Re: Solvik

by **Chancery** Hétf. Május 19 2014, 15:54

Többször is elolvastam. Többek közt azért, mert nem igazán akartam elhinni. És például azért is, mert töprengtem; vajon eléjük merjek-e állni ismét.
Kincaidra jól emlékeztem, talán ő volt az utolsó, aki még a vidámabb arcomat láthatta a céhházból való kiköltözésem előtt. Nem igazán akartam lerombolni a magában alkotott képet, szerettem volna, ha mindig is az életvidámabb Chant ismeri meg, viszont egy meghívást illetlenség elutasítani, pláne, ha rá is érek.
Elvégre, sok dolgom nincsen. Egész szépen berendeztem ismét a fát; vad maradt, de mégis kényelmes, ha arra járnék. Ezen kívül csak pár napig tartott remeteéletem, Shukaku levele után bátorkodtam visszacsempészni magam a városba. A céhházat elkerültem messziről, de a fogadók árai mit sem változtak, nekem pedig bőven van keresetem ahhoz, hogy fenn tarthassak egy szobát, és az ujjam sem időzött már olyan sokat a céhből való teljes kilépés gombján.
Ha nem én lennék már rég kiléptem volna. Tudom.
És itt jött a másik dilemma rögvest; Peter és Shukaku. A kislány kétlem, hogy valóban szeretne-e ismét találkozni velem azok után, hogy ennyire nyilvánvalóvá váltak köztünk a különbségek. Peter pedig... mégis csak a vezér... hogy válaszoljak neki, ha esetleg rákérdezne, miért nem lát napok óta otthon...?
Végül döntök. Ha valamin túl kell esni, akkor túl kell esni, nincs mese. Ha a Sors most elém vetette, hogy nézzek szembe a társaimmal, akkor szembenézek velük. Csakis Kincaid kérésére... ezen kívül bizonyára ő is szeretne tőlem valamit. Neki viszont fel kell vennem a vidám maszkomat, valahogy a régi pompámba kell visszapofoznom magam.
Miután elfogadom a parti-meghívást, elindulok vissza, a Kezdetek Városa felé, Álomkelővel a nyomomban. A macska szokás szerint semmit sem fűz a dologhoz, szavai a minimálisra csökkentek, amióta visszatértem régi életvitelemhez. Nem tudom, hogy makacskodik-e, meg van sértődve vagy valami más problémába esett-e, de rá hagyom. Majd megnyugszik.
A teleportkapu elé érve ismét megnyitom a menüm, csilingelve bukkan fel a kis térkép; Shukaku már ott van, Peter egyenlőre nincs. Mély levegőt veszek, és félhangosan megpróbálom bátorítani magam. Menni fog, semmi pánik. Nincsen semmi baj...
Egy mosoly, és a kőre lépek, hogy kimondjam Solvik nevét és még időben odaérhessek. Magam sem tudom, miért vettem szaporábbra a lépteimet, mikor közeledtem a világító pöttyök felé, de megtettem, és végül egészséges pirosan, mosolyogva és kissé felszabadultabban értem oda.
-Sziasztok ^^
Ez az, ez az én régi hangom. Álomkelő egy faroklegyintéssel üdvözli szintén az egybegyűlteket, majd leül és a mancsát nyalogatja, mint mindig ha vár valamire vagy hosszú utat tettünk meg gyalog.

by **Peter Worker** Csüt. Május 22 2014, 11:27

A céhház tetőrészén ültem, s elmélkedtem majd mindenről mi az elmúlt napokat, heteket illette. Elmaradoztam a dolgokkal. Mind a közösségi életet tekintve, mind a saját fejlődésemet nézve. A gondolkodás mindenre kiterjedt. A céh vezetése, a céh tagok, Hisame, a lányok, a harcok, a küldetések. Mindenből egy kicsi épp elég volt ahhoz, hogy a tetőn marasztaljon hosszú órákig. Kau mellettem feküdt a cserepeken, s egy - egy nyögésnek halló brekegése közben fordult egyik oldaláról a másikra. Ha nem mozdult volna időnként, úgy egy keselyű gondolkodás nélkül falatozott volna belőle, mondván, hogy döglött ez a béka, már úgy sem él. Úgy ki volt mellettem terülve, mint kiterülve jobban egy béka már nem is lehetett volna. A hasát időnként megsimítottam az ujjaimmal, s ilyenkor összerándultak akaratlanul is a lábai. Aranyos volt.
Egy másfél – két óra elteltével Lea is csatlakozott hozzám. A lány a hátam mögé ült, s a lábaival fogta közre a derekam. Érdekes pozíció volt, mintha nem akarta volna, hogy elmeneküljek előle függetlenül attól, hogy ez egyáltalán nem állt a szándékomban. Az utolsók egyike volt, kit nem akartam volna magam mellett tudni.
- Kau, biztos jól van? - kérdezett aggódva.
- Ühüm, csak pihen.
- Mindig pihen, bár igaza van, talán ő az, aki ezt megteheti.
S ekkor érkezett az üzenet.
- Kincaid?
- Ühüm.
- Döntött?
- Remélem. - szóltam, majd kezdtem el írni a választ a fiúnak.

Hali,

Sárkányháton minden közel van. Akkor egy óra múlva ott leszünk.

Pete

Repülve gyorsak voltunk. Repülve mindenki gyors lett volna. A többiek már megérkeztek, s egy szolid leszállást követően köszöntöttük őket.
- Tehát Chan a sztárvendég? - mosolyogtam, hisz valamiért rég láttam a lányt. Hisame szinte siklott a lány körül, úgy táncolta körbe a lépteivel, s várta, hogy legalább egy könnyed simogatást, érintést kapjon tőle.
- Üdv. - nyújtottam a kezem Kinnek – Örültem a levelednek. - majd köszöntem Shuéknak is.

by **Kincaid** Csüt. Május 22 2014, 22:50

Ahhoz, hogy teljes képet kapjatok arról, miért viselkedtem olyan furcsán a találkozásunk pillanatában, el kell mesélnem egy gyors történetet. Ígérem, hogy tényleg nagyon rövid leszek, hiszen alig néhány pillanatnyi történésről lesz csak szó. Shukaku és Timidius talán képben is lenne, ha említeném nekik a dolgokat, ugyanis ők adtak nevet annak a lénynek, ami rám várt az ajtóm kinyitásakor. Channak se feltétlenül lenne idegen, hiszen azért vadásztam a szafariban, hátha vele találkozom, és bár ez a beszélgetéseink mentén végül nem merült fel, de így sodort minket össze a sors. Sajnos Peterrel és Hisamével kapcsolatban már nem is nagyon tudtam volna mit mondani: fogalmam sincs, hogy ők ismerték-e az aranysárga majmócát. Az ő meghívásukat teljesen függetlenül fogadtam anno, a kazamaták miatt.
Susaya állt előttem. A megtermett sárga bundás majom.

Kicsit jelképesnek éreztem már azt is, ahogy ajtót nyitottam. Elhagyni készültem az én kis zugomat. Határoztam. Döntöttem. Megindultam. Kinyitottam az ajtót. És ott volt ez a kis sárga petmob.

Védett területen nem számítottam rá. Az indikátorára lestem, és hirtelen képtelen voltam eldönteni, hogy sárga, lila vagy rózsaszín… Hol egyik, hol másik szín mellett tettem volna le teljes bizonyossággal a voksom. Aztán egy szívdobbanás múlva már teljesen másnak láttam. Csapzott volt. Ápolatlan. Bár védett területen voltunk, bennem mégis felmerült, hogy félnem kéne tőle.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el így, hogy egymásra bámultunk, de ahogy az indikátor színének esetében, úgy most is alig néhány másodperc és az egy óra között mozgott az intervallum.

Némán iramodott el előlem, én pedig kis gondolkozási idővel utána vetettem magam. Nagyon kis fürge volt, bele se mertem gondolni, milyen szinten állhat az akrobatikája. A kapun kiérve szem elől tévesztettem. De végülis… így ott álltam, ahol lennem kellett ahhoz, hogy már ne fordulhassak hátra.

– Sziasztok! – köszöntettem én is a népes társaságot. Először csak azt láttam, ahogy a szétküldött, olvasatlan üzenetekből lassan olvasottak lesznek, majd ahogy egyesével – már ha az idomárok párosát is E/3-ben kezeljük – elfogadják a csoportba invitálást is. És hamarosan mind itt gyűltünk a térképen.
Mély sóhajjal fogadtam Pete jobbját, és a kézfogás közben Hisamének is próbáltam meghajolni. Timidius kapott tőlem egy mélyebb fejbiccentést… hívjuk meghajlásnak. Álom meg… Neki mindegy, úgyse figyel rám, nem?
– Igen, Chan a sztárvendég. Neki különleges meglepetéssel készültem. – Mosoly költözött az arcomra. – Van egy Álomfogta szarvashúsom… Mit gondolsz, meg tudnád csinálni nekünk? – lestem rá kérlelően. Nem figyeltem meg a rothadás jeleit a vadászott alapanyagon, de egyébként se volt régen, hogy az invertoriba került.
– Annak a fogadónak az aljában el tudunk helyezkedni hozzá – mutattam az irányába. Léceken álló fogadó aljában árnyékos tér adott helyet a sütögetésnek.

