[Küldetés] Vörös..

Hát remélem, hogy Cearcsikécskekunocska megoldja azt a kis bibit, hogy már egészen olyan szép piros, mint az indikátor a fejem búbja fölött. *-* Van nálam két poti, de abból nem adok. >.> Nincs értelme olyanra pazarolni, aki még csak a hercegnőjét sem képes megmenteni. *.* Na jóóó... talán ha nagyon jól fog viselkedni. Meg ha helyben kifizeti, kétszeres áron.
Saya persze ügyes volt, a farkasocskák pillanatok alatt elpixeleződnek, így már csak kettő maradt. *.* Csak az a baj, hogy nem lesz annyi időm, hogy mindkettőt leszedjem. Szóval elég nagy a galiba, hiszen még ha ketten is vannak, így is lehet, hogy Cearso és a barátnője megmurdálnak. Mindeközben pedig valami fura lsd-villanás is zaklat, hiszen ismét látom magam előtt azt a sok fehéret, amit még negyed órával ezelőtt is tapasztaltam. Pedig eskü, hogy nem használok semmi ilyen szert.
- Csak egy kicsit tartsatok ki. Jövööök. ^^ - rohanok a farkasokhoz, ahogy csak tudok, aztán pedig lendítem is a csatabárdom, hogy az erős farkasok egyike is megtapasztalja azt, amit egyik gyengébb társa is az imént. Már nem sok kell nekik. *-* Remélem, nincs olyan erős egyik sem, mint az előzőek. Hiszen lehet, hogy ezeket már eltévesztem. Persze az is eszembe jut, hogy taláááán le kéne switchelnem őket. Azonban... ha ők a hülyék, haljanak meg. Nem az én kezemen tapad a vérük - ezúttal.
Tehát, Hentest lendítek, s pofázmányon csapizkozgátatom az egyik farkimarkit. Azt, amelyik a legnagyobb és a legszebben vicsorít. *.* Kissé idegesítő, hogy épp most kapok egy üzenetet, a csapás végeztével pedig rá is kattintok. Igen, igen, letértünk az útról... és akkor mi van? Én maga vagyok a káosz. Nekem senki nem mondja meg, mit tegyek meg.

//nem tudom, az erős farkasokra dobjak-e, mennyire más a statjuk, minden esetre dobok, biztos, ami tuti//

Laposan sandítok rá Mariére. Nincs rá biztosítékom, hogy megbízhatok benne. Elvégre ezt én tudom a legjobban. Én, akiben igazán soha senki sem bízhat. ^.^ Nem tudom, mennyire simlis, vagy sem, de mindenesetre nem lehetek biztos benne sohasem, hogy ki a barátom, és ki az ellenségem. Már amennyire a barát fogalma ismert előttem... Hiszen nem is tudom. Azt hiszem, hogy értem, hogy mit is takar ez valójában, de egyébként fogalmam sincs. *.*
- Olyan kis ééééédesek a szerelmesek! *.* - csillan fel a szemem, miközben hátamra rakom a csatabárdom, majd Saya mellé lépek. Könyökömmel finoman, egészen lágyan oldalba bököm, oldalra nézve pedig rákacsintok. Hátha veszi az adást. Még nagyon fiatalka ugyan, de nem tűnik olyannak, akit annyira félteni kell. A sok mézes-mázas csillogás mögött valami nem egészen stimmel vele kapcsolatban. Hiszen ez a lány nálam is jóval magasabb szintű lehet! *.* Különben nem lett volna képes ilyen gyorsan elpusztítani ennyi farkast... T.T Egy tehetetlen kislány pedig erre nem képes. Hűűűű... Vajon mit rejtegethet? *.* Jó lesz figyelni rá. Még az is lehet, hogy hasonlít rám. Abban legalábbis biztosan, hogy a kitűzött céljait eléri. Mosolygok rá, míg a célzásokat adom neki Mariével és Cearsoval kapcsolatban. Valahogy Saya mostanra már jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint a két kis galambocska, külön-külön, vagy éppen együtt véve. Hisz olyan nincs, hogy egy ártatlan kislány csak úgy, félelem nélkül ennyire kitápolja magát. ^.^
- Hagyjuk is turbékolni a két kis galambocskát! Szerinted is aranyosak, ugye? Szerintem is. *.* - ragyogó szemekkel guggolok le egy kicsit a földre, hogy némi pihenőt szerezzek. Át kéne gondolni a helyzetet. Már a küldetés legelejétől kezdve tisztában vagyok vele, hogy úgy tudtuk volna a legegyszerűbben megnyerni a jackpotot, ha nem térünk le az ösvényről. Hanem egyszerűen megyünk tovább.
