Koponya Torony

Rutinosan dolgoztak össze, dinamikus váltásban darálták az ellent, avagy a csonttitánokat. Nem léptek hátra, a tankok bátran ugrottak elénk, és máris új turnusban folytatódtak a fegyverek és csontok csattanásainak hangja.
A képességem besült, amit nem nagyon értettem. Újabban tényleg nem volt feltétlenül megbízható, de éppen ezért is jött jól a harmat gyűrű, és ezért sem adtam túl rajta, hogy helyette is gyors farmolású színhelyekről szerezhessek információkat. Nem, ez a felszerelés kivételesen rajtam ragadt. Már kicsit bántam: láthatóan nem volt jó döntés, és például most sem jutottam vele előrébb. Bezzeg ha mondjuk tegnap épp egy szinttel feljebb edzettem volna magam…
Nem akartam ilyesmiken gondolkozni most. Az egyik csonttitánra koncentráltam. Nekiugrottam.

Az egyik titán bácsit gyorsan leszedtük, nem úgy mint a többieket. Anatot leváltva most enyémek a sérülés pontok, amik egy részét el tudom tartalékolni, köhöm nehezebb pillanatokra. Ugyanakkor Peter-sama időközben megajándékozott egy nagy adag potionnal, amivel akár negyven életpontot is tölthetek egyszerre mindenkinek. Uhh, ahogy nézem tényleg hasznos ez a kis képesség bár módosult némelyest az utóbbi időkben és ahogy nézem előnyére. Igazi supporter lettem, tölt el büszkességel a dolog, ugyanakkor néha azért szívesen oda csapnék én is azoknak a monstrumoknak, ahogy nézem a többiek miként csípkedik őket. Ki kalapáccsal, ki sima karddal ugyanakkor akad aki Hisamével. Elnézve a nagy testű mobot elgondolkodok rajta hogy ejnye nekem is lehetett volna ilyenem anno hogy ha állatidomár kasztot választok… de nem…>< Nekem akkor a kardforgató volt szimpatikus, utólag meg modosult a kasztom magától és ejnye hogy nem állatidomárra, pedig befesthetném a szőrért, együtt járhatnánk műkörmöshöz…. nah jó ilyen itt nincs és nincs is szükség rá… szerencsére. De most nincs időm ilyesmiken agyalni… sőt semmin sincs időm agyalni… elvégre akadt aki többször is tudott támadni mint én… csinálni bármit is, és ez is azt jelenti hogy bizonyos pontokkal jócskán le volnék maradva… furcsa… most tudatosult bennem hogy első eset erősebbekkel együtt harcolok, mármint Kin-kunt annyira azért nem ismerem, de akkor is… kicsi nyuszinak érzem magam mellettük, aki nem érhet fel erejükhöz, én másban vagyok jártasabb. Viszont eszembe jutott valami… neki rugaszkodtam és meg is tettem. Bevéve az utolsó támadást ellentámadást indíthattam volna, de úgyis hatástalan lett volna, hála a nem létező sebzésemnek gweee>< de nem adtam fel, megosztottam mindenkivel a potiont amit Peter ilyesféle szándékból adományozott nekem majd, megfogtam a titán alkar csontját, vagy újcsontját, amit értem, és rá csimpaszkodtam. >< Mint valami kis maki lógtam a levegőben, majd ha felemelte a kezét, nagy lendületet vettem, akrobatikámat felhasználva felmásztam a karjára, és onnan amilyen gyorsan és ügyesen csak tudtam, igyekeztem átjutni a válla közelépbe…>< De megcsúsztam és leestem, bár szerencsémre nem jutottam messzire, csupán egy felsikoltás jelezte hogy azért megilyedtem picit, de bordáiban igyekeztem megkapaszkodni mivel azok voltak a legközelebb hozzám, ha sikerült felmásztam rajtuk akár egy nagyon nagy egymástól messzi lévő fokú létrán, egészen a nyakági, elkerülve az állkapcsát ha tudtam. >< Majd a vállán megkapaszkodva a füljáratába…>< ~Fújj hova nyúlkálok én >< ~ Igyekeztem összezavarni.
- Héé srácok, ennek üres a feje! – Kiáltok fel meglepődve mivel ugye átlátok rajta, ha elég közel jutottam és sikeresen fenn maradtam. Majd fokozni próbáltam a dolgot.. ><
- Titán emeld a kezed jobbra, a másik titán bácsi irányába! – Kiáltottam a fülébe remélve hogy hallgatni fog rám.

/Osztottam Potit, +40 hp mindenkinek./

Anatole sokkal gyorsabb volt nálam. A sebzését képtelen voltam meghatározni, de nyilvánvaló volt, hogy ha kisebb is az enyémnél, a sebességével bőven leköröz a csonttitánokban okozott károkban. Bár miközben azt néztem, hogyan darálja az ellenfeleinket, már abban sem voltam biztos, hogy olyan sokkal sebezne kevesebbet.
Peter és Hisame fáradhatatlan volt. Ahogy láttam, már mindenki kezében megremegett a fegyver, de ők még akkor is támadtak tovább. Ráadásul ketten voltak. Sárkány és lovasa. Hatásos páros.
A lány, RenAi, gyógyító képességeivel már korábban is tisztában voltam, de most, hogy túlerőben dolgoztunk a ránk törő hordával szemben, és nem mi voltunk többen egyetlen boss ellen, sokkal jobban ki tudta használni. Fogyott az életük, ezért úgy döntöttem, én is vállalok néhány csontköteget.
– Switch Anatole Saito! – mondtam, miközben már lendültem is neki, hogy szétkaszaboljam az egyik pirosba csúszott ellenfelünket.

Hiába próbálom a magaslatból irányítani őket, nincs fülük sem agyuk, csak egy szélesen tátongó lyuk ami azt jelenti hogy nincs teljesen befejezve a műalkotás, csupán csontok… bár kérdéses hogy be akarták-e valaha is fejezni őket, hisz a csontokra mint vázra még oly sok minden került volna hogy igazi ember lehessen. Bele gondolva hogy se agya, se szíve, sem pedig izmai… vajon mi mozgathatja őket? Csupán holmi láthatatlan fonalakon csüngnek mint valami marionett figurák és valaki más mozgatja a testüket? Vagy nem is olyan egyszerű ez idebent mint amilyen odakint… elgondolkodtató. Ezek szerint nem is láthatnának és hallhatnának minket, mégis tudják hogy hol vagyunk, és még ha nem is tudatosan de vissza tudnak vágni talán ösztön szerűen, legjobb védekezés a támadás alapon… nem tudom… de most nem is igazán izgat. Alig pár perc telhetett el, a csapásokat álltam, és sorban jelezte nekem az össze gyűjtött pontocskákat, amiket fel tudok majd használni. Rizikós… vajon most tegyem meg, és támadjak vele, esetleg healeljek valakit a csapatból? Peter hangját hallom, oda kapom a fejem, és már nyújtom is a kezem a felém repülő üvegcséért. A kapaszkodást mellőzve mindkét kezemmel felé kapok, megfeledkeztem hogy a titán vállán álldogálok, ami bizony megmozdult alattam. Az üvegcse átcsúszott minkét kezem között, és egyenest homlokon talált, majd ijedten a utána kaptam, miközben igyekeztem talpon maradni a titán vállán, némi kapkodás, és az üvegcse ügyetlen kicsúszkálása után miközben azon voltam hogy a kezemben maradjon és le ne pottyanjon, végül csak el tudtam kapni. Nagyot sóhajtottam miközben a mellkasomhoz szorítottam. Hálásan pillantottam le a fiúra, azt hiszem már igencsak sokkal jövök neki. Fél vagyonát elhasználtam a képességemmel, nem csak most de a bossokon is mindig a segítségemre, és ezáltal mindenki segítségére volt. Kicsit igazságtalan ez a képesség, lehet át kéne váltanom hogy magam is elő tudjam állítani ha már ilyenféle képességem adódott, nem szeretek másokra támaszkodni, főleg nem ilyen helyzetekben. A potionnak a kezemben tudtam mit is kell tennem, még kibírok egy kört. Megpróbáltam osztani a potiont, és Anatra bíztam a támadás jogát.
- Switch Anat! – Kiáltom, majd félre állok az útból.

/Nagy potion osztva, Támadásom átadva Anatnak. /