Kastély

//Bocs nem lesz meg a 250 szó, és nem felejtettem el, hogy ide is írjak, csak egyszerűen nulla ihlet volt erre a játékra.

Felemeltem a csatorna fedelet, majd ahogy Hina utána szökkent a fickónak én is levetettem magam a csatorna mélyére. Már messze járt, de nem eléggé, hogy ne tudjam tartani vele a lépést, egészen addig, amíg a kardjával beszélve sebességet váltott. Jócskán elmaradtam mögötte, de még sikerült azelőtt lassítanom, hogy katasztrófát okozza. Nincs lopakodásom így figyelmeztetett. Megálltam és amikor a többiek is beértek minket, Yuukit és Alexet is megállítottam. Majd ahogy eltűnt a csend és hangok jöttek, megugrottam. Lehet, hogy lopakodni nem tudok, de céhtársam nem hagyom bajban. Beugrottam, a helyiségbe, ahol is, ugyan fogott Hinari egy személyt, de Ainak még nyoma sincs. Elővettem egy kötelet és a kérésnek eleget téve, megkötöztem, és a felhoz vonszoltam. Szájába tömtem egy kisebb ruhadarabot, hogy egy ideig jobb ha inkább nem szól semmit, csak ha kérdezzük. Kardomat készenlétbe hagyva álltam előtte.
- Keressétek meg Ai-t én addig maradok itt és vigyázok, hogy meg ne tudjon moccanni. Yuuki maradnál te is itt? - kérdeztem céhtársam. Jó volna, ha legalább egy ismeretlen területen volna, aki védi a hátam.

A Kezdetek Városa, mely oly régóta otthonom már és most, hogy egyedül maradtam rettenetesen unatkoztam.... Bár sok-sok játékos volt a városon belül akikkel beszélgethettem vagy szórakozhattam volna, úgy gondoltam ideje elrugaszkodnom egy kicsit a megszokott környezetemből.

Fogtam hát a cuccomat és....
vicceltem, csak megnéztem mindenem megvan-e az eszközeim között, felszereltem a kardomat, és a kedvenc fekete rucimat öltöttem fel mellé, majd bóklászni kezdtem.
A Főtéren sétáltam melyhez sok emlék kötött, majd a város kapui, a rét és így tovább, majd rájöttem szeleburdi mivoltomra és két óra sétálás és pár vaddisznóval eltöltött kellemes percek után visszafordultam. Ahogy beértem megint a városba lelombozott arcom egy hangra lett figyelmes.
-Hallottad a pletykákat a kastélyról?
- Ahol eltűnnek a játékosok?
Nem is hallgattam őket tovább, ez lesz az ami nekem kell! Máris körbekérdezősködtem merre is van ez a bizonyos kastély, és véletlen, inkább pár órás keresés után kaptam egy útjelző pontot a térképemre, ahol észrevettem, hogy eddig is ott volt a térképen csak rá kellett volna keresnem....
Akkorát csattant a tenyerem az arcomon, hogy azt már majdnem megéreztem.... Persze a szokásos bizsergés fogott el és az arcomon a bőrpír látszódott egy ideig,
azt hiszem. A srác akivel beszéltem jól kinevetett ami kellemetlenül érintett, de jogosan volt jókedve és jót kacagtunk a dolgon. Illendően megköszöntem neki a dolgot és elindultam a kastélyba, ahol tudtam lesznek páran,
ha más nem a lakóit megtalálom vagy én is eltűnök,
mint sok-sok játékos.
Ennek tán le kéne lomboznia?
Nem hiszem....-gondoltam
Megújultan indultam a térképemen jelzett helyre, és gyorsan a rémisztő mobokat kerülgetve oda is értem.
Bár hozzáteszem a végén az a nem is tudom mire lehetne hasonlítani szörny megijesztett és futottam a kapukig.....
Lihegve álltam meg a számomra biztonságosnak vélt helyen és ekkor láttam meg a csodálatos helyet ahova érkeztem. A csodálatos épületet gyönyörű vörös rózsák és sárga rózsák tömkelege vette körül, szépen formásra nyírt bokrok, na de a kastély, tátott szájjal álltam a hely előtt,
még lehet a nyálam is kifolyt közben, amikor a hatalmas épületen végig néztem. El sem tudtam képzelni, hogy valami ennyire, de ennyire, nos nem is tudom hogy öltsem szavakba, azokat a gondolatokat és érzéseket amik akkor öntöttek el, amikor eme csodaszép idilli helyre kerültem,
bár hallottam pletykákat a magasabb szintekről és a csodás parkjairól, virágos kertjeiről és mi egyéb csodálatos helyekről, de nem akartam elhinni őket. Aztán megláttam ezt a parkos helyet,
-Úúúúúgy eltölteném itt a hétvégét, vagy venném meg házamnak.... Kár, hogy nincs sok pénzem, pláne mostanában.....- Mondtam ki hangosan a gondolataim, és ez lehet kár volt... Bár reménykedve és barátságosan jöttem, jobb félni, mint megijedni.....
Majd a csodálatos pillanat véget ért ezzel, pár mocorgó alakot hallottam bentebb, így óvatosan lépkedve merészkedtem be megtudni, ki vagy mi az.

