Re: Kis patak

by **Noxy** Vas. Szept. 07 2014, 17:39

Spoiler:

//Nio//

- Húsz éves? Kábé majdnem másfél évvel idősebb vagyok... bár őszintén bevallom, egyáltalán nem látszik rajtad. Sokkal fiatalabbnak tűnsz te ennél - mértem végig Nio-t. - De végül is légy hálás az égnek, hogy olyan adottsággal áldott meg az élet, hogy fiatalabb vagy, mint ahány éves, és az sokkal előnyösebb, mint például, amikor szeretnél randizni valakivel.
Ezen elnevettem magam.
- Ne aggódj, majd egyszer megtalálod az igazit... vagy ha szerencséd van, talán Yuichi dobni fogja végre a mostani barátnőjét, és lesz rá esélyed visszakapni. Nekem Ozirisz úgy jött össze, hogy miután megtörtént az az undorító dolog, amit velem műveltek, karácsony előtt, véletlenül összetalálkoztunk a körszínházban, és pont a legjobbkor, mert neki is voltak bánatai, így mindkettőnkben megtaláltuk a vigaszt, a lelkitársat, és... majd idővel az igaz szerelmet. Nagyon boldog vagyok vele, és a legjobb, hogy nem kell őt féltenem annyira, és meg tudok benne bízni. Tudod, a szerelem nemcsak rózsaszín puszilkodásokról, ajándékokról és a "szeretlek" szókból fakad, hanem a legfontosabb a hűség. A páromban mindezek a tulajdonságok megvannak, nem úgy, mint a legtöbb férfiban. Szívből kívánom, hogy annyi szenvedés után neked is összejöjjön valami. Szó, mi szó.
Hirtelen belegondoltam, milyenek lennének együtt Yuichi és Nio együtt. A gondolaton elkuncogtam magam, de be kell hogy valljam, ennek a párosításnak jobban is örülnék, mint az Ayani féle őrült párosításnak.
A gondolataim hirtelen elterelődtek a horgászatra és egy csapásra el is felejtettem mindezeket a vicces gondolatokat. Kapásom volt, de valami nagyon húzta a horgászbotot.
- Ajajj... Nio, segíts! Talán ezt közös erővel sikerülhetne kihúzni... - nyögtem, miközben igyekeztem kihúzni a zsákmányt. Ha segít kihúzni, akkor ez éppen úgy néz ki, mint az óriás répa esete, amit már a teljes háztartás húzta-vonta, míg nagy nehezen csak kijött.
Hála istenek minden erőpontomat beleadva csak sikerült kicibálni ezt a kis gazfickót... izé, gazhalat. Cápali és Cápeti, túltettem rajtatok!

//Közös halászatba egy hínárt fogtunk ki//

by **Nio** Hétf. Szept. 08 2014, 13:45

//Judy Noxia

-Köszönöm, bár ami azt illeti, nem vagyok abban se biztos, hogy mit akarok. Yuichin se tudok elmenni. A legtöbb pasi ilyen? Abban se vagyok biztos, hogy akarok e egy kapcsolatot míg itt vagyunk.
Yuichit nem volt sok alkalmam megismerni, bár ami azt illeti mikor találkoztunk abban a pár alkalomban is... akkor úgy tűnt van esélyem vele lenni. Figyelt rám, vigyázott rám akkor, és még sorolhatnám. Tökéletes pasi jelölt számomra. És az hogy Judy szurkol, sokat jelent. Örülök neki, bár Őt már nagyon régen láttam, abban se vagyok biztos, hogy emlékszik e még rám. Mert az egy dolog, hogy én emlékszem és tudom is, hogy ki Ő, de ez vajon fordítva is igaz?
-Nem mondom, hogy nem gondolkodtam még rajta…- fordítottam enyhén félre a fejem Judytól. Nem akartam, hogy lássa, mennyire oda vagyok még azért a tökfilkóért, mivel esetleg megesik, hogy elvörösödtem. Bár nem tagadom így van. Az eszem azt mondja, hogy hagyjam, és felejtsem, el, de a szívem mást mond, ha róla van szó. Ez persze általában így van.- De azt se tudom, merre van, és hogy ki is az a bizonyos lány. Valószínűleg fényévekkel előrébb van mint én, és oda még nem nagyon mehetek, tehát elképzelhető, hogy bukott ügy…- hadartam kissé magyarázatom, illetve mondhatni kifogásom, de csak addig, amíg Judynak hirtelen kapása nem lett.
Akkor ugrottam egyet, és felé siettem segíteni. Ami nem egészen annak látszott, ami. Viszont, ami azt illeti Judyé az érdem, hogy sikerült kihúzni, Ő erősebbnek és rutinosabbnak bizonyult. Én szinte egyik se voltam. Ez az első halászatom, és még nem valami magas a szintem se. Van még mit fejlődnöm.

by **Noxy** Hétf. Szept. 08 2014, 19:34

//Nio//

Láttam rajta, hogy még mindig szereti azt a meggondolatlan csalárd úrfit, de nem mondtam semmit. Mint gondoltam, akkor inkább Nio, mint az az istenverte Ayani. Igaz, Niotól Mirika csapta le a srácot, aztán mi jöttünk össze, majd aztán Ayani vette el tőlem, de belegondolva én nekem szándékomban sem volt Nio-tól elvenni azt, akit szere. Mert én nem vagyok Ayani. Csak utólag tudtam meg, mi volt köztük és mit csinált Yuichi azután, miután megcsalt és eldobott.
- Kusumi Ayani a neve - mondtam a lány nevét. - Még tizennyolc éves sincs, és hiába barátságos meg minden, legtöbbször fennhordja az orrát, ha büszke valamire. Na meg a céhvezérének imád benyalni, míg másokat legszívesebben, ha lehetséges, Mirikáért hagyna meghalni - És itt az éhezők viadala féle kamu műsorból indultam ki, amiben a klónjaink szerepeltek. Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha választania kell, akkor a tökfejet vagy Mirikát választaná... bár szerintem Mirikát választaná végül hosszas habozás után, őt jól ismerve.
Kifogtuk a... hínárt. Csak vegetáriuánus ételként vagy trófeának megy el, de ettől függetlenül jó lesz ez még nekünk valamire. Az idő lassan elérte azt a pontot, amikor talán egy újabb kapás után mennünk kell tovább vadászni. Ha a bakancs és hínár után nem tudunk kifogni valami ehetőt, akkor mihamarabb fognunk kell egy vadállatot, amit mindketten elfogyaszthatunk.
- Még egyet fogjunk ki, aztán menjünk vadászni is - mondtam. - Egy igazán jó vadhús csak is vadból lesz ám a jó, a halból meg sült halacska hínár körettel - mosolyogtam, miközben feltettem a csalit, majd azt belendítettem a patakba.
Mivel már ideje volna végre másik témára terelni a korábbiakat, rögtön előálltam a kérdéssel.
- A valóságban jársz még iskolába, vagy dolgozol?

by **Nio** Hétf. Szept. 08 2014, 19:54

Amit Judy mondott, egyrészt az kicsit egy brazil szappanoperára emlékeztetett. Minden csaj csak egy pasit akar, aki döntésképtelen, és majdnem mindenkit "kipróbál". Vajon így érdemes lenne epekednem utána? Másrészt viszont nevetnem kellett. Pontosan magam se tudom min kezdtem el halkan kuncogni, hogy magamon, vagy a többi lányon... nem tudom. Bár ami azt illeti, én csak közel kerültem hozzá, de arról, hogy jártunk volna, egy szó sem esett. Esetleg megfordult a fejemben, de több nem történt.
-Majd, figyelek, erre a Kusumi Ayanira, bár annyira nem érdekel. Ha neki Ő kell, én nem nagyon tudok mit tenni ez ellen- válaszoltam egy széles mosollyal, majd hagytam is annyiban a témát. Valahogy kicsit fáj a szívem a név hallatán, aki gyorsabb volt nálam.- Még úgyse volt alkalmam főzni vagy ilyesmi. Csak megtanultam, de használni nem nagyon használtam. Bár az eddigi mai fogásból kétlem, hogy valami kiadós vacsit tudnék csinálni. Hátha a vadászat sikeresebb lesz- figyeltem továbbra is a lányt, ahogy elvégzi a műveletet.
Akaratlanul is eszembe jutott Yuichi és az a nap, amikor találkoztunk. Volt a napban egy patakocska is, ahol valami vízi mobok akadályoztak bennünket. Pontosan nem tudom, hogy mik voltak azok már, de többet annak a helynek a környékére se mentem. Talán nem is szándékozom. És nem csak a mobok miatt...
-Suli?- eszméltem fel mikor Judy tovább kérdezett.- Oh, igen. Fősulis vagyok, elvileg, bár ki tudja hogy be tudom e egyáltalán fejezni. Mármint tuti, hogy kijutunk, de annyira le vagyok maradva, hogy azt elképzelni se tudom. Azt se tudom, hogy hogy fogok visszatérni a hétköznapjaimhoz, vagy hogy mikor- ültem le a folyó partjára. Abban se vagyok biztos, hogy milyen évet írnak a valóságba, nem hogy abban, hogy milyen állapotba van a testem. Így tökéletesen, sőt kifejezetten jól vagyok. De ez nem az a valóság.

by **Phobos** Szomb. Szept. 20 2014, 13:54

Atoru

A fiú tekintetére kissé boldog csodálkozás ült. Végre van valaki, aki nem hagyja figyelmen kívül a másikat - gondolta magában. Gilbert nem is tudta megmondani, miért derítette enyhe jókedvre a tudat… hiszen Shukaku és Timidus sem voltak olyanok, akik csak úgy, brahiból figyelmen kívül hagyjanak dolgokat. Kezdett rájönni, hogy nem benne vagy bennük van a baj, hanem azokban a frontharcosokban, akik nem figyelnek másokra. Persze a fiú elkönyvelte magában: a céhen és a szimpátiás egyéneken kívül nem foglalkoztatja semmi és senki más. Valóban így lenne? Hirtelen a fejéhez kapott, miképpen gondolatban zsákutcához érkezett. Megint. >.> Szinte érezte azt a nyomasztó fájdalmat a mellkasában - a szívében - , ami folytonos hezitálásra késztette. Most kezdte igazán érteni, Surtr mire is célzott, a rugalmasság alatt - vagy esetleg Atoru zavart attitűdjére keresett valami ellenszert?
- Igen, őt Sándornak hívják. Sándor, a Nagy. - bólintott a szóban forgó fiú megszeppenésére. - És ne nagyon lepődj meg, ha sokat járatja a bagólesőjét… egészen jókedvű szokott lenni.
Hékás! - Az oroszlán, bár nem a rossz szándékból, de felmordult. Az idézője elmosolyodott, s halk, rövid kuncogást hallatva adta a genju tudtára tetszését, miközben egy újabb lapos követ vett kezébe, melyet nemigen akart elengedni. A fiú horgászott, s erre az erdőszellem-alkatú fantom is felhívta rá a figyelmét. A vízkígyó lassan, szolidan húzódott vissza a patak mélyére. Noha annak bizonytalan alakja miatt első elgondolásra kész lehetetlenség volt észrevenni Jörmungöt, ahol a víz görbe vonalban elmosódott, s felfodrozódott, ott lehetett a fantom is. Ahogyan a másik hallomást még emésztette a nevét, Gilbert a hátára dőlt, ujjait a mellén összekulcsolva a verőfényes égboltot szemlélte egy darabig. Érezte a kutyaszerű fekvésbe helyezkedő Surtr sziszegő szuszogását, nyelését, sóhajtozását. Nem értette igazán, ennyiből hogyan tudhatná megfejteni a két fantom lényének titkát - de ha kettő ment, ezek sem jelenthetnek jóval nagyobb kihívást, csak… egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből azt az alakot, aki csak a lélekjelenlétével meg tudta zabolázni a megzabolázhatatlant. És a kígyó? Noha érezte, ez az egész egy összeesküvés-elméletté formálódik, nem tudta kiverni a fejéből sem az ismeretlent, sem a fantomot - már ha fantom volt. A megérzései jobbára a logikátlanság, ésszerűtlenség felé hajlottak, és… ez nem tetszett Gilbertnek. Nagyon nem.
- Hehe, hogy meg fogok halni. - kuncogott, állát jobb mutatóujjával vakargatván. - Nem igazán volt időm arra gondolni, milyen szép vagy csodálatos egy genju. Elsődleges célja a próbatétel volt, s ha egy idéző azt nem állja ki… meghal. - Erősen megszorította a kavicsot. - A fantomok alap járaton olyanok, mint a fehérvérsejtek… az idézők meg a baktériumok. A gyengéket kiszűrik, hogy ne maradjon egy élő játékos sem. Ha valaki ezeket a próbákat kiállja, többnyire örök hűséget nyer el. Nem, nem nevezem őket sem peteknek, sem moboknak. Mindkettő, mégis egyik sem. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Bonyolultak… de tényleg csodálatosak. Több emberség lehet bennük, mint bármely emberi lényben.

by **Atoru** Vas. Okt. 26 2014, 21:09

Ez a fiú eléggé... magánakvalónak tűnt. Persze nem mintha én nem lennék az, sőt, ellenkezőleg! Viszont így végig nézve Gilberten, és elgondolkodva azon, hogy eddig hogyan viselkedett...
Vagy csak én vagyok ilyen nyílt? Ezen még nem gondolkodtam el. Eddig mindenkivel ilyen nyílt és kedves voltam. Persze ez nem volt mindig így...
Amikor még kint voltam, az emberek máshogy álltak hozzám. Sokan kinéztek engem, mert kerekes székes voltam, és nem is léptek velem kapcsolatba. Ha pedig valaki mégis kedves volt velem, azt elutasítottam magamtól, mert azt hittem, hogy szánalomból teszi. Furcsa, hogy pont most jutnak eszembe ilyen dolgok. Vajon miért? Talán nem fogom megtudni. Talán már rég tudom. Nem tudom biztosan.
Amikor Gilbert elmondta, hogy kié is az a hang, megnyugodtam. Tehát egy Sándor nevű fantomé.
- É-értem. Szervusz... öhm... Sándor. - mondom kicsit bizonytalanul az éteri hangnak. Ez az egész egy kicsit furcsa... - És mondd csak, Gilbert... Ilyenkor hol van... Sándor? Mármint... a fantomoknak van egy külön világuk ezek szerint?- Teszem fel a kérdést. Azt már nem merem megkérdezni, hogy Sándort láthatom-e, nehogy megsértsek ezzel valamit. És így bizony elég nehéz kérdezni is... Jajj ne! Ugye... ugye az előbbi kérdésem nem volt neki probléma? Vagy igen? Nem merem megkérdezni. Ajj, de rossz így ez a helyzet! >< Viszont biztos vagyok benne, hogy megemlítené, tehát semmi gond.
Amikor pedig ugratni kezdte a fantomját, kicsit feloldódtam az előbbe szorongásomból. Ebből is látszik, hogy igazán jó a kapcsolatuk... Akárcsak Shu és Timidus esetében. Csak itt több személyről van szó, akivel jóban kell lennie. És ez főleg akkor lehet komplikált, ha teljesen más az egyéniségük.
Mikor Gilbert elmondta, hogy mit érzett első alkalommal, meglepődtem. Nem pont erre a válaszra vártam.
- Hogy... meghalsz? O.o - mondtam ki hangosan. De végül rá kellett jönnöm, hogy teljesen feleslegesen. Ugyanis Gilbert elmagyarázta, hogy miért.
- Ó, szóval próbatételt kellett kiállnod, mindenegyes fantomodnál? És... ezek a próbatételek miből álltak? Úgy értem... A szellemi, vagy fizikai erődet tették próbára? - kérdeztem meg, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy nem kérdeztem-e olyan dolgot, akit nem kellett. - Egyébként, ha nem szabad rá válaszolnod, akkor ne válaszolj. Számomra már ennyi információ is elég. - mondom Gilbertnek. Még szerencse, hogy értek egyet s mást a biológiához, így értettem a fehér vérsejtes dolgot. Viszont... Már ennyi próbát kiállt volna ez a fiú? Lenyűgöző. És vajon még mennyi fantom fogja próbára tenni? És vajon bírni fogja? Remélem. Kezdem őt megkedvelni. És remélem, hogy ez az érzés kölcsönös.

by **Phobos** Pént. Okt. 31 2014, 20:29

Az oroszlán szórakozott nevetéssel felelt a fiú hebegésére-habogására. Gilbert ennél kínosabbnak tartotta a helyzetet, bár kellő türelemmel állt hozzá az idegenhez. Tanulni akart. Egy sóhajtással vett erőt magán.
- Elvileg van. - mondta. - Azt vagy igaz, vagy nem. Ők csak Esmarchnak hívják, de nem mondták el, hogyan lehet eljutni oda.
Zajos volt - zajos és értetlenkedve kérdezett rá mindenre, akárcsak egy felnőni képtelen gyermek. Csak az tartotta benne a reményt, hogy valóban tudni kívánt. Emiatt nem tagadhatta meg Atorutól a tudást. Bízott az emberekben rejlő hajlamban, mely a változásért kiáltott. A lovag most sokkal toleránsabbank érezte magát, mint bármikor, főleg, mert a Surtrral és Jörmunggal való viszony függött tőle. Ez a sok-sok rákérdezést viszont fölösleges idő- és energiapocsékolásnak tartotta. A csend útján jóval többet lehetett megtudni, mint a szavakkal. Gilbert kötelesnek érezte arra, hogy megtanítsa ezt az éretlen gyermeket az összpontosított figyelemre. A jó horgászathoz és vadászathoz is csendre van szükség.
- Igen, az összesnél. - helyeslőn bólintott a fiú fejtegetésére. - Véleményem szerint nem bűn az, ha kellőképpen fel szeretnél készülni a veszélyre. És mindkettő lehet, a genjutól függően. Sleipnir csak megjelent, se szó, se beszéd, le akarta csapni a fejemet... mert azt akarta, hogy túllépjek a múlton. - vett egy nagy levegőt. - Sándor rejtvényeket adott, és mindhármat, segítséggel, meg tudtam válaszolni. Szóval helyzettől és genjutól is függ. - Kicsit elfáradt a beszédben. Sóhajtozva nézett a víz formájú kígyóra, aki tapintatosan kerülgette a zsineget, nehogy megzavarja a horgászó fiút.
- Csak figyelni kell őket - szólalt meg kis váratva Gilbert. - elég csendben lenned, míg az idődet a fantomod megismerésével töltöd. Saját tapasztalatból beszélek. Ha eljön az alkalom, tudni fogod, mit tegyél. A túlélési ösztönöd és a szíved megsúgja, mit kell majd tenned. - Halvány mosoly futott végig arcán. - Nos, mire vagy még kíváncsi?

