Kastély

Jelzés értékű, hogy Sei nem kér belőle, hogy közelebb menjünk. Én nem bánom… Így nem furdal a lelkiismeretem amiatt, hogy beleavatkozom az alakuló kapcsolatukba (?) Mármint... furdalna, de csak annyira, hogy Tachi társasága feledtetni tudja velem. 
A pimaszságon keresztül szerettem volna jelezni valamit a fiúnak, de nem igazán tudom megállapítani, hogy vette-e a lapot... Sokminden történt az első találkozásunk óta, aminek vannak külső jelei is... Többek között a céhjelzés a fejem fölött, és az, hogy Sei ilyen közel van hozzám. Nyiltan nem mondanám ki, de szerettem volna tudtára adni, hogy a fal, amit akkor körém állított a múlt... Leomlott.
Hogy ez jelent-e kettőnkre nézve bármit... azt nem tudom.
Elkapom ugyan hugicám segélykérő pillantását, de nem igazán van időm segíteni, mert a heccelődésemnek komoly következményei akadnak. Rövid úton a kendőn találom magam, és Tachi meg is csókol… Az említett két hiba közül az egyik azt hiszem ki lett javítva. Talán még azt is mondhatni, hogy hiányzott a csókja... Mosolyogós szemmel viszonzom is.
Már nyitnám a szám, hogy válaszoljak, de engem is kizökkent Liese bocsánatkérése. Tachi megelőz, úgyhogy én már csak helyeslően bólogatok a szavaira. Még így, félszemmel nézve is láttam, hogy a húgom nem haragszik, csak meglepődött, mert hirtelen érte a dolog. Látszik, hogy nem igazán ismerik még egymást…De azt hiszem, elolvadok annyira cukik… Na jó, azért nem, mindenesetre tényleg elpárolog belőlem a helyzet miatti enyhe feszültség. Sei megint átváltozott cicává… Belemerülök a lányok figyelésébe, úgyhogy Tachi szavai némi fáziskéséssel jutnak el a tudatomig.
- Még meg is köszönném, ha te nem viselkednél úgy, mint egy kamaszlány - mosolyodom el - Nem illene hozzád… bár… - gondolkodom el látványosan. - Egyébként igazad van, sajnos én nem tudnék cicává változni. - közlöm szélesen mosolyogva. Beleértheti akár azt, hogy egyébként akarnék, akár azt, hogy nem cica lenni…  Az mindenesetre biztos, hogy nem illene hozzám.

Nagyon zavarban voltam akkor és ott, nem tudtam mi fog történni... Legnagyobb szerencsémre nem vétkeztem túl nagyot, ez nagyon megnyugtató volt....

És az egészben az volt a legjobb, hogy Seishin megint cicává változott, nagyon szeretem a cicákat, nyuszikat, mókusokat, mindent ami pici és aranyos és cuki és lehet fogdosni az ölemben. Megfogtam a cicust és egy nózipuszit adtam neki rákvörösen, nem mindig tudom mit kell tennem, de azért igyekszem... Tachi szavaira felpillantok rá és őszinte mosollyal jelzem, hogy igen szerintem sem haragszik.
Bár ezt honnan tudhatnám, lányokkal sosem voltam ilyen helyzetben, ezt a pasiknak kell tudni, hogy mi az ábra.....

Nagyon kellemetlen volt a szituáció nekem, és tényleg túlreagáltam.... megint... ez volt a legszörnyűbb az egészben, de legalább most minden rendben volt.....

Ilyenkor a fejemben mintha ezer meg ezer ember jajveszékelése hangozna fel egyszerre, de legfőbbképp édesanyám fenyítő kezét látom, ami bár sosem ért hozzám úgy vagy ilyesmi, de szavai mindig bennem maradnak....
~Mindig jó kislány leszek és igyekszem nem szégyent hozni rátok~Ez oly sokszor hangzott el, hogy végül megragadt és elzártam magamban sokmindent, ez az ami miatt Seishint nem merem most csak nagyon óvatosan szinte már remegő kézzel simogatni, és nagyon vigyázok vele mit mondok az esetek nagy részében....
-Chaknáék is jól elvannak-halkan susogtam a cicának az ölemben nem akartam őket megzavarni, és egyébként is el voltam foglalva a cukorfalattal az ölemben, neki adtam mindenem akkor ott hátradőltem a fűben és úgy simogattam a fejecskéjét és a hátát
-Seishin tudod nagyon szép vagy így cica formában, de az igazi valód mégszebb!- mondtam neki halkan de határozottan.
És tényleg így gondolom, bár szeretem az állatokat és Sei cicát is, most úgy éreztem az igazival szeretnék együtt lenni, és nagyon nagyon jó lett volna átölelni őt, de most vigyázva és figyelve hova teszem a kezem!

