[Küldetés] Blackriver kúria (madness edition)

~ Na még egy kicsit…. gyerünk kincsem szakadj már el…. már csak egy hajszál tartja, ééééés. - végül már hangosan is kimondtam, amennyire a szájzárom engedte – Igen!
Nagy nehezen, de a kötél egy utolsó fáradt szakadással végül csak megadta magát. Ezzel végre szabad lett az egyik kezem. Az első mozdulatom az volt, hogy egyetlen gyors rántással letépem a számról a tapaszt. Egy kicsit dörzsölgettem a számat, mert bár nem fájt, azért szokatlan egy érzés volt. Most, hogy kezem szabad, gyors a lábamnál lévő köteleket is kigabalyintottam, majd rögtön fordultam is Raven felé, hogy aztán az ő köteleinek is nekifeszüljek, és megpróbáljam letépni, vagy legalábbis meglazítani, hogy ki tudja majd húzni a kezeit. Ha másképp nem ment a fogaimmal estem neki a köteleknek. Nagy nehezen, de végül csak sikerült leszedni az ő köteleit is, ami eltartott egy jó ideig, tekintve, hogy semmilyen vágóeszköz nem volt nálam, illetve elég keményen megszorították őket, mikor kötöztek minket. Bár végre szabadok vagyunk, de nem jutottunk túlságosan előre. Hiába lesz minden, ha nem jutunk innen ki gyorsan. Gyorsan átnéztem a felszerelésemet, hátha sikerült valamit felszerelni, majd előhívom azt az itemet, amit elvileg a Játékmestertől kaptam. Valamilyen Hálószoba kulcs. Nagy valószínűleg ez nem az a hálószoba, így Ravenhez fordulok.
- neked küldött valamit az az állítólagos Játékmester? – kérdezem tőle – Én ezt kaptam. Az a neve, hogy Kuromajo Hálószoba kulcsa. Neked mond valamit ez a név?
Végül, ha nem akarja megvizsgálni a kulcsot, akkor elrakom, és legvégül az ajtóhoz lépek. Megpróbálkozok a kinyitásával, hátha szerencsénk van, és nincs bezárva. Viszont a Hallgatózásomat és az észlelésemet bekapcsolom… nem bízok a helyben.

Végül nagy nehezen, de sikerült meglazítanom, és elszakítanom a köteleimet, és kis karkörzés után már indultam is volna, hogy segítsek bajbajutott társamnak. Azonban úgy tűnik ő nem olyan szerencsés, mint én. Ahogy indulnék, felé feltűnik, hogy az ágya különös szögben áll, és mikorra már odaértem hozzá, addig a fiút már elnyelte a föld. Szó szerint. Ahogy az ágy elérte a szükséges szöget, a fiú legurult, és elnyelte egy csapóajtó, mely után az rögtön be is zárult.
- Neeeee! – kiáltom rémülten, ahogy a csapóajtó alatt összerogyva megpróbálok fogást találni rajta – Nyílj ki! Nyílj ki te istenverte… te kis…. Wahh…
Végül ingerülten felhagyok a kinyitással, miután már nem bírom tovább, és ingerülten rúgok egyet rá. Talán az idegességből jött rám, talán egy ötlet szikra, de ahelyett, hogy az ajtó felé vettem volna az irányt ingerült, dühös léptekkel az ablak felé lépkedek, majd ökölbe szorított kézzel teljes erőmböl megpróbálom bezúzni azt. Természetesen nagy valószínűséggel védve van, de azért mégis csak levezethetem a feszültségem valahol. Végül, ha nem járok, sikerrel próbálok megnyugodni, és átgondolni a helyzetet. Mivel nálam volt egy kulcs úgy gondolom, hogy a társaim, akik hasonló bajban lehetnek, most rám várnak, azaz nekem valahogy innen ki kell jutnom, vagyis a szoba kulcsa valahol itt van. És mivel sok választásom nincs, így végül a plüssökre esik a pillantásom. Tök egyszerű… ha valahol el van rejtve, tuti ezekben van. Hisz miért lenne másképp? Ha el akarsz rejteni valamit, rejtsed el szem előtt. Így foggal, körömmel neki is esek a plüssöknek, hogy szétszedjem őket darabjaira, hátha valamelyik el pixeleződése után kiesik a kulcs. Bár ha az ablakot kitörtem ott próbálok kimászni, hogy megnézzem le tudok-e valahogy jutni ugrás nélkül. Bár ha a földszinten vagyok, akkor nincs probléma.

Határidő 1 hét!