by **Shukaku** Csüt. Május 22 2014, 23:20

A sárkánynak nagyon tetszett a köszöntés, de természetesen, bár ő örült, hogy vele kivételezik a fiú, ő nem tette meg ugyanezt vele szemben. Minden érkezőnek ugyanazzal és ugyanakkora meghajlással köszönt, talán az Álomkelő felé intézettnél rogyasztotta meg kissé jobban a térdeit. Tisztelte a macsekot, egyrészt azért, mert ő volt az egyetlen aki hadi dolgokban újat tudott neki mondani, másrészt hatalmas erőfeszítésbe kerülhetett neki Chant egyben tartania. A sárkány is látta, hogy nincs minden rendben a két lány között, de nem kérdezgette Shukakut. Nagyon jól tudta, hogy miért küldte őt akkor fel röpködni, amíg ők beszélgettek. Valamit titkolni akart, márpedig ő nem fogja erőltetni egy titok feltörését. A titok az titok, ez szabály. Majd elmondja, ha úgy tetszik neki. Persze még egyetlen dologban azért elkülönült az, hogy miként köszöntötte a peteket és az embereket. Hisame és Álom üdvözlésére a saját nyelvét használta. Sokkal szebb volt, mint az embereké, ráadásul megfelelőbben is lehetett rajta tiszteletet kimutatni. Amikor Kincaid megemlítette a főzést, a sárkány lopva a társára pillantott, aki alig láthatóan csóválta meg a fejét. Fogalma sem volt, hogy hányadán áll most Channal. Nem tudta, hogy az, ha most felajánlja a segítségét miként fog majd leképeződni a lány lelkében. Vajon megint azt látja-e majd bele, hogy ő a helyébe akar lépni, mindent jobban akar nála csinálni, el akarja venni tőle ezt a kitüntetett sztárvendég szerepet is azzal, hogy bemutatja, hogy ő is képes ugyanarra a műveletre… ráadásul fiatalabban? Vagy esetleg azt fogja sérelmezni, ha ennek tudatában nem ajánlja fel a segítségét? Biztosan az jár a fejében, hogy azért nem teszi, mert várja, hogy valamit elrontson, és nem akar neki segíteni, hanem majd amikor elrontotta, akkor akar beugrani a helyére, hogy leváltsa őt, aki már főzni sem képes. Annyi minden kavargott a fejében, annyi összeesküvés-elmélet, amit Chan kigondolhat ellene… összekulcsolta a kezeit a háta mögött. Ideges volt és tehetetlen. Félt attól, hogy valamit elront, és akkor Chan megint dühös lesz rá… vagy nem is megint, mert még mindig dühös… fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Nem is mert a másik lányra nézni, inkább a fogadót bámulta, és várta, hogy a többiek elinduljanak, ő pedig némán követhesse őket. Timidus is hallgatott, és a barátját figyelte. Tudta, hogy valami nagyon fontos fog történni, mert egy egyszerű sütögetés miatt Kincaid nem gyűjti össze őket. Nem ismerte nagyon a fiút, de ez még az emberektől is túl logikátlan lépés lett volna.

by **Chancery** Csüt. Május 22 2014, 23:37

Még sokkal gyengébb lábakon állok, mint először képzeltem. Legalábbis erre következtetek, mikor a mosolyom elhal a sztárvendég szó hallatán. Fogalmam sincs, Peter mosolyát miért látom gúnyosnak, olyannak, mint aki csak szórakozik. "Chan, a hatalmas sztárvendég"... hiába tudom, hogy biztos nem úgy gondol rá, mint én... hogy nem negatív képként... én valahogy mégsem tudok hinni saját magamnak. Ismét. Hiba volt eljönnöm.
Kincaid pedig szítja a tüzet. Mintha hideg verejték borítana be tetőtől, talpig, úgy kezd a kezem reszketni idegességemben. Álomkelő füle megrebben, abbahagyja a mancsnyalogatást, s orromat szinte eldugítja a sós tengeri illat, amit már régen éreztem utoljára; még kint, a kertben. Úgy tűnik, ha társaságban vagyunk, hajlandó interakciót kezdeményezni velem.
Míg a macska némi gondolkodás után viszonozta a meghajlást Timidus felé - ami már önmagában elég meglepő cselekedet, mert soha életemben nem láttam még hajlongó macskát -, én kétkedve és bevallom, félelemmel teli szemekkel figyeltem Kin közeledését. Arra számítottam, amire nem kellett volna; pofonra, megalázásra, üvöltözésre, hogy takarodjak. A levegő szinte jeges volt körülöttem, vagy talán csak én éreztem annak, és a fiú szavai szinte el sem jutottak hozzám, csak a tárgy, pontosabban az üzenet, hogy tárgyat adnának át: a szarvast.
Homlokráncolva fogadom el, és fogom fel végül, hogy mit is kértek tőlem. Keserű mosoly kerekedik a dologból, kissé lehunyt szemekkel vállat vonok, és az idegeimnek már érzem, hogy nem olyan sokára még ennyire sem fogok tudni parancsolni. Hiba volt eljönni, ismétlem magamban.
-Pedig Shu ügyesebb szakács, én meg most nem hoztam el semmimet... Rolling Eyes

-hazudtam a részét, hogy ne lenne nálam semmi. A rendszer állandó hordozható főzőakármit biztosít számomra a Főzés kimaxolásából fakadóan, és hirtelen eltöprengek, erről vajon ők is tudnak-e. Remélem, hogy nem, meg persze az agyamat is jó lenne recept-módra állítani, ehelyett csak az jár a fejemben, hogy ha én ezt a szarvast most megcsinálom, Shu dühös lesz rám, amiért egy mobot főzök meg.
Kicsit felkuncogok, némi őrülettel fűszerezve. Kin már elárulta, hogy ÁK fogta, ő pedig hozzám tartozik, tehát már úgyis egy vacak kis mobgyilkos vagyok a szemében. Mit számít a többi...? Mit számít már egyáltalán ez az egész?
-Segítesz? ^^ -pillantok végül a kislányra, aki szokatlanul szótlan. Talán örömködik magában, bár valahol mélyen tudom, hogy ez nincs így. Üldözési mánia. Sürgősen le kell győznöm. Lehetőleg olyan két percen belül.

by **Peter Worker** Pént. Május 30 2014, 18:58

Tehát volt terve, s egy sütögetés nem is hangzott olyan rosszul. Bevallom, hogy nem számítottam erre, bár nem is tudtam, hogy számítottam e egyáltalán valamire. Chant nem láttam még sütni és ez talán az én hibám volt. Többet is foglalkozhattam volna vele az utóbbi időkben, vagy csak én nem nyitottam ki elég jól a szemem. A lány szorongott, nem láttam a gondolatait, de valami nem volt rendjén most vele. Talán nem számított ránk, vagy csak úgy egészen mást várt, talán ő se hitte, hogy ő lesz a szakácsunk ma délutánra. Akárhogy is, de érdekesen kezdődött ez a találkozás.
- Hozzunk sört? - tekintettem Kincaidra.
A fogadóban talán lehetett kapni, s a hangulatot megadta volna a sütögetéshez. Nyilván mértékkel, talán csak az íze miatt, vagy mert csak ilyenkor azt szoktak a férfiak inni. Szerettem férfiként gondolni magamra, még ha igencsak ritkán is tettem így. Az ital, a bogrács, a napsütés, ők. Gyerekkori emlékek törtek fel bennem. Nem olyan megható történetek, de jó emlékek, mely a családomat és pár nyári estét idéztetett fel velem. Mosolyra húztam a számat.
- Ízé. - a fejemet vakarva fordultam a lányok felé is – Nem tudom, hogy itt hogy működik. Ö. Kell segítség? Fát vágni, vagy tüzet rakni?
Nem volt titok, hogy el voltam kényeztetve, mi az étkeztetésemet illette. Nem voltam kényes, megtanultam volna, ha szükségem lett volna rá, de a céhben Lea mindig ellátott minket ezt illetően. A céhházban mindig volt reggeli, ebéd, s vacsora is. Nem volt okom panaszra.
- Itt vagyok én is. Bár tüzet nem tudok fújni. - vonta félre a száját Hisame.
- Székek, vagy rönkök, mikre ülni lehet, egy asztal. Nem tudom, hogy mi kell még, csak nézője voltam régen az ilyen sütögetéseknek. - nevettem fel szolidan.

by **Kincaid** Vas. Jún. 08 2014, 09:38

Hát, ennél azért kicsit többre számítottam, mint néhány elmotyogott szóra – pislogtam Shu és Chan felé. Szolid reakciójuk kicsit letört, de oda se neki, dolgozott még bennem az izgalom, és az is eszembe jutott, hogy talán pont beletenyereltem valamibe. Magamban vállat vontam, nyugtázva ezzel a történteket. Peter és Hisame párosa felé fordultam. Több volt ott az interakció, mint olyan.
– A tűz problémás… – húztam el kicsit a számat. Nem várt fordulat volt a probléma, hogy Hisame tényleg fagyaszt, és nem gyújt. Emlékezhettem volna rá, de túlságosan rápörögtem a témára, így eszembe se jutott ilyesmin aggódni. – Jó, akkor ha más nem, gyújtóért bemegyünk mi a fogadóba. Ha már ott vagyunk, hozhatunk sört is… – Kis szünetet tartottam, amíg átgondoltam ennek az anyagi vonzatát. Belefér.
– …És bármi mást, amit kívántok. – Nem túl ügyesen feltett kérdés volt. Szándékomban állt egyértelműsíteni:
– Mit innátok a sülthöz? És Shu, nálad van szett, igaz? Csak hogy akkor azt nem kérjük kölcsön a fogadóból. – Hangosan morfondíroztam, és közben Hisamét figyeltem. Ő is sárkány, ha jól tudom. De nem akartam rákérdezni, nála mi a helyzet a tűzfújással, mert csak derüljön ki, hogy nem képes rá… A fene akarta leszerepeltetni őt, és vele magamat is. Hiszen illene tudnom, nem igaz? Smile

– Peter, akkor segítesz? Lányok, szükségetek van bármire? – Próbáltam a végére járni a témának. Szerettem volna, ha mire visszaérünk, már tűz ropog. A fahasogatásos téma jó ötlet volt Petertől. Ha kell, hozunk bentről, alap, hogy kiválthatóak voltak náluk az eszközök hozzá, ha már berendezésre került hozzájuk egy saját használatú sütöde, de nem akartam akkor se búgócsigaként forogni a helyszínek között. Most fixáljunk le mindent, és legfeljebb ha valami el lesz felejtve, de óhatatlanul szükség lesz rá, még befutunk érte. De alapvetően nem a rohangászás miatt vetettem fel a találkozót közöttük.

