Karácsonyi event

Ahogyan gyúrtam össze a havat, egyre nagyobb és nagyobb golyókba gyűltek körém a kíváncsi, játékos gyerekek. Aranyos mosollyal próbáltam magamhoz melengetni őket, akik kicsit féltek azokhoz odamentem és személyesen kérdeztem meg, hogy volna e kedvük egy kis hóember építésre. Így lett egy egész csapatunk, együtt a szent célért. Eleinte csak egy egyszerű kis hóemberen gondolkodtam, de a gyerekek annyira belelkesedtek a sok hó láttán, hogy nem tudtuk abbahagyni a gyúrást. Még csak két nagyobbacska gombócot sikerült egymásra rakni a háromból, de már közel akkora volt mint én. Majd a készülő harmadikra kezdtem koncentrálni amit két kislány rakott össze. A munka izzasztóbb mint amilyennek tűnt, de amíg ők az utolsó főbb alkotóelemen dolgoznak én kicsit kifújhatom magam. A standokat figyeltem, ezúttal tüzetesebben átvizsgálhattam a szemeimmel. A sült gesztenye illata hívogató volt, de nem akartam itt hagyni a gyerekeket. Időközben egy-két régi ismerős is megtalált, hogy aztán megajándékozhassanak. Mosolyogva megköszöntem nekik, adtam egy-egy puszit és boldog karácsonyt kívántam nekik. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy én nem tudom személyesen átadni nekik már az ajándékomat, végül is időzítve elküldtem nekik de az csak karácsony estéjén érkezik meg, addig pedig még várni kell... De ezt nekik is megmondtam, hogy a meglepetést majd később kapják meg. De cseverészni nem volt túl sok időm, hamarosan a gyerekek jelt adtak, meghúzták a kabátomat, hogy figyeljek rájuk is. A hóember feje elkészült, már csak a helyére kell biggyeszteni. Lehajoltam, majd meglepően nagy erőfeszítésre volt szükségem ahhoz, hogy megemeljem a méretes hógolyót, majd azzal odaegyensúlyozhassak a másik kettőhöz, amik már stabilan egymásra szerelve voltak.
- ééés... - kicsit meginogtam, kettőt oldalra léptem, majd a másik irányba dőltem, a gyerekek körém gyűltek, hogy megtartsanak, majd együtt sétáltunk és helyeztük fel. - uhh.. Egész szép lett. - csodáltam a munkát. - De még koránt sincs készen! Kell neki arc és ruha, a hóemberek sem szeretnek meztelen lenni. - majd a korábban beszerzett répákkal és kavicsokkal megrakott dobozhoz sétáltunk. Amíg én gombokat raktam a mellkasára, addig a gyerekek néhány dobozra állva a fejét csinálták meg. Páran hoztak ágakat is amiket karnak használtunk fel. Hátráltam, hogy megcsodáljam a munkát, nevetségesen nézett ki, már a harmadik répa orrot szerelték fel neki, közben egyre  több és több karral rendelkezett szegény pára. Jókat kacagtunk rajta, majd néhány kislány egy furcsa ötlettel állt elő. A gombok amiket felpakoltam a hóemberre csak egy ing, és abban fázik... a kabátom pedig jó melegnek tűnik, és milyen jól állna neki. Rögtön visszautasítottam, nem akartam odaadni a kabátomat, és megtiltottam nekik is, hogy így tegyenek. De nem bírtam sokáig a szomorú kiskutya szemű gyerekek tekintetét, letekertem a sálam, és a csengettyűs télapó sapim odaadtam nekik, hogy felaggassák rá.
- Tartsunk egy kis szünetet, ki szeretne forrócsokit? - tettem fel a kérdést, miközben a standokhoz igyekeztünk, ahol sütemények kíséretében elkezdtük elfogyasztani a forró italt. Az órára pillantva még arra is rájöttem, hogy közel egy óráig építettük azt a monstrumot. Szinte hihetetlen, hogy képesek voltunk egy ekkora valamit összehozni ilyen rövid idő alatt.
- Ne! George elkezdett dőlni! - kiáltott fel az egyik kisfiú közben mutogatott a hóemberünk felé.
- George?! - kérdeztem vissza, már el is nevezték azt a kupacot? Közben tényleg elkezdett dőlni, úgy tűnik túl nagyra sikeredett a kobakja, és nem bírja megtartani a test. A kakaós bögréket hátrahagyva rohantunk vissza, amikor már úgy tűnt nem tudjuk megmenteni, Piroska vetődött a hóember zuhanó feje alá, ugyan letört belőle néhány kisebb darab, de egybe megmaradt. A gyerekekkel együtt megnyugodtunk, és kicsit lassítottunk is a tempón, látva, hogy megmenekült. De a lány nem tudott kiegyenesedni, csak tartotta, ekkor tudatosult bennem, hogy nekem sem sikerült egyedül olyan könnyen felkapnom. Kirohantam a gyerekek tömegéből, hogy aztán megtartsam a kis híján felbukó lányt.
- Próbáljunk elegyensúlyozni a hóemberig. Csak pár lépés. - közösen könnyebbnek bizonyult, és ügyesen vissza is raktuk a helyére. - Köszönöm a segítséget Mer-chan! Neked is sok boldog karácsonyt. - majd nyomtam egy puszit az arcára. Ismét visszatértünk, leültünk a padokra, és a hóeséstől fedett helyen, egy kávézó teraszán pihentünk meg. Amikor már azt hittem mindennek vége, és sikerült sok szép emléket szereznem a gyerekeknek, olyan emlékeket amik örökké bennük maradnak, egy kislány lépett oda hozzám, sapkája alól előbukkanó szőke fürtjeit fonatban hordta, a hidegben kipirosodott arca és heves lélegzetvétele arra engedett következtetni, hogy biztos futott valahonnan. Kezében pedig egy zöld csomagot szorongatott, amit felém emelt.
- Ezt... nekem hoztad? - lepődtem meg majd két puszit nyomtam az ő arcára is. - Köszönöm. Boldog karácsonyt. - arrább csusszantam, hogy neki is legyen helye az asztalnál.

