Re: Narancs Part

by **Shukaku** Szer. Nov. 05 2014, 11:07

-Az én feladatom az idomár, és az idomár érdekeinek, így az értékrendjének is a védelme. Ha kell, és ez feltétel az életben maradásához, úgy felülbírálom a döntéseit, de jelenleg nincs okom nem egyetérteni vele abban, hogy lopni nem helyes. Fegyverekre és aranyra pedig mindenkinek szüksége van, aki életben kíván maradni.
Itt kicsit elhallgatott, és még egyszer végigmérte a fiút. Úgy tűnt, hogy nem fél tőle, bár semmi oka nem is volt rá, hiszen megmondta, hogy nem akarja bántani.
-A szavaidban is kételkednem kell. Rengeteg olyan petet ismerek, akik túlélték az idomár halálát, és még nem is váltak mobokká. Természetesen azt, hogy mi történne akkor, ha Shu meghalna, jelenleg egyikünk sem tudhatja biztosra, így felesleges is erről elmélkednünk, a szabadságom azonban egyértelműen nem képezi vita tárgyát.
És valóban, nemcsak, hogy a régi céhházban volt ott Kau, vagy Hinari mellett Nestor, vagy RenAi mellet Kyubei, vagy Anatole mellett Aldo, de ott volt Bendő esete is, aki önszántából hagyta el az idomárját Ilsette elmondása alapján, vagy Daeva esete, aki pedig pont, hogy fogságba esett egy szelídítő által. A petek világa és hovatartozásuk sokkal bonyolultabb volt, mint azt sokan hitték, és így, hogy a sárkány indikátorszíne is megváltozott, már egyáltalán nem volt biztos abban, hogy az idomár halála után ne maradna életben és szabadon, a visszavadulás veszélye nélkül. persze az is megeshetett, hogy ez pont a visszavadulásának a jele… de ennek semmi előérzetét nem tapasztalta.
-A kérdésem pont a fegyverekre és at aranyra vonatkozik. Bizonyára hallottál már Ryuninji Renről. Szólós, és mindig azon nyavalyog, hogy nekik soha nem jut semmi fegyver. Emellett gyűlöli a vörös indikátorosokat. Én nem gyűlölöm őket.
Ekkor Shu lépett előrébb egy picit, halkan, leszegett fejjel beszélt.
-Én… tudom, hogy a vörösöknek biztosan nagyon nehéz. Azt is tudom, hogy azért lopsz, mert veled nem szívesen állnak össze a többiek… láttam, hogy hogy néznek rátok néhányan… Ren is… pedig tudom, hogy sokan csak önvédelemből… öltetek. Szeretnénk segíteni nektek… nem az olyan gyilkosoknak… az igazi gyilkosoknak... csak akik véletlenül... és... és ha te is csak lopni akartál… ha esetleg ismersz még ilyeneket…
-A céhetekre vagyok kíváncsi. Egyedül nehezen élhetitek túl vörösként. Erre a Hinarival folytatott beszélgetésem alapján jöttem rá. Ő a bűnüldöző céh vezére. Kell lennie valami szervezetnek, ami összefog titeket. Ami segít életben maradni. Mesélj nekem erről.

by **Cellindir** Szer. Nov. 05 2014, 21:15

- Miért? Itt bent miért kell bármelyik?- nem kell enni a túléléshez, nem kell harcolni, ha a védett területeken maradunk, ezen a helyen semmi nem kellene neki. Ha kivetkőztettem volna a lányt mindenéből, és egy év múlva visszajövök, még mindig életben találom, ha itt marad, és nem tesz mást, csak fekszik a homokban vagy fürdik a tengerben. Nincs olyan nagy szükség itt semmire.
Nem akarom fejtegetni, mi történne az aincradival, ha megölném a velem egy világból való gazdáját, de több, mint valószínű, hogy az, ami a petekkel általában, ha meghal az állatidomár. Van pár eset talán, amikor különleges petről van szó, akinek a programja mást ír elő, nem az eltűnést a gazdájával, de nem számít. A lány nélkül már senki nem tekintené mobnál többnek.
Röviden végiggondolom a lány és a sárkány szavait is. Ártani nem tudnának, nem tudják a nevem, nem látták az arcom, úgyhogy akármit mondhatnék nekik, de felesleges lenne kérkedni. Tipikusan annak tűnik a szememben, aki képes bármit megbocsájtani, ha hall egy szomorú háttértörténetet. Ki tudja, talán tényleg rendelkezem ilyennel, talán tényleg meghatná, hogy a szüleim elhanyagoltak kiskoromban, és már nem emlékszem semmire a régi világból, csak emlékek árnyékait látom néha-néha.
- Nem tudom, ki az, akiről beszélsz, a legtöbb szóló játékos rosszul áll felszereléssel, és a legtöbb játékos fél tőlünk, a félelmet pedig gyűlöli mindenki.
Talán önvédelemből öltem meg egy narancssárga játékost, aki rám támadt, talán még azelőtt támadtam meg valakit, hogy kiderült, nem csak játék megölni valakit, talán már megöltem húsz embert, némelyiket hatvan aranyért- mit számít, mit mondok? Képes lennél hinni nekem? És ha igen, okos dolog lenne megsajnálnod, megbíznod bennem? És mi a helyzet velem? Most mondtad, hogy az egyik önbíráskodó önjelölt szuperhős az ismerősöd, miért kéne azt hinnem, hogy nem csak azt akarod, hogy magamtól sétáljak be a börtönbe? Nem tudunk megbízni egymásban. Nem tudunk segíteni egymásnak. Különbözünk, emiatt legfeljebb akkor lennénk képesek egymásra támaszkodni, ha az lenne az utolsó esélyünk rá, hogy életben maradjunk. Így működött az öreg világ is, így működik ez az új is.
Tudok névsort is adni, szintadatokkal, felszereléssel, részletes külső ismertetővel, születési dátumokkal, még azt is elárulom, ki hogy itta a kávét a céhem tagjai közül. Sokra nem mentek vele. Vezettem egy olyan céhet, amit kerestek, de én vagyok az utolsó élő tag. Az aincradiak nem néznek indikátort, amikor körbevesznek ezrével egy lefedett területen. Nincs kapcsolatom semmilyen más vörös céhhel, valószínű az a tíz-húsz ilyen céh, ami létezik, egymástól teljesen függetlenül működik. Túl sok ember túl feltűnő, és túlzottan sokfelé kell osztani a zsákmányt- természetesen, nem beszélek a Liberatorsról neki, csak a halottak csontjait vetem eléjük koncként. Bizonyára szórakoztató ez a játék az igazságosztásról, csak azért nem arról az oldalról indultam el, mert nagyon jól tudom, mi történik, ha nincs már kinek igazságot osztani. Ha az ilyeneknek elfogy a külső ellenség, csinálnak egyet belülről. Túl kockázatos.
- Ezek a válaszok ingyen voltak, a többiért már fizetned kell. Minden feltett kérdésért felteszek egyet én is. Hány éves vagy?- ami engem illet, semmit nem fogok adni magamról, amivel a nyomomra akadhatnak, vagy ami kifejezetten feltűnővé tesz, és nem fogok olyat kérdezni, ami látványosan az ellenség kiismerésére szolgál. Pár egyszerű, ártalmatlan kérdés is elég hozzá, hogy megrajzoljam magamban ezt a lányt, és ha kell, akkor legyen majd egy gyenge pontja.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 06 2014, 07:08