Itt is jó régen jártam, ami azt illeti, már nem is tudom mikor jártam itt. Most valamiért elkapót a nosztalgia hangulat. Aoi-val voltam itt még régen és itt mutattam meg neki azt is. Utána sokáig beszélgetünk, pont, mint akkor Chaknával mind a ketten közel álnak szívemhez.
Apró lábaim szaporán szedem a kastély felé, néha fel ugorva egy sziklára útközben. Láttok néhány másik játékost is, de ők azt hiszik csak játékszínesítő elem vagyok. Igy ebben a formában, nem csodálom a dolgot. Szerencse egyik sem akar felkapni és haza vinni. Igaz ez nem lehetséges csak akkor, ha bizonyos jártaságuk elég magas. Itt nem híném akadna olyan játékos, aki magasabb lenne ötös szintnél.
Igy némileg lassabban haladtam, de senki nem zaklatott, jaj, segítsél fejlődni. Igy meg kíméltem őket attól jól orrba verjem őket. Ide kint ilyenért pedig hamar besárgulnék, de bent védett területen, szabadon lehet vandálkodni a kocsmákban. Amint vissza érek, a városba lehet ki is élem egy kicsit efféle vágyaim, csak a nővérem meg ne tudja, mert akkor kapok a fejemre.
A bejáratban egy játékos toporgót, majdnem a farkamra lépet! Meg álltam és fedetlen szememmel rá pillantottam. Ő pedig láthat egy fehér szem kötős egy szem zöld szemel rendelkező fekete macskát.
Egy pillanatnál tovább nem is foglalkozom, tovább vele csak futok tovább. Majd mikor egy apró virágos bokorhoz érek meg állok, és ki fújom magam. Sőt mi több kisé ügyetlenül, de fel mászok az egyik lugas tetejére. Két okom is van erre, nyugodtan szép helyen egyem meg a fahéjas sütimet. Másik okom, miután meg néztem a térképem észre vettem Chakna is itt kóborol valahol.

Hamar rájövök, hogy sajnos hiába kémlelem a kertet, nincs semmi gyanús a rózsabokrok között… Még csak egy icurka picurka valami sem, ami segítene elindulni. Már éppen feladnám egy sóhajtás kíséretében, amikor mocográst hallok a közlei lugas felől, és felnézve egy fekete macskát látok a tetején. Akin mintha szemkötő lenne o.o Ez az információ lefoglalja az agyamat, ami emiatt nem fogadja be, hogy a cicus feje fölött olyan indikátor van, mint a játékosoknak… Ugyanis egyből eszembe jut Sei, és mosolyogva elkezdem a cicát hívogatni.
- Gyere le, hadd simogassalak meg. - és mivel Seire emlékeztet, hát kicsúszik a számon, hogy... - Van nálam fahéjas keksz, ha lejössz, adok belőle.
Ekkor ismerős hangot hallok meg a kerten kívülről. A fejemet egy pillanatra a hang irányába fordítom, és eljut a tudatomig hogy miért ismerős a hang. Elmosolyodom, és mivel úgy is feleslegesen kutakodom a kertben, egyedül pedig aztán eszembe sem jutna belógni a kastélyba a szóbeszédek miatt, elindulok kifelé a kertből. Ha a macska lejött, akkor őt felemelem, és az ölemben tartva lépek ki a kapun, ahol beigazolódik, hogy Tachi hangját hallottam. Egy szőke lány mellett áll, nekem pedig nincs sok kedvem belekerülni a szokásos játékai egyikébe, aminek most feltételezhetően a lány az áldozata, vagy legalábbis lesz. Úgyhogy sétálok tovább, és egy közeli padra leülök a cicával. Előkerül a fahéjas keksz, és a tervezett kutakodással ellentétben egy darabig csak élvezem a szép napot.

Ohoo és még jóban ohhoo sikerült kényelmesen elhelyezkednem. Egy tüske se szúrja a mancsom vagy a popsim. Ez fel ér egy főnyereménnyel is, kényelmesen becserkészni valakit a legjobb. Chakna már közeledik is lassan itt a pillanat, hogy jól a nyakába ugorjak. Sajnos kiszúrt, és azt hittem rögtön le is bukom. Vagy nem vette észre az indikátorom, vagy alacsony szintű bizalmatlan játékosnak nézhet.
Amin meg említi a simogatás és utána a fahéjas kekszet, nem le ugrok, hanem szinte le csöpögök a lugas tetejéről.
Már várom a simogatást, de a fahéjas kekszet is. Azt hittem rögtön megkapom, sajnos még várnom kell. Belül a nagy vidámság majd szét vet, kedvem lenne fel kuncogni, nevetni csak akkor azonnal le is buknék. Karjaiba vesz, szinte azonnal amint le érek ez számomra a második dolog, amitől eltudnék olvadni. Bár csak tudnék dorombolni, most biztos dorombolnék. Inkább csak a pofim dörgölőm egy kicsit kényeztetőm testéhez. Mert úgy tudom a macskák ezt is szokták csinálni.
Ahogy haladunk kifelé, látom a lányt, aki majd nem drága farkincámra lépett és azt az alakot, aki engem is megkörnyékezett. Mancsommal csak legyintek, mintha bogarat hessegetnék el. Magamban elkönyvelem szoknyabolondként a fiút. Egy pad felé szállít Chakna és én már szinte remegek, attól mikor kapom már a fahéjasom. Persze a jó kedvtől is hisz az a döbbenet az arcán, amit majd láthatok, ki nem hagynám egy fahéjas sütiért sem.
Először csak meg szagolom az elő kerülő csodát majd jó ízűen ropogtatni kezdem.

