Re: [Küldetés] Last Sixteen

by **Atoru** Hétf. Ápr. 20 2015, 20:53

Volt valami abban, amit Antonius mondott, de egy kicsit még mindig evett a méreg, amiért ilyen vakmerőek. Bár az is lehet, hogy Hinari kifejezése jobb rá. Meggondolatlan. Igen, ez jobban illik a Duel Princess-re. Esetleg még mondhatnám azt is, hogy túlságosan elszánt, és azt hiszi, hogy mindenképpen nyerni fog... Nem ez kizárt. Túlságosan is profi, így nem eshet bele ebbe a hibába. Gondolom.
Közben sorsolt a gép, minő meglepetés, mi jöttünk. Ha mi is bent maradunk, akkor négy csapat lesz. Ezzel lesz egy elődöntő, aztán utána a döntő. Ha eljutunk odáig...
Ez mégis milyen hozzáállás a részemről? >< Még szép, hogy eljutunk. El kell jutnunk. Ha másért nem is, Hinari miatt. Freya profi, még Antonius nélkül is legyűrt kettő ellenfelet. Vajon mi lenne, ha a férfi is beszállna? Instantwin, gondolom. Azonban teljesen mindegy, hogy eljutunk-e, vagy az, hogy nyerünk-e. Már a próbálkozás is elég, én azt mondom. Azonban ennek ellenére illene legalább a Freya és Antonius elleni párharcig eljutni.
Mindeközben az ellen is leért a küzdőtérre, és már most látszott az, amit küzdőtársam említett. Tekintve, hogy én vagyok a tapasztalatlanabb, inkább rá hagyom most a taktikát, és nem fogok semmi önálló manővert végrehajtani. Bent kell maradnunk, és lehet, hogy csak így van esélyünk.
És valóban nem állt jól a szénánk. A tudás a legnagyobb fegyver. Ha tudják Hinari képességeit, akkor máris előnnyel indulnak. A hírnév átka...
- Rendben, értettem. - bólintok a lánynak. Tehát én fogok foglalkozni az idomárral és a békucival. Ez így nekem dupla szívás, hogy éljek a kifejezéssel, mert kétszer annyi képességük van. Emellett pedig a békát nem lehet támadni, így egy hölgyeménnyel fogok párbajozni. De Hinari mondta, hogy segíteni fog, így nem aggódom.
És most félre kell dobnom a lovagiasságot is, és a győzelemre koncentrálni. Mint ahogyan Aysénél tettem, vagy Akatsuki ellen. Ez sem lesz más. És ugyanúgy lány ellen küzdök, mint eddig minden alkalommal... A sors nagyon nem szerethet engem. >.>

by **Hinari** Hétf. Ápr. 27 2015, 16:46

Mint azt sejteni lehetett, én voltam négyünk közül a leggyorsabb, ám egyelőre jobb volt helyben maradni: érdekelt, ellenfeleink merre indulnak, hátrány pedig nem származhatott ebből, hiszen az első csapásuk előtt már énis odaértem, ahová kellett. Jelen esetben az árnyharcos és Atoru közé, ugyanis a férfi őt támadta, próbálva megkerülni engem. Ha hagytam volna. Viszonylag egyszerű volt őt megtorpanásra késztetni, és ha nem akart ütemet és egyben kört veszteni, felém kellett lendítenie a késeit. Két, különböző irányból érkező, de Miri támadásaihoz képest nevetségesen kiszámítható próbálkozás, egyik a Katana élén csattant, a másik a levegőt suhintotta. Szemem sarkából pedig még pont el tudtam csípni a felém lendülő idomárt és a kisállatot, illetve annak nyelvét, ám ahogy beúszott a fiú a látóterembe, úgy koncentráltam én is inkább egy pontos, precíz vágásra, ami mintegy fél pillanattal később, vörös csíkban végződött a férfi oldalán. S a találattal egyidőben, fémes koppanás a padlón, valamint a tinilány alakja, ahogy egy kicsit még bosszankodik, de lassítás nélkül ugrik felém. Kitámasztottam, igazítva a pozíciómon, majd hátrálás helyett feléje lendültem, a fegyveremet végig kettőnk között tartva, úgy intézve, hogy ne találhasson el, de a leérkezését nehezítse a társa, aki ekkorra már mögöttem volt. Igaz, az árnyharcos sem volt ostoba, egy egyszerű hátrálással elég teret adott a lánynak, s miközben amaz fordult, nekem volt egy lélegzetvételnyi szünetem, hogy felmérjem a helyzetet.
Túl egy kupacban voltak ők hárman, ami az árnyharcosoknak kedvezett, ám én továbbra sem hagytam, hogy Ato a kaszttársával nézzen szembe: úgy gondoltam, a harcban annyira nem jártas idomár könnyebb feladat lesz számára, ám az első találat után kénytelen voltam átértékelni a helyzetet: a fiúnak már az életcsíkjából is ment le, a béka pedig újból felém öltötte hosszú nyelvét, mellyel – az idomárja erejét elnézve – aligha sebezni akart volna. Így nem is tartottam nagyon egy esetleges találattól, ám ha a Katana nem szól, lehet későn veszem észre, mi is az igazi célpont. Le akar fegyverezni. Így már érthető volt az előző hang is, én pedig maximális koncentrációval, egyetlen szó nélkül húztam el a Katanát az útból, egy kézbe véve őt, a másikkal pedig egészen egyszerűen rámarkoltam az óriásbéka nyelvére, szorosan tartva azt magam előtt. Ekkor került elém az árnyharcos, s ahogy újabb csapásokat indított, én a bal lábamat előrecsúsztatva tartottam feszítve a rögtönzött kötelet, jobb híján az öklömet izzítva, azzal találva be neki újból, az előző után már majdnem sárgába víve az életcsíkját. Lila fal villant, ahogy az egyik kés helyettem a védekezésül használt és jelen állás szerint immortal pet testrészét érte el, s ennek a momentumnak egyetlen hátulütője az volt, hogy ezek után már maga a kisállat is megelégelte a helyzetet, igyekezve kiszabadítani magát, s hiába tartottam ellent, a második kés halovány csíkot húzott a bal kezemen. Egy gyors pillantás az életsávomra, ami meg sem moccant, majd elengedtem a békát, beléhasítva a meglepődött férfiba, megmutatva végre a valódi sebességem. Közepes erő, nagy gyorsaság de kevés élet, s valószínű specet is aktivált volna, ha nem akadályozza meg a rendszer. Így azonban innentől csak mint néző szemlélhette tovább társa küzdelmét, aki Atorut ütötte ezidáig, elég jó arányban, ahogy a fiú életét néztem. Rögtön át is vettem a tank szerepét, a lány viszont talán ha egyszer talált el ezután, a vártnál azonban mégis tovább tartott a harc: a lánynak több élete volt, mint arra számítani lehetett. A harc kimenetele innentől persze nem volt kérdéses: kettő az egy ellen, azaz három a kettő ellen még ő sem tudott sokáig helyt állni, s én hamarosan már vidáman s a meccs hevétől egy kicsit kipirultan mosolyogtam rá Atorura, miközben kihirdették a győzteseket. Fölfelé egész ezidáig nem néztem, s most is csak egy kósza pillantást vetettem Freya irányába, gyorsan el is kapva a tekintetem, óvatosan csúsztatva vissza a Katanát a tokjába.

by **Atoru** Kedd Ápr. 28 2015, 20:36

Már kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ez a harc. Éreztem, hogy egy kicsit idegesebb leszek, és mintha adrenalin is szétáradt volna testemben, amit nem csodálok. Az egyik legnagyobb céhvezér oldalán harcolhatok, aki akkora hírnévnek örvendhet, mint Anatole Saito, az Artes céhvezére... Rendben, talán csak hasonló hírnévvel. Bár lehet, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy én példaképemnek tekintem a híres harcost. Amíg nem ismertem személyesen is, addig nem tudtam, hogy milyen lehet, mindössze a szóbeszédekre hagyatkozhattam... Azonban azok sehol sem voltak ahhoz képest, amilyen valójában.
Azonban most nem erről kéne beszélnem, ugye? Gihihi, sajnos szokásom terelni a témát, ezer bocsánat.
Tehát éppen egy kettő a kettő ellen küzdelemben vettünk részt. Hinari a lelkemre kötötte, hogy ne az árnyharcossal foglalkozzak, hanem az idomár lánnyal. Ezért aztán nem is törődtem azzal, hogy a kések mestere rám fókuszál, mert hallottam, hogy a híres-neves céhvezér felfogja a csapásokat. Így nem maradt más dolgom, mint megkerülni a békucit, és bevinni egy csapást az idomárnak...
... Azonban egy dologgal nem számoltam: A béka célpontja nem én voltam, hanem Hinari. Tekintve, hogy ő most az árnyharcossal volt elfoglalva, rám hárult a feladat, hogy felfogjam a csapást. Szerencsémre a béka nyelvét fel tudtam fogni az egyik késemmel, azonban egyszer csak a béka rántott rajta egyet, és a következő pillanatban csak annyira figyelek fel, hogy az egyik késem a földön landolt. Azonban ez sem tántorít el a célomtól, és sikerül bevinnem egy csapást a lánynak, aki leeresztette a védelmét. Azonban ezután már kaptam is egy válaszcsapást tőle, ami még az életemet is levitte. Még szerencse, hogy ennyit tettem életerőre, mert most gondban lennék. Közben a hátam mögé lesek, hogy mi újság a békával, és Hinarival, de amint látom jól elboldogul vele. Nagy eséllyel arra is rájött már, hogy mit tud a pet, így nincs más dolgom, mint az idomárral foglalkozni. És bár egy kicsit ki kell használnom az akrobatikámat is, de így újabb kettő csapást viszek be a lánynak, amire korántsem vagyok büszke. Rolling Eyes