-Az életben maradáshoz.
Ennyi volt a sárkány válasza, és nem igényelt nagyobb kifejtést. Védekezni az olyanok ellen, akik meg akarnak ölni. Tudta jól, hogy még úgy sincsenek biztonságban, ha nagyon meghúzzák magukat, hiszen ők lehettek Aincrad legbékésebb párosa az első évben, még mobokat sem bántottak, mégis érték őket atrocitások. Most azonban, hogy erősekké váltak, van fegyverük, amivel felvehetik a harcot, és pénzük, amiből páncélt vásárolhatnak, már kevésbé kell „féltenie” a lányt, és a sárkánynak ez volt a legfontosabb. Minél jobban lecsökkenteni annak az esélyét, hogy Shu bajba kerüljön. Persze ezt jelen esetben nehéz volt összeegyeztetni azzal, hogy az idomár pedig folyamatosan segíteni akart másoknak, így saját magát keverte bajba, de ha már így álltak, akkor Timidus megpróbálta ezt kihasználni, és Shu is úgy érezhette, hogy ismét valami jót tehet. Shu pedig csak hallgatta a szavakat, és tudta, a fiúnak igaza van. Nem tett még le semmit az asztalra. Nem mutatott semmit úgy sem, hogy Asunak is a segítségére kelt, és az igazi vörösöket, akik valóban gyilkosok voltak, mint Suzume, azokat pedig megpróbálta elkapni. Békét akart, de olyan békét, ami nem azzal jár, hogy minden vöröst bezárnak. Ő naivan hitt abban, hogy ha nem kell ölniük, akkor nem fogják őjra megtenni. Ha pénzért és felszerelésért ölnek és lopnak, akkor ő ad nekik szívesen. Nem ítél el senkit első látásra… de ezt ők nem tudhatják, és soha nem fogják neki elhinni.
-Én csak… én csak azt akarom, hogy ne keljen bántanotok a másikat. Ha… ha csak azért akartál lopni, mert más nem ad neked… ha azért akarsz így pénzt szerezni, mert senki nem megy veled küldetésre…
Kicsit elhallgatott és leszegte a fejét.
-Tudom, hogy a nagyok nem azzal vannak elfoglalva, hogy a kicsiknek segítsenek. Azt is tudom, hogy a vörösöknek még úgy sem segítenek. Nem is szeretem azt amit Ren bácsi csinál. De… de ha esetleg megígérnéd, és megmutatnád, hogy nem akarsz többé bántani senkit… akkor én segítenék neked. Mert… mert ha nem változol meg, akkor el fognak kapni, és meghalsz. Nekem pedig… elegem van már a halálokból.
Cellindir úgy magasodott felé, akár egy torony, és Shu tartotta is a tisztes távolságot, ám ő is igyekezett magabiztosnak tűnni. Amikor azonban a korát kérdezte, nyelt egy nagyot.
-Most… most nem az a lényeg! Én magas szintű vagyok, és tudom, hogy te meg felnőtt, de az itt már nem számít! Itt a szintek számítanak, meg az, hogy segítenek-e neked vagy sem!
Persze. Ha a felnőtteknek az élete függött rajta, akkor sem kérték volna egy gyerek segítségét. Inkább meghalnának, csakhogy az idióta büszkeségük megmaradjon. A kislány keze ökölbe szorult. Meghalnak. Egyszer ők is meghalnak. Anatole már nem egy vörössel végzett. Elkezdték őket üldözni, és a fiú nem tesz különbséget gyilkos és tolvaj között. Shu megijedt. Ő nem ezt akarta. Ő nem akart gyilkolni, csak megszüntetni a gyilkolást. Halkan, szinte suttogva szólalt meg.
-Tizennégy. Tizennégy vagyok.
Timidus azonban már semmit nem mondott. Ő már megtudta amit akart.

by **Cellindir** Kedd Nov. 11 2014, 16:48

Nem volt kedvem folytatni a vitát arról, hogy kell-e ennek a lánynak az arany. A legtöbben nem használják a fegyvereiket, nem harcolnak, nekik a biztonságos területeken belül mindegy, milyen felszerelésük van. Ami pedig minket illet, kétlem, hogy bármit tudna tenni az ellen az illető, ha álmában levadásszák. Igaz, egy négyszáz életponttal rendelkező ellenfélhez kevés vagyok még álmában is, mert biztos felkel, mielőtt megölöm, de ez pontosan olyan, mint a király és a szolga esete. Hiába a királynak van nagyobb hatalma, ő van nagyobb veszélyben, mert rá sokkal nagyobb emberek vadásznak.
Olyan naiv. Olyan kedves. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen teremtmény hogy lehet még életben, főleg, ha magára haragít veszélyes alakokat. Mint például engem. Úgy tűnik, ő nem csak a gyerekkori szuperhős imádatát éli ki, hanem tényleg elhiszi ezt a sok sületlenséget. Szükségem van egy kis önuralomra, hogy ne kezdjek nevetni, ami talán megváltoztatná a véleményét. Szerintem nagyon hasznos lehet. Hezitálok egy kicsit, mielőtt, mintha nagy vívódásba kerülne, feltennék neki egy kérdést, már nem olyan magabiztosan, mintha az is csak egy álarc lenne, de ezúttal viszek egy kis cinizmust is a mondókámba.
- Megbízhatok benned? Lehet, hogy magas szintű vagy, de ha elmondom a történetemet, nem fog a kis tizennégy éves lelked összeroppanni?- nem először találok ki magamnak olyan történetet, amivel megsajnáltatom magam, nem is kell mást tennem, csak elővennem egy régit. Könnyű hazudni, el kell képzelni a valóságot, és úgy elferdíteni, hogy ne érezd hazugságnak. - Két embert öltem meg eddig. Az első a fogságunk második napján történt. Zöld játékos egyedül az erdőben, én is az voltam, velem volt a húgom is. Ő tizennyolc éves volt akkor, a srác a húszas évei végét járta. Pattanáserdő, túlsúly, valószínű szemüveg a való világban, szóval az a tipikus örökké egyedül típus. Nem tudtuk, hogy lehet teleportálni, ő ránk támadt. Engem lebénított, őt pedig a földre nyomta. Tíz percig tartott, amíg kijöttem a bénításból, de addigra már nem teljesen én irányítottam. Persze, akkor is megöltem volna, ha a magam ura vagyok. Kamira megőrült az eset után, az sem segített rajta, hogy minden nap önjelölt hősök próbálták megvédeni tőlem- ahogy elfordítom a fejem, hogy ne lássák, és az ég felé pillantom, megengedek magamnak egy mosolyt. Tényleg találkoztunk egy olyan férfival Kamirával, aki megfelel a leírásnak, de ő csak egy megjegyzést tett, mielőtt kezdeményeztük a támadást. Végül nem is öltük meg, elszedtük a pénzét, és hagytuk elmenni. A céhünk egy tagja végzett vele később.
- Összehoztuk a tolvajcéhet, amibe a hozzánk hasonlókat gyűjtöttük össze. Rövid ideig úgy tűnt, hogy Kamira kiheverte az erdőben történteket, egy idő után már ő volt a céh igazi vezetője, erősebb lett nálam. Azután, amikor az egyik barátunk megpróbált flörtölni vele, rosszabbra fordult minden. Éjszaka megölte őt, és rátámadt két másik céhtagra is. Nem beszélt többet, csak nevetett, és mellé valami olyan hangot adott ki, mint a férfi aznap az erdőben. Nem tudom, hogy ma mit tennék, de akkor úgy éreztem, hogy muszáj megvédenem a barátaimat, bármi áron, és a húgomon sem tudok már segíteni. Ő volt a második- a kezem ökölbe szorul, hátat fordítok a lánykának és a sárkánynak, hogy ne láthassák az arcomat. Amin terpeszkedve ül a mosoly. Nem hiszem, hogy azt hinné, tudok ilyen sztorit rögtönözni, az előadásom is jól sikerült, Kamiráról pedig biztos soha nem hallott, már rég halott. De ha hallott volna, sem segített volna semmit. Tizennyolc éves volt, szőke, nagyon hasonlított rám, ő sem használta a régi nevét, és pár utalásából tudom, ismertük egymást. Talán tényleg testvérek voltunk a régi világban, nincs semmi jelentősége már. Ebben a világban, a céhtársam, a szeretőm, aztán az áldozatom lett. És az első öregvilági, akit megöltem. Kicsit még most is bánom, de tudom, nem volt más választásom.
- Nem félek a haláltól. Nem félek a barátodtól. Úgysem maradt nekem semmi kint, már csak itt élek. Soha többet nem tudnék az anyám szemébe nézni kint, úgyhogy megpróbálom élvezni azt a pár évet, ami még hátravan, mert kint meghalok. Ez a legszórakoztatóbb módja a pénzkeresésnek. Egyébként nem terveztem megölni- újabb részigazság. Tényleg nem hiszem, hogy bármi keresnivalóm lenne még a Földön, de akkor sem tartok tőle, hogy mi fog történni a gyilkosságaim miatt. Ha ez a világ leomlik, csak átmenetileg kerülök a Földre, azután gyorsan keresek egy újabb világot. Tényleg nem terveztem megölni a lányt, de különösebb szívfájdalom nélkül elvágtam volna a torkát, ha felébred, és nem működik együtt. Visszafordulok felé, a kapucni alatt ismét kifejezéstelen arccal. - Akkor, a következő kérdésem: ha te lennél a helyemben, te mit tennél? Fáradoznál azon, hogy megbocsájtást nyerj, valamiért, amit nem érzel rossznak? Hogy olyanok megtűrjenek maguk mellett, akik soha nem fognak megbízni benned?

