Hatvankettedik Fejezet

by **Shukaku** Csüt. Feb. 12 2015, 17:33

Hatvankettedik Fejezet

Áldozat nélkül nincs gyilkosság. Ha az nincs, akkor gyilkosról sem lehet szó.

Darkness megkötözve ébredezik a teljes sötétségben.

Ha a valóság lenne, biztosan fájna a fejem. az egyik pillanatban éppen becéloztam azt a lökött Chrome-ot, a következőben pedig valaki leütött, de olyan erősen, hogy elvesztettem az eszméletem. Megmondanám, hol vagyok, de mindenhol a sötétség. Meggyújtanék egy Gyertyakristályt, de le van kötve a kezem is. Arra gondolok hogy valamelyik informátorom megemberelte magát, s rámtámadott. Úgy látszik nem fogta fel azt a részt az alkunak, hogy ha ellenem szegül, megölöm.

A sötétségből, a szoba minden sarkából egyszerre hallod a megszólaló színtelen, mindenfajta érzelmet nélkülöző hangot. A terem úgy lett kialakítva, hogy ne lehessen megmondani, hogy a beszélő hol áll.
-Szervusz Darkness. DR D ÁH AV. Mit jelentenek ezek a betűk?

Timidus. Annak van ilyen érzéketlen hangja. Meg a maffia azon emberinek, akiket kénytelen voltunk agymosáson átvezetni.
- Üdv Timidus. Ami a betűket illeti, annyit árulhatok csak el, hogy a D a nevem kezdőbetűje, a többit majd találd ki te.

-Minél tovább beszélgetünk, annál tovább maradsz még életben. Nem szeretnéd folytatni?

- S miről szeretnél beszélgetni? A többi betűről nem érdemes, kérésre nem árulhatom el. Esetleg a Frontharcosok likvidálása, hogy a kis állatkádnak teljesüljön az egyébként önző kívánsága? - nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak.

-Minket sem voltál képes likvidálni Darkness, nem hiszem, hogy Anaton, Mirikán vagy Hinarin túljutnál. A többiek pedig nem jelentenek valós veszélyt. Mit tegyek azért, hogy eláruld nekem a neveket?

- Az eddigi áldozatok nevét vagy, hogy kik béreltek fel Joey és Judy megölésére?

-Az áldozataid jelenleg nem érdekelnek. Az érdekel, hogy kik jelentenek kockázatot a számomra.

Itt kuncogtam, amit biztos hallott.
- Ezt a kérdést komolyan vetted? Körülnéztél egyáltalán? Még Shukaku is korcsnak minősül, akkor a többiek szerinted veszélyforrásnak számítanak? A céhek nem képesek összedolgozni, a szólósok csak a fejlődéssel törődnek, de mindegyik egy komplett idióta. A valóságban nem többek 10-12 éves taknyosoknál vagy 30-40 éves férfiaknál, akik nem intelligensek. Az egyetlen veszélyforrás csupán az, aki úgy gyilkol, aki nem vörösíti be az indikátorát, mint pl én.

-Te kevés vagy. Egyedül nem lettél volna képes azoknak a dolgoknak a megcselekedésére, amelyeket magadnak tulajdonítasz. Mit jelent a többi betű?

- Makacs vagy, mint az öszvér. Magadnak kell megoldanod, de mivel úgyis megszabadultam volna tőlük, elárulom: a DR a céhem monogramja, az ÁH a kasztot, az AV meg a rangomat jelzi. Jut eszembe, Shukaku hogy van most, hogy nem cibálod a pórázánál fogva?

-Ezek szerint az ÁH árnyharcost jelent. Haladunk. Mi a céhed teljes neve és mi a rangod? Shukaku jól van, és nem cibáltam eddig sem. Nincs szükségem pórázra.

- Ahhoz képest ő az állat és te vagy a gazda. Ha nézted a hivatalos céhlistát, nem láthatsz olyan céhet, aminek a kezdőbetűi lennének. Ez azért van, mert nem céh hivatalosan. S a rangom? Alvezér, egyértelmű szerintem.

-Alvezér. Tehát minimum egy vezér van még fölötted. Mi a céh neve, és ki a feje?

- Nem árulhatom el. Titoktartási szerződés, amit nem javasolt megszegni.

-Te nem árulhatod el, a menüd azonban már megtette helyetted. Dark Requiem. Már nem vagy céhtag. Kiléptettelek. A barátlistádat is töröltem, még mielőtt ide hoztunk volna, miután megnéztem Sunyi tartózkodási helyét, így nem találhatnak meg. Ő kicsoda? Fontos neked?

- Okos vagy. Kár, hogy egy fogyatékos korcs lett a társad. Sunyi meg egy egyszerű kis senki.

-Ugye tudod, hogy sértegetéssel ellenem semmire nem mész? Használhat az emberek ellen, de én nem vagyok ember. Úgy vetted fel a harcot az egyik legerősebb pettel szemben, hogy előtte nem tájékozódtál az ellenfeledről. Ez hiba volt. Ki a vezéred?

- Keresd meg magad, mert tőlem nem tudod meg.

-Akkor más kérdést teszek fel. Jelent rám veszélyt? Meg kell ölnöm őt is?

- Találd majd ki magad!

-Rendben. Most rátérhetünk az áldozataidra. Ki és miért akarta megöletni Judyt és Joeyt?

- Nevet nem mondott, de azt írta, hogy Joey szálka a szemében, Judy meg egy ribanc, aki megérdemli a halált.

-Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. Sem Judy, sem Joey nem fontos annyira, hogy felhívd magadra a figyelmet a megölésükkel. Melyiknek mennyi volt az ára?

- Jó sok. Judy-ért pl 5000 aranyat kaptam. Joey-ért 2500-öt ígért, s nem is csodálom, hogy csak ennyit ér: olyan szerencsétlen az a lovag, hogy a saját lábába is megbotlik.

-Ötezer arany egy céhvezérért. Mennyit ér Anatole, Mirika, Hinari vagy az én életem? Az Artes tagjainak bármelyikének a megölésére kértek már fel valaha?

- Az ő megölésükért nem, viszont valaki megkért már, hogy öljem meg Shukakut, s hozzalak el neki, mert kellesz a petjének. Bezzeg most sem kaptam nevet, de még koordinátát sem, hogy hova kell hogy vigyelek, ezért nem csináltam még meg.

-Nem először kívánja valaki, hogy álljak át az ő oldalára. Ez nem meglepő. Kik a megrendelőid? Az összes nevet tudni akarom, aki nem volt a listádon.

- Mindegyik névtelen volt. Csupán koordinátákat kaptam, hogy hol jelenjek meg, ha végeztem a melóval.

-Okos. Még mindig nem kívánod elmondani a céhvezéred nevét?

- Mint mondtam, találd ki magad, mivel valamivel beállította, hogy soha ne lássuk a nevét.

-Személyleírást kérek.

- Csuklya volt rajta, mint Kayaba-nak, mikor bejelentette, hogy senki nem léphet ki csak úgy.

-Van még bármi, amit megoszthatsz velem?

- Egy kérés. Mond meg Shukakunak, hogy ő is ugyanolyan önző, gerinctelen féreg, mint a többi. Hisz csak a saját bajával foglalkozik, s mindent megtesz, hogy soha senki ne jusson ki a játékból, közben magasról tesz arra, hogy másoknak családja is van. - vigyorogtam, pedig tudtam, hogy meg fog ölni.

-Tudja, hogy önző. Te azonban nem tudsz valamit. Ő nem tesz semmit. Én vagyok az, aki cselekszik, ám jelenleg nekem sem kell. A frontharcosok maguktól sem képesek előrejutni, nincs szükség a hátráltatásukra. Van bármi, amit elhallgatsz előlem, és hasznos információ lenne a számomra, Darnkess?

- Számodra nincs. Ha meg mégis van, te úgyis kideríted. De majd remélem, hogy meg fogod ölni Shukaku-t is, hamár teher lesz a számodra.

-Tőled kívánom hallani ezeket az információkat, nem pedig kideríteni. Minden fontos, amit tudsz, én pedig nem tudom. Hajlandó vagy beszélni, vagy meg kell, hogy kínozzalak?

- A jó bérgyilkos nem mond el olyant, amit hallgatni kell.

-A jó bérgyilkos nem hagyja magát elkapni.

- Én is ember vagyok Timidus. Nem tehetek róla, hogy nem volt hátul szemem, hogy lássalak.

-Tudtad, hogy a fiú a védelmem alatt áll. Fel kellett volna adnod, amikor erre még lehetőséged volt. Ebben a világban nincs fájdalom. Igen, ismerem a fájdalmat Darkness. Kétszer is tapasztaltam már. Hasznos lenne néha a számomra. Éhség és szomjúság azonban van. Persze tennem kell arról, hogy ne tudj elszökni. Ismerem a pontjaidat és a sebzésemet is. Ebbe még nem halsz bele.
Ezután pedig precízen leválasztotta éles fogaival a fiú végtagjait annak testéről, melyek azonnal el is pixeleződtek.
-Védett területen kívül vagyunk, potion pedig nincs nálad, de kéz nélkül amúgy sem tudnád használni a menüdet, hogy elővedd. Mennyi ideig van szükséged agonizálásra ahhoz, hogy elárulod, amit tudni akarok?

Az arcom nem rándult meg, mikor levágta a végtagjaimat. Hülye, azt hiszi, hogy ettől megtörök?
- Felejtsd el!

-Örökre itt hagyhatlak. Sohasem halsz meg. Itt még a mobok sem találnak rád.

- És? Azt hiszed, ettől megijedek? Majd lesz más, aki átveszi a helyemet, ez az élet törvénye.

-Akkor majd végzek vele is. Valóban ezt kívánod? Itt tölteni az időt addig, amíg a világ létezik?

- Mint mondtam, nem ijesztesz meg. A való világban rosszabbat is átéltem.

-A haláltól sem félsz?

- Tudod, mennyiszer néztem már szembe vele?

-Tehát nem fogsz beszélni?

- Nem.

-Ez esetben végzek veled. Azt mondtad, hogy azok jelentenek veszélyt, akik képesek indikátor színeződés nélkül ölni.
A sárkány egy mozdulattal lehúzta a zsákot a fiú fejéről. Egy barlangban voltak, fényt csak a közelben lobogó tábortűz szolgáltatott. Timidus egy kis ideig kotorászott a nyeregtáskájában, majd elővett egy csapdát, amilyenekbe a szafarin lehet belelépni. Kipróbálták Chizuval, hogy nekik tulajdonítja-e a sebzést a csapda, hiszen Shu nem akart amiatt sárgulni vagy vörösödni, mert valaki belelép abba a csapdába, amit ő hatezer módon kitáblázott, hogy csak állatokat kaphasson el.
-Öt életpontot sebez rajtad. Neked már nincs annyid. Shu nem volt hajlandó halállal végződő párbajt indítani nekem, így ezt találtam ki. Nem én öllek meg, hanem ez a szerkezet.
Timidus felemeli a fiú fejét, majd lassan alácsúsztatja a csapdát.
-Kevés kitartáspontod van, nem hiszem, hogy pár percnél tovább meg tudnád tartani ezt a testhelyzetet. Egy kérdésem van még. Elárulod nekem mi volt a neved a kinti világban?
Ezután lefekszik a fiú mellé, és türelmesen várja a végét.

Itt a vég. De belőlem nem szed ki semmit, az biztos.
- Találkozunk a túlvilágon Timidus... - majd egyszerűen belehajtottam a fejemet a csapdába...

A sárkány oldalra dönti a fejét, és egy nagy szippantást vesz a felszálló pixelekből. Újra megvédte az idomárt, és szívességet tett Ozirisznak is. Minden a legnagyobb rendben van, terv szerint halad.

by **Shukaku** Vas. Feb. 15 2015, 10:46

Hatvanharmadik Fejezet

Non, Je ne regrette rien

Talán sokan nem döntöttek volna úgy, ahogy Shu döntött. Sokan nem értették volna meg Timidust sem. Az idomár bízott abban, hogy talán mégsem, és tudta, hogy sohasem fogja megkérdezni a sárkánytól, hogy mi történt odabent. Nem. Ő nem volt hajlandó halállal végződő KT-t indítani, ám barátja sem volt hajlandó megígérni neki, hogy nem fog végezni Darknessel. Shu pedig bízott a sárkány ítéletében. Ő látta Ozirisz arcát. Látta a meggyötört felnőtt férfit, akiből elszállt minden élni akarás. És senki sem állt bosszút. Nem állt bosszút ugyanúgy, ahogyan emberek ezreinek lemészárlásáért sem állt senki, jó ideje. Persze őt nem a bosszú hajtotta, csak az, hogy megelőzze a további haláleseteket. Darkness bérgyilkos volt, és aközben fogták el, miközben éppen Joeyt célozta meg. Újra ölni akart. A szándékos gyilkosság akkor sem megbocsájtható, ha az nem is igazán gyilkosság. Igen, az Asuval való beszéletés erre a következtetésre juttatta. Régóta nem gondolkodott el a világról, vagy a NerveGearről, külvilági szemmel. Most, hogy kicsit jobban megismerte Kayabát, már biztos volt benne, hogy nem igaz az, hogy aki itt meghal, az kint is meghalna. Ez egyszerűen képtelenség volt egy olyan embertől, aki egy olyan csöppnyi alkatrész kívánságait leste a hatalmas gépezetében, mint amilyen Shu volt, és aki ilyen odaadóan és kedvesen bánt vele. Akira-san nem tehetett ilyet. Aki meghal, az kiesik a játékból. Viszont Jun győzködése miatt még valamin elgondolkodott, mégpedig Kayaba Akihiko korán. Egy olyan lánynak, aki folyamatosan menekült volna a világból… The Matrix. Inception. Meghatározó filmélmények lehettek az Admin számára is. És pont ezen gondolkodva oldotta meg Shu a világ legutolsó talányát is. Az egy dolog, hogy ők nem halnak meg, de Kayabának valahogyan tényleg meg kellett akadályoznia azt, hogy a kintiek levegyék a fejükről a sisakot. Sokáig az idomár bele sem gondolt, hogy mi történik. A félelem miatt mindenki elhitte, hogy a gyártás során senkinek nem tűnt fel, hogy az aksi valamiért képes arra, hogy megsüsse az agyadat, és az emberi tudás, amely bombák hatástalanítására képes, több év alatt nem tudott hatástalanítani egy sisakot, a programozók pedig feltörni Aincradot. Az egész annyira hihetetlen volt, mégpedig azért, mert nem volt igaz. Az álmaidban tűnhet valami éveknek, kint azonban csak pár perc tellik el. A limbo. Ott vannak most mindannyian, Kayaba pedig olyan hosszúnak engedi láttatni az időt, amilyen hosszúnak csak akarja. Minden kérdés megválaszolódott, és Shukakunak nem kellett többé félnie, vagy kételkednie. Akira-san vigyázott rá.

by **Shukaku** Vas. Feb. 15 2015, 16:38

Hatvannegyedik Fejezet

Két hét Kazuchinak...

Beléptem az épületbe és gyorsan körbefuttattam a tekintetemet a társaságon. Nem jártam itt túl sokszor, de ismertem a helyet. Furcsa választás egy kislánytól. Vajon tényleg a pet áll a dolgok mögött, vagy valaki más mozgatja őket? Beljebb mentem a levélben említett hely irányába. Páran felfigyeltek rám, de a legtöbben elég elfoglaltak voltak ahhoz, hogy ne érdekelje őket ki lép be az ajtón. Végül megérkeztem..
– Szóval halljuk. Mi az, ami ennyire sürgős? - kezdtem színtelen hanggal, amint megláttam őket és várakozón fürkésztem az arcukat.

Nos, Kazuchi csak őt látta meg. Egyedül Timidus ült az asztalnál... ami ugyan fura látvány volt, de előtte meg volt terítve az asztal, tehát fizető vendég, így nem szólt senki.
-Mit jelent Kazuma szövetségesének lenni?
Mivel az árnyarcos sem pazarolta köszönésre az időt, így a sárkány is belevágott.

Meglepett, hogy sehol sem láttam a kislányt, de úgy döntöttem, ennek nem adom jelét. A sárkány kérdésétől azonban felszaladt a szemöldököm. A legutóbbi találkozás után fel voltam készülve a sületlenségekre, de valahogy ezt a kérdést nem vettem számításba. Leültem a sárkány elé és olyan természetességgel, mintha ő is csak egy játékos lenne a sok közül, válaszoltam.
–Az sok mindentől függ. Talán, ha kicsit bővebben kifejtenéd a mondanivalódat...

-Ez egy kérdés volt, neked kell kifejteni a választ. Anatole szerint te szövetségre léptél vele. Mit jelent ez számodra? Mik a válalásaid az Artes irányába, és mit ígért neked Anatole?

Szóval tudja, bár a levelezésünk után ez várható volt.
– Ha Anatole nem adott választ a kérdéseidre, én miért tenném? Talán tudsz valamit nyújtani a válaszaimért?

-Tudok. És nem Anatole válaszaira vagyok, kíváncsi, hanem a te válaszaidra.

– Ő is meg tudja válaszolni a kérdéseidet. A fő kérdés inkább az, hogy megbízik-e benned. Ha igen, akkor felesleges volt idehívnod. Ha nem, akkor a megállapodásunkat árulnám el azzal, hogy információt nyújtok neked. Engem csak az érdekelne, hogy mi okod van beleütni az orrod a dolgaimba és mit áldoznál a tudásért, amit adhatok.

-Akkor ez nem kérdés. Feltételezed, hogy van olyan tudás, amit adhatsz, úgy, hogy nem tudod, hogy milyen tudással rendelkezem. Vállaltál valaha bérgyilkosságot?

– Pénzért ölni nem az én műfajom. Mellesleg a kérdéseid árulják el a tudásodban rejlő foltokat. Persze az is előfordulhat, hogy már megszerezted a tudást és pusztán tesztelni próbálsz. Ha így áll a helyzet, akkor ismét csak feleslegesen rabolod az időmet.

-Dark Requiem. Darkness. Mondanak neked ezek a nevek valamit?

– Hmm. Nem rémlik.

-Van bármi, amit közölhetnél velem?

– Az attól függ, mi a kérdés? Egyébként neked mit mondanak az említett nevek?

-Egy bérgyilkos céhet és egy bérgyilkost. Anatole kijelölte az utódját. Erről tudsz?

– Csak nem a halálára készül? Tény, hogy elég mélyen belenyúlt az eseményekbe.

-Én is erre következtetek. Ezek szerint nem tudtad.

Bólintottam.
– A bérgyilkos céh lenne a gond? Kit jelölt ki?

-Már nem gond. Anat is meg tudja válaszolni a kérdéseidet. A fő kérdés inkább az, hogy megbízik-e benned. Vagy az, hogy kommunikálhatunk-e egymással úgy, hogy nem kell közvetítő.

– Anatole, vagy más. - bólintottam. - Sok szövetségesem van, sok helyen. Ellátnak az információval amit kérek tőlük és más módokon is támogatnak, ha kell. Tudom mi motiválja őket. Rólad egyelőre keveset tudok. Talán később kérek majd pár jelentést. Persze társaloghatunk közvetlenül is.

-Közvetlenül. Mit akarsz tudni rólam?

– Érdekelne, hogy miért is vagy te ilyen önálló? Ami viszont fontosabb, mi a célod?

-Önálló? Ha arra gondolsz, hogy miért nem tartom a társamat a parancsolómnak, akkor ennek Shu az oka. A pet életciklusának elején dől el, hogy miként viszonyul a társához. Ez nálunk az egyenlőség, illetve az, hogy minden területen a kompetensebb dönt. Hol én, hol Shu. Amihez pedig egyikünk sem ért, abban közösen határozunk. Ez nem titok, ahogy az sem, hogy a célom az idomár védelme.

– Érdekes, de ez megmagyaráz pár dolgot. Viszont, ha az a célod, hogy megvédd, akkor miért épp a legveszélyesebb módot választottad?

-Ez az egyetlen mód, amelyet jelenleg lehetségesnek látok.

– El kell ismernem, hogy a maga módján van benne ráció. A baj csak az, ha szem előtt vagy, egy rossz lépés és a játékodnak az idomárod issza meg a levét. Ez azonban nem az én dolgom. - vontam meg a vállam. - Amennyiben azért hívtál, hogy felmérd mit jelentek rátok nézve, elárulhatom, hogy amíg nem ütitek az orrotokat a dolgomba, nincs mitől tartanotok.

-Nem tartunk tőled Kazuma. Gyenge vagy, egyedül nem tehetsz ellenünk semmit. Viszont nem tudom, hogy kik állnak mögötted, és ez veszélyessé tehet. Abban pedig tévedsz, hogy szem előtt lennék. Pet vagyok, és az emberek lebecsülik a peteket. Nem tartanak tőlünk, sokszor pedig észre sem vesznek. Lopakodás jártasság nélkül hallgathatok ki olyanokat, akik nem törődnek azzal, hogy egy sárkány sétálgat az utcán.

– Vagy úgy. Elismerem, ebbe a hibába én is belesétáltam. Viszont abban tévedsz, hogy nem vagy szem előtt. Épp most gondoskodtál róla, hogy szemmel tartsalak és azoknak se legyenek illúziói veled kapcsolatban, akik korábban esetleg levegőnek néztek. - futott át egy halvány mosoly az arcomon, de ezt a maszk miatt, legfeljebb a hangomban beálló pillanatnyi változásból észlelhette. - Nem várom el, hogy félj tőlem. Ha meg akarnálak ölni, megtalálnám a módját, erre kár is több szót pazarolni. Van még valami?

-Kazuma, mindketten tudjuk, hogy te eddig is meg tudtad ítélni, hogy mennyire kell tartani a petektől, és azt is, hogy akiktől nekem tartanom kellene, azok ezt szintén tudják, mégsem jelentenek rám veszélyt.

– Ennyire biztos vagy benne, hogy minden irányból védve lennél? Ha valóban így gondolod, akkor talán mégsem vagy olyan okos, mint feltételeztem. Nem számít hány oldalról veszed körbe magad, ahogy az sem, hogy hányan áldoznák fel magukat azért, hogy megvédjenek. Mindig lesz valaki, akinek hatalmában áll akár egyetlen szóval megpecsételni a sorsodat.

-Csak annyi irányból vagyok védve, amennyi irányból védve lehetek. Az ellen, aki pedig egyetlen szóval ölni tud, amúgy sem tehetek semmit. Ne védekezz, amíg nem támadnak.

– Épp ezért a legjobb védekezés, ha senki sem tudja a nevedet. Akkor legfeljebb az őrültektől kéne tartanotok.

-Ez Shu mellett kivitelezhetetlen.

– Miért lenne? Mi az ő célja?

-Élni akar. És élvezni az életet. Bármit is jelensen ez.

– Élvezze csak. Naiv kislány még. A legbiztonságosabb számára, ha az is marad. Neki – nyomtam meg egyértelmű utalásként a szót. - nem is kell tőlem tartania.

-Nem szándékozom olyan lépést tenni, amellyel nekem viszont kellene. Ellenkezik a céljaimmal.
Itt egy rövid szünetet tartott.
-Anatole jól döntött, amikor kijelölte az utódját. A céhben már most is én vagyok a legmagasabb szintű és a legtöbb szakértelemmel rendelkező tag. A céh érdekében érdemes lenne nekünk is együttműködnünk.

– Titeket jelölt volna meg? Érdekes fejlemény lenne. Érdekelne, hogy Anatole mennyit tud erről a magánakciódról.

-Nem mondtam, hogy minket jelölt meg. Közvetlenül nem. Az akció után pedig beszámolok neki mindenről, ami itt elhangzott. Szó szerint. Ha úgy kívánod ellenőrizheted. Az azonban árt a céhnek, hogy kizárólag egy kapcsolattartója legyen. Ezért vagyok most itt.

– Rendben. Tegyük fel, hogy hajlandó vagyok beszállni a játékba. Ez mit jelent rám nézve?

-Jelentési kötelezettséget nekem is, és teljes lojalitást.

– Mit kapok cserébe?

-Ezt te döntöd el, természetesen a teljesíthetőség és a realitás határáig.

– Védettség a céhtagokkal szemben. Én nem szervezkedem ellenetek, ti pedig sem közvetlenül, sem közvetve nem tesztek ellenem semmit. Természetesen mindez fordítva is igaz. Az információkat pedig kölcsönösen megosztjuk. Amit adsz, annyit kapsz.

-Rendben. Először azonban a belső ellenséget kell likvidálni. Tudsz bármiről ezzel kapcsolatban?

– A céhetekben?

-Igen.

– Nem. Talán utánanézek. Ha találok valamit, megosztom veletek. Persze csak, ha megszületik a megállapodás.

-Rendben. Drake Haru. Tachibana Makoto. Cellindir. Van róluk nem köztudott információd?

– Megoldható, hogy legyen. Te tudsz szolgálni valamivel velük kapcsolatban?

-Valószínűsíthetően igen.

– Úgy sejtem, valami kapcsolat van köztük. Mi lenne az?

-Ha válaszolok, szolgáltatsz te is érdemi információt?

– Az attól függ, hogy téged mi érdekel. Mellesleg, ha megadod a választ, azzal az én nyomozásomat is megkönnyíted.

-Drake Haru és Tachibana Makoto magas szintűek a vörösökhöz képest. Ez számításaim szerint csak abban az esetben lehetséges, ha valaki segíti őket. Cellindir beszámolt nekem egy vörös céh létezéséről. Itt a kapcsolat.

– Makotoval volt már néhány találkozásom, de a másik kettő egyelőre elkerült. Körbekérdezhetek. Mindenesetre Anatolelal is beszélni fogok. Meglátjuk, ő mennyire járul hozzá, hogy ellássalak a kért információkkal.

-Miért tartasz ennyire Anatoletől, hogy mindenhez az engedélye kell?

– Nem tartok tőle. Pusztán tiszteletben tartom a vele való megállapodásomat. - vontam meg a vállam.

-Amint visszaérünk a céhházba, és ott találjuk, mindenről beszámolunk neki. Ha bele kíván szólni, majd ő maga megteszi. Ellenőrizhetsz, ha úgy kívánsz, ám szükségtelen. Mi volt a megállapodásotok Anatoleval?

– Már korábban is mondtam, hogy a részletekről majd ő beszámol neked, ha akar. Ő jobban tudja, hogy mennyire vagy megbízható, mint én, így ezt rábízom.

-Rendben. Amíg nem kapsz engedélyt Anattól, addig nem is fogsz nekem többet mondani?

– Amíg rá nem bólint, be nem következik a halála, vagy olyan körülmények nem lesznek amik erre a lépésre vinnének, addig nem.

-Értem. Mivel az Artes szövetségese vagy elméletben, én pedig az Artes tagja, így a védelmem alatt állsz, amíg ennek ellenkezőjére nem adsz okot. Tudd, hogy egy Ayse nevű harcos szórakozásból végez a vörösökkel, hiszen a haláluk után nem változik az indikátorszíne. Van egy teóriám Kazuma. Amikor még létezett a toplista, már akkor sem voltál sokkal előttünk. Sok időt töltöttél börtönben. Számításaim szerint már csak neved van, erőd nincs. Ez a név azonban elég ahhoz, hogy ne álljanak ki ellened, így elveszíted a küzdőtérből befolyó jelentős Exp mennyiséget. A híred miatt küldetést is nehezen vállalhatsz azokon kívül, melyek egyedül teljesíthetőek. Igazam van?

– A nevemet nem a két szép szememmel szereztem. A börtön talán nem a fejlődés legjobb módja, de ennyi még nem fog megállítani. Megtaláltam a módját, hogy boldoguljak a jelenlegi helyzetemből és ezt ki fogom használni. A részletek már csak rám tartoznak. Más vörösök sorsa nem túlzottan érdekel. Ha pedig ez az Ayse mégis gondot jelentene, majd teszek róla hogy félreálljon. Mindenesetre köszönöm, hogy szóltál. Makotoval azt hiszem jól kijönnének, bár ő a zöldeket gyilkolja szórakozásból.

-Van erre az utolsó mondatodra esetleg bizonyítékod?

– A két szemem.

-Az kevés. Szerezz bizonyítékot. Már van rá indítékod is. Tachibana...
Itt egy kis szünetet tart, hogy megtalálja a megfelelő emberi kifejezést.
-...megbántotta Szophiet. Shu ezt a szót használta, valamint az, hogy kidobta. Úgy tudom jóban voltatok az idomárral.

– Miért fontos neked?

-Mert Shunak fontos. Mivel az idomár kötődéseket szerzett más emberekkel, nekem ezeket a más embereket is védenem kell, mivel a haláluk esetén az idomár sérülne. Tacibana jelentős veszélyforrás ennél az oknál fogva.

– Hmm. Milyen típusú bizonyíték elfogadható, ha már az én szavam nem megfelelő?

-Fotókristály. Hangrögzítő kristály.

– Még meg kell bizonyosodnom pár dologról, de lehet, hogy ezt személyes ügyként fogom kezelni.

-Rendben. Ez esetben én nem avatkozom bele addig a pontig, amíg nem igényled a segítségemet.

– Még valami?

-Küzdőtér. Azt állítod, hogy megtaláltad a módját a fejlődésnek, azonban továbbra is az a véleményem, hogy csak blöffölsz és le vagy maradva. Megfelelő szövetséges vagy, ha tudod tartani a lépést a többiekkel. Ebben lehetek a segítségedre.

– Attól ne félj, hogy elgyengülök. Pótolom a hiányosságaimat. Van kivel párbajoznom ha azt akarom.

-Fel kívánom mérni az erődet. Adsz erre lehetőséget, vagy sem?

– Idővel talán.

-Rendben. Még valami?

– Részemről nincs. Mostantól, ha lehet maradjunk az üzeneteknél. - álltam fel.

-Kazuma. Nemcsak maszk mögé, hanem a panel mögé is el akarsz bújni. Minél jobban bujkálsz, annál feltűnőbb vagy. Ezt tanuld meg. Még két kérdés. Hányas szintet tippelsz a számomra?

– Sosem akartam igazán eltűnni. Ha ez lenne a célom máshogy intézném az ügyeimet. Azonban van, amiről nem kell mindenkinek tudnia. Feltételezem a te megítélésednek sem tenne jót, ha nyilvánosan üzletelgetnénk. Pusztán ügyelek arra, hogy mások csak annyit tudjanak, amennyit szükséges. Se többet se kevesebbet. Tippelgetni pedig nem szeretek, ha szükségem van az információra, majd megszerzem magamnak.

-Kiszámíthatóak a válaszaid. Ez pozitív. Azonban ragaszkodom a személyes találkozókhoz, mivel az egész céh tudja, hogy szövetségesek vagyunk, az lenne a feltűnő, ha nem találkoznánk. Az utolsó kérdésem az, hogy mi a neved a ti világotokban.

– Ugyanaz, ami itt is.

A sárkány bólint, majd int a fejével, hogy távozhatsz, ha már te álltál fel. Az már tényleg nem lenne szerencsés, ha egyszerre távoznátok.

Lazán intettem egyet a sárkánynak, majd üzeneteket pötyögve indultam el kifelé.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 19:19

Hatvanötödik Fejezet

Néha azért játsszuk az elérhetetlent, hogy megbizonyosodjunk a másik érzelmeiről.

(hangulatzene)

Egy csipetnyi őslevél, egy kiskanál százszorszép.. az ezüstösebbekből... és egy két szép szál eknier levél és kész is van a bájital amivel Shu-tan elcsábíthatja a szerelmetes lovagját! Tökéletes! Elégedetten, büszkén huncut mosollyal az arcomon vágtatok oda a lány szobácskájához, és néhány kopácsolás kíséretében szólongatni kezdem. - Shu-cwaan! Van egy meglepim számodra! - ismét kopogok egy sort és másik kezemmel gondosan a hátam mögé rejtem a kristályt.

Shuék éppen az ebéd utáni kis sziesztájukat töltötték, azaz Timidus az ágyon feküdt, olvasgatva valamit, míg Shu a földön rajzolgatott... nem, ennek semmi köze nem volt a szerepükhöz, a sárkány nem vette el a lánytól az ágyat, csak a puha ágyon nem lehetett rajzolni. Az idomár azonnal felpattant, és szélesre tárta az ajtót.
-Szia Jun! Meglepi? Nekem? Mutimutimuti!

Mosolyom még ha akartam volna sem sikerülhetett volna elrejteni, amint a lány ajtót nyit még szélesebbre húzom a szám. - Igen meglepi! Nem is akármilyen meglepi! - húzom ki magam büszkén, már amennyire ezt lehetséges úgy, hogy jobb kezem a hátam mögött van, picit kényelmetlen, majd egy kis drámai csend, hogy fokozzam a hatást, és máris elújságolom neki a legújabb huncutságunkat. - Tudom, hogy nem olyan régen volt ebédidő, viszont... remélem van benned még egy kis hely mondjuk... egy desszertre? Csak neked. Csak most! Soha vissza nem térő alkalom. - huncut játékba kezdek a szemöldökömmel és közelebb hajolok a lányhoz egy hangos hümmögő hangot hallatva.

-Hogy... desszertre? De hát... most ettük a krémest amit együtt csináltunk... és...
A hümmögő hangra elkerekednek a szemei. Azért Jun nem egy nagy termet, Akira-san nem tud elbújni mögötte... szóval Shu pipiskedve igyekszik bekukkantani a háta mögé.
-Jajj mutizd már meg! Milyen desszert? És... és nincs hümm... már megmondtam!

-Hümm? - hümmögtem fel ismét majd elnevettem magam és mélyen a lány szemébe nézve vártam, hogy kellőképp feltüzelje a kíváncsiságát mit is rejtegethetek a hátam mögött, majd pedig amikor már nagyon aktívan próbálta meglesni mit is rejtegetek hirtelen magam elé kapom a kristályt. - Tádááám! Ez vezet a desszerthez! - kacsintok, majd pedig a kezébe nyomom a tárgyat, hogy maga is megbizonyosodhasson róla miféle játékszert csináltam neki. - Szóval?

Shu arca olyan vörös lett... na jó, Jun már legutóbb is elérte azt a vörösséget, aminél vörösebb élő ember már nem lehet, de amikor tudatosult a lányban, hogy a desszert valóban Akira-san, és meg is jelent egy kép a fejében... hát kellett a sárkány mellé, hogy megtámassza, és még a kristályt se ejtse el.
-Ez... ez... de... desszert? Juuun! Mégis... izé... köszönöm... nagyon szépen köszönöm...
És ezzel kristályostul mindenestül hatalmas ölelésben részesítette a barátosnőjét.

- Bizony! Úgy gondoltam nem szúrom ki a szemed valami ódivatú egyszerű desszerttel. Ezért inkább szereztem neked ambróziát! Fogyaszd egészséggel - a lány ölelését természetesen viszonozza. - Szóval mikor akarod kipróbálni?

-Amróziával... Jun... tudod mi az az ambrózia? Bár... izé... lényegében Akira-san egy isten, szóval... de... de ez akkor is... hogy őt... és... nekem...
Újabb hátrálás, majd szinte leomlott az ágyra.
-Én még sohasem csináltam ilyet Jun...

A lány kérdésére heves bólogatásba kezdtem. Természetes dolog, hogy tudom mi az az ambrózia, még ha nem is önszántamból tanultam meg ezt a szót, viszont éreztem, hogy egyszer nagyon hasznos lesz. Pont mint most. Kicsit kétértelművé tette a beszélgetést a desszert, és az ambrózia pedig csak jobban felcsigázta a lány gondolkodását. Lerí róla, hogy Akira-kunra gondol. - Jaj ugyan már. Ez nem egy olyan dolog amit megtanulhatsz! Érzéssel. Csak ügyesen. - követem a lányt és kényelembe helyezem magam az ágyon. - Biztos, hogy jó lesz! Esetleg, nem akarsz átöltözni valami alkalmibba? Szívesen adok kölcsön akármit. - természetesen semmi baj sem volt az öltözékével, viszont ha a kristály valóban elvezet minket most, rögtön hozzá akkor nem árt, ha mindenre felkészülünk. A szép ruha, pedig kulcsfontosságú lehet, az ilyen "desszertek"-nél.

-De... de... hogy én... de hát... csak nézz rám... és Akira-san... ő hatalmas... biztos, hogy nem engem... én csak egy... és nincs is olyan ruha ami...

- Csak semmi de! - állítom meg a lányt mielőtt belekezd a kifogások gyártásába - Van egy csomó szép ruhád. De ha szeretnéd szívesen adok kölcsön az enyémek közül. Nemrégiben szereztem be néhány jelmezt. Esetleg szeretné lenni menyasszony? - kacsintok rá, és ha már úgyis véletlenül, nálam van a ruha ki is kapom a tárgyaim közül és kiterítem az ágyra. - De ha engem kérdezel lehet jobb ötlet lenne valami kevésbé jelmezszerűbb. Én egy ruha mellett tenném le a voksom. Szóval öltözz át szépen.

-Hogy... menyasszony? Én? Hogy... máris? De Juuuun! Nézz rám!
Fordult oldalról, hogy teljesen jól látható legyen a kislányos alakja, amibe vajmi kevés nőies báj volt... cuki volt, és aranyos, és... kislány.
-Szerintem... szerintem még... még várjunk... mondjuk... mondjuk örökké... én...

A lány kifogásokat gyárt, hiába próbáltam megállítani, úgy tűnik ez belé van kódolva. Na nembaj, szerencsére bőven van ötletem, hogyan tudom minden butaságát elfeledtetni vele. - Semmi pánik! Itt vannak ezek is. - dobom oda neki a két kis szivacs szerű anyagot - Ezekkel nagyobbnak tűnnek majd. Direkt ezeket választottam, hogy ne legyenek olyan természet ellenesen nagyok. - kacsintok rá megint, majd pedig közelebb merészkedek a prédácskámhoz. - Szóval most már nincs okod a félelemre. Sokan használnak ilyeneket, és most amúgy sem ez a fontos, hanem, hogy találkozzatok. Te és A-ki-ra. Menni fog. Én és Timidus majd végig szurkolunk. Igaz? - pillantok a sárkány felé is büszke vigyorral az arcomon. Kell egy kis támogatás a boldogságához.

Timidus már eddig is értetlenkedve biggyesztette félre a fülét, és Jun mostani kérdésére is... hát bólintott ugyan, de csak azért, mert azt már tudta, hogy az Igaz? kérdésre mindig igen a válasz. Shu ezzel szemben paprikavörös fejjel nézett a kezében lévő... kiegészítőkre, majd olyan gyorsan nyomta vissza Jun kezébe, amilyen gyorsan csak tudta.
-Nem! Nem, nem, nem, nem, nem! Nem fogok hazudni Akira-sannak, és... és... és különben is... én... de... de mit mondok majd? Meg... meg eddig csak leveleztünk... és... és ő sokkal de sokkal... izé... te egyáltalán... te voltál már ilyenen?

A lány szűzies zavara nagyon aranyos volt, megmosolyogtat, és melegséggel tölt el az érzés, hogy ilyen ártatlan még. Remélem örökre ilyen kis cuki marad, persze nem egyedül, hanem mondjuk Akira-sannal. - Jaj ugyan már. Ezekkel nem vered át. Sok ruhába is vannak ilyenek beleszerelve. - biztatom picit, persze nem valószínű, hogy ö annyira foglalkozik az ilyesmivel. Igazából csak nekem lehet szempont, hogy a különlegesebb ruhákhoz legyen. A többinél nem számít mert még ha használnám sem látszana sok belőle. - Persze. Odamész hozzá köszönsz neki, és megkérdezed lenne-e kedve elmenni veled mondjuk egy fagyira, vagy egy kellemes sétára a szafariban. Biztos igent fog mondani. - igen, az lesz a legjobb, ha nem komplikáljuk túl a dolgokat. Kezdetnek a séta.. majd a fagyi.. reméljük, hogy nem kell minden egyes találkozóhoz egy kristályt elhasználnom, mert akkor nagyon sok virágot kell szednünk...

-Akkor... akkor... kérek egy olyan ruhát... de ez... ezek nem... ezek kényelmetlenek biztosan... és... és ha... mi van ha... én nem veszek fel ilyet!
Még hátra is tette a kezét, hogy Jun véletlenül se tudja rátukmálni.
-És... de ő... ő Kayaba Akihiko... hogyan menjek oda Kayaba Akihikohoz? Levelezni... levelezni már azóta levelezek, hogy ideérkeztem... de... de ha nem hallottam volna a hangját, akkor azon az eventen sem biztos, hogy meg mertem volna szólítani... mi van, ha leblokkolok, vagy... vagy nem is tudom...

- Várj egy percet. - a kérésére máris átrohantam a szobámba, majd pedig amikor visszatértem egy szép kék ruhácskával tértem vissza, hozzá illő térdzoknival, és egy pár aranyos kék virágos hajcsattal. Nem tudom milyen fajta virág is ez pontosan, de illik a ruhához és ez a lényeg. - Tá~dáám! - teszem le az ágyra a szépséget, szépen elfésülgetem, miközben hallgatom a többi sületlenséget. - Szóval akkor nem kellenek ezek igaz? - nyomkodom meg őket, majd ha megrázza a fejét csak lerakom az ágyára, majd véletlenül itt felejtem, hátha esetleg valamikor meggondolja magát velük kapcsolatban. - Ugyanúgy mintha egy másik fiú lenne. Vagy mintha én lennék az. Magabiztosan. Ügyesen! A többi majd jönni fog magától. - legalábbis bízom benne, hogy menni fog, az emberek hajlamosak leblokkolni amikor valami váratlan történik. De Shu-tan biztosan nem fog, ö ügyes. - Ha más nem jut az eszedbe.. Mondd neki azt, hogy szeretnéd megismerni, és beszélgessetek. Az majd oldja a feszültséget. - majd pedig a vállaira teszem a kezeim. - Menni fog ugye?

Nem mintha jelenleg bárhova is tudna menni a zavartságtól... legszívesebben bezárkózna a szekrénybe, vagy valami... de azért bólint. Várni fog egy percet. Jun kilibben, majd belibben, majd amikor mindent megoldott, és Shu az arcát már a kezeibe is temette, amikor látta, hogyan nyomkodja a lány azokat a... szóval a következő reakciója a csípőre tett kezek és a kérdő tekintet volt.
-Te Jun... miért van neked egy komplett ruhád az én méretemben, az én kedvenc színemmel...? És... és én még másik fiúval sem beszélgettem így igazán... csak Justinnal... és látod, abból sem lett semmi. Te meg lány vagy... az más... nagyon más!

- Természetesen sosem lehetsz elég felkészült, ezért gondoltam, jól jöhet ha betárazok. Mellesleg Saya-chan méreteiben is van néhány kincsem. - kacsintok a lányra, majd felnevetek. Valójában rengeteg féle öltözék lapul a szekrényeimben, az már kérdéses, hogy mennyire vannak kihasználva. Viszont nem tehetek róla, ha egyszer ilyen olcsón adják ezeket... - Ezt a csatot még akkor vettem amikor Timidus is kapta a szalagját. De nekem annyira nem állnak jól ezek a színek ezért végül semmihez sem tudtam felvenni... - meg persze a hajpántok sokkal jobban illenek hozzám mint a csattok. Shu-tan magyarázására pedig szintén mosollyal az arcomon reagáltam. - Az, hogy valaki fiú vagy lány nem változtat azon, hogy milyen vele a beszélgetés. Velem is mindig teljesen nyugodtan tudsz beszélgetni, pedig nem vagyok lány. - húzom ki magam és elterülök az ágyon, és a ruhácska szélét kezdem masszírozni. - Most, hogy nincs több kifogásod, esetleg felvennéd?

-Ahha... oké... akkor... izé... nincs több kérdésem...
Jun fura. Jun hihetetlenül fura... és néha már ijesztő is...
-És... oké, oké, nem vagy lány... te már érett nő vagy... pont ez a baj, hogy én meg nem... és... oké, akkor felveszem...
Ha Anat lett volna bent, ahogyan azon a bizonyos napon ott is volt, akkor Shu ugyanúgy elfordulásra intette volna, mint bármelyik más pasit. Jun előtt azonban nyugodtan öltözködött, méghozzá a hagyományos módon, nem is a menüt használva. Ennyi minden után már nem miatta lesz zavarban... főleg nem Jun miatt...

- Örülök, hogy feladtad. Féltem, hogy tovább kell majd győzködjelek. Ez biztosan a felnőtté válás első jele. - meglepődött arcot vágok, majd pedig megfogom a lány homlokát - Igen biztosan, a felnőtté válás jele... Nem vagy beteg. Nem lehetsz beteg! Egészséges vagy. - és már reppenek is vissza az ágyra, kényelmesen elfekszem rajta, és a plafont kezdem bámulni miközben Shu beszél. - Nem vagyok érett nő. - öltök nyelvet - Jun vagyok. Tökéletesen, elegánsan, csodálatosan. Csak úgy szimplán. - terülök el az ágyon, miközben a lány elkezd öltözködni. - Segítsek valamit?

-A... felnőtté válás? Miért akarnék én felnőtt lenni Jun? A felnőttek unalmasak.
Öltötte ki a nyelvét Shu most már kissé felszabadultan. Biztosra vette, hogy Jun azért tereli magára a témát, hogy ne idegeskedjen, és be is szállt a játékba.
-Nem lehetek beteg, mert itt nincs betegség. De... még mindig nem mondtad el, hogy neked milyenek voltak a randijaid. Meg... milyen az, hogy Jun vagy? Most én felnőtt legyek te meg Jun? És... és a masnit a hátán... lécci... meg... nem túl hivalkodó... egy kicsit? vagyis... olyan... nem is tudom... nem túl sissy?

- Biztos vagyok benne, hogy te nem lennél unalmas felnőtt. Anat sem unalmas felnőtt. - Jó persze Anat más tészta ö különleges. Ö olyan prémium tészta. Nem mindenki tányérján lehet belőle. - Többnyire mindig enni mentünk valahova, mindig a partnerem fizetett, néha megajándékoztak kisebb dolgokkal. - picit elgondolkodom, hogy hátha eszembe jut valami emlékezetes ajándék, de végül nem tudok felhozni semmit sem példának. - A cukrászda jó választás randira. Meg a parkok is. Junnak lenni különleges. Elvégre sokkal szabadabb lehetsz, és azt tehetsz amit csak szeretnél. Mint mondjuk... én! Én vagyok erre a tökéletes példa. - büszkén kinyomom magam az ágyon, majd elterülök újra, és hátamra fordulok. - Például csini ruhákat hordhatsz, vagy sminket, tömést, édességeket ehetsz. Vagy mondjuk teadélutánt tarthatsz. Meg egyéb huncutságok. - közben pedig figyelem, hogyan is szereli magára az öltözéket. Néha kuncogok egyet, elvégre mindig a legapróbb kiegészítőket találja túl soknak. Legyintek a kezemmel. - Ugyan már! Az a masni csak kihangsúlyozza a ruhát. Ha nem lenne rajta olyan egyszerűnek tűnne. - majd lemászok az ágyról és megigazgatom a lánykát a ruhát. - De tényleg nem kell aggódnod a randi miatt. A férfi vezet majd. Neked csak ügyesnek kell lenned.

