Telihold Fogadó

Anatole Saito

A tegnapi arénás szereplésem után. Egyből Taftba jöttem. Persze előtte az inventorymba szeműztem a felszerelésemet. Megvan annak az előnye ha az ember teljes harci díszben sétálgat de ha az emberünk ebben a felszerelésben vált ismertté, akkor bizonyos esetekben könnyen hátrányt is jelenthet. Csak a nyúlcipőt meg két fémgyűrűt vettem fel, hogy azért mégse legyek teljesen védtelen. Azon kívül egyszerű zöld pulóver és egy fehér ing virított rajtam. Olyan hétköznapian festettem amennyire csak lehetséges volt, egy vörös indikátor kíséretében. Azonban nem vakációzni jöttem a ködös Taft városába és nem véletlenül hanyagoltam a felszerelésemet. Az Aikoból kiszedett információk miatt jöttem ide. Hana korábbi céhének tagjaira vadásztam. Korábban hónapokig vadásztak rám, nem kevés fejtörést okozva és a hanyagságom miatt végül el is kaptak. Na és hol máshol éldegélne egy ilyen céh, mint a vörösök szintjén? A mai és a tegnapi napomat az ő megfigyelésükkel töltöttem. Csak öten vannak, de ha egyszerre akarom elintézni őket az gondot okozhat. Inkább figyelek és kivárom a megfelelő alkalmat, vagy épp előteremtem azt. Ha egyszer szét lesznek választva, már könnyű dolgom lesz velük. Sokat követtem a tagjaikat ide-oda, de ma egyikük sem ment a városon kívülre. Összeségében véve elég nyugodt egy nap volt. Este nyolc után hagytam ott a kis épületet, ami céhházként szolgált nekik és ráérősen sétáltam a Telihold fogadó felé. Az utcákat gyenge sárgás fénybe vonták az npc-k által meggyújtott utcai lámpák ennek ellenére a legtöbben így is korán elvonultak a házaikba és a fogadókba. Csak pár emberrel találkoztam, de nem törődtem velük túlzottan. Menet közben csak egy ismerős arcot láttam.
– Jó napot! - köszöntem is illedelmesen a fogadós feleségének.
– Á, Kaito igaz? - próbálta meg felidézni a nevet, amin előző este bemutatkoztam neki, én pedig készségesen bólogattam. - Csak nem maradna nálunk még egy éjszakára?
– Ami azt illeti úgy néz ki, hogy még pár napig a környéken lesz dolgom, így lehet, hogy maradok még néhány éjszakát.
– Helyes! - mosolyodott el az asszony. - Mindig is kedveltem a magához hasonló vendégeket.
– Mire céloz? - mosolyogtam rá.
– Csendes, időben fizet és rendet hagy maga után. - mondta ragyogó arccal. - Bár az én semmirekellő férjem lenne ilyen... - tette hozzá morogva. - Ó, de nem is tartom fel magát! Bizonyára jobb dolga is van annál, hogy egész éjszaka engem hallgasson.
– Ugyan dehogy! Mondja csak merre tart?
– A holnapi reggelit megyek megvenni, de menjen csak. Jelentkezzen be annál az átkozott vénembernél és fizessen olyan szépen mint ma reggel. - mondta vidáman azzal elköszönt és már ment is tovább. Elengedtem az arcizmaimat és a bárgyú mosoly gyorsan eltűnt az arcomról. A következő sarkon befordulva pedig, már meg is láttam a fogadó ablakait és az előtte álló szökőkutat. Céltudatos léptekkel, zsebre tett kézzel, el is indultam az előbbi felé.

