Re: AincradStars [event]

by **Peter Worker** Szomb. Jún. 21 2014, 01:19

Bűvész és Hercegnő
Peter Worker és Yurihime
- Az idegen -

Egy show akkor jó, ha nézőként látod, s nem tudod, hogy mit hogyan is csinálnak benne. Vagy ha tudod is, akkor sem foglalkozol vele oly nagyon, hisz látvány látványt követ, s te csak csodálod az előadást. Egy jó bűvész ilyen volt. Egy táncos, vagy zenekar. Látod a hatalmas színpadot, a lángokat, a fényeket és te a nézők egyike hangyának tűnsz a méretek mellett. Egy vagy a nézők sokaságából, de nem bánod ezt, mert az előadás neked szól.
Most a színpad mellett állva féltem egy kicsit. Nem tudtam, hogy miért álltam itt, hisz hát nem voltam egy színpadi ember. Nem tudtam, hogy mit akartam mutatni és hogy kinek. Lenyűgözni ezernyi embert nem az én stílusom volt, nem tartozott a kötelességeim közé és szórakoztatni is csak pár embert tudtam, közeli ismerősöket. Persze kisgyerekként mindig is álmodoztam róla, hogy milyen is lett volna egy énekesnek lenni. Mikor előtted több ezer ember egyszerre csapná az égbe az öklét, vagy azt a számot amit te írtál, azt egyként énekelnék. Bár nem ilyen szintű előadásra készültem most, de akárhogy is, nem igazán éreztem késznek rá magam. Talán csak az segített, hogy nem voltam egyedül. Yuina kezét fogtam, míg vártam, hogy szólítsanak minket. Nem készültem hősi halált halni és hasonlóan drámai helyzet sem állt fenn most, de kellett a kézfogása, hogy biztonságban érezzem magam. Mellettem volt, ő is az előadás egy szereplője volt. Yuina és Peter előad. A gondolat is mókás és szórakoztató lehetett egyesek számára és számomra továbbra is értelmetlennek tűnt ez. Miért csináljuk ezt?

A Young Justice kertjében Lea volt előttem és egy lassú és halk zene szólt az egyik fa tövében, mely megadta a ritmust. Egy kéttő, egy kéttő. Majd arra kért, hogy fogjam meg a derekát, hisz táncolni tanított.
- Gyerünk már, ez csak egy derék. - szólt és tartva a kezét lépett közelebb hozzám – Yuinával is ilyen távolságtartó vagy? Szegény lány. - csóválta megjátszva a fejét.
- Oké – oké.
Kicsit kényelmetlen volt ez a számomra, az ilyesfajta közelsége, de nem volt mit tenni, hisz erről szólt a tánc. Egy lányról és egy fiúról. Ezt meg kellett tanulnom. Nem is a mozdulatokat, nem is a lépéseket, talán igazából nem is tanulnom, hanem csak szoknom, hogy a tenyerem miként is fed le egy csípőt, vagy épp a tenyerem miként is fedi le a másik tenyerét. Lehetett szégyellni, vagy sem, de szokatlan volt ez még a számomra.

A színpad egyik sarkában egy fagytér kristályt törtem, mely jégbe borította így az egész színpadot. Önmagában talán ez nem is lett volna nagy szám, de a színpad sajátossága volt, hogy különösképp tudott a fényekkel játszani. Kék fény ragyogta be a színpadot, s ez a kék fény csillogott tovább a jégen. Káprázatos fényjátékot sikerült alkotni egyetlen apró cselekedettel is.
A zene szó elindult, s lágy, kellemes hang visszhangzott az éterben, mely leginkább egy felhúzós gyermekjáték zenéjére emlékeztetett. Megnyugtató volt, s hogy Yuina is megindult mellőlem, úgy egy pár lépéssel lemaradva követtem én is őt. A táncunknak volt egy története.
Yuina szinte suhant a jégen, egyszerű mozdulatait nem törte meg semmi sem. Árva lányként lépdelt, s én játszottam a maszkos idegent, ki követte őt titkon. A mozdulataink nem voltak bonyolultak, hisz nem voltunk táncmesterek, s azt sem lehetett feledni, hogy jég volt a talpaink alatt. Yuina ritmusra lépett, táncolt egyedül, s kerültem váratlan én is mögé. Úgy mozdultam ahogy ő, s ha fordult fordultam vele. Bár igazából tudta, hogy ott voltam mögötte, ezt nem szabadott megmutatni a nézői seregek. A történet így kezdődött.
A képességemhez fordulva egyszerű madarakat idéztem, melyek folyamatosan bukkantak fel Yuina mellől, ki csodálattal nézte őket, s nézett ártatlanul körbe, hogy ezek honnan is jöhettek. Ekkor vett észre engem, s megjátszva ijedten lépett hátra tőlem. Egy szép sötét frakk volt rajtam, csokornyakkendő, s az ingem is a buggyosabb fajta volt. Régen élt előkelő emberek viselhettek ilyet. Hogy ő meglátott, úgy lassan mozdultam, s emeltem le az arcomról a fehér maszkot megmutatva így, hogy nem vagyok rossz ember, hogy nem kell félnie tőlem. Léptem egyet felé, ő hátrébb lépett eggyel. Léptem még egyet, s már nem lépett el tőlem. A kezeinket emeltük. Az enyémről levettem a kesztyűmet, majd úgy érintettem meg az övét. Mosolygott, s kezdtünk el táncolni immáron együtt, egymással és amennyire a tudásunk és a tánc enegedte, úgy szenvedélyesen. A derekára tettem a kezem, s vezettem őt ahogy kellett, ahogy tanították nekem.
A szemek a szemekbe néztek, egy ideig nem tekintettünk félre. Ugyanakkor a történet igényelte a folytatást. A lépéseim egyre nehezebbé váltak, s talpammal a jeget törtem a lábam alatt. Egy fordulónál nem tudtam Yuina után fordulni, a lábam lecövekelt, megfagyott. A képességem bár nem ezt a célt szolgálta, de mégis ügyesen lehetett használni most. Miközben a jégpáncél folyamatosan borította be a testemet, úgy Yuina tánca is félbe és félbe maradt. A lány félt, a szemei csillogtak én pedig segítség kérően nyúltam utána. Persze tudtam volna mozogni, de ezt az ártatlan nézőknek nem kellett tudniuk. A lány sírt, hogy az idegen szerelme nem mozdult többé. A történet szomorú, drámai, de még nem ért véget. A történet búcsúcsókkal zárult, búcsúzott a lány a fiútól, s mint ahogy ilyenkor szokás volt, úgy életre kelt a hős, lekerült rólam a páncél.

by **Desdemona** Szomb. Jún. 21 2014, 22:19

Aisu szúrós és ellenséges tekintettel figyelte Tantaloszt, jómagam pedig tartottam a távolságot és igyekeztem fenntartani a helyzet aktualitásával magamra vett álarcot. De az a enyhe alig észrevehető mosoly is eltűnt az arcomról, mikor hallgattam a férfi beszédét és végül a kérdései, mint egy precíz pontossággal és jó erővel kilőtt nyílvessző tör volna át egy pajzson mely mögött a megfelelő helyen találja el az ellenfelét, mely ez esetben az aktuális álarcom volt. Bár lehet ez nem volt szándékos, de még is a kérdések hallatán egyszerűen összerezzentem kissé és döbbenten néztem a férfira. Meglehet hallotta az előbbi beszélgetésem Aisuhoz és lehet csak is pusztán udvariasságból nem említette meg. Talán az Aisuvla való veszekedésem miatt jött most ide, hogy rákérdezzen a társulásra. De még is mire fel? Ugyanannyira ismer ő engem, mint én őt, sőt Aisu első perctől kezdve képes lenne darabokra tépni egy rossz levegő vételért is. Akkor még is miért? Bár lehet csak véletlen ez a dolog, de ez semmit sem változtat azon, hogy nem áll szándékomban részt venni ezen a tehetségkutatón. Kissé zavartan kezdtem bele a válaszadásba.
-Tudja. Nekem nem áll szándékomban ind-…
~Tud hegedülni és nagyon szépen énekel, nekem esténként sokat szokott énekelni. Hegedülni pedig csak néha hallottam, de azt is szépen tud.
Vágott a szavamba Aisu, még mindig készenlétben van és falként állt köztem és Tantalosz között. De még is közvetlen és egész kedves hangon szólt a férfihoz. Még zavartabb lettem és még épp hogy hallható hangon fejeztem be az előbbi mondatom.
-ulni a rendezvényen…
Teljesen meglepve pillogtam Aisura. Egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy most épp mi juthatott az eszébe. Megpróbálná kihasználni a helyzete és úgy rendezni, hogy végül a derekam beadva még is induljak.
~Indulni fog! Mert én rábeszélem majd. De veled biztos nem fog társulni! Azt nem engedem. Csak szólok mielőtt elbíznád magad.
Valahol itt jöttem rá. Aisu egyedül nem tud rávenni, de ha akad mellé valaki aki még rátesz egy lapáttal a dolgokra, akkor rátud venni. Ezzel tisztában van és ki is használja. De, ha még rá is vesz a dologra, egyedül biztos, hogy nem állok színpadra. Viszont, most kaptam egy partner felkérést, ha elfogadom akkor visszatudnék vágni Aisunak valamelyest. A makacssága miatt kell tűrnie majd, amit meg nem szeret. A kis gólemet kifejezetten zavarja, ha valami nem úgy jön össze ahogy kigondolta és ezt tudván most nem is restellem kihasználni. Ezt még megfogom bánni, de nem visszakozom, inkább bele megyek a játékba csak nem egészen úgy, ahogy azt Aisu kigondolta. Végül magamhoz térve sóhajtottam egy nagyot és ismét megszólaltam a pár perces csendem után.
-Aisu megint hajthatatlan. Úgy tűnik nincs más választásom, mint indulni a rendezvényen. De sose álltam még közönség előtt és már a gondolattól is rosszul vagyok, tehát éneklésről szó sem lehet nem tudnék egy hangot sem kipréselni magamból a színpadon. De hegedű kíséretet, megpróbálhatok adni a zongora mellé. Persze, ha tényleg szándékában áll társulni egy ilyen szerencsétlen valakivel mint az én személyem.
Zavaromban néztem minden fele és igyekeztem Tantalosz tekintetét elkerülni ez az egész helyzet meglepő és zavarba ejtő. A gólem nem tudott mit reagálni. Örült annak, hogy indulni fogok majd, csak a választott partneremmel van baja. De, hát részben emiatt is mentem bele az egészbe, hogy kicsit kötekedjek Aisuval. Eddig sose vágtam vissza neki vagy szidtam volna meg ás hát valamit valamiért. Annak, hogy fellépjek az a ára, hogy elviselje és tűrje Tantalosz közelségét, akármennyire nem tetszik neki. De kissé gyerekes ez a gondolkodásom most. Azért társulni valaki olyannal akiben nem igazán bízok, hogy kötekedjek Aisuval kicsit. Remélem minden lemegy majd gond nélkül.

by **Tantalosz** Vas. Jún. 22 2014, 14:29

A beszélgetés olyan mederbe kanyarodott, amire számítani sem mertem. Desdemona kisasszony először ellenkezettt... Aztán egyszer csak Aisu úgy gondolta, hogy a gazdival ellenkezik, és azt mondja, hogy indulni fog, ami meglepett.
Aisu valahogy mindig annak a típusnak tűnt, aki nem hagyná, hogy Desdemona akárkivel is összeállna, most pedig mégis...
Rá kellett jönnöm, hogy nem is hagyja, mert után egyből mondta, hogy velem bizony össze nem állhat az ő szerett gazdája... Ennyit arról, hogy elbízhatnám magam. Közben Desdemona kisasszony arcát is fürkésztem, de ő csendben volt. Úgy tűnik, hogy a kis gólem őt is megdöbbentette. Esetleg éppen gondolkozik valamin? Nem tudom. Sajnos nem nagyon ismerem Desdemonát, mint ahogyan a legtöbb játékost sem, akik itt vannak bent. És ennek én vagyok az egyik oka. Hacsak egy kicsit is elhagynám ezt a rideg hozzáállást, és lebontanám a falakat, amiket magam köré emeltem... De legalább annak örülök, hogy ezen a falon van már egy ajtó is, amivel az egyetlen probléma, hogy van rajta zár, és csak egy embernek van hozzá kulcsa... De lesz az több is, nem szabad feladni! Ha feladod, vesztettél. - mondta régebben a mesterem. Tehát annyi a dolgom, hogy ne adjam fel, és minden sikerülhet.
Hacsak nem jön közbe a kettes számú probléma: a másik személy nem akarja az ismeretséget. Hiszen minden két emberen áll, vagy bukik. Ha egyik nem akarja, a másik hiába erőlteti. Hiába adja a kalapácsot, vagy a vésőt, ha nem hajlandó hozzányúlni a falhoz. Viszont remélem, Desdemona majd elfogadja, és viszonozza a lépést. Mondjuk már az eddigiek is megdöbbentőek voltak számomra. Kedvesebb voltam, és egyből ekkora változás történt. Mondjuk ez volt Miu-val is, de ő valahogyan más. Nem tudnám megmagyarázni, de vele sokkal jobban elvagyok, mint Desdemonával, de ennek minden bizonnyal a hozzáállásuk is besegít.
Desdemona monológját bólogatva hallgattam végig, karba tett kézzel és komoly ábrázattal.
- Ez rendben is van, senki nem kényszeríti az éneklésre, a zongora mellé pedig szívesen fogadom a hegedűt. Az utolsó kijelentés viszont teljesen abszurd. - csóváltam a fejem. - Egyáltalán nem vagy szerencsétlen, inkább én vagyok a szerencsés, hogy ilyen társat találtam magam mellé. - mondtam. Egy kicsit pedig meglepődtem... A végén már letegeztem Desdemonát! Pedig ilyet egy hölgyemény beleegyezése nélkül nem illik... Most viszont már nincs mit tenni... Ez visszafordíthatatlan, mint ahogyan az is, hogy most már egy csapat vagyunk. Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

by **RenAi** Vas. Jún. 22 2014, 21:19

Miciko - A kezdet.

- Tehetség kutató?... – Nézek le petemre kissé értetlen arckifejezéssel.
- És nekem miért is kéne résztvennem rajta? Jobban járnék hacsak nézőként mennék, és szavaznék a többiekre… amúgy sem értem miért is kellene, sőt hogy mivel is nevezhetnék… - Kezdtem el tanakodni, bár meggyőzve nem voltam, nem tudom… nem érzem úgy mint akit színpadra teremtettek, bár tény hogy ha jól csinálok valamit akkor szeretem produkálni magam… de valahogy…
- Értékes jutalmakat kap a győztes… és ahhoz nem kell mást csak lenyűgöznöd a többieket, amit tudtommal a szépségversenyen is képes voltál megtenni… - Magyarázta… igazán nem értettem miért erősködik ennyire, de a szépségversenyt élveztem, azt a sok ruhát és a többiek társaságát. Nagyszerű volt ott a hangulat… A szórólapot nézegetve, a jutalom része meggyőzött hogy egy esélyt adni kéne neki. Rég kincs vadászkodtam már, manapság eléggé ellustultam… ideje lesz össze kapni magam… de akkor sem értettem hogy Kyubei miért is akarja ennyire ezt az eventet… Viszont nem faggatom, van egy olyan érzésem hogy jobban járok…

Nem tudtam mit is tegyek… vagyis inkább hogy mivel is lépjek fel… mivel rukkoljak elő és nyűgözzem le a többieket… gyakoroltam az éneklést, de rájöttem hogy nem vagyok rossz benne de kevés ahhoz hogy azzal induljak, főleg hogy gyanítom hogy lesznek akik ebben a körben neveznek majd… a főtéren sétálgattam kilépve az egyik kedvenc fagyizómból, és egy furcsa lányt pillantottam meg, sok mindenkit kérdezgetett hogy tud-e zongorázni, és amint láttam ő is rápörgött erre a tehetségkutató eventre. Elmosolyodtam rajta, de csak kedvesen, tetszett hogy nem adta fel, ugyanakkor mindazok akik csak szó nélkül vagy egy fejingatással lerázták… haragudtam rájuk… Ha nem is szeretnének, de illett volna rendesen kifejteni miért is nem akarnak fellépni vagy hogy nem tudnak zongorázni… Majd leesett. Zongora! Csaptam össze a kezem örömömbe, majd oda síettem a lányhoz.
- Bocsánat. – Szólítottam meg.
- Hallottam hogy zongoristát keresel… - Kezdtem el a mondatot, kissé zavarba jőve.
- Én szívesen társulok melléd ha gondolod. – Folytattam.
- Ümm…RenAi a nevem. – Hajoltam meg előtte ahogy azt illik.
- De nyugottan hívhatsz csak Ai-nak… mindenki így hív. – Mutatkoztam be illedelmesen, majd megvártam hogy ő is megtegye.
- Örvendek… Én is szeretnék indulni a ki mit tudon, de nem igen tudtam hogy mivel is tehetném meg ezt… mindeddig. Szerintem hallgassuk meg egymást… - tanácsoltam.
- Egyébként… énekelsz vagy milyen hangszeren játszol? – Tettem fel a kérdést, bár lehet említette a többieknek de azt nem hallottam, viszont meg kell ismernünk egymást, sőt… rövid időn belül össze is kell szoknunk a hangszereinkkel… ami talán a legnehezebb feladat… arról nem is beszélve hogy rég zongoráztam már, talán be is rozsdásodtam picit.