by **Shukaku** Vas. Jún. 08 2014, 10:00

Shu azonnal Timidusra pillantott és tekintetével és fejével is nemet intett. Mindketten nagyon jól tudták, hogy Chan hazudik, hiszen nekik is ki volt maxolva a képesség, így tisztában voltak azzal, hogy miként is működik ez az egész. A sárkány elhúzta a száját, és Álomkelőre sandított. Kegyes hazugság. Ha nem mondunk el valamit, azzal még nem hazudunk. Tekintettel lenni a másik érzéseire. De miért kell hazudnia Channak? Ha nem akar főzni, akkor akár azt is elmondhatná. Persze biztos megint az üldözési mániája kerekedett felül, amiről Álom mesélt. Ezt a kérdést azonban Shunak is nagyon meg kellett rágni magában. Már az meglepte, hogy a lány segítséget kért, de arról fogalma sem volt, hogy miként reagáljon. Ha most megvédi a hazugságát, és bemutatja, hogy nála persze ott vannak a szerszámok, akkor csak bebizonyítja, hogy ügyesebb és felkészültebb. Ha emlékezteti arra Chant, hogy nála is vannak ilyenek, akkor ugyan eltussolja a hazugságot, de hülyének, vagy legalább is feledékenynek és szórakozottnak állítja be majd a lányt. Annyira nehéz volt Chanon eligazodni, és annyira félt attól, hogy megint elront valami… hiszen tulajdonképpen esélye sem volt jól csinálni semmit ilyen körülmények között. Bólintott egyet, és halkan megszólalt.
-Igen. Segítek.
Timidus azonban már erre nem akart reagálni. Mivel nem értette az embereket, így nem szólt bele kettejük dolgába. Hagyta, hogy elintézzék egymás között. Peter javaslatára azonban azonnal reagált.
-Igen! Kérünk!
-Nem, mi nem kérünk, Timidus.
-De igen! Kávét se iszol, pedig Garfield is szereti, és nem lesz tőle semmi baja.
-De… oké… tudod mit? Csinálj amit akarsz de én teát kérek.
Ráöltötte a nyelvét a sárkányra, majd ismét Peterék felé fordult.
-Peter… Timidusnak hozz valami menteset, kérlek.
-Menteset?
-Mint a fogkrém. Abból is van jobb és rosszabb.
-Akkor a jobbat kérem.
-Nem kell fáradnotok semmivel. A szafarik miatt van nálunk minden. Fa biztos van a fogadó mellett, ha már sütödéjük van. Biztosan szívesen adnak, vagy lehet venni.
Amint minden megvolt, már ott is termett Chan mellett, kiterítette az eszközöket, és nagyon figyelt, hogy végig csak segítsen. Hagyta Chant dolgozni, és ő pedig a lány keze alá dolgozott. A rendszer csodáinak hála nem fog sokáig tartani, így kevesebb ideje van elrontani bármit is.

by **Chancery** Vas. Jún. 08 2014, 11:43

-Jöhet nekem is. Kivételesen.
Emeltem fel a kezem a sör hallatán. Utálom az ízét, nekem, aki a csokihoz és édességhez szokott, nagyon is keserű, de valamilyen oknál fogva, ha nagyon magam alatt vagyok, megkívánom. Talán a szervezetem tudja, hogy az alkohol egy időre képes elfeledtetni, vagy legalábbis könnyíteni a bánatot, mindez köszönhető annak a kevés iskolai bulinak, amiben valaha is részt vettem.
Talán olyan ez, amikor először próbáltam ki a cigarettát. Fú, rettentő rossz volt, kis híján megfulladtam tőle, és soha többé hozzá se nyúltam, hacsak nem valaki másét kellett pár percre megfogni. Mégis jó másfél-két évig, ha a stressz úrrá lett a szervezetemen, szinte folyt a nyálam egy szálért... csak az akaraterőmnek és a fulladás emlékének köszönhetem, hogy nem lettem végül dohányos, a testem pedig rájött, hogy hiába kívánkozik utána.
Szerencsére az alkohol, ha ritkán és jó társaságban issza az ember, nem okoz problémát.
-Hmm... -fordulok körbe a sok, hirtelen jött ötlet hallatán. Végülis, nem rossz; a fiúk kipakolnak, míg a lányok főznek. -Gyújtós nem kell, arra itt vagyok én. -vigyorodom el és emelem fel ismét a kezem, olyan tartásban, mint népszerű rajzokon a tüzes boszorkányok, vagy mint Elza jéghercegnő a Jégvarázsból. Ahogy a fiúk sürögnek és adják az ötleteket, a belső istennő lassan agyontapossa a férget a fejemben, aki bár még ficánkol, ahogy tud, és gonosz dolgokat sugdos a fülembe, igyekszem elérni, hogy ne hasson meg.
Kevés, de siker.
-Asztal, ülőhely nem árt... -pillantok egy kissé tágasabb szabad térre, ahova máris magam elé képzelem a vígan eszegető társaságot egy sima faasztal körül. -És... inkább bort kérek. A magam részéről vöröset. Az a sülthöz is illeni fog.
Hmm, kívánom a sört, de nem illik meg apám szerint nem is szabad keverni a borral, tehát vagy egyik, vagy másik... és akkor már inkább a bor, ha szabad válogatnom. Ezen kívül a fiúknak is talán jobban fog ízleni a szarvas mellé majd később. Én inkább nem kísérletezem, hirtelen képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy is van a mondóka; sörre bort szabad, borra sört nem, vagy fordítva?
Álomkelő hatalmas vigyorral reagál Timidus és Shukaku apró kis szócsatájára, majd a tekintete szinte azonnal ismét felém fordul. Érzem, ahogy méreget, elemez, kicsit olyan érzés, mintha valami érzékelővel tapogatna végig. A köztünk fennálló állandó kapcsolaton keresztül tudom, hogy arra kíváncsi, mi történik velem. Érzi, hogy feszült vagyok, még ha ennek nem is akarok tudatában lenni; mozdulataim kapkodóak, feszesek, idegesek, de legalább a hangom felszabadultabb, mint mikor csak kettesben voltunk az erdőben.

Míg a fiúk pakoltak, Shukakuval szintén ezt tettük. Amazok a fogadóból hozták, amit tudtak, mi pedig összeraktuk a főzés helyszínét. Szégyen melege csapott meg, ahogy Shukaku végül előszólította az eszközeit; sejthettem volna, hogy már ő is maximum szinten van, így átlátott a hazugságon. Furcsa módon ezt most mégsem bánom. Jobb így, mint ha utólag, pár perc leforgása után kellett volna nekem bevallanom, hogy hazudtam. Egy apró, hálás mosoly, majd elfordultam a fahasábok felé, hogy míg oda-vissza mendegélve elrendezem a leendő tűzrakást, jobb belátásra térítsem a férget a fejemben.
Mivel a fiúk sültet kívánnak, úgy is rendezem a fát a céleszközön, majd fölé hajolva nézegetem egy kicsikét. Egyrészt ellenőrzöm, jó lesz-e. Másrészt bekapcsolom a Pirokinézist. Szerencsére a képesség elég nagy szinten áll ahhoz, hogy az alsóbb, kisebb és szárazabb fadarabok hamar felmelegedjenek és lángra kapjanak, ha nem is olyan hirtelen, mint egy papírdarab. Most kell neki pár szabad perc, amíg a nagyobb fák is végzik a dolgukat, én pedig büszke mosollyal figyelem a lángokat.
Alig bírom elszakítani róla a tekintetem ahhoz, hogy a húsra és a zöldségekre koncentrálhassak... hiába, a tűznél nincs jobb. Álom úgyis figyel, hogy ne szabaduljon el, én pedig szöszmötölök.
-Szólj, ha nagyon éhes vagy. -mondom azért Shukakunak. -Szeretem elhúzni a főzést, mintha igaziból csinálnám, de sietek szívesen, ha szeretnétek.
Így, hogy van, mi elterelje a figyelmem, nem igazán jut eszembe, hogy bárki is rosszat akarna nekem. Ott van még az agyam mélyén, tekereg és sustorog, de tüntetőleg nem figyelek rá. Remélem, elhallgat, mire evésre kerül a sor.

by **Peter Worker** Szomb. Jún. 28 2014, 23:22

Sör, tea, bor és Timidusnak gyümölcslé. Na meg fa a fogadó mellől. A lista megvolt, így Kinnel hamar utána is jártunk a dolgoknak. Sajnos csak négy kezünk volt, így kellett fordulnunk párszor, mert hát Hisamére se lehetett pakolni semmit sem. Csak embert tűrt meg a hátán, mást nem igazán. Ha valamit is cipelt, azt inkább húzta maga után, mintsem hogy a hátára vette volna. Túl nemes volt ő holmi pakolni való állatnak. Meg e téren inkább a lányok mellett sündörgött, na meghűtötte jegével az előhozott italokat.
Az asztalt és székeket Kinnel ketten pakoltuk árnyékba és viszonylag egyenes talajra. Majd kényelmesen helyezkedtem el az egyik kihajtott székre. Jobb lábam a bal térdemre emeltem és dőltem hátra a támlának.
- Hisame. - a nyavalyás dög most szegény Chant piszkálta. Fújta szemtelenül a lány haját, miközben ő a tűzzel ügyeskedett – Inkább segíts nekik.
- Segítek én, segítek.
- Azt látom. - majd csóváltam a fejem a sárkány miatt – Sosem lesz már megnevelve. - fordultam a fiú felé – El lett kényeztetve, mint egy rossz lány, én meg mint a rossz Apa. - kuncogtam majd emeltem a korsót – Egészségünkre. - és kortyoltam bele a sörbe.
Az ízekkel ügyesen bántak a fogadóban, s a sörnek igazi sör íze volt. Eleinte ritka volt azért ebben a világban ez, de talán a szükség miatt a sör ízére igencsak hamar rájöttek. Ilyen volt minden alkoholos ital és egyéb kenyérre kenhető krémek is. A mogyorókrém ízét is viszonylag hamar felfedezték. Egy kutató ügyes statisztikát hozhatott volna ki ebből, hogy mire volt leghamarabb igény a játékosok körében. A gondolataim elkalandoztak.
- És hogy vagy Kin? Mi történt veled mostanában? - igen, a kérdés melyre választ igazán sosem kapunk, de minden beszélgetés megindítója.