// Boldog karácsonyt mindenkinek   //

A mindenit, ez igazán pompás ajándék volt Enhi-chantól! Egy jópofa kesztyű szívet tartó macsekkal, és a szívben egy S+E állt. Egy vidám csókkal köszöntem meg neki az ajándékot. Regina nem volt túlzottan vidám, mikor a csirkefajzat csak úgy érzés nélkül csak úgy odatolt neki valamit, és annyit mondott, hogy Enhi-chan adja neki. Bár Regina eleve sem kedveli Villámlást, azért rosszul esett neki ez a fajta közeledés, főleg karácsonykor.
- Nya! Hé, madárfajzat, egy kicsit kedvesebben ha lehet, mert mégis csak karácsony van! És ne aggódj, nem feledkezett meg senki rólad - Azzal mosollyal az arcomon odaadtam az ő ajándékát is,, ami egy finom nutellás-mogyorós sütislábost rejtett teletömbe azokkal a finomságokkal. Anhi-chan mesélte nekem, hogy a petje mennyire nutella-mániás, nyehehehe... hadd örüljön, hiszen karácsony van!
Regina ezalatt már vidáman játszott a csörgős labdával. Az ajándékát. Enhi-chanom nagyon örült az ajándékomnak, mint ahogy én az övének. Romantikus programunkat végül úgy változtattuk meg, hogy kimegyünk együtt ünnepelni a többiekkel és a kis árvákkal, félfelnőttekkel, rászorulókkal, betegekkel, öregekkel és a gyengeelméjűekkel. Rgine még ide is vitte magával a csörgős labdát a szájában, én pedig kezemre húztam a jó meleg kesztyűt. Odatartottam kedvesemnek a karomat, és így karöltve mentünk a kari-bulira, hol már jóformán ment a játék, móka és kacagás.
Egy nagyobb idomár és még pár másik játékos játszott a gyerekekkel, egy szmájli-vigyort rajzolt a hóembernek az egyik kisgyereknek, egy télanyóruhás csajszi bábeladásozott, egy lovas lány verset szavalt, mások hóembert építettek, vagy kaját hoztak... szóval volt itt minden ezeknek a gyerkőcöknek a szórakoztatására, nyo!
Először odajött hozzánk egy idősebb hölgyike, aki ajándékot adott Enhi-channak és nekem is. A kedvesem könyvet kapott ajándékba, én meg egy naptárt. Igazából alig egy-két alkalommal láttam ezt a Judy nevű hölgyeményt, de minden esetre nagyon kedves volt tőle, hogy gondolt rám. Nagyon odavoltam a macskás naptárért!
Ez az istenverte Danee-gyerek is bejött a képbe, mikor elmentünk mellette, és egy bögre italt tolt a kezébe. Én meg nem kaptam tőle semmit. Úgy éreztem magam, mint Regina egy pillanatig. De hogy megmutassam, hogy én nem vagyok önző, mint ő, elővettem az inventorymból a neki szánt ajándékpiát (masnival persze), amit nagyon szeretett, és odaadtam neki.
- Boldog karácsonyt, Danee-gyerek! - mondtam neki, de aztán Enhi-channel tovább álltunk, mert át akarta adni Hinarinak az ajándékát, aztán odamentünk a gyerekekhez.
- Nya! Hát szervusztok, gyerekek! - köszöntöttem őket vidám kedvességgel szerelmem után. - Megjött Snowcat bácsi, bizony! És én is tartogatok nektek meglepit! Hát igen, vigyázzatok, hogy gyengédek maradjatok a simogatásnál, de amúgy Regina kedves, békés jószág és szeret játszani a gyerekekkel.
Regina dorombolva odament a gyerekekhez, szájában a labdával. Hagyta, hogy a gyerekek simogassák, ölelgessék és szeretgessék, éppen olyan gyengédséggel, ahogy ő azt szereti. Mindvégig dorombolt, aztán letette eléjük a labdát, hogy játszanak együtt az új labdával.
Nyo, hát nem édes az én egyetlen szerelmem?! Enhi-chan felolvasott a gyerekeknek a karácsonyi történetből. Azok mind elvarázsolva hallgatták, köztük én is. Végül aztán a gyerekek hallani akartak még egy mesét tőlem is. Nya, erre pont nem számítottam, de azért elkértem a karácsonyi mesekönyvet Enhi-chantól, hogy én is felolvassak valamit a gyerekeknek belőle.
- Hát, gyerkőcök, én viszont Rudolfról, a rénszarvasról olvasok fel nektek. A történet a piros világító orrú rénszarvasról szól, akit kinevetik az orra miatt, de aztán a Télapó igaz szánhúzójává válik, mikor megmenti a karácsonyt az orra segítségével. - Aztán felolvastam nekik a történetből. Ha ezt is végighallgatták, biztos hasonló sikerem lesz, mint Enhi-channak.
Ez még nem volt elég! A gyerekek szerették volna hallani azt is, hogy miként jöttünk össze! Egy kis pír megjelent az arcomon, de aztán elmeséltem a romantikus történetünket kisgyerekek fülébe való verzióban. Mesélés közben magamhoz húztam a kedvesemet, hogy némi szeretgetést kapjon tőlem. Mikor a történet végére értem, elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy a mi szerelmünk legyen nekik példa: azért, akit igazán szeretsz, harcolnod kell, máskülönben elveszítheted örökre. Igazából azt mondtam a gyerekeknek, hogy ha egyszer szerelmesek lesznek, akkor tegyenek meg bármit kedvesük figyelméért. Aztán megkínáltam őket a magunkkal hozott mézeskalácsaimból.
Ekkor elkezdődött egy újabb előadás valami rocker-punk bandával és egy *dothraki-emberrel, akik külsejük ellenére egész vidám társaság volt, és előadtak egy télapós dalt és a híres neves We Are the World-öt, miután a kéz dal között megemlékeztünk azokra az elhunytakra, akik itt haltak meg. Egyik karommal magamhoz szorítottam a kedveskémet, másik karom melegébe pedig beengedtem Reginát és a többi gyereket, akik hozzám akartak bújni. Együtt énekeltem a bandával a szám felénél. A szám végére Regina megint játszott a gyerekekkel, és mielőtt csatlakoztam volna hozzájuk, megcsókoltam Enhi-chant.
- Tudd, hogy nagyon szeretlek téged, és sose hagynálak cserben, Enhi-chan. A kínszenvedéseidnek végleg vége. Teszek róla, hogy ezek után szebb életed legyen, és segítsek neked rendet teremteni a céhben.
Nem tudom hány percig tartott még a mi kis ölelkezős romantikánk, végül ezt követően vidáman bedobtam magam a gyerekek közé, és a hóban viháncoltam velük jóleső kacagással. Az egyik gyerekecske odajött hozzám, és ajándékot nyújtott nekem. Kicsit meglepődtem ezen a váratlan kedvességen, de boldog mosollyal az arcomon megköszöntem neki, és kibontottam az ajándékot, aminek nagyon megörültem. Ha olyasmi, megosztom Enhi-channal. Hanem olyan, akkor is használni fogom, hiszen ez a kis árvák ajándéka, amiért úgy törődöm velük. De se én, se a szerelmem nemcsak az ajándék miatt vagyunk ezekkel a kissrácokkal, hanem azért, hogy örömet okozzunk neki! Másrészt olyan jól érzem magam a kedvesem és a gyerekek társaságában. Ő bizonyára még fog olvasni a gyerekeknek, amíg én játszom még velük a hóban.

