Pihenő

Amilyen gyorsan eltelt az április, olyan unalmas is volt. Szomorkásan piszkálgattam a kis cuki, kis sírós lényemet, akit hiába próbáltam felvidítani, továbbra is csak pityergett. Szomorú voltam én is, hisz nem csak az április, de mindjárt a május is elmúlik és semmi vicces nem várt ránk! Pedig ezeknek a hónapoknak direkt a móka volt a lényege.
- Ez nem ééééééér! – csapkodom gyerekesen az asztalt ökleimmel, bár nem túl durván.
A kicsi lény persze rögtön jobban pityeregni kezdett, de szinte észre se vettem. Őszintén teljesen elfeledkeztem róla, így mikor határozott arccal felálltam az asztaltól hirtelen és kirohantam szobámból… szegény kis apró lényt, ott hagytam egyedül, az üres, sötét szobában.

~ Gihi! Ez mókás lesz! – mondom magamban kuncogva, ahogy aktiválom magamra a Kinézet Kristályt.
Megváltoztatott kinézetem tökéletesen illett jelenlegi cosplayemhez, ugyanis egy elf lány öltözékét utánoztam le, akit aztán meg is személyesítettem a kinézet kristállyal. Miután megsimiztem Metát, pedig lett egy szép nagy íjam is, amit aztán hátamra kapva, elő is vehettem „igazi” fegyveremet, egy halászháló képébe. Úgy döntöttem nemrégiben kicsit megviccelem a vadászni járókat, és én leszek az, aki prédájául ejti őket! MUHAHAHA. Persze közben, ha valami egyéb vad is elém kerül, az se rossz! Az csak a bónusz! De szerencsére, még mielőtt kristályom lejárhatott volna, már meg is pillantottam első áldozatomat, egy fekete hajú srác képébe. Türelmesen meglapultam a lombok között, és ahogy alám ért, elkurjantva magamat leszökkenek a hálóval a kezemben.
- Meglepi-Elf-Váratlan-Támadáháháháhháás!
Félúton lefelé nem véletlenül változott meg ennyire a mondókám, ugyanis nem tűnt fel, hogy ahogy ugrottam, a kissé túlméretezett hálóm egyik vége beakadt az egyik faágba, így gyakorlatilag zuhanás közben, ahogy dobtam volna, sikeresen visszarántotta a kupacot, így zuhanás közben, gyakorlatilag lendületből belegabalyodtam az egészbe. Végül elmúlt a lendületem és bár sikeresen elértem a férfi szintjét, gyakorlatilag már nem igazán volt meg ugyanaz az állapot, amit terveztem. Teljesen összegabalyodva, a testem eléggé furcsa szögekben pozícionálva feszült a hálóba. Fejem nagyjából a férfi mellkasa-hasa környékén lengett, mint valami ingaóra.
- Hehe… BÚ! Megijedtél? Meglepődtél? – kérdezem őszinte vigyorral, miközben felpillantok a férfira – Én is meglepődtem. A hálómnak téged kellett volna elkapnia, de így is vicces! Hehe… - mondom, de ha esetleg semmi, vagy kevés válasz érkezik csak, pislogok párat – Hehe… azért ugye nincs harag ugye? Ugye leszedsz? – nézek rá boci szemekkel.
Nagyjából eddig tartott a kinézet kristályom, melyet úgy tűnik kissé korán rakam magamra. A cuki, lógófülű elf lány egy pixelpukkanás követően eltűnt, és a helyébe visszatértem én. Az egyetlen problémám csupán, hogy kinézetem és az „álruhám” között volt némi eltérés néhány méretben. Így ami a lapos elf lánykának meglelet, nekem hirtelen elképesztően szűkös lett.
- Áu…. áu… Áu-áu-áu-áu… Ugye leszedsz ugye? UGYE? – kérdezem egyre jobban kérlelő, arcomra „ragadt” zavart mosollyal.
Persze nem fájt a dolog, de tekintve, hogy a háló kíméletlenül vágta fenekemet és kebleimet, nem igazán örültem a dolognak. Bíztam benne, hogy az itt lévő fiú majd kisegít a bajból, mondjuk ha nem, nagy eséllyel akkor is feltalálom magamat, de… ez a szituáció akkor is kissé kínos… végtére is, neki kéne most a hálóban lennie, nem nekem. De legalább vidám emlék lesz ebből. Nem? Ugye?....