by **Shukaku** Kedd Nov. 11 2014, 17:37

Shu elnyomott egy szomorú és lenéző mosolyt akkor, amikor a fiú is elfordult. Pont az ő tizennégy éves kicsiny lelkét fogja megtörtni a meséje. Persze. Végzett a szülei gyilkosával. Könyörtelenül. Mert megérdemelték. Itt már nem tudna ölni, de azt tudja, hogy odakint soha senki nem felejti el neki, és örökké viselnie kell a terhet. Itt nem. Ez egy másik világ. Egy olyan világ, ahol ő zöld indikátoros, és nem gyilkos. Ha a fiú tudná, hogy Shu is mennyire itt akar maradni, hogy mennyire ehhez a világhoz tartozónak érzi magát, akkor talán nem félne neki elmondani az igazat sem. Így azonban csak mesét kap, ám a célját ez a mese is tökéletesen eléri. Shu, aki tudja milyen az erőszak. Shu, aki nem véletlenül gyűlöli szíve legmélyéről Daneet, aki szintén ilyen gusztustalan dolgokat akart vele csinálni. Együttérez a fiúval, és tudja, hogy talán ő is ezt tette volna a helyében… vagy ha ő nem lett volna rá képes, akkor nem akadályozta volna meg, hogy Timidus végezzen az erőszaktevővel. Vannak olyan emberek, akiknek nem szabad élniük. Kayaba Akihiko megalkotta a tökéletes világot, és nekik csak tisztán kell tartani. Az őrület. Az őrület volt a másik dolog, amit át tudott érezni. Kint is őrültnek tartották, és itt is, amiért maradni akar, és a peteket választotta társul az emberek helyett. Anatole is azokat ölte meg, akik lányokat bántottak. Ez volt az, amit a fiú sem tudott elviselni, pedig Shu látta, hogy mennyire megviseli a halál. Felnőtt férfi, és ott zokogott előtte.
-Tudom, milyen elveszíteni valakit. És azt is tudom, hogy milyen vörös indikátorosnak lenni. Nekem is volt. Itt már senkit nem zavar, ha valaki gyilkos. Nem tesznek semmit. Én viszont segíteni akarok.
Kicsit kotorászott a menüjében, majd elővarázsolt egy kristályt.
-Ezt tedd el. Ha nem akartad megölni, és igaz amit elmondtál, akkor nem bánthatlak. Amíg a kristály nálad van, addig mindig tudni fogjuk, hogy hol vagy, és azt is, ha bántasz valakit. A kristály jelezni fog.
Ha nem vette el, a lány akkor is elé hajította. Természetesen csak egy haszontalan kristály volt. Elrontotta írás közben, de nem dobta ki őket, hiszen dísztárgynak még tökéletes volt… vagy éppenséggel ilyesmire.
-Tartsd magadnál, mert ha elhagyod, az azt jelenti, hogy mégsem csak tolvaj vagy, és akkor megtalálunk. Itt van még kétszáz arany. Azért, hogy lopnod se kelljen. Szerintem kezdő vagy, én pedig segítem a kezdőket.
Az erszényt is a fiú elé hajította, majd egy apró mozdulattal meghajolt, és aktiválta a teleport kristályát. Amikor feltűntek a Kezdetek Városában, azonnal meg kellett támaszkodnia valamin. Félt. Rettenetesen fél… de segíteni akart… jó tett helyében… talán ez a fiú… jó lenne…

Köszönöm szépen a játékot! ^^

by **Cellindir** Kedd Nov. 11 2014, 21:26

Némán hallgatom a lányt, akit, úgy tűnik, sikerült ezzel az egyszerű hazugsággal ellágyítani. Soha nem értettem, miért hisz el valaki valamit, amit mondanak neki, miért gondolja, hogy az igazságot hallja, csak mert pár ostoba megérzése ilyet súg neki. A megérzéseket könnyű irányítani, könnyű őket a tulajdonosuk ellen fordítani, különösen akkor, ha az annyira nyílt, annyira ártatlan, mint Shu.
„Nekem is volt.” Mennyire aranyos. Azt hiszi, hogy azért, mert ismer valakit, aki már ölt, tudja, milyen is ölni, milyen érzés kézben tartani mások életét. Ahhoz az szükséges, hogy meglegyen az akarat benned, hogy el is vedd, ha úgy alakulnak a dolgok, különben az egész csak egy ócska blöff. Sok zöld játékos, aki vörös tartományba üti az életét az ellenfelének, nem fogja fel, hogy valójában a fal, amit magának állított, megakadályozza benne, hogy ártson neki.
- Köszönöm! Talán tényleg ideje lenne megváltoznom, és hasznosan eltölteni ezt a kis időt- felveszem az aranyat és a kristályt is. Ha tényleg azt csinálja, amit a lány mondott, tehát követi a nyomomat, természetesen meg fogok szabadulni tőle, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez a tárgy tényleg képes ilyesmire. Amennyiben a kristályíró, akivel megnézetem, azt mondja, hogy másra jó, megtartom, remek lesz emléknek. Amikor majd uralom ezt a világot, talán ki is fogom állítani valahol, mint a gyermeki ártatlanság jelképét. Kétszáz arany nem olyan nagy pénz, de azért vélhetően az egyik legjobban fialó hazugság volt az előző. - Biztosan összefutunk még- viszonzom a meghajlást, és figyelem, ahogy eltűnik. Egyelőre nem követem. Elhelyezem a kristályt és a pénzt az inventorymban, hogy azután ruhástul, ahogy vagyok, belegázoljak a tengerbe, egészen odáig, hogy már a mellkasomig ér a víz. A tagjaim még mindig emlékeznek rá, hogy kell úszni, a régi világ öröksége. Pedig nem úsztam, mióta itt vagyok.
Várok talán egy, talán két órát, amit céltalanul töltök el a vízben, ahol néha, egy-egy apró lyukon átlátok a fátyolon, ami eltakarja előlem a múltamat. Villanások, értelmezhetetlen képek, szavak, gazdátlan nevek. Egyszer talán ezeket is felhasználhatom fegyvernek, ahogyan ma Kamirát. A két óra után megyek csak a Kezdetek városába, ahol előbb körülnézek az ócskásoknál, hogy azután, csak véletlenül keveredjek be egy kristályíróhoz, megkérdezni, hogy mi is az, amit kaptam a lánytól. Amennyiben az, amit mondott, már kérem is az árajánlatot.

by **Cearso** Hétf. Dec. 01 2014, 09:11

/Jun/

Az ő nevére kivételesen emlékszem. Talán azért, mert egy régi MMo játéka emlékeztet, amit az öcsém gyakran játszott a közel múltban. Persze a jun csak rövidítése volt az angol jungle szerepkörnek, és akármilyen nyelven játszottak az emberek ezt a szerepet mindig jun-nak hívták. Vajon a karakterneve lehet hivatkozás arra a játékra? Talán rá kéne majd kérdeznem tőle. Na mindegy a lényeg az, hogy így emlékezek és meg tudom neki írni a találkozásra kérő üzenetet.

Cearso írta:
Hali! Sokat hallottam rólad Anat-tól, és Shu-chan-tól, ezért szeretném, ha megismerkedhetnénk valahol. A negyedik szinti Narancs part megfelelne-e neked?

Persze én már rég itt próbálom elütni valamivel az időt, de nem kell tudnia arról, hogy csak azért írtam neki az invitálást, mert ki akarom tölteni valamivel az unalmas hétköznapokat.
És egyébként is jó lenne megismerkedni a leendő céhem jelenlegi tagjaival.
Azért készülődök a találkozásra, és a büfében rendelek két koktélt. Persze a legkisebb alkohol tartalmút. Hiszen én megrögzött antialkoholista volnék, a leendő partneremről pedig egyáltalán nem tudom, hogy viszonyul az italhoz.
Ahogy várakozok a viszont válaszra, esetleg a megjelenésére, nézegetem ahogy mások szórakoznak ezen a strand szerűségen. Talán én is tudnék így szórakozni, ha nem tudnám az egészről, hogy csak programokkal szerkesztett illúzió. Néha átkozom a sorsomat, amiért programozásra adtam annak idején a fejem, és most benn ragadtam egy olyan játékban, aminek a forráskódját még csak nem is ismerem. Talán annak az ismeretében meg lenne a szükséges tapasztalatom, hogy anélkül sikerüljön kilépnem a játékból, hogy bármiféle maradandó károsodás nem maradna. Persze ez csak egy nagyon erős feltételezés.

by **Jun** Pént. Dec. 05 2014, 17:38

A beérkező üzenet láttán először értetlenül pislogtam, nem tudtam hova tenni az illetőt. A neve még csak nem is volt ismerős, egyáltalán nem. Még ha említette is volna valaki, biztosan régen kerülhetett szóba, azóta pedig már nem csoda ha sikerült elfelejtenem. Kétszer is átfutottam, rejtett üzenetek, célzások után kutatva, de csupán csak értetlenül álltam előtte. Nem tűnik csapdának, és egy elég romantikus helyszínt választott az első találkozásra. Anat és Shu neve pedig különösen biztató látványt nyújt a rövidke levélben.

Jun írta:
Szió!
Oki, máris készülők, a helyszín pedig tökéletes. Viszek sütit.

Gyorsan bepötyögtem az üzenetet, és már reppent is a fiúnak. Azonban a készülődés része talán erős túlzás volt. Itt van két szekrény tömve ruhákkal, cipőkkel, tömérdek kiegészítővel, arról pedig még halovány elképzelésem sincs, hogy mi lenne a tökéletes párosítás egy ilyen alkalomra, mint első találkozás. Pár perc készülődés, turkálás, pakolászás eredménye pedig egy olyan ruha összeállítás amire más talán azt mondaná, hogy gyönyörű, azonban én koránt sem vagyok megelégedve vele. Nem mondható különlegesnek, de ez csupán amiatt van, hogy nem tudok a szerencsétlen kedvében járni. Nem tudom az ízlését, egyszerűen semmit, amivel tetszeleghetek neki. Mély sóhajtás, majd egy gyors beszerzés a céh konyhájából, és már indulhattam is a Narancs partra.

Meglepően szép homokos tengerpart, talán túlságosan is nyárias az évszakhoz képest. Furcsa érzés volt a homokban téblábolni, de egyben nosztalgikus is. Már csak a fiúra kéne bukkanni. Gyorsan lenyitottam az üzenetküldőt és ismét bepötyögtem egy csodát.