A szemem sarkából láttam, hogy Hinari közelít, ám még mielőtt ideérhetett volna még gyorsan próbáltam a pusztakezemmel megütni az idomárt, míg a másik kezemben a késsel arra szúrtam, amerre éppen kitért. És bár ezután már egyértelmű volt, hogy ki fog nyerni, nekem mégis jólesett, hogy láttam: Az idomár életébe is bele tudtam sebezni. És habár eléggé kifárasztott az ütközet... Mégis élveztem. Megmerem kockáztatni, hogy eddig kevés jobb harcban volt részben. És jól tudom, hogy nem ez lesz az utolsó.
Örömmel viszonoztam Hinari mosolyát, és miközben fellépdeltünk a lépcsőkön, már alig vártam, hogy eljöjjön a következő küzdelem.

by **Cardinal** Pént. Május 01 2015, 15:48

Freya amint ránézel, Hinari, a szeme alatt lehúzza a bőrt, és nyelvet ölt rád, a szájáról pedig könnyen leolvashatod, hogy gyengusnak tartja a produkciótokat a győzelem ellenére. Most, hogy a kezdeti feszültség mindenkinél elmúlt, lassan kialakult egy-két kisebb csoport, és beszédbe elegyedtek egymással mások is: diadalmas és legyőzött riválisok, vagy éppen vesztesek osztják meg egymással tapasztalataikat. A győztesek azonban elhatárolódnak egymástól, leszámítva legalábbis titeket és a Freya-Antonius párost.
- Lehetséges, hogy egymás útjába kerülünk hamarosan - közli a férfi, amint felsétáltok a lépcsőn, vagyis a korábbiakból kiindulva valószínűleg nem titeket tart a második legerősebb párosnak - Azonban remélem, hogy a hölgyekkel sorsolnak össze titeket, és megosztjátok velünk a tapasztalataitokat a vereségetek követően - teszi hozzá. Cseppet sem arrogáns a hangsúlya, egyszerűen tényeket közöl. Freya pedig eközben csak lopva pillant rátok. Van egy kis időtök pihenni, megpróbálhattok kommunikációt kezdeményezni. A következő sorsolásig úgy fest, van még pár perc.

by **Hinari** Pént. Május 01 2015, 16:19

Halovány, talán sokat sejtető mosoly, talán másnak tekintették mindketten, igazság szerint nem annyira számított. Tisztában voltam vele, hogy alig használtam fel abból, amit valójában tudok, képességet sem aktiváltam, nem volt rá szükség. Nem volt célunk megalázó vereséget mérni senki ártatlanra, s a lány reakciója után majdnem elnevettem magam, amikor felfedeztem, hogy ő tényleg ezt várta el. Mindenesetre annyit meg tudtam állapítani, hogy erősödhetett a párbajunk óta, és hogy Antonius sem volt gyenge, Atorunál egészen biztosan nem. Szavai is ezt sejtették, most azonban ésszerűbb volt nem felelni semmi olyasmit, amiből a férfi bármit is kikövetkeztethet: tulajdonképpen azt gondolt, amit akart.
- Miért segítenék győzni annak, akinek csak önmaga számít? – feleltem kérdéssel a válasz helyett, semmi él nélkül, érdeklődő stílusban tekintve rá, korábbi szavaira utalva – Olyannak kell győznie, akinek érdeke a többi játékos védelme is, s bár a többiekről nem tudok semmit, rólatok már van elképzelésem – ártatlan mosoly, belül azonban fölöttébb feszült voltam, vissza-visszagondolva a múlt eseményeire, s hiába próbáltam kirázni a fejemből, csak vissza-visszatértek a gondolatok. Mindent az önös célért, mi? Mindent. Gyilkolást, manipulálást, emberek tönkretételét, sőt, akár a saját életük feláldozását is. Ez az egész abszurd volt. S kezdtem egyre inkább azt érezni, Freya kérése Kuromajo felé is csak maga miatt volt, előttünk rejtett okok miatt. Tovább mentem, pillantásom találkozott a lányéval, fürkészőn néztem rá, s érdekelt, úgy megkérdeztem volna tőle, hogy akkor, ott, mégis miért döntött az életünk mellett. Elsétáltam mellettük, remélve, hogy Atoru sem veszi fel a lenézést, szó nélkül fektetve két alkarom az erkély párkányára, államat rájuk támasztva nézve lefele. A párostól jó két-három méterre. Nem érdekeltek többé. Nem voltunk azonos hullámhosszon, s aligha hittem, hogy valaha is leszünk. A torna végkimenetele sokkal jobban aggasztott most.

by **Atoru** Vas. Május 03 2015, 20:14

Amint véget ért a meccs, nem fogadott minket sem üdvrivalgás, sem taps, még egy "Szép volt" kiáltás sem. Felfelé menet még Antonius is rátesz erre egy lapáttal, közölve, hogy nem tart minket olyan jónak, hogy másodikok lehessünk. Azonban ezt kijavítanám. Hinari van elég jó mindkettőjükhöz, egyedül velem van a gond. Az én tizenhatos szintemmel fel sem vehetem a versenyt az ő... Mekkora lehet a szintje? Harminc? Harmincöt? Meglehet, hogy Shu magát tartja a legnagyobb szintűnek minden ismerőse közül, azonban szerintem a céhvezérek többségének nagyobb nála a szintje.
És én még az ő szintjéhez sem érek fel. Amikor a párbajoztunk, mozdulni sem tudtam, Timidus azon nyomban leterített és végzett velem. Azóta pedig még többet fejlődött, és még erősebb lett.
Ez... nekem túl gyors. Úgy érzem, tartani kéne a tempót, de nem bírom. Pedig van kit megvédeni. A barátaim, a céhtársaim, Kokoro... Mindegyikőjüknek kell segítség, és én nem tudok segíteni nekik.
Persze ez eléggé depresszív felfogás, mit ne mondjak. Hinarinak pedig igaza van. Nem az a lényeg, hogy mekkora erőd van, hanem az, hogy mire használod. És valóban olyannak kéne nyernie, aki jóra használja. Az igazság mindig győzedelmeskedik...
Azonban nem tudtam nem észrevenni a lányon egy kissé a feszültséget. Valami történt közte, és Freya között. Valami, ami miatt Freya szó szerint pengeélen táncol, hála egy gonosz kardnak. Eddig nem hittem volna, hogy egy tárgy lehet gonosz, de most már biztos vagyok benne. Hiába mondjuk, hogy ez egy játék... Ez inkább egy Virtuális Valóság. És a Duel Princess az életét tenné fel, hogy erőhöz jusson.
- Mondd, Hinari... Mi történt közted és Freya között? - kérdezem meg kíváncsian és elgondolkodva a lánytól, miközben figyeltem a lassan elkezdődő harcot is. Ha nyernek, ha veszítenek, minél többet meg kell tudnom a harcmodorukról. Mondjuk Freya elég kemény dió lesz, mert nem hagyhatjuk meghalni... De ez még nem esedékes gond. És ki tudja? Talán őt is megmenthetjük és Hinarival való kapcsolatukat is helyrehozhatjuk. Én legalábbis ebben reménykedem.

by **Cardinal** Pént. Május 08 2015, 20:56

Antonius fél szemét Hinarira veti, de csak egy pillanatra, utána visszatér a tábla, vagy a többi rivális tanulmányozásához. Azonban reagálni nem felejt el.
- Meglepő módon pár perce még önként ajánlottad fel a segítséged - mosolyodik el lágyan - Ugyanakkor nem hibáztatlak azért, amit gondolsz. Bár valószínűleg nem fogsz nekem hinni, de egyikünk sem rossz ember... vagy legalábbis nem a saját hibájából - teszi hozzá, aztán feléd fordul, és kinyitja mind a két szemét.
- Amit teszel a céheddel az elismerésre méltó, de belegondoltál már vajon abba, hogy akiket bezársz egy kazamata-börtönbe, azokkal mi lesz? Történetesen ismerem a sorsát az egyik vörös indikátorosnak: egyetlen napig sem húzta ott, néhány óra múlva kihúzta a rendszer a nevét a kőtáblán. Bizonyára megvédtél a tetteddel néhány embert, talán egy tucatnyit is, vagy kettőt, de ezzel együtt egy másik életről lemondtál. Megéri vajon? Az éremnek minden esetben két oldala van, Hinari-san - pillant rád komoly tekintettel, majd újra elterelődik a figyelme.
Freya időközben mindvégig Atorut nézi, szinte szuggerál és látszik rajta, hogy legszívesebben előadná a maga verzióját, de valami, egészen pontosan Hinari jelenléte mégis visszatartja attól, hogy két szónál többet fecséreljen a témára. Viszont közben meg elkezdenek pörögni a táblán a nevek, ugyebár összesen négy pár, és miután megjelenik Freya és Antonius neve, az izgalom a tetőfokára hág: vajon Hinari/Atoru lesz az alsó sorban vagy a másik gyengébbnek titulált páros? Nos, végül egyik sem, a Kurumi/Orime kiírás pedig a rezzenéstelen arcú Antoniusból is kicsal egy szemöldökfelvonást.