*Annyira szégyelltem magam! Sikerült annyira nekimennem Hinari-chaannak, hogy elvesztette egyensúlyát, s elesett. Picit felsikkantottam, s máris nyújtottam felé kezem, hogy felsegítsem.*
- Jahj, remélem, nem haragszol! Bocsánat!
*Ismételtem meg bocsánatkérésemet a lánynak, miután felsegítettem a földről. *
~ Te jó ég, mit művelek?! Ez nem is én vagyok! ~
* Sosem voltam az a kerítőnőféle, most meg beleadva apait, anyait, fellökök valakit, csak hogy ne tűnjék direktnek az összetalálkozás Hinari és Alex között. Hinarira pillantottam, majd Alexre. *
- Ahm... ne haragudjatok, de én sietek, s veszek még valami ajándékot. ^^ Sziasztok!
* Elköszönésemet már futva mondtam nekik hátratekintve. Jobb lesz minél előbb lelépni. Csak nyűg lennék a nyakukon. *
~ Hinari, az én ajándékom neked az, hogy magatokra hagylak. ^^ ~
*Persze csak kifogás volt az ajándékvétel. Elővettem inventorimból a kis lapocskákat, amiket vettem, azt nézegettem. *
~ Túl egyszerű... lehet, nem is fog menni. ~
* Sóhajtottam egyet, majd eltettem őket. Körbenéztem. A tömeg kellős közepén voltam, mégis olyan magányosnak éreztem magam. Bármerre néztem, nagyon kevés ember kószált egyedül. Még Tachit is láttam Szophie és a bosson megismert másik piros indikátoros játékos jelenlétében. Volt társasága, s úgy láttam, jól érzi magát. Ennek örültem. Hinni akartam abban, hogy jó ember, még a másik is. Mindenki olyan lelkes, boldog és izgatott volt, rólam pedig levakarhatatlan volt egy bizonyos békés, de mégis szomorú mosoly. Odamehetnék bárkihez. Peterhez. Junhoz, Meredithez. Anaték... öhm... talán hozzájuk nem... hihi. Elvigyorodtam, ahogy megláttam őket. Boldog voltam, amiért mindenki boldog. Feltekintettem a csillagos égre, s hagytam, hogy arcomra hulljon a hó. Lehunytam szemeimet, s élveztem a pillanatot. Odamehetnék bárkihez, hogy legyőzzem a magányom. De ismertem magam. Nem fogom megtenni. Egy kisfiú megrángatta gyengéden a kabátom szélét. Ránéztem, majd kaptam tőle egy ajándékot. Meglepődtem.*
- Oh, nagyon szépen köszönöm!
* Majd egyszerűen nem bírtam ki, megérintettem a kis fejét, s megsimogattam. *
~ Isten áldjon meg! ~
* De aztán el is ment a kisfiú, nem várta meg, hogy felbontsam. Nézegettem a piros dobozkát, de még nem akartam kinyitni. Eltettem hát, majd hazasétáltam egyedül. Teleportálhattam is volna, de jól esett a magányos séta a sötétben, a kedves fényekkel és a hópihékkel. Egy egyszerű karácsonyi dallamot dúdolgattam magamban, s nagyon, nagyon reméltem, hogy boldog mindenki, s hogy ez a boldogság nem csak a mai vagy holnapi napra lesz elegendő. Ren jutott eszembe. Őt nem láttam kint. Reméltem, hogy jól van. Végre hazaértem, bementem a szobámba, s egy forrócsoki mellett elkezdtem írogatni a színes kártyákra. Könyörögtem magamban, hogy sikerüljön mindenkinek valami kedveset írni. *

