AincradStars [event]

Megszokott hétköznapok, az idő fokozatosan kezdett melegebbre váltani, ami kicsit kibírhatatlanná tette a mindennapokat.  A döglesztő meleg még a leglengébb öltözetet viselők számára is kellemetlen, nem hogy még egy olyan alaknak, aki egész nap egy szőrmebundában heverészik és mászkál fel alá egy szobába zárva. Talán sokan úgy hiszik, hogy még ha létezne is egy ilyen személy biztosan minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a felesleges ruhadaraboktól és árnyékba húzódva vészeli túl a nappalokat. Viszont ez legkevésbé sincs így. Talán még a szokásosnál is aktívabban végzi a napi rutinjait, amik közé tartozik az órákon át tartó alvás, amit Vezér kíséretében tesz, próbálva minél közelebb férkőzni és bújni a farkashoz. Vagy éppenséggel a Mesterrel keres valami szórakozást. Korábban rengetegszer kísérelte meg a kijutást a szabad levegőre, hogy aztán kedvére ugrálhasson, játszadozzon a szép virágoskertben, amit naphosszat el tudott nézegetni, azonban mostanában mégsem próbálkozott egyszer sem meg azzal, hogy kikéredzkedjen, próbáljon kiosonni, vagy valami hasonlót. Ezért mindaddig, amíg a Mester távol volt, és Vezér is otthon tartózkodott rendszerint valami huncutsággal próbálkozott, hogy feldobja a lompos kis hangulatát, ami gyakran sikerült is. Vezér akkor boldog, amikor kiáltozhat, és morgolódhat. Éppen egy ilyen meglepetésszerű letámadást akadályozott meg a Mester, amikor is berobbant az ajtón, a medve pedig rémülten gurult le a kanapéról ahol éppen az alvó Vezérre próbált felmászni. Néhány fura kérdés, és egy csendes pihenőt követően pedig elkezdődött egyfajta játék, amit Falattal és a lánnyal közösen űztünk, anélkül, hogy egyszer is becsatlakozott volna hozzánk a farkas… Ezek a játékos délutánok, illetve délelőttök rendszerré kezdtek válni, és olykor-olykor némi felbátorodással amolyan „mutassuk meg a Vezérnek is milyen ügyesek vagyunk” gondolattal elkezdte megmutogatni milyen tehetségessé is vált pár nap alatt. Sőt, még arra is próbálta rávenni az unatkozó farkast, hogy ö is becsatlakozzon a huncutságba. Többé-kevésbé talán sikerült is Vezérnek ezeket a titkos fogásokat megtanítani, habár nem volt túlságosan egyszerű feladat erre rávenni, de valami oknál fogva mégis csak összejött. Még ha nem is mind, és nem is olyan tökéletesen és ellenállhatatlanul aranyosan is, mint ahogyan Yaru is tette.

Lassacskán teltek a napok, és a lánnyal folytatott rövidke diskurálás és egy fura szórólap lóbálását követően, végül úgy vélte, hogy a Mester azt szeretné ha ö maga menne és adná oda ezt a fontos papirost a társainak. Azonban akárhogy is forgatta a fejét, nézegette ebből csak egyetlen egy példányt kapott, és mivel már megtanulta, hogy nem lehet mindent azzal megoldani, hogy kettétépjük, vagy éppenséggel elfogyasztjuk, mert az „fúj”. Ezért más megoldás híján óvatosan elvette a lánytól a lapot, óvatosan a szája szélével fogta, ügyelve arra, hogy a fogaival meg ne sértse a lapot. Szépen odaegyensúlyozott négy lábon Vezérhez, mert végül is ö a Vezér… szóval neki szánta elsősorban a papirost odaadni, és ö majd biztosan tudni is fogja, ezzel mit kell kezdeni, majd megmutatja Falatnak is. A terv mondhatni egészen addig simán ment, amíg megtalálta a keresett személyt mielőtt elkezdene túlságosan is átázni a nyáltól, majd amikor végre sikerült felkeltenie a figyelmét éppen annyira, hogy ráfigyeljen és elvegye tőle a lapot. A semmiből Falat is előbukkant, aki egy könnyed mozdulattal meg is szerezte és jó alaposan meg gyürkézte a fontos ereklyét, amit a Mester bízott a medve felügyeletére.