A kastély gyönyörű ábrázatát néztem és ahogy élveztem a látványt, valaki a hátam mögött megszólalt, ettől majdnem szívrohamot kaptam... nem vártam hogy máris más játékosba fussak, és hogy.....
-Szép napunk van! nem gyönyörű ez a hely?
És bár hozzátette pár dolgot aminek le kellett volna súlytania, de ehelyett csak erőt merítettem belőle:
-meg kellett volna ijednem?- néztem mélyen a szemébe- vaaagy netán valami olyan van bent amit eltitkolnál?
Fellángolt bennem a kalandvágy és ahogy az ő arcát néztem kinyújtott nyelvel léptem egy nagyot, ezzel hivatalosan is már a kastély területére érkeztem.
-Inkább gyere velem!-ragadtam meg a kezét és húztam magam után befele
-arról hallottam pár hangot!-és mire ezt kimondtam meg is láttam a zaj forrását, egy csinos lány volt az egy még cukibb cicussal a kezében, majdnem ordítva ugrottam elé:
-SZISSZA! DE SZÉP SZISSZA! Hadd simogassaaaam meg lééééci!
Néztem rájuk boci szemekkel, már-már nem is foglalkozva a mögöttem álló sráccal.

Igaz ami igaz hangulat ember vagyok, sőt szituáció függő... Mindig azzal foglalkozom ami épp számomra a legérdekesebb....

Bármennyire is törtem magam a lány nem akart megállni, de a cica annyira cuki volt a szemfedőjével és annyira megakartam gyurmázni :3 Nem engedhettem elszökni őket, így pofátlanul elindultam utánuk, észre sem véve ahogy a jóképű ifjú srácot húzom magammal....

Egy padnál álltak meg és a cica ráugrott a sütire, amit érdekesnek találtam, azt hittem a cicák halat esznek szívesen....
-Öhm szia! Nagyon megharagszol ha a cicusodat megsimogatnám? Milyen sütit eszik egyébként?
Már már bunkón meg sem vártam a választ és nyálcsorgatva közeledtem a cica felé két kézzel akartam megfogni, és remélem a gazdija engedi is nekem, hogy megfogjam egy picit.
-Nem lennék durva sőt élvezné is!-próbáltam győzködni-Annyira aranyos a szemfedőjével! Mi a neve? -ekkor döbbentem rá, hogy be sem mutatkoztam még....
-Lieselotte Sherlock vagyok, szólíts kérlek Liesenek

A cica lejött a fáról, én pedig szinte olvadozva az aranyosságától kapom fel az ismerős hang hallatára.
Bár úgy terveztem, hogy nem zavarom meg Tachi és a fiatal szőkeség beszélgetését, a cicát meglátva a kezemben a lány egyenesen odarángatja hozzám Tachit… Ej ej… Amikor kérlelni kezd, elmosolyodom, és bólintok. 
- Persze, megsimogathatod, csak üljünk le - válaszolok neki. De mintha meg sem hallotta volna kérlel újra a padnál is, ahol a cicus megkapta a fahéjaskekszét… Ahogy rávetette magát, megint eszembe juttatta Seit,,,
- Nem az én cicám, úgyhogy nem tudom a nevét - válaszolok Liese kérdésére - Én Chakna vagyok -  viszonzom a bemutatkozást, és csak ezután fordulok Tachi felé.
 - Véletlen, de részemről örömteli - mosolygok rá. -  Ugyan már. Miért kellene elnézést kérned? - kérdezem némi értetlenséggel. - Én örülök a találkozásnak - mosolygok kedvesen Liesere.

- Az aurája? Nem. - válaszolok a kérdésére. -  A pletykák, a kiváncsiság és bizonyos emberek miatti aggodalom sokkal inkább. - sorolom, nem is tudom miért - Azt hittem ki tudom deríteni mi folyik itt, de a kertben nem látni semmi szokatlant, a kastélyba meg nem vagyok bolond egyedül belógni. Feltételezem te is kiváncsi vagy, Liese - fordulok mosolyogva a lány felé. Tachi azt mondta engem is elragadott a kastély aurája, és a jelen helyzetben valószínűleg a lányra utalt. Aztán visszafordulok Tachi felé és látva az aggódó tekintetét elnevetem magam. Mikor lett aggódó típus?  
- Nem kell aggódnod, letettem a nyomozásról - igyekszem játékosan megnyugtatni - Viszont láthatóan tudsz valamit, úgyhogy akár mesélhetnél is - kérem mosolyogva. A figyelmem pedig azért néha visszakalandozik a fekete cicára, aki úgy hasonlít Seire... És ha eddig nem történt semmi, akkor most eljut az agyamig amit látok: Ennek a cicának a feje fölött a játékosokat jelző indikátor van...

Hamar megállt a lány és leült a padra a cica pedig rávetette magát egy sütire, és én pedig két kézzel kaptam is fel amint lehetett, majd magamhoz közel fogva kezdtem simogatni, de először egy gondba ütköztem ekkora cicust hogy simogassak amikor tartanom kell? Hát erre testi adottságaimat kihasználva találtam választ mellkasomhoz fogtam és alulról tartottam meg egyik kezemmel, amíg a jobbikkal a hátát kezdtem simogatni...
mondtam a cicus simizése közben:-nagyon örülök a találkozásnak!

Közben hagytam azért a már két ismerőst is beszélgetni és hacsak nem a cica meg nem próbál elszökni én dédelgetem és simogatom és gyúrmászom és hasonlók
-Jajj de édi cicus vagy, jajj de puha cicus vagy, jajj de szeret téged Liese!-dédelgettem őt.
Majd Chakna felé fordultam:
-Nem haragszol ha leülünk melléd?-kérdeztem és ha engedi leülünk, és én rögtön a pici aranyos mancsaival kezdek játszani, közben viszont igyekeztem felvenni a fonalat velük:
-akkor ti is hallottátok a pletykákat....
-Ő kissé misztikusnak mondja a helyet, de valóban van egy aurája ami csodálatossá teszi és nem elrettentővé... Viszont engem is az hívott ide ami téged Chakna, bár te jobban alkalmasnak tűnsz az ilyenre, mint én
Mondtam halál komolyan, mert tényleg úgy tűnt,hogy ő tapasztaltabb nálam....

