Re: Onsen

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Okt. 17 2013, 12:58

Nio

Örültem a helynek, hogy pont itt lehetek és pont most. Csak úgy áradtak tovább a kérdések a fejemben, higgadt annak ellenére, hogy testvérével verekedtek. Hogyan, hisz a verekedés felébresztheti a harcvágyat, akkor mégis miért visszahúzódó? És néha már-már megnyílni látszik, de visszahúzódik, ez érthető, hisz idegen vagyok számára, de nem közömbös, erről beszél testtartása és szavai is. Mégis mi érhette korábban, miért lett ő is visszahúzódóbb? Láthatott valamit, amiből inkább nem kért úgy, mint én? Vagy csak szimplán szerény és ő mindig is az és az akar lenni? Tulajdonképp én magam is szerény vagyok és visszahúzódó, de annyival rosszabb lettem az elmúlt évek során, hogy merek és változok. Ez nem feltétlen jó, de ebben az esetben örülök óvatos merészségemnek. Kérdésemre is válaszol, és miközben vártam, hogy ő vajon honnan közelíti meg az ébredést. Flörtölni próbáltam válaszommal, igen úgy érzem az volt.
Aranyos volt válasza, meg is mosolyogtatott. Azt tapasztaltam már, hogy a lányok a reggeli ébredést rejtegetik. Előlem is próbálta már egy lány korábban, pedig tudta volna, hogy én hogy vártam azt a minimálisan kócos hajcsomót, az álmos szemeket, avagy az alvás apró ráncait, amik kényelemesen nyújtózkodnak arcán. Lehet nagyképűség egyből magamra venni, hogy én volnék az a személy, akihez leutazna vidékre, de valahogy úgy érzem ő erre utalt. Visszanéztem az égboltra, hogy oldódjon, és ne azzal kelljen foglalkoznia, hogy állandóan csak bámulom őt. - Tudod szerintem pont ébredés után szép az ember, akkor olyan természetes, szerintem te is szép lehetsz akkor. De igazad van odakinti felébredés után előbb én is összekapnám, magam amennyire csak tudom - pirultam el miközben mondtam. Tudom számít a külső és a megjelenés, ezt sose felejtem el, csak olyan felesleges rétegnek tartom, ha fontosnak tartok valakit. Lehet.. lehet. Nem is tudom, talán később nem csak lehet, de már most tetszik ő és fordultam felé újra.
- Eleinte erre gondoltam, ha kijutok, akkor bűnhődnie kell Kayaba Akihikónak, hisz embereket ölt, legalábbis elhittem a kezdetekkor elhangzottakat. Valamilyen morbid formán csodálatosat alkotott, de veszélyeset is. Viszont ezt a büntetést nem én fogom kiszabni rá, remélem a törvény nem huny szemet ez az esemény fölött. Remélem - válaszoltam kérdésére és vesztem el tekintetében. - Így érzek én is - tekintettem le egy pillanatra, hogy ne lássa szemem, hisz akkor könnyen leolvashatná, mennyire így érzek. – sokat adott ez a hely Chanceryt barátnak, Kyuushirot is és ezúttal téged is Nio – nem folytattam, őt úgy érzem nem barátnak hozott a sors, ha ezt lehet sorsnak nevezni. A lila virágáradat továbbra is ott lengedezett körülöttünk és pár apró éjszakai élőlény is neszezett, most figyeltem fel csak arra, hogy vannak körülöttünk repkedő éjjeli bogarak, meg él is a környezet. – Talán igazad van – feleltem vidáman, nem mondtam ki én sem amire gondolhatott. Maradjon kimondatlan, táncoljunk még körülötte, nem akarom elsietni, de sokáig várakoztatni sem. – És mit szólnál, ha beszélgetnénk még arról, hogy mégis milyen házban nőttél fel, meg érdekelne minden rólad. Megnyerted a verekedést húgod ellen? – kérdeztem mosolyogva tőle, miután kicsit közelebb fordultam hozzá. Még mindig felfele néztem rá, hisz ő ült a fűben, míg én előtte heveredtem.

by **Nio** Pént. Okt. 18 2013, 14:49

Beszélgetésünk kezdett egy kicsit személyessé válni, ami egyáltalán nem zavart, de vannak olyan dolgok, amiket nem értek. És Yuichi pont egy ilyen dolgot mondott. Ébredés után nyúzott és fáradt az ábrázatom, ebben mi a szép? Jó, lehet, hogy természetes, de egyáltalán nem szép vagy aranyos. Vannak furcsa fiúk, akiknek egészen különleges dolgok tetszenek a lányokban, ami nem rossz, vagy a negatív értelemben furcsa... inkább azt mondanám, hogy szokatlan. Ezeket én soha nem fogom megérteni.
-Egyáltalán nem vagyok szép látvány reggelente- vágtam rá enyhén megjátszott durcás hangon. -Mondj bármit, ha reggelente tükörbe néznék, akkor apámnak tükröket kéne gyártania, hogy fedezze a veszteséget.
Mindezek után valahogy vissza kanyarodtunk a SAO alkotójához, ami belegondolva nem is olyan meglepő, hiszen az "ébredés" gondolata kapcsán már sokaknak felmerülhetett a bosszú gondolata. Talán eleinte én is fejét akartam volna szegni, de sajnos volt idő mikor egyedül voltam és átgondoltam a dolgokat.
-Mi értelme volna revansot venni? -csúszott ki a számon elgondolkodó hangon.- Nem változik semmi, ha Ő meghal. Nem kapjuk vissza ezt az időt. Nem kapjuk vissza azokat sem akik itt lelték halálukat- itt egy pillanatra megálltam és a fiúra néztem.- Odahaza is mindig optimista próbáltam maradni, ami több kevesebb sikerrel meg is valósult, de... volt amikor megteltem és kitörtem. Most nem így van. Mert látok valami értékeset és igencsak pozitívat a gödörben, amit nem bánok. Legalább ezt is átélhettem- váltottam vissza normálisabb, barátságosabb, vidámabb hangomra. -Sajnos meg kellett történnie, és áldozatokat követelt. Sokak szomorúak miatta, de nem az én dolgom megbüntetni. Nem azt mondom, hogy a leghelyesebb dolog, amit tett, csak azt, hogy majd megváltozik az élete és megbűnhődik még miatta.
Miután befejeztem filozofikus és igencsak nagy röptű gondolataimat ismét témaváltás következett, ami miatt jó ízű nevetésben törtem ki:
-Soha, egyet sem! Mindig Reito nyert. Ő valahogy dominánsabb. De annyira nem érdekelt. Én vagyok hármunk közül a középső, és én vagyok úgymond a legkisebb. Hugóm emlékeim szerint magasabb volt mint én. Talán már a bátyánkat is utolérte magasságra- fejeztem be tűnődve... Nem tudom mit mondatnék még, elvégre totálisan átlagos életem volt, ezért inkább hallgattam egy kicsit, és a fiú tekintetét kezdtem fürkészni.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 18 2013, 21:37

Nio

Nem bírtam ki nevetés nélkül, ahogyan mondta, és az a hasonlat. Hátamra gurultam és úgy nevettem. Kellett egy pár másodperc, és össze is kaptam magam, elkomolyodtam és kicsit oldalazva néztem, arcát és szemét, majd ajkára néztem, orrára, füleire, szemöldökére, állára, járomcsontok, homloka, haja. Újra elkezdtem a kört, de nem jutottam túl sokáig - megértettem, tehát előbb szépítkezel és utána láthatlak. Akkor akár holnap reggel? - mosolyogtam rá. Felkeltem a világító virágok közül és felültem a fűben, közben továbbra is őt néztem. Szeretném azt mondani, hogy nem hiszek neki, de ezt nem mondhatom, elkell higgyem, amit ő megenged arra alapozhatok, ráerőltetni nem akarom, azt, hogy márpedig igenis szép.
Azután elmondtam neki, mi a véleményem Kayabáról, nem sokban különbözik gondolatmenetünk, talán abban, hogy én míg a törvényt akarom érvényesíteni, ami elzárja Kayabát, addig ő más szemszögből világítja meg a problémát, és igaza van semmit nem lehet már tenni. Csóváltam a fejem kérdésére is és helyeseltem, hogyha megbűnhődik, a rövid és gyors halállal, akkor sem lesz jobb. Minden ugyan az marad. - Nincs értelme revansot venni, ebben egyetértünk. Csak sóhajtottam egyet, mikor az áldozatokról beszélt, üveges szemmel meredtem magam elé és újra láttam, ahogy a kisfiút megöli egy vaddisznó, nem tudtam rajta segíteni, túl messze volt és nem értem el. Pixelekre omolva eltűnt.
Ezt a témát már nem akartam felhozni, úgyhogy innentől igyekeztem kerülni és igaz ez a hely nem csak sötétséget hoz az emberi lelkekbe, hanem világosságot is. Mint például, ahogyan ő hoz most világosságot a sötétség helyére.
Mosolyogva hallgattam, ahogy azt mesélte, hogy ő igazándiból sosem nyert egyetlen egy ilyen verekedést sem. És növésben ő sem haladta meg az óriások lábnyomát. - Nálam ellentét a helyzet, ezzel a magasságommal vagyok legmagasabb a családban - nevettem mellé. Talán egy fejjel, vagy kicsit kevesebbel vagyok magasabb Nionál, de ez van, sajnos én sem nőttem meg annyira amennyire szerettem volna. Rengeteg apró történet beugrott ezek kapcsán. - Ömm - jött hangosan egy minimális gondolkozás - és hogyan állsz a szőrmókokkal, kutya, macska, egerek, hüllők? - érdeklődtem, az odakinti életnek ők is szerves részei lehetnek, mint például a macskáim, azért sajnálom, hogy nem láthatom őket, még egy ideig, de részben ez áldás is. Főleg a fekete macskát, az néha, kiborító..

by **Nio** Hétf. Okt. 21 2013, 15:59

Yuichi

-Nem vagyok az a szépítkezős típus, de nem szeretem, ha úgy áll a hajam, mint a szénakazal...- feleltem reakciójára ezúttal tényleg kicsit durcásan. Valahogy túlzásnak érzem azt, hogy emiatt a földön fetreng a nevetéstől. Még azt is megkockáztatom, hogy illetlenség. Ezek után talán mondhat bármit, ezt talán nem tudja visszaszívni vagy jóvá tenni.
Fordultam el tőle enyhén mérgesen és durcásan. Viszont... valahogy mégsem éreztem úgy, hogy nem tudnék neki megbocsátani. Jó lehet, hogy rosszul esett, hogy ennyire nevetett, de ugyanakkor talán én is el túlzom kicsit, elvégre nem vagyunk egyformák, és így nem egyformán reagálunk ugyanarra a kijelentésre. Azonban azt már megtapasztaltam, hogy Yuichi a korához képest egy cseppet talán gyermeteg. Ami azt illeti én sem megyek a szomszédba, ha erről van szó, de...
Durcám nem tartott néhány pillanatnál tovább, a mai nap után tényleg nem tudnék megharagudni rá, pláne nem mérges lenni és nem megbocsátani. Jól éreztem magamat vele, és van egy megérzésem, hogy nem volt semmi ártó szándék abban a nagy hahotában, és nem akart vele megbántani. Még sajnos nem ismerjük olyan jól egymást, hogy tudjuk hogy kéne viselkedni. Szerintem én is tettem ma olyat, amivel még ha egy pillanatra is, de megbántottam.
Fordultam meg egy sóhajjal és nyitottam volna beszédere számat mikor... ő is megszólalt, mintha észre sem vette volna, hogy egy röpke pillanatra, de bevágtam a durcát. Megelőzött és valami egészem másról kezdett beszélni. Pontosabban nemrégiben kifejtett "nincs értelme kinyírni Kayaba-t"-elméletemre válaszolt, illetve reagált. Erre én nem akartam további szót fecsérelni, mivel tényleg kellemetlen ez a része helyzetünknek. Inkább arra akartam használni fel a "nyert" időt, hogy az előbbi szituról beszéljek, de nem tudtam megfogalmazni, így egy kicsit még hallgattam gondolataimba merülve, nem tudtam hogyan mondhatnám az amit. Viszont...
Mikor már majdnem megvolt, elfelejtettem mit akartam, mivel egy kissé meglepő témával állt elő:
-Szőrmók?- dermedtem le hirtelen, azonban utána elmosolyodtam.- Ami tényleg szőrös azt szeretem. Olyan puhák- kalandoztam el egy pillanatra, de abban a pillanatban tényleg úgy viselkedtem, mint egy kisgyermek, aki szinte vonzódik a kis pihe-puha állatkákhoz.- Bár a süni kivétel. Volt otthon kutya, macska, nyuszi és hörcsög még régebben, de mielőtt bekerültem volna a játékba egy törpesünit szerettem volna. Anya mondta, hogy tud szerezni, de aztán mégse, és eléggé drága, de már majdnem megvolt... - meséltem röviden a történetet, ami talán kissé zavarosra sikerült, de ennél jobban nem tudtam elmondani.- És te? Van valaki aki vár rád?- kérdeztem ismét mosolyogva.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 16:45

// értem már, nem fogok ezentúl párhuzamosan írni, úgy könnyebb lesz olvasnod Smile

Nio

Miközben nevettem még egy kicsit durcázott, de azért a csendben saját hangomon kívül sikerült meghallanom. Ahogy felültem és felé fordultam, egyenesen belenéztem a szemébe. Kerestem a tekintetét, de ő csak elfordult, és vissza. Nem akartam megsérteni önérzetét és talán sikerült is. Azonban ez az információ sokat jelent, és ezt fontosnak tartom, hogy kiderült mi az, amit szeret. Nem szeretné, ha kócosan látnám. Megkomolyodtam végre egy kicsit. Én magam is kócos vagyok reggelente, hisz nem tudok hátrakötött hajjal aludni, csak kibontva. Még itt is ahol nem nő a hajam, csak a belépés pillanatában lévő hosszal rendelkezem. És itt is kell fésülködnöm minden reggel, meg este, hogy ne legyen gond.
Egy ideig csend támadt, , de úgy tűnik a háziállatokat Nio is szereti. Hozzám képest egész állathada van. És a süni, azok annyira jópofák, a hangja olyan félelmetesebb, és meg tudnak azok is sértődni, aranyos.
- Igen két macska vár. Én is szeretem a szőrös kedves állatokat. Kis udvarunk van így kutyám régóta nem volt, már egy ideje, macskák laknak csak velünk. Addig azonban kivettem a részem én is a nyuszi tartásból és voltak egereink. Két darab egyiptomi tüskéshátú egér. Úgy néztek ki, mintha be lett volna zselézve a hátukon a szőr - nevettem fel, bár jóval visszafogottabban. Most nyoma sem volt a durcás tekintetének, de azért jobb félni, mint megijedni, de azért örülök, hogy nem ment el.
- Mutatok valamit - felmutattam a jobb mutatóujjam a sötétben, ha látta, ha nem. Visszatértem az előbbihez és újra kiengedtem a hajam. Kezemmel beletúrtam hajamba egy kicsit és máris abba az irányba mozdult és úgy maradt.
- Ilyen az én hajam is és ne haragudj, hogy kinevettelek, pontosan tudom milyen egy reggel, ezzel - szememmel felfele néztem saját hajamra. Az övé sem lehet semmi. Ujjaim közé fogtam pár szálat és úgy vizslattam. Nem kötöttem vissza, hanem hagytam úgy kiengedve. Ültő helyzetemben hátul megtámasztottam magam kezeimmel Nio mellett. Az ég felé fordultam és némi fehér színű felhőzet volt jelen, nem túljelentős. Vártam, hogy Nio szól-e vagy kérdez-e, ha nem akkor egy teljesen eddig eltérő megjegyzés keveredett nyelvemre.
- Itt még sosem láttam esőt, te Nio? - kérdeztem halkan, magam elé mondva, miközben azt a kevés csillagot pásztáztam, amik még átvilágítottak a felhők között.

by **Nio** Kedd Okt. 22 2013, 16:44

Yuichi

Végül nem kellett semmit mondanom, mert úgy tűnik, hogy mégis észrevette kicsiny megsértődésem, és ahogy elnéztem nem is vette magára. Aminek kifejezettem örülök, mivel még mindig... nem, talán még jobban örülök, főleg annak, hogy még tart ez a mai nap. Bár a jelek szerint már nem sokáig... Mindenesetre valahogy nemigen érdekel, az időérzékemet talán az erdőben is hagytam. De nem baj.
Beszélgetésünk folytatásából kiderült hogy ő is nagy állatbarát, és ha az állatokat valaki szereti az rossz ember nem lehet. Bár erre már régen rájöttem, hogy Yuichi nem rossz, sőt igencsak jó és színpatikus egyéniség, végül is nekem igen.
Mindezek után én is elnevettem magamat. Az ő haja is kezelhetetlen, amit meg is mutatott, mert összeborzolta hosszú hajának egy részét. Igen, reggelente valahogy én is hasonlóan nézek ki, talán még rosszabbul, de a nyakamat tenném rá, hogy ő is, ez az állapota még semmi.
-Eső?- kérdeztem vissza hirtelen, mikor ismét témát váltott. Ez viszont, egy kicsit nagy ugrás, vajon mondott valami amíg nevettem...? Remélem semmit, mert az rossz pont lenne.- Nem voltam sok helyen, de nem is emlékszem ilyen részletre, de biztos van olyan hely a SAO-ban, ahol esik az eső vagy valamilyen csapadék... miért? Szereted az esőt?- kérdeztem vissza ismét ezúttal viszont értelmesebben, mint az előbb.
Nem tudom, hogy jött ez a kérdés, de valamit biztos ki akar fejezni. Nem tudom, hogy mit, de az esőhöz több mindent is lehet kapcsolni. Neki vajon mit jelent? Néztem rá csendben, tekintetét fürkészve és azon gondolkozva, hogy most mire gondol.
Kicsit romantikus helyzet állt elő hirtelen. Este, egy virtuális holdnak fényében, egy virágos parkban... félhomályban. Igazából alig láttam arcát jelen helyzetben, de valahogy mégis láttam. Nem lehet elmondani igazából... de ilyet még soha nem tapasztaltam ezelőtt.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 25 2013, 09:52

Nio

Egy ideig csak ültem, majd megráztam a fejem.
- Nem vetem meg az esőt, de a fényt és a meleget jobban szeretem. Csak.. -hagytam egy hosszabb szünetet, lehet bolondnak fog nézni - itt még nem láttam esőt, és ez kicsit frusztrál, persze most nem, csak érdekelt, hogy láttál-e már esőt, mióta itt vagy. Hiányzik, a dobolása, az érzet, a frissítő hatása. Ezek, amiktől megfoszt a játék már több mint négyszáz napja. Elkomorodott arcom egy pillanatra mosolyra rándult, de nem tartott soká, ahogy a füvet néztem. Visszanéztem Niora és ez a mosolymentes fátyol lehullt rólam, öröm volt látni, főleg azután, hogy harcoltunk az életünkért. És nyertünk. Egy nap biztos visszatérek arra fennsíkra, és remélem akkor is ott lesz Ő. Ezután felé fordulva oldalra tekert nyakkal ültem ott. Néztem árnyának sziluettjét. A virágog alulról világították meg arcát, de vonalai nem ijesztőek voltak. Ahogy a halovány fény utat tört magának álla mellett ajkát kikerülve és néhol elveszett majd újra felbukkant és eltűnt. Más helyzetben biztosan nevetnék, mert a maga kifordított módján ez a megvilágítás muris, azonban teljesen mást érzek. Jelenléte megnyugtat és ami még ennél is több, felizgat egyszerre. Érdekes személyiség, hogy ezt a két ellentétet kitudja belőlem váltani, egyszerre. Továbbra sem szóltam, csak néztem őt, most valahogy így hangtalan csendben is szerettem volna vele lenni. Szemének apró fényvisszaverődésit tekintettem, ameddig engedte, persze abból keveset láthatott, de talán nem is lényeges, mosolyom eltakarta az izgatottságom, amit jelenléte okozott.

by **Nio** Hétf. Okt. 28 2013, 13:20

Yuichi

A mai nap eseményeit és beszédtémáit feligézve mondhatni nagyon is mozgalmas és sokszínű beszélgetésünk volt. Viszont ahova most jutottunk... nem az hogy nem ilyesmi, de... valahogy mégis eltér az eddigiektől.
Nem is tudtam miként reagáljak legutóbb elhangzott szavaira, és azokra amik eztán jöttek... Ahogy elhangzott utolsó szava egy kicsit a füvet nézte, majd engemet. Az utóbbi miatt kicsit ismét zavarban voltam. Tény hogy a találkozásunk óta nem a barátság felé haladunk, hanem inkább távolabb, talán már ott is vagyunk. De valahogy ezt az érzést még nem szoktam meg. Soha nem nézett senki úgy rám, mint most Ő. Lehet, hogy ez csak egy virtuális világ, de mégis éreztem azt a forróságot az arcomon, mely akkor jött mindig elő, ha zavarba voltam. Mégis éreztem, hogy engem néz...
Ez az érzés nem volt rossz, csak váratlan. Emiatt néztem másfelé, és talán még azért is, mert nem akartam, hogy lássa rákvörös arcomat. Beszédtéma után kutattam, de nem jutott semmi eszembe. Valahogy kiürült a fejem. Bár mennyire is keresgéltem nem találtam. Viszont aztán amikor mégis... felé fordultam. Még mindig engem nézett. Találkozott is tekintetünk. Egy ideig álltam, de aztán felnéztem az égre, és feltettem a kérdést, mely előzi ezt a csendet:
-A csillagokon kívül van még más hobbid?- tényleg szépek a csillagok, és biztos vagyok benne, hogy aki ért hozzájuk és tud róluk ezt-azt azoknak hihetetlenül érdekes és szórakoztató azokat nézni.- Én a játékba lépés után kaptam meg az első fényképezőmet. Nem volt még alkalmam sok képet csinálni, de nagyon tetszett.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 12:57

Nio

Néztem csak őt, néztem és a külvilág kicsit sem érdekelt, csak ő és a személye, illetlennek gondoltam és el is kapta arcát. Lehajtottam kicsit a fejem, erre mondjuk én is képtelen lennék, de mintha előbb egy kósza gondolat azt mondta volna csókoljam meg. Ma találkoztam vele, lehet nem vette volna jó néven, sőt így már szinte biztos. Azonban hangjára újra felnéztem és a kérdést is megértettem, mégha zavarta is az, ahogyan néztem. Megértettem és meghallottam, hogy mégsem vesztettem el ezt a kezdődő ismerkedést ezzel a tapintatlan és mélyérzés irányítással. - Igen van más hobbim is, több is. Szóval te Nio játszottál a bétában is? - kérdeztem halkan. - A fényképezés az egy nagyon jó kifejezés arra, hogy mit szeretsz és mi az, ami érdekel. Később megnézném őket szívesen rajzaid mellett - válaszoltam egy szolid mosollyal. Kezem automatán megindult felé, de vissza kellett fogjam. Majd inkább leheveredtem mellette és az eget bámultam, jobb lesz neki is egy kis pihenő, addig meg legalább nem csinálok meggondolatlant.
- A fényképezés szép hobbi lehet, nekem még nem volt komolyabb fényképezőgépem, mint egy telefonos változat, de azt élveztem, hogy bármikor készíthetek egy képet, amiről szeretnék. A többi hobbim pedig.. kardozás, gitározás és írás. Ezeken felül végtelen felfedezési vágyam van, így sokat mozdulok ki, vagy amint lehetőség adódik rá. Függője vagyok még így a természetnek és a víznek, de annak korlátlanul - nevettem fel, majd csak simán mosolyogtam, kicsit felé fordultam. - Ezeket a cselekvéseket egyedül végzem többnyire, de remélem egy nap megoszthatom valakivel, aki kibírja ezeket – nevettem el magam. Lehet újra túllőttem a célom, de jobb, ha tudja, milyen vagyok igazából, és nem egy maszkot mutatok neki, hanem azt a sokszor vidám és izgága személyt, aki vagyok. Nem féltem attól, hogy rossz embernek sokat árulok el, valahogy ettől mindig is tartottam, de ez alkalommal eddig meg sem fordult fejemben, és most is félre lököm ezt a butaságot. Karjaimmal megágyaztam fejemnek és egyfajta párnaként szolgáltak most. Minimálisszellő borzolta csak a virágokat, mint egy óriási láthatatlan és képlékeny kéz, ami végigsimít a felszínen. Talán pont ilyen miatt szeretek távol kerülni néha mindentől, viszont társaságban ez az érzékem kikapcsolhat, ahogyan korábban már többször is Nio mellett. Lehunytam a szemeim egy pillanatra és felidéztem, azt a lányt, akit megpillantottam a vaddisznó helyett. Hasonlított rá úgy gondoltam korábban, de ez nem így van és ennek leginkább örülök, cseppet sem hasonlít rá, Nio egyedi, a maga aranyos módján.
Jó volt újra felnyitni szemhéjaim, hisz ugyan azt a lányt látom, mégha már csak a körvonalait is és minimális részletekkel.
- Téged Nio mi érdekel még? Mi az ami megfog a földi életben? – kicsit másképp, de próbáltam ugyanazt kérdezni. Remélem határozott elképzelései vannak, ha meg nem kiderül, milyen Ő.

by **Nio** Szer. Nov. 06 2013, 15:06

Yuichi

Igazából már nemigen tudtam magamról mit mondani. Vagy suliba voltam vagy otthon gubbasztottam. Csak akkor mozdultam ki otthonról ha elrángattak vagy, ha családdal mentem valahová. Vagy boltba küldtek de az más. Ehhez képest ez Ő élete jóval mozgalmasabb. Most először félek attól, hogy valaki unalmasnak fog tartani. Bár nem akarok neki hazudni még akkor sem, ha tényleg unalmas vagyok.
-Béta? Most először hallok erről- vallottam be neki az igazat egy nagy sóhajjal, lesz ami lesz.- Csak hírből hallottam a játékról, persze nem lehetett nem tudomást szerezni róla annyira sokat költöttek reklámra- gondoltam nevetve arra a néhány hétre mikor szinte a csapból is ez folyt. Ami így utólag érthető. Minél hamarabb elkel az összes annál jobb. Ördögi logika.- Hobbim nincs sok. Nagyon nyugis az életem. Fényképezni többnyire csak nyaralásokkor fényképeztem, még alig volt kezemben a gép. Most szerintem Reito használja, nehogy beporosodjon- gondoltam húgomra, akinek még a kezébe se mertem odaadni annyira féltetem a gépet, gyakorlatilag mindentől. -Rajzolni általában a suliban szoktam, többnyire órákon. Akkor valahogy jobban megy, mert valamennyire nyugtom van mindentől. A tanárok meg nem piszkálnak, mert mindig kész az órai jegyzet, és ez a lényeg. A manga rajzolás az egyenlőre csak kísérlet. Valahogy nem tudom eltalálni a témát. Ami van sok, de egy sincs. Valahogy minig találok valami szerintem jobbat, de aztán néhány nap után megunom, mert megint találok valami jobbat. És így tovább... és így tovább... Partner kellene, de manapság senkit sem érdekel már. Pontosabban nem tudok senkit akit érdekelne- fejeztem be az életem mozgalmasabb részét, majd egy lágyabb és halkabb hangszínre váltottam egy egy szusszanásnyi szünet után folytattam.- Én nem a húgom vagyok, vagy a bátyám. Nem vagyok oda, pontosabban nem vagyok hozzászokva az ő életükhöz. Soha nem sportoltam, bár lovagolni mindig is szerettem volna. Olyan okos sem vagyok, hogy olyasmivel foglalkozzak. Egyedül a könyvtár az ahol még jól érzem magamat. A könyvek és a csend társaságában. De semmi mozgalmas - ezen a ponton rá nézem. Ott feküdt mellettem. Ahogy néztem eszembe jutott, hogy vajon hogy viseli. Nekem is hiányoznak bizonyos dolgok otthonról, de könnyen alkalmazkodok, így mondhatni valamennyire megszoktam. -Tényleg!- mondtam hirtelen ismét vidámabban- Miket írogatsz?- hajoltam felé természetesen tisztes távolságban.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 06 2013, 16:34

Nio

Figyelmesen hallgattam beszédét, felé is fordultam így fekve, hogy jobban halljam. Igazából érdekelt, ő hogyan élte meg az elejét, én sajnos akkor nem jutottam be a bétába bár érdekelt volna, de így elgondolva, nem is baj, hogy nem voltam bétás. Lehet akkor itt sem lennék. Ugyanis az ilyen típusú játékok nem fognak meg túlzottan sokáig, hacsak nem benne élek, mint pont most.
Igaza volt a bétával kapcsolatban elég nagy volt a füstje, kicsit felnevettem én is bár nem nagyon szóltam hozzá, mert szerintem mindketten tudjuk, hova lyukadnánk ki, oda, hogy hiányzik az igazi levegő, és az élet. Ahogy beszélt igyekeztem figyelni még látható gesztusaira, mintha elszomorodott volna, vagy nem is tudom, gondolkodóba esett. Igaz hisz testvéréről beszél, hiányozhat Nionak. Megmosolyogtam, amikor arról beszélt, hogy tanórán rajzolt a legtöbbet, igaz az órák általában unalmasak, meg még akkoriban fiúként én is tudtam egyszerre kétfelé figyelni, a lányokról meg tudtam ők általában három-négy levelezést vittek barátnőik között, közben képben voltak az órán is és szabadidejében még ők is alkottak valamit, vagy amőbáztunk, esetleg akasztófa játék. Jól éreztem magam emlékek ezrét hozta fel Nio szavai. Jólesően beletúrtam magam mellett a fűbe és a virágok fényjátéka, furcsa aláfestést adott Nio további történetének. Szusszantnyi szünetében felé súgtam
- tudok egy Partnert - igyekeztem minél halkabban, ugyanis tudom magamról, hogy nem vagyok jó rajzoló, de ambícióm mindig is volt rá.
Amit ez után mondott, kicsit elszomorított, bár leginkább saját szavaim miatt. Mélyen megbántottam ez biztos, hisz előbb szinte azt mondtam ki, hogy csak olyan emberrel szeretnék lenni, aki azt szereti, mint én, de ez nem így van. És végképp nem akarok másra erőltetni abból, amit én szeretnék Kérdését egyenlőre elengedtem fülem mellett, de megjegyeztem, csak előbb jobb szeretném, ha ismerné hozzá állásom.
- Szerintem nem baj, hogy te nem a húgod, vagy a bátyád vagy, te Zutto Neko vagy és egy szememben szabad ember, aki szereti a nyugalmat és a csendet. Előbb rosszul fogalmaztam, igaz hasonlítok így testvéreidre, hogy én is és ahogy érzem ők is sokat mászkálnak. Azonban én nem kötelezek senkit erre, hogy márpedig jönnie kell. Az irányítás, az emberek irányítása idegen tőlem, egyet tudok csak, hogy férfiként vannak elvárások velem szemben, maximálisan annak tettem eddig eleget, jobban nem szeretnék uralkodni senki fölött, inkább védeni óvni, ha szükséges - mosolyodtam el hirtelen támadt mondatviharom végén. Remélem tudott követni Nio, általában kevesen értenek meg, lehet igazuk van ezeknek az embereknek, hisz ellentmondások vannak mondataimban, gondolkodásomban. Azonban igyekszem elfogadni mindkét utat egyszerre, de én mindig is csak az egyik irányba fogok menni. - Óh és, amit kérdeztél - folytattam jókedvvel - többnyire romantikus történeteket. Jobban kedvelem azt a műfajt a többinél. Esetleg fantáziával vegyítve. Ezenkívül van még egy témakör - álltam meg kicsit, most jön a töréspont, de nem akarok sem hazudni sem elhallgatni előle dolgokat. - Álmaim szoktam még leírni. Ugyanis a legtöbb megtörténik a valóságban is, furcsa módon előre látok úgymond. De ezt a játékot például nem láttam - nevettem fel ezen a ponton. Milyen ironikus, ami fontos és meghatározó az életemre, abból nem látok előre semmit, ahogyan más életébe sem látok bele.
- A könyvtárakat én is szeretem, sokat ültem bent még tanulóként - mondtam teljesen váratlanul, ide-oda lebegve a témákban, és igazából osztozom véleményén, a nyugalom fontos és nélkülözhetetlen.

by **Nio** Pént. Nov. 08 2013, 15:37

Yuichi

Figyelmesen halgattam végig reakcióját és figyeltem mozdulatait. Valahogy úgy tűnt, hogy talán kicsit félreértette amit mondtam vagy én értettem félre valamit amit az előbb ő mondot. Mindenesetre valami kavarodás biztos hogy van a dologban. Azonban nem akartam még nagyobb kavart, mert lehet hogy nagyobb lenne a kavarodás, ezért más témába kezdtem. Mivel mondot valami számomra eléggé érdekeset.
Ebből a szempontból, mintha rokomlelkek lennénk vagy inkább mondhatnám úgy is hogy a sors akarta úgy hogy találkozzunk és itt és most, meg azt is hogy most beszéljünk. Nem hiszek az ilyesmibe, de talán mégis lehet benne valami. Ki tudja?
-Romantikus? Ezt az oldalad még nem ismerem- pontosabban annyira talán még nem. Ha viszont jobban belegondolok valamit láttam belőle és szinte teljesen el is varázsolt. - Miért? Úgy értem és ne haragudj, de egy fiúnál valahogy nem tudom elképzelni hogy szereti az ilyesfajta műveket. Magamról tudom, hogy elsősorban olyat írok vagy keresek, amiben megtalálható a romantika. Például egyes animékben jobban szeretem, ha már az első néhány részben rá lehet jönni hogy kik is alkotnak egy pár. Azt pedig úgymond hibának tartom, ha csak az utolsó részben csattan el az a bizonyos első csók. Kicsit idegesítő. Szerintem.
Hallgattam el ezen a ponton. Vajon kicsit sokat mondtam? Szeretek az ilyesmiről beszélni és tudok is, de még mindig kérdés, hogy vajon meddig mehetek el? Lehet hogy ő is szereti ezt a témát, de azt még nem tudom mennyire. Emiatt érdeklődve néztem, és vártam valami jelet, hogy hol az a bizonyos határ.

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Jan. 02 2014, 16:43

Hayashi Yuichi: Életlen *Fegyver* (+2 erő -1 fegyverkezelés)
Nio: Rövid Pontosság Potion (1 támadás erejéig biztos találatot nyújt)

by **Miu** Kedd Feb. 17 2015, 19:19

Azure

Onsen. Ha jól rémlik akkor van egy ilyen valahol az első szinten. Meglep, hogy még nem jártam ott, pedig a kiképző után igyekeztem körbe járni az első emeltet. De időközben sikerült kiköltöznöm a szafarik területére, meg erdőkre, mezőkre a vadászatok miatt. Nem hittem volna, hogy találok valamit ami ennyire leköt majd a játékban, de az állatkák űzése és a velük való fogócska egész magával ragadott. Viszont most valami nyugis elfoglaltságra van szükségem. Hamar gyorsan kitudtam azt, hogy hol is van pontosan ez az Onsen. Tolbanában van. Fura, hogy még nem vettem észre és nem fedeztem fel ezt a helyet, pedig Tolbanában azért már megfordultam párszor. Bár igaz csak úgy nézelődés céljából sose mentem oda. Mindig volt valami amivel aktuálisan foglalkozni kellet, mikor ott voltam. Most meg ismét itt vagyok és most csak lazítani jöttem ide. Igaz most se néztem várost csak célirányosan haladtam az Onsen felé. Majd mikor oda értem nagy lendülettel be is léptem és már vettem is az irányt az öltöző felé. Nem igazán nézem szét bent az épületben. Gyorsan berohantam az öltözőbe és már kaptam is le magamról a ruháim, majd megmarkoltam egy törülközőt és mentem is a hátul elhelyezkedő tóhoz. Még mielőtt a vízbe másztam volna összehajtottam törölközőt és letettem a földre egy karnyújtásnyira a víztől. Nem bugyoláltam bele a hajam és magamra se terítettem, nekem mindig is csak azért kellet, hogy legyen mit magamra tekerni, ha kimászok a vízből. Nem kell itt szégyenlősködni. Ez amúgy is a női rész, szóval senki nem fog semmi újjal találkozni. Szépen lassan beleereszkedtem a vízbe, majd elmerültem benne aztán kidugtam a fejem a vízből és élveztem a csendet és nyugalmat, meg meleg vizet. Nem valami felkapott hely ez itt, ezek szerint mások se nagyon fedezték még fel a helyet vagy csak mostanában senki se jár el túlzottan lazítani. De mindegy is. A viadalos élményem után jól esik a nyugi. Bár az már nem, hogy magam vagyok a gondolataimmal, de igyekszem hanyagolni a gondolkodást és pihenni, hisz azért jöttem ide.

by **Azure** Kedd Feb. 17 2015, 19:40

Miu

Most, hogy kicsit bátrabb lettem, vagy valami, ideje volt kitenni a lábam a kezdetek városából és elmenni valahova máshova. Korábban már jártam erre, még régen, így nem esett nehezemre megtalálni ezt a várost, ugyanakkor jobban szétnézni csak most volt időm. Jó ideig csak lézengtem az utcákon, egészen addig, míg rá nem találtam az onsenre. Igen, egy onsenre! Már azt sem tudom, mikor jártam ilyen helyen utoljára. Még a valódi világban volt és akkor is nagyon régen. Talán még a karrierem fellendülése előtt. Igen, valamikor akkor, de hogy pontosan mikor, azt nem tudnám megmondani. A meleg víz és kellemes, egész testemet átjáró nyugalom gondolata azonnal becsábított. Nem is akartam mást, csak érezni magam körül a vizet. Annyira nem siettem, de azért mégis. Gyors sétában kapkodtam a lábaimat egymás után, hogy mihamarabb beérjek, majd eljussak az öltözőig. Ott bíbelődtem csak egy keveset. Mégis hogyan kellene most levetkőzni? Hagyományosan, vagy mindent tegyek az eszköztárba? Inkább a hagyományos módszerek mellett döntök. Magam köré kapok egy törölközőt, összehajtogatom a holmim, mielőtt még eltenném azt, majd ha mindennel végzek, már indulok is a meleg gőzzel csalogató tó felé.
Csak akkor nézek szét, amikor a vízhez érek. A törölközőt ledobom, és már megyek is befelé, hogy ott egy jóízűt nyújtózkodjak.
- De jó meleg! - adok is hangot elégedettségemnek.
Csak ekkor veszem észre a bent lévő lányt. Egy pillanatra zavarba is jövök, majd karjaim gyorsan leeresztve nézek rá.
- Szia! Kérlek ne haragudj, ha túl hangos voltam! Csak most vettelek észre - ismerem be zavartan, majd inkább elmerülök nyakig a tóban.
Még jó, hogy sokkal visszafogottabb vagyok, mint régen. Mi lett volna, ha egyszerűen fogom magam és beugrok? Ennyi előnye csak van annak, hogy meg kellett tanulnom moderálni magam. Elvégre csak nem viselkedhetek akárhogyan, főleg nem akkor, ha a valódi világban vagyok. Mondjuk... ez most nem a valódi világ, de akkor is. Mivel elintézték, hogy ugyanúgy nézzek ki, így itt is figyelnem kell magamra. Na nem mintha ez olyan nehéz lenne, tényleg!

by **Kemila** Kedd Ápr. 07 2015, 19:38

Hogy a fenébe jutottam ide el? Valami olyan dereng, hogy miközben a játék irányíthatóságát néztem, akkor egy bizonyos városban voltam. Megkérdeztem pár embert, hogy miként mennek a dolgok ebben a játékban. Sok hasznos tudás birtokába kerültem, ám az teljesen kikészített, mikor megtudtam, hogy a játékban való halál egyenlő a valódi halállal. Először képtelen voltam felfogni ép ésszel, de mikor a tizedik ember megkérdezése után is ugyanazt a választ kaptam...nos beletörődtem. Nagy bánatomra elindultam valamerre, hogy magamban elmélkedjek. Egyrészt ez a virtuális világ teljesen idegen számomra, másik részről biztosan nem tudom egyedül kitolni ezt a nyavalyás játékot. Sorvadjon össze ott a kitalálója, vagyis inkább ha egyszer sikeresen kiszabadulok innen, akkor mindenképpen felkeresem egy négyszemközti beszélgetésre. Csodás, van már célom, ami motiváljon. A környezetem közben megváltozott. Nem kellett harcolnom, aminek külön örültem, mert első szintesként igen csak gyengének éreztem magam. A hosszú sétálás után megérkeztem egy faluba, ami a várostól kissé távolabb fekszik. Itt nem volt annyi nyüzsgés, mint a városban.
Szóval egy Onsen előtt állok, miközben bennem annyi feszültség van, ráadásul a hátamban kisebb görcsök igazán makacs teremtmények. Be kell vallanom, hogy sosem voltam még ilyen helyen, mert gazdag családban nőttem fel. Ott mindenkinek meg volt külön a fürdőhelyisége, ahol kedve és kénye szerint mosakodhatott. Mivel a kíváncsiságom hajt előre, hogy kipróbáljam, így adok egy esélyt arra, hogy pozitív élménnyel gazdagodjak. Hamar besétálok az épületbe, ahol izgatottan elmondom, hogy szeretnék tudni erről a helyről némi történetet és szokásokat. Szerencsémre útbaigazítanak, hogy az illemnek megfelelően tudjam megtenni a következő lépéseket. Tizenöt perc sem kell hozzá, hogy a finom vízben áztassam a tagjaim. Örömmel veszem észre, hogy ebben az órában egészen kevesen vannak, így több hely jut nekem. Elterülök a víz tetején, hogy a hátamon feküdve lubickoljak.

by **Shukaku** Kedd Ápr. 07 2015, 20:30

Igen, volt az Artes céhházában is onsen. Ezt már az elején szerettem volna leszögezni, hiszen az olvasóban felmerülhet az a kérdés, hogy akkor Shu mi a fenét is keres egy ilyen helyen. Ha figyelemmel kíséritek kis hőseink életét, akkor az az esemény is beugorhatott, hogy bizony Aratával is töltött már el időt egy hasonló helyen, csak éppen egy magasabb szinten, ráadásul egy olyan szinten, ahova ugyan szép emlékek kötötték a könyvtáras küldi miatt, na és persze most már a randi miatt is, de azért mégis magasan volt, mármint nem szintileg magasan, hanem fizikailag magasan. A fák ágain, hogy teljesen pontos legyek. Lényeg a lényeg, hogy oda mindössze ezért nem tért vissza. Nem szeretett se egyedül, de még Timidussal sem úgy mászkálni, hogy közben folyamatosan a tériszonyával kelljen küszködnie. Az azonban az első, de főleg a második randi után már teljesen nyilvánvaló volt, hogy el kell kezdenie ilyen helyekre járkálnia, meg szocializálódnia, meg kicsit visszaevickélni a japán kultúrába az ő kis nyugatias neveltetéséből, hogy teljesen megfeleljen Arata-kunnak. Erre már csak egy jó nagy lapáttal tett rá Chizu, aki a dojoban szintén az ősrégi szokásokat vette fel, szerencsére azonban már csak akkor ragaszkodott ehhez olyan erőteljesen, amikor valaki más is volt ott rajtuk kívül. Ha csak hármasban voltak, akkor már egész jól el lehetett vele dumcsizni. Lényeg a lényeg, hogy Shu igyekezett levetkőzni a gátlásait. Tudta jól, hogy miként illik egy ilyen fürdőbe bemenni… de azért egy falatnyi fürdőruha még belefért. Főleg úgy, hogy más pedig a hátúszást gyakorolja, pedig mintha ez nem úszómedence lenne. Jobb volt így, hogy az első szinten maradt, hiszen itt sokan vannak, és nem fogják kinézni azért, mert különcködik. Ja meg azért sem, mert ezúttal Timidust is behozta magával. Nem mintha merte volna bárki is ellenezni. Rolling Eyes

by **Kemila** Kedd Ápr. 07 2015, 21:08

Egyszerűen élvezem, hogy magam lehetek szinte és a víz tetején lebegjek, mint egy egy vízi béka. Természetesen a gondolataim azon töprengenek, hogy vajon meddig leszek képes eljutni, vagy kifog rajtam ez a förtelem? Mert szép szavakkal nem tudom illetni, pont amiatt, hogy a becses életem a tét. Kellő kihívás van benne, azonban nem sokat tudok a harcokról, a mozgásokról és az egyéb ismeretlen tényezőkről. Nem fér hozzá semmi kétség, hogy egy jó időt el kell töltenem azzal, hogy szépen rájöjjek a dolgok nyitjára. Nem tartom valószínűnek, hogy úgy működnek a dolgok, mint a való életben. Az áldozat mögé lopózok, aztán nyiss egy vágással elvágom a torkát, hogy egy hang nem jön ki rajta. Így történne a valóságban, de itt? Már előre félek, hogy sokat fogok szitkozódni, ami az egyik rossz szokásaim közé tartozik. De térjünk vissza ebbe a virtuális valóságba. Elsőre úgy tűnik, hogy minden szép és jó, főleg itt ebben a faluban. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon meddig van ez így? Mivel az egyik kérdés után felszínre tör a másik, így mérgesen belecsapok a vízbe. Az egyensúlyom felbomlik, így arra az oldalamra fordulok. Nem fulladok bele a vízbe, mert gyorsan lerakom a szép lábaimat az aljára. Látom, hogy jó páran engem néznek. Én nem túl kedvesen tekintek rájuk, mikor a képbe úszik egy kislány, meg valami más. Felvonom a szemöldököm kérdően, hogy ezt meg honnan szerezte? Mi célt szolgál az? Csupán díszből van vele? Kis idő múlva elég bátorságot érzek ahhoz, hogy odasétáljak hozzájuk és megszólítsam a furcsa párost.
- Hello! Az a valami csak dísz? – teszem fel a kérdést, miközben szememmel követem annak minden egyes mozdulatát. Kissé felelőtlennek találom a dolgot, hogy éppenséggel most nincs nálam a fegyverem. Kénytelenül felsóhajtok, aztán nyugalmat erőltetek magamra.
- Láttam már másoknál is, azonban nem akartam tőlük megkérdezni, hogy mi a valódi célja. – folytatom tovább a beszélgetés fonalának gurítását az egyik irányba. Remélhetőleg a kislány nem ijed meg tőlem, s a valamije pedig nem támad rám. Akkor kénytelen leszek puszta öklömet felhasználni ahhoz, hogy megvédjem magam.
- S mond csak, gyakran jársz erre? – kérdezem ártatlanul, amire biztosan nem fog elutasítóan válaszolni. Többen ilyenkor azt vélik, hogy barátkozok, de leginkább az információt húzom ki belőlük. Tudom jól, hogy mindenki a szokások rabja, ez alól én sem vagyok kivétel.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 05:50

Na már ott tartunk, hogy nem csak úszómedencének használja a fürdőt, hanem pancsolni is elkezd benne. Shu persze csak felvonta egy kicsit a szemöldökét, majd inkább a másik irányba nézett, bekapcsolva az MVP-pajzsot. Másvalaki problémája. Kitűnően alkalmazható nemcsak a Földön, nem csak az űrben, akármelyik galaxisban, de még itt is, egy virtuális világban. Persze azért ez az eset is az ő oldalukon áll, hiszen a többiek tekintete gyorsan elterelődött Timidusról, aki a hölgyeménnyel ellentétben nagyon is szépen és jól nevelten viselkedett. Nem mintha egyébként a tavakban nem pancsolt volna ő is, de itt tudta, hogy nem lehet. na meg persze halat sem tudott fogni. Igazából nem is tartotta nagyon értelmesnek ezt a fürdő dolgot, hiszen a víz csak ivásra és halfogásra volt jó a számára, de ha Shu élvezi, és láthatóan élvezi, akkor ő vele fog tartani. Már-már egészen megnyugtató, idillinek mondhatóra sikeredett ez az egész, mindketten el tudtak lazulni a forró fürdőben, amikor az eddig is fickándozó delikvens megzavarta azt, méghozzá olyan szemtelen kérdésekkel, amiket Shu régen hallott. Azonnal orrig belemerült a vízbe, hogy ne mondjon valami olyat, amit később megbánna, és végiggondolta, hogy biztosan egy kezdővel van dolga, aki szokás szerint még a szabálykönyvet sem olvasta el, így semmivel nem lehet tisztában, és biztosan nem akarta megbántani őket. Amikor újra kiemelte a fejét a vízből, már barátságosan mosolygott.
-Szia! Hát… Timidus elég szépséges ahhoz, hogy dísz legyen, de az biztos, hogy nem az, hanem ő, és nem valami, hanem tollas sárkány. De sokkal egyszerűbb, ha tőle kérdezed meg, ő is el tudja neked mondani.
Várt egy pár pillanatot, majd fejével a sárkány felé bökött.
-Egyébként Shu vagyok, és… nem, most járok itt először.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 08:48

Én egyre jobban kezdem élvezni a kikapcsolódást, míg közben mások hitetlenkedve nézhetnek rám, hogy mit művelek. Nos ha már ebben a virtuális világban ragadtam, akkor megérdemlek először egy ilyen fajta bulizást. Én legalább meg merem tenni másokkal ellentétben. Szóval hiába néznek rám olyan szemekkel, az mindenképpen lepattan rólam. Ráteszek egy lapáttal, hogy mikor kissé belefáradtam, akkor állok csupán a vízben és kissé felszegem az állam és a belém nevelt etikai kódexnek megfelelően úri kisasszonyosan beállok. Pukkadjanak meg ott, ahol vannak, én semmiképpen nem állok el ettől az ejtőzéstől. Figyelmemet azonban egy furcsa páros kezdi lekötni, aztán mint nem számítógép rajongó fogalmam sincs, hogy mi halad a lány mellett. Hirtelen érzek egy belső késztetést, hogy megtudjam. Összeszedem minden energiámat, aztán közelítek feléjük. Ráköszönök, aztán párbeszédet kezdek el vele folytatni.
- Vagy úgy, tollas sárkány – ejtem ki a szavakat kissé kétkedve, mert valljuk be, hogy nem vagyok hozzászokva ilyen fajta találkozásokhoz. Elnézem a Timidusnak nevezett ősi állat lubickolását, aztán inkább úgy döntök, hogy a kislánnyal kezdek el beszélgetni. Mit képzel magáról, hogy ő le fog alacsonyodni arra a szintre, hogy holmi tollas vacakkal beszélgessen. Egyik részről, hogy a környezete miként fogadná egy újonc meghitt beszélgetését egy pettel, másik részről lehetetlennek tartja, hogy az a valami tudjon értelmesen csevegni bármiről.
- Én Kemila vagyok – fordítom a tekintetem a kislány felé, hogy szép íriszeim rá vetüljenek.
- Szóval tetszik neked ez a hely, s gyakran ellátogatsz ide. Az igazán nemes dolog, főleg ha ilyen szép kilátással rendelkezik - kanyarodunk el a témával egy cseppet, de feltett szándékom alaposan kifaggatni őt. Fogalmam sincs, hogy milyen kérdéseket tehetnék fel neki. Én a lelkem mélyén egy képzett gyilkos vagyok, ő pedig első ránézésre egy ártatlan kislány a sárkányával.*
- Mond csak, milyen fajta fegyvereket lehet itt szerezni? Emellett öltözet terén milyen összeállításokat lehet összegyűjteni? - érdeklődőm, mert a kezdő ruhám bizony igen csak pocsék kinézete van. Olyan az egész, mint ha a hányás lenne összekeverve vérrel. Tekintetem azért a biztonság kedvéért szemmel kíséri Timidust, mert nem szeretem a meglepetéseket, sem pedig támadást. Az előttem levőben nem igazán tudok megbízni, mert sosem tudhatom, hogy miként torzította el az elméjét eme kegyetlen játék.*
- Emellett milyen lehetőségek kínálkoznak ebben a világban? - ejtem ki a szavakat, aztán teljesen elhallgatok. Miért? Mert elegendő kérdést tettem fel neki, így itt az ideje, hogy halljam a válaszokat.*

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 09:12

Shu egy picit furcsállva tekint a nőre, hiszen a hangjából teljesen kihallható a kétkedés. Talán nem látott még tollas sárkányt? Oké, kezdő és még nem jutott el arra a szintre, ahol Timidus vadon élő fajtársai röpködnek a fák között, de azért a kinti világban is akadt jó pár kép róluk, hiszen a mitológiában és az emberek képzeletében ugyanolyan élők voltak, ahogyan most itt mellettük. Persze vannak olyanok, akik burokban nevelkedtek… mármint nem abban a Burokban, ami itt megvédi az embereket a meghalástól, hála Kayaba Akihikonak, hanem kisbetűs burokban, még a tollas sárkányok ismeretétől is elzárva. Persze ez nem akkora hatalmas probléma, lesz elég ideje megismerni Timidust, ha meg szeretné. Ám úgy tűnik, hogy picit még mindig kétkedik. Talán fél. Sokan félnek a sárkányoktól, pedig nincs bennük semmi félelmetes. Magasztos, elegáns, dicső, meg ilyen dolgok, azok vannak, de félelmetes az nincs. Mindenesetre a bemutatkozáson már túl vannak, szóval jöhet a helyesbítés.
-Örvendek a találkozásnak, Kemila.
Hajol meg Shu, csak úgy jelzésszerűen, ültében, és Timidus is biccent egyet az ismeretlen felé. Shu már bemutatta, beszélgetésbe pedig nem kíván bonyolódni a nővel, így ennyi udvariasság bőven elég.
-Izé… most az előbb mondtam, hogy most járok itt először. De igen, a kilátás tényleg nagyon szép…
Na most erre mit mondjon? Semmit. Legalább is ennél többet nem tud. Ám megint jönnek a kérdések. Talán feltűnik már így is a kezdőknek, hogy milyen segítőkész, és ezért támadják le? Fogalma sem volt, de Kemila a segítségét kérte, szóval segített.
-Hát… a fegyverek a kasztoktól függenek. Kivéve, ha harcművész vagy, mert akkor akármilyen fegyvered lehet. Én például idomár vagyok, nekünk pálcáink vannak. Irányítópálca. Olyan, mint a varázspálca, csak nem varázsol. Vannak kardok, kések, kopják, buzogányok, pallosok, fejszék, pörölyök az íjászoknak meg ugye íjak. Azt hiszem nagyjából ennyi.
Még az ujján is számolta, hogy semmit ne hagyjon ki. A ruhánál szerencsére sokkal könnyebb dolga volt.
-Az öltözék viszont már sokkal egyszerűbb, mert van egy olyan bolt, amiben olyanra szabják meg kovácsolják neked a páncélodat meg az itemeket, amilyenre csak szeretnéd. Persze pénzbe kerül… A lehetőségek pedig…
Na, itt akadt el egy pár másodpercig, majd széttárta a karját.
-Nagyjából végtelen. Én még sohasem unatkoztam.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 10:00

Nézem, hogy a lány némi illemet tanult, így nem tudok mást tenni, mint megadni magam a hivatalos formaságoknak. Finoman meghajlok előtte, azonban ennél többet egyelőre ne várjon tőlem. Hálát adok az égnek, hogy a kis tollas távolabb marad, mert nem szívesen hadakoznék egy tollas sárkány beszédével, már ha tényleg igaz, hogy tudok vele társalogni. Egyáltalán nem félek tőle, csupán nehéz elfogadnom, hogy ebben a játékban ilyenre van lehetőség. A való világban nem szólt rám egy-egy házőrző kutya, mikor beosontam a gazdája szobájába. Meg aztán fogalma sem lehet arról, hogy milyen a kinti világ. Ezen gondolatok körül járnak a gondolataim, miközben Shu szépen elmond nekem mindent. Olyan egyszerű, mint az egyszer egy.
- Szóval kimondottan más dobóeszközt nem láttál a késen kívül. – húzom el a szájam szélét, mert ez nem hangzik túlságosan jól. Régi dobókereszttel, shurikánnal, késekkel sőt egyszer a dobó fejszéket is kipróbáltam életemben. Kedvencem maradt a dobókereszt, meg a shurikán. Nem foglalnak sok helyet és a megfelelő technikával igen csak könnyedén szállnak a célpont felé. Egy dolog szöget üt a fejembe, mármint a idomár szó. Értelmet nyer nálam, hogy miért vannak emberek, akik mellett találok egy amolyan társat.
- Irányítópálca? Szóval Timidusnak te parancsolsz, akinek ha azt mondod, hogy bukfenc, akkor meg kell tennie. Értem, ütős fegyver hiányában ő a te fegyvered. – vezetem végig a gondolatsoraimat előtte, miközben magamban megjegyzem, hogy ez a kaszt biztosan nem lett volna jó számomra. Lenne valaki mellettem, aki folyamatosan pofázik mellettem, akkor nem tudnám elvégezni a feladatom. Nem vagyok hozzászokva a csapatmunkához. Eddig életemben egy kezemen meg tudom számolni, hogy mikor kellett a családnak közösen összedolgoznia. Nos az eredmény három, de azon kívül mindig egyedül kellett megoldanom a küldetéseimet. Kezdetben segítettek ugyan, de a 18 éves életkor után magamra maradtam. Shu szavai rántanak vissza a virtuális valóságba.
- A ruházattal kapcsolatban, nos az nagyon jó hír. Úgy vélem, ha lesz kellő aranyam, akkor mindenképpen átvariálom az egészet. – jelenik meg az első mosoly az arcomon, ami nem megjátszott, hanem szívből jövő. Töprengek magamban, hogy milyen kérdésekkel bombázzam szegényt. Végül nagy nehezen eszembe ötlik pár darab.
- Milyenek itt az árak? Megfizethetőek, vagy keményen meg kell dolgozni érte? – szaladnak ki az ajkaimon ezek az apróságok, ám ennél többet nem kívánkozok feltenni. Egyik fontos szabályom, hogy sose kérdezz túl sokat a másik féltől, mert túlságosan gyanússá válsz a számára. Én ennek eleget teszek, s a későbbiek folyamán másoktól megtudom a kirakós játék más darabkáit. Másik részről, amúgy sincs kedvem barátkozni egy hozzá hasonlóval, inkább amolyan információs irodának nézem. Természetesen végighallgatom, hogy mit mond, és utána próbálok elvonulni tőle.
- Nos örültem a találkozásnak Shu, tán később találkozunk még. Ha kell valami, akkor ott leszek. – mutatok a fürdőhely kiesőbb részére. Odasétálok könnyedén, majd teljes testemmel elmerülök a vízben. Ennyi tudás elég volt nekem, itt az ideje, hogy megemésszem a történteket.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 10:14

-Hát… látni láttam, de én nem szívesen dobálnám a fegyvereimet, ha csak nincs olyan képességem, hogy visszatérjenek hozzám. Miért kockáztatnám, hogy elveszik? Egyébként, ha harcművész a kasztod, akkor olyan fegyvereket veszel, amilyeneket csak szeretnél, és a saját igényeid szerint alakíthatod ki őket. Lehet akár dobókés is, meg ilyen izék, amiket a ninjás filmekben látni lehet. Szerintem mondjuk butaság, de ha valakinek ez tetszik, akkor megoldható. Meg a tárgyaknak és fegyvereknek amúgy is van dobás sebzésük, de ezt Timidus jobban tudja, szóval ha érdekel, akkor kérdezd meg őt.
Érezte a kis ellenszenvet a társával szemben a nőben, így direkt úgy intézte, hogy ha tudni akarja az infót, akkor neki kelljen megkérdeznie. Persze ő is megkérhette volna Timit, hogy mondja el, ám a következő mondatnál már egyértelmű volt, hogy jól döntött. Elnevette magát, és hátra is dőlt egy kicsit a vízben.
-Ez nem egy cirkusz, Kemila. Timidus a társam és a barátom. Semmit nem parancsolok neki, max néha megkérem dolgokra. Bukfencet meg pláne nem, hiszen nem egy kismajom, akinek mutatványokat kell csinálni. Ő egy tollas sárkány. És van nekem is saját fegyverem, és ütni is tudok vele, meg neki is van saját fegyvere. Karmok meg fogak. Már nem húsz évvel ezelőtt vagyunk, meg nem a kinti világban, ahol az emberek azt hihetik, hogy csak azért, mert valami nem ember, azonnal őket fogja szolgálni. Ez már egy igazságosabb világ.
Finoman átölelte a sárkány nyakát, majd megsimogatta.
-Teljesen egyenrangú velem, meg veled is. Ugyanúgy a világ lakója, ahogy mi mindannyian. Az árak pedig… hát mindenért meg kell dolgozni, de nekünk még nem nagyon volt olyan, hogy ne tudtunk volna megvenni valamit. És…
Egy kis mosoly suhant át az arcán, majd bólintott.
-Mi is itt leszünk, ha kell valami.

by **Kemila** Szer. Ápr. 08 2015, 10:45

Számomra egyre inkább világossá válik, hogy a korkülönbségünkből és a személyiségünkből adódóan nem leszek sohasem puszipajtások. Semmi pénzért nem lennék egy ilyen lány barátja, mint az előttem levő. Fogalma sincs arról, hogy a távolsági fegyvereknek van egy nagy előnyük. Nem kell odamenni a közelbe, hanem távolról a sötétségben meghúzódva levadászni a célszemélyt. Ezen gondolatoknak hála a vérem teljesen felforr, miközben emlékek törnek fel bennem. Mikor felemlegeti, hogy az ő sárkánya jobban tudja, akkor kénytelen a tiszta mosolyom átváltozni egy gúnyosabbra. Nem dobom a fejéhez, hogy általában a gazdának kellene okosabbnak és informáltabbnak lennie, mint a kis sárkánykája. A tollakról az a szó ugrik be nekem, hogy párna. Elképzelem Timidust, de amint bevillan, hogy képes beszélni, akkor elhúzom a szájam szélét. A másik nevetését látja, azonban csak felhúzza a szemöldökét.
- Nos, ha a sárkányod társad és barátod, akkor váljatok el egy időre. Ha nem parancsolsz neki, akkor szabadon járhat és kellhet. Emberi barátságnál szintén vannak határok. – szólok neki, mert nem tudok egyetérteni vele. Mikor látom, hogy ölelgeti sőt simogatja azt, akkor jobbára elfordítom a tekintetem. Fertelmes amit látok, hiszen ezekből a plüssös dolgokból kimaradtam. Ha meg egyszerűen meglátok egy ilyen plüss ölelgetést, attól inkább rosszul leszek. Itt az ideje távozni a kislánytól és értelmesebb társaságot keresni.
- Okos enged szamár szenved. Mondhatod egyenrangúnak, de maga az idomár szó nem fedi az egyenrangúságot. Az ember alaptermészetéhez tartozik a hatalomvágy és az irányítás. Te biztosan ezért lettél idomár, vagy csak túlságosan gyerekes vagy még. – fejezem be a szent beszédem, aztán intek feléjük. Távozok a kiszemelt helyemre, ahol nyugodtan lehetek. Mikor megelégelem a vizet, akkor úri nőként, felszegett állal távozom. Cseppet sem ajándékozom meg a párost a tekintetemmel.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 08 2015, 21:09

Nos, tán Shunak valóban nem volt arról fogalma, hogy a távolsági fegyvereket azért hívják távolsági fegyvereknek, mert távolról használják őket. De az is lehet, hogy Shu, Kemilaval ellentétben tudta, hogy az elhajított dolgok/tárgyak minden esetben egyet sebeznek, kivéve, ha valaki rendelkezik súlyemelés jártassággal vagy a fegyverét dobta el és az az élével vágott az ellenfélbe. Ha a fegyver az élével találta el az ellenfelet, akkor a fegyver által adott erő mértéke egyenlő a sebzéssel, súlyemelés jártassággal meg a következőek lépnek érvénybe… és a többi és a többi. Szóval nagyon jó, hogy meglepheted az ellenfeledet, és sebezhetsz bele egyszer rendkívül picit, ami miatt, ha esetleg lopakodsz, ami ugye a ninják technikája, vagy mi, akkor az is deaktiválódik, és akkor annyi a távolról sötétben meghúzódva dolognak, és ott állsz fegyver nélkül egy valószínűleg dühös ellenféllel szemben. Nos, aki még mindig azt hiszi, hogy a kinti világban van, és alkalmazhatja azokat a dolgokat, az nagyon téved. Ez már egy új világ, ami nem értékeli az ilyen gyáva gyilkosokat, hanem a szemtől szembe való becsületes harcot szereti, amit küzdőtérnek hívnak. Persze majd Kemila is megtanulja egyszer, hogy alkalmazkodjon, vagy kérdezzen, de ha valaki nem kér segítséget, annak nem lehet lenyomni a torkán. Na persze csak akkor, ha nem vagy Timidus. Ha Timidus vagy, akkor ez a szabály rád nem érvényes, ahogyan most sem az, így hát kedvenc sárkányunk válaszolt is.
-El szoktunk válni néha, ez azonban nem teszi erősebbé a kapcsolatunkat. Az emberi barátságnál talán vannak határok, de egy pet barátsága ennél sokkal erősebb.
Shu boldogan bólogatott, majd folytatta a megkezdett szentbeszédet.
-Az idomár szó pedig csak annyit jelent, hogy tudok idomítani. Persze lehet, hogy túlságosan gyerekes vagyok… tudod, a gyerekek gyerekesek. A felnőttek viszont szerencsére nagy bölcsen elvonulnak duzzogni, felszegett fejjel, hiszen nekik nem kell segítség, és ha övék az utolsó szó, vagy nem válaszolnak, vagy hangosabban mondják, akkor igazuk lesz.
~Persze az azért érdekes, hogy a Black Iron falán több felnőtt neve van, mint gyereké.~
Ezzel ráöltötte a nyelvét a másikra, majd visszasüppedt a vízbe. Ehhez már nem kellett többet hozzáfűzni.

by Ajánlott tartalom