Ahogy öklöm becsapódik az ablakra a nagy lendület, amit belefektettem ugyanolyan erővel hátra is lökött. Picit meglököttem hátrafelé… jó nem picit. Szinte a nyakam majd kitörtem olyan erővel csapódtam vissza. A fejemet dörzsölgetve felülök, és mérgesen nézek az ablakra.
- Cöh.. – mondom mérgesen, majd feltápászkodok.
Bár egy kicsit jobban esett a tombolás, azért még nekiálltam plüssöket molesztálni. Bár kissé poén lett volna, ha a plüssök hirtelen életre kelnének, és rám vetik magukat, igaz hogy szinte összetojnám magamat a hirtelen meglepetéstől, de azért érdekes lenne egy fight a plüssökkel. De szerencsére talán, majd máskorra lesz ez betervezve, mert minden gond nélkül szétcincáltam a pihe puha barátaimat. Mindenesetre mire végeztem, már sokkalta megváltozott a légkör, és kevésbé látszott hátborzongató gyerekszobának csapóajtóval a földön… már csak egy hátborzongató hálószoba csapóajtóval a földön. mivel a plüssök nem hoztak nyereséget, így az ágyra ment át a dühöm maradéka, és miután azokkal is végeztem, bár sikerült lenyugodnom, sajnos nem találtam újabb kulcsot. Egy nagyot szusszanva végül hátradőlök az ágyon, és fáradt tekintettel nézek a plafonra. Borzasztó, hogy nincs meg az a fránya kulcs. Szomorkás arccal piszkálok a menüben, míg Ravenen gondolkodok. Vajon jól van? Nem esett baja? Vagy most kínok kínját éli át? Nem hiszem, hisz nem érezhetünk itt bent fájdalmat, így nem kell emiatt aggódnom. Végül azután eszmélek csak fel, mikor a tárgylistánál meglelem a játékmester által adott hálószoba kulcsot.
~ Miért pont ez van nálam? Miért nem a saját kulcsunk.
Elhúzom végül a számat, és előhozom a kulcsot. Mivel jobb ötletem nincs, így odasétálok az ajtóhoz, és belehelyezem a kulcsot. Elvileg ez is hálószoba, hátha 1 kulccsal kinyitható mind a kettő… már csak ez maradt támaszomul… kérlek ajtó… nyitódj ki.

Határidő szigorúan egy hét!

Végül úgy voltam vele, hogy az ajtóhoz mégis csak megpróbálom ezt a nyamvadt kulcsot. Ahogy közeledek az ajtóhoz, már helyezném is be a kulcsot a zárba, amikor is kezem már szinte reflexszerűen is megmozdult, és lenyomta a kilincset. Mivel a testsúlyom alapból előrevitt, és most az egyensúlyom is kilendült, kis híján majdnem pofára estem. Csak azért nem estem hasra, mert mi közbe előrefele próbáltam visszanyerni az egyensúlyom, a fal előbb talált rám. Egy koppanás, és hátrébb tántorogok. A fejemet fogva állok meg végül, és nézek körül. Bár nem fájt a becsapódás, kicsit azért beszédültem az ütés erejétől. Egy pici ideig beletelt, de végül nagyjából összeraktam a dolgokat. Egy folyosó, egypár festménnyel díszítve. És még egy pár rakat ajtó. Naná… hogy véletlenül se maradjak még kevesebb gonddal ellátva tényleg… Kicsit viszont eltaláncstalanodtam. Most akkor merre tovább. Bár elején még úgy tűnt, hogy nem jutok sehova, de egyszer csak hallgatózásom jelezni kezdett. Szinte megdermedtem, és rögtön fülelni is kezdtem. A hangok nem messziről érkeznek, így rögtön keresgélni kezdek az ajtók között. Végül megtalálom azt az ajtót, mely mögül hangok szűrödnek ki. A probléma csak ott kezdődik, hogy egy másik emeleten található. Elhúzom a számat, és a kíváncsiságomból erőt merítve lépcsőt kezdek el keresni, vagy legalábbis valamilyen segédeszközt, vagy növényzetet a falnál, amivel sikerülne felmásznom, ha nem találok felfelé tartó lépcsőt. Ha más nincs, székeket keresgélek a nyitott szobákban, hogy azokat egymásra állítva az Akrobatikám határait súrolva megpróbáljak felkapaszkodni az emeletre. Persze szék helyett bármi más szilárd tárgy is jó, amely nagyobb darab, és rá tudok állni… és elbírom súlyemelés nélkül. Jó egy kicsit talán könnyebb lenne, ha inkább lépcsőt keresnék, de lehet, ott lapulnak bent a maradék két társam, vagyis mihamarabb ki kell őket szabadítanom. És nem tudhatjuk, milyen messze van a következő felfelé tartó lépcső. Lehet az egész házat meg kell kerülnöm, hogy megtaláljam. Ha viszont ez a tervem nem jön össze, akkor pechemre marad a keresgélés… azaz a folyosón elindulva alaposabban is átkutassam a nyitott szobákat.