//produkciót egy nagy különbe írjuk majd :3//

AincradStars. Igen már a neve is arra céloz, hogy Aincrad sztárjai. Szóval akkor ha a sztárok vagyis mi nem leszünk ott akkor mi értelme van? Természetesen semmi, habár ugyanakkor semmi okunk sem lenne arra, hogy ezt kihagyjuk. A számok kiválasztása pite dolog volt, talán ez volt a legegyszerűbb része az egésznek, néha néha akadtak ellentétek de ezeket pillanatok alatt ki is küszöböltük. Elérkezett a nagy nap, irány a helyszín, ahova természetesen már bőven a megbeszélt időpont előtt odaértem, és körbe is vezettettem magam, hogy megleshessem a színpadot amin pár órával később előadunk.
Eleinte picit tartottam tőle, hogy nem lesz elég hely a tömérdek rajongónak azonban hamar minden kételyem elszállt. Sokaknak talán erős lámpalázat okozna, hogy ha végignézhetne a végtelenbe nyúló kilátónak. Érdekessége, hogy a színpad is óriási ezért elég érdekes képet alkot, bőven elég hely volt akár egy komplett orkestrának is. De ez még nem minden saját öltözőt, sminkest, és még egy styleistot is kapunk! Nem semmi teljesítmény! Mintha igazi sztárok lennénk. A nő már első pillanattól kezdve színpatikus volt számomra ezért hamar le is paktáltam vele és beadtam egy szomorú, megható szerelmi történetet ami némi valóságalappal is rendelkezett. Természetesen Al volt a cél. Korábban ugyan megtanítottuk néhány speciális nőfogó praktikára, de félő, hogy egy ilyen alkalmat nem fog megragadni, hogy magára vonzza annak a nőnek a figyelmét akit legjobban szeret. Ehhez pedig mi is lenne a legtökéletesebb? Hát persze, hogy a fanservice! Kivágott, szemmit  takaró ruhák, olcsó de mégis menő kiegészítők, és testhez simuló bőrszerkó, hogy az idomok még inkább kidomborodhassanak. Nem is kellett sokat győzködni ahhoz, hogy belemenjen a dologba. Majd rá is tértem a saját vágyaimnak a részletezésére, hogy mégis mit szándékozok magamra ölteni. Ez csak természetes, hogy nem érem be holmi vacakkal, ezért részletes leírást adtam a ruha színéről, formájáról, díszítéséről, mintázatáról, és hosszáról is. Ha már itt az adandó alkalom, hogy kicsit szórakozzak akkor miért ne tenném a lehető legtökéletesebben?

Pár órával később már szálingóztak az emberek a helyszínre, kint hosszú kígyózó sorokban álltak az emberek, hogy bejuthassanak. Nekünk szerencsére mivel fellépők vagyunk volt külön bejárat. Miközben a többiek ruházatát igazgatta a drága kedves és szépséges Styleist, addig én élveztem ahogyan a drága sminkesünk teljesíti a vágyaimat, és gyönyörű, de mégis egyszerűnek mondható cuki szemeket varázsol nekem, a bőröm mint egy porcelánbabáé, a körmeim a lehető legtökéletesebbek, többféle színben pompáznak, néhányra pedig még egy-két csíkot, és pöttyöt is tetettem. Ugyan ez nem látszik majd távolról, de én legalább tudom, hogy a legapróbb részleg is ki van dolgozva ami nagy szó! Majd jött a ruha, már egy ideje szemezgettem a fogasokon lógó fellépő szerkóinkkal, de végül erőt véve magamon türelmesen kivártam, hogy parancs nélkül hozza elém. A ruha lényegében egy egészet alkot, semmi különálló része nincs, ami elég érdekessé és kissé merésszé is tette. Mintha egy bő kapucnis pulcsi lenne, de valójában az alsó fele inkább egy szoknyára emlékeztető. A fülek mereven néznek az ég felé, aprócska gombszemeken pedig megtörik a fény ezért vonzza majd a tekinteteket. Tökéletes! Minden tekintetben megfelelő! A ruha cipzárját nem húztam fel, hogy jól látható legyen alatta az ing, és a nyakkendő ami tökéletes kontrasztot alkot, majd pedig egy térdzoknival dobtam fel, hogy az alsó része se legyen olyan üres. Talán a leghosszadalmasabb elkészülés lehetett az enyém hála ennek lemaradtam Chan előadásának az elejéről amit kicsit sajnáltam is, mivel az a rövidke rész amit el sikerült kapnom belőle tényleg elképesztő volt, majd ezt követően Shuék, a petek, meg a fura srácék előadása sem volt rossz. Izgatottabbnak éreztem magam, ami nem csoda. Szépen felsorakoztunk a színpad mellett, a nő már előre szólt, hogy milyen sorrendben fogunk következni, szóval úgy készüljünk. Ez idő alatt pedig a hangszerem bütykölgetésével voltam leginkább elfoglalva. Szerencsére a gitár hangolásával semmi probléma nem volt, a húrok is strapabírónak tűnnek, ha pedig mégis probléma lenne akkor úgyis csak felkapom az előre bekészített tartalékot és azzal folytatom az előadást, hogy minden szakadatlanul folyhasson.