by **Yurihime** Pént. Jún. 27 2014, 14:30

Bűvész és Hercegnő
Peter Worker és Yurihime
- Az idegen -

Istenkém, mibe keveredtem? ^.^" Nehezen tudtam összpontosítani, annyi minden elterelte a figyelmemet! Mindenfelé a feladatukat ellátó személyzet futkározott, izgatott fellépők próbálták el az utolsó, kritikus pontjaikat az előadásaiknak a kulisszák mögött, a színpad felől pedig tompa hangorkán borzolta kedélyeimet. Mi viszont csak álltunk és vártunk. Egymás kezét fogva. Peter-samára vetettem pillantásom, éreztem rajta is, hogy tart attól, ami odakint vár ránk. Megszorítottam a kezét hát, hogy biztosítsam róla, itt vagyok mellette. Nem mintha képes lettem volna bármi hasznosra is, ez volt az egyetlen dolog, amit tehettem. Egy apróság. Ám ha ez elég, akkor máris boldogabbá válok.
Ha valaki ránk nézett, teljesen egyértelmű volt, hogy egyikőnk sem illett ide. Nem hogy egyenként, de még együtt sem. Öltözetünk is elütött a többiekétől, nem volt se divatos, sem pedig sokat mutató. Egyszerű volt, elegáns és szemet gyönyörködtető. Az előadásunk is ezeket a jelzőket szerette volna magáénak tudni. Bizonytalan voltam, hogy vajon meg tudjuk-e ragadni a nézők figyelmét, akik másfajta produkciókat láthattak eddig. Ám voltaképpen azt hiszem nem is emiatt vállalkoztunk arra, hogy fellépjünk ezen az eseményen, hiszen a művészet önkifejezés volt nagy részben.
Becsuktam a szemem és elcsendesítettem az elmém, igyekeztem kizárni belőle minden zavaró körülményt. Próbáltam visszagondolni azokra az órákra, amiket Peter-samával töltöttem, miközben készültünk és próbáltunk. A kezdeti esetlenségre, míg megtanultam járni és táncolni a jégen. A zavarba jövetelekre, amit a közelsége jelentett számomra. Az első lenyűgöző pillanatokra, amit a varázslatai váltottak ki belőlem. A lassú, de biztos haladásra, a közös örömre, amikor először sikerült esés, vagy baki nélkül végigcsinálni. Félreértés ne essék, nem terveztük meg minden pillanatát a darabnak, egy jó része rögtönzés volt. Így szabadítottuk meg magunkat egy béklyótól, mely természetünkből adódóan talán elronthatta volna a hatást, melyet láttatni kívántunk. Így azonban szabadok voltunk.
Lágy muzsika, egy zenedoboz dallama hangzott fel, és előttem sebesen terjedt el a színpadon a jeges felszín. Sóhajtottam egyet, Peter-samára mosolyogtam, és ráléptem a csúszós talajra. Megtettem hát az első lépést, melyet megannyi követett. Apró, óvatos léptek, melyekkel kitáncoltam a színpad közepére. Igyekeztem nem odafigyelni, hogy mennyien néznek, szerencsére a lámpák fényén nehéz volt átlátni. Félő volt, ha meglátnám a tömeget, talán még a színpad szélére se merészkednék ki, ám így képes voltam úgy tenni, mintha még mindig egymagunk lennénk, és legfeljebb Lea-sama vigyázó szeme felügyelné a próbánkat. A parányi, fürge szaporázást hosszú léptek követték, forogtam és pörögtem, engedve hófehér ruhámnak, hadd repkedjen körülöttem. Arcomon széles, örömteli mosoly játszott, mely aztán végül lehervadt. Megálltam, és felnéztem az "égre", kezemet pedig a szívem fölé tettem, magányosan. Aztán éreztem, hogy Peter-sama mögém lép, és eszembe jutott, hogy mostantól óvatosabban kell forognom, hogy ő is követni tudja, amit teszek. Érkeztek madarak, jégszárnyaikon reppentek el mellettem, s én kinyújtottam kezemet, hátha karomon, vagy ujjaimon találnak pihenőhelyet. Kíváncsian kémleltem körbe, hogy honnan jöhettek ezek a gyönyörű teremtmények. Ekkor vettem észre a maszkos alakot, ki mögöttem rejtőzött, s léptem hátra félénken, megilletődötten. Majdnem elcsúsztam, de megtartottam az egyensúlyom, és talán még valóságosabbá is tette ijedelmemet a pillanatnyi megingás.
A történet egyszerű volt, és éppen emiatt szavak nélkül is könnyen megérthető. Néhány mozdulat elég volt ahhoz, hogy kifejezzük, amit szerettünk volna. Egy fiú és egy lány históriája, kik ismeretlenül találkoztak, ám fokozatosan egymásra találtak. A maszk lehullott, a távolság eltűnt közülünk, magányunk pedig véget ért. Táncba fúlt játékunk, közös, szívmelengető táncba. Halvány pír kúszott még mindig az arcomra, hogy éreztem kezét derekamon nyugodni, és lépdeltem, követve a ritmust, melyet a zene és az immár cseppet sem idegen férfiú diktált. Az ütemek azonban ki-kimaradoztak, és úgy változott megnyugvásom fokozatosan rémületté. Ahogy testét elborította a jég, úgy szakadtunk el egymástól, s nyúltunk ki egymás felé kétségbeesetten. Beleéltem magam a történésekbe, szemeimbe valódi könnyek gyűltek, s kezdtem némán sírni jégszoborrá vált kedvesem mellett. Eljött a búcsú ideje, szerepem pedig itt vált különösen nehézzé. Ő már csókolt meg engem, és én szégyelltem, hogy egy színdarab tudott csak rávenni arra, hogy én is megtegyem, azonban rettenetesen zavarba hozott a csók gondolata újra, és újra, és újra. Most is, félénk és bátortalan voltam, ám végül rászántam magam, és egyben meg is rezzentem, hogy Peter-sama megmozdult. Pedig nem egyszer játszottuk már el ezt a jelenetet. Ám most, hogy véget ért játékunk, és felhangzott a taps a nézőtérről, egyszerre csak megrohant a gondolat, hogy mégis hány ember nézhette azt, amit az imént tettem. Arcom vörösbe öltözött, és én hanyatt-homlok menekültem a színpadról szégyenemben.

by **Saya** Pént. Jún. 27 2014, 19:05

Artes band
Jun, Saya, Anatole Saito, Halász Alex, Esutel, Meredith White, Raven.
Nemis, mert a Mer-nek kellett volna ˇ^ˇ

Najó, nem is... majd az Anatnak Razz

-De hát nem arról volt szó, hogy én csak kabala vagyok? pale

~Most mit izgulsz? Tudsz énekelni, ez a lényeg. Szépen kiállsz és kész is vagy.~
Duzzogok a tükör előtt, bár ezt én nem látom, mert csak a Hugi értetlen arckifejezése néz vissza rám. Persze ezt másik nem látják, ami jó is, mert pont jön be a néni, aki megcsinálja a hajat meg a ruhát, hogy kezelésbe vegyen. Ő nem látja a vöröslő szemeket és azt a furcsa bőrt, mint ami a Huginak van. Ő amúgy vet még rám egy utolsó gúnyos vigyort, aztán lemerül az agyam mélyére, hogy onnan kacagjon tovább nagyokat a zavaromon ._.;
A néni amúgy nagyon kedves, már megcsinálta az Alexet, az Esut, a Mert, mindenkit, csak én vagyok hátra, mert én afféle utolsó pillanatban toppantam, vagy ilyesmi. Jó'vanna, én félek, mert ilyen nagy közönség előtt ilyen nagy színpadon még sosem énekeltem .-. A többiek mind olyan magabiztosnak tűnnek, legalábbis nekem, de hát ők már mind felnőttek, én meg olyan picike vagyok D:
Ruhában sem tudok dönteni, mert én sosem tudtam, de aztán a néni, miután kértem rá, végül kiszed valamit és segít felöltözni. Én nem vagyok olyan csilli-villi mint a többiek, viszont legalább nem ütök el a stílustól, hiszen én folyton fehérben vagyok, ha tehetem. Most hasonlót kaptam, csak feketében, ezüstös szalagocskával a nyakamnál, és hosszú ujjú meg libeg a szoknya *.* Csak a szoknya az izé... elég rövidke. Mert minden rövid, amiből kivillan a bugyi szerintem, pedig azt illetlenség mutogatni >,< Viszont erre meg kaptam fekete harisnyát \o/
A végeredmény az végül ilyen lett, már persze a szárnyakat meg a pisztolyt leszámítva, mert én nem vagyok angyal. Az egy másik játék >.>
Már mindenki kész volt, mire elkészültem, de mosolyogtak, meg az Anat megnyugtatott, hogy még időben vagyunk. Ami jó, mert hogy én voltam az első, egy rövidke dallal, de mégis csak első, szóval... szóval nagyon izgulok ._.
Miután fel lettünk konferálva, kiállok, és mosolyogva végül belekezdek. Valahogyan végül sikerül, és egész szépen el tudom indítani a többieket, így nagyon büszke vagyok magamra, mikor a dal befejeztével félre vonulok, mert hangszeren már nem tudok játszani, a többiben nem tudok segíteni nekik. Oldalról nézem végig a másik két dalt, ami belefér az időben, végig tapsikolva a végén és nagyokat vigyorogva.
A fiúk nagyon cukik, ahogy előadják a maguk részét, valami Noragami sorozatból van, vagy ilyesmi, én nem ismerem, mondjuk azt se, amit én énekeltem. Főleg az Anatot figyelem, de az Alex is kitesz magáért, szerintem vele is az történik, ami általában velem szokott, hogy belemerül a zenébe és csak csinálja, csinálja, ahogy érzi. Asszem a Michael Jackson volt olyan, hogy azt csinálta a színpadon, ami épp jött neki érzésre, és nagyon be is futott még régen. Az Anat is hasonló, bár ő sokkal tisztábban van azzal, hogy hol lehet, én legalábbis így látom, de tényleg, nem szabad bármit is az én megfigyelő képességemre bízni, mert azt becsapós ^^;
Ja, meg a Mer-chan fellépése után én szerintem meg fogom tőle kérdezni, hogy nehéz-e hangszeren játszani, mert valamit meg akarok tanulni *.*
Aztán jött az Esu-chan, ismerős volt a dal, de azt nem tudom, honnan, mindenesetre gyönyörű volt. Nem olyan kis pattogós, mint én voltam, hanem nyugtatóbb, de végülis levezetésnek teljesen tökéletes volt. :3 Az arcán láttam, én legalábbis úgy láttam, hogy nagyon élvezte az éneklést, pedig nagyon-nagyon izgatott volt a fellépés előtt, talán jobban is, mint én, mert míg én hangosan zizegtem, ő halkan tette ugyanezt.
Annak ellenére, hogy én is tag vagyok, még én is megtapsoltam magunkat, miután végeztünk \o/
Jöhet a következő o/ Vagyis hopp, pillanat, nekem még szaladnom kell. Mert fogok még énekelni, csak már nem bandástul, hanem egyedül. <.<

by **Anatole Saito** Pént. Jún. 27 2014, 22:38

Artes band
Jun, Saya, Anatole, Alex, Esutel, Meredith, Raven
A produkció címét természetesen majd csak a legvégén áruljuk el Razz

- Aztakutyafáját! - füttyentek elismerően, amikor meglátom a színpadot, olyan hatalmas, hogy az első gondolatom az, mégis hogyan tudom én majd ezt egymagam betölteni a szóló produkcióm alatt. Le a kalappal a rendezők előtt, igazán kitettek magukért. Mintha nem is Aincradban lennénk, hanem egy igazi show műsorban. Ebben a percben olyan érzés fog el, amiért még bizonyára haragudni fogok magamra: hálás vagyok Kayabának, hogy hagyott létrehozni egy ilyen eseményt. Annyira nem is lehet rossz arc az olyannyira gyűlölt adminunk. Lehet, hogy mindez csak kárpótlás a viadalt után, mindenesetre jót fog tenni mindannyiunknak ez a kis szórakozás és kikapcsolódás a sok harc után. Persze az is lehet, hogy Kayaba az ilyen eseményekkel próbál minket maradásra ösztönözni és ilyen körmönfont módon akar minket eltéríteni a fronttól, de a csudába is, működik neki és csöppet sem bánjuk. Na de koncentráljunk most már a fellépésre.
Ha látok ismerősöket odaintek nekik, ha közelebb érünk egymásnak, akkor szívélyesen üdvözlöm is őket és sok szerencsét kívánok nekik. Nem feltétlenül versenyként tekintek erre az egész fellépősdire, de természetesen szeretném megnyerni. Cool

Van bennem egy egészséges izgalom, de az eljátszandó számokat már úgy begyakoroltuk, hogy nincs okom aggodalomra. Összességében hatalmas büszkeséget érzek, hogy egy ekkora színpadon léphetek fel. A valóságban sokkal komolyabban gondoltam a zenélést, mint idebent, mégis itt adatott meg, hogy valóban tömegek előtt játszhassak ilyen fenomenális dizájnban.

- Persze, hogy jó lesz Al, a csajok megvesznek majd érted! - próbálom biztatni a fiút a vállát veregetve és esküszöm, még nekem is elakad a lélegzetem egy pillanatra, ahogy végigmérem. Ha ez nem visz be minket a döntőbe, akkor semmi. Én még nem szándékozom kivillantani a hasam, de azért lényegesen lengébbre veszem, mint ahogy szoktam. Már csak Junt várom, hogy belibbenjen és végigtapizon bennünket hentai

Aztán tekintem a felkonferáló nőcire terelődik és leplezetlenül legeltetem egy kicsit a szemem. Szinte azon nyomban érkezik a kupán vágás és a rosszalló tekintet Meredithtől és el is szégyellem magam. Tekintetem ezután Timidusék produkciójára terelődik, s a lélegzetem csak most áll el igazán. Bámulatos produkcióval rukkol elő a sárkány és a főnix! Egy ilyen előadás után következni és azt lekörözni nem lesz egyszerű, de bízom a csapatomban, mint mindig. A nőci felkonferál bennünket, én pedig nagy slunggal vonulnék is ki... hacsak nem akadna be a lábam egy kábelbe. Zajos fogadtatásban részesülhetnek mindjárt a nézők, mert kis híján lerántom az egyik hangfalat a helyéről. Ennyire rám ragadt volna Esu izgatottsága? A fenét, csak megint figyelmetlen bohóc vagyok Razz

Mielőtt azonban a színpadra vonulnának a többiek, még utoljára megdicsérem mindenki küllemét és intézek feléjük pár lelkesítő szót. Még egy nagy közös céhölelés aztán banzaiiiii! Utoljára hátrasimítom a hajamat, majd fellépek az óriási színpadra az őrületes nézősereg elé, s a szívem pár pillanatra elfelejt dobogni. Nem hagyok azonban időt magamnak a hüledezésre, rögtön elmarkolom az egyik mikrofont és köszöntöm a nézőket.

Üdvözlünk mindenkit ezen a fantasztikus estén! Mi vagyunk az Artes Band és jó szórakozást kívánunk az estéhez!

Összekacsintok Alexanderrel és már adja is az alapütemet. Úgy tűnhet, hogy látványosan rákezdünk és letépjük a nézők arcát, azonban ez mégsem történik meg. Sayara, a mi tüneményes kislányunk kezd bele egy rendkívül aranyos dalba.

A többiek önfeledt jókedve rám is átragadt, s úgy pengettem a húrokat, mintha csak otthon lennénk a próbatermünkben: nem vagyok sem feszélyezett, sem maximalista, egyszerűen csak élvezem a közös játékot. Aztán ahogy véget ér az intró, jöhet is az az arcletépés. Az egy dolog, hogy gitáros létemre énekelek, odakint is én voltam az énekese a bandánknak, de azzal villogni, hogy a dobosunknak nem csak kocka hasa van, de még énekelni is tud, na ezt csinálja utánunk bárki is Cool

Egymás után énekeljük a sorokat a szöszivel, mintha felelgetnénk egymásnak, a refrént pedig közösen énekli mindenki. Jun közben aktiválja az extra kristályokat, s a szárazjég adta füstben még menőbb a produkció. Amikor a gitárszóló részhez érek és Meredith vad dallamokat csal ki a basszusgitárjából, úgy közeledek felé, mintha párbajra hívnám. Aztán ahogy halkabban folytatja Alex, a küzdelem helyett az egész jelenet átmegy egyfajta udvarlási szeánszba, csakhogy én nem a tollaimmal páváskodok, hanem a gitár riffjeimmel. A tekerősebb, pörgősebb részhez már visszaérek a mikrofonhoz, de előtte még lopok egy puszit Juntúl.

Ez az Ainrad! Hangosabban! Élénkebben!

Valósággal fürdök a népszerűségben, s a kezemet többször a magasba emelve próbálom ösztönözni a közönséget, hogy indítsanak mexikói hullámot. Az rettentő menőn tud kinézni. Ahogy azonban csillapodik a jónép és a szívverésem is, felkonferálom az utolsó dalunkat.

Sss... egy kis csöndet kérnék, kis csöndet! Most pedig fogadjátok szeretettel ennek az elragadó hölgynek a dalát!

Esu következett, így intek a díszletmunkásnak, hogy az előre bekészített extra fényeket egyetlen személyre fókuszálják, Juntól pedig kérek még pár plusz füst kristályt. Az atmoszféra fenomenális, így bólintok Esunak, hogy lelket öntsek belé, Sayanak pedig, hogy bátran vokálozzon mellé. Ez a dal Raven nagy debütje is, hiszen a zongorának itt kifejezetten fontos szerepe van, s anélkül aligha lenne ennyire hatásos ez a szám. Szurkoltam a két szöszinek, hogy ki tudják zárni a tömeget és legalább olyan szívbemarkolóan adják elő, mint otthon.

by **Anatole Saito** Pént. Jún. 27 2014, 23:29

Előadó: Anatole Saito
Produkció címe: Dancing shoes

A Arteses közös produkciónk után van jócskán időm szusszanni, s el is kell, mivel rendesen felpörögtem. Örömmel nézem végig a többiek produkcióját is, akadnak igazán jók és még jobbak is. Rendkívül magával ragadó az a hangulat, ami kialakult itt az este folyamán. A szóló produkciómhoz sokkal inkább rám jellemző öltözetre váltok. Alex nagy segítségemre volt, amikor a dalaimhoz kellő dob alapokat feljátszotta nekem egy hangfelvevő kristályra, így ezt csak oda kellett adnom a színpadi technikusnak, s már egymagam is boldogultam, kíséret nélkül. Olyan dallal nyitok, ami a teljesen elsötétített színpad és nézőtér közepette úgy hat, mintha valami misztikus film közepébe cseppenne a hallgatóság. Először csak a gitárom sejtelmes dallama csendül fel, aztán az igazán mély és karcos hangomat veszem elő a repertoárból. A technikus időben aktiválja a külön erre a célra kifejlesztett Karaoke kristályomat, amely az eredeti nyelven, tehát angolul és fordításban, japánul is mutatja a szöveget. Kezemmel intek a nézőknek, hogy bátran csatlakozzanak hozzám és a szöveget követve énekeljenek velem. A dal lényege velősen annyi, hogy ne packázzanak velem, mert ki fogom rántani alóluk a széket. Az én koncertemen nem lehet csak úgy a sarokban csücsülni. De a második számmal mindjárt értelmet is nyer, hogy miért ezzel a dallal nyitottam.

Hölgyeim és uraim, üdvözlök ismét mindenkit! Remélem jól szórakoztok! Hadd halljam mennyire jól! Háhá, isteniek vagytok ma! A következő számnak ugyanaz a címe, mint amilyen előadói nevet választottam magamnak az Aincrad Starsra. Az előző dalban azt ígértem, hogy ki fogom rántani mindenki alól a széket, hiszen ideje igazán bulizni és előkapni a tánccipőket!