by **Hinari** Pént. Május 08 2015, 23:29

- Igen – ismertem el – Abban, hogy megfejtsük, mi folyik itt.
Nem pedig a győzelemben – üzentem a pillantásommal, szavak nélkül – Nem abban, hogy ti, és csak ti sétáljatok ki innen. Hisz mi más számított volna nekik, mint saját maguk? Meg is mondta. Nem is szégyelli. Elfordítottam a pillantásom. De miért is tenné? Kifogások. Persze. Nem a saját hibájából. Mindenki más felelős, de ők, ők nem. Ajkaimba haraptam, próbáltam elnyomni a dühöt, amit ez előtt oly sokszor sikerült már. Ám most nem. Nem érdekelt, ki hallja és ki nem, de tovább nem állhattam ezt a nyugodtságot, amivel Antonius a helyzetet volt képes kezelni. Lehet, legbelül irigykedtem is rá kicsit, ám elég volt csak rájuk pillantani, hogy felülkerekedjen rajtam az ingerültség. Őmiatta. A szavai miatt. És minden miatt, ami ősszel abban a teremben történt.
- Mert te annyira ismersz engem, ugye!? – hangom élesen csattant a beállt csöndben - Gondolom tudod, mit hogyan és miért teszek, hisz biztos ez is oda volt írva a pontjaim és a képességeim leírása mellé akkor, nemdebár!? – megszorítottam a korlátot, várva pár másodpercet, letörölve dühtől csillogó szemeim – Nem szoktunk senkit ok nélkül oda küldeni, minden piros indikátorost, akivel csak szembetalálkozunk – hangom immáron higgadt volt és halk, de mélységesen hűvös – És nekik is adunk esélyt a túlélésre, azzal, hogy nem öljük meg őket, még akkor sem, ha ők ezt tették másokkal. Saját szórakozásból meg főleg nem… vagy csupán a „játék” kedvéért – imitáltam az idézőjelet, gyűlölettel ejtve ki minden szót, s bár lehet a férfi nem értette a célzást, Freyának biztosan meg kellett. Egyáltalán, hogy merészel számon kérni rajtam bármit is, azok után, amit a társai műveltek? Hátat fordítottam nekik, behunyva szemeim. Pontosan tudtam, hogy nem lehet odalent könnyű. Hogy akiket én küldtem börtönbe, a felük már nem él. De inkább ők, mint az ártatlanok, és ha nem vagyok életveszélyben, még arra is szoktam időt szánni, hogy élelmet és vizet küldjek át nekik, a kristály aktiválása előtt. Mert ők is emberek, és igen, Antonius jól mondta… a legtöbben nem a saját hibájukból váltak olyanná, akik. Szerintük én nem tudtam ezt? Egyáltalán, mit gondolhatnak rólam?
- De rendben, mondd el az érem másik oldalát is – mondtam, hirtelen fordulva feléjük, cseppet sem követelőző hangnemben - Hogy vajon miért nem kéne elítélnem azt, aki elrabol másokat, hogy utána mindenfélét rájuk kényszerítsen? Előttük öletve meg egy embert, csak azért, mert nem fogadták el minden szavát? Vagy azokat, akik önként vagy érdekből segítenek az ilyeneknek és tartanak velük? Mert érdekelne, tényleg – kérdeztem nyílt, de szkeptikus érdeklődéssel, ám jól tudtam, hogy nem fog tudni mit válaszolni. Tulajdonképpen mindegy is volt. Bármit is mondott. Ők már döntöttek, ilyen vagy olyan okokból, s talán nem lettem volna képes így megnyugodni, ha az az aprócska gondolat nem férkőzik a fejembe, Szophieról és Kazumáról. Összeszorítottam a fogaim, próbálva visszanyelni a torkomban növekvő gombócot, s most először, egy kicsit egyaránt haragudtam magamra és az előttem álló párosra; és a tehetetlenségre, ami újfent előmászott az árnyékból.

A párosítás persze engem is meglepett, ez volt az egyedüli, ami egy kicsit képes volt kizökkenteni, s én kapva kaptam az alkalmon. Összeszedtem magamban, amit a saját ellenfeleinkről tudtam, de ugyanakkor aggódva pillantottam a lányra és a fekete kardra, ami nála volt.
- Don’t you dare to die in front of me – közöltem halkan, ahogy elhaladt mellettem, és még jóideig néztem utánuk. Még akkor sem vettem le a szemem a lent kibontakozó eseményekről, amikor Atoru mellém ért, kérdésére csupán sóhajtottam, csöndesen kezdve bele.
- Pár céhtagja elrabolt engem és a fiút, akit szeretek, elaltatva valami ismeretlen méreggel. Amikor felébredtem, csak ő volt ott – intettem fejemmel lefelé – Kezében a Katanámmal. Azt mondta, soha többé nem láthatom Alexet, ha nem párbajozok vele, tétnek feltéve a fegyvert. Nos, vesztettem. Ám a céhtagjai megöltek volna minket, ha ő nincs, azt hiszem… szóval végülis, nem tudom. Nem tudok haragudni rá.
- De rábólintott a visszavágóra. Egész Aincrad előtt, a nagy arénában – húztam el a szám – Akkor, ott, visszanyertem tőle a Katanát, legyőzve őt úgy, hogy énelőttem soha senkitől nem kapott még ki. Sajnáltam, mert nem akartam rosszat neki, de nem lehetett máshogy. Viszont hogy amiatt a vereség miatt egy ilyen kardot válasszon… talán az én hibám is - sóhajtottam - Egyvalamit azonban biztosan tudok – néztem a fiú szemébe komolyan – Nem fogom vállalni a harcot, ha összekerülünk és az a fegyver a kezében lesz.

by **Atoru** Vas. Május 10 2015, 19:55

Antonius számonkérése még engem is rosszul érintett, de amint láttam, Hinari egyenesen dühbe gurult. Amikor először kiáltozni kezdett a férfival, még össze is rezzentem. A rövid ismeretségünk alatt egyszer nem láttam ilyennek, és amikor én dühbe gurultam, akkor is nyugodt tudott maradni. Most viszont más a helyzet.
Érzékeny ponton érintették.
Ezt még a vak is láthatta, ha csak hallásból ismeri a céhvezért, akkor is. Hinari egy bűnüldöző céh feje, és ha igazak az állítások, akkor már nem egy embert juttatott börtönbe. És Antonius éppen ezt kérte számon.
- Ha egy léghajó, ami emberekkel van teli, zuhan lefelé a túlsúly miatt ezzel a biztos halált jelentve az utasoknak, ám egy személy kidobása esetén a levegőben maradna... Akkor hibáztathatnánk az embereket azért, mert kidobtak valakit? - gondolkodom hangosan a jó régi kérdésen. - Választanunk kell kisebb rossz és nagyobb rossz között. Ha az a kisebb rossz, hogy bezárunk valakit egy börtönbe, akkor ezt kell tennünk. - mondom, magam elé bámulva. Ez az egész Hinari és az Aranyozott Páros - tekintve, hogy Antoniusnak aranypáncélja, míg Freyának szőke haja van - között kezd átmenni személyesbe... Nem, már régóta az. Talán már az egész cirkusz kezdete óta.
Közben Hinari is kezd lenyugodni, aminek örültem. Ha nagyon elfajultak volna a nézeteltérések, akkor haladéktalanul közbeléptem volna. De most már nem lesz baj. Egyelőre...
Mikor ránéztem párosra, észrevettem, hogy a lány engem néz. Vajon mit szeretne tőlem? Mit akar üzenni némán a szemeivel? Erre sajnos már nem tudtam rájönni, mert elkezdődött a sorsolás...
... és a Csaj Csapatot kapták. A többiek talán meglepődtek, de sajnos én már nem tudtam. Valamiért úgy éreztem, hogy nem véletlen, hogy itt van Freya is és Hinari is. Ők a Királynék a táblán, míg mi Antonius-szal csak gyalogok vagyunk. De vajon ki mozgatja a szálakat?
- Azt akarják, hogy mi mérkőzzünk meg a döntőben. - mondom csendesen. Ez így volt eltervezve, már az elejétől kezdve. Mi pedig úgy mozogtunk, ahogyan akarták.
Közben a kardforgató lány azt is elmesélte, hogy miként találkoztak. Csak egyszer szólaltam fel a mondandója során.
- Alex? Mármint... Az Artes-es Alex? - kérdeztem meg a lánytól. Ezt az egyet nem tudtam róla. Azzal tisztában voltam, hogy Anatole Mirivel jár... De Alex és Hinari? Nem mondom, hogy meglepett... De erről nem tudtam.
Amikor végleg végzett, én is komolyan, és egyben elszántan is bólintottam. Talán Hinari ötlete beválhat. Eddig a játékmester ugráltatott minket, de ezzel a lépéssel...
- Én is hasonlóan gondoltam... Mármint, hogy én sem fogok ellne harcolni, ha azt a kardot használja. - magyarázom a lánynak. - De mi lesz, ha Antonius ennek ellenére nekünk ront? Ha igaz, amit mondasz, Freya most egy tiszta küzdelmet akar ellened, így nem fog rád támadni, de Antonius... - Ő csak a győzelemre megy. Ezt azonban nem mertem nyíltan is kimondani. - Mindenesetre, érdekes párbajnak nézünk majd elébe. - mosolyogtam a lányra, így próbálva javítani a hangulatán. Elvégre az, amire készülünk nem fog hatás nélküli maradni, és bizonyára keresztül húzza majd a bábmester számításait egy izgalmas párbajjal kapcsolatban.
Bár ki tudja? Ez a sorsolás is elég érdekes lett, és ha nyerni is fognak, nehéz dolguk lesz.
Ezért aztán közelebb sétáltam a korláthoz, hogy megnézzem a küzdelmet.