-Hát Anat... nem tudom... nem unalmas... de ő nem is annyira felnőttes... csak néha... de szerintem ő sem felnőtt. A cukrászda pedig... szerintem inkább én főznék neki... az olyan... hogy hasznos vagyok... mint az Aincrados torta... szeretnék hasznos lenni... az ötleteket is ezért küldözgetem neki... és... és a smink... te... te engem is ki tudnál sminkelni? Én... próbálkoztam... amikor a dojoban... de nem tudom... és...
Azon eléggé felhúzta a szemöldökét, hogy ez a ruha egyszerű lenne... de ha Jun azt mondta...
-És... és ha vezet majd... hogyan legyek ügyes? Honnan tudjam, hogy mit szeretne? Nekem ez már a mesés küldin sem sikerült... Akkor pedig... hát... örülök, hogy te Jun vagy...
Igaz semmit nem értett az egészből, de elterelte a figyelmét...

- Anat örök gyermek, felnőtt bőrbe bújva. De ö így a tökéletes. A smink pedig... mi sem egyszerűbb ennél. Mennyire legyen különleges? Alapozó? pillácskák? Esetleg nagyobb szemeket szeretnél? Valahol van még fehér szemceruzám... Kontaktlencsével lenne az igazi, de.. az lehet már picikét sok lenne ha lenne nemde? - nevetek egy picit, közben pedig elővarázsolok néhány alap felszerelést, és ha a lány rábólint máris nekikezdek az arcának. - Tudni fogod ha odajutottál. - bólogatok a lánynak megbízhatóságot sugallva. Persze ez nem olyan egyszerű de nem akarom azt mondani neki, hogy majd utólag fogja bánni ha kihagy valamit, és örökre emlékezni fog minden hibájára amit a randikon vétett... - Csak lazán. Ügyesen. Ha idegeskedsz mindent elrontasz majd.

-Ugye?! Én mindig mondtam, hogy nincsenek is itt felnőttek, csak felnőttesen akarnak viselkedni, és... micsoda? Kontaktlencse? De... az minek? És... és nem elég nagyok a szemeim? És... és hova jutottam... meg... meg hogy ne idegeskedjek?

- Szépek a szemeid. De sok lány szereti ha nagyobbnak látszanak, mert akkor az olyan aranyos. Ezért ha húzunk néhány ügyes vonalat akkor olyan lesz mintha nagyobbak lennének. De ahhoz kell műszempilla is... - Közben pedig a "műtéthez" felsorakoztattam a szépségeket a lánynak hátha beadja a derekát és óriási szemeket csinálhatok neki pillangószárny méretű pillácskákkal. Ha már magamon sosem mertem rajta megnézném hogy fest. - Igen ne idegeskedj. Csak természetesen. - és már hozzá is láttam a szivaccsal az alapozó eldolgozásához. - Mintha velem beszélnél, de ezt már mondtam. Ne hagyd, hogy kínos csend legyen. A fiúk nem szeretnek a kínos csendben megszólalni. Ezért ez a te feladatod lesz. - már reppen is le a kupak a szemceruzáról, persze nem a fehérről, hanem a feketéről. - nézz fel, és ne pislogj. - utasítom, majd meghúzom ügyesen a vonalat. - A kulcs a bátorság, és a beszélgetőerőd! Beszéltesd! Ha sokat csacsog akkor jól fogja érezni magát. Te is dumcsizz sokat.

-Hogy... hogy szépek? Hát... izé... nem tudom... szerinted tetszene Akira-sannak, ha nagyobbak lennének? Nem akarok... úgy kinézni, mint egy játékbaba. És mondtam már, hogy te lá... jó, akkor Jun vagy. De Akira-san biztosan nem Jun. És... és miről dumcsizzak vele? Még... még az áll Kayabát sem tudtam rendesen megszólítani, mert simán lehet, hogy az igazi volt, csak megváltoztatta a hangját, hogy lássa, hogy ki veszi észre... de ha nem is, akkor biztosan figyelt... szerinted büszke rám, hogy én észrevettem? Olyan jó lenne, ha büszke lenne rám...

- Szerintem a szemeid jók így is, szépek és formásak. - gyorsan még az utolsó simítások a szem körül és már nyúlok is a szájfényért. - Szerintem kérdezd meg tőle, hogy miért tartott beszélgetős játékot a főtéren. Ez kezdetnek egy jó téma lehet. Utána pedig a többi jönni fog magától. Tudod mindig csak a kezdet a nehéz. - lerakom a fegyverzetet magam mellé a kis ládikóba. - Készen van. Most már tökéletes a sminked. A ruha is jól áll, Most már jöhet a megérdemelt jutalom! - szépen elpakolok mindent a ládikóba, sajnos az óriás szemek még váratnak magukra, de majd eljön a napja amikor azokat is felragaszthatom neki. Talán ez a kis sminkelődés volt a kezdőlökés.

-Oké... akkor a beszélgetés már megvan...
Óvatosan kivette a vitrinből a tükröt, amit az első napon kapott ajándékba az Admintól, és abban nézte meg magát.
-Ez... ez nálam lesz. És... és nagyon ügyes vagy Jun...
Szép volt. Szépnek gondolta magát. Ez eddig nem sokszor történt meg.
-De... de hogyan szólítsam meg? Magázzam vagy tegezzem? Még... még a levélben nem mertem tegezni... nem kéne megvárni a White Day-t, hogy... ha nem küld vissza ajándékot, akkor nem is kéne próbálkoznunk... és akkor még várhatnánk...

- Csinos vagy. Nincs miért aggódnod. - vigyorgok az ágyról, és óvatosan megközelítem Timidust is, hogy ne magányoskodjon szegényke. - Mi majd távolról szurkolunk. - Igen nem lenne bölcs döntés ha ott állnánk és fognánk a kezét, ezért is inkább hallótávolságon kívül kellene maradnunk bármennyire is érdekelnek az esetlen első lépések. De ha ott állnánk nem tudnának feloldódni. - Ne magázd! Csak lazán. Mintha én lennék. Arra pedig ne is gondolj, hogy várjunk még tovább! Itt az idő, nincs visszaút. Szóval ha nincs több problémád, hozzá is láthatunk. - türelmetlenkedtem picit, de ez természetes. Viszont nagyon jót nevetnék rajta, ha a kristály a szekrényhez vezetne minket, és ott bujkálna Akira-kun, végighallgatva a beszélgetésünket.

Ahha... Jun bizonyára nagyon jót nevetne, Shu meg itt ájulna el. nem mintha valahol a szíve mélyén ne remélné, hogy Akira-san végig őt és csak őt figyeli... de akkor is... Akira-san nem ilyen perverz.
-Biztos nem fogok úgy beszélni vele, mintha te lennél! Kizárt! És... és oké... akkor... akkor bekapcsolhatom?
Timidus nem mondott egy szót sem. Egyértelmű volt, hogy ő nem fog semmit távolról figyelni. Nem fogja magára hagyni Shut. Ha ez a Kayaba valamit akar a lánytól, azt nyugodtan elmondhatja őelőtte is.

- Igen! - örvendezek, hogy végre valahára láthatom élőben is a kristályt működését, ráadásul a jó érdekében. - Csak nyugodtan. Nincs mitől félni. - bátorítom még egy picit, majd pedig lemászok az ágyról és annak takarásában várakozom, fél szemmel figyelve, hogy mi is történik.
- Ne felejtsd el majd mondani neki, hogy szeretnéd gyakrabban látni!

-Ahha... nincs... végül is csak az egész világ urát szeretném megtalálni egy itemmel, és randira elhívni... mi baj történhet? És... és gyakrabban látni... persze... mindenképpen...
Nyelt egyet, kezei közé fogta a kristályt, majd szinte ereklyeként emelte a magasba.
-Kérlek szépen... kérlek szépen Csillag Kristály, vezess el minket Kayaba Akihikohoz.
És a kristály felragyogott, majd pislákoló fénnyel a magasba emelkedett, csillag alakot öltve, és lassan kilebegett a szoba ajtaján, amit Shu nyitott ki neki, aki "magabiztos" léptekkel követte az itemet, Timidus pedig őt...

- Látod? Nincs miért aggódnod. - nevettem fel, miközben végre valahára aktiválódott is a kristály. Csodálatos, melegséget árasztó fénnyel világított, és lebegett kis aranyosan. De ahogyan lehetett is rá számítani Akira-kun nem a szobában bujkál. Rohantam Shu-tan után, nehogy lemaradjak valamiről. Egy csók köszöntésképpen elég ütős kezdet lenne... - Lehet, hogy a bejárati ajtó előtt van!

-Nincs... nincs mitől... semmitől...
Mondogatta Shu maga elé, miközben végig a kristályt figyelve, na meg persze néha a lába elé, lassan kisétáltak a céhházból. Akira-san nem volt az ajtó előtt.
-Jajj ne ijesztgess már Jun! Miért várna rám az ajtó előtt?
És a kristály röppent tovább...

Siettem amennyire csak lehetett, és persze arra sem ártott odafigyelni, hogy ne essem orra a mamuszban. A lelkesedésem nem hagyott alább, amikor kinyitottam az ajtót és mégsem állt ott senki sem. - Jó talán... nem a bejáratnál. Lehet, hogy a céhház tetőjén várakozik. - bökök az ujjammal a háztetőre.

-Juuuun... nem fog a céhház tetőjén várakozni... az olyan... creepy lenne... akkor már inkább erkélyjelenet vagy valami... sokkal jobban illik hozzá szerintem...vagy... vagy nem tudom...
Ám a kristály nem arra kezdi vezetni őket, hanem teljesen másfele, és pár perc séta után az idomár kérdőn néz Timidusra.
-Számításaim szerint a város központja felé tartunk, a teleportkapuhoz.

- Szóval erkély... hümmm - még csak kérdezgetni sem kell mire is vágyik igazán, csak oda kell figyelni és máris megtud az ember ezt azt. Ha most csak úgy össze tudnék futni az udvarlójelölttel, rengeteg hasznos tippel elláthatnám, de úgy tűnik ez még várat magára. - Szerintem aranyos lenne tőle, ha a tetőn hallgatózott volna. - öltök nyelvet, és türelmetlenül sietek a kristály után, elvégre nem akarom, hogy eltűnjön szem elől. - Hmm lehet, hogy egy szinttel fentebb van? Lehet egy éppen egy elhagyott erkély alatt várakozik... hümm...

-Igen... tudod... Rómeó és Júlia... a könyv annyira nem volt érdekes, de a musicalt imádtam! jajj annyira szép a francia nyelv, és annyira illik a szerelemhez... szerinted... szerinted Ő tud franciául? Én nem tudok, de szeretnék megtanulni majd... jó lenne... és... és nem tudom...
A kristály be is lebeg a kapu közepére, és ott megáll, mintha várakozna rájuk.
-Gyere Jun! Lehet, hogy... hogy...
...hogy egyenesen hozzá fog teleportálni... ezt azonban nem meri kimondani...

- Hmm francia nyelv.. francia csók. Biztos ért az ilyesmihez. - nevetek fel, majd pedig kocogok tovább és tovább. Shu-tan bátorítása a feladatom, és ilyen kis apróbb gondolatokkal csak izgalmasabbá teszem a romantikáját. Biztos ö is erre gondolt csak nem merte hangosan kimondani. Így hát megspóroltam neki néhány percet. - Lehet, hogy már rád vár! Ez.. ez... annyira romantikus! Ugorj a karjaiba, és öleld magadhoz! Iiigen! - sorolom az instrukciókat. Persze kezdek kifogyni az ötletekből, hiszen a kristály követése és a beszélgetés nem könnyű egyszerre. Pláne nem okos dolgokat mondani ilyenkor.

-Hogy... hogy francia csók? De... Juuuun! Én még egyáltalán nem csókolóztam senkivel, nemhogy úgy! Én... én félek! És... és...
Azonban amikor mindketten beléptek a körbe, a teleportáció felvillant, és egyel fentebbi szintre kerültek. A kristály ismét felragyogott, azonban nem mozdult el, és pár másodperc után újra bekapcsolt a kapu, és még egy szintet ugrottak...

- A csók nem egy nagy dolog. Igazán nem kell miatta aggódnod. - majd teleportálódtunk is fel a következő szintre, és újra és újra... - Hű Akira-kun elég magasan van, nem gondolod? - kezdek picit aggódni, hogy mi lesz ennek a végeredménye, elvégre úgy tűnik a kristály csak visz tovább és tovább...

-Persze... a csók sem... az ölelés sem... semmi sem nagy dolog... tényleg nem... jajj olyan lehetetlen ez az egész!
Fakadt ki Shu, ahogy megállapodtak a legutolsó nyitott szinten, és a kristály elindult egy irányba, Shu pedig lemondóan sóhajtott.
-Ugye te is tudod, hogy hova fog vinni?
A lány hangjában érezhető volt a csalódottság, és a kristály úgy tűnik mégsem egy elhagyatott, romantikus helyre visz.

- Igen... azt hiszem sejtem. Valahol még fentebb lehet. Ha pedig mi nem tudjuk tovább követni akkor ez a kristály fogja meglátogatni helyettünk. Ö pedig azt gondolja majd. "Hümmm? Vajon ki küldhette ezt a csillagot? Biztos egy nagyon kedves ember aki szeret" vagy valami ilyesmit! - próbáltam felvidítani, ezek szerint még nincs itt az ideje, hogy lássuk , hogyan is néz ki valójában. - Legközelebb már biztosan össze fog jönni. Ha szeretnéd... addig gyakorolhatod a csókolózást. - egy fogvillantós vigyorral az arcomon fordulok a lányhoz. - Menjünk haza.

-Még... még nem! Kíváncsi vagyok! Hátha... hátha van valami... és... és hogy... hogy gyakorolni... azt... azt szabad? Izé... ha gyakorlom, attól még... még övé lenne az első? Azt szeretném, hogy övé legyen az első...
Egy kis könnycsepp gördült le az arcán, de már csak makacsságból is követte a kristályt, egészen a bossterem kapujáig.
-Igen... azt hittem van valami titkos átjáró... vagy valami... de hol is lehetne máshol Kayaba Akihiko, mint a legmagasabb szinten... a palotában... és...
Csak integetett a kristálynak, ami lassan besurrant a résnyire nyíló kapun, majd Jun nyakába borult.
-Nem tudom... nem tudom, hogy mit akar tőlem... nem akarok... de ha nem segítek...
Összeszorította az öklét, és szipogott egyet.
-Ő le tud jönni hozzám... már mondta is, hogy találkoztunk... és... és én is tudom, hogy kicsoda... nem kell miatta feljebb mennem... de... de megtartom a titkát... és... és...
Halk sóhaj, de azért egy bizakodó mosoly is rejtőzött ott... legalább is Jun biztatása mellett önmagát is biztatta.
-Rendben... menjünk haza...

Szorosan magamhoz ölelem a lányt, aki még a boss kapujához is képes volt elsétálni csak azért, hogy hátha ott fog rá várni a férfi akit szeret. Szívszorító jelenet volt, viszont hiába is mondtam volna, hogy talán a következő szinten vár ránk, hiszen most lehetetlen lenne felmennünk. - Lehet még túl korai. Talán még nincs itt az ideje, hogy találkozzatok. A férfiak amúgy is nyuszik. Erről híresek. - öltök nyelvet, próbálom felvidítani picikét. - Csókot pedig nem nehéz gyakorolni. Akár csinálhatod plüssel... akár egy baráttal. Akár pedig a tükörrel, de az picit furi lenne. - tereltem vissza a témát a csókokra, majd pedig megfogtam a kezét és visszasétáltunk a céhházba. Egy kellemes süti, egy csésze meleg teával majd felvidítja.

Az volt az igazán vicces, hogy Shu nem volt szomorú... sőt, még csalódott sem, hiszen tulajdonképpen ezt várta. Annyira egyértelmű volt. Legalább is, ha belegondolt.
-Majd... majd úgyis ő dönti el, hogy mikor szeretne velem megint találkozni. Én pedig várok rá... meg levelezgetek vele... de azt bizti nem szeretné, hogy kezdjek el bossolni. Tudja jól, hogy nem akarok, szóval ilyet sohasem kérne tőlem. És... és plüssel is fura lenne, nem csak tükörrel... egy baráttal pedig...
Na itt megállt, és egy hatalmasat pördült, hogy szembekerüljön a lánnyal.
-Te vagy az egyetlen barátom Timin kívül...

- Néha jobb kevés jó barát mint sok hamis nemde? - borzolom össze a haját. - Ne aggódj. Majd kitalálunk valami mást. Biztos van más mód is, hogy feljussunk magasabb szintre anélkül, hogy bossolnod kellene. Csak rá kell jönni, hogy hogyan... Ééés mi biztosan rá is fogunk jönni! Nyihi!

-Hogy... hogy más mód? Igen... én is erre gondoltam... ezért követtem a kristályt... hátha... és...
Igazgatni kezdte a haját, de nem lépett tovább, és látszott az arcán is, hogy elönti a vörösség...

Kíváncsian pillantottam az égre, majd vissza a lányra, mosollyal az arcomon. - Akira-kun mondta valaha is, hogy az az egyetlen módja a fentebb jutásnak, hogy legyőzzük az aktuális bosst? Kell lennie más módnak is ahhoz, hogy felmásszunk a következő szintre. Csak azt még nem tudom, hogy hogyan... - De valóban semmi ötlet, elképzelés sem jut eszembe, ami nem lenne kész öngyilkosság.

-Csak egy módon juthattok ki, végig kell vinnetek a játékot. Jelenleg Aincrad alsó szintjén tartózkodtok, az első emeleten. Ha sikerül túljutnotok a szintek kazamatáin, és elpusztítani annak szintvezérét, tovább haladhattok a következő szintre. Ezt mondta.

- Jól van jól van. - megveregetem Timidus hátát, majd pedig mély levegőt veszek - És ha nem kijutni szeretnénk? Hanem mondjuk csak fentebb jutni? Lehet, hogy csak az utolsó szint bossának terméhez előfeltétel, hogy az összes korábbit legyőzzük. Biztos van valami turpisság a dologban. A szerelem ereje mindent legyőz! - fordulok a nap irányába és egy hősies testtartással bökök a távolba a menő szövegem eldarálása közben. - Kivéve amit nem. - teszem hozzá. Nem lenne szép dolog ilyen aprócska részletet szőnyeg alá söpörni. - Szerintem mától ezt is írjuk fel a céljaink közé.

-Végül is... igazad van... azt mondta, hogy csak egy módon juthatunk ki... azt nem, hogy csak egy módon juthatunk feljebb... szóval...
És ezzel újra el tudott indulni a céhház felé, és még egy bólintásra is futotta a célokkal kapcsolatban.
-De... de mit akartál te a csókkal? Arra még nem válaszoltál... -.-

Ügyesen adok célokat az embereknek, büszke vagyok magamra. Ha most egyedül lennék biztos vállon veregetném magam, de így társaságban, utcán kicsit bizarr lenne, ezért is inkább hanyagolom. De az elégedett mosolyt nem tudom letörölni az arcomról. Szépen lassan folytattuk is az utunkat a céhház felé, amikor is Shu-tan ismét feltette a kérdést. Bizony "A" kérdést! - Hogy a csókkal? - kérdezek vissza, egy rövidke hatásszünettel egyetemben, elmerengek majd vigyorogva folytatom - Arra, hogy ha szeretnéd rajtam nyugodtan gyakorolhatod, hogy az első csókod biztosan tökéletes legyen. Azt hittem egyértelmű az ajánlatom. - fújom fel az arcom, picit sértődötten, hiszen olyan ügyesen mondtam el korábban, szintén egy vállpaskolást megérő ajánlat volt, mégsem ért el hozzá az üzenetem. - Akármikor a rendelkezésedre állok. De ha én nem vagyok jó... kereshetünk mást is akivel gyakorolhatod.

Oké... újabb kis téblábolás következett, és egy lépéssel sem haladtak közelebb a céhházhoz.
-De... de... ez... ez nem olyan, hogy... te most... ne gúnyolódj velem!
Szinte már haragos volt ahogyan odavetette az utolsó mondatot, és könnyek gyűltek a szemébe...

- Én komolyan gondoltam amit mondtam. Tényleg szívesen segítek benne. - léptem a lány elé, hogy szembe állhassak vele. Elszántan vadásztam a pillantásáért. - De ez csak egy ajánlat volt. Nem kell rábólintanod, csak szeretném ha tudnád, hogy rám számíthatsz. - veregetem meg a vállait. Kissé ijesztő új szokás, és talán már unják is az emberek, de mégis olyan bizalmat sugárzó cselekvés. - Nem olyan hogy? - döntöm félre a fejem, nem értem mire akar kilyukadni - Én nem gúnyolódtam. Ott van esetleg még Timber, vagy Canterbury is... Amikor először teáztunk a Young céhház udvarán ők is ott voltak, és kedveltek téged... - fújom fel az arcom, talán képes volt elfelejteni őket..?

Shu csak pislogott, és már azt sem tudta, hogy Jun most kötekszik vele, vagy tényleg segíteni akar. Annyira... bonyolult volt minden.
-Hogy... hogy lehetsz ennyire... én... veled... azt nem szabad! És... és az biztos nem olyan, mintha... és...

- Miért nem szabad? - továbbra sem értem mi akadálya van a dolognak, hiszen barátok vagyunk, és a barátok arra valók, hogy mindenben segítsék a másikat. Legalábbis ami erejükből telik. - Oh értem.. szóval nem vagyok elég csinos.. - picit csalódott hangnemben folytattam a beszélgetést, miközben láthatóan elmélyülten turkálok a menümben, majd pedig egy kis idő elteltével elő is húztam egy plüssállatot. Pontosabban egy medvét. Egy jókora nagy medvét. - De Thompson sem tökéletes? - rázom meg a lány előtt, majd nyújtja érte a kezét szíves örömest odaengedem neki. - Tudom, hogy szeretnéd, ha minden... minden a legtökéletesebben menne, és Akira-kunnal. De amíg nem olyan személyt csókolsz meg akit úgy szeretsz addig az első csókod a tiéd marad. Nem?

-De... hogy...
Nem. Jun nem gúnyolódik. Jun tényleg komolyan gondolja, hogy egy plüssállattal meg lehet tanulni csókolózni. Shu lassan elbotorkált egy padig, és oda zuhant le.
-Oké... te hogyan... tanultad meg? Egy medvével?

A lány úgy látszik még mindig nem érti igazán mire is célzok, de azt hiszem nem is akarom tovább rombolni szegényke ártatlan lelkét. Követem a padig, a medvével a kezemben majd pedig leülök átkarolva a plüssjátékot, fejére téve az állam. - Dehogy. Nagyon sok kedves Senpai-om volt, akik segítettek benne. Ezért is gondoltam, hogy most itt a lehetőség, hogy én is segíthessek valakinek.

-Ez... ez így működik? Hogy... hogy van valaki... most... most ugye csak hülyítesz?

- Miért hülyítenélek? - lepődök meg azon, hogy a lány már sokadjára is visszakérdez. Kezdek én megijedni attól, hogy valami nagyon lehetetlen dolgot mondanék. - Ennyire lehetetlennek hangzik, hogy vannak még kedves segítőkész fiatalok? Szerintem aranyosak voltak, hogy aggódtak értem. Mi is volt a nevük? Mi is... Mi is... - töprengek picit, de csupán arcok jutnak eszembe, elég régen volt már amikor még azon a környéken laktam, arról nem is beszélve, hogy ezer éve nem is láttam őket. - Ha szeretnéd megkérdezhetünk róla másokat is. Biztos a többieknek is vannak izgi történetei az első csókra való készülődéssel. Talán még egy-két jó tippet is kaphatunk. - mosolygok a lányra, ez tényleg egy jó ötletnek tűnt, hiszen ahány ember annyiféle tanulási módszer és még annyi szokás.

-Nem... nem, nem, nem, nem, nem! Nem fogjuk mindenkinek elárulni, hogy a kicsi Shu tizenöt évesen az első csókjára készül, és még soha nem csinált ilyeneket, és most sorban állna tanácsért! Felejtsd el! Ez olyan... megalázó...

- Ha odamennék valakihez, hogy mesélje el milyen volt az első csókja, szerinted azt feltételezné, hogy azért kérdezem, mert nekem még nem volt? - egy kis szemöldökjáték - A fiatalok szoktak ilyeneket kérdezni egymás között. Én is hallgattam már meg sok osztálytársam unalmas történetét. Átlagos csókokról. Szerintem túl sokat aggódsz.

-Oké... de... de akkor sem... tuti kitalálnák, hogy miért kérdezem. A te hümmögésedet is már hallgatom egy ideje, és tudom, hogy milyen... milyen dolgokra gondolsz, amikor én nem is... még álmomban sem...

- Hümm? Dehogy is. Én csak gondolatban már az esküvőt tervezem. - persze, az a menyasszonyi ruha véletlenül sem emiatt került elő, nem is olyan régen. Mért is szereznék már be ilyen hamar ilyesmit? Butaság.. De azért ha felpróbálta volna és mondott volna róla véleményt biztos könnyebb dolgom lenne. - Rendben. De szerintem túl sokat aggódsz. Nem szégyen ha nem csókolóztál még. Túlreagálod. Viszont... Thompsont kölcsönadom, szüksége van egy kis környezetváltozásra. - adom a lány kezébe a macit. - Rám mindig számíthatsz!

-Pfff! Most már tényleg elég legyen! Ha csúfolódni akarsz, akkor csúfolódj, ha meg... de azt... biztosan nincs ilyen, hogy csak úgy gyakorolni a csókolózást! Arról tudnék! Azt láttam volna! Voltak nagyobb lányok is az intézetben, és ők...
Na jó, ez egy hülye példa volt, mert azoknak hetente volt más pasijuk... de akkor sem... ilyen nincs...

- Mondom, hogy nem csúfolódok! - pattanok fel a padról. - Ez igaz! Mind, mind igaz. A senpai-aim mindig nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem. A lányok is és a fiúk is. Látták, hogy segítségre van szükségem, ezért segítettek is. Ügyesen felkészítettek rá, hogy ne rontsam el majd az első csókom. - fonom karba a kezem, kicsit megsértett Shu-tan azzal, hogy nem hiszi el amit mondok, holott egy teljesen átlagos dologról beszélek vele. - Onii-san is azt mondta, hogy ez rendben van...

-Hogy... hogy fiúk is és... és lányok is... és... és a tesód is azt mondta, hogy...
Shu csak hátradőlt a padra, és nézte az eget. Ő ilyenekről miért nem tud? Őt ezekből miért hagyták ki? Persze... mert antiszoc... hurrá... még valami, amiről teljesen lemaradt...
-Én... én nem akartalak megbántani... csak... csak ezeket nekem... soha senki nem mondta el...

A hangom percről percre egyre csak komolyabbá és határozottabbá vált mialatt újból el kellett ismételnem, és harcolok az igazamért, amit úgy tűnik sok szenvedés árán végül sikerült bizonyítanom. - Ühüm. Onii-san mindenben támogatott. Nagyon nagyon kedves, és okos. Mindenben segített ö is. - büszkélkedtem picit, elvégre ö volt a legjobb testvér mind közül, és róla igazán nem lehet semmi rosszat mondani. - Tudom, hogy nem akarnál soha sem. Lehet ez csak felénk volt szokás. Aomori-ban sok fura szerzet él. Vagy lehet ez nem is Aomori volt hanem amikor Nagoya közelében laktunk? Hmm Nem emlékszem már. - vonok vállat, túl régen volt ez, és túl sokat költöztünk, nem emlékezhetek minden aprócska részletre a múltamból. - De egyébként tényleg nem kell félned. Nem egy nagy ördöngösség, gyakorlás nélkül sem lehet elrontani.

-De... de akkor most nem haragszol amiért... hogy... hogy én nem... és ha nem... mármint... nekem ez így akkor is... és... és nem tudom... de csinos vagy... agy csak akkor is vicceltél... vagy... jajj Jun, ne hozz már ilyen helyzetbe!

Hangosan felnevettem, a lány magyarázkodására és gyengéden összeborzolom a haját. - Jaj tényleg nem haragszom. A végére már én is olyan zavarba jöttem mint te. - vigyorgok a lányra - Szerintem te is meg fogod találni a módját a gyakorlásnak, ha érdekel a dolog. Ezernyi módszer létezik, szóval majd szurkolok, hogy jól sikerüljön az első. Nagyon nagyon nagyon jól! - kuncogtam egy picit, és felkeltem a padról, majd kezet nyújtottam neki is, hogy felsegítsem. - Menjünk haza. Ennyi izgalom elég volt mára. Remélem sikerült sokat tanítanom. - Hmm igen, a sminkelési technika és a tökéletes ruhaválasztás fortélyait nem egyszerű elsajátítani, de bízom benne, hogy Shu-tan is eljut a csúcsra ha több időt tölt mellettem. Talán a végén megszereti ezeket a különlegesebb ruhákat is.

Eljut a csúcsra... Jun egy perverz. Ettől függetlenül Shu a kezébe tette a kezét, meg úgy az egész szerelmi életét... valamiért megbízott a céhtársában... akármilyen fura is volt, az az őszinteség, amivel ő élt felé, az Timidusra emlékeztette... és Timidusnál jobb barátja sohasem volt még.
-Jun... ezt nem mondhatod el senkinek... sem ezt, sem semmit... és fogalmam sincs, hogy hogyan fogok gyakorolni, és tudod, hogy nem foglak erre megkérni, és... és köszönöm szépen, hogy segítesz... és remélem majd... majd Akira-san... olyan jó lenne...

- Lakat a számon. - közben imitáltam egy cipzár behúzását. Mire leesett, hogy a lakat az lakat és kulccsal működik nem cipzárral addigra már késő lett volna kijavítani, és a bakim sem lehetett olyan feltűnő ezért hagytam is a fenébe. - Még bőven van időd kitalálni. Nem siettet senki sem. - Legalábbis az esküvő napjáig... elvégre ott kötelező lesz a szájra puszi..

-Azt... azt nem tudhatod. Azon a küldetésen... hát én sem úgy keltem fel, hogy Kayaba Akihikoval fogok találkozni... azután mégis.. és mi van ha egyszer csak tényleg meglátogat? A levélben azt írtam, hogy találkozni szeretnék vele... fogalmam sincs, hogy mennyi időm van! @.@

Csak csendben mosolyogtam és a lány vállára tettem a kezem, ezúttal nem veregettem meg, csupán megérintettem, és rápillantottam, huncut mosollyal az arcomon. - Kitudja, talán holnap visszahozza a csillagodat. - kacsintok egyet, és halk kuncogásba kezdek. - Szerintem süthetnénk sütit, hogy meg tudjuk kínálni...

-Visszahozná? Igen... az nagyon szép lenne... a dobozkák meg tele vannak sütivel Jun... minden nap sütünk.
Öltötte a nyelvét a barátosnőjére... ez valahogy már kellett... tényleg túl sok izgalom volt ez mára.

- Sütiből sosem elég! - hangsúlyozom ki, ráadásul ha Akira-sanról van szó akkor biztosan különleges süteményt akarna a lány. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy nála édesebbet nem is kívánhatna senki sem.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 26 2015, 16:41

Hatvanhatodik Fejezet

Az anakonda barlangjában, avagy beszélgetés Ken Reeddel.

Shu és Jun kicsivel ebéd után kopogtatnak a szerkesztőség ajtaján.

Egy fiatal fiú nyit nektek ajtót.
- Sziasztok! A hirdetésre jöttetek?

-Halihó! Igen, szerkesztőnek jelentkeznénk. Én Shu vagyok, ő Jun, ő pedig Timidus

Addig amíg ajtót nem nyitnak szüntelenül folytatódik a dörömbölés.
- Hali Te lennél a főszerkesztő?

- Nem, én csak a mindenes vagyok. - fordul Junhoz. - Reed az irodájában van. Gyertek utánam. - azzal elindul végigvezetve titeket a szűkös szegényesen berendezett folyosón fel az első - és legfelső - szintre majd bekopog egy ajtón és benyit. - A szerkesztői munkára érkeztek jelentkezők.

- Küldd csak be őket. - hallatszik, majd a fiú be is tessékel titeket Reed irodájába.

-Üdvözlöm Mr. Reed.
-Üdv!
Köszön Shu, majd Timidus is.

A fiú mégsem a főszerkesztő, viszont kedvesen felvezetget minket az Úrhoz.
- Üdv. - legyintek a kezemmel, majd ijedten hátrahőkölök.

- Sziasztok! - üdvözöl titeket az íróasztala mögül felállva és láthatóan a háromból két vendégét fel is ismerte, a harmadik reakcióján viszont meglepődik. - Öhm.. Tudom hogy kicsit kupi van, de ne zavartassátok magatokat. - szabadkozik a papírhalmazokra célozgatva.

Shu karonragadja Junt, és egy meleg kézszorítással próbálja nyugtatgatni. Ő már régóta tudja, hogy Reed miért újságíró lett, és miért nem tévés bemondó... úgy tűnik azonban az elmesélés nem volt elég Junnak, hogy elkerüljék a kis bonyodalmat.

Papír, papír, ijesztő pasi, még több papír, aranyos kisegítőfiúcska, és mi mégis, hogy kerülünk ide? Rémülten mérem fel a terepet, majd egy aggódó tekintettel pillantok Shu-ra. - Izé. A munkára... jelentkeztünk..? - egy pillanatra sem nézek a férfi szemébe, helyette inkább a szobát ellenőrzöm. Talán még nem késő a menekülésre.

-Igen... bocsánatot kérek amiért Jun egy kicsit megszeppent... még sohasem volt szerkesztőségben... de... igen, arra jelentkeztünk. Hoztunk is egy bemutatóanyagot... ha szeretné látni...

- Remek. - mondja mosolyogva. - Nyugodtan foglaljatok helyet, ha szeretnétek. - int az íróasztal mellett álló kényelmesen kipárnázott székek felé. Majd ha leültetek, ha nem folytatja. - Azt megkérdezhetem, hogy van-e esetleg valamilyen tapasztalatotok a munkával kapcsolatban? - teszi fel az első kérdést de látszik rajta hogy nem igazán bízik a helyeslő válaszban.

-Hát... a suliújságban én szerkesztettem az újságnak a bioszos részét... ilyen természettudományos állatos... az számít?

A férfi kérdésére egy büszke bólintással feleltem, majd pedig elfelejtkezve kivel is beszélek, és hol gyanútlanul helyet is foglalok.
- Természetesen! Én maga vagyok a hír.

- Kezdetnek tökéletes. - mondja Shunak és próbálja rejtegetni, hogy valamivel "felnőttebb" társakat szeretne az újság szerkesztésére. - Valóban? - néz Junra. - Ezt hogy érted?

- Azt hittem egyértelmű. Divat, romantika, és kalandos történetek. - avagy így nevezzük szépen szólva a pletykákat. - Mindenki szeret szépen, stílusosan öltözködni, én pedig imádok tanácsokat osztogatni. Nem lehet olyan nehéz ezt újságban is csinálni. Ugye? - idétlen mosoly, először a férfira, majd pedig Shu-tanra pillantok, némi biztatásra várva.

Shu széles mosollyal az arcán bólogat.
-Szeretnénk picit könnyedebb dolgokról írni, mint mindig a harcok meg az ilyenek. Hogy... picit boldogabb legyen az újság, és ne csak a negatívokat mondja mint a hiradóban. Mi lennénk a pandamaci a végén. ^^

- Hmm. Értem. Tehát egy könnyedebb rovatot szeretnétek vezetni az újságban. - Mondja mélyen elgondolkozva.

-Igen.

- Ahogy mondja! - helyesel Shu-tannak, hogy közben pedig az ajtóval szemezget.

- Egészen pontosan mik is lennének az elképzeléseitek ezzel kapcsolatban? Mik szerepelnének a cikkeitekben?

-Hát... ilyen kis útmutatókat, meg főzős tippek... van is egy amit már megírtunk ketten. ^^
Átnyújtja a kéziratot.

- Ruha összeállítási tippek! Szerelmi tanácsadás, receptek, és segítség a kezdőknek! - nagy lelkesedéssel sorolgatom az ötleteket, persze valójában nem igazán értek az újságíráshoz, de gyakorlatban biztos egyszerűbb a dolog. - Meg ami időközben még népszerűnek tűnik majd.

Átveszi a kéziratot és a homlokát ráncolva, elkezdi alaposan végigolvasni.

Miközben a férfi olvas óvatosan, észrevétlenül oldalba bököm a lányt - Szerintem veszélyben vagyunk. - suttogom neki oda, majd pedig hol a lányra hol az ajtóra pillantok, hátha érti a jeleket. Meg kell mentenem, amíg van rá lehetőség.

Timidus egyértelműen jelzi, hogy nincsenek veszélyben. Razz

- Egészen jónak tűnik. - mondja olvasgatás közben. - Őszintén szólva az újság arculatát komolynak szántam, hogy teljes mértékben valódi hírértékkel bíró cikkekkel legyen feltöltve. Ez a cikk jó. Főleg a receptek és a kezdőknek való segítség tetszik, aminek valóban van gyakorlati haszna is.

-Jajj nem lehet mindig komolykodni! Akkor csupa szomorú ember járna Aincrad utcáin. De... de... húúú! Hallod Jun, tetszik neki! *.* Akkor... akkor... akkor lehetne?

- Az újságolvasás jó időtöltés. Szerintem kellenek ilyen cuki cikkek is.

- Nos.. A ruhatippek és főleg a szerelmi tanácsadás, nem olyannak tűnik ami igazán illene ehhez az újsághoz. - gondolkozik hangosan.

-De... de Ön szerint miért van páncél kinézet változtató bolt? És használják az emberek... ha Kayaba Akihikonak is fontos, meg a többieknek is, akkor bizti érdekli az embereket...

- Bizony! A ruha fontos része az emberek életének! A divat, a stílus, az egyediség, mind mind olyan dolog amiért megvesznének az olvasók. Mindenféle okos tanáccsal látnánk el őket, hogy mit, hogyan csináljanak. Ha több korosztályt célzunk meg akkor több olvasó is lesz neem?

- A Hírmondó, mint ahogy a nevében is szerepel, főleg a hírek pontos közlésével szerzi az olvasóit. De.. mmm..

-De nem csak az a hír, hogy hány mobot öltek meg a játékosok. Az is hír, hogy milyen szín illik a nyárra. Az is hír, hogy mondjuk milyenek a mobok viselkedései. Az is hír, hogy hogyan kerülheted el a felesleges harcokat.

- Végső soron, ha nem a divattanácsok lesznek túlsúlyban, hanem inkább a kezdőknek nyújtott segítő tippek, akkor azt hiszem megférhet mellette. A mobok viselkedésének leírása valóban hasznos lehet. - bólogat Reed.

- Szerintem nem csak az a fontos, hogy a játékban, hogyan kell túlélni, hanem az is, hogy a játékosok hangulata is megmaradjon. Régen sokan öngyilkoskodtak, mer magányoskodtak.. Szerintem ha lenne hangulata is az újságnak nem csinálnának butaságokat az emberek.

-Pontosan! Junnak igaza van. Mindenki csak azt sulykolja beléjük, hogy húú halálos játék, meg el kell érni a századik bosst meg ilyen butaságokat, és semmi idejük nem marad magukra, meg kikapcsolódni meg ilyenek. Pedig az is nagyon fontos... nem lehet mindenki munkamániás.

-Az újságnak kell olyan rovata ami elfeledteti velük ezt a stresszelősdis dolgot! Valami színesebb, valami szivárványos.

- Nos ez rendben van, míg bizonyos határok között maradunk. Nem szeretnék túlzottan a bulvár irányába elhaladni, de egy ilyen rovat még megférhet.

- Köszönjük a lehetőséget. Akkor mi most távozunk is ezen az ajtón rendben? - egy mosolyt erőltet az arcára és felpattan, majd pedig megfogja Shu-tan kezét és megpróbál elindulni.

-Ööö... izé... ha nincs több kérdés...

- Nos még annyit csak hogy ez a cikketek megjelenhet a következő számban és elkezdhetitek írni a rovatotokat. Azonban egyelőre ez csak próbaidő lenne. Meglátjuk mennyire válik be az ötletetek és utána állandósíthatjuk is a rovatot, ha minden jól megy. Kaptok egy irodát is az épületben, ahol nyugodtan dolgozhattok. Ez így megfelel nektek?

- Köszönjük majd otthon még beszélünk róla.
Ahogy kiértünk az ajtón, mély levegőt veszek majd hangosan sóhajtok.
- Azt hiszem megmenekültünk.

-Óh... van saját céhházunk, meg... szóval felesleges lenne itt is... meg látjuk, hogy amúgy is jól jönne az a szoba... mondjuk raktárnak... vagy valami...

Meglepetten néz a sietve távozók után.
- Ne mutassam meg az irodát? - kérdezi csodálkozva

-Köszönjük szépen, de majd legközelebb! Jun nagyon siet, meg kell etetni Aldot, mert Anat most nincs otthon. Bocsánat! Majd... majd jelentkezünk! Viszlát!

- Akkor hamarosan még látjuk egymást. További szép napot. - köszön el tőletek, láthatóan furcsállva a sietséget.

Amikor már majdnem biztonságba értünk kiderült, hogy mégsem. A férfi követett. - Iroda? - rémülten kérdezek vissza. Tudom mire megy ki a játék, be akar vinni minket egy szobába ahol gonosz dolgokat művel velünk cuki emberekkel. Szerencsére mielőtt még képességgel kireptetném magunkat Shu-tan reagált, és elég udvariasan vissza is utasította a férfit, ezért végül a normális emberi módon távozhatunk. Talán.. - Viszlát. - köszönök el amilyen gyorsan csak lehet, majd lehajolok Shu-tanhoz - Kerülőúton menjünk haza.

Shu egy kicsit közelebb húzza magához Junt, majd felsóhajt.
-Szegény ember... ő bizti azért lépett be a játékba, hogy... szóval... nem tudom... bizti autóbalesete volt... vagy megverték... láttam már ilyet az intézetben... majd talán írok Akira-sannak, hogy neki engedje meg, hogy más avit állítson be...

by **Shukaku** Hétf. Márc. 02 2015, 10:49

Hatvanhetedik Fejezet

Egy ördögi feladat tudományos kísérletbe ágyazva.

-Egyszer volt, hol nem volt, a sárkányok világában, egy anyasárkány keltegetett egy tojás. Ez a sárkánytojás egy nagyon különleges, lila sárkánytojás volt. A lila sárkányok 10 évenként születnek, és ez az év pont ekkor jött el. A sárkánymama nagyon boldog volt, hiszen a jóslások szerint, csak a lila sárkányok tudják megváltoztatni a sorsot. A sárkánytemplomban, Ignitus a vörös tűzsárkány vigyázta a tojást. Malefor a gonosz lila sárkány eközben szörnyű terveket szövöget, és megtámadja a templomot. A hős Ignitus viszont megmenti a kis lila tojást, és elrepül vele a folyóhoz, ahol egy gombafejre rakva vízreteszi, a legjobbakat remélve...
Shu becsukta a könyvet és végigsimított a sárkány tollazatán. Ezt a mesét nemrég találta Timidus abban a könyvtárban, ahol azon a csodaszép küldin vettek részt. Shu azóta nem olvasgatott a petnek mesét, amióta elérte a fiatal fejlettségi korát, na meg persze amióta Timidus már megtanult olvasni, de most külön ő kérte, hogy ezt a könyvet a lány előadásában szeretné végighallgatni. Persze ennek a hátterében is Jun ügyeskedése állott, aki elmondta Timinek, hogy Shu szeret neki olvasni, tehát ez jót tesz az idomárnak, tehát hagyja neki, hogy ő meséljen. Timidus pedig hagyta, és az idomár valóban olyan csodálattal nézett a barátjára, amikor az odahozta neki a könyvet, és estimesét kért, hogy ez a kapocs mindenkinek megdobogtatta volna a szívét. Emellett pedi a tudományos érdeklődést is felkeltette kicsiny hősünkben, és ezzel is kezdte a holnapot.
-Timidus, nem akarsz véletlenül te is lila sárkány lenni? Tudod, olyan igazán különleges.
A sárkány felszegte a fejét, és dacos képet vágott, majd egy kérdő csipogást hallatott.
-Hádádádá! Nem játszunk sértődöttet! Tudom, hogy ezt is eltanultad Aldotól, de nem veszem be. Igen, így is különleges vagy, de most ez másra kell! Tudományos kísérlet!
Öltötte a nyelvét a kislány a társára, majd Timidus odabattyogott mellé, és félredöntötte a bal fülét, majd Shu egy újabb csipogást hallott.
-Most mivan? Nem is beszélünk egymással? Nem foglak többet Jun közelébe engedni!
Ekkor a sárkányon volt a sor, hogy Shura öltse a nyelvét, egy csúfolódó csipogással kísérve, ami egyébként nem tartozott a sárkányok nyelvébe, de az emberek mellett egy ilyet is ki kellett találnia. A lány pedig csak sóhajtott, és belekezdett a mondandójába.
-Hááát… ugye tudod, hogy van olyan, hogy legendás vad.
Timidus bólintott, majd Shu kapott egy olyan hangjelzést, amit eddig nem ismert.
-Héé! Azért ne vidd túlzásba. Szóval ő olyasfajta sárkány volt, mint amilyen a mesében a sárkányok. Tudod, hogy nem tollas, hanem ilyen bőrredős.
Újabb bólintás, majd egy szokatlan, de legalább ismerős hang, ami már inkább a raptorokra emlékeztette Shut, mint a madárcsicsergésre. Néha hallotta Timit ilyen jelzéseket adni, főleg amióta fiatal fázisba lépett, sokkal inkább előkerült a hüllő éne, mint a kismadaras csiripelős. A szó pedig Nestor neve volt, a sárkányok közös nyelvén, amit nem csak a tollas faj egyedei tudhattak magukénak.
-Exactly!
Vette elő Shu is a nyelvtudását, kicsit kötekedősre véve a figurát, ám erre is csak egy nyelvöltést kapott, és ekkorra mér az is eszébe jutott, hogy ezt a szót bizony ismeri Timidus, hiszen nemrég tanulta meg Ceartól. A kis idomár megvonta a vállát, és inkább folytatta.
-Ééééés… arra gondoltam, hogy a tudósok nagyon sokat vitatkoztak arról, hogy a pteroszaurusz tudott-e magától repülni, vagy csak vitorlázni volt képes. Viszont nem szeretnék belőled olyan csúnya dínót csinálni, de olyan sárkányt, mint amilyen a mesében van, olyat mondjuk szívesen… ha te is szeretnéd.
-Jelvény? Faj? Változik?
Az utolsót szót ugyan nem értette, de már így is heves tiltakozásba kezdett. Hogy juthat egyáltalán ilyen Timi eszébe?
-Jajj dehogy! Csak egy kis Kinézet kristályt használnánk, és tényleg csak azért, hogy megtudjuk a választ. Meg… meg ha megtudjuk, akkor talán könnyebben el is tudjuk majd kapni, ha végre lesz Legendás Vad jelvényünk. Ha tényleg csak vitorlázni tudnak, akkor ott kell keresnünk, ahol vannak meleg légáramlatok.
Egy egyetértő csipogás, majd az ajtóhoz szökkenve már jelezte is, hogy ő bizony készen áll. Erre viszont Shu arcára került egy kis gonoszkás mosoly, és végre kitalálta, hogy hogyan fog visszavágni Timinek.
-Mon Dieu, Timidus!
Sóhajtott fel hangosan, és mivel tudta, hogy ezt a kifejezést a sárkány biztosan nem hallotta még, azzal a lendülettel le is vetette magát az ágyra. Erre viszont már a sárkány döntött úgy, hogy ennek a fele sem tréfa, akármit is mond Jun, hogy ez majd Shu szerint is vicces lesz, úgyhogy azonnal az ágyon termett, és kérdő, mondhatni aggódó tekintettel fürkészte, hogy mi baja is a barátjának, Shu pedig csak nevetett.
-Akkor benne vagy? Láttam tegnap, hogy nagyon tetszett a mese, így gondoltam neked is viccesebb, ha a mesehőst játszhatod egy picit. Úgy talán jobban bele is tudod magad élni a mesébe. És… többet használhatnád ezt a morgósabb beszédedet mások előtt. Szerintem megtarthatnád nekem a csipogást, és másoknak meg legyél ilyen… nem is tudom… ilyen... Rawr!
Mordult egyet ő is, majd nevetve legördült az ágyról, és elkezdte összepakolni a cuccokat. Úgy döntött, hogy Junnal majd később beszéli meg, hogy örülne neki, ha Timidus holnap nem kezdene el fordított napot tartani hála a remek ötleteinek. A próba helyszínéül a négyes szint egy kis szigetét választották. Egyrészt azért, mert itt nem látta őket senki, ha ügyetlenkednek, másrészt azért, mert a szigetvilág trópusi éghajlatának hála itt még melegebb légáramlatok is voltak, sőt, Shu legnagyobb csodálkozására még gyümölcs is termett. Persze ezzel nem lett volna gond, ha nem egy meggyfát talál a szigeten.
-Nyo Timidus! Akkor használom a kristályt. Arra kell figyelned, hogy a pteroszauruszok hatalmas nagyok voltak. A filmben is láttam, és ilyen tíz méter nagy szárnyfesztávolságuk volt. Van elég helyünk, de ne lepődj meg, ha mégsem tudsz majd repülni, és a kristály úgyis csak pár másodpercig tart, de ki is kapcsolom, ha rosszul érzed magad. Kezdhetjük?
Egy egyetértő morgás volt a válasz, lévén Timike megfogadta a lány tanácsát, és most megtanította neki az igen-nem válaszokat, meg az alap dolgokat a nagyobb sárkányok nyelvén is. Ez olyasmi volt, mint ahogyan a gyerek is más szavakat használ, mint a felnőttek… a japán tiszteletnyelvről pedig már ne is tegyünk említést. Szóval felvillant a kristály, Timike pedig felvette Spyro alakját, persze sokkal nagyobban, meg egy kicsit dinósabban… amennyire Shu szerint a kísérlethez kellett. A lila szín azonban maradt, hiszen az tette meseszerűvé és különlegessé. Timike egy pár pillanatig csak próbálgatta a szárnyait, majd egyetlen elrugazkodással, amire Shu rásegített egy Magasugrás kristállyal, már a levegőben is volt, és hasította az eget. Gyönyörű látványt nyújtott a félig Timidus, félig Spyro, félig őshüllő madárlény. Mint a mesékben. Tényleg… a mese. Egy gombára tette a tojást, és a folyóra bízta. Nem ismerős ez valahonnan? Nem tanulták ezt az iskolában, mint vallási történetet? És min akadt meg Shu tekintete? Na min? Milyen cserje növekedett a meggyfa tövétől pár méterre? Ugyan a csipkebokor nem lángolt, és Kayaba sem szólalt meg, Shunak pedig egyébként sem lett volna semmi kedve kivezetni az embereket Aincradból… bár bevezetni ebbe a csodavilágba, hogy végre elfogadják a sorsukat, sokkal inkább nekiszánt feladatnak gondolta. Persze ezt kivételesen nem jelnek tekintette. Ez inkább csak egy kis segítség volt, hiszen a bokor egy vesszejével anélkül verhetett le a fáról pár gyümölcsöt, hogy neki magának fel kellett volna mászni a magasba. Szerencsére azonban nem kellett sokáig ügyetlenkednie, hiszen Timidus landolt a fa tetején, és mielőtt visszaváltozott volna, még arra is jutott ideje, hogy egy horgászpróbát megejtsen, hiszen Shu szerint ezek a dinók halakkal táplálkoztak. Ezután már csak annyi volt a feladat, hogy lehajigáljon egy kevéske gyümit a lánynak, majd együtt eszegetve megbeszéljék a tapasztalatokat.

by **Shukaku** Kedd Márc. 03 2015, 17:18

Hatvannyolcadik Fejezet

Ha valamit jól akarsz csinálni... bízd rá Timidusra.