Ez a dal igazán talpalávaló, nem véletlenül építettem erre mindent. A nyegle mozgásom, az elegáns öltözékem és a pörgősebb ütem nem feltétlenül illene össze, de most olyan édes hármast alkotnak, mintha ennek mindig is így kellene lennie. Könnyeden flörtölök az első sorban álló hölgyekkel, kimutatok az egyikőjükre és odakacsintok neki, majd beletúrok a hajamba. A kivetítőről olvasott szöveggel egyre többen kapcsolódnak be, s ahogy reméltem, vannak, akik táncba is kezdenek. Egy kedves, szemrevaló pár úgy ropja, hogy az öröm nézni, a szám végén nekik is kérek tapsot. A záródalom pedig még jobban felpörgeti majd a hangulatot Cool

Lassabb dallammal indítok, könnyed gitárdallammal. A hajam már teljesen összeborzolódott a tombolásban, mégis jól festek. Az ingem felső ingét már kigomboltam, hogy lazábbnak tűnjek kicsit. A szám azonban látszólag mindössze csak fél percig tart, de igazság szerint csak az éljenző tömeg szeretetében kívánok fürdőzni. Aztán beindul a hangkristályról Alex előre felvett lábdobjának üteme, s ismét belecsapok a húrokba, hogy folytatódjék az eszeveszett tombolás. A technikus kérésemnek eleget téve a színes fényeket is aktiválja, majd a produkció végén, amikor ismét elhalkulok és lassabb, levezető dallamokat csalok ki a gitáromból, akkor jön a végső attrakció: aktiválódik a Tűzijáték kristály, mely miután éles fényhatással szétrobban, apró, csillogó konfettiszerű aranyesőbe vonja a közönséget. Taps, meghajlás, még több taps. Aincrad, imádlak!

Anat kiállását, mozgását, grimaszait pontosan olyannak képzeltem el,
mint Alex Turnerét (frontember) \*.*/

by **Mirika** Szomb. Jún. 28 2014, 16:26

Koneko
Mirika
Remény

- Nigitta messeji, that's rising hope! - A sötét színpad közepe hirtelen világosba borult a reflektornak hála, közvetlenül mielőtt felharsant volna a hangom a rövidke zongorás bevezető után.
- Here we go! - kiáltottam, és kezeimet a magasba emelve tapsra biztattam a közönséget, míg csak a zene szólt. Koneko, a cicafüles lány állt a fények közepén, aki most voltam. Magamhoz képest teljesen más imidzset kreáltam, a ruhám is tök visszafogott volt, egy sima egyrészes, ujjatlan ruha kék-fekete színkombinációban. Még csak dekoltázsa sem volt, viszont a könyökömig érő fehér kesztyűt imádtam, a hajdíszemet imádtam, a nyakamban lévő hatalmas kék masnit is... szerintem pöpec volt az egész külsőm Cool

Egy kiscicától nem is lehetett elvárni, hogy merész, dögös ruhában lépjen fel, szóval így volt tökéletes. A csajszi aranyosan bekonferált, nekem most csak annyi dolgom volt, hogy énekeljek és táncoljak a közönségnek. Nem akartam bemutatkozással tompítani a belépőm hatását, dinamikus, magával ragadó és lendületes akartam lenni az első pillanattól kezdve. Ezért választottam ezt a számot is, nagyon erős a kezdése. Na meg azért, mert illik a szövege is, nem csak hozzám, de talán mindannyiunkra. Nem szabad megállnunk, mindig előre kell néznünk, történjék bármi. Csak így juthatunk ki ebből a "labirintusból".

AincradStars [event] - Page 2 Tumblr_mvuuiztgiX1r3rdh2o1_r1_500

♪♫♪ Kimi ga shinjiteru boku wo uragiru~ ♪♫♪

A szám maga a kisujjamban volt, ha nem karaokéztam el már vagy ezerszer ezt a most kábé tíz éves számot, akkor egyszer sem. Volt egy időszakom, amikor már retrónak számító animéket nézegettem, és bár nem volt egy nagy was ist das ez a cucc, a zenéje nagyon klassz volt. Egyedül az angol részekkel küzdöttem nagyot, de begyakoroltam már őket annyira, hogy most se okozzanak gondot. A nézősereg sosem zavart, örömmel, beleéléssel énekeltem nekik, egyszer kiszemeltem egy helyes srácot a tömegben és rákacsintottam, másszor a táncomba építettem be egy-egy látványosabb mozdulatot, ha már szép magas szinten volt az akrobatika szintem. Na igen, a tánc, azt rengeteget gyakoroltam, azt is egy animéből szedtem, mármint a koreográfiát, és abba variáltam bele. Még arra is próbáltam figyelni, hogy a vége már ne legyen olyan intenzív, és ráerősíthessek az éneklésre. A rockos nóta jól kihozta a hangom erősségét :3
- Hanasanai kara that's rising hooooope! Rising Ho~pe! - hajlítottam meg a végét, és egy rövid táncos mozdulatsor után keresztbe tett lábakkal, a derekamat előredöntve, meghajolva álltam le. Lihegtem, fárasztó volt, de megcsináltam az első számot, azt hiszem baki nélkül. Fülig érő vigyorral egyenesedtem fel, és dobtam hátra a hajamat.
- Minnya~ arigatou! - integettem ki, míg össze nem szedtem magam kicsit - Ez volt a Rising Hope! Tetszett ugye? - tettem a kezemet a fülemhez, hogy hallani akarom az éljenzésüket - Ajánlom is, mert sokat dolgoztam vele! Értetek, hogy minél jobban szórakozhassatok ezen a menő estén! Koneko vagyok~nya! - álltam be egy cicapózba - Az idő sajnos szűkös, pedig nya~gyon szeretnék még nektek énekelni. Egy dalra szerencsére még van időnk. Kezeket fel, ki látta az Angel Beats-et? - kérdeztem, és fel is emeltem a kezemet, majd a másik kezemmel szemellenzőt formálva látványosan körbekémleltem, hogy ki emeli a kezét még - Hát-hát, ez nem sok! Több, mint tíz éves anime, egy pár diákról szól, akik a haláluk után nem tudnak átkelni a túlvilágra, mert valamit megbántak életükben, és egy köztes világban ragadnak, mígnem rá nem jönnek az őket körbelengő titkok nyitjára. Mi is egy idegen világban ragadtunk, akárcsak ők, társaktól, barátoktól búcsúzunk el időnként, de ki akarunk jutni még akkor is, ha valamit elveszítünk, mert nem ide tartozunk! Következzen a Girls Dead Monstertől a Crow Song! - és a zene a pörgős dobbal máris megszólalt, én pedig ismét a levegőbe emelve a kezeimet lelkesítettem a közönséget.

Talán egy fokkal lassabb szám volt, de amit ott veszített, visszanyerte azzal, hogy mennyire fülbemászóan zakatolt. Egy újabb dal a reményről, tőlem, nekik. Talán valamivel kevésbé lendületesen táncoltam, hiszen fáradtam én is, és azt hiszem a fejem is kicsit beintett most, hogy ilyen szokványos dolgokat műveltem. Ha szörnyekkel harcoltam, nem okozott gondolt a sok mozgás, de táncolni annyiszor táncoltam odakint is, hogy beütött a reflex, a valódi testem korlátait felelevenítette az elmém. Ettől függetlenül mindent megtettem azért, hogy végignyomjam a lehető legtisztább hangon a számot, de így is mikor befejeztem, már a lábamon is alig tudtam állni, és tisztán látszott rajtam a fáradtságom.
- Csodálatosak vagytok, köszönöm! - nyögtem ki két lihegés között, majd nyeltem egy nagyot, hogy újra össze tudjam szedni a hangom - Még szeretnék nektek énekelni, engeditek, ugye? Szavazzatok rám, és legközelebb megmutatom egy másik oldalamat... is! Vissza...térek egy újabb menő számmal, de hallhattok egy romantikus... gyönyörű dallamot is. Koneko voltam, vagyok és leszek... sziasztok! - hajoltam meg lazán, aztán integetve kitámolyogtam, és amint elveszítettek szem elől, erősen lihegve betámadtam az egyik falat, hogy leülhessek és literszámra öntsem magamba a folyadékot.

by **Szophie** Vas. Jún. 29 2014, 20:42

Kell még egy Falat!
Szophie (Vezér, Falat), Yaru
Az élet egy komédia

Előre siettem, regisztráltam, majd a színfalak mögött görcsös gyomorszorongással fűszerezve vártam, hogy megérkezzenek az én kis sztárjaim. Ujjam morzsolgatva járkáltam fel-alá a nekünk szentelt öltözőben, miközben ütemes légzéssel próbáltam magamat nyugtatgatni. Mintha legalább én is a színpadra lépnék..
Ekkor befutottak. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és már irányítottam a peteket a színpad irányába. Nem szabad gondolkodási időt hagyni nekik!
- Gyerünk Vezér, mutasd azt a tehetséget! – mormoltam el még egyszer utoljára, miközben bíztatóan mosolyogtam a petekre, majd elfoglaltam helyem a színfalak mögött. Még szükség lesz rám is, ha minden igaz.. Csak sikerüljön!

Egy papír.. Gazdám valamikor az elmúlt napok során említett valamilyen mob ölési versenyt, mely a Kezdetek Városában kerül megrendezésre, de aztán azóta nem hozta fel a dolgot. Most viszont, hogy Brumi szájában egy szórólapot pillantottam meg, rögtön újra eszembe jutott az egész. Könnyen lehet, hogy Szophie megint el akarja sunnyogni a dolgot, és nem akar jelentkezni. Talán Brumi feladata lenne eltűntetni előlem az egészet. Eben a hitben utánaeredtem az állatnak. Jóval előttem járt már, de nem érdekelt, hiszen jóval gyorsabb voltam nála. Nyugodt léptekkel legyalogoltam a lépcsőn, majd hetyke kocogással utána eredtem. Alig telt el pár méter, már utol is értem, de addigra felfénylett előttem a hatalmas épület. Talán Brumi is oda tart? Mondjuk elnézve a szintjét, nem is árt neki egy kis gyakorlás, habár esélye aligha van. Kivéve, ha velem tart. Talán ez lehet a szándéka az egésszel. Nem is olyan buta ő, mint elsőre látszik. Csak azt tudnám, a gyíkot miért hozta magával. Talán nasinak, ha megéhezünk a szünetben..

Ismered az érzést, amikor ott állsz a színpad mellett, orrodat megcsapja a függöny jellegzetes por szaga, mely előtted leng, és már csak pár pillanat választ el attól, hogy kilépj oda? Amikor mohón leskelődsz, és a beszűrődő hangokból, a tombolás jellegzetes erősségéből próbálod kitalálni, mekkora tömeg is vár rád odakint? Amikor a szíved a nyakadban dobog, és mintha csak kinyúltak volna az izmok, melyek rendeltetése a gyomrot a helyén tartani, úgy mozog valami a hasadban. Felemelkedik, majd egy csavarral alá hull, hogy újra valami feltörjön egészen a mellkasodig. Mintha csak hányni kellene, de mégsem kell. Az izgalom, az utolsó lélegzetvételek, és az az ütés, amikor kimondják a neved.. Mintha csak egy golyó hasított volna a mellkasodba, még érzed is a fájdalmat.

-És most fogadják a színpadon a következő csapatot, melynek tagjai Vezér, Brumi és Falat… *dobpergés* Kell még egy Falat!

Lábaid megremegnek, miközben lassan kievickélsz a színpadra, a fények elvakítanak, majd összefolynak, és mintha csak a mennyek kapujában állnál, nem látsz mást, csak egy izzó, összemosódó fényförgeteget. A közönségre feszült csend ereszkedik. És te megnyugszol. Valamilyen mesés magabiztosság száll rád, mi szállhatott a hadvezérekre csata előtt. Egy utolsó mély sóhajra még futja, hogy kiürítsd magadból az izgalom még megmaradt cseppjeit, majd ha önbizalomtól teli nem is, de elkezded… Nem csinálsz mást, csak amit begyakoroltál, de most rajtad van a nyomás. A nyomás, hogy ne rontsd el. Mert mi volt eddig, amikor nevetve fogadták, ha véletlenül egy lépést elrontottál, vagy ha éppen elbohóckodtad az egészet, esetleg kedv híján bele sem kezdtél a próbába? És mi van most? Egyetlen rossz lépés, és mindenek vége. És te mégis sokkal szórakozottabb vagy, mint valaha. Úgy érzed, a színpadon bármit megtehetsz, bármit megcsinálhatsz, amit csak szeretnél. Az egész azért van, hogy neked jókedved legyen. És te élvezed, igen, egyszerűen imádod. Teszed, amit begyakoroltál, de nem kényszerből, nem hajtasz görcsösen a tökéletességre! Egy ballépés senkinek nem tűnik fel, amíg nem elég nagy a rossz, amit elkövetsz. És a mozdulatok jönnek maguktól, mint vacsora közben, hogy felemeld a villát a szádhoz, vagy mint maga a rágás. Oly természetes minden, mint a legalapvetőbb dolgaink. Csinálod, boldog vagy, a közönség elégedettsége pedig csak amolyan ráadás. Nincs nagy varázslat, mint a filmekben, és végső soron nem is a közönség az, akiért teszed. Hanem a saját megelégedésed!

Nos.. Egy gyíkból aligha néznénk ki , hogy izgul. Azt is csak elvétve gondolnánk róla, hogy egyáltalán akármilyen érzelem is fűzi őt ehhez az egészhez. Pedig a mi gyíkunk előre rettegett, és nem csak a közönségtől, és a produkció jelentette nyomástól, hanem még egy mogorva farkas fogaitól is tartania kellett. Annyi minden volt, ami a fejében járt, annyi mindenre gondolt az a pici lény, amelyet senki nem nézne ki kicsiny kis fejéből. Pedig ő is értelmes volt, annak ellenére, hogy nem igazán beszédes. Még Brumi is többet tudott kommunikálni az emberekkel, mint ő. Falatnak egy-egy sziszegésen kívül nem sok eszköz jutott az önkifejezésre. Így hát a gyík gyakorlatlan szemnek pont úgy festhetett, mint úgy általában. Pedig a mi Falatunkat most remegés töltötte el. Egészen addig, amíg végül ki nem lépett arra a bizonyos színpadra, hogy őt is eltöltse a nyugalom, amelynek talán köze lehet az előadás szelleméhez. Varázslat, én mondom. Felcsillantak a piciny kis szemek, ahogy megteltek fénnyel, majd ugrott egyet, és már bele is kezdett az egészbe. Ott voltak a felszerelések, ott volt minden, ami kellhet. És ott volt már Brumi és Vezér is. Minden, ahogy annak lennie kell. ~ Nem lesz gond, érzem! ~

A mester rábízott egy fontosnak tűnő papírt, valójában cseppet sem tűnt másnak mint a többi lap amit a házban talált, de mégis úgy érezte, hogy ez fontos jelentőséggel bír, hogy ha a szájába lett adva. Első gondolata az volt, hogy megmutassa Vezérnek is micsoda ereklye lett a felügyeletére bízva, majd büszkén kocogott oda hozzá, természetesen négykézláb, ahogy annak a rendje tartja. Majd amikor már csak pár lépés választotta el a Farkastól felkapta a fejét, és Vezér tekintetét látva mintha minden korábbi gondolata tovaszállt volna. A Farkas szemében felvillanó tűz és vagy csupán egy halovány lángocska, teljesen mindegy, hogy mi is volt valójában. De egészen biztos lehetek abban, hogy játszani akar! Felső testem a földre húzta, hátsóját a levegőbe emelte mint egy macska aki éppen játszani készül az áldozatával, kicsit megriszálta, majd hátat fordítva Vezérnek az ellenkező irányba kezdett rohanni. A semmiből előbukkanó gyíkocskát pedig próbálta kikerülni, hogy véletlenül se lépjen rá, mert akkor a Gazdi haragudni fog. Pár lépés, néhány esés, forgás és rohanás, majd végül vége is szakadt a hirtelen jött fogócskának. A papír Vezérhez került, de ekkor már mindegynek látszott az egész, hogy megszerezte e a Mester ereklyéjét, vagy nem. A hatalmas épület mindkettejüket megbabonázta. A medve mindig is szeretett a városban csatangolni, ezért esze ágában sem volt nem azonnal az épület irányába rohanni, a mellkasára tűzött névtábla alapján pedig sikeresen el is juttatták a kijelölt szobácskáig ahol a Mester várakozott. Boldogan ugrott a lány nyakába, arcán végignyalva, kis bátorítást nyerve, majd lassan el is jutottak egy tomboló függönyig. Miért kiáltozik egy régi poros rongydarab? Árverés? Aukció? De akkor miért nincsenek sehol sem ketrecek? Csak így szabadon lehet járkálni? Ötlöttek a fejébe a furábbnál furább gondolatok, amik egy külső szemlélőnek talán furának tűnhetnek, de számára ez természetes volt. Elégszer megtapasztalta már ezt az érzést. De szokásához híven ezúttal sem törődött azzal, hogy valami szokatlan történik, nyelvét kidugva leült a emelvény szélére, mancsával pedig az éppen arra felé mászkáló gyíkocskát paskolgatta. A válaszfalként szolgáló függönyök védelmében már kezdett hozzászokni a zajongáshoz, amikor is egy női hang töltötte be az egész helyiséget, a magyarázatra különösebben nem figyelt, egészen addig amíg meg nem hallotta a nevét. Kíváncsian felkapta a fejét, tekintetével kereste azt a személyt aki megszólította, azonban hiába de nem sikerült megtalálnia.
- Muuu - nyávogott fel a szokásosnál is hangosabban, kissé keserves hangon, Vezérre pillantva mintha magyarázatot várna erre az egész helyzetre.

Kikukkantottam a függöny mögül. Se mobok, se harcosok, csak bohócok ringatták magukat zenére, vagy ők maguk énekeltek. Unalmas volt és átlagos. Persze az emberektől ennél többre nem is számíthattam. Két produkció volt, amelyik tetszett, és mind a kettőben petek szerepeltek. A sárkányt és a tűzmadarat is ismertem már, és bevallom, ügyesek voltak. Viszont a legelső produkció volt az, amely leginkább megfogott. Pedig egy macska volt a szereplő. De hisz tudtam már, hogy ez a macska nem olyan, mint a többi. És lám, most ezt meg is mutatta. Amikor lehetőségem volt rá, észrevétlenül Álomkelő mellé lépdeltem.
- Egészen… ügyes volt. – mondtam ki kelletlenül a szavakat, majd amilyen gyorsan jöttem, olyan gyorsan távoztam is, nem várva meg, hogy reagál-e valamit. Körbenéztem, és gazdámat láttam idióta tárgyak, Falat és Brumi kíséretében. Nem igazán értettem először, hogy mit is akar csinálni, majd mint villámcsapás hasított belém a felismerés. Őt ismerve tuti fel kell lépni. Szegény két pet, belerángatta őket ebbe az egészbe.. Na, ezért cserébe majd jó hosszú vadászatra rángatom el büntetésképp. Habár ez nem is olyan nagy büntetés, ha azt nézzük, hogy közben még fejlődik is..
Odaálltam mellé, és sajnálkozón néztem pet társaimra. Szegények, mi vár rájuk.. Nagyon úgy tűnt, mi következünk. Lement a színpadról az előttünk fellépő, majd kilépett középre egy nő, és kimondta a neveket.. Hát, abban a pillanatban jöttem rá, hogy én is a szerencsétlen petek közé vagyok sorolva. O.o Tényleg a nevemet véltem hallani? Forgott velem a világ, és alig telt bele pár perc, fények és színek kavalkádja közt álltam a színpadon. Nem tudtam, mi történik, mi ez az egész.. Szempárok szegeződtek rám, én pedig csak álltam földbe gyökerezett lábbal. Az idő megállni látszott, tik-tak, mintha egy óra is eltelt volna, pedig alig pár pillanat volt csak.
Aztán egy ütést éreztem a fejem búbján. Felnéztem, és azt az idegesítő kis gyíkot véltem felfedezni. Már megint bepróbálkozott nálam. De ez volt az utolsó eset! Felmordultam, és utána eredtem, nem is foglalkozva a közönséggel, vagy a helyzettel. A szokásosnál is idegesebb voltam, és ezt a feszültséget most rajta akartam levezetni. Ugrott egyet előttem, és éreztem, ahogy a farkával orrba ver. Akrobatikus mozdulatokkal kerülgette a díszletet a színpadon, majd átugrott egy kicsike kis karikán. Nem gondolkodtam, csak utána eredtem. Ugrottam, majd… beakadtam. Nem gond, kikászálódtam hamarosan a díszlet közül, és újra a nyomába eredtem a gyíknak! Az pedig újra egy karikát vett célba, amelyen ő nagyon egyszerűen átférhetett, nekem azonban esélyem sem volt rá ilyen formában. Mégis eszméletlen sebességgel haladtam a karika felé. Közben valaki leöntött valamivel. Olaj lehetett, vagy valami hasonló. A karika lángba borult. Neki futottam, és már csak a kis tűzgyűrű volt hátra.. Végül pedig ugrottam, és.. átfértem! Addigra nem is foglalkoztatott a gyík, se semmi. Meglepődötten néztem le két kezemre, majd fel a közönségre, végül eleresztettem egy büszke mosolyt. Igen, én ilyesmire is képes vagyok!