~ Kedves Alex! Kívánok neked nagyon áldott karácsonyt! Ha nehézségeid vannak, emeld szemeid az égre, s tudd, honnan jön a segítséged! Az erő akkor fogy el, ha elhiszed, hogy nincs remény. A remény azonban el nem múlik!~

~ Kedves Anatole, Vezérem! Boldog karácsonyt kívánok neked! Gondod szálljon el, mint a szélben puhán sikló hópihe, arcodról ne fogyjon el soha a mosoly. Szívedben őrizd a békét és a szeretetet, s higgy magadban, mert te vezeted a legfantasztikusabb céhet! Büszke vagyok, hogy a te céhedhez tartozhatom! ~

~ Kedves Jun! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok neked! Bájos és kedves vagy, sose veszítsd el e tulajdonságaidat! Szeresd társaidat úgy, mint önmagadat! Tudd, hogy ha önmagad adod másoknak, a legnagyobb ajándékot adod! Mindenkinek egy ajándék vagy!~

~ Kedves Saya-chan! Kívánok neked sok örömben gazdag karácsonyt! Vidámságod el ne fogyjon, s el ne feledd, amit te igazán tudsz már! Az éneklésben meglelheted a békédet, akármilyen hangulatban vagy. Bátran énekelj csak, amikor kedved van, mert a dal az, melyben kiénekelheted fájdalmad, örömöd és szereteted. Örökké énekeld a lelked a világnak, nekünk! Mert oly drága kincs az! ~

~ Kedves Ayato! Sok vidámsággal teli karácsonyt kívánok neked! Kívánom, hogy lelj sok-sok barátra itt, ebben a világban! Kívánom, hogy kiteljesedett életet tudj élni ebben a világban! Ha boldog vagy, vésd a pillanatot a szívedbe, ha bánatos vagy, gondolj ez emlékekre! Szívedben ne hagyj a magánynak helyet! ~

~ Kedves Meredith! Kalandokban gazdag ünnepeket kívánok neked! Olyan vagy, mint egy rózsaszál. Ha valaki le akarna tépni, az pórul jár! De szépséged és illatod az csodálhatja igazán, aki szeretettel és őszinteséggel fordul hozzád. De vigyázz, ne szúrd azt, kit szeretsz! ~

* Hmm... minden tagnak írtam? Akkor jöhetnek a többiek. Hmm... de mit írjak? Nehéz volt megfogalmaznom Ren kártyáját. *

~ Kedves Ren! Boldog karácsonyt! ^^ Tudod, mit szeretnék a legjobban. Hogy Kujaku légy, s ne Ruinji! Azt kívánom, hogy légy az, aki vagy! Mert jó ember vagy! Hiszek benned! De ennél valami mást kívánok jobban! Hogy légy boldog! Ha Ruinjiként vagy boldog, akkor legyél az! De tudd, nem számít mások véleménye, csak az, amit te gondolsz magadról! Hiszem, hogy nagy dolgokra hívattál el! Azok között leszel, akik neveit könnyekkel küszködve kiabáljuk akkor, amikor újra szabadok leszünk! Mert ott leszel, amikor győzedelmeskedik Ainrad népe a századik boss felett! Úgy lesz! ~

* Sóhajtottam egyet, fejemet az asztalra helyeztem.*
~ Úgy lesz. Ha én nem is jutok ki... neked ki kell jutnod. Mert várnak a rajongóid, várnak a szüleid, a húgaid. Nem halhatsz meg, ha én meghalok.~
* Persze az utóbbit csak gondoltam, eszemben sem volt leírni. Felemelkedtem az asztalról, s nyúltam a következő cetlihez. Ismét sóhajtottam egy nagyot. *

~ Kedves Kayaba Akihiko! Boldog karácsonyt kívánok neked! Lehet, magányosnak érzed magad. Szeretném, ha tudnád, néha gondolok rád. Arra gondolok, vajon boldog vagy-e, vagy sem. Én tényleg, szívből kívánom, hogy boldog légy! Bár nem értelek téged, és talán soha nem is foglak... ~
* Elkönnyeztem magam. Nem... egyszerűen sírva fakadtam, majd úgy zokogtam, mint egy kisgyermek. A könnyeim az asztalra hullva lágyan elpixeleződtek. Valójában csodálatos látvány volt. Remegő kézzel folytattam az írást még mindig zokogva. *
~... De megbocsátok! Igen, megbocsátok neked! ~
* Felálltam, s az ágyamra dobtam magam. A párnámat ölelgetve zokogtam pár percig. Majd hirtelen abbahagytam, mert arra gondoltam, addig kell a kis cetliket becsúsztatni az ajtók alatt, míg a többiek kint vannak. Felkaptam a cetliket, kirohantam a szobámból, majd szépen becsúsztattam a kártyákat az ajtók résein. Már csak Ren és Kayaba papírja maradt nálam. Kimentem a kertbe, s az ottani pad melletti fa tövében, két kő közé szorítottam Ren papírosát. Majd privátot írtam neki. *
~ Kedves Ren! Küldd Regit az Artes kertjébe, a pad melletti fánál ajándékod lapul tőlem. ~
* Majd ismét kimentem az utcára, sétálgatni kezdtem, majd az egyik lámpánál megálltam, s felmutattam a cetlit.*
- Kayaba! Ezt neked küldöm! Boldog karácsonyt!
* Kiáltottam fel. Senki nem volt a közelemben. Abban sem voltam biztos, hogy Kayaba egyáltalán hall engem, hogy valaha eljut-e hozzá az üzenetem. Talán nem is az a lényeg, hogy megkapja. Nekem kellett megírnom. Még mindig tartottam a kezem a magasban, s hagytam, hogy a szél egy nagyobb lökete kirepítse a tenyeremből a kis kártyácskát, s eljátszadozzon vele, akár egy kis falevéllel. Követtem a szemeimmel mindaddig, míg végül teljesen el nem tűnt. Én pedig elmosolyodtam, s úgy éreztem, egy nagy kő esett le a szívemről. Majd észbe kaptam, s elővettem a kis piros dobozt. Majd kibontottam, s őszintén elcsodálkoztam az ajándékon.*