Megmasszírozom egy kicsit a fejem, hátha friss gondolatokat ébreszt bennem. Pedig a világban nem érezni a fájdalmat - sajnos - , de most úgy érzem, szükség van arra, hogy mindent megfontoltan tegyünk meg a továbbiakban. Talán még tekintetem is megváltozik kissé. Az életvidámság eltűnik, s helyére lép az, aki valójában vagyok. Megfontolt, logikus, érzelmektől teljesen mentes. Tekintetem nem egyszerűen rideg, hanem egyszerűen olyan, mint akiből kiölték az érzelmeket.
- Gyanítom, mindannyian kaptatok egy üzenetet. Ahogyan azt is, hogy ti is átéltétek ugyanazt a villanást. Fehér fal vagy terem... sajnos nem tudom igazán. Vannak farkasaink, van egy piroskánk. Vadász... hmm, igen, ez jó lesz. - hangosan gondolkozok, de igazából észre sem veszem, hogy beszélek. Nem akarok semmi olyat tenni, ami meggondolatlanság lenne. Semmi értelme vakon cselekedni. Azzal csak a végzetünkbe botlunk.
- Nem tudjuk, milyen messze jutottunk az ösvénytől. Ugyan a való életben nem okozna nagy gondot megtalálni a csapásokat, amiket vágtánk alatt hagytunk magunk után, itt a játék nem engedi láttatni azt. Kivéve, ha van valakinek nyomolvasása. Saya, Marie? - Cearso olyan könnyedén megmurdálhatott volna, hogy úgy gondolom, még rendes felszerelésre se volt pénze. Nem hogy még jártasságra. Az a 100 arany kezdőként pedig nagy pénz... Így hát Sayánál és Mariénél próbálkozok, hogy van-e nekik ilyenjük. Mariéről fogalmam sincs, mi lehet a szintje, de Saya talán belefektetett némi aranyat nyomkövetésbe. Vagy nem. Majd kiderül.
- Ha egyikünknek sincs nyomolvasása, még megpróbálhatunk visszatérni az ösvényre. - állok fel, s nyújtóztatom ki tagjaimat.
- Attól még megpróbálhatunk visszaindulni, de nem sok reményt fűzök hozzá. Nem beszélve az üzenetküldőnk agresszív hozzáállására. Már ha nektek is ilyen üzenetet írt, mint nekem. Csúnya-csúnya dolog ám így beszélni egy hölggyel. - csóválom meg a fejem. Majd egy csapásra visszatér szemeimbe az életkedv, veszem fel ismét az álcám. ^^
- Saya-chan, te mire emlékszel? Fehér villanás, vagy nem is tudom... Nem jut eszedbe semmi? ^^ - kérdezem az íjász lányt. A maga módján elég okosakat mondott eddig is, tehát biztosan kitalál valamit. Vagy szolgál egy olyan információval, ami majd segít összerakni a képet. Úgy döntök, végül megpróbálhatjuk megkeresni az ösvényt, de igazából nem sok reményt fűzök hozzá. Elvégre ez volt a lényeg, hogy letérítsenek.