Ozirisz egy üzenetet kap Shutól, hogy találkozzanak az Artes épülete előtt.

Ozi kicsit meglepődik először, aztán útnak indul a megadott helyre.

A lány és a sárkány a szökőkútnál várja, ami most a télre való tekintettel le van takarva. Mindketten felállnak, amikor a vendég megérkezik.
-Szia Ozirisz! Izé... igazából Timi szeretett volna veled beszélni, csak én is kíváncsi voltam, hogy... hogy vagy...

-Sziasztok! - köszöntem vissza a kedves ismerősöknek - Hát... a körülményekhez képest jól... Veletek mi újság?

-Mi... hát... igazából Timi most nagyon fontosat szeretne mondani... én pedig éppen sütök bent... vagyis sül a süti... úgyhogy... rohannom kell... majd... majd gyertek be ha végeztetek, és akkor lehet kóstolni...
És a kislány egy mély meghajlással el is szaladt a céhház irányába. A sárkány pedig Ozirisz felé fordult, és megszólalt.
-Nem kell tartanod többé Judy gyilkosától.

Kicsit meglepődtem, hogy Shu már kapásból "menekült" is a helyzet elől. Olyan baljós előérzetem támadt... Aztán Timidus bele is kezdett a lényegbe. - Ezt hogy érted? Mi történt? - jött ki nagy nehezen pár szó. Erre nem számítottam.

-Úgy értem, hogy elintéztem, hogy ne árthasson többé másoknak. Joeyval akart végezni, amikor lecsaptam rá. A kérdére amit feltettél, érdekel még a válasz?

Kicsit megkönnyebbültem, bár kicsit csalódott is voltam. Nem, inkább a felszín alatt dühös... Ez még számomra is megért volna egy piros indikátort, de mire észbe kaptam, már meg is bosszulták Judy halálát. - Köszönöm - mondtam a sárkánynak - De ugye tudod, egy fecske nem csinál nyarat. Akadnak, akik a helyére lépnek, és tovább gyilkolnak... Természetesen érdekel a válasz. Hogy történt, és... - pillantottam a sárkány feje fölé - hogyhogy nem pirosodtatok?

-Ha valaki a helyébe lép, majd őt is ráveszem, hogy szüntesse be az ilyen jellegű tevékenységét Shu ismerősei körében. Judyt küzdőterezés közben ölte meg, a céhvezér nem észlelte, hogy milyen módban harcol. Bizonyára félrevezették.
Na jó, ezt a szöveget átbeszélték néhányszor Shuval, és sokat kellett rajta facsarni ahhoz, hogy Timi ne hazudjon, de ne is kelljen kimondania azt, hogy ha Judy egy picit is figyel, akkor nem hal meg... vagy legalább is nem így.
-Egy szóval nem mondtam, hogy megöltem volna az illetőt Ozi.

- Mintha a gyilkosok hallgatnának az érvekre... - válaszoltam a sárkánynak. Első hallásra meglepett, hogy küzdőtér folytán ölte meg Judyt, mert ott a rendszer védi a résztvevőket. Aztán jött a feketeleves... Valószínűleg a teljes életes mód, ahol a győztes dönt, hogy mi legyen az ellenfele sorsa... - De mégis, hogy tudták félrevezetni? - tettem fel a kérdést. Aztán újabb meglepődés... - Azt mondtad, elintézted, hogy másnak ne árthasson. Ennek csak ez az egy módja van. Sem a börtön, sem bármi nem állíthatja meg az ilyeneket. Igaz, a börtönben elcsücsül amíg... nem burul a végső boss, és akkor a rabok is kiléphetnek Aincradból, és a kinti világban tovább folytathatják az itteni tevékenységeiket...

-Nem hallgatnak. A félrevezetés pedig úgy történt, hogy egy társát kívánta védeni, és emiatt megosztották a figyelmét, emellett pedig az érzelmei is lekötötték. Az állításod pedig igaz, valóban egyetlen biztos módja van.

- Tehát, akkor halott Judy gyilkosa? - kissé elbizonytalanodtam, hogy most mi is történt. - És egyébként ki volt ez az illető?

-Halott. Egy bérgyilkos, a neve Darkness.

- Darkness... angolul sötétség... találó név egy bérgyilkosnak, aki, mint kiderült, nem épp a tiszta küzdelmet részesíti előnyben... És miért volt útjában Judy? Mi volt a kiváltó oka, hogy felbérelték?

-Nem volt az útjában Judy. Valaki másnak volt az útjában, nevet azonban ő sem tudott. Egy üzletét rontotta el, emiatt bérelte fel a bérgyilkost.

-Üzlet... pénz... a világok megrontója... A kinti világot már elintézte, de úgy látszik, Aincrad sem ússza meg a romlást...- majd sóhajtottam egyet, és folytattam - Akkor a fenyegetés még nem szűnt meg, elég egy rossz lépés, és bármelyik játékos céltáblává válhat...

-Az embereket sem önmaguktól, sem egymástól nem lehet megvédeni, amíg nincs mindenki mellett egy pet. Egy kompetens pet. Ez ellen nem tehetek semmit.

-Van benne valami... De van, hogy egy pet sem képes megvédeni - majd nyeltem egy nagyot - A szándék, hogy meg akarja védeni a pet az idomárt, fontos, de van, hogy kevés. Szintkülönbség. Az erőfölény csupán számok különbsége ebben a világban... Ai Hane is idomár volt, és mindig mellette volt Himeko. És amennyire ismertem, az utolsó életpontjáig védte volna a griff a lányt... illetve védte is, de... hiába...

-Ezért akarok én lenni a legerősebb pet, Ozorisz.

-Értem. Ha a legerősebb vagy, akkor az egy-az-egy elleni csatákban meg tudod védeni Shut, de mi van akkor, ha egy egész osztaggal keveredtek harcba?

-Mi van akkor, ha Kayaba Akihikoval keveredünk harcba? Az emberek sokszor tesznek fel értelmetlen kérdéseket. Védem addig, amíg erre képes vagyok. Ez a feladatom.

-Jogos. De erre minimális az esély, mivel nem jártok bossharcokra, és találgatások szerint a 100.boss lesz maga Kayaba Akihiko. Bár, ez tényleg találgatás, hisz róla senki nem tud semmit, sehol sincs, de ugyanakkor mindenhol ott van... Ellenben az egész osztag elleni harcra több az esély. Múltkor említetted, hogy egy szervezet áll Judy halála mögött is. Darknesst felbérelték, és ők valószínűleg felfigyeltek arra, hogy Ősötétsége eltűnt a radarról...

-Alvezér. Ez volt Darkness rangja. Nem volt bonyolult likvidálni. Valószínűsítem, hogy a halálok mögött csak kissé állnak jobban szervezett társaságok, mint a Liga, vagy bármelyik céh. Ha valaki veszi a fáradtságot felkutatni őket, és likvidálni, akkor elpusztíthatóak.

-Áh, értem a lényeget. Lemorzsolódás. Egyenként levadászni az ellenséget. Egy az egy ellen még elpusztíthatóak, sőt... Addig kell levadászni, amíg nem lesznek szervezettek, mert akkor együttes erővel már gondot jelenthetnek a legerősebb játékosoknak is. Bár erre kevés az esély, amíg a pénz és a hatalom motiválja őket, addig a széthúzás mindig jelen lesz. Összevesznek a "zsákmányon", a rangokon, a hatalmon, egymás közt mindig lesz feszültség... Amíg ez megvan, addig a komolyabb szerveződés esélytelen...

A sárkány bólint. Ozi kezdi kapiskálni.
-Emlékszel, arra kértelek, hogy hozz létre egységet a céhben ebben a kérdésben. A céhetek annyira nem egész, hogy nem is ismersz minden tagot, csak néha láttad őket a palotában. Amíg ez a céh a Liga, amíg ilyen a bűnüldözők céhe, addig nem lesz biztonság Aincradban. Ennyit tudok nektek segíteni. Elmondom a hibáitokat. Lépni nem léphetek helyettetek.

-Hát igen. Van még hová fejlődni, az tény és való. Sokakat lekötnek a bossok és az exp-hajkurászások, hogy erősebbé váljanak. Valamilyen szinten érthető, hisz egy céhnyi 1. szintű játékos nem sokra menne a legjobb szándékkal se egy T3-T4 felszerelésekben futkározó piroskával szemben... De ez sem állapot, hogy a magas szintű játékosok zöme az emeleteket összekötő útvesztőkben bolyong nap mint nap, van, hogy két három napig csak a szintfőnök termét keresik és egy-egy kijelölt pihenőhelyen alszanak pár órát felváltva, csak hogy ne kelljen újra visszamenni másnap a kazamata mélyére... Amíg a legerősebb játékosok farmolnak, ahelyett, hogy mutatkoznának a városban, városok közelében a szokásos vadászhelyeken, addig nem fog változni a helyzet... Addig a pirosok azt látják, hogy nincs itthon a macska, cincognak az egerek, szabad a pálya... A céhtagok közti egység pedig... - itt nyeltem egy nagyot - Illetve, nem csak céhtagok, hanem akármelyik két-három ember között is határos a lehetetlennel. Minden ember különböző, mások a céljai, érdekei, amik a legtöbb esetben gondot okozhatnak előbb-utóbb...

-Képtelek vagytok megvédeni önmagatokat. Ebben nem tudok segíteni.

-Jogos. Minden emberre igaz, hogy akad olyan, aki könnyedén le tudja győzni, mert vagy erősebb, vagy gyorsabb, vagy jobban bánik a karddal, vagy csak lesből támadva várja az alkalmat... Mindenkinek van legalább egy gyenge pontja... De ez nem újdonság, a kinti világban is elmondható ugyanez, csupán ott valamivel jobban működnek a bűnüldöző szervezetek, legalábbis látszólag. Akik nem tagjai, azoknak nem is lehet fegyverük, ami egyrészt megoldja a gondok egy részét. De ugye ez Aincradban nem járható út...

-Megfelelő kényszerítő erő nélkül valóban nem.

-Ahogy a bíróságok alapítása sem járható út, hasonló okok végett...

-Valóban nem. Nem alkalmazzátok azokat az eljárásokat, amik a ti világotokban működnek, de nem vagytok hajlandóak alávetni magatokat ennek a világnak a szabályainak és lakóinak sem, akik ehhez jobban értenének. Az emberek furcsák, Ozirisz.

-Furcsák? Szerintem inkább kiszámíthatatlanok, és kiismerhetetlenek... Hát, az, hogy azok az eljárások működnek, az túlzás. De az esetek túlnyomó többségében működnek, ami pedig szerintem jobb, mint a semmi. Pontosan mit értesz az alatt, hogy nem vagyunk hajlandóak magunkat alávetni ennek a világnak?

-Pont ezért vagytok furcsák. Ez a világ a mi otthonunk Shu szerint. A peteké. Mi jobban tudnánk nálatok, hogy miként kell élni és életben maradni. Néhány dologban hallgatnotok kellene ránk.

-Ez igaz. - válaszoltam a sárkánynak - Viszont nem csak Aincrad őslakosai jelentik a gondot, amik az életben maradás ellen szólnak. Amíg a moboktól biztonságban vagy a város falain belül, addig az emberek azt tesznek, amit csak akarnak, enyhe túlzással. Amíg éjjel alszol, a mobok nem tudnak megtámadni. A mobok nem állnak lesben, hogy az alkalmas pillanatban végezzenek veled. A mobokat nem hajtja a pénz és az üzlet...

-Ezt nektek embereknek kell megoldanotok. Én megvédem Shut, amennyire tudom, de az embereket egymástól nem tudom megvédeni, és nem is az én feladatom. Ez a feladat az olyan céheké lenne, mint a tiétek. Törvények és következmények. Ezek hiányoznak. Amíg nem akartok ilyeneket bevezetni, addig sorra gyilkolni fogják egymást az emberek.

-Igaz. Ez nem is olyan feladat, amit egyetlen pet, vagy ember képes lenne elvégezni. Már csak abból kifolyólag, hogy nem tud egyvalaki jelen lenni mindenütt. Még egy kisebb város felügyelete is húzós, nem beszélve az esetleges túlerőről... Timidus, mondd csak, hogy kezdenél neki ennek az egésznek? Mi az, ami mentén el lehetne indulni?

-Meg kell értetni az emberekkel, hogy egyedül nem képesek a túlélésre, és azt, hogy valamikor el kell ismerni azt, hogy valaki jobban ért nálad valamihez. Ez az első és a legfontosabb.

-Én ezzel tisztában vagyok. Az, hogy valaki jó valamiben, az nem jelenti azt, hogy nincs olyan, aki még jobb nála. Aki pedig nem ért valamihez, annál pedig csak olyanok vannak, akik jobban értenek hozzá. Az emberek világában is így van, például a szakmák... Van, aki megtervezi a házakat, van, aki a falakat felhúzza, van aki a tetőt csinálja meg, van, aki kifesti, és így tovább... Aincradban kicsit más a helyzet, de lényegében ugyanaz. Ti jobban ismeritek ezt a világot, a helyeket, a többi mob erősségeit, gyengéit, egyik-másik tárgy, képesség működését, és így tovább. Az emberek viszont megint másban jók, ugyanakkor hordozzák magukban a másik világ romlottságát...

-Meg kell tanulnotok ebben a világban élni. Amíg folyamatosan a kijutáson gondolkodtok, és el is hiszitek, hogy valaha kijuttok, addig nem fogtok tudni alkalmazkodni ehhez a világhoz. Nem tudom, hogy hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ezt felfogjátok.

-Van benne valami. De sokan úgy jöttek Aincradba, hogy családjuk, barátaik vannak odakinn, és szeretnék őket újra látni. Őket a remény hajtja, hogy valaha is kijutnak. Engem a kijutás nem igazán hajt. Odakinn engem nem vár senki. Akik igazán fontosak, mind idebenn vannak... voltak...

-Ezzel sem tudok mit kezdeni, Ozirisz. Képesnek kell lennetek elfogadni azt is, hogy veszítettetek. Shu azt mondta, hogy a kintiek sem akarhatják, hogy itt meghaljatok. Még mindig jobb ebben a világban élni, mint mindkettőben halottnak lenni.

-Ezzel egyetértek. De ahhoz, hogy lehessen ebben a világban élni, tényleg kell valamit tenni. Az nem élet, hogy az ember folyton attól retteg, hogy megint elveszít valakit... Csak velem kétszer megtörtént... És csak Kayaba tudja, hogy összesen hányan veszítették el a szerettüket amíóta itt vagyunk... Te hogy állnál neki a törvényeknek és a gyilkosok felkutatásának, bebörtönzésüknek?

-Ha igaz az, hogy Kazuma valóban kijutott a börtönből, akkor nem érdemes őket bebörtönözni. A törvények pedig egyszerűek. Talio-elv. Ti találtátok ki, a ti könyvetekben olvastam. Csak alkalmazni kellene.

-Talio elv... Szemet szemért, fogat fogért... Vagyis a gyilkosokat halállal kell sújtani. Akkor miben különböznénk tőlük? Mi is ugyanúgy gyilkosok lennénk...

-Természetesen mérlegelni kell a történéseket. De máshogyan nem bizonyosodhatsz meg afelől, hogy nem követik el újra.

-Ez igaz. Odakinn is jó pár hasonló eset volt, a gyilkos leülte a börtönben a rá kiszabott 10-20 évet, majd amikor kiengedték, alig pár hónap múlva újra ott kötött ki... És mi van a báránybőrbe bújt farkasokkal? A zöld vagy sárga indikátoros gyilkosokkal, akik megkerülték a rendszert, és pl. mobokkal ölették meg az áldozatukat, és csak sárgultak legrosszabb esetben is? Őket nehezebb kiszúrni a tömegben, és felkutatni...

-Nehezebb, de nem lehetetlen. Átadtam már egy-két nevet Hinarinak. Azóta várom, hogy történjen valami. Ha nem, az azt jelenti, hogy őt sem érdekli az emberek élete.

-Elintézni is jóval nehezebb a zöld/sárga gyilkosokat, hisz ha megtámadod/megölöd, akkor sárgulsz/pirosodsz te is. És az pedig hogy nézne ki, hogy a Liga tagjai szép sorban bepirosodnak?

-Ozirisz, ugye láttad Shu indikátorát?

-Igen, láttam. Zöld.

-Igen. Van még kérdésed?

-Akkor Darkness vagy piros indikátorral futkározott, vagy pedig... Timidus, te kijátszottad a rendszert?

-Van még olyan kérdésed, amire válaszolhatok is anélkül, hogy a módszereimet kelljen kiadnom?

-Hmm... lássuk csak... említetted, hogy Darkness alvezér volt... Feltételezem egy céh tagja volt. Erről tudsz mondani valamit, hogy miféle céh, merre tanyáznak, mivel foglalkoznak, vagy bármit, ami alapján fel lehet számolni őket?

-Tudok, de nem neked. Ha a céhvezéredet érdekli az információ, akkor keressen fel. Shu miatt nem engedhetem, hogy te cselekedj ebben az ügyben.

-Hogy érted, hogy Shu miatt nem engedheted? - húztam fel a szemöldököm - Egyébként pedig... ha Hinarival összefutok, konkrétumok nélkül lehet, hogy nem tudna sokat kezdeni, vagy a céhes, frontos dolgok miatt nem tudna időt szakítani a már kiderített dolgok ismételt kiderítésére...

-Úgy, hogy Shunak te fontos vagy, és nem engedhetem, hogy magánakcióz. A céhetek pedig rendfenntartó céh. A céh fontos dolga pont a rendfenntartás. Nem kell ismételten kiderítenie semmit. Keressen fel, és megkapja az információkat.

-Értem. De tudod, van az embereknek jó pár mondásuk: "Rossz pénz nem vész el", "Csalánba nem csap a mennykő", és még sorolhatnám. A lényeg annyi, hogy rám még hosszú, fájdalommal kikövezett út vár, míg megpihenhetek. Egyébként, mivel ennek a rendfenntartó céhnek elvileg én is a tagja vagyok, így rám is tartozna a rendfenntartással kapcsolatos információ...

-Hinarival kívánok beszélni Ozirisz. Mint mondtam, nem egyéni érdekeket kell szolgálni, és ezt úgy érthetitek meg, ha végre a vezéretek vezérként viselkedik. Nem küldök embereket a halálba. Csak akkor vagyok hajlandó kiadni az információkat, ha valóban egy céhvezér áll előttem, egy céhvel a háta mögött, és ő akar majd tenni valamit.

-Az egyéni érdek jelen esetben nem ellenkezik a közösség érdekével. - majd egy nagyot nyeltem - Egy céh összetartása és irányítása nehéz feladat, majdhogynem lehetetlen. Mire eljut az infó Hinarihoz, és további infók után nyomoz, addig lehet, hogy már másoknak késő lesz... És az sem lehetetlen, hogy mivel érintett vagyok ebben az ügyben, egész véletlenül "elfelejtenek" megosztani velem bármit is. Ami pedig a halált illeti... Timidus, te hiszel a túlvilágban? Én abban próbálok hinni, hogy akik meghaltak, egy jobb helyen vannak. Én nem félek a haláltól. Ha eljön az ideje, akkor odaát már várnak. Ha pedig még sincs halál után semmi, akkor arról nem is fogok tudni, mert megszűnök...

-Hinari akár holnap is megkereshet engem Ozirisz. Küldjön egy üzenetet, és megbeszéljük a találkozót. Az információ pedig csak egy levélváltás. Akár most is szólhatsz neki, hogy van infóm a számára. A túlvilágon pedig nincs okom gondolkodni. Nem célom meghalni, ha pedig meghalok, az azt jelenti, hogy rosszul végeztem a feladatomat.

-Levélváltás... Bár lehet, hogy én vagyok paranoiás, de a kinti világban tudod, hogy hány levél keveredett el? Vagy olvasták el illetéktelenek és módosítottak rajt? Itt egyelőre még nem volt rá példa, de honnan tudod, hogy nem létezik-e rá jártasság, vagy tárgy, amivel itt is lehetséges az ilyesmi? Csupán annyi, hogy a személyes információcsere biztosabb, feltéve ha nem nyílt utcán, vagy bármi nyilvános helyen történik... Én sem szándékozom meghalni. Még van pár befejezetlen dolgom az életben. Nem feltétlen jelentené, hogy rosszul végezted a feladatod. Jelenthet olyan túlerőt is például, ami ellen nem lenne esélyetek, vagy hasonló váratlan szituációt...

-Egy céh tagja vagytok, és mint céhtag, látod a térképeden, hogy hol van Hinari. A személyes találkozó sem igényel többet pár óránál, maximum egy nap. Az pedig, hogy nem akadályoztam meg, hogy túlerőbe kerüljenek ellenünk, vagy az, hogy esélytelen küzdelmet vállaltam, vagy az, hogy meg tudtak lepni mind-mind a felkészületlenségemet bizonyítaná. Egy pet akkor végzi a lehető legjobban a munkáját, ha a társa teljes védelmet kap.

-Teljes védelem, mint olyan, nem létezik. De tény, és való, afelé kell tartanod, lehető legjobban megközelíteni. És ez igaz. De a térkép nem írja az információt, és benne van a pakliban, hogy én sosem fogom megtudni, hogy kik is voltak a Darkness-alakulat, kik bérelték fel, kinek volt pontosan útjában Judy. Ha ezekre meg akarom kapni a választ, mindenképp saját magamnak kell utánajárnom, nyomoznom, mert engem, mint az ügyben érintettet, valószínűleg ki fognak kerülni az információk. Természetesen szólok Hinarinak, hogy van infód a számára, de ugyanezekért az infókért, valamint a többi infóért, amiket még ki kell nyomozni, nekem is le kell járnom a köröket...

-Semmiképpen nem tudlak visszatartani attól, hogy te kezdj el kutatni, ugye?

-Ami azt illeti, nem igazán. Darkness csak az egyik gyilkos volt. Aki felbérelte, éppen annyira felelős Judy halálában, mint aki megölte. És belefáradtam a "senki-nem-tud-semmit" dolgokba. Hajdanán amikor Ai Hane meghalt, az ő haláláról sem derült ki semmi. Sem az, hogy ki tette, sem az, hogy miért, semmi... Hiába kérdeztem végig több városban, hiába jártam be az alsóbb szinteket, eredménytelen... Lehet, hogy most sem jutok semmire, de annál rosszabb nincs, hogy csak várni, várni, várni, és vagy lesz valami, vagy nem...

-Amennyiben Hinari felkeres, és lesz még pár céhtag, akivel együtt tudok működni, akkor te is benne lehetsz a csapatban. Ehhez azonban előtte csapat kell.

-Értem... Tehát akkor nekem többet nem fogsz elmondani a bérgyilkos brigádról... Akkor egy másik kérdés, hátha arról valamit hallottál még régebben. Ai Hane és Himeko. 2023.11.01.-én haltak meg. Róluk, vagy a gyilkosaikról tudsz valamit?

-Amíg nem Hinarival és egy olyan csapattal érkezel meg, akiknek az oldalán érdemes felvenni a harcot, addig nem kezdek bele ilyesmibe, mert az veszélyeztetné az idomárt. Ai Hane nevét láttam a Black Iron Castle falán, a másik nevet azonban nem. Egyikük haláláról sem tudok semmit. Szeretnéd, ha utánanéznék?

- Himeko Ai Hane griffje volt. Még fióka korban levő pet. Nagy valószínűséggel ő is halott, ahogy ismertem, utolsó életpontjáig védelmezte volna a lányt... De ha valami csoda folytán belefuttok egy idomár nélkül, céltalanul bolyongó griffbe az alsóbb szinteken, akkor vigyázzatok rá, és feltétlen értesítsetek... Igen, nagyon hálás lennék, ha megtennéd. Ha bármivel is tartozom érte, szólj bátran ^^

-Rendben, majd értesítelek. A tartozásodat pedig már törlesztheted is. Fel kívánjuk szerelni a kezdőket felszereléssel, így tervezünk egy újabb fogd és vidd eventet az Artes bankjából. Az újabb felszerelésekhez azonban kellhetnek továbbra is T1-es itemek. Ha jól tudom te ilyeneket állítasz elő.

-Igen, T1-es fegyverkovács vagyok, minden receptem megvan, hála a Ligának. A receptek java részét Yurihimétől kaptam amikor tiert lépett. Arról valamit tudsz, hogy mely T1-es fegyverek fognak később a T2-T3-as fegyverekhez kelleni? Páncélkészítés receptek közül már jó pár előkerült, ami alacsonyabb tierű itemet is kér az ércek mellé. Gondolom így próbálja a rendszer fenntartani az egyensúlyt, hogy az alacsonyabb szintű tárgyak után is legyen kereslet...

-Igen, az Artes Plázában találsz is erről egy brosúrát, nyugodtan megnézheted. És igen, ez az egyensúly. Akkor számíthatunk rád a későbbiekben?

-Természetesen. Ennyit bőven megér, hogy megtudjam, mi történt Ai Hane-ékkel... Egy küldetésen ismerkedtünk meg, még régen. Sokat jelentett számomra, és épp annyira nem tudtam megvédeni, ahogy Judyt sem. Csupán annyi különbséggel, hogy Judy halála már félig meg lett bosszulva...

A sárkány egy pillanatra elgondolkodik.
-Rendben. Van még valami?

-Más nincs egyelőre. - majd egy nagy levegővétel után hozzátettem - Hinarinak mindenképp szólok, hogy van infód. Viszont a másik ügyben, ha valamit megtudtál, majd értesíts!

-Mindenképpen. Azt pedig ugye tudod, hogy az amit tettem, az titok?

-Köszönöm, Timidus. Mármint Shu előtt is?

-Be kívánod avatni ebbe?

-Nem áll szándékomban, csak rákérdezek inkább, mint véletlen elszóljam magam előtte, úgy hogy nem tud róla...

-Rendben. Akkor ezt is megbeszéltük. És szívesen. Az a feladatom, hogy segítsek.

-Tőlem senki nem tud meg semmit, bízhatsz bennem.

-Nem bízom. De elfogadom amit mondasz. Kérsz sütit? Shu már biztosan elkészült vele.

-Remek ötlet, ideje egy kis nassolásnak *.*

by **Shukaku** Vas. Márc. 29 2015, 16:41

Hatvankilencedik Fejezet

Egy kis gesztus, egy kis finom jótékonykodás.

Ennyire még soha de soha nem szerepeltek le a frontharcosok Shu szemében. Először meghökkent, és már majdnem odáig jutott, hogy Kayabára is haragudjon, és számon kérje rajta, hogy mégis hogy a fenébe gondolhatta ezt, de utána már csak nevetni tudott. Nevetett, mert megértette az egész lényegét. Nem számít. Már semmi sem számít. Kayabának azért jut ideje rá, egy kislányra, azért van ennyi újítás a világban, mert az Admin unatkozik. Azt remélte, hogy a bétásokhoz mérten ugyanúgy haladni fog a front, és majd neki folyamatosan fejleszteni és fejleszteni kell, hogy kihívást jelentsen a frontosoknak… de nem. Semmi ilyesmi nem történt. Annyira nem történt, hogy jelenleg saját magának kell megoldania a saját maga által felállított rejtvényeket. Kayaba Akihiko harcol a fronton, mert a frontosok annyira nem mennek semmire, hogy már ez sem számít a kijutásban. Az Admin az önzetlenség és a nagylelkűség olyan példáját mutatta, ami teljesen bebizonyította Shunak, hogy Kayaba Akihiko több mint ember. Sokkal több. Most, hogy a frontosok elvesztették Anatolet, most, hogy eleve nagyon lassan haladtak, hogy megtörni látszottak, a Sayonarat felhasználva csepegtet nekik egy kis önbizalmat, kaparja fel őket a földről, ad értelmet a további harcnak, és mutatja meg, hogy milyen is egy igazi vezető. Elképesztő. Tényleg köztük jár, hogy életben tartsa a játékot, amit a gyenge emberek, akik ki akarnak jutni, már feladtak volna. Persze a győzelem továbbra is lehetetlen, de nem akarja, hogy emiatt még szomorúbbak legyenek ebben a nehéz időben. Még nem állnak készen arra, hogy megtudják, hiszen még nem értenék. Lassan mutatja meg nekik, kíméletesen vezeti rá őket arra, hogy itt akarnak maradni. A Sayonara. Kayaba Akihiko céhe. Csoda, hogy a frontosok nem ismerték fel, nem tudták ezt összerakni. Yoshiaga, a professzor. A Burok gyártója. Olyasmi van a kezében, ami senki másnak. Vajon miért? Hogyan? Gregant, aki valahogy tudja a bossinfókat, és árulja őket. Kezében van a kijutás kulcsa, és mindig stimmel, amit mond. Ő vajon honnan szerzi ezt a tudást? És ennek a Sayonaranak, akiknek a bossinfók a kezében vannak, akik már régen végigvihették volna a játékot, most hirtelen eszükbe jut, hogy segítenek. Picit sem fura. Egy picit sem. Hogyan lehetnek a frontosok annyira szűklátókörűek, hogy ezt nem veszik észre? Pedig nem csak Shu és Timi volt ám Kayabával világmegmentős küldin. Ez az esemény képes volt feldobni a napját, és újra vidámságot csempészni az életébe. Mosolyogva nyitott be Greganthoz, a százötven arany mellé pedig egy fahéjas sütit is vitt neki, és sok sikert kívánt a munkájához. A süti volt a lényeg. Már a Túlélő Csarnokban is a fejében volt az ötlet, de a végső lökést Szophie és Kayaba Akihiko adta. Már csak sütögetni kellett, papírfecniket írogatni, és nemsokára kint lehetett egy szép nagy tálcán a Dojo előtt a rengeteg szerencsesüti, mellette a felirattal, hogy az egyik bizony bossinfót tartalmaz. Egy kis kedvesség sohasem árt, és Szophie után, Hinari után, Anatole után… Shu meg akarta mutatni, hogy ha nem is vesz részt a harcban, ha nem is segít, de nem gyűlöli a frontosokat. Legalább is a legtöbbet nem, és akiket esetleg igen, őket sem azért, mert frontosok. Természetesen a süti mellett is ott volt a boltból jól ismert becsületkassza, így aki szeretett volna, az fizethetett is érte, de nem volt kötelező. Chizu azonban árgus szemekkel figyelte, hogy mindenki csak egyet vehessen.

Aki a kidobósban először tizenkettest dob a tizenkettes kockával, az kapja meg a bossinfót. :3

A dobás linkjét nekem tessék elküldeni PM-ben, mert a nem nyert is kap jutalmat.

Aki támogatná a kezdeményezést, az a csere-berében becsületkasszázhat.

Mindenki kizárólag egyszer próbálkozhat.

Jó étvágyat, sok szerencsét!

by **Shukaku** Kedd Márc. 31 2015, 17:22

Hetvenedik Fejezet

Megemlékezés és vallások...

- Nem értem én ezeket a dolgokat Timidus.
Lassan lépdeltek a Black Iron Castle lépcsőin felfelé, a sárkány hátára pedig szinte rőzseként voltak felpakolva a virágok.
- Mit nem értesz, Shu?
- Ezt az egészet. Az emlékhelyet. Persze emlékezni szép dolog, de akkor is furcsa. Szerinted nem fognak rám megharagudni, ha meglátnak?
- Miért tennék? Miért haragudnának meg?
- Mert… én nem tudok annyira szomorú lenni, mint mások. Nem tudom elhinni, hogy Kayaba Akihiko képes lett volna megölni azokat az embereket, akiknek a nevei át vannak húzva.
- Ez a te véleményed, Shu. Mégis eljössz.
- El. Emlékezni szerintem azért fontos. És ki kell cserélni a virágokat is, amik elpixeleződtek a hervadás miatt. Elég komor ez a hely virágok nélkül is, szóval azokat valakinek mindenképpen cserélgetnie kell. Te nem szeretsz ide eljárni? Meglátogatni azokat, akik kiestek.
- Ők nincsenek itt, Shu.
- Nem tudom. Lehet, hogy tényleg nincsenek. De az is lehet, hogy mégis. Talán… mint a lopakodás jártasság. Csak nem tudnak belőle kilépni. Vagy ilyen… szellem mód. Ők látják egymást, de minket nem látnak, és nem is tudnak velünk beszélgetni. Talán… talán egymást látják, és nekik már egy saját kis világuk van itt, amit ők építettek. Sokkal szebb lenne, mintha tényleg hibernálódtak volna.
Timidus hallgatott, majd együtt beléptek a csarnokba. Ez volt a másik ok, amiért Shu nem tudta gyűlölni a világot. Ők elvileg sokakat ismertek… nagyon sok játékost, mégis alig volt név, ahova virágot tehettek. Tomoyama Tsubaki. Talán az első ember volt, akivel itt találkoztak, és akivel utána nem tartották a kapcsolatot. Régen kiesett már, de mivel nem nagyon hozott virágot neki senki, így Shu szokott. Ugyanez volt a helyzet Kurokotoval is. Talán egy kocsmai verekedésben halhatott meg. Nem tudni. Elysion. Ő is kiesett, és bár Timidus tudta, hogy hogyan történt, de soha nem mondta el a társának, és nem is állt szándékában. Ezt a virágot mondjuk inkább a pet kapta, hiszen Shu nem tudhatta, hogy Anika vajon életben van-e még. Judy Noxia. Itt mindig volt virág, hiszen Ozirisz biztosan gyakorta járt erre, és a céhe is szerethette a vezért. Hisame, majd Anatole. Ők kapták a legszebb csokrokat, valamint a néma főhajtást is. Fél perces némaság, majd elindultak kifele.
- Talán Kayaba még arra is ügyelt, hogy mindenkinek a hitének megfelelő halált adjon. Emlékszel, hogy mit mondtam Hinarinak arról, hogy nem tudhatja, hogy kijutott-e?
- Emlékszem.
- Talán a halottak nem is tudják, hogy meghaltak. Mint a hatodik érzékben. Az… az egy nagyon szép film volt, Timi. De… de annyi minden épül itt filmekre, lehet, hogy ez is arra épül. Talán van túlvilág, és ott mindenkinek van egy olyan klónja, mint az első viadalon volt, és ha meghalunk, csak átvesszük a helyét, és sem ők, sem mi nem tudjuk, hogy történt valami ilyen, csak éldegélünk tovább, mintha csak egy rossz álom lett volna a meghalás.
A sárkány bólintott, és hála az NN küldetésnek, amiben csak ő vett részt, és Shu nem, hitelt adott a lány szavainak. Mintha csak egy rossz álom lenne a halál. Milyen igaz. Pár nap telt el, és Shu egy nagy képeskönyvvel tért vissza, amit gondosan letett az asztalra, majd egy doboz jelmezt is becipelt.
- Ma tanítani fogok neked egy nagyon fontos dolgot, Timidus.
A pet felpillantott a könyvéből, majd a társa mellé sétált.
- Nemrég meséltem arról, hogy az emberek különböző mesékben hisznek arról, hogy hova is kerülnek a halál után, mert félnek tőle.
- A vallásaitok.
- Igen. Szóval ezzel nagyon vigyázni kell, és nagyon óvatosnak kell lenni, mert az emberek elhiszik ezeket a meséket, és nagyon meg tudnak sértődni akkor, ha nem tiszteled a hitüket.
Kotorászott picit a dobozban, majd egy narancsszínű köntöst húzott magára.
- Vannak a buddhisták. Ők az újjászületésben hisznek. Olyasmiben, mint ami a mobokkal történik, hogy respawnolnak. Talán pont ezért is lett így kitalálva ez a respawnolás. Viszont szerintük nem teljesen leszünk ugyanazok, amikor újjászületünk, hanem úgy, mintha elfújsz egy gyertyát, majd újra meggyújtod.
Levetette a narancs köntöst, és egy pirosat vett fel, majd egy kis festékkel egy pöttyöt rajzolt a homlokára, majd Timiduséra is.
- Vannak a hinduk. Ők is ilyesmit hisznek, de ők nem csak ide-oda vándorolnak, hanem azt hiszik, hogy tökéletesednek a haláluk után. Mondjuk, ha egy vaddisznó mob ügyesen harcol, akkor utána már erősebb mob lesz, egészen addig, amíg… hmm. Erre épülhet az, hogy a minibossokból bossok lesznek. Ezért találhattunk üres sírokat, meg azokat a feliratokat.
Ezután újra ruhát váltott, méghozzá keleties hastáncosat, a sárkány fejébe pedig egy turbánt nyomott.
- Vannak iszlamisták, akik azt hiszik, hogy van túlvilág, és a paradicsomba kerülnek, dzsinnek közé, meg hetvenkét lány fogja lesni a kívánságaikat, meg ilyenek.
Ezután újabb váltás, Shu álszakáll ragasztott magának, Timidus pedig glóriát kapott a fejére.
- Azután vannak a keresztények. Belőlük is rengeteg fajta van, de a legtöbb valami olyasmit hisz, hogy van egy öreg bácsika az égben, és az majd eldönti, hogy ki hova kerül, a mennybe vagy a pokolba, és neki a segítői az angyalkák. Azoknak is olyan szép szárnyuk van, mint neked, meg fehérek. Pont, mint te. Ezért hitte Jun, hogy angyalkát játszol, amikor szafarizunk, és ezért mondom én is sokszor, hogy te vagy az őrangyalom.
Egy ölelés a sárkánynak, majd le is csüccsent mellé.
- Van még sinto, tao, sámánizmus, mormonok, meg rengeteg ilyen kitalált izé, amiben az emberek szeretnek hinni, de nagyon fontos, hogy ne rontsuk el a meséiket, és nem szabad velük vitázni sem, mert úgy sem hiszik el, amit mondasz nekik. Tiszteletben kell tartani mások hitét, ami azt jelenti, hogy szép mosolygunk, és bólogatunk, és nem bántjuk meg.
- És miért jó az embereknek, hogy ilyesmiket hisznek el?
- Olvasd el a könyvet, és mondd meg te.
Nyújtotta át Shu mosolyogva a barátjának a nagy fekete borítós olvasmányt, majd ledőlt az ágyba. Bonyolult dolog olyasmit elmagyarázni Timinek, amit ő sem ért igazán. A szellemekben szeretett volna hinni, hiszen főleg állatszellemekről szóltak a mesék, őket pedig imádta… de nem nagyon kell már ilyenekkel foglalkozni, hiszen ebben a világban testközelben vannak az istenek.

by **Shukaku** Pént. Ápr. 03 2015, 08:09

Hetvenegyedik Fejezet

"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

(előzmény)

-Jun... örülnék, ha Timidussal nem osztanál meg ilyen dolgokat. Kérlek szépen!

- Ugyan ugyan - legyintgetek a kezeimmel - Timidusnak miért nem szabad róla tudnia? Elég idős már hozzá és.. Szerintem a kíváncsiság jó dolog. Ha valami olyant kérdez, ami neked nem tetszik, majd köhögj, és megpróbálom nem túl részletesen.

Shu azonnal köhögni kezd, majd átkarolja a sárkányt, és elkezdi kivezetgetni.

Értetlenül pislogok egy sort, a váratlan köhögő rohamon, majd a lány után lépek és elkezdem a hátát simogatni. - Most már jobb? Néha én is félrenyelek, elvileg ez segít. - folytatom a simogatást, közben pedig kutatom Timidust - Szóval akkor mit szeretnél tudni?

-Azt, hogy miként lehet előidézni...
-Jun! Nem szeretném, ha Timidussal erről beszélnél. Semmit. Semennyire.

Sóhajtok egy hatalmasat, és megpróbálom, és a lány vállára teszem a kezeim.
- Miért nem?

-Timidus. Kérlek szépen maradj itt, picit beszélek Junnal.
A sárkány bólint, Shu pedig magával vonja a barátját pár méterrel arrébb. Még mindig korán van, senki nincs az utcán.
-Jun... az egyetlen dolog, ami miatt Timidus azt akarhatná, hogy innen kijussak, az az, hogy itt nem lehet... szóval... tudod. Szeretném, ha ezt nem kellene megtudnia, és nem lenne miatta szomorú. Megkérhetlek erre?

- Szóval a baba miatt aggódsz? Ne aggódj. Arról nem hiszem, hogy kérdezne. Ha meg mégis akkor majd kitalálok valamit. Ne aggódj. De szerintem Timidusnak joga van tudni, hogy van ilyen dolog is, főleg ha látta. - öltök nyelvet, már egy ideje forognak a fogaskerekek a buksimban, hogy mégis mi történhetett Aratatata-nyan és Shushushu-nyan között, ami ennyire felkeltette Timidus érdeklődését is. - Óvatos leszek, és szerintem semmi baj sem lesz belőle. Főleg ha nem kapjuk fel ennyire a dolgot, akkor egy átlagos csevejnek is hat és Timidus sem izgatja fel magát. Nos?

-De... de mi van, ha ő is vágyik majd erre? Tudod, hogy a peteknek nem lehet. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Nem akarom, hogy kevesebbnek érezze magát nálunk...

- A vágyakozás jó dolog. Nem kaphatunk meg mindent, amit akarunk az életünk során. Meg.. majd ha akar akkor örökbe fogadunk egyet, és felneveljünk Timidussal. - közben a sárkányra pillantottam, aki bizonyára vár ránk - Biztosan meg fogja érteni.

-Nem tudom... az ő világában nincs is ilyesmi. Hogyan érthetné meg?

- Hmmm... Majd valamihez hasonlítani fogjuk. A család például olyan, mint egy saláta. Ha te vagy a tál, akkor Timidus és Arata-kun a saláta és az öntet. Hmm... vagy valami ilyesmi.

-Ööö... ahha... ezt én sem értem, nemhogy Timidus X3

Felnevetek és megveregetem a lány vállacskáját.
- Látod-látod. Kíváncsivá tett? Vágysz most már rá? - öltök nyelvet, azt hiszem, még egy sikert könyvelhetek el a mai nap.

-Jun... csak ne mondj neki semmi olyat, ami megbánthatja. Rendben?

- Tapintatos leszek. Ha úgy érzed, hogy valami mégsem jó, köhögj. Ez a tökéletes jel. - kacsintok neki, majd elkezdek visszasétálni Timidushoz.
- Szerintem már hiányzunk neki.

-Jun... és...
Teszi rá ezúttal ő a kezét a lány vállára, hogy megállítsa.
-És miattam se aggódj. Mármint... amiatt. Nekem... nem veszítek semmit azzal, hogy itt maradok.
Kicsit leszegi a fejét, majd elengedi, és csöndben sétál utána, ám amire a pethez érnek, már újra mosolyog.

- Itt vagyunk mi egymásnak. - teszem hozzá, egyfajta kiegészítésül a lány "ne aggódj" dolgához.
- Yosh. Készen állunk Timidus. Shu-nyannal megpróbálunk kielégítő választ adni. Szóval melyik részét nem érted? - csüccsenek le egy közeli padra, intve nekik, hogy ők is tegyenek így, hiszen ez eltarthat egy darabig. Ah, az első felvilágosító óra. Ez bekerül a naptárba!

A sárkány türelmesen várakozott, majd amikor visszaértek, bólint, és felteszi az első kérdését.
-Az az állapot, amelybe Shu került Arata mellett, rendkívül legyengítette. Tudni akarom, hogy miként lehet előidézni ezt az állapotot az embereknél. Arata nem használt semmilyen képességet, azt érzékeltem volna.