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 15:55

//Shukaku - Halászat
(Mivel bizonyos okokból ketten is eltűntek a fenti játékból... az marad befejezetlen Rolling Eyes

) //

A Fiatal főnix lassú léptekkel gázolt a sekély vízbe. Úgy vizsgálgatta kíváncsi tekintetével a vizet, mintha életében először látna ilyet. Nem tudom, ez mennyire igaz, bár tekintve, hogy első találkozásunkkor tojáshéjtöredékek vették körbe, ezt sem zárhatom ki.
Alig pár napja ismerjük egymást, de nem vagyok képes betelni a látványával. Neve még nincs; képtelen vagyok eldönteni, mi legyen. Ő maga pedig nem nyilatkozik; keveset beszél, s akkor is minden döntést rám hagy.
Elbűvölve nézi a lágy hullámokat, de nem megy be teljesen. Ő nem a lángoló tűzmadár, de biztosra veszem, hogy köze van a tűzhöz. Ugyanúgy, mint Falco, szeret a kandalló lángjai között üldögélni, bár ilyenkor kénytelen fióka alakját felvenni, hogy beférjen a szobánkban levőbe.
Talán nem is akarja, hogy vizes legyen a tollazat…
S mintha gondolataimat akarná megcáfolni, beleveti magát a hullámok közé, mint egy kecses hattyú. Hosszú farka szétterül a víz színén, fejét a hullámok alá mártja, majd vissza és alaposan megrázza. Pár csepp a macskának is jut, aki azonnal fújtatva ugrik hátrébb.
~Óvatosabban!~
~Bocsáss meg.~ -halk kuncogás. Hangja tökéletes ellentétet képez Áloméval. Olyan, mintha egy végtelenül kedves istennő szólalna fel, valahányszor meghallom hangját az éterben. Kedves és lágy, hangzása dallamos és megnyugtató. Talán pont ezért nem kedveli őt Álomkelő…
A szürke-fekete vadmacska mordul egyet és visszahelyezkedik mellém, a kisebb kavicsra. Én egy nagyobb kövön üldögélek, törökülésben, kezemben a mozdulatlan bottal. Életemben először halászok, és egyenlőre még semmi eredmény.
~Kezdek éhes lenni.~
-Igyekszem, Álom, igyekszem ._. –mosolyodom el és lehunyom a szemem. A sötétben hallgatom a madarak csivitelését, a néha felébredő szél suhogását, ahogy mozgatja a távoli fák lombjait. Álomkelő úgyis jelez, amennyiben egy veszélyesebb vad jönne a közelünkbe, így nem félek. Hagyom, hogy a béke töltsön el.
Újra otthon vagyok, mint Dorothy.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 16:57

Először is… Chan. Chan visszatért. Ennél már igazán csak az lenne jobb hír, ha végre Peter is adna valamiféle életjelet magáról, hiszen jelenleg csak néha-néha látni, akkor is szelemként bolyong a térképen, megkeresni pedig lehetetlenség, mert úgy tesz, mintha direkt kerülné a céhtagokat, ami valószínűleg igaz is, hiszen mindig valami dolga akad, éppen nem ér rá, éppen elteleportál… és talán Hisamének is megtiltotta, hogy beszéljen velük. Egyszerűen megfoghatatlan, legalább is ha komolyabb témákra próbálná terelni a szót a lány, mindig eltűnik. Valahogy… olyan, mintha belefáradt volna ebbe az egész céhvezérkedésbe, és nem akarna már vele foglalkozni, így hát Shu egy ideje úgy döntött, hogy már nem is próbálkozik. Nem akarja ő nyaggatni Petert, és ha a fiú nem akar se vele, se a céhével foglalkozni, akkor csak tűnjön el ő is, ahogyan oly sokan tűntek már el, cserbenhagyva a lányt, és hátrahagyva az üres ígéreteiket. Nincs ebben semmi különös, az emberek így működnek. Nem szabad bennük megbízni. Valahogy persze ez az érzés motoszkált benne akkor is, amikor Chan szavait hallgatta. A lány beszélt bocsánatkérésről, arról, hogy mennyire bután tud viselkedni, a homlokonpöccintésről… mindenféle dologról, amit Shunak talán értenie kellett volna, de számos elemét igencsak nem értette. Chanra nem haragudott ugyan úgy, mint Peterre, hiszen a lány nem ígért neki semmit, de akkor is becsapva érezte magát, és tudta, hogy nem akarja közel engedni többé magához, legalább is egy ideig biztosan nem. ő nem Timidus volt, nem tudott olyan könnyedén megbocsájtani. Ha a lány majd úgy is viselkedik, ahogy mondta, akkor újra barátkozhatnak. Addig is persze minden tekintetben igyekszik majd a segítségére lenni, kedves lesz vele… de a titkai… a titkai rejtve maradnak előtte, hogy ne tudja a fejéhez vágni, hogy jobban szereti a peteket az embereknél, és azt, hogy Timidust akarja inkább életben tudni, mint bárki mást Aincradban. Ezért is volt nagy dilemma, amikor feltűnt a térképen Chan, ahogyan a horgászhelyükre igyekeztek.
-Nem lesz baj.
-Rendben…
Így a döntés meg is született. Lassan lépdeltek oda hozzájuk, hogy ne ijesszék meg az új jövevényt, a legújabb kis céhtagot.
-Sziasztok.
-Üdv!
-Csatlakozhatunk?

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 20:46

Egyébként van még valami, ami picit mosolyra késztet. Mégpedig az, amit érzek az erős kapocs másik oldalán, olyan tisztán, mintha csak a saját érzelmem lenne. El is csodálkozom ilyenkor Kayaba zsenialitásán. Azelőtt észre se vettem, de amióta Álomkelő Fiatal kora már ennyire előrehaladott állapotban van mellettem, egyre jobban szembe tűnik a tulajdonság, miszerint a peteknek ugyanúgy vannak érzelmei, mint nekünk, embereknek.
A vadmacska ugyanis féltékeny.
Minden alkalommal, ha a főnix a látómezejébe kerül, mintha egy apró fényrobbanás villanna a szemem előtt. A farka idegesen söpri a nagyra nőtt fűszálakat, fülei pedig nem a megszokott helyzetükben leledzenek, mind inkább enyhén hátra lapulnak, mintha támadni akarna.
A főnix pedig ezzel maximálisan tisztában van. Csőrén örökké kaján mosoly ül, s fél szeme most is rávillan a macskára, hogy a következő pillanatban felemelje fejét, hosszan kinyújtsa nyakát, és már-már lassított felvételként rázza meg sziporkázó, színes tollait. Én pedig kuncogok, ahogy figyelem néma csatájukat a figyelmemért.
Ej-ej. Nehéz dolog kettőre figyelni egyszerre, főleg, mikor az ember már megszokta az egyiket. Kinyújtom a kezem és végigsimítom a macska bundáját. Nincs értelme aggódnia; figyelni fogok rá, hogy mind a kettejükre egyenlő figyelmet fordítsak.
Ebben a pillanatban Álomkelő fülei teljesen hátra fordulnak, háta megremeg, de ezen kívül más mozdulatot nem is tesz. Valami másra figyel, valamire, ami a hátunk mögül érkezik. A főnix is abbahagyja a fürdőzést és kíváncsi tekintetét arra a pontra irányítja, amerre Álom fülei mutatnak.
-Vendégek? -kérdezem mosolyogva.
~Ja.~ -érkezik a válasz, majd a macska megfordul, hogy szembenézhessen velük. ~De nem kell félni.~
Mikor már hallom a fű sajátos hangjait a léptek alatt, én is megfordulok. Töprengenem se kell, kik jöttek el, céljukat meg nem akarom firtatni. A lány így is fél. Látom az arcán. Nem ilyen volt az arckifejezése még régen... azóta ilyen, amióta meghülyültem.
-Sziasztok ^^ -köszönök széles mosollyal. Meg akarom neki mutatni, hogy már nem vagyok egy sütnivaló bolond. Persze tudom, hogy ez nem két másodperc munkája lesz... túl nagyot vétkeztem ahhoz, hogy könnyű dolgom legyen a visszailleszkedéssel, s csak szép sorban. Először Shukaku, akit megbántottam. Majd Peter, aki addigra talán szóba is áll velem, ha látja, hogy nem megyek el ismét. Majd a többi céhtag, főleg azok, akiket nem is ismerek.
Álomkelő kedve is kicsit jobb irányt vet, mikor meglátja a párost, kibújik a tenyerem alól és egy igazi, macskás, dorombolással egybekötött lábhoz-dörgölőzéssel fogadja a lányt. Persze nem sokáig, rögvest vissza is tér a helyére lusta járásával. A főnix egyenlőre a vízből se száll ki, karmos lábait megvetette az iszapban, s onnét figyel, csupán a fejét hajtja meg kissé előre, mintha köszönne.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 21:23

Nem, úgy tűnik Chan sem szeretne velük beszélgetést kezdeményezni. Köszön, hiszen köszönni kell, de az ember akkor is köszönne, ha éppen egy idegen kerülne elő a fák közül. Így azonban, hogy egy céhtag lép elő, így már egy mosolyt is kapnak. Vajon igazi ez a mosoly? Igazinak tűnik… annyira igazinak. A kis idomár szeretné, ha igazi lenne. Tudja jól, hogy ő is hibázott, ő is hibás az összeveszésükben, amiatt, hogy nézeteltéréseik idáig fajultak, de ő már nem tud többször bocsánatot kérni, ahogy Chancery sem. Ez a probléma már nem a bocsánatkérések miatt fog elsimulni, és csitulni is csak akkor tud, ha eltelik egy kis idő, és kölcsönösen bizonyítják egymásnak azt, hogy nem veszélyesek a másikra. Ha Chan még egyszer eltűnik, akkor Shu nem fogja tudni újra végigvinni ezt a szörnyű menetet, amit ezalatt a pár hét alatt végigélt, folyamatosan hol önmagát, hol a lányt hibáztatva az események folyásáért… és persze legtöbbször Petert, aki nem tudta rendbe szedni a céhét. Számítottak rá, legalább is Shu biztosan, és mégsem tett semmit, és ezt nem nagyon tudta neki megbocsájtani. Aki azonban ismét helyrebillentette egy picit ezt a sok-sok negatívumot, az Álomkelő volt. Ahogyan Hisame éneke képes volt erre, úgy volt képes egy cica, aki üdvözlésképpen a kislány lábaihoz dörgölődzött. A petek nem hazudnak, de nemcsak, hogy nem hazudnak, de igazzá teszik a mellettük lévő idomár szavait is. Lehajol, és ha van ideje, akkor megsimizza a cica buksiját. Chan nem akar rosszat… csak ugyanúgy nem tudja, hogy mit tegyen, ahogyan Shu sem tudja. A lány sem mert témát felhozni. Szótlanul bedobta a horgot a vízbe, vigyázva, hogy még a közelébe se érjen a madárkának, és bámulja hol a főnixet, hol az úszót, hol Álomkelőt. Timidus persze nem akart csöndben maradni, de mielőtt megszólalt volna, még Álomkelőre pislantott, sokatmondóan. A macska képes csatornát nyitni felé, és úgy lebeszélni az emberek dolgait, hogy azok ne tudjanak róla. Már régóta, a tetőn való beszélgetésből kiderült, hogy ketten értelmesebben tudják kezelni a két ember között gabalyodó problémákat, mint ők maguk.

