AincradStars [event]

// Ez csak kari vélemény... user mindenkinek megadná a 10 pontot, ha már ennyit szenvedtetek vele //

Eredetileg úgy voltam vele, hogy nem fogok figyelni a véleményekre. Van épp elég bajom, problémám, nem szerettem volna újabbakat. Ezen kívül a legrosszabbakra számítottam, és nem akartam, hogy ez a számításom be is váljon. Végül tévedtem. Kaptam negatívumot, de közel sem olyan rosszakat, mint vártam. Ren-sama, annak ellenére, hogy (perpillanat még, szafari előtt ) utálom, nagyon szépet mondott. Mondhatni, hogy csak Kuradeel húzta le a pordukciónkat, de őt úgyse ismerem.
A továbbiakban csak leültem egy székre valahol a végén, távol a többiektől, és figyeltem a többi produkciót. Még Álomkelő is csöndben maradt, nem volt mondanivalója.
Szerettem volna már hazamenni. De tudtam, hogy nem lehet. Kisvártatva hozzám is elérkezett az a hapek, aki az imént még a vidám Shukakuékat kérdezte ki. Amint elkezdett bombázni, meg se várva a válaszaimat, elkezdett a düh és az idegesség egyre nagyobb méretet ölteni a lelkemben. Végül megráztam a fejem és halkan csak ennyit mondtam.
-Sajnálom. Nem akartam zavarni.
És gyorsan elszaladtam onnan, ahogy csak tudtam.
Olyan gyorsan öltöztem át utcaiba, ahogy még soha.
És rettegve vártam, hogy mi lesz a következő csapás, ami ér. Mégis mit érthetett azon, hogy "Mi a célom"? Mi lenne? Nincs célom. Csak szerettem volna önmagamat legyőzni, de hála neki, ez sem sikerült. Miért nem érezhetem jól magam ok nélkül? Miért ne küzdhetnék azért, hogy jobb legyek? Miért kell folyton mások elvárásainak eleget tennem ehhez? Miért?
Elég, ha most csak Shukakuék ragyognak, ők megérdemlik, bár nem tudom, miért is. Csak érzem, hogy megérdemlik, vagy csak szeretnék nekik jót, amiért én mindent elrontottam. Mert én csak elrontani tudom a dolgokat. Ahogy ezt is.

