lassította a mozgásukat, de az ellen pedig nem használt egyik tárgy sem… és ezt még tetőzte, hogy a kinti vízzel szemben ugyan védekezett a lány, de naponta fürdött, amire szintén semmi szükség nem volt, hiszen koszosak sem lehettek túl sokáig. És valóban Timidus nem is ezen a kérdésen elmélkedett, hiszen ezt már rég eltette abba a szütyőbe, amibe az emberek fura és logikátlan, de megérthetetlen és számukra valamiért fontos dolgokat skatulyázta.
Timidus azon elmélkedett, amit Hime Shukakunak mondott. Persze itt sem azon, hogy mennyire idióta és inkompetens idomárok léteznek az emberek között, hiszen azt tudta magától is, és nem is egy példával már találkoztak is, ami végzetesnek bizonyult a kapcsolat számára. Az tetszett neki, hogy elmondása szerint a lány ugyanolyan harciasan lép fel az ilyen hülyékkel szemben, mint Shukaku, de most még ennél is fontosabb kérdéskör foglalkoztatta.
Tudniillik, hogy Shu egy jó ideje randizgatott már a Justin nevezetű árnyharcos fiúval, és ugye Timidust valamiképpen bele kellett integrálni ebbe a kapcsolatba, hiszen az idomárnak eszébe sem jutott, hogy egyiküket a másik elé helyezze. Ez a beintegrálás pedig ugye azzal járt, hogy el kellett magyarázni a sárkánynak, hogy mi is az a szerelem, meg azt, hogy Shu egyáltalán nem szereti Justint jobban, mint őt. Ez persze inkább a lány lelki békéjének volt fontos, mint a sárkányénak, mindenesetre az eset megtörtént. Ami pedig különös volt, hogy akkor, ott, Justinék hasonló szavakkal magyarázták el ezt a kérdéskört, mint amit most ez a lány felvetett. Timidus persze már akkor is biztos volt abban, hogy nincs különbség szeretet és szeretet között, de ez most csak még jobban megerősítette ebben. Ami azonban még ennél is fontosabb volt, az az, hogy ez a lány vele kapcsolatban mondta el mindezt… előtte pedig hosszú körmondatokban hízelgett neki… és el is pirult, amit Shu is gyakran csinált Justin társaságában… most pedig meg sem tudott szólalni zavarában. Mindebből Timidus csak egyvalamire, a leglogikusabb következtetésre tudott gondolni: Hime szerelmes volt belé. Végigmérte a lányt, majd megint, majd újra gondolkodni kezdett. Ő ugyan még nem érzett semmi olyasmit Hime iránt, amit Hime elmesélt, hiszen neki Shukaku védelme és boldogsága volt a legfőbb feladata, és mivel az idegen ehhez nem tartozott közvetlenül, így hát nem gondolta, hogy hosszútávon is foglalkoznia kell vele… de a ki nem mondott vallomása már teljesen más színben tüntette fel az egész helyzetet. A sárkány fejében azonnal kattogni kezdtek a fogaskerekek. Amikor Shu csinált ilyeneket, azt két dolog követte. Egy ajándék és egy randi. Akkor a terv megvan, már csak kivitelezni kell.
-Mi éppen szafarizni indultunk. Állatokat figyelünk meg, és ha el is tudjuk őket kapni úgy, hogy megérintjük, akkor még jutalmat is kapunk értük. Megfelel ez a program?
Mivel tudta jól, hogy megfelel neki, így éppen csak megvárta a választ, és már szökkent is a levegőbe, hogy kivitelezze a terv második felét. Pillanatok alatt átröppent a park melletti mezőre, tett pár kört a levegőben, és meg is találta akit keresett. Chan mellett ott van ÁK, Shu is szereti, Jun is szereti, Chan is szereti… tehát általánosan kijelenthető, hogy a lányok kedvelik a macskákat. Timidus lecsapott, karmai közé kapta finoman a macsekot a grabancánál, hogy az ne ellenkezzen nagyon, és leereszkedett a mező határánál. Mobot ugye nem lehetett bevinni a városba, így hát ott várta a többieket az ajándékkal együtt, akit ha Hime úgy kívánta, már azonnal meg is simogathatott. Shu csak továbbra is értetlenül meredt a barátjára, és próbálta kitalálni, hogy mi járhat a fejében.

[vadmacska]

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 15:06

/Shukaku/

Egy ideig csak meredten néztük egymást mi hárman, és egyikünk se szólalt meg. Tudtam, vagy legalábbis reméltem, hogy valaki megtöri majd a csendet, és ez így is lett. Timidus valami szafari-t említett, meg hogy állatokat kell keresni. Majd el is röppent, de olyan gyorsan, hogy a szemem elől is eltűnt. Majd mikor felbukkant, akkor láttam, hogy elkapott valamit. Amikor leszállt, akkor halk nyávogás ütötte meg a fülemet.
- Shukaku.- Szólítottam meg a lányt.- El tudnád mesélni, hogy mi is pontosan a szafari lényege?- Kérdeztem, miközben egy virágot vettem fel a földről. Amikor egy tündéri katicabogár mászott rá a kezemre, majd el is röppent onnan. Sokáig néztem, hogy merre repül, ám egyszer csak eltűnt a szemem elől. Úgy döntöttem, hogy ideje elindulni megnézni, hogy Timidus mit is fogott. Ahogy a közelébe értem, akkor láttam meg, hogy egy cuki vadmacska lett a sárkány zsákmánya. rögtön le is huppantam a fűbe és elkezdtem simogatni a macskuszt.
- De cuki kis cica. Persze nálad nem aranyosabb Timidus.- Szólaltam meg, és egy kicsit kedveskedtem a sárkánynak a bókkal.
Közben egy kicsit kinyújtóztam, és egyik kezemet a hátam mögé tettem, hogy arra támaszkodjak. Ám a következő pillanatban valami végigment a kezemen. A tapintása egyszerre volt visszataszító és undorító. És amikor hátra néztem, akkor egy pillanatra megmerevedtem, majd egy sikoly kíséretében ijedten ugrottam fel, és még pár lépést odébb, hogy minél távolabb legyek iszonyatom, undorom, félelmem tárgyától. Ami ugyanis végigsiklott a kezemen, az egy sikló volt. Ronda barnás színű, és nem is olyan kicsi. De engem nem érdekelt, hogy mekkora. Kígyó volt, és már kiskorom óta féltem a kígyóktól. Tudtam, hogy nevetségessé teszem magam, de nem tudtam mit tenni. Minden porcikám remegett, és másra se bírtam gondolni, csak hogy ez a rusnyaság hozzá ért a kezemhez. Az invertorymból elő is vettem egy kis üveg vizet, és meg is mostam vele a kezem. Majd mikor a sikló is továbbállt, és én is valamelyest lenyugodtam, akkor szólaltam meg.
- Bocsánat az előbbiért, csak kiskorom óta, amióta majdnem megfojtott egy két méteres óriás kígyó, azóta félek a kígyóktól, akármekkorák is.- Kissé elpirultam szégyenemben. De legalább nem rohantam el, mint ahogy régebben már annyiszor.