- Ááh... mikor következüünk máár? - nyávogtam majd ekkor mintha egy Isteni sugallat lenne, a nő meg is kezdte a felkonferálásunkat. Egy rövidke intro bemelegítésnek, nem volt sok dolgom ugyan, de máris kezdtem érezni, hogy egy rövidke tíz perces koncert meg sem fog nekünk kottyanni. Ez után talán még egy turnét is betervezhetünk magunknak ahol Aincrad nagyobb városaiban adunk élőkoncertet. Az introt követően azonnal hozzá is láttunk a második számunkhoz. Szintén nem igényelt nagyobb koncentrációt, vagy problémát a követése, ugyanis elég kevésszer kellett húrhoz nyúlnom, helyette inkább a korábban bekészített BoomBox Kristályokhoz sétálgattam amik a színpad különböző részein voltak szétszórva. A nézők számára úgy tűnhetett csak, hogy a kedvükért sétálgatok, integetek, hajolgatok, de valójában csak a különféle hanghatások megfelelő időzítése végett volt erre szükség. A hatalmas hangzavarban nem kellett attól tartanom, hogy a színpadon kívül is hallják amit beszélek, szóval nyugodtan kiáltoztam a többieknek, ha valamire szükségem volt. Ilyen volt például amikor Anathoz siettem egy pillanatra, hogy kérdezzek mikor is dobáljam el a Szárazjég Kristályainkat, hogy a látványt még tovább fokozzuk. Működési elv alapján csak egyfajta ködöt alkot egy két méteres átmérőjű körben, természetesen a köd nem átláthatatlan, hála annak, hogy erős fényű reflektorok világítanak meg minket, és rövidesen el is terül a színpadon. A harmadik szám talán a kedvencem mind közül. Végre kapok egy kis ujjmunkát. Ekkor már elkezdtem a többieket figyelmeztetni, hogy a végén el ne felejtsék a közönségbe hajítani a pengetőket, és a dobverőket.
- Alex... Olyan cuki vagy! Miért nem mutatod meg magad ennél is jobban? A közönség tombolni fog, ha kicsit nekivetkőzöl. Hinari-tan is biztos örülne... - lépdeltem hátra, majdnem egészen a dobokig, hogy ezt megosszam a fiúval. Mindent a showért. Mindent a koncertért!

Egy ideje elég nagy felhajtás van a kezdetek Városában. Valamit építenek, valami nagyot. Később megtudtuk, hogy ez valamiféle tehetségkutató helyszíne lesz.  Valahogy Aisu fantáziáját nagyon piszkálta a dolog és elég gyakran szeretett megfordulni a majd jövőben rendezett tehetségkutató helyszínén.
~Majd eljöjjünk megnézni a műsort?
~Te is jelentkezz, én meg majd jövök megnézni téged.
Meghökkenve néztem a gólemre. Elég sok hajmeresztő ötlete és húzása szokott lenni, de ez most tényleg meglepett.
~Ugyan még is mivel lépnék én fel?
~Éneklés. Nekem sokat szoktál énekelni esténként.
~Az más…Az nem színpadra való dolog.
~Szerintem meg pont oda való! Nincs semmi baj a hangoddal, miért ne lenne oda való az, hogy énekelsz?
Zavartan pillogtam kettőt Aisura. Igazából nem maga az éneklés lenne a bajom, de az a gondolat, hogy nagyközönség elé álljak. Igazából belegondolni se merek ilyesmibe már attól szorongok ás rosszul vagyok. Persze hiába szédülök bele a gondolatba, még is a lelki szemeim elé ugrott a kép és máris forgott velem a világ.
-Nem fogok jelentkezni és énekelni sem fogok!