by **Cardinal** Szomb. Május 16 2015, 14:02

- Csak egy kis szeletét látod a valóságnak. Képzeld el, hogy a számodra legfontosabb személy halálos veszélyben van, vagy súlyos beteg. Felajánlják, hogy megvédik, segítenek rajta, és bár látod, hogy a módszereik megkérdőjelezhetőek, számodra nincs fontosabb ennél a személynél. Mit tennél? - mutatott Antonius egy szeletet az érem másik oldalából, majd hozzátette - Amikor börtönbe küldesz valakit, azzal effektíve ugyanúgy megölöd, mintha egy kést döfnél a szívébe. Csupán nincs más megoldásotok arra, hogy ezektől az emberektől megvédjétek az ártatlanokat, így rábízzátok a rendszerre vagy a többi bűnösre a gyilkosságot. Mondd, hogy ez nem igaz - fordította vissza a tekintetét, Atorunak már úgy válaszolt, hogy nem nézett rá.
- Mindig van valami más, amit ki lehet dobni abból a léghajóból - feleli nemes egyszerűséggel, aztán elindul a lépcső felé. Még ahogy ellép az árnyharcos mellett, megszólal újra.
- Mi veszíteni fogunk - közli, majd maga mellé vonja Freyát. Még halljátok, ahogy a lelkére köti a lánynak, hogy ne húzza elő a kardját, és csak a képességeivel támogassa őt, de aztán a hallótávolságotokból is kikerülnek, így csak azt látjátok, hogy a szöszi görcsösen szorongatja a fegyvere markolatát. Odalent aztán hasonlóképpen állnak fel, mint a másik csapat: a sebző karakter elöl, mögötte pár méterrel pedig a support szerepkörbe űzött társa.

by **Hinari** Pént. Május 22 2015, 18:20

Ahogy megnyugodtam, úgy beszélt tovább Antonius, felelve mind nekem, mind pedig Atorunak. Volt igazság abban, amit mondott, talán túlzottan is. Freyát néztem közben, gondolataimba merülve, visszaemlékezve arra a játékra, amiben ő nem kívánt részt venni. Persze hogy nem. Ő már megnyerte a sajátját előtte. Bárhogy is akartam, s a reálisabb énem igenis belátta és hitt nekik, mégsem tudtam teljes mértékben elfogadni a magyarázatot. Ráadásul a férfi általánosságban beszélt, szavaiból egyáltalán nem derült ki, hogy ő, ők is ilyen helyzetben vannak-e, pedig valószínű tisztában volt vele, hogyha elmondaná az igazat, én is máshogy állnék hozzájuk. Egyszerűen nem bízott bennem vagy nem tartott rá méltónak, s ahogy végül elfordította a pillantását, önkéntelenül is előrébb léptem. Válaszolni akartam, de nem jöttek a szavak. Ajkaimba harapva néztem oldalra, és nem mondtam, hogy nem igaz. De azt sem, hogy igen. Végtére is, többen is éltek még azok közül, akiken én használtam azt a kristályt, így bármi is történjék odalent, az nem egyenlő a biztos halállal.
- Mindig van választásod – mondtam utána halkan, ahogy elindult, s a léghajós mondatával ő is ezt támasztotta alá – Ugyanazt teszed, amit mi. A véleményed szerinti kisebb rosszat választod, mindvégig, amíg a számodra fontos személy élete neked nagyobb jót jelent, minthogy megtagadd a társaid tetteit, amikkel elvileg nem értesz egyet.
Az arcukat fürkésztem, főleg Freyáét, ő érdekelt jobban: Antonius szavai még a kard jelenléte nélkül is fokozták volna az aggodalmam irányába, s homlokomon egyre mélyültek a ráncok, miközben belegondoltam, újra meg újra elismételve az elhangzottakat. Vajon mi folyhat a háttérben? Senki sem érdekelt abból a céhből, csak ő. Őbenne, és talánha egy pillanatig Raigában láttam csak, hogy nem szívesen teszi azt, amit Victor parancsol neki, a többiek láthatóan nem bánták a tetteiket. Ghost, Victor és Kuromajo… az egyik elkaphatatlan, a másik kettő pedig zöld. Mégis mi értelme van annak a kristálynak, ha ki lehet bújni alóla?
- Az előbb azt mondtad, nyerni szeretnél. Miért változott meg a véleményed? – három gyorsabb lépéssel teremtem előttük, s egyenesen a férfi szemébe fúrva tekintetem, tettem fel neki a kérdést. Honnan tudta ilyen biztosra, hogy veszíteni fognak, és miért fogadta el ezt ilyen könnyedén? Freya a fekete kard nélkül gyengébb, s az addig rendben van, hogy nem akarja kockáztatni a lány életét – az első jó pontot szerezve nálam – de másik kardot azért használhatna. Support-szerepkörbe helyezni, pont őt… nem hittem, hogy Freya meg fogja tudni állni, hogy mégegyszer veszítsen. Habár ha mi összekerülnénk, egészen biztosan nem tudná. Talán ezt akarta Antonius megakadályozni? Aggódón álltam félre, kezem ökölbe szorítva. Mi okot adtam rá, hogy ne bízzon meg bennem? Tudhatná, hogy nem bántanám őt…

Csöndesen figyeltem, ahogy elkezdődik a párbaj, s reméltem, hogy nem lesz baj. Miközben felálltak, elmeséltem Atorunak a történetet, kérdésére bólintva, de nem fűzve hozzá mást.
- Én… nem tudom, mit akarnak – feleltem végül, a lépcső korlátját szorítva – De azt hiszem most meg kell bíznunk Antoniusban, ami Freyát illeti. Csak nem fogja hagyni, hogy a társa butaságot csináljon…
Vagy ha igen, még meg tudja akadályozni a bajt. Be kellett látnom, hogy ez az ő döntésük, az ő mérkőzésük. Innen nem segíthetek nekik, s ők nem is akarják, hogy megtegyem, akkor se, ha megtehetném. Olyan okok miatt, amit bár szeretnék, de valószínű soha nem fogok megtudni.

by **Atoru** Csüt. Május 28 2015, 20:39

Antonius visszavágása helyénvalónak bizonyult, én pedig nem szóltam bele a dolgok menetébe. Ez a csata most Antonius és Hinari közt dúlt, és gondolom Freya is ezért maradt ki belőle.
Vajon a figyelme is ezért fordult inkább rám? Hogy minél jobban el tudja terelni a gondolatait Hinariról és a kardjáról? Nem tudom elképzelni, hogy egy ember hogyan lehet ennyire hataloméhes...
De lehet, hogy rosszul tudom. Lehet, hogy mindez csak a látszat, és a híresztelések hatása. Ezt már ennek az egésznek a legelején is megtanulhattam, amikor az elképzelt racionális és kimért céhvezére helyett egy okos és elkötelezett lány állt előttem Hinari személyében.
Az arany lovag mondandójára visszaszólhattam volna egy "És ha nem..." kérdéssel, de erre csak egy újabb feltételezés lett volna a válasz. Úgy látszik rosszul tettem fel a kérdést...
De kardforgató társam ebből is előnyt tudott kovácsolni. Én nem hiszem, hogy képes lettem volna rá.
Amikor Antonius bejelentette, hogy mit tervez, összevontam a szemöldökömet. Ez furcsa lenne... Megérthető, de furcsa. Bizonyára ő is rájött, hogy az a bizonyos valaki milyen csatát szeretne a végére, és úgy döntött, hogy inkább nem lesz báb, és kiütteti magukat a játékból.
Azonban Freya mit szólna erre? Rendben, hogy a társa megígértette vele, hogy support lesz, de be is fogja tartani? Vajon mennyi párbajt vesztett eddig? Egyet? Azt is Hinari ellen. Ha ennek a tornának a híre elterjed, Freya hírneve csak még jobban csökkenni fog, és így még elkeseredettebben fogja keresni az erőssé válás útját...