Jun írta:Szia.
Itt vagyok a parton, vörös hajpántot viselek a kezemben pedig van egy kosár. Te merre vagy?

by **Cearso** Pént. Dec. 05 2014, 19:35

Nagyon gyorsan meg is érkezik a válasz. Ha valaki azt mondja, hogy máris készül az általában annyit tesz, hogy még nagyjából másfél óráig nem kell arra számítani, hogy el is indul. Persze ilyenkor mindenki arra fogja,hogy ő igenis készült. Még szerencse, hogy idebent nem kell a szépségápolással törődni, mert az legalább megduplázná a várakozási időt. Szerencsére nem kellett olyan sokat várnom, és már érkezett a második levél.
Megáldottak a játék tervezői engem ezzel a piros színnel. Manapság egyre több emberen látom, pedig idebent a piros elvileg a veszélyt jelentené. Már Marlunánál sem áll elő ez a veszély, de azóta folyamatosan találkozok olyanokkal aki a vörös színt részesítik előnyben. Mint például Shakan, vagy Marie.
A leírás alapján elég gyorsan megtaláltam, elég könnű volt kiszúrni a tömegből olyat akin egy vörös van, és egy kosárkát cipel, és rögtön írtam is a választ.

Itt ülök a pultnál, és épp feléd integetek.

És veszett integetésbe kezdtem a lány felé. Ha valaki most eglátna biztos azt hinné, hogy valamilyen veszélyre próbálom felhívni. De csak azért csinálom így, hogy biztosan észrevegyen.
És mikor megérkezik, felállok előkészítek neki egy széket, és amikor leül már tolom is elé az egyik poharat.
-Hát megérkeztél Piroska. Még szerencse, hogy nem én vagyok a gonosz farkas
-Rendeltem italt. Nem tudtam milyen italt részesítesz előnyben, ezért a leglightosabbat, remélem nem probléma.
Majd ismét leülök a székre, amin addig ültem ameddig rá vártam.
-Gondolom szeretnéd tudni mért hívtalak.
Kezdek bele sejtelmesen a mondandómba. De szeretem csak azután elmondani a dolgokat, miután kiderült, hogy azok a tények valójában fontosak-e.

by **Jun** Vas. Dec. 07 2014, 15:32

Az üzenet bepötyögését követően csupán céltanul lépdeltem a partszakaszon, közben pedig az embereket lestem. Vajon ö lesz az? Vagy talán az a másik ott? Milyen ember lehet? Biztosan nagyon magas és erős, na meg talán még szőke is. Pont mint az a férfi ott... alaposan megnéztem, még a szemkontaktust is sikerült felvennem a jóképű egyénnel, majd egy mosolyt villantottam felé, azonban nem láttam a tekintetében azt a felismerést, hogy én vagyok én, ezért bizonyára nem ö lesz a randipartnerem. Hatalmasat sóhajtok, majd pedig a pittyegés hallatára nyitom is a frissen érkezett üzenetet.
- pult.. pult.. pult.. áh pult! - végigpásztázom a tájat, majd sikerül beazonosítanom az egyént. Nem szőke. Nem is egy Anat. Magasba emeltem a szabad kezem és hasonlómódon lóbálni kezdtem, majd pedig felérohantam.
- Szia! Remélem nem kellett sokat várnod. - villantottam egy hófehér fogsort, és egy biccentéssel megköszöntem a széket, majd helyet foglaltam. - örülök, hogy megismerhetlek, szólíts csak Junnak. - mutatkozom be, persze elég nagy butaságnak hangzik, mivel már tudja a nevem, és a Junt nem lehet sokféleképpen becézni sem.
- Én, hogy szólíthatlak? Cearso-tan? Cearchin? esetleg Cearso-kun? - pislogok felé, majd pedig a kínált italra pillantok. - Oh nagyon aranyos vagy. De én még fiatal vagyok az alkoholhoz. Viszont egy teát elfogadok, persze ha lehet itt olyat kapni. - közben pedig magam elé veszem a kosaram, és előhalászok belőle egy jókora dobozt, majd pedig a fiú elé tolom, az íncsiklandozó süteményeket. A süteményt mindenki szereti, biztos akad közte olyan amivel kedvére tehetek.
- Gondolom szeretnél megismerni. - utaltam az üzenetére amiben pont azt írta, hogy megismerni akar. Majd pedig elnevettem magam. - Szóval miről szeretnél beszélni? Elég komolynak hangzott az üzenet. Mármint, Shu és Anat egy mondatban, és a megismerni nem lehet véletlen. Valamiben segítségemet szeretnéd kérni? Kristályírás esetleg? - bombázom kérdésekkel a fiút, mire észbe kapok, hogy nem hagyom szegényt szóhoz jutni.
- Oh bocsánat. Csak tessék. - picit összehúzom magam majd pedig egy süteményért nyúlok.

by **Cearso** Vas. Dec. 07 2014, 19:17

Nem tudta mosolygás nélkül megállni, ahogy hatalmas integetéssel viszonozta az üdvözlésemet.
-Nem, nem igazán kellett sokat várnom.
Egy kis kecses hazugság még belefér. Ha már én hívtam egy ilyen szokatlan helyre, akkor ne panaszkodjak egy kis várakozás miatt.
-Nos, Jun, szerintem te is maradhatnál az egyszerű Cearso-nál. A Cearchi-t meg a lehető leggyorsabban felejtsd el. Sosem szerettem, ha így hívtak.
Az életkor említésére csak legyintek egyet.
-Ha a szüleid megengedték, hogy egy ilyen játékkal játssz, akkor szerintem egy minimális alkohollal sem lehet problémájuk. Egyébként én se iszom alkoholt, tehát ezek alkoholmentesek. De ha nagyon akarod, rendelek neked teát helyette. Nem eröltetek semmit se kisgyerekeke.
Odahívom az NPC-t akitől az adott italt rendeltem, és megkértem arra, hogy cserélje ki a lány italát. És amikor kéz volt a prodecúra, a lány elé tettem az újabb poharat.
-Ezek szerint Anat még nem újságolta el a híreket.
Mondom miközben kiveszek egy édességet a dobozból, amit azonnal kettétörök és az egyik felét elkezdem rágcsálni.
-Szóval te lennél a T2-es kristályíró, akiről Anat beszélt. Mert azt mondta, hogy van már a céhben két kristályíró is, de személy szerint egyikőjüket sem nevezte meg név szerint. Persze Shu-chant már ismertem ezen a téren. Vele beszéltem is a dologról, de semmikép sem akart magasabbra szintre lépni a gyártásnál. Bár, meg tudom érteni.
Így nem volt nehéz kitalálnom, hogy ő lenne az akinek magasabb szinten van a készítése.
-Na szóval, a helyzet az lenne, hogy felkereste Anatot, mert szüksége volt egy fegyverkovácsra. És valahogy azután a beszélgetés után potenciális Artes tag lettem. Már csak a többieket kéne megismernem, de sajnos csak a te neved maradt meg.
És persze ez is csak amiatt a játék miatt van, de ezt nem tettem hozzá.

by **Jun** Hétf. Dec. 08 2014, 09:59

A bemutatkozás gyorsan meg is lett ejtve, és mint kiderült a fiú nincs oda a becenevekért, sem pedig azért, hogy ha cukibban szólítsuk meg.
- Cearso... Cearso... - ismételgetem a nevét néhányszor - Elég bonyolult név. De azt hiszem sikerült memorizálnom. Gondolom nem ez az eredeti neved. Jelent valamit, vagy van valami oka, hogy pont ezzel a névvel kezdtél el játszani? - kíváncsiskodom picurit. Már hozzászoktam, hogy a legtöbb játékos nevéből könnyedén ki lehet következtetni, hogy mi is a valódija, mert beceneveiket, vagy a teljes valódi nevüket használják. A szülők említésére picit elmosolyodok majd az italra pillantok és megrázom a fejem.
- Biztos vagyok benne, hogy megengednék, de nem emiatt nem iszom koktélt. Valószínűleg még a drogokat is megbocsájtanák, de persze én nem csinálnék ilyesmit. - nevetem el magam, majd pedig illedelmesen megköszönöm a teát amit rendelt nekem a fiú. Miközben belekortyolok a gőzölgő italba a fiúra pillantok, ugyanis Anat nevét emlegette.
- Igen, nemsokára T3-as leszek. Nem kell már sok pont a fejlődéshez. Talán néhány kristálynyi. Shu-tan nem is fog magasabbra lépni. Azt mondta, hogy ö szereti a T1-es kristályokat mert azoknak a többségével nem lehet senkit bántani. Picit megértem, és igaza is van, de engem túlságosan hajt a kíváncsiság mi vár rám magasabb Tierben. - kuncogok majd egy újabb sütikére cuppanok rá. Miközben hallgatom ismét elmosolyodom. Tipikus Shu-tan, aranyos, és segítőkész mint mindig. Azonban a tagság említésére kénytelen voltam alaposabban végigmérni a fiút, összébb húztam a szemeim és tetőtől talpig végigmértem a fiút, majd a analízis végeztével egy sokat sejtető hümmögéssel zártam a procedúrát.
- Értem. - tartok egy kortyolásnyi szünetet, majd csak ezután folytatom a mondandóm - Szóval ha jól értem kellemetlenül érintett, hogy nem tudtad megjegyezni a céhtagok nevét, de ciki lenne megkérdezni Anatéktól, ezért szeretnéd, ha én mondanám meg ugye? Ne aggódj nem mondom el senkinek sem, ha így van. - veregetem vállon a fiút, mosollyal az arcomon.