Picit megdöbbentett a kérdés, de ha jobban belegondolok akkor nem is vártam mást Timidustól.
- Hát ööö Először is... amikor két ember nagyon szereti egymást... és ki van kapcsolva az etika mód. Akkor a szeretetüket... így fejezik ki. Így bizony! Előidézni pedig ööö Nos, hogyan is kell ezt előidézni Shu? - pillantok a lányra, átadva neki a stafétabotot.
- Hogyan is "idéztétek elő"?

-Hát... izé... csak... csak el kell érni, hogy... hát... nem tudom, Timidus. Ez csak úgy jön. Mint amikor te úgy döntöttél, hogy engem fogsz védeni. Ez is valami olyasmi.
A sárkány elgondolkodik pár pillanatra, majd bólint.
-Értem. Ez esetben nem tudom felhasználni. Köszönöm a magyarázatot.

- Ennyi?! - nézek Shu-tanra, majd vissza a sárkányra. Timidus túl könnyen beletörődött a dologba - Szóval.. csak ezt akartad tudni? Csak ezt? Ennyit?

Timidus félrebillenti a fülét, és úgy pislant Junra.
-Ennyit. Van más is, amit tudnom kellene, és hasznosíthatnám az idomár védelmében?

Egy pillanatig csak pislogtam. Úgy tűnik túlgondoltuk Timidus kérdését. Pedig biztos voltam benne, hogy egy kis keksz tájm magyarázatra várt.
- Hát. Azt hittem, hogy... Hát, hogy te is szeretnéd meg minden. Szóval nem is érdekel, hogy Shu-tan és Arata-kun mit csinált? Mi van, ha valójában egy tudatmódosító képesség hatása alá kerültek? Semmit sem lehet kizárni. Nézz csak Shu-tanra biztos ki is volt pirulva az arca ugye? Nem vette máshogy a levegőt, mint szokta? - már készültem a kis bemutatóra, de rájöttem, hogy az utcán nem garantáltan jó ötlet nyögdécselni, még ha korán is van és sehol egy lélek.
- Muuh

Timidus ismételten bólint.
-Felgyorsult a légzése és a szívverése, és kipirult, mint amikor megerőlteti magát. Amennyiben valamilyen méreg hatása alá kerül, azt egy villogó ikon jelzi a menüjében. Semmi ilyet nem láttam, ezért is következtettem arra, hogy sem képesség, sem méreg vagy potion nem befolyásolja a döntéseit. Természetesen beszéltem Aratával, és amennyire ez lehetséges, feltérképeztem a céljait. Egyelőre nem tűnik ártalmasnak, így ugyanannyira óvom tőle az idomárt, mint tőled.

- Értem. - karba tett kézzel bólintok, komoly arcot vágva. - Attól tartok, hogy méreg hatásáról van szó. Mi emberek csak úgy nevezzük, hogy "szerelem" - mert hát a nyuszikák elmaradhatatlan kellékei a komoly beszélgetéseknek. - Sajnos nincs még ismert ellenszere. De ártalmatlan. Sőt boldoggá teszi az embert. Az, amiket pedig felsoroltál a velejárója. Ha ilyent tapasztalsz, akkor az illető vagy éppen szerelmeskedik, vagy halál közeli élményben van része.

Shu igyekszik minél kevésbé látszani, és nem azon agyalni, hogy éppen őt beszélik ki... Jun hihetetlen...
-Értem. Amennyiben Shut boldoggá teszi, úgy nincs okom megakadályozni. Van még valami, amit tudnom kellene?

- Ühüm, van. Az emberek ilyenkor szeretnek kettesben lenni. Vagy legalábbis azt hinni, hogy kettesben vannak.

-Igen, erről tudok, de egyelőre túl veszélyes lenne. Arata nem képes olyan védelmet biztosítani Shunak, mint amit én, valamint egyetlen emberben sem bízhatok meg ennyire.

Legyintek a kezeimmel.
- Ugyan-ugyan. Ezért mondtam, hogy szeretik azt hinni, hogy kettesben vannak. Okos vagy te. Majd kitalálsz valamit. - kacsintok a drágára. Biztos van bőven hely ahol nincs szem előtt, és tökéletesen látja az eseményeket.
- Ha valami gyanúsat veszel észre. Szólj és megbeszéljük.

-Rendben. Majd szólni fogok. Köszönöm a segítséget.

- Bármikor Cool

by **Shukaku** Szer. Ápr. 15 2015, 20:46

Hetvenkettedik Fejezet

Egy küldi befejezése Dörmögő Dömötörrel.

(előzmény)

Shu csak hangosan nevetett a jelenetre, és a szemét törölgette.

Felvontam a szemöldököm az egyszerű válaszra. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mennyire lenne hatásos, ha megszorongatnám az ostoba npc-t, de Shukaku addigra a csónaknál termett és el is veszett az esély, hogy megoldjam a rejtélyt.

- Szép volt. - morogtam.

-Jajj ne morogj már! Gyere, és megmutizom neked a titkot. Már ha persze kíváncsi vagy és nem csak a jutalomért jöttél.

- Talán rájöttél?

-Persze. Már rég.

- Halljuk. - fontam össze a karjaimat barátságtalanul.

-Jajj ne morcogj, hanem gyere és akkor megmutizom! Egyébként miért akarsz ilyen barátságtalannak tűnni mindenkivel? Szophie megmondta ám, hogy nem vagy goni igazából. Tőlem nem kell félned, nem fogom elmondani senkinek, hogy láttalak mosolyogni.

Szophie... akkor is jár a szád mikor nem kéne. Azt hiszem ideje lesz erről egy kicsit elbeszélgetnem vele.
- Nem gondolom, hogy lenne bármi közöd a dolgaimhoz. Inkább mondd, mit derítettél ki? - mentem utána.

Megállt a tó partján, a szájához emelte a sípját, majd belefújt, mire visszatért az előző krokodil, akinek szépen felsétált a hátára.
-No? Jössz? Egyébként egyszer én válaszolok, egyszer meg te. Ha nem válaszolsz, akkor én sem válaszolok. Goromba vagy.
Persze a kezét azért nyújtotta, hogy felsegítse Kazut a krokira.

- Ha majd olyan kérdést teszel fel, ami rád is vonatkozik akkor válaszolok. - válaszoltam élesen és a felém nyújtott kézről tudomást sem véve másztam fel, a krokodil hátára.

-Velem vagy goromba, szóval rám is vonatkozik. Miért vagy ilyen? Lehetnénk barátok is. Én nem akarlak téged bántani.

- Látom nehezedre esik megérteni amit mondok.

Shu csak mosolygott, és csóválta a fejét, majd várt, amíg a víz közepére értek, és ott megállította a krokit.
-Morci vagy, és nem hagyod, hogy segítsek. Én viszont segíteni akarok neked. Meg Szophienak.

- Nocsak. - mondtam minden lelkesedést nélkülözve. - Mégis miben tdnál te segíteni nekem?

-Kazuma, ne játszd már a nagy erős fiút kérlek. Tudom, nektek ez fontos, meg presztízs meg minden. Elhiszem. De nekem nem kell. Én nem foglak lenézni, hidd el.

- Rendben. Akkor felvázolom a lehetőségeket. Vagy leszállsz rólam és értelmes válaszokat adsz. Vagy másfelé nézek szét.

Shu újfent mosolygott, újfent rázta a fejét, majd egy nagy ölelésben részesítette Kazuchit.
-Nyugi! Nem bántalak. Ne félj!
Megöleli, majd ahogy látja a sebződést, el is húzódik.
-Harmincöt. Az nem sok, Kazuma. Milyen fegyód van ami érintésre sebez? Valami különleges?

A lány kezdett egyre jobban idegesíteni. Azt hiszem feleslegesen maradtam. Olyan nagyon már úgysem izgat a rejtély. Az ölelése bár meglepett, de nem húzódtam félre. Talán rájön, hogy nem érdemes a tűzzel játszani. Gyorsan el is húzódott, ahogy vártam. Az újabb szavaira viszont, egy csodálkozó pillantással feleltem.
- Fegyver?

-Jajj Kazuma, ne játszd a hülyét! A fegyverek sebeznek vagy a képik. Neked a speced túl kevés ahhoz, hogy bekapcsold ellenem, különben már elrepültél volna a holló alakodban. Szóval csak a fegyver maradt. Árnyharcos vagy, és láttam, hogy milyen a kezed, és azt is tudom, hogy az árnyharcos legit parazitának hívják. Benne van a könyvben. És jó voltam bioszból, tudom mi az a parazita. Még mindig szeretnél itt hagyni, vagy beszélgethetünk még?

- Hmm... így már azt hiszem világos a helyzet. Viszlát. - és ha nem akadályozott meg, azzal a lendülettel elővettem a teleportkristályomat és először a kezdetek városába teleportáltam, majd óvintézkedésként azonnal tovább is ugrottam pár szintet.

Megvonja a vállát, és elkezd egy üzit pötyögni.

Kód:: Nem árulom el senkinek a titkodat, ne félj. A titkos törzs pedig a majmok. Bocsi, hogy elrontottam a küldidet, küldök kárpótlásul 250 aranyat. Kb ennyit szoktunk kapni egy küldiért. Ha szeretnél talizni, akkor írj nyugodtan. Persze ezek után már csak védett területen belül, nehogy valami butaságot csinálj. Puszi: Shu

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 18 2015, 10:58

Hetvenharmadik Fejezet

"Egyáltalán nem lennének háborúk, ha a felnőttek követnék a gyerekként megtanult szabályokat."

A levelet egyelőre a következő játékosok kapják meg:

Hinari
Mirika
Chancery
Enheriel

Kód:: Kedves Céhvezérek, Frontharcosok! Sokat gondolkodtunk az elmúlt bossozás híreit hallva. Ez idáig bevalljuk, bár a frontosok azt mondják, hogy a kijutásért küzdenek, emberek életét szeretnék megmenteni, nem nagyon tudtuk nekik elhinni. Úgy tűnt, hogy kizárólag a dicsőségért, a pontokért és az itemekért harcoltok. Most, hogy a Sayonara is beszállt, végre megmutathatjátok, hogy tényleg önzetlenek vagytok, tényleg nem ti akartok fejlődni és elhúzni a többiektől, hanem meg akarjátok óvni az emberek életét. Mindenki tudja, hogy Gregantnak hála, aki ismeri a bossok adatait, és még a harcosaik is erősebbek, jobb felszerelésekkel, a Sayonara sokkal eredményesebben tud harcolni a szintfőnökök ellen. Hagyjátok hát hátra egyéni becsvágyaitokat, bizonyítsátok önzetlenségeteket, és bízzátok rájuk a bossharcokat. Abból a pénzből pedig, amit eddig Burokra, bossinfókra és itemekre költöttetek, igyekezhetnétek a közbiztonságot erősíteni, hogy amíg a Sayonara harcol a fronton, minél kevesebben haljanak meg a gyilkosok keze által, és ne veszítsék el még többen a szeretteiket. Ebben már mi is örömmel segítenénk. Reméljük, megfontoljátok az észrevételeinket Shu & Timidus

by **Shukaku** Kedd Május 26 2015, 14:59

Hetvennegyedik fejezet

A néplélek rejtelmei.

-Emlékszel amikor megpróbáltam neked elmagyarázni ezeket a hívős izé-bizé dolgokat?
-Igen. Emlékszem.
-Na, most egy ilyen helyre fogunk elmenni. Egy templomba… vagyis katedrálisba. Utánakérdeztem, és elvileg a katedrális az a templom, ahol a püspöknek vagy az érseknek a trónja van. Ezek ilyen templomi kiskirályok, vicces kalapban.
-Mit szeretnél megtudni egy kiskirálytól?
-Nem tudom. A királyok általában tartanak ilyen… audienciákat. Meg hátha van a katedrálisban valami izgi dolog. Tudod, küldi meg ilyenek. Ha meg nincs, akkor is legalább szétnéztünk. Vannak még ilyen helyek, ahova sohasem merészkedtem be. Voltam már templomba rokonoknál, és tudom, hogy hogyan kell viselkedni, de ez inkább ilyen túristáskodás lesz.
A sárkány bólintott, és nemsokára neki is feszült kicsiny idomárunk a nagy kapunak, hogy bejusson az épület belsejébe. Nem akart nagyon modortalan lenni, szóval szép csöndben nézte végig a padokat, a mozaikokat. Gondolt ugyan arra, hogy fényképez, de elvetette, hiszen egy templomban talán nem illik ilyesmit csinálni, úgyhogy csak a szokásos füzettel a kezében ült le, és elkezdte rajzolgatni a mozaikokat, hogy később megfejthesse, ha valamilyen titkos kódot tartalmaznának. Ugyan elsőre nem tűntek kódnak, semleges képek, nonfiguratív minták, virágok, itt-ott egy-egy nem beazonosítható emberalak… de Dan Brown óta tudjuk, hogy minden templom tartalmaz valami titkos templomos lovagos összeesküvéses feliratot. Szóval ennek a rajzolgatásába merült el, amikor a sekrestye mögül egy szerzetesnek látszó valaki tűnt fel. Shu azonnal felállt, eltette a füzetet is, és halk hangon üdvözölte az NPC-t.
-Szép estét… atyám…
Fogalma sem volt arról, hogy akkor ez az emberke most micsoda, de ez olyan ideillően hangzott, és úgy tűnt, hogy a csuhás nem veszi zokon a megszólítást. Az idomár és a pet mellé sétált, és ő is megszólalt.
-Szép estét leányom. Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-Izé… én csak nézelődni…
-Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-De én nem is vagyok val…
-Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-Oké-oké, rendben.
Egyszer jön szegény lány templomba, és máris megtapasztalhatja a vallási fanatikusok hittérítő túlbuzgóságát. Bár azt hihetnénk, hogy ez az NPC rendkívül egyszerű program, hiszen csak egy mondatot tud ismételgetni, mégis rendkívül hasonlít a kinti hívőkre, ami ismét Aincrad világának valósághűségét mutatja be. Hallottatok már rózsafüzérrel zsolozsmázó embereket? Hasonlóan akad be náluk is a szalag. Szóval Shu megadta magát, meghajtotta a fejét, és halkan odasúgta Timinek, hogy ismételje el utána azt, amit mondani fog… nehogy még egyszer végig kelljen csinálni azért, mert Timike elfelejtett imádkozni. Nem mintha az ima nagyon távol állt volna a lánytól, hiszen ilyesminek tekintette a Kayabával való levelezését is, vagy azt, hogy minden este megköszönte az Adminnak a rengeteg csodát, amit tőle kapott. Most, hogy már ott volt neki Arata képében, persze sokkal közelebb került hozzá, de mivel nem szerette volna leleplezni szegényt, mert tudta, hogy az neki kínos lenne, még mindig tartotta magát ezekhez a szokásokhoz.
-Kedves Kayaba Bácsi! Köszönöm szépen, hogy elvezettél erre a nagyon szép helyre Timivel együtt. Köszönjük szépen, hogy ilyen csodálatos épületeket emeltél a városban, ami nagyon széppé teszi a környezetet, és mindenki eljöhet, akinek szüksége van rá, és beszélgethet veled.
Felemelte a fejét, és a szerzetesre nézett, remélve, hogy megfelel neki, majd gyorsan kapkodva újra összekulcsolta a kezét.
-Ja igen… Ámen!
És úgy tűnik ez volt a végszó, mert az NPC is mondott egy áment, majd távozott oda, ahonnan jött. A kis idomár hiába próbálta marasztalni, kérdezgetni a katedrális történetéről, az itteniek hitvilágáról, úgy tűnik a szerzetesnek dolga akadt, és egyszerűen faképnél hagyta őket. Shu sóhajtott egyet, tovább folytatta a rajzolást, átnézte a padokat, bekukkantott az oltár mögé és a gyóntatófülkébe is, hátha talál valami érdekeset. Timi még a karzatra is felrepült, hiszen bár a lépcső le volt zárva, azt senki nem mondta, hogy röpködni nem szabad. Timi amúgy is egy angyal, de sajnos semmi érdekeset nem találtak, és mivel ezen termen kívül az összes többi ajtót zárva találta, amilyen halkan jöttek, olyan halkan ki is battyogtak a katedrálisból. A következő célpont a falucska népessége volt. Shu tudta jól, hogy a lakosok szeretik a kalandorokat, és szívesen anekdotáznak nekik régi kedves történetekről. Sorra járta a házikókat, és ahol anyóka ült kint a verandán, vagy dolgozgatott a kertben, ott beszédbe elegyedett velük, és persze miközben segített a munkálatokban, meghallgatta a történeteiket. Az idős nénik többségében a mindennapokról beszélnek, vidéki életet lefestve, legyen szó földeken dolgozó férjekről, aratásról, vajköpülésről, és mindezt régi, személyes történetekkel kötik össze. Shu ezekkel, na meg persze a segítségért kapott házi koszttal lesz gazdagabb, amit mindig nagyon szépen megköszön, elmondja, hogy igen, eszik rendesen és Timike sem sovány, csak repülő sárkány, ezért könnyű csontozatú. Ezután az említett, földeken dolgozó férjekhez caplatnak ki. Ők már teljesen más oldalról közelítik meg a múltidézést. A békés múltat emlegetik fel szívesen, amikor még az állatokat nem szállták meg gonosz szellemek, és a kalandoroknak nyoma sem volt. A kis idomár és társa megtudja, hogy hogyan is történt amikor megszállták a gonosz szellemek az állatokat, és egyik napról a másikra egyszer csak vörös lett a szemük, és rátámadtak a falu lakóira... a vasvillák, fáklyák és egyéb szépséges fegyverek pedig kevesek voltak ellenük, így bezárkózva kellett élniük egy jó ideig. Timidus persze se perc alatt kiszámolja, hogy a naptárban ez a Nagy bejelentéstől tartott addig, amíg a frontosok el nem érték a szintet. Ezek után még a hitvilágról is érdeklődik, ha már a szerzetestől nem kapott választ, valamint arról, hogy a falusiak miért döntöttek úgy, hogy ezen a településen nem tűrik meg a vöriket. A hitvilággal kapcsolatos kérdésekre csak a fejüket ingatták, ám egy nagyon fontos dolgot megtudott a kicsiny csapat. A vörösek azért rosszak, mert vörösek. Ilyen egyszerű. Az állatokat megszálló szellem is vörössé tette a vadak szemeit, így a vörös kalandor is csak rossz lehet. Ugyanaz a démon hit, mint amiben Yuuki hisz, csak ők éppen Oni-nak hívják ezt a démont. Ezután már csak egyetlen csoport, a főtéren összegyűlő és valami régi játékot játszó fiatalabb korosztály van hátra, ám ők a bácsik meséjét folytatva hálálkodnak azért, hogy a kalandozók eljöttek és segítettek kiűzni azokat a gonosz szellemeket az állatokból, így nekik sem kell félniük már. Shu nem nagyon szeret a megmentő személyében tetszelegni, legalább is érdemtelenül biztosan nem, így a mai napra le is zárja a kutatást, és Timivel együtt hazamennek megpihenni.

by **Shukaku** Szer. Május 27 2015, 20:26

Hetvenötödik fejezet

"Majmok lovakon gépfegyverekkel."

Kis hőseink ismételten ellátogattak a szafari legfelső szintjére, ahol tudták, hogy igen kevesen fogják zargatni őket. Ugyan adódtak páran, akik már képesek voltak itt vadászni, ám ők is, legalább is a legtöbben hasonló okokból vadászgattak itt. Magányra vágytak. Vagy persze az is lehetett, hogy csak a teljesítményeket szerették volna itt megszerezni, de ők is egyedül akartak császkálni, hiszen ha mások közelében vadásznak, akkor megvan annak a veszélye, hogy ők felriasztják a vadat, mások pedig levadásszák. Avagy ha szaknyelven akarom mondani, félnek attól, hogy a nyomukban esetleg kill stealer játékosok lehetnek. Igen, itt sem nagyon alakult még ki a csapatmunka, pedig az igazi vadászat az pont ebből áll. Szereznek lovakat, vicces piros kabátokat, kürtöket, kutyákat, és csörtetnek végig az erdőn, és mindenki az uraság puskája elé hajtja a vadat. Persze a puskákat leváltanák az íjak, és az újdonsült számszeríj… nagyon jó hangulatú kis event lehetne ebből… persze csak azoknak, akik szeretik az ilyesmit. Shu nem szereti. Ja igen, a kill stealert sem véletlenül hoztam fel. A kettejük beszélgetésébe is így kapcsolódhatunk be. Talán emlékeztek arra a részre, ahol Timidus elkezdte kitanulni az ilyen fura kocka nyelvet, hogy ha esetleg csapatot kell majd irányítania, akkor az emberek is értsék a parancsait, akik valamiért csak erre vannak kiképezve, a normális parancskövetésre nem. Persze nem volt nehéz, csak le kellett ülni az Aréna lelátójára, és hallgatni a káromkodásokat. Ezúttal azonban Shu volt az, aki belekezdett a fura kódszavakba, és Chizu hallgatta. Timidus kissé távolabb fürdőzik. Előtte nem is nagyon szereti ezt a témát felhozni a kis idomár.
-Képzeld találkoztam egy játékfejlesztővel! A Dojo előtt beszélgettem vele, miközben te és Timi a kicsikkel eddzettetek. Azt mondta, hogy valami statikai akármit nézeget az épületen, mert a földrengés után, ami a wellnesses minin volt, elkezdte érdekelni, hogy hogyan oldotta meg Kayaba a házak összedőlését. Régen ugye csak elpixeleződött minden, aminek nem volt különleges törés effektje, de házakat csak nagyon ritkán lehet látni összedőlni, szóval ezért keltette fel a figyelmét. Azt nem tudom, hogy mit tudott meg, mert magyarázott valamit, de abból nem sokat értettem. Viszont elkezdte mesélni, hogy mennyi minden máshogyan lehetne, ha Kayaba nem egy véer… vagy… na várj, ezt is felírtam valahova…
Kutatott egy keveset a zsebében, majd elő is vette a cetlit, amire felírta. Nem tartotta olyan fontosnak, hogy a füzetbe írja fel, de tudta, hogy el akarja majd mesélni, szóval maradt a cetli.
-VRMMORPG. Igen. Azt mondta, hogy ez ez a világ. Nem nagyon akartam megkérdezni tőle, hogy pontosan mit jelent, mert akkor biztosan kinevet, de mástól megkérdeztem, és ez kb annyit jelent, hogy virtuális valóság játék. Na de még azt is mondta, hogy ez igazából nagyon érdekes, mert ugye mi ilyenen játszunk, de közben…
Újra a lapra pillantás.
-De közben ez FPS is, amit már meg sem kellett kérdeznem, mert elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy belső nézet… hogy a szemünkkel látunk. Tudom, tudom, nagy butaság lenne máshogyan, de azért vicces lenne úgy mozogni, hogy közben kívülről látjuk magunkat. Tudom, hogy te játszottál más játékokkal is, szóval biztosan tudod.
Chizu bólintott, ám nem szólt semmit. Nem azért jött horgászni, hogy beszéljen, hanem azért, hogy horgásszon… és ez komoly koncentrációt igényelt akkor is, amikor Shu elmondta neki, hogy itt semmit nem foghat, mert nincs meg hozzá az elegendő szintje. Mindenesetre Shu folytatta, ha már belekezdett… bár azt hitte, hogy jobban fogja érdekelni a közönségét.
-És… és mondta még azt is, hogy lehetne például ilyen régi játéktermi stílusú is. Láttad a Wreck-It Ralph rajzfilmet? Most gondolj bele, ha mi is olyan pixelesek lennénk, és nem csak így pixelesek, mint most. Vagy például ilyen oldalnézetes lenne, és csak oldalra meg föl-le tudnánk mozogni. Az mondjuk nagyon uncsi lenne. De azt is mondta, hogy az ilyeneknek mindig szokott kijönni egy modern változata, mert az emberek igénylik. Most gondolj bele… nekem már a kard is elég nagy butaság, de ha itt fegyverekkel lődöznének ide-oda… még szerencse, hogy Kayaba eszénél volt, és nem csinálta olyanra. Meg amúgy is, milyen neve lenne annak? Weapon Art Online? Gun Art Online?
-Gun Gale Online. És lenne benne fénykard is, hogy a Star Wars fanok is megvegyék.
Szólalt meg Chizu a nagy koncentrálás közepette, komoly hangon, mint aki épp most jósolta meg a jövőt.
-Gun Gale? Mégis milyen név ez? Persze-persze! Kayaba úgyse csinálna ilyen butaságot… meg mégis ki akarna játszani egy ilyennel?
Egymásra néztek, elvigyorodtak, majd szinte egyszerre mondták ki a választ.
-A fiúk!
Ezután "kis" vihogás következett, hiszen való igaz volt, hogy eddig a legtöbb fiú értetlenül nézett arra, hogy mit élvezhet Shu egy harcra alkotott játékban, ha nem szeret harcolni, és az eszükbe sem jutott, hogy csak ők nem látnak túl a harcnál.
-És gondolj bele! Lesz majd autóversenyes is, nagy robbanásokkal, meg ilyen…
-Meg tankos, ahol minden fiú kap egy loli legénységet, tele haaatalamas…
-Chizu!
Shu már hátra is dőlt a nevetéstől, hiszen a kis ninja már mutatta is a kezeivel az ilyesfajta animék és játékok elengedhetetlen karakterkiegészítőit.
-Meg lesz atomfelrobbanásutáni, meg űrszörnyes, meg…
-Meg robotos, nagy harcirobotokkal, akik átalakulgatnak, és Dinobotok, és rombolás!
-Igen, meg zombis! A zombisat ne felejtsd el! Az nagyon fontos!
-Igen! Zombik, és vámpírok és vérfarkasok!
Úgyhogy ez a délután nem is nagyon hozott fogást, az egyetlen csigáspolipon kívül, aki összeakadt Timivel, mert minden halat elüldözött az az éktelen vihogás, amit ők ketten rendeztek…

by **Shukaku** Hétf. Jún. 01 2015, 18:00

Hetvenhatodik fejezet

"Egy csapat csak annyira erős, mint amennyire a leggyengébb tagja."

Egy újabb kristály elhasználva, és az áldozat összeesik az erdő közepén. Most azonban ez kivételesen olyan rajtaütés, amit Shu is végignéz. Maga a kivitelezés ugyan megint csak Timi elméjét dicséri, ám az ötlet Shutól jött. Asuu ugye elmondott neki mindent. Elmondta, hogy vannak felszabadítók, akik megkeresik azokat a szegény emberkéket, akik csak szenvednek ebben a gyönyörű világban, és szépen kiejtik őket a játékból, hogy visszatérhessen a sztázisba, ahol csak csend van és nyugalom. Ugyan nem értett egyet az összes pontjával a harcos elveinek, de azt belátta, hogy jót cselekszik, és elősegíti azt is, hogy Kayaba világában csak olyanok éljenek, akik boldogak itt, és akik nem akarják lerombolni ezt a gyönyörű alkotást. Volt azonban egy komoly bökkenő, és ezt a bökkenőt Cellindirnek hívták. Félreértés ne essék, ezúttal egyikük sem akart végezni vele. Még Timidus sem. Tényleg nem. Mindössze az volt a cél, hogy ne tudja lebuktatni Asuuékat, hiszen nagy segítség volt abban is, hogy Shuék rájuk bukkanjanak. Shu pedig kedvelte Asuut, de még Tachit is, és nem tudta teljesen elhinni azokat a szörnyűségeket, amiket Anat mondott róla, hiszen bár a lovag modora hagyott kívánni valót maga után a hölgyekkel szemben, de Shuval általában kedves volt, és bizonyítéka sem volt semmire, sok rosszat pedig Asuu sem mondott róla azon kívül, hogy perverz. Na, a rövid ismertetős közjáték után, a sárkány és társa odasétált a fiúhoz, Timidus egyetlen suhintással megvakította, majd Shu ráöntött egy vödör enyvet. Oké, a forróság talán sebzett egy keveset, de ez gyorsabb volt, mint a kötözés. Fenyegetés persze érkezett, miszerint Timi halott ember, de hát ezt nem lehetett komolyan venni, hiszen Timidus sárkány. Pár mozdulat Cellindir kezével, és a bank egyes tierű tárgyai már mellette hevertek a földön, amit Shu el is pakolgatott az inventoryjába. Ezért jöttek. Ezután átnézték a levelezését, amiből azt is megtudták, hogy Kazuchihoz is köze van. Ejj, ez a buta fiú megint tervezget valamit. Mutatja a szintjét, ha ilyen kisstílű gyilkosokkal paktál le. Minden esetre a bajba keverés megtörtént, elszedték még azt a pár Hazatérés Kristályt, amit Cellinél találtak, majd a sajátjukat felhasználva el is tűntek a semmibe. Természetesen Shu dörmögősre változtatta a hangját, miközben kimondta a város nevét, nehogy azt felismerhesse a gyilkos. Persze azt nem tudhatták, hogy szegényke másnap már meg is fog halni, és a bajba keverésük nem ér majd semmit… de hát az már nem az ő bajuk. A lényeg az, hogy minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb tagja, Cellindir pedig gyenge, Shu pedig szeretné megvédeni Asuut.

zsákmány:

by **Shukaku** Szer. Jún. 03 2015, 16:08

Hetvenhetedik Fejezet

Ok és okozat.

Előzmények: levél és kristály

Asuu levele bár kissé morbid volt, mégis valamelyest örömmel fogadta a kis idomár. Ha eszébe jutott volna Morrigan és morcos póktársa, akkor talán ő maga javasolta volna a felszabadítandók táborába a nőt, ám szerencsére, ha ezt lehet így mondani, Asuu magától ráakadt arra, akinek a segítségére volt szüksége. Oké, az megint hibádzott, hogy nem sikerült egyenesen megkérdeznie Morrigantól, hogy végül is akarja-e ő ezt, és a Hangrögzítő Kristály azt sem mondta el, hogy miként is sikerült felszabadítania az idomárt… de ezt majd megkérdezi akkor, ha újra találkoznak. Nem is gondolkodott sokat azon, hogy mit írjon a válaszlevelében, miután meghallgatta a kristályt a szobájában, ahol nem hallgathatták ki őt. Meg is nyitotta az üzenetküldő rendszert, szépen betette a kristályt mint visszaküldendő itemet, majd bele is kezdett a gépelésbe.

Kód:: Szia! Jó választás volt, nem is tudom, hogy rajtunk kívül ismerte-e más őket… de mi majdnem az összes idomárt ismerjük. Sokat panaszkodott, gondolom te is észrevetted. Jobb lesz nekik így. Ráadásul talán nem is tudod, de ezzel nem csak Morrigannak, hanem Daevának is segítettél. Nem szeretett pet lenni, és ha az idomár kiesik, akkor ő is visszamehet a fajtársai közé, mobként… legalább is a legtöbb esetben. Szóval őt is felszabadítottad. Egy ideig próbálkoztam azzal, hogy összeboronáljam őket, de nem nagyon ment. Jobb lesz ez így. A kristályt visszaküldtük, nekünk nincs szükségünk rá, és Timi azt mondja, hogy neked sincsen. Gyere a Black Iron Castle-hoz délben. Üdv: Shu és Timi

És talán ez a nap már eleve erre termett. Shu azóta tervezte ezt, amióta a Tolbana Hősei Emlékmű kikerült a városba, és amióta Peter, és a többi idomár neve mellett folyamatosan cserélni kellett az elkopott címkéket. Igen, arról már többször beszámoltam, hogy a Black Iron Castle önző névsora mellé, ahol csak az emberek voltak feltüntetve, Shu sorra címkézte azon petek neveit az idomárok mellé, akiket ismert. Ez azonban csak ideiglenes megoldás volt. Sokáig tartott míg kerített egy olyan játékost, aki odakint szobrászattal foglalkozott, és még szerette is a peteket, de több mint egy éves kitartó keresés árán meglett a delikvens, és pont mára ígérte a mű elkészültét. Daeva felszabadításának ünnepe is lehetne ez akár. Lovaskocsit és négy marcona súlyemeléssel rendelkező emberkét bérelni, akik szívesen segítettek Shunak a két szép szeméért… és pár aranyért, már igazán nem volt nagy dolog, és az idomár maga vezette a kocsit, majd a lepellel takart szobrot elhelyezték a Black Iron Castle elé. Ekkorra már jó pár nézelődő gyűlt össze, akik kíváncsiak voltak arra, mi folyik itt. Nem kellett semmi beszéd, semmi felhajtás, Shu és Timi egyszerűen lerántotta a leplet.

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből - Page 3 Fbx6z5

Egy Khimaira. Az alapzaton nem volt névsor, hiszen nem is volt akkora a szobor, hogy mindenkinek a neve elférhessen rajta. Nem kell egy monumentális valamit elképzelni, az oroszlán nagyjából akkora lehetett, mint egy igazi oroszlán, a többit mérjétek hozzá.

Csak két sor szerepelt alatta:

Azoknak a peteknek az emlékére,
akik életüket áldozták az emberekért.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 13 2015, 18:02

Hetvennyolcadik Fejezet

Sayonaras levélváltás.

Üdvözlöm Yoshiaga Professzor!

Sokat gondolkodtam a közös küldinken azóta, hogy vége lett. Azt értem, hogy Dei szerint is mennünk kellett volna, és mi is úgy gondoltuk Timivel... csak hát nem akartunk nagyon erőszakoskodni. Már így is bizti sokan azt hiszik, hogy visszaélünk azzal, hogy mi vagyunk az egyik legnagyobb szintűek... ha nem a legnagyobbak a frontosok közül.

Viszont egyvalamit nem értek. Beszéltünk Greggel, és ő azt mondta, hogy nem mindenki akar segíteni a frontosoknak a Sayonaraból. Ugye ha Greg nem NJK, márpedig az indikátora szerint nem az, akkor csak úgy tudhat a Bossokról ennyi infót, ha Kayaba megmondja neki, vagy ha Önök már sokkal a frontosok előtt felfedezik a Bosst, és majdnem le is győzik, mert gondolom egy csomó infót csak a végén lehet megtudni.

Szóval csak azt nem értjük, hogy a pénzszerzésen kívül mi a céljuk. És... ha esetleg csak a pénzszerzés, akkor viszont szeretnénk felajánlani a segítségünket. Még mindig lelkifurkám van azért, mert elrontották a többiek a küldijüket, és én is kicsit benne voltam. Van még pár jelvény, amit nem szereztünk meg, és egy csomó pénzt adnak, viszont a legtöbbhez tudnunk kellene, hogy hol van elrejtőzve a Pteroszaurusz, de sajna sehol nem találjuk. Azt csicseregték a madarak, hogy valami vámot is akartak szedni, meg ugye emelték a Burok árát is. Arra gondoltam, hogy ha ennyire nagyon szükségük van a pénzre, akkor elmehetnénk közösen szafarizni, segíthetne megtalálni a dinót, és akkor a jutalomnak a huszonöt százalékát odaadnánk Önnek.

Üdvözlettel: Shu és Timidus

Kedves Shukaku!

Ezzel kapcsolatban Gregantot kérdezze, de tudtommal talál alternatív átjárókat a szintek között valami képességének köszönhetően és a bossokat is egyedül fedezi fel. Nem láttam még hogyan csinálja, hiszen elképesztően veszélyes, de nem is szeretné elmondani. Az viszont biztos, hogy amint megnyílik egy új szint egész nap nem látni, lehet akkor fejezi csak be az összes információ megszerzését.

A Pteroszauruszt nem is kerestem, engem nem érdekel a szafari, így nem tudom hol található. A burok árát pedig nem a pénz miatt vittük feljebb, hanem céhbeli okok miatt, amikről volt vezetőjük is tudott. Sajnos önnel nem osztjuk meg.

Üdvözlettel: Yoshiaga

Kedves Yoshiaga Professzor!

Köszönjük szépen a választ, máris írunk Gregnek.

Üdvözlettel: Shu és Timidus

Kedves Gregant!

A legutóbb azt mondtad nekünk, hogy a pénz beszél, a kutya ugat. Ha segítesz nekünk megtalálni a Pteroszauruszt, nekem már megvan a jelvényem ahhoz, hogy jutalmat kapjak érte, és odaadnám neked az érte járó pénzt. Én csak a szép jelvényeket gyűjtöm.

Üdv: Shu

Üdv Shukaku!

Az ötvenes szinten található, a pénzt pedig megtarthatod, majd a következő vásárlásodhoz hozzáadom.

Gregant

Köszönöm szépen a segítséget... de ez még nem megtalálás. @.@
Yoshiaga Professzor mondta, hogy te tudsz ugrálni a zárt szintek között is. Nem vinnél minket magaddal csak addig, amíg elbeszélgetünk egy picit a dinóval? :3

Nem

Nem baj, megértjük, köszönjük szépen a segítséget. Majd legközelebb is szeretnénk venni a sütis projekthez infókat, szóval majd találkozunk.

További szép napot kívánunk!
Shu és Timi

by **Shukaku** Vas. Jún. 14 2015, 13:26

Hetvenkilencedik Fejezet

Szellemidézés a katedrálisban...

Kop-kop Junci szobácskájának ajtaján.

Alig, hogy hallatszott a kopogás, az ajtó máris kinyílt és egy kicsit csapzott állapotban máris rádőlök a mit sem sejtő áldozatra.

Shu elkapja Juncit, majd súlyemelés híján mindketten feldőlnek.
-Most... nem is jöttem korán...

Reméltem, hogy megtart, bíztam benne, hogy nem vagyok ennyire duci, de úgy tűnik azt az utolsó szelet tortát nem kellett volna már megenni... Kicsit nagyobbra nyitom a szemem amikor már nem egyedül dőlök hanem velem együtt a picurka lány is.
- Szépítőaludtam. Látszik a hatása ugye?

Jól megnézi magának, nagyon közelről megvizsgálja, majd bólint.
-Akkor kihagytad a reggelit is?

- Természetesen! Pont amikor kopogtattál próbáltam kijutni a szobából. Nem akartam még tükörbe nézni, ezért csukott szemmel közelítettem. - hatalmas vigyor, majd lemászok szegény lányról, és felsegítem a földről.
- Csak nem aggódtál értem?

-De, kifejezetten aggódtam. Elfelejtetted, hogy közös programot terveztem mára.
Elfogadja a segítő kezet és feltápászkodik.

Egy picikét elgondolkodom majd a homlokomra csapok amikor eszembe jut, hogy még tegnap este is szóba került, hogy megyünk valahova.
- Ah teljesen kiment a fejemből a nagy csinoskodásban. Mehetünk! Készen állok. - húzom ki magam, természetesen még pizsamában, kócos hajjal.

-Bizti pizsiben akarsz sétálgatni az utcán? Engem nem zavar, csak...

- Ah igazad van! - megint egy arcra pacsi, és életem leggyorsabb átöltözése következik. Masni, szoknya, ing.
- Megint, készen állok főnökasszony! - szalutálás, valami komoly arcot is próbálok odaerőltetni, de végül elnevetem magam a nagy próbálkozásban.

Shu ezalatt már jelez Timinek is egy rövid sípjellel, és mire Jun kiér, már együtt várják az ajtóban.
-Bizti minden megvan? Emlékszel még, hogy hova megyünk?

Timidust is köszöntöttem, persze őt nem úgy mint ahogyan Shushu-t, hogy rádőlök, és agyon nyomom. Hanem picit normálisabb módon.
- Ümmm, látogatóba megyünk.... Igen! Látogatóba megyünk! Ezért volt az alvás és aaaa az alvás..

-Pontosan! Akkor indulhatunk is. Útközben meg szerzünk fagyit.

Felsorakoztam Shuék mellett, majd amint valaki megtette az első lépést próbáltam utánozni, és ugyanakkor lépni vele együtt.
- A fagyi jó ötlet, szerettem volna sütit vinni, dee... az a szépítőalvás.. - na meg persze a kései lefekvés is közrejátszott a süti eltűnésében, hiszen múlt éjjel megint beszélgettem az ajtóval, és közösen fogyasztottunk el két szelet süteményt. Igazából elég bonyolult dolog egy kulcslyukon keresztül etetni valakit, de ha nem nyit ajtót, és nem láthatom akkor más megoldás nem igazán marad, ha együtt akarunk hamizni.

-Nem hiszem, hogy kérne sütit. Tudod, most fontos feladata van, feltérképezi a túlvilágot, meg ilyenek. Már így is bonyi volt leszervezni, hogy találkozhass vele, de nem akartuk, hogy szomorkodj...

- Ah tudom, hogy elfoglalt, de egy sütike azért talán belefért volna. A sütit mindenki szereti, szóval a nagy kalandozások közben biztos, hogy nem sok ideje van magára. Ne aggódj, nem szomorkodom. colonthree hangulatjel Először nehéz volt elfogadni, de most már azt hiszem megértem az egész helyzetet. - Senpai egy hős. Én biztosan nem lennék képes ilyen életet élni, csak azért, hogy megvédjem a szeretteimet, és biztosítsam a jólétüket, és biztonságukat.

-Hát... talán majd kint hagyhatod neki úgy, mint a Mikulásnak, és akkor elviszi. Tejet és süteményt. De most fagyi...
És valóban, meg is ejtették a fagyizósdit, majd nemsokára meg is érkeztek Taftba, és a katedrálisba.
-Azt mondta, hogy itt szeretne veled találkozni. Innen viszont már egyedül kell menned, túl feltűnő lenne, ha mindhárman bemennénk...

- Ez egy jó ötlet. - persze az én fejemben is megfordult már néhányszór, viszont nem emlékszem pontosan, hogy meg is csináltam-e azt, hogy az ajtó előtt hagytam dolgokat, vagy csak terveztem... Megvan a fagyi, nem éppen egy tápláló reggeli, de a fagyi az fagyi!
- Hmm Szóval itt bent? Elég furi helyet választott, mert én szerintem ide még nem nagyon jöttem. - pillantok körbe. Igen, Taft nem az én városom.
- Akkor bemegyek. - lépek az ajtócskához, és óvatosan belépdelek rajta.

-Pont azért. Ide nem sokan járnak. Miért jönne bárki is egy japán játékban egy európai vallási bigyuszba? Ez pont jó hely, a templomok állandóan üresek hétköznap.
A katedrálisban félhomály uralkodott, mindösszesen egy szerzetesnek kinéző NPC lépett oda a lányhoz, és kérte meg, hogy mondjon el egy imát... és mindaddig kérte, amíg el nem mondott egy imát...

Beléptem, és hamar meg is jelent egy bácsi, nagyon menő öltözékben. Túl régen volt már ahhoz, hogy emlékezzek pontosan melyik játékban is volt ilyen ruhás pasi, de azt hiszem most nem az a fontos, hogy emlékezzek rá kire hasonlít, hanem inkább az, hogy miért nem enged tovább. Felfújom az arcom, majd sóhajtok.
- Rendben, rendben. - összeütögetem a kezecskéim, és hajlongok, tátogok. - Kész vagyok! - kapom fel a fejem váratlanul, és a bácsira meresztem a tekintetem.

Mire Jun felnéz, a szerzetes már nincs ott, újra csak a csönd és a félhomály uralkodik. És most következett a terv legnehezebb része. Shunak le kellett győznie a tériszonyát. Ha az ajtón lépett volna be, az túl feltűnő lett volna, így úgy döntöttek, hogy Timidus felemeli az egyik félig nyitott nagy ablakhoz, és onnan fog belépni. Az eleve sokkal rejtélyesebb is. Szóval kristályok bekapcs, először egy drámai hangú Dráma kristály, a hatás kedvéért, majd Anat alakja felvéve, és jöhet az attrakció. A félhomályos katedrálisból eleve nem lehetett könnyen belenézni az ablakon át beszűrődő fénybe, de az, aki a párkányra lépett a semmiből, egyértelműen Anatole Saito volt. Rámosolygott Junra, intett neki, majd felé hajított egy papírrepülőt, és a következő pillanatban már el is tűnt. Shu egyszerűen levetette magát a párkányról, mert pont lejárt a Kinézet Kristály hatása. Timidus persze elkapta, de egyébként is védett területen vannak…

Éppen meg akartam kérdezni a bácsit, hogy fel próbálhatnám-e a ruháját, de sajnos ez még várat magára, hiszen a pasi eltűnt. Először jobbra majd balra fordítom a tekintetem, de a bácsi továbbra sincs sehol sem.
- Hahóó? - szólongatom - van itt valaki? Én egyedül el fogok tévedni ám. - figyelmeztetem őket, majd jött az a furcsa hang. Kíváncsian fordulok a hang irányába, egy nagydarab alak állt odafent. Távcsövet formálok az ujjaimból, ami természetesen semennyit nem dobott a messzelátásomon...
- Elnéézést! Nem látott erre egy csuklyás bácsit? - integetek vissza, az ismerős formájú alaknak, majd elkapom a repülőjét amit elejtett.
- Tessék várni! Felmegyek, csak egy pillanat! - és már keresem is az utat, hogy feljussak hozzá... Ha nem találok lépcsőt, vagy kicserélem magam valamire.
- Ha bújócskázik akkor sosem fogom tudni visszaadni a repülőjét.. - hmm vajon üres a papír? Hmm Nem nem nézek bele, nem szabad. Nem az enyém, nem bizony.

Shu kint vár a bejárat előtt. Minden ajtó be van zárva a katedrálisban, a főbejáraton kívül.

Szépen sorban végigmegyek az ajtókon, kopácsolok, hívogatok embereket, de senki sem válaszol, kicsit lehangolt, hogy nem sikerül amit terveztem. Még egy pillanatig nézelődtem, majd szomorkás arccal sétálok ki az épületből, kezemben a repülőgéppel.
- Nem láttatok errefelé egy bácsit, aki keresi a repülőgépét?

Shu először lefogja hátul a saját kezét, hogy ne facepalmoljon, majd igyekszik mosolyogni.
-Jun... nem emlékszel, hogy mit mondtam, higy kivel fogsz itt találkozni?

- Hmmm Ah! Teljesen kiment a fejemből! - csapok a homlokomra - összezavart a pasi az ablakban, meg a csuklyás bácsi. Remélem még nem késtem el. Később majd visszaadom a repülőgépet annak aki elveszítette. - és már fordulnék is vissza.

-Juuun! Nem hasonlított valakire az, aki a repülőt dobta neked?

Már majdnem beléptem a katedrálisba amikor Shu utánam szólt.
- Hmm... most, hogy mondod... picit olyan volt mint Batman. Csak egy pillanatra láttam, szóval nem vagyok benne biztos... De... olyan... olyaan... menő volt. Pont mint a Senpai.

-Pont mint a Senpai?
~Na végre, sínen vagyunk!~

- Ühüm, most így belegondolva.. Hasonlított rá. Nagyon jól ismerem a Senpai testét. Minden részletére emlékszem és szerintem hasonlított rá... - Ah a senpai eltitkolt ikertestvére dobott nekem egy papírrepülőt! Elkezdem kihajtogatni a papírrepülőt, hátha írt is rá valamit. Majd ügyesen visszacsinálom, mintha nem is történt volna semmi vele amikor visszaadom.
- hmm.. Senpai..