Kiabáltam rá Aisura hangosan. A kis gólem meglepve rezzent össze, még sose kiabáltam vele és nem is szokásom. Az arcom teljesen kipirult és szám elé kaptam kezem és egy pár pillanatra behunytam a szemem és csak reménykedni mertem abba, hogy ezt most senki sem látta és hallotta. Az arcom még mindig vörös az előbb történtek miatt és a fejemben repkedő képek miatt is, amik a nagyközönség előtti szereplést pörgették le lelki szemeim előtt.
~Va..van az a másik is. Mi is a hangszer neve?
-He…Hegdű.
Hebegtem oda a gólemnek, még mindig fülig vörösen és kissé remegve.
~Igen hegedű azon is ügyesen játszol, akkor lépj fel azzal, ha nem akar énekelni. De azzal mindenképp, e mellől mát nem tágítok. Neked jelenezned kell!
Kész újabb ötlet és még hajthatatlan is a világ megint forog velem. Pedig ez nem nagy dolog, de számomra még is lehetetlen. Fizikai képtelenség, hogy én színpadra álljak.
-A-Aisu. Itt nem a hegedűvel vagy az énekléssel van gond. Egy-egyszerűen nem tudok emberek előtt fellépni bármivel is.
Elhaló hangon kezdtem beszélni hozzá. Zavaromban fel sem tűnt, hogy hangosan beszélek hozzá.
~De miért nem?
-Ez egy komplikált dolog. Nem kell értened.
A kis gólem csalódottan néz rám. Rosszul esik, hogy nem tudok a kedvében járni ezen a téren, de ez nekem sok. Bár Aisutól kitelik, hogy maga intézi el a jelentkezést engem meg csak kitolnak a színpadra, ahonnan menten lefordulnék. De, ha Aisu nem tud jelentkezni helyettem akkor megkérne mást, hogy tegye meg neki vagy több nógatót szervezne és közös erővel vennének rá az önkéntes jelentkezésre. Akárhogy is történik az számomra sehogy sem lenen kedvező helyzet.

Mostanában szárnyra kelt a hír, hogy építenek valamit a Kezdetek Városában. Én is úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak ezt az építkezést. Mint kiderült, a pletykák igazat mondtak, tényleg építenek valamit. De vajon mit? Gondolom mindenki fejében zakatolt az óramű, hogy mégis mi lesz ebből. Voltak, akik azt mondták, hogy egy újabb szobor épül, amivel majd a szeretett adminunk akarja fényezni és dicsőítne magát. Mások azt rebesgették, hogy bizony nem jó ötlet ott ácsorogni, mert ez egy csapda lesz, amivel elkapnának bennünket. Néhányan azt suttogták, hogy ez valami nagyszabású küldetés lesz, megint mások pedig egy Eventre számítottak.
Nem is olyan sokkal ezután kiderült, hogy ez tényleg egy Event lesz, még hozzá pedig egy jópofa Ki-mit-tud? Ennél sem kívánhatna többet az ember. Már csak az a kérdés, hogy mivel induljak? Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy indulni fogok. Talán az lenne a legjobb, hogyha a hangszeres tudásom vetném be. Csak ahhoz még kéne valaki, hiszen egy zongora önmagában nem elég,  hogyha valaki nyerni akar, én pedig nyerni akarok. Akkor mi legyen? Ének? Hm-hm... Mélynek mély a hangom, jól zeng is, csak a hangszínemmel vannak kisebb problémáim. Egy kissé ugyanis botfülű vagyok. Akkor tánc? Régen jártam páros táncokra, tangóztam is, csak ahhoz is kellene egy partner... Bűvészkedésről pedig szó sem lehet, ahhoz nem értek. Egyszer megpróbáltam a kedvesemnek előadni egy kártyatrükköt. Maradjunk annyiban, hogy nen sikerült túl jól és napokkal később is találtunk néhány elszóródott káetyát. Tehát vagy tánc, vagy zene...
Egyszer csak egy kiáltásra lettem figyelmes. Ismerős volt a hang. Próbáltam csak a szememmel megkeresni a tulajdonosát, de a szemfedőm miatt nem sikerült.  Így elfordítottam a fejem, és egy kissé a felsőtestem is. Egy kissé meglepődtem. A kiabáló hölgyemény Desdemona kisasszony volt. Hogyha valakiről, akkor róla elmondható volt az, hogy nem szokott kiabálni. És most mégis megemelte a hangját. Azonban ezt ő is észrevehette, így rögtön el is pirult és a kezébe temette az arcát. Utána még válaszokt valakinek. Én próbáltam közelebb menni, hogy halljam a választ. Tehát... hegedű? Ez a válasz nem volt elég nekem, így hallgattam tovább.
