[Küldetés] A Titkos Törzs

Épp nem maradt már sürgős elintéznivalóm, így más elfoglaltság után néztem. Azt mondják a tudás hatalom és az utóbbi időben sikerült is jó manőverekkel növelnem a "hatalmam". Azonban önmagában ez még mindig túl kevés. Muszáj időt szánnom a fejlődésemre így nem csoda, hogy végül a Kezdtek Városában kötöttem ki a hirdetőfalakat nézve küldetések után. Egy kicsit mindig is válogatós voltam ilyen téren, így alaposan körbekutattam, mire találtam egyet, amin megakadt a tekintetem. Hallottam már a 15. szint "legendájáról", de eddig egyszerűen nem rendelkeztem elég információval ahhoz, hogy vegyem a fáradtságot és kutakodni kezdjek. Ennek a küldetésnek a keretében viszont ígéretesnek tűnik, így nem haboztam sokáig leadni a jelentkezést rá. Azonban hiába fogadtam el a küldetést, nem történt semmi, így inkább felmentem a 19-esre pár mobot levadászni, hogy addig se vesszen kárba az időm.
Másnapra már szinte fel is adtam a dolgot, hiszen nem kaptam semmit. Talán hibás volt a küldetés, vagy már nem aktuális. A másnapi grindelés közben viszont, kaptam egy üzenetet. El is indultam a megadott koordinátákra, teljes felszerelésben. Nem először jártam már ezen a szinten, de most kicsit mégis úgy tűnt, mintha egy teljesen más helyre érkeztem volna. Rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban, de jól nyitva tartva a szemeimet és a füleimet hegyezve, tempósan haladtam a cél felé. Megérkezve a sátorhoz rájöttem, hogy nem leszek egyedül, bár a SAO küldetéseit ismerve nem is feltételeztem. Mindenesetre a "társam" nem épp az a fajta volt, akivel a legszívesebben dolgoztam együtt. Egyszerű biccentéssel köszöntem a párosnak, majd kihúzva magam, kezemet az oldalamon függő kés markolatán nyugtatva figyeltem nyugodtan, a megmozduló sátrat. A vendéglátónk felé is egy egyszerű biccentést intézek.
– Kazuma. - fejeztem ki magam kurtán. Nem volt épp a legbiztatóbb külsejű fickó. Na nem mintha ez amúgy sokat számítana. A lényeg, hogy elkezdjük majd szépen be is fejezzük a feladatot, mielőtt mindenki megy a maga dolgára és közben esetleg szert is tegyünk némi értékre, akármilyen formában érkezzen is. A kezdés azonban meglepett és elgondolkodtatott. Azonban nem sokáig álltam csendben, hamar hangot adva a gondolataimnak.
– Éjszaka történt, védett területen így valószínűnek tartom, hogy előre kitervelt gyilkosságról van szó. Lehetett volna egyszerű sleep pk is, de ezt valószínűtlennek tartom. Egyrészt túl sok nyomot hagyott, másrészt a módszer elterjedése óta ritkán alszanak az emberek az utcán. Akár többen is lehettek a gyilkosok, elfogva és párbajba kényszerítve az ellenfelüket, majd egyszerűen kivégezve, bár ez elég nehezen kivitelezhető, hiszen egy kiáltás is elég lehet a terv meghiúsulásához. Valószínű tehát, hogy önként ment a bele a párbajba hacsak a gyilkos nem talált rá módot, hogy csendben kényszerítse bele. Ha a halottunk önként ment bele, valószínűleg bízhatott a győzelmében, de a harc végül nem lehetett hosszú, ha nem voltak szemtanúk. Azonban... - megálltam elgondolkozva. Túl kevés az információ és túl sok a lehetőség. Jobban átgondolva ez így nem fog menni. - Eltökélt... magabiztos... tisztában van vele, hogy mit csinál... vagy rendkívül ravasz, vagy nagyon óvatlan, de semmiképpen sem egy egyszerű rablógyilkosság. - soroltam kicsit lassabban, rövid szüneteket tartva, ahogy fejben megpróbáltam minden lehetőséget átgondolni. - Ha azt várod, hogy felsoroljak minden lehetőséget és a gyilkosra illő tulajdonságokat, akkor napestig itt ülhetünk. Végül is van időm. - vontam meg a vállaimat válaszra várva.