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 21:46

Szintúgy halászni jött. Kíváncsiságom, kérdések tömkelege máris megrohamozza az agyam, de egyenlőre tartom a szám. Shukaku mindig is csendes leányzó volt, én pedig hol ilyen vagyok, hol olyan. Nem akarom megijeszteni azzal, hogy elkezdek idegesen hetet-havat összehordani. Előbb... hát, készüljünk fel mind a ketten lelkileg is.
A főnix közben a két horog közé került. Egy darabig figyeli őket, majd úgy dönt, inkább kilép a nedvességből. Gondosan megkerüli az én igencsak hiányos horgomat, amin még úszó sincs, majd kissé lejjebb tőlünk kiszáll a vízből. Megrázza tollait, ezúttal nem olyan fenséges tartásban, mint mikor Álomkelő féltékenységét akarta szítani, mind inkább azt akarja elérni, hogy minél előbb száraz lehessen. Mire lassú lépteivel mellénk ér, összetapadt tollairól már gőzölög a víz.
Álomkelő érzi, hogy figyelik. Először a füle fordul arra, majd nem sokkal később az arca is, a tipikus "mi van?" ábrázattal, ami olyan jellemző szokott lenni a macskákra. Nem kell ahhoz csatorna a számára, hogy ismerje Timidust, tudja, mit akar, vagy legalábbis sejteni véli. A sárkány is ugyanúgy lépést vár, mint ő maga, és a sárkányok, talán a forró tűz miatt a bensejükben, mindig is türelmetlenebbek voltak a macskáknál. Már ami az ő meglátását illeti. Lassan lehunyja a szemét, s ez némi elégedettséget kölcsönöz az arcának.
~Türelem.~
-Hohó!
Nem, nem Álom szavára reagáltam; azt nem hallottam. Inkább arra, hogy megmozdult a zsinórom :3 Igazából nem akartam életem első halát pont társaságban kifogni, de ha így alakult, akkor igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt.
Talán a kevés jártasság-pontyomnak köszönhetem, hogy nem megy minden olyan simán, mint kéne. A bot erősen meghajlik, szinte töréssel fenyeget, ahogy az egyenlőre ismeretlen zsákmány a víz alá húzza az éles horgot. Felkelek a törökülésből és lábamat a sziklán megvetve próbálom kihúzni, néha egy-egy "Ajjjajaj" vagy "Jóóóólvan, megy ez" motyogással. Persze mindennek vége szakad egyszer, ennek is, méghozzá úgy, hogy egy hatalmas, lányos sikkantással és egy szaltóval egyenesen a vízben toccsanok. Ugyanis zsákmányom olyan erővel rántotta meg a botot, hogy Úristen O-O Ha ez nem Aincrad híres vízi szörnyetege, akkor nem tudom o/
De ha már vízben vagyok, és a bot ereje is zéróra csökkent, diadalmasan emelem fel a horgot....
...amin lóg pár szál hínár...
._.
Kikecmergek a hínáros horoggal a kezemben, mire Álom odalép és megszagolja... majd kérdőn felnéz rám.
~Ez nem hal...~
-Tudom... ._.
~Halat ígértél... ˇ^ˇ

~
Visszaülök törökülésbe a sziklára, nézegetve a hínárt. Shukaku japán... ugye? O.o
-Izé... a nori az miből készül...? Nem tudod véletlenül? -kérdezem. Hát ha pont szerencsém van és tudja. Mert ha ebből a hínárból, akkor van már egy harmad sushim. *.*

by **Shukaku** Szomb. Aug. 02 2014, 22:18

Nem mondhatnánk, hogy Timidus türelmetlen lenne. Ha a győzelemhez az kell, hogy órákig várakozzon, és megpukkassza az ellenfelét, ahogy ez például Ayse vagy RenAi elleni harc során történt, akkor ő vár addig is, amíg Aincrad falai állnak. Azonban mivel jelenleg nem tudta, hogy mi vezet a pozitív végkifejlethez, a türelem, vagy a sürgetés, ezért kérte Álomkelő segítségét. A cica természetesen szó nélkül értette, hogy miről is van szó, és meg is adta a pet számára a választ, aki ennek ismeretében visszahajtotta a fejét a mellsőire, és türelmesen várakozott, figyelte, hogy mi fog történni. Ugyanilyen nyugodtsággal figyelte Chan ügyetlenkedését, és Shu bátortalan tekintetét, ahogy folyamatosan azon tanakodik, hogy közbeavatkozzon-e, vagy sem. Még mindig ez a legnagyobb probléma, és igyekszik segélykérő pillantásait ő is Álomkelő felé intézni, azonban elkésett. Még mindig nagyon fél attól, hogy ha segít Channak, akkor a lány ezt úgy fogja értékelni, hogy megint csak azt mutatja meg, hogy ő mennyivel ügyesebb és okosabb, és ő segíti ki a sokkal idősebb Chant. Már csak ez hiányzott volna az éledező kapcsolatuknak. Mire viszont döntésre jutott, Chan már a vízben volt, akkor azonban már nem volt nehéz a döntés, és meg is próbált neki segíteni… majd akkor jött a felismerés. Channak könyvtára van. Chan szeret olvasni. Megvan a közös téma! Az persze csak véletlen volt, hogy a Junnal való szafari óta a lány már arra is gondolt, hogy a tóban nem csak horgászni, hanem úszni is lehet, és eredetileg ezt a délutánt is erre szánta. Ki gondolta volna, hogy a tízedik szint fölött is horgásznak ahelyett, hogy a szafarin legyenek. Gyorsan lenyitotta az eszköztárát, majd egy kék-fehér törölközőt nyújtott Chan felé.
-Mindig legyen nálad törölköző!
Chan érteni fogja. Sikerülni fog. Nincs olyan ember, aki szereti a könyveket, és ne olvasta volna ezt. Megpróbált még egy bizonytalan mosolyt is hozzá, majd még bólintott is.
-Azt hiszem algából…
Ekkor azonban Shu pecabotja is megmozdult, és ha a lány nem kap utána, akkor a valami be is húzza, így hát gyorsan odaugrott, és gyakorlott mozdulattal úgy rántotta meg a botot, hogy a rendszer azt parancsnak értse, mégpedig annak a parancsnak, hogy a hal azonnal az inventoryba kerüljön. Meg se nézte, hogy mit fogott, hanem gyorsan visszafordult Chan felé, hogy ne tűnjön úgy, mintha hanyagolná a lányt…

/Ponty/

by **Chancery** Szomb. Aug. 02 2014, 23:16

Az agyam nem arról híres, hogy gyorsan kapcsolna. Sőt, igazából pont ellentétesen, ha váratlanabb dolgokról van szó. A sisaknak pedig ehhez köze nincs, bár ezt már fejtegettem magamban korábban is. A mondat először csak ismerős volt... majd jött is hozzá egy kép, egy fürdőköpenyes pasasról és egy fekete bőrűről, amint hüvelykujjukat feltartva stoppolnak. Álomnak ehhez köze sem volt, egyszerűen csak eszembe jutottak a filmből ismert szereplők, noha a könyvet is végigolvastam már... egyenlőre még csak kétszer, ami édeskevés.
-Köszi ^^ -fogadom el vigyorogva a törölközőt, de úgyis elég, ha csak átdörzsölöm magam vele. A digitális világ egy előnye, hogy az ember viszonylag hamar megszárad vagy megtisztul a kosztól, ezen kívül a főnixből áradó hő is segít, aki tisztes távolságban, de azért elég közel hozzánk telepedett le, lábait maga alá húzva, nyakát kissé behajtva. Tekintete, amióta csak leült ebben a pózban, a lányon pihen, bár furcsa módon csöppet sem azon a zavaró módon, mint általában az ilyesmi történni szokott.
A törölköző végül összehajtva az ölembe kerül, miközben bólintok. Hát, ez nem alga, hanem hínár, ergo köze nincs a norihoz, így még sincs harmad-sushim. Nem baj, majd legközelebb. A hínár egyenlőre lekerül mellém a sziklára, had száradjon, az inventory helyet már úgyis foglalja, baja nem eshet. Csak a főnix figyelmét kelti fel.
Így ő lemarad, én viszont nem a bravúrról, amit a kislány művel. Velem ellentétben szinte kecsesen, vérprofi módon húzza ki a halat, majd tünteti el azonnal, sőt, szinte automatikusan.
Bár én magam tudatában ennek nem vagyok, Álomkelő pásztázza az elmém, amennyire csak képes, és elégedetten tapasztalja, hogy nyomát sem leli az olyas fajta gondolatoknak, amik régen kísértettek Shukaku-val kapcsolatban. Bár ennek szót nem formál, csupán feláll, felbontja velem állandó kapcsolatát, majd a tollas sárkány mellé lép, négy lábát maga alá húzva felveszi szokásos vekni-kenyér pozitúráját és elégedett dorombolást hallat.
Én pedig mindezen idő alatt azt hiszem, elfelejtettem, hogy kell az állkapcsomat mozgató izmokat működésbe hozni, egész addig, amíg egy digitális és nagyszemű (mellesleg ismerős >.> ) Légy bele nem repül. Kiköpöm, hagyom, had repüljön tova, majd megrázom a fejem.
-A... a... azta... O.o -próbálok szavak után kapkodni. Idővel sikerülni fog. -Azta! Te nem most először horgászol, ugye? Mert ez... húúú...
~És az már hal volt, ellentétben a tiéddel :3 ~