A csapatok felállása ugyanolyan volt, ami látszólag kiegyenlítette az esélyeket... Ha valaki nem tudta, hogy mire készülnek Antonius-ék.
Hinari szavaira csak bólogattam.
- Elvégre csapattársak lennének, vagy mi... És tedd, hogyha szeretnéd. Én mindenesetre azt mondom, hogy jobb, ha az egyikünk rajta tartja a szemét. - mondtam a lánynak, utalva arra, hogy nem fogok megbízni Antonius-ban. - Az egész amúgy sem rajta áll, hanem Freyán. Ha tudja magát türtőztetni, akkor nem lesz gond. - osztom meg a véleményemet a céhvezérrel. És magamban remélem, hogy tényleg maradjon nyugton a Párbaj Hercegnő.

by **Cardinal** Szomb. Jún. 06 2015, 10:45

- Még mindig nyerni szeretnék. De ők kettőnknél erősebbek. Négyünknél azonban nem - felelte magabiztosan, majd kikerüli Hinarit és folytatja az útját Freya oldalán. A szőke lány Antonius kérése ellenére meglepően nyugodtnak tűnik, és ez így marad akkor is, amikor már lent állnak a küzdőtéren. Ahogy a visszaszámlálóra vár mindenki, az viszont feltűnhet, hogy mintha Antonius szavainak semmi alapja nem lenne. A lovag lány, Orime egyszerűen gyengének tűnik, feszült és a fegyverét is furcsán tartja. Nehezen mozog a sok páncélban, hacsak nincs az 50-es szint környékén, akkor nem is lehet túl sok pontja.
Aztán amikor elkezdődik a harc, ez az érzet tovább erősödhet. Nem csak a lány tűnik gyengének, de Antonius is jól láthatóan rendkívül képzett és erős, gyorsan megértitek, miért hallgat rá Freya. Egyetlen felesleges mozdulata nincs, és gyakorlatilag érinthetetlen, Orime minden próbálkozását játszi könnyedséggel védi, a lány egyszer még el is esik, ahogy kibillentik az egyensúlyából. Nem egy, nem két találatot kap be, azonban a páncélja csak nem akar leesni.
A történet ott fordul, amikor Kurumi, az íjász elővesz egy nyilat a tegezből, és felhúzza az íja idegére. Nyugodtan célra tud tartani, hiszen Freya csak feszülten várakozik. És mikor reppen a lövedék, minden megváltozik. Felpörögnek az események, miután Antoniust eltalálták - merthogy egy íjjal nem tud mit kezdeni -, Freya azonnal előkap egy elrejtett pengét, és Hinari számára ismerős mozdulattal aktiválja a képességét. Ekkor jön a meglepetés: Kurumi második nyila nem Orimét célozza, hanem az is Antoniust találja el. A hatás döbbenetes, az az egyetlen lövedék, ami az imént még a férfi életébe se mart bele, most az összes páncélját és életét eltünteti. Antonius pedig azonnal bejelenti, hogy feladják a párbajt, még mielőtt megpróbálhatnának Freyával is elbánni. A szőke kardforgató nyugtalanul reagál, a férfi azonban vele ellentétben mosolyog, majd odahívja magához a társát és halk megbeszélésbe kezdenek.

Veletek ezután történik esemény, ugyanis a rövid kupaktanács után hozzátok indulnak, és most az eddig hallgatag Freya szólal meg, amikor odaérnek hozzátok.
- Make sure you win. Afterwards I shall teach you how to combat those two- mondja kelletlenül. Nem néz a szemetekbe, csak elviharzik utána, be a szobájukba.

by **Hinari** Szomb. Jún. 06 2015, 11:42

Antonius jóval többet tudott róluk, mint én. Jóval többet tudott erről az egész helyzetről, és miközben elsétáltak mellettünk – a mondatára nem tudtam mit felelni -, olyan érzésem volt, hogy tulajdonképpen nem is a játékmester kezében vannak a történések; a férfi nagyobb befolyással bír. A nyugodtságából tanulni lehetett, s bár nem mondhattam magamról, hogy nem vagyok képes átlátni helyzeteket, de Antonius mester szinten művelte ezt. Persze még mindig nem voltam kibékülve vele, a tetteivel és a higgadtságával, ahogy a vitákat ellenünk kezelni tudta… de Freya biztonságban lesz mellette. Talán.
- Remélem igazad lesz – feleltem Atorunak, pillantásom kaszttársamon tartva, összeráncolt homlokkal követve nyomon az eseményeket. Eleinte nem értettem, Antonius miről beszélt: innen úgy tűnt, képesek lesznek megnyerni a meccset, a férfi harctudása még Freyáét is felülmúlhatta, s én elismerően figyeltem őt. A következő másodpercek során azonban önkéntelenül is előrehajoltam, őszinte csodálkozással, de aggodalmasan nézve a párbaj alakulását: bámulatos volt, ahogy Kurumi kihasználta és Freya ellen fordította a saját képességét. Pont úgy, ahogy én tettem aznap. Ezek után hamar vége volt, de ezúttal nem mentem eléjük; helyben maradtam, magam előtt a földet bámulva. Az íjászlány tudta, hogy kell Freya ellen harcolni, s utánam valószínű nem ő volt az első, aki rájött erre. Elég híres mérkőzés volt az ősszel, bizonyára megnézte mindaz, aki számít, levonva a saját következtetéseit. Ujjaim végigkövették a sárkánymintát a markolaton, ezzel is próbálva emlékeztetni, miért küzdöttem akkor. Nem az én hibám. Sose kellett volna megvívni azt a párbajt. Egyiket sem. S ha igaz, Freya hírneve és eredményei sem csökkentek az arénában történtek után, így végülis nem volt miért lelkiismeret-furdalásomnak lennie. Meg amúgyis. Nevetséges gondolat volt.

- You’ll help us? Why? – fordultam inkább Antonius felé, mivel a lány már az első szavam közben elszaladt, s én nem akartam utána menni. Ám miközben kimondtam, már tudtam, hogy felesleges volt, így végül nem vártam választ, csak megszorítottam a kardom, és határozottan bólintottam a férfinek. Tekintetemben igaz volt még némi bizalmatlanság az irányukba, de elfogadtam a döntésük, nem firtatva a miérteket. Pillantásom a bevágott ajtón nyugtattam még kicsit, majd sarkon fordultam, és elindultam a lépcső felé. Nem tudtam, miért akarják, hogy mi nyerjünk, miért akarnak nekünk segíteni. Nem tudtam, feltételezhetek-e róluk rosszindulatot, esetleg csapdát, hisz a Tenka tagjai voltak, Freya biztosan. Hogy mégis miért akarnak adni, egy csöppet a bizalmukból, amikor az előbb még teljesen ellentétesen viselkedtek? Egyáltalán, mit akarnak tőlünk? Nyugtalanított a tudat, és a sok kérdés is, amire nem tudtam a választ. De Antonius már a párbajuk előtt utalt erre. Ketten nem, de négyen igen. Vajon Antonius direkt aktiváltatta Freyával a képességét, csak azért, hogy megtudják, miben rejlik az íjászlány ereje? Hogy aztán tudjanak segíteni? És tőlünk is ezt várták el korábban. Tudhatnak valamit Kurumiról. Valamit, amit mi nem, s amiért nem akarják, hogy ők győzzenek. Amiért Antoius bevállalta a vereséget is, azzal a Freyával, aki gyűlöl veszíteni; átadva a lehetőséget nekünk, pont annak, akinek Freya – valószínű - a legkevésbé akarna bármit is átadni.
- Atoru, mindenképpen nyernünk kell. Nem tudom, mi zajlik a háttérben, de azt hiszem több van ebben, mint amire gondoltam… ha ők, pont ők, tényleg segíteni akarnak nekünk.
Ekkor már lent voltunk, s én sóhajtva álltam ki újra a pályára. Egy lovag és egy harcművész, viszonylag jó csapatmunkával – Van akrobatikád? A lovag nem fog tudni távol tartani, ha a pajzsát átugorva mögéje tudunk kerülni. A harcművészt tekintve meg… a hosszabb fegyverek ellen van már némi tapasztalatom – sandítottam föl, amerre Freyát sejtettem. Yuichi megtanított, hogyan kell eredményesen harcolni ilyen helyzetekben. Meglátjuk, másfajta fegyver ellen mennyire lesz működőképes.

by **Atoru** Vas. Jún. 07 2015, 19:38

Felhúzom a szemöldököm Antonius szavaira. Mégiscsak nyerni akar. De mit értett azalatt, hogy négyünknek? Össze akar velünk fogni?
Annyi biztos, hogy ezzel keresztül húzza a számításokat... De akkor is, valami nem hagy nyugodni. Csak nem jövök rá, hogy micsoda.
Amikor a csata elkezdődik, ez az érzés csak erősödik. A csaj csapat eléggé gyengén kezdet. Hogy is mondják? Gyenge kezdés után erős visszaesés. Ezzel tökéletesen lehetett volna jellemezni őket.
Antonius ezzel szemben olyan, mintha egy beater lenne - talán az is. Gyors, számító, kegyetlen. És remek taktikus. Freya pedig meg sem mozdul. Ha így folytatnák, nyerhetnének is... De a lovagnak - vagy harcosnak? - más tervei vannak.
A korlátnál állva nézem a mérkőzést, amikor az íjász belerepíti első nyílvesszejét a férfiba. Ez még nem lett volna nem gond, amint látom csak szúnyogcsípésnyit sebzett bele. De Freya babrál valamit egy pengével - képi lenne? Suspect