Lassan összeállt a kép. Tehát Desdemona kisasszony nem akar szerepelni, azonban - ha jól látom - Aisu pont ezt akarja. Normális esetben nem avatkoznék mások dolgába, de Desdemona mégis csak az ismerősöm, és nem mellesleg nekem is kéne partner. Így lassan közeledtem feléjük.
- Szép napot, Desdemona! Neked is, Aisu! Mi járatban vagytok errefelé? - kérdeztem meg tőlük, mint aki mit sem sejt. Remélhetőleg elmondják nekem is, és így fel tudom ajánlani a segítségemet ebben az ügyben.

Teljesen megszűnt számomra külvilág. Magamon kívül még csak Aisut érzékeltem és az sem tűnt fel ,hogy a vele való viaskodás közben átváltottam a gondolatokról hangos beszédbe. Persze mikor rákiabáltam Aisura az meglepett mindkettőnket és valahol onnantól lehetett az, hogy teljesen megfeledkeztem magamról, de legfőképp arról, hogy nem a fogadói szobában vagyunk, hanem kint az utcán. A fogadóban nem lett volna gond, hogy hangosan beszélek Aisuhoz és nem gondolati úton, de azért kint az utcán ahol mások is hallhatják már másképp hat a dolog. Főleg úgy, hogy csak engem hallnak Aisut nem. Próbáltam a közönség előtt való megjelenésem rémképeit kiűzni a tudatomból és lehiggadni. De a gólem makacs ragaszkodása a dologhoz, nem hagyta ezt. Ebből az egész civódásból egy ismerős hang zökkentett ki. Hirtelen összerezzentem, majd egy kis ideig csak meglepetten néztem az illetőre. Tantalosz volt az. Bár számomra ez most lényegtelen volt ki is áll előttem csak is abban reménykedtem, hogy ezt az előbbi kis műsort amit Aisuval előadtunk nem látta és nem is hallotta. A pár másodperces meglepettség után hamar nyugalmat vettem magamra és egy enyhe mosoly is kiült az arcomra. Persze a kis gólem már ott volt fal ként közöttünk és próbálta a férfit biztos távolban tartani tőlem.
-Szép napot önnek is. Mi csak épp erre járunk egyet. Aisut érdekelte az, hogy mi ez a felhajtás errefelé és eljöttünk megnézni. És ön mi járatban van errefelé? Netán önt is ez a nagy készülődés vonzotta ide?
Kezdtem bele a beszélgetésbe. Bár ez Aisunka egy kicsit sem tetszett, de az illem ilyenkor ezt követeli meg. Még sem nézhetek át rajta mintha nem is lenne. Nem bízok meg benne és nem csak az indikátora miatt az Aisut zavarja inkább, engem az zavar, hogy nem igazán ismerem, így inkább távolságot tartok és csak követem az ilyenkor szokott sablonos beszélgetést és viselkedést. Nem először teszek ilyesmit, ezt a dolgot nagyon jól megtanultam és fejembe véstem még kint. Hisz az a nagy fényűzés amibe éltem csak egy látszati dolog volt és úgy is kellet kezelni, nem lehetett elhinni vagy komolyan venni sosem.

Az a kimértség, az az üres udvariaskodás, az az elegancia. Bizony Desdemona kisasszony egy úri hölgy, ezt bárki megmondhatja. Ilyen etikettet és kimértséget nem tanítanak otthon, hacsak nem gazdag az illető,  mert ugye akkor mindenféle helyen kell alkalmazni ezt a rideg eleganciát, és a lehető legkisebb jelét mutatni bármiféle bizalmaskodásnak, vagy jóhiszeműségnek, és azt, hogy valaki tetszik... Talán ez az egyetlen olyan dolog, amit nyíltan ki lehet,  és ki is kell nyilvánítani a társaságban, hogy így két gazdag családból kiemelkedjen egy addigiaknál is gazdagabb. Legalábbis a fantasy írók műveiben így szokott lenni, hogy van egy hercegnő, akisszerelmes egy ifjú hercegbe, akivel a családjának érdeke a házasság, azonban mily szomorú,  a szerelmesek idilli életét megpecsételi egy nagy tragédia, ami átíveli az egész művet, és ezalatt a főhőseink semmi szín alatt nem adnák fel szerelmük, és a végén megérkezik a jól megérdemelt Happy End.