Nagy levegőt vettem, majd elkezdtem a produkciót. Melynek egyik lényege volt, hogy Vezért munkára bírjam. Így hát nagy meghajlások után elővettem egy miniatűr, gyík méretű kalapácsot, és a farkashoz sétáltam észrevétlen, majd fejbe vertem, ahogy meg volt beszélve. Utána pedig azonnal spuri, nehogy elkapjon. És a karikás jelenet után biztosra vettem, hogy sikerült eleget tennem a feladatomnak. Most pedig következzen a produkció következő lépése..

A hang forrására azonban úgy látszik még Vezér sem tudott felelni, ugyanis mit sem törődve, csupán néhány sajnálkozó pillantást vetett a medvére és a gyíkra, amit egy kissé rémültebb arckifejezés váltott fel. Az pedig már kérdéses, hogy ennek mi lehetett az oka. Talán valami olyan történt, amit nem akart, hogy megtörténjen? Vagy olyat látott, ami megijesztette? Vagy pisilnie kell, de nem tud elmenni? Ezen gondolatok keringtek a medve agyában, miközben Vezérre pillantott. Forgatta a fejét, nem mosolygott, inkább mintha aggódott volna. Nem szerette, ha a körülötte lévők rosszul érzik magukat, ezért, mint mindig most is kereste a módját annak, hogy jobb kedvre deríthesse őket. Jelen esetben Vezért. Figyelte, ahogyan fel s alá járkál, majd a hosszú egységet alkotó függöny megmozdulni látszott, és nem sokkal ezután szét is nyílt. A hirtelen mozgolódásra, lehúzta a fejét, és hátrébb húzódott, de a többiek sem reagáltak különösebbek a dologra ezért inkább belenyugodott, hogy nem ártalmas. Mielőtt teljesen széthúzódott volna a függöny, a medve is észbe kapott, a feje a földhöz elég közel volt, de ettől függetlenül még kényelmesen tudta úgy fordítani, hogy rálátása legyen a társaira. Majd villámcsapásként érkezett az ötlet, hogy oldja a stresszt. Megcsóválta a fenekét a levegőben, majd szélsebesen vágtatott ki a függöny takarásából, ami ekkor mér fokozatosan húzódott szét, egyenesen a mit sem sejtő Vezérre vetődve, mancsaival átkarolva hátulról a farkast, próbálva lebirkózni a földre. Ez idő alatt Falat pedig tovább rohant, ö is fel akarja vidítani Vezért. Mindenki fel akarja! Mert Vezérnek boldognak kell lennie! Ezen szent célt tartva szeme előtt cselekedett a továbbiakban is. Falat úgy látszik sikerrel kezdett járni, ez viszont féltékennyé, majd kicsit szomorúvá tette Yarut. Nem hagyhatta, hogy a szeretett társát valaki más vidítsa fel, ezért mindent megragadott annak érdekében, hogy magára terelje a figyelmet. Rohant a gyík, mögötte a farkas, őt követte pedig egy medve. Elég komikus helyzet alakult ki, bukdácsolások, esések, karikaátugrás. Időnként még hassal is előrecsusszant, hogy hátha elkaphatja az ingerült Vezér lábát, mert tudta, hogy ha valakit levesz a lábáról, akkor a boldog ember… Ekkor történt az, hogy a mancsai közé került egy érdekes kristály. Egy pillanatra megállt, leült a színpad közepén és elkezdte vizsgálni, majd az kicsusszant a két szőrmés kesztyű közül egyenesen a karikákhoz, amiknél a többiek játszottak, majd a tárgy darabokra tört és a semmiből lángra lobbant az egyik kör. Még csak esélye sem volt megnézni mi is következik majd, Vezér vajon átugorja e a lángoló karikát vagy sem, amikor a színpad szélén Szophie hevesen integet. Lehelészve rohant oda hozzá, hogy megtudja mit is akar tőle a drága mestere. Bugyuta maskara, fura smink, a szokásosnál is furább, és még egy nagy piros orr is. Arról a nagy vattacukor szerű parókáról pedig már nem is beszélve. A lány kitett magáért, hogy ha a vágyait akarta megvalósítani annyi szent. Azonban még értetlenül nézett, fogalma sem volt minek kellene következnie. Egészen addig, amíg a gazdi el nem kezdte mutogatni a korábban tanult mozdulatokat, amire a medve is azon nyomban elkezdett táncikálni. A háttérben pedig már hallani is lehetett a zenécskét, és szépen beoldalazva a színpad közepére kezdődhetett is a produkció! Időnként azonban mégis oldalra fordította a fejét, hogy tudja mi is következik éppen.

A következő Brumi volt. Magamhoz hívtam, és gyorsan segítettem neki átöltözni, majd kilöktem a színpadra, hogy tegye, amit kell. Viszont nem úgy tűnt, hogy értené, mit is kell most tennie, így hát elkezdtem a színfalak mögött mutogatni neki. Miközben egyre belemerültem a táncba és énekbe, melyet Brumi utánozott, észre sem vettem, hogy kilógok a színpadra. A következő pillanatban a nézők szeme rám tapadt, én pedig elvörösödve battyogtam vissza a függöny mögé. Mindeközben nagyon úgy tűnt, a petek rájöttek, mit kell csinálniuk, mert mind Vezér, mind Falat tökéletes akrobata produkciót mutatott be az előre elkészített karikákon.

Nem tudtam, mit csinálok, vagy Brumi mit csinál, vagy mi ez az egész, de élveztem. Nagyon tetszett, legalább olyan jó volt, mint egy boss harc. Ösztönösen tudtam, mit kell tennem, na meg persze előnyömre vált az is, amit Brumi tanított nekem.

A rivaldafény magával ragadott mindenkit. Azt hiszem, hamarosan sztárok leszünk. És akkor sok-sok mellecske között pihenhetek majd.*-* Már látom is magam előtt, ahogy a rajongóim – természetesen nagy keblű hölgyek – magukhoz szorítanak egy-egy ölelésre.*w* Mondjuk, ott az a zsűris csak igazán megölelgethetne. OwO

Szerencsére a lány tudta, hogy csak akkor fog tökéletessé válni az előadás, ha szakadatlanul és megállás nélkül sikerül elszórakoztatni a közönséget, ennek érdekében pedig minden tudását lakba vetette. A zene elhalkult lassacskán a fények is halványodtak, és egyetlen pontba összpontosultak, a színpad közepére. A medve sem maradhatott ki a mókából, és szélsebesen rohant is, hogy a többiekkel együtt hajolhasson meg. Vagyis valami hasonló járt az eszében, ugyanis a nagy futás közben összeakadtak a lábai, és előrecsusszant pontosan be Vezér elé, arcára pedig teljesen rászorulva a kapucni.

Már csak a nagy finálé volt hátra. Egy-egy utolsó szökkenés, miközben Brumi behulahoppkarikázik a színpad közepére, Vezér a lába között előrecsúszik, majd felkel, kitárja a karjait, Brumi egy tökéletes ugrással a vállára érkezik, majd Falat a piramis csúcsára. És tűzijáték. Tökéletes.*-*
És akkor Falat mindent elrontott.. Apró kis gyíklábait kitárva a zsűri felé vetült, egyenesen Isei karjai közé. Vagy inkább mellei… facepalm

Nem az én gyíkom, közöm sincs hozzá._. Menekülés.>.<
- Köszönjük szépen minden egyes, és minden kettes nézőnek, hogy eljöttek megnézni az előadást! - köszönt el végül Vezér egy utolsó poénnal. nem is tudtam, hogy képes ilyesmikre.. Még ha elég gyenge vicc is volt.

by **Ryuu** Kedd Júl. 15 2014, 02:05

Haku-Ryuu
Ryuu, Youta
Ízelítő

A Hakuryuu jósárkányt jelent. Sok helyen, animékben, filmekben, előszeretettel használják, mint nevet. Mi viszont most ketté választottuk, jelezve, hogy a csapatunk egyik fele "jó", a másik meg sárkány. Cool

Magamra vállaltam ezt a könyörtelen szerepet, remélem meg fogok tudni birkózni vele. Főleg azzal, hogy hogyan tudom teljesíteni. Nyah, túllépve a művésznevünkön, vagy mondjuk bárhogy is, ~ csapatnévnek, együttesnévnek, mittudomén minek ~ a lényeg úgyis a műsoron van. ....

.... Ott forgattam magam és néztem jobbra meg balra, meg ugráltam mint egy retardált kecske...

...nah de mégse szaladjunk ennyire előre. Nem tenne jót az imidzsemnek. Neutral

Különben is, utána be kell számolnom arról is, hogy miért vállaltam ezt magamra, persze a válasz egyértelmű, de még nem lövöm le. Gondolkodjon rajta, aki akar, mások már tudják. Razz

Aki nem, abban van a hiba. >.>

Szóval ott ültünk a bejárati kapunál. Már minden megvolt ahhoz, hogy egyszerűen csak besétáljunk és meglegyen amit.... akartunk. Nah jó, ez erős kifejezés, Youta az elején annyira ellenkezett, hogy egyszer már majdnem feladtam. Aztán egyszer csak meggondolta magát.
Kin chan... hümm, ő viszont eltűnt, pedig még mondott is az ötletemre egy ~ határozatlan ~ igent. Láttam én, hogy csak nem akar konfliktust. Fene a japán virtusba. Rolling Eyes

Végül lemondtam a nagy világmegváltó kettősünkről és maradtam a jóöreg You-kun társaságában. Ő azért mégiscsak egy kipróbált bajtárs. x) Nem cserélhető le holmi Kin chanokra. Ezt indikrekte ő mondta nekem. Neutral

Hát aztán! Végül Kin chan megoldotta a "kis konfliktot" kettőnk között. Igazán nem kellett volna... de tényleg.... "túl figyelmes".... mostantól megpusztulhat. x)

Felálltam és szó nélkül besétáltunk az öltözőbe. Youta be volt pörgetve, mintha felhúzták volna. Pedig én kezdtem az egész előadást, neki csak el kellett helyezkednie, hogy bekapcsolódhasson. - Izgulsz? x3 - Vetettem oda a láthatóan remegő sráchoz. Az meg, nos mostanra már kitanult egyfajta reakciót szavak nélkül is, én meg rávigyorogtam szokás szerint. Megőrjítette. >.< Olyan buta, én csak a legjobbat akarom neki. Rolling Eyes

Szaladjunk előrébb.

.... - Áucs, beverted a fejem azzal az izével! - Elhallani a kuncogásom végig a nézőtéren, de nem látni semmit, mert a pillanatnyi sötétség eltakar minket. ....

Oké, inkább kezdeném ott, hogy a fiatal hölgyike igazán impozáns ruhában feszített ott nekünk. *.* Majd lágy hangon felkonferálta a "következő kis csapatot"
- Két solós produkcióját láthatjuk most. Köszöntsék szeretettel a Haku-Ryuut! \o -
Szépen elmagyaráztam neki, hogy külön ejtse a két szót, mert most nem Jósárkányról, hanem Jóról meg Sárkányról van szó. Oda kell figyelni az apróságokra is. ^^
Hehe, nah nem mintha Youkun olyan nagy lélek lenne, de azt el kell ismernem, hogy nálam több emberi érzései vannak, de kit érdekel?! \o/ Engem nem. x) Meg aztán elég nekem az is, ha vele lógok, néha napján.

Elhal a zene és csönd telepszik a nézőtérre, a színpad pedig vakító fehérségbe burkolózik. Kezdődjék a móka. ^^
Egyszer csak megjelenek én. Szoborként állok teljesen hétköznapi cuccban. Nem ez a lényeg. ^^ Direkt ezért a majd egy percért kértem akrobatika 3-at, nah meg a kitartásom és gyorsaságom is felhúztam majdnem (?) frontos szintre.
Egy kedves női hang szólal meg mindenütt az éterben. Egy kérést intéz fe-lénk, ~ mit kérést, egyszerűen kijelenti a tuti és kész! ~ és én pedig reagálok rá. x3
- Migi...
Közben a lábam alatt látni lehet a tükörképem, dupla élményt nyújtva ezzel a kis trükkel. Az aláfestő zene pedig pont olyan retardált, mint amit ez a produkció megkíván.
- Shita, ue ....
Jobbra fordítom a fejem a ritmus ütemében, majd fel, majd le, ahogy a kedves női hang parancsolja. ^^ És ezt még így folytatjuk, több kevesebb változtatásokkal, majd "megunom" és állásból terpeszbe váltok. Így már "könnyebb" lesz valamiért folytatni a kis testgyakorlatot.
Közben a zene egyre gyorsabbá válik, én azonban nem követem, tartom a magam tempóját.
- Ue, ue, shita, shita, hidari, migi...
A zene már nem szinte nem tud tovább gyorsulni, én meg nem akarom felvenni a tempóját, aztán a kedves női hang egy kicsikét hangosabbra vált és újabb "stratégiát" vesz fel.
- Chotto, ue ni tamete kudasai...
Megkért, hogy ugorjak fel. \o/ Ezzel együtt a "zene" is új erőt vesz és együtt ugrunk bele, ~ szór szerint ~ az őrület kezdetébe. \o/
A parancsok azonban változatlanok maradnak, én viszont már sokkal tempósabban lököm és egyre változatosabban. Nah meg érdekesebben is! ^^
- Migi, shita, ue.... migi, shita, migi, ue....
Forgás, guggolás, balra, jobbra, ahogy csak kívánja, mindent megteszek neki! *.*

- Zetto -

Aztán elsötétült a kép. "Haku" a színpadon sem volt. ^^ Újabb csend, hallani a járkálást, matatást, majd valaki fájdalmasan felnyög és elpanaszolja, hogy fejbe vertem. Nem lehet nem röhögni. xP Legszívesebb nyomnék egy barackot a buksijára, de nem látom! Most vigyorgás van. \0/
Felhangzik egy kedves női hang. Ének, most valaki másé, vagy mégsem? Ki tudja. A lányt, az énekest, láthatja mindenkit a színpad mellett adja a zenét nekünk, mi meg kedvünkre bohóckodhatjuk szét. x3
A hátamon meg van egy baseball ütő, hogy honnan és miért?... ne kérdezze senki. x3 Random ötlet volt. o.o
A lány amúgy ultra dögös, szép nagy cickókkal, magam kértem. Megnéztem mindenkit, és mellméret alapján kiválasztottam a legnagyobbat. \o/ Dinnyék! *-*

De ugyebár mi voltunk az attrakció, szal illik ám ránk is figyelni. x) Láttam ám amúgy, hogy nem csak énekléssel lehet bejutni a nagy közönség szívébe, de persze arra is sor kerül nálunk is. x) Nem egy, nem kettő, hanem kismillió táncos produkció nyerte el a tetszését emberek millióinak, szal nem veszett ügy volt a mi kis "újításunk" itt Aincrad városkájában. ^^ De nem ám!

Valaki azt kérdezi, hogy mi a lényeg? A mosoly! Az igen! A mozgás? Az is! És persze, hogy légy bevállalós, de ne vidd túlzásba. Nekem személy szerint pedig egy lényeg létezik csak. Az "élvezd" törvény. \o/ És ezt, most, élveztem. Ha később nem fogok akarni elmenni a második, vagy harmadik produkciót előadni, az nem baj, de most jól érzem magam. Weheheheeeeehh Razz

Megmutatjuk Aincradnak ~ a kis Youta channal ~, hogy milyen hajlékonyak a japánok! A magán számom után ugyanis, sok kis "jelenetet" adtunk elő a pajtimmal. Az első a "neon fényben mozogjunk erotikusan, miközben vigyorgunk egymásra" rész volt, nah meg hadonásszunk nagy ívben a kezeinkkel ritmusra, természetesen. ^^ A második ...

- Let's go -

.... nah az egy szép lezárás után következett. Gép zene, őrült tempó, mi meg ugrálunk fejetlenül a vak világba. \o/ Természetesen ezt is "ritmusra" x3 A háttérben fogaskerekek, óra satöbbi, csak hogy változzon az is. Jah és eltűnt a hátamról a baseball ütő, de cserébe Youtára felkerült egy köpeny. \0/ Hát elképesztő! *.*
Az énekesen közben kitartóan adta alá a hangot.
- Yeah yeah \o\

Harmadikra ruhát váltottam. Cool

Valójában egyszerűen csak lenémítottuk a menünket, így a jelenetek közti kis sötétségben, tudtunk vele babrálni.
Megígértem, hogy bemutatjuk, hogy éneklünk. hát tessék. Nagyon sexyn nyomattam a hős szerelmes férfit, ahogy epekedve énekel ~ és közben vonaglik a hátérben egy villa ablakával ~ a szerelme után. ^^
- I wanna show you thing's... - most komolyan, ez miről szól? \o\ Dolgokat mutatni mindenki tud, nah de ne kössünk bele. Surprised

Én is szeretnék mutatni valamit pár lánykának. *-* - .... you never seen before. - ó hát perszeee, de azok után egyre többször fogják. *.*
- Talk to me, talk to me \o/ - De ne csak! x3 - I'm feelin alright. :') ... I've been ready for this, my whole life... - nah vagy valami ilyesmi. Az nnagol arról szól, hoyg szavakat dobálukn egymás mögé, elég, meg közé. Angol órák királya vagyok. king

- I can see it in your eyes! - Hát mi tudjuk, a szemébe van írva, hogy én mindenre fel vagyok készülve. :3
És a vége! Kész csöpögés, sálálálááááá

Valaki számolta, hogy hányadik jeleneténél tartunk?
Ennél a résznél újra felcsendül a kislányka hangja, mi meg bemutatjuk, hogy lehet felsöpörni a padlót úgy, hogy élvezd is azt! Cool

A háttérben pedig egy piros fotel. (senki nem használta)
Éljen a japán hajlékonyság. \o/ Ennek a végét kivételesen még rendes beállással is fejeztük be.
Aztán a végén egy régi számra végig mutogattunk a közönségen, integetés helyett. \o
.... és kék csík a háttér meg tűzijáték, és lá-lá lálálá-lá-lá! o/

Kissé kifulladva intettünk a végére a közönségnek, majd hajoltunk meg, mert ..... hát mert japók vagyunk, azért. Neutral

- Ja, matta nee! -
Mert ez tánc, ez művészet. \0/

by **Kuradeel** Pént. Júl. 18 2014, 20:20

Minden szám végeztével a nagy kijelzőn ki van írva, hogy ki volt már és apró jeleneteket láthattok a produkciójából, felelevenítve azt.