//Bocsánat... csak kicsit nehéz volt visszamenni a még-ultra-depis Chanba >.>//

Hihetetlen. Még most is nehéz feldolgozni ezt az egészet, hogy itt vagyunk, pár másodperccel ezelőtt mi is azon a színpadon álltunk, és szórakoztattuk a hatalmas tömegeket. Csak úgy zakatol a szívem az izgatottságtól, azonban mégis próbálok nyugodtnak tűnni. Csak mosoly és integetés. Persze hosszútávon hülyén is nézhet ki tőle az ember ezért másodpercekkel később már csak egyszerűen vártam mi is történik. Jó kritikát kaptunk, fogjuk rá jót. Ugyan nem arra számítottam, hogy mi leszünk a legjobbak, főleg miután láttam az előttünk lévő produkciókat. De talán a mostani pontozásunknál kissé többre számítottam. Nem igazán tudom eldönteni, hogy mégis, hol hibáztunk, talán inkább arról lehet szó, hogy nem akartak minket elhalmozni pontokkal mert féltek, hogy a következő körre nem marad előadó, ha lássák mi mennyivel jobbak vagyunk. Igen erről lehet szó. Elnevetgéltem magamban a gondolattal, igen vicces volt ha úgy vesszük, mert még az is előfordulhat, hogy igazam is van. Idegesen a ruhámat igazgattam és vártam, hogy sorra kerüljek. Már elég sok minden kikívánkozott volna, a koncert alatt is, de akkor hiába szólaltam volna meg, maximum magamban beszéltem volna, ami az erős fények miatt úgy tűnt volna, mintha csócsálnék valamit.
- Bízzátok csak rám. Elkápráztatom a közönséget, és a zsűrit is, és megbánják, hogy leszólták a csodálatos öltözékeinket. - igen ez hagyott legmélyebb nyomot bennem. Mindenki olyan szép és egyéni. Nem értem miért baj az, hogy nem egyenruhában vonultunk fel. Amúgy is volt egy elég szépen domináló színünk.
- Hogy miért is jöttünk? Jó kérdés... Személy szerint én a győzelmet tartom elsődlegesnek, másodrészben viszont, éppen kapóra jött a dolog, hogy bemutatkozhasson a banda. Attól egyáltalán nem kell félni, hogy untatni fogunk bárkit is a következő előadásunkkal. Rengeteg ötletem van, mind az öltözékeink mind pedig a következő feldolgozásaink terén. De persze hozzám hasonlóan az egész banda kiveszi a részét a munkából. A ruháinkat próbáltuk úgy összeválogatni, hogy könnyen megkülönböztethetőek legyünk. Mindenkiben legyen valami egyedi, de mégse térjen el teljesen a témától. - pillantottam a többiekre, és azonnal eszembe is jutottak a közös gyakorlások, és órákon át való tervezgetések, hogyan is fogunk színpadra lépni, mit fogunk csinálni, és hogyan is fogjuk. - Hogy üzenet a nézőknek? Persze, hogy van! - csíntalan mosoly fel, és végignézek a tömött sorokon, elejétől a végéig.
- Kérlek támogassátok továbbra is a bandát rendbeen? - szépen cukin, megnyerően. Ez kell ide, minél több a támogató annál közelebb az első helyhez.

/A link nem automatikus lejátszás. Sajnos Youtube-n csak egy végét-levágott verzió van fent, itt egy kattintással el kell indítani az elsőt (bár mindhárom ugyanaz)/

Valójában semmi ötletem sem volt, és úgy gondoltam, kilépek. Diszkvalifikálok. Miután Peter és Hisame eltávozott, a céh vezérségét pedig rám hagyományozták, túl sok lett a dolgom ahhoz, hogy gondolni tudjak a két hét múlva megrendezendő eseményre. A bankot összegeztem, a tagokkal próbáltam szóba elegyedni, törődtem az újjal, ápolgattam a régit, terveztem és igyekeztem valósítani, de persze ehhez az önbizalmam még édeskevés. A legtöbb dolog csak mint terv lóg a levegőben, én pedig állok tehetetlenül és nem merek lépni egyedül.
Végül a megmérettetés napja is elkövetkezett... ahogy Timidusék elindultak a házból, jutott csak eszembe.
Az volt az a pillanat, mikor összeroskadtam a szoba padlóján.