- És Antonius élete egy szempillantás alatt eltűnik, amikor a következő nyílvessző eltalálja.
Én csak hápogni tudok. Ez... Ezt mégis hogyan csinálták? A küzdelemnek nyilván vége, ha Freya nem használhatja a kardját... De mi volt ez?
Kérdőn fordulok Hinari felé. - Te tudod, hogy mi történt? - kérdezem meg a lánytól. Ez nem lehet más, mint egy képesség, ebben biztos vagyok! Tekintve, hogy varázserejű relikviák és ilyen erős itemek nem lehetnek a játékban. Habár... Ki tudja? Az a démoni penge is létezik, amit Freya hord magánál.
Amikor hozzánk érnek, a szőke kardforgató vált néhány szót Hinarival... Angolul! >< Valami olyasmi lehet, hogy nyernünk kell... És hogy megtanítja, hogyan nyerjünk ellene? Vagy megtanította? Suspect

A másodiknak több értelme van. ><"
És Freya ezután már el is tűnt, egy ajtó mögött. Talán megsértődött? Nyilván nem tesz jót az önbecsülésének és a presztízsének, hogy vesztenie kellett... De szerintem ez továbbra is egy játék, még ha az életünk is múlik rajta.
Én nem intézek semmilyen mondandót a pároshoz, csak csendben figyelem, hogy mit mond Antonius Hinarinak, ha egyáltalán mondd, és ezután csendben követem is le a kardforgatót. Most ki kell ürítenem az elmémet. Harcolni fogunk, és nyernünk kell. Antonius már keresztül húzhatta a számításaikat, így nekünk nem kell megtennünk... Talán.
De Hinari is eltökélt. Látom a szemében, hogy most nem csak maga miatt szeretné a győzelmet. Ő is ki akarja deríteni, hogy mi is történt itt.
- Rendben, Hinari. Nem fogsz bennem csalódni! - remélem... De ezt nem mondtam ki hangosan. - Van akrobatikám. És súlyemelésem is, ha számít. - felelem készségesen a lánynak, és előhúzom a tőreimet. Egy éles harc... Mikor csináltam ilyet utoljára? Talán soha. Most mindenemet be kell vetnem, amit csak tudok, és amit tanultam. Akatsuki-tól, Shu-tól... Mindenkitől.

by **Cardinal** Hétf. Jún. 08 2015, 21:50

Végül Antonius is követi Freyát, úgyhogy nem lesznek szurkolóitok a párbaj alatt. Nézzétek el nekem, az ellenfeleitekre lovagként és harcművészként fogok hivatkozni, nem nevezem őket néven. Ám ez nem azt jelenti, hogy gyengék, szóval tessék odafigyelni. Az előbbi párbajjal ellentétben ők ketten szorosan egymás mellett maradnak, hiszen a taktikájuk alapját már megmutatták országnak-világnak. Vagy legalább a maradék 14 harcosnak és a mérkőzésvezetőnek. Számláló indul.

100 szóra csökken a szólimit a harc idejére, de nem kell kockával dobálni. Ti leírjátok, mivel próbálkoztok, én pedig mozgatom az ellenfeleiteket, miután mindketten írtatok. Annyit előre vetek, hogy Hinari nagyon gyors, a lovagot le is duplázza. Nem hiszem hogy hosszú lesz a harc, próbáljuk meg lepörgetni.

by **Hinari** Hétf. Jún. 08 2015, 22:45

- Csak sejtem - feleltem Ato kérdésére elgondolkodva, hisz nem voltam tisztában Kurumi képességével; csak annyit tudtam, hogy ha Freya nem aktiválta volna a sajátját, valószínű az íjászlány nem Antoniust célozta volna másodszorra is. Ezek után nem telt bele pár perc és mi álltunk ott, ahol az előbb a Tenkások, egy fontos párbaj előtt, a szükséges győzelem gondolatával feltöltve.
- Jó lesz – bólintottam a fiú válaszára, két kézbe véve a Katanát, még bőven a számláló lejárása előtt: az előző harc alatt mindenki láthatta a felszereléseim, így ezúttal fölösleges volt mindent az utolsó pillanatra hagyni – Valószínűleg most is a lovag fog tankolni, a harcművész pedig meg fog próbálni megsebezni, amint előremegyek és támadást indítok. Úgy helyezkedj, hogy ha tudod, súlyemeléssel fogd meg a fegyverét amikor szúr, de ne engedd, hogy sebezzen; ha túl gyors vagy ügyes, inkább lépj el mellette és amíg velem van elfoglalva – ha velem lesz elfoglalva – támadd meg valamelyiküket. Aki neked akkor előnyösebb pozícióban lesz.
- Ja igen, mégvalami: mennyit sebzel egy késsel? A Katana pár ütésváltásból már tud következtetni, ha megvannak a mi statértékeink – magyaráztam, majd még vetettem egy pillantást a becsukott ajtóra odafönt, mielőtt ténylegesen csak a párbajjal kezdtem volna el foglalkozni. Ha a fiú válaszolt, bólintottam, biztató mosolyt küldve felé, s vártam, hogy megszólaljon a gong.

Ahogy Atorunak is mondtam, én kezdtem a harcot, kettőjük felé igyekezve, aktivált lopakodással, hátha – ellentétben Freyával – nekik nem lesz hármas vagy afölötti észlelésük. Te figyelsz a harcművészre, én pedig a lovagra, rendben? Atoru helyzetét pedig mindketten nyomon követjük. Gyors, gondolati instrukciók abban a pár másodpercben, amíg odaértem, közben azt néztem, ellenfeleink mennyire vannak messze egymástól és hogy vajon a lovag pajzsának van-e személy védelme: ha úgy láttam, hogy van, tehát a harcművész sem nagyon igyekszik eltávolodni társától, úgy hamar beláttam, a lovag páncélját kell először leütni. Így egy kicsit nehezebb dolgunk lesz, bár legalább az elején mindegy lesz, kit támadunk. S ha már mindegy, én a lovagot tettem próbára, egyelőre nem aktiválva képességet, hisz mit sem tudtam a statarányokról, hogy mit kéne buffolnom vagy éppen debuffolnom egy eredményes meccshez. Fel akartam bomlasztani az egységüket, valahogy. Közepes tempóval indultam el, szánt szándékkal a lovag harcművész felőli oldalához, egyrészt szabad felületet biztosítva magamon annyi időre, ameddig a lándzsa felém lendül (amihez az azt forgató játékosnak is helyet kellett módosítania, így próbáltam úgy haladni, hogy ehhez el kelljen lépnie a lovag mellől), másrészt hagyva időt Atorunak, hogy kitalálja, mit szeretne. A végén maximalizáltam a sebességemet, igyekezve elsuhanni a támadások útjából, s amíg egyik kezemmel ráfogtam a pajzsra, a másikkal a Katanát lendítettem, alulról felfele, egy kissé oldalról érkező vágással. Ha volt súlyemelése, persze nem tudtam eltolni a pajzsát, de nem is állt kifejezett szándékomban: erejét az akrobatikámmal kompenzáltam, egyensúlyban maradva ahol kellett, s amikor rájöttem, hogy még van időm, egy gyors szúrással toldottam meg a kombinációt. A lándzsára pedig figyelt a Katana; így nekem csak annyi volt a dolgom, hogy egyszerűen behúzódjak a pajzs mögé, ha ellentámadás érkezne, mintegy maga ellen fordítva ellenfelem erősségét.

Izé, biztos le kell ezt vinni 100 szóra? xD Btw milyen fegyvere van a lovagnak? Surprised

Most igyekeztem nem kitérni rá, de a következőkben majd kelleni fog az infó. Smile

Köszi! ><

by **Atoru** Kedd Jún. 09 2015, 15:56

A páros elhagyta a nézőteret és visszavonultak. Vajon mit tervezhetnek? Valóban érdemes megbíznunk bennük?
Hinari instrukcióira néhány bólintás és néha-néha egy "Értem" érkezett válaszul. Lényegében szabad kezet adott nekem, és ellátott néhány tippel és jó tanáccsal. És olyanokkal is, amikre én is rájöhettem volna, ha szemfülesebb vagyok és jobban figyelek a párbajoknál. Ez az én saram, bevallom.
- Hogy mennyit? Lássuk csak... - estem gondolkodóba, de félperc alatt már emlékeztem. - Huszonnégyet. - ami nem túl sok, tettem hozzá gondolatban. Igen, negyvennyolcat sebzek a két késsel... De ha ügyesebb lennék, akkor lehetne ebből kilencvenhat is. - Sok sikert. - tettem még hozzá kissé félénken. Remélem nem lesznek gondok.