Nehéz azonban már egy baráti körhöz hozzácsapódni, úgyhogy a szóváltásuk nekem inkább egy fej kapkodásban ki is merült, de azért jó volt az aranyos szemfedős cicát simogatni.

A szálitó eszközöm jelen esetben Chakna végre elövette a kekszet. Mint kiéhezett vad tigris vetettem rá magam. A fahéj illata mámoritó volt a számomra ezért egy kicsit óvatlan is lettem. Nem igazán figyeltem, de be kell, valljam nem is érdekelt mit beszélgetnek. Az első most a FAHÉJ és semmi más nem élvezhet elsőbbséget, hiszen ez nővérkém fahéjas keksze.
Amikor fel kap, az idegen hirtelen le merevedek. Egy pisszenés, egy moccanás annyit sem produkálok. Csak Chaknára nézek, zöld szemem kisé össze húzva. Ez fáj, hogy csak igy engeded csak úgy ide vetődött szőke fogdosón. Nem ment fel az sem, nem tudod én vagyok, ezt még vissza kapod.
- Hát pedig igazán tudhatnád a nevem!
Szolok Chaknára a lapos gonosz zöld tekintettemmel. Mikor ki esik a keksz darab a szamból és pixelekre bomlik, teljesen elborul az agyam. Nem dobot el a lány megszólalásom után. Akkor most kénytelen elengedni, mert mindenem járni kezdett elég vadul. Szabadulni akartam minél előbb a kekszem után ugrani a padra, mert ott még volt egy. A lányt is meg jutalmaztam pár szóval, és nem kíméltem.
- Édes a térded kalácsa, meg puha Liese. Nem engeded el a mancsom, lerágom a kezed!
Ha tudom még a mancsom is megrázom fenyegetően alaposan mindenki felé.
Mikor végre kiszabadulok, a padra ugrok az utolsó kekszért. Már ép falnám be, amikor lejár az idő korlát.
Igy egy pukkanás kíséretében megjelenik az igazi testem. Válig érő fekete haj, mi a szem kötős szemem és arcom javát takarja. Sápadt fehér bőr és egy szem zöld szem, ami mérgesen tekint körbe. Hátamon keresztben egy hatalmas pallos alatta egy fekete köpeny. Kezem emelkedik, szám nyílik, hogy eltüntessem a fahéjasz kekszem.
- Te lány! Az én vagy Chakna engedélye nélkül soha ne merj meg érinteni. Mai hibád elnézem, mert volt fahéjas keksz.
Chaknára pillantok és ajkamon egy halovány mosoly fut végig.
- Azért fájt nővérkém, hogy a hugicád nem ismered fel.
A férfi felé fordulok, és miközben kényelmesen elhelyezkedem és nyújtózom egyet.
- Hallod piszok nagy mázlid van, vagy ellenkezőleg. Három csajjal akadtál össze egy ilyen szép helyen.

A szőkeség kifejezetten csúnyán bánt a cicával… Kérdő-feddő tekintettel nézek rá: Ezt miért így kellett? Simogathatta volna szerencsétlen macsekot úgy is, hogy hagyja a sütit megenni…
Amikor Liese megkérdezi, hogy leülhet-e, mosolyogva bólintok.
Nos… A cica úgy látszik haonlóan élte meg a dolgot, mint ahogy én láttam, de rám is kicsit márges. Elkerekedett szemekkel meredek rá, amikor megszólal… Sei hangján o.o - Te jó ég! - szalad ki a számon, majd pár másodperc  múlva javítom a Liesnek adott választ.
- Ne haragudj…tényleg tudom a nevét… Ő Seishin… és fogalmam sincs hogy lett macska belőle… Merthogy… ő a fogadott húgom, ő is játékos…-
Ezután aggódva figyelem Seit, és amikor látom, hogy szabadulni próbál, finoman kiemelem Liese kezéből, mielőtt valamelyiküknek baja esne, és leteszem magam mellé a padra, a kekszhez… Merthogy azt szeretné megszerezni…
Na ekkor ér a következő sokk, mert a cica közben egy puffanással visszaváltozik Seié. Miután sikerült kiráznom a fejemből a sokkot, megkönnyebbülve megölelem a hugicámat.
- Hogy ismertelek volna fel, amikor cicaformában mászkálsz? - kérdezem védekezve, aztán közelebb hajolom Seihez, és a fülébe súgok - Kérlek, majd mutasd meg hogy csinálod - kacsintok rá mosolyogva. - Egyébként, Tachinak igaza van, tulajdonképpen megengedtem neki, hogy megsimogasson… - nem, nem a fiú oldalára álltam, csak figyelmeztetni akarom Seit, hogy ne vigye túlzásba.
Tachi kérdésére pedig csak a szemet forgatva reagálok. Mintha komolyan venné, hogy az én külön engedélyem kell hozzá. Hogy Seihez érjen… Báár… Lehet meg kellene tiltanom neki…
Tachi piszkálódására majdnem elnevetem magam, de kis komolyságot magamra erőltetve huncut és egyben számonkérő tekintettel nézek rá - más talán nem, de ő biztosan kiszúrja, hogy rájátszva a dologra - ami  üzeni, hogy "Te most átoknak neveztél?"
Úgy látszik van a Liesezel egy közös (?) tulajdonságunk, a kíváncsiság, ami nagyon különbözőképpen befolyásolhatja a viselkedésünket a személyiségünk többi részével párosítva… Kezdek kíváncsi lenni a lányra. 
- Részemről nem a te kalandodra vagyok kiváncsi, hanem arra, mit tudsz a kastélyról - öltöm ki a nyelvem Tachira. Másnál talán aggódnék, hogy ettől megsértőtdik… Ő viszont biztosan nem fog.