// Mikon átváltozás után is ugyanaz a ruha van, mint a képen látható //

// Scrotch lvl0 //

Elég hamar kutyaszorítóba kerültem balul elsült tervem nyomán, de nem estem kétségbe. Egyrészt mert akadt a közelembe olyan személy, aki talán segíthet, másképp meg nem először kerülök kutyaszorítóba, vicceskedő természetem miatt. És mindig megtaláltam a módját, hogy kijussak a csávából. Ha nagyon sürgős lenne most is megtalálnám a módját, így a háló szorításában. Látszólag a fiúra tényleg ráhoztam a szívbajt, így legalább a tréfa elérte a hatását. Mikor mondta, hogy valóban sikerült meglepnem, egy elégedett „hühümm” hagyja el akaratlanul a számat és látszik, hogy örülök, hogy sikerült megviccelnem, annak ellenére, hogy milyen helyzetbe ragadtam. És bár örültem, hogy azt mondta, hogy ki fog szabadítani, a visszaváltozás viszont nem volt a legkellemesebb. Nem voltak olyan kifejlett szép kebleim, mint Riko-neechannak, ilyen átlagosak voltak, de a gabalyodás során az előző testhez lett „optimizálva” a szabad hely, amit a háló nekem engedett, így gyakorlatilag sokkal kisebb lett a helyem. Yui-chan mindig is irigykedett sportos és lábaimra és feszes popsimra, de most kifejezetten hiányoltam a vékonyka elf lábat és popsit, mert vágott az a csúnya háló. Az eleinte próbáltam a fiú arcán tartani a szemem, de egyre nehézkesebb volt, ahogy próbáltam szabadulni. A fiú látszólag segíteni akart, de nem értettem miért oldotta ki a ruhához tartozó övet és masnit. Érzem, ahogy a szövet elernyed, mire nagyokat pislogok.
- Ahm… a ruha velem együtt változott. Nem az zavar, hanem a háló, nyoooo! És igen szorít, mindenhol! – mondom morcosan, de jól láthatóan nem az zavart, hogy meglazította a ruhámat.
Alapjáraton nem ítéltem úgy, hogy hátsó gondolatai lennének. Mindig a jót látom az emberekbe, így most is hasonló volt a helyzet. Bár kezének tapintására kissé megrezzenek, arról is azt feltételeztem, hogy biztos azt nézi milyen feszes a háló. Jól láthatóan nem vettem észre, hogy élvezi kétségbe esett helyzetemet. De ebből a helyzetbe amúgy se tudna túl sok mindent látni, maximum fehér melltartómat, vagy az alá pöppet belátna, de nem merült fel bennem, hogy megtenné. Mikor a férfi közelebb hajol, meglepődők, de leginkább a szavain, mintsem közelségén. Próbálva szemkontaktust tartani vele, ameddig tudtam.
- Azt mondtad széplány vagyok, igaz? – mondom bizonytalanul – Azt mondták a barátaim a fiúk szeretik a szép lányokat. Ha adok egy ölelést vagy egy puszit az megfelel? – kérdezem kényelmetlenül mosolyogva, bár a kényelmetlenséget, inkább az okozta, hogy furcsa pozícióban.
Mozgolódásom nyomán akaratlanul is nyöszörgök pár sort kelletlenül, mert a háló mind a melleimbe, mind a combomba és lábaim között is belevágott, és mivel nincs bekacsolva az etikai módom kissé kényelmetlen volt a szitu az alapon túl is. Alapjáraton sosincs visszakapcsolva. Egyrészt mivel sohase, találtam meg újra ezt kis rejtett fület, amit egyszer anno egyik barátnőm mutatott meg, hogy lehet kikapcsolni, másrészt így jóval természetesebbek az emberi reakciók… bár most kicsit morgolódok miatta. Ha a fiú egy ideig nem szólalna meg, akkor tovább megyek.
- Vagy elviszlek sütizni, vagy teázni, de már tényleg nagyon szorííííííít! Nem fáj, mert nincs fájdalom, de kényelmetleeeeeen! – mondom fészkelődve két kissé megjátszott hisztiroham között, bele se gondolkozva, hogy ezzel csak rosszabb lenne, ha pedig továbbra is hümmögne, vagy várakozna, úgy bevetném a titkos fegyveremet, mely során bociszemekkel meredek rá, lekonyult ajkaikkal – Ugye segítesz rajtam Oni-chan… - kérdezem cuki hangon.
A régi fiú osztálytársaim szerették, amikor így kértem tőlük segítséget, azt mondták tök cuki és nem lehet nekem nemet mondani így. Hátha nála is bejön.