by **Ryutoshi Kurasai** Vas. Május 03 2015, 19:08

// Rinarin Ai Kita //

Valljuk be. Nem éppen kellő felszerelésben járom az erőket. Bár nagy ritkán eljárogatok a 10. szintre, most mégis a szafari részét kezdtem el be-bejárogatni ennek az emeletnek. Nem sűrűn voltam itt, talán ha a látogatások száma eléri a 3-at akkor sokat mondok. Nem annyira volt itt dolgom, és én jobban szeretek odamenni, ahol akad egy kis feladat. Azonban most úgy tűnik, jól jön ez a helység. A céh konyhája lassan kifogy, és sokkal olcsóbb itt elkapni a húsadagot, mint boltba venni ugyanezt. Bár csak egy-két arany az olcsóbbak, azért mégsem ugyanaz, ha itt frissen fogod ki. igen, most horgászni szándékozok, így remélhetőleg bő fogással térek majd ismét haza. Hm… haza… jó régen volt, már hogy ezt a szót használtam, és úgy érzem ez még mindig nem teljesen igaz. Én csak egy feláldozható bábú vagyok, nekem nincs otthonom, ahol élhetek. Ha lenne, a végén még túlságosan ragaszkodnék az életemhez, és nem lennék képes megállni a lábaimon, ha úgy hozná a sors. És én dönteni akarok. végül nagy sokára azonban egy utolsó csörrenéssel megállok az egyik nagyobb tavacska partján. Páncélzatom, mint jómagam most is csak úgy árasztja magából a hideget, ám mivel már hozzászoktam, hogy egy járkáló jégcsap vagyok, így engem korántsem zavart. Szépen letelepedek zörögve a vízpartra, és horgászbotomat elővéve, törökülésbe ülve, végül bedobom a csalimat a vízbe. Nyugodt, élettelen tekintetemmel szinte már emberfeletti koncentrációval az úszót figyelem. Már egy ideje nem zörgök. Még a legapróbb mozdulatokat sem teszem meg, csak ülök egy helyben, miközben fagyos aurámnak köszönhetően vékony zuzmara keletkezik körülöttem a fűben, hisz nincs még olyan meleg, hogy rögtön elolvassza azt. Így vártam a kapásra.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Május 03 2015, 20:44

//Ryutoshi Kurasai//

Egyre közelít felém a folyópart, ahova ma Monty-val tartok. Érzem ahogy a kis pandamancsok a vállamba kapaszkodva tartják a kis csimpaszkodó petet a hátamon, s akaratlanul is a hátam mögé indul a jobbom, hogy feljebb segítsem a kis társamat. A horizontról siklik át a látómezőm az ég kékjére, s a fent tornyosuló felhőre, mely egyedüli óriásként hömpölyög keresztül a folyó felett. Érzem ahogy a szellő végigsimít az arcomon, majd belekap a hajamba, s hátrasöpri azt a vállamról. Ekkor kerül a fókuszom ismét a partvonalra, ahol megpillantok egy görnyedő alakot, kezében bottal. Rántást érzek a tarkómnál, mintha valami a hajam húzná, s a vállam fölött hátratekintve a hajamat rágcsáló Monty vigyorgó szemei köszöntenek. Nem tudok rá haragudni, de hamar elveszik a hátam mögött, ahogy a bal kezem ujjaival megtapintom a puha pandatestet, s a hónom alatt előre veszem.
- Hát szabad a hajamat enni, te rosszaság? - Az arcomra mosoly húzódik, s mintha plüsmackó hóna alá nyúlnék, úgy kúszik a jobbom is a pet köré. Látom rajta, hogy élvezi a dolgot, így magamhoz ölelem, majd meghallom a talpam alatt a kavicsok zörrenését. Semmivel össze nem téveszthető kopogás mikor a parti kövek egymásnak ütköznek, mellette pedig lágyan a folyó zúgása sejlik fel. Leülök, fészkelődök egy keveset, majd az ölembe veszem a pandámat. Ahogy a súlya előbb átgördül a bal lábamra, majd eltűnik, pontosan tudom, hogy már útnak is eredt a kis felfedezőm. A mutató ujjam lefele int, csillingelés harsan fel, s megnyílik a menü a szemem előtt. Előbb a második opcióra bökök, majd a felugró menüből kiböngészem a horgászbotot. Ahogy felvillan előttem a tárgy, s az ölembe hullik ki is kapcsolom az inventory-t, a látóterem pedig balra indul - magas fiút látok görnyedni a bot felett, akinek az irányába Monty is araszolgat. Nem veszek róla különösebb tudomást, hiszen látom az arcán a koncentrációt, így én is inkább a víz irányába fordulok. Lendülnek a karjaim, megfeszül a vállam, majd teljesen kiegyenesedik a karom ahogy bekúszik a fókuszomba, s a markomban tartott bot végéről, furcsán törött ívben csap le a zsineg. A csobbanással együtt újra felrémlik a fülemben a kavicsok zaja, majd a pandám elismerő morgása és fészkelődésének zaja. Lehemperedett a kis felfedező. - Nem jutottál messzire pindur. - Sóhajtom magam elé, s lefektetem magam mellé a botomat.

by **Ryutoshi Kurasai** Vas. Május 03 2015, 22:13

Némaságom burkán külsős zaj vert lyukat. Akaratlanul megrándulok, ahogy egy távoli láng hangjára leszek figyelmes. Egyelőre semmilyen jelzés nem volt kapás ügyileg, így nagyon nem kellett rákoncentrálnom, ám olybá tűnt, hogy egy ideig nem is lesz kapásom, talán ezért tudtak ilyen könnyen kizavarni a koncentrációmból. Túl könnyen elkalandozok, így viszont lehet, lemaradok egy-két fogásról. Bár mondjuk, a rendszer itt alapjáraton értesít minket kapásnál, szóval ennyi előnyöm azért még van szerencsére. A víz viszont fodrozódott egyet, mikor egy újabb úszó csapódik a vízbe. Elszabom a tekintetemet a saját úszómtól, és a másik felé pillantok, majd a part felé pillantok, ahol egy lány foglalt helyet, maga mellett egy pettel. Elsőre azt hittem valami plüss az, de miután megmozdult, már látni lehetett, hogy ez csak egy élő, kölyök panda. Hát nem sokszor láttam petként valóban létező állatot, de egy-két kivételt leszámítva, azért tényleg sokkal gyakoribb volt a mitikus lények. A pandát veszem először alaposan szemügyre, majd utána a gazdáját is. Kicsit talán idősebbnek tűnt, mint én vagyok, vállig érő szőke hajjal, és méretes dekoltázzsal. Ha talán egy kicsit is perverzebb lennék, talán még elnézegettem volna a mellkasát, de mivel nem vagyok az a típus, így nem nagyon izgatott fel a dolog(, és nem-nem vagyok ferdehajlamú). Ha a lány felém néz, biccentek felé, majd halkan, de azért érthetően köszöntem.
- Szép napot Kisasszony. Nyugodt napot, és jó kapást kívánok kegyednek.
Végül ezután visszafordulok, és ismételten a csalimra összpontosítok, de kevésbé elmerülve most már, hisz nem szeretnék bunkónak tűnni, ha esetleg a lány szólna hozzám, és én véletlenül nem figyelnék.