~Na végre!~
A levélben van írás, méghozzá hasonló Anatole betűihez... nagyon hasonló... hogy az mennyi meló volt... -.-

Kód:: Drága Jun! Te most nem találkoztál velem. Ez a legfontosabb. Titkos küldetésen vagyok, és jobb, ha a gonoszok is elhiszik, hogy meghaltam. Azért szerettem volna neked üzenni, hogy tudd, nagyon büszke vagyok rád, és nem véletlenül jelöltelek ki téged céhvezérnek. Senkinek nem mondhatod el, hogy találkoztunk, mert azzal bajba sodornád a titkos akciót. Puszi: Anat Senpai

Óvatosan kihajtogatom elkezdem felboncolni a repülőt, majd amikor észreveszem, hogy nem csupán egy hófehér lapról van szó, hanem tényleg jól sejtettem, és tényleg van benne, írás, folytatom és kihajtogatom az egészet. Gyorsan végigfutok a szövegen, majd félbehajtom, majd megint és megint, és zsebre vágom a papírt.
- Aaaaööh Szerinted is hasonlít a Senpai Batman-re? - egy gyors tématerelés. Ah tudtam, hogy igazam van! Tudtam és tudtam! Most annyira bele akarom dörgölni a többiek arcába, hogy nekem volt igazam. De nem tehetem. Még Shu-nak sem mondhatom el. Ki kell derítenem ki volt az a rejtélyes pasi aki kézbesítette a Senpai levelét... elvégre nem találkoztam vele, szóval biztos nem van egy szárnysegédizéje.
- Hmmm..

-Batmanre? Hát... Batman ruhában majdnem mindenki hasonlít Batmanre... de... most ez hogy jött ide?

- Hát, ööö, összezavartál! Ejnye, itt állunk egy szép katedrális előtt és batman-ről szeretnél beszélgetni? colonthree hangulatjel Nézd milyen... eredeti... - mutatok a szépnek azért nem nevezhető katedrálisra, inkább olyan régi, picit különleges, de szépnek akkor sem szép.
- Megvárom amíg ti is lerójátok a tiszteleteteket. Menjetek csak, menjetek. - próbálom belökdösni őket az épületbe, hogy ők is elmondhassanak egy imát.
Senpai, ne aggódj, nálam biztonságban van a titkod! A levél pedig bekerül a dobozomba ahol a tőled kapott, és szerzett dolgokat tárolom.

Shu nem akar tuszkolódni, inkább átöleli Junt, és a fülébe suttog.
-Jun... szerinted ki szervezte le neked a találkát? Ha Batmant láttad a katedrálisban, akkor igen, a Senpai hasonlít Batmanra. Ő volt az. De ez titok.
Majd elszökken, és újra feltekeri magán a hangerőt.
-Akkor... mehetünk sütizni? Én már voltam bent, és amúgy is van saját szentélyem...

- Ah igazad van! Keressünk lakatot is hazafelé menet! De csak a süti után mert lakattal a szánkon nagyon sokáig fog tartani megenni őket. - Ah Már ketten tudjuk a Senpai titkát. Akkor az már nem is olyan titok titok. Hanem csak titok.

-Igen... lakatot is. A levelet pedig szerintem semmisítsd meg, nehogy valaki megtalálja. Elég, ha csak itt őrzöd a titkot.
Mutat a szívére, majd el is indulnak a sütiző felé...

Félve körbepillantok, majd bólintok egyet, de nem mondok semmit sem. Ehhez fel kell még készülni...

by **Shukaku** Hétf. Jún. 29 2015, 09:51

Nyolcvanadik Fejezet

Hóóóóóóóóóóóóóóóósszú beszélgetés Mirivel.

Shu és Timike szépen letesz egy több oldalas paksamétát Mirika asztalára.

-Mi ez?

-Nyomozati anyag. Az elnézésedet kérem amiért nem informáltunk. Tévedtem. Most pótlom.

Gyanakodva néz előbb a sárkányra, aztán a kislányra.
-Shuu-chan, elnézést kért a sárkányod.

-Nem a sárkányom... de igen. Be szokta ismerni, ha téved. Te a múltkor azt mondtad, hogy a bossozáshoz értesz és nem a bűnüldözéshez. Timi úgy vette, hogy amit később mondasz, az felülírja azt, amit előtte mondtál... hiszen a kettő ütközik, és nem gondolta, hogy hazudnál... de már elmagyaráztam neki. Neki... nem úgy kell megfogalmazni a mondatokat, mint nekünk...

Vállat vont, folyton együtt vannak, így Timidus Shuu-chanhoz tartozik, és pont.
- Ez így van, én nem akarom felpiszkálni és magam ellen fordítani a vörös indikátorosokat...
Jegyezte meg a fejét lehajtva néhány pillanatra.
-...de ha a segítségemet kérik, akkor nem fogok nemet mondani.
Tette hozzá csendesen.

-Mi sem azt szeretnénk. Vagyis... valamennyire. Nem tudom, hogy tudod-e, de Anatnak volt egy gondolatolvasós, emlékfelidézős képije. Azt szerettük volna, hogy megvizsgáljuk azokat a vörösöket, akik önként jelentkeznek, és be akarják bizonyítani, hogy tényleg nem szánt szándékkal öltek. Azért, hogy ne lehessen például úgy elítélni őket, ahogyan Yuichi teszi.

- Kérsz... vagyis kértek valamit?
Kérdi, mivel úgy látja, hogy nem csak két percig lesznek itt, aztán a kezébe veszi a vaskos paksamétát.
- És annak mi értelme lett volna? Hogy mondjátok meg több ezer játékosnak, hogy ez a vörös nem olyan vörös?

-Nem... én nem...
A sárkányra pillant, ám ő is nemet int a fejével.
-Lehetett volna valami levelet készíteni nekik. Régen a postakocsikat is királyi levél védte, kereskedőcéhed van, ezt biztosan tudod. Például Anat küld nekik egy levelet, hogy ez nem bűnös, és akkor ott van Anat neve. Más nevében pedig nem küldhetsz levelet amúgy sem.

Megrázta a fejét.
-Egy csomó játékosnak fogalma sincs arról, ki volt Anat, ki vagy te, vagy ki vagyok én. Ez nem egy királyság, hogy mindenki tudja, ki az uralkodó. Nem működne, biztosan lennének mindig olyan önjelölt hősök, akik akármelyik vörösre rátámadnának...

-Igen... ezzel kapcsolatban is beszélni szeretnénk veled. Mi találtunk már egy ilyen önjelölt... hőst. Kedvtelésből öli a vörösöket csak azért, mert megteheti, és mert attól neki nem változik az indikátora. Aysenak hívják. Elmondtuk Hinarinak, de... tudod... elmondtam már. Van egy csomó olyan vörös, akik ellen a rendfenntartó céh semmit nem tesz, és fogalmam sincs, hogy miért nem. Lefizették őket, vagy megfenyegették, vagy csak félnek, hogy vannak olyan vörösök, akik még Anatot is megölhették... de... de ez akkor is az ő feladatuk lenne... megvédeni az embereket... és nem csak olyan feladatokat elvállalni, amiben nincs rizikó...

Homlokát ráncolva, gondterhelten dörzsöli a fejét, aztán a füle mögé söpör egy tincset.
- Biztos vagyok benne, hogy Hina-chanék mindent megtesznek, amit tudnak, de... ők is emberek, és nem hajszolhatják a vörösöket 0-24-ben. Miért várod el tőlük, hogy minden problémára ők találják meg a megoldást? Ez olyan, mintha tőlem azt kérnéd, hogy rajtunk folyjon keresztül Aincrad egész kereskedelme.

-Miri... Hinari hazudik. Elküldtem neki egy kristályt, és el is mondtam neki, hogy Ayset keressük. Tudod, hogy mit mondott amikor megkérdeztem, hogy hogy halad? Azt, hogy mivel csak szóban mondtam a nevét, így nem tudta, hogy hogy kell írni, ezért az összes Ayse hangzású nevű egyént felkereste, de nem talált semmit. Ezt tette ahelyett, hogy küldött volna egy válaszüzit, hogy lécci írd le. Ha ez igaz, akkor Hinari vagy hülye... vagy hazudik... és nem hiszem, hogy hülye...

- Biztos, hogy nem hazudik, miért tenné? De tudod vannak olyan pillanatok, amikor az embernek nem jut eszébe a legtriviálisabb megoldás. Ettől még nem hülye, csak... hát na!
Kuncogott egy kicsit, bár igazából egyik sem vallott Hina-chanra.

Shu sóhajtott, majd megcsóválta a fejét.
-És nem jutott eszébe amikor átolvasta a több száz nevet a Black Iron Castleban, vagy amikor megírta azt a rengeteg levelet az Ayse hangzású valakiknek... lehet... de nem hiszem. Viszont... ott van például Kazu! Azt hazudta, hogy nem tudja elkapni, pedig mi csak egy levelet küldtünk neki, és már meg is találtuk. Ott van Tachibana, aki Anat szerint lányokat... bánt... ő jelenleg Szophie mellett van, közvetlen közelében a rendfenntartó céhnek... és tudunk arról is, hogy Haru a vörös céh feje, akivel szintén találkoztam már, tudok róla személyleírást adni, és láttuk együtt Tachival... és Kazuma bűnösségét bizonyítani sem kellene, mert egy arénányi ember előtt gyilkolt... és Hinari nem tesz semmit...

Ez volt az a pillanat, amikor belelapozott az irományba, legalábbis pörgette a lapokat az ujjai között, miközben mély hallgatásba burkolózott... ő egyik említett vöröst sem ismerte, maximum látta őket mondjuk bossharcokon... szerette volna megvédeni Hina-chant, de ezzel szemben nehéz volt.
- Miért nem csatlakozol egy bűnüldöző céhhez, ha ennyire zavarnak a vörösök?
Kérdi végül, nem provokáló módon, csak úgy, érdeklődő hangnemben.

Shu egy ideig a padlót nézi... majd úgy is marad a tekintete.
-Szeretném megvédeni Junt. Ő az egyetlen barátom, aki megmaradt... nem hagyhatom cserben. És... és van rendfenntartó céh... nagyban hangoztatják... hangoztatja Hinari és Yuichi, hogy ők rendfenntartanak... nem konkurenciát kéne nekik csinálni, hanem őket... őket igazából vezetnie valakinek, aki nem csak a jutalmat akarja felszedni azért, mert bejelölte a panelen, hogy ők rendfenntartók...

- És szerinted az segít Hina-chanéknak, hogyha savazod őket, és közben olyan szervezeteket dicsérsz, mint a Sayonara? Ha... szeretnél valamit elérni, akkor tegyél érte. Csak... ne egyedül.
Mondta lehajtott fejjel, már a lapok pörgetését is megállította.

-A Sayonaratól kapjuk a Burkot, amivel egyáltalán küzdhettek a kijutásért, és nem haltok meg. A Sayonaratól kapjátok a bossinfókat. A Sayonaratól tudom azt is, hogy Ren önzőbb disznó mint hittük... és láttad, hogy ez másokat nem érdekel, csak a Sayonarat. És... és a Sayonara nyomoz Anat halálával kapcsolatban is. Inkább... inkább kérdezz, és akkor elmondjuk. Timi fejből felidézi neked ami a papírokon van.

- A burkot és az infókat is csak azért kapjuk meg, mert pénzt kereshetnek rajtunk, semmi segítő szándék nincsen mögöttük >.>
Bosszankodott.
- Rennél pedig nincs nagyobb disznó, persze hogy a disznók érdeklik a disznókat ˇ^ˇ

-Mirika, te is kereskedő vagy. Mikor adtál el utoljára felszerelést ingyen?

- Eto... lássuk csak...
Az ujját az ajkára téve gondolkodik.
-...éppen három-négy napja.
Ölt nyelvet.
- De nem erről van szó, hanem a módszerükről. Sokkal olcsóbban is adhatnák azokat a dolgokat, de ők kihasználják, hogy olyasmi van a kezükben, amire szükségünk van... és ki tudja, mire használják fel azt a rengeteg pénzt >.>

-Talán még több Burok gyártására. Láttam, hogy hogyan készül, és ugyanúgy alapanyagok kellenek hozzá. De igen... oké, pénzért adják a halhatatlanságot, és nem segítenek ingyen... lehet, hogy zsugoriak, de akkor is elég sokat segítenek.

Megrázza a fejét újra.
-Én felajánlottam, hogy segítek nekik nyersanyagot szerezni a burkokhoz, de lepattintott, mert akkor olcsóbban kéne adnia. A besúgójuk meg kiad üres, haszontalan cetliket is. Ezeket hogy magyarázod meg?
Néz rá a sárkányra és a kislányra szúrós szemmel.

Shu megvonja a vállát, és elmosolyodik.
-Pénzt akar keresni. Én is csak színesítő infót raktam a sütibe... de tényleg csak azért, mert az volt... és mégis jól szórakoztatok, és fel sem merült senkiben, hogy én miért segítek a bosson, pedig én vagyok a gonosz Shu aki mindig csak rosszat akar. És... ez olyan... üzleti titok. Nem mondják meg, hogy mi kell a Burokhoz, vagy azt, hogy hogyan készül. Ahogyan például azt sem mondják meg, hogy van olyan esést csillapító izéjük. Nem akarom megmagyarázni... és oké... akkor nem dicsérem őket... de ezzel nem jutottunk előrébb.

Felsóhajtott, amikor Shuu-chan magára hivatkozott gonoszként, de ebben benne volt az is, hogy még mindig nem érti, mi a baj azzal, amit a Sayonara csinál.
- Miért, hová akarsz eljutni? Mi az előrébb?

-Nem tudom... csak legalább azt elérni, hogy ne én legyek a gonosz, amikor azon kívül, hogy nem harcolok a bosson, igen sokat teszek. És segíteni abban, hogy ne haljanak meg többen értelmetlenül, amikor megvédhetnénk őket. Megtalálni Anat gyilkosát. Volt bármilyen tárgy, ami csak Anaté lehet? Te... elég közel voltál hozzá... ezt biztosan tudod. És... és megállítani Ayset, és ott van még Kazuma is. Nála van az árnyharcos legendás. Te felhasználhatnád esetleg másra is mint öldökölni. És Tachibanával is kezdeni kéne valamit. Vagy kideríteni, hogy nem veszélyes Szophiera, és másokra... vagy... vagy tenni valamit... akármit! Bármi jobb annál, minthogy itt ülünk, és nézzük ahogy meghalnak az emberek, és mindenki Kayabát okolja, mert ellene úgy sem tehetnek semmit, és akkor nem kell megmozdulni!

- Én is csak ülök, és nézem...
Jegyezte meg csendesen, elvégre nem különbözött ebből a szempontból... ő a 100. szint meghódításával akarta megmenteni az embereket.
- Anat fegyvere... olyan senki másnak nem volt... és azt hiszem a cipője is, az a Villanás az egyetlen, amiben a macskás embléma benne van.
Böktem ki, így más hirtelen nem nagyon jutott eszembe.

-Már nem... már segíthetsz. Például segíthetsz Kazuval. Segíthetsz Tachival.
-És már ezzel is segítettél.
-Igen. Vagy akár valahogy rávehetnéd Rent is arra, hogy ne tehesse ezt meg amit csinál. Kizárhatnátok a bossokról. Nem adnátok el neki dolgokat. Szólós, nem szerezhet be mindent magától.

- Én Rent semmire nem akarom rávenni, tőlem fel is fordulhat ott, ahol van!
Fakadt ki feszülten... még úgy is felhúzta magát azon a nyomorékon, hogy itt se volt.
- De ha valakit így ellehetetlenítünk, azzal semmivel se leszünk jobbak...

-Megkérheted szépen is, hogy ne csökkentse az esélyeiteket a bosson, és ne tegye kockára mások életét azzal, hogy nem ad nekik jobb itemeket a védekezéshez. Ezért erősebbek a gyilkosok Mirika. Ők összetartanak. A gyilkosságok meg voltak szervezve egytől egyig. Elintézték, hogy Anat ne menjen a viadalra, valahogy elcsalták védett területen kívülre majd végeztek vele, és sokáig senki nem tudta, mert mindenki a kivetítőket nézte. Ezalatt mi egy fegyvert nem tudunk szerezni, mert valaki magának akarja egyedül.

- Én meg a szép kérések... pláne Ren felé...
Sóhajtott fel lemondóan, aztán újra hallgatásba burkolózott... nem akart hozzászólni a vörösök szervezettségéhez, pláne nem Anattal kapcsolatban... felkavaró volt már az is, hogy a sárkány beszélt róla.

-A segítségedet kérjük. Most itt vagyunk. Átadtunk mindent amit tudunk. Segítesz?

- Nem ígérek semmit, de megteszem... amit tudok... egyszer már megígértem, nem?
Sóhajtott fel fájdalmasan, és mereven bámulta közben a jegyzeteket... nem látta, mi van bennük, csak a betűk halmazát.

-Indulhatunk?

Felkapta a fejét a kérdésre és csodálkozva nézett a sárkányra.
- He? Hová? Most?

-Most. Azt ígérted, hogy segítesz.

- De miben akarod, hogy most segítsek?
Shuu-chanra pillantott, hátha az ő arca többet mond, mint egy virtuális lényé.

-Esuu is eltűnt. Nem jelenik meg a térképen, nem válaszol a levelekre... semmi. Nem először látok ilyet. Utahime neve sincs kihúzva a listán, és ő is indokolatlanul tűnt el egyik napról a másikra. Szeretném követni a nyomait, de nem akarunk egyedül mászkálni.

- Esu-chan is eltűnt...
Elsápadt a hír hallatán, de aztán megrázta a fejét... biztos nem esett baja... nem eshetett baja.
- Rendben van, veletek megyek. Nem is hagynám, hogy egyedül mászkáljatok >.>

A kis csapat egy ideig követheti a nyomokat, ám mivel mind Esu, mind Raven kijátszatlanul tűnt el, nyomtalanul a semmibe, egy idő után minden nyom elveszik az aincradi Bermuda-háromszögben.
-Még most is úgy gondolod, hogy semmi köze nincs az eseteknek egymáshoz?

- Esu-chan tűnt már el hosszú időre, biztos most is ezért nem találjuk...
Szólalt meg csöndesen, de még mindig kutatott a nyomkövetésével a következő nyom után, hátha csak nem veszik észre a világító lábnyomot, vagy akármi mást.

-Nem. A barátlistáról, a céhlistáról és a térképről is egyszerre nem tűnhet el. Ráadásul levelet sem lehet neki küldeni. És nem egy-két ilyen eltűnés van Miri. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez.

Még talán izgalmas is lehetett volna, ha nem egy barátnőjéről lett volna szó, így viszont csak az öklei szorultak össze.
- Mit tegyünk, Shuu-chan?
Préselte ki az ajkain a szavakat, nem kevés kétségbeeséssel a hangjában.

-Nem tudom. Csak ketten semmit. Persze... ott van még Jun, Saya, Chan... de ők kicsik. Nem szeretném őket bajba sodorni. Nem tudom, hogy hanyas szintű vagy Mirika, de...
Itt Timidusra pillantott, aki bólintott, így Shu folytatta.
-Mi negyvenötös szinten vagyunk most. Anat is ekörül volt. Még Hinariról tudom, hogy magas szintű. Nem keverhetjük bajba a kicsiket. Szükségünk lenne a segítségére, vagy legalább megtudni, hogy miért fél kutatni. Lehet, hogy megfenyegették őt is... Alexel... mondjuk. Alex már régóta nagyon gyenge, és nem is fejlődik.
-Kazumával kell kezdenünk, ő ismeri a börtön titkát. Erre akkor van szükségünk, ha tartod magad ahhoz, hogy nem ölhetjük meg a gyilkosokat.

- Szophie is erős...
Mondta száraz torokkal, nyelt is egyet-kettőt... már csak azért is, mert igazából a lányokat se akarta bajba keverni.
- De biztos jó ötlet ez? Megbolygatni azt a méhkast? Anat is...
Nem tudta befejezni a mondatot.

-Vagy ez, vagy várjuk, hogy még többen meghaljanak. Shu biztonságban van. Junt is igyekszem abban tartani. Te tudod, hogy hol vannak most a céhed tagjai?

Bólintott, az ő céhe nem nagyon szokott kalandozni és veszélyes helyeken járni.
- Ha nem piszkáljuk a vörösöket, akkor nem fognak ők sem minket piszkálni, ebben egészen biztos vagyok
Tett hirtelen dacos, ragaszkodva a véleményéhez.

-Miri... most... lenne egy kérdésem. Vagyis több. Meg egy csomó más is. Megígéred, hogy nem haragszol meg? Szeretnénk segíteni, de ahhoz ezeket tisztázni kellene...

Nem hangzott ez túl jól, keresztbe is fonta a karjait a mellkasa előtt.
- Ha így hozakodsz elő vele, akkor már most megharagudtam
Közölte, elhúzva a száját.

-Oké... akkor megharagudtál, de akkor is jobb lenne szerintem, ha tudnád. Elmondjam, vagy sem?
-Nincs idő a civakodásra. Ne viselkedjetek úgy, mint a gyerekek.
Szólt közbe a sárkány, és erre Shu is elhúzta a száját. X3

- Hát bocs, mi még gyerekek vagyunk!
Forgatta a szemeit a sárkányra, aztán újra Shuu-chanra pillantott.
- Bökd már ki! >.>

-Szóval... én sokat beszélek sok emberekkel, és rengeteg ilyen összeesküvés elmélet kapott már szárnyra a városokban. Ugye azt sem csak én kezdtem el, hogy Hinari érdekes módon csak olyanokkal foglalkozik, akik nem a frontosok közelében okoznak gondot. Amit mondtam, hogy vagy zsarolják, vagy megfélemlítik. De azt is tudom, hogy az egész frontról az a hír járja, hogy direkt haladtok ilyen lassan, mert élvezitek, hogy ti vagytok a magas szintű frontosok, akiket mindenki ünnepel, mert küzdötök a kijutásért.... és ugye céhvezérek vagytok, meg mindenetek megvan majdnem... és... nem hiszem, hogy te is... de akkor is...
Látszik az arcán, hogy cáfolatot vár.

- Persze, élvezzük a népszerűséget, senkinek sincs kedve hazamenni a családjához, vagy visszatérni a szürke hétköznapokhoz, mert az olyan jó, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk. Adrenalinfüggők vagyunk, Shuu-chan
Hülye feltevésre hülye válasz, közben fél szemmel a sárkányra pillant, aki tuti meg fogja kajálni a válaszát.

Timidus nem szólal meg, ezt az idomárra hagyja.
-Nehezebben lehet itt meghalni Miri, mint odakint. Ezt te is nagyon jól tudod. És... mondom, nem te... de ott van például Ren. Ő igenis élvezi a népszerűséget, és ünnepelteti magát. Ő is frontharcos, és szerintem simán frontharcos lesz ezek után is, ami kiderült róla. Szerinted mennyivel eredményesebben küzdhettünk volna a koboldok ellen, ha minden idomárnak jobb fegyvere van, akinek lehet? Mennyi embert menthettünk volna meg a kieséstől? Ez még csak nem is a frontoról szól, és ti ilyen emberek mellett harcoltok... csodálkozol, hogy pletykálnak?

- Aha, és akkor azt mivel magyarázod, hogy odakint maximum az idős nagyszüleim halálával találkoztam, itt meg...
Beharapta az alsó ajkát, és vett egy mély, remegő lélegzetet.
- Ren egy köcsög, de biztos vagyok benne, hogy ő is szívesebben koncertezne, minthogy minket szívasson. A kobold túlerővel meg nem az a plusz néhány pont fog elbánni. Különben meg az, hogy lassan haladunk, pont azt eredményezi, hogy egyre többen zárkózhatnának fel a frontra, hogy megpróbáljanak segíteni. Aztán mégsem jönnek tömegével. Akik ilyen hülyeségeket pletykálnak, csak irigyek, miközben ők nem tesznek semmit senkiért. Ennyi.
Zárta le a témát. Az lehet, hogy Shuu-chan nem ismeri a frontot, de ennyire ostoba nem lehet, hogy elhiszi a rosszindulatú pletykákat.

-Nem néztél odakint híradót? Rengetegen halnak meg, csak az nem érdekli az embereket. Miri... én csak azt tudom, amit én láttam, de még soha nem találkoztam olyan mobbal, aki elől ne lehetett volna elmenekülni. Soha nem voltam olyan küldetésen, amit ne lehetett volna teljesíteni. Soha nem láttam olyat, hogy valaki úgy halt volna meg, hogy ne csinált volna előtte valami hatalmas...
Inkább nem folytatta. Tudta jól, hogy ha Anat nem mászkál ki egyedül, amikor tudja, hogy vadásznak rá, akkor talán ő is itt lenne még velük, de ezt Miri talán soha nem ismerte volna el.
-És nem csak Ren! Ott van Szophie is. Láttad, hogy simán belökte Anthonyt meghalni. Ha nincs nála Burok... szerinted így fognak jönni újoncok? És ezt a saját szememmel láttam, nem pletyka. És azt is olyanok mondták, akik már ott voltak, hogy a nagyok csak sebzésfogónak használják fel a piciket, nem engedik őket gyakorolni, meg érvényesülni. Nem tudom... én csak egyszer láttam, amikor Tachi minizett... ő tényleg segített nekik... de Tachiról is eddig csak rosszat hallottam… mondtam, hogy Anat mit mesélt róla... velem nem csinált még semmi rosszat, és kedves is volt... de ő is ott van, és senki nem gondolkodik el azon, hogy a körmére kéne nézni... egy csomó kétes emberrel vonjátok körbe magatokat, így azok sem fognak a frontra menni, akik egyébként mehetnének... És Szophie nekem személyesen mondta el, hogy ő csak hatalmat akar, mert neki odakint is az volt. Akkor ez már Szophie, Ren. Rögtön kettő. Ott van Hina és Yui, akik rendfenntartanak egy egész céh nevében, mert hogy a többi tag nem rendfenntart, azt is biztosan tudom! És senki nem tudja, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akiket ők rendfenntartanak, mert se bíróság, se semmi, csak ők majd elintézik önkényesen... Ott van Ayani, aki csak azért jár Bossra, mert úgy érzi, hogy tartozik neked ennyivel, meg a többieknek. Ozirisz, aki szintén nem akar kijutni, mert mindenkit elveszített már. És ki volt még ott? Saya, Chan, Enheriel, Silver. RenAi...
Hátát egy fának veti. Nem fakadt ki, inkább csak kiadta magából, ám egyáltalán nem dühösen, csak elkeseredetten.

Csak állt, és lehajtott fejjel hallgatta a hosszas szónoklatot. Gondolt rá, hogy a kislányba fojtja a szót, de inkább hagyta, hadd adja ki magából a csalódottságát. Bármi is okozta azt. Gondolt arra is, hogy vitába száll az állításokkal, de hát mire menne vele? Eddig mindig megtette, Shuu-chan meg se hallotta. Végül inkább odalépett a lányhoz, és a kezét a feje búbjára tette.
- És most mit akarsz hallani tőlem? Hogy a frontosok mind gonosz emberek, akik rosszat akarnak nekünk? Figyu, mindenkinek vannak hibái. Még nekem is. Neked is van, csak a rosszat látod meg az emberekben és ilyen hülye konteókon jár az agyad. Lazítanod kéne.

Shu elmosolyodott, majd átölelte Mirit. Gyorsan és hosszan.
-Nem tudom... azt sem tudom, hogy miért segítek nektek. Nem akarom, hogy gyorsabban menjen nektek a front, de azt sem akarom, hogy ilyen rosszakat mondjanak Chanról meg rólad, és összekeverjenek titeket Rennel meg a többiekkel. Egyszerűen... miért nem tudjátok őket távol tartani magatoktól? Talán nem is keverednétek bajba többet...

- Hihi, én már megszoktam, hogy mindenféle hülye pletyka terjeng rólam, már rég nem zavarnak. Te még nem jártál a bossteremben, szóval nem tudhatod, de a legtöbben azért vannak ott, hogy segítsenek. Még Ren is, ha nem veszem a káoszt, amit okozni szokott, akkor még ő is... Ha lenne valaki, aki kifejezetten árt és hátráltat minket állandóan, azt nem engednénk be.

-Akkor miért mesélik azok, akik már nem akarnak oda menni, hogy veszekedés van? Még akkor is, ha én nem megyek oda a terem elé. Az előbb mondtad, hogy nem zárkóznak fel. De igen... felzárkóznak, csak ezek miatt a pletykák miatt nem is akarnak a frontra menni, vagy ha mennek, akkor utána nem mennek többet, mert csalódnak, vagy beigazolódik a pletyka...

- Mert veszekedés van.
Vonja meg a vállát.
- Majdnem mindig van valami, de amikor számít, akkor általában mindenki odateszi magát. Feltéve, ha van egy jó parancsnok, aki tudja, mit csinál. Hinari és Yuichi például ebben nagyon jók.

-Ja... Hinari és Yuichi... meg önbíráskodásban is. Téged ez komolyan nem érdekel?

- Tudod, hogy én nem szeretek belefolyni a vörösök dolgaiba.
Húzza el a száját, már azon is, hogy már megint ezen rugózik a kislány.
- Mondtam róluk valami jót, és kapásból előhozakodtál a rosszal. Ezen változtass.
Pöckölte meg Shuu-chan orrát.

-De...
Az orrához kapja a kezét.
-Hogyan változtassak? Az én indikátorom is volt már vörös, Peter indikátora is volt már vörös. oké, ő frontos volt, ismerték, és nem is látták meg... de ez ugyanúgy megtörténhet bárki mással is! Akár veled is megtörténhetett volna. És... csak azért, mert valaki nem híres, Hinarit meg félreinformálják, simán megölhet vagy börtönbe zárhat ártatlanokat. Ezt... ezt nem szabadna hagyni. Akkor nem a vörösökkel kellene foglalkozni, hanem Yuichiékra rászólni, hogy ne csináljanak ilyet... De... oké... rendben... rám úgy sem fog hallgatni senki, és ezek szerint akkor annyira mégsem érdekel senkit, ha ártatlanok halnak meg. Fura, hogy ti gondoljátok ezt a világot gyilkos világnak, de ti akartok a legkevesebbet tenni azért, hogy az emberek ne öldössék egymást. Igen... szerintem így van... nem akarlak megbántani, de szerintem csak nem akarod ezt észrevenni, és azt akarod, hogy én se egyem észre... de nem tudom nem észrevenni. Viszont... viszont tudok még mást is. Találkoztam valakivel, akinek hasonló varázsereje van mint annak, akiről már meséltem. Aki visszahozta a halottakat, meg aki visszazöldítette az indikátorunkat. Ő csak indikátort tud zöldíteni. És... és még a Sayonaraval is beszéltem egy csomót, és onnan is tudok pár dolgot. Érdekel még, vagy...
Lesüti a szemét egy pillanatra, majd nyel egyet, és újra felveszi a szemkontaktust.

Ingatja a fejét.
- Nekem meggyőződésem, hogy csak akkor lépnek a vörösök is, ha keresztbe teszel nekik. Ok nélkül nem ölnek, pláne ha olyan szervezettek, mint te azt állítod. A yakuza, a maffia se öl csak úgy odakint. Szóval a legegyszerűbb az, ha nem állunk az útjukba, és majd egymással leszámolgatnak. Te vagy én különben se tudjuk megmondani, hogy ki az, aki ártani akar, és ki az, aki nem. Zöld indikátorral is lehet valaki ugyanolyan gyilkos.
Sóhajtott fel, majd hátrább lépett egyet, megpördült és céltalanul sétálgatni kezdett.
- Ha még mesélni akarsz, akkor mesélj.
Vont vállat, biztos volt benne, hogy jön majd megint a Sayonara-istenítés.

-Szóóóóval... én a Sayonarat sem értem. Ugye nekik sokkal jobb cuccaik vannak mint nekünk. Voltunk velük egy közös küldin, ahol elvileg valami programozó ki tudott volna juttatni minket. Jin meg RenAi elcseszték, az egyik Sayonaras eléggé ki is akadt... én még nem láttam pasit így bőgni... de... ugye nekem Greg azt mondta, hogy a Sayonaraból egy csomóan nem is akarnak segíteni, meg kijutni sem. Tehát akkor ugye mindent csak a pénzért meg a dicsőségért csinálnak, ahogy ugye rólatok is gondolják, meg én is gondolom néhányotokról. De ez sem biztos, viszont akkor fogalmam sincs, de azt tudom, hogy Yoshi és Greg például rengeteget segít ugye. Azt is tudom, hogy az egyik Sayonaras tud olyan szintekre is menni, amik egyébként zárva vannak. Innen tudják például a Bossinfókat. Arra gondoltam, hogy ebben is tudnánk segíteni, ha érdekel.

- Ők ketten is a pénzt meg a dicsőséget hajhásszák, de legalább cserébe adnak valami hasznosat is, jó drágán.
Forgatja a szemét.
- Hogy gondoltad azt a segítséget?

-Timi unatkozik, és emiatt szeretne bekerülni a Sayonaraba. Mi vagyunk szerinte a legmagasabb szintűek, nekünk van a legtöbb esélyünk. Azt mondja, hogy megvan a nyerő taktika, ha nem használnak olyan cuccokat megint, amiről nekünk fogalmunk sincsen. Viszont azt is mondja, hogy ehhez jobb felszerelés kellene. Cserébe elmondjuk amit megtudunk bent... persze, csak ha nem tesztek tönkre mindent....

- Felejtsd el, túl veszélyes. Te is ismered a szabályaikat Anattól, most ugyanazt akarod tenni, mint ő?
Ráncolta a homlokát feszülten... Shuu-chan is ugyanolyan öngyilkos hajlamú, makacs öszvér, mint Anat volt...

-Szabályaikat? Milyen szabályaikat?

- Neked nem mondta? Hogy ha a tagságodat kockáztatod és veszítesz, akkor meghalsz.
Meglepődött, azt hitte Shuu-channal mindent megosztott, de akkor...

-Jaaa, hogy ez... de mi nem akarunk tagok lenni. Timi szerint sokkal nagyobb nyűg nekik, ha megverjük a parancsnokaikat, és utána megmondjuk, hogy nem is akarunk belépni a buta klubjukba. Meg úgy viccesebb is, meg így is, úgy is felfigyelnek ránk, Greggel meg Yoshival pedig eléggé jóban vagyunk így is...

- Szerinted ezt hagynák? Vagy megosztanának veled bármit is, ha nem vagy rendesen tag? Én ezt kétlem, lehet, hogy jóba vagy velük, de nekem elég szigorú bandának jöttek le eddig...

-Hát...ha nem, hát nem. De addig is lefoglalnám Timit, és az idomárjuk kedvesnek tűnik, szóval max mókázunk egyet. Az előbb mondtad, hogy lazítsunk.

- Próbáld kerülni a veszélyt, a magas szinted nem véd meg feltétlenül a bajtól... és meg kell védened Junt, nem? A Sayonara pedig veszélyes...

-Nem félhetünk mindig mindentől. Akkor már ki se dugnánk az orrunkat védett területen kívülre. Nem félünk a moboktól, nem félünk a küldiktől, nem félünk a miniktől... a világ nem veszélyes. Ott a Sayonara és a Tenka... oké, ők egy picit őrültek, de Timi szerint rendezetten azok... egyedül azoktól a gyilkosoktól félünk, akiket talán nem is ismerünk, vagy hiába ismerjük őket... de ezt már tudod... Te mit tudsz egyébként Tachiról? Nekem az egész olyan fura vele kapcsolatban. Hinari ugye engedi Szophie mellé... közben mindenki rosszakat mond róla... velem meg nagyon kedves... szóval gondoltam hátha te tudsz valamit...

Kelletlen grimasz került az arcára, nem tudta, mitévő legyen. Talán Junnal kéne beszélnie. De Shuu-chan most ugyanazt csinálta, amit mindenki más, akit elvesztett. Nem vették elég komolyan a veszélyt.
- Hát, nem sokat. Bossokon láttam még csak, ott meg vannak véleményes dolgai, de hátráltatni nem hátráltat minket. Meg elég jóképű... csak a kisugárzása... taszít. Szerintem kicsit félelmetes, nem szívesen mennék a közelébe.

-Jóképű? Hát... de a kisugárzása... nem tudom... olyan magabiztosnak tűnik... de néha tényleg fura... de csak keveset taliztam vele eddig.

- Hát nem? Tiszta menő a hosszú hajával *.* Csak azok a vörös szemek... én úgy érzem magam, mintha valami ragadozó lenne, aki ha nem figyelsz oda, megragad a torkodnál fogva és leterít >.>

Shu egy kicsit zavartan kuncog, és leszegi a tekintetét.
-Hát... végül is azt hiszem egy randin taliztam vele először... de ott nem volt valami nagyon ragadozós. De... de nem tudom... hallok róla ezt-azt... és ott tényleg olyan, mint Ren... de akkor sem tudom... majd egyszer biztosan kiderül.

- Hát... nem akarlak megsérteni, de rajtad nincs mit ragadozni!
Kacsintott a lányra.
- Mondjuk úgyis Szophieval van, őt meg nem féltem, bevállalós csaj.

-Igenis van! De engem legalább nem ezért szeret...
És itt elharapta a mondatot, majd Szophiera legyintett.
-Viszont... akkor segítesz nekünk, vagy szerinted ez mind butaság, és csak meg kéne húzni magunkat, és hagyni, hogy minden menjen tovább, ahogy eddig?

- Heeeh? És mi ragadozni való is van rajtad?
Kötött bele kuncogva, főleg azzal, hogy megböködte a kislány lapos mellkasát.
- Nem, ha minden megy tovább, akkor mindig lesznek olyan barmok, akik el fogják cseszni az életük... Az önjelölt hősöket kell megakadályozni, mint amilyen... Anat is volt...
Hajtotta le a fejét kicsit elkomorodva.

-Belső értékek! Tudóóód!
Mondja, miközben azért kitolja a mellkasát. és ha nagyon de nagyon jól megnézed... biztosan csak a ruha előnytelen.
-Yap... az önjelölt hősöket és az önjelölt igazságosztókat is. Miért érzem azt, hogy csak azok lesznek megakadályozva, akiket nem Hinariéknak hívnak?

- Áh, azok a növényevőknek valók, nekik van türelmük és gyomruk megemészteni a belső értékeinket. Azért van itt valami, de szerintem még csak Junt vered meg... iszol te elég tejet?
Kérdezte egy halvány mosollyal, igazából jól esett neki, hogy szóba került valami könnyedebb téma is.
- Aztán miért fáj az neked, hogy ha azokat nem csípik fülön, akik szúrják a szemedet? Hány vörössel futottál össze és hányan próbáltak meg közülük bántani?

-Iszom, igen, és kakaót is. Hidd el, Jun mellett nehéz nem minden reggel tejet és süteményt enni.
Nevet ő is, majd számolgatni kezd a kezén.
-Nekem szúrják a szemem? Nekem ugyan nem! Én tudok egy csomó dolgot néhány vöriről, amit mások nem, mert én beszélek velük. Mondtam például, hogy Tachi sem ártott nekem semmit... Kazu is elég ártalmatlan, de ettől függetlenül ő is gyilkolt, egy egész Aréna előtt... azóta sem történt semmi... szóval elég sokan pletykálnak, gondoltam jobb, ha tudod. És... elég sok vöri. Rögtön a kezdeteknél ránk jöttek vagy hárman, de csak kirabolni akartak, de nem volt nálunk semmi, szóval nem tudtak. Azután ott voltak ugye, akik Peter mellől el akarták rabolni Hisamét, ott voltak a kígyócskás küldinél, ott voltak akik a farkaskát bántották, ott volt Ayse, aki másik vöriket öl csak azért, mert attól nem vörösödik... de Timi szerintem sokkal részletesebben fel tudja neked sorolni őket.

- Akkor az a baj, hogy Jun mellett eszel és iszol, és az ő kisugárzása akadályoz meg a fejlődésben.
Hülyéskedett tovább... nyilván nem fog fejlődni senki sem, de legalább a hangulatot oldják.
- Akkor igazából tényleg nem vágom, mi bajod azzal, hogy Hina-chanék még nem húzták le nekik a rolót.
Sóhajtott fel, megint csak köröket futottak.

-Nekem jó így. Ha valaki nem szeret így, akkor nem is akarom, hogy csak azért szeressen, mert magasabb vagyok, vagy olyan, mint te. És megint csak felesleges köröket futunk. Elmondtam, hogy azért zavar amit Hináék csinálnak, mert nem szabályosan teszik, nincs senki, aki ellenőrizhetné őket. Ott voltak például azok, akik a kígyócskát tartották fogva, meg azt a lányt, meg a gyűrűt... na róluk is kiderült, hogy igazából kényszerítve vannak. Na most gondolj bele, hogy mi csak odamentünk volna, mindenkit lekaszabolunk, mert vörik, meg börtönbe zárunk, és utána kiderül, hogy egyébként tökre ártatlanok voltak. Amikor azt hittem, hogy Hináék nem csinálnak semmit, akkor az volt a baj. Most az, hogy csinálnak, csak éppen teljesen önkényesen, és az oké, hogy én tudom, hogy Kazu mennyit sebez, és azt, hogy engem nem tudna bántani, de attól még kicsikre veszélyes lehet. Nem azt mondom, hogy öljék meg őket, nekem az a fura, hogy nem is akarják kinyomozni ezeket. Így már érted?

- Ez jól hangzik, de lehet, hogy más lenne a véleményed, ha egyszer csak kijelentené a srác, akibe halálosan bele vagy zúgva, hogy a nagy ciciket szereti.
Kuncogott, majd egy fának dőlt, és rajzolgatni kezdett a topánkája orrával a talajba.
- Honnan tudod, hogy nem nyomozzák ki? Ott voltál bármikor, amikor mondjuk elkaptak egy vöröst? Van rá bizonyítékod, hogy felelőtlenül csinálják, és már bezártak vagy megöltek valakit, aki ártatlan volt? Szerintem megint csak vádaskodsz, mert neked nem szimpi Hina-chan.

-Van. Van bizonyítékom, méghozzá Hináéktól maguktól. Ők mondták el, mert azt hitték, hogy ezt akarom hallani... vagy fogalmam sincs, hogy miért... de már elmondtam neked. De ezt kérdezd meg tőle, ha én csak vádaskodom. És ha K... szóval ha majd ilyet szeretne, akkor majd megoldjuk azt is, de nem hiszem... Ő ennél sokkal okosabb.

Szokásos szájhúzás, ez a tipikus makacs akkor-is-igazam-van-de-nem-mondom-meg-miért hozzáállás volt. És csak tök feleslegesen vitatkoztak újra valamin, amihez kábé semmi közük nincs.
- K, ez olyan rejtélyesen hangzik. De várj, hogy oldanád meg? Mármint.... tudok olyan bájitalról, ami segít, de annak van egy... hát... fura mellékhatása.
Inkább ejtette a bűnüldözős témát.

-Hmm? Én csak a kinézet kristályról tudok...

- Yuichinak szoktak lenni ilyen furcsa kísérletei, de ezt nem tőlem tudod.
Kacsintott, bár azt semmiképp se akarta, hogy a kislány kipróbálja, mert az a mellékhatás... na az meredek.
- Kinézet kristállyal hogy lehet?

-Yuichinak... hát akkor annyira nem érdekel. Kinézet kristállyal pedig úgy nézhetsz ki, mint valaki más. Egyszerűen ez a valaki más te leszel... csak máshogyan. mondjuk idősebben. Már próbáltam, és működött.

- Heeeh? Nagyon cinkes lenne, ha megkérném, hogy mutasd meg?
Kérdezte, elvégre gyakorlatilag pazarlás lenne, szóval...

-Most... minek? Miért érdekel ez téged?

- Még senkit se láttam, hogy így használta volna... és.... kíváncsi vagyok ^^"
Vallotta be.
- Na nem mintha eddig bárkit láttam volna olyan kristállyal...
Nevetgélt kicsit zavartan.

Furcsállva néz rád, majd elővesz egy kinézet kristályt, és egy pillanat múlva elhasználja.
-Tessék! A felszerelés alkalmazkodik a méretedhez, szóval ez ilyen picit Hulkos... de ennyi. Nem nagy dolog...

Egy pillanatig csak pislog, aztán felcsillan a szeme.
- Úúúú, ez menő! És tök csini vagy! *.*
Lelkesedik őszintén, és azzal a lendülettel meg is húzkodja Shuu-chan arcát, hogy igazi-e, és persze kihagyhatatlan a mellmarkolászás is.

-Mimimimi?!
Azonnal hátraugrik, és Timidus kell ahhoz, hogy ne keverjen le egy hatalmas pofont Mirinek, ezzel besárgítva az indikátorát.
-Te meg... mit csinálsz?
A kristály le is kapcsol, Shu pedig értetlen, fülig vörös arccal áll a lány előtt.

Először csalódottan veszi tudomásul, hogy vége a bulinak, aztán kicsit meglepetten pislog.
- Hát...megnéztem, hogy nem bújtál-e be egy babába, de azt hiszem nem. Nem igazság, hogy a tieid nagyobbak lesznek!

-De... de...
Még mindig értetlen képet vág, majd megrázza a fejét. Oké, Miri most vesztette el Anatot... tuti csak meggajdult egy picit, vagy valami...
-Én... én nem... engem nem zavar, ha te... szóval ha te a lányokkal is... de én nem... és nem veled... és... és mondtam már, hogy nekem van... és... és ne csinálj többet ilyet! -.-

Pislog tovább sűrűn.
- Én nem akarok tőled semmit, miről beszélsz? Csak nem zavarba jöttél?
Rángatja a szemöldökét, és közelebb lép.

-De igenis igen! Zavarba! De...
De nem lép hátra. Fogalma sincs mit akar Miri, de biztosan nem... talán tényleg megkattant?

- De nem, én jobban tudom, kitől mit akarok.
Ölt nyelvet, aztán egy hirtelen mozdulattal térdre veti magát, és csikizni kezdi Shuu-chan oldalát.

Shu nevetve a földre rogy, majd ő is ugyanezt a remek módszert alkalmazza Miri ellen. Ha Miri sem felnőtt, és ő sem gyerek, akkor... bonyolult... csak azt akarta, hogy valakinek elmondhasson mindent... elege van már a felelősségből akkor is, ha Timidus mellette van...

Nevetve csikiz még egy kicsit. Mondjuk annyira nem harsány, mint általában, de azért már viszonylag felszabadult. Aztán elterül Shuu-chan mellett a földön és bámulja a lombokat, meg az eget és a felhőket.
-Mondjuk, ha megmaradnál úgy, ahogy az előbb, akkor lehet, hogy akarnék tőled valamit.
Szólalt meg, csak hogy kicsit ijesztgesse.

Miri ezúttal megkapja azt az ütést, ám Shu nagyon ügyel arra, hogy a rendszer ne vegye támadásnak.

- Itai! Ezt most miért kaptam?
Dörzsöli az ütés helyét kicsit színészkedésből, kicsit reflexből.

-Mert hülyeségeket beszélsz. Egyébként meg... nem tudom. Akira-san is azt mondta, hogy már elég nagy vagyok... de én nem akarok ilyesmit. Még azt a beállítást is csak akkor kapcsoltam ki, amikor a fürdőben voltunk. Nekem... nekem jó így, akár hiszed, akár nem...

- Pedig csini vagy... vagyis leszel. Amúgy majd idővel biztos jobban fog érdekelni, szóval ne tartsd magad furának, ha esetleg ilyesmi jár a buksidban. És semmiképpen se hagyd, hogy a fiúd rábeszéljen.
Volt pár rossz gondolata arról az Akiráról, ilyeneket mondani egy kislánynak... pedomaci.

-Tizenhat leszek lassan Miri. Az elég nagy. Vagyis... hát az intézetben akik ilyen idősek voltak már kiszökdöstek a srácokhoz... és persze, engem is érdekel, nem vagyok fura... vagyis nem úgy... de...
Ezeket Junnal akarta megbeszélni... de Jun csak csacsogott mindenfélét, amikor felhozta neki... most Miri lesz az, akinek kibeszéli ezeket?

