Re: [Küldetés] Az Elfeledett Kút

by **RenAi** Hétf. Nov. 17 2014, 19:33

Megdöbbenve veszem tudomásul a történteket arról nem is beszélve hogy ahogy nézem a többieknek fel sem tűnik semmi… Sem az ajtók, aminek hangot is adtam, sem pedig a teljes mozdulatlanságom. Félek, ijesztő ez a helyzet számomra, hasonlóba még csak nem is keveredtem, erre tessék… Nem tudom, talán egy picit bánom már hogy ilyen könnyedén fejest ugrottam ebbe a küldetésbe arról nem is beszélve hogy Jin-t is teljesen belerángattam. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem, úgy látszik a felkészültség korántsem elég, ide… szerencse kell… vagy nem tudom… Viszont úgy érzem kötelességem ha van lehetőségem segíteni másokon, és ez egy roppant veszélyes küldetés, azért is vagyok jelenleg egy ilyen csávában… Bosszantó, arról nem is beszélve hogy tényleges tehetetlenségnél alig van bármi ami rosszabb lehet. Na jó van. A halál. De az életsávom a helyén a páncélzatom épp, épp csak nem tudok mit tenni… és ez az ami igazán kihoz a sodromból. A két jómadár meg rám sem hederít… >.> Mondjuk én sem tudom mit tennék a helyükben, hibáztatni nem hibáztathatom őket. Majd az üzenetjelzőm jelez. Jin az. *-* Az üzenetet végigolvasva megnyugodtam, hisz él és biztonságban van ha tudott válaszolni. Bár a kód megnevezés kissé furán érintett hisz én magam is a kód nevet olvasom feladóként. Gyanús ámbár nem tudom mit tudnék ezzel a helyzettel kezdeni, főleg hogy megmoccanni sem tudok. Nem tudok se beszélni, se mozogni… hiába próbálok, az egész testem bele feszítem mégsem megy… egyszerűen nem, és nem tudom miért. De a többiek legalább jól vannak. A fiú név szerint Dei, különös fazon. Azt hiszem az a tipikus magának való fajta. A kék hajú kislány, meg még csak egy kislány, igazán nem itt lenne a helye. Azon gondolkodok mit tudnék tenni. Hisz még válaszolni sem tudok Jin-nek, pedig most azt jobban szeretnék mindennél. Tudatni vele hogy jól vagyok, igaz kicsit zűrös helyzetben de semmi bajom. Kicsit úgy érzem magam mint akit el akartak tenni láb alól. Mégsem tudom kinek mivel árthattam… hisz nem csináltam semmi rosszat, mégis én vagyok az aki a teljes tehetetlenségre lett kárhoztatva.

by **Enheriel** Kedd Nov. 18 2014, 16:22

A férfi, név szerint Yoshiaga felém fordult a bemutatkozás után:
- Van egy sejtésem, hogy maga mérges.
- Mi az, hogy sejti?! Igenis haragszom, mert a barátja is neveletlen, s a petemet is bántották!
- Ne haragudjon, de elengedhetetlen volt a továbbhaladáshoz. - már azon voltam, hogy vérig szidjam, mikor Villámlás magához tért.
- Villámlás, de jó, hogy semmi bajod!^^ - öleltem magamhoz. Ezután szólalt meg Yoshiaga.
- Khm... Nem akarok ünneprontó lenni, de jelenleg nincs kiút és lehet, hogy örökre itt ragadunk, így nem ártana ha lenne mivel elütni az időt. Valaki ismer valami jó beszélgetős játékot?
- Hogy gondolhat most játékra?! - akadtam ki, aztán Shukaku elkezdte mesélni, hogy mi történt vele. Majdnem ugyanaz volt vele az elején, mint velem...
- Velem is ez volt... Volt egy NPC, akinek eltörték a lábát, s kiszedték a szemét... tőlem azt akarta, hogy tépjem le a karját, de nem tudtam megtenni... Aztán arany kezdett le hullani az égből, s mondott olyan dolgokat, amiből rá kellett volna jönnöm, hogy a kód az KAP, de erre Yoshiaga bunkó barátja beleszólt, s belelökött a kútba... Ne haragudjatok, de annyira megviselt az egész küldetés, hogy nem emlékszem a részletekre... - hebegtem. Majd eszembe jutott a szó is:
- Én is megkaptam azt a szót, de máshogy voltak megkeverve... - itt elővettem egy papírt, meg egy ceruzát, ugyanis az NPC okozta sokktól emlékeztem arra, hogy voltak megkeverve, s leírtam nekik, s megmutattam:

Úbúit a úkkt

- Ezekből a szavakból az jött ki, hogy KIÚT A KÚTB, de az Ó és az L betű hiányzik. Ez jelenthet valamit?

by **Minori** Kedd Nov. 18 2014, 20:44

A fiú ismét megszólal.
- Ó, jaj, de bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. Dei vagyok, örvendtem a találkozásnak. - Mondta. *Szóval Dei... Ezt a nevet még nem is hallottam. Elég bénán hangzik...* A fiú, vagyis Dei a hátára feküdt és valami aranyérmét kezdett dobálni, ami nagyon idegesítő volt.
- Lehet, sokáig itt leszünk, szóljatok, ha kell egy arany dobálgatni. - Mondta, mintha az olyan, jó elfoglaltság lenne. Inkább kereste volna a kijáratot. Legszívesebben pofon vágtam volna, de nem mertem. Inkább pár kérdést feltettem neki:
-Szóval, Dei. Te kb. mióta vagy itt? - Kérdeztem, majd megvártam a válaszát és folytattam.
- Kerested a kijáratot? Vagy te mindig ezt a sz... - Fejeztem be egy pillanatra, mert majdnem mondtam valami csúnyát, és lehet megsértődött volna.
- Khmm... Te mindig ezt az érmét dobálgatod? Annyira jó játék? - Kérdeztem flegmán.
- Tudod mit? Kérnék egyet én is. - Néztem rá egy kicsit kedvesebben.
- Persze, ha nem adsz nem baj. - Mosolyogtam rá. *Nagyon elegem van ebből a helyből, főleg, hogy egy bolonddal vagyok ide bezárva...* Valamire nagyon kíváncsi voltam, ezért még egy kérdést feltettem.
- Bocsi, de még egy kérdés... Te ilyen matek zseni vagy? Mert amit a falon levezettél, az nem semmi... És amúgy mit számoltál? - Kérdeztem, mert ugyan ami a falon volt, semmit sem értettem belőle. *Most jövök rá, hogy lehet annyira nem is idióta... Sőt, egészen okos... De egy dolog még bánt... Vajon meg lehet benne bízni? Nem tűnik rossz embernek, de "a látszat néha csal" ahogy a szüleim is mondanák.*

by **Jade Arton** Hétf. Nov. 24 2014, 00:54

Az ájultakat sikeresen felébresztették. Hogy ismerőseit épségben látta, örömmel töltötte el, bár ez csak a korábbi életből áthozott szokás, Aincradban az egyetlen maradandó károsodásnak a halál tűnt eddig. Biccentett Yoshiaga dicséretére, nem érezte hatalmas tettnek az eszméletlenek rázogatását, de a hatékonyságot elismerte. A professzor továbbra is megőrizte nyugalmát, ahogy Shukaku is, a másik idomár viszont egy kissé kiborult - tulajdonképpen nem meglepő, az eddigiek alapján elég sok minden történhetett vele, ami ezt kiváltotta. Ugyanakkor fontos, hogy az ő elméje is kitisztuljon, mert nincs sok idejük a tétlenségre, amennyiben Yoshiaga igazat mondott zuhanás közben.
A professzor felhívására, miszerint kezdjenek beszélgetős játékba, majdnem bedobta a disszociációs játékot, csapatépítésként pár kör egész szórakoztató lehetett volna, de Shukaku hamarabb reagált, kihangosított gondolatai kifejezetten hasznosnak tűntek. Felvázolta a saját esetét a küldetéssel, érdekes ötleteket elegyítve a mondandójába. Az önkényes kalandmester lehetősége újdonság volt számára, más elképzelései voltak a küldetés hibáinak eredetéről, de arra jutott, hogy ezt is figyelembe kell venni. Nem szakította félbe, hogy mindent elmondhasson, amit fontosnak tart az eseményekkel kapcsolatban. Több hasonlóságot is talált a saját és a lány története között: bár más összetételben, de nála is az eredeti küldetés címére hajazó betűhalmaz jelent meg a naplóban, megvolt a megkínzott npc, és a kódtól kapott üzenetek is. Logikus gondolkodás, jó észrevételek. Plusz egy Timidus is, a sárkány esze hasonlóan hasznos lehet majd később.
Enheriel beszámolója következett. Vele együtt hárman voltak, akik szinte ugyanazt tapasztalták, a küldetés hasonló akadályok elé állította őket, csak eltérő időkben. Most Jadere került a sor.
- Jelenthet. Eredetileg memóriahibára gondoltam, ami így elronthatta az eredeti címet, de sok mást is el lehet képzelni kiváltó okként. - mondta a többieknek, miközben maga is nekiállt elvégezni az átalakításokat a saját betűhalmazán. Közben folytatta. - Azt hiszem, ugyanazzal a karakterrel találkoztunk mindhárman. Amikor én beléptem, már hiányoztak a szemei, a karjai, és a lábait is súlyos sérülés érte. Ez alapján valószínűleg még valaki volt ma ott rajtunk kívül, időben közöttetek, mert a karokból még patakzott a vér, amikor ajtót nyitottam, a lábainál viszont addigra elállt a vérzés. Yoshiaga szerint a küldetés szándékosan manipulál időt, oly módon, hogy eltérő időkben, egymás között egy-egy órát hagyva legyünk jelen ebben a világban, megakadályozva, hogy közösen dolgozzunk.
Időközben befejezte a betűk sorrendjének megcserélését. A többiek felé fordította a rövid karaktersort, akik a következőt láthatták:

~~búútt k kibiai~~->kiút a kútb; -: ó,l; +: b,i,i

- Szóval, én ezeket kaptam. Talán két halmazba kéne rendeznünk amink van, nevezetesen egy "hiányzó betűk" és egy "extra betűk" halmazba, hátha van köztük valami rendszer. - Kérdőn nézett a többiekre, egyetértenek-e az ötlettel, és közben az üzenetjelző értesítette, hogy levél érkezett a számára. Úgy tűnt, ezennel egy kicsit közelebb kerülnek a Kód kilétének megfejtéséhez. - Nocsak! Ezt nézzétek! - mutatta a többieknek az üzenetét. - A kóddal én is váltottam pár üzenetet, azt hiszem, most már tudjuk a nevét is. Yoshiaga, elmondja a többieknek, mit tudott meg a kódok működéséről? - fordult végül a professzorhoz, mert nem emlékezett mindenre pontosan, amit a zuhanás előtt hallott tőle.

by **Justin Taylor** Pént. Nov. 28 2014, 21:28

Egy darabig zuhantam … fogalmam sincs hova. Magam körül nem láttam mást csak is a végeláthatatlan sötétséget. Most mi lesz? Hol érek földet? *Nagyot koppan a földön.* Hát itt. Reméltem, hogy nem lesz bajom, de lélekben azért felkészültem a legrosszabbra És szép lassan minden el sötétült…
Látom a fényt … látom a fényt … ez egy … ez egy lámpa? oO Ki húztam a takaró alól a kezemet, hogy megnyithassam a … pillanat takaró … ágyban vagyok? Hova kerültem? Körbetekintettem. Annyira ismerős ez a hely! Kis idő után végre nagy nehezen leesett, hogy az a hely ahová kerültem nem más … mint az én tulajdon szobám. De, hogy hogy a szobámba kerültem? oO” akkor most sikerült kikerülnöm a játékból vagy mi? :O Nem az lehetetlen … senki sem kerülhet ki a játékból ilyen könnyen. Biztosan ez is csak a küldetés része … nem hagyhatom magam becsapni. Ez itt bizonyára csak valami féle illúzió, egy álomvilág. De akárhogyan is legyen jó egy kicsit újra itthon lenni. Vajon a szüleim is itt vannak. Ki keltem az ágyamból és egyenest a nappalinkba vettem az irányt. Mikor kiértem a szüleim a kanapén ültek és éppen tévét néztek. Hihetetlen … hát tényleg láthatom őket. Very Happy

Szerettem volna oda menni hozzájuk … beszélni velük, de egy másik számomra teljesen ismeretlen, de egyben még is ismerős és kedves hang szólalt meg a hátam mögül. ~Anya, apa!~ Ki ez és mit akar az én szüleimtől? Megfordultam, hogy megnézzem ki a hang tulajdonosa … és teljesen le döbbentem. Az ember aki a szüleimet szólítja … én vagyok? Vagy is én vagyok … csak éppenséggel egy sokkal kisebb kiadásban. WTF? ~Mondjad kicsim.~ Mondta anyám kedves hangon bájos mosollyal az arcán. De akkor engem most ők látnak vagy nem? Oda sétáltam a tévé elé és megszólítottam őket: - Anya … apa … visszatértem. Mondjátok láttok engem? – Hiába próbáltam magamra vonni a figyelmet a szüleim rá sem hederítettek. Csak néztük maguk elé és a kisebbik énemet ölelgették. Csak ő rá figyeltek. Így hát nem tehettem mást minthogy meghúztam magam és szépen csendben nyomon követtem, hogy mit történik:
~ Mond anya nem láttad Szophiet.
~Nem miért?
~Mert bújócskázunk, de nem találom sehol.
~Itt vagyok!- Szophie nagyot kiáltva ugrott elő a kanapé másik végéből. Istenem … de szépek is voltak ezek az idők amikor még így tudtunk együtt játszani. Ilyenkor még minden jó volt.
- Gondolom te sem látsz engem igaz. – Gondolataimat hangosan is kimondtam el keseredett hangnemben. Szerintem azért, ha más került volna ebbe a helyzetbe ő is el szomorodott volna, ha a szülei akikkel már régen nem találkozott nem látják őt és átéli gyerekkora egyik legjobb érzékenyebb korszakát. De mindegy is … mert ez úgy sem a valóság … nem fogom hagyni, hogy egy ilyen álom világ el kábítson és el gyengítsen.
- Tévedsz Justin. – Szólt hozzám Szophie. Hogy lehet, hogy ő lát engem a többiek pedig nem? oO – Már is el gyengültél. Add fel! Úgy sincsen esélyed túlélni ebben a játékban.
- Hogy … mondod?
- Most mit csodálkozol ezen? Heh. Te tényleg azt hitted, hogy van esélyed innen kijutni? Reménytelen vagy. – Mondta Szophie szemet forgatva, gúnykacajjal, le kezelően.
- De hát … azt hittem, hogy te… - Le sütöttem a szemeimet.
- Mit? Hogy hiszek benned? Hogy bíztatlak? … Ébredj már végre fel heló! Semmi esélyed. – A következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy Szophie egy kést tart a kezében, amit először felém szegezett, majd meggondolta magát és inkább a szüleimet vette célba. Hihetetlen, hogy az akire eddig úgy tekintettem, mintha a testvérem lenne most … NEM NEM NEM!!! Nem hagyhatom magam becsapni ez itt nem valódi … ez itt meg sem történik … EZ CSAK EGY ILLÚZIÓ!!! Ami ezután történt azt hiszem, hogy az volt talán életem egyik legfájdalmasabb pillanata. Amikor láttam, hogy megölik a szüleimet.
- Mit … tettél … te … Rendben. Nem érdekel, hogy a legjobb barátom vagy … nem érdekel, hogy ez álom-e vagy valóság … nem érdekel, hogy lány vagy és az sem, hogy kicsi … EZÉRT MEG FIZETSZ! – A késeimért nyúltam és megindultam a lány felé, aki egyik pillanatról a másikra egyszer csak levedlette magáról ezt a kislány álcát és előbújt igazi énje … egy démon farkas.
[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Rkn4b5

[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Rkn4b5

Azonban ez sem tudott el tántorítani a célomtól, hogy megöljem őt … mert én csak a szüleim gyilkosait láttam benne. És ezt meg akartam bosszulni. A farkasnak rontottam és sikerült belevájnom mind két késemmel egyszer-egyszer. Ezután ő támadott meg engem … egyszer sikerült neki megharapni ezzel csökkentve az életcsíkomat. Ezután a harapás után igaz, hogy az életcsíkom azt mutatta, hogy gyengébb lettem, de engem ez inkább még jobban feltüzelt … ,ég jobban el kötelezve a gyilkolásra. Ismét én támadtam … ezúttal a farkas nyakába szúrtam bele a késeimet és el kezdtem lefelé húzni hatalmas sebet ejtve ezzel az állatban. Ez így folytattam tovább végig a nyaka oldalán majd az elején ezt addig folytatva ameddig a farkas össze nem esett. Mikor még a földön volt azért akkor is egyszer belevájtam a késemet, hogy még véletlenül se kellhessen fel többet … meg persze azért is, mert még mindig a bosszú vágy hajtott.
Ezután visszatértem a szobámba … mivel gondolom itt kötöttem talán innen fogok visszakerülni a rendes sao világába. Szóval akkor, hogy is volt … először is megtámadott három pszichopata … aztán zuhanni kezdtem …és végül itt kötöttem ki az ágyamban. Akkor lehet, hogy hogyha újra befekszek visszakerülök oda ahonnan jöttem? Mondjuk talán ez az egyik leggyengébb módszer, de egy próbát megér. Amikor oda sétáltam az ágyamhoz ismét sötét, de most a sötétségben felragyogott előttem valami … egy kristály. Kinyújtottam a kezem és elvettem a kristályt. Miután megérintettem a kristályt ki kerültem ebből az álomvilágból s felébredtem … illetve a szememet nem tudtam kinyitni, de már ébredeztem.

/Sajnálom, hogy késtem, de mostanában nincsen túl sok időm írni./

by **Tetsuko Jin** Vas. Nov. 30 2014, 20:00

Az üzeneteket elküldöm a megadott címzetteknek, annak a pár személynek, akik szerepelnek a listámon. Másra lehetőségem nincs. Nem tehetek semmit, csupán várhatok és gondolkodhatok. Gondolataim ide-oda cikáznak, ne tudok rendesen összpontosítani. különösen azóta, hogy elindult egy afféle visszaszámolás, melynek végén könnyen megeshet, hogy én húzom a rövidebbet. Ilyen körülmények között ember az, aki nyugodt tud maradni és higgadtan képes szemlélni az eseményeket ezzel megoldást találva egy hatalmas problémára. Én erre jelenleg nem teljesen vagyok képes. A kezdeti ijedtséget sikeresen leküzdöttem a tudattal, hogy bár zuhanok, az életem nincs közvetlen veszélyben, ám most? Már hármasnál jár a számláló, ami ötről indult, és még nem jutottam semmire. Csupán ismerkedem a címzettekkel, semmi több. Fejem kapom jobbra-balra, hátha van valami, amit nem vettem észre, de semmi, csupán a végtelen sötétség, amitől a félelem elhatalmasodik rajtam.
- Nyugalom, nyugodj meg Jin, ez nem vezet sehová… - próbálom magam nyugtatni. Beszív, kifúj, beszív-kifúj... veszek mély lélegzetet, igyekszem elérni, hogy ne fészkelje be magát szívembe a rettegés…. rendkívül nehéz… sosem hittem volna, hogy efféle helyzetbe kerülök. Nyugalom-nyugalom.. mély lélegzetek….
Erőltetem az agyam, hogy azzal foglalkozzon, amivel kellene, ahelyett, hogy rémképeket láttat velem a saját halálommal kapcsolatban. Gyerünk, menni fog ez…. lássuk csak. Választ még nem írtak, elképzelhető, hogy csak bizonyos üzenetekre reagálnak? Nem… ezt nem hinném.
- Lássuk csak… lássuk csak… - remegő és kapkodó kézzel hívom elő a korábbi üzeneteket és futom rajta az újabb és újabb köröket, hátha elsiklottam valami felett…
Megakad a szemem egy helyen… az egyikük kódnak nevezett, engem. De miért?
- Kód, kód… kód…. ha én vagyok a kód akkor…. mit csinálnak a kóddal? Beütik…. megfejtik? – pörög az agyam, talán úgy, mint még soha eddig.
- Megfejteni.. talán ez lesz az – jut eszembe a legelsőnek kapott szöveg. Rekordsebességgel írom az üzenetet és küldöm el újfent az összes címzettnek azt, amit én is megkaptam
- Gyerünk, gyerünk… gyerünk már… - leírom, elküldöm, majd ujjaim összekulcsolva próbálom magam tovább csitítani, nem gondolva negatív dolgokra….