Ez azonban a valóság. Itt nincsenek hercegnők, nincsenek szőke lovagok fehét lovon, nincs veszedelmes bestia, vagy háború, esetleg családi viszály, és nincsenek szerelmesek sem. Csak emberek vannak. Persze, sokszor látni azt, hogy dúl a L'amour, de ezek csak afféle tini-szerelmek, semmi többek. Ha pedig mégis csak házasság lenne a vége,  akkor két lehetőségük maradt: 1-2 éven belül kosarat kap a férfi, vagy pedig idős korukig együtt maradnak,  több gyreket nemzenek, de a végére eltűnik minden szenvedély, ami miatt létrejött az egész. Akkor már csak az érdek hajtja őket, semmi más.
Most is valami hasonló a helyzet. Első találkozásunkkor megkedveltem Desdemona kisasszonyt, azonban most valahogy más az egész. Eltűntek a rózsaszín felhők,  és nem maradt más, csak egy harminc éves, lelmi csődtömeg lovag, egy idomárlány, akinek a modorához egy kissé illik a góleme fagyossága, és persze a góleme, aki jó testőrhöz hűen továbbra is védelmezi mindentől - talán még a széltől is - az úrnőjét. Ennyi maradt, semmi több.
~ Láss. Ne csak nézz a szemeddel, hanem láss is.~ idézem fel a fejemben régi harcművész oktatóm hangját. Igaza volt, Sensei. Látnom kell, mint akkir is. Ő gyönyörű volt, kedves és életvidám. Pont az én esetem. Nem is voltam annál boldogabb, mint mikor vele találkoztam... De azok az idők elmúltak.  Vége a mesének, felébredt a kisfiú,  és a zord valóság várta. Itt nincs olyan, hogy visszatérés a halálból. Nem létezik forrasztófű, sem Fiatalság Forrása. Ez a valóság,  a valóság pedig kegyetlen. De vajon ez azt jelenti,  hogy nekünk is ilyennek kell lennünk? Nem... -mondaná benem egy hang, de elnyomják. Mindenki azt kapja, amit megérdemel! Hogyha így viszonyulnak hozzád, akkor nem érdemelsz többet. De..  ez vajon igaz visszafelé is? Nem. Mindenki úgy viszonyul a másikhoz, ahogyan hozzá viszonyulnak. Akkor viszont... nekem is ilyen ridegnek kéne lennem? Nem... Ebből csak egy ördögi kör alakulna ki, ami senkinek sem kedvező. Valamelyikünknek kezdeményezni kell. De ki legyen az? Én? Vagy használjam a hölgyeké az elsőbbség szabályt? Az nevetséges lenne. Nem mindig a hölgyeké az elsőbbség, főleg nem csatákban. Akkir viszont én kezdeményezek.
- Igen hölgyem. Jómagam is fellépnék, hiszen zongorázni tudok, csak az a gond, hogy a zongora önmagában nem elég dinamikus. Hogyha lenne mellé egy énekesem, vagy egy másik hangszeres kísérőm... Kegyed talán játszik valamilyen hangszeren? Esetleg fellép ezen a rendezvényen? - kérdeztem egy barátságos mosollyal az arcomon. Úgy gondolim, ez kezdésnek nem rossz, de később azt hiszem, hogy majd többre is futja. Csak szépen sorban, a váratlan és túlzott kedvesség még a végén elijesztené, ami nem lenne jó. Szeretném megismetni jobban is, mert szerintem a zord külső lágy szívet takar.