- Aaaz mindegy, hogy másoktól mit láttál, vagy mit hallottál, ha neked jó így, akkor annyi és kész.
Gyömöszölte a kezeit a tarkója alá.
- Ha nem érzed magad elég nagynak, akkor nem vagy az.

-De igenis vagyok! Elég nagy vagyok, csak nem akarom! ˇ^ˇ Meg különben is, ha Akira-san így szeret engem, akkor tuti nem amiatt szeret. Te is ezt mondtad, és értettem elsőre is.

Elmosolyodott halványan.
-Ha nem akarod, akkor nem érzed késznek magad rá. Az első kicsit tényleg ijesztő. És nem akarlak megbántani, de ha együtt fürödtél Akira-sannal, és győzködött róla, hogy elég nagy vagy hozzá, az nekem azt sugallja, hogy akar téged... Mondjuk ezzel nincs semmi baj, hisz pasi.

-Jó... oké... de kedves, és nem siettet semmit, és... és szóval az csak sokadlagos dolog. De úgyis mindegy, mert szerintem nemsokára megint sok dolga lesz, és akkor egy ideig nem talizunk. De... elmondok neked egy titkot. Szerintem nem akkora nagy titok, de azért titok. Vannak ugye a játékosok. Ez könnyű, ezek mi vagyunk, akik a kinti világból kerültünk ide. Vannak a petek és a mobok és a falusiak, ők ennek a világnak a lakói. Vannak a hibridek... lehet, hogy ez nem szép, de én így hívom őket. Ők azok a játékosoknak álcázott NJK-k, akik azért kellenek, hogy érdekesebb legyen egy küldi, és Kayaba fenntartsa a látszatot arról, hogy meghalhatunk, és veszélyben vagyunk. Pár küldin már voltam ilyen "játékossal". Előkerültek a semmiből, furán viselkedtek, majd eltűntek. és akárkit kérdezgettem, senki nem hallott róluk, nem voltak barátaik, csak azok, akik ugye fontosak voltak a küldihez. Ilyen tipikus filmes karakterek, akikről tudod, hogy meghalnak a végén, de mi, a főhősök életben maradunk. Vannak ugye az istenek meg a félistenek. Ők a Játékmesterek meg az olyanok, mint például a Sayonara, vagy Kuromajo. Ha voltál a téglás játékban, akkor tudod, hogy Kuromajo is a rendszer felett áll egy picit. Úgy, ahogy mi nem. És a Sayonara is. Simán mászkálnak a lezárt szinteken, olyan cuccaik vannak, amikről nem is álmodunk... Burkot készítenek... szóval érted. Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon hányan vagyunk tényleg játékosok, és mennyi csak a díszlet. Meg... ugye ott volt az az eset is, amikor páran kiléphettek egy picit... és máig nem tudhatják, hogy akkor ők most igaziból kijutottak, vagy csak egy olyan küldin voltak, ahol azt játszatták velük, hogy kijutottak. Nagyon bonyi, és érdekes ez az egész... Na... szóval Akira-san is egy ilyen... hát vagy isten, vagy félisten... ezt még nem tudom teljesen pontosan... de ezért mondtam, hogy úgyis azt csináljuk, amit csak szeretnénk, és nem kell emiatt aggódnod.

- Érdekes felfogás, számomra csak játékosok vannak és programok... legyen az játékmester, játékos, szörny, pet vagy NPC...viszont... én azok között voltam, akik voltak kint, és az... biztosan kint volt. Kórházban voltam, fájt mindenem, nyomta a fejemet a nehéz sisak, meg minden... Találkoztam az egyik csajszival is, akit ismertem, egy kórteremben feküdtünk, de ő már...
Nem fejezte be. Minek?
- Azért csak vigyázz ezzel az Akira-sannal, és mondom, ne hagyd magad.

-De az mind a fejedben volt, Miri. És ami a fejedben van, azt ki is tudják vetíteni. Ezt mutattam már?
Kotorta elő a medaliont a ruhája alól, majd felnyitotta, és megmutizta a képet a lánynak.
-A szüleim. Egy küldetés után kaptam. Oké, lehet, hogy Kayaba a neten találta, vagy Facebookon, vagy valami... de most itt van. Ismerek olyat is, aki érzi a fájdalmat. Még Timi is érezte az egyik küldin, és ismerősöket még az a valahanyadik Boss is meg tud jeleníteni. Szóval nem lehetsz biztos semmiben, és ez szerintem nagyon rémisztő... meg vicces is. De... oké, megígérem, hogy vigyázni fogok....

- Nem, nekem a fejemben nincs olyasmi, amit akkor tapasztaltam. Biztos vagyok benne, hogy nem képzelődtem.
Szögezte le határozottan.
- És ezt csak úgy mondod, vagy tényleg vigyázni fogsz vele?

-Timi volt egy küldin. Valami horroros sztori volt, megkértem, hogy ne részletezze, de az volt a lényege, hogy újra és újra felébredt valami ágyon, és végig kellett vinnie egy játékot. Valósághű volt... mármint kinti valósághű. Szóval meg lehet csinálni, mert Timi fejében sincs semmi emlék a kinti világról. És itt van Timi, szóval ha megígérek valamit, akkor ő betartatja... meg vigyáz helyettem is.

-Jó, de az egyértelmű volt, hogy quest, meg álomnak álcázta magát, nem a valóságnak. Egy pillanatig se volt kétségem felőle. De ez a szerverhiba... aki ott volt, az tudja, hogy az nem lehetett más, csak a valóság.
Bizonygatta az igazát, majd Timidusra pillantott... végül is, talán megbízhat a sárkányban.

-Hát... akkor ez másfajta küldi lehetett. Nem tudom én sem biztosan, de attól még lehetséges. De... ha szerinted amit mondtam, csak "felfogás", akkor mivel magyarázod azokat a csodákat, amit mindig csak azok a játékosok tudnak csinálni, akik egyébként küldetéseket is adhatnak? Meg ugye a játékosokra a játékszabályok vonatkoznak. Te sem tudsz repülni, én sem tudok repülni... viszont rájuk meg csomó szabály nem. De mindegy, ezt majd megbeszéljük valamikor máskor... kezd beesteledni. Akarod, hogy nálad aludjunk?

Hát, ha mindegy, akkor nem erőltette a választ.
- Szeretnél nálam aludni? Mondjuk... Timidusnak nem tudnék rendes helyet adni.

-Timi nagyon jól elalszik az ágyon, nem kell neki külön hely. Csak... amilyen... szóval most ilyen... gondoltam örülnél neki...

- Aha, és akkor mi ketten a földön alszunk? Nincs olyan nagy ágyam, amin elférünk hárman.
Mosolygott a kislányra.... Timidus mérete azért már annyira nem volt pici, az ágy végében meg tuti belé rúgnának.

-Hát... én nem foglalok sok helyet, Timi sem, mert inkább hosszú, mint nagy... de ha nem, hát nem. Akkor viszont elköszönünk, mert haza is kell érnünk. Jun már bizti aggódik...
És nem csak a huszonhárom olvasatlan üzenet miatt sejtette ezt...

- Majd legközelebbre megoldom, hogy legyen helye.
Ígérte meg, majd a búcsúzásra feltápászkodott, és a kezét nyújtotta Shuu-channak, hogy felsegítse.
- Rendben van. Vigyázz magadra!

-Igyekszünk. És... majd beszélünk, mert azt csak nem találtuk ki, hogy akkor most mi legyen. Kezdeni kell valamit az eltűntekkel... legalább velük kell kezdeni valamit, ha te a többiek miatt nem is aggódsz. Ebben akkor segítesz?

- Hát, megpróbálhatok utána nézni, mi történhetett velük... ígérni nem ígérek semmit, de hátha.
Mondta, csak az volt a kérdés, hogyan próbálkozzon... talán majd Aratához fordul megint, ő egyszer már nyerőnek bizonyult.

-Rendben. Köszönöm szépen! Csak... tudom, ez nem szép dolog, hogy csak ő miatta... de Utahime nagyon jó barátom volt... talán az egyik első, aki hasonló korú volt, mint én... és ő is csak eltűnt. Szeretném tudni, hogy mi lett vele... meg a többiekkel is persze...
Miri kap egy hatalmas ölelést, majd egy kis integetés, és villan a kristály.

by **Shukaku** Szer. Júl. 15 2015, 18:12

Nyolcvanegyedik Fejezet

Álom mese

-Apuuu! Mesélj nekem lécci!
-Késő van. Aludj inkább.
-De megígérted!
-Igen, de későn értem haza, és tudod…
Az apa fáradtan, szinte lerogyott az ágy sarkára, és onnan nézte a kislányt, aki kérlelő szemekkel figyelte. Már a mondat kezdeténél tudta, hogy felesleges az ellenkezés. Megígérte, valóban. Elmosolyodott, és egy halk sóhajtás kíséretében biccentett.
-Rendben. Mesélek neked. Melyik mesét szeretnéd?
-Folytasd azt a játékosat!
-Megint azt, Shu? De hát abból már egy csomót meséltem, lassan el fognak fogyni a mesék…
-De annyira szeretem! Olyan izgi, és a főszereplő…
-Persze. A főszereplő. Hát rendben, akkor folytatom a kis idomár kalandjait Aincradban…
Mert hát ki más lett volna a főszereplő, mint maga a kislány, aki most szorosan átölelve a kis, kék színű plüss sárkányt, hallgatta, ahogyan az apja folytatja a SAO véget nem érő kalandjait.
-Emlékszel még, hogy hol tartottunk?
-Persze! A Szophie belökte Anthonyt a terembe, és utána Shu és Timidus megvigasztalta, és Yuuki még az indikátorát és visszavarázsolta.
-Pontosan!
-És… és azt is, hogy Enheriellel beszélt, és ő is azt mondta, hogy gonoszság volt, meg Channal is beszélt, és most már kezdenek rájönni a többiek is, hogy Shunak van igaza. Ugye papa?
-Háááát…. mit gondolsz mit szóltak a többiek ahhoz, amit Szophie csinált?
-Bizti mérgesek voltak, és megbüntették, és…
Ám itt inkább elhallgatott, mert az apuka mosolyogva intette csendre, hiszen költői kérdést tett fel, a mese folytatását pedig csak ő tudhatta. Persze már ő is nehezen tudta követni a rengeteg szereplőt, akiknek a történeteit már harmadik éve mesélte a kislánynak elalvás előtt, de mindent megtett, hogy ne legyen túl kusza a sztori.
-Pár napra rá Shu kapott egy üzenetet, amelyben Asuka hívta meg őt egy kis sütizésre, és azt is megírta, hogy szeretne még valami fontosat mondani neki.
A lány az orráig felhúzta a takarót. Nem nagyon tudta, hogy mit kezdjen Asuu karakterével. A hölgyemény nem volt ugyan gonosz szereplő, de egy csomó dologban csak féligazságokat osztott meg a főhőssel. Vajon most mit akarhat?
-Shu és Timi el is ment a találkozóra...

(...)

...szóval a harcos elmondta nekik, hogy a többiek nemhogy nem büntették meg Szophiet azért, mert majdnem meggyilkolta Anthonyt, hanem simán elfelejtették neki, sőt, a céhvezér vidáman ölelgette a Bossterem előtt.
-A… a Hinari?
Az apa bólintott.
-Tudtam! Tudtam, hogy csak megjátssza, hogy üldözi a gonoszokat! Shunak megint igaza volt!
-Hááát… legalább is Asu szerint. Majd holnap folytatom, és akkor talán meglátjuk…
-De apu… mit csinálnak a többiek?
-Milyen többiek, kicsim?
-Hát… a többiek. Azt mondtad, hogy tízezren ragadtak bent a játékban, és Timi múltkor megszámolta, hogy most úgy hatezren lehetnek.
-Igen, de ugye ott vannak az Ébredők is, tudod…
-De akkor is! Hogy van az, hogy csak tizenvalahány ember akar kijutni, és csak ők mennek a frontra?
Az apa pár pillanatra lehunyta a szemét. Már ennyi szereplőt is alig tudott kezelni… miért jutnak eszébe a kislánynak ilyen apróságok, mint a maradék ötezer ember?
-Hát… hát ugye egy csomóan még nem is tudnak elmenni a frontra, mert nincs meg a szintjük.
-Oké, de tudjuk, hogy vannak akik még Shunál is erősebbek, pedig ő a főszereplő. Ott van például a Sayonara.
-Igen, de te is tudod, hogy Gregant megmondta, hogy ők nem akarnak kijutni.
-Persze-persze, de akkor is! Ott van például Cearso, aki nagyon gyorsan elérte a frontosok szintjét, és Shu is nagyon gyorsan fejlődik, meg ott volt a mesében Silver, meg Suzume, meg Yuuki, akik szintén úgy jelentek meg, hogy már magas szinten voltak. Akkor biztos vannak még többen is!
-Hát… biztosan, de ezek szerint ők sem akarnak kijutni.
-Akkor… akkor Shunak mégis csak igaza van, és sokkal többen vannak azok, akik ott akarnak maradni.
Az apa ismét elmosolyodott, a lány pedig megkapta a jó éjt pusziját.
-Persze, hogy Shunak van igaza, hiszen okos lány. Most viszont aludj kincsem, holnap iskola.
Shu itt riadt fel. Óra ugyan nem volt a szobában, mert nem tudott a kattogására aludni, de a menüjét megnyitva látta, hogy éjfél körül jár. Timidus az ágy sarkában feküdt, és kérdő tekintettel nézett rá.
-Nem rémálom volt.
-Nem… nem az… ne aggódj…
-Nem aggódom.
Az idomár megitta a pohár vizet, ami az ágy mellé volt készítve, majd visszadőlt a párnára, és megpróbálta felidézni a hangot, amit álmában hallott. Nem az apja hangja volt, ebben biztos volt. Megrázta a fejét, majd széles, hálás mosoly került az arcára.
-Akira-san…
Magához vonszolta a sárkányt, átölelte, és úgy aludt el újra, ám reggelig már minden eseménytelenül zajlott.

by **Shukaku** Szer. Júl. 22 2015, 09:49

Nyolcvankettedik Fejezet

Ess eső, ess!

Már órák óta esett, és ez a vadászlesben, ahol meghúzták magukat a zápor elől, csak még kellemetlenebb volt. Szafarizni indultak, és reggel még egy felhő sem volt az égen, ám délutánra hatalmas zuhé alakult ki. Elteleportálhattak volna haza, ám Shu úgy döntött, hogy kivárja az eső végét, így unaloműzésként rajzolgatni kezdett, és az azt jelző szivárványt satírozta éppen a képre, amikor eszébe jutott valami.
-Tudtad Timidus, hogy az indikátorokat Kayaba a szivárvány alapján alkotta meg?
-A szivárvány alapján?
-Igen. Gondolj csak bele! Legfölül van ugye a vörös, ők a vörös játékosok, akik már kiejtettek valakit. Utána van a narancs, azok, akik már megsebesítettek egy másik embert. Azután van a sárga indikátor, akik ugye a petek, és a zöld, akik ugye olyanok, mint például én.
-Utána kék jön, Shu. Itt megtörik az elméleted.
-Láttál már fekete indikátoros mobot?
-Nem. Még soha.
-Hát akkor ugye én sem. De szerintem az nem is fekete, csak nagyon sötétkék, és akkor máris megvan, meg ugye a lila, amik a nehéz, de nem legyőzhetetlen mobok.
-És a rózsaszín?
-Hát… hát a rózsaszín csak cuki… azt biztos Kayaba kislánya rajzolta oda, és bár nem illett a képbe, de meghagyta, hogy ne legyen szomorú. Szerintem nagyon kedves dolog tőle…

…

Az eső csak nem akart elállni, még a szivárvány hatására sem, így Shu a nagy unatkozás közepette új rajzokba kezdett. Ezúttal a kasztokat kezdte el lerajzolni. Minden egyes lap tetejére először is fel kellett írni, hogy melyik kaszt szerepel rajta. Már nyúlt is a színeseiért, amikor egy kicsit elgondolkodott.
-Szerinted Timi, melyik kaszt milyen színű lehet?
-Miért kellenének a kasztoknak színek?
-Hogyhogy miért? Azért, hogy meg tudjuk különböztetni őket!
-A fegyverzetük alapján különböztetjük meg őket.
-Jajj Timi! Vigyél már bele egy kis kreativitást!
A sárkány oldalra döntötte a bal fülét, majd legyintett egyet a farkával. Ezzel az ő részéről le is volt zárva a kreativitás.
-Hát… ha nem segítesz, akkor megoldom egyedül! Hármat biztosan tudok. Az első az íjász. Az összes mesében zöld az íjász, tehát az íjásznak itt is zöldnek kell lennie.
Ezzel szépen felfirkantotta az egyik lap tetejére azt, hogy „ÍJÁSZ”, majd elkezdte megrajzolni a figurát. Itt persze már oda lett a kreativitás, elkalandoztak a gondolatai a mesék világába, és a női alak egészen Meridásra, a férfi alak pedig egészen rókásra sikeredett, és ha már így alakult, úgy döntött, hogy ezt is fogja folytatni.
-Szóval a másik az az árnyharcos. Az ilyen ninja meg árnyas meg rejtőzős dolog ugye fekete, de már elmondtuk Chizunak is, hogy a fekete az világít a sötétben, tehát akkor szürke lesz.
És fel is került szürkével a lap tetejére az „ÁRNYHARCOS” szó, majd karakterként egyszer az imádott Soubi Agatsuma került a lapra, másodszor pedig… na ezen kellett egy picit gondolkodni, de végül csak felkerült Hinata is.
-A harmadik pedig természetesen az idomár. Az előbb megbeszéltük, hogy a rózsaszín mobok Kayaba kislánya miatt lettek rózsaszínek, akit ugye nagyon szeret, és mivel tudjuk, hogy az idomár a kedvenc kasztja, az idomár is valami ilyesmi színű lehet.
Na itt el kellett egy picit gondolkodni. Ugye az „IDOMÁR” szó felírása nem jelentett nehézséget. Ritsuka megfelelt férfi karakternek, és Shu próbált közben nem Snowcatre gondolni.
~Nem. Picit sem hasonlítana rá. Egy icipicit sem. De ki legyen a női karakter?~
Rajzolhatta volna saját magát, de az olyan kis egoista lett volna.
~Nagyon szeretnie kell az állatokat, kedvesnek kell lennie… megvan!~
És már be is került a cicafiú mellé egy szintén anthro karakter, a druida… úgy értem idomár Fluttershy személyében.
-Oké Timi, most jön a neheze. Maradt ugye a kardforgató, a lovag, a harcos és a harcművész. Fogalmam sincs, hogy milyen színeket adjunk nekik. A lovag mondjuk lehetne ezüst, de az túlságosan hasonlítana az árnyharcosos szürkéhez, szóval az nem jó. Lehetne arany színű, de az meg túl csicsás, tuti nem olyanra csinálná Kayaba. A kardforgató…
Kis gonoszkás mosoly suhant át az arcán, és a kardforgatót csak grafittal írta fel, ráadásul nem is erősítette meg a vonalakat. Ha tudta volna, hogy Kayaba ugyanígy tett, akkor most kárörvendő nevetésben törne ki. Egyvalamit tudott, mégpedig azt, hogy ki lesz a harcművészek női karaktere, szóval el is kezdte rajzolni Motoko Kusanagi hadnagyot. Nála jobb harcművész nem kell. A rajzolásban azonban egy fura motoszkálás zavarta meg. Először Timidus felé nézett, aki azonban egy másik irányba mutatott, ahol meg is látta a jövevényt. Egy riasztómadár menekült az eső elől pont az ő kis fedezékükbe. Shu kapott is az alkalmon, és mivel emlékezett arra, hogy Chan múltkor nehezen tudta felidézni a madarat, új lapot vett elő, és elkezdte azt rajzolni.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 23 2015, 11:02

Nyolcvanharmadik Fejezet

Színházasdi.

Rosalia írta:
Füves domboldalban áll az építmény, lelátója akár több száz vendég fogadására is alkalmas. S hogy miért pont ezt a nevet kapta ezen antik időket idéző kőszínház? Ovidius római költő volt a Metamorphoses, vagyis az Átváltozások szerzője. Vannak, akik átvitt értelemben beszélnek erről az átváltozásról, s csendes perceikben látogatják szívesen ezt a helyet, hogy magányukban elmélkedhessenek, mások viszont a színház nyújtotta szórakozás öröme miatt keresik fel. Mint ahogy az antik költeményben, itt is a világ keletkezésének történetét viszik színpadra, s a dalnokok a dicső harcosok históriáit zengik.

Ennek okán Shuék gyakorta el is látogatnak ezekre a darabokra. Lássuk hát a mai előadást! :3

Imada Sunsuke

Az elveszett lány

(ezen történet alapján)

Személyek:

Mikazuki Mizuki, kardforgató kalandor
Zaraki Kizashi, árnyharcos kalandor
Leány, bajba jutott húg
Alexander, az aggódó báty
Kobold csapat
Kereskedő
Narrátor

Szín: Aincrad, Első szint

ELŐHANG

NARRÁTOR (jön)
Kabóca perceg a küldetéstáblán,
Mi üresen kong, nincs új feladat.
Pár kalandor lézeng, küldetésre várván,
De jajj, most sajna egy sem akad.

A Főtér kiürül, elhagyják a népek,
Máshol keresnek missziót maguknak.
Két jó kalandor is, így szól az ének,
Horunka faluba imigyen jutnak.

Ott várja őket újdonsült feladat,
Hirdetést találnak, szükség van rájuk,
És mivel idejük egyébként akad,
Döntés születik: Ezt megpróbáljuk!

Eltűnt húgomat keresem! - szól az írás,
Ki mindenképp bizonyítani akart.
Szörnyek ellen indult, és most megy a sírás.
Eltűnte már három napja tart,

Ám egyedül keresni gyáva a fivér.
Két hősünket bérli fel a feladatra,
Persze a sikerért nagy jutalmat ígér
A gyáván reszkető, bujdosó mihaszna.

Hőseink útját mobok keresztezik,
Hol vadkannal, hol farkassal akadnak össze,
És felettébb unják mikor már a századik
Kéri, hogy kardját vérében fürössze

A kis csapat. Egyikük tábort üt,
A másik még mindig a mobokat,
Ám mire a nap a lombokon átsüt,
Azaz reggel, már látják a másikat.

ELSŐ FELVONÁS

1. SZÍN

Horunka falu, az erdő mellett.
Mizuki karddal a kezében jön, Kizashi a táborhelyén ül.

KIZASHI
Hé te!

Felé int, hogy jöjjön közelebb. A lány magabiztosan lép hozzá.

MIZUKI
Hé én? Inkább hé te!

KIZASHI
Hé te! Te lány! Nincsen neked véletlenül egy Alexander nevű bátyád? Te vagy az a kis csaj, akit keresnek?

MIZUKI
Nem az a lány vagyok, kit keresel.

Meghajol.

Én is őt keresem a lusta bátyja miatt, aki jobban fogja tenni ha rendesen megfizet.

Rövid szünet, Mizuki gondolkodik.

Hé… egyedül dolgozok, de ezt az egy küldetést találtam és kellene a jutalom... Ad egy ilyen csapatos teljesítés többet érte? Mert a bónusz jól jönne...

KIZASHI
Figyelj. Összekeversz valamit, a bónusz csak akkor jár, ha egy céhesekkel csapatozol. A mi esetünkben csak látnánk egymást, na meg mindketten kapnánk a jutalomból, nem csak én, aki egyértelműen rendesen meg is csinálná a küldetést.

Csapatmeghívást küld a másiknak.

Elfogadod vagy meghalsz. Nem általam, de a szörnyek mindig a magadfajtára mennek elsőnek.

MIZUKI
Jó tudni, de látom valaki másnak is bizonyítania kell a 'rendes küldetésteljesítési' készségét, kíváncsian várom tényleg olyan jó e! Ami pedig a szörnyeket illeti, ha rám jönnek szétszedem őket ha élek ha halok! És ennyi!

Elfogadja a meghívást.

2. SZÍN

Az erdő közepe.
Egy lány ül egy almafa tetején, Mizuki és Kizashi felé tartanak.

LEÁNY (ijedten)
Vigyázzatok! Csapda!

Kobold csapat balról belép.

KIZASHI
Kuss, cafka! Senki sem kérdezte a véleményed és vakok sem vagyunk.

Egy almát dob a lány felé, majd Mizukihoz fordul.

Ezek a mi szerencsehozóink, plusz aranyat is kapunk értük.

MIZUKI (lelkesen)
Több arany, jobb fegyverek!

Vívnak. Pár perc után a koboldok elesnek.

MIZUKI (Kizashihoz, lihegve)
Na jó, ez tényleg nem volt annyira béna, de hááát a harc is könnyű volt...

KIZASHI (flegmán)
Hát persze, hogy nem volt béna, én miért bénáznék? Emberi életemben is csak bunyóztam, itt sem lehet problémám. Az egyetlen gond ami lehetett volna...

Mizukira mutat.

...az te lehettél volna, de most nem szidlak le, hiszen jó kislány voltál és elvégezted a dolgodat is. Szerencséd.

MIZUKI (sértődötten)
Hö... szerencse, na persze!

LEÁNY (lelkesen)
Köszönöm onee-chan, onii-chan. Nagyon hálás vagyok, hogy megmentettetek!

MIZUKI (a leányhoz)
Nincs nálad valami, ami nem volt nálad amikor idejöttél? A bátyád névre rá nem szolgáló tudodkid szerint ki akartál fosztani valami szörnyet, mid van?

LEÁNY (szégyenkezve)
Az item neve aranyalma. Ezt nem egy szörny őrzi, ennek teljesen más a funkciója.

Elővesz az inventoryjából egy aranyalmát.

Ez egy nagyon sokat érő item. Annak a fának a ritka termése, ahova felmásztam. Hátránya, hogy 1-2 kilométeres körzetből az összes szörnyet idevonzza. Nagy esélyt látok rá, hogy mire kiérünk az erdőből, már ott fognak minket várni az erősebbek. Sajnálom, hogy csak most szólok. Nem mertem elmondani, mert féltem, hogy itt hagytok.

MIZUKI
Na, tudtam én hogy itt valami bűzlik, de még hogy itt hagyni, én aztán nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy ne végezzek el egy feladatot. Mellesleg a lusta bátyád megérdemli a jutalom fizetést amiért három napig ki se mozdult a falujából és hirdetni is csak aztán jutott eszébe. Még akkor is ha nincsenek lábai, kúsznia kellett volna...

Kizashi felé fordul.

Tudod mit, szuperhős? Látom hogy tetszik neked ez az izé, vedd kölcsön és tegyél vele néhány kört, addig én elsprintelek a kölyökkel a bátyuskához. Ha ennyire profi vagy akkor lássuk hányat döngölsz a földbe, mielőtt visszaérek megmenteni a napot és talán egy irhát is! Eddig nem volt rossz, lássuk igazából milyen fából faragtak?

KIZASHI
Én átveszem az aranyalmát, hogy ti addig problémák nélkül a faluba érhessetek. Viszlát! (futva el)

Mindenki el.

MÁSODIK FELVONÁS

1. SZÍN

Egy kereskedő üzlete Tolbana városában.
Kizashi éppen alkudozik.

KERESKEDŐ
Mondom neked fiú, ez huszonöt aranynál nem ér többet!

KIZASHI
Ötven arany alá nem megyek!

KERESKEDŐ
Ez csak egy dísztárgy, ráadásul még veszélyes is!

KIZASHI
Hetvenöt.

KERESKEDŐ
Hát akkor keress mást, mert ennyiért nem veszem meg!

KIZASHI
Száz arany.

Feldobja az almát, majd úgy tesz, mintha nem tudná elkapni. A kereskedő utána ugrik, ám a fiú az utolsó pillanatban elkapja.

Látom, hogy igazán kell neked a tárgy, szépen perkálj százötvenet, vagy nálam marad.

KERESKEDŐ
Oké kölök, kapsz érte ötvenet, de ez az utolsó ajánlatom.

KIZASHI
Még mindig százötven.

KERESKEDŐ (tarkóját vakargatva)
Legyen hetvenöt, de csak mert látom, hogy sokat loholtál érte.

KIZASHI
Na jó, leengedem százhuszonötre, de csak, mert sajnálom az öregeket.

KERESKEDŐ
Ennyit kapsz, kell kell, nem nem!

Letesz az asztalra száz aranyat.

KIZASHI
Legyen, kezet rá!

Kezet ráznak, a kereskedő fizet.

Kizashi el. Mindenki el.

2. SZÍN

Alexander háza előtt.
Mizuki oldalán a leány, velük szemben Alexander.

ALEXANDER
Hol van az aranyalma? Ha nincs alma, nincs jutalom. A húgom megmentésére szánt pénz az alma árából jött volna össze, így viszont sajnos nincs pénzem kifizetni a szolgálataidat. Sajnálom. Viszlát.

Megragadja a leány karját, és a ház felé indulnak.

MIZUKI (utána nyúl, elkapja)
Utálom az árulókat!

A báty fejét a ház falába veri minden egyes szónál.

Nem... tudom... hogy... te küldted... a húgod... vagy... csak... szándékosan... hagytad... elmenni! Teszek... a rohadt... aranyadra... te... kint... hagytad... a húgod... három... napig... egy... almáért... Fogadok arra hogy azért vártál addig, nehogy valami kalandozó meglépjen az aranyaddal ami mondjuk megtörtént. Ha érdekelne kiforgatnám az összes zsebedet, mert a papírodon a húgodat kellett visszahozni és még az alku rád eső felét is olcsó voltál teljesíteni! Megállj, nem hallottad még hogy ha valaki rosszat csinál akkor megérdemel valami büntetést? A bátyád rosszat csinált, nagyon rosszat! Nem akarlak itt hagyni vele, kérlek, ha van rokonotok aki lehetőleg gyakran civakodik a bátyáddal én szívesen elviszlek hozzá. Tudom hogy nagyon szereted és az almáért is elmentél neki, pedig hallottam tudtad hogy miféle. Ő viszont úgy tűnik hogy valami gyáva csaló, akit nem zavar ha neked rossz helyette. Nekem a szüleim ilyenek, maguk érdeklik és nem én, képesek voltak magamra hagyni ahogy téged ez a fickó, csak engem tovább mint három napig!

A leánnyal együtt el.
Mind elmennek.

Függöny.

by **Shukaku** Hétf. Júl. 27 2015, 19:07

Nyolcvannegyedik Fejezet

Csendes nyári esték, avagy könyvajánló a világunkhoz.

Shu ismét sokáig maradt fent, és olvasott. Mindent el akart olvasni. Arata már aludt. Nem elégedetlenkedik, és minden a legnagyobb rendben van. Ma is sikerült együtt vacsorázni... már hónapok óta sikerül együtt vacsorázni. Hogy rohan az idő! A zuhanyzó volt a köztes megoldás. Oda eddig sem engedte be Shu Timidust, és a sárkánynak nem jelentett gondot az, hogy a fiúval együtt engedje zuhanyozni a barátját. Oké, azt hozzá kell tenni, hogy Arata előtte kiürítette az egész invetoryját… de hát az úgysem kell a zuhanyzáshoz. A mosdás fontosságát, mivel arra ebben a világban úgysem volt szükség, egyébként sem értette a pet, így nem aggasztotta, hogy a zuhanyzással együtt töltött idő jóval hosszabb, mint ami indokolt.
-Ideje lenne lefeküdnöd.
-Mindjárt végzek Timi, már csak pár oldal!
~How do we know that even the realest of realities… wouldn't be subjective, in the final analysis? Nobody can prove his existence, can he?~
-Ez hihetetlen, Timidus!
Emelte fel kissé a hangját a lány a suttogásból, mire a sárkány azonnal lehurrogta.
-Fel fogod ébreszteni, ha ilyen hangos vagy.
-Bocsi, bocsi! Tökre aranyos vagy, hogy már az ő álmára is így vigyázol.
-Szívesen.
-Hát… minél több ilyen könyvet olvasok el, annál biztosabb vagyok abban, hogy mekkora egy zseni.
Nézett az alvó fiú felé hálás, szeretetteljes tekintettel.
-Szerinted meddig akarja még előttem rejtegetni, hogy kicsoda valójában?
Timidus ezúttal sikeresen vette az akadályt, és érzékelte az értelmetlen költői kérdés költőiségét, így csöndben maradt. Shu odalépett az ágy széléhez, majd pár kattintással hálóingről fehérneműre váltott. Nyári meleg volt, főleg a fiú mellett. Timidussal soha nem volt ilyen probléma.
-The Thirteenth Floor, The Tunnel under the World, Time Out of Joint, Simulacron-3, The Matrix, Inception… vajon még hány álmot valósítottál meg? És mi lesz, ha elmegyek oda, ahol még soha nem voltam, és ahova nem kéne mennem?
Befeküdt a fiú mellé, átölelte Timivel együtt, majd egy puszival a petnek, és egy csókkal zárva Aratának suttogta el nekik a film mondatait.
-Why is it so important to dream? Because, in my dreams we are together. The dream is real…

by **Shukaku** Kedd Aug. 04 2015, 07:02

Nyolcvanötödik Fejezet

Kell egy fiú véleménye! I.

Kód:: Kedves Tachibana-san! Régen láttunk már, és bár ígértél nekünk újabb talit, ha jól emlékszem, soha nem jutottunk el igazán odáig. Mikor és hol lenne neked megfelelő?

Kód:: Kedves Shukaku és Timidus! Nincs mentségem, de ha ez kiengesztel, bárhol és bármikor megfelel.

Kód:: Kedves Tachibana-san! A Főtér melletti kis tisztáson, van pár sakk asztal, meg pingpong, meg ilyenek. Ha gondolod beszélgethetünk játék közben, de viszek plédet meg sütit is, és le is ülhetünk, ha nem szereted ezeket. Keresd a lila napernyőt. Üdv: Shu & Timi

- Csak ha te játszol, és nem Timidus [: - szólaltam meg, mikor odaértem a lila napernyőhöz. Nem mintha nagy nehézséget okozott volna felismerni őket nélküle, legfeljebb nagy távolságból könnyítette meg egy kissé a dolgomat. Hoztam egy szál virágot is, igaz semmi olyat, aminek komoly jelentőséget lehetne tulajdonítani. Azt tartva álltam meg a kislány felett, további árnyékot adva.

-Oh... szia! Ha jól emlékszem, múltkor megengedted, hogy tegezzünk... gondolom az még érvényes...
A sárkány csak biccent, ám nem szólal meg.
-Majd játszhatunk úgy, hogy egyet én, egyet Timi... de a pingpongnál feltétlenül segítenie kell.
Tesz egy pillantást a virágra, és le is süti a tekintetét... amíg nem adja át Tachi, addig nem fog tenni semmit.

Visszabiccentettem a sárkánynak, majd átnyújtottam a virágot... neki. Nem felejtettem el a vakrandis találkozásunkat, gondoltam egy apró utalás rá ezzel a gesztussal nem árt. Persze Shu se maradt üres kézzel, neki a füle mögül varázsoltam elő egy szelet csokoládészerű ételt.
- Ping-pong közben nem lehet beszélgetni, hacsak nem kívánsz a füleden is levegőt venni [:

A sárkány félrebillenti a bal fülét, majd átveszi a virágot a mancsával.
-Köszönöm.
Ám azonnal át is adja Shunak, aki elővarázsol egy vázát, és belehelyezi.
-Neki nincs kertészkedés jártassága... vagyis nem tudja használni... de nagyon örül neki, ugye Timidus?
A sárkány ismét bólint, hiszen már megtanulta, hogy az ugye Timidus kérdésre mindig igen a válasz, akkor is, ha nem is érti a kérdést. A varázslatra halk kuncogás a válasz, majd a csoki részletes tanulmányozása.
-Akkor... mit szeretnél játszani, ami közben beszélgetni is lehet?

- Nem is használni kell, hacsak nem díszként a szobád közepére, vagy a füled mögé a hajadba [: - mosolyogtam, persze még mindig állva, bár nem kétrét görnyedve. Timidus kissé szűkszavú lett, legalábbis úgy rémlik, ennél kommunikatívabb volt legutóbb. Igaz, azzal tisztában voltam, hogy nem csak a mérete változott a petnek azóta.
- Még sakkot emlegettél - mondtam az asztalok felé pillantva. Olyan öreguras elfoglaltság volt. Nyilván engem nem zavart, a kérdés csupán az volt, hogy Shukaku tud-e játszani?

-Hát... majd betesszük a szobába, ugye Timi? Ki van húzva maxra a jártasságom, szóval több hétig is bírja majd. És igen, sakkot. Kínai sakkot, vagy európait szeretnél játszani? De van Sógi is, ha azt szeretnél... csak azt nem ismerem annyira...

- Játsszunk olyat, amit mindketten ismerünk. Szóval marad az európai, azt hiszem, én a kínaiban nem vagyok otthon [: - vallottam be. Tulajdonképpen a sógi sem volt annyira a szívem csücske, de ha kell, tudnék vele játszani. Kezemet nyújtottam, hogy segítsek felállni.
- Miről szeretnétek beszélgetni?

Itt következett egy kis csuklás, majd a csokiba harapás, és annak majszolása jó hosszan, amíg le nem ültek az asztalhoz.
-Bocsi, csak teli szájjal ugye... nagyon finom...
Kínálta meg kicsit zavartan Shu a lovagot, persze a másik feléből, ami nem volt összeharapdálva, majd Timinek is adott egy kockát.
-Szóval... Anat mondott pár dolgot rólad, mielőtt... mielőtt kiesett... és szeretnénk tőled megkérdezni, mert az a legbiztosabb. Sötéttel vagy világossal szeretnél lenni?

Nemet intettem, nem volt szokásom elfogadni, ha valaki megkínált. Áttekintettem a táblát, és közben a szabályokat elevenítettem fel magamban, hogy ne keverjem össze mondjuk más játékokkal. Ha ez meglesz, onnantól tudni fogom, mit kell tennem [:
- Legyél világossal [: - kínáltam fel a lehetőséget a kezdésre és ezzel a kezdeményezésre, ami az európai sakkban mindenképpen előny volt.
- Anatole-kunnal egyszer találkoztam, még nagyon régen. Az alapján biztosan csúnya dolgokat mondott rólam [: - elevenítettem fel azt a napot.

-Rendben, akkor gyalog e4.
A válaszra kissé meglepődött, és felvonta az egyik szemöldökét. Persze azzal már lekenyerezted, hogy figyelmes voltál Timivel, szóval...
-És... mit gondolsz, mit mondott rólad?

- Gyalog e5 - reagáltam késlekedés nélkül, közben észrevétlenül azt figyeltem, nem adnak-e jelet egymásnak, de úgy gondoltam, hogy nem fog ilyesmi történni.
- Az elvetemült gazember lehet a legenyhébb jelző, azt hiszem [: - mosolyodtam el. Jobb, ha nem feltétlenül tudja, milyen körülmények között találkoztunk, bár a párbaj mókás volt kétségtelenül.

Kis gondolkodás, és bár lesett Timi felé, a sárkány a táblát nézte, majd Tachit, majd újra a táblát, és semmi jelzést nem adott Shunak. Az csalás lett volna.
-Gyalog d4. Hát... ő azt mesélte, hogy bántottál valami lányt...

- Hmm... azt hiszem neki úgy jöhetett le, hogy bántottam, és biztosan félreérthető is volt. Bár már nem emlékszem teljesen tisztán, mit csináltam és kivel így cirka másfél-két év távolságból [: - kuncogtam, miközben némi gondolkodás után felemeltem egy gyalogot, és f6-ra léptem vele.

-Félreérthető? Azt... azt nem mondta, hogy mi lett a vége, de...
Egy pillanatra felpillantott a vörös indikátorra, majd újra a saktáblára, és gyorsan lépett is a futóval a c4-re.
-Legutóbb azt mondtad, hogy ne aggódjak az indikátorod miatt. Nem aggódom, van pár vörös ismim, akik kedvesek... de... te hogyan szerezted?

Észrevettem a pillantását, és most ütemvesztés nélkül a6-ra léptem egy gyaloggal.
- Nem öltem meg, ha emiatt aggódsz [: - nyugtattam meg, már ha annak számított. Lányt még nem öltem. Legalábbis közvetlenül, saját kezűleg nem.
- Meglepő módon úgy, hogy pixelekké robbant egy játékos a kardom nyomán [: Hosszú sztori, dióhéjban összefoglalva annyi történt, hogy szétesett egy céh, és egyeseknek szálka voltam a szemében - mondtam, bár nem volt túl konkrét, de a lánynak ennél többet nem nagyon kívántam mondani. Még Szophie sem ismeri a teljes történetet.

-Hogy... szétesett egy céh?
Itt nyelt egyet, majd a táblát kezdte el fürkészni, és az f3-ra lépett a huszárral.
-De... a mostani céheddel akkor jóban vagy, ugye? Az elég stabil...

- Egy lovagcéh volt, nemes, de értelmetlen célokkal. A céhház el is vette egyes tagok eszét - tettem még hozzá ennyit, miközben megtámadtam a futóját gyalog b5-tel.
- Most nincs céhem, nem is érzem szükségét egynek - elgondolkodtató volt a kérdése, honnan gondolja, hogy van céhem? És pláne azt, hogy stabil?

A futó azonnal a d5-re került, majd Shu és Timidus összenéztek, végül azonban a sárkány felelt a lovag fel nem tett kérdésére.
-Ne hazudj, Tachibana. Ha az utóbbi egy hétben nem léptél ki a céhből, amiről véleményem szerint tudnánk, akkor még céhtag vagy.
-Mi... nem bántani szeretnénk. Vagyis...
Shu megrázta a fejét, majd kicsit hátradőlt.
-Oké, most gondolom haragudnál rám, ha azt kérném, hogy ne hazudj, mert nem kell félned tőlünk... tudom, mert a felnőttek nem szeretik, hogy magasabb szinten vagyunk náluk, és akár bánthatnánk is őket... de velem meg Timivel kedves voltál mindig, és kukucskáltam annál a mininél is, és láttam, hogy megvédted Mayumit. Viszont ha hazudsz...

Gyalogjaim tovább fejlődtek, ezúttal c6-ra került az egyik, további nyomást helyezve a futóra. Úgy, ahogy ők is nyomást helyeztek rám, mire én felvontam a szemöldököm.
- Úgy tűnik, hogy olyasmiről szereztetek tudomást, amiről nem kéne tudnotok - jelentettem ki egyszerűen. Felesleges volt tagadni, minden jel arra utalt, hogy tudnak a "céhemről". Többet nem szóltam, magyarázatot vártam először is. Na és persze a nevet, akit ki kell zárnunk a céhből [:

A futó pedig cserébe megevett egy lovacskát g8-on. Shu csak sóhajtott egyet, majd megrázta a fejét.
-De már tudunk róla, és segíteni szeretnénk. Szophie szerint nem vagy gonosz... de ugye Szophie a legutóbbi Bosson simán belökte Anthonyt a terembe, szóval nála elég fura lehet az, hogy mi a gonosz... viszont szerintünk sem vagy gonosz, szóval szeretnénk neked segíteni...

A futó pedig pillanatokon belül elveszett, ahogy a bástya lepöckölte a helyéről. Sajnálatos, hogy nem lehet az egész mérkőzést felfűzni a beszélgetésünk analógiájára [:
- Segíteni? Miben tudnál segíteni nekem? - kérdeztem vissza, belenézve a lány szemébe.

Egy futó oda, akkor indul a másik, egész d2-ig. A lány szemében pedig nem láttál mást, mint egy kis izgatottságot, egy kis pírt az arcán, de félelmet nem.
-Először is nem én, hanem mi ketten Timivel. Másodszor pedig... például segíthetnénk tisztázni a nevedet. Van egy barátom, aki be tudja zöldíteni az indikátorodat.

- Nincs szükségem ilyesmire, mind a nevemre, mind az indikátoromra így van szükségem. Másképpen nem én lennék [: - utasítottam vissza elmosolyodva, aztán egy gyors mozdulattal eltüntettem a d4-en álldogáló parasztot a sajátommal.

-De...
Itt Shu megkavarodott egy pillanatra, és a táblát kezdte el fürkészni, lépés után kutatva, majd egyszerűen előrébb pöccintette az egyik gyalogját e5-re.
-De... neked jó az, hogy egy csomóan gonosznak hisznek?

A futómat rövid töprengés után c5-re küldtem, majd válaszra nyitottam a számat.
- Engem nem különösebben érdekel mások véleménye, annak hisznek, aminek akarnak. Egyébként sem vagyok jó ember [: - nyúltam át az asztal felett, és megsimogattam Shukaku fejét.

Shu pislogott egy párat a simogatás után, majd megigazgatta a haját.
-Oké, tudom, hogy vannak olyanok, akik rosszfiúnak akarnak tűnni. Kazuma is ilyen, és...
Egy kis pirulás, majd újabb fejrázás.
-Szóval elég cuki, amikor próbál nagyzolni, pedig a börtön miatt eléggé le van maradva szegény. De... ha te is ilyen gonosznak akarsz tűnni, akkor velünk miért vagy kedves? Vagy össze akarod zavarni az embereket?
Egy ideig gondolkodott, majd rádöbbent, hogy lépnie is kéne, így a gyalog előre tolódott a4-ig.

- Vannak emberek, akik kedvességet érdemelnek, és vannak olyanok is, akik nem - feleltem egyszerűen, majd játékba hoztam a vezéremet, és e7-re toltam.
- Általában azok vannak negatív véleménnyel rólam, akik az utóbbi kategóriába tartoznak [: Ha szépen viselkedsz, valószínűleg visszakapod, ha undok vagy, akkor téged sem fognak kedvelni. Függetlenül attól, hogy valójában milyen vagy.

Shu arcára hatalmas mosoly ült ki. Ki is nem kedvelte Tachit? Danee. Danee ugye nem volt sikeres a lányoknál, Tachi viszont már a pletykákból adódóan is igen. Anat ugye akkor félreértett valamit, Enheriel... Enheriel Shut sem kedvelte, amíg nem ült le vele beszélgetni... és ennyi, akiről tudott.
-Igen, ebben teljesen igazad van. És... és pont erről is szerettem volna kérdezni tőled... már ha... ha szabad kérdezni ilyesmit...
Újabb kis gondolkodás, szerencsére nem volt óra. Sáncolás. Ez tűnt a legokosabbnak.

- Nahát... ki vele, ne habozz, ha kérdezni kívánsz [: - bátorítottam, a mosolya engem is mosolyra késztetett. Egyelőre félretettem azt a témát, hogy kitől tudhat a céhemről. A parasztom pedig d6-ra került.

A másik gyalog pedig b4-re, ezúttal azonnal.
-Vávávávárj! Akkor miért mondtad, hogy nem vagy jó ember? Most komolyan, elég nagy butaság lenne azt hinni, hogy valami hatalmas bűnözők pont Aincradba keverednének. Miért? Meg minek? De... amit kérdezni szeretnék, az az, hogy van...
Kis szünetet tartott, amíg számolgatott. Ayani, Tűzrózsa, Hinari, Yuichi és Alex.
-Szóval van pár személy, aki engem sem kedvel. Legalább is olyanok, akik ezt el is mondják... mert azt tudom, hogy a kijutós dolog miatt még páran tuti nem kedvelnek. Viszont én nem szeretnék velük rosszban lenni... bár lehet, hogy ők tényleg ezt érdemlik, mint ahogy mondtad... szóval szerinted mit kéne tennem?