// Én is nagyon-nagyon boldog, áldott, békés karácsonyt kívánok nektek! Minden egyes üzenet amit írtam, azt nektek is szánom! ^^ Legyetek vidámak! ^^ //

- Unalmas vagy! Menjünk srácok! – Szólt be egy tinédzser előadás közben, és szépen mindenki elment a műsoromtól, persze olyanokat beszólva, hogy maradtam volna otthon, meg hogy nem altatást akartak. Ez kicsit meglepett, majd elszomorodtam. Pedig igyekeztem megnevettetni őket, komoly, még azt a tojáslikőrös esetemet is elmeséltem, amiben végül Kanadában egy fenyőfa alatt kötöttem ki. Szomorkodva leültem a színpad szélére.
- Hát, tényleg unalmas volt!
- Eiji! – Ha megtehette volna Grifi, jól tarkón vágta volna, de egyrészt nem lett volna olyan erős, másrészt nem éri el, harmadrészt meg Eiji visszaadta volna.
- Fel a fejjel, majd legközelebb jó lesz.
- Ha lesz… - Tudom, nem kéne ennek így letaglóznia, tudom. Csakhogy én Humorista szeretnék lenni, és hát ez nem volt jó kezdés. Az, hogy bekiabálták, hogy unalmas vagyok, és nem építő kritikásan, teljesen elbizonytalanított. Nem azt akartam, hogy azért nevessenek rajtam, mert valami hülyeséget csináltam, hanem mert mondok valami vicceset. Hirtelen valaki cibálni kezdte a kabátom. Egy kisfiú volt.
- Elnézést bácsi, maga Joey Chrome?
- Igen. – Mondtam neki mosolyogva, mert nem akartam, hogy pont karácsonykor szomorodjon el.
- Elmesélné nekünk, hogy hogyan került Kanadában egy fenyőfa alá? Mert mi szeretnénk hallani, amit az a csúnya bácsi nem akart. – És akkor láttam, hogy sok más kisgyerek, félfelnőtt és felnőtt is ott van.
- Persze! – Mondtam jóval vidámabban. - Na szóval az úgy kezdődött, hogy ittam apám tojáslikőréből, amit mindig Tojásos Rettenetnek csúfoltunk, mert olyan erős volt, mint a világ minden piája egy üvegben… - Mindenki nevetett minden poénon, és végül vastapsot kaptam a történet végén. A kisfiú nevetve mondta végül:
- Maga nagyon jó Joey bácsi!^^ Mikor lép fel legközelebb?^^ - Aaaaw, ez olyan jól esett! Annyit mondtam a gyereknek, hogy majd következő ünnepkor, mert annyira nem vagyok híres. Eiji is ezúttal bírt magával, mert minden kisgyerekkel kedves volt, és Grifivel együtt osztogatták a ruhát, játékot, csokit, így tovább. Majd koncert kezdődött el. Némá, a Platina Varánuszok! Azonnal elővettem Clio ajándékát, egy gitárpolírozót, kárpótlás gyanánt is. De nem emlékszem, hogy a basszusgitáros mikulás lett volna, méghozzá barbárosabb, mint Eiji.O.o De hol van Clio?O.O Odamentünk a fiúkkal, pont az előző szám végére, majd a rocker télapó Szavai lesokkoltak Két szónal: halott… Clio… Clio meghalt? A sokktól leejtettem a neki szánt ajándékot is, majd a csend alatt gyorsan eltűntem onnan. Az egyik ház mögé mentem, majd… elsírtam magam. Igen, sírtam. Csak hamár férfi vagyok, nem a többiek előtt. Nem tartott sokéig, de fájt, hogy olyan halt meg, akit ismertem. Gyorsan letöröltem a szemeimet, majd visszamentem a We are the World számra. Grifi-vel és Eiji-vel énekelgettem, egy más vállára támaszkodva, pontosabban csak én meg Grifi támaszkodtunk Eiji vállára. Amilyen súlyos Eiji, biztos kilapított volna minket, de lényegtelen. >.> A dal után a barbár Télapó osztogatta a szaloncukrot, Eiji vigyázott önként a rendre, és repítette a huligánokat a gyerekek örömére, Grifi meg legnagyobb meglepetésemre valami Edda nevű banda egyik dalát énekelgette a gyerekeknek. Tud énekelni?o.o Na mindegy, vállamat vontam, majd beszálltam Grifi mellé az éneklésbe. Fél óráig énekelgettük a karácsonyi dalokat, majd egy kisgyerek odaadott nekem valami ajándékot, meg Grifinek is.
- Köszönjük!^^ - Mondtam a gyereknek, és odaadtam neki a forró csokimat, amit úgy vettem. A kis ajándék zöld színű volt, a masni meg világoszöld. Kíváncsi voltam, mi volt benne, ezért óvatosan elkezdtem kibontani…