// hogy könnyebben elképzeld a szituációt, nagyjából ÍGY van jelenleg beszorulva. A testét komolyabban korlátozó részeit sötétebb színekkel jeleztem //

Látszólag a férfi szórakoztatja a helyzetem. Nem mutatta ennek jelét, de nem éppen azt mutatta, hogy sietne a leszedésemmel. Morogva fészkelődők „börtönömben”, mi nem segít helyzetemben. A férfi végül belement, hogy segít, de szavai nyomán, azért gondoltam kiegészítem picit.
- De semmi „olyan”! – mondom kissé felfújt pofazacskóval, mint egy nagyra nőtt, durcás gyerek.
Alapjáraton nem gondoltam semmi rosszra, de a helyzet nyomán kicsit durcás vagyok, és szerintem érthető is a dolog. A férfi ezután előhúzta a fegyverét (a hegyesebbik fajtát) és játékosan rám kacsintott.
- Reméljük a mentőangyalom, nem haragtartó és gyorsan leszed. – mondom neki, kissé fájdalmas, de azért valamivel szórakozottabb mosollyal.
Végül a fiú munkához látott, és ahogy elvágta az egyik lábamat tartó hálószakaszt, úgy érzem, hogy gyakorlatilag egyre több súllyal nehezedek a háló többi részére. Érzem, ahogy a férfi kezei hozzám érnek, és hiába tart, akaratlanul is morcosan nyöszörgök, a korlátozottságom végett. A férfi kérésére én mormogok egy sort, de bólintok és próbálom minimálisan tartani a mozgókámat. A fiú ezután nekiállt kézzel kibontogatni a hálót. Legszívesebben rászóltam volna, hogy csak vágja el a háló tetejét, de nem akartam okoskodónak látni, a végén még itt hagy, vagy jobban begabalyít. Érzem, hogy keze végig simítja combom, majd medencémnél lábaim közé markol. Akaratlanul is furcsa hang hagyja el számat, ahogy nyöszörögve próbálok minél kevesebbet fészkelődni. Alapjáraton már bőven lejárt az az idő, ami véletlennek fogható be, nagy eséllyel meg is rúgtam volna már érte, ha nem lennék gondba, így pedig kissé összeszorítva combjaimat lehunyt szemmel tűrtem, kissé pihegve. Végül testem majdnem minden pontjáról lekerült a háló, mikor is váratlanul leszakadtaz ág, ely nyomán a kezem feszülete is ezzel együtt megszűnt. A srác pillanatnyi zavarát kihasználva, végül leperdülök róla, és talpamra érkezve lendületből széthúzom kezem, súlyemelésemet használva, ezzel elszakítva a maradék hálót, mely után a nyakam körül, már jóval könnyedebb volt leszednem ezt. Nagy eséllyel ezt lógva is sikerült volna, de csak nagyon… nagyon… nagyon sok kényelmetlen fészkelődés után. Végül lihegve, kissé morcosan nézek a férfira.
- Úgy érzem az ölelésedet már kitapogattad magadnak… - célzok arra, hogy nem épp ildomos helyen, fogdosott egy hölgyet, de végül sóhajtok és közelebb lépve hozzá, egy puszit nyomok a bal orcájára, majd távolabb lépve tőle, azért kimerülten rámosolygok – De azért köszönöm.
Már épp készültem volna eltávolodni, amikor sikkanatva veszem észre, hogy valami mellkasomnak csapódik. Meglepve, de aztán felnevetve nyúlok a kis mókus felé, aki megpihent a kebleimen, gyakorlatilag eltakarva azt a fiú elől. Megsimogatva a kis lényt, mivel beidomult és (mivel tudtam, hogy Dixiről van szó), egyszerűen elraktam az inventoryba, hogy most ne zavarogjon itt, majd otthon játszok vele. Észre se vettem, hogy a kis lábacskáival gyakorlatilag félig lefejtette rólam a melltartóm. Végül a fiú felől elfordulva lehívtam a menüm, és pár gomb megnyomásával már át is öltözködtem, szokványos ruháimra (nagy eséllyel a fiú legnagyobb bánatára). Miután a hajamat igazítgatom, végül a fiú felé fordulok.
- Amúgy Miko vagyok, örülök a találkozásnak. Vagy… valami olyasmi. – mondom már jóval őszintébb mosollyal – Bocsi, hogy megijesztettelek, csak nagyon unalmasak mostanság a napok, és úgy voltam vele, ez talán kicsit felpörget. Hehe. Végül is a maga módján érdekes egy tapasztalat volt. – nevetgélek – És amúgy téged, hogy hívnak? – kérdezem kíváncsian.


// Dixi //

Ui: Hina által sorsolva lett végül Repülő Mókus