by **Cearso** Hétf. Dec. 15 2014, 17:12

-Igazad van, abban hogy ez nem az eredeti nevem, és még csak semmi köze sincs hozzá, hiszen ez csak pár karakter egymás mellé dobálva, amik ebben a sorrendben hangzottak a legjobban.
Persze hogy nem mondom el, hogy az eredeti nevem is köze van egy kicsit a mostani nevemhez, de erről senkinek se kell tudnia.
-Mondtam, én nem kötelezek senkit semmire. Vagyis nem mondtam, de ez így van.
Válaszolom ezt részben arra, hogy nem csinálna semmi olyat, amit nem viselne el a lelkiismeret, részben arra, hogy Shu-chan nem hajlandó Tiert lépni. Teljes mértékben egyetértek a nézeteivel, de ahhoz amit én el akarok érni, legalább kettes szinten kell lennie ennek a másodlagos jártasságomnak. Kortyolok egyet az előttem elterülő italból mielőtt tovább folytatom a mondandómat.
-Szerencsére Anat-nak is van egy kis sütnivalója, és néhány céhes növény segítségével elérte, hogy kettes szintre lépjek kristályírásból. Szóval most itt állok vagyis ülök kettes szintű kristályírással egyetlen árva recept nélkül.
Nem mintha panaszkodni akarnék, én csak a tényeket közöltem.
-Hááát..
Vakargatom meg egy kicsit a tarkómat. Nem teljesen így áll a dolog, de ez a legnagyobb része, ami miatt pont őt kerestem.
-Ennyire egyértelmű lenne a helyzet?
-Na meg egy kis probléma az is, hogy még nem vagyok tízes szintű, ezért nem tudok csak úgy egyszerűen elmenni a céhházhoz.
És visszamosolygok a lányra. Olyan bátorításra váró módon. Hirtelen olyan gyámoltalannak érzem magam, ritka pillanatok egyike, de ilyen is van.

by **Jun** Hétf. Dec. 22 2014, 21:34

Érdeklődve hallgatom a fiú válaszát a kérdésemre, amire készségesen válaszol is, közben pedig egymás után kapom ki a sütikéket. Ugyan én hoztam őket, és talán nem is annyira illő ilyesmit csinálni a vendég előtt, de van bőven ezért sem fogom vissza magam. Talán elnézi nekem, hogy ilyen torkos vagyok.
- Értem. Az én nevem az eredeti nevemből van. Jól hangzik, büszke is vagyok rá, és sokkal könnyebb ha valaki Junnak szólít mintsem valami hosszabb bonyolultabb néven. Nehéz is lenne megszoknom. -vetem oda a fiúnak, persze az már részletkérdés, hogy érdekelte-e ez a dolog. Majd pedig a kristályírásról is említett egy-két dolgot. Többek között a szívbemarkoló sztorit arról, hogy most szegénynek nincsenek receptjei ami alapján dolgozhatna. Ismerős érzés, és teljes mértékben megértem a helyzetét, szerencsére nekem nem kellett sokáig várnom, ugyanis hamar átörököltem néhány egyszerűbb receptet.
- Ha szeretnéd én szívesen odaadom az én receptjeimet. Nekem már úgysincs rájuk szükségem. Valójában az volt a tervem eddig is, hogy majd valaki olyannak adom tovább akinek hasznára válhat a dolog. De ha nem bánod először írnék egy üzenetet Anatnak, hogy áldását adja a dologra. - mosolygok a fiúra, majd pedig elkezdek bepötyögni egy gyors levelet a főnöknek.

Jun írta:Senpaii!
Épp egy fiúval cseverészek a narancsparton, és szeretné elvenni a... vagyis nem elvenni mert én szívesen odaadom neki... Szóval az van, hogy én is akarom a dolgot, de jobbnak látom, ha először megkérdezlek róla, mielőtt butaságot csinálnék.
Szeretném ha ö lenne az elsőm szabad?
Üdvözlettel Jun

Majd el is küldtem az üzenetet elégedetten, majd rádöbbenek, hogy elfelejtettem a kristályírás szót beleírni, így ismét elküldtem egyet Anatnak.

Jun írta:
Senpai!
Eszembe jutott, hogy Cearso-nak hívják.Ha rábólintasz már küldöm is neki a recepteket. o3o

- Most már csak meg kell várnunk, hogy válaszoljon. De biztosan igent fog mondani. Nem tudok olyanról aki szeretne recepteket, és át is vehetné. - közben pedig elöntött az elégedettség érzete is. Akár egy Sherlock, a fiú mozdultairól, ruhájáról, tekintetéből és hangszínéből sikerült leszűrnöm egy komplett sztorit, és igazam volt.
- Tessék itt egy névsor az Artes tagokról. - gyorsan bepötyögtem neki egy üzenetbe és már repült is neki, így biztosan nem fogja elfelejteni, és rosszul emlékezni sem a nevekre. - Gyakran szoktunk az első szinten is mászkálni, ugyanis még ott van az Artes pláza, illetve a cukrászda. Ott fogunk a napokban szülinapot ünnepelni is. Ha gondolod nyugodtan eljöhetsz, ott biztosan lesz alkalmad találkozni a többiekkel. Mindenki nagyon aranyos. Imádni fogod Saya-chant. Picit fiatalabb mint Shu. De vannak fiúk is ha őket... vagyis, nem olyan nagydarabok mint Anat, de... - vigyorgok a fiúnak, majd pedig egy újabb falat sütit harcolok le a torkomon.

by **Asuka** Csüt. Feb. 12 2015, 15:20

[Miu]

Szánsájn, lállipápsz, réjbóvsz... Szóval kellett már némi heppiness. Very Happy

Nyalókát mondjuk pont nem csomagoltam, de hoztam helyette a kis kosárkámban saját készítésű naptejet, meg csokis parfét. Rendesen felszerelkeztem, hiszen ígértem én valamikor fincsi csoki-mokit valakinek, akit nem is olyan régen ismertem meg. Mivel pedig egy lányról van szó, ezért olyan helyre is hívtam meg, ahol csajos dolgokat lehet csinálni, és nem a szalonom az. Süttetni a hasunkat a napon, miközben finom csokoládékat falunk be két röplabda meccs között.
Csini kalap, vízálló smink, napszemüveg, bikini... szóval hozom a szokásos formám. Miuval itt beszéltem meg a találkozóm. Igaz, az üzenetben, amit küldtem, csak annyit mondtam, hogy keressen a rózsaszín napernyő alatt... De szerintem nem lesz gondja azzal, hogy megtaláljon, hiszen ez az egyetlen rózsaszín esernyő a parton. Meg aztán, nincs is most nagy tömeg itt, ami azt illeti. Egy hatalmas, felcicomázott fagylaltkelyhet tartva a kezemben köszöntöm a megérkező lányt. Van rajta minden. Csokiszirup, eperfagyi, színes drazsék, meg mogyoró, szóval minden, ami kell.
- Már azt hittem, elolvad a fagyi, Miu. Tessék! Remélem, nem olyan vészes. Csak most kezdtem el főzéssel foglalkozni. - éppen az ilyen finomságok miatt.
- Tudod, imádom a napsütést! *.* Meg a tengert. A való életben nem tehetném meg, allergiás vagyok a tengervízre. - belesétálok a vízbe, kalapostul, mindenestül, de csak annyira, hogy éppen a bokámig érjen. Persze egyből sikerül belelépnem egy kagylóba is... Ilyen az én formám. Lehajolok érte, majd felveszem a kezembe.
- Látod, milyen szép? *_* - mutatom meg neki is. Ebből biztosan kiegészítőt csinálok. Nagyon szép hajdísz lesz belőle.

