Kék Barlang

Kanami nem is tudta, mit kezdjen magával mióta szabadult, egy ötlete támadt, hogy megnézi, mi változott. Szépen elindult a maga módján, kis bulikat csapott pár városban. Így tervezte a 13-ik szinten is, csak mielőtt a városba ért volna észrevett egy pici járatot a földben.
-Mi a?-nem emlékezett rá, hogy lenne bármi ilyesmi dolog errefelé, így úgy döntött benéz oda.
Lassan hajolt a bejárat felé, amikor lába alól hirtelen a föld leesett.
Kanami nagyot sikítva csúszott le a járatba, a hirtelen eséstől megijedt. Megütötte magát egy picit, de szerencsére nem eléggé ahhoz, hogy megsebezze, talán azért, mert a falon csüröszkölte végig a fenekét. Leérve fájlalta az esést, nagy sebet ejtett rajta. Mármint a büszkeségén.
Felállt és végignézett magán, leporolva a fenekét és a ruháját amennyire telt tőle. Majd úgy volt vele -ha már lecsúsztam legalább szétnézek-igazította az arcába lógó hajtincseit félre és elindult előre a különös barlangban.
-Világító kövek... nem is értem...-ált egy kő mellett zsebre tett kézzel, és bal lábával lazán megrugdosta, majd tovább indult, nem tudva, hogy most mégis mit talált, ekkor egy elágazáshoz ért.
Pár percig nézegette a két járatot, hogy mégis melyiket kéne választania, amikor meghalott egy hangot, nem tudta kié, vagy hogy merről jön, de valószínűnek látta, hogy a sikítására figyeltek fel. Kissé elpirult és a halántékára tette a kezét a kellemetlen helyzetben. Bár csak lépés hangok voltak, nem tudta, hogy tényleg játékos vagy egy mob közeledik-e irányába.

Nem jött semmiféle válasz ráadásnak a lépés hangok is elcsendesedtek, ez elkezdte zavarni Kanamit, megnyitotta az eszköztárját és elővette a fegyverét. Nem tudta mire készüljön, ezért lassan és amilyen halkan tudott lépkedett előre, persze ez ha játékos volt ott mit sem ért, a mobokat viszont talán megtudta lepni vele.
Lassan lépkedett előre, és nem hagyta közben nyugodni a tény, hogy a sok kis kavics körülötte világított, néhányat megrugdosott, hátha elmozdul és valamilyen fényforrásnak lehetne használni, de sajnos bármilyen erősen is próbálta útközben, mind tereptárgynak bizonyult, így lassan volt kénytelen lépkedni a rosszul megvilágított helyen.
Egyszer aztán elért egy rosszul megvilágított helyre, és megcsúszott.
Egy rövid pár centis mozdulatot tett a lába, ami egyben az egyensúlyának elvesztésével járt.
Jobb lába hirtelen előre szaladt és a bal is követte nem sokra rá. A feneke pedig maradt ahol volt, leszámítva, hogy a generált gravitációnak köszönhetően lefelé indult el a kemény kőnek.
Nagyot nyekkent Kanami amikor a puhábbik felével a kemény padlón landolt, de nem maradt úgy sokáig, sejtette valami nem stimmel itt, túl nagy lett a csend, pedig tuti hallott valamit.
Így picit megigazította magát, felvette az előtte nagyot csengő fegyverét és elindult tovább. Nem tudta, hogy egy bányapók, vagy egy másmilyen mob lesz-e az ami rátámad. Így tört előre a sok-sok kis zegzugot maga mögött hagyva

Nem igazán tudta Kanami mire számítson, valami gondolta mozog arrafelé, de sehol semmit nem látott. A mobok elég buták voltak, elbújni sem tudtak nagyon, így nem értette a kalandorlány, hogy mi a fenét hallhatott. Lassan lépkedett a csúszós padlón eleget esett már el, sajna a fizikai kondíció nem sokat segített ezen. Egyszer valami megfogta őt, egy halk éneklés a háta mögül.
Arra fordult és látta egy lány közelít felé, de ami jobban meglepte, az az volt, hogy az ő számát kezdte énekelni, ráadásul azt a számot, ami az utolsó lemezének egyik olyan száma volt amit mindenki elnyomott.