Én pedig menekültem gyorsan b6-ra a futómmal.
- Mert nem vagyok. Veled kedves vagyok, de ez nem jelent semmit, ugye? [: - hoztam fel az iménti érmének most a másik oldalát is. Hogy nem biztos, hogy az vagyok, akinek ő hisz.
- Nem lehetsz mindenkivel jóban, ez lehetetlen. Mindig lesznek olyanok, akik nem fognak kedvelni. De ha kedves vagy velük és figyelmes, akkor az zavarni fogja őket [:

Újabb hosszú gondolkodás következett, és ezúttal sem a következő lépésen.
-Akkor... akkor jó... mert kedves voltam vele, és azt láttam, hogy tényleg nem értette, hogy miért. Egyvalakivel pedig már ki is békültem így. Plusz... szerintem butaságot beszélsz, és ugyanolyan vagy, mint Kazu. Ha valaki bántani akar, azzal én sem vagyok kedves, de ettől még nem vagyok rossz ember, szóval te sem vagy.
És a mondat végére a lépés is megszületett. Gyalog az a5-re.
-Vagy... miért ilyen nagyon fontos neked, hogy megmaradj rossz embernek?

- Én nem azért vagyok rossz ember, mert valakivel nem vagyok kedves [: És nem is arról van szó, hogy meg akarok maradni annak. Ezek egyszerű tények, amit vagy elfogadsz, vagy nem. Talán ha szemtanúja lennél egy teljes hetemnek, már te is egyet értenél [: - mosolyogtam rám, majd léptem a futómmal c7-re.

-Hmm... ebben teljesen biztos vagy? Mi lenne, ha egy hetet melletted lennénk Timivel? Persze... persze az olyan dolgokat nem néznénk meg... tudod... csak akkor tényleg... ha már felajánlottad...
Eléggé összezavarodott ő is, de most ki akart állni magáért, és magabiztosnak látszani... vagy legalább megpróbálni annak látszani. Talán ezen elhatározásból is lett a következő lépés egy ütés. Huszár d4.

- Ne feledd, itt nem arról van szó, hogy kedvelsz-e vagy sem. Ugyanakkor nem engedném, hogy mellettem legyél ennyi ideig. Veszélyes - pillantottam Timidusra, lényegében egy varázsszót kimondva ezzel az utolsó szóval.
- Mellesleg milyen dolgokat nem néznél meg? [: - vigyorodtam el szemtelenül, aztán leütöttem az e5-ön lévő parasztot paraszttal.

A veszélyesre Timidus csak egy apró körbenézéssel reagált. Még nem kellett közbeszólnia, bár Shu lépéseihez tudott volna mit hozzáfűzni. Mind a sakkban, mind a beszélgetésben. Shu viszont felhúzta az orrát, majd a lovacskát visszamenekítette e2-re.
-Most... nem akarok nagyzolni, de ha neked nem veszélyes, akkor szerintem nekünk sem. Ha pedig neked veszélyes, akkor pláne nem akarhatjuk, hogy egyedül mászkálj veszélyes helyekre. A dolgok pedig... főként Timi miatt... tudod... :$

- Én nem vagyok olyan veszélyben, mert van egy vörös bélyeg a fejem felett [: - magyaráztam. Járok ám olyan helyekre, ahol a zöldeket nem nagyon tűik meg, sok lúd pedig disznót győz. Még akkor is, ha erős.
- Nem, nem tudom. Mire gondolsz? - kérdeztem oldalra billentett fejjel. Egy kis szórakozás a sakk mellé. Apropó, futó e6.

-Hmm... te tényleg gonosz vagy, ha ki akarod belőlem húzni azt a szót...
Öltötte ki a lány a nyelvét, majd a bástya az a3-ra ugrott.
-De... de majd később... és én is voltam már vörös indikátoros, és most, hogy vissza lehet változtatni, már annyit sem jelent, mint eddig. Ráadásul miért pont minket akarnának bántani? Meg... hova járkálsz? Tudom, hogy hol vannak azok a helyek, amiket elvileg a gonoszok szeretnek, de nem hiszem, hogy meg mernének támadni minket. Elég sokan félnek tőlünk, mert erősebbnek hisznek minket annál, mint amilyen erősek vagyunk.
Timidus itt egy pillanatra megvillantotta a szemeit, ám továbbra sem szólt semmit... bár kezdett számára is érdekessé válni a beszélgetés.
-Meg akkor ott csinálsz olyan dolgokat, ami miatt gonosz vagy? Oda csak többi gonoszok járnak, vagy azok a vörik, akiket kiutáltak máshonnan. Tudom, van ilyen ismim is. De mi lehet az a nagyon gonosz dolog, amit ott csinálsz, ahova csak gonoszok járnak?

- Ugye? [: - vigyorodtam el, mint aki bizonyította az igazát, aztán az asztalra könyökölve összekulcsoltam az ujjaimat és rátámasztottam az államat, miközben az állást nézegettem.
- Úgy gondolod, hogy aki megölt már egy tucat játékost, vagy egy banda, akik rendszeresen kihasználják a gyengébbeket, majd megijed egy kislánytól és egy kisebb sárkánytól? - szólaltam meg, most nyilván nem olyan szépen artikulálva, majd felemeltem a fejem kissé, hogy d6-ra húzzam a futómat. Különben kételkedtem benne, hogy olyan helyeket ismerne, ahol ténylegesen nagy dolgok történnek, arra különösen vigyáznak, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe az információ.
- Ez olyasmi, amit nem mondhatok el, Shukaku-chan - lőttem le a kíváncsiskodását, most egy árnyalattal komolyabb képet vágva hozzá, hogy érezze a súlyát: tényleg nem beszélhetek erről, még általánosságban sem.

-Pfff! Te azért igazán tudhatnád, hogy nem egy kislány vagyok, hanem egy majdnem ötvenes szintű idomár, Timidus pedig nem egy kisebb sárkány, hanem az Aréna bajnoka. Elég gondunk van abból, hogy megijednek tőlünk még olyanok is, akinek nem kéne...
Majd a gyalog lendületesen a c3-ra ugrott.
-És milyen infókért cserébe mondanád el?

- Sose becsüld alá azokat, akik erősnek érzik magukat. Azokat pedig különösen nem, akik tényleg erősek - mondtam a lány felháborodását látva. Nyilván nem magamra céloztam, bár én sem tartottam tőlük, és akkor sem tenném, ha az ellenségeim lennének. Meg egyébként sem mindenki olyan tájékozott, még köztünk sem.
- Ezek az infók nem képzik alku részét, Timidus - fordultam a sárkány felé, majd a huszárommal d7-re léptem.

A másik huszár pedig lendült a g3-ra, Timidus pedig bólint.
-Oké, oké, ezt Timi sem gondolta komolyan. Majd ha szeretnéd, akkor elmondod. Én pedig nem becsülök alá senkit, de eddig mindig kikeveredtünk minden bajból. Tudod, valaki figyel ránk odafentről. És... erről is szerettem volna kérdezni. Te... mielőtt ide kerültünk, láttad esetleg Kayabát képeken?

- Ez nem kedv kérdése [: - mosolyodtam el, majd némi gondolkodás után én is éltem a sáncolás lehetőségével. Remélem azért nem bízzák el túlságosan magukat, csak mert "vigyáz rájuk valaki", elég meredek kérdéseket tett fel, és saját bevallásuk szerint van más vörös ismerősük is. Arról nem is beszélve, hogy tudnak a céhemről.
- Nem láttam, nem különösebben foglalkoztat, hogy ki áll egy játék fejlesztése mögött - válaszoltam, majd elmerültem a tábla és a bábuk állásában.

Látszott rajta, hogy eléggé elszomorodott, amiért te sem láttad, de azért tovább kérdezősködött, miközben lassan, sokkal kedvtelenebbül, mint az előbb, e2-re tolta a vezért.
-Hát... és nem is tudsz olyat, aki esetleg látta? Elég fontos lenne...

- Nem tudok róla. Miért érdekel ennyire, hogy néz ki? - kérdeztem rá, könnyen látható volt, hogy mennyire elkedvetlenítette. Nem tudom, hogy ez okozta-e, de elkövette az első komoly hibát is a partiban, két ütem kihagyást követően már húztam is a futómat c4-re, megtámadva a vezért, és a mögötte rejtőző bástyát.

-Hát... hát azért mert...
Na most jött igazán zavarba, és ahogyan a vezér a h5-re, úgy fújt visszavonulót ő is.
-Hát... csak elég sok mindent köszönhetek neki, mégis csak jó volna tudni, hogy hogyan néz ki...

- Biztosan számít, hogy néz ki? [: - mosolyodtam el - Mindenesetre valószínűleg nem sokan gondolkodnak úgy, ahogy te, nem sok köszönet van abban, amit tett velünk - mondtam, bár éppenséggel én bármikor haza tudnék menni, csak... nincs értelme. Jobb nekem itt egyelőre, még ennyi idő után is.
- Futó az f1-re - jelentettem be, és ezzel levettem a bástyáját.

Shu egy kicsit felhúzta az orrát, majd a király azonnal lelökte a futót a tábláról.
-Hát... nekem számít, és sokkal többen gondolkodnak úgy, mint te hiszed! ˇ^ˇ És... és még azért is fontos, mert... és... és ezt is akartam kérdezni... úgy hallottam, hogy te értesz az... és Junt hiába kérdeztem, Asu meg olyan... szóval ő nem a fiúk szemszögéből látja...

- Talán, talán nem. De ugye kinek, mi a sok [: - kuncogtam, majd g6-ra léptem a gyaloggal, miközben a hebegést-habogást hallgattam. Hogy jöhet össze Kayaba Akihikoval ez a téma, hm... csak egyféleképpen, ugye.
- Ha nem fogalmazol világosan, nem adhatok én sem világos választ a kérdésedre - mosolyogtam rá afféle atyai aurával.

A Vezér pedig menekült tovább a g4-re. Most már Shu csak húzni akarta a meccset. Arról kétsége sem volt, hogy Tachi ki fogja találni, hogy mit akar, de mégis ki hinne Tachinak, ha elmond egy ilyen hihetetlen dolgot.
-Oké, oké... neked elmondom, mert ezt úgyse hinné el senki. Szóval sokat dumcsizom Kayaba Akihikoval, és rengeteget segítek neki, meg tippeket adok, meg ilyesmi, és eléggé megkedveltük egymást. Nemrég már találkoztunk is, egy ideje randizgatunk, csak ugye ő nem akar bajba keverni, ezért nem meri nyíltan ezt vállalni. Gondolom zavarja, hogy ilyen fiatalnak nézek ki, de ezen meg én nem szeretnék változtatni. Szóóóóval... te mégis csak fiú vagy, csak jobban tudod, hogy mit kéne csinálnom...

A gyalogomat rövid gondolkodás után e4-re toltam. Jobban is tettem, hogy gyorsan cselekedtem, mert ha tíz másodperccel tovább várok a lépésre, valószínűleg a nevetéstől nem tudtam volna megtenni, legfeljebb feldöntöm a bábukat. Nevettem ugyanis, méghozzá elég harsányan és hosszan, csak azután tudtam megszólalni, miután a görcs egy kicsit enyhült.
- Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de téged elég csúnyán átvertek, Shukaku-chan - mondtam még mindig derűs hangnemben. Szegény kislány nagyon naiv, ha azt hiszi, hogy Kayaba Akihiko megkockáztatná az identitása felfedését.
- Ha valóban Kayaba Akihikoval találkozgatnál, arról biztosan nem tudnál. Látod, elmondtad nekem, innentől kezdve annyi a dolgom, hogy követlek, aztán eladom az információt az avatárja külsejéről, és amint ez megtörtént, legfeljebb két-három óra múlva feldühödött játékosok százai lennek arra készen, hogy meglincseljék. Az igazi Kayaba Akihiko nem kockáztatna meg ilyesmit - magyaráztam el, hogy miért is vélem mulatságosnak az iménti kijelentését.

Shun először látszott, hogy nagyon megsértődik, mert azt hitte, hogy Tachi a kérdése miatt neveti ki, és emiatt dühösen le is csapta a huszárral az előbb lépő gyalogot, ám amikor a lovag ki is fejtette, hogy mit talál mulatságosnak, már inkább ő is nevetett, ő azonban Tachin.
-Nem vertek át, mert olyan dolgok történtek, amit csak Kayaba tud megcsinálni. Másrészről pedig szerinted Kayaba nem tudja változtatgatni a kinézetét? Még előttem is megváltoztatta, amikor a fürdőben voltunk, hogy ne legyen nekem olyan kényelmetlen, meg bemehessünk a koedukált izébe. És Kayaba Akihikot szerinted melyik játékos tudná bántani? Ugyanúgy egyszerűen megtámadhatatlanná teszi magát is, ahogy a peteket is megvédi a párbajok során, csak éppen saját magát minden ellen megvédi.
Öltött nyelvet végül, hogy megmutassa, hogy a lovag mennyire nem gondolkodik.

Megráztam a fejem. Jól hangzott, amit mondott, csak éppen egy játékos nem így működik. Még akkor sem, ha ő készítette a világot.
- Megértem, hogy nem akarsz szembenézni vele, hogy esetleg átvertek, de gondold át: a kinézetét bárki meg tudja változtatni, ha pedig sérthetetlenné tenné magát, azzal megsértené a saját világa egyik, ha nem a legfontosabb törvényét. Egy vérbeli gamer sosem tenne ilyet - mondtam, majd felfedtem az áldozatom értelmét, és f5-re léptem a parasztommal.
- Milyen néven fut ez a férfi? - kérdeztem rá. Nem sulykoltam belé, hogy átverték, úgyhogy elkerültem néhány jelzőt és kifejezést.

A vezér szaladt az f3-ra, azonnal, ahogyan Shu is azonnal válaszolt is egy fejrázás kíséretében.
-A kinézetét nem tudja bárki megváltoztatni, legalább is nem olyan sok ideig, mint ő. És Kayaba már eleve megszegte a saját szabályait a kedvünkért, úgyhogy miért ne szegné meg az én kedvemért? Az pedig titok, hogy mi a neve... egyébként pedig tuti azt is meg tudja változtatni, szóval azzal sem mennél semmire. De... most akkor nem akarsz nekem segíteni?

A parasztom pedig követte, e4-re, leütve a huszárt. Lássuk, ki tudja-e védeni a támadásomat.
- Biztos vagy te ebben? - húztam félmosolyra a számat - Én két embert is ismerek, aki akár órákra is meg tudja változtatni a külsejét - tettem hozzá, nem felfedve, hogy az egyik én voltam. A másik meg egy informátor volt. Ez az alak is gyanús, és ez nem kifejezés rá, abból amit hallok, egyre egyértelműbb, hogy csak kihasználja a lány naivitását és rajongását. Jó lecke lesz, ha egyszer rájön.
- Nos, egy szerelmes lánynak szívesen segítek, függetlenül attól, ki áll a háttérben. Mondd, miben kéred a segítségem [: - kérdeztem, hátradőlve a székemben.

Shu ugyan megragadta a vezért, és már ütötte is volna a gyalogot, ám megtorpant, szépen kifújta a levegőt, és az e3-ra húzta inkább. Tachi csak viccelődik, fel akarja húzni, de nem fog neki sikerülni. A két olyan embert szimplán betudta hazugságnak, vagy annak, hogy Kayaba esetleg meglátogatta már Tachit is... amire viszont egy pici féltékenység fogta el... de csak egy pillanatra. Ebből is az látszott, hogy a jóságos Admin mindenkivel törődik.
-Igen, biztos vagyok. Az órák sem jelentenek semmit, és az előbb már mondtam, hogy rengeteg bizonyítékom van. És... és akkor tényleg segítesz? Nem csak kinevetni akarsz?
Megrázta a fejét... nem hitte el... akkor az előbb csak heccelte, hogy bebizonyítsa, hogy ő tényleg milyen gonosz? Oké, gonoszkodós... na bumm...

Válaszként a D oszlopon álló bástyámat f8-ra húztam, de lusta módon csak a kezemet mozgattam, nem változtattam pozíciót. Felnéztem Shukaku-chanra is, nagyon elmélyülten agyalt, gondolom bemagyarázta magának, hogyan tudja tagadni a vádakat. Mondják, hogy a szerelem vak, így ezzel én sem tudtam mit tenni, a csalódások pedig részei a felnőtté válásnak.
- Miért ne segítenék? Volna rá okom, hogy megtagadjam tőled, ha már ilyen fontos titkokba avattál be? [: - kérdeztem.

Shu mutatóujját a király koronájára tette, egy ideig billegtette a bábút, majd eldöntötte.
-Feladom. És... és nem tudom, hogy miért ne segítenél. Az tuti, hogy nem hiszel nekem, mert azt látom, de ezt szerintem még Timi is látja. És... és akkor adsz tanácsot? Mit kéne tennem? Hogyan kellene... tovább...?

Bólintottam. Valóban, egy bástya anyagelőnnyel és a jelenlegi állással nem esett volna nehezemre néhány lépésen belül összeroppantani a védelmét, talán még Timidus se akadályozhatta volna meg a vereségét.
- Köszönöm a játékot [: - mondtam, majd a hanyag testtartásomat feladva az asztalra támaszkodtam.
- Az, hogy hiszek neked, vagy sem, nem változtat a tényen, hogy randizgatsz valakivel. Ugyanakkor nem prezentáltál problémát, csupán elmondtad a tényeket. Miben vagy bizonytalan? - kérdeztem.

-Hát... hát... azt tudom, hogy mit akar... mert ugye azt... és azt már megbeszéltem mással is... csak... csak senki nem tudja, hogy hogyan kellene... érted... nem nagyon vannak olyan fiú ismerőseim... csak kisebbek... te meg gondolom...

Megint ez a hebegés-habogás, amiből a felét sem lehetett érteni, mert motyogott, és félmondatokra épített. Felsóhajtottam, majd talpra álltam, odaléptem mellé, és a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem a székből. Úgy talán egyszerűbb lesz, ha mondjuk sétálunk, és nem feltétlenül kell rám néznie.
- Ha nem tudsz beszélni róla, akkor nincs miben a tanácsomat kérned - jegyeztem meg, még egy kacsintást is megengedtem magamnak mellé.

A lány fülig vörösödött, fejét elfordította, leszegte a pillantását, ám lassan mégis odanyújtotta a kezét Tachinak, sőt, nem is csak addig akarta fogni a jelek szerint, amíg a lovag felsegítette, hanem az egész séta alatt. Valahogy most jólesett neki, ám megfogadta a javaslatát is, és nem nézett rá. Timidus természetesen melléjük szegődött, vagyis Shu mellé, aki most halkan sóhajtott, majd még egyszer, és hadarni kezdett.
-Úgy volt, hogy elmentünk a fürdőbe, és ott felvette egy lány alakját, hogy könnyebben bejussunk a medencébe, és először fürdőruhában voltam, mert nem is szeretem ezt a meztelenkedős japán dolgot, mert engem nem annyira úgy neveltek, de utána láttam, hogy rajta nincsen, és akkor egy idő után én is levettem, de a vízben maradtunk, és akkor beszélgettünk, meg beszélgettünk, és akkor utána valahogy az ölébe kerültem, de akkor nem csinált semmit, tényleg nem, csak csak nem is semmit, mert akkor ott tanultam meg csókolózni, de nem is olyan semmi szájrapuszit, mint Justinnal, hanem rendeset, olyan nyelveset, és nagyon jó volt, és utána elmentünk szaunázni, meg masszírozott, meg azóta sokszor aludtunk együtt is, és Mirika azt mondta, hogy amiért bátorított, akkor biztosan akarja azt is, de ő kedves, és azt mondja, hogy hagy nekem még időt, és tényleg hagy nekem időt, és én nem is akarom annyira, de tudom, hogy ő akarja, mert ugye fiú, és a fiúk akarják, de én nem tudom, viszont nem akarom megváratni, de azt sem akarom, hogy végül én legyek a türelmetlen, de ha azt hiszi, hogy egyáltalán nem akarom, az sem lesz jó, mert igazából de, csak fogalmam sincs, hogy milyen, és szerencsére itt ugye nincs fájdalom, pedig sokan azt mondták, hogy fáj, de akkor meg nem tudom, hogy, és azt sem, hogy akkor most mit mondjak neki, meg hogyan kéne, meg mit ne csináljak, meg mi az, amivel megbántom, mert nem akarom megbántani, de nem tudom, hogy mik azok, amikből nekem tudnom kellene, hogy ő most mennyire akarja és csak kedves, vagy tényleg türelmes, és néha csak úgy kikapcsolom az etikai módot, és akkor én is, de annyira nem, hogy akkor most azt mondjam, meg nem is tudom, hogy mikor mondjam, meg hogyan mondjam, de azt sem akarom, hogy csak miatta, mert ugye ezt közösen kéne, miattam is, de fogalmam sincs, hogy én mikor érzem úgy magam, meg, hogy az milyen érzés, meg mit csináljak, de biztos nagyon segítőkész lenne akkor is, csak.... szóval... szóval érted...

Az imént az volt a bajom, hogy nem tudott egy egész mondatot kibökni. Most átesett a ló túloldalára, és annyira egész volt az újabb mondat, hogy még csak levegőt sem vett közben. Homlokráncolva igyekeztem koncentrálni, ugyanis az ilyen alkalmak esetében sosincs második esély. Ugyanezt még egyszer nem fogja elmondani. Tekintve, hogy ebben az egy mondatban legalább ötször elmondta ugyanazt, így szerencsére fel tudtam fogni a lényegét. Elmosolyodtam, és megszorítottam a kislány kezét.
- Először is fontos tudnod, hogy amikor egy fiú azt mondja, időt ad neked, akkor valójában azt várja, hogy rövidesen igent mondj neki - kezdtem magyarázni, csak hogy megerősítsem, nem érdemes sokáig haboznia. Ugyanakkor amit hallottam, az alapján újra levontam a következtetést, hogy csak kihasználják Shukaku-chant. Miféle pedomaci útjába került? [:
- A másik fontos dolog, hogy semmiképpen sem szabad kezdeményezned, az a... hm... rosszlányok ismérve. Sose fog komolyan venni, ha te teszed meg az első lépést. A legegyszerűbb, ha legközelebb hagyod, hogy megtörténjen a dolog, amikor esetleg tapogatózni fog. Ha pedig kellemetlenül érzed magad, akkor ne habozz leállítani... viszont ha a csókot élvezted, akkor ezzel sem lesz talán probléma [: - vigyorodtam el, majd megpaskoltam a kislány fejét.

-Húúúú...
Azért nyelt nagyokat, de kifejezetten örült annak, hogy Tachi képes volt árnyaltan fogalmazni. Egyébként ha ő nem is, Timidus szó szerint visszamondta volna a szavait, ha a lovag erre kéri. tongue hangulatjel
-Hát... hát már ezzel is rengeteget segítettél... és ez majdnem ugyanaz, amit Miri mondott. De... de ha mondjuk én is akarom... attól még izgulok... de akkor legalább tudom, hogy ne kezdeményezzek.
Rövid szünet, gondolatok összeszedése megelőzendő a habogást.
-De... akkor mit tegyek? Mert... oké, tudom, hogy mit ne... de mit igen?

- Mit tegyél... Nos, ha olyan helyzetbe kerültök, akkor ezt ne félj tőle megkérdezni [: Én mondhatok bármit, a döntő úgyis az lesz, hogy ő mit szeret, mit élvez, és mire tud rávenni [: - néztem rá menet közben. A talpunk alatt már ropogtak a kavicsok a parkba vezető ösvényen, ezt a hangot engedtem kicsit eluralkodni, mielőtt újra megszólaltam - Szeretnél gyakorolni? [: - tettem fel a hirtelen kérdést, miközben éktelen módon vigyorogtam, és néztem a reakcióját [:

Shu sűrűn bólogatott, majd a hülye kérdésre azonnal Timidus felé kapta a tekintetét.
-Még védett területen belül vagyunk, Shu.
-Mindegy... Daneet sem volt olyan jó felpofozni, mint hittem. Nagyon vicces vagy, Tachibana.
Persze ez csak az volt, amit szeretett volna mutatni. Azért látszott rajta, hogy csak tetteti, hogy ilyen könnyen elvicceli a helyzetet, és igazából ég az egész arca. De a vigyorból arra következtetett, hogy Tachi csak oldani akarja a feszültséget... ráadásul Miri is ezzel viccelődött... valahogy az a kettő eléggé hasonló ilyen szempontból...

Megálltam, hogy ne nevessek fel. Mondjuk nem volt nehéz, az érzelmeim irányítása egy ilyen helyzetben gyerekjáték volt, úgyhogy a vigyorom is elhervadt rövidesen.
- Nem viccelek, gyakorlás teszi a mestert. Nem szeretnél imponálni neki azzal, hogy már nem vagy teljesen tapasztalatlan? - kötöttem az ebet a karóhoz már komolyabb arccal, miközben észrevétlenül a fél szememet Timiduson tartottam.

-Jó, elég már! Egyszer vicces, meg Miri is hasonlóval akart ugratni. De egyébként is, már megmondtam neki, hogy én még soha... és neked amúgy is ott van Szophie.

- Nahát... szomorúan hallom, hogy nem én vagyok az első [: - mondtam, aztán értheti, ahogy csak kívánja - Mellesleg Szophie elhanyagol - ingattam meg a fejem szomorúságot tettetve. Mondjuk ez utóbbi igaz is volt, csak nem szomorkodtam miatta, hiszen tudtam, hogy nincs mit beleképzelnem.

-Nem, nem te vagy. Vagyis... hát az nem volt igazi, te meg Timivel randiztál... de ha az hármas randi volt, akkor olyanban te voltál az első.
Széles, biztató mosoly a lovag felé. Shu egyre kevésbé értette, hogy miért tartja magát gonosznak Tachi, hiszen még el is vicceli az egészet, ott is randizgatott velük, nem pedig kinevette őket... tiszta segítőkész egy fiú. Viszont a Szophies incidensre elkomorodott.
-Hogy... hogy elhanyagol? De hát miért?

- Most tulajdonképpen miről beszélsz? [: - kérdeztem vissza, hadd fogalmazza meg másképpen is, hogy mi mindenben voltam első, vagy éppen nem első. Tulajdonképpen ez arra is jó volt, hogy egy kicsit szokja a témát, és könnyebben tudjon róla beszélni. Én és az áldott jó szívem [:
- Nos, ritkán látom mostanában... kifogásokat keres, hogy távol lehessen tőlem... szerintem megcsal... - mondtam komoran, és utána bevetettem még egy sóhajt is.

-Hááát... hát ugye azon a randis eventen taliztunk először. De volt még egy randim kint is, de az a fiú csak becsapott, hogy aztán kinevethessen az egész csoport. Szóval az nem volt igazi, és ezért mondom, hogy veled volt az első igazi randim.
Az utána következő szavakat megrökönyödve hallgatta. Miért terjesztik tachiról azt, hogy nagy kéjenc lenne, amikor ennyire megviseli az, hogy a barátnője nem foglalkozik vele? Ez pont fordítva szokott lenni. És hogyan lehet Szophie ennyire kegyetlen, amikor szegény Tachin látszik, hogy mennyire szereti... hihetetlen...
-Nem hiszem, hogy olyat tenne... de... de mégis milyen kifogásokat keres? És... és rákérdeztél már?

- Ez így nem fair, velem volt az első igazi randid, de az első csókod és az első éjszakád nem adod nekem - ingattam meg a fejem, és hallattam egy szomorú sóhajt... bár ez azért nem hangzott olyan valódinak, mint amit a másik témában hallattam.
- Hm... a legújabb az, hogy Vezérrel össze kell csiszolódnia. Azóta nem nagyon találkoztunk, legfeljebb egy-két órára. Egyszer egyébként már megcsalt - közöltem színtelen hangon.

-Jó... hát... de...
Kezd kínos lenni...
-Nem vettél komolyan, meg egyébként is, az Timi randija volt! És... Timinek még nem volt meg egyik sem, szóval ha szeretnéd...
Majd hatalmas nevetésben tört ki, ami sajnos nem maradt abba a szomorúbb témánál sem, csak elég lassan. De legalább remélhette, hogy felvidítja egy kicsit Tachit.
-Nem értem... nekem azt mondta, hogy nagyon jó a kapcsolatuk Vezérrel... de... de én nem akarok ebbe belefolyni... meg nem is értek hozzá... ne haragudj...

Én csak szimplán rákacsintottam Timidusra válaszképpen. Mondjuk arra kíváncsi lettem volna, hogy néz ki emberi formában, de erre valószínűleg semmi sem adott lehetőséget, és egyébként sincsenek szaporodási funkciók építve ezekbe a programokba.
- Szóval szívesen vártad a segítségem, ha a saját magánéletedről volt szó, de már nem vagy ilyen lelkes, ha más tárja ki előtted a szíved? Mily' hűvös vagy, legalább megvigasztalhatnál - próbáltam bűntudatot kelteni a kislányban.

Timidus félredöntött bal füllel viszonozta a kacsintást. Shu pedig... nem kellett bűntudatot kelteni benne, már fel volt kelve, csak éppen nem akart kavarni...
-Én nem... nem belekavarodni nem akarok... nehogy azt hidd, hanem kavarni nem akarok... érted... de... de... azt tudom, hogy... de mégis kivel csalt meg Szophie? És... és akkor most mit akarsz tenni? Szeretnéd, hogy beszéljek vele?

- Természetesen bosszút állok, Shukaku-chan - jelentettem ki, jelentőségteljesen a lányra nézve. - Rajta is, meg a szeretőjén is... illetve utóbbin már nem kell [: - vigyorodtam el gonoszan, kíváncsian várva, hogyan változik a mimikája, a testtartása a sötét tekintetem látva.

Gonosz vigyor? De tényleg megcsalta volna Szophie? Akkor mondjuk érthető... viszont ez kezd nagyon meredek lenni.
-Hogy... bosszút?
Shu gyorsan gondolt vissza az étteremben történtekre. Bosszú. Ő nem bántana senkit, viszont a bosszú...
-Mégis... hogyan? Ha tényleg megcsalt, akkor... de akkor már nem is szereted?
Egy kis gondolkodás... Szophiet látta maga előtt, ahogy belöki Anthonyt a terembe...
-Nem értem... mindenki téged gondol gonosznak, miközben Szophie csal meg téged...
Segíteni akarok. Ha nem... ha nem olyat talált ki... talán... biztosan nem...

- Te meg tudnád bocsátani, ha megcsalna...? - kérdeztem, majd megtorpantam és magamhoz húztam Shukaku-chant, hogy szorosan átöleljem - Hogy bosszulnád meg, ha megtenné? - tudakoltam meg, mintha tanácsot, ötletet keresnék.

-Ha... ha engem?
Mivel most először volt valakije, ilyenen nem is gondolkodott... főleg nem Kayaba csalná meg... az kizárt! Peter viszont már megcsalta, és emlékezett, hogy akkor milyen dühöt érzett. Megrázta a fejét. De mit tenne ő?
-Én... én csak... én csak tudatnám mindenkivel... úgy, hogy elhiggyék... hogy lássák... hogy érezze, hogy nekem milyen érzés...
Igen. Ezt akarta. Erre vágyott idebent is, csak még soha nem sikerült neki teljesen... pedig már ő volt az erősebb.

- Pontosan! Ha megtudja, mit élek át... segítesz nekem ebben, Shukaku-chan? - néztem rá a kislányra nagyon komolyan, ahogy kicsit eltoltam magamtól. Zaklatott volt a pillantásom, ám legbelül tetőfokára hágott az izgalmam, közeledtünk a tetőponthoz, azt hiszem [:

-Hogy... hogy én?
Igaza van... ha én kértem az ő segítségét, és ő segített... megérdemli...
-Igen... segítünk... de... de csak ha visszavonod, hogy rossz ember lennél... mert rossz embereknek nem segíthetünk... ezt... ezt megígértem Timinek is, és ez egy fontos szabály...

- A tetteim minden ember szemében másnak tűnnek. Ha te nem látsz rossz embernek, akkor nem is lehetek az - bölcselkedtem, majd reménykedve néztem a lányra - Nagyon hálás vagyok, hogy segíteni kívánsz nekem - mosolyodtam el halványan, és kisöpörtem egy hajtincset az arcából.

Egy félénk mosoly... végre valaki... végre valaki, aki nem kicsi, és elhiszi, hogy ő segíteni akar. Oké, Anat sem volt kicsi, Jun sem kicsi, Chan sem kicsi... de ők hozzá tartoztak bizonyos okok miatt. Tachi nem, és mégis segíthet neki... és segíteni és fog.
-És... és akkor mit kell tennem? Nem akarsz... van nálam pokróc... és süti... gondoltam...

- Segíts nekem, hogy megmutathassam neki, milyen az, ha megcsalják - jelentettem ki határozottan, majd kérdő tekintettel néztem Shukaku-chanra - Mire gondoltál? Pokróc és süti... - ismételtem el, mint aki bizonytalanná válik [:

-Jó, jó, ezt én mondtam... de hogyan? És...
Most ő jött az értetlenkedő pillantással.
-Hogyhogy mire? Soha nem piknikeztél még?

- Hát nem egyértelmű, Shukaku-chan? - térdeltem le a lányhoz, sokat mondó pillantással nézve rá. Kíváncsi voltam, hogy tényleg nem esik-e le neki, mire célzok, vagy csak tagadja öntudatlanul is [:

Eddig öntudatlanul, most pedig, hogy leesett neki, már teljesen tudatosan tagadta, egyértelmű fejrázás kíséretében.
-Azt nem, és még csak ne is gondolj ilyesmire. Szívesen segítek, és ha nem lenne nekem Akira-san...
Egy pillanatnyi elgondolkodás, majd félrepillantás. Persze ő csak arra gondolt, hogy elterjeszteni, nem ténylegesen megtenni... de így még azt sem.

- Szóval nem akarsz nekem segíteni - jött a kijelentés, és a lehajtott, csalódott fej. A sarkaimra ültem, és a kezemmel letámaszkodtam a talajra - Értem, szóval rád nem számíthatok. Sajnálom, azt hittem... hogy ha segítségről van szó, akkor... - akadozott most az én beszédem is, majd végül reménykedve azért még felpillantottam...

-Oké, oké! Csak...
Csak nehogy sírva fakadj itt nekem! És még ő a rossz ember!
-Oké, de előtte meg kell írnom Akira-sannak, hogy ezt akarjuk elterjeszteni. Ha ő rábólint, akkor oké... de... de mégis pontosan mire gondoltál? Mit írjak neki?

...majd eltakartam az arcomat. Megrándult a vállam, aztán fel is horkantam, végül megrázkódtam. No nem a sírás kerülgetett, egyszerűen itt érkezett el az a pont, amikor már nem bírtam tovább nevetés nélkül, és először halkan kuncogtam, majd egyre hangosabbá és harsányabbá vált a nevetésem. Még a hasamat is fogtam [:

Shu felhúzta az orrát, majd összekulcsolta a kezeit, és el is fordult Tachitól. Nem szólt semmit... fogalma sem volt arról, hogy most éppen mire számítson...

- Piknikezünk akkor, Shukaku-chan? [: - kérdeztem, teljesen visszatérve a szokásos hanglejtésemhez, már leszámítva a folyamatosan csillapodó kuncogást, az ugyanis még hullámokban vissza-visszatért hozzám. Gonosz dolgot tettem, de hát gonosz voltam, nem? [:

Shu felvonta a szemöldökét, majd értetlenül pislogott párat, majd végre rájött, hogy mi is a gond, és fel is fújta az arcát rendesen.
-Hát... hát... nehogy azt hidd, hogy nekem mindenben ki kell kérnem az engedélyét, mert nem! Mi csak... mi csak megbeszéljük az ilyeneket! És... és ha szerinted ez olyan vicces... akkor... akkor... ez egyáltalán nem vicces!

- Szóval Akira-sannak nevezi magát? - kíváncsiskodtam, miközben azon mosolyogtam, hogy talán még mindig nem esett le neki, mit csináltam. Nem csoda, hogy így megvezették szegényt, bár kétségtelen, az én színészkedésem elég hihető [:

Ezt Shu egy nagy nyelvöltéssel jutalmazta. Még szerencse, hogy Junnal kitalálták ezt a jó kis álnevet, és az is szerencse, hogy automatikusan ez jön a szájára. Szóval egy nagyot bólintott, mialatt leterítette a pokrócot. Egyrészt szeretett róla beszélni, dicsekedni, másrészt továbbra is, Tachitól eddig csak kedvességet kapott, még ha most ki is nevette... Kemabat is ilyen kötekedős fajta volt, és ártalmatlan. Sokadrészt pedig miután Szophiera most haragudott, nem volt nehéz belevinni olyanba, ami a lányt tüntette fel negatívan.

by **Shukaku** Kedd Aug. 04 2015, 07:03

Nyolcvanötödik Fejezet

Kell egy fiú véleménye! II.

Amint a pokróc a földön volt és Shukaku-chan is letelepedett, én is odaültem, közvetlenül mellé, törökülésben elhelyezkedve. Felnéztem az égboltra, itt-ott felhők úsztak át... békés volt.
- És milyen neveken fut még? Gondolom nem ez az egyetlen, ha alakot is váltogat.

-Erről még nem beszélgettünk.
Gondolkodott el Shu, mialatt elővarázsolta a piknikkosarat.
-Én ezen a néven hívom... vagy éppen nem is nagyon hívom a nevén...
Itt egy kis pirulás észrevehető volt ismét, szóval terelni kellett a témát.
-Szendvicset vagy salit kérsz?

- Ezen a néven mutatkozott be, vagy csak a te beceneved? - faggattam tovább, ugyanis természetesen meg kívántam tudni, ki is pontosan ez a bizonyos ál-Kayaba.
- A szendvics jól hangzik -válaszoltam késlekedés nélkül, miközben a kosarat fürkésztem.

Itt Shu keze megakadt a kosárban, majd nyelt egyet. Ezek összebeszéltek, és most Tachi őt próbálja tesztelni, hogy mennyire hűséges. Na abból nem eszik!
-Ez... ez a beceneve. Szerintem nagyon illik hozzá ez a név...

(A popular kanji is 明 which means "bright", "intelligent", or "clear".)

-Van szarvasos, vaddisznós, pulykás... mindegyik a hozzá illő öntettel és zöldségekkel. Melyiket kéred?

- Nem illik becenéven hivatkozni valakire, ha egy számára ismeretlen emberrel beszélsz róla [: - jegyeztem meg, majd némi gondolkodásba estem... ez úgy hangzott, hogy mindenből szendvicset csinált, amit levadászott és értelmes húst adott - Mindegyiket [: - szólaltam végül meg, és elvigyorodtam.

-Ne... nem? Neki... neki eddig soha nem volt vele problémája... már mondtam neki, hogy így hívom mások előtt, és nem mondta, hogy gond lenne... szerintem őt nem zavarja...
A mindegyikre elégedett és büszke mosoly ült ki az arcára, és szépen kipakolta az összes szendvicset középre egy nagy tányérra.
-Inni valamit? És... most akkor te kérdezgetsz engem?

- A beszélgetőpartnered számára kellemetlen, ha találkoznék vele, nem tudnám hogyan megszólítani, hiszen a becenevén nem hívhatom úgy, hogy nem is ismerjük egymást [: - magyaráztam, majd szemügyre vettem a szendvicseket. Jól néztek ki, bólogattam... és az illatuk is finomnak tűnt.
- Szeretnél te is kérdezgetni? [: - ajánlottam fel a lehetőséget, egyelőre az innivalóra nemet intettem.

-Ha találkozol vele, akkor majd ő bemutatkozik, ahogy szeretne, és akkor majd úgy hívhatod. És... és nem... nem azért mondtam... kérdezz nyugodtan...
Saját magának azért önt egy kis hideg italt, sőt, a napernyőt is felállítja, bár azért vet egy érdeklődő pillantást Tachi felé... hátha zavarja, hogy lila napernyő alatt mutatkozzék. Odalenne a rosszfiú imidzs.

- Ha képes váltogatni az alakját, akkor sose tudhatom, hogy tényleg vele találkoztam-e... de ha tudnám a nevét, akkor nem menekülne [: - kuncogtam, majd szó és kérdés nélkül beleharaptam az egyik szendvicsbe, aztán sűrű bólogatásba kezdtem. Nem tudom, hogy ez most a cápahúsos-e vagy az elefántos esetleg, de jól eltalált volt az ízharmónia.
- Nem, most te jössz, muszáj kérdezned [: - mondtam, miután lenyeltem a falatot.

-Mondtam már, hogy a nevét is tudja váltogatni. Most gondolj bele, ha az lenne a feje fölé írva, hogy Kayaba Akihiko, akkor nem is tudna párbajozni, meg ilyenek. Mondtam már, hogy sokkal nagyobb hatalma van, minthogy azt el tudnád képzelni.
Ezzel büszkén belekortyolt az italába, majd rögvest félre is nyelt, de legyűrte a köhögést viszonylag gyorsan.
-De... most mit kérdezzek? Vagyis... oké... kivel csalt meg Szophie?

- Biztos van egy alapbeállítása [: - erősködtem, hátha mégis ki tudom szedni belőle. Volt egy olyan érzésem, hogy ismerem az illetőt, a legtöbb ilyen svindlis alakot már legalább hallomásból ismerem.
- Egy lánnyal, Suzume a neve. Vagyis volt, most már ki van húzva a neve - feleltem nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Nyoma sincs az iménti drámának.

-Igen van. Mondtam már. Kayaba Akihiko. De azt nem fogod látni szerintem még egy ideig.
Forgatta a szemét Shu, kicsit kezdte unni, hogy ugyanazon dolgot kell ezerszer elmondania.
-Suzumével? Hát belőle ki is nézem! Ő volt az, aki el akarta venni tőlem Timit. Persze nem sikerült neki. És igen, láttam, hogy ki van húzva a neve. Vicces, mert azóta hárman is mondták már nekem, hogy ők voltak... elég sokakat húzhatott fel, hogy ennyien akarták kiejteni...

Felsóhajtottam, aztán megvontam a vállam. Ha nem, hát nem, majd fényt derítek rá máskor, hogy kiről van szó igazából.
- Valóban? Pedig kedves lány... legalábbis velem az volt, amikor nem a kapcsolatom kívánta aláásni [: - kuncogtam, majd egy újabb falat tűnt el a szendvicsből.

-Hát... velünk is kedves volt, de akkor éppen Anattal akart összeugrasztani minket. Biztos voltak még ilyen dolgai...

És a szendviccsel együtt a beszélgetés is meghalt, legalábbis én csendben maradtam, és csak a tekintetem járt ide-oda, nyugodtan. Lehet, hogy kicsit bajba kevertem Szophiet, de ő még talán örülni is fog az izgalomnak, amit okozhatok neki ezzel [:

-Nyo? Akkor... most mi legyen? Mégsem kell a segítségem? Vagy... vagy mi lesz? Vagy... felejtsem el, és megoldod te? Nem értem akkor miért kellett ekkora perpatvart csinálni. Figyelj... mi szívesen segítünk, csak... csak akkor döntsd el, mert nem akarom, hogy később megbánd. Szerintem... talán próbálj beszélni vele...

- Köszönöm a felajánlást, de nincs rá szükségem. Nem keverhetlek bele, elvégre én sem fogok nektek gyertyát tartani [: Azt majd megteszi Timidus - kuncogtam. Ezek szerint tényleg nem jött rá, hogy szórakoztam vele, de most már nem is szándékoztam feloldani a dolgot.

Shu szívéről hatalmas kő esett le, és egy hálás mosolyt is intézett Tacchan felé. kedves volt a srác, engedte, hogy segítsen, de mégsem keverte bele, ráadásul ha tényleg összebeszéltek Aratával, amit nagyon is valószínűnek gondolt, akkor még a teszten is átment. Szóval elégedetten harapott bele ő is a szendvicsébe, és várta a további fejleményeket. Illetve... a Timidusos kijelentésre azért eszébe jutott valami... valami fontos.
-Tényleg... izé... szóval Timi nem szeret egyedül hagyni... senkivel... de ugye ő... szóval téged zavarna? Mármint... érted...

Timidusra néztem. Igen, ez valahogy nyilvánvaló volt, a sárkány semmilyen körülmények között nem hagyná egyedül önszántából a lányt, különösen ha olyasmiről van szó, amit minden bizonnyal nem teljesen ért, vagy képes felfogni a programjával. Befejeztem a kezem ügyében lévő szendvicset, megrágtam a falatot, lenyeltem, majd megnyaltam az ajkaimat.
- Timidus zavarna [: - vigyorodtam el, majd kis hatásszünet után aztán csak hozzátettem - Vezér általában olyan, mint a levegő, ha ezt Timidus is képes megcsinálni, akkor nem lesz zavaró a jelenléte - mosolyogtam most már lágyabban.

A sárkány hátracsapta a fülét, mire Shu azonnal ránézett, és egy halk csipogással megnyugtatta. Szerencsére Tachibana mondatának befejezése már sokkal könnyebben teljesíthetővé tette a feladatot.
-Igen, Timi is tud nagyon csöndes lenni. Velem szokott lenni, amikor alszom, és még sohasem ébresztett fel véletlenül, amióta megnőtt...

Megráztam a fejem, majd a sárkányra mutattam az ujjammal.
- Nem csak csendben kell lennie. A jelenléte nagyon erős, most is többnyire csöndben van, mégis sokszor kerül a figyelmem középpontjába. Tompítania kell a jelenlétét, például azzal, hogy nem ránk figyel. Már pusztán az is zavaró lehet, ha felénk néz [: - magyaráztam. Vezér ránk se hederít, a saját dolgával foglalkozik, éppen ezért olyan hatékony "levegő", szemben Timidusszal.

-Hát... az azért baj, mert ugye én is tudom, hogy Timidus mindig figyel, de ugye engem nem zavar. Szóval ha úgy tesz, mintha nem figyelne, akkor is tudom, hogy figyel, és ezt Akira-san is tudja... szóval...
-Meg tudom oldani.
Shu összecsapta a tenyerét, és elégedetten vette tudomásul, hogy...
-Akkor minden rendben lesz.

- Majd megtapasztalod a különbséget, ha sor kerül rá [: - mondtam amolyan atyai mosollyal. Úgy véltem Timidus sejti, miről beszélek, és ezt megerősítette a fogadkozása is. Azért szívesen megnéztem volna a petet levegőként, bár erre kevés esélyem volt. Ha arra figyelek, hogyan tudja tompítani a jelenlétét, akkor az sosem fog tompulni, ehhez az kéne, hogy valami olyasmit csináljak Shukaku-channal, amiben teljes mértékben el tudok merülni.

Shu egy ideig csak a pokróccal babrál, illetve a poharban lévő italt piszkálja a szívószállal. Ő ugyan nem fogja felhozni Tachi és Szophie ügyét... úgy tűnik a lovagnak tényleg csak annyi kellett, hogy megtudja, hajlandó-e segíteni neki. Nem akar elmenekülni, de a szótlanság most elég kényelmetlen lenne, szóval...
-És... amikor éppen nem szörnyű gonosz dolgokat csinálsz a vörös negyedben, akkor mivel szoktad tölteni a szabadidődet?

Kis csend állt be, amit nem szándékoztam megtörni, már csak azért is, mert kíváncsi voltam, merrefelé fogja elvinni Shukaku-chan a beszélgetést ezek után. Mégis, amit felhozott, azon csak kuncogni tudtam.
- Ennyire ne légy kétségbeesett, miféle téma ez? [: - vigyorodtam el, rámutatva, hogy tisztában vagyok vele, csak azért hozta fel, hogy legyen valami téma, és nem azért, mert kíváncsi rá.