by **Miu** Szomb. Ápr. 04 2015, 20:02

/Asuka/

Nem régiben volt egy elég érdekesre sikeredett csapatos aréna harcom. Mármint ez majdnem csapatok elleni harc volt, mert az ellenfél csapat egyik tagja már a harcelején elveszett. Mindenesetre, így is mókás volt a dolog számomra, még úgy is, hogy végül a partnerem és én kikaptunk. Viszont Asuka beígért egy sütizést, még a harc elején valahol. Már-már kezdtem, úgy gondolni, hogy elfelejtette és nem lesz végül semmi se ebből a sütizésből, mikor is jött nekem egy üzenet Asukától. Izgatottan olvastam az invitáló üzenetet. Édességek és tengerpart. Ez az egész még jobb is lesz mint vártam…Már csak egy apró problémát kell megoldanom. Be kell szereznem egy fürdőrucit, mert azom még nincsen. Persze előbb elmentem a levélben említett helyre, hisz hol máshol lenne a legegyszerűbb fürdőruhát beszerezni, mint a strand környékén. Mármint ebben reménykedem. Egy bő félóra alatt sikerült is megvennem azt amit szerettem volna, majd gyorsan magamra is kaptam most már rendben vagyok. Már csak meg kell keresnem a Pink Ladyt. Kis nézelődés és mászkálás utána meg is leletem az üzenetben említett rózsaszín napernyőt és már oda is libbentem Asuhoz.
-Szia!
Többet nem is nagyon volt időm szólni, mert már le is lettem támadva egy hatalmas kehely fagyival.
-Öhhmm…Bocsi…Kicsit sokáig tartott megvennem a bikinim. De olyan sokat azért még nem késtem, ugye? Még a fagyi se olvadt el ^^” – megkóstolom a fagylaltot – Nem vészes, sőt kifejezetten finom. :3
Lehuppanok és neki kezdek ténylegesen is a fagyizásnak, bár ez kissé hatalmas adag. Nem hiszem, hogy mindent megfogom bírni enni.
-A napsütést én is szeretem. A tengert még nem tudom, még sose jártam tengerparton kint és itt is csak most először járok errefelé…Allergiás vagy a tengervízre? Ilyenről se hallottam még eddig.
Lassan eszem azt a hideg édességet amit kaptam. Közben Asu visszatért egy tetszetős kagylóhéjjal a kezében.
-Tényleg elég szép. *-* De hallottam olyan csigaházakról is, amikbe ha nincs lakó, akkor vissza lehet benne hallani a tenger morajlását. Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy tényleg igaz e a dolog vagy csak mese. – a hangomon egyre jobban lehet hallani a gyermeki lelkesedést és végül, ha már a kagylóknál és csigaházaknál tartunk, akkor miért is ne gyűjtenénk párat, úgy is olyan szépek mind – Mi lenne, ha neki állnánk kagylókat és csigaházakat gyűjteni?
Robbant ki belőlem hatalmas lelkesedéssel a kérdés, ami gyorsan átment egy kisebb zavarba.
-Mármint, ha te már nem találtál ki valami mást…Meg…meg még előbb befejezem a fagyimat, hogy ne menjen kárba és olvadjon el, míg mással foglalkozunk…

by **Asuka** Hétf. Aug. 31 2015, 17:44

Elmondhatom magamról, hogy olyan körökben mozgok, ahol nem maradnak rejtve a vörös indikátoros játékosok. Miu azonban számomra totál ismeretlen, éppen ezért akartam találkozni vele még minél hamarabb. Egyébként kedves lánynak tűnt, még ha engem nem is ez érdekel igazán. De nem bökhetem oda neki a kérdést csak úgy, mindennemű előzetes ismerkedés nélkül, hogy te, figyuzz már, neked mitől piros a Simses karakterkijelölő ikonod? Rolling Eyes

Szóval mindenképpen találkozni akartam vele, erre pedig mi lett volna jobb helyszín a tengerpartnál? *-* Mindig is imádtam a tengert, még ha ritkán is sikerült eljutnom igazi strandra. Pedig kifejezetten chilles dolog a dögös úszómesterek kockahasát bámulni a napfényben.
Úszómester itt ugyan nincs, de fagylalt még éppen akad. :3 Miu érkezésével leveszem a fejemről a nyári kalapot, és lerakom magam mellé, hogy ezután biztonságban tudjam fagylalttal traktálni. A kehely olyan jól néz ki, ha nem lenne finom is, akkor Aincrad elleni bűncselekmény lenne megenni. Persze, nem a kelyhet, hanem ami benne van. A sok szirup meg színes csokidrazsé teszi azt a csodát, amitől sokkal, de sokkal finomabb, mint egy közönséges fagylalt. :3 Még az extrém ízűeket is szeretem, például az algásat, de ahhoz most nem volt kedvem. Valamiért kevesen vannak oda itt ezekért az ízekért, pedig ez egy japán játék, és japánok vagyunk, legalábbis eddig azt hittem. Suspect

- Ugyan, semmi baj. :3 Legalább olyat találtál, ami tetszik is? *-* - természetes, hogy megnézem magamnak, milyen bikinit választott. Mindig megnézem mások ruháját. Ha pedig nem áll jól nekik, néha azt is megmondom. >.>
- Az csak mese... - végighallgatom, amit a kagylókról mond. Sokan csinálják azt, hogy a fülükhez tartják az ilyen kiürült kagylóhéjakat, és azt hiszik, hogy a tengert hallják. Amikor kicsi voltam, akkor engem is sokat hülyítettek vele.
- Valójában csak egy egyszerű fizikai jelenségről van szó. A kagyló hangerősítőként működik, és meghallod azokat a halk hangokat, amiket szabad füllel egyébként nem hallanál... Például a tested zajait, meg a levegő vibrálását. Csak egy rezonátor. - tárgyilagos kijelentésem közepette nézegetem a talált kagylót.
- Hümm... szerintem a saoban például nem is működne. ^^ Itt nem működik se a biológia, se a fizika. >.> - leteszem a kagylót magam mellé, és inkább a fagyival kezdek el foglalkozni. Belemártom a kiskanalat a csokiszirupba, és egy darabka, epres-csokis nyalánkságot kanalazok fel vele. Guszta. *w*
- Deeee tényleg gyűjthetnénk kagylókat! *-* Ez sajna pici... de ha találunk egy nagyot, ki kell próbálnunk. - a lelkesedés azért nem marad el, bármennyire is összetörtem most pár olvasó gyerekkorát azzal, hogy ezt a jelenséget megmagyaráztam. Razz

by **Danee** Pént. Feb. 05 2016, 14:42

--- Noxy ---

Gondoltam leugrom kicsit úszkálni a szikrázó napsütésbe, egyenest a negyedik szinten jól ismert Narancs partra, lubickolok majd egy hatalmasat a hűsítő vízben, ha már nagyon melegem lesz az isteni napozástól
Ja, ja! Remek lesz - gondoltam én - csak lazulok a kellemesen meleg homokfövenyen, élvezem a drága jó semmit tevést, és csak azért könyökölök majd fel időnként, hogy két formás nő fenék megbámulása közben keverjek magamnak valami remek kis szomjoltó koktélt.

Na igen. Ez volt a terv.
De...
De sajnos elég csúf idő fogadott, szürke felhőket zavart a szél odafent, alig akadt egy-két percre némi napsütés, a víz se esett igazán jól, így hogy nem volt időm se lehetőségem kicsit süttetni a hátam, hogy majd a habok közt hűlhessek le.
Csak tébláboltam, elkámpicsorodva a hűvös homokban gázolva és azon gondolkoztam, hogy vajon mi a fenéért nem fordultam még vissza a teleportkapuhoz, és miért várom itt a csodát, hogy újra a megálmodott strandidőt élvezhessem

Aztán feltűnt, hogy az öblöcske két oldalán, mélyen a vízbe benyúló sziklaszírteken egy egész kis regimentnyi emberke kushad kempingszékekben, üdítőt kortyolgatva, halkan susmogva egymás között.

És persze a lényeg: Pecáztak!
Mindegyik keze ügyében ott volt egy vagy két pecabot kiveszítve, a tartókon pihentetve, a damil végén pedig, ahogy nagy hunyorogva ki tudtam venni, messze-messze bent a vízben egy-egy úszó himbálódzott a víz tetején.
Na mondom: ezek őrültek. Lejönni ide, a strandparadicsomba, horgászni! Megáll az eszem.
De csak közelebb sétáltam, sőt, végigcaplattam a hátuk mögött. Hát volt itt mindenféle korosztály és nem képviseltje, mintha nem is öregurak és megfáradt középkorúak sportja lenne amúgy.
- Milyen a fogás? - kérdeztem az egyiküket.
- Jó, jó, príma, pont erre az időre vártunk - hangzott a válasz.
Végül hogy hogynem én is lehuppantam és leporoltam a inventoryból elúhűzott tákolmányom, amit időnként megátalkodott módon pecabotnak is merek nevezni.
Behajítottam hát én is a csalit és vártam, mi akad a horogra, közben lestem, hátha erre vetődik valami új arc.

by **Noxy** Hétf. Feb. 08 2016, 18:29

//Danee

Negyedik szint, Narancspart.
Ahhoz képest, hogy tél van, itt a hangulat nagyon Hawaii-szinten teng. Minden olyan trópusi, olyan színes, olyan remek.
Csak két probléma volt: az első, hogy az idő olyan borongós volt, mint a borús kedvű jóembereké, és persze nekem se volt éppenséggel túl jó hangulatom. A másik probléma meg az, hogy én vagyok itt a kukktojás a sötét stílusú megjelenésemmel. Habár most nem fedtem el magad a köpenyem és a csuklyám rejtekébe, hanem szabadon, lazán mászkáltam a környéken, hogy megismerjem azt.
Ha napos lenne az idő, és melegebb is, akkor bizonyára igen nagy dinóm-dánom lenne itt télen és nyáron, tavasszal és ősszel. Ugyanolyan örök nyár lehetne itt, mint Hawaii-n. Eszembe jutott egy magyar dal:

Nyár van, alig fürdőruhában
Égetem magam a napon
Nyár van, terepszínű világban
Feltűnő vagyok, tudom

Itt a party igen itt a nyár
A szerelempart csak minket vár
A tenger meleg, a sátor nagy
És megkaphatsz, ha bátor vagy
A kempingágyamon Balatonszárszón
Összebújhatunk, több, mint százszor

Dom dom digidom
A szívem nem adom

Egy hálózsák alatt úgysem férsz el
Bújjunk össze gyere inkább kétszer

Dom dom digidom
A szívem nem adom

És ha lesben áll egy cápa (ah ah)
Áldozatra várva
Szinte felfal a szemével
Mi legyen?