Minden címzettnek

Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?

by **Kayaba Akihiko** Kedd Dec. 02 2014, 14:17

Shukaku, Jade, Enheriel:

Shukaku professzorozásának hatására Yoshiaga kiterül a földön és hátán fekve hallgatja a dolgokat, miközben nyál csurog ki a szája szélén. Mikor azt hallja, hogy Shukaku rájött a megoldásra, csak a bal szemöldökét emeli meg egy kicsit, de továbbra is mozdulatlan. A mesélős megszólalásra a jobb szemöldöke is megemelkedik, majd egyszerre mindkettő leenged. Továbbra is a földön feküdve hallgatja végig Enherielt majd Jadet. Továbbra is kényelmesen a földön feküdve szólal meg:
- Értelmetlen. - még fél percet fekszik, majd hozzáteszi:
- Az egész egy nagy elterelés. Csak azért van, hogy megnehezítse a küldetést, fölösleges a címével babrálni... csak várni kell, hogy megnyíljon egy kapu. Az egész küldetés rossz, nem kell ilyen komolyan venni. Csak abban lehetünk biztosak, hogy mindennek aminek van kezdete, annak van vége is.
Ezután felkel a földről és lesöpri magáról a pixel port és felétek fordulva ejt meg egy félmosolyt. Ezután mindhárman az alábbi üzenetet kapjátok:

A kód írta:Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?

Minori, RenAi:

Nem történik az égvilágon semmi, míg meg nem kapjátok az alábbi üzenetet:

A kód írta:Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?

Ekkor RenAi hirtelen megjelenik Minori számára is és újra megtanul beszélni, csak végtagjai állnak még mindig cölöpként, stabilan, mozdulatlanul.
- Lám, megérkezett a kulcsocska is.
Ekkor RenAi rohamosan egymás után a következő üzeneteket kapja:

A kód írta:AZ

A kód írta:ÚR

A kód írta:KAP

A kód írta:U

A kód írta:KÉREM

Az ajtók továbbra is megjelennek-eltűnnek.

Justin Taylor:

Egy kórház ágyában ébredsz, fölülről "Szophie" néz le rád.
- Justin...! Többet ne csináljunk ilyet.

Tetsuko Jin:

Miután elküldöd mindenkinek a kérdést a számláló a kérdéssel együtt eltűnik előled. Rohamosan fehér és fekete fények kezdik egymást váltogatni és a zuhanásod egyre gyorsabb lesz. Az egyetlen dolog, amit látsz eszméleted elvesztése előtt:

[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Matrix

És minden elsötétül.

by **Shukaku** Kedd Dec. 02 2014, 15:06

Shu csak mered maga elé, és egy apró pillantást vet Timidusra, aki szintén megrázta a fejét.
-Akárhogy rendezem a betűket, semmilyen értelmes kifejezést nem tudok találni. Ez nem anagramma. A professzornak igaza van, ez értelmetlen.
-Jó… de azt eddig is tudtuk, hogy értelmetlen! Valaki azt hiszi, hogy olyan okos lehet, mint Kayaba bácsi, és túl sok mindent akart egyszerre beletenni egy küldetésbe.
-Mit kellene tennünk szerinted?
-Nem tudom…
Csóválta meg ismét szomorúan a fejét a lány, ám ekkor felfigyelt az üzenetre, és már nyitotta is meg, hiszen ismét attól a bizonyos kódtól érkezett, aki legutóbb segített neki, szóval nagyon megérte elolvasni, hogy mit is akar pontosan. Shu természetesen hangosan olvasta fel, hogy mindenki hallhassa.
-Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?
-A professzornak igaza van. Ennek nincs semmi értelme.
Ismételte meg újra a sárkány, Shu pedig szépen lefeküdt Yoshiaga mellé, és csak bámulta a panelt, és motyogott magában.
-Hogy mindennek aminek kezdete van, van vége is. De nekem semmi kedvem kivárni, amíg valaki úgy dönt, hogy tovább mehetünk. Még az inventoryt sem tudjuk elérni, szóval ha sokáig kell itt maradnunk, akkor éhesek leszünk, meg szomjasak, meg mindenféle bajunk lesz. Még mindig azt hiszem, hogy valamiért összefüggnek ezek a dolgok, és rájöhetünk a nyitjára.
-Tévedsz. Vélekedésem szerint tudjátok, hogy a halandók bölcsessége nem csupán abban vagyon, ha emlékezetükben tartják a múltnak dolgait vagy ismerik a jelenvalókat, hanem a legkiválóbb emberek a legnagyobb bölcsességnek ítélik amabból és emebből előre meglátni a jövendőt. Azonban most bármennyire próbálom, nem találok semmilyen összefüggést.
-Hát jó, akkor legyen így.
Húzta el a száját Shu, majd bepötyögte a válaszüzenetét:

Kód:: Mindenhol jó, de legjobb otthon.

by **Minori** Szomb. Dec. 06 2014, 10:36

Nem történik semmi, Dei az érmét dobálgatja, én pedig ott ülök vele szembe és nagyon unatkozok. De kapok egy üzenetet.
A kód írta: Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?
- Dei! Kaptam egy üzenetet. - Néztem a fiúra.

kód írta:Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?

*Ez valami rejtvényszerű. Ha a kettő háromszor koppan, az hat. És a hat meg kétszer roppan, akkor 12. Mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz. Ezt nem értem.* Ekkor egy lány jelent meg, aki ott állt és nem mozdult. Dei is megszólalt.
- Lám, megérkezett a kulcsocska is. - Mondta a lány felé nézve. Én is rá néztem a lányra. Nagyon aranyosnak tűnik, hosszú kék haja és lila szemei vannak. Bár az aranyos az kicsit túlzás, mivel ránézésre annyi idős, mint én, vagyis kb. 17 év körül járhat, de mindegy.
- Szia! - Köszöntem barátságosan. Majd ránézek Deire.
- Milyen kulcs? - Értetlen fejjel néztem a fiúra.
- Szóval, mi a neved, ha szabad kérdeznem? - Pillantottam vissza a lányra. Meg vártam, hogy válaszoljon és tovább folytattam a mondandómat.
- Jaj, de udvariatlan vagyok. >.<" Az én nevem Minori, Minori Hatakeda. Örvendek a szerencsének. - Majd oda nyújtottam a kezem. *Ez nagyon égő volt... De mindenesetre ez a lány nagyon szimpatikus, remélem ő is normálisnak tart, és nem néz idiótának...*
- Megkérdezhetem, hogy te hogy kerültél ide? Nem mintha baj lenne, sőt... Jó is, hogy jöttél, mert nagyon unalmas volt itt lenni. - Szóltam a lányhoz. *Mostantól nő uralom van!*

by **Enheriel** Szomb. Dec. 06 2014, 13:47

Ez a Yoshiaga nagyon fura egy alak. Shukaku szinte ki se mondta végig azt, hogy professzor, kapásból a földre terült, és csorgott a nyála. Villámlás odahajolt hozzám, hogy senki ne hallja.
- Szerintem nem normális. - azonnal rápisszegtem, persze halkan, mert nem illik ilyent mondani, és hogy meg ne hallja, aztán megsértődjön. De ő benne van annyi tisztelet és van annyira úriember, hogy végighallgat engem is, meg a másik fiút is, akinek a kérdésére ennyit felelt:
- Értelmetlen.
- Parancsol? - azt hittem viccelődik, de folytatta:
- Az egész egy nagy elterelés. Csak azért van, hogy megnehezítse a küldetést, fölösleges a címével babrálni... csak várni kell, hogy megnyíljon egy kapu. Az egész küldetés rossz, nem kell ilyen komolyan venni. Csak abban lehetünk biztosak, hogy mindennek aminek van kezdete, annak van vége is.
- Elnézést kérek, de mi van, ha nincs is semmilyen kapu? - ettől féltem a legjobban, hiszen Shukaku se akart olyan dolgot kivárni, ami talán sose valósul meg. Ekkor kaptam egy üzenetet:

A kód írta:Ha a kettő háromszor koppan és a hat meg kétszer roppan, mi a hang az apóhoz, mikor a kincs vezet az ajtóhoz?