Fujiwara Kazuma

Nyugodtan sétálgattam, hisz mitől kéne tartanom? Védett területen vagyok és bár a börtönben töltött idő legyengített kicsit, de még mindig erősnek számítok idekint. Elenyésző azoknak a száma akik komoly fenyegetést jelenthetnének rám. A frontharcosok kb. kilencvenkilenc százaléka pedig nem foglalkozik egy ismeretlen vörössel aki egy alsóbb szinten szaladgál. Ráadásul a frontharcosok közül is csak Hinari és Anatole, akik látták az arcomat és ha ellenem fordulnak akkor problémát jelenthetnek. Könnyen meglehet, hogy már tudnak a tegnapi műsorról. Sőt... biztos vagyok benne. Azonban nincs olyan, aki ismerné az arcomat és elárulhatná nekik, hogy merre is járok. Hacsak nem futok bele valamelyiknek a karjaiba véletlenül, akkor esélytelen hogy megtaláljanak. Így aztán érthető, hogy olyan nyugodtan sétálgatok, amennyire az csak lehetséges.
Már majdnem elértem a fogadó ajtaját, mikor a lámpák fénye miatt elém vetül valakinek az árnyéka és egy szempillantással később már érzem, hogy az valaki átkarolja a vállamat. Egyetlen oka volt annak, hogy nem pördültem meg és löktem fel az orvul rám vetődő alakot. Felismertem a hangját és magamban hitetlenkedtem Anatole ügyességén. Mégis hogyan találhatott meg ilyen hamar? Vagy csak véletlenül járt volna erre? Mindenesetre gyorsan felismert, az biztos. Egyszer látott maszk nélkül és akkor se tovább pár percnél. Most meg gyenge fényben, civilben, hátulról felismert. Ötletem sincs, hogyan csinálhatta. Azonban mit is akar? Furcsa színjátékra kér és nehezemre esik eldönteni, hogy belemenjek-e ,vagy inkább vonjam kérdőre a dolog miatt? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára jó oka van erre, bár akkor is furcsa ez a játszadozás.
– Hé, micsoda véletlen! - kiáltok fel, bár kevésbé harsányan és közben elindulok arra amerre ő vezet. Mellette mindenesetre kinyílvánítom a véleményemet a módszereiről.
– Tudod ha beszélgetni akarsz, egyszerűen írhatsz egy üzenetet is arról, hogy hol és mikor találkozzunk. - morogtam neki, egyszerre halkan és bosszúsan. Magamban konstatáltam, hogy míg eddig senki tudomást sem vett rólam, most már a közelben többen is felénk tekintgettek. Ha küldött volna egy üzenetet a bolondja, akkor simán észrevétlenül sétálhattam volna el a ház mögé és valószínűleg senkinek sem jutna eszébe utánunk nézelődni. Még magának is csak kárt okoz azzal, ha felhívja magára mások figyelmét, mikor egy vörös indikátorossal készül „beszélgetni”. Egy szó mint száz, Anat „cimborám” ítélőképessége hagy némi kívánnivalót maga után.

A céhvezér kiválasztotta a legközelebbi sötét sikátort és egyből erődemonstrációba kezdett. A hátam keményen csapódott neki a falnak ahogy könnyedén felemelt és nekinyomott, majd rögtön kérdezősködni kezdett. Ha pénzben kellett volna fogadnom, hogy mi lesz a hozzám intézett első három kérdése, akkor most biztosan sokat kaszáltam volna. Bosszantó, hogy ilyen könnyedén megtalált és sarokba szorított. Lehet nem ártott volna Aikot a kristályokról és egyéb felszerelésekről is kikérdezni, hogy tudjam hogyan védjem ki őket. Így utólag belegondolva hiba volt. Bár lehet, hogy ebben a témában nem sokat deríthettem volna ki tőle. Mindenesetre most jobb lenne a jelenre koncentrálni és rájönni, hogy Anatole mit is akar tőlem egészen pontosan.
Rezzenéstelenül tűrtem, ahogy a falhoz nyomott és olyan lazán lógtam a kezében, mint egy zsák krumpli. Mikor legutóbb ketten összefutottunk, hamar sikerült felbosszantania. Mostanra viszont tanultam némi türelmet és tudom, hogyan fogjam vissza magam és azt hiszem ezekre a képességeimre most szükségem is lehet.
– Rá gondolsz? - emeltem fel a bal kezemet közönyösen. - Ne aggódj! Amíg nem bántod a gazdáját, addig ő sem bánt téged. - engedtem meg magamnak egy halvány, már-már kedvesen fenyegető mosolyt. Végül leengedtem a kezem és úgy folytattam a válaszolgatást.
– A szökésről legyen elég annyi, hogy megtaláltam a módját, de ne félj. Szépen bezártam magam mögött a kaput. Ami pedig Hanát illeti... mondjuk úgy, hogy volt egy kis elintézetlen ügyünk. Kielégítő volt a válasz? Most pedig nyugodtan elengedhetnél, ugyanis jobb dolgom is van mint itt csevegni. Vagy minimum letehetnél, ha minden áron csevegni is akarsz. Nyugi, nem futok el. - fejeztem be higgadtan, mintha csak a sótartót kérte volna el tőlem és nem épp fenyegetne. - Számítottam rá, hogy egy nap összefutunk, de hogy őszinte legyek, nem készültem erre ilyen hamar. - remélem, hogy hamar letesz, mert bár nem akarom magam ellen fordítani, de ha túlfeszíti a húrt, akkor lehet, hogy nem fogom ilyen nyugodtan kezelni azt, hogy velem kondizik. Az utóbbi fél évben elszoktam tőle, hogy mások csak úgy ráncigáljanak és nem örülnék neki, ha idekint ez szokássá válna bárkinél is.

– Nem gondolom. - zártam le a kezemről folyó eszmecserét sejtelmes mosollyal. Láthatón fogalma sincs róla, hogy valójában mi is a Parazita, de nincs kifogásom a tudatlansága ellen. Hihet amit akar a lényeg, hogy én tudom az igazat. Végül úgy néz ki feltűnt neki, hogy azzal nem fog megfélemlíteni ha felken a falra. Pontosan tudom, hogy ha harcolnom kéne vele, akkor abból az egyik legnehezebb párbajom kerekedne ki, de ettől függetlenül nem tartottam a céhvezértől. Ha ilyen gyorsan rájött, hogy hol vagyok és meg akarna ölni, akkor azt nem így tette volna. Valószínű hogy inkább megvárta volna míg védett területen kívülre érek és úgy csapott volna le vagy épp a bénító kristályával vonszolt volna ki. Egyértelmű hát, hogy valami mást akar, így teljesen felesleges is volt ez a játszadozás. Hamarosan újra megszólalt és némileg kezdte felkelteni az érdeklődésemet a beszélgetés iránya. Úgy tűnik valamiféle üzletre készül, de egyelőre túl ködösen fogalmaz. Ha más lenne az, akkor már rég elküldtem volna, de ő azon kevesek közé tartozik, akiknél úgy gondolom, hogy érdemes meghallgatni, ha mondani akarnak valamit. Mindenesetre annyit tisztán kihámoztam a szavaiból, hogy valami fontos tervben kérné a segítségemet. A gond mindössze a céljaival lehet, ami nem sokban érintkezhet a sajátjaimmal. Hirtelen már ő is vörösökre vadászna?
– Újabban csak nem már te is vörösök börtönbe juttatásával töltöd a szabadidődet? - adtam hangot a gondolataimnak, ezúttal már mindenféle mosoly nélkül. Nem emlékszem rá, hogy korábban ilyen célokat is kergetett volna. - Ne keringőzz a szavakkal, inkább térj a lényegre! Valamiféle egyezségre készülsz. Ki vele! Mégis mit akarna az Artes vezére egy vöröstől? - követeltem a választ türelmetlenül. Bármi is legyen az minimum meghallgatom mielőtt elutasítanám. Ha netán valami egyszerű fejvadásznak vagy bérgyilkosnak néz - mint ahogy azt már páran megtették előtte – akkor csalódni fog. Viszont egy másik oldalról nézve a dolgot, Aincrad egyik legjobb üzletemberével van dolgom, így még az is lehet, hogy tud olyasmit ajánlani, ami még engem is érdekel. A jó üzletember viszont jól ért mások kihasználásához is, így aztán nem árt, ha körültekintően bólintok csak rá bármire is.

- Úgy látom nem vagy ma vicces hangulatban, cimbora :] - utalok a rövid témalezárására. Miután visszaeresztem a földre és megpaskolom a vállát, zsebre dugom a kezeimet és laza testtartásban folytatom tovább a beszélgetést. Bármikor elszaladhatna, de gondolom tisztában van vele, hogy míg ő a böriben senyvedett, addig én sem ültem a babérjaimon, s annak idején is vetélkedtünk a leggyorsabb rangért a bossharcokon. Ráadásul zsebre dugott kezem esetén kéznél van a zsebembe rejtett blöff kristály is, amelynek alakja azért kirajzolódik a nadrágom vonalán.
- Nem feltétlenül börtönbe... :] - erősen koncentrálnom kell, hogy megőrizzem a lélekjelenlétemet és ne omoljon össze a látszólagos magabiztosságom. A rideg üzletember énemet próbálom előhívni, amely elnyomja a gyilkos bűntudatát. - A sikeres szökésed azt jelenti, hogy a börtönök nem elég megbízhatóak... Kinek másnak kérhetném ki a szakértelmét, ha nem neked? Másrészről számodra is hasznos lehet, ha fogyatkozik a konkurenciád...

Láthatóan nem igazán foglalkoztatott a menekülés, így aztán ő is hamar lazábbra engedte a tartását. Tanultam némi türelmet és talán kifizetődik még ez a lecke a továbbiakban is. A feszültség érezhetően csökkent és a kezemről szóló diskurzus lezárásával, végre elkezdett arról is beszélni, ami miatt ilyen sürgősen felkeresett. Azonban egy pillanatra sikerült meglepnie a folytatással, viszont hamarosan magyarázatot is kaptam a dologra. Te sem vagy olyan ártatlan, mint ahogy azt elhiteted másokkal - mosolyodtam el a gondolatra.
– Őszintén szólva megleptél. - ismertem el, felfelé görbülő szájjal. - Nem gondoltam, hogy így bepiszkolnád a kezed. Viszont lenne kérdésem. - váltottam ismét kicsit komolyabb megközelítésre. - Mégis miért kezdtek el hirtelen érdekelni a vörösök és engem miért érdekelne hirtelen a „konkurencia”? Eddig gond nélkül megfértem mellettük és azt a párat, aki mégis keresztezte az utamat, már félreállítottam. Vörösökből mindig lesz utánpótlás, míg játékosok vannak Aincradban, ha pedig elkezdek neked vörösökre vadászni, akkor csak tovább növelem a véremre szomjazók így sem kicsi táborát. - forgattam a szemeimet, mikor befejeztem a monológomat.

- Te magad is tudhatod, hogy egy munka csak akkor van elvégezve rendesen, ha saját kezedbe veszed az irányítást. Nem bízom más munkájában, csak a sajátomban. Viszont nincs is igazán kitől átvenni a piszkos munkát, lévén a bűnüldöző céh csak az extra juttatásokat markolja fel, érdemben nem cselekszik. Vagy te úgy véled, hogy jó lenne a közbiztonság? - vigyorodok el újra, hiszen igazán groteszk, hogy ilyesmiről egy bűnözővel beszélgetek. - Neked nem kell a reflektorfényben tündökölnöd, mint ahogy nekem sem. Mármint vörös vadászként nem. Nem óhajtom közhírré tenni a tevékenységemet, ezért vagyok ilyen jó benne. :] - utalok arra, hogy őt is megtaláltam, persze azt nem tudja, hogy ez puszta véletlen volt - De hogy kérdésedre válaszoljak... Szerintem épp elég indok az együttműködésre, hogy éppen Aincrad legnagyobb üzletemberével beszélgetsz :]

A szavai elég üresek voltak a számomra. A vörösök kiirtása egyrészt igencsak nagy falat még akkor is ha összedolgozunk a célért önmagában túl jövedelmezőnek sem mondható és egyáltalán nincs is rá semmi okom. Összefontam a karjaimat és már szinte unottan néztem rá.
– Lehet, hogy Aincrad legnagyobb üzletemberével beszélgetek, de ha csak ennyit tudsz, akkor nem tudom, hogy lehetsz te a legjobb. Eddig nem ajánlottál fel semmit, de elvárnád, hogy segítsek neked. Egyelőre csak a rengeteg hátrányt látom abból, amit felsoroltál. - elhallgattam és vártam, hogy mit tud felajánlani, mert egyelőre erősen bukásra van ítélve a legapróbb üzlet lehetősége is.

- Tégy ajánlatot... Mi az, amiért neked megérné társulni velem?

Elgondolkodtam. Felmerült bennem pár ötlet, de van amit tudnom kell, mielőtt bármilyen ajánlatot is tennék.
– Az függ attól is, hogy egészen pontosan mit várnál tőlem, de azt megígérem, hogy nem leszek olcsó.

- Azt mindjárt sejtettem... Az életemmel játszom, tehát nem aprózom el. Két dologra lesz szükségem. Nem is, háromra. Egyrészt a tippekre, hogy miként tehetjük biztosabbá a börtönt. Másrészt fülesekre, amelyek alapján elcsíphetem a vörösöket. Biztosan megfordulsz olyan helyeken, ahol én nem vagyok járatos a hírnevem védelme érdekében, és te könnyebben csapdába tudod csalni a piroskat. Főleg a kis showd után már tekintélyed is lesz előttük. A harmadik dolog, amire szükségem van, az nyilvánvaló... diszkréció.

– A harmadik nyilvánvaló. - indultam el visszafelé bólintva rá egyet. - A második megoldható, de nem lesz olcsó. Az első viszont már más. Jelenleg az egyetlen játékos vagyok, aki képes volt kijutni onnan és ismerve a helyzetet, amit magam mögött hagytam, még pár évig könnyen így is maradhat, persze ki tudja? Igaz, hogy nem zár olyan hermetikusan, mint azt sokan gondolták, de ez nekem pont jó így. Jelenleg akkor megyek be, vagy jövök ki, amikor akarok és azt is hozhatok ki, akit csak akarok. - engedtem meg magamnak egy erős túlzást. Az út még úgy is könnyen halálos lehet, hogy már tudom merre is kell mennem, de persze elég ha csak én tudom ezt. A nem túl burkolt fenyegetés után aztán folytattam is. - Fél évig küzdöttem a tudásért és elhiheted, hogy ezt nem szívesen adnám ki olyannak, aki felhasználhatja ellenem. Azaz pontosabban fogalmazva senkinek sem... - lássuk mennyire sikerül felkelteni az érdeklődését...

- Szíved joga - vonok vállat könnyelműen az első kérésemre adott kvázi nemleges válasza hallatán. Nem vagyok bolond, tisztában voltam vele, hogy nem fog csak úgy belemenni. Majd visszatérünk még úgyis erre a témára, ha szükséges. Ráadásul a válaszának körítése egyelőre kielégítő és megnyugtató volt. Ami fontosabb, hogy a második kérdésemnek és a harmadiknak is eleget tesz. - Térjünk rá az anyagiakra... - szorgalmazom, hogy fejtse ki az ő elvárásait.

Könnyen lemondott a börtönről, de nem zavart különösebben a dolog. Max pár jelentéktelenebb infót adtam volna ki a megfelelő ellenszolgáltatásokért cserébe.
– Tudod nem vagyok egy egyszerű bérgyilkos, vagy besúgó, aki pár aranyért bármit megtesz neked. - elgondolkoztam kicsit majd folytattam. - Mit is kérhetnék? Az aranyad mindenesetre nem kell. A cuccaimat továbbra is bármikor be tudom tőled szerezni, így az sem okoz gondot. - fűztem hozzá pimaszul. - A saját védelmemről pedig tudok gondoskodni. Nos a diszkréciót természetesen én is elvárom és ez vonatkozik mindenre amit tudsz rólam most, vagy amit esetleg a későbbiekben tudni fogsz. Nem szeretném továbbá, hogy az Artes bármelyik tagja is, bármilyen módon az utamba kerüljön, a bossokra pedig visszatérek és szeretném, ha a csapatmunka tovább javulna. Eddig azt hiszem elég egyértelmű. - tartottam kis szünetet, hátha hozzászólna.

- Ezzel nem mondtál semmi újdonságot, legfeljebb a bosson akadhat némi gond, de közben járhatok az érdekedben. Viszont ezt már beszámolom egyfajta fizetség gyanánt. Azonban... miért hezitálsz a lényegre térni?

– Ha valakire azt mondom, hogy ne öld meg, akkor bármit is tett, te nem keresed tovább. Menet közben amennyiben jól haladunk előfordulhat, hogy időnként igényt fogok tartani pár szívességre, amit te elvégzel nekem és eljöhet annak az ideje is, mikor egyszer nyíltan fogom kérni a támogatásodat valamiben. Te pedig akkor is támogatni fogsz. - mondtam magabiztos mosollyal. - Kérdés?

- Ez így nem tisztességes üzlet. Én elmondtam a konkrét kéréseimet, konkrétumokat akarok én is. De hogy megkönnyítsem a dolgodat, legyen úgy, hogy mondok egy nevet és te megmondod a konkrét árat, amiért cserébe hajlandó vagy becserkészni. - Egyre inkább zavar a fiú pimaszsága és a türelmetlenség kez kiülni az arcomra

– Megmondtam, hogy magas az ár... - vetettem oda. - De tudod mit? Legyen. - egyeztem bele. - Majd meglátjuk mennyire működőképes az ajánlatod. Azonban még most szólok. Lehet, hogy szemtől szemben erősebb vagy, de jobb ha nem becsülsz alá. Amennyiben valamilyen módon menet közben az én megkérdezésem nélkül felrúgnád a megállapodásunkat teszek róla, hogy onnantól ne legyen egy nyugodt éjszakád. Nekem is megvannak a magam kapcsolatai. Úgyhogy erre gondolj mikor elfogadod az üzletet és akkor is, ha megpróbálsz elárulni. - kinyújtottam felé a jobb kezem. - Szóval?

- Te is tudod, hogy értékesebb és rizikósabb mindkettőnk számára ez az üzleti kapcsolat, mintsem eláruljuk egymást - vigyorgok ismét magabiztosan - Akkor maradjunk ennyiben. Az első név: Suzume. 18. szintnél magasabb íjász nő, vörös indikátoros, jelenleg annyit tudok róla, hogy három embert gyilkolt meg. A legutóbbi bossharcon a semmiből jelent meg. Információ kell róla. Férkőzz a bizalmában. A többit majd meglátjuk az alapján, hogy miként viszonyul hozzád. Mi az ára ennek? - A felém nyújtott kezet majd csak akkor fogadom el, ha az üzlet megköttetett.

– Rögtön a közepébe... - ráncoltam a homlokom, ahogy hallgattam az első nevet és a hozzáfűzött adatokat. Próbáltam felidézni, hogy hallottam-e már róla, de hirtelen nem tudtam semmivel sem előrukkolni. - Sosem hallottam róla. Ha csinált is valami érdemlegeset, akkor azt valószínűleg az utóbbi fél évben tehette, de nem fogok találgatni. Az ára pedig... - gondolkoztam el. - Információ a fegyveredről és érdekelne, hogy tudsz-e esetleg más legendás fegyverekről és arról, hogy jelenleg kik birtokolják őket. Persze ha valamire rájössz később, majd azt is szívesen hallgatom. Kezdetnek legyen ennyi. - a kezem leengedtem.

- Nem lep meg, hogy nem ismered, nem sokan tudnak róla bármit is, s mint mondtam, nemrég bukkant fel a semmiből. De nem is azt kértem, hogy már meglévő információkat mondj el, hanem hogy szerezd meg azokat. - Kérdését hallva azonban elcsodálkozom, de szemrebbenés nélkül válaszolok neki. - A harcos legendás fegyvert én birtoklom, talán a kezdetek óta. Másnál legalább is nem láttam énelőttem. Pixelekkel lehet fejleszteni... s talán ezzel mindent el is mondtam róla... - Még magamat is meglepem, hogy olyan hidegvérrel tudom előadni magam, hogy az már ijesztő. Tényleg csak Falánk fejlesztése számít és az egészet az ártatlanok védelméért küzdő hős bőrébe bújtatom? Lényegtelen, hogy én mit gondolok, az a fontos, hogy Kazuval mit hitetek el. - A céhem birtokol még további két legendás fegyvert, ezekről azonban nincs teljes körű, beható információm úgy, mint a sajátomról, hiszen nem tudom őket használni a kaszt korlátozás miatt. Ha rajtam múlna, elhiheted, hogy minden legendás fegyver az én céhem birtokában lenne, jó kezek között, megfelelően kihasználva. Nem akarom, hogy dilettánsok elkótyavetyéljék és ne használják ki az adottságait a fegyvereknek.

– Már kezdem érteni a hirtelen jött igazságosztói kényszeredet. - szaladt széles mosolyra a szám, ahogy mesélt a fegyveréről. - Feltételezem egy játékos pixelei sokkal többet érnek, mint amit egy egyszerű mob adhat, igaz? - vajon ez a helyzet honnan ismerős? Kíváncsi lennék, vajon Hinari kardjának van-e hasonló tulajdonsága? - Azonban ez így egy kicsit még mindig gyér. Azt mondod, hogy a céhedben kettő is van a tiéden kívül, szóval legalább annyit tudnod kellene, hogy mégis mifélék és kiknek a kezében vannak.

- Természetesen tudom, hogy kiknél vannak, de nem szándékozom veszélybe sodorni őket. Legyen annyi elég, hogy jó kezekben vannak és egyikőjük sem jelent veszélyt rád nézve. Egyik fegyvernek sincs ártó képessége. Mellesleg az emberi pixel nem ér annyival többet, hogy megérjen érte gyilkolni. Te tudsz más legendásról? - Kíváncsiságom mint mindig, határtalan. - Esetleg meg akarod magadnak szerezni az árnyharcos legendást, azért kérdezősködsz? Biztosíthatlak, hogy nem nálunk van. Még csak árnyharcos sincs a céhemben.

– Ezt még te magad sem hiszed el. - legyintettem mikor kijelentette, hogy nem éri meg a fegyveréért ölni. - Akármilyen nemesen hangzó ügynek is álcázod, attól még engem nem fogsz becsapni. - aztán hirtelen érkeztek is a kérdései. – Csak a kíváncsiság hajt. Eddig kettőről tudtam, plusz a tiédet sejtettem. Mellesleg nem muszáj többet elárulnod a legendásaitokról, de akkor ne csodálkozz, ha én is ennyire leszek közlékeny a lánnyal kapcsolatban. - vontam meg a vállaimat.

- Így is többet mondtam el, mint amennyit valaha is lehetett volna. Sőt, ha már két legendásról is tudsz, plusz az enyémet is most már, akkor akár magad is kitalálhatod a hiányzó láncszemeket. De tudod mit, legyen. Dolgozzunk akkor ebben is össze. Nálunk van a harcos, a harcművész és az íjász legendás. Te melyik kettőről tudsz és kik a gazdái?

– Kardforgató, Hinari. - adtam meg röviden a választ. - Ezek szerint már csak az idomár, a lovag és az árnyharcos hiányzik. - válaszoltam ködösen.

- Hinari... hát persze... - Annyira egyértelmű volt, persze nem lehettem benne maximálisan biztos. - Azt említetted kettőről tudsz... - Csak reménykedni tudok abban, hogy a lovag fegyver kilétéről vannak még indormációi, mert az az a legendás, amit leginkább meg akarok szerezni a céhem számára.

– Igen. Van még egy, amit elég közelről ismerek.

Villámcsapásszerűen ér a felismerés. A keze... nem csupán egy képesség. - Szóval ezért használsz csupán egyetlen sztenderd kést... - Elgondolkodva dörzsölöm meg az államon a szakállamat és a bal keze felé sandítok, bár az esti félhomályban sokat úgyse látok belőle.

Lassan emelem fel a nyitott bal kezemet, mintha csak egy pacsit készülnék adni. – Akkor talán már kicsit többet értesz. - nyugtáztam a helyzetet, ahogy rájött. Végül egyszerűen újra magam mellé eresztettem.

- Valóban... - kissé felkuncogok, visszaemlékezve arra a kérdésemre, hogy nem gondolja-e, hogy túlzás személyiséggel felruháznia. Én magam is szeretem ezt tenni Falánkkal. - Kár. Nagyon kár. Reménykedtem benne, hogy tudsz információt a lovag vagy az idomár fegyverről, azok a fontosak számomra. Na és mit tud a tiéd? És honnan szereztél biztosan tudomást Hinariéról?

– Egyelőre nem tudok róluk semmit. Hinari biztos elmeséli majd, hogy mi történt. Legyen elég annyi, hogy kölcsönösen segítettük ki és árultuk el egymást. A fegyveremet pedig elsőként szereztem meg  és ő is legalább annyira szereti a játékosokat mint a tiéd. - mosolyogtam.

- Ebben nem vagyok biztos. Ha annyi vér tapadna a kezemhez, mint neked, akkor sem lenne erősebb a fegyverem a többinél. Ellenben a nagyvadak pixeljeit jobban szereti. Úgyhogy ebben lényegesen különbözik a kettőnké... Különben is, legjobb tudomásom szerint nincs két egyforma képességű fegyver. Viszont ezek szerint neked komoly áldozatot kellett hoznod érte. - pillantok ismét kendőzetlenül a keze felé - Megérte egyáltalán? - Vajon azért jár ő is bossokra, mert azok pixeljeiből táplálkozik az ő fegyvere is, vagy elegendő csupán emberélettel etetnie?

– Bőven megérte az árat, amit fizettem érte. Többször mentette meg az életemet, mint gondolnád. Sokkal többet is megadnék érte... - mondtam határozottan szinte már átszellemülve. Sokkal több mint fegyver, tettem hozzá gondolatban.

Felvonom a szemöldökömet a fiút hallgatva. Lényegében nincs jogom elítélni, hiszen én is hoztam már áldozatokat a fegyveremért, bár lényegesen kisebbeket. Ráadásul ha visszatérünk a valóságba, valószínűleg a normális kezét is visszakapja majd. Ideje rákérdeznem a bennem bujkáló kérdésre. - Miért ragaszkodsz a fronthoz? Minek kockáztatsz? A tiéd is bossok pixeljeivel táplálkozik?

– Ezeket én is kérdezhetném tőled. - adtam kitérő választ az első két kérdésére, de a következőt már rendesen megválaszoltam. - Az enyémhez pedig csak itemek kellenek, mégpedig elég sok.

- Egyértelmű: Ki akarok jutni, minél előbb! Vissza akarom szerezni a kinti normális életemet és építeni a karrieremet. A legendás fegyver ehhez egy eszköz, mégpedig egy kiváló eszköz. Az, hogy a bossok fejlesztik, csupán annyit jelent, hogy két legyet ütök egy csapásra. - Az itemek hallatán ismét elgondolkozva végigsimítok a szakállamon. - Hm, szóval igaz. Nincs két egyforma legendás. - Felettébb érdekes viszont, hogy eddig senkivel sem beszélgettem el a legendásokról, leszámítva persze Violát és a Meta örökösét, Junt, de ennyire mélyrehatóan még nem elemezhettem senkivel sem a legendásokat. Nagy szenvedélyeimmé váltak ezek a fegyverek, a kijutásunk kulcsát látom bennünk. Ezek után nem kérdéses, hogy ragaszkodni fogok magam is Kazuma jelenlétéhez a bosson. - Már csak egy kérdésem van... Hogyan nevezed? :]

– Mert miért ne? Kellően profitálhatok belőle. - adtam meg végül a választ a bossos kérdésére majd feltett egy újabbat.
– Parazita. Nem sok köze van a valósághoz, de megteszi. - vontam vállat.

- Háh,Parazita. - csattanok fel harsányan, hiszen ennél találóbb nevet aligha lehetne kitalálni neki - Az enyém Falánk - Majd ezúttal én nyújtok Kazunak kezet. - Üdv a szövetségben árnyharcos cimborám :]

Elfogadtam a felém nyújtott kezet. Nem mondom, hogy teljes mértékben elégedett voltam az eredményekkel, de egyelőre úgy látszik, hogy előnyös lehet az üzlet. Nyertem egy erős szövetségest. Nem számított, hogy csak az érdek tart majd minket össze, hisz nem nagyon akad annál erősebb. Innen viszont nincs visszaút. Olyan információk cseréltek ma gazdát, amik ha nyilvánosságra kerülnek, könnyen mindkettőnk vesztét okozhatják. Épp ezért lesz működőképes ez a szövetség.
– Azt javaslom, hogy a továbbiakban maradjunk az üzeneteknél, de ha mégis személyesen akarnál találkozni, lehetőleg akkor se olyan feltűnően tedd azt mint ma. - végül aktiváltam a harmadik képességemet és egy holló alakját felvéve repültem el a város egy másik szegletébe. Pusztán csak azért, hogy nyugodtabban aludhassak.

- Chh, hatásvadász... - dünnyögöm az orrom alatt a távolodó alakját figyelve, majd betérhetek végre a tervezett fogadóba. Na ez az a párbeszéd, amiről tényleg senkinek nem fogok beszélni...