Kissé zavarban érezte magát, de felvéve a lapot, beszállt az éneklésbe. A kellemes dallam és hang melyet ketten adtak ki betöltötte a helyet és elég kellemes és bizalmas légkört adott magának a halványan pislákoló kék fényekkel. Ha ez egy olyan szituáció lenne, akkor egész romantikusnak lehetne mondani. Szerencsére ilyen nem járt Kanami eszében, inkább csak a meglepődés, hogy ennyi idő után találkozik valakivel, akivel elénekelheti a számot. A számot ami a múltról és a szép emlékekről szólt, a kellemes nevetéssel töltött estékről és a sok izgalomról és balhéról amit ekkor tettek.
-Köszönöm, nagyon megtisztelsz ezzel, Kanami vagyok, Kanami Minagawa. Nem igazán tudom mit mondhatnék, azon kívül, hogy nagyon szép hangod van.-Jézus Kanami sosem kezelte jól az ilyen helyzeteket, de azért ez már egészen gáz volt... Eltette a fegyverét nem volt rá szükség már és ezzel egyidőben egész közel ment a lányhoz.

Nahát… Igazán nem számítottam társaságra, arra meg főleg nem, hogy az egyik kedvelt énekesemmel futok össze éppen itt.
Az meg pláne meglep, ha kizökkenteni nem is tud, hogy elkezd velem együtt énekelni. Széles mosolyra húzva a számat folytatom az éneklést, és még engem is meglep, hogy az erős hang támogatása mellett kifejezetten jól tudom végigénekelni a számot. És valljuk be… a helyzet stílusos, hangulatos, már-mér mesébe illő a világító kék kövekkel.
Lelkesen tapsolok egyet a szám végén, nem teljesen kikelve magamból, de kicsit rájátszva magamhoz képest a lelkesedésre.
- Ez csodálatos volt!- jelentem ki üdvözült mosollyal, vidáman csilingelő alt hangomon.
A dicsérete… Nos, az őszinte pírt csal az arcomra. Ő mondja nekem, hogy jó hangom van… Neee.. Messze van az a jótól.
- Ugyan, csak azért tűnt úgy, mert te is énekeltél, és a hangod segített.mosolygok rá ezúttal teljesen őszintén.
-Részemről a megtiszteltetés, Kanami. Én Chakna vagyok, nagyon örvendek. Nem is álmodtam róla, hogy pont itt, pont veled futok össze.-örvendezek őszintén, de kicsit ráerősítve a hatásra. Még mindig nem tudom bízhatok-e benne, ráadásul az indikátora vörös. Igen, megnéztem, és nem, nem ez alapján fogom sem elítélni, sem pedig kezelni. Shu megtanította, Makoto pedig be is bizonyította, hogy az indikátor, kifejezetten sablonos szöveggel élve, csak egy szín. Sokminden lehet mögötte, és van módja, hogy kijátszuk a szabályait.
- Ha nem sért a kérdés… Te is felfedezni indultál? Vagy máshogy találtad meg ezt a barlangot?.- kezdem el az információgyűjtést, amennyire lehet észrevétlenül figyelve a testbeszédét és a mimikáját..

A szép számot társaságban jó énekelni, ez mindig így van, és sajnos bármennyire szép is volt, sajnos mégis vége lett. Chakna amikor vége lett, akkor tapsolni kezdett, és bár pici késéssel, de Kanami is így tett.
-Pedig elhiheted, hogy jó hangod van, ehhez jó érzékem van-mutatott a lány a fülére és kacsintott a lány irányába. Majd a kapott kérdéstől kissé kellemetlenül a tarkójára kapta a kezét...
-No én inkább a szerencsétlen véletlen miatt kerültem ide, arra a másik irányba-mutatott arra amerről jött-van egy nyílás ide lefelé, én meg profi módon becsúsztam rajta-fogta meg egy pillanatra a fenekét ezzel jelezve, hogy igenis szép esés volt a maga módján.-De azt hiszem megérte, hiszen erről a helyről nem hallottam még, pedig aztán a maga módján csodálatos-miközben Kanami mondta a mondandóját végigmért a lányon vele szemben, akaratlanul és megformálva pár kérdést benne, bár úgy látta nem kéne mégsem feltennie még.
-Egyébként...-tartott drámai szünetet-barátod merre van?-Ó király megfogalmazás, a végén azt hiszi megakarod ölni... király.
-csak mert felfedezi többen jó...nem egyedül-tette hozzá a korrekciót, miközben a fegyverét letette a kőre és lepihent mellé.
-ezt félretéve... nem tudod véletlen merre van a kijárat? Nem nekem való a sok csúszós kő meg üreg