-Jól van na! Én legalább próbálkozom! De egyébként meg tényleg érdekel, hogy mit csinálsz, mert fura, hogy rólad csak rosszat hallani, mégis az egyik legkedvesebb felnőtt vagy, akivel csak találkoztam. Persze csak Silver után. De én olyannak képzeltelek el, mint mondjuk Ren... és nagyon nem...

- Pedig sokban hasonlítunk Ren-kunnal [: Ki tudja, lehet, hogy csak megtévesztelek téged a kedves viselkedésemmel, és valójában kihasznállak, sokkal galádabb módon, mint azt te el tudnád képzelni [: - vigyorogtam, mint a tejbetök.

-Hát lehet. Akkor így jártam, és legalább tanulok belőle.

- Nem fogsz, mert sose fogod megtudni, hogy kihasználtalak [: - hajtottam le a fejem kissé, és elővettem a legsötétebb, gonosz nézésemet, amit csak szándékosan lehetett, de mivel szándékos volt, ezért azt a különös komikumot is lehetett érezni rajta [:

Shu halk nevetgélés után megpróbálta leutánozni Tachi nézését, és ugyanazt a baljós hangot.
-És mi van, ha én használlak ki téged, és te nem tudsz róla?

- Oh, én pontosan tudom, hogy sokkal rafináltabb vagy, mint amilyennek láttatod magad. Az ártatlan külső mögött egy olyan elme rejtőzik, aki mindenről és mindenkiről megszerzi a neki kellő információkat [: - mondtam magabiztos félmosollyal - Rólam is tudtál valamit, amit nem kéne tudnod.

Shu arcán egy halvány, elégedett és büszke mosoly röppen keresztül, de szinte azonnal el is tűnik.
-Áh, az igazán semmiség! Én csak beszélgetek az emberekkel. Sokkal könnyebb így információt szerezni, mint kémkedéssel, vagy ilyesmivel. Ez ugyanolyan, mint a szintlépés. Aki erőlteti, meg hajszolja a szinteket, az nehéznek érzi, míg mi élvezzük a küldiket Timivel, és csak úgy röppennek a szintek...

- Ez hát a titkod, hm... jól megjegyzem, és persze figyelmeztetek minden rosszfiút, hogy ne beszélgessenek veled, mert kikotyogják a titkokat akaratlanul is [: Félelmetes, félelmetes... - kuncogtam, majd egy hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam a kislányt, és az ökleimmel dörzsölni kezdtem a halántékát, mintha rossz fát tett volna a tűzre [:

Shu nem félt. Ez azért volt fura, mert még Asuu mellett is sokáig félt, ám az, hogy Tachibana ilyen könnyedséggel beszélt róla, a vörös dolgokról, meg ilyenekről, sokkal biztonságosabbá tette. Egy pár pillanatig próbált szabadulni, utána azonban elengedte magát.
-És te, Tachibana? Te miért nem félsz tőlünk?

Úgy éreztem Timidus közbe fog lépni valamilyen formában, de nem tette, amit jó jelnek éreztem. Ezek szerint a sárkány egyáltalán nem féltette Shukaku-chant tőlem. Hiba [: Pár pillanat után szimplán az ölembe húztam a lánykát.
- Én nem vagyok olyan ügyetlen, mint más vörösök. Különben pedig aranyos vagy, az aranyos lányoktól pedig nem félek [:

Timidus már régen felmérte Tachi mozdulataiból a gyorsaságát, és még mindig védett területen belül voltak. Egyébként abban igazad van, hogy nem féltette jobban, mint akárki mástól. Nem kezelte Tachit ellenségként.
-Ügyetlen? Ismertem pár ügyetlen vöröst... némelyik még aranyos is, ahogy próbál gonosznak tűnni...
Kellett egy pár másodperc amire saját magának is leesett, hogy ez egy kis bók volt a lovag felé... na persze csak viszonzás szerű...

- Nahát, köszönöm [: - kuncogtam. Igen, voltak olyan vörösök, akik csak gonosznak próbálnak tűnni, de nem azok. És voltak, akik ezzel rejtették el a gonoszságukat. Én valahol a kettő között helyezkedtem el félúton.
- Ha néhány évvel idősebb lennél, most elcsábítanálak és felfalnálak [: - csattogtattam kicsit a fogaimat, majd felnevettem.

-Hééé! És... és különben is... mégis hány évesnek gondolsz te engem? ˇ^ˇ

- Nos... ha öregednénk ebben a világban, akkor már lehet, hogy épp elég nagy lennél ahhoz, hogy felkeltsd az érdeklődésem [: - vigyorodtam el. Mennyi lehet? 15-16? Kicsit zsenge, de Szophie se volt sokkal idősebb, amikor megismertem.

-Akkor hála Kayabának, hogy nem öregszünk.
Öltötte ki a nyelvét Shu, és újra Aratán kezdett gondolkodni.
-Még szerencse, hogy őt ez sem zavarja...

- Ejnye, hát ezt meg mire véljem? [: - pöccintettem meg a homlokát játékosan - Látod, a szerelmet nincs mi megállítsa. Vagy csak a lolikra bukik - ...és persze a svindlinek is teljesen mindegy, legalábbis ezt gondoltam magamban, miközben teljesen komoly arccal elgondolkodtam a kérdésen.

-Loli vagy te! És képzeld el, hogy valaki észre tudja venni a belső értékeket is!

- Mint például? [: - cukkoltam tovább, ez most szórakoztatott. Olyan kis hevesen védte a szerelmét még ettől az ártatlan támadástól is, öröm volt nézni [:

-Hát... ugye teljesen egyértelmű, hogy Kayaba szereti a gyerekeket, hiszen eleve játékokkal foglalkozik. Na most mivel értenie kell hozzájuk, hogy jó játékokat készítsen, így egyértelmű, hogy ért is hozzájuk. És biztosan ez tetszett meg bennem neki. Vagy valami ilyesmi. Persze annyira nagyon nem vagyok gyerek, és tudok nagyon komoly is lenni, ha kell, de ha nem kell, akkor tudok nem komoly is lenni, és ő is tud, csak ugye azt nem nektek fogja megmutatni. Meg mondtam, hogy rengeteget leveleztünk, és sokat segítettem neki a világ fejlesztésében, szóval az érdeklődési körünk is azonos, meg én is imádom Aincradot, meg ugye ő is... szóval minden tökéletes...

- Leszámítva, hogy nem mutatja meg neked az igazi arcát - romboltam egy kicsit ezt a tökéletességet, mielőtt szétfolyna Shukaku-chan nyála. Komolytalan kérdésre komoly válasz, természetesen, hiszen ha Akira-kunról volt szó, akkor mindent komolyan kel venni [:

-Mert annak még nem jött el az ideje. Az majd nagyon nagyon különleges esemény lesz. Mondjuk az évforduló. Vagy a házasság. Bár azt Timivel nehéz lesz megbeszélni... de majd kitalálunk valamit. Nem kell semmit elkapkodni. Meg gondolj bele, hogy még a megnyitón is takarta az arcát, pedig az újságokban meg a neten tuti kint volt, szóval biztosan sokan látták már... szóval biztos valami nagy meglepetés miatt van...

- Biztos szégyelli a korkülönbséget [: - vigyorodtam el. Látszott rajtam, hogy nem veszem komolyan a szavait, de hát csak azért látszott rajtam, mert irritálni szerettem volna, ugye [:

-Szégyelli a fenét! Meg különben is, olyan korúvá változtatja magát, amilyenné csak szeretné, de megmondtam neki, hogy engem nem zavar, szóval akkor őt sem, és az a négy év igazán semmiség! Nem is tudom miért csinálsz ebből olyan nagy ügyet... egyébként is, Szophie is nagyon fiatal, ha már itt tartunk...

- Négy év? Nahát, milyen idősnek hiszed Kayaba Akihikot? - kérdeztem a lányt, majd elfordítottam a fejem, és a távolba révedő tekintettel dörzsöltem meg az államat - Azt hiszem köztünk két-három év van. Ő most körülbelül annyi idős lehet, amilyen idősen én kezdtem ezt a játékot [:

-Nem hiszem, hanem tudom! És egyébként is mondtam, hogy itt annyi idős, amennyi akar lenni. Ha akarom én is lehetek tizennyolc is. Mirinek már megmutattam, kérdezd meg őt.
A párhuzamra összevonja kicsit a szemöldökét, végignéz Tachin, majd bólint.
-Igen, körülbelül ennyi.

Megráztam a fejemet, de azon elgondolkodtam egy pillanatra, hogy van-e értelme logikus érveket felhozni egy hívőnek. Shukaku-chan ugyanis minden kétséget kizáróan szenvedélyes hívő volt, aki bármit képes megkérdőjelezni, ami ellentmond a hitének. Még a tényeket, a törvényeket is.
- És nem gondolod, hogy ha 18 évesnek tűnnél, sokkal könnyebben érvényesülhetnél köztünk? - fordultam vissza felé, belekapaszkodva egy félmondatába, hogy témát váltsak némileg, és elkanyarodjunk az értelmetlen kötélhúzástól. Most tartottam ott, hogy elmúlt a szórakoztató hatása a kislány viselkedésének.

Shu elővesz az inventoryjából egy doboz fagyit, kiskanalat, majd két poharat és egy tálkát is, szépen szed magának és Timinek, majd leteszi Tachi elé a maradék poharat és kanalat.
-De igen, gondolom, viszont ez a szabály. Nem öregszünk, és ez nem véletlenül van így. Ez azért van, hogy mindenki megtanulja, hogy nem a kinézetre kell adni. Mondtam neked is, és páran már megtanulták, hogy nem egy kislány vagyok, hanem ötvenes szintű idomár. Itt ez számít.

- Mégis úgy gondolod, hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki képes meghazudtolni a korát, vagy a külsejét és ezzel megszegni a szabályt. A saját szabályát, ráadásul - támaszkodtam meg a hátam mögött. Nem, nem bírtam ki, hogy ezt a kijelentést ne osszam meg vele - Pedig én is szívesebben beszélgetnék egy 18 éves Shukaku-channal [: - vigyorodtam el, rögtön enyhítve is a társalgás mélységét. Nem kívántam hosszas filozófiai vitákba belebonyolódni.

-Ha én hozok egy szabályt, akkor meg is változtathatom, amikor csak kedvem van. Gondolj bele hányan haltak volna már meg, ha betartja a szabályokat.
A vigyorra csak megforgatta a szemét. Danee óta már nem engedi magát felidegesíteni ilyeneken, sőt, Arata már arra is megtanította, hogy vegye bóknak... hát nem nagyon sikerül, de azért próbálkozik.
-Mit csinálnál akkor, ha elkezdenénk követni mindenhová?

- És mennyire tartod tisztességesnek azt, ha csak saját magad számára változtatsz meg egy szabályt, és nem teszed elérhetővé mindenkinek? - tettem fel a következő, logikus kérdést. Közben pedig bíztam benne, hogy kicsalok valamiféle reakciót a lányból a szemtelen megjegyzéssel, de azt leszámítva, hogy megrándult az arca, lenyelte a választ.
- Lássuk csak... megkérnélek, hogy ne tedd [: - kuncogtam, talán picit más választ adva, mint amire esetleg számított.

Shu megvonta a vállát a kérdésre. Ezen már ő is elgondolkodott, de volt rá jó válasza természetesen, mint minden hívőnek.
-Ezt is értünk teszi. Azért játszik ő is, hogy közelebbről legyen tapasztalata arról, hogy mit kéne változtatni, javítani. Ha viszont rendesen jelenne meg, akkor nem tudná ezt csinálni. Mint amikor a szellemek emberi alakban jelennek meg, hogy teszteljenek.
A válaszra szintén kuncogással reagált, majd újabb adag fagyit szedett magának, és ezúttal már a dobozt tette egyenesen Tachi ölébe.
-Oké, de mi van, ha mégis követnélek? Akkor mondjuk nem mennél olyan helyekre, amit az előbb mondtál?

- Értem [: - bólogattam, de persze ez mit sem változtatott a véleményemen. Talán most már tényleg ideje abbahagyni a téma üldözését. A válaszom is olyasmi volt, amiből már ez a motívum hallatszódhatott ki.
- Először is elkönyvelnélek egy neveletlen lurkónak, de nem feltétlenül tenném azt, amit most említettél. Ha ragaszkodnál hozzá, hogy kövess, akkor olyasmit kérnék tőled cserébe, ami megfelelő ellenértékkel bír - feleltem, majd ránéztem a fagyis dobozra. Alig látható fejcsóválás kíséretében engedtem az akaratának.

-Még több fagyit?
Shu is elkezdte elvinni a beszélgetést kicsit bökdösődős stílusba, de csak azért, mert érezte, hogy Tachibana is kötekedősre vette, ő pedig már nagy lány, állni fogja a sarat... biztosan... tud ő is viccelődni!

- Annyit, amennyit el sem tudsz képzelni... a nap 24 órájában, a hét minden napján fagyit kellene hoznod nekem [: - húztam vékony ajkaimat ördögi félvigyorra, majd a kanál hegyére vett falatot feléje, azaz a szája felé nyújtottam.

-Tehát ha telepakolom az inventorymat fagyival...
Egy pillanatra elbizonytalanodott, majd eszébe jutott, hogy itt semmifajta baciktól nem kell tartani, és védett területen vannak, és Tachibana amúgy is azzal akar majd csúfolódni, hogy olyan mint egy csók, ha egy kanálról esznek... Junnál is tetszett Shunak a gyerekesség, és itt is azt érezte, hogy Tachibana is ezzel próbálkozik, ami kedves volt tőle, mert nem kezdett el fellengzősködni, mint egyesek... szóval egy gyors mozdulattal lenyalta a kanalat.
-...akkor követhetlek bárhova?

- Látod, most olyan, mintha egy randin lennénk. Feltéve, ha te is megkínálsz [: - mosolyogtam, majd késlekedés nélkül folytattam a kérdésére adott válasszal. Nem volt benne semmi meglepő.
- Akkor, ha teljes befolyást nyerek az itteni életed felett, kezdve azzal, hogy megszakítasz minden kapcsolatot Kayaba Akihikoval - hajtottam le a fejem enyhén, komoly, nagyon komoly pillantással illetve Shukaku-chant. Nem tréfáltam.

Shu sóhajtott egyet, megpróbálta legyűrni a kitörni készülő prüszkölő nevetést, ami ugye nem illett egy randihoz, majd tett egy kevés fagyit a kanálra, amit először Timidusnak nyújtott, és Tachibana csak ezután kapta meg az ő adagját.
-Teljes befolyást az itteni életem felett, és nem beszélhetek Akira-sannal egy napig?
-Nem.
-Jajj Timi, ez csak játék!

Elfogadtam én is a felém nyújtott fagyit, és még azt is eljátszottam, hogy mennyire ízlik, viszont ahogy az alkudozás került szóba, onnantól kezdve a mosoly halvány csírája sem látszott az arcomon. Timidus gyorsan felfogta, hogy most nem viccelek, ha nem így lenne, nem szólt volna közbe úgy, hogy eddig hagyott minket.
- Valóban szándékodban áll követni - jelentettem ki.

-Hát... te nem vagy hajlandó elmondani, hogy milyen rosszaságokat csinálsz, szóval nekem kell kinyomozni, az pedig csak úgy működik, ha követlek. Viszont mivel nincs lopakodásom, ezért hamar kiszúrnál, szóval inkább elmondom, hogy tudd előre.

- Mi történne véleményed szerint, ha felfedeznéd, mik azok a... rosszaságok, amiket teszek? - tettem fel a következő kérdésem a lánynak, továbbra is megtartva a hűvös aurát magam körül.

-Háááát...
Shu elgondolkodott, de az ő arcán még most is az látszott, hogy játéknak veszi az egészet.
-Börtönbe ugye nem csuklak, mert onnan könnyen ki lehet jönni... De az attól függ, hogy milyen rosszaságokat csinálsz...

Megráztam a fejem.
- Ez független attól, hogy miket követek el. Tudomásodra jutnának a titkaim, és nemcsak az enyémek, de sok másik játékosé is, akik kapcsolatban állnak velem. Ez mit eredményezne szerinted?

-Most milyen titkaid lehetnek? Az előbb mondtad el, hogy Szophie megcsalt téged, és most a titkaid miatt aggódsz? Egyébként meg a bűnüldözés lényege pont az, hogy felderítsük a nem jó emberek titkait.

- Amikor felderíted ezeket a titkokat, mit érsz el vele? - folytattam a kérdőre vonást, hátha sikerül rávezeti, miért is nem érdemes viccként felfognia az iménti ajánlatom.

-Hmm... eddig olyan nagyon szörnyű titkokat nem derítettünk fel. Persze ott volt Darkness, de az olyasmit Timi intézi. De... például itt van az, hogy tudok a céhedről, és máris elértem vele, hogy elkezdtél kíváncsiskodni.

- Tévedsz. Azt érted el vele, hogy a céhtagot, aki elkotyogta neked ezt az infót, kizárjuk a céhből. Megspórolna nekem némi időt, ha elmondanád, ki volt az, de ha nem teszed meg, nélkül is rá fogok jönni - elérte, hogy egyenlő félként kezeljem, ugyanakkor ennek következményei is lesznek nyilvánvalóan. Nem feltétlenül pozitív kimenetelűek.

-Ez kivitelezhetetlen a számodra.
Jelentette ki Timidus, majd újra némaságba burkolózott.
-Hát... gyakorlatilag igen. Már nem tudod kizárni. Egyébként pedig máris máshogy kezelsz, pedig nem is nézek ki tizennyolc évesnek.

- Ebben az esetben tartozol egy mesével, kislány [: - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, és megspékeltem egy pillanatnyi vigyorral is. Levontam a következtetést, miszerint az infó forrása már nincs a játékban, azonban a körülményekre kíváncsi voltam.

Shu újabb fagyit tett a kanálra, majd megpróbálta betömni vele Tachi száját a csúfolódásra.
-Mesével? Még nincs is itt a lefekvés ideje.
Egy kis bosszú a kislányozásért. Úgy tűnik ebből ping-pong lesz. Éljen a gyerekesség! o/

Ez pedig azt eredményezte, hogy nemes egyszerűséggel vettem ki a kezéből a kanalat, mielőtt bármi komolytalan dolgot tehetett volna.
- Talán mégis. Mi felnőttek nem csak akkor szoktunk lefeküdni, amikor sötét van - közöltem a lánnyal a fejemet kissé hátra és oldalra billentve - Nos? Beszélsz vagy sem, Shukaku-chan?

Shu erre a válaszra viszont már kicsit elvörösödött, ami egyrészt egy kis düh, másrészt egy kis pironkodás hatása volt... de nehéz lett volna megmondani, hogy melyik inkább.
-Pfff! Szörnyű vagy! Volt egy ismerőse Anatnak, akinek megnéztük az emlékeit, és akkor láttunk ott téged Haruval, de Cellindir volt az, aki miatt elkezdtük kutatni a céheteket, és ő vezetett el oda, hogy meg is tudjuk, hogy mi ez az egész. Őt viszont megölte... izé... szóval azt nem mondom el, hogy ki, de megölte, szóval nem tudod kizárni.

- Nahát, ez igazán érdekes. Azt hiszem, tudom is ki lehetett az, akivel láthatott minket az a ficsúr - gondolkodtam félhangosan, elvégre nem sok alkalom volt, amikor összegyűltünk, és olyanra, amikor Haru-channal és még valakivel hármasban voltunk, olyan alkalom csak egy rémlik.
- Köszönöm az információt [:

Shu ismételten csak megvonta a vállát. Tudta jól, hogy Tachibana csak blöfföl, főleg azért, mert annyira kellett koncentrálnia a blöffre, hogy arra már nem is ugrott, hogy Shu ismeri Cellindir gyilkosát.
-Viszont akkor követhetünk, ha kapsz fagyit?
-És elmondjuk azt is, hogy mit kezdünk az információkkal, bár már te is kitalálhattad. Felhasználjuk más esetekben valaki mellett, vagy valaki ellen. Az eredményesen dolgozó céhek mind ezt teszik.

- Minden épeszű ember ezt teszi [: Az információ olyan hatalom, amivel irányíthatod mások életét. És ezzel a tételmondattal el is jutottunk oda, hogy mit kérek cserébe azért, hogy követhess. Nem fagyit - zárkóztam el az általa kínált cserealaptól, csak hogy tisztázzuk [:

-Tudom-tudom, teljes irányítást az itteni életem felett.
Forgatta meg a szemét Shu, de a játékos mosoly már visszatért az arcára.
-De ezt mégis hogyan akarod? Ugráltatni fogsz, meg parancsolgatni? Húúú... csinálták eleget az intézetben. Miért olyan nagy móka ez a fiúknak?

Elmosolyodtam, majd ingatni kezdtem a fejem.
- Semmi ilyesmi. Azzal nem érek el semmit. Aminek értéke van, azok az információk, és hogy miképpen használod őket fel. Eltiltalak emberektől, megmondom, hogy miket oszthatsz meg másokkal, és miket nem. Emellett a testőröm is lennél, hogy a jelenléted megmagyarázható legyen, de ugye mondanom sem kell, hogy ez azt jelentené, minden eddigi törekvésedtől búcsút kellene venned. Ez számodra rossz üzlet, hiszen így csak a környezetembe nyerhetsz bepillantást, és semmi másba, ha pedig lemondasz a tervedről, mindenbe bepillantást nyerhetsz, csak az én környezetembe nem.

Shu most meglepődött. A szerep ezt követelte volna meg tachitól, ám mégsem ezt akarta, hanem valami egészen mást... és egészen furát, amit nem nagyon értett.
-Oké, de ezt csak addig kell csinálnom, amíg téged akarlak figyelni, és addig úgyis melletted lennék, szóval nem nagy dolog.

- Ismét tévedsz. Mi történik az információkkal, amiket rólam és a kapcsolataimról szerzel? Eltűnnek, amint leveszed rólam a tekintetem? - kérdeztem, majd rögtön folytattam is - Nyilvánvalóan nem. A birtokodban lesznek, akármikor felhasználhatod őket. Ha felhasználod őket, azzal pedig az én életem felett gyakorolsz hatalmat. Akármikor, akárhol.

-Dááá! Ez az információ lényege. Most komolyan tőlem félsz? Kijársz a frontra, egy állítólagos bűnüldöző céh tagjának vagy a barátja, meg ilyenek, Hinari szerint képtelenség téged elkapni, és erre tőlem félsz?

- Félelem? Lehet, hogy csak meg kívánom szerezni a tudásodat [: - vigyorodtam el - Ők nem tudnak rólam semmi. És nem csak erről van szó, te ugyanis nem haboznál felhasználni az információkat, amik a kezedbe jutnak. Ezért nem engedhetem meg, hogy a nyomomban légy. Neked is van olyan titkod, amit féltesz tőlem, nem? [:

-Ha meg kívánod szerezni a tudásomat, akkor egyszerűbb, ha kérdezel. Persze bizonyos dolgokat nem fogunk elárulni, mert például Cellindir kiejtőjét is lehet, hogy bántanád, és azt sem akarom, hogy megnehezítsd a dolgunkat Akira-sannal... de olyan nagyon nagy titkaink nincsenek, és neked sem akarunk ártani. Szerintem nem is vagy gonosz, és ha melletted lenném, akkor be kéne ismerned, hogy nem vagy gonosz, és ezzel tönkremenne a rosszfiús imidzsed. Tuti, hogy ez a helyzet!

- Ha nem kívánsz nekem ártani, akkor tegyél le a tervedről. Ugyanis azzal mindenképpen ártanál nekem, akár akaratlanul is - fogtam meg a kulcsmondatot, csak hogy lezárjam ezt a témát örökre. Hacsak nem menne bele a feltételeimbe, de ez ugye lehetetlen volt [:

-Jajj de nyuszi vagy! És... mi van akkor, ha belemegyek az alkuba, de útközben elállok, amikor már megszereztem az infókat? Mi van, ha én is gonosz vagyok, mint te?

- Akkor csak annyit kell tennem, hogy meggyőződök róla, senkinek sem mondhatod el - mondtam, ráhagyva a fantáziájára, hogy mivel tudom elhallgattatni. Természetesen bekötöm a száját [:
- Különben pedig nem lehetsz gonosz, Timidus nem engedné [:

-Ez igaz, de ha te gonosz vagy, és mi a gonoszokkal gonoszkodunk, akkor mi jók vagyunk, szóval Timidus is megengedi.
-Ehhez bizonyítani kell Tachibana gonoszságát. Arról pedig egyetlen módon gondoskodhatsz csak, hogy ne mondhassa el senkinek, azt viszont tényleg nem fogom engedni.

- Nem megengedés kérdése [: - néztem Timidusra, majd rövid hatásszünet után, mialatt magam elé meredtem, újra rájuk, azaz a lányra néztem - Volt egy lovag a céhetekben. Azt hiszem Raven volt a neve.

-Mhmm. Volt.

- Meg tudnátok osztani velem, hogy mi történt vele? - kérdeztem. Nyilván nem ok nélkül kíváncsiskodtam, de azért nem kívántam ajtóstul a házba rontani [:

-Hát... na látod ez például olyan, amit mi sem tudunk. Vannak ilyen eltűnések, amikor valaki nyomtalanul eltűnik, de nincs kihúzva a Black Ironban. Ő is az egyik ilyen lehet. Nyomozgattunk utána, de semmi.

- Nahát, szóval nyoma veszett... - gondolkodtam el. Igaz, ennyit én is kitaláltam, úgyhogy nem volt újdonság, az ellenben igen, hogy ők nem tudtak róla semmit - Volt nála valami, ami érdekelne, de nem tudtam vele felvenni a kapcsolatot.

-Elég sok fura dolog volt nála... mire gondolsz?

- Ne kísérts meg, még a végén kíváncsivá teszel [: - vigyorodtam el, majd megkopogtattam az oldalamon függő fegyvertokot - A fegyverére. Beletelt néhány hétbe, míg kiderítettem, mi az, amit láttam nála [:

-A fegyverére? A Pajzshordozók Oldalkardja volt nála, ha jól emlékszem...

- Jól tudod [: - bólintottam halványan, majd mivel kezdett kicsit kényelmetlen lenni a pozitúra, amiben ültem, inkább változtattam rajta.

-És azt szeretnéd megvenni?

- Amennyiben nem tűnt el az is vele együtt nyomtalanul. Bevallom, ettől tartok egy kicsit [: - mondtam, miközben véglegesítettem az új helyzetemet. Attól nem tartottam, hogy nem eladó. Mindennek van ára.

-Hát... az ilyesmit Junnal kell megbeszélned, ugye ő a céhvezér, de...
Gonoszkás mosoly ült ki az arcára, majd ő is pózt váltott, és kikanalazta az utolsó falat fagylaltot.
-De mivel azzal sokat segíthetnél a Bosson, ami ugye nekem nem jó, és most elárultad, hogy neked az kell, lehet, hogy eltűnik a céhbankból... hacsak...

Szóval a céhbankba került, mintha meghalt volna. Vagy csak ő küldte volna oda? Akkor már üzenetet is hagyhatott volna. Érdekes [:
- Hacsak...? - ösztökéltem a gondolatmenete folytatására, és megvesztegettem azzal a kevés fagyival, ami a dobozban maradt.

-Hacsak nem engeded meg, hogy kövesselek és kikutassam a gonoszságaidat.

Felnevettem, aztán jött a menetrendszerű fejcsóválás.
- Nincs arányban a kettő értéke [: - közöltem - De cserébe segíthetek kideríteni, mi történt Raven-kunnal, miért és hová tűnt el - ajánlottam fel inkább ezt.

-Nem hiszem, hogy abban tudnál segíteni. De egyébként is, beszélj Junnal, és kérd el tőle a kardot. Csak nem gondoltad komolyan, hogy a saját céhemet lopom meg? De ezeket tényleg nem én intézem, hanem a céhvezér. Majd megszavazzuk, én nemmel fogok szavazni, a többiek pedig... még nem tudom, de nem rajtunk múlik.

- Lopás? Ez erős szó úgy, hogy nem ingyen kívánok hozzájutni [: - vigyorodtam el - Ha nem kívánod igénybe venni a kapcsolataimat, hogy megfejts egy rejtélyt, amire nem tudod a választ, akkor nem tudok mit tenni. Én felajánlottam.

-A kapcsolataidat? Gregnél többet úgysem tudhatsz... de oké. Viszont a kardot tényleg Junnal kell megbeszélned.

Felvontam a szemöldököm. Nem számítottam rá, hogy ennyire erős kézzel fogja a pórázt a többi tag nyakörve felett az a tökfilkó, de ebben az esetben nem tehettem mást úgy tűnik, minthogy felhasználjam a rendelkezésemre álló eszközöket. Sajnálatos, jó lett volna Shukaku-chanon keresztül megoldani, de ezek szerint sokkal kevésbé számíthattam rá, mint azt a viselkedéséből eddig leszűrtem.

Jun és az erős kéz? X3 Maradjunk annyiban, hogy Shu legkedvesebb barátnőjéhez való feltétlen lojalitás. tongue hangulatjel
-Akkor körbekérdezel? Cserébe én is megérdeklődöm neked Junnál a kardot, és akkor megspórolok neked egy utat.

- Nem szükséges, jó eséllyel nemet fog mondani, ha rólam van szó. Ő nem képes gy olvasni a sorok között, mint te [: - kuncogtam, persze itt is arról volt szó, mint a legtöbb esetben, férfiként veszélyben érezte körülöttem a státuszát, még úgy is, hogy mindet megtesz, hogy lánynak higgyék.
- Meglátjuk, mit felelnek a kérdéseimre, ha találok valamiféle nyomot, értesítelek [: - ígértem meg. Félreértés ne essék, nem önzetlen voltam, engem is érdekelt a dolog.

-Úgy olvasni a sorok között, mint én? Nem hiszem, hogy Jun annyira gyűlölne téged., nem tudom, hogy miért aggódsz...

- Azt nem mondanám, hogy gyűlöl, de a szimpátiájától messze vagyok. Nem viseli jól, ha cukkolják [: - kuncogtam, kiindulva a tapasztalatokból, amit közös kalandjainkon szereztem.

-De... mi lenne, ha nem cukkolnád? Engem is cukkolsz, szerintem még Timit is, ha felvenné... de ez mire jó?

- Ne kérj tőlem lehetetlent [: - még, hogy ne cukkoljam, bele is halnék az unalomba - Az lesz a házi feladatod, hogy gondolkodj el rajta, mire jó, ha valakit cukkolnak - bólogattam, odacsípve a lánynak is ezzel, aki meg ugye arra volt érzékeny, ha kislányként kezelik.

-Elég sokat gondolkodtam már rajta. Igazából arra gondoltam, hogy majd ha én is erős leszek, meg erősebb a többieknél, akkor én is megtudom... de nem. Nekem egyáltalán nem öröm téged piszkálni.

-Nahát, ezt szomorúan hallom [: - vigyorodtam el. Nem mintha rám túlságosan látható hatással lenne a piszkálás, csak én érzem, ami történik. Külső jele nem nagyon van többnyire.

-Jó... de igazán elmondhatnád, hogy mit érzel ilyenkor. Mert... én csak akkor éreztem valami ilyesmit, amikor azokat a fiúkat tudtuk legyőzni, akik a farkaskát akarták bántani. Ott jó volt, hogy segíthettem... de ott sem az, hogy én most elvertem őket. Bár... Daneenál talán... de már vele is megvagyok...

- Ebben az esetben hadd áruljak el valamit: ilyenkor nem az a fontos, hogy én hogy érzem magam [: - avattam be legalább ennyiben, afféle útmutatóként - Amúgy maradt még abból a fagyiból?

-Abból nem, de van másik. Vanília-csoki, vagy erdei gyümölcs? És... oké, de miért jó az, hogy a másik rosszul érzi magát?

- Akkor nem fontos - legyintettem - Biztos vagy benne, hogy érdemes rossz érzésnek nevezni? Valóban rosszul érzed magad?

-Nem... csak kellemetlen... de mondjuk jó is, mert akkor legközelebb már nem dühít fel az ilyen, te pedig amúgy sem tudsz feldühíteni.

- Látod? Van, akinek azonban nem fejlődik ki az ellenállása, ilyen például Jun-kun is. Az ilyen emberek valójában szeretik, ha piszkálják őket, sokféle okból - mondtam, ezúttal nem feltétlenül igazat - Ezt vegyem kihívásnak? [:

-Nem tudom... Jun is szokott ugratni engem... de valamivel meg tényleg nem illik piszkálni a másikat.
A kihívás kérdésére csak legyintett.
-Ha akarod, vegyed. Ez ugyanolyan, mint a titkolódzás, meg az életem fölötti... mit is mondtál?

- Nahát, mivel szokott cukkolni? - érdeklődtem, majd elmosolyodtam - Látom, nem veszed komolyan. Ahogy már mondtam, nem vagyok jó ember, igazán könnyen fel tudnálak dühíteni.

-Mindenfélével. Akart már a barátnőm is lenni, mármint úgy, meg úgy csinál, mintha elfelejtene dolgokat, amit megbeszéltünk... ilyenek.
Majd Tachi gazdagabb lesz egy "persze-persze" szemforgatással

- Hm, ha ő lehet a barátnőd, akkor szeretnék én is az lenni [: - kuncogtam. Végül is a hosszú hajam megvan hozzá, ez kezdetnek jó, és én is el tudnám vékonyítani úgy a hangomat, hogy lányosnak hangozzon.
- Nahát, ezt most miért kaptam? Csak valami olyasmit kéne elvennem tőled, ami fontos számodra. Például Jun-kunt [:

-Úgy ő sem lehet a barátnőm, te pedig... oké, de akkor a frontharcosok előtt kell, és... és... hmm... pizsiparti. Igen. Pizsipartit fogunk tartani a frontosok előtt, és akkor lehetsz a barátnőm. Úgy meg akárkit fel lehet idegesíteni, hogy megölöd az egyik legjobb barátját. Ez nem nagy dolog, és nem is cukkolás.

-Rendben, ezt megbeszéltük. De biztos vagy benne, hogy Akira-kun mellett még egy barátnőt is szeretnél tartani? [: - vigyorodtam el, majd beletúrtam a hajamba, és komolyabb tekintettel pillantottam a lányra.
- Ölni egyszerű, de mi van, ha a barátságotokat tépem szét? [:

-Mondtam, hogy nem úgy! A barátságunkat meg nem tudod széttépni, max még jobban nem fog kedvelni Jun, ha ilyesmivel próbálkozol, és akkor soha nem lesz kardod.

- De én úgy akarok a barátnőd lenni... - szomorodtam neki a visszautasításra. Nahát, kikosaraztak [: - Szophie már unalmas, te pedig aranyos vagy,van egy szép sárkányod, és kedves vagy velem, nem úgy, mint a többi undok ember, akik nem értik meg az érzékeny lelkemet...

-De nem lehetsz úgy a barátnőm, mert eleve már van barátom, és nem is vagyok olyan. Próbálkozz mondjuk... mondjuk Mirinél. Ő most úgyis szomorú Anat miatt...

- Nekem is van párom, ez miért akadályozna meg minket? - váltottam drámai hangnemre - De milyen nem vagy? - játszottam a tudatlan, ártatlan kíváncsiskodót, majd elgondolkodtam - De ő nem kedves, és sárkánya sincs, és nem is értene meg engem, és még csak nem is aranyos, és nem is olyan lapos, mint te, márpedig én azt szeretem, ha... lapos... mint nekem... - fészkelődtem nyugtalanul [:

Shunak ugyan megrándult az arca egy pillanatra, ám rögvest összeszedte magát... na jó, megpróbálta összeszedni magát...
-Akkor... akkor ott van Jun. Ő még nálam is laposabb, mert tudom, mert voltunk masszőznél, és Timidus majdnem ugyanúgy hozzá is tartozik, mint hozzám... és még meg is kedvelnétek egymást.

- De ő meg olyan undok volt velem~ - affektáltam valami borzalmasan idegesítő hangon, még engem is zavart [: - Én téged szeretlek - csillant fel a szemem, és azzal a lendülettel át is öleltem Shukaku-chant.

Shu pedig ennél a mozdulatnál teljesen biztos volt abban, hogy Tachit bizony Arata küldte, és ő meg fog felelni Aratának... csak az a kérdés, hogy mit vár a fiú... féltékenységi rohamos hisztit, vagy magabiztosságot... nagyon bonyolult dolog a kapcsolat, főleg ha az ember lánya csak hallomásból és animékből ismeri... szóval hátradőlt, kényelembe helyezte magát, és eszébe jutott a "kedvenc" története.
-Már elkezdtem mesélni, de nem hagytad, hogy végigmondjam. Az intézetben volt egy fiú, aki az összes lánynak nagyon tetszett. Nagyon fehér volt a bőre, és magas volt, és szőke hajú, és kék szemű. És ez a fiú egy csomó ideig csak nekem udvarolt azért, hogy a végén az egész osztály előtt kinevettessen amiért elhittem, hogy velem akar járni. Szóval... nem, ezzel nem tudsz cukkolni, próbálj mást.

- Azt hiszed, nem vennélek komolyan? Hogy csak az a célom, hogy kinevethesselek...? - néztem rá megdöbbent arccal, majd lehajtottam a fejem - Lehet, hogy nem is vagy olyan kedves velem, mint hittem... neked is csak addig vagyok értékes, ameddig... ameddig... - megráztam a fejem, aztán egy kicsit ő is - Én komolyan szeretnék a barátnőd lenni!

-Pfff! De mondom, hogy már van barátom... de... de majd megkérdezem, hogy mit szól hozzá. Oké?
Ilyen sztorival hazamenni... lesz miről mesélni a vacsinál X3

Felcsillant a szemem újra.
- Tényleg? *.* Tényleg megtennéd értem? *.* - kérdetem hitetlenkedve, miközben azon gondolkoztam, hogy bírja ki anélkül, hogy elnevetné magát. Még nekem is nehezemre esik,pedig tapasztalt katona vagyok [:

Shu ha jól számolom több mint fél éve Jun mellett lakik... vagy talán egy is? Naponta játszanak el ilyen dolgokat. Shu arcán egyébként pedig végig ott van a hatalmas mosoly a játék miatt. Egyáltalán nem látszik komolynak.
-Persze! Miért ne kérdezném meg?

- Köszönöm *.* Most úgy megcsókolnálak örömömben *.* - lelkendeztem, miközben ráztam a kezét nagy hévvel, és újra megöleltem az apró, törékeny testet.

Shu ekkor tört ki prüszkölő nevetésben, természetesen a végtelen örömtől. ami Tachi miatt ragadt rá.
-Á-áá! Majd csak akkor, ha megengedi, és ott tartunk. Addig nem. Viszont... viszont úgy nem lehetsz a barátnőm, hogy titkaid vannak...

- Miért, neked is vannak titkaid előttem ˇ^ˇ - folytattam a színjátékot, most a sértődöttséget tettetve majdnem teljesen élethűen. Azért csak majdnem, mert már az én ajkaim is vigyori módban üzemeltek [:

-De te akarsz udvarolni nekem, nem én neked! ˇ^ˇ

- Neked sem lehetnek titkaid előttem, ez szabály ˇ^ˇ - húztam fel az orrom gőgösen. Elkényeztetett királykisasszony módjára [:

-Oké, de te kezdesz! Ha elkísérhetlek akárhová egy hétig, utána... de... melyik titkomra is vagy te kíváncsi? X3

- Mindenre *.* De először is meg kell kérdezned ezt az Akira-sant, addig nem kísérhetsz sehová ˇ^ˇ - kötöttem az ebet a karóhoz rendületlenül. Igen, most én kerestem kifogást [:

-Oké, oké, megkérdezem! Timi, lécci segíts üzenetet írni...
Tápászkodott fel Shu Tachi öleléséből, kicsit távolabb helyezkedett, majd a sárkány belépett közéjük, és eltakarta a panelt.

Én pedig megpróbáltam kukucskálni a szerepemhez méltó módon. Meg egyébként is, ez a nagy titoktartás kifejezetten érdekes volt a részükről. Lehetséges, hogy valami ismert arc mögé bújt el a csaló? [:

Timidusnak szárnyai vannak. Nagy szárnyai. És figyelő tekintete. Shu pedig már meg is írta az üzenetet, és majdhogynem azonnal pittyegett is a válaszüzenet.
-Azt írja, hogy a Szophies részbe belemegy, a másikat majd megbeszéljük...

- Mi? Mibe ment bele és mit kell megbeszélni? - értetlenkedtem, miközben kiskutya szemekkel néztem rá...már ha Timidus nem takarta el őt a szárnyával [:

Amint megvolt az üzenet Timi kilépett a képből, de addigra már Shu panelja zárva volt.
-Hát amit az elején beszéltünk, hogy segítünk a Szophies üggyel. Úgy döntöttem, hogy segítünk neked.

- Hmmm? Ő hogyan tud segíteni ezzel? - billentettem oldalra a fejemet.

-Azt nem tudom. Ezt az izét neked kell kitalálni, te ismered Szophiet.

- Tudom már! Tudom, hogy fogok bosszút állni Szophie-chanon *.* - tettem úgy, mint aki megvilágosodott - De még nem mondom el, majd beavatlak titeket, ha itt lesz az ideje - kuncogtam kislányosan.

-Hát... oké... de megölni nem fogjuk, meg a legjobb barátját sem fogjuk megölni, sem szétszakítani őket. Sem semmi ilyesmit.

Megráztam a fejem, én sem ilyesmire gondoltam. Sőt, én semmilyen bosszúra nem gondoltam, de ezt nekik nem kellett tudniuk. Ellenben eszembe jutott egy jó szórakozási lehetőség [:

-No... de akkor most, hogy beszélgettem Akira-sannal, végre választhatsz fagyit, amit elfelejtettél...

Újfent megráztam a fejem.
- Nem kérek, köszönöm [: Sőt, lehetséges, hogy indulnom kellene titkos egyezségeket és gonosz terveket szövögetni [:

-Oké, akkor készülődök én is. Jó ez a ruha ehhez, vagy hazamenjek átöltözni?

- Te nem jöhetsz, még van mit megbeszélned Akira-sannal [: - jegyeztem meg, aztán feltápászkodtam, és kezemet nyújtottam Shukaku-channak.

Elfogadta a felajánlott segítséget a felálláshoz, ám nem is engedte el a fiú kezét.
-Ő majd csak este ér haza, szóval addig még ráérünk. Az a lényeg, hogy sötétedés előtt otthon legyünk.

- Az lehet, hogy te ráérsz, de én nem [: Ráadásul jóval sötétedés után fogok csak végezni, Akira-san aggódni fog miattad. Meg egyébként is ágyban a helyed [:

Shu megforgatta a szemét, de nem engedte el Tachi kezét.
-Majd akkor sötétedés előtt elindulunk, addig viszont mehetünk veled.

Elgondolkodtam egy pillanatra, majd egy hirtelen mozdulattal a kislány mögé léptem, és a szabad kezemmel eltakartam a szemeit.
- Nahát, máris besötétedett, muszáj hazamenned, úgy tűnik [:

Shu felnevetett, ám immár mindkét keze szorította Tachi mindkét kezét, szóval nem volt menekvés.
-Ha nem megyünk semmi gonosz helyre, mert nem szállok le rólad, legalább addig is elérem, hogy ne csinálj semmi rosszat, és ne keveredj bajba.

- Ne aggódj, csak egy informátorral van találkozóm, nem fogunk semmi gonoszat tenni [: - nyugtattam meg, majd kihúztam a kezem a "szorításából".

-Hát akkor pedig nyugodtan elkísérhetünk, és legalább mi is informálódunk. Úgy sincsenek titkaid előttem.

- Úgy hiszed, hogy egy informátor majd úgy fog üzletet kötni velem, hogy egy ismeretlen harmadik fél is jelen van? Nem működne, ide egyedül kell mennem, sajnálom [:

-Hát akkor bemutatsz neki. Egyébként is jóban vagyok Greggel, őt pedig minden informátor ismeri. Nem lesz baj, ne aggódj.

- Nem, és ha ilyen akaratos vagy, megmondalak Akira-sannak - "fenyegettem" meg kíméletlenül - Egyre kevésbé tűnik vonzó ötletnek, hogy magammal cipellek egy hétig [:

-Hát... mindegy, akkor csak követlek. Sokkal gyorsabb vagyok nálad, tudom az összes város nevét, szóval mikor elkezded kimondani, már tudom, hogy hova teleportálsz.

- Megpróbálhatod, de kudarcot fogsz vallani [: És ha most megengeded... - hajoltam meg kissé előtte, és egy olcsó bűvésztrükköt használva kámforrá váltam a köpenyem meglendítésével.

Shu egy ideig prüszkölt a bűvésztrükktől, hiszen ilyen esetekben mindig van füst, majd letelepedett Timidus mellé, egy újabb adag fagyival. Tachibanának ugyan hármas lopakodása volt, és meg is próbált lopakodni a trükk után, ám Timidus és a hármas észlelés végig egy „Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?” nézéssel figyelte őt. Ellenben Shu úgy tett, mintha nem venné észre, és így folytatta a beszélgetést a sárkánnyal, hogy Tachi is hallhassa.
-Mondtam, hogy nem gonosz!
-Miből gondolod?
-A semmiért volt itt egy órán keresztül... talán többet is. Nem tudott meg semmi fontosat, és csak annyi történt, hogy jól elszórakoztunk. Miért tenne ilyet?
-Félrevezetés?
-Ne légy paranoiás! Egyébként pedig aggódom érte. Azt mondtad, hogy ő sem lehet sokkal erősebb, mint Kazuchi.
-Az alapján, amit a dojonál láttunk, valamivel erősebb, de nincsen Hinari vagy Anatole szintjén.
-Kedves srác ő is, csak valamiért szeretik az ilyen rosszfiúskodást. Mondjuk Tachi legalább nem erősködik. Emlékszel Kazuma arcára? Én vagyok a nagy Kazuma! Aztán pedig folyamatosan sebzett, miközben ölelgettem, és alig tudott valamit levenni az életemből. X3 Nem értem a fiúkat. Miért keverik bajba magukat állandóan?
-Te is ezt teszed.
Shu ezúttal Timidusra öltötte a nyelvét, és mivel a fagyi időközben elfogyott, elindultak hazafelé.

by Ajánlott tartalom

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből

Hatvankettedik Fejezet

Hatvanharmadik Fejezet

Hatvannegyedik Fejezet

Hatvanötödik Fejezet

Hatvanhatodik Fejezet

Hatvanhetedik Fejezet

Hatvannyolcadik Fejezet

Hatvankilencedik Fejezet

Hetvenedik Fejezet

Hetvenegyedik Fejezet

Hetvenkettedik Fejezet

Hetvenharmadik Fejezet

Hetvennegyedik Fejezet

Hetvenötödik Fejezet

Hetvenhatodik Fejezet

Hetvenhetedik Fejezet

Hetvennyolcadik Fejezet

Hetvenkilencedik Fejezet

Nyolcvanadik Fejezet

Nyolcvanegyedik Fejezet

Nyolcvankettedik Fejezet

Nyolcvanharmadik Fejezet

Nyolcvannegyedik Fejezet

Nyolcvanötödik Fejezet I.

Nyolcvanötödik Fejezet II.

Re: Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből