Pihenő

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 10 2013, 19:45

Egy kis kunyhó a szafari közepén. Egy öreg néni dolgozik itt, aki ingyen ad vizet és sütiket a betévedőknek.

by **Kiwi** Kedd Szept. 27 2016, 10:18

A nyolcat ütötte a nagyvárosi harangszó, messzire elhallatszott, még ide a szafari lesőbb területeire is. Az állatok már megszokták, így nem ijesztette meg őket különösebben, maximum annyit tanulhattak meg, hogy a reggeli, délelőtti, és kora délutáni, órákban özönlik el a játékosok ezt a területet. Igaz javarészt szét szórva, de akkor is. Kellő távolságban maradtak ezekben az időkben, bár az itatók, etetőknél így is gyakran megfordultak, de csak kellő óvatossággal merészkedtek elő.

A szafari első területeinél futott a piac, bár elsőnek csak egy pihenőhelyiségnek szolgált mégis a bódék, a legkülönösebb pecabotok, szafari kellékek, mind-mind fellelhető volt, és meg kell mondjam… üzleti, tehát borsos áron. Bár, többségét csak egyszer kell megvenni, és a konkurencia miatt, igyekeznek értékes árut, kínálatra bocsájtani, tehát minőségi darabokat.
A reggelem itt kezdődött. Horgászbotom már volt, rájöttem jobb, ha megveszem, mintha kölcsönzöm, valamint a csalik azok bizony fogyó eszközök voltak, de jelenleg nem is azok érdekeltek. Inkább vadászatra készültem, így azokat a standokat részesítettem előnyben. Rengeteg hasznos, és kevésbé értékes fellelhető tárggyal találtam magam szemben. Mint például terep színű öltözék, valamint terep színű miniszoknya. Akkor budás sapka, aminek kutyafej formája van, de csak sima állatfülek, macska, kutya, nyúl és róka fül, egy hajráfon. Valamint távcső, és számszeríj, fából, kaszt kritérium nélkül, azt mondta az eladó, olyan mint egy konyhakés… bárki tudja használni. Legalábbis állítólag. De, hogy ne elégedjünk meg ennyivel, még… az állat vonzó spray-t is kitalálták már. Azt, mondják hatásos, bár… nekem erőteljes kuruzslásnak tűnik, főleg amilyen villogó fogsorral, akarja rám tukmálni az eladó.
Végül a következő a listán. Kötél, avarcsapda, háló, bicska, távcső, vadeledel – több féle-, és persze terep színű ruha, bár nem… nem a miniszoknyás változat. Szóval ezzel megvoltam, mégis… hiányérzetem volt, mintha valamit lefelejtettem volna a listáról… amit, ugyan nem írtam le, mert annyira egyértelműnek tűnt. Így ameddig úgy döntöttem végig nézem a kínálatot, hátha eszembe jut mi is az…, végül egy terep színű kalapnál torpanok meg, bár nem akarom megvenni, magas vagyok, az csak rontana rajtam, mégis irigykedve pillantok rá, majd leveszek egy sima baseboal sapkát, és óvatlanul léptem hátra, mire éreztem hogy megbotlok, az egyik vásárlóba.
- Elnézést, nem láttalak. – Kezdtem gyorsan bele, még meg is hajoltam, ahogy a japánok előtt illik, mármint, az ő kultúrájuknak adóztam ezzel a tisztelettel.

by **Ozirisz** Pént. Szept. 30 2016, 19:07

Hogy pontosan miképp keveredtem a szafari területére? Leginkább most arra volt szükségem, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Egy kis lazítás sosem árthat. Avagy a vadászat címszó alatt folytatott sétálgatás, több-kevesebb sikerrel, és vaddal. Aztán kora délután ebéd, majd egy kis lazsálás. Aztán estefele pedig kiülni a folyópartra, egy pár üveg sör és egy pecabot társaságában, és közben jó eséllyel a vacsorának valót is kifogom. Rosszabb esetben csak a kezdő játékosok felelőtlenül vízbe hajigált bakancsait fogom ki, ami meg nem jó. Azon felül, hogy igen lassan fő meg, és baromi rágós, még csak nem is ehető... No nem mintha megpróbáltam volna megfőzni, vagy akár nyersen megenni, de hallottam már szépreményű kalandozókat, akik megkísérelték az említett műveletet. Hát igen, az ember sok mindent hall, ha esti órákban beül egy-két órára egy nagyobb fogadóba...
Már reggel itt ólálkodtam a szafari területén, és már kora reggel elég sok játékos volt a környéken. Ezek szerint nem csak én gondolom úgy, hogy a hétfő reggel nehezen indul, és valahogy a mobozás sem lenne túl bölcs döntés. Két támadás között egy hatalmas ásítás, és máris jobban fogy az életerő és a potion. Hétfő. Azt a napot még a cicák is utálják. Különösképp egy nagy narancssárga színű macska, aki legszívesebben átaludná ezt a napot. Bár évekkel ezelőtt volt, hogy odakinn rámragadt ez a hétfő-utálat, de még idebenn is előjön időnként. Pedig itt nem kell korán kelni és sietni a melóhelyre, mint odakinn...
Nézegettem az árusok kínálatát, hátha meglátok valami érdekeset. Az NPC-k kitettek magukért, hisz van itt minden vadászathoz és horgászathoz szükséges kellék. Szó szerint a bőség zavara, és nehézkes dönteni, hogy mit is vegyünk, melyik a jobb. És vannak, akik horribilis áron adják a portékáikat. Eltűnődtem az egyik bódénál. Egy kasztkövetelmény nélküli számszeríj, ami jól jöhet vadászathoz. De mégsem lenne korrekt az állatokhoz, amik még csak megvédeni sem tudnák magukat, sem elmenekülni. És igazából szükségtelen, a rendszer akkor is elfogadja a vadászatot, hogyha csak megérinti az ember a mobot. Ha pedig a húsára van szükség, akkor pedig itt vannak NPC-k, akik az abból készült ételekkel kereskednek.
Épp sétáltam, elgondolkozva, amikor egy lány véletlen nekem jött, ahogy kihátrált az egyik bódé elől.
- Semmi baj, bárkivel megesik. Valahogy ma elég sokan vagyunk errefele – válaszoltam a lánynak. - Ozirisz vagyok – mutatkoztam be, majd folytattam – Vadász, vagy horgász? - tettem fel egy tipikusan semmitmondó kérdést, remélve hogy egy beszélgetés kialakul köztünk. Semmiképp sem akartam bunkónak tűnni, hogy egy az egyben továbbsétálok. Meg sosem árt, ha az ember ismerkedik, esetleg barátokat szerez.

by **Kiwi** Kedd Okt. 11 2016, 11:26

Nos, szóval felvásároltam mindent, ami egy vadászathoz szükséges lehet. Még ruhát is. Bár, valamiért az volt a legdrágább, és fájt is érte a szívem, de ha komolyan gondolom hogy sűrűn szafarizok, akkor megéri. Vagyis próbáltam így felfogni. Nem pillantottam szét, és a kisebb tömegben véletlenül neki is mentem valakinek. Egy óvatlan lépés hátra… igazán, az embernek miért nincs ott is szeme? Praktikus volna pedig, sokszor. De a lényegen nem változtat… Sűrű bocsánatkérés közepette ismerhettem meg Oziriszt. Magas, fiatal férfi. Nem túl izmos, vékonyka, de nem kákabél. Sötét haj, és kíváncsi, közvetlen szempár. Szimpatikus látvány, valamint már annak is örültem, hogy nem lekiabál, és nem lép rögtön arrébb, mintha semmi sem történt volna. Ugyanis partnert kerestem, hisz minden érdekesebb társaságban, nem? Szóval, örültem, hogy beszélgetést kezdeményezett.
- Kiwi vagyok. – Mutatkoztam be, és hajoltam meg, ahogy illik, itt keleten.
- Vadászni szeretnék. – Folytatom, és most jött a bökkenő, valahogy fel kéne kérni, hogy ne legyen tolakodás, valamint hogy ne tűnjek egy elanyátlanodott balféknek…
- Igazság szerint… csapatot is keresek, akivel tarthatnék. De, jelenleg csakis kezdő részekre vagyok alkalmas. Érdekelne, hogy, ismersz-e valakit, akikhez hozzászegődhetnék, vagy van-e valami csapatkeresési módja a szafarinak? – Kérdeztem tőle, bár összeszedettnek gondoltam a mondatot, valójában picit begyakorolt is volt… A lényege viszont az, hogy a hangsúlya hivatalosabbra sikeredett, mint akartam. De már nem tudtam visszacsinálni. Ha megilletődök, vagy ha valami új történik, mindig ezt csinálom. Le kéne szokjak… de nem tudom miként… tegyem. Olyan jó lenne, kedvesnek maradni mint mások, vagy kicsit félszegnek, mert az aranyos egy lánynál. De idegenek előtt félek félénk lenni, így olyan merev leszek mint valami hivatali személy. Gáz…

by **Ozirisz** Szomb. Okt. 29 2016, 22:30

Egész jól alakultak a dolgok, legalábbis így elsőre úgy tűnik. Mint kiderült, a lányt Kiwinek hívják, és vadászni szeretne. És minő véletlen, csapatot keres.
- Nem tudok róla, hogy lenne valami csapatkeresési rendszer. Általában már eleve vagy csapatban érkeznek, akik csapatostól mennek. Vagy csak szimplán szólóban. Nem igazán tudom, hogy lenne ilyesmi... - mondtam a lánynak, majd egy kis szünet után folytattam – Ha már így összefutottunk, akár mehetnénk együtt is vadászni – vetettem fel egy ötletet, egy bíztató mosollyal az arcomon. Talán nem vagyok túl tolakodó, egyáltalán nem akarom lerohanni szegény lányt. - ...persze, csak ha van kedved hozzá... - fejeztem be kicsit határozatlanabbul.
Általában nem vagyok túl jó az ilyesmiben. Általában a jó szándék ellenére is valami ritkamód balul üthet ki. Eszembe jutott az a fránya, magát virágnak álcázó mob Floriában, és észlelés ide vagy oda, nekem fel sem tűnt... És ez csak egyik olyan eset, amikor valami nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Azok a tipikus, „semmi se sikerül”, „minden ellenem van” dolgok, vagy csak úgy egszerűen a hétfő. A hétfő ugyanis rendre bevonzza a balszerencsét, legalábbis számomra. És még hogy a péntek 13-tól kell rettegni... hülyeség.
Közben kiváncsian vártam Kiwi válaszát, figyeltem a reakcióit. Vajon társul hozzám egy vadászat erejéig? Vagy túlságosan letámadtam, és hirtelen dolga akad? Remélem ez utóbbira nem kerül sor...
De akárhogy is vesszük, időnként nekem sem árt kimozdulni, ismerkedni, és ha már így szó szerint egymásba botlottunk, akkor már ki kell használni az alkalmat. Ki tudja, talán ha jobban megismerjük egymást, lehet jó barátok leszünk. Talán. De ha csak továbbmentem volna a sátornál, mintha mi se történt volna, akkor ezt már sosem tudnánk meg.

by **Kiwi** Hétf. Okt. 31 2016, 17:24

Érdekes alaknak tűnt, és mintha idősebb is volna az átlag pasiknál akikkel itt összefutottam. A húszat biztos megütötte már még pár évvel. Valamint talán nem is tudta hogy a zsánerem. Persze ezt nem vallottam be neki, nagyon hülyén nézne ki… De, ez így volt. Bár a legtöbb pasi a zsánerem manapság, és a lányokat is jobban megnéznem… Nem tudom mi van velem, pedig még csak nem is tavasz van. Rolling Eyes

A fiút persze nem néztem meg, mármint nem úgy, nem mértem végig őt mint engem Kat, és hasonló. Egyszerűen összességében jól nézett ki. Ha most Jun itt lenne, mutathatnám neki, hogy na ő, pont egy olyan… Persze, amikor erről volt szó nála, akkor meg csak általánosított hülyeségeket tudtam neki összehordani. Bemutatkoztam, és türelmesen kivártam a kérdésemre a választ. Végül a neve csengett a fülemben. Ozirisz. Azt tudom hogy istenség után nevezte el magát, de hogy milyen vagy minek az istene az az istenért sem akart beugrani… Zavart is, de igyekeztem nem ezzel foglalkozni. Reménykedtem, hogy van valami csapat kereső mód, de mint kiderült nem volt, viszont ő felajánlotta a társaságát. Rögtön bele is mentem. ><”
- Rendben. – Vágtam rá azonnal, és ugyan a hivatalos módomból még nem sikerült vissza vennem, éreztem hogy jó felé fogunk haladni. Bár picit elbizonytalanodott a végére, ami engem bizonytalanított el. Bár hangot nem adtam neki, mégis ott motoszkált bennem, hogy mi van ha valakinek már elígérte magát, csak megfeledkezett róla, vagy… ha időközben meggondolta magát valamiért, de már nem csinál a szájából… Szóval volt egy kis bizonytalanságom és lelkiismeret furdim… de, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Ha így van… majd ő megoldja nem? Akkor majd… kitalál valami indokot, gondolom… Én pedig igyekszem úgy csinálni mintha nem venném észre. Ha visszakozni akar megteszi, vagy ha mégsem, akkor is jól teszem ezt a lépést, mert nem veszem észre és meggyőzheti magát. Vélhetőleg a második sikerült.
- Akkor te is vadászni szeretnél? Van célod, hogy merre és mit? – Kérdeztem rá, hogy is áll a teljesítményeivel, hogy annak megfelelően tudjunk haladni, hisz nekem egyenlőre édes mindegy, hisz kezdő vagyok.
- Neked a kezdő területek is biztosan meg fognak felelni? – Hívtam fel a figyelmet rá ismét, hogy én korlátozott vagyok a területeket tekintve. Ha kaptam erre is megfelelő választ, akkor megosztom a felszerelésem listáját, valamint kérek egy kis időt is tőle.
- Hmm, nos, nálam van kötél, akkor vadászcsemege. – Nos, ennél tudni kell, hogy becsapós a neve, nem nekünk való csemegéről van szó.
- Valamint nem akarom elüldözni a vadakat, így elszaladok átöltözni. – Jelentettem ki, és mutattam a nem messze lévő bódékra, ahol a ruhapróbákat lehet megejteni. Ha bele egyezet, akkor a fehér alapon, kék virágmintás felsőmet, és halásznadrágomat, hamar leváltottam, az ott vásárolt terep színű öltözékre, és mellé egy sapkára. Olyan svájci félére, tudod, a kicsit félre csúsztatott fajtára, ami inkább csak dizájnos, mintsem hasznos. Nő létemre gyorsan öltözök, így talán fél vagy egy percet is alig kellett rám várnia.
- Meg is vagyok! Indulhatunk? – Kérdeztem meg végül, majd követtem Ozit.
- Köszönöm hogy megvártál. – Mosolyogtam rá, elvégre mondhatta volna azt is, hogy csak a baj van velem keres inkább mást. Nem tette. Viszont, még mindig nem hagyott nyugton a neve…
- Ozirisz… Melyik és minek az istenéről adtad a neved magadnak? – Kérdeztem rá… dobva fel egy témát.

by **Ozirisz** Vas. Nov. 13 2016, 23:02

Szerencsére Kiwi elég jól reagált a felvetésemre. Nem vette tolakodásnak, hogy együtt menjünk vadászni, és beleegyezett.
- Konkrét célom nincs a vadászattal. Csak egy kis pihenés, sétálgatás a természetben. Szeretek csak úgy bóklászni az erdőben, vagy egy tisztáson elterülni a fűben, és egy kicsit lazítani. Anélkül, hogy hirtelen odatévedne egy hadosztálynyi kobold, vagy bármi. - kezdtem bele a válaszba – És az sem utolsó szempont, hogyha megvan a vacsorának való husi – tettem hozzá mosolyogva.
- A kezdő területek miatt ne aggódj, számomra is megfelelő. Igaz, a nyugati részre is már be tudnék menni, ha akarnék, de ott mindig szanaszét hagyják a csapdákat. - van hogy épp a magas fűben lépked az ember, sehol semmi, és egyszer csak a fémes csattanás és vele együtt -5 életpont. De már láttam szebb dolgokat is. Jómúltkor is, csak sétálgatok a városban, erre nagy jajveszéleléssel rohant be egy játékos, aki szépen és ügyesen beleült egy csapdába odakinn az erdőben. Legalábbis erre utalt a hátsójára ráakadt medvecsapda. Az őt kísérő tigrisről már nem is beszélve. Hogy tudta szó szerint az orrát beleütni egy olyan izébe? Örök rejtély, de egy ideig bennem maradt. Csapda így, csapda úgy, épp elég bosszantó még így, fájdalomérzet nélkül is belesétálni.
- Vadászcsemege? - ismételtem meg a szót,kissé határozatlanul. - Az valami újfajta nassolnivaló? Nem rémlik, hogy láttam volna se szakácskönyvben, se étlapon... - tettem hozzá. Mi mindent ki nem találnak az emberek manapság... Vadászcsemege. Ez jó!
Majd Kiwi mondta, hogy elszalad átöltözni. - Rendben – feleltem a lánynak. Majd amin meglepődtem, hogy elég hamar visszaért. - Ejha! Jól áll az új ruha – szólaltam meg nagy nehezen. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar visszaér. Általában tovább öltözködnek a lányok, és volt akire szó szerint rengeteget kellett várni. Judy vitte a pálmát anno, a „mindjárt indulhatunk, csak még...” kezdetű mondatával. Olyannyira mindjárt, hogy amíg ő készülődött, én már indulásra készen vártam az épület előtt, és mire az említett „mindjárt” lejárt, addig kereken hatvanhárom játékos lépett ki a teleportkapuból...
- Persze – feleltem a lánynak, majd elindultunk kifelé a városból – Alap dolog. A mai nap a lazításé, nem a rohanásé – mondtam Kiwinek mosolyogva – És amúgy is elég hamar visszaértél, szóval tényleg semmiség.
Majd jött egy másik kérdés, amit még egy időben elég sokat hallottam. - Ozirisz. Az ókori egyiptomi mitológiából való. Először Egyiptom első fáraója volt, majd a túlvilág istene lett. - feleltem a lány kérdésére. - És te? A madár vagy a gyümölcs miatt választottad a neved? - tettem fel a kérdést, majd kicsit bizonytalanabbul folytattam – Bocsi, időnként túl kíváncsi vagyok, nem akartam faragatlan lenni... - már csak az hiányzik, hogy pont a kapkodással és az előbb beszél utána gondolkodik dolgokkal rossz benyomást keltsek... Vagy megbántsam akarva-akaratlanul szegény lányt...

by **Kiwi** Szomb. Nov. 19 2016, 16:55

- Hmm, én sem készültem tudatosan… mármint nincs listám hogy, milyen vadakat akarok archimentbe. – Magyarázkodom, így vélhetően jók leszünk egymásnak, viszont nekem a gyűjtögetés a célom.
- Kobold? Ezen a szinten elvileg nem szabadna lenniük. – Értetlenkedtem, és láthatta, hogy picit bizony meg is rémültem.
- Te össze is szoktad lootolni őket? Mármint, tényleg levadászod? – Pillantottam rá, na nem, mintha én nem tettem volna, viszont voltak olyan vadak amiket egyszerűen nem volt szívem levadászni, viszont… a lootjuk meg jó volna. Lehet, meg kéne kérjem… hátha neki kisebb a szíve, vagy edzettebb… vagy, hát érted… férfi. Majd megegyezünk, hogy merre induljunk.
- Csapdák? – Kérdezek vissza… és tény, itt is árulnak olyanokat, erre eddig miért nem gondoltam, hogy azokkal is vigyázni kell. ><” Majd elmondtam, miket is vásároltam. Igen, a vadászcsemege neki is új volt, épp mint nekem… és ezek szerint nem csak én asszociáltam arra… hogy, nem épp jó elvevezésben van a drága.
- Nem, ez a vadaknak van. Elvileg vonzza őket. – Világosítottam fel, mosolyogva. Majd végül elkéredzkedtem tőle, hogy átöltözzek. Meg is történt, és pillanatok alatt ahogy, ígértem. Mondhatni, a kolis évek alatt sokat tanul az ember, akár itt is öltözhettem volna előtte úgy hogy, hiába leskelődne semmi lényegeset nem láthatna. De, ennyire bátor nem vagyok, és felesleges húzás, mindaddig ameddig nem vagyok rákényszerítve, az efféle attrakciókra.
- Köszönöm. – Köszöntem meg, amikor megdicsérte. Igazság szerint nekem is tetszett. Olyan katonás, bevetősös. Egész vagány, legalábbis szerintem. Bár.. a katonás filmeket, könyveket és dolgokat sosem szerettem, most mégis jól éreztem magam, ebben a felszerelésben. Majd elindultunk. Közben még akadt pár kérdésem a fiúhoz, persze sokat… sőt semmit sem tudtam róla… Valamint… kicsit tényleg bátor vagyok, hogy így elindultam vele… de, nem árthat nekem… Ha megpróbálná, pár pillanat alatt lelépnék… el tudnék menekülni. Nem, kell aggódjak…
- Akkor tényleg jól sejtettem, hogy istenség, csak azt nem tudtam miféle. – Persze, amint mondta már beugrott.
- Gyümi. – Vágom rá.
- Bár… jobban hangozna ha azt válaszolnám hogy, madár… de nem. Tudod… legalább egy fél órát tököltem el, csak a névadással… hiába, írtam be bármit nem tetszett. Így amikor elegem lett, ez volt az első szó ami az eszembe jutott, így maradt ez. – Mosolyogtam, bár kicsit kínosnak is éreztem. Éljen a határozottság… De milyen határozottan tudok beszélni a saját határozatlanságomról… Rolling Eyes

- Nem voltál faragatlan. Szeretem ha valaki őszinte, és nem köntörfalazik, és ha valami érdekli, vagy zavarja akkor… azt közli is. – Jegyeztem meg, hisz a sok év bántalmazás után megtanultam, hogy ez érték… de, sosem lehetek benne biztos hogy, nem csupán megjátssza a bizalmat, és a nyitottságot… és nem fogja ellenem, vagy a cikizésemre fordítani. De, igyekszem nem… paranoid lenni, találkoztam már emberekkel, akik az ebből eredő félelmük miatt, marnak el maguktól embereket. Olyanokat mint én is. És mivel tudtam hogy, nem akartam nekik ártani, így kiindulhatok, azzal a jó reménnyel, és jóindulattal hogy mások sem teszik velem. Vagy, legalábbis nem törvényszerű.

Lassan kiértünk, a szafari területére. Mindenhol zöld övezet, kicsit ősziesen fúj a szél, a falevelek színesek és tarkák.
- Imádom az őszt! – Jelentem ki, talán váratlanul, de ha rápillantott az arcomra, akkor láthatta hogy, még a szemeim is csillognak, hacsak körbe pillantok.
- Amúgy… van, valami törzshelyed amit szeretsz? – Pillantok rá, hisz nekem tuti volna, ha sűrűbben járnék ki, sőt.. vélhetőleg lesz is.

by **Ozirisz** Kedd Dec. 13 2016, 12:21

Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni ez a közös vadászat, de eddig úgy tűnik, nem lesz baj.
- Achivementekkel úgy vagyok, hogy jön, ami jön. Nem foglalkozok velük különösen, meg aztán nem mintha túl nagy hatással lehetnénk rá... - kezdtem magyarázni – Túl kevesek vagyunk, hogy belelássunk a rendszerbe, hogy tudjuk, hol van most például egy kacsa... vagy bármi. Ami jön, az jön, és szerintem jó ez így.
- Tudom... Ezen a szinten nincsenek koboldok. Arra utaltam, hogy más szinteken levő erdőkben is szoktam hosszú sétákat tartani, csak úgy, de azok közül elég sok már a koboldoké... - mondtam Kiwinek. A levadászós kérdésre egy kicsit komplikáltabb a válasz, mint elsőre tűnik. Nem egyszerűen igen vagy nem. A világ sem egyszerű, fekete fehér, hanem szürke. Ami egy kicsit elgondolkodtató, hogy mindez csak egy virtuális világ, és minden leírható nullákkal és egyekkel, ami kicsit valahogy ellentmond.
- Hát, az elég sokmindentől függ. A helyzettől, a hangulattól, a vadtól. Szerencsére a rendszer akkor is számolja a vadat, ha az csak elrohan melletted, és kitartod a kezed, hogy megérintsd. Csak azokat szoktam ténylegesen levadászni, aminek finom a húsa, és azt is mértékkel. Nincs túl sok értelme, hogy annyira tele legyen az invenrory hússal, hogy előbb „megromlik” mint megfőzze vagy megsüsse az ember. - magyaráztam a lánynak a helyzetet – Azonban egy ebédnek vagy vacsorának való hús az sosem árt, ha van kéznél.
- Ha jól tudom, 5 életpontot sebeznek ezek a csapdák, ami önmagában nem tűnik túl veszélyesnek. De ha valaki egy nagyobb mennyiséget összegyűjt, és gondosan elrejti őket egy szűkebb útszakaszon, az már gondot okozhat. - fejtettem ki a lánynak. Szerencsére itt azért nincsenek olyan szűkebb, részek, ahol ha akarna se tudná kikerülni az ember, de például egy barlangban vagy egy farmolás szempontjából felkapott helyen nem az igazi, ha kb. alá van aknásítva az egész terület...
A vadászcsemegés dologban nagyobbat nem is tévedhettem volna.
- Áh értem... - szólaltam meg – Akkor ezt jó benéztem – nevettem el magam. Mondjuk elég hülyén adta volna magát, ha például vettem volna én is, és mindezen tények ismerete nélkül halál nyugodtan nekiállok belőle falatozni. Vagy mintha valami chips lenne, megkínálnám Kiwit, és akkor szembesülnél vele, hogy hoppá, az nem emberi fogyasztásra lett kitalálva. Na az már egy-két nagyságrenddel cikibb lett volna... Körülbelül mint Bozont amikor megkínálta a jónépet egy kis Scooby nasival, és egész addig ízlett nekik, amíg nem szólta el magát, hogy hoppá, van benne egy kis kutyakaja...
Majd miután Kiwi gyorsan átöltözött, folytattuk a beszélgetést, ezúttal a névválasztás témájával. Kiderült, hogy a lány kicsit gondban volt a névadással még a játék kezdetén.
- Na igen, elő szokott fordulni az ilyesmi. A korábbi játékokban is szinte mindig az Ozirisz nevet választottam, de akadtak olyan esetek, amikor a választott név már foglalt volt. Na akkor szoktam így járni, hogy csak gondolkodok, eszembe jut valami, beírom, és dobja is vissza a rendszer, hogy foglalt... - magyaráztam – Szerintem mindenki volt már hasonló helyzetben. De ha jelent valamit, akkor szerintem a Kiwi kifejezetten aranyos név, illik hozzád, és a zöld hajjal is összhangban van – mondtam a lánynak, mosolyogva.
Kicsit megnyugodtam, hogy nem vette rossz néven a kérdezősködést. - Ezzel én is ugyanígy vagyok. Őszinteség az alapja mindennek. Ha mi magunk nem vagyunk őszinték, hogy várhatnánk el bárkitől is, hogy azok legyenek velünk szemben? Bár, ebben a mostani korban egyre több a hazug, nem egyenes ember sajnos....

Közben lassan kiértünk a szafari területére. Kiwi kijelentése kicsit meglepett, de ugyanakkor megértem. - Igen, idebenn tényleg szebb az ősz. Odakinn csak az esők, a hideg szél, és a borongós idő jellemzi leginkább ezt az évszakot...

Ősz:

- Hát, az igazat megvallva, törzshelyem az nincs. Hangulatfüggő, hogy mikor merre indulok, hol pihenek meg. Ha olyan kedvem van, akkor egy tűzrakóhelynél letelepedek, máskor egy fa tetején ücsörgök és fentről nézem a környéket... de van, hogy csak sétálgatok, amerre az út visz... vagy egyszerűen úgy eltévedek, hogy csak a kristály segít – nevettem el magam a mondat végén. Na igen, amikor egy órán keresztül fut az ember a vad után, közben szépen elfelejti, hogy merre is ment, és a végén olyan helyen köt ki, ahonnan vissza se talál...
- Neked van törzshelyed? - kérdeztem vissza, és kíváncsian vártam a lány válaszát.

by **Kiwi** Hétf. Jan. 16 2017, 11:15

Figyeltem a fiú mondatait és tanultam. Eddig csupán Cearsoval szafariztam, és akkor is halásztunk. Viszont ő is tapasztaltnak tűnik ezen a téren.
- De… gondolom azért meg vannak adva, vagy… vannak bizonyos helyek ahol ebből vagy épp abból a fajból több van? Mint például a kígyók a napsütötte, sziklásabb helyeken, a vaddisznók az erdőben? – Pillantottam rá. Mert ez alapján, lehetünk némi befolyással a gyűjteményünkre.
- Mint például én kacsát, valami tavasabb helyen keresnék. – Mondom, és figyelem a válaszát.
- Amúgy… szót értesz a koboldokkal, vagy… nem támadnak maguktól? – Pislantok rá, hisz… kellemetlen vagy sem, hiába engedi meg a szintem… próbáltam elkerülni őket, és eddig sikerült is. Ennek köszönhetően, ismeretlen számomra még megannyi szint. Úgy tudom sokat ártottak azok a lények, és… csak erősebb céhek tudták visszaverni őket. Én inkább nem kockáztatok, főleg magamban nem…. Majd jöttek azok a kérdések, amik magukért kiáltottak. Mint például a vadászás kérdése.
- Nekem az is furcsa hogy melletted szalad el a vad, és nem előled. – Jegyeztem meg. Bár picit elszégyelltem magam, hisz nekem úgy tűnik logikusnak, de ezek árulkodnak arról, hogy nem sokat értek én ehhez a világhoz.
- Ezek alapján akkor fejlett a szakácskodásod. – Jegyeztem meg, inkább magamnak mint neki. Nos, nekem még nem… csak a nagyon egyszerű ételeket tudom megcsinálni… ehetőre, és még csak nem is finomra. ><” De majd lesz jobb is. Csak idő kérdése, már az is jó… hogy nem gyullad ki minden a kezem alatt. .___. Amikor a csapdákról beszélt, elhúztam a számat… nem is értettem miért van szükség erre… de nem voltam úgy, vadászalkat… így nem is tudhattam. Lőni szerettem, sajnálom is hogy… itt nem lehet olyan fegyverrel indítani, de ez van. A magyarázat erre a középkor, bár… kínában ilyen tájt már voltak… lőfegyverek, még… ha régimódiak is.
A vadászcsemegés dolgot megmosolyogtam.
- Nyugi.. nem csak te. – Világosítom fel.
- Ha az eladó nem mondja… akkor, én is szó szerint értelmezem. – Nevetek fel, kissé kínomban. Majd a nevekről kezdtünk el beszélgetni, erre volt egy talán érdekességem a számára.
- Többeknél találkoztam, akik vezeték és kereszt nevet is adnak maguknak. Tudtad-e hogy, ez azt jelenti elvileg, hogy komolyabban veszik a játékot az ilyen emberek, és nem csak játszanak, hanem ténylegesen karaktert építenek, esetenként szerepet játszanak? – Pislantottam a fiúra. Igen, ezt több tanulmányban lehetett olvasni, és akadtam is már össze ilyesmikkel. Valamint a mi fajtánk, elvileg nem ragaszkodott volna úgy, a saját karakteréhez, mint ők. Mi csupán játszunk és csak addig, ameddig szórakoztat. Vagyis… ez lenne a felállás, ha nem kényszerítene minket másra ez a hely. Amikor megdicséri a nevemet, és még a hajamra is kitér, a jobb kezemmel látványosan megemelem az alsó tincseimet a tenyeremmel, kétszer kissé felfelé, mintha igazgatnám azt, és kifejezetten túljátszós csajosan, még meg is szólalok.
- Köszönöm. – Erre még egy kis pukedli szerűséget is levágtam. Csak hogy… igazán csajosnak tűnjek…de érezhetően rájátszok, poénkodok. Szegény, ha tudná mennyire nem így nézek ki eredetileg… Mármint… az alkat az stimmel, de a haj az nagyon nem. Amikor a hazug, nem egyenes emberekről beszélt, csak mosolyogtam, méghozzá a képébe. Én magam is egy volnék közülük, bár.. nem manipulálás céljából, vagyis… nem úgy mint ahogy azt egyesek gondolják. Megsértődhetnék, magamra vehetném amit mond…. de nagyon is igaza van.

A szafari területén, az ősz csodaszép volt. Gyermekkorom látképe. Az idő megszépít, és pont ezért… vagy nem is tudom miért, de imádtam ezt a látványt, amit szóvá is tettem, bár némi kritikával vegyítve ugyan, hisz napjainkban kint… Az esővel sosem volt bajom, bár a hideget utáltam… Majd újbóli kérdések következtek, amiben ismét új dolgot tudtam meg a fiúról.
- Szeretsz fára mászni? – Csillant meg a szemem. A felnőtteknél ez olyan… ritka, mármint úgy a korosztályomnál, sokan érzik cikinek, de én imádok. Egy kis majmocska vagyok, Eldrie azon kapott egyszer, hogy az első szint növényházának a falát próbáltam megmászni. ><” Kicsit kellemetlen volt, amúgy.
- Annyira még nem merészkedtem el, hogy ne tudjak haza találni. – Nem mertem, szeretek felfedezni… de sok rosszat és eltűnéseket hallani, így.. inkább maradok biztos övezeten belül.
- Nincs… de szeretem az erdőket, vagy a naposabb víz melletti területeket. – Két támpont rólam, ennyi csupán.
- De jó társaságban, sok helyen elvagyok. - Fordultam a fiú felé egy pillanatra.
- Szerintem beszélgessünk picit halkabban, és most már ügyelhetünk, látunk-e valamit. - Kezdtem el figyelni arra is, hogy az avar se ropogjon nagyon a lábam alatt. Hisz a felírat köszöntött minket, szafari területen vagyunk.

/Tehát akkor

második szafaris kör ugye, ha jól értem? Következőnél dobunk :3/

by **Ozirisz** Hétf. Feb. 13 2017, 12:15

A lány elgondolásának igazat adtam. - Igen, teljesen logikus, a kacsák vízközelben vannak inkább, másutt elég ritkák, ahogy a valóságban is. Az állatok is, ahogy sok minden más a valóság alapján lettek lemodellezve, tehát támaszkodhatunk az eddigi tudásunkra. - mondtam Kiwinek – Az igaza megvallva nem sűrűn szafarizok, de ha itt lenne Shukaku akkor biztosan kívülről tudná, hol mit találunk. Én inkább csak rábízom magam a sorsra, és jön ami jön.
Majd jött a koboldos kérdés. - Hogy szót értek-e velük? Hát, azt még nem próbáltam, de nem épp az az élni és élni hagyni elvet követik. Több szintet gyakorlatilag tönkretettek, az erdőket kivágták, a földet feltúrták. Ezek nem azok a koboldok, amikkel eleinte összefutottunk, hanem erősebbek és szervezettek...
- Általában előlünk szaladnak, de ha pl. többen vagyunk, és tőlem megijed, simán elfuthat a közeledben is. De van hogy csak előtted haladnak át a vonuló szarvasok például.
- Ami a szakácskodást illeti, még csak a gyakorló szint felső vége fele járok, de már egész közel a gyakorló szinthez. A mester fokozat viszont elég messze van, de azért nem állok olyan rosszul. Ha gondolod, vadászat után szívesen főzök neked valami finomat :3 – mondtam a lánynak egy mosollyal az arcomon.
A csapdás dologra Kiwi nem tudott mit mondani, de látszott rajta, hogy örült a dolognak. A csapdák már csak ilyenek sajna, és nem árt felkészülni rá, hogy belesétálhat az ember szó szerint, és nagyobb mennyiség az veszélyes is lehet ránk, emberekre is. Pedig elvileg a vadaknak találták ki őket, de akár a vörösek is csapdát állíthatnak a gyanútlan játékosoknak...
Mint kiderült, a vadászcsemegének nem csak én dőltem be, bár Kiwi annyiból szerencsésebb volt ilyen szempontból, hogy ő egy NPC előtt égett be, aki jó eséllyel legközelebbre nem emlékszik rá, hogy szóvá tegye. Vagy amúgy is hozzászokott hogy mindenki meg akarja enni a szegény vadak elől a nasit. Erről valahogy Bozont és Scooby Doo ugrott be, ahogy eszik a Scooby Snacket, Bozontnak már annyi lenne, egy agresszívabb kutya már megharapta volna. Mi az hogy csórikám megeszi a kutya elől a kutyakaját?
- Hallottam már ilyesmiről. Én úgy vagyok vele, hogy inkább magamat adom. Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint szeressenek azért, aki nem. Aki mindig szerepet játszik, előbb-utóbb elveszti önmagát – válaszoltam a lánynak – Legegyszerűbb, ha úgy fogod fel, hogy máshol töltöd a napjaidat, éled az életed. Jelen esetben itt, Aincradban. Mint egy hosszú kirándulás...
Kiwi elég jól fogadta a dicséretet, a hajigazgatás és a pukedli viszont egy kicsit túlterhelte a központi idegrendszeremet. Egy-két másodpercre lefagytam, közben megfordult a fejemben egy-két gondolat. Avagy a tipikus, mi lenne ha kezdetű dolgok. Vajon van barátja? Nincs kizárva, hisz szép lány, és az a kedves, aranyos típus, szóval benne van a pakliban. Mindenesetre ha jobban megismerjük egymást, abból nem lehet baj. Aztán majd ahogy alakul. Az igazat megvallva, nem tudom, Judy elvesztése után készen állok-e egy újabb kapcsolatra. De az ilyesmiről úgysem a józan ész fog dönteni, van egy olyan érzésem. De most, vissza a jelenbe. Pár másodpercbe beletelt, amíg ezen a dolgon elmerengtem. Ha látványosan „lefagytam” volna, akkor végső esetben még mindig rá tudom fogni, hogy csak laggol a rendszer, főleg, ha a kórház hálózatáról valakik szorgalmasan torrenteznek...

Majd a fára mászás gondolatát említve Kiwi szemei felcsillantak – Igen. Odafent jobb a kilátás, messze el lehet látni, és nagyobb a nyugi. - válaszoltam a lánynak.
- Értem. Mondjuk jobban belegondolva, hogyha nem csak bolyongok, hanem az útra is figyelek, akkor jó eséllyel visszataláltam volna, de a kristály egyértelműen gyorsabb, ha a világ végéről akarsz visszajutni.
- Ezzel én is ugyanígy vagyok. A jó társaság a legfontosabb, akkor nem számít, hol vagy, mert igazából az nem is fontos akkor, és abban a pillanatban. - mondtam Kiwinek mosolyogva.
- Rendben –mondtam a lánynak, immár jóval halkabban, de még bőven hallhatóan, közben aktiváltam az észlelés jártasságot. Ha vadászunk, akkor illene időben észrevenni a vadat, különben előfordulhat, hogy a vadászból lesz a vad. Avagy megfordul a világ, a befőtt elteszi a nagymamát, a farok csóválja a kutyát, és a földigiliszta pedig horgászni megy....

by **Kiwi** Vas. Márc. 05 2017, 21:21

Igazolva lettem. Ennek mondhatom nagyon is örültem. Hisz egyrészt nem tudtam sokat, másrészt megérte használni a kobakom, és még inkább megérte kérdezni. Szóval örültem. Shukaku nevére kicsit felkaptam a fejem. Ismertem persze, és Ozi mondandója csak tovább növelte bennem az irigységet az irányába. Persze mert ő mindent jobban tud, neki van a legjobb petje, és az egyik legmagasabb szintű, mohh… ><” Én pedig csalással tartok ott ahol… és több mint két évet átaludtam. Borzasztóak ezek a tények, hisz én is legalább ott tarthatnék ahol ők… de nem. Én jócskán lemaradva kullogok és kullogok… Ez olyan félelmetes… Soha nem érhetek fel hozzájuk. Haragudtam, persze nem rá, nem a nagyobb szintűekre… azért sem… mert ők nem aludtak. Vagyis picit de, de leginkább a helyzetre haragszok amin, már ha megszakadok, sem tudok változtatni. Borzasztó tények ezek, ami ellen nem igazán tudok lépni, mégis… szeretnék. Valahogy, bárhogy. Viszont nem tudok mást csak bosszankodni, de azzal meg nem jutok előbbre. Mondható, hogy akkor ez is felesleges, de az érzéseket nem lehet csak úgy ki, bekapcsolgatni. Még akkor is ha tudom, hogy igazságtalanok a régiekkel szemben.

A koboldos dolog foglalkoztatott. Ugye nem voltam még olyan területen ahol volnának, így nem sokat láttam belőlük, és főként ezen vagy az első szinteken tartózkodok, így csak hírüket hallottam, de szerencsémre nem találkoztam velük. Figyelmesen meghallgattam az elmondottakat. És elgondolkodtatott.
- Erősek és szervezettek… nem lehet, hogy valaki „támogatja, vagy fejleszti” őket? Vagy külsőben is mások, mint az első szinten lévők? – Érdeklődtem, bár ezzel elárultam, hogy túl óvatos vagyok ahhoz, hogy tapasztalatom legyen róluk.
Majd a vadászatról kezdtünk el beszélni. Amihez szintén volt kérdésem.
- Ha csapatban vadásztok, akkor ezek szerint hajtóvadászatot is szoktatok tartani? Valamint… de például területét, vagy kicsinyét féltő nőstény, rátámadhat valakire? – Pillantottam a fiúra. Magas volt, és okosnak, de legalábbis tapasztaltnak tűnt. Jobban megnézve, egész szimpatikus vonásai voltak, mint arcra, mint jellemben is. Igyekeztem kérdésekkel fenntartani a beszélgetésünket, és bár érdekelt is a válasz, talán nem annyira mint amennyire a kommunikációt mozgásban akartam tartani. Időközben mi is haladtunk, egyre messzebb kerültünk a pihenőtől, és lassan a valós és védett övezeten kívüli területre térünk. Ilyenkor mindig van bennem egy kis gyomorgörcs, hogy megtámadnak-e más játékosok, esetleg… netán ő… Elvenni az ékszereket, felszereléseket, tojást… vagy a pénzemet. A gondolatra nagyot is nyeltem és egy féllépésnyit távolabb is kerültem tőle. Viszont a szó, szót követett és talán fel sem tűnt neki, de nem is bántam. Sőt, örültem neki. Jó lenne végre nem félni mindenkitől, de… sosem lehetünk elég óvatosak. A baj mindig a legváratlanabb helyzetekben lep meg, ezt már tudom. Szóval… visszakapcsolódtam a beszélgetésbe. És maga a gondolat, hogy egy fiú főzne nekem. Meglepet és nagyokat pislogtam rá, örültem neki, persze, csak ilyen még nem fordult elő.
- Akkor én meg készítek valami innivalót. – Mosolyodtam el, és már meg is volt a válaszom. Első szabály. Nem leszel adósa senkinek sem. Második, kóstoltasd meg vele a főztjét és csak utána fogadd el. Meg voltak az én kis túlélő taktikáim, amiket rendszerint be is tartottam.
Majd a nevekből elmeséltem neki egy kis érdekességet, amit ki is fejtett. Jómagam sem tudtam hová tenni önmagam ezen a téren, hisz sose értettem magam. Az ő logikáján élve, én már rég elveszítettem önmagam. Kicsit azért is mert hazudok magamnak és a világnak is, de azért is… mert sose tudom előre mit váltanak ki belőlem emberek, események… Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy talán nem is vagyok normális. Viszont amit mondott az egy kicsit keserédes gondolatokat ébresztett.
- Jah, egy örökkévaló kirándulás, amiből talán jobb ha fel sem ébredsz, mert olyan keléseid lesznek mikor felébredsz hogy, a saját halálod fogod kívánni. – Jegyeztem meg neki, ironikusan, kicsit fájón, de mosolyogva. Ehhez a gondolathoz, már rég hozzászoktam. Itt pusztulunk meg, és lehet… azzal még jobban is járunk, mint visszatérni a mozgásra képtelen, begyógyszerezett, elsorvadt testünkbe. A dicséretét talán picit túljátszottam, meg is leptem, de nem jöttem zavarba. Úgy csináltam, mint aki nem vette észre a meglepettségét. Ezzel menthettem magam.
Majd előcsalta a gyermeki énemet. A mászás és a fára mászás gyerekkorom kedvenc tudománya. Nem vagyok benne túl jó, de kellően hajlékony és mozgékony, így ha erős nem is, mivel huzamosabb ideig nem tartom meg magam, és nem is emelem ki magam, de a benti jártasságok ezt a problémát is megoldották. A válasznak örvendeztem.
- Én leginkább azt szeretem, hogy fent a fán, senki nem keresi a másikat. – És milyen igaz, az emberek inkább előre néznek, körbe, a hátuk mögé kétszer, de felfelé nem sűrűn.
- Valamint a kihívást, főleg egy nehezebb fánál, vagy falnál. – Mondtam lelkesen. Majd a bolyongásról és a felfedezésről kezdtünk el dumálni.
- De abból elvész a kihívás. – Jegyzem meg, hisz a pasik ezt szeretik nem. Bizonygatni hogy, tudnak hogy nem tévednek el, és hogy tudják hol vannak és merre jártak. Miután úgy véltem, hogy itt már számíthatunk vadakra, így… megbeszéltük, hogy halkabban beszélünk. Én pedig bekapcsoltam három jártasságom. Az észlelésem, a rejtőzködésem valamint a nyomkövetésem. Az utóbbit úgy, hogy a fiú se nagyon láthassa, hisz őt kívánom vele, szemmel tartani hiába van a szemem előtt. Az akrobatika, ugrás, súlyemelés szinte mindig be vannak kapcsolva, így azokkal nem foglalkoztam. Szerencsére nem foglalnak helyet és nem is fárasztanak, valamint azok nem is zavarnak, de egy állandó észlelés már zavaró lenne. A mozgásom is lassabb lett. Ügyeltem a bokrokat inkább kikerülni, valamint… volt nekem egy távcsövem is. Amit a nyakamba is akasztottam, majd egy csapás felé vettem az irányt.
- Nem akarok nagyon mélyre menni, de szerintem bent hamarabb találunk vadakat. – Jegyeztem meg, majd ahogy sétáltunk pár perc múlva egy mesterséges etető előtt találtuk magunkat, ami úgy nézett ki, hogy megvolt az itató része, majd körbe almák, dinnyék és hasonló „ínyencségek” a vadak számára. Az észlelésünk jelezhetett is, hisz a közelben mocorgásra lehettünk figyelmesek. Én kissé leguggoltam egy cserje mellé, úgy, hogy kilássak, de valamennyire takarjon. Ekkor lepődtem meg csak igazán, amikor valami elszalad mellettem, rám kapaszkodott majd le is ugrott. Fel is sikkantottam, de szerencsétlen hamarabb jobban megijedt, mint én és már szaladt is tovább. Alig pár másodperc volt az egész, de mivel másfelé figyeltem, így erőteljesen meglepett. A szívem még utána is hevesen dobogott.

/Találtam egy menyétet. Első dobás/

by **Ozirisz** Szer. Ápr. 05 2017, 01:21

Ahogy a beszélgetés folyamán előkerült Shukaku neve, Kiwi egyből felkapta a fejét. Tehát valószínűleg ismerik egymást, vagy legalábbis hallott róla. Mondjuk Shu elég sok embert ismer. Elég sokat jár küldetésekre és szafarizni, szóval nem az a tipikus otthonülő fajta. Csak ugye pont most nincs itt a közelben, de sosem tudni, lehet belefutunk még a mai nap folyamán.
Majd jött a koboldos téma, Kiwi kérdésére kicsit elgondolkodtam...
- Valaki? Kétlem, hogy játékos támogatná őket, főleg hogy annyi felszerelés egész Aincradban sincs... - válaszoltam a lánynak – Egyszerre jelentek meg, minden szinten, nagy mennyiségben. Több száz, vagy több ezer kobold, hadosztályokba tömörülve, minibossok vezetése alatt. Külsőben is mások, és elég különbözők, van amelyik pl. vaddisznó háton lovagol, ami meg azért elég szokatlan. - magyaráztam Kiwinek a helyzetet a koboldokról – Még mindig túl sok szint van kobold megszállás alatt...
Majd a vadászat módszereiről beszélgettünk. - Hát, ilyesmivel még nem igazán találkoztam, bár valószínű, hogy adott esetben egy nagyobb testű állat simán fellöki az embert, mert pl. útban van. De szerencsére sebzést nem okoznak, leszámítva például egy nagyobb esést, akiknek nincs akrobatikája. - válaszoltam a lánynak – A szafari ilyen szempontból eléggé biztonságos. De jobb óvatosnak lenni, az igazi veszély nem a mobok, hanem a rossz útra tért játékosok...
Ami a főzőcskét illeti, a lány először nagyokat pislogott a javaslatomon. Valószínűleg nem számított rá, hogy pasi létemre tudok főzni. Odakinn is elég jól elboldogultam az alapokkal, idebenn viszont eléggé megkönnyíti a rendszer a dolgát az embernek. Vagy éppen megnehezíti. Elég bosszantó tud lenni, hogy pl. egy egyszerű pörkölt valamilyen körettel idebenn egyszerűen odaég, míg odakinn rutinból ment volna nem is akárhogy...
- Rendben – válaszoltam Kiwinek mosolyogva, avagy én főzöm az ételt, ő pedig az innivalót készíti. Ki hinné, hogy a végén egy jóízű falatozás is csapatmunkát igényel? Végülis, ha összedolgozunk, minden hatékonyabb...
Majd Kiwi következő megjegyzérére egy kicsit elgondolkodtam. Már rég nem gondoltam arra, hogy mi lehet odakinn. Nem is igazán foglalkoztam vele, de jópár alternatíva már megfordult a fejemben az idők folyamán. Egyik legvalószínűbb az, amit a lány is mondott, nem lenne túl sok értelme visszatérni.
- Valóban... Hosszú és fájdalmas hónapok, évek várnának ránk, ha visszatérnénk. Sokan ezt a világot tekintik börtönnek, hogy be vagyunk zárva, nem tudunk kijelentkezni. Pedig az igazi börtön utána következne, amikor rádöbbenne az ember, hogy jó sokáig a saját testünkben ragadtunk, magatehetetlenül... Ez hiányzik számomra a legkevésbé – tettem hozzá a lány gondolatmenetéhez, majd kicsit továbbgondoltam. Hallottam már egy elméletet, miszerint mi már nem is élünk, nem tudnánk hová visszatérni. A gépeket lekapcsolták, minket rég eltemettek, és a tudatunk csupán a SAO szerverein léteznek és mint valami programot, úgy futtatja a szerver. Ez esetben viszont szó meghalnánk ha legyőznénk a végső bosst, és megpróbálnánk kijelentkezni. Vagy, jobb esetben Kayaba közölné a tényeket. Elég érdekes elmélet, de van mögötte logika, pláne a sajtótájékoztató óta, amikor megerősítést kaptunk, hogy a tudatunkat tárolják a szerverek, avagy az ominózus 11. boss, a Holt Lelkek Őrzője. Kicsit el is komorodtam amíg ezt végiggondoltam... - De egyelőre itt élünk, ráérünk még azon aggódni, hogy mi lesz azután. Még óvatos becslések szerint is legalább tíz év, mire a végső csatához elérünk. És a frontvonal is egyre lassabban halad... tehát addig is éljünk a mának! - válaszoltak a lánynak, egy kicsit jobb kedvűen.
A pukedlis dolog és a dícséret után nálam egy kicsit lefagyott a rendszer, de a lány szerencsére nem vette észre. Legalábbis nem láttam jelét, bár az, hogy én mit veszek észre, és mi van ténylegesen, az időnként két elég távoli dolog...
Majd a fára mászós témára reagálva – A játékosokra igaz, nem sűrűn nézegetnek a fa tetejére ok nélkül. De a peteknél már más a helyzet. Ülök a fa tetején, elgondolkoztam valamin, és közben a messzeségbe bámultam. Egyszercsak leszállt mellém az ágra egy sárkány... - meséltem a lánynak. Timidus, Shukaku sárkánya. Mondjuk ő abszolút mindent figyelemmel kísér, a legapróbb részleteket is fejben tartja, így a fa teteje sem kerüli el a figyelmét még véletlenül sem.
- Na igen, a kihívás. Bár számomra inkább a lejutás szokott nehezebben menni, legalábbis ha nem a gravitációra akarom bízni az egész manővert... - tettem hozzá.
Majd Kiwi megjegyezte, hogy eltévedés vagy túl messze bóklászás esetén a teleportálásban nincs semmi kihívás. - Valóban. - értettem egyet a lánnyal, majd hozzátettem – De sötétedés után egy erdőn át nem szívesen sétál az ember. Legalább olyankor nem árt az óvatosság, nem tudhatjuk, mi vagy éppen ki ólálkodik például egy fa mögött...
Közben már elég messzire keveredtünk a településtől, és errefele már nagyobb az esélye, hogy valamit találunk. Ahogy a lány korábban kérte, hogy legyünk halkabbak, és ahogy ő is halkabban és óvatosan lépkedett, úgy követtem én is a példáját. Csak semmi felesleges zajkeltés. Elvégre ki tudja, mennyire jó fülük van az állatkáknak. Arra, hogy bent hamarabb találunk mobokat, de ugyanakkor nem akar túl mélyre menni, csak egy bólintással reagáltam, hogy vettem az adást.
Nemsokára már egy vadak számára készült etető-itató résznél voltunk, én alaposan körbenéztem, majd a közeli fák felé vettem az irányt. Azonban hiába haladtam a lehető leghalkabban fától fáig, hiába álltam meg pár másodpercre, hogy figyeljem a terepet, nem láttam semmi mozgást. Aztán egy üreges fát néztem meg alaposabban. Közelebb hajoltam, hogy benézzek az üregbe, erre egy mókus ugrott ki onnan. Nem vagyok egy ijedős fajta, de hirtelen hátrébb ugrottam, mivel nem tudtam mi az. Legalábbis csak akkor esett le, hogy egy ártalmatlan mókuci a tettes, amikor láttam átgázolni a csizmámon. Meg persze a felugró panel a mókus "levadászásáról". Majd miután megnyugodtam, és leokéztam az ablakot, elkezdtem keresni Kiwit. Vajon merre jár a lány? Közben osontam tovább, de nem merészkedtem túl messzire az etetőtől, és néztem, hátha kiszúrok valami mozgást...

// jéé, találtam egy mókust

by **Enheriel** Vas. Ápr. 30 2017, 12:57

//Seishin

Snowcat ismét elvitt magával egy randira, ezúttal a Szafari pihenő részébe, hogy ott töltsünk egy kellemes időt, s a peteink is játszani tudjanak.Volt ott egy nénike, aki adott nekünk vizet s sütit.
- Óh, köszönjük ^^ - néztünk rá hálásan, majd leültünk pihenni, illetve megbeszélni, mi legyen a céhhel, mert eléggé kihalt még mindig. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak Snowcat felállt, letérdelt elém… s elővett egy gyönyörű, rózsával díszített gyűrűt.
- Kedves Enhi-chanom nyaaa… Lennél a drágalátos kis feleségem? ^^
- IGEN!! - ugrottam a nyakába, s csókoltam meg, szegénynek időt se adva arra, hogy felálljon. A nénike meghatódott ezen, míg a peteink mosolyogva egymásra néztek. Tudom, a terhesség nem jöhet majd szóba, mert ilyenre nem gondolt Kayaba, meg nem arról szól a játék. Alig várom, hogy a céhtársaink megtudják ezt a nagyszerű hírt. ^^

Még sose láttam Enhit ilyen boldognak. Snowcat most aztán nagyon boldoggá tette ezzel a tettével, mondjuk meg is értem, hiszen szereti őt, akárcsak Enhi ezt az idióta, de aranyszívű fiút. Regina hirtelen gondolt egyet, s elment egy bokorral játszani. Hamarosan madarak repkedtek ki onnan. Óóóh, szóval ez volt a bokor vonzóságának oka. Very Happy

A macskák köztudottan szeretik a madarakat… megenni. Igaz, Regina nem fogott el egyet se, de amúgy se tudna enni belőlük, mert pixelekre bomlanának, amint megölne egyet belőlük. Mikor a hópárduc hívott fogócskázni, belementem, s elkezdtem vele játszani, persze ügyeltünk arra, hogy ne menjünk a társainktól túl messze, attól meg nem kellett félnünk, hogy mobnak néznek, mert az az indikátor nevű jel a fejünk fölött más a peteknél, mint a moboknál.

by **Seishin** Vas. Ápr. 30 2017, 17:44

*Enheriel*

Egy padon a pihenőben ücsörögtem, a már szinte meg szokót fun item hatása alatt. Fekete macska formában, aminek egyik szemét eltakarja egy fekete szemfedő. Hátam a pad hát támlájának vetve a két szőrös láb nyújtva közte pedig lustán tekergőzik a fekete cica farok.
Szabad zöld szemem ki nyitom, résnyire miközben a cica pocakon pihen az egyik kezem vagy is cica mancs.
Vannak egy páran itt, mint mindig, talán nővérkém egy céhtársa is a közelben van. Talán ő maga is itt kóborolhat valahol a közelben. Szemem ki kerekedik egyre jobban és fülem meg moccan a hang irányába.
Bokorból madarak reppenek fel és egy nagy macska bukkan elő. Jé, egy cicus!
Nem is aprócska a csacska macska, meg madár húsra vágyódik. Csak nehogy engem nézzen eleségnek. Úgy veszem észre, hogy ha észre is vett nem foglalkozik velem. Nem izgatom különösebben, aminek örülök és már az okát is látom miért. Egy nő szalad, utána boldogság látszik az arcán. Tehát egy idomár lehet vagy a pet csak a barátja. Vagy az is csak egy item adta módosítás?
Figyelem a játékukat és próbálom kitalálni mit is csinálhatnak, bújócska végjátéka? Nem az nem ilyen talán fogócskázhatnak. Egyszer nekem is ki kell, próbálom, meg próbálom rá venni majd Chakchit.

Meg moccanok és a padon mellettem heverő csemegét támadom. Egy kis zacsiban illatos puha fahéjas sütemény az áldozatom. Mintha egy valódi macska cicamentát érezne, rám is valahogy igy hat a fahéj illata és íze.

by **Kiwi** Kedd Jún. 13 2017, 19:38

/ Ozirisz /

- Akkor marad az, hogy tényleg a program akar minket tizedelni... - Jegyeztem meg, kissé az orrom alatt, de hallhatóan.
- Szóval intelligensebbek. - Jelentettem ki, amikor kifejtette miért is különlegesek.
- Amúgy... a minibossok és a koboldok, nyújtanak valami különlegeset, példálul droppot, vagy hasonlót? - Érdeklődök, hisz ezek a legtöbb mmokban, ha raidek is, de sok különleges... item szokott utánuk járni, vagy emelt jutalmak.
- Tudsz olyanról... akiket ténylegesen meg is öltek? - Jött a második kérdés. Sok mindent hall az ember és annak is csak a felét szabad elhinni. De találd ki.. melyik felét...
Kaptam pár hasznos információt, amit elraktároztam magamban.