Ekkor szólt a fiú, hogy azt hiszi, hogy megvan a kód neve.
- Kicsoda? - azt reméltem, hogy az egyik eltűnt játékos a háromból, de közben gondolkodtam, hogy milyen hang kell az apóhoz. Félve kérdeztem:
- Szerintetek mit jelenthez a kettő és a hat? Személyt vagy tárgyat talán? - ha ki akarunk jutni, akkor együtt kell dolgozni, legalábbis szerintem, még ha Timidus is egyetért a professzorral.

by **Jade Arton** Hétf. Dec. 08 2014, 20:45

A professzor korábban is említette már, hogy jelenleg nincs lehetőség a továbbhaladásra. Ebből következett, hogy tulajdonképpen tényleg fölösleges a rendelkezésükre álló információkon agyalni, hiszen az eredménytől nem függ semmi. Az általa adott magyarázat logikus volt, nagyjából szinkronban volt Jade eddigi feltevéseinek. A Kód viszont Yoshiaga szerint egy valódi játékos volt, aki velük szemben nem kapta meg a helyzete megértéséhez szükséges információkat, továbbá a küldetés valamely pontján kulcsszerepet játszott annak a megoldásában, ezért egyáltalán nem ártott volna segíteni neki, amennyit lehet. Ami azt illeti, ezt a professzor csak vele osztotta meg, és kérését, hogy ezt tárja fel a másik kettőnek is, teljes mértékben ignorálta. Kénytelen volt ezt maga elvégezni, illetve a Kódnak megírni. Közben újabb üzenetet kapott a Kódtól, de egyelőre félretette.
- Rákérdeztem, kivel van dolgom, és Tetsuko Jin-ként azonosította magát. Nem régóta vagyok itt, úgyhogy fogalmam sincs, ki lehet. Hallottatok már róla?
Nem voltak pontos információi a még játékban lévő játékosok kapcsolathálójáról, akár szimpla szerencséből is megeshetett, hogy a mellette tartózkodók pont a zuhanó Kód ismerősei. Az emberek egyébként is jobban szokták szeretni a közösen átélt kalandokat, mint egyedül kallódni. A küldetéseken ez alapján gyakran kell előfordulniuk egymást ismerő, közösen dolgozó játékosoknak. Elmondta a többieknek, amit a Kódról megtudott. Yoshiagára sandított, nem úgy tűnt, mint aki hirtelen meggondolná magát.
- Nos, mivel Yoshiaga nem tűnik túl vállalkozónak, megpróbálom elmondani, amit megtudtam tőle. A Kód hozzánk hasonlóan játékos karakter, viszont velünk szemben nem furcsa npc-kkel bajlódik, hanem zuhan a semmiben, korlátos ideig, miután pedig földet ér és életét veszti. Még ezelőtt kell neki a játékban levő többi karakternek elküldeni a kulcsszavát. Gondolom nektek is a szétszabdalt npc szavaiból kellett kitalálnotok. Szóval úgy gondolom, ha mást nem is, annyit tehetnénk, hogy vele felvesszük a kapcsolatot, és leírjuk neki, amit tudunk. Ez sajnos nem sok, de legalább azt elmondhatjuk, hogy vele mi történik, hogy hogyan kezelje jelenlegi helyzetét.
A szőke leányzó közben az újabb üzenet értelmét kezdte találgatni, amit ő is megnyitott, de első ránézésre nem sok értlmet talált benne. Jade válaszlevélbe kezdett a Kód irányába, miközben válaszolt Enherielnek.
- Jelenleg csak számok. Nekem nem mond sokat ez az üzenet, csak ismeretlenek vannak benne. Ha rájövünk, milyen kapcsolatban állnak egymással a részei, talán ki tudjuk találni, mit jelölnek a szavak. Addig elég nehéz dolgunk lesz. Ismerős nektek bármelyik szó, ami szerepel benne?
Közben a Kódnak címzett válaszát is megírta, illetve elküldte neki.

Ebben az esetben szép napot, Tetsuko Jin!
Jade Arton vagyok, szintén egy játékos a küldetésről. Nem tudom, mennyit tudsz a jelenlegi helyzetedről, de találkoztam valakivel, aki úgy tűnik, rájött pár dologra a küldetéssel kapcsolatban. Többek közt azt állította, hogy a többi játékosnak, nekünk különféle kulcsszavakat kell feléd eljuttatnunk - remélem ezt a többiek is megtették. A küldetés továbbhaladásához elvileg az kell, hogy mindenkitől megkapd a kulcsszavát. Ha van épp időd, le tudod írni, mit tapasztaltál eddig? Illetve mit tudsz az üzenetről, amit az előbb küldtél nekünk? Kicsit nehezen tudjuk értelmezni. Ha van kérdésed, írd meg nekünk, megpróbálunk mi is segíteni neked. Kitartás!

by **Tetsuko Jin** Pént. Dec. 12 2014, 18:42

Ha sejtéseim helyesnek bizonyulnak, akkor egyre kevesebb és kevesebb időm jut arra, hogy valamilyen módszerrel kihúzzam magam eme embert próbáló, igen félelmetes helyzetből. További üzenetek és ezzel együtt utalások, vagy bármi más sem, amitől a félelem,a pánik kezd eluralkodni rajtam, és ezt csak hatalmas erőfeszítésekkel tudom elnyomni, visszaszorítani, ám kétlem, hogy tartós lenne a jelenlegi állapotom, melyet közel sem neveznék nyugodtnak. Egész eddigi életemben nem féltem ennyire, nem járattam ennyire az agyam, hogy kiutat találjak ebből a rémálomból. Csak gondolkodom, igyekszem számba venni minden egyes apró részletet, véletlenül sem akarok kifelejteni egyet sem, mert könnyen lehet, hogy az az egésznek a nyitja. Sorra átolvasok még egyszer mindent, többször is, hogy jussak valamire, míg megakad a szemem az egyiken, ahol kódnak neveznek. Minden bizonnyal ez a kiindulópontom, habár nem vagyok benne teljesen biztos, más nem jut eszembe. Gondolataim ezután végig a kódról, mint fogalomról és annak rendeltetése körül forognak. Többféle elméletet is legyártok, de a legvalószínűbbnek mégis csak az tűnik, hogy a kódot meg kell fejteni, ráadásul én is kaptam valami megfejteni valót. Elképzelhetőnek tartom, hogy nekem csak közölnöm kell azt a szöveget, mely zuhanásom első fázisában jelent meg előttem. Egy próbát megér, ha nem sikerül, nem történik semmi, akkor kénytelen leszek más irányból megközelíteni a dolgokat és új elméletet gyártani. Villámgyorsan kezdek nyomogatni a panelemen, minél előbb akarok megbizonyosodni elméletem helyességéről, vagy épp annak ellenkezőjéről.
A küldés gomb lenyomása után már választ is kapok a korábbira. A kérdés és a számláló eltűnik, zuhanásom üteme felgyorsul és fekete, fehér fények váltogatják egymást. A meglepettségtől és tanácstalanságtól nem tudok magammal és a helyzettel mit kezdeni. Érthetetlen zöld számok cikáznak előttem, de ez már nem igazán kelti fel a figyelmem. Minden eltűnik, csak a csend és a sötétség marad….

by **RenAi** Vas. Dec. 14 2014, 19:05

Nem értettem semmit, főleg hogy mi volt ez az előbb és mit csináltam amivel megszűnt ez az egész. Sőt azt sem értem hogy miért nem tudom megmozdítani a kezem, én csak sorra kapom az üzeneteket bár látom hogy többen is és nem tudom mit kezdjek. Kapásból az üzenetekkel, plusz az ajtós és a rejtvény dolgot sem értem. Mozdulni sem tudok hogy megpróbálkozhassak bármivel is. Sad

Szomorúvá tett a tény hogy haszontalan vagyok, Minori ugyan megörült nekem, a fura alak akinek már a nevét is elfelejtettem meg csak annyit mondott hogy lám megjelent a kulcsocska is. Én megmondtam az elején hogy nem vagyok kulcs. >< Nem értem ezt az egészet, leginkább véget akarok vetni mint egy rossz álomnak. Mérges voltam, főleg hogy megkötözve éreztem magam, az előbb még beszélni sem tudtam, most leginkább csak pukkadnék de azzal előrébb nem lennénk. Tehát bemutatkozok ismét, majd felvázolom a helyzetem.
- Ne haragudjatok, szívesen meghajolnék vagy bármi, de képtelen vagyok mozogni, sőt az előbb még beszélni sem tudtam, teljes megilyedtem.
Ammúgy meg miféle kulcs?! Miért jön mindenki ezzel nekem, nem vagyok kulcs. >< Sőt nem értem ezt az egészet, és kicsit ki is borít. De ez most nem lényeg. Megmondanád mit tudsz erről az egészről? – Pillantottam a fiúra. Majd megkaptam az üzeneteket és mivel én nem tudtam vele mit kezdeni így meg inkább megosztottam velük.
- Ehm.. kaptam pár üzenetet mindegyik feladója „kód” és ezek állnak benne: AZ, ÚR, KAP, U, KÉREM. oO Néztem értetlen magam elé és próbáltam valamit összehozni belőlük. Amúgy, a rejtvényhez azokhoz az ajtókhoz lenne közük? – Kérdeztem a szemem az ajtók irányába fordítva ha tudtam.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Dec. 15 2014, 20:23

// Justin 500 szavas poszttal pótolhat. Ha ezúttal sem sikerül írnia sajnos ki kell zárjam. //

Shukaku, Jade, Enheriel:

Yoshiaga erősen gondolkodik, majd beszélni kezd. Először Jadet nézi.
- ...Maga... - szólítja meg - ...igazat mond. Ami pedig önt illeti... - néz Shukakura - egy kifejezetten intelligens kisállattal rendelkezik. - ejt meg egy mosolyt. Töri a fejét még egy percig és folytatja:
- Nem tudom mit tudnánk csinálni, talán ha megnyitnánk egy... - szakítja félbe a mondandóját egy hangos kattanás, mi nem a fejében lévő csavar és nem is a benne járó fogaskerekek voltak, hanem a falban megjelenő kék kapu, ami a kattanás hatására lassan kinyílik. Yoshiaga hátra pillant, majd lassan visszafordul egy fültől fülig érő mosollyal és Enherielre nézve szólal meg.
- Na látod, itt a kapu.
Ezután elindul a kapu felé és belép azon. Ha ti is követitek a kapun belül veletek szemben egy másik nyílt kaput láttok, benne egy szegényen felöltözött, fekete hajú játékos pillant vissza rátok:
[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Love-20080115053102051

[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Love-20080115053102051

A két ajtó között egy nagy terem van, tele haldokló játékosokkal. Az összes, mintha kifacsarták volna, szinte halottként fekszik a földön, a sarokban, egy-kettő pedig sétálgat faltól falig. Az egyik neki megy az egyik falnak, eldől és elpixeleződik földet érve.