by **Shukaku** Vas. Aug. 03 2014, 07:31

~Csak megköszönte… udvariasan… ahogy kell… akkor biztosan nem ismerte az idézetet. De… de közben nagyon vigyorgott… talán azért vigyorgott, mert mégis ismerte, és eszébe jutott valamelyik részlete… sok vicces részlete van…~
-Szívesen…
És a lánykának is eszébe jutott egy részlet, arról a bizonyos féltéglás mosolyról, de egyáltalán nem azért, mert Chan vigyorában most ezt érzékelte volna, csak egyszerűen nagyon nehéz megzabolázni a gondolatokat, ha egyszer egy ilyen remek könyv körül kezdenek forogni, amelynek majdnem minden oldalán található egy olyan idézet, amelyet szívesen idéznénk, vagy a témához illően idézhetnénk. Azonban mivel Chan nem nyilatkozott egyértelműen, így sajnos ez a beszédtéma is gyorsan lelövődött. Hiszen ha a lány most elkezd mesélni a könyvről, azzal azt feltételezi, hogy Chan, akinek egy egész könyvtára van, pont ezt a híres könyvet nem olvasta el, ami azért tényleg nagyon sértő lenne. Ha azonban úgy áll hozzá, hogy elolvasta, és a lány mégsem olvasta még el, hiszen számtalan elolvasandó könyv létezik a világban… annak ugyanez lehet az eredménye, és ismételten csak sértődéshez vezethet. Nagyon nehéz volt olyasvalakivel beszélgetést kezdeményezni, akivel olyan csúnyán összeveszett már az ember lánya, hiszen ilyenkor a törékeny kis béke megtartásának érdekében annyira figyelünk minden apró szavunkra, hogy a végén meg sem merünk mukkanni… és Shu ennek a fajta embernek a díszpéldánya volt. Ha meg kellett védeni valakit, akkor valami kattant az agyában, és szókimondóvá vállt, de feleslegesen nem került konfliktusba, és nem is szerette, nem kereste a bajt.
Timidus ezalatt elégedetten hallgatta a macska dorombolását, hiszen az is elégedettséget jelzett, és ha olyasvalaki elégedett a helyzettel, aki látja az emberek gondolatait is, akkor bizonyára minden rendben van.
Mielőtt azonban ezt a gondolatát még Shunak is jelezhette volna, Cahn megszólalt végre, és a lánynak válaszolnia kellett… valamit…
-Nem… nem először. Elég sokat gyakoroltam.
Nem, nem fogja megmondani, hogy ki van maxolva a jártassága, mert akkor ugyanúgy megharagudna rá, mint a főzésnél.
-És… amikor beszereztem a pecabotot, akkor a boltostól megkérdeztem, hogy hogyan kell használni. Ugyanúgy van rá mozdulat, mint ahogyan a fegyvert aktiválod.
Nem, azt sem fogja felajánlani, hogy megtanítja, mert az is egyértelmű jelzése annak, hogy ő ezt is jobban tudja… és az biztosan kérkedés Chan szemében… akkor is, ha ez a valós tényállás. A hal azonban valóban megvolt, és már elő is halászta az eszköztárából, majd elővette a Kezdő kését is, és a petekre nézett.
-Timidus szereti nyersen. Ha gondoljátok, akkor szívesen elharmadolom nektek…
Tette meg a felajánlást, majd várta a választ. A sárkány természetesen bólintott.

by **Chancery** Vas. Aug. 03 2014, 14:22

Valóban. Hisz az én botom olyan, mintha épp az imént hasogatták volna le egy fáról, az övé pedig akár csak azoké a horgászoké, akiket a tévében lehet látni. Alaposan végigmérem a sajátom, emelgetem, és gondolkodom. Meg persze várok, de nem sokáig. Shukaku a jelek szerint nem akarja elárulni, miben is áll az a mozdulatsor, én pedig nem figyeltem tudatosan, s így már képtelen lennék felidézni akár egy mozzanatát is. Elmosolyodom, és gondolatban vállat vonok; így jártam. Talán... sőt, biztosan megérdemlem most ezt a csapássorozatot, ezúttal viszont nem szabad elhagynom magam. Állok elébe annak, amit a Sors szán nekem, legyen akármilyen rossz, én pedig minden erőmmel igyekezni fogok, hogy ne ismételjem meg sokadszorra is a múltat. És lehetőleg ne gyújtsak fel semmit.
Bár még így is van egy-két dolog, amit biztos nem bírnék elviselni... de nem szeretnék még csak gondolni sem rájuk. Mert ha valamire gondol az ember, az meg fog történni.
A felajánlásra, bár fogalmam sincs, én is beleszámítok-e abba a harmadba, csak legyintek.
-Én nem vagyok oda a halért, engem kihagyhatsz ^^
~Én pedig egyenlőre reménykedem a csodában, hogy az én társam is kifog valami ehetőt Razz

~
Alig hogy kimondta, a csendes és mozdulatlan főnix olyan gyorsan vágja előre a fejét, mint egy mérges kígyó, csőre nagyot csattan a sziklán mellettem. Meg is ijedek, apró sikkantással ugrok picit odébb, már amennyiben ezt az ülő helyzet megengedi, és nézek fel kíváncsian, mi okozta ezt a felfordulást. A madár ugyanolyan helyzetben leledzik ismét alig egy másodperccel az akciója után, de csőre széléből még kilóg egy kis megszáradt hínárdarab. Ragyogó szemekkel néz minket, majd felemeli a fejét és elnyeli a maradékot.
~Fúúj... ._. ~ -Álom becsukja a szemeit és szélesre tárt szájából kilógó nyelvvel jelzi undorának mértékét.
Miután kísérletem, még ha nem is szándékos, a beszélgetés kezdeményezésére kudarcba fulladt, elszántan gondolkodom valami más után. Valójában ezer és millió kérdésem is van, többségük a céhvel kapcsolatban... hisz sok idő eltelt, mióta utoljára ott jártam... mégis képtelen vagyok kiejteni akár egyiket is. Magam sem tudom, a szégyen, vagy a Shukaku-ból még számomra is ennyire érződő feszültség teszi-e ezt... de talán lényegtelen is. Csak bámulom a lágyan ringó horgot a vízfelszín alatt, mindig megörülve, mikor egy hal elkezdi kerülgetni, majd elkámpicsorodva, mikor mégsem harap rá a kukacra, hanem megy tovább. Ennyire átlátszó lenne...?
-Tényleg... -szólalok fel végül, talán túl érzelmesen is, és akaratlanul. Valójában nem akartam, de volt valami, ami hirtelen ugrott az agyamba, és váltotta ki ezt a reakciót... most pedig, bár bolondságnak tartom utólag, ha már megszólaltam, illene folytatnom, nehogy Shukaku még ennél is rosszabbul érezze magát... -Véletlenül nem tudod, ki az új srác...?

by **Shukaku** Vas. Aug. 03 2014, 14:37

Nem szabad Channak megtudnia, hogy a hármukba, akiket Shu megkínált, ő nem igazán tartozott bele… na jó, egyáltalán nem tartozott bele. De hát ki gondolta volna, hogy Chan pont azt fogja gondolni, hogy Shukaku őt kínálja meg nyers hallal? Vadászat jártassága ugyan az egekben van, akár itt is pikk-pakk összerakhatna egy tábortüzet, felnyársalhatná a pontyot és megsüthetné, és akkor tényleg kaphatna belőle a lány is, de ő előtte jól emlékezett, hogy direkt ki is emelte, hogy Timidus szereti a nyers halat, és utána említette azoknak a bizonyos hármaknak a megkínálását. Innentől kezdve pedig ugye egyértelművé kellett volna válnia annak, hogy ez a három személy nem lehet más mint Timidus, Álomkelő, és az új névtelen madárka. Na persze ha ezt most kötné az idomár orrára, akkor biztosan az lenne belőle, hogy ő előbb gondol a petekre, mint az emberekre… és hát mit tudna mondani erre, mint az igazat, azaz azt, hogy igen, ez így igaz. Az embereknek van főzés jártassága, Channak pedig ki is van maxolva, a petek azonban nem tehetnek szert ilyenekre, bár Falco serényen próbálkozik azzal, hogy a lángjaival főzőcskézzen, bár abból a legtöbb esetben csak perzselés lesz… és nem sül ki belőle semmi jó. Na bumm, Shu megint meg volt fogva, de azért örült, hogy a lány nem ripakodott rá, csak elutasította a fel sem ajánlott halat… talán így a legjobb. Mivel Álomkelő is így nyilatkozott, így Shu csak kettőbe szelte a pontyot, egyik felét Timidus felé dobta, aki röptében el is kapta, a másikat pedig letette a főnix elé, aki addigra már a hínárt is befalta.
-Izé… szia. Nem tudom, hogy csak növényevő vagy-e… ha nem kéred, akkor nyugodtan hagyd meg, majd Timi megeszi. De… azért kóstold meg, finom.
És erre még a sárkány is rábólintott, és figyelte a madárka reakcióit. Ezután azonban új kérdés következett, egy bizonyos új srácról. Ki lehet az az új srác? Milyen régóta van távol Chan? Kik újak neki? Egy óvatos kérdés… utána majd meglátjuk…
-Scottira gondolsz…?

