Villámló Barlang

- Miért engem? – értetlenül fordultam a lány irányába, hisz nem értettem, hogy miért az én nevemet mondta. Nem voltam erősebb tőle, sem gyorsabb. Miért nem támadott? Egy parancsszó, egy suhintás épp elég lett volna.
Hinari lecsökkent élete miatt szégyelltem magam, az életcsíkja akár háromszor is elbújhatott volna az enyémben és ez számomra nem volt olyan dicséretes. Kis szégyen, kis indulat, azonban sajnos pihenünk is kellett, csak hogy legyen még egy ok a jogos értetlenkedésre, hogy miért is mi kaptuk meg Szo támadásának a lehetőségét. Nem vették komolyan ezt a küzdelmet és félő nagyképűvé vált, vagy fog válni lassan a front. Csalódottan csóváltam a fejem. Az előbbi ugráló Hisame és most ők. Ej, lányok és fiúk!

Miért engem? Értetlenkedtem volna tovább, azonban úgy tűnt, hogy hamar lehetőség is akadt a támadásra. A nyúl szerencsére nem sebzett Hinek köszönhetően, így nem kellett senkit sem switchelnem, pedig hozzájuk képest most elég kövérnek éreztem magam, elhízottnak, bár így talán a következő kanyarban belőlem falatozhattak.
- Nyamnyam. – paskoltam a hasam, majd ugrottam rá Hisame hátára és akasztottam a lábaim a szárnyai tövébe.
- Hát hajrá. – rázta meg magát a sárkány és indult meg az utolsó nyúl felé – Vágjuk szét a fogatlant! – egy jelző, mely arra utalt, hogy a harapása nem ért semmit, úgy, mint ha nem lett volna foga. Hehe. Peter poénszerűség. Ritka pillanat.