Az ellenfelek felálltak velük szemben, vélhetőleg egy lovag és egy harcművész. Már nagyjából megtanultam megkülönböztetni a kasztokat egymástól, de még mindig voltak kétségeim.
Másrészről a kaszt most egyáltalán nem számított. Csupán az, hogy milyen pontjaik vannak. A képességeikről nem volt semmilyen információm, ezért óvatosan közelítettem meg őket, ügyelve minden mozdulatokra. A távolság felének megtétele után kicsit felgyorsítottam - úgyszólván háromnegyed gőzre kapcsoltam - és megpróbáltam becserkészni a harcművészt, ezzel elterelve a figyelmét, ha a céhvezérre összpontosított volna.
Először aktiváltam az akrobatikámat, és könnyed mozdulatokkal próbáltam kitérni a fegyvercsapásai elől, emellett két vágást bevinni - egyet a lábába, másikat a karjába. Ezután számolva az ellentámadás lehetőségével hátrébb ugrottam, de nem olyan messzire, hogy Hinarira tudjon fókuszálni. Tudom, hogy arra kért, hogy fogjam meg a fegyverét... de ezt még nem teszem meg. Először megpróbálom kideríteni, hogy miben ügyesebb, vagy hogy milyen taktikát alkalmaz.
Közben Hinarit is figyelem, és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni neki hárításban, ha tudok. De elsősorban a harcművészre koncentrálok, hogy ne legyek láb alatt.

/Én a harcművész fegyvere iránt érdeklődék, ha szabad ^^"/

by **Cardinal** Szer. Jún. 10 2015, 20:06

Hinari tapasztalhatja, hogy a lovagnak komoly ereje van. Mármint nem pontokban, hanem súlyemelésben, ugyanis a méretes pajzsával némi erőlködés után el tudja lökni magától a lányt, és Atoru támadásai elé tud mozogni. A harcművész pont úgy bujkál mögötte, ahogy Hinari bujkál a harcművész elől, ez idő alatt pedig az összes támadás a pajzson csattan. Találatként, így a lovag páncélja ezzel el is tűnik. A gondok ott kezdődnek, hogy az ellenfél stratégiája Atoru minél gyorsabb kiiktatása. Valószínűleg sejtették, hogy ő a gyengébb, és ami a legrosszabb, a harcművész le is duplázza őt, így az adok-kapok során két lándzsaszúrás éri a fiút. A lovag ugyan a buzogányával mellécsap, de az árnyharcos így is elveszíti majdnem az élete felét.

by **Atoru** Csüt. Jún. 11 2015, 22:43

A lovag közbeavatkozása nem volt túl derűs látvány. >.> Pedig már majdnem eltaláltam a harcművészt, csak egy kicsi kellett volna!
Vagyis... Így gondoltam. De amikor a lándzsaforgató akcióba lépett, mást kellett tapasztalnom. Nagyon mást. Erősebb volt, mint számítottam... Jobban mondva én voltam túl gyenge. Ha öt szinttel erősebb lennék, akkor kiegyenlítettebb lett volna a küzdelem, biztosra veszem.
De nem vagyok, és eléggé meg is csappant az életem, aminek a fele sem volt tréfa. Egy gyors fejszámolás után közöltem Hinarival is az infót, amikor elém csúszott hárítani.
- Negyven. - mondtam halkan, és fel is hörpintettem egy Nagy Potit, ezzel pont egy támadásnyit visszatöltve. Több italt kéne magamnál hordanom.

És nagyobb figyelmet kéne az ellenfélre szentelnem. Abból ítélve, hogy mindketten nekem rontottak, és a lovag csapását is hajszálakkal úsztam meg, kevés esélyem van. De ha rám fókuszálnak, akkor Hinari könnyed meg tudja őket támadni.
Ezért is örültem, amikor a kardforgató lány feladatot bízott rám. Vagyis... Gondolom ez az akart lenni. Kár, hogy nincs idő egy hosszabb stratégiai megbeszélésre.

Akkor hát improvizáljunk! A tőszavakkal kapcsolatban volt egy sejtésem, és ezt átültettem cselekvésbe is. Megfigyeltem, hogy hogyan helyezkedik el az ellenfél, és eszerint lendültem támadásba. Először afelől közelítettem, ahol a harcművész lándzsája volt, de még a hatósugarán kívül oldalt váltottam az akrobatikám segítségével, hogy ne legyen elég ideje átvinni a lándzsát a lovag másik oldalára, és teljes lendülettel, gyorsasággal és súlyemeléssel nekirontottam a lovag pajzsának a vállammal, a szabad kezemmel pedig egy szúrással próbálkoztam. Ezután megpróbálok páros lábbal elrugaszkodni a pajzsról, és végigkarcolni a karját, ha tudom. Ha nincs rá időm a közeledő fegyvere miatt, akkor egyszerűen hátrébb ugrok a pajzsról.

/- Nagy Poti, és két sebzés megpróbálva/

by **Hinari** Kedd Jún. 23 2015, 19:18

Nem voltak ostobák, s mire fordulhattam volna, csapattársam elé, ő már több támadást is elszenvedett, mindet a harcművésztől, aki ezek szerint sokkal gyorsabb volt a fiúnál. Ez így nem lesz jó. Annyival persze előrébb voltunk, hogy páncélja már nem volt a lovagnak, így mostmár támadhattam a társát, ám őket szétválasztani továbbra is elsődleges feladat volt. A negyvenes sebzés nem adott okot aggodalomra, viszont párosítva a harcművész sebességével, nem lehetett kis szinten – meg valamiben gyengének kellett lennie. Reméltem, az élet lesz az, hisz bár valószínű ők is csak most harcolnak együtt először, de a lándzsás harcmodor kevesebb sebződést és ezáltal kevesebb életpontot is feltételez. Talán.
- Ato, a pajzsot! – mutattam s engedtem előre a fiút, több időnk nem volt taktikát egyeztetni, már lendültem is a fiú után, aki súlyemeléssel a lándzsa felé és egy kicsit lefelé is tolta a lovag pajzsát, úgy, hogy ha a harcművész gyorsan akarná visszahúzni a fegyverét, a hegyének nem éles vége beleakadjon a pajzsba. Persze Atoru ezzel szabad felületet hagyott a buzogánynak, ám ekkor jöttem én, olyan pillanatot választva, hogy hárítani tudjam a lovag csapását, a Katanával félreütve a fegyverét, majd akrobatikával ugorva is át a pajzs felett. Egészen pontosan a lovag szabad oldala felé, amaz vállát használva a lendületem megtartására, hogy amíg Ato még ellentart a pajzsnak, a lovag mögé tudjak fordulni, a másik oldalán lévő harcművésznek víve be egy tiszta találatot, úgymond hátrányba fordítva a hosszú fegyver előnyét, amit ha védekezésre akarna használni, először a társát kéne derékban átszántania vele. Érdekes lenne, ha megtenné. Igaz, ezzel a manőverrel én is eltávolodtam Atorutól, de – mivel közte és a lándzsa között volt egy pajzs, a buzogányt meg kiiktattam – ő nem gondoltam, hogy fog ebben a körben találatot kapni. A szemem sarkából láttam, hogy társam a pajzsot használva hátraugrik, így ha a lovag utána akarna menni, otthagyná nekem a harcművészt és egy az egy ellen folytatódna a párbaj. Én a magam részéről nem mentem sehová: beálltam védekező állásba, nem hagyva lehetőséget a lovagnak, hogy közém és a társa közé férkőzzön. Ha pedig mindketten engem támadnának, nos… kettőnél több szemem volt, és bíztam a fegyverkezelésemben is. Ha viszont a harcművész ezek után Ato felé igyekezne inkább, megkerülve a lovagot pajzsostul, úgy én is mennék utána, beelőzve őt és félrelökve a lándzsát Atoru útjából, ezáltal szabad felületet is találva az azt forgató játékoson, persze bőven lehagyva a lassú lovagot.

Sorry a késésért .__.

by **Cardinal** Vas. Júl. 05 2015, 12:35

Jó poén ez a bújócska, és most nem is olyan eredménytelen. Atoru súlyemelése kevés a lovag ellen, de annyira éppen elég, hogy Hinari megfelelő időzítéssel konkrétan kiverje a páncélos kezéből a buzogányt, ami nagy zajjal a földön csattan. A harcművész meg olyan rugalmatlanul igyekszik betartani a stratégiájukat, hogy a megkerülő manőver közben pont belefordul Hinari kardjába. Az ő páncéljának is annyi ezzel, a higgadtságukról nem is beszélve. A lovag a lehető legrosszabb megoldást választja, és nagy rössel, hangos csatakiáltással igyekszik bevetődni Hinari és a saját társa közé, szóval könnyen megkerülheted, és amíg megfordul, megállíthatod a harcművészt. Szétváltak, így esélyetek nyílik arra, hogy amíg a lovag összeszedi magát, ketten legyőzzétek a harcművészt, aztán kettő az egy ellen, lenyomjátok a lassú, ügyetlen, de kitartó és erős lovagot. Fejezzétek be a harcot ebben a körben.