Minori, RenAi:

Amint RenAi végigmondta a mondanivalóját, egyszer csak visszahangzott a mondanivalója. "AZÚR KAPU, KÉRLEK!". Dei szemei lassan tágra nyílnak, a mosolyával együtt és egy kék kapu nyílik meg mögöttetek. Dei örömében ugrándozni kezd, majd szalad az ajtó felé, nem is törődve veletek. Gyorsan, ugrálva beszalad, majd amint odaér megáll az ajtóban, teljesen megfagyva. RenAi újra tud mozogni és amennyiben odamentek szemben egy hasonló nyitott ajtót láttok, amiből a következő arc néz vissza rátok:
[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Doctor_franken_stein_by_middy399-d339cke

[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 Doctor_franken_stein_by_middy399-d339cke

Ha bekukucskáltok a két ajtó között egy nagy terem van, tele haldokló játékosokkal. Az összes, mintha kifacsarták volna, szinte halottként fekszik a földön, a sarokban, egy-kettő pedig sétálgat faltól falig. Az egyik neki megy az egyik falnak, eldől és elpixeleződik földet érve. Dei továbbra sem mozdul meg.

Tetsuko Jin:

Lassan felkelsz és a következő üzeneteket kapod:

??? írta:Mindenhol jó, de legjobb otthon.

??? írta:Ebben az esetben szép napot, Tetsuko Jin!
Jade Arton vagyok, szintén egy játékos a küldetésről. Nem tudom, mennyit tudsz a jelenlegi helyzetedről, de találkoztam valakivel, aki úgy tűnik, rájött pár dologra a küldetéssel kapcsolatban. Többek közt azt állította, hogy a többi játékosnak, nekünk különféle kulcsszavakat kell feléd eljuttatnunk - remélem ezt a többiek is megtették. A küldetés továbbhaladásához elvileg az kell, hogy mindenkitől megkapd a kulcsszavát. Ha van épp időd, le tudod írni, mit tapasztaltál eddig? Illetve mit tudsz az üzenetről, amit az előbb küldtél nekünk? Kicsit nehezen tudjuk értelmezni. Ha van kérdésed, írd meg nekünk, megpróbálunk mi is segíteni neked. Kitartás!

Ha körbenézel egy kivilágított barlangban vagy és, ha a fényforrás felé nézel, akkor egy alakot pillanthatsz meg, mögötte a zöld villanáshoz hasonló képpel, ami a barlang teljes azon falát kitölti.
[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 %D0%A5%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D0%BC%D0%B0

[Küldetés] Az Elfeledett Kút - Page 3 %D0%A5%D0%B0%D0%B7%D0%B0%D0%BC%D0%B0

Az alak a következőt mondja, teljes őszinteséggel:
- Annyira örülök, hogy jól vagy, azt hittem nem fog sikerülni megmentenem téged! Kérlek, hallgass meg, ez nagyon sürgős! A minap találtam egy kiskaput, amivel ki tudunk szabadítani mindenkit a játékból és egyben el tudjuk pusztítani ezt az átkozott világot és Kayaba Akihikot, csupán rengeteg időt igényel. A probléma azonban, hogy Kayaba Akihiko, egy őrült programozó ismerősével és egy szuper intelligens átprogramozott gyilkos mobbal együtt eljött értem, hogy elpusztítson mielőtt be tudnám fejezni a kódot. Ezt a küldetést védekezési erődként építettem tele zsákutcákkal és megoldhatatlan rejtvényekkel, csak sajnos egy küldetést nem lehet megírni úgy, hogy megoldhatatlan legyen és úgy látszik, hogy közelebb járnak, mint amire számítottam. Könyörgök, higgyél nekem és kimentelek ebből a pokolból! - mondja szinte megkönnyezve, majd mintha az élete múlna rajta, visszafordul és valami kesztyű szerű tárggyal folytatja a kódírást.

Justin:

Továbbra is ugyanaz.

by **Shukaku** Hétf. Dec. 15 2014, 20:52

Na jó, Shunak itt volt vége. Az egy dolog, hogy találkozott Yoshiaga professzorral, aki a burkokat készítette. Az is egy dolog, hogy már régóta sejtette, hogy Yoshiaga lehet Kayaba Akihiko, hiszen nem véletlenül hívja magát professzornak, ráadásul olyan dolgokat képes gyártani, amit senki más nem. Egyértelmű volt, hogy Kayaba Bácsi ugyanígy a játékban lesz, hiszen ki ne akarna játszani ezzel a játékkal? Ráadásul így közvetlenül szemlélheti, hogy mi is folyik itt. Na meg persze ott volt a Sayonara, és Gregant kitől mástól kaphatta volna a besúgós infóit, mint magától Kayabától? Meg azóta, amióta Shu ott járt, és látta, hogy milyen segítőkészek, már meg sem lehetett volna győzni ennek az ellenkezőjéről. Tehát Shu találkozott Kayaba Akihikóval. Oké, ezt még valahogy igyekezett feldolgozgatni, és uralkodni magán, hogy ne próbálja meg megérinteni, vagy valami ilyesmi. Na de az, hogy Yoshiaga megdicsérte Timidust… oké, öndicséret volt, hiszen ő teremtette a sárkányt, de most Shu nagyon büszke volt a barátjára, hogy nem hozott szégyent önmagára, és örömet okozott Kayaba Bácsinak. Csak feküdt a földön, pislogott, és olyan bárgyú mosollyal az arcán bámulta Timidust, hogy még megköszönni is elfelejtette a dicséretet, ám a sárkány megtette helyette.
-Köszönöm szépen. Ön is rendkívül intelligens az eddigi tapasztalataim alapján.
Ismételten kevés esetek egyike, amikor Timidus magázódott, majd meghallotta a kattanást, és azonnal felsegítette a társát.
-És úgy tűnik igaza is volt.
Jelenti ki, majd el is indul a professzor mellet, és Shu is bizonytalanul követi. Amikor azonban meglátja a belső teret, azonnal szétnyitja a szárnyait, hogy azzal takarja el a látványt Shu szeme elől, és még egy csipogással is maradásra utasítja a lányt, aki szót is fogad. Ha Timidus már Kayaba Bácsi szerint is intelligens, akkor ő szót fog neki fogadni. Ezalatt a sárkány a professzorra veti a pillantását.
-Számításaim szerint hatvanhét százalékkal nagyobb esélyük van a túlélésre ha minél előbb lezárjuk a küldetést és kijuttatjuk őket, mintha egyenként kezdenénk el velük foglalkozni. Ön mit javasol?

by **Enheriel** Szer. Dec. 17 2014, 17:14

- Tetsuko Jin??? - rémültem meg. - De hiszen ő egy régi barátom! Uram isten, lehet, hogy utánam jött! - már majdnem elájultam a sokktól, de Villámlás a szárnyaival megrázott.
- Enhi, szedd össze magad, vagy mind itt maradunk! - mások szemsözgéből nem tudom, hogy milyen volt ez a mondat, de ettől lenyugodtam. Már csak azért is volt jó, mert pár szóból eszembe jutott valami.
- Nekem igen! - feleltem a fiú kérdésére. - A „roppan”, a „hat” és a „kettő” szóból eszembe jutott egy mondat, amit az NPC mondott, hogy rávilágítson a kódra: Először négyből három roppant, most hatból kettő. „A roppanás nagyon veszélyes dolog, mivel az életük eltűnik és már sosem kapják vissza. A harmadik gyereknek meg kell értenie anyja néma szavát, hiszen abban rejlik a roppanás elkerülése.” - ám kinyílt hirtelen egy kapu.
- Na látod, itt a kapu. - mondta nekem a professzor. Valamiért mégsem nyugodtam meg. A professzor, Shu és Timidus előre ment, ám az ajtóban Timidus takarta a terem látványát Shukaku előtt.
- Valami baj van? - kérdeztem, s átnéztem a szárnya felett. Gyorsan meghátráltam egy „te jó ég!” mondattal, s nekitámaszkodtam Villámlásnak, hogy el ne ájuljak. Villámlás a szárnyaival átkarolt, hogy lenyugtasson, közben hallgatta Timidus mondani valóját. Majd eszébe jutott valami:
- Van valakinek nyomkövetése? Hátha itt járt a küldetés alkotója, s hagyott lábnyomokat maga után, s úgy talán ki tudnánk jutni. - féltem, hogy senkinek nem lesz itt, hiszen alig láttam olyan játékost, aki megvette volna, mondván, hogy tök felesleges neki.