Az inda mozgására felfigyelve, csendben figyeltem a környéket, óvatosan hallgatva az erdő neszeit, de aztán Vietcedte hamarosan visszafordult felénk. Ránéztem a válaszait figyelve, de fél füllel továbbra is hallgatóztam. A "szakértőnk" nyugtalansága rám is átragadt, amin a szokatlan erdő sem segített. Valami nyílvánvalóan nem volt rendben és minél tovább figyeltem, annál kevésbé tetszett a helyzet. Túlzás lett volna azt mondani, hogy félek. Nem. Ahhoz már túl sokat láttam, hogy ennyi megijesszen, de készen álltam rá, hogy egy pillanat alatt támadásba lendüljek, ha valami baj történik. A furcsa megnevezésen viszont kicsit felhúztam a szemöldököm. Detektív Kazuma. A kérdés nyilvánvalóan egy teszt volt és azt hiszem átmentem rajta. Azért nem mondom, hogy nem tetszett az, hogy a lány alárendelt szerephez jutott a csapatban. Talán érezheti majd, hogy hol a helye. Vietcedte aztán felém fordult és válaszoltam neki.
– Csak egy gondolatmenet volt, amit lehetségesnek tartok. Ennyi információval viszont, csak feltételezni tudom a történteket, biztosat nem állíthatok. Ha láthatnám a helyszínt talán leszűkíthetném a lehetőségeket. - válaszoltam tárgyilagos hangnemben és a szemeimmel követtem az árnyék mozgását, ami hamarosan el is tűnt a fák sűrűjében. A válaszra pedig csak bólintottam. Mondjuk őszintén szólva nem tudom, holnap ugyanekkor miért ne lenne késő, de nem tettem szóvá a dolgot. Annyi biztos, hogy egyelőre érdekesnek bizonyult ez a küldetés. Nem egészen úgy indult mint vártam, de egyelőre hagytam, hogy a dolgok a maguk medrében haladjanak tovább. Azt hiszem felesleges lenne magánakciókba kezdeni. Miután a szakértőnk távozott Egy pillanatra a kislányra néztem, majd szó nélkül sarkon fordulva ballagtam el.
Azaz csak hittem, hogy ilyen egyszerű lesz a dolgom, de hamar meghallottam a hátam mögött, majd mellettem lépdelő kislány zajongását. Egy ideig csak csendben hallgattam, hátha megunja, de csak mondta a magáét így aztán megtorpantam és felé fordultam.
– Na ide figyelj. - kezdtem bele, miközben megpróbáltam a lehető legtürelmesebb hangomat előkotorni több-kevesebb sikerrel. - Nincsenek véletlenül barátaid, vagy valaki, aki épp aggódik érted? Tudod, olyan, akit megkereshetsz, és szívesen hallgatja a fecsegésedet. Lehetőleg valahol távol. - hallgattam el egy pillanatra. Ő csak egy kislány, még ha a sárkánya egy agyafúrt dögnek is képzeli magát. Tény, hogy jobban bírom a csendben alvó kölyköket, mint a hozzá hasonlókat, de jobb esetben kinövi. Talán túllőttem kicsit a célon. - Mindegy... - folytattam a szemeimet forgatva és talán kicsit tompítva a korábbi szavaim élét. – próbáld meg nem szörnyeledelként végezni holnapig. Szeretném hiba nélkül letudni ezt a küldetést. - morogtam és egy intéssel távoztam, remélve, hogy ezúttal kellően egyértelmű voltam.

Gond nélkül megérkeztem az első szintre és a Kezdetek Városába mentem. Felötlött bennem a gondolat, hogy esetleg körbeüzenek, hátha valakinek van tudomása a történtekről, de végül hamar elvetettem a dolgot. Kétlem, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő esetről bármit is megtudnék ezzel a módszerrel. Kb 22:10:00-re időzítettem az érkezésemet a kúthoz, hogy egy kicsit a saját szakállamra nyomozhassak. Először is megkerestem a helyet, amire, vagy amelyekre a legjobban illett a leírás. Nagyjából huszonnyolc méterre a kúttól, két ház közti sikátorban. Amint megtaláltam a kérdéses helyszínt, elkezdtem bejárni azt, és minden érzékszervemet, főleg a látásomat használtam, hogy bármilyen nyomot felfedezhessek. Nem siettem el, alapos voltam, de nem nyúltam semmihez. Csak fejben raktároztam el minden információt, amit csak tudtam és a hely alapján próbáltam meg fejben legyártani, a lehetséges történéseket. Nappali fényben talán egy fokkal jobb lett volna, de a kettes szintű látásomnak elégnek kellett lennie és így legalább könnyebben átgondolhattam a történteket. Többek között a fényviszonyokra is jobb rálátásom volt így, azaz mennyire világíthatta meg a helyet ugyanebben az időpontban a hold fénye, az ablakok, vagy épp egy utcai lámpa, ami végső soron fontos lehet. Végigjártam a sikátort, pár méterenként elidőzve, nézelődve majd haladtam tovább, míg ki nem jutottam és el nem értem a kúthoz, amibe szintén belelestem. Ha pedig úgy éreztem, hogy mindent láttam, amit csak látni lehetett, akkor a fejemben a megszerzett információkkal, elindultam a legközelebbi fogadó felé és ott töltöttem az éjszakát.