A macskafőnix
Hanyū-mono
Artes band // Esutel és Raven nem írt!!!//
Bűvész és Hercegnő
Anatole Saito
Koneko
Kell még egy Falat!
Haku-Ryuu

Lesz e még fellépő?

Aki ide még írt, és még nincs produkciója az:
Tantalosz és Desdemona
ill.
Michiko és RenAi

írjanak a kimaradók jövőhét Péntek, különben mindenki kiesik a csapatukból!
Vagy a csapat dönthet úgy, hogy mégsem az adott személy lép fel, hanem njk vagy más.
Mindkét esetben ezt jelezniük kell felém. Köszönöm. Smile

( Ez egy egyszeri, az első kör jóvoltából származó nagylelkűség, mégis örülnék ha a nem posztolók írnának végre ^^ )

Ren posztja fogja zárni ezt a kört és utána írom a következőt.
Addig ríhatnak a nézők is.
Szóval jövőhét Péntek. ^^

by **RenAi** Hétf. Júl. 21 2014, 12:20

A lány furcsának… csendesnek tűnt bár azt éreztem rajta hogy nagyon szeretné. Én nem voltam ebben annyira biztos, Kyubei mondogatta nagyon hogy itt a helyem, de akkor sem értettem miért is lenne ez így…. Nem tudtam mivel is léphetnék fel, mit is hozhatnék ki amgamból… és arra az elején végképp nem gondoltam hogy lesz társam is benne.

Kezdtem megismerni Michikot, aranyosnak és csendesnek tűnt. Ő adta az ötletet hogy zongorázhatnék mellette. Meg sem fordult a fejemben hogy ismét játsszak, hisz olyan rég nem játszottam már hangszeren, hirtelen azt sem tudnám tudnék-e még. De Ő kereset valakit aki csatlakozna mellé, én pedig alkalmasnak bizonyultam erre. Gyorsan bele is vágtunk a sűrűjébe, az első dolgunk az volt hogy találjunk egy szabad gyakroló termet, ahol minden megtalálható. Nekem szükségem volt egy zongorára, nála nála volt a fuvolája… Így néhány foglalt terem, és pár olyan után ami nem nekkünk volt alkalmasra kialakítva a folyosó végén végre ráleltünk arra ami olyan volt mintha nekünk készítették volna elő. Nem volt nagy, de pont elég volt kettőnknek. Bentebb lépve egy lépcsőnyi magasságra emelt fa színpad fogadott minket, a jobb sarkában egy ébenfekete zongorával. *-* Amint megláttam, leültem mellé, felhajtottam, majd végig simítottam rajta az ujjaimat, de nem ütöttem le egy hangot sem… csupán a tapintás érzését akartam újraélni…
- Ühhmm… Kezd te elsőnek! – Fordulok felé mosolyogva, hisz selytem hogy ő már tudja mit is fog játszani. Én ha tudom kísérem, ha nem akkor legalább lesz időm kigondolni mit is játszak…

Michi hamarosan rá is kezdett, igazság szerint meglepődtem… mármint nem számítottam rá hogy ilyen ügyes. A fuvola hangja, a tiszta váltások, a ritmus és dallam egyedi kombinációja egy ilyen lassú szomorú szép számban, kivételesen nehéz eljátszani… így csendben, szinte lélegzetvisszafojtva váltam a nézőjévé. És tudtam hogy ha a színpadon s ezt produkálja akkor bizony sokak szemébe fog könnyt csalni ezzel a dallal… Amint végzett, kellett néhány másodperc hogy magamhoz térjek. Majd széles vigyorral dicséretem meg.
- Nagyon szép volt. *-*Biztos régóta játszol már… - Mondtam, majd tudtam hogy én jövök…
- Ümm… - Adtam ki a hangot, majd fordultam a zongorához… mindkét kezemmel végig tapogattam a hangokat, majd megállapodta egy-egynél… fogalmam sem volt mit is kezdjek el hirtelen játszani, hisz úgy voltam vele hogy majd kigondolom míg játszik, de teljesen kiment a fejemből hisz teljesen kiragadott a gondolataimból a zenéje… Kissé kezdtem úgy érezni magam mellette mint holmi kezdő, pedig én is rég óta játszok, bár elég rég játszottam már utoljára..
- Nyhii, megvan! – Jelentem ki lelkesen, majd elkezdek egy dalt bemutatás képen… amint végeztünk lecsendesül az utolsó hang is… felé fordulok…
- Most már hallottál játszani, és én is téged. Nagyszerű zenésznek tartalak, és ha te is úgy gondolod hogy jók leszünk együtt akkor kezd el megint azt a számot amit játszottál és megpróbállak kísérni. – Monddom, majd ha rákezdett, felidéztem a már ismert hangokat, és igykeztem hasonlóan dallamosan, felvenni a tempóját, és magát a zene érzését… Össze kellett hangolódnunk, vagyis nekem kellett némileg lenyugodnom, és visszafognom magam, elvégre egy lassú szomorú számot nem lehet vigyorogva gyorsan eljátszani…

Úgy egy óráig ismételgethettük ugyanazt a számot, mire meglett a tökéletes kompiziccó, végre összehangolódtunk, és nem csúsztunk el egymás mellett. Kissé nehéz volt ismét bele rázódni, vagyis inkább az ilyesfajta lassú zenék nem voltak hozzám túl közel. Túl szomorúnak éreztem őket… és én is lecsendesedve kissé elszomorodva a zene hatása alá kerülve szólaltam fel végül…
- Uhhh… megcsináltuk! – Mosolyodtam el… majd egy közeli teremből szűrődött be egy dal, egy ének. Kíséret nélkül, csendesen de mégis erősen tört utat magának a levegő terében, és ért el hozzánk. Felfigyeltem rá… és pár pillanatig csupán csendben hallgattam hogy mégis honnan is jöhet, vajon ki énekelhet így, ilyen szenvedélyesen, és lágyan. Tekintetem Michire emeltem, aki szintén hallhatta a lány hangját…
- Kireeee*-* Nagyon szép hangja van! – Kiáltok fel, majd török ki a terem ajtaján, és fejemet kapkodva kezdem el keresni a hang forrását, ami egyre erősödött hogy felé vettem az irányt. Megálltam a csukott ajtó eltőtt. Nem merte bekopogni, nem akartam megzavarni. Ha Michi is kijött utánam, akkor talán már sejthette a céljaim…
- Michi… énekelhetne velünk? Persze csak ha Ő is akar… - Kérdeztem, majd a hang elcsendesült és léptek szaporasága vette át a helyét. Kissé meglepődtem, amikor hirtelen kinyílt az ajtó…
- Szia. Ai-chan vagyok Ő pedig itt Michi.. – Mutatom be magunkat… A lány kissé értetlen pislogott párat, majd zavartságából eszmélve ő is bemutatkozott.
- Chie… - Mondta egyszerűen a nevét. Kissé lassan, és monoton hangon.
- Örülök. – Nyújtom felé a kezem, de a lány csupán megszeppenve áll és figyel hogy mit is kéne most tennie. Kissé furcsa volt, lassú vagy hogy is mondjam, de a végén gyengéden megfogta a kezem, és vékonyka újjai olyan hidegek voltak, mintha mínuszok lettek volna. Erősen és tisztességesen, megráztam a kezét ahogy illik, majd folytatom.
- Azt szeretnénk kérdezni hogy lenne-e kedved csatlakozni hozzánk? – Kérdezem, majd folytatom.
- Michi ügyesen fuvolázik, én meg tudok kicsit zongorázni, te pedig gyönyörűen énelsz. Szerintem tökéletesen kiegészítenénk egymást. – Mondom vigyorogva, hátha kedvet kap…
-Nem…is..tudom… - Mondja eltagolva, a nemnél hirtelen megállt a szívem, azt hittem vissza utasít.
- Nem kell még döntened, csak hallgass meg minnket… - Mondtam, mosolyogva, Michire pillantva.
- Okay.. – Majd mindhárman visszamentünk a gyakorlótermünkbe, és elkezdtük játszani a már egész jól begyakorolt darabunkat…
- Vélemény? – Kérdezem hátra fordulva Chiet.. aki némi hallgatás után ad, választ…
- Szomorú… - Mondja, csupán ennyivel lerendezve minket…
- Igen… de ez a szám ilyen. Direkt szomorú. – Magyarázom a tarkómat vakargatva…
- Vagy tudod mit?… Kezdj el énekelni, amit csak szeretnél, és megpróbállak követni, de ne számíts sokra, főleg ne elsőnek… - Magyarázom neki. Majd elkezdi ugyanazt a dalt amit meghallottunk az előbb. Legalább volt mihez viszonyítanom így hamarosan fel tudtam venni a ritmust, ámbár eleinte sokat tévesztettem. Rápillantottam Michire hogy Ő is kezdjen rá, hisz biztos voltam benne hogy hamarosan ráérez a dallamok közötti hídra, amit átjáróként használhat és csatlakozik hozzánk.
- Uhhh *-* Meg is van a második szám! – Lassan két és fél órája gyakorlunk, mármint Chie-val másfél órája, de kezdünk ráérezni. Viszont még mindig hátra volt egy darab, amit elő kellett adnunk hogy kitöltsük az időnket.
- Még kell egy szám.. – Mondom mindkettőjüknek, majd Michire pillantok, hogy döntsön Ő. És hogy kezdjen rá valamire ami neki tetszik, és kiválaszthassuk a harmadik darabunkat is.

Nem kellett sok, Michi azt hiszem céltudatosan jött ide, és már tudta miket is szeretne előadni, mivel egész gyorsan rákezdett a következő darabjára, ami hirtelen ért… Hisz az előzőhöz képest ez jóval, tüzesebb, szenvedélyesebb, energikusabb szám. *-* Amint tudtam felvettem a ritmusát, és gyorsabban ráérezve sikerült követnem őt. Chien is látszik hogy tetszik neki, legalábbis ritmusos keze járása azt árula el, egy halovány mosollyal körítve. Gyorsan megegyeztünk és már csakis a jelentkező lap kitöltése volt hátra. *-* Michire bíztam a papír munkát, nekem mindegy volt a cím, név és egyebek, és a legtöbb darabnak is ő tudja a nevét…
- Kuro Neko to Pianist no Tango – Mondja Chie a dala címét, mikor azt kell felírni.

by **Michiko** Hétf. Júl. 21 2014, 21:26

Nozomi
RenAi, Michiko, Chie, Gou
Feelings

Nem vágytam hírnévre. "Reflektorfényre". Elismerésre. A dalaimat szerettem volna megmutatni az embereknek. Nem is a "nagyközönségnek", hanem minden egyes embernek magának. A saját szívébe áramoltatva, amit átéltem, a szívemből egy darabon. Csak a fuvolám volt és én magam. Ha nem találtam volna megfelelő partnert, olyan embert, aki képes ugyanannak az érzésnek a kifejezésére, amit én szerettem volna előadni, akkor egymagam álltam volna ki. Nem jelentett volna problémát az sem, ám tudtam, hogy az embereknek szükségük van egy zongoraszóra. Így "hathatósabb", amit üzenni szeretnék nekik.
Az élet apró, és sokszor fájdalmas szépségeit.
A nyíló virágét az út szélén, a felhőpamacsokat az égen, a lágyan lehulló eső kopogását. A tenger felől érkező, sós szellő simogatását az arcodon.
Ez voltam én. Minden ami elfeledett, de el nem temetett. Nem lehet megölni, ott van, él, arra vár, hogy észre vegyék. Nem kérked, csak van. Létezik, ad valamit annak, aki kéri, majd elhal és helyette egy újabb veszi át a feladatot.
Az oly szelíd, hangtalan munkát, mely csekélyke és elenyésző, de mégis olyan fontos. El lehet menni mellette, mégsem érdemes. Megtölti a napokat. Színnel, szeretettel...

Ezért fuvoláztam én...
Ezért léptem fel a színpadra.

Csendben mosolyogtam RenAi sanra. Ő volt az ki, végül társult hozzám. Megkérte, hogy adjam elő amit el akarok játszani és én úgy is tettem. Elsőre csendben folytak a fuvola hangok, ő pedig csak figyelt rám. A dicsérete kedves volt számomra, és egy halk nevetéssel köszöntem meg neki. Igazán jól esett, hogy így magával ragadta a zeném. Azt szerettem volna, ha színpadon is ez történne....

...

Kiálltam a hatalmas színpadra. Miután megalakult a csapatunk, egyből jelentkeztünk is, és utána volt még pár napunk, amit azzal töltöttünk, RenAi san javaslatára, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. Örültem a kezdeményezésnek, így olyan volt, mintha barátokat szereznék. És azt hiszem, ez valaminek a kezdete lehetett...
Miközben ezeken gondolkodtam, mosollyal az arcomon néztem körbe. Csönd volt. Csak én voltam kivilágítva. Mindenki engem figyelt. Most elfuvolázhatom, amiről mindig is álmodtam.
Ám mégsem én kezdtem el a dallamot, hanem a felderengő fényben RenAi san zongorája. Ő adta az alapot, s amikor már közel járt ahhoz a részhez, amiikor én következtem, akkor lassan a számhoz illesztettem a kínai bambusz fuvolát, s egy levegővételnyi időt hagyva csupán megszólaltattam.
Átszeltem vele a színpadot, tovább süvítve, el egészen Aincrad széléig, majd előcsalogatva a Kinti világ érzéseit. A fájón szép napokat...

...

- Most már hallottál játszani, és én is téged. Nagyszerű zenésznek tartalak, és ha te is úgy gondolod hogy jók leszünk együtt akkor kezd el megint azt a számot amit játszottál és megpróbállak kísérni. – Úgy egy óráig ismételgethettük ugyanazt a számot, mire meglett a tökéletes kompiziccó, végre összehangolódtunk, és nem csúsztunk el egymás mellett. Én készséggel kezdtem mindig újra, és újra, de sosem szóltam bele, hagytam, hogy ő bontakoztassa ki a zongora ritmusát. Azt az éneket, ami az enyémhez illik. Nem vártam el tőle semmit, csak annyit, hogy akarja a számot. Hiszen csak ezért voltam itt. De ő megdicsérte a zenémet, és ez jól esett. Tudtam, hogy nem mindenki fogja értékelni. Van aki nem szereti és szomorúnak találja, pedig igazán nem annak szánom. Ezek a szívem riffjei, és én nem vagyok szomorú. Smile

Amikor már minden készen állt a "nagy" belépőnkre, egy percnyi csend vetette bele magát a terembe. Mindketten a zene hatása alatt voltunk még. Ekkor szólalt meg egy különösen éneklő lány. Nem volt messze tőlünk, így szinte mindent hallhattunk. Elnyújtott volt, és vékony a hangszíne, ám talán pont ezért vált olyan érdekessé. RenAi sannak egyből megtetszett az idegen hangzás, és már ment is előre annak irányába, ahonnan jőni vélte.
Én még álltam egy helyben, viszont, ahogy a nevemet hallottam, kibújtam a gyakorló termünkből. Tudtam jól, tudnom kellett, hogy a tíz percet, amit kaptunk, jól ki kell használnunk. Ezt mondták akkor is, mikor érdeklődtem a Tehetségkutatóról.
A lányka hallgatag volt, talán, hasonított rám. Mikor felém terelte RenAi san a tekintetét, óvatosan intettem feléje. Nem szólaltam meg, hiszen már bemutattak neki. Csak bólintottam a zongorista lány ötletére. Nekem is tetszett a hangja, és talán gondolhatta úgy, hogy csatlakozik, ha meghal minket.
Mikor azonban befejeztük, döbbenet ült ki az arcomra.
- Nem szomorú. Szerintem nagyon szép szám. - De csak halkan, mégis elég hangosan ahhoz, hogy hallhassák. - Arról szól, hogy a világ apróbb mozzanatai is örömteljesek lehetnek. Smile

- Tettem még hozzá, hogy értsék a lényegét. Habár tisztában voltam vele, hogy sokan, sokféleképpen fogják még értelmezni a zenémet. ...

...

Én hátra vonultam. Nem magamtól, a villany már nem világított meg, így nem láthattak a nézők. RenAi san fehérben volt, kékkel vegyítve, én pedig egy szolid, egybe ruhában, kis barnával, fehér alapon. Illet a hajam színéhez. Chie san pasztel színeket használt, elütött a mi összeállításunktól, több kéket viselt magán, de pont ettől volt egyedi. Egy másik világ volt.
Az ő daluk egy pattogós zongora szó és Chie san hangja. Kedves, vidámító a kezdethez képest.
Úgy állt össze a hármasunk, hogy két oldalt RenAi san és Chie san, és én középen mint egy hidat képezve kettejük közé.
A zeneszámuk pedig szintúgy egy átmenet, egy vidám híd volt ahhoz, amit a végére tartogattunk.

... - Még kell egy szám.. – Amikor a Tehetségkutató után érdeklődtem, rá kellett jönnöm arra is, hogy az embereknek, van saját ízlésük. Az ő világukat is el kell vinnem hozzájuk. Meg kell mutatnom, hogy az "enyém" és az "övék", nem különbözik. Ugyanúgy megfér, sőt együtt él a kettő, és elválaszthatatlan. Ezért választottam olyat, ami a nagy fináléra, ami szinte teljes ellentéte a kezdő számuknak. RenAi chan is megdöbbent, én is megtettem volna, ha kívülről látom magamat. De hát a fuvolám a kezemben volt és csak ez számít.
Ám találnunk kellett egy dobost. Viszont nem mi találtunk rá, hanem pont, hogy ő jött elénk. A fuvolszómra nyitott be. Egy magas fiú. Barna haj, barna nyílt szemek. Tetszettek az ilyen tág, beszédes tekintetek. Nem takargat semmit. Nincs mit. Ezt sugallták. Megkért, hogy csatlakozhasson, én pedig a csapatunk többi tagjára tekintettem lelkesen. Nem tettem mást, ám halk kérésem meghallgatásra lelt. Annál is inkább, mert a fiú nem volt rest őket is megkérdezni.
Emlékszem milyen beleéléssel dobolt. Az a mosoly pedig, amit csak arra tartogatott, miközben az ütőket fogta, engem is magával ragadt. ...