[Sikló]

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 15:35

A lány csöndben és merengve sétált Hime mellett, igyekezvén rájönni, hogy mi is lelte Timidust, de a gondolatmenetét Hime kérdése megzavarta, úgyhogy arra kellett válaszolnia, az elmélkedést pedig félretenni egy időre.
-A szafari? Hát… igazán tényleg nagyon egyszerű. Biztosan sétált már erdőben vagy ilyen mezőn, mint ami itt is van, és látta, hogy telis-tele vannak állatokkal. Szóval ha van elég jártasságunk, akkor ha megérintjük őket, kapunk pontokat, amiből pedig a megfelelő mennyiségű összegyűlik, akkor jelvényeket kapunk értük. Mint a cserkészetben. Az a legjobb benne, hogy nem is kell őket bántani, elég csak hozzájuk érni. Persze lehet a húsukért is vadászni az állatokat, de ahhoz megfelelő vadászat jártasság kell, mert különben nem kapjuk meg a húst, hanem csak értelmetlenül öldököljük őket, és persze a megfőzésükhöz is kell a főzés jártasság, mert különben tönkremegy a hús és elpixeleződik. Szóval ez a ötödik szint, tehát itt csak akkor van értelme fegyverrel vadászni, ha minimum kettes szintű vadászat jártasságunk van.
Picit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy ha már kérdezték, akkor elmeséli. Végre egy olyan téma akadt, amiben ő is meg tud szólalni, nem csak Timidus.
-Van a tízes szinten olyan hely, ami direkt a szafarizásra van építve, de itt is hasonló vadakat foghatunk. Mindenféle állatka él itt, mint például a katica is -mosolyodott el, amikor megszemlélte a bogarat- de ő például nem számít zsákmánynak. Vadászható és elfogható mob például a vadkan, a szarvas, a gazella, a fácán… ilyenek.
A füzetét nem vette elő, hogy megmutogassa őket, hiszen bizonyára élőben is fogja majd most látni Hime.
-És ha elég jelvény összegyűlt, akkor be lehet váltani a városban mindenféle hasznos dologra.
Ezután elbattyogtak Timidus irányába, és a lány csak még inkább felvonta a szemöldökét, amikor a sárkány a vaddal együtt várta őket, és direkt vigyorogva félrehúzódott, hogy megmagasztalódik a mobot. Utoljára akkor hozott oda valamit neki Timi, amikor Junnal fotózkodtak… semmi értelme nem volt ennek a mozdulatnak azon kívül, hogy Himének kedveskedjen… de egy ismeretlennek ilyen gesztusokat sohasem szokott felmutatni. Most azonban Timidus elégedetten szemlélte, és győzedelmes pofit vágott, mint amikor valamelyik terve sikerül. Már rá is kérdezett volna, amikor egy sikítás törte meg a viszonylagos csendet, és mindketten azonnal a lovagra néztek, de nem tűnt úgy, mintha nagy baja lenne… ennek okán pedig, Jun esetéből kiindulva már mindketten tudták, hogy mi lehet a gond, és Shu már kereste is a szemével a mozgást a fűben, és meg is találta, és sikerült is elkapnia a kígyót, ami nyugodtan tekeredett az alkarjára, és pár próbálkozás után feladta, hogy megharapja a lányt, hiszen Shu gyakorlott módon, a feje mögött ragadta meg az állatot. Kissé értetlenkedve nézett Himére, majd a kígyócskára.
-Csak egy sikló… nem óriáskígyó. Még mérge sincsen. Rágcsálókat és madártojásokat eszik, nem kell tőle félni, ártalmatlan. Kezet mosni utána pedig főleg nem kell… főleg itt nem.
Halkan kuncogott, majd Himére nézett.
-Tessék megnézni… tényleg nem bánt.
Ő ugyan nem lépett közelebb a nőhöz a kígyóval, de nyugodtan simagatta az állatot, és ha akart, Hime is odajöhetett hozzá.

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 16:28

/Shukaku/

Szerencsére nem nevettek ki túlzottan, ám ahogy a lány észre vette a fűben eliszkoló csúszó-mászót utána is lépett és meg is fogta. A hideg egyből kirázott, és mindenhol libabőrös lettem. Ösztönösen léptem egyet hátra vigyázva, nehogy valamiben elessek, ezzel kockáztatva azt, hogy még jobban a nevetség tárgya legyek, és még jobban megalázzam magam. Hála isten, nem estem el, és nem is botlottam meg semmiben, ám a kígyó továbbra is ott tekergett a lány kezében.
- Izé.. Tudom, hogy ez nem veszélyes, de ez ovis koromban eléggé belém égett, és azóta megpróbálok kerülni minden ilyen élőlényt. Bántani nem bántom őket, de próbálok tőlük minél távolabb lenni. -Mondtam és nem mozdultam a helyemről. Tekintetemmel lassan körbe pásztáztam körülöttem a földet, nehogy egy újabb sikló is a közelembe férkőzött, és néha egy-egy pillanatra a lány kezében lévőre néztem.
- Valójában tudom, hogy a kígyók szép állatok, és elméletileg csak akkor támadnak, ha veszélyben érzik magukat, de nekem sajnos akkor se megy, hogy ezt a félelmemet leküzdjem, pedig már próbálkoztam vele.- Mondtam szemlesütve, és szégyenemben majdnem a föld alá süllyedtem. Nem hiszem el, hogy ez a félelmem sehol nem hagy nyugodni. Valahogy mindenhol belefutok egy-egy kígyóba akár így-akár úgy. Még egy normális pihenésre szánt napon is. Esküszöm, ezek üldöznek engem. Gondolom végig magamban a dolgokat. Ismét körbe nézem, ám mivel a sikló még mindig az idomár kezében van, így úgy döntök, hogy nem megyek közelebb. Inkább az invertorymból elő veszek egy nagyobb méretű lepedőt, leterítem a földre, és lecsüccsenek, hogy egy kicsit még jobban meg tudjak nyugodni.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 16:57

Shu sajnálta a lányt. Igazából az összes olyan embert sajnálta, akik feleslegesen féltek valamelyik állatkától, hiszen azok soha nem érezhetik meg azt a csodát, hogy testközelbe kerüljenek az adott lénnyel. Érezni, ahogy a kígyó gyönyörűen csillogó opálos teste sikamlósán végigcsusszan a bőrödön, ahogyan az izmok lüktetve ránganak végig az egész testén, mintha az egész élőlény hullámozna, belenézni a szemébe, érezni, ahogy a nyelve csiklandozza a bőrünket… egyszerűen felejthetetlen. Azonban erőszakot tenni nem akart a lányon, és mivel az továbbra is viszolygott, így elengedte a kígyócskát, természetesen jó pár lépéssel arrébb, majd visszasétált hozzájuk.
-Nem csak akkor támadnak, ez butaság. Egyébként pedig legtöbbször még akkor sem. Ahhoz, hogy egy kígyó megtámadjon általában sarokba kell szorítani, vagy a fészkét bántani. Ha veszélyt éreznek, és el tudnak menekülni, akkor inkább azt választják mint a támadást.
Shu elhúzta a száját, és már Timidus sem vigyorgott annyira. Félő volt, hogy amennyiben Hime eljut odáig, hogy töredelmesen bevallja a szerelmét iránta, akkor vissza kell majd utasítania. Már az is elegendő volt, hogy Shu miatt fel kellett adnia a harcok jelentős részét, hiszen a lány kerülte őket, de az, hogy olyasvalakit válasszon maga mellé, aki még az ártalmatlan moboktól is retteg, az már leküzdhetetlen akadálynak bizonyult kettejük között. Így hát a sárkány hirtelen elcsendesedett, Shukakunek pedig már fogalma sem volt, hogy mi lelte, így inkább Himét fürkészte… aki valamiért már le is ült egy lepedőre. És ekkor esett le a lánynak a tantusz. Ez a nő bizonyára valami városi fruska, aki még a fűtöl is fél, meg úgy általában a természettől. Alig értek be a mezőre, még el se kezdték a szafarit, de Hime máris feküdt, és ahelyett, hogy a friss fűbe dőlt volna le, máris egész piknikezőhelyszínt állított fel, szóval úgy tűnik sokáig szándékozik maradni. Hát… Shuék viszont nem szándékoztak, de ezt így nem akarta kijelenteni… remélte, hogy Hime észreveszi magától is, hiszen Timidus már indult is újabb zsákmányt kutatni. Shu kérdőn nézett a lovagra, hogy szeretne-e velük tartani.

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 17:28

/Shukaku/

Kicsit értetlenül néztem felfele, amikor észrevettem a sárkány és az idomárlány szemrehányó pillantását. Most már biztos voltam abban, hogy sikerült komplett idiótát csinálni magamból. Bár nem igazán értettem, hogy most mi rosszat is tettem, de azt sejtettem, hogy nem tettem valami jó benyomást rájuk. Ahogy láttam, hogy Timidus már el is indult, én is gyors felkeltem, megigazítottam a szoknyám, gyorsan eltettem a lepedőt, és egy ideig szótlanul lépkedtem Shukaku mellett. Sokáig töprengtem, mit is kéne tennem, miközben szótlanul lépkedtünk, ám tudtam, hogy most nekem kell megtörnöm ezt a hosszú csendet. Nagyon nehéznek tűnt bármit is mondani, de éreztem, ha most lefagyok, és nem leszek képes kommunikálni, akkor a későbbiek folyamán is meg fog vele gyűlni a bajom. Ezt pedig nem hagyhattam. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.
- Etooo Bocsánatot szeretnék kérni, hogy így viselkedtem az elmúlt pár percben. Nagyon sokáig egyedül voltam, mivel önkéntesen a magányba vonultam. - A miértjét csak akkor mondom el, ha rákérdez.- Így tehát elég régen nem voltam emberek között, és elég régen nem beszélgettem senkivel.
Egy apró könnycsepp buggyant ki a szememből, amit igyekeztem palástolni úgy, hogy az arcomban hulló hajam simítottam vissza a helyére. Szégyelltem magam, és haragudtam magamra. Még egy kedves lány, és egy tündéri sárkány közelében se tudok feloldódni, és nem tudok értelmesen megszólalni. Bár bennem volt a félsz, hogy most rontottam el mindent, de reménykedtem benn, hogy mégsem. Sejtettem, ha most itt úgymond elbukok, akkor megint egy jó darabig nem fogok újra emberek közé menni.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 17:54

Shukakunak is elég kellemetlen volt ez a kínos csend, ami beállt kettejük között, de a lány nem nagyon tudott miről beszélgetni egy ilyen városi nővel. Nem akart ő általánosítani, de most ha elkezdi mesélni, hogy ilyen-olyan kedvenc állata van, és pont rátapintana az egyik olyanra, akitől a kis hölgy szintén fél, akkor csak tovább trappolna a leki világába, és a végén még úgy jönne ki, hogy ő erőlteti ezt az egészet, és még ő lenne a gonosz meg a rossz, meg a neveletlen. Na ebből viszont egyáltalán nem kért, így hát inkább csöndben maradt. Ezek a városiak általában félnek az állatoktól. ők az olyanok, akik nem engedik oda a gyereket a kutyához, mert a kutya harap, és ezzel belenevelik a félelmet a gyerekbe, akit azután tényleg megharap majd a kutya. Ők azok, akik még a kuszmát sem tudják megkülönböztetni a kígyóktól, és pont az olyan állatoktól félnek, akiktől nem kellene. Fura egy népség.
Timidus még azelőtt elröppent, hogy Hime megszólalhatott volna, így ő akkor már a vadászattal, a vad becserkészésével foglalatoskodott, amikor a lány magyarázkodásba kezdett Shukakunak. A sárkánynak nem is kellett sokáig kutakodnia, rá is akadt egy kis üregre, szépen elhelyezkedett a bejárat fölött úgy, hogy az oduból kitekintve a vad ne láthassa meg, majd türelmesen várakozott. Persze azt sem kellett sokáig űznie, mivel a manó pár percen belül kikukucskált, majd abban a pillanatban bukfencezett is vissza a lyukba, ahogyan a sárkány mancsa felé kapott, és visszalökte. Ezután a pet leheveredett a dombra, és várt. Shuék úgyis erre tartottak, felesleges volt egy oda-vissza utat megtennie.
Shu ezalatt nem sokat tudott hozzászólni Hime őszinteségi rohamához és bocsánatkéréséhez… igazából teljesen nem várt reakció volt a részéről, és mindössze egy szót tudott kinyögni.
-Miért?
Annak, ha valaki önként vonult el mindenki elől, annak biztosan oka volt. Ezt a saját példáján keresztül tapasztalta meg.

[manó]

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 18:38

/Shukaku/

Timidus már kicsit messze járt tőlünk, és úgy vettem észre hogy Shukaku éppen az elmondott dolgokat próbálja megemészteni. Ám csak egyetlen egy szót hallottam tőle, majd amikor ránéztem, csak a kérdést láttam az arcát.
- Igazándiból én kicsit később kerültem a játékba, és már az első napomon belefutottam egy fiúba. Pontosabban ő ébresztett fel. Mérhetetlenül kedves volt velem, és fantasztikus napokat töltöttünk együtt. Ám az egyik küldetésünk végén ő se szó se beszéd ott hagyott. Egy ideig próbáltam elérni, hogy magyarázza meg, mi történt, mi volt a baj, de valószínűleg a leveleim olvasatlanul a kukában landoltak. Elég durván befelé fordultam, és kissé talán depresszióba is estem. Ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt bármi hülyeséget is csinálnék inkább a magányba menekülök. Ez tavaly szeptemberben volt. Idén Júniusban döntöttem úgy, hogy véget vetek eme száműzetésnek, amibe önként vonultam. Bár még mostanában is eljárok abba a barlangba, amiben hónapokig laktam, ha egy kis elmélkedésre, vagy magányra vágyok.
Amikor befejeztem a beszédemet, akkor kissé másfele is figyeltem, hogy Shukaku meg tudja emészteni a hallottakat. Amikor oldalra néztem, egy cuki kis nyuszit láttam meg a fűben lapulni. Óvatosan az idomárlányra, majd Timidusra néztem, de úgy láttam, egyik se vette észre a rágcsálót. Nagyon lassan a közelébe lopakodtam, és megpróbáltam minél kevesebb zajjal mellé lépni. Majd egy határozott mozdulattal fölé hajoltam és ahogy otthon is, itt is egy határozott mozdulattal megfogtam a feje mögött és már a karomba is emeltem. Gyorsan vissza mentem Shu mellé.
- Nézd mit találtam.- Néztem felé csillogó szemekkel és egy hatalmas mosollyal.- Hasonlít az otthoni nyuszimra.

[Nyuszi]

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 19:31

Na ez volt az a dolog, amire Shu igazán nem számított. Jó-jó, persze arra sem, hogy a lány, miután a fűre sem mert leülni, kezébe vesz egy állatot, és még fogni is tudja, nem pedig lóbálja mint valami idióta, és persze az is meglepő volt, hogy Hime nyulat tartott… de ezeknek a meglepetéseknek a lány legalább őszintén tudott örülni, és még hozzá is tudott volna szólni a témához. De persze hogy, hogy nem a lovag képes volt egy sokkal aggályosabb meglepetéssel is előrukkolni, szerelmi szállal, csalódással, viszonzatlan levelekkel és önkéntes magánnyal. Shu eddig is gyűlölte a ponyvaregényeket, és a szappanoperákat, de az, hogy ezek a dolgok élőben is megtörténnek, és az emberek valóban képesek emiatt öngyilkosságon gondolkodni, meg elvonulni a népek elől, amikor egyszer kedveli az embereket… na ez különösen furcsa volt. Persze Shukaku számára nem volt ismeretlen a magány, de felettébb örült volna annak, ha neki a kinti világban csak egy ember elől kellett volna bujdosnia. Ugyanúgy csatangolt volna vígan az erdőben, ahogyan itt is tette, pedig azért ebben a világban is volt már minimum két-három személy, akivel nem szívesen futott volna össze. Persze fontos különbséget jelentett, hogy ő most már nem egy kislány volt, akit bárki bánthat és megalázhat, hanem egy lassan húszas szintű idomár, Timidussal az oldalán. Így azért sokkal megnyugtatóbb volt a helyzet. Szerencsére a magány már ebben a világban nem tudta őt követni és megtalálni. Azonnal kapott Kayaba bácsitól egy legkedvesebb barátot, aki gyönyörűvé tette azt az egy évet, amit vele együtt töltött az erdőben. Peter is azt hitte, hogy a lány egyedül van, meg nem szabadna neki egyedül mászkálnia… de hát az idomárok ugye ha minden jól megy, akkor majdhogynem soha sincsenek egyedül. Shu ehhez a témához semmit nem tudott hozzászólni, így mindössze bólintott, és motyogott valamit, de inkább a nyuszit figyelte.
-Értem… és most… mit akar csinálni?

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 19:58

/Shukaku/

Az előbbi vallomásomra a lány továbbra is csak gondolkodott, és nem szólalt meg. Mintha valami nagyon hihetetlen dolgot mondtam volna. Ám kis meglepődöttséget láttam az arcán, amikor felemeltem, és a karjaimban tartottam a nyuszit. Nem értettem mi lehet ezen a meglepő, hiszen otthon is van nyuszim, és őt is naponta többször is kivettem a helyéről és simogattam. De nem igen foglalkoztam ezzel a momentummal. Ám a kérdése meglepett, főleg, hogy magázott.
- Nyugodtan tegezzél csak, nem vagyok olyan idős. Még csak 23 éves vagyok. És hogy mit akarok csinálni. Hmmm a mai napot aktív pihenéssel szeretném tölteni, viszont a következő időmben erre nem igen lesz időm. Az önsajnálat miatt eléggé elmaradtam a fejlődésben, és most minden adandó alkalmat meg akarok ragadni a fejlődéshez. Bár tudom, hogy ez nem lesz könnyű, és főleg nem lesz könnyű a frontharcosokat utol érni, de most minden erőmmel azon legyek, hogy minél többet és minél gyorsabban fejlődjek.- Néztem elég határozott arckifejezéssel, miközben ezt mondtam, majd eleresztettem egy mosolyt is. Kezdtem egyre jobban érezni magam. A nap is gyönyörű fénnyel ragyogta be a szinte vakító kék eget, és a távolból madárcsiripelést lehetett hallani. Közelebb léptem Shu-hoz, és ha meg szerette volna simogatni, akkor hagytam, hogy megsimogassa a nyuszit. Ha megsimogatta illetve ha nem szerette volna megsimogatni, akkor még egy utolsó kényeztető simit kapott tőlem a csöppség, és óvatosan letettem a földre, és hagytam, had ugráljon tovább.
Újra a lányra néztem. Láttam el van gondolkodva, de úgy gondoltam, hogy még pár mondatot elmondok neki.
- Tudom rosszul cselekedtem, amikor elmenekültem, de akkor ez jó megoldásnak tűnt. Ám most már nagyon bánom az elvesztegetett időt.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 20:18

Nem… valahogyan csak nem sikeredett beszélgetésbe elegyedni ezzel a nőszeméllyel, se magázva, se tegezve, se sehogyan sem. Shu nem érezte magát kompetensnek ahhoz, hogy beleszóljon Hime magánügyeibe, főleg úgy nem, hogy semmit nem tudott ezen kívül a történeten kívül sem a lovagról, sem a sztori többi eleméről vagy esetleg szereplőjéről, név nélküli emberekkel szemben, akiket valószínűleg ugyanúgy nem ismer, meg esze égéban sem volt nyilatkozni, így továbbra is maradt a hallgatás. Timidus ugyanígy cselekedett, hiszen ő pedig egyáltalán nem értette az emberek logikátlan cselekvéseit, és már eljutott arra a pontra, hogy amennyiben neki nincs közvetlenül vagy közvetetten köze hozzá, vagy nem befolyásolja őket, akkor ő bizony nem is próbálja megfejteni.
A lánynak ugyan voltak kérdései a témával kapcsolatban, de ezeket inkább nem tette fel, hiszen megint csak a baj lenne belőle. Ha például megkérdezné, hogy miért akarja a lány annyira nagyon utolérni a frontharcosokat, vagy elárulná, hogy ő bár már harcolhatna a fronton, de mégsem teszi, akkor kapná megint a szentbeszédet meg a szövegelést, hogy mennyire szörnyen viselkedik, meg ostoba, és biztosan Timidus befolyásolja, ahogyan Danee mondta. Ettől értelemszerűen szerette volna megkímélni mind magát, mind Timidust, de még Himét is. Még ha csak nem is a front utoléréséről volt szó, hanem csak a fejlődésről, Shu ott sem volt éllovas, illetve hát nem akart az lenni, de Timidusnak hála azért elég szépen és látványosan szerezgették sorra a szinteket. Mindenesetre nem kereste a küldetéseket, csak általában véletlenül csöppent beléjük, és a legtöbb párbaja is olyan volt, hogy nem ő harcolt, hanem csak a sárkány az éppen aktuális legyőzendő ellenfele ellen. Az pedig, hogy Hime rosszul döntött-e, már tényleg nem az ő reszortja volt megítélni.
Annak azonban örült, hogy a lovag felajánlotta neki a nyuszi megsimagatását. Lassan közelebb lépett, hogy ne ijesszen rá az állatra, majd cirógatni kezdte a fülei mögött. Persze ha a nyuszikról kellene beszélni, akkor mindjárt könnyebb lenne ez az egész…

by **Hime** Vas. Jún. 15 2014, 20:52

/Shukaku/

Úgy láttam Shukakunak vagy nem volt kedve hozzá szólni a témához, vagy csak nem volt beszédes kedvében, de még mindig csendben volt és Timidus is, akihez idő közben odaértünk. Bár lehet, hogy csak úgy érezték, hogy ez az én magán ügyem, és nem szerettek volna bele folyni. Viszont amikor a nyuszit megsimogatta, akkor valami mennyei érzés költözött a szívébe, és boldogság a szemébe. Tudtam, hogy mivel az idomár kasztot választotta, és mivel barátként tekint Timidus-ra, ezért valószínűleg ő is imádja az állatokat, ugyanúgy, ahogy én.
- Lehet, hogy már említettem, de nekem is volt egy ehhez hasonló nyuszim otthon, és egy gyönyörű szép kölyök kutyám. A nyuszit Leon-nak hívják, mert egy kékes- fekete oroszlánfejű törpenyuszi, a kutyát pedig Ben-nek hívják. Kis keverék kutyus, úgy mentettem meg, mert az előző gazdái bántották. Mindkettejüket imádom, és mindketten őrületesen hiányoznak nekem. Csak reménykedni tudok benne, hogy amíg én itt vagyok benn, addig a szüleim foglalkoznak velük, és remélem nem felejtenek el.- Mondtam, és pár percig magamba mélyedtem. Felidéztem a két lökött kis jószággal való játékaimat.
- És képzeld el, hogy Ben soha nem bántotta Leon-t. Pedig Leon már régebb óta ott volt nálam. Viszont olyan féltékeny tudott lenni, hogy az hihetetlen. - Mikor vissza gondoltam drága kicsi kutyám féltékenységi jeleneteire, elmosolyodtam, és magamban egy kicsit kuncogtam is. Még így is, hogy csak rájuk gondoltam, meg tudtak nevettetni. Remélem se a lány, se a sárkány nem fogják azt gondolni, hogy rajtuk nevetek. És remélem az állatok révén sikerül kicsit beszédbe elegyednem a leányzóval.
- Neked van a kinti világban valamilyen kis kedvenced?- Néztem rá érdeklődve Shukaku-ra.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 16 2014, 04:26

Mintha a lovagina csak olvasott volna a lány gondolataiban, végre képes volt olyan témára bukkani, amihez már Shu is érdemlegesen hozzá tudott szólni. Illetve hát a gond az volt, hogy ugyan sokat tudott az állatokról, de azt, hogy gyorsan előkaparja, hogy a kékes- fekete oroszlánfejű törpenyuszi milyen tulajdonságokkal is bír, azt azért nem várhatta tőle senki. A törpenyulakat természetesen ismerte, bár ő nem szívesen tartott volna a házban vagy a kertben nyuszit, hiszen ők jobban érzik magukat a réteken, de elég nagy kerttel már el tudta képzelni, hogy örülne neki az állatka is. Kicsit irigykedett is Himére, amiért neki volt lehetősége kóbor kutyákat menteni, és most büszkén, de minimum elismeréssel a tekintetében nézett fel a lányra.
-Biztosan vigyáznak rájuk, és nem hiszem, hogy elfelejtenének. Hallottam olyan történeteket, hogy egy kutya vagy egy macska több év után talált rá újra a gazdájára, és megismerte. Sőt… pont ő kereste meg, mert véletlenül otthagyták a nyaralóban, és mire visszamentek már nem volt ott, hanem átgyalogolta a fél világot és hazaért. Elképesztő dolgokra képesek, és nem is értem, hogy hogyan…
Mosolyogva merengett el, és felötlött benne Lassie története, meg egy ősrégi családi film, ami pont egy ilyen történetet dolgozott fel. Két kutyusról és egy cicáról szólt, akik a régi gazdájukat próbálták megkeresni, és szintén nagy utat tettek meg. A film végére természetesen meg is találták őket.
-Azon pedig nincs mit csodálkozni, hogy összebarátkoznak. Ha kicsi koruktól kezdve együtt laknak, akkor nem is akarják egymást bántani. A kutya és a macska, vagy a macska és a kanári… de akármelyik állat el tud lenni egymás mellett, és nagyon hamar összebarátkoznak.
Kicsit kuncogott, majd Timidusra nézett.
-Féltékeny? Igen… még a kinti állatoknak is rengeteg olyan tulajdonságuk van, amit az emberek emberinek hisznek.
És bumm. Milyen csodálatos is lett volna, ha Hime képes megtartani ezt az alakulgató jókedvet. Timi természetesen azonnal észrevette, és gyorsan körbetekintett, hogy mivel tudná terelni Shu figyelmét, de megint csak a manóváron akadt meg a tekintete, így azzal kellett kezdenie valamit.
-Shu! Nézd!
És már szökkent is, és egész feje eltűnt a lyukban, és mint valami kotórékeb, aki a rókát akarja kiűzni az odújából, úgy próbálta elérni a bent lakókat, ami sikerült is neki. A lány arcára ugyan egy pillanatra mosolyt csalt a jelenet, de ahogy újra Himére nézett ez el is tűnt, és lassan, szomorúan megcsóválta a fejét.
-Nem volt. Egy ideje nem. Nem lehetett.

[manó]

by **Hime** Hétf. Jún. 16 2014, 16:33

/Shukaku/

A leányzónak láthatóan jobb kedve lett, amikor a két kis rosszaságomról kezdtem el beszélni. Én is szinte magam előtt láttam őket, és majd a szívem szakadt meg, úgy hiányoztak. Őket mindennél jobban szerettem, és tudtam, hogy nekik bármit elmondhatok. Ők soha nem nevettek ki, és soha nem adták tovább a titkaimat. Egy mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból, hogy egy kicsit kitörjek az emlékezés tengeréből, melybe belekeveredtem. Ám egyik pillanatról a másikra, mintha Timidus vált volna féltékennyé, és magának követelte Shukaku figyelmét. Egy manónak az üregét találta meg, ahonnan szegény éppen hogy csak elő tudta dugni a fejét, máris bucskázott vissza a sárkány elől. Ám a lány arca nem erre komorult el, hanem az utolsó kérdésemre.
- Bocsáss meg. Nem akartalak elszomorítani. Úgy látszik nem igen megy nekem, hogy jó kedvűen menjen ez a beszélgetés. Ha gondolod, akkor nyugodtan szólj csak, és elmegyek.
Mondtam, miközben tétován odébb lépkedtem egy fához. A fa alatt pár szem makkot találtam, és ahogy felvettem, és a tenyeremben tartottam őket, hirtelen egy gyönyörű szép vörös mókus ugrott oda, a mancsaiba kapta a makkokat, és már el is tűnt a fa terebélyes lombkoronájában. Hirtelen mély szomorúság öntött el. Rájöttem, hogy valószínűleg ismét egyedül maradok. Sikerült mindenkit elmarnom magam mellől az önző viselkedésemmel, és most ennek iszom meg a levét. A sok egyedül lét úgy látszik elviselhetetlenné tett. Úgy éreztem, hogy megint egyedül fogok maradni. És sejtelmem sem volt, hogy egy magányos lovag mennyit is érhet ebben a világban. Kitörni készülő könnyeimet úgy próbáltam palástolni, hogy leültem a fűbe, és egy hangyaraj menetelését figyeltem. Szégyelltem magam, és nem mertem se a lányra, se a sárkányra nézni.

[Mókus]

by **Shukaku** Kedd Jún. 17 2014, 06:42

Mily meglepetés, újabb szótlanság áll be kettejük között, és Timidus, aki eddig sem beszélt sokat, sem kívánkozik ezt megtörni. Emellett a lovagunk még el is távolodik a társaságtól, jelezve, hogy talán nem is akar már kettejükkel beszélgetésbe elegyedni. Ez a helyzet már akkor is nehéz lenne, ha hősünk híresen csacsogós valaki lenne, aki könnyedén képes elsimítani néhány megfelelően odabiggyesztett megszólalással a problémákat, és feloldani a rájuk telepedett kínos csendet, avagy ha Timidus állna híresen ügyes mediátor hírében. Sajnos azonban egyik megfogalmazás sem állja meg a helyét, így a lány mindössze az elmondottakra válaszol, a szokásos rövidséggel.
-Nem. Nem a ma… nem a te hibád. Nem kell elmenned.
Szerencsére amiképpen a nyuszi esetébe, most is a mezőség egyik lakója siet a segítségükre, hogy tovább lendítse a beszélgetés fonalát, vagy ha éppenséggel azt nem is, de legalább újra mosolyt csaljon a lányok arcára. Milyen szerencse, hogy Shu nem nagyon járkál a városban, csak amikor vásárolnia kell valamit. Nem sok alkalommal futott ott össze emberekkel, de ha jól emlékszik, akkor majdnem minden esetben valami baj lett belőle. A természet sokkal megfelelőbb az ilyenekre, hiszen a nyugodtsága talán átragad rájuk is.
Közelebb lép a fához, kutakodni kezd az eszköztárában, majd előhalászik egy közepes méretű könyvecskét, olyan napló vagy jegyzet szerűt, lila kötéssel, kezébe pedig egy sárkány mintás grafit kerül. Még nem nyitja ki, csak nézegeti egy ideig, majd Himére emeli a tekintetét, és igyekezvén mosolyogni, halkan szól hozzá.
-Szeretnéd ha… ha lerajzolnám őket? Leont vagy Bent. Vagy esetleg mindkettejüket. Azért járok ide ki… meg a többi helyre is, hogy az állatokat lássam és lerajzoljam őket, vagy lefotózzam a kristállyal. Ha gondolod…
Felnyitotta a könyvet a megfelelőnek vélt üres oldalnál, fölé helyezte a ceruzát, belepislantott, majd összeráncolta a homlokát. Egy ideig értetlenül bámult a lapokra, majd visszább lapozott, majd előrébb, majd a sárkányra pillantott.
-Timi… nem nyúltál véletlenül a füzetemhez?
-Nope! Van sajátom.
-De… akkor…
Idegesen kezdte lapozgatni, egyre gyorsabban és gyorsabban, és a levegőt is egyre gyorsabban is gyorsabban kapkodta, és látszott az arcán, hogy valami nagyon nincs rendjén. Szinte pánikba esett, lábai nem nagyon tudták tartani, így inkább ő is nekidőlt a fa törzsének, és úgy meredt a könyvre, tanácstalan tekintettel.
-De… de… a lapok…
Már egészen a sírás határán járt, amikor hirtelen eszébe jutott valami. Lassan, óvatosan lenyitotta a menüjét, és visszahelyezte a könyvet az eszköztárba, majd lépésről lépésre bezárta a menüt, várt egy picit, majd újra megnyitotta az eszköztárat, és újra elővette a könyvet. Egy ideig csak meredt rá, nem merte kinyitni. Lehunyta a szemeit, ajkai is vékonyka vonallá préselődtek az idegességtől, kinyitotta egy random oldalon, majd felnyitotta a szemeit is, és óvatosan lapozni kezdett. Minden a helyén volt. Csak újra kellett indítani. Hangos sóhajjal tört fel belőle a megnyugvás.