1 hét!

Mivel nem volt szükségem bútorzatokra a följutáshoz, tekintve, hogy már fent voltam, így első ízben a hallgatózásommal megtalálom a kívánt ajtót. Kicsit még most is parázok, hogy vajon mi lehet az ajtó túloldalán. Végül kissé remegve, de a kilincsre teszem a kezemet, és határozott mozdulattal lenyomom, hogy benyissak. Igen ám, de hiába próbálom, a kilincs nem mozdul. Egy rövid cöh, után előhívom a menümet, és előkutatom a kulcsomat. A remegésemen erőt vesz a düh, és már szinte, haragosan próbálom kinyitni az ajtót… de semmi. A kilincs nem mozdul. Végül kiveszem a kulcsot, ám ahelyett, hogy elraktam volna, egyetlen lendülettel megindulok a többi ajtó felé és sorra bele-bele próbálgatom a zárba a kulcsot, miután meggyőződtem, hogy az ajtók zárva voltak. Kénytelen kelletlen be kell ismernem, hogy sajnos nem lesz ilyen szerencsém ezzel a fránya kulccsal, és nem nyitom ki egyhamar a hozzátartozó zárat. Sóhajtok, egyet és visszarakom egykedvűen az inventorim közé a kis drágaságot. Hát őszintén? Túlontúl sok lehetőségem nem maradt a tova útra. Ismét itt állok a középső ajtó előtt, bár kissé más felállásba. Most nem az ajtóra összpontosítottam, hanem épp ellenkezőleg, háttal álltam neki, és a lépcsőn néztem le. Valahogy nem akaródzott lesétálnom rajta, mert nagyon rossz érzésem van, de hát őszintén, eddig sem volt nagyon az, amit én akartam. Így hát elnyomok magamban egy káromkodást, majd fújok egyet, és kissé feszült hangulatban, de megindulok. Szép lassú léptekkel indultam meg, de miután az első lépcsőhöz értem megtorpanta. Sosem szerettem a lépcsőket, pláne ha sötétbe vezet, pláne ha a sötétbe vezet ÉS még ráadásul kísérteties helyen vagyok. De nincs mit tenni… indulnom kell…

1 hét!

Sajnos az ajtók zárva maradtak, és nem maradt más választásom, mint lemenni a lépcsőn. Bár sokáig vártam a lemenettel, végül csak elkezdtem lefele haladni a sötétbe. Az első pár lépés után, ahogy haladok lejjebb, egyre csak gyúlnak fel a fények a falra rögzített fényforrásokból. Ám ahogy leérkezek először furcsa volt, de végül teljesen elszontyolodtam. Kiderült, hogy az alsó helyiség szinte teljesen el van árasztva. A víz felszínét bámulva próbálom kivenni az alatta elterülő dolgokat. Bár eszem az súgta tiszta, de egyszerűen ösztöneim azt súgták bajba leszek, ha belemerülök. Amennyire csak tudtam körbenéztem. Miután nem láttam más kiutat, így egy szentségelés után ahelyett, hogy lazán belesétálnék egy nagy lendülettel delfinugrásba kezdek, és sprintbe kezdek el úszni az ajtó irányába, majd amint ott vagyok, lendületből próbálom kifeszíteni azt, ám sajnos nem jártam sikerrel. Bár egy kicsit keményen érkeztem neki, szerencsére nem sokat éreztem belőle. Viszont a pulzusom továbbra is az egekbe, így jobb, ha sietek. Első útvonalam a kulcsokhoz vezettek, amiket gyorsan lekapva kemény 3 itemre növeltem a felszereléseim közti itemek számát. Mivel siettem, így a szekrényekben talált dolgokat, csak fogtam, és az inventorymba süllyesztettem, majd miután nem találtam mást, csak úsztam egyet, és lihegve vetem le magam a lépcsőre. Ahol is az összegyűjtött dolgokat tanulmányoztam. Az egyik egy panaszkönyv, amelyben egy-kettő kivételével az összes benne szereplő személyt ismerem közelebbről. Mivel sok hasznát nem vettem, így egyszerűen visszatettem az inventoryba, majd a kulcsokat veszem elő. Az egyik egy hálószoba, míg a másik egy raktár kulcsa volt. Mivel nem tudtam velük mit kezdeni, így végül feltápászkodok, majd visszatérek az emeletre, és sorra mindegyik ajtóba bepróbálom mindegyik kulcsot hátha. Hisz nem tudom melyik milyen szoba sajnos.

Spoilerben jelezzétek ezután a postjaitok végén, hogy mi van az inventorytokban (miket szereztetek eddig meg)!

1 hét!