...

Egy nagy robajjal lépett be Ő. A negyedik. Chie chan helyébe. Én pedig követtem a fuvolámmal. Pergős volt a szám, s míg játszottam, a fiú mosolya jutott eszembe. Mosolyogni volt kedvem közben. Ez a szám... nem illik hozzám. Mondhatnám ezt is, mégis... mégis amikor elhalkul, s újra belépek, végig fut a hátamon az a jól ismert bizsergés. Rohanás... és tudomkövetni! A fuvolám segítségével a nagyvilág rohanását is követni tudom!
Majd a második csöppnyi csend után, a dob újabb fellángolásakor, a ruhám is meggyúlt. Csak a zene végére, csak addig, amíg ki nem tárta szárnyait a hátamon valamilyen démon... vagy angyal. Ahogy a dobos fiú jelentette ki.

Aztán csak a csend. Ott álltunk mind. Meghajoltunk. Mosolyunkat ontottuk a nézőkre. Örülök, hogy itt lehettem... Smile

by **Koshitsu Esutel** Szer. Júl. 23 2014, 11:51

Artes band
Jun, Saya, Anatole, Alex, Esutel, Meredith, Raven?

*Ideges voltam. Ideges és izgatott. Főleg, hogy mindenki más is izgatott volt körülöttem. Ki jobban, ki kevésbé mutatta ezt. Ahogy foglalkoztak velünk a stylelistesek, ahogy egyre inkább sztároknak néztünk ki, s ahogy hallatszott a kintről beszűrődő nyüzsgés zaja. Fantasztikus volt. Egy darabig sehogy nem reagált a testem az izgatottságra. Csak fokozatosan kezdtem felfogni, hogy mi is történik velem valójában, s csak akkor kezdtem igazán izgulni. Megtiszteltetés volt számomra, hogy egy dalt én énekelhetek... és egy együttes, a barátaim kísérnek végig rajta. Mindig is erről álmodtam. Mindig is vágytam egy együttesre, ahol én lehetek a fronténekes. Bár csak egy dal erejéig, de megvalósul ez az álmom... hamarosan. A széles mosolyomat le sem lehetett vakarni az arcomról. Szemeim csillogtak a készülődés alatt. Mikor Alex elkészült, kissé szégyenlősen elém állt. Felvontam a szemöldököm. *
- Biztos vagy te ebben? O.o
* Kár volt ezt mondanom. Biztos azt hiszi most, hogy nem tetszik a ruhája, s ellenzem, hogy ezt vegye fel. Persze... nem annyira az ő stílusa, de... Állati Dögös! Le se venném róla a szemem, ha megtehetném. De nem tehetem. >< Kissé nehézkesen, s zavartan vonszoltam le alakjáról a tekintetemet, s inkább magamat lestem a szemben álló tükörben. Mégis hogy tudtak erre rávenni?! Azt is mondhattam, hogy igen, dögös vagyok. O.o
Spoiler:
Na jó. Egy előadás erejéig még jó. De soha többet. ><
Nézegettem magam a tükörben. Próbáltam szokni a látványt, s végül csak arra jutottam gondolatban, hogy nem is rossz. Kicsit úgy érzem magam, mint a szépségversenyen. Mintha a néző sereget a külsőmmel kellene megnyernem, nem a hangommal. Fintorogtam erre a gondolatra, majd lágyan belemosolyogtam a tükörbe. Egy kósza gondolat erejéig bevillant előttem Ranmaru arca. Vajon most is azt mondaná: "nagyon tetszettél"? Kicsit ideges voltam amiatt, hogy Ren is a zsűrihez tartozik. Vajon ő mit fog gondolni rólam? Végre elkészültünk. Jól megbújva egy jobban takaró bútorzat mögött lestem az előadásokat. Próbáltam kerülni a többieket, csak hogy ne tudjak olvasni a tekintetükből, ha rám néznek. S végül minket konferáltak fel. Nem akartam hinni a fülemnek, annak, hogy ez a pillanat egyszer elkövetkezik. Nem... nem akartam kimenni. Hirtelen úgy elkezdtem izgulni. Segítség! Lesz egy dal, amikor csak én, csak én éneklek. Enyhén felpofoztam magam. Nah menjünk. Anat pedig... Oh, nem hiszem el. Ez az előzetes produkció a részéről egyszerre volt számomra ciki, mégis megnyugtató. Valahogy az enyhe bénázása miatt lejjebb ment a feszültség bennem. De a nagyölelés feelinge még mindig idegen számomra. Miért? Miért kellett ilyen butaságot bevezetnie? Felmentünk hát a színpadra, Anat nagy lazán köszönti a nézőket, ami szélesre húzott mosolyt csal az arcomra. Sayácska kezdte cuki hangocskájával az egészet. Hihetetlen érzés volt ott állni a hatalmas színpadon a hatalmas nézőközönség előtt. Mi már eleve híresek voltunk. Az Artes neves céh, mindenki hallott róla, ha a tagokról nem is, de a vezetőről biztos. Mindenki menőn nézett ki. Persze egyesek olyan rucit vettek fel, amit én soha nem vettem volna fel, bár... ez a ruha, ami jelenleg rajtam van, az is ilyen. >< Mikor már az intro vége felé jártunk, egyre jobban féltem. hamarosan én jövök... Aztán a fiúk jöttek. Halál dögösek voltak. ^^ Alexről már beszéltem, de hát Anat is... :F Nekem sok szerepem nem volt ebben, csak a refréneknél kellett énekelnem, de iszonyatosan élveztem. Azonban a vége felé még inkább... áááh... Nem baj, Jó, lesz, jó lesz. Anat felkonferálása. Így is zavarban vagyok, még jobban zavarba hoz. >< én jövök... Behunytam a szemem. Muszáj eltalálnom a ritmust, muszáj jól elkezdenem. Hol is kell belépnem? Mennyire is határozottan? Muszáj, hogy határozott legyen a kezdés. Muszáj volt lehunynom a szemem ahhoz, hogy koncentrálni tudjak a zenére. S amikor az első hang kijött a számon, pár másodperc múlva már ki is nyitottam a szemem, s a hatalmas nézőseregre tekintve, felszabadultan énekeltem tovább. A dal gyönyörű volt, megtiszteltetés volt számomra, hogy a többiek képesnek tartottak arra, hogy elénekeljem. Mintha itt sem lettem volna. Bár láttam a fényeket, a hatalmas teret, ahol álltunk, láttam a rengetek embert, én mégis a zene bűvöletében maradtam. Tudatosan. El tudnám énekelni úgy, hogy kívülről szemlélem magam. De annak mi értelme? Mindenemmel át akartam élni. Így bár veszélyesebb volt, mégis átéltebb, s önmagamat tudtam adni a zene által. Közben egyszer arra gondoltam: Esu... most valósul be az álmod. Még sosem énekeltem ennyi ember előtt, bár nem idegen tőlem a színpad. Mégis, igazán boldog voltam. Mikor véget ért a szám, örültem, hogy túl vagyok rajta, s már nem kell többé izgulnom. Még jó, hogy ezután nem rám világítottak, mert ezután éreztem, hogy elkezdett a lábam igazán remegni. Ismerős érzés volt. Mikor befejeztem a dalt egy-egy előadáson, utána kezdtem el igazán remegni. De bármikor kérdeztem az embereket, azt mondták, nem látszott. Hát végetért. Az emberek tapsoltak és éljeneztek. Ennyi volt? Vége? Anatra néztem bizonytalanul, hogy most mi is következik. Majd elmosolyodtam, mert úgy éreztem, nem okoztam csalódást a céhemnek, se a vezéremnek. Majd az éljenző közönségre tekintettem, s éreztem, hogy az öröm átjárja testem, lelkem. Éreztem, hogy elérzékenyültem, mintha nedvesedni kezdett volna a szemem, de szélesen mosolyogtam, s hagytam, hogy én, és a banda ússzon a dicsőség fényáradatában.*

by **RenAi** Szer. Júl. 23 2014, 16:21

Nozomi
RenAi,Michi,Chie,Gou
Feelings

Melegem lett, a zongorázás ami régi emlékeket hozott felszínre, és maga a tény hogy ismét játszhatok, az a stressz amikor attól féltem hogy ennyi idő után már nem fog menni… Kimelegedtem, így a felsőmet a karfára terítve folytattuk a gyakorlást… Keményen bele kellett húznom, éreztem hogy ő közte és én közöttem rengeteg különbség van, maga zenei téren is, ugyanakkor tény hogy a tudás nem vész el, megkopik, de nem törlődik. Úgy fél óra gyakorlás után kezdtem érezni hogy közelítek a tudásom széléhez, ugyanakkor a maradék fél órát inkább arra szántam hogy méginkább összehangolódjunk. Ugyanis ez volt a legfontosabb, hogy kiegészítsük egymást. A jelenléte, a megjelenése okot adott a fellépésre, sosem voltam az az izgulós fajta, sokszor játszottam már mások előtt az iskolában… De ez mégis más volt. Most nem egyedül vagyok, ahol magam bontakoztatom ki, most csupán egy szirom vagyok a virágszálon… De sikerült, önmagamban jobban örültem ennek mint bármi másnak hitelen, hisz saját eredményt is javítottam ezzel, így már megérte az egész.Tudtam hogy szép ez a szám, és hogy jól össze fogjuk hozni, mégis éreztem hogy hiányzik még valami… mintha a mennyekben hallgattak volna meg, úgy hasított bele a levegőbe Chie hangja, aki a mellettünk lévő szobában gyakorolt. Átmentünk hozzá és megkérdeztük hogy lenn-e kedve csatlakozni hozzánk, elég furcsa lányka volt. A hangja mikor énekelt tele volt élettel, szenvedéllyel és a kihívás utánni vággyal, játékkal, míg amikor beszélt ő maga… csendes volt és halk… bizonytalan, de nem félénk. Kicsit meglepődtem, de szinte azonnal megkedveltem ezt az ellentétet benne. Áthívtam őt, meghallgata a játékunkat, kíváncsi voltam a véleményére, így amint elhalultunk, és kitisztult a levegő az utolsó hangtól is, felé forduva megkérdeztem tőle…
"Szomorú." Csupán ennyi, persze ezt Michi sem hagyta szó nélkül, amiek örültem, eddig alig hallottam a hangját.
- Nem, azt mondtam hogy nem szép. - Lassú, halk és monoton hangon magyarázta.
- Nos, akkor mind egyetértünk! – Feleltem vigyorogva, még mielőtt konflikus alakulna ki a két csendes lányka között, bár azt furcsa lenne eképzelni, hisz alig beszélnek, ezesetben a nem szólok hozzád módszer aligha működne. oO Vagy nem értem.. >.> Megrázom a fejem, és vissza is térünk a gyakorláshoz. Chie is csatlakozott hozzánk, így mostmár van egy énekesünk is. Hurrá, bővül a banda. o/

Gyakorlásunk egy spontán ajtónyitódás zavarja meg, ha kopogott volna sem hallottam volna, azt hiszem, egyrészt mert bele merültünk a játékba, másrészt meg könnyedén elnyomja a hangszerek hangja az ilyesfajta kis hangocskákat…
- Ümm… szia. – Jöttem kissé zavarjba a vendégünket látva. Aki az igzat megvallva az a tipikus cuki-fiú, volt, így kapásból szimpatikussá vált a szemembe. Kérésével rögtön letámadott minket, amire először csak pislogtam. Tehát Chie, is ezt érezhhette mikor az ajtója előtt kémkedtünk. ><
- Persze! Én szívesen látlak! – Felelem, lelkesen de már egyidőben pislogok a csapattársakra is.
- Okay… - Cihie könnyen lerendezi a dolgkat azt hiszem, viszont Michi véleményét is vártam. Választ nem kaptam, de mégis arckifejezése biztató volt így egyértelművé vállt hogy ismét bővültünk.
- Üdv, a csapatban! – Nyújtom oda a jobbom miközben vigyorgok. Örültem hogy lassan kezd felállni a teljes banda, és azt hiszem többen már nem is leszünk. A gyakorlásunkat csendben hallgatta végig de amikor ő következett, pár mozdulattal előhívta a dob felszerelését, és megmutatta mit is tud. És tetszett amit hallottam tőle.

Elérkezett va verseny napja…verseny? Inkább fellépés. Jobban éreztem annak, hisz nem vártam továbbjutást. Talán nem is vágytam rá igazán. Persze ha sikerül, akkor nem mondok nemet, hisz új társaimat is meg kell ismernem. De meg bizony. :3 A lapot Michi töltötte ki és adta le, én csak figyeltem a nagy tömeget, a sok ismeretlen acot, és szinte elvesztem bennük. Az igazat megvallva kissé megilyedtem, vagyis inkább meg illetődtem ennyi ember láttán, pedig még csak a színpad közelében sem jártunk. Szabadidőnket gyakorlással töltöttük, hiába túl későn alakult meg a csapat ahhoz hogy igazán összekovácsolódjunk, de amint mindenki biztosnak érezte a dolgát, meghívtam mindenkit a közeli vendéglőbe. Az ott eltöltött percek, kellemesek voltak, viszont szinte csakis Gou a dobosunk és az én gangomat. Chie mindent letudott csak pár szóval, Michi meg sokszor csak mosolygott. Ugyanakkor az igazat megvallva ténylegesen élveztem a velük töltött perceket. Visszatérve a fellépésünk helyszínére… kezdtem kissé elbizonytalanodni, főleg mikor láttam mások miket tudnak kihozni magukból vagy épp a petjükből. Úgy éreztem ők mind színpadra születtek, én pedig elbizonytalanodtam, féltem, vagyis inkább izgultam. Végig futott a fejemen hogy elég volt-e az az idő hogy összekovácsolódjunk,hogy fel vagyunk-e készülve arra hogy kilépjünk eléjük… Megszeppenve tekintettem csapattársaimra, majd meglepődve láttam hogy ők egyáltalán nem izgulnak… Michi… olyan természetesnek vette az egészet, vagyis nekem ez sugárzott le róla, a dobosunk fel volt pörögve hogy mikor jövünk már mi… Chie… ő meg elmerengett a maga kis világában. Megmosolyogtattak, sőt fel is nevettem, de csupán jókedvemből, és azon hogy milyen ostoba vagyok hogy ilyeneken jár az eszem… De hisz én is csak szórakozni vagyok itt! Erre… Mindegy is. Most már tisztáztam magamban a dolgokat így tiszta szívvel tudtam kiállni, Aincard elé. Michi ruhája mese szép volt, én nem tudtam hogy is öltözzek fel ilyen alkalmakra, és az igazat megvallva alkalmi ruhám sincs… Így egy egyszerű nyári ruhát választottam, fehér alapon egy kék szallaggal. Szerettem ezt a ruhám. :33 Gou, talán mert fiú, ő nem igen foglalkozott az öltözékével, és tény nem is az lesz a lényeg… Chie, meg úgy jelent meg mint az első találkozásunkkor, talán meg sem fordult a fejében hogy alkalmiban jöjjön. És jobban bele gondolva, értem mit is akar ezzel sugallani, ő az aki így is önmaga… azt hiszem.
A darabokat meglepően jól adtuk elő, semmi elcsúszás, semmi tévesztés, mindenki jól tudta mikor jön és mit kell csinálniuk. Mindenki meglepődött mikor Michi ruhája meggyulladt a fináléban, nekem nem szólt eddig róla hogy ilyesmire készült így elsőnek megijedtem, de úgy látom valami ilyesmi lehet Michi képessége, amint tudatosult bennem mindez, lenyugodtam és csatlakoztam a tapsviharhoz... Örülök hogy ők lettek a csapattársaim.

by **Kuradeel** Hétf. Júl. 28 2014, 16:31

A macskafőnix
Hanyū-mono
Artes band // Raven egyelőre njk //
Bűvész és Hercegnő
Anatole Saito
Koneko
Kell még egy Falat!
Haku-Ryuu
Nozomi

hamarosan:

by **Ryuninji Ren** Pént. Aug. 01 2014, 17:43

Amint meghallom a nevem, szinte szökkenek a nép elé, ezzel tudatva, hogy imádatuk tárgya megérkezett Cool

Ezúttal egy kicsit elegánsabb megjelenésre váltok. még egy menő csokornyakkendőt is felbiggyesztettem. Itt nem annyira kényelmetlen, mint a valóságban….
Üdvrivalgás, tapsvihar ezeket kellőképp fogadom és szolidan viszonzom pár mozdulattal, végül helyet foglalok a többi zsűritag mellett, akik korántsem olyan menők és híresek, mint én Cool

Hmmm… ez a szék elég kényelmetlen…. igazán hozhattak volna egy kényelmes kanapét. Na mindegy, inkább a versenyzőkre koncentrálok, elvégre zsűri vagyok, döntő a szavam ~.~

Spoiler:

Már jön is az első előadó, aki nem más, mint Chan-chan és kissé szemtelen állatkája. Kényelembe helyezem magam, amennyire csak lehet és jöjjön a műsor \o/
Ez egyáltalán nem az én műfajom Suspect

Amit láttam az szép és jó, de… olyan izéééé… nem az én világomba való Rolling Eyes

- Hét poooont! – mondom kissé elnyújtva, mikor szót kapok. Ennyivel is több időm van kigondolni, mit mondjak.
- Ez picikét távol áll tőlem, de annyit elmondhatok, hogy ez egy felsőkategória cirkuszba illő mutatvány volt. De komolyan… ha tíz évvel fiatalabb lennék, tuti csillogó szemekkel ülnék a nézőtéren, megbabonázva…. Szép volt – nyomok egy kis tapsot a mondandóm végére, ennyi, ezt befejeztem, mehet tovább

Következőnek Chibi-chan jön arcoskodó petjével és egy srác a főnixével…. egy újabb pet show következik
- Ugyan azt tudom mondani, mint az előbb…. egy híres-neves cirkuszban nagy siker lenne, ügyesek voltatok… hét pont - talán kevesellik, de ez van…. nem adok több pontot arra, ami nekem nem igazán tetszik Suspect

Nem mondanám, hogy tehetséget véltem felfedezni Suspect

Ezúttal egy banda lép fel, végre valami, amihez normálisan hozzá tudok szólni. Bár a tagokat ismerem, elfogult tuti nem leszek, egy picit sem Rolling Eyes

Fapofával nézem végig, hisz hallásomra jobban koncentrálok, aminek hála egy-egy eltorzult arckifejezés megmutatkozott nagy ritkán.
- Mivel most zenéről van szó, és ha nem is egy műfajban utazunk, szigorúbb leszek. – köszörülöm meg a torkom
- Még látszik, hogy kezdők vagytok, ez tutkó…. főleg az a dobos gyerek. Úgy tűnik neki nem tűnt fel, hogy általában dobos kapja a legkevesebb figyelmet, neki van az egyik legnagyobb szerepe… ő viszi a hátán a bandát, egyfajta alap…. nem tudom mi varázsolt el ennyire, de többször hibáztál. A fellépő ruhák válogatása helyett gyakorolni kellett volna – nyehehehehe… egy sima lúzer... sosem tanul meg rendesen játszani
- Voltak még kisebb hibák, csúszások, de ezt mind annak tudom be, hogy friss a banda… hat pontot mindenképp megérdemeltek - komment vége, erre iszom egy korty vizet, mert csak azt adnak itt…. zsugori banda >.>

Himécske és az az a Chibi-chan ríkató Worker következik. Hogy őszinte legyek, egyikből sem nézek ki semmi tehetséget Suspect

Az egyik túl nyomi, a másik túl szelíd, jámbor. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy jó műsort mutasson nekünk, de nem passzol a külső a belső énhez Sad

Csendben, egyik kezemmel fejemet támaszt[left]va figyelem a műsort….
- Hát… hogy is mondjam….- tarkóvakargatás. – Bevallom, nem sokat értettem belőle, jóformán csak néztem ki a fejemből - azt még sem mondhatom, hogy szétuntam az agyam Suspect

- Ennek ellenére látszik, hogy dolgoztatok vele, és némely hozzáértő személy elismerő hümmögéséből ítélve….. nem volt ez olyan rossz Adok rá egy hetest…

Az újabb színpadra érkezőn kissé meglepődöm. az igaz, hogy nem olvastam el szinte semmit, amit kiküldtek nekem, de nem számítottam arra, hogy bandában és szólóban is lehet egyszerre nyomatni Suspect

Na mindegy... kíváncsian várom mi sül ki ebből… füleim hegyezem, koncentrálok… jöhet a music Cool

……
- …. már az előbbinél is észrevettem ezt… ezek „lekiabálások” a közönséghez intézett szavak…. ezek nem menő dolgok. Szép dolog az arrogancia és ehhez a szakmához elengedhetetlen, de ne essünk az elején túlzásokba.… Elvégre ez még csak egy tehetség kutató, az első előadásod és máris sztárnak hiszed magad? Azért legyen valami azon az asztalon Az ilyen viselkedés sokakban ellenszenvet kelt. – veeeeh… valaki ismeretlen felmegy a színpadra és máris úgy viselkedik, mintha ő lenne itt a legnagyobb csillag…. sok ilyet láttam már megbukni… azért kell egy-két jól fogyó lemez az ilyen megnyilvánulásokhoz Suspect

- Erre máskor figyeljünk oda… a többi, úgy ahogy rendben volt, nincs több kivetnivalóm…. egy hetest adok rá – hiába… itt szigor kell, nem lehet engedékeny az ember, a hibákra meg fel kell hívni a figyelmet.