A sötétben szerencsére nem látszik, de enyhe pír önti el az arcomat, amikor Kanami megdicséri a hangomat. Ez az a pillanat, amikor kezdem feleslegesnek rezn a színjátékot, de csak így nem hagyom abba, hátha kiderül még valami, ami fontos lehet.
Amennyire a körülmények engedik figyelem a testbeszédét. Őszintének tűnik, amikor azt mondja, véletlen folytán került ide. Ez határozottn megnyugtató információ.
-Ugye, hogy gyönyörű? - nézek újra körbe. Többedik pillantásra is lélegzetelállító látvány
Egy pillanatra megijedek, hogy olyat tud rólam, amit nem szabadna tudnia. Hiszen soha az életben nem jutottunk el Takashival koncertjére, de pár pillanat alatt leesik, hogy nem így értette a barátot.
Elmosolyodom, és a fejem fölötti céhjelzésre mutatok.
- A barátaim nem ilyen közvetlenül fedeznek fel velem.  Mindannyian másfelé szoktunk járkálni, és közben figyelünk egymásra.- fejtem ki a céhünk működésének egyik oldalát.
Szóval kijáratot keres… Kellemetlen…
- Szívesen segítenék, de amerről én jöttem, oda te sajnos nem mehetsz - utalok minden előítéletes hangzás nélkül az indikátorára.- Mi lenne, ha megkeresnénk, hogy te merről jöttél? Vagy használhatod a teleportkristályodat, és elteleportálhatsz valami biztonságos helyre-javaslom. Mint mindig, most is szivesen segítek, ha engedi. Ha meg nem, akkor más utat kerEsek rá.

Hangszerek… Sose érdekeltek különösebben, de a nagymamám kedvéért egyszer egyet megpróbáltam…
- Csak a kotót próbáltam eddig, nem igazán vagyok zenész típus. - intek nemet a fejemmel is. Gondolom hiányzik neki, hogy szabadon zenélhessen…
Igen.. Látszik, hogy sikeres énekes. Grand Canyon… én még csak képekről láttam…
- Sokféle szépség létezik- bólintok. Azt hiszem egészen pontosan annyi, mint ahány ember. Mert mindenki mást lát szépnek.
Magányos… Valamikor használtam volna ezt a jelzőt magamra, de most…
- Egyáltalán nem vagyok magányos. - válaszolok mosolyogva- Elvégre vannak barátaim-kicsit elmerülök ebben a szóban… Szeretem úgy gondolni, hogy erre a helyre nem lett volna semmi szükség. De mégis… Kevesebb lennék. Sokkal kevesebb, ha nem ismertem volna meg azokat, akik itt körülvesznek.   És vajon lett volna lehetőségem rá másképp, hogy találkozzak velük? Némelyikükkel talán összefuthattam volna az utcán, de az már egyáltalán nem biztos, hogy megálltam volna, hogy beszélgessek velük.- és végtére is, most sem vagyok egyedül, nem igaz? -fejezem be a mondatot rámosolyogva Kanamira. Nem egyszerű Aincardban társakat találni… A felvételek alapján pedig amiket láttam, Kanami elég temperamentumos lány, hogy a többség nehezen viselje. Különösen ott, ahol tízezer játékosból kilenc neet, és/vagy antiszociális kocka, tehát nem igazán van hozzászokva az emberi interakcióhoz…
- Emiatt ne aggódj, előbb utóbb megtalálod azt a kis társaságot, ahova tartozhatsz Aincardban -igyekszem bátorítani, és bíztatni.

Na az már problémásabb, ha az amerről ő jött, csak egy irányú bejárat… Nem bíznék benne, hogy lesz másik kijárat, de végülis, miért ne lehetne? És ha nem találunk, maximum marad a teleportkristály megoldásnak… Elnevetem magam.
- Te is szereted a kalandokat, ugye? -kérdezem nevetve, aztán kicsit komolyabban folytatom.- Először is az a kérdés, hogy találtál-e idefelé leágazó járatot. Mert én bár kissé kanyargós, de “egyenes” úton jöttem, nem volt arra elágazás. ha ő nem találkozott ilyesmivel, akkor sajnos egész biztosan csak két járat vezet kifele a barlangból.