by **Chancery** Hétf. Aug. 04 2014, 21:39

-Ha minden igaz, pont azért kérdeztem rá, mert a nevét sem tudom :3 -kuncogok fel és sajátos cicamosollyal a lányra pillantok oldalvást. Szívem szerint még meg is pöccinteném az orrát, de nem teszem. Ezek szerint Scotti... hát, akkor legalább ennyit tudok. -Bár nem tudom, hányan vagyunk új tagok. Desdemona az utolsó, akit még ismerek, de például vele is még a tagsága előtt találkoztam egy vidámparkban.
Bár érthető lenne; nem vagyok ott, s máris jelentősen megnőtt a taglétszám. Na, nem mintha most lenne bennem fikarcnyi rossz érzés is... talán van, csak nem vagyok hajlandó figyelembe venni. Meg kell acélozzam magam, ideje lenne megtanulnom a leckét a saját hibáimból.
Eközben a főnix csak figyeli a félbevágott haldarabot. Tudom, hogy húsevő - illetőleg az előbbi hínáros akció után mindenevő -, nem is értem, miért nem csap le rá úgy, mint a növényre az imént. Végül félig lehunyja a szemét és halkan összecsattintja a csőrét.
~Biztos vagyok benne, hogy finom.~
Zengő hangja kicsit másképp szól, mint Álom telekommunikációja. Olyan, mintha hangszóróként árasztaná magából a szavakat, és ha nem tudnánk, hogy néz ki, egy kedves és gyönyörű hölgyet képzelnék magam elé, mikor meghallom. Végül lehajol és a hal maradékát Timidus elé tolja. Kicsit várok, ad-e magyarázatot a tettére, majd, mivel ez nem történik meg, elpirulva én vagyok kénytelen megszólalni.
-Sosem hajlandó elárulni, épp mit akar enni... pedig szereti a halat is.
~Ja, szereti ellopni a tányéromról mattaku

~
A macska kérdőn néz a tűzmadár felé, talán válaszra várva, de az nem érkezik, új társa bölcsen hallgat. Álom végül feladja, nem is palástolja a nagy sóhajt, amit hallat, majd letipeg a patak partjára és mancsával elkezdi paskolni a vizet, talán azért, hogy valami zsákmányt csenhessen el. Nekem pedig közben megint elnehezül a botom :3
Ezúttal ismét talpra állok - és talán jobb is, ha a jövőben így maradok -, majd megpróbálom valahogy utánozni Shukaku iménti mozdulatait. De persze említettem már, hogy memóriámnál még az aranyhalé is jobb, és nem emlékszem semmire, persze a rendszer nem is siet a segítségemre, de legalább a zsákmány nem valami ellenálló. Hogy is ne lenne az... mikor csak egy bakancs facepalm

Jó magasba emelem a boton lógó, viseltes, barna lábbelit, majd leveszem, lerakom magam mellé, és újabb csalit tűzök a horogra ._.;
-Hát... majd fog ez még fejlődni... :3 -próbálok pozitív maradni :3

by **Shukaku** Kedd Aug. 05 2014, 07:17

-A neve Scotti, vagyis… Scott Thompson.
Furcsa volt, és picit érthetetlen, hogy miként nem tudja Chan az új fiú nevét, hiszen csak rá kellett volna pislantania a céhtagok listájára, és elolvashatta volna… de Shu most ezzel nem akart foglalkozni, hiszen csak felesleges feszültségkeltés lett volna erre emlékeztetni a lányt. És persze arról szem szólt semmit, hogy annyira nem is igazán új tag… ez jobb, ha titokban marad, és a biztonság kedvéért még Timidusnak is jelezte egy kézmozdulattal, hogy ennek így kell lennie. Ez a szokás már egy ideje kialakult náluk, és ha valaki nem ismerte őket, könnyen azt hihette volna, hogy a lány csendre inti a sárkány, hogy parancsokat osztogat neki, és ha valaki emellett viszont eltöltött öt percet Timidussal, az azt is gondolhatta volna, hogy ez amiatt alakult ki, mert különben a sárkány egész nap beszélne… pedig erről szó sem volt. Shu mindössze elkövetett egy olyan hibát, hogy őszinteségre nevelte a petet, aki így ehhez híven ki is javította a hazugságokat. És bár Álomkelő kicsit csiszolt rajta a kegyes hazugságokat illetően, amit ugyan nem értett, nem is fogadta el jogos érvként a létezésére vonatkozó mondatokat, mindenesetre tiszteletben tartotta, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy hazudjanak egymásnak. Ezt ő egy újabb kihasználható gyengeségnek értékelte, de mivel nem akarta elszomorítani a lányt, így amikor az jelzett neki, hogy most információt kell elhallgatni, akkor a sárkány hallgatott.
-Egy mezőn találkoztunk vele.
-Az első szint nagy síkságán, ahol Kokoroval is.
-Igen… vajon mi lehet most Kokoroval?
-Csatlakozott az Angelic Voice céhéhez.
-Oh… te ezt honnan tudod?
-Láttam őket együtt sétálni, és ott volt a céhlogó a neve mellett.
-De… akkor miért nem szóltál, hogy köszönjek nekik?
-Nem hozzánk jöttek.
-De…
A sárkány érdeklődve fordította a fejét a lány felé, aki csak elmosolyodott. Véletlenül sem akarta azt érzékeltetni, hogy Timidus valami rosszat csinált volna, hiszen nem volt így, mindössze másképpen gondolkodik. Ő nem szólít le senkit az utcán, ha nem fűződik hozzá érdeke, így azt sem tartotta fontosnak, hogy odamenjen Kokorohoz, amikor az láthatóan nem velük törődött.
-Örülök, hogy jól van.
Ezután azonban újra Chan felé fordult.
-Egy vidámparkban? Van Aincradban vidámpark? Majd… majd talán elmehetnénk az egész céhvel együtt. Ilyen kis… kikapcsolódás és csapatépítés. Biztosan jót tenne…
A főnix viselkedésére és Chan magyarázatára csak mosolyogva bólogatott, és bólintott Timidusnak, hogy nyugodtan elfogadhatja a halat.
-Semmi baj, akkor majd máskor. Ha gondolod behozhatod a boltba, ott kipróbálhatnánk, hogy mit is szeret pontosan. Majd elmegyek előtte vadászni, és akkor lesz sokféle étel, amit megkóstolhat.
Ezután Channak újabb kapása volt, és szegényke megint ügyetlenkedett egy sort, majd a végén csak egy bakanccsal lett gazdagabb. Ezután azonban Shu úszója is megmozdult, és ekkor ötlött az agyába egy ördögi terv.
-Várj, megmutatom, hogy hogyan kell.
Odaugrott Chan mellé, majd mindkét kezét rátette a saját botjára, ha a lány engedte, hogy együtt fogják az eszközt, és csak ezután csinálta meg a mozdulatot, hogy a másik idomár is elsajátíthassa.
-Egy kicsit balra, majd hirtelen jobbra, és átlósan fel… és már bent is van az inventoryban. Csak kihúzod és újra bedobod. Én műcsalit használok, így még kukacot sem kell szerezni és bántani, és a halat sem kell leszedni a botról.

/Ponty/

by **Chancery** Kedd Aug. 05 2014, 14:04

Scott Tompson. Nem is olyan bonyolult név, főleg, ha az embernek egy géppuska jut róla az eszébe. Csupán bólintok, szemem a vízre tapad, és igyekszem megjegyezni az új nevet. Ha majd Peter ismét szóba áll velem, igyekezni fogok szervezni egy közös beszélgetést, vagy egész egyszerűen csak megkeresem egyenként a tagokat. Hisz miután a legutóbbi frissítés után a céh Közösségi irányt választott, ildomos lenne akként is viselkedni. A gyerekes gondolataimat pedig el kell temessem, hisz nem körülöttem forog a világ, hiába szeretném néha csak pár percre így gondolni.
-Kokoro? -kicsit összehúzom a szemöldököm, de nem telik bele sok időbe, hogy magam elé képzeljem. -Oh, az a kis csendes lány, akit a könyvtárba hoztál!
~Norm gazdája...~
Keserűen elmosolyodom. -Aha...
Furcsa érzés. Norm már évek óta nincsen velem, de a mai napig érzem néha a hiányát, vagy hallom fantomként a csipogását. Álomkelő szerzett tudomást róla, hogy még él, és vagy az a fura játékmester, vagy a Kardinál, akárki is legyen az (talán Kayaba fedőneve, a fene se tudja), tervez vele valamit. Végül pont az a fura lány kapta meg, aki néha ellátogat a könyvtárba, Arisa beszámolója alapján. Mikor láttam, hogy kedvenc pókom valóban az ő tulajdonába került, még inkább elkezdett érdekelni, de inkább nem csöppenek bele az életébe. Norm jól érzi magát mellette, és nekem ez a lényeg.
Viszont mikor a vidámpark kerül szóba... szinte érzem, ahogy elsápadok, és talán túl gyorsan is mondom ki, hogy -Nem!
Mély levegőt veszek, majd folytatom...
-Vannak vidámparkok Aincradban, néha felbukkan egy. Eddig kettőbe léptem be, de... egyik sem arról híres, hogy kikapcsolódna benne az ember...
Szinte összemosódnak a szemem előtt az emlékek, először Leptysről és a fehér hajú, nőfaló Yuichiról, vagy a képről, ahogy a lángjaim elnyelik Desdemonát egy szempillantás alatt, vagy ahogy kétségek között vergődök a fiolával a kezemben Utahime felett. Milyen irónikus, hogy végül mind a hárman ugyanannak a céhnek vagyunk a tagjai...
-Ha valaha is találsz ilyen vidámparkot, kerüld el. Vagy legalábbis soha ne merészkedjetek oda egyedül. Azok veszélyes és megrázó küldetések... -nem volt szívem kimondani a "halálos" szót... -Rendben?
A főnix eközben szemrevételezi a bakancsot. Nézegeti egy darabig, majd visszahúzza a nyakát és ismét a meleget árasztó mozdulatlanság szobrává válik. Álomkelő sunyi mosollyal merészkedik hozzá közelebb.
~Na? Nem eszed meg azt is? Fini pedig :] ~
A madár csak kuncog egy sort, de nem mozdul a helyéről. A macska végül ismét visszatér a sárkány mellé. Ő is, én is végighallgatjuk a lányka véleményét, majd olyan hangot hallat, mintha tüsszentene, de csak a nemtetszését nyilvánítja ki.
-Oké. Apropó, bolt... -bólintok, majd veszem fel a beszélgetés fonalát. Közvetlenül azután, hogy visszaköltöztem a céhházba, úgy gondoltam, porosodó házacskámat is ideje lenne kitakarítani, miután sem én, sem Yuichi már jó ideje nem jártunk arra. Yuichi részlegén szinte áldatlan állapotok uralkodtak már, hisz ő talán már egy éve is megvan, hogy eltűnt és egyedül kóborol Aincrad mezein, számomra továbbra is ismeretlen célokból. Viszont rendben van, és ez a lényeg. Én pedig utoljára aznap jártam ott, mikor egy fekete lolita-ruhába öltözött lány bejött és megfenyegetett, hogy ha nem takarodom el onnan, a számon át húzza ki a beleimet.
Én pedig tisztességesen el is takarodtam. Legalábbis pár utcával odébb, bár a kis házikót azóta se rendeztem be. Egyszerűen nem volt kedvem ismét minden bolti bizniszt elölről kezdeni, és csak figyeltem a távolból, ahogy Shukaku, oldalán Utahimével, még ebben is átveszi a helyem. Eleinte bántott a dolog, de mióta eltökéltem, hogy ideje megváltoznom, még magam is meglepődök, mennyire nincs tőle már rossz íz a számban. -Én... áh, leszek inkább őszinte. Az előző boltomat szétverték... az újat meg még nem rendeztem be. Viszont az pont a ti boltotok mellett van. Zavarna titeket, ha ott maradnék?
Még mielőtt lenne válasz, Álomkelő fülei megrebbennek, és vágott szemei a patak felszínén ugráló úszóra esnek. Nem is telik el sok idő, a rendszer szinte egyértelműen jelzi, hogy kapás van készülőben, én pedig már várom is izgatottan, mi lehet az, mikor Shukaku meglep. Tágra nyílt szemekkel nézem, ahogy megfogja a kezem, én persze hagyom magam. Kicsit talán bénácska is vagyok a hirtelen események hatására, de igyekszem hagyni magam, ezen kívül a figyelmem sem csak az úszóra összpontosul már, hanem a lányra is, a mozdulataira, a jelzésekre és a szavaira.
Kis bal, hirtelen jobb, átlósan fel.
-Aaha... -nevetek fel, mikor vége, majd visszatérek a saját botomhoz. Ha lesz ismét kapásom, egyedül is meg fogom próbálni. -Köszi. ^^ Műcsalin én is gondolkodtam, de mindig elfelejtettem boltba menni érte. Rolling Eyes