//BOLDOG KARÁCSONYT ÉS BÚÉKOT MINDENKINEK!//

Bár Villámlás viselkedése rontott Regina hangulatán, azonban az ajándék boldoggá tette a cicát. Jaj, milyen aranyosan játszott vele!^^ Snowy bizonyította ismét a jószívűségét azzal, hogy adott Villámlásnak egy lábost teletömve nutellás-mogyorós sütivel. Villámlás boldog volt tőle, s ennek örömére már jóval kedvesebben adott Reginának pár darabot. A párom nagyon örült a kesztyűknek, amit egy csókkal jelzett. Az ünnepségen Judy megölelt, miközben örült az ajándéknak is, összefutottunk Danee-val is, aki egy bögre forrócsokit adott nekem. Csak szegény Snowy-nak elfelejtett hozni, ezért mondtam neki, hogy a fele az övé, hogy ne legyen szomorú.^^ Hinarinak nagyon tetszett a plüss, és tőle meg egy színváltó griffes figurát kaptam.^^Annyira szép volt!^^ Sokan is külöféle módon okoztak örömet a gyerekeknek: valaki énekelt, valaki bábjátékot adott elő, valaki stand up-olt, valaki játszott velük. Végül a gyerekekhez kötöttünk ki.^^ A gyerekeknek jól esett a petek közelsége, viszont Villámlást nem nagyon simogatták, talán mert nem tudták, hogy most madár-e vagy macska. Viszont a legkisebb gyerek, egy éppen most járni tanult kislányka totyogott hozzá mesélés előtt. Talán 3 éves lehetett az apróság.
- Matájka!^^ - És megölelte Villámlást. Megijedtem, hogy Villámlás meg fogja támadni, de legnagyobb meghatottságomra Villámlás elérzékenyült, és a szárnyaival viszonozta az ölelést, közben arra is figyelt, hogy ne sértse meg véletlenül sem a kicsit. Aaaaaw.^^ Megnyugodva Kezdtem el a mesét, amit a gyerekek és Snowy is elvarázsolva hallgatták. A történet után Snowcat-től is kértek egy mesét, aki elkérte a könyvet tőlem, és a Rudolfot olvasta fel nekik. De aztán a kisgyerekek azt kérték, hogy meséljük el, hogy jöttünk össze!
- Óh! – Ennyit tudtam mondani, miközben elpirultam, De Snowcat megoldotta azzal, hogy gyerekeknek való verzióban mesélte el a történetünket. Aaaw, a kis drága, még magához is húzott, hogy megszeretgessen!^^ Többször is hallgatni akarták, így párszor el lett mesélve nekik, majd Snowy mézeskaláccsal kínálta meg őket. Hirtelen egy előadás kezdődött valamilyen rock bandával és egy igen barbárosan kinéző télapóval, aki viszont nagyon barátságos volt. Előadtak egy télapós dalt, majd a híre We are the World-ot, miután a két dal között egy percig visszaemlékeztünk azokra, akik már nem tartóznak az élők sorában. Szegény Kyuurisho. Azóta nem tudjuk, mitől halt meg, de remélem, a mennyországban van és most boldog ott. Snowcat az egyik karjával magához szorított gyengéden, amit boldogan hagytam, miközben Snowy-val együtt elkezdtük énekelni a dalt. A kicsi lányka meg Villámlás egymást ölelve hallgatta a dalt. Aaaw, milyen kis bájosak!^^ A dal végén mindenki tette megint a dolgát, Snowy meg megcsókolt, amit boldogan viszonoztam.
- Tudd, hogy nagyon szeretlek téged, és sose hagynálak cserben, Enhi-chan. A kínszenvedéseidnek végleg vége. Teszek róla, hogy ezek után szebb életed legyen, és segítsek neked rendet teremteni a céhben.
- Óh, Snowy… - Hatódtam meg a mondatától, mégpedig annyira, hogy kicsit sírtam is, majd megcsókoltam, és boldogan öleltem magamhoz. – Én is nagyon szeretlek, én Tél Lovagom!^^ - Boldogan ölelgettem egy ideig szerelmemet, majd hagytam, hogy játsszon a gyerekekkel, ahogy Regina és Villámlás teszi.^^ eztán odajött hozzám a kicsi lányka, aki megölelte Villámlást és édesen felém nyújtott két ajándékocskát, meg kettő sütit.
- Asz ajántékok a pácié ész a nénié, a szüti mek a kiszállatoké.^^
- Jaj de kedves vagy!^^Köszönöm, kicsi angyalka!^^ - Öleltem meg a kicsi lányt, majd átvettem az ajándékokat, a kislány meg ment játszani. Az enyémémet azonnal felismertem, mert rá volt írva a nevem, és ezüstszínű volt, mint a téli kabátom, ami rajtam volt.^^ Majd Snowy-val együtt szeretném kibontani az ajándékot, addig is tovább mesélek a kis apróságoknak a mesekönyvből.^^

