Mashava City

Csak felvonom a szemöldököm retina védés itt? Ugyan minek? Valami új intem lenne, ami egy update érkezett? Jah persze elfelejtettem nincs olyasmi, akkor csak most fedezték fel?
Hát amúgy is kifog derülni talán, amikor bókol meg fogom csuklóm és lesütöm a szemem.
- Nem is olyan csinos.
Motyogom a földet bámulva, amikor harcot emleget a spancim felcsillan a szemem.
- Hé, hé mutasak valami szuper cuccot?
Meg sem várom a válaszokat, hatamról a hentes eltűnik elpixelezödve. Inventorimban kötött ki. Míg szabad kezemmel matattam, amit most ki nyújtok. Egy elégé méretes fegyver jelenik meg benne, külsejű és említett nagy Ságának látványa fenyegető és illesztő is lehet. Pedig csak egy igencsak nagy méretű kétkezes fejsze. Aminek a nyele hangosan koppanva ér földet felverve a környék csendjét. Oh azt nem mondtam arany színben játszik az egész.
- Tá tá ta dammmm
Kicsit kifigurázza, amit mondtam, nem zavar annyira nem megjegyzést tegye krá vagy kimutassam. Az új fegyverem, aminek létezéséröl Chakna nem tudott könnyeden felemelve héjéra helyeztem. Persze még jó nem tudta, ott azon a helyen akadtomra.
- Chakchi nem... undok….
Bántotta, még ha csak hülyéskedésből is és nem volt komoly. Egyenesen támadásnak véltem a dolgot, ha most testel rendelkezne akármi is meg történhetne kettőnk közt. Bekell váljam utóbbi időben mintha elgurult volna egy kerekem, na jó talán több mint egy. A szemüveg rám kerül, de már most nem stimmel valami. Chakna hozzám ér talán érezheti finom reszketést. Új képek villának fel, de megpróbálok uralkodni rajta. Az nem sikerül, amikor a szőkeség rám veti magát és meg akar illeszteni. Fejemhez kapva fal hoz tántorodok és lábaim kisé megrogynak.
- Lizi?
Suttogom halkan, meg dörzsölöm szemeim és összeszedem magam. Ép eleget látott nővérem abból, gyenge vagyok és nem akarom aggódjon.
- Én örülnék neki, pont, mint régen. Remélem most nem leszek béna és nem esek le a székről.
Arcomra mosolyt erőltetek és Chakna kezére pillantok, amiben a nagy kardot tartja. Amit én kitartóan böködtem és halottam közben a lány hangját, aki nagyon is ismer engem.

Elnevetem magam Sei reakcijára. Tényleg ez ragadta meg leginkább abból, amit Kagura mondott? Hogy csinosnak nevezte a kezét?
- Gyönyör...-
- Cool - szakít félbe Kagura - Mondjuk a penetrátor menőbb. Ugye Apci? -
- De, undok. Elhanyagol, és lassú, és nem is figyel rám. Feljelentem Streánál, aztán majd megnézheti magát - húzza fel az orrát Kagura. Legalábbis a hangszínéből úgy tűnik.
Viszont az, hogy a szemüveget ráteszem a lány fejére, nem egészen azt a hatást éri el, mint amire számítottam. Sei megtántorodik, nekem pedig meg kell tartanom, hogy el ne essen. Aggódva figyelem, és az én arcomról is eltűnik a vidámság, ahogy kimondja azt a nevet...
Nem mondok semmit, csak szorosan magamhoz ölelem a hugocskámat.
- Gyönyörű... Boss, vigyél innen, ezek mindketten megfeledkeznek rólam... - toporog Kagura, mire én felocsúdok, és indítványozom a forrócsokizást.
Előtte viszont...
- Kagura, ne haragudj kérlek, szeretnék kicsit kettesben beszélni Seishinnel - kérek bocsánatot a szőkeségtől
- TUDTAM! Nem szerettek! Zavarjatok csak el, nem is kelletek nekem - fakad ki a lány, mire elhúzom a szám
- Sajnálom... - mondom, és előbb a hentest, majd pedig a napszemüveget is elteszem az inventoryba. Tényleg sajnálom, de Liese nevének említése után... Nem igazán bírnám Kagura csacsogását, miközben beszélgetünk.
Majdnem kiszalad a számon a kérdés a forrócsokizó hely felé menet, hogy mikor találkozott utoljára Liesesel... De még időben eszembe jut, hogy valószínűleg azt sem tudná megmondani kicsoda...
- Liesezel nagyon jól megértettétek egymást - jegyzem meg, nem nézve rá. Megint rám tört a szörnyű érzés... Sei előkerült... Liese sosem fog... És ki tudja, talán ha jobban figyeltem volna... Ha többet lettem volna vele... Ha gyakrabban néztem volna a térképen hogy merre jár... Ha..
Talán megmenthettem volna, és akkor nem kellene úgy a másik testvéremmé fogadott lány szemébe néznem úgy, hogy nekem kell megmondani, hogy a lány, akiről a visszatérő emlékeiből előbb utóbb biztosan ki fog derülni, hogy nagyon fontos volt neki, már nem fog előkerülni, soha...
- Jól sejtem, hogy fahéjas forrócsokit kérsz? - kérdezem, hogy eltereljem a gondolataimat erőltetett mosollyal nézve Seire.

- Ne haragudjatok, néha. ez ez csak úgy jön.
Céloztam az előbbi jelenetre, és már talán világos nem testileg van bajom. Valami a fejemben nagyon el szállt, messzi vizekre hajózót nyaralni.
-Néha furcsa álmok gyötörnek... emlékek talán. Máskor pedig arra rémülten ébredek sikítva nyúlok valami vagy valaki után, de sose érem el.
Meg ütögetem a fejem és elmosolyodom Chaknát ölelve fél kezel.
- Kicsit káoszán ide bent azt hiszem. Hmm meg érti majd kárpótoljuk később.
A csoki és fahéj valami mágikus ital. Szemem felcsillan ázónál, jelezve menyire is szeretném ízlelni és mancsaim közé kaparintani. Oh igen szinte már érzem is a nyelvemmel a szuper ízt.
Valamin erősen gondolkodom közben és vadul kutatok a tárgyaim közt. Oh bégre meg is van!
- Áhá!
Kiáltok fel és elveszek pár kristályt majd egyiket meg nyitom. Egy kép jön elő belőlé, ahol én és nővérem vagyunk egy cukrászdában. Rajtam egy maszk van, ami szinte eltakarja egész arcom.
- Erre a pillanatra emlékszem, majd nem leestem a székről.
Utána másikat vettem elő, de Oh jaj meg se nyitottam volna inkább. Egy igazi szőkeség telt igencsak csábitó idomokkal. Persze én voltam rajta ahogy félre érthetetlen módon ölelem ő pedig simogat. Félre érthetetlen számomra annyit tesz mi ketten nagyon is bensőséges kapcsolatban álltunk egymásal. Hiszen ott van a hentes is kép sarkában.
Fel sikkantok a képet, ami kínos számomra gyors eltüntetem. Hisz a tekintetem rajta annyira tele van a szőke felé sugárzót szerelemmel az már durva. Én pedig olyan vörös leszek olyan vörös szín talán nem is létezik.
- Folyton okét kutatom azóta... de most végre meg találtalak és fahéjazunk együtt!
Mosolygok még mindig vörösen, mert szégyelltem magam kisé.

Mosolyogva megsimogattam Sei fejét.
- Nem kell bocsánatot kérned. - mondtam. Remélem, hogy rendbe jön majd, ha az emlékei a helyükre kerülnek... Mert biztos vagyok benne, hogy megvannak, csak... Valami hiba történt a rendszerben... 
Közben egy pillanatra sem engedtem ki az ölelésből.
-Nem hiszem, hogy megérti, de abban biztos vagyok, hogy sokáig nem fog haragudni - jegyeztem meg végül mégiscsak ellépve, hogy haladhassunk a fagyizó felé. Legálább is remélem, hogy nem fog annyira haragudni, hogy ne tudjam valamivel kiengesztelni..
Szélesedő mosollyal figyelem, és hallgatom, ahogy a kristályokat előveszi, és magyaráz. Igen, azt hiszem az egy olyan pillanat volt, amit nem felejtünk el egyhamar... Örülök neki, hogy emlékszik.
- Igen, én is emlékszem - mosolyogtam rá szélesen.
Aztán a következő képet és az arcát látva majdnem elnevettem magam. A húgom annyira cuki... Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi történhetett, hogy Nia így maga mellé vette, ő pedig teljesen belehabarodott a szőkeségbe... Majd egyszer talán elmeséli... Vagy majd megkérdezem Kagurát... Az előbbi jobb ötletnek tűnik.
- Megtaláltál - mosolyogtam rá, közben megint megsimogatva a fejét. - És azt hiszem a forró csokit is megtaláltuk - mutatok a kellemes emlékeket idéző forrócsokizó felé. - Nyugodtan válassz helyet, ahova leülhetünk - bíztatom, picit meg is tolva a bejárat felé, én pedig mosolyogva sétálok utána. Legalábbis amíg eszembe nem jut megint, hogy talán valahogy nekem kell majd elmondani neki, hogy hiába kerestem Lieset, nem találtam meg őt sehol, a neve és a monument of life pedig arról tanúskodik, hogy már semmi esély rá, hogy valaha megtaláljam.
Megrázom a fejem, és leülök oda, ahova Sei is.
- Elmeséled merre jártál? - kérdezem meg a lányt. Kíváncsi vagyok, mire emlékszik, hátha rájövök mi történt vele...

-Ohhh
Csak ennyi hagyja el a szám és mosolygok ölelésbe burkolódzva teljesen. Minden gondom elszállta és most úgy érzem biztonságban vagyok. Olyan ember kezei közt, akire mindenem rábízhatom és akiért mindenem feladnám. Ez az érzés lenne a testvéri szeretet?
- Remélem, nem haragszik majd nagyon. Majd elmegyünk hármasban valami szép helyre ohh tudom is. Úgy emlékszem van egy hely Virág mező, az egy jó hely azt hiszem.
Bólogatok és helyesellek saját magamnak, kész téboly mi? Sajnos közben már nem ölelödök, de nem baj tartogatni kell máskora is a jobból.
A kristályok után, szóval azután, hogy lebuktam elég csúnyán. Miért is buktam le és miért érzem ezt kínosnak?
- igen meg végre....
Motyogom halkan még mindig rák vörös arccal. mi közben előre teszek egy lépést. mentem volna magam is igy jobb volt, hogy Chakna kicsit terelgetett befelé. Nem tudom miért, de jó érzés volt.
- Hiányzott ez az illat, egy városban sem volt pont ilyen.
Kicsit izgatottan mosolyogva futottam a kiszemelt hely felé. Fogalmam sem volt, hogy ösztönösen oda szaladtam, ahol régen ültünk. Ajkaim be harapva, mint egy kis cica néztem Chaknára és vártam az édeséget.
Amikor feltette a kérdést az izgalmam eltűnt, vagy is nagyon lecsökkent és elfordultam a pultot bámultam inkább. Kezem is meg kelet fognom a másokkal, idegeség vagy talán félelemtől remegni kezdtem.
- Sötét volt és kevesen voltunk, előtte sokan mentünk be azt hiszem.... futottunk és... és...meg haltak....
Meg ráztam a fejem és Chakna nyakában kötöttem ki. Arcom nyakához nyomtam és nagyon szorosan öleltem át magamhoz szorítva.

- Majd kiengeszteljük, ha megharagudott - válaszolok fáradt mosollyal. Ne haragudj Kagura... Szeretnék kicsit csendben gondolkodni, amihez Sei is lehet túl sok...
- Minden helynek más illata van - nevetem el magam, mert eszembe jut, hogy  az illatok milyen különlegessé tettek egy bizonyos napot. Furcsa... Eddig fájdalmas volt ez az emlék... most valahogy... csak melegséggel tölt el.
Mielőtt komolyabb témára tereltem a szót, persze leteszek egy bögrényi fahéjtól illatozó forrócsokit Sei elé. Számítok rá, hogy nem lesz könnyű, vagy azért, mert egyáltalán nem emlékszik, vagy azért, mert ami történt... az komolyan traumatizálta.
Nem tudom eldönteni melyikben reménykedem, ameddig meg nem láttam, ahogy a vidámság és a zavart lelkesedés elszáll belőle egy pillanat alatt.
Gondolkodás nélkül húzom közelebb a székemet és simogatom meg finoman a vállát. Azt hiszem... nagyon korán kérdeztem rá...
Nem mond sokat, de annyiból is egyértelmű, hogy valami szörnyűségbe keveredett, és úgy fest csak az istenek, vagy a sors, vagy tudja a fene micsoda gondviselésének köszönhető, hogy életben maradt.
Miközben félkarral szorosan magamhoz ölelem, ahogy hozzám bújik, a másik kezem ökölbe szorul. Ott kellett volna lennem. Segítenem kellett volna... Figyelnem kellett volna rá.
- Semmi baj. Mostmár biztonságban vagy. Itt vagyok - mondom neki, közben kiengedve az ökölbe szorított kezemet, és a haját simogatva megnyugtatón. Egyre erősebb a késztetés, hogy magammal vigyem a céhbe, és ne engedjem egyedül sehová. De... ezt nem tehetem meg.
Ahogy nézem és simogatom, megakad a szemem a feje fölött még mindig látható céhemblémán.
- Mond csak, emlékszel a céhtársaidra? - kérdezek rá, mert úgy gondolom ez lehet a köztes megoldás. A céhtársai biztosan figyelnek rá... Legalábbis remélem, ha már én nem lehetek ott mindig..

-Tudom is, hogy mivel...legalább is azt hiszem.
Motyogom halkan Chaknát ölelve, most ez nekem hatalmas dolog. Már, mint az ölelés és a közelsége. Apró mozdulat egy kis gesztus, még is nekem a világ maga. Igyekszek elszakadni az érzéstől a kepéktől, amik kínoznak. Valamelyest segít minden szava, ami olyan nyugtatóan hat lelkemre.
- Melletted mindig, pedig egyszer még egy ablakon is kilöktél. *
Elengedem és halványan elmosolyodom, kicsit erőltetett mosoly. Kezét fogom és mellkasomhoz érintem, ha hagyja.
- Azt hiszem végre értem, nem csak azt akartam tudni ki az a nő, akiről annyi emlékem van. Úgy érzem már valahol arra vágytam ne csak idebent legyen velem.
Kusza nagyon, amit mondtam, de neechan okos és tudja. Tudja arra célzok mindig itt van a szívemben. Talán az emlékek töredékei róla és másokról, na és persze az érzések, amik javát még most sem értem segítettek idáig.
Kérdésére meg rázom a fejem, nem nagyon vagy is kevés emlékem van róluk. Elvégre nem is találkoztam velük szinte egyszer sem.
- Emlékszem egy nagy macskára és egy kedves idomára. Egy lovagra, aki nagyon kedves volt velem azt hiszem. A lovag elég laza stílusú volt és neki is van egy kicsi cicája. Talán lehet el kellene ménem a céh házba?
A kérdést inkább magamnak tettem fel, bár mivel hangos volt igy lényegtelen csak magamnak szántam.
- Furcsa....
Szolok meg fogva a forró csokim és bele is kortyolok.
- Van egy emlékem, amit nem tudok hová tenni sehogy sem. Egy parkban állok, ahol rengeteg kő és felirat van. Az egyiket meg érintve meg ígérem, Miura Nana nevű lányra figyelek és vigyázok majd. Még is az az érzésem mintha még most is ő figyelne rám.
Ezt, mint tényt közlöm mi közben Chaknát figyelve ölelgetem a csokim.



* Küldetésre célzot mikor fogságba eset Neechanal. Ketrecbe zárta öket néhány vörös player.

- Akkor nem lesz nehéz dolgunk - kuncogok. A Sei jelenlétével felidéződő emlékek ellenére is boldog vagyok, hiszen előkerült. Csak a bűntudat mardos, amiért nem kerestem jobban.
- Hogy elmenekülhess... te meg buta módon a közelben maradtál - csóválom meg a fejemet, aztán egy pillanatra elkomorodik az arcom... Azóta sem tudtam meg pontosan, mi történt pontosan Takashival, és kik.       Voltak a felelősek - rajtam kívül - a haláláért. De biztos, hogy nem kockáztatám megint Sei biztonságát...
Könnybe lábad a szemem arra, amit mond, és újra megölelem.
- Csak szólnod kell, és ott termek melletted -  jelentem ki. Mindegy hova, mindegy mibe keveredik. Ott leszek, ha akarja.
Végül a céhét hozom fel azzal a meggyződéssel, hogy talán ott nagyobb biztonságban lesz, mint mellettem.
Chancery. Igen, ő tényleg kedves, nyugodtan bízom rá a húgomat. Unity... lovag... Danee lesz az. Fura szerzet, de én is. Kedvesnek mondanám. És erős, úgyhogy nem sok minden lehet, amitől nem tudja megvédeni Seit. Ha kettőjükre emlékszik az azt hiszem elég, a többieket majd megismeri... Eikit is beleértve.
- Jó lenne. Biztosan ők is aggódtak érted - bólintok a felvetésre.
Kíváncsian hallgatom az újabb felidéződő emléket. Park... rengeteg kő, és felirat... Óh... én is emlékszem erre a helyre... Azóta sem tudom, hogy hol található meg azon a vidmparkon kívül.. Meglepve pislogok egyet. Ezek szerint nem csak a nicknevemre emlékszik.
- Figyel réd, bizony -  mosolyodom el lágyan. -elvégre a nővéred - teszem hozzá kuncogva, összekócolva kicsit Sei haját. Látott vajon, amikor Takashi emlékművénél voltam? Biztosan mosolygott a túlvilágon, látva ezt az édes kis vadmacskát.

- Arra gondoltam, elvihetnénk egy onsenbe. Annak biztosan örülne, valahol van is egy azt nem tudod melyik szinten.
Vakargattam fejem gondolkodva igencsak erősen. Nem csak Engesztelés miatt, de egy másik találkozásra se lenne rossz egy kis fürdőzés. Utána finom hideg fahéjas tejet inni, én biztos azt innék. Neechan lehet vaníliását választaná, vagy ki tudja lehet át ragodra fahéj imádatim.
- Mert meg kell védenem, a testvérem. Szerintem ez igy van rendjén legalább is azt hiszem.
Ölelve lenni a legjobb, csak akkor, ha Chak chi ölelget. Neki szabad bármikor és bárhol. Nem tudom, mit is mondtam amiért könnyes a szeme. Talán rosszat mondtam, ugye nem? Mikor elenged kicsit kíváncsian kérdezek lesütött szemel.
- Ugye nem mondtam rosszat? A szemed könnyes, meg bántottalak?
Értetlenkedő cukiság kérdés level 30 na meg a cica szem is mellé K.O. azt hiszem nyertem.
Mondatára csak bólintok, jól esik, amit mond bár egy kicsit lehetetlen állitás. Ha ép több szint választ el minket, hogy tudna mellém ugrani segíteni? Oh várj nem igy értette, szolok neki... ohm már értem. Jól esik nagyon is, hogy komolyan gondolja, amit mondót. Látszik a szemein, a hangján és az arca is ezt súgja.
- Hát azt nem tudom, aggódtak vagy sem. Cica hmm, hogy is hívjak.... alvós neve volt.
Erős kattogás a fogas kerekeim közt, gondolkodok és próbálom kitalálni pat nevét, aki annyira tetszik nekem.
- Amikor alszol néha csak úgy jön ohm meg van Álom gazdája talán. Más is, azt nem tudom.
Válaszára felkapom a fejem és szemem kipattan. Csillog is talán hiszen Chakna tudja ki az, akit említettem. Jön a fel ismerés Neechan az amitól nagyon boldog lettem. A kócolásra reagálva arcom felfújom és igyekszek durcásan nézni.
- Nyaaaahhh
Szólalok meg halkan, mos majd fésülködhetek azért a síim jól eset. Fejem toltam keze irányába jelezve ne hagyja abba.

- Remekül hangzik - mosolyogtam Seire beleegyezően. Ránfér a pihenés, azt hiszem.
- Az a nővér dolga - mondtam komolyan. Nem hiányzik, hogy azért keveredjen veszélybe, mert engem próbál megvédeni... Magamtól is rendben lettem volna, és bár nem azon múlt, hogy észrevegyék, hogy visszajött, de talán nem kapták volna el, ha elszalad, akkor pedig biztosan nem, ha el is teleportál. Elég ideje volt rá.
- Jaj, dehogy. Nagyon kedves, amit mondtál, teljesen meghatódtam miatta. - magyarázom kissé zavarban a helyzetet, hiszen nem is igazán tudok mit kezdeni ezzel a sok szeretettel, ami ebben a lányban van. De egyre jobban megijeszt, hogy valami baja esik, éppen emiatt. Nagyon nyomasztó ez az érzés, pedig minden tőlem teljetőt megteszek érte, hogy meg tudjam védeni azokat, akik a közelben vannak, ha máshogy nem, a távolságtartással. Csakhogy ez az ő esetében nem opció ebben az állapotában.
- Álomkelő - nevetek. Alvós neve van. Hát, ezekszerint a páros rá is mély benyomást gyakorolt. Őszintén örülök, hogy az ő céhükbe került a húgom, talán nem is engedném máshova.
Méginkább nevetek a reakciójára, amikor összekócoltam a haját. Úgy csinál, mintha zavarná, de szinte bújik a kezembe, mint egy igazi kismacska. Tovább simogatom, közben észrevétlenül elrendezgetve a haját, közben pedig már kérdezek is
- Ha szeretnéd, szívesen elkísérlek a unitybe. Jobb lenne úgy? - kicsit aggódom ugyanis, hogy megijed az első találkozáskor, és ki tudja hova szalad megint. Szeretném biztonságban tudni, ahhoz pedig kell hogy vagy velem legyen, vagy a céhtársai közelében.
Közben elfogy a forrócsokim, és a kekszem is, amit rendeltem, igy már csak arra várok, hogy ő is befejezze, és elkísérhessem. Bárhová.

Kakaóm nekem is fogytán van igencsak. Sokat beszélek talán, de még többet kortyolom a fahéjas itókám. Jól esik érezni az ízt és még jobban esik itt lenni most. Talán nem tudom elmondani jól szavakkal, vagy kifejezni. Kimondhatatlanul jól esnek nekem ezek az apróságok most. Egy pillantás, egy simítás és a beszélgetés re célzok egész pontosan.
- Igen, és a durcás szöszit is kiengesztelnénk vele.
Mosolyogva Kagura céloztam, nem emlékszem annyira rá, de még se szeretném, ha haragudna. Felvonom a szemöldököm válaszára.
- Am azt hiszem erősebb lettem, mint vagy is hát amilyen régebben voltam. Biztos azért nem vagyok benne, de amikor feleszméltem rendesen végre. Volt egy nagy kupac pontom, fogalmam sincs hogyan szereztem.
Lenne log, amiben régebi eseményeket vissza lehet olvasni kiderülne, de sajnos olyat nem találtam. Igy jobb hián lenyitom a panelem és meg mutatom jelenlegi statjaim nővéremnek. Vele együtt felszerelt itemeim.
Újabb válaszára mosolyom még szélesebb lesz lehunyom szemem hatalmasra tárom karjaim és meg próbálom át ölelni Chaknát.
- Álomkelő....
Suttogom halkan és azt hiszem, hogy kedvelem is azt a nagy cicust. Nagy és erősnek tűnik meg kicsit talán félelmetes is. Én még is kedvelem, ennyire macska bolond lennék?
Kérdésére lesütöm szemem és elpirulok, szégyellem magam mert nem tudom hol van a céh ház.
- Öhm izé.... nem emlékszem hol van a ház.
Szörnyen butának érzem magam, hisz akár mi is volt egy ilyet elfejteni? Ahogy emlékszem elég nagy ház vagy kastély az egész. Én még se tudom melyik szinten van.
- Öhm meg tennéd?

Mosolyogva bólogatok. Talán elszállna a hargja, ha meglátja az Onsent, és lehetőséget kap, hogy ugráltasson, ahogy akar.
- Tudom - mondom elnéző mosollyal - De ettől még a nővéred vagyok, és vigyázni fogok rád. Nem engedem, hogy bajod essen - jelentem ki. Felesleges lenne azt bizonygatnom, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok az erősebb, és hogy nagyon igyekszem tenni róla, hogy ez így is maradjon. Nem hiszem, hogy elfogadná ezt a választ. Azzal viszont talán nem tud, és nem is akar vitatkozni, hogy a nővéreként nem számít milyen erős, akkor is vigyázni akarok rá.
Lágy mosollyal figyelem, ahogy a névre reagál. Ismerős volt neki, ez biztos, és ha jól nézem kedveli is Chan macskáját.
Megsimogatom a fejét, és szélesen mosolygok rá. Gondolhattam volna, hogy ha az embereket majdnem teljesen elfelejtette, akkor a helyek sem mind lesznek. Szerencsére ez most éppen nem okoz semmilyen gondot.
- Az nem baj, én tudom. És nagyon szívesen elkísérlek - bólintok. Talán majd azt is elmesélem neki, hogy majdnem két hónapig ott laktam a Unity céhházban. Vagy több is volt, mint két hónap? Nem tudom, de nem is fontos. Kellemes élmény volt, és hálás vagyok érte Eikinek, hogy belezsarolt a dologba.
- Csak szólj, amikor szeretnél odamenni - tettem hozzá. Megértem, ha időre van szüksége, hogy ilyesmibe belekezdjen, nem akarom erőltetni. Szépen lassan majd eszébe jutnak a dolgok, és visszaáll az élete a korábbi rendes kerékvágásba. Vagy egy újba, amit szeretne. Én mindenesetre biztos, hogy ott leszek, hogy segítsek neki, és vigyázzak rá. Ebből nem vagyok hajlandó engedni.

Hümmögők halkan és közben elvitelre rendelek néhány süteményt, elég vegyes a felhozatal van, ami csak sima édes süti tészta van, ami lekváros vagy krémes. Akad pár vörös bab krémes is, illetve zöld teás is a zsákmányban.
- Akkor már két okom van, vigyázzak magamra. Nem szeretném, ha aggodnál és valamibe belekeverednél miattam. Másik pedig az az a kis nyuszi, aki folyton az idegeimre megy.
A kért nyalánkság amint meg érkezik lemászok a székemről és figyelek arra ne, hogy véletlen leesek. Minden ellenére, ami a múltban történt, már amire emlékszem most teljesen felszabadultnak érzem magam. Vannak tényezők, amik zavarnak, most más. Talán mert biztonságban érzem magam egy szerető ember közelében? Kár, hogy csak neechan van igy vele. Nem azért mintha nem lenne bőven elég nekem az ő szeretetté és gondoskodása. Ő sem ér rá mindig, és az ő szeretete más, mint hát szóval az.
Mikor meg simogat nyelvem pörgetve húzódok feléje.
-Prrrrrr
Szám elé kapom kezeim és elpirulok, talán tényleg macska veszett el bennem? Vagy előző életemben egy bolyhos kis pamacs lehetem biztosan.
- Am, ha nem gond akkor indulhatunk is. Tudod neechan akár menyire is tartok attól, hogy belépjek ottani szobámba... nos egyszer úgy is meg kell tennem.
Chaknának pillantok, és le sutom szemem, nagyot sóhajtok és halkan folytatom tovább.
- Itt vagy kicsit bátrabbnak érzem magam, meg biztonságban.
Nem azért sütöttem le szemem és pirultam mert nehéz ki mondani. A szavakat, vagy mert szegelnem, amit érzek. Egyszerűen igy nyíltan ki mutatni az ilyen dolgot, érzéseket ezt hozza ki belőlem.

Elégedetten mosolygok rá. Ezt szerettem volna. Hogy a kedvemért vigyázzon magára.
Nem is feszítem tovább a húrt azzal, hogy ha szüksége van rám, teljesen mindegy, milyen nagy valamibe keveredem bele, menni fogok, és segítek.
- Nyuszi? - kérdezem vidáman. Nem tudtam körülötte fellelhető nyusziról egyáltalán. Nem mondhatom, hogy ez probléma, hiszen független, autonóm ember ő is, ugyanakkor be fúrja magát a gondolataimba, hogy egyáltalán nem tudok gondoskodni róla, hogy ne esshessen baja, mikor nincs a szemem előtt. Úgy kell emlékeztetnem magam, hogy nem korlátozhatom a saját félelmeim miatt az ő szabadságát. Annyit tehetek, hogy nagyon figyelem, és időben kiszúrom a bajt.
Miután felpakolt a finomságokkal indulunk tovább. A reakciója eszembe juttatja, hogy milyen furcsa képességet kapott ő a rendszertől.
- Megvan még a fejpántod, kicsi cica? - kérdezem kuncogva. Valószínűleg jobb lenne, ha nem egyedül lenne, amikor a képességgel találkozik.
- Egyáltalán nem probléma,ráérek elkísérni most is - mosolygok rá az aggodalmára. Ez legyen a legnagyobb problémám életemben, hogy őt most "kell" elkísérnek a Unity céhházhoz.
A sóhajtása után pedig magamhoz húzom, és kicsit összekócolom a haját.
- Ezért vagyok a nővéred, hogy így érezhesd magad mellettem - mondom neki határozottan, finoman terelgetve ez alatt a pár pillanat alatt a céhépület-  pontosabban a teleportkapu felé, azután magától is jön velem.
Maga az út nem is tartott sokáig. Fél óra múlva már a céhház közelében ballagtunk.
- Már nincs messze. - jegyeztem meg - Biztos, hogy készen állsz erre? - kérdeztem rá még egyszer, utoljára, mielőtt megpillanthattuk volna az épületet. Tudtam, hogy mi a legjobb neki, mégis aggódtam kicsit, hogy ennyi információ egyszerre túl sok lesz neki. De legalább ott voltam, hogy ha megijed, vagy besokal, támogassam.