//Bocsi a késésért, nem voltam itthon pár napig//

Próbáljuk ugyan összerakni a kósza emlékképeket, de nincs sok sikerünk. virágok… Igen, virágok. Hümm… Nem is tudom, mit jelent ez igazán. Azért ez kicsit aggasztó. >.< Ami meg talán még aggasztóbb, hogy nem találjuk meg újra az ösvényt, de annyi baj legyen. Ez már veszett fejsze nyele. Letértünk róla, s innentől kezdve a magunk útját járjuk. A megoldás egyszerű: új ösvényt kell járnunk. Olyat, amit még senki sem taposott ki előttünk. Immáron mi magunk alkotjuk meg az új utat. Igen, igen. Akkor majd jó lesz. Akkor minden működni fog. De merre is induljunk?
Lepihenünk kicsit, hogy kifújjuk magunkat. Számomra nem volt megerőltető a harc, de Cearso miatt aggódom azért. Nem lenne jó, ha csak úgy elhalálozna, valamint Marie sem bírja igazán a sebzéseket. A legjobb lesz, ha a további harcokban a lehető leginkább kimaradnak a dolgokból.
Az erdő, mint félelmetes? Hát, én nem látok benne semmi félelmeteset. Kifejezetten szeretem a sötétet, igaz, még nem tettem szert látásra. A gondolataim ilyenkor sokkal inkább pörögnek. Végtére is, éjszakai bagoly vagyok. Nem véletlenül lettem csillagász. A csillagoknál pedig nincs szebb és elérhetetlenebb a világon. Felpillantok az égre, hogy vehessek egy pillantást a ragyogó csodákra, ám az égbolt kellő takarásban van a fák lombjai által. Talán még a felhők is gyülekeznek felettünk. A lombok pedig épp úgy fognak óvni minket az esetleges esőtől, ahogyan a csillagokat is takarják. Milyen kár.
- S tőlem nem félsz? – Mariének célzom a mondatot. Tekintetem éppoly üres, mint az ösvény, melyről letértünk. Kíváncsi vagyok, mit válaszol. Vagy hogy mit válaszolnak máshol. Tisztában vagyok azokkal az ellenérzésekkel, melyet mások viseltetnek irántam, s néha magam is elgondolkozom azon, hogy ha az indikátorom zöld lenne, vajon ez mennyiben változna. Minden kifogás ellenére, melyet a rám mutató kezek nyújtanak a bíbor színű villogó felé, úgy hiszem, hogy nem, egyáltalán nem lenne így. Amikor még nem hirdette rólam a sztereotípiát az indikátor, már akkor is úgy éreztem, hogy sokan nem mernek megismerni. Félnek tőlem. És ez jó. A félelem hatalom. A félelem erő. A félelem pedig fantasztikus. Ha pedig nincs benned érzelem – akkor legyőzhetetlen vagy.
- Épp a félelem érzete az, mely sokakat paralizál. Féltik az életüket. Ezért vagy tehetetlenek, vagy kétségbeesettek. De a legjobbak épp ezért tesznek meg mindent. Hiszen tudják, hogy mindent elveszthetnek. – felkuncogok kissé Saya észrevételére. Egészen szórakoztató, ahogyan látja a világot. Az a két fa tényleg olyan, mint mondja.
- Mit szólnátok, ha a fákról próbálnánk megtalálni az utat? A magasból többet látni. Bár ilyen fényviszonyokban ez sem garantált. De legalább tudnánk, merre menjünk. ^^ – vetem fel az ötletet, azonban közben már a térképemet lesem, hogy látok-e valamit. Nincs értelme a vakvilágba elindulni anélkül, hogy tudnánk a célt. Nem kell feltétlenül az ösvényt megtalálni. De ha legalább egy irányt tudunk, máris el tudunk indulni valamerre anélkül, hogy komolyabban kockáztatnánk.

- Ugye? Szerintem is! *.* A Hobbitban olvastam. - egy régi mesekönyv, de nagyon jó! *.* Bár a film szerintem elég pocsék lett. Ez persze egyéni ízlés kérdése, de szerintem egyáltalán nem hozta a történetmesélős, gyerekmesés dolgot. T.T Csak egy blockbuster lett, mint a többi ilyen. >.>
Örömködök tehát, hogy tetszik nekik az ötletem. Igazából logikus, bár kétlem, hogy bárkinek is látása lenne rajtam kívül. Nem lenne pedig rossz... De ez van. Talán így is jutunk valamire.
- Cearcimácska, megfeledkeztél valamiről. ^^" - emelem meg kissé a lábikómat, hogy a brutál tűsarkakat megmutassam neki. Ezzel gyakorlatilag ölni is lehetne. Ha harcművésznek mentem volna, biztosan ez lenne a speckóm. *-* De azt hiszem, így is jó vagyok.
- Amíg nincs akrobatikám, én nem próbálkoznék meg ilyenekkel! *-* Mindenesetre ha támadnak, nekem elég nagy hozzá az erőm, hogy megvédjelek titeket. Biztos nem mész? *-* - unszolom kicsit. Annyira nem is magasak azok a fák. Ezzel a cipellővel viszont jobb, ha nem én próbálom ezt meg. Addig nem, míg nincs legalább egyes akrobatikám. >.< Marie persze önként jelentkezik, ha pedig Cearso semmiképpen se megy, jó lenne, ha Saya is felmenne. De az ő döntése lesz, természetesen, hogy megy-e, vagy marad.
Lent maradok tehát, s csak néha-néha kiáltok fel a fentieknek, hogy "Hahóóóóó, jó a levegő odafent? *-*". Az inventorymból elő is szedek ennek örömére egy lapot meg egy írószert, s nekiállok térképet rajzolni. A saját minimapunkban úgy hiszem, most nem bízhatunk, azonban nekem a térképrajzolást is tudni kell. Megpróbálom kiszámolni a mászóktól megkapott adatok alapján, hogy nagyjából merre kell elindulnunk, s milyen messzire, hogy civilizációt találjunk. Úgy tűnik, nem vagyunk túl messze a szint szélétől, valamint valamiféle sziklafalat vagy ilyesmit emlegetnek. Tehát mindenképpen az első szinten vagyunk. Ez egyrészt jó, mert kisebb a fenyegetés. Másrészt viszont rossz, mert ez a legnagyobb szint az összes közül. S elég messze vagyunk a Kezdetek Városától, vagy bármelyik másiktól. De biztosan van valami magyarázat. Egy könnyebb út... Tehát azok alapján, amit lekiabálnak nekem, megpróbálom besaccolni, hogy merre érdemes menni. Feljegyzem azt a füstöt is, amit mondanak, hiszen fontos információ. Bár kétlem, hogy bármelyik város lenne. Valószínűleg talán egy tábor, rosszabb esetben erdőtűz.
- Milyen a füst? Tábornak tűnik inkább, vagy komoly tűznek? Nagyjából mekkora? - fontos információ. A füst terjedéséből ítélve meg lehet állapítani, hogy egészen pontosan mi okozhatja azt. Ha sokkal inkább szétterjed az egész, mint egy szmogfelhő, akkor bizony bajban vagyunk. Ha viszont nagyrészt egyenes az egész, akkor csupán egy tábortűz, vagy ilyesmi lehet.
Aztán egyszer csak megtörténik a baj. Pár percig nem figyelek, és mellém csapódik egy nyíl. O.O A bibi viszont ott kezdődik, hogy a vállamba is fúródik egy. Ez pedig baj... nagy baj. A HP-m ugyan nem megy le, de miután kiveszem a nyilat a vállamból, észreveszem, hogy bizony, valamilyen méregről lehet szó.
- Hümm... Megmérgeztek. - saját alkímia szalonom van a Kezdetek Városában, tehát könnyen meg tudom állapítani ezt a tényt. De nem akarom kivárni a hatását azért, hogy megtudjam, milyen méreg lehet. Most még jól vagyok, nem érzek semmi különöset. Megpróbálom a nyíl, vagy az esetleges kezdődő hatások alapján megállapítani, hogy pontosan milyen méregről is lehet szó.
- Talán, talán ha van egy kis időnk, és találunk némi növényt, összedobhatok némi ellenmérget... - fontosnak tartom, hogy mihamarabb ellásuk a sebet. A probléma csak az, hogy hiába tart csupán néhány másodpercig, mire kikotyvasztok valamit, nem biztos, hogy sikerül megállapítanom, milyen méregről is van szó. S hogy milyen hozzávalók kellenek. Aztán pedig ezt meg is találni... Ha esetleg elkábítanak, akkor nem tudok mit csinálni. A többiek biztosan nem tudják, hogy milyen növényeket kell keresni, max ha gyorsan elmagyarázom. Az ilyen mérgeket minél hamarabb semlegesíteni kell.
Virágok... Vajon találunk-e elég virágot?

Felvázolom nagyjából a térképet, bár nem vagyok teljesen elégedett vele. :/ Azt az egyet leszámítva, hogy biztosan az első szinten vagyunk valahol, nem sokat tudok meg. De az arányok elég jók legalább, így kábé be tudom saccolni, hogy innen kiindulva mennyi idő lehet, mire odaérünk a tűzhöz. Ez tűnik ugyanis a legveszélyesebb és leglogikusabb lépésnek, ami azt illeti.
- Hát, ellenmérget még sosem kevertem... - nyögök fel kissé. Még mindig a hatását várom. Az hamarosan el is érkezik. Olyan, mint amikor sokáig ülsz a lábadon, ezért a vérkeringésed kissé megzavarodik, aztán pedig, amikor fel akarsz állni, akkor elkezd ilyen hangyás érzés lenni a végtagjaidban, ami olyan nagyon zavaró. Majd jön a zsibbadás, és az, amikor nem tudsz ráállni a lábadra. Nem fáj, egyáltalán nem fáj, azonban igen kellemetlen. Az életsávom is elszürkülni látszik.
- Valamilyen bénító méreg, de még sem. A bénító méreg azonnal hat. - nekidőlök a fának, s a vállamból kilógó nyílra pillantok. Nem tűnik el. Ez pedig, ha lehet, még aggasztőbb. Erővel tépem ki onnan, ha kell, még a súlyemelés jártasságom is kamatoztatom. Az is lehet, hogy minél tovább van bennem, annál tovább hat a méreg, mert talán folyamatosan fecskendezi belém. Azonban egy jó dolgot mindenképp megtudtam: nem azonnal hat. Hanem szépen lassan. Még van néhány percem.
- A szemed... Nem, nem, már képzelődöm is. o.o - pedig megesküdtem volna, hogy Sayának nem ilyen szeme van. Ő_Ő Hát ez fura. Körbepillantok a terepen, hátha hallucinálok mást is, de nem nagyon látok semmi furcsát. Vagy csak én nem tudom, hogy van valami, aminek nem kéne ott lennie?
- Ha megkérhetlek, Saya-chancsi. *.* Cserébe el tudlak látni néhány mini potival. - ebben a világban semmi sincs ingyen ugyebár! *.* Még nekem sem. T.T
- Nincs sok időnk, vagyis időm, Saya-chan. Induljunk utánuk. Pontosan arra. - mutatom meg a térkép alapján, hogy merre. Cearsoék persze nem vártak be minket. De semmi értelme itt maradnunk, mert akkor meghalunk. Én a méreg miatt, Saya pedig azért, mert hátráltatom.
- Saya-chancsi, ha esetleg nem tudok tovább menni, akkor ne foglalkozz velem, és mentsd a saját életedet. Nem akarlak hátráltatni. ^^ - a járás lassacskán nehezebbé válik, de nem vagyok az a típus, aki csak úgy feladja. Azonban az sem, aki mást akar hátráltatni egy ilyen helyzetben.

//Bocsánat, tényleg nem volt időm T.T
Saya, a kristályt meccseld le Anattal, meg a mesélővel, hogy ki tudod-e venni. Feltételes módba írtam ezt a részt. Ha megkapom a kristályt, küldi után ellátlak némi potival fizetségként ^^//