Nagyon meglepődtem azon, hogy a cica tud beszélni és ekkor csak még jobban megszerettem, de bármennyire is magamnál akartam tartani, sajnos kiszökött a kezemből.... Ettől annyira szomorú lettem, majdnem elsírtam magam ott helyben....
Majd amikor a cica olyan gonoszan szólt hozzám, tényleg pityeregni kezdtem és alig jött ki egy értelmes szó a számon:
-De-de-de ő-ő ott meg-megengedte, hogy, de mindegy, nem bántottalak, és-és annyira aranyos vagy nem tu-tudtam ellenállni....
Majd az sem segített amikor Tachi nyakon is vágott.... teljesen összeomlottam belül....
És visító sírásban tört ki belőlem, mind utolsó gondolatom:
-Ő mondta, hogy megsimogathatlak, és még durva sem voltam.... a sütit is ehetted, nem szeret engem senki!!!!
rogytam térdre a pad előtt kezeimből patakként folyt ki a könnyeim hosszú sora. A cicákat annyira szerettem, hogy amikor az így belém gázolt, azt hittem, hogy az összes gyűlöl engem, és ezt nem tudtam elviselni.....
Az a tudat, hogy végülis ő egy játékos volt, az sem segített rajtam....

-Nem szeretnek a cicák sem, és az emberek sem, mindenki magára hagyna engem!-és hatalmas bömbölés közepette futottam be a kastély udvarára, ahol egy bokor alá bújtam elcsendesedve, hogy ne lássam azokat akik, ahhoz képest, hogy még meg is kérdeztem és engedték is, és én kedves voltam, mégis bántottak, és lelkem egyik legkedvesebb dolgát vették el tőlem.....

Tachira nézek, nem mosolygok csak figyelem. Biztos vagyok benne, hogy valami perverz dolgon töri a fejét. Tuti gondolataiban már mindenki meztelen és öt kényezteti. Legalább is én úgy gondolom, ő azt szeretné, ha ez megtörténne.
- Tachi az tetszene, ha meg simogathatnál mi? Vegyük úgy, hogy megtörtént a múltkor a Rezesben.
Chaknára pillantok közben Tachira mutatok.
- Ez a szoknyabolond, a múltkor le tapizót RezesMacska Kocsmában!
Chakna mentegetőzik, hogy miért nem ismert fel. nem tudom elfogadjam-e, hisz úgy gondolom a szemkötő és a fahéj imádata elégé egyértelmű volt. Nem tudok haragudni rá, a mérgem már elszállt és a szőkeségre sem haragszom. Csak egyszerűen nem szeretem, ha hozzám ér egy idegen. Erre agyon is jó okom van, igaz talán más szemében buta dolog. Talán Chakna sem érti teljesen, de legalább elfogadja.
- Hát majd később, meg mutatom otthon. Egyébként nagyon egyszerű és meglepődtem milyen kevesen tudnak az ilyen dolgokról.
Ismét Chaknára pillantok lapos tekintettel szám sarkában apró mosoly. Következő szavakat kisé tettetett szomorúsággal mondom.
- Hát képes lennél oda lökni ennek a puhány szoknya mániásnak? Akkor inkább a szőke lányt választanám. Ő biztos nem a bugyim miatt akarna ölelgetni.
Ismét a fiúra pillantok, aki baráti alapon, nyakon legyinti a lányt.
- Te ha még egyszer ilyet csinálsz levágom a kolbászod!
Fenyegetem meg és fegyverem után is nyúlok, de fél utón mozdulatom lefagy. Szemem sarkából Chaknára pillantok, nem nyúlok, a fegyveremért csak ülök tovább, mint egy jó kislány, aki semmit nem csinált. Amikor a lány elsírta magát, elpanaszolta azt, ami szívet nyomja mintha egy tükröt láttam volna. Olyan mintha valami furcsa módon én lennék szőkében. Csak ölelésre vágyott, valakinek a társaságára, valamire, amit szeret. Talán ugyan olyan magányos, mint amilyen én voltam Chakna elött.
- Ehhjjj a francba már......
Felálok és Tachira majd Chaknára nézek, nagyot sóhajtok. Úgy érzem jobb, ha a lány után megy valaki és én magamra vállalom ezt a feladatott. Érzek némi szimpátiát iránta és van olyan dolog, amit szeretnék elmondani neki, de úgy fiú ne halja.
- Nővérkém, kérlek, vigyáz a szoknyabolondra és ne enged a kastélyhoz. Mindjárt jövünk vissza, ígérem, megpróbálok kedves lenni. Tudod, valamit szeretnék mondani a szöszinek, de nem akarom Tachi halja és tudja.
El is futottam Liese után, nincs nyomolvasás képeségem de tudtam hova szalad és bujt. Honnan tudtam, egyszerű puszta szintkülönbség. Szerencsére elég gyors voltam még épp lássam hova is bujt.
Le ültem a bokor elé és néztem a nyuszit, igen mert igy olyan volt, mint egy nyuszi és meg is szólítottam.
- He nem mászol ki hozzám beszélgetni, én mászok be melléd.
Ki jön, akkor nem bújok be mellé, de nem tudjon elszaladni megint a kezét, megfogom akár engedi akár nem.
- Figyelj, ha Chakna azonnal tudta volna, én vagyok az nem engedte volna, felvegyél. Pont, azért mert nem akarta, hogy bajod essen, mert igy láttásból is kedvel egy kicsit.
Elengedtem a kezét és próbáltam megtörölni az arcát, ha engedi. Közben elgondolkodtam, hogyan is tudnám megvigasztalni. Hiszen nem tud semmit ahhoz meg értse talán jobb, ha mutatok neki és mondok neki pár dolgot.
- Tudod, én nem szeretem, ha hozzám érnek és rám néznek. Mert régen nagyon sokat bántottak a betegségem miatt odakint.
Le veszem, a szem kötöm, de a szemem csukva van. A ruhadarabot kezemben tartom óvatosan.
- Azért hordom ezt a szemőköt vagy maszkot, hogy eltakarjam magam. Eddig csak Chaknának mutattam meg az arcom. Szóval érezd magad különlegesnek, és ha azt képzeled, senki nem kedvel akkor ostoba vagy. Ahogyan én is az voltam nagyon sokáig.
Félre kotortam a hajam és szem kötővel ideiglenesen össze fogta a hajam.
- Sokáig egyedül voltam, és nem volt senki, sem akiben bízhattam volna, mi után a barátaim mind meghaltak a szemeim elött. Hasonló kép gondoltam én is a dolgokat, ahogyan te most. Egyébként, ha nem árulod el senkinek meg osztok veled egy titkot, amit csak Chakna tud.
Tettem, mint egy mellékesen hozzá a mondandómhoz mosolyogva. Ekkor elő vettem egy pici a lánynak talán fura hangszert. Majd finoman bele fújtam és vidám meg nyugtató dallamra zendítettem. A dallam a falakon visszhangot verve, felerősödve még kintre is kihallatszik.