---

Kicsit késtem, igen, pedig ez az életemben csak nagyon ritkán esett meg. Dust jóval előttem repült be a színfalak mögé, mintha már ismerné a terepet, pedig két hete még nem volt az életem része. Álomkelő és én futólépésben követtük, és kifulladva próbáltam mentegetőzni a szervezőknek. Tudják, hogy van ez, millió dolgom van, temetés, rendezés, szervezés, elnézést >,<
Az ötlet is az utolsó pillanatban volt kénytelen kipattanni a fejemből, miután nem gondoltam rá két héten keresztül. Odaadtam mindent nekik, magyaráztam gyorsan, mit miként képzelek el, és hogy persze cseppet se aggódjanak, ezúttal is készültem a biztonsági dolgok terén. Egyébként tényleg, az adott dolgot még az első fellépésre írtam, csak aztán végül mégse lett felhasználva.
Ezúttal harmadikként lépek színpadra, miután Shukakuék gond nélkül lezavarták saját ötletüket. Miután a konferanszié - ugye, így hívják...? Igyekszem új szavakat is tanulni  - közli, miszerint én, a Macskafőnix ismét megjelenek a színen, pipacspiros fejjel és kicsit csetle-botva, de fel is lépdelek.
Egyszerű ruhában, koromfeketében, mint azok az estélyi fajták, amiket a sztárokon lehet látni. Semmi dísz,semmi cicoma - fölösleges. Fejemen a macskafül virít, az a vörös, ami az előző alkalommal is. Álomkelő a lábaim mellett lépdel, Dust pedig fentről, a takarásból érkezik, leír egy kört, majd letelepszik egy biztonságosnak ígérkező rúdra a színpad szélénél.
-Ezúttal valami mást fogok mesélni. -szólalok fel végül, miután megtaláltam a hangom.
Mosoly. Jól van, Chancery. Menni fog ez.
Ismét egy kristály hoztam magammal. Már széttörtem, és bízom is abban, hogy a produkció végéig kitart. Az ideje elméletileg tíz perc, és nem szándékozom hatását a legvégéig kihasználni.
Valójában semmi nem volt az eszemben, hogy miről meséljek, s azt miképp hozzam szavak nélkül eléjük. Aztán viszont felcsendült valami... tényleg, a zene, amit hoztam, találomra. És már emlékszem is az alapra, amit kigondoltam idefele jövet, futólépésben.
Előreléptem, a fejemet lehajtottam. Egy idefele jövet egy fától lekért faágat varázsoltam a kezembe a menü segítségével. Ezzel a faággal a földre mutattam, és elindultam oldalirányba. Amerre jártam, Álomkelő fekete tollai jelentek meg a bot végénél és alkottak végül tökéletes kört a színpadon.
És ahogy teljesedett ki a zene, ezek a tollak elkezdtek táncra perdülni. Felkeltek, és selyemként lengtek a mozdulatlan levegőben körülöttem, ahogy a kör közepére álltam. Néha buraként befedett teljesen, majd ismét lecsillapodott, és szörnyetegként vicsorgatta fekete fogait felém. Addig, míg el nem mosolyodtam.
A zene csúcspontjánál, mikor bejött a gitár, forogni kezdtem. A tollak lejjebb siklottak, hogy látni engedjék, ami történik, avagy hogy ők maguk is jobban figyelemmel kísérhessék az eseményeket. Egyre gyorsabban és gyorsabban forogtam, miközben a ruha szegélye, majd végül egésze lángra nem kapott, és eltűntem a tűz tengerében. A Tűzellenállás Kristály pedig remekül működött, és bár némi életpontom bánta, a sebzést a minimálisra redukálta. A kör tollai szintén lángra kaptak, ám ők nem tőlem, hanem attól, ahogy Dust szárnyra kapott és elsiklott felettük, át a színpadon.
Mikor vége lett és a zene csillapodott, megálltam a forgásban. A tűzlángjai kihunytak, és a fekete ruha helyén egy hófehér állt immár, derekán szerény liliom-díszítéssel. Kitártam a karjaim, hogy teljes pompájában mutathassam meg lángoló szárnyaimat a ruha hátán. Olyan voltam, mint Katniss a könyvben, csak nem fecsegőposzáta, hanem főnixmadár formában.
Végül a szárnyak is elégtek, és visszavedlettem közönséges lánnyá. A műsorvezetőn igencsak láttam, hoyg meg van lepődve: ennyi? Még bőven van a tíz percemből. Mosolyogva elkértem a mikrofonját, visszalépdeltem a színpad közepére, és megszólaltam.
-Sajnálom, hogy nem tudom kitölteni a maradék időt. Nem magyarázkodom... egyesek tudják, miért. Köszönöm a figyelmet. És sose hagyjon el titeket a remény!
Meghajoltam, visszaszolgáltattam a mikrofont, és leléptem a színpadról, hogy végül egy székben végezzem, összecsukva. Oh my. Utálom, mikor az utolsó pillanatban kell mindent megrendeznem valamire, csak mert a hülye agyam elfeledkezett róla. Most alaposan leredukáltam az eddigi népszerűségem.