Ahogy letelepedtünk, vagyis úgy véltük megtaláltuk azt a helyet, ahol több mobbal is összefuthatunk így lelassítottunk, még egy alkut is kötöttünk. Meglepődtem amikor megtudtam, hogy tud főzni. Sokan nem tudnak és nem is akarnak. Meglepődtem mennyire nyugis és egyenletes hangulatú, kifejezetten kellemes beszélgetőpartner, amit egy hatalmas pozitívumnak ítéltem meg, bár nem fogok vele vélhetően verbális harcot vívni, mint Tachival, de ő nem is erre való. Inkább lehetne, molyan barátnőpótló pasi, bár meglátjuk még, mennyire van képben a lányosabb témákban. A mondatán elmosolyodtam, egyetértően, ami azt illeti, mást nem is tudunk tenni, vagyis de. Belemerülni az önsajnálatba és utálni mindent és mindenkit a világon. Már megvolt, az első egy évem nagyjából így telt. Bár belegondolva.. vicces egy helyzet. Ha elrabolnak és lekötöznek, de még éheztetnek is, csak eleinte harcolsz ellene. Persze a lehetőséget megfogod a szökésre, ha akad... de, nem feszegeted addigra már nem feszegeted úgy a kötelet, hogy belevágjon a bőrbe, húsba.
- Sárkány? - Pillantottam rá, vigyorogva.
- Csak nem Timidus? - Bár, rajta kívül is ismerek egy sárkányt, de ha már Shu szóba került, van esély rá.
- Amúgy... gyakoriak a sárkány petek? - Pillantottam a fiúra, komoly kérdésnek szánva. A leggyakoribb amit eddig láttam, azok a négylábúak, macskafélék. Elvigyorodtam amikor arról beszélt, hogy kihívás lehet a lejutás és milyen igaz. Emlékszem amikor az öcséimmel másztam fára.. akkor mindig rájuk kényszerültem, mert nem mertem leugrani. Persze, egyedül megtettem, nem volt más választásom, de ha van segítség, máris könnyelműbb és gyávább az ember.
Pár másodperc sem telt bele, én máris fogtam egy kis lényt és meg is jelent a menümben, hogy jóváírta nekem, majd a fiúnak is. Láttam őt, és a mozdulatát is, bár mivel mögötte voltam pár méterrel lemaradva, kicsit srégen balra egy fa tövében, lehet ő már nem látott engem. Lelapultam, majd továbbléptem. Keresve a mozgást, hallgatva az avar lágy neszét.

by **Ozirisz** Hétf. Júl. 24 2017, 15:00

Beszélgettünk a koboldokról, hogy mennyire mások, mint amiket megszoktunk. Egyáltalán nem azok a szokványos koboldok, amik az első szintvezér kazamatájában, illetve annak közelében láthattunk. Bár, jobban belegondolva, azok sem túl könnyű ellenfelek egyes-kettes szintű játékosoknak. A mostani statjainkkal a szabvány koboldok nem jelentenek veszélyt, kivéve ha sokan vannak, de attól függetlenül elég sunyi népség...
- Lehetséges – válaszoltam Kiwinek a rendszer általi tizedelés gondolatára – De egyes elméletek szerint a rendszer olyan kihívások elé állítja a játékosokat, amik teljesíthetők. Nem tudom, mi volt Kayaba célja ezzel az egésszel, de ha minket akarna kiírtani, akkor erre egyszerűbb módja lenne, és bármikor megtehette volna... - fejtettem ki az álláspontomat, kicsit eltűnődve rajt. Majd egy kicsit másfelé terelődött a beszélgetésünk.
- A minibossok általában több aranyat és tapasztalati pontot jelentenek, és elég gyakran dobnak valami értékeset is. Egyedi felszerelés, ritka érc, másutt be nem szerezhető itemek, de nem minden esetben. Az inváziós koboldok is elvileg többet dobnak, bár az is lehet, hogy csak azért tűnik többnek, mert rengetegen vannak... - majd eszembe jutott valami, amit meg is osztottam a lánnyal
- Még régebben hallottam egy őrült elméletet az egyik fogadóban. Elvileg a koboldinvázió hozzásegíthet minket a kijutáshoz. Az a rengeteg kobold, ami van szanaszét a szinteken... ha mind egymás vállára állna, akkor felérnének a 100. szint tetejéig, mi pedig felmásznánk rajtuk, és legyőznénk a végső bosst. - kezdtem el a hihetetlen teóriát – „Csak” arra kell rájönni, hogy lehet idomítani a koboldokat, és persze meg kell tanulnunk nagyon jól mászni.... - nevettem el magam a végén. Bár nem tudom, hogy most honnan ugrott be ez a sztori, de akinek a fejéből kipattant mindez, hát... ő már kereskedelmi mennyiségű alkohol hatása alatt volt, de ez azt hiszem elég egyértelmű.
Majd egy másik kérdés jött. - Nem tudom. A közvetlen környezetemben és az ismerősi köreimben nem tudok róla. De ahogyan a „sima” mobok végeznek a játékosokkal, úgy a koboldok sem hiszem, hogy kivételt tennének, ha valaki rosszkor, rossz helyen volt. Ha az első szintet nem védik be, akkor viszont minden sokkal rosszabb lenne... - ami pedig igaz is, hiszen onnan kezd az összes játékos, és ott tartózkodik szinte mindenki, akik félnek a harctól, a moboktól, vagy csak egyszerűen a kintiekre várnak, hogy kijuttassanak minket, addigis hétköznapi ember módjára éldegélnek békében... Számukra nagy érvágás lett volna, ha jobb esetben is csak elűzik őket ottholról...

Majd nemsokkal később meg is találtuk az ideális vadászhelyet, amit elkezdtünk felderíteni. Egy amolyan kis pihenőhely, és ahogy a neve is sejteti, itt szokás egy kicsit megpihenni a fárasztó vadászat során. Beszélgettünk egy kicsit a fára mászásról, és annak rejtelmeiről, arról, hogy milyen szép nagyokat lehet esni lefelé a fáról, ha épp figyelmetlen az ember, és hasonlók. De nemsokára a sárkányokra felé terelődött a beszélgetésünk iránya.
- Igen, Timidus volt. - válaszoltam a lánynak – Nem túl gyakoriak, rajta kívül egy Nestort ismerek, meg néha-néha látok egy-egy sárkány petet, de nem jellemzőek. - majd egy kis szünet után folytattam – Azonban a nagyobb sárkányok hátasként elég gyakoriak. Tudnak repülni, és a nagyobb példányok akár két-három embert is könnyedén elbírnak. A második szinten állomásozott egy időben a Dragontail céh. Ők is sárkányháton repkednek, és meg kell hagyni, értenek a sárkányokhoz. - meséltem lelkesen a sárkányokról. Majd nemsokkal később el is kezdtük felderíteni a terepet, és pont, amikor a legkevésbé sem számított az ember, akkor jött az a mókus. Közben lépkedtem tovább, a lehető leghalkabban, bár szerintem még így is túl hangos vagyok, figyelembe véve az avar ropogását és a lopakodás jártasság hiányát. De elvileg a rendszer gondolt az ilyen apró-cseprő dolgokra is, tehát nincs okom csüggedni emiatt...

by **Kiwi** Csüt. Júl. 27 2017, 21:14

- Akkor, ha nem ez… szerintem a játékosok közötti összefogást akarhatta növelni. Mármint, hogy érezzék, mennyire szükségük van egymásra és az összetartásra… Talán… De ki tudja mi járhat egy istenkomplexus-os ember fejében… - Ráncoltam össze a szemöldököm a mondat végére, bosszantó, hogy nincs másunk, csupán hogy felállított teóriák alapján találgatunk… Majd a minibossokról és az utánuk járó haszonról beszélgettünk, amit még mindig összekötöttük a koboldokkal. Mire szóra nyitottam volna a számat, ismét folytatni kezdte, így megtartottam a gondolataim még egy picit.
- Nem lézengsz te picit sokat kocsmákban? – Pillantottam a fiúra, kicsit szemtelenül. Nem szeretem az ilyen helyeket, mint ahogy a részegeseket sem… A srác nem tűnik annak, de ha sok ilyennel veszi körbe magát… előbb utóbb, elzüllik. Kár lenne. A viccei jók, bár egy idő után fárasztók, de ez a poénok típusa miatt van inkább.
Tovább faggattam a koboldokról, elhúztam a számat, persze várható volt ez a válasz. Egymás mellett haladtunk, végül egy itatónál kötöttünk ki, ahol be is indult az élet. Elmosolyodtam, ahogy Timiről kezdünk beszélni, miközben külön örültem annak, hogy igazam lett.
- Mármint, kifejlett petek, vagy igazi szelídített sárkányok? – Kaptam fel a fejem a halottakra. Hisz tényleg milyen komoly lehet már, mindig is szerettem volna ilyen mount-okat magamnak, vagy legalább megtanulni megülni őket. Lopakodásba kezdtünk mind a ketten, hogy ne hátráltassuk egymást, külön váltunk, de még mindig látó és hallótávolságon belül haladtunk, csendesen és lassan. Kiszemeltem saját magamnak egy vörös loboncost egy fa mögött, akár mókusnak, akár egy kisebb fajta rókának is gondolhattam, nem láttam eleget hozzá, de a lény végét láttam, így reménykedtem benne, hogy elérem mielőtt lefülelem.

by **Ozirisz** Hétf. Júl. 31 2017, 20:22

Kiwi a koboldinvázió okát egy, számomra teljesen új megvilágításba helyezte. - Összetartás? - ismételtem meg a mondata kulcsszavát – Talán... Nem bánnám, ha valami jó is kisülne ebből az egész koboldos mizériából... - majd egyet sóhajtottam – De ennek ellenére még mindig több helyen látni a széthúzást, és egymás hátráltatását, mint az igazi összetartást. Persze van példa erre is, de jobban inkább a céheken belül jellemző... Sajnos túl sokan vannak, akik más kárára fejlődnek. Láttam már egy-egy jobb looton is összeveszni embereket, akik egész addig összefogtak, amíg le nem győzték a minibosst. Aztán rögtön utána pedig kitört a balhé... És persze ott vannak a vörös játékosok, akik semmitől sem riadnak vissza a céljaik érdekében... Miattuk kellene leginkább összefognunk, mindannyiunknak... - és itt elkomorodtam. Eszembe jutottak a régi emlékek. Az a bizonyos bérgyilkos, és a megbízójának a kiléte még mindig ismeretlen. Hol bujkálhatnak? Mintha egyszerre ott lennének mindenütt, de ugyanakkor nincsenek sehol...
Majd a beszélgetésünk kicsit elkanyarodott egy más téma felé. - Az igazat megvallva, régebben elég sokat megfordultam a kocsmákban. Egy nehéz korszak volt, és kellett valami, hogy tudjak aludni... - majd egy kis szünet után folytattam – Mostanában csak egy-két sörre ülök be legfeljebb, de elsődleges célom az információk gyűjtése. Sok érdekes pletykát lehet hallani, néha még valami használhatót is, minibossok, rejtett kincsek. Persze nagyrészük nem bizonyult igaznak, de volt már, ami bejött... - avagy tipikusan mindenről hall az ember, csak arról nem, ami leginkább érdekli. De nem is remélhetem, hogy valaki a számba rágja a válaszokat, legfeljebb holmi szóbeszéd, egy-két elkotyogott apróság, de semmi lényeges.
Aztán a sárkányok felé terelődött a szó. - Azt nem tudom, sejtéseim szerint inkább hátasok lehetnek. Egyszer volt szerencsém sárkányháton repülni, de csak utas voltam – meséltem a lánynak, és újra felidéződött a nap, amikor sárkányháton mentünk ahhoz az idegesítő elf cafkához. Nem alakultak jól a dolgok, és gyakorlatilag a koboldok kezéről az elfekére játszottuk a második szintet...
Nemsokkal később már a javában vadásztunk. Irigylem azokat, akiknek van lopakodása, sokkal könnyebb dolguk van ilyenkor. Én meg csak egy rossz lépés után pislogok, ahogy egy száraz faág megreccsen a talpam alatt, és valami máris menekülőre fogja a szemközti bokorban. Mire észrevenném a vadat, addigra az szó szerint árkon-bokron túl jár...