Tachi és Sei kis szóváltásba keveredik, amin kissé nevethetnékem támad. Ejnye már, ennyire nem jól sült el valakinek a találkozásuk? Tachi azért kap egy szúrós pillantást, mikor Sei azt állítja, hogy letapizta… A történetet viszont meghallgatnám, mert érdekes lehetett Sei reakciója. 
- Megbeszéltük - kacsintok Seire, aztán elnevetem magam tettetett szomorúságára.
- Csupán rádbízom, hogy engeded-e neki - igyekszem úrrá lenni a nevetésen.
Azt pedig, hogy rámordul Tachira amiért meglegyintette a kis szöszit, teljesen meg tudom érteni… Ő ilyen…
Eto… Most mi történt? Persze, Sei nem kímélte Lieset, de nem hittem volna, hogy ennyire a lelkére veszi szegény lány… Főleg, hogy voltaképpen Tachival mindketten mellé álltunk azzal kapcsolatban, hogy kapott tőlem engedélyt simogatni a cicát…
Amikor a lány sírva fakad egy pillanatig elkerekedett szemmel nézem… Azt is, hogy elszalad… Mire az eszemhez kapok, Sei feláll, és elindul… Amikor felém fordul látom a szemén, hogy mire készül… Legszívesebben vele mennék, hogy ott legyek, ha támogatásra van hozzá szüksége…A kérésére bólintok, és megkönnyebbülve látom, hogy Tachit nem is kell visszatartanom. Úgyhogy kelletlenül hátradőlök a padon
- Öt perc - jelentem ki szárazon - Ha addig nem jönnek vissza, utánuk megyünk - teszem hozzá, és csak ekkor fordulok kissé aggódó tekintettel Tachi felé. Nyugtalanít, hogy aggasztotta a terv, hogy felfedezzük a kastélyt…
- Nicsak, ki beszél - öltöm ki a nyelvem a fiúra, finoman öldalba bökve a könyökömmel, mikor közli, hogy a lányok fárasztóak. Tudja ő, hogy mire célzok
Unott arccal (oké oké, rájátszottam, de ez csak egy kicsit látszik…) hallgatom a lehetőségeket arra, hogy mit csináljunk addig, ameddig visszajönnek a lányok… Mi, meg a gerlepárok, he? Makó és Jeruzsálem… A mi… kapcsolatunk(?)... egyáltalán nem olyan. Az eddiginél sokkal valódibb unottsággal forgatom a szemem amikor felhozza Lieset, és a macskává változást… Most féltékenynek kellene lennem, vagy ellátnom tanácsokkal? Esetleg a feltétlen támogatásomról biztosítsam? Ha figyelne - öhm… láthatóan éppen máshol jártak a gondolatai - akkor ezt láthatná is az arcomon. Egyszerűen kifejezve, nem hatott meg hogy éppen más lányka fűzögetésén gondolkodik.
- Ha visszatértél a társaságomba, akkor gyere, nézzük meg, miért nem jöttek még ki - szólalok meg, ha öt perc elteltével sem jöttek ki a kertből.

Lelkem úgy éreztem nem jókor omlott össze, és ennek egy oka volt, az hogy eddigi életemben egy dolog volt amit tudtam és az az,hogy szeretem a cicákat. Mindenki eltűnt az eddigi életemből és nem volt akire tudtam volna támaszkodni.....
Sírva fakadtam akkor amikor a magányom utólért és nem tudtam ezt elviselni, így hamar a kastély területén kötöttem ki egy bokor aljában, sírva üldögéltem ott alul és lehet ez volt az ami miatt egy felém közeledő hang rám talált. Ő volt az a játékos aki eredetileg a cica volt....
-Kérlek egy picit egyedül kell maradnom....-mondtam neki elkeseredve és bár erre nem hallgatott azért jól esett a társasága, és nagyon örültem neki, hogy végül van aki mégis törődik velem. Mélyen legbelül talán azért jöttem erre a helyre, mert vége lehetett volna itt a szenvedésemnek, bár ez nem biztos......