Legközelebbre szerzek egy olyat is.
~És mit fogtál...? bounce

~ -terem hirtelen a macska is Shukaku mögött, és azzal a tipikus kíváncsi tekintettel néz, amit az én macskám is mindig bevet, mikor azt hiszi, neki sütjük anyámmal a húst a konyhában.

by **Shukaku** Kedd Aug. 05 2014, 14:44

-A könyvtárban? Hát… igen, ő az. Tudod… amikor először találkoztunk…
Visszagondolt az akkori eseményekre, de még mindig nem volt biztos abban, hogy jól okoskodta-e ki a történteket. Mindig is azt mondták, hogy ő mennyire pesszimista, így talán nem is az történt azzal a lánnyal, amire az elmondásai alapján következtetett. Igazából félt felvenni vele a kapcsolatot, mert félt attól, hogy ő is olyan, mint saját maga. Talán sokan hiszik okos dolognak, hogy vegyük körbe magunkat olyanokkal, akik hozzánk hasonlóak, de Shu egyáltalán nem hitt ebben. ő tudta, hogy az átélt dolgok hatására egy picit sem volt normális, és bár nem akart beleolvadni a tömegbe, nem akart olyan lenni, mint a többiek, de még jobban különbözni sem akart, és azzal, hogy ugyanolyan különcökkel veszi magát körbe, mint amilyen ő maga, csak ezt érné el. Emellett pedig az a történet, amit Kokoro mellé társított folyamatosan a saját múltjára emlékeztette, amit el akart felejteni. Örökre. Örült annak, hogy a kislány megtalálta a helyét, ahogyan ő maga is, de nem akart már ilyen kapcsolatokat kialakítani. Elmenekült Hime elől is, amikor az depizni kezdett, és Channal is félve beszélt, hiszen ő is hajlamos volt a rosszkedvre. Elege volt az öngyilkos hajlamú emberekből, és senkinek nem akarta engedni, hogy elrontsák a jókedvét, ami végre elérte ebben a tökéletes világban. Már az sem érdekelte, hogy Peter kerüli őt. A fiú nyilvánvalóan hazudott neki, amikor a legjobb barátjának nevezte, és hazudott, amikor azt mondta, hogy segíteni akar neki. Ha cserben hagyta, akkor így járt. nem először történik meg vele ez, és ez csak azt bizonyítja, hogy még kevésbé szabad megbíznia az emberekben, hiszen előbb-utóbb úgyis elárulják őt. A vidámparkos felindulásra csak félve pislogott, és nem nagyon értette ezt a heves reakciót.
-Hogyan lehetne egy vidámpark veszélyes?
-Veszélyes küldetés? Érdekesnek hangzik. Olyanon még úgysem voltunk.
-Igaza van Timidusnak. Szerintem feleslegesen aggódsz Chan, a szabályok úgyis megvédenek mindannyiunkat, ha betartjuk őket, de megígérjük neked, hogy vigyázni fogunk. Mindig vigyázunk magunkra.
A boltos dologra pedig már egy szava sem lehetett. Mondhatta volna, hogy miért nem kért a lány segítséget… de akkor megint az lenne, hogy ő azt vágja a fejéhez, hogy egyedül nem tudta megvédeni a boltját. Csak szomorúan megcsóválta a fejét, azonban az utána következő ötletre már annál boldogabban bólogatott.
-Hát persze, hogy maradhatsz, ezt még kérdezned sem kell. De tényleg… miért kérdezed, hiszen… a szomszéd ház az nem a miénk, hanem ezek szerint a tiéd… szóval ha zavarnál sem lenne jogunk elküldeni… de nem is zavarsz…
Ezután gyorsan sikerült a boltkifosztós témát horgászatba fojtani, és Chan még meg is köszönte a segítséget, Shu pedig ezen felbátorodva már mert is segíteni.
-Nagyon szívesen. Műcsalit pedig…
Előhalászott egyet az inventoryjából, és átnyújtja a lánynak.
-Tessék. Mindig van nálam pótlék… bár eddig egyszer sem kellett kicserélni…
Ezután hátrafordul Álomkelő felé, és kuncogva mutatja meg neki az inventoryját.
-Egy másik ponty. Kéred?

by **Chancery** Szer. Aug. 06 2014, 13:16

Veszélyes küldetés? Érdekesnek hangzik.
Még Álomkelő is hátracsapja a füleit és dühöst fújtatást hallat, bár nem néz a sárkány felé. Olyan, mintha csak az előtte lengedező fűszálakra lenne dühös, de ez nem igaz. Farka úgy kezd járni ide-oda, mintha Indiana Jones pattogtatná az ostorát, és felveszi Timidussal a kapcsolatot. Magam sem tudom, szándékosan teszi-e vagy sem, de a kép, annak a képe, ahogy minden romokban hever, a földön olajos tócsák és sár fogadja a vendéget, valahol pedig égett hús bűze csapja meg az ember orrát, eléri a sárkányt.
~Ilyet többet ne is mondj!~
Majd azé a félelmetes emberé, aki denevérek felhőjében sétált végig előttünk, hatalmas fekete párduca pedig fenyegető morgással nézett ránk. Kinyújtom a kezem és megérintem vele a macska fejét, mire a képek folyóként ömlő áradata megakad.
-Ez maradjon az enyém... és nyugodj meg.
~Bocs...~
A szívem a torkomban dobog, nem csak az emlékképek hatására, de az ijedelemtől is, amit Shukaku mondott. Szinte beleszédülök, mennyire felelőtlen ez a kislány, és ez talán pont a sárkány hibája. Timidusról tudom, hogy túlságosan is merész, de sosem gondoltam volna, hogy Shukaku így átveszi a jellemét.
-Shukaku, mindig lesznek olyanok, akik azt vallják, a szabályok azért vannak, hogy átlépjük őket. -mondom, és magam is meglepődöm, mennyire higgadtan... Pedig a kezem reszket, mint a kocsonya. Csak az nyugtat meg egy kicsit, hogy a kislány megígéri, óvatos lesz... erre elmosolyodom. -Jól van. Nem szeretném azt látni, hogy kihúzzák a neveteket a listán...
Mikor már úgy érzem, a tekintetem ismét tiszta ezek után, feljebb emelem a fejem, nehogy úgy tűnjön, hogy kerülöm a tekintetét. Szélesen elmosolyodom a kérdésen, hisz ezek szerint nem fogta fel, hogy az én boltom megtámadták... és nincs rá garancia, hogy ne támadnák meg még egyszer, akármilyen társaság is küldte rám azt a fura boszorkányt.
-Mert nem tudom, hogy akik üldöznek engem, már ha tényleg üldöznek, nem veszélyeztetik-e a tieteket is, ha a közelben vagyok. -a sápadtságnak immár vége, jön helyette az elpirulás. És persze az ötlet, hogy a biztonsági rendszer kiépítésében segítséget kérjek. Sokszor eszembe jutott már, hisz Saya mesélt az Artes körüli dolgokról, de folyton-folyvást elfelejtettem - illetőleg nem mertem - felkeresni ezzel Anatot. Legutóbb viszont már egész szépen elbeszélgettünk a boltban, mikor bevásároltam felszerelésből, és még egy közös szafarira is elhívott. Valamelyik nap talán írok neki, és ha még áll az ajánlata, akkor ezt is meg fogom tőle kérdezni. Ha pedig segít, akkor nem csak magamat, de Shukakuékat is szeretném megvédeni.
Mindez, és az új mozdulatok megtanulása is úgy elvette a figyelmem egy picit, hogy csak az előttem lengő műcsali hoz vissza a valóságba. A kezembe veszem, és amint felfogom, hogy akkor ezek szerint ez már az enyém, elmosolyodom. No, és persze ismét is láng gyúl az orcámban.
-Köszi.
Rögvest ki is húzom a vízből a horgot; hal vagy bakancs, esetleg zokni még úgysincs rajta, hogy kicserélhessem az új szerzeményre. Közben fél füllel hallgatom őket, és kuncogok, mikor immár a másik műcsalit is visszadobom a vízbe. -No, akkor most talán én is pontyot fogok Razz

~Na fogadjunk! Ha fogsz, azt eszem meg, ha nem, akkor Shukaku-ét felezem el Timivel :3~

by Ajánlott tartalom