A gyermeki és felnőtt közönségem (már akik itt voltak az utóbbiaktól) nagy tapssal jutalmazták szerény, mégis számomra kapkodó, utolsó pillanatban összedobott előadásomat. Nagyon örültem a sikeremnek és annak, hogy valamivel mégiscsak sikerült feldobnom a gyerekecskék hangulatát.
És ím, ahogy felajánlottam ajándéknak a bábukat, most ők következtek. Leültettek oda, ahol eddig ők ültek, majd részese voltam egy bájos, gyermeki előadás premierjének. Éppen olyan boltadósak voltak, mint én voltam szerintem előadáskor, de egyik sem számít, hiszen nagyon csodálatos előadás volt. Ez idő alatt egy-két gyerek odabújt hozzám egy kicsit melegedni. Magamhoz öleltem, sőt, ölembe is vettem az egyik legpöttömebbet, egy kislányt, hogy ő is jobban lássa az előadást.
Hirtelen feltörtek bennem az apámmal töltött karácsonyozás gyermekotthoni téli programok. Az otthonban ilyen körülmények között néztük végig vagy adtuk a színdarabokat. Akkor is mindig volt egy-egy kisebb gyerekecske, akiket ölbe vettünk, vagy foglalkoztunk vele, és nem is csak karácsonykor! A nevelők joggal elvárták az idősebbektől, hogy foglalkozzunk a kicsikkel és mutassunk jó példát nekik. Igaz, csináltam egy-két rossz dolgot, de ebbe soha nem kevertem bele a kicsiket, mert féltettem őket, viszont mindig arra tanítottam őket, hogy barátkozzanak másokkal és használják ki az élet legapróbb örömeit is, amíg még tehetik. Itt akkor mindig az édesanyámra alapoztam, aki már réges-rég nincs közöttünk. A baleset előtti karácsonyokkor apámmal mindig elmentünk az éjféli misére, ami nagyon szívhez szóló volt, még azok számára is, akik egzisztencialista nihillistáknak is, bár az élő szamarat nem kellett volna behozni a templomba, mert nagyon rosszul viselkedett egész idő alatt. Szegény apa az idén egyedül tölti a karácsonyt a rehabilitációs otthonban, nélkülem, és ez nagyon rosszul esett. Legszívesebben mondtam volna ilyenkor is mindent Kayaba Akihikonak, de végül nem tettem meg most, mert egy részt nem akarok rossz példát mutatni a kis árváknak, másrészt meg ő is megérdemel egy megbocsátást karácsonykor. Kayaba is egy ember, akinek talán ezt a játékkal kapcsban való szemét húzását leszámítva még neki is megvannak a maga lelki és egyéb problémái. Lehetséges, hogy akkor azért tette velünk mindezt, mert történt vele valami rossz dolog az életben.
Mikor véget ért a kicsik előadása, én és a többiek tapssal jutalmaztuk őket. Aztán kérték, hogy jöjjek vissza az asztal mögé, hogy együtt előadjunk még valami szépet. Megfogtam az ölben tartott kicsi kezét, és odamentem hozzájuk vidám mosollyal az arcomon.
- Na jól van, srácok! Mit adjunk elő szerintetek?
Ha jönnek a javaslatok, bólogatok rájuk lelkesen, de azért nehéz volt kiválasztani azt, ami a legjobban tetszik. Végül szavazásra bocsátottam a kérdést, és minden kéz a magasban volt, mikor felvetettük a Grincs ötletét.
- No, srácok, akkor szedjünk össze még egy-két dolgot, amiből még további bábukat össze tudunk tákolni még, aztán jöhet a showtime - csaptam össze lelkesen a tenyereim, és nekiestünk egy félórás munkának. Mindenki egy-egy bábut csinált. Ha gyorsan hoztuk össze, mégis jobban néztek ki ezúttal ezek a bábok, mint azok, amiket én dobtam össze elsőre. Még tisztességesebb öltözékük is volt, kivéve a Grincsnek, ami egy zöld foszforeszkáló sprével lefújt szőrmesapka volt gombszemekkel és groteszk arccal.
Szerencsére mindenki ismerte a Grincset, így nem kellett semmit betanítani, úgyhogy rögtön elkezdtük a gyermeki, szép és vidám előadást. Nagyon jót alakítottunk! A legjobb improvizált rész volt az, amikor Cindy Lu ráveszi Grincset, hogy jöjjön le a karácsonyi ünnepségre hozzájuk, meg amikor a zöld szőrgolyó vissza akarná adni az ellopott azándékokat, de a szán elszabadul. Igyekeztünk kadni magunkból a legjobbat, ami mégis csak összejött úgy-ahogy. Szinte előadás közben majd' elkuncogtuk magunkat a saját improvizált vicceinket és jeleneteinken. Én voltam a Grincs.
Mikor véget ért a vicces karácsonyi bábelőadás kiálltunk a kicsikkel, és meghajoltunk lelkes nézőink előtt. Aztán beszálltunk az éneklésbe, mikor egy vidám barbár háromtagú rockerbandával énekeltek egy mikulásos dalt és a We are the World-öt. Mikor mindenki örült és tapsolt, meg ajándékosztogatás mellett is megölelgették egymást az emberek (és én is a kicsikkel), a kislány, aki az ölemben ült a gyerekek előadásánál, egy ajándékot hozott nekem.
- Ez az enyém? Jaj, de aranyos vagy! - öleltem át a kicsit, majd adtam is neki egy puszit. Én meg neki adtam az egyik karkötőmet, amit magam készítettem csak úgy. Mikor a csuklójára kötöttem, azt mondtam neki, hogy ez a karkötő jó szívvel készült, így szerencsét fog neki hozni, ha viseli. És valóban; eddig nekem is elég szerencsét hozott.
Ez volt életem legszebb karácsonyi ünnepe, amit ezekkel a gyerekekkel tölthettem együtt! :3