by **Kiwi** Csüt. Szept. 21 2017, 21:58

Kiragadta a mondandóm lényegét, ámbár csak tipp volt, talány mivel túlzottan nem vagyok otthon a témában sajnos, vagy nem sajnos. Majd érdekes témák következtek. Viszonylag volt véleményem, amit megosztok majd, de előtte végig hallgattam. Láttam, ahogy sóhajtott, így nyilvánvalóan szívén viseli ezeket a problémákat. Amikor elhallgatott és meggyőződtem, hogy nem kívánja folytatni, belekezdtem a saját véleményembe.
- Széthúzás, ahol ember van.. és nem kommunizmus, ott mindig lesz. Nevettem el magam az utóbbin, majd megmagyaráztam. Mármint ne érts félre, nem vagyok híve a kommunizmusnak, de érted mire gondolok. – Szabadkoztam a végére. Majd a piros indikátoros téma került terítékre…
- Nem… feltétlen biztos, hogy a piros indikátorosok a legveszélyesebbek… - Kezdtem bele halkan, némi bizonytalansággal az elején, de feltornáztam magam.
- Láttam már zöld indikátorost is ölni, úgy… hogy zöldet ölt és ő maga sem vörösödött be… és attól félek sok ilyen van és sok gyilkosról ugyanúgy nem tudjuk, hogy az…. mint odakint. Szóval ilyen téren, a vörös indikátorosok talán el is törpülnek. – Persze nem védtem és ez érezhető volt a hangsúlyomból is. A témát követően előtérbe került a kocsmai élet, valamint az alkoholizmus. A válaszát követően pár másodpercig csak hallgattam. Elhittem ugyan, de mégis ott voltak bennem a felmenőkről rám maradt rossz tapasztalatok, ezáltal maga az előítélet is. Emlékszem hosszú ideig nem tudtak rábeszélni hogy akár egy kortyot is igyak. De rájöttem hogy a részegség nem egy rossz érzés. A hányás és ami utána van, már igen, de önmagában maga az érzés az tényleg kifejezetten jó és ezért számomra ijesztő is, hisz úgy gondolom, van hajlamom arra, hogy rászokjak az italra. Végül csak mosolyogtam egyet és bólintottam jelezve, hogy figyelek.
- Sárkányon repülni, de csak utas? – Kérdeztem vissza, mert bevallom nem éreztem logikusnak ezt a mondatot, mintha a fele hiányozna, vagy csak én nem gondolok valamire. Hisz ha sárkányon repülsz szerintem csak utas lehet az illető. Morfondíroztam magamban. Sajnos a gondolatait nem osztotta meg velem, így az elfekről csupán hallomásról tudok, de mivel állítólag agresszíven védik a területüket, így nem is jártam utána, inkább kerültem a dolgot.

Ahogy beértünk a sűrűjébe, úgy kezdtek egyre gyorsabbá válni az események. Pár archimentet sikerült is szereznem, majd meglepettségemre valami lesből megtámadott. Csak az ütést és az enyhe lendületet éreztem, majd hogy mászik rajtam, a kezeimmel igyekeztem elkapni, de amint meg lett volna az a szőrös izé, ki is csúszott a tenyeremből. Majd bemászott a ruhám alá, én pedig ott sikoltoztam, és morogtam egy sort. Hihetetlen volt, azt sem tudtam, hogy kapjam el, majd a hátamat a fának döntöttem, így elzártam azt, hogy körbe-körbe mászkáljon, és az oldalamnál próbákozott továbbra is hátra mászni, mire így sikerült a pólóm alatt kicsempésznem.
- Nézd mit fogtam! – Megharcoltam érte, büszke is lehettem rá, ekkor megharapott aminek következtében elejtettem és már el is slisszolt.

Menyét

by **Enheriel** Hétf. Szept. 25 2017, 15:17

//bocsánat a késésért Seishin!

Egyszer csak a párommal egy fura, fekete színű, szemfedős cicát láttunk, ami megtámadott egy zacskó fahéjas sütit.
- Nyaaa, de édes kalóz cica! X3 – kedvesem azonnal odament, s próbált neki kedveskedni azzal, hogy segített neki könnyebben odaférni a sütihez, illetve ha engedte, megsimogatta a fejét is. Hiába, az én drága párom még mindig macskarajongó… ^^ A peteink is észrevették a macskát, s közelebb mentek, hogy megszagolják.
- Biztos, hogy ez macska? O.o
- Miért?
- Mert a macskáknak nincs szemfedőjük.
- Valószínűleg valami betegség érte a szemét, nya! – Sajnáltam az ilyen sorsú állatokat. Szerencsére a legtöbb állatorvos nem olyan, mint az ember orvosok, hogy „jól van, kap egy gyógyszert, azt húzzon innen”, hanem alaposan megvizsgálják a beteget, hogy kiderítsék, mi baja van. És ebben a pillanatban, mikor megszagolgatta Regina, hátrább ugrott egyet a nagymacska és fújtatni kezdett rá agresszívan. Villámlás is mikor a macska szemeiben nézett, megborzolta a tollait, mellső mancsain lévő karmai pedig kibújtak rejtekhelyükről, mintha támadásra készülne. Mindkettőnket meglepett a petek viselkedése.
- Regina, mi a baj??
- Villámlás, minden rendben? - kérdeztük nyugtalanul petjeinket, akik idegesen néztek az állatra. Lehetséges, hogy a macska egy vörös játékos petje, s megérezték? Vagy nem is macska? Esetleg egy vírus? Ezt gyorsan kivertem a fejemből, hiszen Kayaba nem hiszem, hogy ne gondolt volna az esetleges vírusos támadásokról. Egy ilyen játék megszerzése bármilyen úton egy gazembernek megérné, még ha egy csomó játékost ölne meg ez miatt. De Kayaba mint tudja mindenki, egy zseni, s biztos számított erre is, akárcsak az alternatív kimenekülési útvonalakról, mikor bezárt 10.000 vagy annál több játékost ide.

by **Ozirisz** Pént. Nov. 10 2017, 21:45

A koboldinváziós témáról beszéltünk nemrég, de alig pár mondat után az emberi összetartáson át eljutottunk a kommunizmusig. - Értem, mire gondolsz. - Bár jobban belegondolva, a kommunizmusban sincs igazi összetartás, csak azt hitetik el a néppel a vezetők. Ugyanúgy megvannak ott is, akik mások kárára törnek felfele, de az már egy másik történet. Valahogy eszem ágában sincs itt, ebben a kintitől eltérő világban politizálni. Most itt vagyunk Aincradban, itt élünk, és valószínűleg még hosszú évekig idebent leszünk.
Majd a vörös indikátorosokról és a gyilkosokról esett szó. - Valóban – értettem egyet a lánnyal – Vannak az indikátorszíneződés ellen módszerek. Például, ha mobok közt hagyják az áldozatukat felszerelés és kristály nélkül. És ez csak egy módszer... - nem álltam neki kirészletezni az efféle módszereket. Nem Kiwi miatt aggódtam. Nem az a fajta, akiből kinézem, hogy játékosokra vadásszon. Inkább amiatt, hogy ez esetleg rossz színben tüntet fel. Szokás mondani, hogy aki túl sokat tud valamiről, nem véletlenül. Pedig ismerni valamit, és használni, két különböző dolog. A tűzszerész is ért a bombákhoz, de mégsem terrorista....
- Az az egy viszont biztos, hogy akinek vörös az indikátora, az már legalább egyszer ölt. Akár szándékosan, akár véletlenül. - tettem hozzá. Lehet akár egy jogos önvédelem miatt is, a rendszer ilyen szinten nem látja át a dolgokat, és sajnos meg is téveszthető például a korábban említett módon...
Majd a kocsmákról, kocsmába járásról beszélgettünk. Illetve csak beszélgem. Kiwi közben egyet bólintott, de nem szólt hozzá. Úgy tűnik, az ivászat nagyon nem az ő világa. Pedig egy kis boroskóla lehet jó hatással lenne rá :3
De aztán egy kicsit vidámabb témával folytattuk: A sárkányok. Ahogy meséltem a lánynak az általam látott és ismert sárkányokról, a lány visszakérdezett. Lehet, csak rosszul fogalmaztam? Vagy csak nem egyértelmű?
- Utas, mivel nem az enyém volt a sárkány. Hárman voltunk, a sárkány gazdája volt a "sofőr", ketten pedig csak utaztunk – magyaráztam meg a nem eléggé kifejtett mondatomat.

Majd elkezdtük a vadászatot. Vadak nélkül nem az igazi. A szafari lényegét pont ez, és a vadászat adja. Függetlenül attól hogy apró cuki kis lényeket vagy nagytestű állatokat sikerül elkapnunk. Alig hogy bemerészkedtem a sűrűbb részbe, Kiwi sikoltozni kezdett. Azonnal odasiettem, de szerencsére minden rendben volt. Leszámítva a lány pillanatnyi ijedelmét. Mikor odaértem, épp akkor varázsolta elő a ruhája alól a menyétet.
- Ügyes vagy! - mondtam a lánynak mosolyogva. Majd kihasználta az állatka a lehetőséget, és meglépett, vissza a susnyásba. - Hagyjad, hadd menjen – mondtam a lánynak. Utána futni nem sok értelme lett volna, hisz a rendszer már elkapottnak számolta, a húsa pedig nem valami finom. Ami viszont megérte volna az újbóli hajszát, az legalább egy kacsa, vagy egy nyúl. A kacsahús ára kicsit felment az utóbbi időben. Lehet kihalófélben vannak? Régebben több kacsát lehetett látni, mostanában viszont jobban belegondolok, egyáltalán nem. Lehet pont a vadászat miatt? Ami pedig a tapsifüleseket illeti, nyúlhúshoz viszonylag könnyen hozzájuthat az ember. A vérnyulak is dobnak húst, de annak mégsem olyan az íze. Nem olyan, mint egy igazi, rendes üregi nyúl...
Majd egy kis neszelésre lettem figyelmes a közelben. Az egyik bokor irányából jött a hang, majd ahogy ráfókuszáltam, úgy a jól ismert csipogást véltem felismerni a zajban. El is indultam hang felé. A lopakodás mondjuk eléggé nehézkes így, hogy a rendszer nem támogatja meg jártasság hiányában, de lehetőségekhez mérten igyekeztem halk maradni. Majd alighogy megpillantottam a csirkét, az állat rögtön menekülésbe kezdett. Egy-két gyors lépés, majd egy szép nagy hasast ugrottam. Másodpercekkel később pedig szegény megrémült csirkét hámoztam ki magam alól. Majd ahogy ezzel megvoltam, siettem vissza Kiwihez, kezemben a csirkével.
- Nézd, azt hiszem megvan az ebédünk :3 – mondtam mosolyogva, majd nyújtottam a lány felé az állatot.