by **RenAi** Pént. Dec. 19 2014, 19:33

Amint ismét tudtam beszélni lassan elgémberedve még a végtagjaimat is mozgásra bírtam. Kiomondtam a szavakat, és magam is meglepődtem a jelenségen, miszerint sikeresen kinyitottam az egyik ajtót. *-* Csodálkozva néztem egy ideig, Dii vagy hogy is hívják meg táncra is perdült örömében. Jó volt látni őt így, bár nem ismerem eddig leginkább egy ne zavarj táblával rendelkező zombira emlékeztetett, most viszont élettel teli. Elmosolyodtam majd ha engedte megfogtam Minori kezét és átvezettem őt az ajtón. Amint kinyílt kellett némi idő hogy a látvány eljusson a tudatomig, majd ismételten lefagyassza a testem minden porcikáját. Az események, azok az élettelen tekintetek, az emberek mind… mind… szinte már halottak. Nem láttam még ilyet, még a bossharcok sem ennyire… szóval még azok sem ennyire borzasztóak mint ez itt most…
- Kérlek mond hogy ez nem igaz… - Szerettem volna azt hinni hogy mindez csupán egy téveszme, de legegyszerűbb dolog amit tehetek és csupán ez nyitotta fel a szemem hogy nem kell ezt látnom. Tehetek ellene. Előre törtem és a képességem használva megosztottam a teremben lévőkkel egy potiont.
- Bocsánat, de egyenlőre csak ennyit tudok tenni... - Szabadkoztam mindenki előtt. Majd hátra pillantottam Minorira és Dai-ra. A fiút is sokkolhatta a látvány, hisz nem mozdult csupán ledöbbent, és megnyúlt arccal meredt előre.
- Dai. – Szólítottam meg, és reméltem hall és látja hogy nincs egyedül, nincs mitől félnie.
- Kérlek nyugodj meg. – Már tettem is volna a vállára a kezem mikor visszaemlékeztem hogy nem szereti ha hozzá nyúlnak így a karom a levegőben meg is ált és bizonytalanul húztam vissza magamhoz. Majd a tekintetét követve a túloldali ajtóra pillantottam én is.
- Nagyszerű! – Kiáltottam fel, és csillant meg a szemem. Mégsem vagyunk egyedül, több túlélő is van. Örvendeztem. Majd megindultam az ajtó felé lelkesen.
- Mennyünk csatlakozzunk hozzájuk. – Szólok oda Dei-nek és Minrorinak lelkesen. Majd meg is indultam feléjük ha tudtam. A férfi arca nem volt túl megnyerő, de a fejében lévő csavar után már nem is olyan furcsa látvány.
- Gyertek, gyertek. – Kiáltottam utánunk ha esetleg nem siettek volna annyira mint én. Ha sikerült bejutnunk azon a kapun amin ott volt a fura fazon, akkor lelkesen bemutatkoztam, körbenéztem hogy kik vannak még bent, és örömmel köszöntem nekik, ugyanakkor látszhatott a szememen hogy a tömegben egy embert pásztáztam csak, a retináim folyton-folyvást körbefutottak a bennlévőkön hátha valahol megpillanthatom Jint. Majd kissé csalódva, szomorú arccal bújok el a tömegben és igyekszem utánajárni, van-e olyan aki látta őt.

/Ai elhasznált egy Rövid Akarat Potiont.(+1 élet két körig +10 HP-t gyógyít) és Ai nem emlékszik, Dei pontos nevére azért van elírva annyiszor./

by **Minori** Vas. Dec. 21 2014, 13:43

A "kulcs" felolvasta az üzenetét és furcsa módon vissza lehetett hallani, vagyis vízhangzott. És abban a pillanatban egy kapu jelenik meg mögöttünk. A fiú nagyon örülhetett mivel elkezdett ugrálni, majd oda is ment, de az ajtóban ledermedt. Néztem a lányra meglepődött arccal. Majd megfogta a kezemet és odamentünk az ajtóhoz. Ekkor már értettem mi volt Dei baja, ugyanis tele volt haldokló emberekkel meg egy fura ember néz ránk vissza. A lány adott minden embernek egy-egy potiont. Én nem tudtam mit tenni, mivel nagyon nincs semmi cuccom, ezért ha lehet odamentem az egyik játékoshoz kérdezősködni.
- Jó napot! A nevem Minori... Megkérdezhetem mi történt? Csak mert, ahogy látom nem valami jó a helyzet... - Ekkor a lány kitalálta, hogy mi csatlakozzunk hozzájuk.
- Kulcs! Vagy fogalmam sincs mi a neved. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - Néztem a lány felé, majd mentem vissza Dei mellé. (Ha persze ez előtt oda tudtam menni, beszélni a játékossal.) De a "kulcs" komolyan gondolta. Az ajtó előtt ránéztem arra a fura fazonra. Nem volt szimpatikus, ugyanis varatok voltak az arcán és valami csavarszerű dolog állt ki a fejéből. Egy ideig néztem majd hozzászóltam.
- Elnézést! Maga nem tudja mi történt itt? - Kérdeztem. Egy ideig néztem, de csak utána esett le, hogy lehet ez egy zombi, ember keverék. Ekkora hülyeség is csak nekem jut eszembe... De majdnem olyan mit Frankenstein. Csak nem zöld és neki nem a nyakán van olyan bigyó... Úgy döntöttem rá is kérdezek, nem baj, hogyha azt hiszi, hogy nem vagyok normális...
- Nem akarom megsérteni, de ön valami zombi szerű? - Néztem furcsa arccal rá.

by **Tetsuko Jin** Hétf. Dec. 22 2014, 20:17

Miután magamhoz térek azonnal körülnézek, hogy hol vagyok, ijedten kapkodom a fejem jobbra, balra, végigtapogatom magam, és csak azután, hogy biztosra veszem sértetlenségemet kezdek lenyugodni szépen lassan. Ébredésem koránt sem mondható kellemesnek, könnyen lehet, hogy nem ért véget a rémálom, hanem csak most kezdődik. Valamiféle barlangba kerültem, ami jót nem jelenthet, sosem jelent jót. Eltelik egy kis idő, mire ténylegesen magamhoz térek és csak ekkor tűnik fel, hogy két újabb üzenetem érkezett. Azonnal megnyitom őket nem várva semmire, a korábbi hatása lehet, hogy a testem önkéntelenül is a lehető leggyorsabban próbálja elvégezni a feladatait.
Az első üzenetnek nem sok értelmét látom, illetve nem sok hasznát veszem, nem tudom pontosan, hogy mi is akar lenni, majd elolvasom a következő üzenetet is, ami már igen sok dologra rávilágít. Kezd összeállni a kép és sok mindent megértek. Ezek szerint nekem kellene elküldeni a kulcsszavakat, azonban még nem érkezett egy sem. Ráadásul a feladók neve helyett kérdőjelek szerepelnek csupán, ráadásul a listámról is eltűnt minden eddigi név. Képtelen vagyok üzenetet küldeni. Hát ez igazán elszomorító, a helyzet nem sokat változott, mindössze annyit, hogy már nem zuhanok. Ennek hálát adhatok, de ettől még nem vagyok kint a bajból, ahogy Ai-chan sem…
Ekkor jut eszembe, hogy esetleg körül is nézhetnék a barlangban. Látok, ami azt jelenti, hogy van fény. Szemeimmel kezdek hozzászokni az új körülményekhez és a fényforrás felé fordulva észreveszek egy számomra ismeretlen alakot. Nem tudom, hogy barát, vagy ellenség, azonban ez most nem számít. Legyen bármelyik is, nem tudok semmit sem tenni, ezt el kell fogadnom.
Mire észreveszem, ő már rég rám koncentrál, majd elkezd felvilágosítani úgy, hogy szóhoz sem jutok és minden erőmmel arra kell koncentrálnom, hogy felfogjam szavait. Ilyen állapotban azért ez nem a világ legkönnyebb feladata. Nehéz megmondanom, igazat mond-e, vagy sem. Ebben sosem voltam igazán jó, a legtöbb esetben a gyanú sem merülne fel bennem, azonban a helyzet mára már megváltozott.
- Anou…- kezdek bele, amint abbahagyja és visszamegy tovább végezni a dolgát.. mégis muszáj kérdeznem….
- Köszönöm, hogy megmentettél… - majd elfelejtettem megköszönni az életem megmentését….
- Honnan tudja, hogy Kayaba Akihiko továbbra is a játékban van, és azt, hogy köze van hozzá ennek az őrült programozónak, egyáltalán honnan tudja mindezt? :O

by **Jade Arton** Hétf. Dec. 22 2014, 20:34

Enheriel felé bólintott, jelezvén, hogy komolyan beszélt. Ezek szerint valóban jelen voltak a résztvevők között egymást ismerő játékosok is. Feltéve, hogy baráti viszony köti őket, mint most, ez valószínűleg egy hasznos körülmény, ha közös munkáról lesz szó a későbbiekben. Végighallgatta az idomár értelmezését a rejtvényre, ami megfelelő kiindulási pontnak tűnt.
- Ügyes! Lehet, hogy a hiányzó részeket a többi játékos hallotta hozzád hasonlóan. Csak el kell érnünk őket.
Folytatni nem volt lehetősége, kattogás és zörgés törte meg a csendet. A korábbi adrenalinhullám - vagy annak megfelelő izgalmi állapot - már erősen halványult, a professzor szavai alapján pedig Jade hosszabb várakozásra készítette fel magát. A hirtelen változás, ami a professzort félbeszakította váratlanul érte, de jól jött, egyébként sem volt sok kedve ebben a helyzetben tétlenül várni a megváltást. Kék kapu nyílt meg a falon, mögötte valamilyen egyelőre ismeretlen méretű és tartalmú helységgel. Yoshiagát követve elindultak felé, a professzort rögtön Timidus követte. A frissen nyílt ajtó mögött feltáruló látvány senkit nem hagyott hidegen, odabent elég húzós állapotok uralkodtak. Kicsit oldalvást kellett lépnie, hogy a szárnyak ne takarják a képet. A bent agonizáló játékosok nyugtalanító érzést keltettek, ahogy Jade végignézett rajtuk. Összeszorította a fogait, a keze ökölbe szorult, tudatalatti folyamat volt, amit nem vett észre.
Ekkor lett figyelmes a terem átellenes oldalában nyíló, az övékhez hasonló ajtóra, ahonnan egy másik csoport tagjai néztek vissza rájuk, élükön egy kissé zilált ábrázatú játékossal. Ismerőseinek alacsony számára való tekintettel hiába kutatott volna köztük ismerős arc után.
- Sajnos nincs. Jelenleg annak is örülök, hogy legalább a menüm megvan. - válaszolt az idomár kérdésére. Nem volt még lehetősége ehhez hasonló jártasságok megszerzésére, bár abban azért kételkedett, hogy a küldetést létrehozó személy ne lett volna képes a saját nyomait eltüntetni maga után, már ha ez volt a célja. Próbálkozni természetesen mindig érdemes. Viszont remélte, hogy az enyhe irónia oldja valamennyire a többiek feszültségét - a sajátjára mindig hatott.
Ha időközben belépnek a terembe, viszonozza a másik csapat tagjainak esetleges üdvözléseit és/vagy bemutatkozásait. Egyébként a környezetet figyeli, hogy merre terelődnek az események, illetve a teremben haldokló játékosok állapotát próbálja felmérni.

by **Justin Taylor** Kedd Dec. 23 2014, 21:53

/Ezer bocsánat a késésért, de nem volt időm írni és nem is voltam gép közelben./

Meg érintettem a kristályt és újra a vég láthatatlan sötétség tárult elém. Csak ezúttal nem zuhantam, hanem már gyakorlatilag felébredtem, de a szemeimet még nem tudtam kinyitni. Szóval tehetetlen vagyok … megint. Most már azért jó lenne valami célt is látnom abban, hogy miért is vagyok itt … hogy miért akartak az NPC-k megölni, hogy hol is van az a kiút amiről beszéltek nekem, vagy hogy miért kellett egy ilyen álom világba bele csöppennem. Arra is kíváncsi lennék, hogy a többi játékostársamnak akik be került ide még is mivel kellett szembe néznie. És, hogy egyáltalán hányan vannak még itt rajtam kívül.
A szemeimet még sokáig nem tudtam kinyitni, nem is azért mert nem tudtam hanem mert nem igazán volt erőm hozzá. Nagyon el fáradtam valamiért pedig nem is kellett annyira nagyon megerőltető dolgot csinálnom. Szóval még egy kicsit úgy döntöttem, hogy csukva tartom a szememet. Tudom sokan azt hihetik, hogy ez mekkora hülyeség hiszen nem tudhatom, hogy éppen hol vagyok és lehet, hogy miközben alszok rám ugrik a mumus és meghalok. >.< Igaz, hogy csukva volt a szemem viszont azért hallottam, hogy nagyjából mi zajlik körülöttem. Csend volt … csak valami fura sípolást lehetett hallani, de nem tűnt fenyegetőnek. Mindenesetre remélem, hogy tényleg nem álmomban fog lecsapni rám valami mob. Mivel nem igazán volt még erőm ahoz, hogy kinyissam a szememet így töprengeni kezdtem … ezen az egész küldetésen, hogy hogyan is lehetne innen kijutni. Aztán valahogy a gondolataim teljesen el kalandoztak … lepergett előttem az az idő amit itt a játékban töltöttem. Az küldetéseim, a Szophieval és Shuval töltött idők, az Ichiharás vadászatom … meg persze azok a napok amikor csak egyedül voltam otthon vagy amikor mindenféle ok nélkül el indultam a nagy világba. És persze az a felejthetetlen „élmény” amikor bekerültünk ebbe a világba. A legelső nap amikor mindannyian rabokká váltunk eme gyilkos játékban. Emlékszem, hogy akkor nem igazán akartam küzdeni … nem tartottam magamat eléggé jónak ahhoz, hogy végig vigyem ezt a játékot. Véget akartam vetni az életemnek … de szerencsére volt aki lebeszéljen erről és már hálás is vagyok azért, hogy végül sikerült össze szednem magam. Ha már a kezdet kezdetén feladtam volna, akkor most biztosan nyugtalanul ülnék ott fent a nagy felhők között, miközben a földet kémlelve arra gondolnék hogy: „ Bárcsak kitartottam volna.” Így legalább megtapasztalhattam ennek a világnak a szépségeit és helyre hozhattam a dolgaimat a legjobb barátommal akit már évek óta nem láttam. Igazából már megbarátkoztam azzal a tudattal, hogy valószínűleg sosem fogok tudni kijutni innen … hogy nagy valószínűséggel itt fogom le élni életem hátra levő részét. De ez nem jelenti azt, hogy ne érezhetném jól magam ide bent … attól még, hogy gyakorlatilag fogoly vagyok itt nem kell annak éreznem magam. Hiszen minden fejben dől el nem? Igaz, hogy idebent sokkal több veszély leselkedik rám mint oda kint, de attól még itt is ugyanúgy lehet saját házam ugyanúgy el mehetek étterembe ha akarok (tudom nem ez a legfontosabb ^^”), lehet itt is lovam akin lovagolhatok, és itt is találhatok magam mellé egy olyan lányt akit szeretek és aki viszont szeret engem. Egy szó mint száz itt is ugyanúgy tudom élni az éltemet mint odakint, csak kicsit sokáig tartott mire erre rá jöttem.
Viszont most már kezd elegem lenni ebből az álomkórból. Lassan ébredeznem kéne. >.< És ebben a pillanatban mintha valami varázsigét vagy mit mondtam volna ki a szemeim kinyíltak. Egy olyan helyen ébredtem ahol minden tiszta fehér volt. A rikító fehérségtől (mondjuk amúgy is) alig bírtam kinyitni a szememet. Most akkor meghaltam … vagy még is hova a bű bánatba kerültem már megint?
- Justin…!
- Ki szólt? – Sajnos a vakító fehérségben még mindig nem láttam túl sokat. Csak halványan tudtam kivenni az előttem lévő ember körvonalait. Egyenlőre csak annyiban voltam biztos, hogy lánnyal állok szemben.
- Egy angyal? – Megpróbáltam a kezemmel egy kis árnyékot vetni a szememre, hogy jobban lássak. Azonban a kezemet visszahúzta valami. Megpróbáltam kiszabadítani a kezemet a, de nem jártam túl sok sikerrel. A szemem lassan, de biztosan kezdett hozzászokni a vakító fehérséghez így végre már láthattam hol is vagyok, ki van mellettem illetve mi tartja fogságban a kezem. Nos amit először észre vettem az az, hogy a kezemet egy infúzió tartja fogva … másodszor, hogy kórházban vagyok … harmadszor pedig, hogy akit angyalnak hittem az nem más mint Szophie. oO WTF?? Hogy kerültem én ide? Ennyire megsérültem volna amikor azzal a démon farkassal harcoltam.
- Szophie? Mi történt? – Alig tudtam beszélni … mindig amikor beszélni szerettem volna erős szúrást éreztem a mellkasomban .. ezért nem is nagyon erőltettem pedig rengeteg kérdésem lett volna.
- Justin…! Többet ne csináljunk ilyet. – Már mint mit? Hiszen az csak egy káprázat volt nem? meg sem történt! >.< De Szophie arca nekem egészem mást sugall … akkor lehet, hogy nem is csak álmodtam. ehet, hogy igaz volt? Nem az nem lehet! Justin ne hagyd maga becsapni ez is csak a küldetés része! Ezt nem szabad el felejtened!
- Hmm. – El mosolyodtam és megfogtam Szophie kezét. – Ne aggódj … nem fogunk. – Minden egyes kiejtett szóért meg kellett szenvednem. Remélem, hogy ez nem fog sokéig tartani, mert nem szeretek kórházban lenni. >.> Mondjuk ki az aki szeret?
Szophie ezután nem mondott semmit … kínos csönd állt elő kettőnk között. Viszont én alig tudtam beszélni ál Szophietól pedig nem hiszem, hogy bármi különöset fogok hallani. Tudom, hogy az előbb még itt veszekedtem magammal, hogy nem fogok ennek bedőlni … viszont ez az egész helyzet annyira valósághű. Az előző kalandomról sokkal viszonylag könnyebb volt megállapítanom, hogy nem valódi. Egy részről azért, mert a házunkat igaz, hogy megismertem de voltak benne apróbb el térések … másrészről pedig az, hogy nálunk bújócskáztunk Szophieval és nem náluk. Általában úgy szokott lenni, hogy amikor apa elment dolgozni akkor vitt magával engem is és Szophiék kastélyában szoktunk játszani. Sosem volt olyan, hogy ő jött volna át hozzánk mindig én mentem hozzájuk … meg persze Szophie nyilván nem tudott volna át alakulni démon farkassá és sosem ölné meg a szüleimet. Szóval az a kalandom tuti, hogy nem volt igazi. De ez most sokkal valóságosabb … eddig. Mindenesetre még nem élem magam bele abba, hogy ez már nem csak képzelgés. Viszont kíváncsian várom, hogy mi lesz ezek után.

by **Kayaba Akihiko** Szer. Dec. 24 2014, 17:29

Jin:

Az alak továbbra is neked háttal motyogja:
- Az őrült programozót a való életben is ismertem. A játék leállításán meg azóta dolgozok, mióta ténylegesen halált hoz az emberekre a játék. A munkám csak nemrégiben lett kideríthető és azonnal különféle játékosok jelentek meg a környékemen. Köztük egy mindig akkor, amikor belenyúltam a programba. És mivel csak Kayaba Akihiko fér hozzá feltehetőleg rajtam kívül a programhoz, ezt feltételeztem róla. Most pedig kérlek maradj mozdulatlan, oda teleportállak, hogy megállítsd őket. Kérlek, ne hagyd őket ideérni, még akkor is, ha az életükbe kerülne.
Ezután egy teleportálás hangot hallasz és egy folyosón találod hirtelen magad. Mögötted egy kristály lebeg, előtted meg farkasok rohannak egyenesen, de valamiért téged úgy kezelnek, mint velük egy oldalon álló mobot, így nem fordulnak rád.

Többiek:

Yoshiaga válaszol Timidusnak:
- Száz százalékkal.
Majd Enherielnek:
- Nincsenek nyomok.

Dei továbbra sem válaszol senkinek, mozdulatlanul áll.

Yoshiaga ezután a következőt kiáltja Deinek, miközben sétál befelé:
- Közeledünk! Érzem, hogy közeledünk a rémálom végéhez.
Ezután körbenéz és ő is szörnyülködni kezd.
- Szegény lelkek, nincs mentség számukra.

Ezután mikor RenAi megosztja a teremben lévőkkel a Rövid Akarat Potiont, az emberek hirtelen eszméletükhöz jutnak. Körülbelül kilenc játékos kelt így újonnan életre, köztük Justin Taylor, ki így felébredt álmából és megmenekült a haláltól. RenAi küldetés leírásánál megjelent egy bónusz opció, hogy "mentsd meg a haldokló résztvevőket" majd ki is lett pipálva. A küldetés végén RenAi bónusz exp jutalomban részesül.

Ennek hatására Dei szemei felcsillannak és miután RenAi beterelte őt a terembe megfordul és egy nagy ölelést ad a lánynak. Az ölelés körülbelül öt másodpercig tart, majd abbahagyja és RenAi reakcióját követve boldogan vagy bocsánatkérő tekintettel fordul vissza és megy Yoshiaga felé.
Yoshiaga pedig helyeslően bólogat RenAi szemébe nézve:
- Ügyes húzás, büszke lehet magára, most sok játékos életét mentette meg és a küldetést is megkönnyítette nekünk.

Dei odaér Yoshiagához és meghajol.
- Sikerült. - mondja.
- Igen, egy nagyon ügyes csapat gyűlt most itt össze. - válaszolja Yoshiaga helyeslően, majd Minorira tekint.
- És nem vagyok zombi. - jegyzi meg játékosan.
Ezt követően körbenéz majd hangosabban szólal meg, miközben a "felélesztett" játékosok zavartan kérdezgetik, hogy "hol vagyok?", "mi történik?".
- Aggodalomra semmi ok, itt vagyunk, hogy megmentsünk titeket és örökre véget vessünk ennek az ádáz küldetésnek!

Ekkor azonban az ajtók, amelyeken mindenki bejött bezáródnak (ha valaki még nem jött be, az az ajtó nyitva marad) és körülöttetek farkas vonyítás és morgás hangokat hallotok minden irányból, a falon túl. Mintha több száz farkas várna rátok a falakon túl.

by **Shukaku** Szer. Dec. 24 2014, 18:47

-Abban az esetben száz, ha biztosra veszi, hogy a küldetést teljesíteni tudjuk. Számoltam a vereség, és a mi halálunk lehetőségével is.
A szörnyülködést csak elengedi a füle mellett, ám az idomárt saját maga mellett még mindig nem. Az, hogy Yoshiaga jelen esetben tévedett, amikor kijelentette, hogy nincs mentség számukra, egy kicsit elgondolkodtatja a sárkányt, de az emberek tévednek, és kijelentenek olyan dolgokat, amik egyébként a logika útján nem kijelenthetőek teljes bizonyossággal. Mint például az előbb említett száz százalék. Mindenesetre most már Shu is a terembe léphet, és szorosan a társa mellé simul, bár nem látszik rajta, hogy nagyon félne. Ő nem látta, hogy mi történt, Timidus azonban egy elismerő pislantást vet RenAi felé, bár a lány nem biztos, hogy tudja, hogy ez a sárkányoknál elismerő pislantásnak minősül… de a szándék megvolt. Az, hogy a küldetés menetéből, és Yoshiaga kapcsolati hálójából egyre kevesebbet értenek, egyáltalán nem zavarja őket. Shu magabiztos, hiszen a professzor itt áll mellette, és mint kiderült, a barátai is itt vannak. Vagy az alattvalói. Vagy… talán…
-A Sayonara…
Súgja oda halkan Timidusnak, a sárkány pedig bólint. Most így együtt láthatják az egész csapatot. Shu sokat mesélt arról a küldetésről, amikor azt a nagyon ütőképes bandát hozta eléjük a sors… azaz Kayaba Bácsi, de Timidus szerint az nem a Sayonara volt, hiszen ők nem viselnek olyan logókat. Most azonban ez a Sayonara. Kétségkívül a Sayonara, Yoshiagával és Deivel. Bétatesztelők. Professzionális játékosok. Shu meg sem bírt szólalni a megtiszteltetéstől, Timidus pedig figyelt, és várta a parancsot. Általában ő volt az, aki döntéseket hozott, a logika azonban most azt követelte meg, hogy maga fölé helyezze a tapasztaltabb harcosokat. A farkasok üvöltése azonban így is megszólalásra késztette, ám nem utasított, hanem javasolt. Shu még sohasem látta ilyennek.
-Úgy gondolom, hogy amennyiben támadás érne minket, hasznos lenne védőgyűrűt alkotni a többiek körül, ha valóban minimalizálni kívánjuk a veszteségeket. Jelenleg képtelen vagyok lokalizálni, hogy melyik irányból fognak támadni.

by **RenAi** Szomb. Dec. 27 2014, 13:10

Dohos földalatti nedves szag terjengett, nem tudtam volna megmondani pontosan hogy hol is vagyunk. Ámbár talán ez volt az ami legkevésbé érdekelt jelen pillanatban. Örültem hogy többen lettünk, hogy egymásra találtunk, és örültem hogy nem vagyok egyedül, hogy sikerült a képességem, és hogy az emberek kezdenek feléledni. Legszívesebben oda mentem volna mindenkihez, de akin tudtam segítettem hisz súlyemelésem lehetővé tette hogy akár nehezebb páncélosabban felöltözött játékosokat is támogatni tudjak. Így ha tudtam felsegítettem akiket kellett és igyekeztem minél több mindenkit besegíteni. Dei nem mozdult.
- Dai. – Szólítgattam, valami nem stimmelt. Bár némi idő után kezdett észhez térni, így megnyugodtam. Már még az is megfordult a fejembe hogy ő járt úgy mint én pár perce. Ijesztő volt. >.> Nem kívánnám sokaknak. >< A bentiek között felfedeztem pár ismerős arcot köztük Shukakuékat. Timidus intett a fejével, én is vissza intettem nekik. Nem tudtam hogy örülök-e annak hogy itt látom őket vagy sem, de nem tehettem semmit ellene mintsem hogy megpróbálok kijutni és mindenkit kivinni és ahogy nézem egységben lesz az erő. Dii és a fura alak társalgását nem értettem, de furcsa kapcsolatuk volt, és ebből is láttam hogy nem most találkoznak először. Ha tudtam némileg hátrébb húzódva Dei-től megkérdeztem hogy azaz alak zárta-e be őt a mélybe. A bónusz exp nem jött rosszul, de nem tetszett hisz nem azért csináltam. Ez alap volt részemről hisz ezért is lettem support és tank kifejlesztésű. Sok mindenre nem jutott idő, hisz Jint akárhogy néztem nem találtam senki mögött, sehol sem egyszerűen… Ő még nem volt itt.
- Ehm… mindenki egyedül jött ide? Vagy volt aki találkozott bárkivel is időközben aki nincs itt? Mert… Nem ennyien vagyunk. Jin még hiányzik és ki tudja még hányan… - Hívom fel a figyelmet hogy nehogy bárki is azt hiddje hogy ennyi lenne csupán. Nagyot nyeltem mikor meghallottam az üvöltéseket.
- Ehm én azt hittem hogy farkasok és kutyák nem szeretik a barlangokat? Vagyis a földalatti járatokat? – Nyüszögtem fel kissé kétségbeesetten, de félelmem és minden negatív gondolatot félre tettem és bólintotam Timidus tanácsára.
- Ehm. Én tudok tankolni. – Jelentem ki határozottan. Majd bekapcsolom a képim melynek köszönhetőleg félig áttetsző lettem.
- És a képességem is segíthet támadni, és healelni is tudok vele. – Jelentem ki.
- Kell valaki aki erős csapásokat tud mérni. És ha van bárki aki tud területbuffolni, talán elkélne. – Készültem fel a legrosszabbra. Úgy érezem meg kell védenem őket, de én erre egyedül képtelen vagyok. Valahogy csapatmunkát kell elérnünk. Amíg akadt némi időm írtam gyorsan egy üzenetet Jin-nek.

Kód:: Szia, még élünk, többen lettünk, egy földalatti szobában vagy miben vagyunk. Ha tudod írd le hogy hogy néz ki ahol vagy. Amint tudunk megkeresünk! Szeretlek és tarts ki drágám.

Szándékosan nem írtam le mindent, nem is lett volna időm jobban kifejteni mindent, viszont most ide kell hogy koncentráljak. Mindenkire.

/A pm Jin-nek szól.
És használtam a képim ha tudtam aminek köszönhetően a támadás pontok felét felhasználatlanom a későbbiekben./

by **Enheriel** Szomb. Dec. 27 2014, 13:59

Kiderült, hogy Yoshiagának van nyomkövetése, legalábbis onnan lehet következtetni, hogy Yoshiaga azt felelte, hogy nincsenek nyomok. Ekkor vettem csak észre, hogy a teremhez egy másik ajtó is nyílik. Amikor a professzor is szörnyülködött már, a másik ajtóból egy lány odaadott mindenkinek valami potiont, amivel megmentette őket. Az egyik fiú örömében megölelte őt, majd odament Yoshiagához, aki megdicsérte a lányt, mert nem csak hogy megmentette a haldoklókat, de még a küldetést is megkönnyítette. A fiú közben annyit felelt Yoshiagának, hogy sikerült. A játékosoknak is megadta a választ, ám szinte azonnal, illetve amint hogy én meg Villámlás is beljebb mentünk, bezáródtak az ajtók. Majd mintha nem lenne elég rossz a helyzet, farkasok üvöltését lehetett hallani a falon túl. Több százét. Timidus azonnal javasolt egy védőgyűrűt, hisz szerinte akármelyik oldalról támadhatnak az állatok.
- Jó ötlet. A bölények is ezt teszik a farkasok ellen, ha védik a kicsinyüket. - feleltem, majd Villámláshoz fordultam. - Villámlás, használd kérlek a páncélod, lehet szükség lesz rá. - Villámlás bólintott, s aktiválta a képességét, így teljesen fel volt vértezve.
- Az egyik képességem szelídebbé teszi az bestiális mobokat a közelemben, talán elkerülhetjük, hogy a farkasok ránk támadjanak. - legalábbis abban reménykedtem, hogy nem fognak a mobok ránk támadni, s békésen befejezhetjük ezt az átkozott küldetést, s kideríthetem, mi történt azzal a három játékossal is. Ám legbelül arra gyanakodtam, hogy ők is ebbe a helyzetbe kerültek, de nekik nem sikerült megcsinálni. Féltem, hogy nekük se fog sikerülni, de az egyik lánynak hála most könnyebb a dolgunk. De Jin-t nagyon féltettem, úgyhogy megpróbáltam szólni neki:
- Tetsuko Jin, itt vagy? Én vagyok az, Enheriel! Jelez valahogy, ha hallasz!

by Ajánlott tartalom