A másnapot - ahogy az előző napot is, míg meg nem kaptam az üzenetet – mobok levadászásával és tapasztalatok gyűjtésével töltöttem a 19. szinten míg el nem érkezett a kérdéses időpont. Visszateleportáltam a 15. szintre és lassú léptekkel, az erdő változásait figyelve haladtam a küldetésadónk felé. Ezúttal is csak egy kimért biccentéssel köszöntöttem őket.

Most még halottabbnak és kísértetiesebbnek hatott ez a környék mint tegnap. Ennek viszont nem adtam nagyobb jelentőséget, mint amennyit érdemelt. Pusztán nyitva tartottam a szemeimet, míg meg nem érkeztem és persze utána is. Az esti sétám járt a fejemben és a minimálisnál is kevesebb eredmény, amit elértem vele. Semmi konkrét nyomot nem találtam arra vonatkozóan, hogy bármiféle gyilkosság történt volna, noha a helyszín megvolt. Ez a játék egyik nagy hátránya és előnye is egyben. A halál alapból nem sok nyomot hagy, de védett övezetben, ahol még megkarcolni sem lehet a falakat, gyakorlatilag minden nyom nélkül el lehet tüntetni valakit. Pusztán le kell küzdeni a védettség korlátját és a városban meghúzódó játékosok éberségét. Ezek viszont, vagy egy tökéletes tervet, vagy hatalmas szerencsét igényelnek. Persze a legegyszerűbb magyarázat, hogy az egész puszta játék volt, egy teszt a játékosoknak a szerepek kiosztásához. Azonban volt okom kételkedni ebben a verzióban.
Elsőnek érkeztem, de szinte rögtön meg is pillantottam a közeledő Shukakut a fák között. Csak egy halvány biccentéssel köszöntöttem őket, de végül a számat is kinyitottam egy kicsit.
– Fogjuk rá. - morogtam, bár, hogy a két kérdés közül melyikre is válaszoltam, abban még én sem voltam biztos. Hasonlóan köszöntöttem a sátor felől előbukkanó sziluettet is, ami lassan felvette Vietcetde alakját, amint közelebb ért a sűrű ködben. Nem is pazaroltam több szót a helyzetre, inkább csak csendben figyelve lépdeltem a vezetőnk mellett, alig egy lépéssel lemaradva. Furcsálltam a haladásunk irányát, de egyelőre nem tettem szóvá. Végül hamar megtorpantunk. A parton. Fél szemmel a hátam mögé pillantottam, ahogy megláttam a "szakértő" furcsa tekintetét, de nem figyeltem fel semmi különösre. Azaz semmi olyasmire, amit korábban már ne tapasztaltam volna, a küldetés kezdete óta. Szinte reflexszerűen emeltem fel a kezem, de mikor csak egy szivar landolt benne, egykedvűen fogtam csak meg és engedtem le a kezem. A következő megszólalása azonban elpusztította a türelmem utolsó morzsáit.
– Holnap ugyanekkor, feltételezem, hogy ugyanilyen késő lesz. Továbbá tegnap azt mondta, hogy ma a gyilkosság helyszínére fog elvinni minket, ami tudtommal nem épp errefelé van. - szegeztem neki a tényeket hűvös nyugalommal. Majd Shukaku felé is vetettem egy gyors pillantást és a szemeimet ismét a szakértőre szegezve fűztem hozzá:
– Persze javítsatok ki, ha tévedek...

//Bocsi a késésért//