/Ez most user szemszögéből hihetetlenül ijesztő volt. Nekem csak le kellett írnom, amit a kari gondolt. Fura. /

Aisu szúrós és ellenséges tekintettel figyelte Tantaloszt, jómagam pedig tartottam a távolságot és igyekeztem fenntartani a helyzet aktualitásával magamra vett álarcot. De az a enyhe alig észrevehető mosoly is eltűnt az arcomról, mikor hallgattam a férfi beszédét és végül a kérdései, mint egy precíz pontossággal és jó erővel kilőtt nyílvessző tör volna át egy pajzson mely mögött a megfelelő helyen találja el az ellenfelét, mely ez esetben az aktuális álarcom volt. Bár lehet ez nem volt szándékos, de még is a kérdések hallatán egyszerűen összerezzentem kissé és döbbenten néztem a férfira. Meglehet hallotta az előbbi beszélgetésem Aisuhoz és lehet csak is pusztán udvariasságból nem említette meg. Talán az Aisuvla való veszekedésem miatt jött most ide, hogy rákérdezzen a társulásra. De még is mire fel? Ugyanannyira ismer ő engem, mint én őt, sőt Aisu első perctől kezdve képes lenne darabokra tépni egy rossz levegő vételért is. Akkor még is miért? Bár lehet csak véletlen ez a dolog, de ez semmit sem változtat azon, hogy nem áll szándékomban részt venni ezen a tehetségkutatón. Kissé zavartan kezdtem bele a válaszadásba.
-Tudja. Nekem nem áll szándékomban ind-…
~Tud hegedülni és nagyon szépen énekel, nekem esténként sokat szokott énekelni. Hegedülni pedig csak néha hallottam, de azt is szépen tud.
Vágott a szavamba Aisu, még mindig készenlétben van és falként állt köztem és Tantalosz között. De még is közvetlen és egész kedves hangon szólt a férfihoz. Még zavartabb lettem és még épp hogy hallható hangon fejeztem be az előbbi mondatom.
-ulni a rendezvényen…
Teljesen meglepve pillogtam Aisura. Egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy most épp mi juthatott az eszébe. Megpróbálná kihasználni a helyzete és úgy rendezni, hogy végül  a derekam beadva még is induljak.
~Indulni fog! Mert én rábeszélem majd. De veled biztos nem fog társulni! Azt nem engedem. Csak szólok mielőtt elbíznád magad.
Valahol itt jöttem rá. Aisu egyedül nem tud rávenni, de ha akad mellé valaki aki még rátesz egy lapáttal a dolgokra, akkor rátud venni. Ezzel tisztában van és ki is használja. De, ha még rá is vesz a dologra, egyedül biztos, hogy nem állok színpadra. Viszont, most kaptam egy partner felkérést, ha elfogadom akkor visszatudnék vágni Aisunak valamelyest. A makacssága miatt kell tűrnie majd, amit meg nem szeret. A kis gólemet kifejezetten zavarja, ha valami nem úgy jön össze ahogy kigondolta és ezt tudván most nem is restellem kihasználni. Ezt még megfogom bánni, de nem visszakozom, inkább bele megyek a játékba csak nem egészen úgy, ahogy azt Aisu kigondolta. Végül magamhoz térve sóhajtottam egy nagyot és ismét megszólaltam a pár perces csendem után.
-Aisu megint hajthatatlan. Úgy tűnik nincs más választásom, mint indulni a rendezvényen. De sose álltam még közönség előtt és már a gondolattól is rosszul vagyok, tehát éneklésről szó sem lehet nem tudnék egy hangot sem kipréselni magamból a színpadon. De hegedű kíséretet, megpróbálhatok adni a zongora mellé. Persze, ha tényleg szándékában áll társulni egy ilyen szerencsétlen valakivel mint az én személyem.
Zavaromban néztem minden fele és igyekeztem Tantalosz tekintetét elkerülni ez az egész helyzet meglepő és zavarba ejtő. A gólem nem tudott mit reagálni. Örült annak, hogy indulni fogok majd, csak a választott partneremmel van baja. De, hát részben emiatt is mentem bele az egészbe, hogy kicsit kötekedjek Aisuval. Eddig sose vágtam vissza neki vagy szidtam volna meg ás hát valamit valamiért. Annak, hogy fellépjek az a ára, hogy elviselje és tűrje Tantalosz közelségét, akármennyire nem tetszik neki. De kissé gyerekes ez a gondolkodásom most. Azért társulni valaki olyannal akiben nem igazán bízok, hogy kötekedjek Aisuval kicsit. Remélem minden lemegy majd gond nélkül.

A beszélgetés olyan mederbe kanyarodott, amire számítani sem mertem. Desdemona kisasszony először ellenkezettt... Aztán egyszer csak Aisu úgy gondolta, hogy a gazdival ellenkezik, és azt mondja, hogy indulni fog, ami meglepett.
Aisu valahogy mindig annak a típusnak tűnt, aki nem hagyná, hogy Desdemona akárkivel is összeállna, most pedig mégis...