Megragadta a kezemet és annyira meleg érzéssel töltött el, maga az érzés, hogy egy ember az, aki engem érint, hogy nem tudtam ellenállni és könnyező szemmel zokogva dőltem neki a vállához, kisírva minden bánatom
-Annyira de annyira hiányoznak nekem!- mondtam neki utalva a sok barátra és családtagra akit nem láthatok többet, ilyen vagy olyan oknál fogva....
Amikor az ifjú hölgy elkezdett mesélni a betegségéről, úgy éreztem neki szüksége van a szeretettre és bár még mindig sírtam, az ő meleg ölelése segített, ha egy kicsit is, de megnyugodni....
-pedig nem tűnsz betegnek nekem, és köszö-köszönöm, hogy itt vagy velem- mondtam neki megcsukló hanggal

Nem tudtam mi lelte a kint még hidegnek tűnő lányt, de abban biztos voltam, hogy egy cipőben járunk és ő is magányosnak érezte magát idebent....
Amikor levette a szemkötőjét viszont nem az várt ,mint amire gondoltam, Seishinnek azt hittem egy csúnya vágás vagy valami hasonló miatt vannak gondjai, de ehelyett egy csodálatos arc tárult elém, amit amikor megmutatott nekem én őt megint szorosan átöleltem, értve miről is beszél nekem.
-Köszönöm!-kis kihagyással folytatva elérzékenyült hangon- Sokat jelent nekem, hogy utánam jöttél- majd szép lassan az utolsó könnycsepp hagyta el a szememet, érezve neki elmondhatom mi bántja a lelkemet, pláne hogy ő is azt élte át amit én.
-Tudom miről beszélsz és átérzem a helyzetedet én sok- bár inkább tudtam, hogy egy barát az aki nagyon hiányzik a kintieken kívül -inkább a legjobb barátom hagyott itt.....
Annyira fáj...... vagy vagy inkább mérges vagyok rá emiatt.....
Majd az új barátom szemébe néztem amikor hátradőltem
- Te is meghallgattál engem bár idegen vagyok neked, és nem csak emiatt, szívesen meghallgatom bármit is osztanál meg velem, itt vagyok neked, ha szeretnéd.
Öleltem át szorosan újra kicsit sírva, de most inkább az öröm miatt történt, hisz éreztem végre van valaki a hosszú idő után, aki megért engem, bármily buta és esetlen is legyek.

Meg találtam és sikerült kirángatnom a bokorból. Na, jó ki jött ő finoman is szép szóval, bár tiltakozott. Még is érezte jobb, ha jön, mert én itt képes lennék akár napokig is el üldögélni.
- Nem
Csak egy szó, ami néha többet jelent több tucat mondatnál is. Mi közben a kezét fogtam teljesen eltört a mécsese. Lehet, bajban vagyok? Hogy kell egy ilyen mécsest újra össze ragasztani? Nem tudom, ezeket a válaszokat én nem vagyok ebben jó. Egyáltalán miért jöttem én ide utána?
Mikor a vállamnak dől zokogva egy pillanatra szobor merevé vállok. Meglepettségtől, és azért mert nem tudom, most mit is kellene csinálnom. Olyan régen volt már valakivel igy voltam össze kuporodva egy helyen, mint most vele. Óvatosan érek a hajához úgy mintha az tűz forró lenne. Majd finoman megölelem, az egész egy tétova ösztönös reakció volt. Hirtelen hasított belém, hogy mit is művelek. Ohh jézus itt egy bokor elött meg érintek egy idegent, nem is magamhoz ölelem. Még is mi a jó szagú van már velem? Puszta ösztönnek engedelmeskedve megölelek valakit, hát nem félek, túl közel kerülök hozzá? Persze Chakna ő más vele nem égettem meg magam, ez a lány még is egy idegen. Szavait halva ajkaimon szavak szöknek a szabadba. Közben az agyam, az énem egyik fele vadul tiltakozik. Kicsit olyan mintha két Hitomi vívna vad csatát az agyam egy szegletében.
- Tudom, nekem is hiányoznak a nyavalyások.
Hallgattam a szavait, de fejét testét már csak egy kézzel érintettem. Mikor mondta nem látszok betegnek keserű apró mosolyra húzódtak ajkaim. Kedves, hogy igy látja, de majd biztosan ő is ki gúnyol és csúfolni fog majd és később magamra hagy. Mert ugyan kinek kellene egy ilyen mutáns? Persze Chakna más volt, ez is jelezte ő kivételes egyéniség egyben megértő.
- Cöh ne köszöngess semmit. Tudod nem értem miért jöttem utánad, nem ilyen szoktam lenni.
Próbáltam kicsit vissza építeni az omladozó romos falból, ami köztem és a világ közt van, de a bennem zajló heves verekedés ige csak megtépázta újra a falam, a páncélom. Újra ki önti legbelsőbb érzéseit, látszik, vágyót már arra valakinek mind ezt elmondhassa. Még akkor is, ha talán nem is bízik benne annyira, mint szeretne.
- Én...
Már mondtam volna valamit, amikor hátra dőlt és át ölelt szorosan. Ki billentet egyensúlyomból és az oldalamon landoltam. Puff neki, itt fekszek közben meg szorosan ölel és már megint sír. Ne már most meg a mi a baj? Kicsit meg ijedtem hirtelen, valami baj van megint. A szavai mást súgtak most a fülembe és én pedig hittem neki.
- Azt mondod, hogy idegen, na, most azért tisztázzunk egy két dolgot. Én nem kedv, vagy is kedv arrgg.
Kicsit morgok, mint egy utcai alaposan fel idegesített kóbor és bolhás macska. Közben ösztönösen közelebb húzódok Liesehez, mert akarom a közelségét. Lehunyom zöld szemem is, hogy rendezni tudjam gondolataim.
Amint sikerül a nagy művelet egyenesen a szemeibe nézek, először lesem esik, mind két szemem nyitva. Az egyik a már megszokót zöld viszont a másik tengerkék. Mintha két ember arca osztozna egy ember arcán furcsa.
- Ha tetszik, ha nem én nehezen engedek magamhoz közel másokat, mert nem akarok újra elveszteni valakit, akit szeretek.
Csak most esik le, hogy a világot nem monoban, hanem sztereóban látom. Jobb kezem ijedten kék szemem elé kapom. Kicsit el is fordulok, már ha engedi Liese.
- Tudod régen sokat csúfoltak a betegségem miatt.
Csak ennyit mondok, és most már le esik, neki biztosan a szemfedő nem azért van sebet vagy mást takargasson. Azért van torz, mutáns mivoltom eltudjam rejteni.
Nem tudom mit fog reagálni, amig nem érkezik, válasz igyekszem az elmúlt pár apró pillanatot kiélvezni és elmémbe vésni.
-Lehet lassan vissza kellene menni, még végén a szoknya bolond Tachi rosszra fog gondolni.
Hirtelen eszembe jutott ötlettel próbáltam kivágni magam a helyzetből.

