Re: Shukaku szobája

by **Peter Worker** Vas. Szept. 15 2013, 18:28

Shu &Pete

Végig hallgattam őt, nem szóltam közbe. Hadart, talán nem is értettem mindent, csupán csak felületesen a lényeget, ám mit a végén szólt, mit a végén tett, az cselekvésre késztetett.
Miként elhaladt mellettem, úgy a mellkasára tettem a kezem. Nem vezérelt bántó szándék, de mégis határozottan tartottam a kezem, nem engedtem, hogy tovább lépjen. Ellentétes irányokba néztünk, testeink egymás mellett voltak, nem fordultam felé.
- Itt maradsz, és ezt nem hangoztatod másnak. – a hangomban nem volt nevetés, sem öröm, komolyan szóltam – Rémálmom, hogy egyszer itt kell hagynom Hisamét, rémálmom, hogy egyszer én fogok az egyik szörny ajtajában állni és csak az életemen keresztül engedni át rajta a többieket, a barátaimat. Nem tudom, hogy hogy lesz ez, fogalmam sincs… pedig már rengeteget gondolkoztam rajta. – mély levegőt vettem - Tudom, hogy ez nem a valóság, tudom, hogy egy ágyon, vagy földön fekszünk igazából a fejünkön ezzel a sisakkal. Tudom, hogy az itt lét sokaknak öröm, mint például neked is, és őszintén, talán még én is élvezem ezt és tudom, hogy sokan megdobálnának még a gondolat miatt is. Nem lehet ez ellen mit csinálni, némák maradunk egyenlőre ezt illetően. – most néztem le rá – Itt maradsz, mert én nem engedlek el téged, dönts akárhogy is. – nem tűrtem ellentmondást. Sosem voltam erőszakos, most sem bántottam volna, reméltem csak, hogy nem megy tovább.
Oka volt, hogy ebben a világban akart maradni és jól tudtam, hogy nem Timudus volt a fő oka. Imádta, csodálta a sárkányát, de nem az ő iránti szeretete tartotta itt ennyire, mintha félt volna a valóságtól. Nem volt ötletem, hogy miféle gondjai lehettek odakint, de csak egy gondolat járt a fejemben most.
Miként kijutunk, úgy téged kereslek meg elsőnek. Nem adtam hangot neki.
Védeni akartam valamiért Shut, pedig úgy tűnt nem sok közöm volt hozzá. Ostoba, óvó gondolatok, miket talán Hisame nevelésének köszönhettem.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 16 2013, 09:19

Peter és Shukaku

*Nem értett semmit és újra összekavarodtak a fejében a gondolatok. Csak állt, nézte Peter kezét a mellkasán, ami megállította, és hallgatta a szavait. Először nem is fogta fel, hogy mit beszél, azután, amikor lassan eljutottak a tudatába a fülébe érkező szavak, már csak a miértet nem fogta fel.*
~Mi szüksége lehet rám, amiért itt akar tartani? Miért nem haragszik, miért nem gyűlöl, mint a többiek?~
*Peter szemébe nézett, amikor ő letekintett rá, és határozatlanul biccentett egy kicsit, majd lassan visszahátrált az ágyra és leült.*
-Akkor mi értelme van ennek az egésznek?
*Tette fel újra a kérdést, majd lehajtott fejjel ült tovább az ágyon egy ideig.*
-Amiket mondasz… egyik sem működhet együtt. Butaság mind!
*Egyszerre kérlelő és dühös tekintettel nézett szembe a fiúval. Ez a tekintet volt az igazi Shukaku igazi gyermeki tekintete. A gyermek, aki meghazudtolja a felnőtteket, nem bízik bennük, mert már sokszor hazudtak neki, de még is várja, hogy egyszer őt hazudtolják meg. Várja, hogy egy felnőtt okosabb legyen nála és segítsen neki, megmondja, hogy mit tegyen, hiszen ez lenne a felnőttek dolga. Okosabbnak lenni a gyerekeknél és tanácsot adni nekik, hogy hogyan tovább.*
-Hallgatnunk kell arról, amit szeretnénk, mindenki előtt, miközben barátokról beszélsz. Azt akarod, hogy játsszak. A bácsik is ezt mondták kint, hogy a gyerek majd elfelejti, mert a gyereknek olyan a... Használjam a képzelőerőmet a boldogsághoz, amikor itt nem is kellene ilyesmiket csinálnom, de mégis, mert mások nem engedik, hogy jól érezzem magam, mert ez nekem nem lehetne öröm, mert olyat nem szabad.
*Összefüggéstelenül beszélt, olyan dolgokról, amiket Peter nem is érthetett, és akkor sem adhatott volna választ, ha ismeri Shu életét. A sírás határán táncolt, de már azt is csak fáradtan, könnyek nélkül tette volna, hiszen már abba is belefáradt. Csak ült az ágyon, markolászta ujjaival a lepedőt és hangosan zihált. Ha valaki most látta volna meg, akkor valószínűleg csak azt gondolta volna, hogy egy hisztis kislánnyal van dolga, aki nem kaphat meg valamit. Percek teltek el így, mire megnyugodott. Ha Peter szólni is próbált volna neki, akkor sem válaszolt volna, de még Hisamének sem. Amikor abbahagyta a sírást, megdörgölte vörös szemeit és újra ránézett a többiekre.*
-Ha sokaknak öröm… ha te is élvezed néha… miért nem erre építed a céhedet? Te felnőtt vagy, neked nem mondják meg, hogy mit tegyél. Ha sokan vagytok, akkor már megdobálni sem tudnak.
*Őszintén szólva számára eléggé komikus gondolat volt, ahogy a felnőttek dobálják egymást, mint a civakodó gyerekek, és nem is nagyon tudta ezt elképzelni, de azért kissé elmosolyodott mind a gondolaton, mind magától a ténytől, hogy nincsen egyedül az érzéseivel, és talán még ezen az egy fiún kívül is vannak még többen, amennyiben a fiú igazat mond.*

by **Peter Worker** Hétf. Szept. 16 2013, 12:21

Shu & Pete

Fölöslegesnek éreztem magamban tartani a gondolataimat, ha már elkezdődött, úgy beszélnünk kellett róla. Ezzel csupán csak egy probléma volt, sosem fogalmaztam meg még hangosan.
- Igen, mondom ezt, közben csinálom azt. Az agyam azt mondja, hogy ki kell jutnunk innen, miközben a szívem időnként máshogy gondolja. Mint valami rossz szerelemi kapcsolatban... – guggoltam le hozzá - Nem azt mondom, hogy hazudj, mert én sem teszek úgy, csupán csak hallgatok. Ha nem kérdezik, úgy nem mondom. Bennem van az érzés, hogy nem tudnák elfogadni, ettől függetlenül ugyanolyan jóként, barátként gondolok rájuk. – tartottam némi szünetet, hogy megfogalmazódjon bennem a többi mondanivalóm – Hogy miért csinálom azt amit? Vezetek egy céhet? Ott vagyok a frontvonalon? A túlélésért talán. Nagyon az elején járunk mindennek, túl kell élni és ezért sem engedlek el, nem akarom, hogy egyedül légy, hogy bajod essen. E gondolattal bevallom, még nem találkoztam másnál. Hirtelen úgy érzem, hogy csak ketten vagyunk. A gondolat pocsék, - remegett meg a hangom, próbáltam tartani a könnyeimet, mi csak talán sikerült – egyszerűen kegyetlen, hogy lehet egyszer ellenük fogok fordulni, hogy egyszer be fogom csapni őket. Nem akarom, nem akarok a rossz lenni. Nem tudom. E érzést talán egy mérleghez hasonlítanám, ám olyan mintha vagy száz oldala lenne és sosem tudna stabilan állni. – éreztem, hogy miként folyt végig arcomon vékony csíkban a könny - Itt vagyok, mert úgy érzem, hogy itt kell lennem. Nem teszek rosszat, próbálok semleges maradni, miközben igyekszem a megoldást keresni, a helyes utat kiásni.
Ennyi voltam, megnyíltam neki, talán. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, hogy ne érezzen rosszat, de nem tudtam, hogy ez részemről most mennyire volt őszinte és hogy mennyire hitte annak.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 16 2013, 13:31

Peter és Shukaku

*Újra összetört valami a lány lelkében. Illetve nem is valami, hanem egyszerre két dolog, amik úgy dőltek össze, hogy dőltükben egymásnak feszültek, és egyszerre kavartak fel negatív és pozitív érzéseket a lányban.*
~Miért?! Miért van az, hogy végre itt van egy felnőtt, aki hasonlóan gondolkodik mint én, és most itt áll előttem sírva? Miért nem tudnak a felnőttek felnőttekként viselkedni, amikor a gyerekeknek szükségük van rájuk?~
*Felkelt az ágyról és közelebb lépett Peterhez. Egyáltalán nem tudta, hogy mit kell tenni, ha egy felnőtt sír. Tanácstalanul nézett Hisamére, majd még közelebb lépett és megölelte a fiút.*
-Igenis kérdezik.
*Suttogta.*
-Kérdezik, hogy miért nem erősödöm, miért nem harcolok, miért nem gyűjtöm a szinteket és a tárgyakat. Kérdezik, hogy milyen mobokat gyilkoltam utoljára, hogy milyen kalandban volt részem, és nekem nincsenek válaszaim nekik. Ezért maradok távol, mert nem akarok hazudni, sem becsapni őket.
*Elgondolkodott azon, hogy miként folytassa, de semmi okosat nem tudott kitalálni, így próbálta nem feltűnően ismételni magát, hátha csak a szavak megnyugtatják egy kicsit a fiút. Persze egy kicsit… vagy talán nem is kicsit dühös volt és haragudott Peterre. Legszívesebben rázta volna és könyörgött volna, hogy viselkedjen felnőttként, mert neki ez lenne a dolga, és saját magának pedig erre lenne most szüksége.*
-Hallgatni nehéz. Nehéz, amikor kérdeznek és válaszokat várnak. Nehéz, amikor faképnél hagynak, mert nem mersz válaszolni nekik. Nehéz, amikor válaszolsz és csúnyákat mondanak rád emiatt. Lehet, hogy egyedül vagyunk, de már ketten vagyunk egyedül. Illetve négyen. És…
*Hangja elcsuklott, ő is sírni kezdett, és már csak könnyeit nyelve, akadozva tudta kiejteni a szavakat.*
-Ha lehetünk négyen, akkor talán én sem akarok egyedül lenni… és… azt sem akarom, hogy ti egyedül legyetek.
~És itt tartunk. Csatlakoztam hozzájuk, és most már ez nem csak azt jelenti, hogy a nevem mellett villog a céhtag jelzés. Ha egyedül maradok, akkor bántani fognak azért, mert nem úgy játszom, ahogy ők szeretnének. Talán találunk még olyanokat, akik szeretnének maradni. Még valami azonban maradt. Még valamit meg kell tudnom a fiúról... Peterről.~
*Elengedte a fiút és Hisaméhez lépett, és belenézett a szemébe.*
-Függetlenül attól, hogy nekünk ez egy másik világ. Így mondtad ugye?
*Felemelte a kezét, és a sárkány mellkasára tette, majd a másikkal megfogta a sárkány mancsát, és gyengéden a saját mellkasára helyezte azt.*
-Érzel valamit Hisame? Mert én igen. A kinti világban, ha érzünk valamit, amikor ide tesszük a kezünket, akkor azt élőnek tekintjük. Miben különbözünk? Én érezlek, és te is érezhetsz engem. Én beszélek hozzád, és te is beszélsz hozzám Hisame. Ha az életcsíkunk eléri a nullát akkor pedig mindketten eltűnünk. Miben lenne ez a világ akkor annyira különböző a másiktól?
*Elvette a kezét a sárkányról, és ha Hisame nem is értette meg, hogy erre a kérdésére nem várt választ a lány, -bár igazából kíváncsi volt a véleményére-, visszasétált az ágyához és leült, majd szétnézett a többieken.*
-Ezt nem én találtam ki, hanem apu mondta, amikor kivitt az erdőbe. Azt mondta, hogy az az állatoké, és mi csak vendégek vagyunk, és tisztelettel kell viselkednünk, amikor belépünk abba a világba, mert nem különbözik semmiben a miénktől. Ez a világ pedig itt Hisame és Timidus világa.
*Mosolyogva nézett a két sárkány szemébe. Nem volt nehéz, mert Timidus is érezte, hogy társa valami fontosról beszél, és ha nem is biztosan érthetett mindent, azt talán tudta, hogy róla van szó, legalábbis akkor biztosan, amikor kiejtették a nevét, tehát csöndesen és illedelmesen figyelt ő is fajtársa mellett.*
-A tiétek, és azoké a moboké, akik az erdőkben meg kint élnek. Mivel nekünk is itt kell élnünk, ezért néha találkozunk, és néha elvesszük azt, amire nekünk szükségünk van, mert erősebbek vagyunk, és ezt megtehetjük. De arra nagyon figyelj kicsi Shu, hogy csak annyit szabad elvenni, amire szükséged van, és arra is mindig oda kell figyelned, hogy a természetnek mire van szüksége, hogy te mit adhatsz oda neki magadból.
*Az utolsó részét a monológnak már teljesen idézte, és pontosan úgy mondta vissza, ahogy apja anno neki mondta el az egyik sétájuk alkalmával. Bár még tudta, hogy a sárkányoknak és Peternek beszél, de már inkább újra csak emlékezett, és nagyon örült annak, hogy ennyi év után is ilyen jól vissza tudja idézni apja szavait. Az, hogy erről mit gondolnak a többiek semennyire nem foglalkoztatta. Az, hogy innen nem akart kijutni, a saját döntése volt. Természetesen megkérdőjelezték és elítélték, és félt is attól, hogy nem neki van igaza. Abban azonban, amit apja mondott neki száz százalékig megbízott, és aki másképpen gondolta, az bizonyára rosszul gondolta, hiszen az ő apukáján kívül senki nem érthetett jobban az ilyen dolgokhoz.*
-Szóval Hisame, mivel ez a te világod, így neked is kell döntened. Neked is el kell mondanod a véleményed erről az egészről, mert a te véleményed is számít. Néha jobban is mint a miénk.
*Várakozva figyelte a sárkányt, és tekintetéből egyértelműen látszott, hogy nem ugratni, vagy nevetségessé tenni szeretné, hanem tényleg úgy gondolja, ahogy mondta.*

by **Peter Worker** Hétf. Szept. 16 2013, 14:28

Shu &Pete

Hisamétől várt szót, Hisame felé fordult.
- Bevallom Shu, csak felületesen figyeltem. Kicsit bonyolultan fogalmaztok, de a véleményem azt hiszem egyszerű ezt illetően. – mosolya széles volt, a fogai szinte csillogtak - Szeretem Apát, szeretlek téged is, de mint mondtad, ez a mi világunk, nem a tiétek. Páros lábbal fogom berúgni őt az utolsó szint utolsó ajtaján, hogy menjetek innen. - és kacsintott látványosan – Olyan dolgokról mesélt, melyekről csak álmodozni tudok. Irigykedem, hogy ti ott lehetettek és sajnálom, hogy ide kerültettek. Mint mondtam, imádlak titeket, de akkor is… nem itt a helyetek. – és nyújtotta a hosszú, vágott nyelvét.
Bár a hangulat talán kicsit más volt, mint amilyennek a sárkány hitte, de a szavaiban nem volt hazugság. Bármikor, mikor a világunk került szóba, akkor gyakorlatilag olyanná vált, mint a kicsi Shu. Kérdezett, kérdezett, kérdezett és kérdezett. Olyan dolgokról, melyekről fogalmam sem volt, vagy még előtte nem gondolkoztam rajtuk. Ilyenkor mindig csillogtak a szemei és szinte a fejébe lehetett látni, hogy miként is képzelt el bizonyos dolgokat. Mint mondta Shunak is, irigyelt minket és mindent, a legkülönfélébb dolgokért rajongott. Csodálta például a fájdalmat. Egy erő, mely meg tudta állítani az embereket, mely ebben a világban nem létezett. Mindig mindenki talpra állt, mert talpra tudott állni. Kóstolni akart vért, érezni az ízét, látni a színét. Szárnycsapkodás és kifulladás nélkül repülni, és így tovább. Időnként ijesztőnek találtam egy – egy gondolatát, de ez volt ő, Hisame.
- Én vagyok az említett agya, mi azt mondja, hogy menjen innen és ezt tudom csak neked is mondani kedves, kicsi Shu. Legalábbis azt hiszem. – vigyora egyszerű mosollyá változott időközben.

by **Shukaku** Kedd Szept. 17 2013, 10:27

Peter és Shukaku

*Mosolyogva hallgatta a sárkányt, és szavaira csak egyre vidámabb lett. Tetszett neki az a határozottság, amivel Hisame elmondta amit gondolt, és még jobban tetszett az őszinteség, amivel elmondta. Mások talán, az emberek, jobban figyeltek volna a szavaira, és azt mondták volna, amit hallani akar. Ezért is kérdezte Hisamét, mert tudta, hogy a sárkány őszintén fog válaszolni.*
~Gondolom Peter telebeszélte a fejét mindenféle butasággal a külvilágról. Vagy… talán Peternek nem volt olyan rossz odakint, mint nekem. Ennek viszont örülnöm kellene… azt hiszem. Viszont ha Peter jól érezte magát odakint, akkor miért akarna itt maradni? Mindenképpen beszélnem kell majd Peterrel, de nem Hisame előtt.~
*Újra mosolyt erőltetett az arcára, de ez inkább már egy elgondolkodó, mélázó mosoly volt, vegyítve azzal a mosollyal, amit a naiv gyerekek felé szoktunk intézni, amikor csodálatos utópiáikat, gyermeki világukat mesélik nekünk.*
-Rendben Hisame. Nem fogunk titeket tovább zavarni a világotokban, mint amennyi ideig erre szükség van. Ha eljutunk ahhoz a bizonyos ajtóhoz, akkor megengedjük, hogy kirugdoss minket, de csak akkor, ha megígéred, hogy utána vigyázni fogtok egymásra Timidussal.
*Természetesen most sem hazudott a sárkánynak, hiszen ő nem szokott ilyen csúnya dolgokat tenni, és főleg Hisamének nem lódítana, de tudta, hogy ő és Timidus valószínűleg sohasem fog annak az ajtónak még csak a közelébe sem jutni. Nem tudott többet mondani, és úgy érezte, hogy nem is kell. Hatalmas kő esett le a szívéről, és talán a többiekkel is ugyanez történt. Újult erővel ugrott fel az ágyról és várakozóan a többiekre nézett.*

by **Peter Worker** Kedd Szept. 24 2013, 09:44

Shu & Pete

- Akkor azt hiszem a ruhák, miket még mindig nem vettél fel. Menjünk. – léptem az ajtóhoz és nyomva a kilincset nyitottam is azt.
Érdekes dolgok történtek a szobában, miken biztos rágódni fogok a későbbiekben, hogy mit lehetett volna máshogy mondani. Vagyis igazából majd mindent lehetett volna máshogy, csupán a kérdés az volt, hogy mit mondtam volna helyettük. Átgondolva, tiszta fejjel és a gondolattal, hogy nem egy kislánynak mondom ezeket, hanem egy apróra nőtt mondhatni igazi nőnek. Legalábbis elmében úgy éreztem, hogy sok felnőttel vitába szállt volna, félő volt, hogy még velem is. Megvolt az érzés, hogy csak azért fogadta el mit mondtam, mert ő sem ismerte jobban a dolgokat itt, mint én.
Hogy hogyan tovább? Marad. Biztos helye volt itt, függetlenül az itt történtektől, sőt talán ez a beszélgetés is az itt maradást segítette. Talán, nem tudtam.
Shura pillantottam, Timudusra, majd Hisamére. Mosolyogtam. A lánynak mondhatni két sárkánya is volt, csupán csak nem tudott róla, nem lett kimondva.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Szept. 29 2013, 19:46

Parvulus: Aranygyűrű (+3 erő)

Peter Worker: Ősi Pók Emblémás Íj (+4 fegyverkezelés)

by **Shukaku** Szomb. Nov. 09 2013, 21:29

/Peter & Shu/

Levél Peternek:

„Kérlek gyertek a szobámba este kilenckor, ha ráértek. Valami fontosat szeretnék kérdezni. Ha más elfoglaltságotok van, akkor persze nem kell miattam…

Arigato!
Shu”

*Shukaku a szobája ágyán ülve gondolkodott, körülötte félhomály honolt, mindössze az asztali lámpa világította be azt a sarkot, ahol ült, a szokásosnál is sejtelmesebb és túlvilágibb képet adva alakjának, és még borongósabbá téve az amúgy sem vidám hangulatot, ami a lány arcán tükröződött. Már késő este volt, Timidus is az ágyon aludt, álmában rugdosva kissé a takarót.*
~Álmodnak-e egyáltalán a sárkányok? Talán csak tőlem látta, és azért másolja le. Vajon mennyire tudja Timidus, hogy ő élő, mennyire akar hasonlóvá válni hozzánk? Miket mondhatok álmomban, amiket ő meghallhat?~
*Megrázta a fejét, és életében először megpróbálta tudatosan elterelni a gondolatait az állatokról.*
~Talán nem kellene, hogy Timidus itt legyen. Talán Hisaménak sem kellene erről beszélnem. Biztosan szomorúak lesznek mindketten, talán érteni sem fogják ezt az egészet. Peterről… nem tudom. Ő sokkal nagyobb mint ők, és biztosan sokat tapasztalt és látott már a játék során, és ő a kinti világban is volt. Nem mesél ezekről, de biztos vagyok abban, hogy veszített már el ismerősöket, talán barátokat is. Miért kell nekem erről beszélnem? Miért kellett kijönnöm abból az átkozott erdőből? Miért segítenek nekem, és miért érzem úgy, hogy ezt nekem viszonoznom kellene, amikor nem is kértem a segítségüket?~
* Végignézett a Petertől kapott tárgyain. A legkedvesebb mindkettejüknek a gyűrű-karperec páros volt, amelyet Shu féltve őrzött, óvott mindentől, de Timidus kérésére sohasem vette le az ujjáról, mert a sárkány büszkén viselte a bokáján, és legszívesebben mindenkinek eldicsekedett volna vele.*
~Miért segítetek nekünk Timidus? Ha vége a játéknak, ha valaki eléri a végső szintet… akkor ti…~
*Rápillantott az órájára.*
~Lassan meg kell érkezniük. Nem hiszem, hogy késnének. Persze azt írtam, hogy ne szakítsanak félbe miattam semmit, de azt is, hogy fontos. Biztosan eljönnek, és biztosan pontosak lesznek, ha nem jön közbe valami.~
*A jegyzetei az asztalán sorakoztak szép sorba rendezve, egy azonban láthatóan ki volt emelve a többi közül, egy könyv, mely nyitva feküdt az asztalon, és be is volt jelölve rajta egy kis szövegrészlet, a lámpa is a könyvet világítja meg.*

„Amennyiben az idomár meghal, a pet nem hal meg, csak egyedül marad és valószínűleg egy ellenséges mob lesz.”

*Amikor a fiú és Hisame belép, a lány nem áll fel, köszönésképpen is csak a fejét biccenti meg, majd int vele a könyv felé.*
~Remélem emlékszik arra, hogy hazudott nekem. Azt mondta, hogy ha én meghalok, akkor Timidus is, és ezért kell őt a csatába küldenem. Tudom, hogy segíteni szerett volna, tudom, hogy igaza volt… de tudnom kell, hogy miért hazudott.~