// csirke

by **Askr** Hétf. Feb. 19 2018, 22:17

Szophie

Hülyeség volt a tél kellős közepén kijönni. Mindent fehérség borított, így elég nehézzé vált a vadászat – viszont Hati ellenezte a tétlenséget. Mostanában annyit akart pixelt ontani, hogy az már ijesztő volt. Kezdtem azt hinni, a Hold különössége tette ennyire kiszámíthatatlanná a jószágot. Nem mertem neki ellent mondani, túlságosan jól ismertem. Amit a fejébe vett, azt így vagy úgy, de végrehajtott. Ha nem mentem volna, egyedül vág neki a téli rengetegnek, azt meg nem hagyhattam. Már így is eleget volt magában, többé nem hagyhattam el. A sok kötekedés, a jogosan irántam táplált gyűlölete ellenére kitartottam mellette. Hogy másképp tehettem jóvá, ha nem így?
Lassan órákon át futottuk a fölösleges köröket, mire megerősödött bennem a gondolat: értelmetlen volt kijönnünk. A vastag hótakaróban jól megbújhattak a vadak, mi meg nehezen mozogtunk benne. Könnyedén meglóghatott a legapróbb zsákmány is, amit a fekete démonfarkas talált. Egyelőre nem tettem szóvá a szóban forgó Hati előtt, hagytam, hogy magától felismerje a lehetetlen helyzetet. Elvégre a vérében volt a vadászat, tudhatta, mikor lehet vagy mikor nem tud prédát szerezni. Az átkozott dölyfössége miatt még egy másfél óra fölöslegesen elszállt. Csalódottan jelzett nekem, hogy pihenjünk, így a pihenő irányába tartottunk. Nem kopogtattunk be, csupán a tető alatt meghúzódó fa lépcsőkre ültünk: én fentebb, Hati annak tövében kuporodott le, félköríves alakban. Fejét megrázva prüszkölt egyet, majd kék lelki tükreinek egyikét lehunyva pihentette fáradt tagjait. Szomorú mosollyal néztem, ahogyan a petem éber álomba szenderedik, majd tekintetem a szürke égbolt felé vándorolt. Szőrmével bélelt fekete kabátomat mellnél jobban összehúztam, mialatt hátammal nekitámaszkodtam a lépcsőknek. Kiábrándultan meredtem a végtelenségbe, ahonnan lassan szállingóztak a nagy hópelyhek. Egy pillanatra békésnek éreztem mindent – még így, a halál évszakában is.
Halál…
HALÁL.
Amennyire elmerülhettem volna kellemesebb gondolataimban, azon kaptam magamat, hogy ziháltam. Ujjaim még a bőrkesztyűben is reszkettek. Önkéntelenül a bal csuklómba haraptam, visszafojtván egy elkeseredett kiáltást. Nem akartam Hatit megzavarni. Lassan felálltam, elbotorkáltam az imént említett barátomtól. A hideg ellenére nagyon melegem lett az idegességtől. Homlokomról letöröltem az odagyűlt verítéket, miközben kezembe nagyokat sóhajtottam. Szemeimet szorosan összezártam, ahogyan a közelmúlt hátborzongató emlékképei erőszakosan törtek rám. Kétségbeesésről, gyötrelemről és némi szomorúságról meséltek, amik HALÁL-ban testesültek meg. A bestia még a rémálom után sem hagyott nyugodni. Egyszerűen az volt az érzésem, hogy pusztán az őrületbe akart kergetni. Hogy mi célja lehetett vele, jó kérdés. Magam se találtam rá a megoldást, de még egy kiutat sem. Megtörten, üveges szemekkel meredtem magam elé. Lábaim összecsuklottak alattam és azon találtam magamat, hogy a hótakaróban térdepelek. Még azt sem vettem észre, hogy a démonfarkasnak feltűnt, mit műveltem. Hati addigra csupán pár centire állt tőlem, orrát az arcomhoz dugva. Éreztem a meleg, párás levegőt, amit rám lehelt, de nem foglalkoztam vele. Ösztönszerűen nyúltam szabad kezemmel a fejéhez, végig simítván pofáján, megtapogatván rövidebb, előre kunkorodó szarvait. Fizikailag akartam tapintani azt a törődést, amit a partnerem nyújtani akart.

by **Szophie** Csüt. Feb. 22 2018, 14:51

Mostanában teljesen természetes módon volt profilunk a hófödte hegységeket járni. Amióta csak kijöttek ezek a magasabb szintek, azon voltunk, hogy felkutassuk ezeket a környékeket, felfedezzük az új mobokat és felkeressük Vezér hófehér fajtársait.
Mostanában viszont, alkalom nyílt rá, hogy alacsonyabb szinteken is kamatoztassuk a hófehér bunda, és a jégtűrő képesség hatásait. Amióta Aincrad alacsonyabb szintjein is leesett a hó, gyakran jártunk erre is vadászgatni, főleg a szafarira, hogy medálgyűjtő akciónk folytatásnak induljon. Sajnálattal vettem észre, hogy Shukaku már nem igazán rója az erdőket sárkányával az oldalán. Pedig, ha emlékeim nem csaltak, régebben mindig itt találtam őket, akármikor erre jártam. Ők voltak akkoriban a szafari királyai. Érdekelne valami összesítés, ki melyik trófeákat gyűjtötte már össze, és van-e bárki is, akinek mindet sikerült már az idők során.
Hangosan, önfeledten kacagtam, miközben Vezért figyeltem, miképpen ült egy jó adag hó az orrára gyíkvadászat közben. Az állat megszökött fürge lábain, és egy vékonyka résbe futott.
- Pont olyan, mint Falat. - morogta állhatatosan, miközben eddig izgatottan lóbált farkát most maga alá húzta, és csalódottan elfordult a réstől. Az a helyzet, hogy jól elvoltunk mi kettecskén. Az elmúlt heteket továbbra is főként egyedül töltöttük, bár gyakran összefutottunk játékosokkal, akikkel ha többre nem is futotta, egy-egy délutánra jól elvoltunk. Mondjuk úgy, igyekeztem feldobni magamat, minekután a börtönön kívüli élet sokkal kevesebb izgalmat tartogatott, és ezt szociális izgalommal igyekeztem pótolni. Kevés sikerrel.
Szóval maradt a kettecskén vadászat utolsó pixelig. Manapság azt játszottuk, csak a móka kedvéért, hogy nulla potion használattal a legvégsőkig elmerészkedünk. Amikor már csak 5 Hp-n állok, megkérdezzük egymástól; Még két szörny belefér? Az a válasz rá mindig, hogy három is menni fog. Ha szorul a hurok, akkor szimplán csak elteleportálunk. Nem nagy kunszt ez, ha az ember oda tud figyelni a környezete rezgéseire. Márpedig az, hogy kijutottam a börtönből, tökéletesen egyet jelent azzal, hogy magasra fejlesztettem ezt a megfigyelőképességemet.
Így aztán, kicsit sem meglepő, hogy előbb fedeztem fel a hóban fetrengő fiút, mint amaz, vagy éppen elfoglalt farkasa minket. Már az utóbbi küldetésünkkor is éreztem azt a megmagyarázhatatlan késztetést, hogy szóba elegyedjek vele, de ott és akkor nem volt erre se bátorságom, se időm. Az a helyzet, hogy nagyon meglepődtem, amint megpillantottam az ismerős démonfarkast, aki mégis mintha ismeretlen lett volna abban a közegben. A pillantása mind neki, mind a fiúnak megváltozott. Nem mondhattam el többé magamról, hogy ismerem Askrt. Nem szólíthattam meg vagy hívhattam el csak úgy. Ennyi év, ennyi történés után bolondság lett volna csak így valakinek a nyakába ugrani, akiről mostanra már nem tudok semmit. Komolyan azt éreztem, hogy az idők során idegenné vált számomra, ettől függetlenül, az a pillantás, ahogy rám nézett, megnyugtatott. Láttam a szemeiben akkor és ott, hogy még mindig nem szakadt el teljesen az a kapocs, ami közöttünk akkoriban kialakult, bármi is volt az.
Most pedig, hogy újra megláttam, megtorpantam. Legszívesebben rákiáltottam volna szélesen integetve, de ezt mégse tehettem meg. Úgy láttam, valamin tépelődik a hóban fetrengve. Nem voltam biztos benne, hogy alkalmas zavarnom.
Vezér kevésbé teketóriázott. Határozottan lépdelt a páros felé, így végül én is nagyobb lelkesedéssel követtem farkasomat. Csendben, szinte hangtalan léptekkel értünk a pároshoz. Én óvatosan Askr hátára tettem a puha és vastag kesztyűvel takart mancsomat, és kérdőn ránéztem. Nem szóltunk egy szót sem.

by **Askr** Csüt. Feb. 22 2018, 17:01

Nem sokáig maradhattam ott, a petemre támaszkodva. Persze az, hogy Hati fizikai támogatására volt szüksége, nem jelentett semmit. Már rég megtanultam, hogy ebben a világban a kezdetektől fogva nem úgy van, amiképpen mi akarjuk – máskülönben itt sem lennénk.
A fekete farkas oldalazó mozgásban elhátrált tőlem, tisztes távolságban megállva. Kékes tekintetét lesütötte, fülét és farkát behúzva a helyén maradt. Lelki tükreimmel az övéit kerestem, melyek egy mögöttem lévő, távolabbi ponton állapodtak meg. Nem fordultam meg, hallottam a léptek zaját: az egyik sűrűbben, a másik hangosabban közelített. Mindkét egyén lába alatt egyre zajosabban recsegett a hó, a napsütés hiányának ellenére pedig láttam a lány és a farkas árnyékát. A hideg futott végig hátamon, de nem mozdulhattam meg. Nyakamnál jobban összehúztam sálamat, hogy a hópelyhek ne essenek át rajta.
Még a kesztyűn keresztül is éreztem Szophie kezének melegét. Ösztönszerűen egy hamis mosoly futott végig arcomon. Visszaemlékeztem a régebbi időkre: pont a szóban forgó lány volt az, akivel először összebarátkoztam. Sosem tudtam kint tartós ismeretségeket kötni és megtartani, de itt a bezártság, a halál közelisége jobban összekovácsolja az embereket. A tűzben edzett barátságok sokkal másabban működtek, ám azt a parazsat az idő elhalasztja. Meg voltam arról győződve, hogy dühös lesz.
„Hol voltam eddig? Miért nem szóltam? Azt hittem, meghaltál.” – valami ilyesmit képzeltem el, hogy követelőzni fog. Teljesen megértettem volna, de nem így történt. Ő ott állt mellettem, nématagon és a vállamat éppoly támogatással szorította, mint amennyire Hatiba kapaszkodtam. Mindezek ellenére egy hosszabb momentumig nem fordultam az irányába. Csak lassan, óvatosan mertem felé nézni, és közben a hamis mosoly sem szűnt meg mimikámon. Tudatni akartam vele, hogy semmi gondom nem volt, ura maradtam a helyzetnek, nálam az irányítás.
A farkas viszont másképpen látta. Lefeküdt a hideg hóban, misem törődvén azzal, hogy hasnál fagyoskodik. Rajta is hasonló borzongás futott végig, de ez nem akadályozhatta meg abban, hogy elkezdjen vonyítani. Valami baj volt, vagy csak Vezért üdvözölte? Általában akkor kezdett el ilyen hangot kiadni, ha valakit siratott. Vagy figyelmeztetni próbált?
Miután habozva belemeredtem a lány lelki tükreimbe, szabadabbik vállamat megvontam. Szemöldökömet felvontam, rámosolyogtam.
– Szia. – üdvözöltem halkan. – Nagyon ismerős a helyzet. – Haragot kezdtem el érezni. Hati nem akart elhallgatni, egyre jobban belefeledkezett a vonyításba. Tekintetem ingerülten az imént említett démonfarkasra tévedt. Szúrósan meredtem rá, figyelmeztetvén. A pet felhorkantva fejezte be, majd fekvőhelyéről felegyenesedvén közelítette meg fehér fajtársát. Óvatosan körbejárta, lehajtott fülekkel szaglászta a végbélnyílását, majd miután meggyőződhetett a viszontlátás szívélyességéről, barátságosan meglökte.

by Ajánlott tartalom

Pihenő

Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő

Re: Pihenő