Bólintok. Ezek Szerint ismeri. Végülis, zenészről van szó, nem meglepő ha érdeklődik a különböző egzotikusnak mondható hangszerek után.
– Igen, az a kotó. Valóban, nem könnyű játszani rajta, de aki ért hozzá hihetetlen gyönyörű hangokat tud kicsalni belőle. Én nagyjából csak az alapokkal vagyok tisztában, úgyhogy nagyon amatőrnek számítok.- ismerem be. Az igazi mesterek évtizedekig gyakorolnak kotón, mire minden csínnyát-bínnyát megismerik a hangszernek. - Las Vegas?  Képeket már láttam róla, de nem tudom azok mennyire felelnek meg a valóságnak… Mindenesetre számomra inkább túlzsúfoltnak és veszélyesnek hatott az a város. - elmélkedek félhangosan megosztva vele a benyomásomat az „ördög” városáról. Ez is alátámasztja, hogy a szépség fogalma relatív.
A témaváltás kicsit meglep, de nem vagyok annyira merev, hogy komoly fennakadást okozzon a dolog.
- Oh, nem ismered? - kérdezem mindenféle rosszallás vagy lenézés nélkül- Ez a shinto papnők tradicionális öltözéke. - mutatom be a ruhát, majd egy pillanatnyi szünet után folytatom. - Részben azért hordom, mert kényelmes az íjászathoz, másrészről pedig fontos emlék számomra ez a hangulat. - nem komoly, és a legkevésbé sem felhasználható információ, de… mégiscsak megosztok vele valamit, lehetőséget teremtve, hogy akár mélyebbre is vájjon a dologban.
- Én két évvel ezelőttig aludtam… És csak 2 hónappal az ébredésem után kezdtem komolyan bele a „játékba” - jegyzem meg - Ne akadályozzon az, hogy kiesett némi idő. És hidd el nekem, vannak nem is kevesen, akiket nem zavar az a vörös szín. - egyáltalán nem szánalomból, és vígasztalásként mondom ezeket. Tiszta meggyőződésből beszélek.  - Egyikükkel épp most találkoztál. - mosolyodom el. Hitte volna rólam valaki másfél éve, hogy ezt így ki merem jelenteni? És lám, most mi sem természetesebb ennél… Talán mások is megtudnak így változni, ha találkoznak egy megfelelő emberrel…
- Ez a beszéd - bíztatom széles mosollyal -Nem éri meg olyan helyen lenni, ahol nem akarsz. –
És akkor végre jöhet a téma, hogy hogyan is találjunk ki a barlangból. Ha elég fény lenne, megkockáztatnám, hogy egy kötelet fellövök a csúszdán, ahol leesett, de azzoz elég alacsonynak kellene lennie, és viszonylag egyenesnek..
A kalandvágyára széles mosollyal, egyetértőn bólintok. Hiába, én is keresem a kalandot, bár eléggé óvatos ember vagyok.
- Nos, nézzük meg azt a lejtőt, aztán hátha útközben találunk valamit - javaslom- Lehet az íjam és egy kötél segítségével ott is ki tudlak juttatni, ha szerencsénk van. - És addig sem egyhelyben állunk, ameddig ezt megnézzük.

Mulattató, hogy sokan azt hiszik, hogy mindenki profinak születik. Tény van pár ember akinek van egy kis érzéke a dologhoz, de alapvetően nem sokan. Kell hozzá egy háttér egy támogató légkör.

Mondjuk nekem nem volt…

- Hát a lényeg nem az, hogy profi légy, hanem hogy szeress játszani rajta, hidd el én sem voltam éppen egy profi anno…
Sőt előbb tituláltak volna engem drogosnak, mint gitárosnak, de erre most ne térjünk ki.

Szerencsére hamar váltunk is témát, ő elmondja hogy nem ismeri Vegast én pedig bevallom, hogy nem tudom honnan jön a ruhája.