A most következő személy Koneko néven regisztráltatta magát. Fogalmam sem volt ki lehet ő, míg meg nem jelent…. sejthettem volna. na nézzük mit mutat nekünk a kis töpszli….
- Itt is azt tudom mondani, hogy az arcból egy kicsit vissza, de minden más rendben volt. Szép, kidolgozott koreográfia, kezdőhöz képest jó énekhang…. Azt azonban nem köszönném meg, hogy emlékeztettél arra, hogy egy hatalmas börtönben élek Ez csak egy jó tanács, de kerüld a tréééé emlékek felidéztetését a jövőben – veeeeeh, pedig egy pillanatra már el is felejtettem az evilági nyomorom Sad

- Azért szép volt…. hét pont- kíváncsi vagyok, lesz-e olyan előadó, aki ennél többet kap tőlem…. eddig nem sok esélyt látok rá…. mondjuk ez még csak az első forduló Rolling Eyes

egy újabb állatos show, ezúttal Szophie „tollából” Az első elment, a második is… de most ez…. épp befér a léc alá. Na lássuk, lesz-e valami szórakoztató és tehetséges megmozdulás? ……
- Ma már harmadjára mondom el…. egy cirkuszban fő attrakció lennétek, ez vitán felül áll. Mást nem nagyon tudok mondani… érdekes volt, elmés… hét pont – csak nem húzom le a pontjaikat azért, mert már két petes produkciót láttam előttük Suspect

Annyira én se vagyok goni Rolling Eyes

Még mindig nincs vége, újabb emberkék a színpadon és ezúttal egyiket sem ismerem, még csak nem is hallottam a nevük, megemlítve sem Rolling Eyes

A színpad az övék, lássuk mit tudnak... ki tudja, talán elég jók lesznek……
- @.@..... Őszinte leszek… nekem nem jött át semmi az égvilágon a produkcióból. Nem tudom mikor mit kellett volna éreznem Azt azért látom, hogy van némi tudás ezek mögött, ezért egy hét pontot adhatok rá… még annyit, hogy az éneklést hagyjuk azokra, akiknek van hozzá a hangjuk. – csak tudnám, hogy ez mi is volt Suspect

Na, még egy ismerős, a Butus Ai-chan és társulata. Hmmm… mintha említett volna valamit régebben, hogy tud nyomulni pár hangszeren scratch

Azt hittem csak vetít, de akkor lássuk a medvét…..
nézzük… nézem… hallgatom… hallgatom… hal… Sleep

- O.O Hét pont! – kiáltom egyből a pontszámot amint felriaszt egy az oldalamba fúródó könyök…
- Öhm.. izé…. nagyon… kellemes volt… nyugtató hatású, ezt bárki látha… érezhette a közönség körül… >.> Szóval egész jó volt – huhh.. Nem is tudom, mit csinálnék, ha elaludna a fél közönségem Suspect

….. és ez volt a mai nap utolsó résztvevője… hála az égnek… le kell dőlnöm egy kicsit….. nyomaszt a légkör, hát még a hozzá nem értő zsűrik….
- Van valakinél rendes Ital? Meguntam a vizet -.- - nekem az is jó, ha valaki a nézőtérről dob valami finomat ~.~ aztán jöjjön, aminek jönnie kell…. Suspect

// Ez csak kari vélemény... user mindenkinek megadná a 10 pontot, ha már ennyit szenvedtetek vele Suspect

//

by **Kuradeel** Szomb. Aug. 02 2014, 16:09

A versenyzőink!

A macskafőnix
Hanyū-mono
Artes band
Bűvész és Hercegnő
Anatole Saito
Koneko
Kell még egy Falat!
Haku-Ryuu
Nozomi

Immár mindenki színpadra lépett, aki úgy gondolta, hogy megvan benne az X! xP

- Először is had mutatkozzunk be. - Mosolyog a nézők felé Kuradeel, miután Ren is helyet foglalt. - A nevem Kuradeel, és mint másik két céhtársam is, én is Knight's of blood tagja vagyok, de kezdjék a lányok!
- Üdvözlök mindenkit! ^^ A céhünk jelenleg saját küldetésekkel indításával foglalkozik, úgy hogy előbb utóbb mindenkit megismerünk és fordítva. - kacsint rátok Isei. Ma nagyon jó kedve van. - Kint Média-Kommunikáció szakra jártam és amikor kikerülök, ezen a pályán szeretném folytatni. Hírességek közelében. - Ezzel és egy sejtelmes mosollyal adja át a szót barátos nőjének.
Akane, a vöröses hajú lány, szemüvegét megigazítva néz a "kamerába". - Hai! ^^ Úgyszintén média-kommunikáció szak, illetve szabadidőmben heti és havi lapoknál dolgozom mint profi fotós. - Mosoly, majd visszakerül Kuradeelhez a szó. - Én pedig már főállásban dolgozom egy ügynökségnél, a Japan Idol's-nál. Had tegyem még hozzá, hogy a Tehetségkutató itt csak egy szórakozás és annak tekintjük mi is, ám nem tartom lehetetlennek, hogy kikerüljünk. Szóval csak ügyesen! -

Minden Előadó után egy szusszanásnyi szünet volt csak és mehetett is a következő. Mindenki szépen megállta a helyét, nem volt olyan, akit ki kellett volna dobni, vagy értékelhetetlen volt. Ez már maga egy jó jel! \o/

Ren kezdte minden körben az értékelést, és könyörtelenül megmondta a magáét, ám a többiek is mondtak egy két szót.

A macskafőnix:

Hanyu-mono:

Artes band:

Bűvész és Hercegnő:

Anatole Saito:

Koneko:

Kell még egy Falat!:

Haku-Ryuu:

Nozomi:

Végül vége a nagy előadás sorozatnak. Lepihenhetnek a zsűri tagjai, Ren is kap valami ízletesebbet, mint vizet. Azonban az előadóknak még nics itt a nap vége. Mindenkihez KÜLÖN-KÜLÖN odamegy egy a Tehetségkutató munkatársa és elmagyarázza nektek, hogy feltesz nektek kérdéseket és a válaszaitok szerint akár nőhet és csökkenhet is az esélyetek a nagyobb pontokra. (hiszen a közönség nem csak produkciót pontoz hanem előadót is term. Rolling Eyes

)

- Miért jöttetek? Mit szóltok Renhez és a zsűrihez? Van e valami, amit ezek után másképp fogtok csinálni? Minek tartjátok a Tehetségkutatót? Mi a célotok ezzel? Üzentek e valamit a nézőknek? -

Tehettek fel más kérdést is, ahogy jónak látjátok, de nagyjából ezekre válaszoljatok.
És ahogy a konferansziénél is, itt is az első író fogja befolyásolni a jellemét.... Rolling Eyes

Rennel pedig ugyanaz az ember elbeszélget és kiértékelik a mai napot, amit szintén mindenki látni fog a délután folyamán! \o/

AincradStars [event] - Page 2 Tumblr_static_uta_no_prince_sama___ichinose_render_by_forevergikwang-d58rwzz_www.kepfeltoltes.hu_

_________________________________
Raven pótolhat 1000 szó felmutatásával. x3

Időben, most még az első produkció után agyunk, ahogy láthatjátok. A második produkció in game majd e nap után két héttel lesz. (3. kör) Érdemes már most kitalálni mi lesz.

Határidő: Aug. 23. (ha előbb ír mindenki, akkor előbb folytatjuk)

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 18:07

És következett vala a zsűri, és a pontozás. Shut és Timidust már az is meglepte, hogy Rent látták a zsűri tagjai között. Amikor megismerték a fiút, az igencsak magának valónak mutatkozott, és szegényke annyira el volt magányosodva, hogy még Shu pesztrálásával is szívesen elfoglalta magát, és Timidus okoskodását is nyugodtan hallgatta csak azért, hogy legyen valami társasága. Biztosan nagyon örül annak, hogy most ennyi nép között lehet, és mindenki csak az ő felszólalására vár, méghozzá valamiféle sztárvendégként van itt jelen. Shu nagyon örült, hogy Ren megkapta ezt a helyet, hiszen biztosan ért hozzá, ha már beválogatták, ráadásul biztosan jól is esik neki, és a beszélgetésük alapján az is kiderült, hogy az idomár jószívű és kedves, szóval még igazságosan is fog pontozni. A többi zsűritagot ugyan nem ismerte, de ha már csak azért kitaláltak egy ilyen rendezvényt, hogy szórakoztassák a népet, és ugye biztosan rengeteg munka lehetett leszervezni, akkor már tuti, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe az egészbe. A véleménye Ren szavai után sem változott. A fiú csak igazolta magát azzal, hogy majdnem mindenkinek hét pontot adott, hogy senki ne érezze magát rosszul. Ráadásul a többi zsűritől is kaptak építő jellegű kritikákat, meg persze dicséretet is. Timidus azonban számos kifejezés előtt értetlenül állt, tehát miután végighallgatták a zsűrit, volt egy kis sutyorgás, hogy értelmet is nyerjenek a szavak. Mindenesetre a lány mosolygott, Timidus pedig hallgatott, kivételesen, de csak azért, mert Shu egy intéssel jelezte neki, hogy majd később kérdezzen. Meghajoltak a zsűri felé, megköszönték a kedves szavakat és a javaslatokat, de azért Renhez egy pár szónál többet is szólt.
-Legutóbb azt mondta nekem Ren bácsi, hogy ne nézzem annyira öregnek. Nem kell gyereknek lenni ahhoz, hogy megbabonázzon a cirkusz.
Rámosolygott a férfira, újra meghajolt, jó mélyen, majd megvárta Utahime válaszát is, és ha mindenki megkapta az értékelését, akkor kibattyogtak a zsűri elől, be a folyosókra, ahol végre a sárkány feltehette a kérdéseit.
-Mi az a cirkusz?
-Az… az egy olyan hely, ahol artisták…
Félrebillesztett fül, kérdő tekintet és egy türelmetlenkedő, helyreigazító csipogás.
-Szóóóóval… olyan emberek, akik nagyon ügyesek, mert ki van maxolva az akrobatika jártasságuk, különböző mutatványokat mutatnak be, meg vannak olyanok, akik bűvészkednek, meg vicces dolgokat csinálnak.
Egy kis szünet, és széles mosoly, majd egy hálás pillantás Ren felé, még innen is.
-De a legnagyobb attrakció mindig az idomárok és az állatok. Hallottad, hogy hogy tapsolt a közönség, Timidus? Channak és nekünk tapsoltak a legjobban, úgyhogy akármit is mond a zsűri, az embereknek igenis tetszik a cirkusz.
-Akkor mi baja volt Rennek?
-Szerintem csak mindenkire kellett valami kritikát mondania, hogy senki ne érezze rosszul magát, és a felnőttek nem szeretik bevallani, hogy olyan produkció tetszik nekik, amit egyébként gyerekeknek szánnak.
Mindenki ismeri azokat a tipikus apukákat, akik megveszik a modellrepülőket a fiuknak, majd „segítenek” összerakni, vagy a családi rendezvényeket, ahol a szülő csak elkíséri a gyereket, és mégis talán ő érzi magát jobban. Vagy amikor csak a kistesó miatt ül be a nagyobb a gagyi ovis mozifilmre, majd ugyanúgy harsány nevetésben tör ki a vicces részeken. Mindenki nagyobbnak akar látszani, és ez alól Ren sem kivétel.
-Nem sajnálod őket?
-Kiket?
-Akik azt hiszik, hogy ki tudnak innen jutni.
-Most… szerintem ezzel megtalálták itt ugyanazt, amit kint csinálnának. Ők meg tudták tenni ugyanúgy, ahogy én is, szóval inkább örülök nekik.
-És mi az, hogy profi fotós? A fotókristály használatához nem kell jártasság.
-Az… az azt jelenti, hogy be tudja állítani a képet. Mint amikor te Jun mögé álltál, és angy… sárkánynak látszott emiatt a képen.
-Ennyi erővel én is profi fotós vagyok.
A lány elnevette magát, és hevesen bólogatott.
-Igen Timidus, te is az vagy.
Azonban mielőtt rátérhettek volna a többi részre, valami piperkőc tolakodott melléjük, és kérdésekkel kezdte őket traktálni. Shu először meglepődött és elpirult, Timidus pedig azonnal elé is állt, hogy védje a hiéna módjára legyeskedő riportertől, ami Shuban csak újabb nevetést váltott ki. Ők voltak a sztárok, a petek pedig a testőrök… amikor eddig a petek voltak a sztárok a színpadon… tényleg… akkor fordítva kellene lennie. Egy gyors mozdulattal Timidus elé került, és mosolyogva, nevetve nézett a férfi szemébe. Ez a nap annyira csodálatos volt. Régen volt minden ennyire jó, hogy el lehetett feledni a gondokat.
-Csak nyugodtan, ne tolakodjanak, mindenki kérdésére válaszolni fogunk…
Újabb nevetés, már igyekezett Utahimébe kapaszkodni, és tőle várta a segítséget, de azért csak összeszedte magát.
-Ti vagytok az igazi sztárok.
Pislantott a két pet felé.
-Válaszoljatok ti!
És ennél nem is kellett több. A sárkány elő is lépett, szépen csinált helyet a főnixnek is, majd megkezdte a sajtótájékoztatót.
-Azért jöttünk, hogy részt vegyünk az eventen. Úgy gondolom, hogy remek csapatépítő tréning, valamint az idomárok láthatóan nagyon jól érzik magukat, ami szintén előnyünkre szolgál majd a későbbiekben, hiszen a morál rendkívül fontos, és erősen befolyásolja a csapatmunkát. Ren és a zsűri tagjai a feladatukat végzik, a céljainkat és a produkcióink összeállítását azonban nem fogják befolyásolni a szavaik, hiszen nem az ő lenyűgözésük a célunk. A taps erejéből hallatszott, hogy a mi produkciónk volt az egyik legkiemelkedőbb és az egyik, amely legjobban elnyerte a nézők tetszését, és amennyiben a gyakorláson túl célul tűzzük ki a szórakoztatást is, és Shu szerint ennek a rendezvénynek ez a célja, úgy a tömeg véleménye magasabb rendű, mint egy-két emberé. Természetesen megfontoljuk a javaslataikat, de amennyiben nem értünk egyet velük, nem lesznek lényeges tartalmi változások a programban. Ez továbbra is kizárólag a mi döntésünk, hiszen mi állítjuk össze a produkciónkat.
Azután Falcora pillantott, tudomást sem véve Shuról, aki alig bírta visszatartani a nevetést, és várta, hogy a madárka is kifejtse a véleményét, ő pedig lefordíthassa a szavait a piperkőc zsurnalisztának.

by **Chancery** Szer. Aug. 20 2014, 15:03

Eredetileg úgy voltam vele, hogy nem fogok figyelni a véleményekre. Van épp elég bajom, problémám, nem szerettem volna újabbakat. Ezen kívül a legrosszabbakra számítottam, és nem akartam, hogy ez a számításom be is váljon. Végül tévedtem. Kaptam negatívumot, de közel sem olyan rosszakat, mint vártam. Ren-sama, annak ellenére, hogy (perpillanat még, szafari előtt Razz

) utálom, nagyon szépet mondott. Mondhatni, hogy csak Kuradeel húzta le a pordukciónkat, de őt úgyse ismerem.
A továbbiakban csak leültem egy székre valahol a végén, távol a többiektől, és figyeltem a többi produkciót. Még Álomkelő is csöndben maradt, nem volt mondanivalója.
Szerettem volna már hazamenni. De tudtam, hogy nem lehet. Kisvártatva hozzám is elérkezett az a hapek, aki az imént még a vidám Shukakuékat kérdezte ki. Amint elkezdett bombázni, meg se várva a válaszaimat, elkezdett a düh és az idegesség egyre nagyobb méretet ölteni a lelkemben. Végül megráztam a fejem és halkan csak ennyit mondtam.
-Sajnálom. Nem akartam zavarni.
És gyorsan elszaladtam onnan, ahogy csak tudtam.
Olyan gyorsan öltöztem át utcaiba, ahogy még soha.
És rettegve vártam, hogy mi lesz a következő csapás, ami ér. Mégis mit érthetett azon, hogy "Mi a célom"? Mi lenne? Nincs célom. Csak szerettem volna önmagamat legyőzni, de hála neki, ez sem sikerült. Miért nem érezhetem jól magam ok nélkül? Miért ne küzdhetnék azért, hogy jobb legyek? Miért kell folyton mások elvárásainak eleget tennem ehhez? Miért?
Elég, ha most csak Shukakuék ragyognak, ők megérdemlik, bár nem tudom, miért is. Csak érzem, hogy megérdemlik, vagy csak szeretnék nekik jót, amiért én mindent elrontottam. Mert én csak elrontani tudom a dolgokat. Ahogy ezt is.