Aggódom igen… Amilyen állapotban Liese elrohant, még képes és butaságot csinál. Sei meg igyekszik visszatartani, amiből könnyen kisül, hogy mindketten bajba kerülnek. Ez az aggodalom pedig rányomta a bélyegét a hangulatomra.
Legszívesebben egy percet sem várnék, de nem csak azért, mert aggódom. Hanem mert én is hibás vagyok benne valamennyire, hogy szegény lány kiakadt. És őszintén szólva... Nem vagyok benne biztos, hogy Sei meg tudja-e nyugtatni... Vagy hogy a hugicámat hogy fogja érinteni, amire készült... Amikor nekem mutatta meg magát, akkor szüksége volt arra, hogy támogassam, és bátorítsam benne. Liese viszont nem igazán volt abban az állapotban, hogy ezt megtegye...
- Azt mondod, még annál is fárasztóbb tudsz lenni? - kérdezem meglepett arccal. Jól érzem hogy féltékenynek hitt?   Pedig csak az első találkozásunkra céloztam Én nem várom tőle, hogy más legyen miattam mások előtt, de ettől függetlenül nem fogok vidáman vigyorogni, és adni alá a lovat.
Neki más tervei vannak mint nekem… A vigyorából érzem, hogy az enyémeknek lőttek, úgyhogy aggódva gyorsan rápillantok a térképre. Sei úgy tűnik még a kertben van, és mintha már kifelé indulna. Biztosan nem tudom megállapítani, mert Tachi öhm… magához ragadta a kezdeményezést? Nem örülök neki, de nem ellenkezem, már csak azért sem, hogy ne üssem meg magam, mert leesek a kapálózás miatt…
- Azért elmondhatnád mire készülsz - mosolygok rá, kicsit enyhülten. Mert, ugye, Sei kifele indult a kertből.
Tudhatná, hogy nincs ellenemre a mókázás… Igazából viszont nem feltétlenül kell el is mondania, mert követve a kutakodó tekintetét kezdem érteni mit akar.

Nagyon örültem annak, hogy Sei ott volt velem akkor, és bár nem azt mondtam neki, hanem azt, hogy hagyjon egyedül, végülis ő tudta mit akar a lelkem igazából.
Bármennyire is éreztem az ő melegségét szeretetét és kedvességét, ő mégis valamiért egészen mást mutat a világ felé, ezt nem értettem benne egészen.
-Nembaaaj! nem érdekel milyen szoktál lenni, nekem sokat segítesz ezzel, hogy itt vagy velem! És tudom, hogy te is utánam akartál jönni, mert ahogy átölelsz-szorítom magamhoz óvatosan, majd lágy nyugtató hangon folytatom- érzem a lelked ritmusát.
És komolyan gondoltam, valamiért elzárkózott mindenkitől..... és ez nagyon szomorúvá tett.

Hallgattam a nem rég cica lány belső vivódó monológját, és én csak néztem és örültem, hogy velem van. Hiszen bármennyire is bizonygatja, hogy nem kedves mégis velem van és ő volt az aki utánam jött. Aranyosnak véltem a cica reakcióit rám, de jól esett, megnyugtatott.
-Megértem, teljesen megértem én is elvesztettem valakit aki közel állt hozzám, és nagyon fájt nekem....-mondtam szomorúan- de igyekszem a kérését teljesíteni
Majd láttam, hogy zavarja ahogy látom a szemeit és igyekeztem a keze után kapni és levetetni a szeméről azt.
-Miért akarod elrejteni a szép szemeidet? Nekem nagyon tetszel úgy ahogy vagy és ez nem betegség, hanem ettől leszel te az aki vagy, a csodaszép lány aki itt van most velem. -tudtam hogy őt bántja a szeme, de őszintén mondtam neki amit mondtam és így is gondolom!
-nagyon tetszel így nekem Seishin kérlek ne bújj el előlem.....-néztem a két szemébe őszintén mosolyogva és ha engedi egy nagy öleléssel erősítem meg benne ezt.
-Még maradjunk nagyok ők mááár.....