by **Chitose** Vas. Jún. 21 2015, 01:18

/Shukaku/

- Köszönöm szépen a vásárlást ! - hajolt meg az NPC a boltban, én pedig örömmel tartottam a kezemben a legelső, kezdő horgászbotomat. Éppen ideje volt már hogy beszerezzek egy horgászbotot és elkezdjek horgászni. Már régóta elhatároztam, hogy ki akarom próbálni ezt, csak valahogy eddig halogatódott a dolog. De majd most ! Ugyanez a helyzet a Szafarival. Most, hogy elértem a tízes szintet, már felmehetek oda, gondoltam, miközben kilépve a boltból a Szafari felé vettem az irányt. Nem ismertem még a Szafari területetét, ezért nem is tudtam, merre menjek, viszont azt már hallottam, hogy a négy közül az Északi rész az, amelyik kezdőknek való. Első látásra egy nagy pusztaságnak tűnt az egész, szóval megpróbáltam valamilyen vizet, egy tavat, vagy legalább egy kisebb folyót keresni, amibe bedobhatom a horgászbotomat. Végül találtam egy kis patakocskát és leültem mellé, a horgot bedobva, majd vártam. Vártam, vártam és vártam. Tudom, hogy a halak nem azonnal jönnek, de ez azért így egy kicsit unalmas. Unalmamban egy fűszálat kezdtem el piszkálni. Már egy jó ideje ott ültem, de csak nem jön az a kapás. Jól dobtam én be egyáltalán ezt a botot ? Kiszedtem, majd újra visszadobtam. Ez olyan, mint az előbb. Nem kell erre valami csalit rátenni ? Vagy elég, ha csak hozzáérnek a halak ? Ki tudja. Talán meg kéne kérdeznem valakit. Hallottam valakiről, aki jártas az ilyen szafaris dolgokban: ő Shukaku. Habár, nem tudok dűlőre jutni azzal a lánnyal. Állítólag valami olyasmit szokott terjeszteni, hogy ez egy szép, jó világ, meg hogy érdemes itt élni, és nem is kell innen kijutni. Kíváncsi vagyok, vajon komolyan gondolja-e mindezeket, vagy csak hazudozik... Áh, biztos nem gondolhatja komolyan, hiszen miért lenne jó itt élni ? De akkor vajon miért terjeszt hazugságokat ? ... Talán csak ezzel akar segíteni magán. Magán, és másokon is. Egyszer anya azt mondta, hogyha megpróbáljuk mindig az aktuális helyzetben a jót megtalálni, akkor könnyen jobb kedvre derülhetünk, és elfelejtkezhetünk a rosszról. Itt is valami hasonló lehet a háttérben. Ha elkezdi azt súlykolni az emberekbe, hogy ez egy szép, jó világ, akkor azok előbb-utóbb elhiszik ezt, és jobb kedvre derülnek, és könnyebb lesz nekik kivárni, azt a pillanatot, amikor végre megjelenik a log-out gomb, és kiléphetnek. Biztos sok embert megmentett már az öngyilkosságtól ezzel. Végülis, csak jó ember lehet. Írok is neki egy üzenetet, hátha ráér, és eljön. Persze nekem nincs szükségem ilyen elméletekre, én el tudom viselni az igazságot enélkül is.

Szia !

Chitose vagyok, tudom, hogy még nem találkoztunk, de egy kis segítségre lenne szükségem a horgászással kapcsolatban. Ha ráérsz és van kedved, gyere el légyszíves. A koordináták: ...

Üdv: Chitose

Kész, ez így jó lesz, küldés. Kíváncsi vagyok végül eljön-e. Talán jobb lesz egy kicsit arrébb mennem, lehet, hogy itt egyáltalán nem is élnek halak...

by **Shukaku** Vas. Jún. 21 2015, 08:40

Mint ahogy szokások is volt már elég régóta, a sárkány a lány válla fölött áthajolva olvasta az üzenetet, azaz olvasták együtt. A feladó ismeretlen volt, talán egyszer ha látták a bolhapiacon, talán vettek is tőle valamit, talán csak valami közvetítőn keresztül vettek tőle valamit… mindez lényegtelen volt, az volt a biztos, hogy huzamosabb ideig, nem véletlenül még soha nem találkoztak vele. Ezért is nézhette ugye Timi is az üzenetet. Az ismerőseik már tudták, hogy ha valamelyikük csak Shunak, vagy csak Timinek szeretne üzenetet írni, akkor a tárgy részhez szépen bepötyögi, hogy kinek is szól pontosan, és akkor a másik nem leskelődik. Ez egyszerű volt akkor, ha az idomár volt a címzett, ám amikor Timidus, akkor már kicsit bonyibb, hisz olyankor Shu becsukta a szemét, és Timidus irányította az ő kezét is, hogy el tudja olvasni a neki szóló levelet. Néhányan furcsán néztek rájuk, amikor ezt a manővert a főtéren, vagy valami nyílt környezetben végezték el, ám az emberek nagy része már tudta, hogy Shu furcsaságait meg lehet szokni, és legtöbbször ártalmatlan dolgok, mint ahogy ez a bizalomjáték is. Itt azonban semmi ilyesmi nem volt, úgyhogy mindketten olvasták a levelet, majd Shu bezárta, és kérdőn a sárkányra nézett. Vasárnap volt, pihinap, ilyenkor mindent együtt szerveztek.
-A segítségünket kérte, tehát megyünk.
-Szupi, én is úgy gondoltam. Írok is egy levelet Junnak, hogy merre járunk, meg kihez megyünk, a biztonság kedvéért.
Ezt a szokást Anat kiesése óta tartották. Szerencsére az üzenetküldő rendszert még soha senki nem csapta be, szóval lehetett tudni, hogy ha Chitose neve szerepel a feladónál, akkor valóban ő is küldte a levelet. Shu gyorsan válaszolt is, miszerint mindjárt ott lesznek, és pár perc múlva már villant is a kristály, ők pedig egy rövid sétát követően megérkeztek a megadott koordinátákhoz.
-Halihó! Itt is vagyunk, ahogy ígértük… miben segíthetünk?
Mivel más nem nagyon horgászott a megadott ponton, nem volt nehéz kitalálni, hogy kit kell megszólítani.