Refr.:
Valahol messze délen
Örökös napsütésben
Szirén énekemmel
Elkábítom
Valahol egész délen
A szerelem tengerében
Én is megfürödnék
Elárulom

De én bizony nem vagyok az a fürdőruciban pózolgató típus, sokkal inkább vadászni és halászni szeretek. De ha már erről van szó, akkor talán horgászni is kéne. Miért is ne? Mióta kiderült, hogy bugom volt, és azt kijavították, kong a trófea-zónám az ürességtől, két bestia híján.
Rögtön nekiláttam keresni egy helyet, ahol a legnagyobb az esélye annak, hogy ki tudok fogni finom halacskát. Hamar találtam is egy partszakaszt, ám már volt ott pár pecázó alak. Egyedül csendes, de a Szöszi óta már többnyire értékesebb számomra, ha van egy-két fős társaságom (határon belül), akikkel el tudom ütni az időt, és kibeszélni a múltban történteket és tapasztalatainkat. Le is battyogtam a kis társasághoz.
- Jó napot - köszöntem, majd lehuppantam az egyikük (Danee) mellé, majd kikészítettem a pecabotomat. A csalim szép ívben a fejem felett beröppent a vízbe, mint egy szitakötő, ami kecses kamikaze-t hajt véghez.

by **Danee** Szomb. Feb. 20 2016, 15:25

A horgászás unalmas.
Bármennyire is szerettem volna bebizonyítani magamnak az ellenkezőjét, az elmúlt percek, amik leginkább óráknak tűntek csak erről erősítettek meg.
Ülni.
Figyelni.
Inni.
Lehetőleg nem lármázni.
Horgászatról beszélni. Rém unalmas. Kit érdekel, milyen nagy halat fogtál legutóbb?!!!
De azért igyekeztem jó pofát vágni, ha végre valakivel tudtam egy pár szót beszélgetni, mert akármilyen láma is a téma, még az is jobb mint csendben gubbasztani és hülye vizet figyelni.
Én persze nem nagyon kérkedhettem ilyesfajta eredményekkel, az a pár horgász akcióm Miuval meg még pár ismerősömmel, nos...
Nem hozott túlzottan nagy sikert.
Hiszen tudjuk: a bakancs meg a zokni nem számít halnak igazán. Még ha ez a fura rendszer oda is számítja őket, ha a vízből pecázom ki.
Na és persze a tintahal, a hínárról ne is beszéljünk.
Jut eszembe hínár, Hinari vajon mit csinálhat most? Vajon horgászott már ő is itt Aincradban?
És ha igen, vajon akadt már a horgára hínár?
És nevezték már emiatt Hínárinak?
Na mindegy, megint elkalandoztam valami abszurd irányba.
De hát ha itt minden dög unalom!
Mindjárt szedem magam és hazamegyek, mert nem igaz, ami itt megy.
Ráadásul még lányok se nagyon vannak a környéken, az is mind a pasijával jött ki, ha jól látom.
Eh
Épp forgatom a fejem körbe-körbe, mert már elegem lett az egyhelyben üléstől, s az iménti fogás óta semmi sem jött még, amikor...
... egyszer csak ...
... megláttam ...
Egy nőőőőő! Fiatal, egész szemrevaló.
Történetesen le se tudtam venni a szemem róla.
Mondjuk nem azért mert, annyira kihívóan öltözködött volna.
Épp ellenkezőleg.
Egy kissé darkos a csajszi.
Vajon ilyen magába zárkozó? Lehet hogy punk?
Vagy rocker?
Vagy Triniti cosplayben van, csak szemüveg nélkül?
- Oh, hello - böktem ki zavaromban
Azt hittem majd szépen tovább sétál, ahogy azt várni lehetne, meg ahogy a többiek is, akik pasival voltak.
Erre ő ...
Megáll mellettem
Leüll.
És kipakol.
Én meg árgus szemmekkel nézem, mit művel:
Most komoly, hogy IDE ült? MELLÉM?
- Csak nem horgászol te is? - tettem fel a kérdések kérdését.
Barom! Minek kérdezed, mikor a napnál is világosabb.
Sőt, már be is dobta a horgot.
Üm. Gyakorlottnak tűnik.
- Gyakorlottnak tűnsz - mondtam ki hallhatóan is a gondolatom. Aztán a szám elé rántottam a kezem, ahogy meghalottam a saját szavaimat
- Mármint, gyakran jársz ide?

by **Noxy** Szer. Feb. 24 2016, 18:39

Horgászkodás. Mily békés és nyugalmas, de van, amikor egy jó csevej jobbá teszi a hangulatot. Nem kellett erre sokáig várni, a fiatalabb srác mellettem megszólított. Megérdeklődte, hogy gyakran járok-e ide. Habár meg is jegyezte, hogy gyakoroltnak tűnök. Na igen, gyakorolt vagyok, ezt pedig a harmadik jártasságaim fejlesztésének köszönhetem, de a bűvészkedést is még gyakorolnom kell, akárcsak a főzöcskézést, ami persze nem az én erőssáégem még a valóságban sem.
- Először vagyok itt - feleltem a kérdésre. - De igen, valóban gyakorolt vagyok, mert sokat szoktam vadászni és horgászni, csak sajnos rengeteg zsákmányom odaveszett egy bug miatt, így újra kell kezdenem mindent. De szerencsére eme jártasságom szintje nem apadt, csak növekszik szépen, ahogy szeretném, hehe...
Megeresztettem egy könnyed kis halk kuncogást. A horgászbotomat kicsit felhúztam abban reménykedve, hogy tán fogásom van, de kiderült, hogy semmi sem harapott a horogra, még maga a halál sem. Kissé csalódottan dobtam vissza a csalis horgászzsinórt.
- Na és te? Először vagy itt, vagy gyakran jársz ide? Szoktál vadászkodni? - érdeklődtem meg a mellettem ülő sráctól. Látszólag kissé feszültnek érzi magát. Biztos azért, mert talán ritka eset nála, hogy lányokkal találkozik, vagy ilyesmi. Esetleg tetszem neki, vagy valami. De ilegalább nem egy félnótással van dolgom: Yuichi óta ez az első ilyen normális srác a közelemben.
De nem csodálkoznék én semmin. Különben is egy ilyen jópofa srácot szívesen látnék a közelemben. Máféle pofájú srácokat meg minél messzebb tőlem, néhány monoklival a képében. Kár, hogy ilyesmit nem lehet hagyni ebben a rohadt játékban.
- A nevem Noxy, csak simán - nyújtottam feléje a jobb kezemet kézfogásra. - Kardforgató vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. Kérsz egy kis itókát, hogy hangulatosabban teljen a horgászat? Remélem, jobban bírod az alkoholt.

by **Danee** Szomb. Feb. 27 2016, 13:24

Kifogtam az imént, kedves olvasó, ha nem figyelted volna a kezemet: egy zoknit. Igen azt. A ritka és veszedelmes zoknik legocsmányabbikát, az iszamos, bűzös és sáros terepszínű vastagzoknit. Vissza is dobtam gyorsan sunyiban, míg a szomszédaim meg nem pillantják, milyen gyászos első kapásra leletem, had ázzon a lelkem még egy picit itt a vízben, hátha másnak is "szerencséje" lesz hozzá.

No de visszatérve a jelenhez.
Nos ...