by **Hime** Szer. Jún. 18 2014, 18:27

/Shukaku/

Amikor már végképp feladtam a reményt, és magamban elkönyveltem, hogy megint egyedül maradok, a kis mókus megmentette a helyzetet, és mosolyt csalt mindkettőnk arcára. Valahogy kezdtem úgy érezni, hogy nem csak kinn a valóságban, de itt a játékban is megérzik az állatok, hogy kinek van szüksége egy kis társaságra.
Idő közben Shu is oda lépett hozzám, majd felajánlotta, hogy drága kis ördögfiókáimat szívesen lerajzolja. Ám első körben, még mielőtt megszólaltam volna amikor a fiatal idomár lány elő vette a rajz füzetét, és neki állt lapozgatni, valami nagyon furcsát vehetett észre, mivel még Timidus-tól is megkérdezte, hogy ő bántotta-e a füzetet. De mivel nemleges választ kapott, nem értette a helyzetet, és szegényem már majdnem a sírás határán állt. Ám egy kis korrekcióval a menüben újra tökéletes állapotban találta a füzetecskét, aminek hatására egy megkönnyebbült sóhajt hallhattam tőle.
- Szívesen megnézném, ahogy lerajzolod a drága kis tündérkéimet. Nagyon hiányoznak már nekem, és lehet, hogyha egy rajzon újra láthatnám őket, kicsit könnyebb lenne nekem is. - Mondtam, a lányra mosolyogva. Az elmémben már össze raktam a képet a két kis gyönyörűségemről, és megpróbáltam magamban össze szedni minden apró infót, ami fontos lehet ahhoz, hogy a leányzónak minél pontosabban le tudjam írni az én kicsi nyuszimat, és kiskutyusomat. Szinte az ölemben éreztem őket, és képzeletemben úgy éreztem, mintha ott lennének velem és meg tudnám őket simogatni. Reménykedtem benne, hogy amikor majd kijutom innen, épen és egészségesen fognak rám várni, és ugyanolyan jó kedvvel fognak velem játszani, mint mielőtt bekerültem volna ebbe a pokoli őrületbe.
Mikor végre összeszedtem a gondolataimat elkezdtem Shu-nak mesélni a két kis életem értelméről.
- A nyuszit, ahogy már említettem Leonnak hívják. Lassan 2 éves oroszlány-fejű törpenyuszi. Színe kékesfekete, és azért nevezik oroszlán-fejűnek, mert a feje körül olyan a szőre, mintha sörénye lenne , ami fehéres-szürkés színben játszik. A tappancsai vége és az orra is hófehér, és a bal fülén is van két fehér sáv. Szeme gyönyörű szép mélykék. Termete közepes. Ennyi ami így hirtelen eszembe jut róla. Ben a kiskutyám. Kis keverék kutya. Stetfford Shire Terier és Pitbul keverék. Körülbelül térdmagasságban van a feje. Mindig vigyorog, és a sötétbarna szeméből mindig sugárzik a csalafintaság. Szőre nagyon rövid, kicsit a tigris csíkosra hajaz fekete és sötét barna. Orra körül a pofikája fekete, és a mellkasán egy hófehér sáv fut végig. Remélem minden infót sikerült elmondanom, amire szükséged lehet a rajzhoz. Néztem rá az idomárlányra.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 21 2014, 06:39

Shu egy pillanatra meglepődött, és amíg a nyuszit rajzolta, elgondolkodott a kutya helyzetén. Staffordshire terrier és pitbull keverék. Azaz pontosabban amerikai pitbull terrier, és amerikai staffordshire terrier. Mindkettőt őrzésre és harcra tenyésztették ki, a mentalitásuk, viselkedésük és az igényeik is hasonlóak. Egy picit sajnálta a lányt, hiszen ha valóban még kölyök volt a kutya, akkor ez a kor volt az, amikor mellette kellett volna lennie. Nagy mozgásigényű, éa gazdáját védő fajta mindkettő… de amióta itt vannak két év telt el, így nem volt valószínű az, hogy ha egyszer kijutnak innen, akkor olyan nagyon kedvesen viszonyuljon Himéhez a kutyus, ahogyan azt a lány szeretné, hiszen a kapcsolatot kölyökkorban kell kialakítani, és az is nagyon fontos, hogy ki neveli meg, kit tekint a kutya a vezérnek. Persze ezeket nem fogja elmondani neki, hiszen már így is elég szomorú volt, inkább megtartotta magának a gondolatait, és csöndben rajzolgatott. A nyuszit nem volt nehéz összerakni, hiszen az elmondás alapján csak egy nyuszi sörénnyel. Igaz, az idomár csak egy skiccet vázolt fel, nem akart most a színezéssel pepecselni, így pár perc alatt meg is volt Leon portréja. A lapot egy mozdulattal eltávolította a füzetből –szerencsére úgy volt kialakítva a tárgy, hogy ez ne okozzon benne kárt- és átadta Himének.
-Ha bármit elrontottam, szólj nyugodtan, és kijavítom. És… akkor most a kutyus…
Na itt már nehezebb dolga volt. Mindkét fajta zömök testfelépítésű, közepes marmagasságú kutya volt, de mivel kölyköt kellett rajzolni, a képeken meg ugye természetesen a kifejlett példányokat mutogatják a könyvekben, így itt rengeteget kérdezett. Fontos volt a kutya kora, az, hogy a lány úgy akarja-e látni, mint amikor utoljára látta, vagy amilyen most lehet, hogy mennyire etették túl, vissza vagy be van-e már vágva a füle, vagy esetleg hagyták anélkül, és nem törődtek ezzel a szörnyű fajtajellem kialakítással… szóval rengeteg minden számított. Ben sem kapott színeket, ezt inkább Himére hagyta a lány, hiszen elmesélésből nagyon bonyolult lett volna a mintát visszaadni.
-Hát… Chan sokkal ügyesebben rajzol mint én… és asztalnál biztosan szebb lett volna… de remélem megfelel…
Természetesen Shu szokásához képest azonnal szabadkozott, és a kérdés is visszafogottságot, önkritikát mutatott. Az, hogy valaki szeret rajzolni, nem jelenti azt, hogy tud is... de azért az állatok már elég jól mentek.

by Ajánlott tartalom

Mezőség

Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség

Re: Mezőség