-Ebben iagazad van, este miután lemegy a nap még gyönyörűbb, mint amilyennek sokan hiszik, mellette pedig a pörgő élet egyszerűen elképesztő…

A ruhádat sajnos nem ismerem… nem volt elég ahhoz az a kis idő, hogy mindent megtudjak Japánról, de azért van pár dolog amin csodálkozok veletek kapcsolatban… De most komolyan mentolos csoki? Nemár….
Teszem hozzá kissé viccesen neki. Sajnos viszont ez nem elég ahhoz, hogy a komoyl téma ne törje meg a lendületet.

Nem hittem volna, hogy vannak olyanok, akiknek kiesett ennyi idő, nem is halottam róla, hogy egyáltalán van olyan aki nem ébredt idebent fel.
-Ohh hát sajnálom… Nem is tudtam van olyan akivel ilyen megtörtént. Gondolom nem tudod miért történt meg mi? - váltottam sokkal komolyabb és mélyebb hangra, na nem dörmögősre, de úgy olyan igazán szomorú és komolyra. - Tudod attól ha te még nem is, de elég sokan kirekesztik a másikat félelemből, de mondhatni már hozzászoktam. Nem hiszem bírtam volna, hogyha folyton váltogatnék csapatok és klánok között, akkor meg inkább egyedül élek.

Igazából mióta bent vagyok vagyok aki vagyok. Nem is érdemes ezen gondolkodni, mert változni nem fog már, bármennyire is akarják ütni miatta a hátamat. Nem érdekel még az sem, ha maga Kayaba lenne aki beszólna miatta, hiszen attól még nem fogok tudni megváltozni. Ezt pedig mástól sem várom el. Na ezért nem fogok oda belépni, ahol ennyire kinézik az embert.

El is tereltük inkább a témát és elindultunk megkeresni azt ahol lecsúsztam.
-Egy próbát végülis megér. De nem is tudtam, hogy ilyent is tudtok… Nos kövess akkor
Indultam el pont arra amerre jöttem befelé, miközben a lányt vizsgálgattam ahogyan jön mellettem.

Igaz, "gyakorlat teszi a mestert". Engem viszont annyira sosem kötött le a hangszerek világa, hogy érdemesnek találjam belefektetni az energiát a gyakorlásba.
- Én inkább hallgatni szerettem a zenét mindig. - mosolyodom el. Például az ő zenéjét.
Mint mindig most is érdekesnek találom, hogy mennyire másként látja két ember ugyan azt a dolgot. Bár meg tudom érteni, hogy neki a pörgés tetszik, és az éjszakai képek alapján valóban megvan a városnak az a varázslatos hangulata, még ha én nem is vágyom rá, hogy meglátogassam.
- A legtöbb város éjszaka mutatja meg az igazi, gyönyörű arcát. -
Bólintok.
Nem tudom megállni nevetés nélkül, ahogy a japánnal kapcsolatos élményeiről beszél.
- Ha egy évet ott töltenél, nem ez lenne a legnagyobb furcsaság ami eszedbe jut- kuncogok. A külföldiek sokszor találnak minket furcsának. Ahogy számomra is rengeteg dolog furcsa, amit ők csinálnak. Nincs ebben semmi rossz, meg semmi különös.
- Van, és egyre több, ahogy ébrednek fel az újabb játékosok.- Kellemetlen téma? Nem. Már nem. De találkozhat olyannal, aki épp akkor szembesül vele, hogy ez történt. Nem árt, ha fel lesz rá készülve.
- Ez itt a kockák világa. Itt mindenkinek van valamilyen defekje, a legtöbb játékosnál szociálisan is. De pont ez hozott össze több csapatot is, mert együtt mégiscsak jobb az esély túlélni ebben a világban. De ehhez fontos, hogy te is akarj az adott csapathoz tartozni. Úgyhogy teljesen helyénvaló szerintem hogy addig nem is akarod "hitegetni" a csapatokat.- Bíztatni szeretném. Mert nem egyedi eset itt, hogy valaki nehezen találja a hangot a játékostársakkal.
Ő is egyetért, hogy érdemes megpróbálni a trükkömet, úgyhogy el is indulhatunk.
- Nem idebent fogtam először íjat a kezemben, úgyhogy vannak ötleteim. Remélem a rendszer nem fogja megakadályozni…- osztom meg vele. Észreveszem, hogy vizsgálgat, de inkább megvárnám, hogy kérdezzen ha van kérdése. Addig pedig lopva én is figyelem a gesztusait, szokásomhoz híven.