Rá kellett jönnöm,  hogy nem is hagyja, mert után egyből mondta, hogy velem bizony össze nem állhat az ő szerett gazdája... Ennyit arról,  hogy elbízhatnám magam. Közben Desdemona kisasszony arcát is fürkésztem, de ő csendben volt. Úgy tűnik,  hogy a kis gólem őt is megdöbbentette. Esetleg éppen gondolkozik valamin? Nem tudom.  Sajnos nem nagyon ismerem Desdemonát, mint ahogyan a legtöbb játékost sem, akik itt vannak bent. És ennek én vagyok az egyik oka. Hacsak egy kicsit is elhagynám ezt a rideg hozzáállást, és lebontanám a falakat, amiket magam köré emeltem... De legalább annak örülök,  hogy ezen a falon van már egy ajtó is, amivel az egyetlen probléma,  hogy van rajta zár, és csak egy embernek van hozzá kulcsa... De lesz az több is, nem szabad feladni! Ha feladod, vesztettél. - mondta régebben a mesterem. Tehát annyi a dolgom, hogy ne adjam fel, és minden sikerülhet.
Hacsak nem jön közbe a kettes számú probléma: a másik személy nem akarja az ismeretséget. Hiszen minden két emberen áll, vagy bukik. Ha egyik nem akarja, a másik hiába erőlteti. Hiába adja a kalapácsot, vagy a vésőt, ha nem hajlandó hozzányúlni a falhoz. Viszont remélem, Desdemona majd elfogadja, és viszonozza a lépést. Mondjuk már az eddigiek is megdöbbentőek voltak számomra. Kedvesebb voltam, és egyből ekkora változás történt. Mondjuk ez volt Miu-val is, de ő valahogyan más. Nem tudnám megmagyarázni,  de vele sokkal jobban elvagyok, mint Desdemonával, de ennek minden bizonnyal a hozzáállásuk is besegít.
Desdemona monológját bólogatva hallgattam végig, karba tett kézzel és komoly ábrázattal.
- Ez rendben is van, senki nem kényszeríti az éneklésre, a zongora mellé pedig szívesen fogadom a hegedűt. Az utolsó kijelentés viszont teljesen abszurd. - csóváltam a fejem. - Egyáltalán nem vagy szerencsétlen, inkább én vagyok a szerencsés, hogy ilyen társat találtam magam mellé. - mondtam. Egy kicsit pedig meglepődtem... A végén már letegeztem Desdemonát! Pedig ilyet egy hölgyemény beleegyezése nélkül nem illik... Most viszont már nincs mit tenni... Ez visszafordíthatatlan, mint ahogyan az is, hogy most már egy csapat vagyunk. Majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

A Arteses közös produkciónk után van jócskán időm szusszanni, s el is kell, mivel rendesen felpörögtem. Örömmel nézem végig a többiek produkcióját is, akadnak igazán jók és még jobbak is. Rendkívül magával ragadó az a hangulat, ami kialakult itt az este folyamán. A szóló produkciómhoz sokkal inkább rám jellemző öltözetre váltok. Alex nagy segítségemre volt, amikor a dalaimhoz kellő dob alapokat feljátszotta nekem egy hangfelvevő kristályra, így ezt csak oda kellett adnom a színpadi technikusnak, s már egymagam is boldogultam, kíséret nélkül. Olyan dallal nyitok, ami a teljesen elsötétített színpad és nézőtér közepette úgy hat, mintha valami misztikus film közepébe cseppenne a hallgatóság. Először csak a gitárom sejtelmes dallama csendül fel, aztán az igazán mély és karcos hangomat veszem elő a repertoárból. A technikus időben aktiválja a külön erre a célra kifejlesztett Karaoke kristályomat, amely az eredeti nyelven, tehát angolul és fordításban, japánul is mutatja a szöveget. Kezemmel intek a nézőknek, hogy bátran csatlakozzanak hozzám és a szöveget követve énekeljenek velem. A dal lényege velősen annyi, hogy ne packázzanak velem, mert ki fogom rántani alóluk a széket. Az én koncertemen nem lehet csak úgy a sarokban csücsülni. De a második számmal mindjárt értelmet is nyer, hogy miért ezzel a dallal nyitottam.

Anat kiállását, mozgását, grimaszait pontosan olyannak képzeltem el,
mint Alex Turnerét (frontember) \*.*/