by **Hinari** Pént. Júl. 10 2015, 18:28

Az ütem megvolt, a csapatmunka is, és talán egy kicsit én magam is meglepődtem, hogy volt annyi lendülete a Katanának, hogy súlyemelés nélkül is kiverjem a lovag kezéből a fegyverét. Igaz, ez múlhatott puszta fegyverkezelésen is, ám nekem nem volt időm ezzel foglalkozni: a harc talán leggyorsabb momentumában voltunk. Atorut nem néztem; csak a harcművészre koncentráltam, meg is sebezve őt, és már majdnem ugrottam is hátrébb, amikor meghallottam a lovag üvöltését. Ezzel egyidőben a Katana is figyelmeztetett rá, ha ugyan valaki hallotta az eddig csöndes, csupán fegyvercsörgéssel és egy gyors utasítással teleszaggatott meccs hirtelen hangerőváltásától, ám nekem elég volt ennyi is, hogy higgadtan hátralépjek. Csak egy lépést, amíg a férfi el nem robog előttem; talán még a lábamat is kitettem, hogy ha a saját ügyetlensége nem lenne elég időhúzás, még csússzon is pár métert a földön, mielőtt újra velünk tudna foglalkozni.
- Ato! – fölösleges volt többet mondani, ő is láthatta, amit kell; én csupán azt jeleztem felé, hogy számítok a jelenlétére, éshogy számításba veszem őt is. Most ketten voltunk egy ellen, ki kellett használni az alkalmat. Ahogy pedig a szemem sarkából megláttam csapattársam és hogy merről jön, máris csúsztattam előrébb a lábam, védekező pozícióba állva, maximális összpontosítással védve a beérkező támadást, elütve a lándzsa hegyét a jobb oldalam felé, miközben Atoru a bal oldalam felől támadott. Majd magam is szúrtam egyet, és amíg ellenfelünk levegőért kapkodott, sikerült bevinni neki a végső csapást, mely lila fallal tudatta, innentől nem kell kétfelé figyelnünk. Ám elfáradtam. Hevesen dobogó szívvel igyekeztem nyelni párat, szembefordulva a lovaggal, aki az eséstől talán egy kicsit lehiggadt, de mégsem annyira, hogy először a buzogányát szedje össze, és csak utána igyekezzen felénk. Lehet látta, hogy pihegek; mindenesetre nem igazán tartottam tőle, hogy innen elveszítjük ezt a harcot, így szemrebbenés nélkül fogadtam az öklösét, amely a vártnál azért többet vitt le az életcsíkomból. Nem számított. Így hozzám volt közelebb, Atoru kockázat nélkül támadhatta, és abban a pillanatban, ahogy átfutott a gondolat a lovag arcán… hogy kéne a fegyvere a védekezéshez… egy fél másodpercre pillantott csak el, szinte reflexszerűen, de én nem hagytam megtorlatlanul a hibáját: újult erővel izzítottam fel a Katanát, villámgyorsan vágva belé kettőt, majd elkezdődött a versenyfutás. Amit nem nyerhetett meg.

Utána pedig már kettesével szedtem a lépcsőfokokat felfelé, hiszen kaptunk egy ígéretet, és most, hogy újra tudtam ezzel foglalkozni, az eddiginél jobban érdekeltek a részletek. Hogy mit szeretnének, és miért? Miért akarnak ők segíteni? Bizonyára ott voltak valahol mindketten, amikor azt a fiút Raiga bevonszolta a gyertyás terembe. Bizonyára hallották a kiáltásomat is. Nem érdekelte őket. Miért segítenének pont ők, pont nekünk? … Mi van abban az íjászban, hogy ennyire nem akarják, hogy nyerjen? Megtorpantam, és elgondolkodva néztem át a túlsó lelátóra. Ha most odamennék a lányhoz beszélgetni, így a döntő előtt, végleg elveszíteném Freya bizalmát… vagyis – lévén bizalomról itt egyikünk sem beszélhetett - annak minden hasonló formáját, amit esetleg érzett irányomban, hiszen még nem gyűlölt, talán. Ostoba voltam, hogy akartam ezt a barátságot. Mélyen beszívtam a levegőt, és, bevárva Atorut, bekopogtam a korábban becsapott ajtón.

by **Cardinal** Szomb. Aug. 15 2015, 13:23

A vesztesek szokás szerint szomorúan kullognak fel a helyükre. Volt, aki eltűnt az ajtajuk mögött, mások kint maradtak nézni a többi összecsapást. Szó mi szó, egyikük sem volt kétségbeesett vagy ilyesmi, maximum csalódott. Immár csak két csapat maradt talpon, ellenfeleitek pedig cseppet sem tűnnek veszélyesnek vagy fenyegetőnek. Láthatjátok, hogy Kurumi, a fehér hajú íjász kedvesen mosolyog rátok a túloldalról, miközben a lovag társának be nem áll a szája, miközben önfeledten cseverészik. És mi a Team Tenka ajtaja előtt? Mielőtt Hinari bekopoghatna, az kivágódik és orrba vágja a lányt. Értetlen arccal kukucskál ki Freya az ajtó mögül.
- Oops, I'm sorry - kér elnézést rögtön. Nem kérdezi, nyertetek-e, biztos a diadalotokban - Gyertek be, beszélnünk kell - invitál be titeket kelletlenül, majd befordul az ajtón. Odabent Antonius az ablaknál áll, és csendben, félig behunyt szemmel figyeli a külvilágot. A harctérről nem látszik, de itt igen, hogy lassan alkonyodik, bár a naplementét nem lehet látni az épület ezen oldaláról.
- Nyiss egy trade ablakot - mondja Freya Hinarinak, majd egy tekercset vesz elő az egyik oldaltáskájából. Látszik rajta, hogy kicsit bizonytalan - Megtanítalak a szerelemre - teszi hozzá az orra alá motyogva. Ha megnyitod a trade ablakot, odatartja elé a tekercset, és az el is nyeli.
- Kurumi képessége egy szokatlanul erős support skill. Az első nyíllal mindig az ellenfelét célozza meg. A találat nem sebez, de ha a feltételezéseim helyesek, lemásolja a pontjaidat. A második lövéssel a csapattársának tudja adni ezeket, ezért tűnt olyan könnyednek a győzelmük az első körben. A másodikban Freya beleköpött a levesükbe, és a buffot debuffá változtatta. Ezért döntött úgy Kurumi, hogy másodszor is engem vesz célba. Mivel a debuff mértéke egyenlő volt a pontjaimmal, ezért lenullázta mindenemet, így veszítettünk. Azonban mivel ez egy nagyon erős képesség, lennie kell egy nagyon erős hátrányának is - kezdett hosszas magyarázatba immár Antonius, majd felétek fordult, és a falnak támasztotta a hátát.
- Adtunk számotokra egy módot arra, hogy legyőzzétek őket. Az időzítés kulcsfontosságú, ha túl korán veszed elő az aduászt, akkor ellenetek tudják fordítani, ha túl későn, akkor a képesség működését kockáztatjátok - közli veletek. Freya közben kissé durcásan, félig háttal állva nektek leskelődik, felváltva nézve titeket, de ha nyíltan felé néztek, elfordítja a tekintetét. És hogy Hinari mit kapott? Ahhoz a skill listáját kell megnyitnia, hogy lássa.

Atoru 500 szóval pótolhat.

by **Hinari** Csüt. Aug. 20 2015, 15:05

Még ott álltam egy kis ideig, félig a küszöbön, félig a lelátó padlóján ácsorogva, Freya után nézve, aki hirtelenségével ugyan nem tudott meglepni, de a hatását azért még mindig éreztem. Két ujjal nyomogattam az orrom, s elnéző jókedvvel pillantottam Atorura, alig észrevehetően vonva meg a vállam: „ő ilyen”. A sietve megejtett – és valószínű nem teljesen komoly – bocsánatkérésre bólintottam, úgy léptem be végül a szobába, tekintetem gyorsan körbefuttattam a helyiségen, majd miután semmi furcsát nem találtam benne, figyelmem az ablakon túlra terelődött. Túl gyorsan telik az idő. Ezt megerősítendő még rápillantottam az órára, csakhogy aztán felkapjam a fejem a kérésre. Kérdezni akartam, rögtön. Még ajkaim is kérdőn nyíltak szét, szavakat azonban mégsem formáltam: majd később. Egy egyszerű trade ablak még nem jelentett semmit, és kíváncsi is voltam. Meg persze bizalmatlan, ez azért tisztán látszott, ahogy Freya a táskájában kotorászott. Egyre több kérdés merült fel bennem, s egyre kényelmetlenebbül éreztem magam miatta. S maga a helyzet is. Nem vallott rájuk. Kivéve persze, ha…
- Mit vártok cserébe? – tettem fel a logikus kérdést, a tekercs tartalmát keresgélve, mialatt Antonius beszélt. Most azonban egyenesen a férfi szemébe néztem, előttem megnyitva állt a panel, benne egy új képességgel. Azzal a képességgel, amivel Freya elvette tőlem a Katanát – vagyis majdnem azzal. Egy kicsit másképp működött, rámondhattam volna, hogy gyengébb, de voltaképpen talán még erősebb is volt: nem lehetett úgy kijátszani, ahogyan én tettem a visszavágón. A kérdés viszont még mindig ott lógott a levegőben, nem hagyva, hogy érzéseim elmenjenek egyik vagy másik irányba. Hogy örültem-e neki? Talán. Igen, azt hiszem, hiszen az időzítés mondhatni tökéletes volt, nemrég léptem át a negyvenedik szintet. De az ár egyelőre nyugtalanítóbb volt, mint az új skill előnyei. Mert ára, az mindennek volt. És mi nem voltunk barátok.

Ato elvben szeptemberig nem lesz, deee ><" szeretnék mesét Embarassed

by Ajánlott tartalom