Úgy tűnik kis akciómnak nagy sikere volt. Főleg a gyerekek körében. Meglepően nagy... szépen eljátszották a "nagy" urat. Pedig néhányuk magasabb volt ülve mint állva. Kicsit le is döbbentett mikor valaki más valaki másra vágyott és inkább engem ültetett a székbe. És szépen le is takarította az amúgy is patyolat tiszta mokaszinom. De ha koszos lett volna biztos tisztává varázsolta volna. Egyértelmű, hogy jól csinálta. A boltnak is volt forgalma. Vitték a felszereléseket rendesen. Azt hiszem mondhatom, hogy ma már megérte kiülni. A standhoz. Hol a standnál szorgoskodtam, hol pedig a gyerekekkel szórakoztam. Na de mihez itt kérem szépen óvoda? Rajtam kívül mindenki ennyire ráér? Én meg kapkodom a fejem, hogy tudjak a gyerekekkel foglalkozni, de a vevőket is kitudjam szolgálni. Nem mondom... izzasztó. De most az egyszer elnézem karácsony van...
De azért fogytak és fogytak a cuccok és végül a nagy részük el is kelt. Már ép pakolni készültem... ami csak képletes elvégre semmit nem teszek csak vissza rakom az inventory-mba amim van. Úgy gondoltam itt az ideje nekem is elvegyülnöm egy kicsit. A gyerekek ugyan még marasztaltak, de udvariasan elutasítottam és haza tessékeltem őket. De váratlanul ért, hogy egy gyerkőc vissza jött. Hát nem az imént küldtem el mindet? Fogalmazódott meg bennem a kérdés. Ép mondani akartam valamit, hogy megértessem vele, hogy mára bezárt a bazár. De erre nem került sor ugyanis a gyerkőc átnyújtott nekem egy becsomagolt ajándék csomagot.
-Enyém? A gyerek bólintott és enyhe gyanakvással átvettem tőle a csomagot. Kíváncsi vagyok benne, hogy mit rejthet az ajándék. Bár őszintén nem lepődnék meg rajta ha magába szippantana vagy valami... de remélem legrosszabb esetben is csak néhány kicsi szőrös mazoista izével kell szembe néznem. De azt hiszem még így is jobban örülnék egy kutya közönséges ajándéknak. Fölöslegesen nem szívesen teszem kockára a bőröm. Hogy mennyi kockázat van ebben a világban? És meglepő módon ez is egy ilyen. De úgy döntöttem megbízom a meg ajándékozómban. Bár a miértekre kíváncsi lennék, de illetlenség lenne ezt firtatni. És idővel úgyis minden kiderül... Így hát kicsomagoltam az ajándékot.... és tádám, meglepetés...

Szépen lassacskán letudtam mindenkinek a dolgait. A végére egészen nekimelegedtem, de végül befejeztem. Anat és Miri végül csak csak megérkeztek ide, így nekik is felolvastam. Anat tapsolt is, és… átölelt? o.o húú… ez váratlan volt. Mit kinem hoz az emberekből a karácsony.
- Rendben Anat. És átadom. Neked is kellemes karácsonyt...
Mindenesetre Mirit fogadtam a legszívesebben, és végig mosolyogva nyújtottam, és fogadtam az ajándékot.
- Köszönöm Miri. És vigyázz magadra.. meg Anatra. És nagyon kellemes karácsonyt.
Mindenkinek megköszöntem, akik gondoltak rám. Yuichi éppen egy kislányt szórakoztatott. Elmosolyodok, ahogy közelebb megyek. És ekkor vett észre. Meleg mosollyal figyelem, ahogy közelebb lép. Átöllelt, és megcsókolt. Behunyom szememet, és viszonzom csókját. Még a csók után is közelebb tudhatom Yuit, majd mikor kinyitom, azt veszem észre, hogy Yui egy macskával „játszik”. Elmosolyodok, ahogy a pet gazdija is ideért, és segített neki. Úgy látszik… Jé ez Chan.
- Szia Chan. És neked is Álomkelő. – intek a mosolyogva a lánynak.
Chanék nem sokáig voltak itt. Mikor Yui hozzám fordult segítségért, csak megcsóváltam szomorúan a fejemet, hogy én se ismerem a porontyot. Végül Chanék továbbmentek. mikor ismét kettesbe voltunk egy pillanatra Yui a kislányhoz ment, ám végül a hóban kötött ki. Kuncogok egy keveset, majd az ölébe ülök, majd megcsókolom, miközben átölelt. A vállára hajtottam fejemet, és így néztem a környéket. A frissen esett hó látványa, és Yui testének melege olyannyira boldoggá tett, hogy úgy éreztem ez életem legboldogabb Karácsonya. És Yuichi ekkor kívánt boldogot. A szemébe nézek, és csillogó szemmel mondom.
- Boldog Karácsonyt Drágám. – mondom.
Arca enyémhez ért, és behunytam szemeimet ismét. Könnyeim eleredtek, olyannyira boldog voltam. Óráknak tűnő idő után Yui ismét megszólalt. Bólintottam, majd ha engedte kibontakoztam az öleléséből. Egy csókot nyomok még a szájára, majd felállok sé a kicsihez lépek.
- Szia Aranyom. Hogy hívnak? – kérdezem mosolyogva.
Yuichinak átadtam minden olyan ajándékot, amit velem küldtek neki, mert még tartottam, hogy elfelejtem. Természetesen megmondom neki melyik kitől jött.



Éjszaka folyamán kinyitottam Anattól kapott csomagot, majd egy unikornis vágtat elő a dobozból. Nevetve nézek a vágtató fénylő felé, melyet Tűzrózsa is érdeklődve figyel. Majd hamarosan előbukkant a jókívánság is. Elmosolyodok. nem szabad elfeledkeznem majd, hogy megköszönjem Anatnak ezt a csodás élményt.

Nos.. ezt már az event elején elkezdtem, de most jutottam el addig, hogy be is fejezzem végre.. nem tartozom a nagy rajzosok közé, de azért.. Boldog Karácsonyt!
*elővesz egy fotó kristályt* csoportkép, csíz!
http://kepfeltoltes.hu/131224/IMG_20131224_201440_www.kepfeltoltes.hu_.jpg