//Bocsánat... csak kicsit nehéz volt visszamenni a még-ultra-depis Chanba >.>//

by **Jun** Szer. Aug. 20 2014, 19:26

Hihetetlen. Még most is nehéz feldolgozni ezt az egészet, hogy itt vagyunk, pár másodperccel ezelőtt mi is azon a színpadon álltunk, és szórakoztattuk a hatalmas tömegeket. Csak úgy zakatol a szívem az izgatottságtól, azonban mégis próbálok nyugodtnak tűnni. Csak mosoly és integetés. Persze hosszútávon hülyén is nézhet ki tőle az ember ezért másodpercekkel később már csak egyszerűen vártam mi is történik. Jó kritikát kaptunk, fogjuk rá jót. Ugyan nem arra számítottam, hogy mi leszünk a legjobbak, főleg miután láttam az előttünk lévő produkciókat. De talán a mostani pontozásunknál kissé többre számítottam. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mégis, hol hibáztunk, talán inkább arról lehet szó, hogy nem akartak minket elhalmozni pontokkal mert féltek, hogy a következő körre nem marad előadó, ha lássák mi mennyivel jobbak vagyunk. Igen erről lehet szó. Elnevetgéltem magamban a gondolattal, igen vicces volt ha úgy vesszük, mert még az is előfordulhat, hogy igazam is van. Idegesen a ruhámat igazgattam és vártam, hogy sorra kerüljek. Már elég sok minden kikívánkozott volna, a koncert alatt is, de akkor hiába szólaltam volna meg, maximum magamban beszéltem volna, ami az erős fények miatt úgy tűnt volna, mintha csócsálnék valamit.
- Bízzátok csak rám. Elkápráztatom a közönséget, és a zsűrit is, és megbánják, hogy leszólták a csodálatos öltözékeinket. - igen ez hagyott legmélyebb nyomot bennem. Mindenki olyan szép és egyéni. Nem értem miért baj az, hogy nem egyenruhában vonultunk fel. Amúgy is volt egy elég szépen domináló színünk.
- Hogy miért is jöttünk? Jó kérdés... Személy szerint én a győzelmet tartom elsődlegesnek, másodrészben viszont, éppen kapóra jött a dolog, hogy bemutatkozhasson a banda. Attól egyáltalán nem kell félni, hogy untatni fogunk bárkit is a következő előadásunkkal. Rengeteg ötletem van, mind az öltözékeink mind pedig a következő feldolgozásaink terén. De persze hozzám hasonlóan az egész banda kiveszi a részét a munkából. A ruháinkat próbáltuk úgy összeválogatni, hogy könnyen megkülönböztethetőek legyünk. Mindenkiben legyen valami egyedi, de mégse térjen el teljesen a témától. - pillantottam a többiekre, és azonnal eszembe is jutottak a közös gyakorlások, és órákon át való tervezgetések, hogyan is fogunk színpadra lépni, mit fogunk csinálni, és hogyan is fogjuk. - Hogy üzenet a nézőknek? Persze, hogy van! - csíntalan mosoly fel, és végignézek a tömött sorokon, elejétől a végéig.
- Kérlek támogassátok továbbra is a bandát rendbeen? - szépen cukin, megnyerően. Ez kell ide, minél több a támogató annál közelebb az első helyhez.

by **Mirika** Pént. Aug. 22 2014, 13:27

Fülig érő szájjal caplattam le a színpadról, miután kiintegettem magam. Egyrészt azért, mert tetszettem a közönségnek, bár igazság szerint ez volt a minimum, amit elvártam magamtól, hiszen fiatal és csinos lányként már a puszta megjelenéseddel is hatással lehet lenni erre a sok kockára Razz

Pláne úgy, hogy ha cicafülek merednek az égbe a fejed tetejéről, tudsz táncolni és van egy kis hangod is Rolling Eyes

Egyszóval engem ennek a közönségnek találtak ki, hihi :3 Az pedig már tényleg csak hab volt a tortán, hogy a zsűri is hízelgő szavakkal dobálózott, sőt, Ren is egész biztató dolgokat mondott. Bár két ponton egy picikét megbicsaklott a mosolyom természetes mivolta, az egyik a hétpontos értékelés volt, a másik meg annak a hátborzongató, randa pasinak a megnyilvánulása felém wtf

Előbbinél mondjuk megnyugtató volt, hogy végül senki se kapott hét pontnál többet Mr. Kritikától, és nem is húzott le úgy, mint az arteséket, de az utóbbitól konkrétan kirázott a hideg még percekkel később is. Tuti beindítottam annak az alaknak a fantáziáját, ha így fankodott rám mattaku

Persze mindenkinek megköszöntem az értékelést, még arra is odafigyeltem, hogy a mikrofont a szám elé tartsam. Nem lehet mondani, hogy nem készültem fel, nem is én lennék, ha nem vettem volna át magamban, milyen buktatókra kell figyelni Razz

Picit lepihenhettem a többi produkció alatt, de a végén aztán körbejárt egy krapek, aki nagyon menőnek akart kinézni szerintem, de a fehér öltöny úgy hatott rajta, mint az orvosi köpeny, az a lila rózsa meg borzalmas volt. Egy bara mangában tudtam volna elképzelni a fazont semeként Razz

Anat sokkal-sokkal szexibb fehér öltönyben *.* Na mindegy, szóval ő volt az, aki kérdezgetett minket, és füleltem is egy kicsit, amíg hozzám nem ért, hogy ki tudjam gondolni a válaszokat kicsit előre.
- A következő fellépőnk Koneko, aki igazán látványos táncos-énekes show-val kápráztatott el minket. Szia!
- Hahó! :3 - integettem és mosolyogtam, mint a güzü, mert hát így kell, nem?
- Ezek igazi macskafülek?
- Oh... igen, 100%-ig igaziak. Cuki, ugye? :3 - még meg is mozgattam kicsit őket.
- Minden kétséget kizárólag. Úgy tűnik a közönség, de még a zsűri is imádta. Tényleg, a zsűrihez mit szólsz?
- Hát... olyan, mint egy zsűri, ülnek és néznek ki a fejükből :3 Örülök, hogy nem fukarkodnak a dicsérettel, nagyon jól esett minden szavuk, és rengeteg önbizalmat adtak. Még lelkesebben fogom belevetni magam a felkészülésbe!
- Miért jöttél, mi a célod vele, hogy itt vagy?
- Két oka is van, az egyik hogy meg akartam mutatni magam erről az oldalról is, mert ha végeztem a sulival, én is a szórakoztatóiparban szeretnék dolgozni, és a hangomból akarok megélni. A másik pedig, hogy felfrissít az itteni mindennapokban, nagyon fun ez az egész, sajnálhatja, aki nem jelentkezett :3
- Említetted, hogy felkészülés vár rád, legközelebb mivel érkezel?
- Az titok~ :3 De annyit elárulhatok, hogy készülök valami különlegessel is, megéri kivárni - kuncogtam egy kacsintás mellett.
- Mit szeretnél elérni az AincradStarson?
- Minél tovább maradni akarok, ha ez ilyen jó móka lesz a továbbiakban is. Szeretek énekelni, szeretek táncolni, élvezem a figyelmet, ha ezek megvannak, akkor nem számít a többi, és ezt most tök komolyan is gondolom, nem csak azért mondom, hogy szimpi legyek azzal, hogy nem törődök a győzelemmel :3
- Üzensz valami a nézőknek?
A kérdésre elvigyorodtam, és egy pillanat alatt bevágtam egy cicás pózt, elnyávogtam magam és megnyalogattam kétszer a kézfejemet. Végül még egy puszit is küldtem a nézőknek és ahogy indítottam, integettem megint, bár már kezdett fáradni a csuklóm az intenzív mozgástól Razz

Ahogy a pasas továbbállt, ellazultam és kényelmesen elhelyezkedve folytattam a pihizést, míg véget nem ért az egész, és szóltak, hogy akkor most már szedelődzködhetünk. Két hét... kemény lesz, de már alig várom a következő alkalmat :3

by **Kuradeel** Szomb. Aug. 23 2014, 20:58

Shukaku, Chanchery, Jun, és Miri majd kap tőlem vmi bónuszt. Rolling Eyes

(Chan meg jöjjön rendbe lelkileg, ez a kör már két héttel az első fellépésetek után fog lezajlani. )

Akik nem írtak, azoknak a minimum reag szószám 1000 szó és abból legalább 500 szó az előző körből legyen. Köszönöm. Surprised

________________________________________
A határidő EGY HÉT: Aug. 31.
_________________________________________

Két hét telt el azóta, hogy első fellépéseteket bemutattátok és nagy sikernek örvendett mind. Boldogok lehettek, de bizonyára mind készültetek valami még kirobbanóbbal, mint az előző volt.
És most meg is mutathatjátok!
A zsűri a régi, valószínűleg Ren is, de a konferátorunk jelen esetben a hölgyek kedvéért egy férfiú(cska?) lett.
( jellem az előző fellépéshez mérten )

AincradStars [event] - Page 2 1422589-bigthumbnailAs2_www.kepfeltoltes.hu_

De még mielőtt kezdődne a műsor, felhívjuk kedves járékosaink figyelmét arra, hogy az előző körre lehet szavazni! \o/ ITT

Folytatódjék az event! \o/

by **Ryuu** Vas. Aug. 24 2014, 17:06

Haku-Ryuu
Ryuu, Youta
Dance like japaneese

//előző kör//
Kaptunk mennyit is? Hét pontot a pojáca Ren samától. x) Mondjuk ahogy néztem, senki sem mert kevesebbet adni, csak az Artesnek adott hatot, ami talán azt jelentette, hogy nem hozzáértő csapat a nagy frontosok együttese, vagy azt, hogy Ren "sama" neheztel rájuk. Még a külön fellépő front énekesüknek is hét pontot adott, habár elég szépen adta az oltást, ilyen szempontból mi teljesen jól jártunk. "Megúsztuk". Nem mintha érdekelne. Rolling Eyes

Az Artes meg majd kitalál valamit, hogy a zsűriét maga mellé állítsa.

Az nekem... krhm nekünk, csak jó..... egy nagyobb csarnokban ücsörögtünk. Nekem semmi kedvem nem volt behúzódni a külön nekünk előkészített kis lyukba. Jó volt itt, megnézni a többiek előadását is és közben látni a nagy közönséget. Mi fogja meg az embereket leginkább.... mert hát attól még, hogy csak játszani vagyok itt ~ Youtáról nem tudok semmit ebben az érelemben ~, azért nem veszem fél vállról. Már csak azért sem, mert szeretek győzni. Wink

Szóval néztem az embereket, hogy mire figyelnek oda, mikor elém állt. ~ elállta a kilátást! Suspect

~ egy fehér zakós fazon. Ránéztem, ő meg mosolygott mint a tejbe tök. Egy fura beszélgetés vette kezdetét kettőnk közt ~ amihez gyorsan csatlakozott Youkun is ~, de csakhamar észrevettem, hogy mire megy ki ez és szó ami szó, tetszett. Cool

- A Haku-Ryuu fekete hajú üstöke előtt állok, hogy vagy?
- Nagyszerűen köszönöm. x3 -
Feleltem vissza a tőlem telhető legnyájasabb hangszínben. Ezt talán Kuro chan is nah meg Suzu chan is hallja. Így hát belemosolyogtam a videokristályba. Very Happy

- Lenne pár kérdésünk felé-tek... -
Látszott rajta, hogy a másik tagot keresi a tekintetével.
- Haku nyan is itt lesz pillanatokon belül. -
- Ha lehet egy bizalmas kérdésem is, a rajongók szokták szeretni ha... szóval ti együtt vagytok? -
- x3 -
- Természetesen nem! >.< -
- És már meg is érkezett. Smile

-
Nem feleltem, ez elég goromba kérdés volt a fehér ruhás bohóctól, "még jó", hogy Youta megérkezett. Rolling Eyes

Azért én folytattam a beszélgetést.
- Semmi akadálya a kérdéseknek. Mit szeretne hallani a nézőközönség? ^^ - A kristály felé intettem kedvesen. x3
- Mégis, hogy merülhetett fel ilyen kérdés? QQ
- ^^ -
- Had legyen akkor egy általánosabb kérdésem. - Látszott a hapin, hogy Youta kiborulása meghátrálásra késztette. - Mi a célotok a Tehetségkutatóval? - Majd felém fordult.
- Talán ezzel a kérdéssel meg is válaszolom az előbbit is. Ez számunkra egy játszótér, de ne értse félre senki. Szórakozni jöttünk ugyan, de egyben szórakoztatni is. Wink

Ez a lételemünk. Smile

-
Engem nem lehet kiborítani. Youta pedig csendesen nyugodott le. A férfi kezdte jobban érezni magát, majd folytatta csevegős stílusban.
- Értem, érdekes mutatvánnyal rukkoltatok elő. A zsűrinek is leesett az álla. Azt hiszem azt is mondhatom, hogy a nézőközönség is megdöbbent. -
- Annak örülünk. Az volt a célunk, hogy valami váratlan történjen a színpadon. -
- És Ren san? -
Erre Youta válaszolt.
- Ő egy kedves ember én anno hallgattam a zenéit is. Tud énekelni, így érdemes megfogadni amit mond. -
Nah persze. x3 De nem mondhattam volna ennél képmutatóbban én sem. ^^
- Tudhatunk valamit abból, hogy mit tartogattok nekünk legközelebbre? -
- Persze! Annyit mondhatok, hogy megmutatjuk milyen jók a japánok! x3 -
- Akkor már csak egy utolsó kérdés. Üzentek valamit az embereknek? -
Youta belehajolt a kristályba, erre az időre eltakarva engemet. Micsoda sérelem! Sad

x3
- Mi nektek táncolunk, suki na \o Szeretünk!-
- Legközelebb még nagyobb meglepetés vár titeket! Love Japan ^^/ -

Aztán eltelt két hét, és megkaptuk, hogy ki mikor fog fellépni. Nagy gyakorlás volt ez a két hét, ami azt illeti. Sokat gyúrtunk rá, hogy ezúttal ne mondja senki azt amit az előbb megkaptunk. Kuradeel és az a csaj is megszólta a nagyszerű hangomat! QQ De most nem bohóckodom el, és rendesen rákészülve fogunk előadni. Ne rajtunk, hanem velünk nevessenek. xD
Egyszóval, a koerográfiát egyszerűbbre vettük, de attól még meghagytuk a komolyabb részeket. Úgyis az lesz a feltűnő, amit még pluszba belekalkuláltunk.
Valami suhanc öltözött be rockerimitátornak és ő konferált be minket.
- Akkor hát kezdődjék az AincradStars második fordulója. Hölgyeim és uraim, elsőként bemutatkozik a Haku-Ryuu! o/ -
Nem szívesen hallgatnám sokkal tivább, mitn most. Émelyítően magas hangja volt. Suspect

Aztán csak levonult és jöhettünk mi. Most nem kellett bemutatkozni. A zsűri a helyén, mindenki feszülten várja, hogy most mi lezs, aztán sötétség.

Mi pedig bekapcsoltuk a clone kristályt. Ezt én találtam ki. Alapvetően úgy működik, hogy van egy ilyen kristályod, erősen gondolsz arra, akinek az alakját fel kell vegye, majd eltöröd. Aztán megmondod neki, hogy mi a feladata, és elvégzi. Dolgavégeztével pedig eltűnik. A miénknek köbö négy perces feladata lett. Nekem egy, Youtának viszont két ilyen klónja is volt. És nem lehetett megkülönböztetni tőlünk. Ugyanúgy néztek ki, csak épp kicsit eltérő ~ nagyon elenyészően más ~ ruhában. Ez volt az egyik célunk. Ne tudja senki, hogy ki az igazi, hiszen mindenki az. Cool

A történet pedig, a zene szövege, egy szerelmében megcsalatkozott férfiről szólt, aki cinizmusba folytja ezt. A nők ilyenek meg olyanok. Csak útban vannak, vagy épp jó velük tölteni az éjszakát.... Rolling Eyes

És ennek megfelelően betegre is vettük a szitut.
Mah mah mah! tadamtadam... eszelős tekintet, gyors tempó, őrült vigyor, hajlongás, kelletés...
De nem csak a klónok voltak plusz. Mi énekeltünk! Ebben a két hétben csak erre gyakoroltunk, és azt hiszem meg is érte. Megittunk egy Hangtorzító potit, amivel reszelősebbé, egyszersmind gépiesebbé vált a hangunk, de attól még szépen kijött a gyakorlás adta szebb, kifinomultabb hangszín. Nekem ne mondja senki, hogy nem nekem való. >.> Megmutatom, hogy de x3
Zene közben lehet észre venni, hogy néha eltűntünk szem elöl. Ez egy másik kristály előnye. A Láthatatlan kristályé. A nevétől eltérően nem az láthatatlan, hanem a használóját teszi azzá. Habár meghatározott ideje van, előbb is meg lehet szakítani, így pár ilyen kristállyal felszerelkezve könnyedén adhattuk azt a csalóka érzetet, hogy eltűnünk és máshol jelenünk meg szinte ugyanabban az időben.

A második és az első szám között nem hagytunk semmilyen átmenetet, ahogy az elsőnek vége lett, a hangunk kitisztult, mi meg lehajoltunk egészen a földig. Egyenes lábbal és egyik kezünket gentlemanosan a hátunkhoz téve, és közben a földet bámulva.
Lágyan kezdődött, mintha egy waltdisney betétdala követkzne, aztán belecsapott a dobos a ritmusba, majd mi is felemelkedütnk és átvéve a dallamot, .... megszólaltam. Cool

Az volt a nehéz, hogy tánc közben is úgy tudjak énekelni, mint állva, de elégszer gyakoroltuk, így nem lehet akadálya. \o
Kellenek ebbe a világba táncosok, de éneklő táncosok még inkább. o/
A zene szövegét tekintve, majdhogynem az előzőnek az ellentéte volt. Beszéltünk mi dallamok között mindenről ami fennkölt lehetett, de az elmésebbek kihallhatták, hogy ez is csak cinizmus. Ugyanis nem mondtunk semmit, és a szavak össze-összemosódtak. Bolyongásról, keresésről, élet megéléséről, álmokról, menekülésről, ébredésről.... Az egész előadás egyharmada üres zagyvaság volt, ráadásul a végén elkezdtünk azon vitatkozni, hogy ki fejezze be, majd megegyeztünk abban, hogy mindketten. x)

Az egész befejeztével pedig csak szerényen meghajoltunk, mintha az előbbi előadást ne is mi, hanem valaki más adta volna elő, és mi a legátlagosabb japán emberek lennénk. A japók szeretik, ha az ember nem kérkedik, sőt, látványosan álszerény, akkor meg miért ne tegyünk így? o/
Aincrad, veled vagyok. \o

by Ajánlott tartalom