- Aham - bólogattam aprókat a szavait hallgatva, bár a bugos történet hallatán kicsit megemelkedett a szemöldököm. Érdekes lett volna megtudni a részleteket, de nem akartam rögtön ilyen mélybe ereszkedni, ami a beszélgetés szintjét illeti, had ringatózzunk tunyán kicsit még a semmitmondó közhelyek pocsolyájának felszínén.
Viszont a könnyed vidámsága némiképp szívderítő hatással volt rám, és a kezdeti fásultság, amit a tagjaimban és a homlokom ráncai közt éreztem elnehezülni eleddig, most szépen kezdett feloldódni
- Én már sokszor jártam errefelé. Ha nem is nevezhetem még a törzshelyemnek, azért mondhatjuk, hogy a nagy kedvenceim közé tartozik, ha kikapcsolódásról van szó - igyekeztem megfelelni a feltűnedező elvárásoknak. Ugyanis, ha már az elején a különbségeket és a negatívumokat láttatja az ember a beszélgetőpartnere felé, akkor annak a társalgásnak csak hamar vég fog szakadni.
- Mondjuk, horgászni elösször jöttem ide. Nem is tudtam, hogy ilyet is szoktak itt, én általában akkor jövök, ha jó az idő, tudod: strandolni, búvárkodni, napozni, egyszóval a könnyed kikapcsolódás jegyében, no meg felfrissülni.
- De ez most egy ilyen nap - néztem fel a borongós égre - A horgászás is megteszi, ha már a strandidőnek annyi
- Amúgy igen, vadászgatni is eljárok hébe-hóba
Jön egy kéznyújtás, meg bemutatkozás, és ahogy azt illik finoman megrázom a női kezecskét, majd én is kibököm a magam nevét:
- Danee. Én is örülök. Korábban én is kardforgató voltam. Most már pajzsot is cipelek magammal
- Persze, mid van? - kicsit meglepő számomra a kérdés, de csak mert magam is amolyan ital-készítő amatőr vagyok, így hát kíváncsivá tett, mivel is rukkol elő

by **Blue-Eyes** Szer. Jún. 15 2016, 10:05

//Shu//

A levélváltások után ebben a helyszínben állapodtam meg Shuval és sárkányával. Nem az első szinten van, mint korábbi találkozásunk színhelyei, ugyanakkor nem is egy város közepén, ahol bárki hallhat minket. Egy egyszerű, ám szép part, bár én inkább a narancsligetben pihentetem tagjaim, várva, hogy a páros rám találjon. Nem szívesen megyek a víz közelébe, elvégre ilyenkor ott van a legtöbb ember. Jobb itt, távolabb a lármásoktól. Némi ajándékkal is készültem leendő társaságomnak. Nem sok, sőt, azt sem tudom valójában, hogy szeretik-e, de talán jól esik majd nekik a nálam lévő fagyi. Tízféle van az eszköztáramban, abból csak találnak kedvükre valót. A maradékot pedig el is vihetik, tekintve, hogy nem rajongok az édességekért. Fagyit is csak olyat eszem, ami kesernyésebb, mint például a joghurtos, vagy a citromos, esetleg valami más savanyú gyümölcsös. Azt sem sűrűn. Ha nincs Shu és a kávé, akkor eszembe sem jutott volna venni. Így viszont azóta, hogy megkaptam tőle a zsákokat, azon töröm az agyam, hogy hogy lehetne ezt viszonozni. Ennél több nem jutott az eszembe. Nem vagyok nagy mester az ajándékozások terén. Meg úgy semmi társasági akármi terén, hacsak nem olyasvalamiről van szó, mint a régi partik, amiket a nagyapám házában ejtettek meg. Akkor sem volt más dolgom, mint zongorázni, mosolyogni, meg beszélgetni a bátyámmal és néhány kedves ismerősömmel. Németországban. Nem Japánban, vagy egy játékban.
Visszatérve a jelenbe... A fák árnyéka kellemes hűvöst ad a kinti melegben. Ideális idő a fürdőzésre, már ha tölteném ilyesmivel az időmet. Nem töltöm. Még csak horgászni sem horgászom, így marad a narancsosban való pihenés, míg várom a többieket. Aztán azon gondolkodom, hogy jó ötlet volt-e ez az egész. A végén még megint előállnak valamivel, amivel próbálnak megtörni, vagy tudom is én mi. Múltkor is kifogtak rajtam. Túl könnyen. Az az alattomos sárkány... Még, hogy úgy hálálom meg, ha velük eszem... Az egész nem volt több egy csapdánál. A gond csak az, hogy ha megint előállnak egyel, akkor kiderül, hogy önszántamból sétáltam bele. Csak úgy, mint legutóbb.

by **Shukaku** Szer. Jún. 15 2016, 10:25

Türelem, rózsát terem. Már egész sok rózsa volt a kertben, és ráadásul mostanában volt a fő virágzásuk is, május végén, június elején. Ugyan nem ez győzte meg Shut arról, hogy szót fogadva a sárkánynak ne keressen téged, de talán ez is szerepet játszott a temérdek tennivaló mellett. Sok volt mostanában a nyári eső a szafari területén, ami eléggé megnehezítette a kikapcsolódásukat, és ha a rendszer nem tisztította volna meg automatikusan az idomár ruháját, vagy a sárkány tollazatát, akkor mindig kismalacként érkeztek volna a céhbe... szóval nagyon jól jött most a napsütéses negyedik szint ajánlása. Shu egyrészt örült annak, hogy kidugod az orrodat az erdőből, vagy az első szintről, azt azonban furcsállotta, hogy azonnal egy ennyire zsúfolt helyet választasz. A part ebben a jó időben hemzseg az emberektől, ők pedig úgy tudták, hogy nem éppen társasági lény hírében állsz. Mindenesetre készültek fürdőruhával, és a teleportkapunál is nyári öltözetben jelentek meg... vagyis csak Shu, hiszen Timi megint csak a szalagját és a nyerget viselte, mint mindig. Kellett egy kis idő, míg a nyomodra bukkantak, ám gyorsan összerakták, hogy valami félreeső helyen kell keresni téged, és mi lenne erre alkalmasabb, mint a narancs liget. Arra, hogy beérjenek a gyümölcsök még várni kellett egy picit, és már virágok sem voltak a fákon, szóval nem volt olyan szép, mint a rózsakert, ha te azonban itt akartál találkozni, akkor ide mentek el érted. Timidus gyalogosan érkezett, a nyeregben a lánnyal, de csak féloldalasan, lábait a sárkány oldala mellett lelógatva, és már messziről integetett neked. Amikor odaértek, Timi először meghajolt, majd leült, Shu pedig csak lejjebb csusszant, hogy a földre kerülve hátát a barátjának vethesse. Nem akart kényelmetlen helyzetbe hozni, te talán nem toleráltad volna az azonnali ölelkezést, a kézfogást pedig rühellte, így csak intve és szóban köszöntött.
-Halihó! Itt is vagyunk! Szép helyet találtál nekünk, köszönjük szépen a meghívást.

by **Blue-Eyes** Szer. Jún. 15 2016, 10:51

Nem tart sokáig észrevennem a közeledőket. Már csak azért sem, mert lényegében ők az egyedüliek, akik erre tartanak. Pontosak, mint ahogy az elvárható olyanoktól, akik maguk sem tolerálják a késést. Legalábbis Timi biztosan nem, ebből kifolyólag pedig nyilvánvaló, hogy az idomár sem késik, ha a sárkánnyal együtt megy valahová. Az integetésre én is intek egyet feléjük, hogy lássák, tényleg én vagyok az. Nem kelek fel, csupán valamivel jobban felülök, mikor ideérnek, tekintve, hogy ők is hamar kényelembe helyezik magukat.
- Sziasztok! Én köszönöm, hogy eljöttetek! Gondoltam ez a hely megteszi, csak hogy ne mindig az első szinten találkozzunk - jegyzem meg.
Nem mintha minden időmet azon a szinten tölteném. Akkor aligha fejlődnék bármit is. Most, hogy itt vannak, kissé zavartnak érzem magam. Ez már a harmadik alkalom. Amióta a társam meghalt, még egyetlen személlyel sem találkoztam ennyiszer szándékosan, márpedig az utóbbi kettő az volt. Én kértem a segítségüket, ők pedig jöttek. Mintha valami bajba jutott állat lennék. Nem, ez nemigazán a megfelelő hasonlat! Vagy mégis? Mindegy! Most nem ezzel kell foglalkoznunk, sokkal inkább azzal, amiért ide hívtam őket, vagy egyáltalán találkozni akartam velük.
- Múltkor nem volt alkalmunk átbeszélni, hogy miket hibáztam - térek máris a lényegre, nem húzva az időt.
Igen, tudom, hogy miattam nem volt rá idő, tekintve, hogy tőlük minden bizonnyal maradhattam volna még. Én vagyok az, aki hosszabb távon nem bír megmaradni egy társaságban, mert amint valamiféle egyszerűbb beszélgetés felé terelnék a témát... Na meg át akartam magam is gondolni a történteket, hátha rájövök valamire, de mindig arra jutottam, hogy jól döntöttem. A tőlem telhető legjobban, ami aligha csoda, tekintve, hogy nem hallottam a másik szemszögéből. Nem nyitották fel a szemem, nem világítottak rá olyanokra, amik "harc" közben történtek, vagy lehettek volna máshol. Amint komolyabban belelendültünk, Timi lényegében elnémult, ami érthető is. Egyszerűbb később megvitatni, most pedig ezért vagyunk itt. Ó, igen, meg másért is.
- Jut eszembe... - motyogom magam elé, aztán lehívom az inventorymat, hogy előkerítsem belőle a fagyit.
Van itt hagyományos csoki, vanília, puncs, citrom, csak hogy én is tudjak belőle enni, meg még másik hatféle. Néhány tölcsért meg kanalat is előszedek, ha akarnak lapátolnak a tölcsérbe, ha nem, hát egyszerűen kanalazhatják is, engem az sem zavar.
- Ha szeretitek, kérlek, vegyetek! Ilyen melegben ez volt az egyetlen, ami eszembe jutott, köszönetül a kávéért - mosolyodom el, még mindig kicsit zavartan.
Remélem nem lőttem ezzel nagyon mellé. Ha igen, hát majd megkérdezem, hogy mit szeretnek a fagyi helyett.

by Ajánlott tartalom