by **Chitose** Szomb. Szept. 05 2015, 11:56

/Shukaku - Záróposzt/

Végül egy kicsit arrébb mentem, a patak egy keskenyebb szakaszára, és ott dobtam be újból a botot. Megint csak vártam, és vártam, és közben figyeltem a halakat. Egy idő után megfigyeltem, hogy mintha a halak valahogy szándékosan elkerülnék a horgászbotomat, mindig mellette úszkálnak el. Lehet, hogy stratégiát kellene váltanom ? Talán ha kézzel próbálnám meg kifogdosni őket, akkor az úgy jobb lenne. Kirántottam a horgászbotot, letettem a földre, majd a víz fölé térdeltem. Felkészültem, végül paccs! lecsaptam az egyik halra. Megvan ?! Óvatosan szétnyitottam a kezeim, de csak a víz folyt ki belőle. Azt hittem, hogy megfogtam, de mégse. Megint. Pont úgy mint akkor. Eszembe jutott, amikor egyszer, régen apa kivitt a tengerre, én pedig kézzel próbáltam fogni halat. Lassan könnyek gördültek le az arcomon, ahogy ráeszméltem, hogy tulajdonképpen akkor voltam igazán, felhőtlenül boldog az életemben. Aztán minden egycsapásra elromlott: jött apáék válása, anya új férje, majd annak halála, és most ez. Hogy itt ragadtam a SAO világában. A térdemre hajtottam a fejem és sírtam, csak Shukaku kiáltására tértem vissza végül, a gondolataimból a valóságba. Remegve néztem fel rájuk, szipogtam párat, hátha így jobb lesz, de nem lett. Hirtelen elszégyeltem magam, hogy ők milyen vidáman jöttek, én meg itt sírok előttük. Nem szerettem mások előtt sírni, nagyon nem szerettem. Majd végre sikerült egy kicsit összeszednem magam:
- Ne haragudjatok, de most mennem kell... sajnálom. - mondtam, majd előkerestem a teleport kristályom, és "Teleleport: Kezdetek Városa!", el is tűntem a szemük elől, hogy aztán végül otthon jól kisírhassam magam.

/Köszönöm a játékot !/

by **Kimiaki Hikari** Hétf. Aug. 28 2017, 17:04

Száguldó pixelek, szemet bántó kékség, fénylő effektek. Ez a hatalmas adatáramlat vett körbe, melynek vakító összessége egyszerűen arra kényszerített, hogy eltakarjam szemem elől e világot, karjaimmal. Éreztem a testem zsibbadása alábbhagy és a világgal történő érintkezésem szépen lassan elmúlik. Végül egy pillanattal később az egész, látható(!) világ elsötétült. A száguldó érzés is eltűnt és furcsállóan néztem körbe. Egyszerű feketeség. Nem tudom mi okozhatta, de rossz érzésem volt. És milyen igaz. Annak ellenére, hogy nem voltam benne biztos, hogy hol vagyok, az szerintem érthető, hogy számomra is nyilvánvaló volt, hogy nem tesz jót az ember egészségének, ha egyszerűen megreped a talpa alatt a világ. Végül aztán az egész talpazat beszakadt és én ismét zuhanni kezdtem egy színpompás terület felé. Nem sokáig zuhantam, hisz hamarosan hatalmas csobbanással merültem el a vízfelszín alatt. Sikolyom így elég hirtelen apadt el és én csak akár egy kő merültem egyre lejjebb. Eleinte pánik lett úrrá rajtam, s igen nehezen sikerült csak lenyugodnom, de annak ellenére, hogy nem volt könnyű nagy nehezen végül tudatosult bennem, hogy bár víz alatt vagyok, nem fulladozok. Nem tudok úszni ezt, tudom magamról, valahogy sosem sikerült elsajátítatnom ezt a készséget, bár alkalmam sem volt rá. Viszont tudomásom szerint víz alatt kellene lennem, hát akkor hogy? Ekkor vettem észre a szemem sarkában levő apró sávokat. Eddig valamiért elkerülte a figyelmemet, ám most mégis tisztán látom. Egy zöld sáv és egy vastagabb, sötétkék sáv, melyen az oxigén felirat állt.
~ Hát persze! – villan fel bennem a felismeri.
A játékban vagyok… a SAO világába. egy programozott élettérben, amely messze másmilyen, mint a valóság. Mindenesetre valahogy azért fel kellett küszködnöm a partra, mely bár nehéz volt, de sikerült. Ösztönösen köhécselve, lihegve másztam partra és most először életembe, tanácstalanul néztem magam elé, hisz egy olyan helyre kerültem… ahol az eddig ismert tudomány talán teljesen megváltozott.

by **Cearso** Vas. Szept. 03 2017, 11:38

Egy ember lezuhan az égből fényes nappal.
Ha most nem idelent lennénk, akkor ettől talán már rég pánikba estem volna. Viszont idelent ez nem igazán jelent semmit. Ha belehal, akkor csak rándítok egyet a vállamon. Sok mindent nem tudnék vele kezdeni, mert a teste már rég eltűnne, mire elmegyek segítségért és visszajövök. Szóval soha senki nem fog róla tudni, hogy mi történt. Legfeljebb, ha más is látta lefele zuhanni az illetőt. A legtöbben azonban nem is törődnek az olyan apróságokkal, hogy valaki lezuhan az égből.
Ha meg esetleg szerencsésen túléli, akkor sem lesz semmi komolyabb baja, errefelé nincs olyan, hogy valaki örökre lebénulna. Néhány poti segítségével, vagy egy város meglátogatásával elég gyorsan visszaszerzi azokat az életpontokat, amiket elvesztett.
Az hogy nem estem pánikba, nem jelenti azt, hogy nem érdekel mi történik körülöttem. Arra mentem, ahol zuhanni láttam az illetőt. Nem igazán rohantam, az előbb említett két ok miatt is, semmi okom nincs rá, hogy rohanjak. Elég hamar elértem a helyet, ahol azt feltételeztem, hogy földet ért. Ott viszont egy patak húzódott. Gyorsan körbenéztem, hátha találok valamilyen utaló jelet arra, hol is lehet,aki lezuhant. Legrosszabb esetben elájult az ijedtségtől, és elvitte a patak sodrása.
Néhány pillanattal később meglátok egy lányt kikászálódni a vízből. Egy kis habozás után odamegyek hozzá, és megszólítom.
-Látványos kis zuhanást produkáltál. Mekkora szerencséd van, hogy vízbe estél, és nem valami nagyon valósághű a programozás. Amilyen magasról estél, már a vízbecsapódás is kicsinált volna...
Megpróbálom elviccelni a helyzetet, annak ellenére, hogy pontosan tudtam, mekkora halálfélelme lehetett néhány pillanattal ezelőtt.

by **Kimiaki Hikari** Hétf. Szept. 04 2017, 13:28

Kissé lihegve, köhécselve érek partot és érzem, hogy egészen le vagyok gyengülve. Alattam a kemény föld, mögöttem a sekély tavacska. Egyetlen dolog volt csak furcsa. Hogy alig jöttem ki a vízből pár perce, szinte már teljesen meg is száradtam. A testemről lehulló vízcseppek azonnal elpixeleződtek, illetve a ruhámat elsötétítő kis foltok is hamar elkezdtek kivilágosodni. Szárad. Már szinte biztos, hogy sikeres volt a beavatkozás, amellyel a tudatomat a játékba küldik. Nem tudtam mit reagáljak rá. Egyrészt fogalmam sincs mi volt a célja a kísérletnek, másrészt, mint tudósként nem voltam kifejezetten nagy játékos, így nem tudtam, hogy viszonyuljak, hogy sikerült az át transzportálásom egy kibernetikus, fantázia birodalomba. Lihegve próbáltam lábra állni, de eddig nem sikerült összeszednem magam. Viszont, mikor halottam az ismeretlen hangot, rögtön odafordultam. Egy ideig némán, vizslatóan néztem a felém közeledő férfit magenta színű szemeimmel, miközben az arcomba lógó tincsemet hátrasimítva végigmérem az alakot. Most találkozok először a külső világ embereivel, hisz nekünk a labor szülötteknek tilos volt külsősökkel érintkezni, sőt tudtommal minden laborban dolgozó számára tilos volt. Zavartan köhintek egyet, mielőtt megtalálnám a hangomat.
- Valóban nem gyerekjáték Newton harmadik törvénye jó uram, s bár valószínűleg a becsapódás okozta sérülésveszély a vízfelületbe éréskor is fennmaradt volna, szerencsére minimális felületen érintkeztem eséskor víztükörrel, így még valamivel magasabban levő kiindulási pontról is biztonságosan értem volna földet… vagyis vizet…
Az a tudat, hogy valaki figyel máris megadta a kellő erőt, hogy felálljak. Valahogy zavart, ha valaki lenézett rám. Igaz, hogy elég alacsony vagyok, de akkor is zavart. Viszont túlkésőn vettem észre, hogy valami nincs rendben. Annyira hozzászoktam a valóságba, hogy csak szemüvegben látok tisztán, hogy fel sem tűnt, hogy az itteni világban a szemüveg tisztán csak dekoráció. Így kellően meglepődtem, ahogy roppanás hangját hallom, mikor ránehezedek a lábamra. Miután talpon voltam megnéztem, hogy mire léptem rá és alig hittem a szememnek, amikor egy törött szemüveg képe vált ki. Rémülten az arcomhoz kapok, meggyőződve, hogy ez nem az én szemüvegem volt, de nem igazán tapintottam ki semmi szemüvegfélét… vagyis.. az tényleg az enyém volt. Ebben a pillanatban robbant pixeljevé. Érzem, ahogy gyengül a vállam és kicsit megszédülök. Igaz, hogy talpon maradtam, de így elég sok információ jutott el a tudatomig. Furcsamód az a tudat, hogy nem fulladozok a víz alatt sokkal kevésbé ért meglepetésként, minthogy normálisan látok szemüveg nélkül is. Ezt... fel kell dolgoznom.

by **Cearso** Hétf. Szept. 04 2017, 14:46

Ahogy kiért a kislány a vízből, már elég gyorsan a ruhája is száradni kezdett. Nem telt bele sok időbe rajta és a ruházatán már nem is lehetett látni, hogy néhány perccel ezelőtt még a vízből kászálodott kifele.
Megnéztem magamnak a lányt. Nem igazán lehetett idősebb tizennégy, vagy tizenöt évesnél... kinézet szempontjából. Viszont amilyen stilusban beszélt, nehezen néztem ki belőle, hogy ilyen fiatal lenne...
-Amilyen magasról én a kisasszonyt zuhanni láttam, figyelembe véve az itteni víz sekélységét, szerintem a helyes testtartás sem segített volna az ön esetében. Hisz végül is nem egy tengerbe, vagy óceánba esett, ahol ezzel tényleg sokat tudna segíteni magán, hanem csak egy gyenge hordású patakba a szafari északi részének a közepén, így a nyakát nem feltétlen a vízbeérkezéskor törte volna ki, hanem mikor a vízmeder mélyére ért volna. Nem hiszem, hogy a patak mélysége elegendő volna a sebessége kellő lelassítására.
Egy pillanatra Shu rémlett fel előttem, aki mindig úgy volt vele, hogy amit ő tud, az mindebképp helyes, mert ő mindent tud... Ő volt az utolsó, akivel bármikor szívesen belekezdtem volna a mostanihoz hasonló szóváltásba, és még pozitív hangulatban is fejeztük volna be, bármelyikünk is mutatott volna rá a másik gondolatmenetében a hibára. Persze Shu is éretebb volt a koránál, de ő úgy is beszélt, mint egy tinédzser, még akkor is, mikor tudálékos volt. Akkor is egyszerűen érthető szavakat, és szófordulatokat használt.
Mikor azt látom, hogy a lány megszédül, gyorsan odaugrok, hogy elkapjan a lányt, ha véletlenül elesne.
-Jól van, kisasszony?
Nem láttam, hogy mitől szédült meg ennyire, de a jómodor, akkor is megkívánja, hogy rákérdezzek.

by **Kimiaki Hikari** Hétf. Szept. 04 2017, 15:32

Érdekes volt, hogy a külső világ emberei is ugyanúgy értik a szavakat, amiket használtam. Amennyire tudom a polgárosodás során a munkás és a művelt osztály közti intellektuális különbségek néha olyannyira hatalmasok, hogy a két csoport képtelen megértetni egymással magukat. De minő öröm számomra, hogy ez csupán egyszerű félreértés. Kissé talán megnyugtató érzés, hogy nem lesz kommunikációs problémáim.
- Való igaz Uram. Nem vettem számításba a folyam sebességének és meder csekély mélységének velejáróit, bár meg kell jegyeznem, hogy nem igazán ismerem a kiindulási pontom helyszínét, illetve a testi fejletlenségem miatt jóval kevesebb Newtoni erő hat rám, legalábbis a becsapódáskor jóval kevesebb felület kell a lendületem lefékezéséhez, mint mondjuk Önnek. De való igaz, hogy amennyiben a szerencsefaktorom nem kedvezett volna magamnak könnyen járhattam volna rosszul. Nem örültem volna egy Fractura tibiae-nak /sípcsonttörés/, de mint látja, ép vagyok és egészséges.
Ez után álltam fel, hogy megközelítsem már jóval szimpatikusabb egyént, ám a váratlan helyzetek, melyet a szemüvegem összetörése okozott, eléggé megszédített. Annak ellenére, hogy sikerült szilárd állásban megmaradnom, a felborulás veszélye nélkül, a férfi behatolt a személyes terembe. Enyhe pír jelenik meg gyermeteg arcomon, ahogy megpróbálom eltolni magamtól a férfit.
- Khm… jól vagyok köszönöm… - próbálom zavaromban megigazgatni a szemüvegem, ám ekkor is esik le, hogy épp előbb törött el, így szinte még jobban elpirulok, ezúttal inkább szégyenemben – Khm… csak a szemüvegem… e..eltörött és ugyanúgy látok. És meglepett, hogy ugyanúgy látok. Nem tudtam, hogy a játékmechanika képes korrigálni a látásproblémákat, bár ha jobban belegondoltam volna rá kellett volna jönnöm, hogy igazából csak tudati szinten vagyunk jelen a játékba.. hehe..
Elfordítottam a szemem és próbálok minél távolabb húzódni a férfitól. Ritka volt, hogy ilyen közel kerüljek valakihez, általában a kollégákkal mindig tartottuk a lépéstávolságot. Így elég furcsán esett a férfi közeledése, bár szokásomhoz híven hamar összeszedtem magamat, hisz mégse volt semmi hátsó szándéka remélhetőleg.

- Khm Uram… az előbb azt mondta, hogy a Szafariban tartózkodunk. Ez valamilyen állatvédelmi terület a játékban található országokban? Vagy itt királyságok korszakánál járunk csak? Khm… kérem nézze el nekem a tudatlanságomat, akaratom ellenére kerültem ebbe a szimulációs térbe, így nem volt időm átnézni a Sword Art Online világának adatait…
Végig valamilyen szinten próbálom kerülni a tekintetét, és csak szépen lassan sikerül ismét simán csak ránézni.

by **Cearso** Kedd Szept. 05 2017, 09:42

Fura szavakat használ. Természetesen a mondatok többségét tudok követni, hisz csak annyit csinál, hogy sokkal nyakatekertebben fogalmaz, mint az átlagos emberek, és olyan kifejezéseket használ, amiket sokkal egyszerűbben is ki tudna fejezni.
Tükörfordításban körülbelül ezt mondhatta:
Nem számolt a patak adottságaival, nem tudja milyen magasról esett, és a kis termete miatt kevesebb baja esne a zuhanástól, mint nekem.
-Hát, ha figyelembe veszem, hogy az erdő felett szúrtam ki magát, amit jó néhány magas fa eltakart, elég nagy távolságot tehetett meg a vízbe érkezése előtt.
A másik mondatát nem értettem teljesen. Valami törésről beszélt.
-Tibiae? Sajnálom, nem értek a holt nyelven.
El is húzódok a lánytól, mikor eltol magától. Semmi szükség arra, hogy feleslegesen ilyen közel álljak hozzá.
-Elnézést, nem akartam megsérteni.
Persze más lett volna a helyzet, ha elesik. De nem esett el, így nem sértődtem meg, mikor tartja tőle a távolságot. Nem is állt szándékomban, hogy most közelebb kerüljek hozzá.
-Szóval új a kisasszony a játékban?
El se kellett volna mondania, a kérdéseiből ez elég tisztán kiderült.
-Nem. Nincsenek országok, se királyságok. A koboldok területe maximum, amit királyságnak lehetne nevezni talán, de a legtöbb ember általában egyenlőként tekint a másikra. Ha a mentalitását és meglátásait akarja megosztani valakivel, akivel nagyjából azonos nézeten van, akkor csatlakozik egy céhhez. De emberek által ennél nagyobb irányított közösség nem nagyon létezik.
-Hogy mi az a szafari? Határozottan nem állatvédelmi terület. Bár az tény, hogy itt lehet találkozni a legtöbb vadon élő állattal, de őket nem megvédik, hanem általában levadásszák az emberek némi jutalom reményében.

by **Kimiaki Hikari** Kedd Szept. 12 2017, 17:16

Úgy tűnt a férfi nem igazán érti meg, hogy hova akarok kilyukadni. Nem tudtam honnan kezdtem el zuhanni, így teljesen fölösleges azt magyarázni, hogy miért nem igaz az állításom. De egyelőre inkább nem is erőltetem tovább. Fölösleges. Viszont szó mi szó úgy érzem hagynom, kéne ezt a témát, mert ha így haladunk nem fogunk sehová sem haladni. Ezután történt a kis baleset nagyjából, talán amiatt is volt ez az egész, mert közben próbáltam elterelni a beszélgetést. Viszont a férfi közelsége és…. kedvessége(?) azért kissé zavaró volt, bár nem a rosszabbik fajtából, csak éppen nem vagyok hozzászokva az efféle reakciókhoz. Elterelő kérdésem persze látszólag elvitte a zavarodott helyzetet és bár érzem, hogy még mindig kellemetlen hangulat vesz körül, mind a kínos helyzet okozta feszültséget, mind a szemüvegem hiánya miatt, de egyelőre nem tehetek mást, minthogy elviselem. Viszont válasza közben is többször érzem, hogy már indulna a kezem az arcomhoz, hogy ösztönösen meg-megizgassam szemüvegem, de minduntalan ráeszmélek, hogy épp az előbb ment tönkre. A harmadik ilyen eset után már nem bírtam tovább.
- Kérem Uram… tudom, hogy nagy kérés, de esetleg nem tart magánál, vagy nem tudná megmondani, hogy hol tudok szerezni egy szemüveget? Mióta az eszemet tudom, már szükségem van rá és most nagyon különös, hogy enélkül is rendesen látok. Kérem… ha nem nagy kérés kérem, segítsen…
Hangom inkább kérlelő volt, mint parancsoló és látszik rajtam is, hogy nagyon zavar ez a kis változás. Bár el tartott egy ideig, míg leesett, hogy valójában kissé modortalan vagyok, de végül egy kis játszott köhintés után azért én is válaszolok, miközben félre-félrepillantva kissé zavartan csavargatom az egyik tincsemet.

- Khm… igen… tetszik tudni alig pár perce transzportálták a tudatomat a kibernetikus világba.

by Ajánlott tartalom