Furcsa volt, ahogy Liese simizett, nem az érintése volt a furcsa, ha nem az ahogyan végig simított rajtam. A jelenlegi állapotom miatt volt fura, mert úgy éreztem sok helyen ér hozzám egyszere.
Nem értem miért kicsit olyan mintha még sem a testem simogatná. Mintha én egy szellem lennék, és mikor hozzám ér ujjai lelkem húrjait pendítik meg. Csak a fejem érinti, de egy fura jól eső bizsergés villám ként szalad végig a gerincemen. A mellkasom pedig össze szorul. Mikor épp nem érint, epekedve vágyom az újabb adagot.
- Igen....
Suttogom halkan elhaló hangon, mert a közelsége valósággal sokkol. Nem említi nővérem is a közelben van nem is tudnám. Mert vannak olyan pillanatok, amikor mintha minden meg szűnne létezni ebben a romlott virtuális világban. A sötétségben csak egy fénysugár lenne.
- Mond Liese te elfogadsz, olyannak amilyen vagyok? Még akkor is elfogadnál és... és..-Kissé félre nézek, és ha most rendes formában lennék, biztosan elpirulnék.- szeretnél ha tudnád, nem vagyok olyan jó mint aminek hiszel?
A kérdésem fontos volt, bár biztos nem igen tudja mire vélni. A gyűrűm leveszem és el teszem. Az eredmény sem marad el, egészen közel kerülök Liesehez szinte érezheti pixeljeim melegét. Szinte csak centikre vagyunk egymástól, és nini, az ott nem egy szikra volt? Remélem nem fog megrázni, hogy aztán minden hajam égnek állítsa.
Amikor ki mondja a szavakat, azokat a dicsérő szavakat, nem birok magammal és magamhoz húzom, szorosan ölelhessem.

Igyekszem egyszerre figyelni mindenre… De most valahogy nem igazán megy… Sei és Liese ha jól látom egymáson kívül minden mást elfelejtettek... És ha őszinte akarok lenni, nekem is nehezemre esik nem megfeledkezni róluk… Most mégjobban élvezem Tachi társaságát, mint amikor először találkoztunk… Felszabadultabb tudok leni.
Megint szemtelekedik, de… Most az a pimasz vigyora valahogy más… Boldogabb… Ettől pedig az én mosolyom is kifényesedik… Csak tudnám mit kellene ahhoz csinálnom, hogy ne csak a pimasz vigyor mögött látszódjon halványan valami boldogság… Na meg hogy ennél gyakrabban…
A gondolatra, hogy cicává változik majdnem elnevetem magam. Vicces lenne ezt a sok szemtelenséget egy aranyos macskától hallani…
- Hanem? - kérdezek vissza mosolyogva- mi lennék, ha át tudnál változtatni? - most semmi pimasz, vagy kihívó nincs sem a hangomban, sem az arckifejezésemben. Egyszerűen érdeklődés érezhető rajtam. Nem az a fajta kíváncsiság, ami miatt akkor vele töltöttem a napot… Most nem a kirakós darabkáit keresem, és nem is vagyok olyan óvatos.
Követem az irányt amerre int a fejébe, és hamar összeáll, hogy a céhre gondol.
- Így fogod fel a céhet? - kérdezek vissza, aztán válaszolok rendesen is- Sokminden történ mióta találkoztunk - mosolygok - Én úgy fogalmaznék, otthont találtam - kimondtam én ezt már hangosan ezelőtt? Nem mintha titok lenne… Nagyon halványan érezhető  a boldogság mellett a szomorúság is rajtam, ahogy erről beszélek.
Megint rápillantok Seire és Liesere… Nem igazán jó ez így… Közösen is vagyunk, meg nem is…  Ha viszont most odamennék, őket biztosan megzavarnám, és nagyon nagyon nem akarom a kettőnk közötti hangulatot sem megtörni… Úgyhogy egyelőre hagyom, hogy maguktól alakuljanak az események

Ez a lány nagyon furán reagált, néha úgy éreztem, mintha mintha nem is rendes ember lenne... Bár nem ismerem őt annyira ez igaz, és először látom őt, mégis úgy érzem egy a dallamunk, egy a lelkünk hullámhossza. Mint régen egy másik kedves barátnőmmel, de ez mégis valahogy más, és nem tudom miben.
Sokkoló kérdést tesz fel nekem, amit nem tudok hova tenni, így csak kikerekedett szemmel nézek rá
-Mire-mire gondolsz, hogy nem vagy olyan jó?-nem értettem a dolgot és nem is tudom mire gondolhatott.
Vagy esetleg amikor Tachi indikátora és ő ránézett? ugye nem arra gondol, hogy sokakkal végzett csak azért mert?!
Nem tudom mit tennék, ha végül kiderülne, hogy mégis így van, mert nekem sem múlott sokon, hogy elpirisodjon az a kis izé odafent, és ő nem is tudja...
Mondjuk lehet nem is baj, végülis azóta is bánom nem én tettem meg előbb velük, minthogy....
Itt ráztam meg a fejemet és űztem el a rossz gondolatokat.
-Seishin nem tudom mit tehettél, de amíg nem előttem vagy velem... addig nem hiszem érdekelne nagyon...
Mondtam bátortalanul, azon filózva mit titkolhat el, vajon köze van a fura reakcióihoz, vagy ahhoz csak a szemének van köze?
Nem tudom miért, de belül zavarni kezdett, eddig sosem gondolkodtam el ezen én vajon milyennek látszom kívülről, milyen lehetek idebent, mit gondolnak rólam. Egyszer úgyis lesz valaki aki tükröt tesz elém és megmutatja az igazságot nekem.... Remélem.