Villámló Barlang

Ó, már megint patkányok. Reméltem, hogy ezúttal a kazamata egy másik felfedezetlen lénycsoportjába botlunk bele, menet közben fehér puha szőrcsomókat kerestem, hátha… aztán rájöttem, hogy a mobok nem hullajtanak szőrt. De még ígyis, valami esélyünk csak volt rábukkanni, amire én szerettem volna, de úgy tűnt, az újabb esély csak azután fog következni, ha ezeket a rágcsálókat kiiktattuk. Annyi baj legyen, mire újra én következtem, már nem volt sok belőlük, a hp-jukat is nagyjából be tudtam tájolni, így menet közben izzítottam a Katanát, odasózva egyet a hozzám legközelebb állónak.
- Rendben. Switch Peter Worker! – kiáltottam, elhaladva a fiúk mellett, magamra vonva a maradék patkány figyelmét. Képességet továbbra sem használtam, de egyelőre nem is volt létszükség. Furcsa volt az alap pontjaimmal harcolni, régen volt benne részem, de így mintha biztosabban fogtam volna a fegyverem. Rég nem tapasztalt, de jó érzés volt.


Támadás a 4-es egyed ellen.

Végül a második adag se jelentett komoly kihívást és haladhattunk még beljebb és vajon mit találtunk? Hát persze hogy még több patkányt. Jobban illene erre a helyre a „Patkánylyuk” elnevezés, mint a „Villámló Barlang”. Csak ketten voltak így nem is fárasztottam magam hanem hagytam hogy Szo és a sárkányos srác intézzék el őket. Lehet nem ártana megfontolni, hogy még most keressünk egy nehezebb kazamatát, bár amilyen mélyre nyomultunk már nem érné meg visszafordulni.
Aztán miután széthullott a maradék kettő is gyorsítottam kicsit a lépteimen. Szo mellett elhaladva kicsit megveregettem a vállát és ismét a csapat élére álltam. Csak pár lépéssel hagyva le a többieket haladtam előre a barlang belseje felé de hamarosan jelzett a hallgatózásom. A furcsa csámcsogás hangjaira kicsit lassítottam és óvatosabban lépkedtem tovább, bár őszintén szólva volt egy olyan érzésem, hogy végül megint csak patkányok lesznek előttünk.
Félig lett csak igazam. Tény hogy volt ott egy-két patkány de már nem voltak épp harcképes állapotban, ahogy az utolsó pixeleik szállingóztak el a levegőbe. Más esetben talán csak legyintenék pár „veszélyesnek” látszó nyúlra, de ezek tényleg veszélyesek lehetnek. A patkányoknál mindenesetre biztos erősebbek így azt hiszem a továbbiakban, már nem fogom megúszni karcolás nélkül. Becéloztam az első nyulat és megrohantam. Ideje kideríteni, hogy ők vajon mennyivel is tudnak többet a patkányoknál.

//2x31 sebzés az 1. nyúlra///

Vérnyulak \o/ Végre-végre-végre! Nem, egyáltalán nem tudtam, mégis mi lehet az oka annak, hogy így reagáltam rájuk… vagyis de, egy halvány sejtésem persze volt, s ahogy a többiek már rájuk is vetették magukat, és csöndben izzítottam a Katanát, a nyulak és az a bizonyos nyúl közötti különbségeket nézegetve.
- Ezekből legalább nem áll ki lánc, mint annak a sírós kislánynak a petjéből – kommentáltam a következtetéseimet, hangosan kimondva a szavakat, s a felismerés, hogy bár magamban szerettem volna, mégis mindenki hallotta, nem tudott különösképpen felizgatni. Csak a vállamat vontam meg, úgy szemeltem ki magamnak a csapzott álltatot, és próbáltam minél töbet sebezni belé: miután a dög túlélte Anat támadását, nem hittem, hogy el tudom pusztítani, de azért bíztam benne. Hogy tudat alatt ezt revansnak vettem-e? Ó dehogyis… nem, egyáltalán nem, hát persze hogy nem…
- Switch Kazuma! – kiáltottam a támadás után, hiszen a fiú nem állt túl jól életpontilag, még a végén abbamaradt volna a Katana vörös villogása, ezt pedig ugye nem akartuk.

Támadás egyeskére. Leváltottam Kazut.