by **Peter Worker** Vas. Nov. 10 2013, 10:26

Hogy hogy kell elképzelni a következő jelenetet? Mintha egy kisgyermeknek engedte volna meg az Anyukája, hogy a botjával szabadon verheti a fellógatott, poros szőnyeget. Nagy az ütni való terület, így nem kell célozni és a szőnyegnek nem fáj, hogy az ütés erejét vissza kelljen fogni. Egyben volt kalandos elfoglaltság, egyben vezérelte az Anyuka döntését, hogy fárassza le magát és egyben végzet így talán némi házimunkát is a kölyök.
Előttem mondjuk egy fa törzse állt és az öklömet használtam a bizonyos bot helyett, de a végeredmény, a hatás majd ugyanaz volt. Dühleadás, lefárasztás, a gondolatok szabadon engedése és ezek társai, azonban csakhamar zuhogni kezdett az eső.
Az eresz alá álltam, talán ez egyetlen száraz terület volt a kertben. Pár lépéssel előttem Kau ült, jobb híján feküdt egy már kialakult pocsolyában, de nem volt lelkes, pedig mintha csak a számára hívták volna a felhőket. Sóhajtottam, nem volt kedvem bemenni a házba, hisz csak a lépéseim visszhangját hallottam volna.
Gondolat: Nem rég ért véget egy szörny elleni küzdelem, a minap pedig már a következőről tanácskoztunk. Céhvezérként mindig meghívtak, de mindig is kérdésként merült fel bennem, hogy a Young Justice mióta állt az ő szintjükön. Talán csak a top tízes lista tizedik helye miatt hívtak, talán csak akarták, hogy legyen valaki, ki mindig bólogat a döntéseikre. Igyekeztem szólni, de a jellemem gyökeresen sosem változott meg ilyenkor.
Gondolat: Shu és Timudus, Hisame, Chan, Lea, Hi, Auro és csupán csak Anat a másik oldalról, nem volt meg az egyensúly, nagyon nem. Bár fiú voltam, férfiú szebben nevezve, de mintha hiányzott volna a határozott jellem a céhből és a környezetemből. Lehet nekem kellett volna annak lenni, de mindig is az inasnak gondoltam magam, ki mindig ott volt, ki sok mindent látott, ki mindig próbált néma támasz lenni és kinek hiányát csak akkor veszik majd észre, ha nem lesz majd ott.
Gondolat, gondolat és gondolat, melyeknek majd mindegyike a saját hibáimon alapult, ám tenni ellene mindig is nehéz volt.
Már ültem mire feleszméltem és Arisa rugdosta a bokámat, hogy figyeljek rá.
- Ej, nem igaz, hogy nem hallasz.
- Túl halk vagy.
- Ch. – mosolyogva fordult – Lea készített vacsorát. Gyere.
- Oké. Arisa, mennyi az idő?
- Mindjárt kilenc.
- Oh, akkor előtte teszek egy kitérőt.
- Ahogy gondolod.

Hisamét is hívtam magammal egy pár pillanatra, hisz minket hívott Shu a szobájába. A sárkány kérdezgetett, ám nem tudtam neki válaszokat adni, minthogy én sem tudtam semmit sem. Az üzenet rövid volt, egyszerű és egyben rosszat sejtető. Kopogva és benyitva a szobába pedig továbbra sem változott az érzés.
Egy könyv, melyre úgy mutatott, hogy olvasnom kellett azt. Köszöntem neki az asztalához menet, majd olvastam, mit láthatóan olvasnom kellett, hol nyitva voltak a lapok, miközben Hisame nálam jóval lelkesebben üdvözölte a lányt és sárkányát.
Nem is tudom miért gondoltam azt, hogy nem jön majd rá.
- Nem hittem volna, hogy utána jársz. – olvastam át újra, ámbár fölösleges volt, hisz jól tudtam, hogy szólt az – Nem akartam, akarom, hogy bajod essen. – fordultam felé – Áldoznád magad Timudusért.

by **Shukaku** Vas. Nov. 10 2013, 20:25

*A fiú belépése, és az üdvözlés után sem reagált kedvesebben, de Hisamét azért melegebben üdvözölte, bár mutatóujját szája elé tette, így jelezvén a sárkánynak, hogy csöndesebb legyen, majd ugyanazzal a mozdulattal az alvó Timidus felé intett. Még mindig nem döntötte el, hogy felébressze-e a sárkányt, hogy akarja-e, hogy Timidus is hallja azokat a szavakat, amiket mondani akar majd Peternek. Hisame már itt volt, úgyhogy ez ellen már nem tehetett semmit, de mivel ő hívta meg mindkettőjüket, talán nem is akart. Ezt még ő maga sem tudta. A fiú szavaira csak elmosolyodott, olyan mosollyal, mint amikor egy anya kapja hazugságon a kisgyereket, de nem haragszik érte, hiszen a tudja, hogy a gyermek nem gonoszságból hazudik, mindössze nem szeretné, hogy az anyja rá haragudjon. Nem értette, hogy Peter miért hazudik újra, de ez a hazugság már nem bántotta, hiszen olyan ártatlannak tűnt a szemében a másikkal szemben, így csak mosolyogni tudott rajta.*
-Tudtad, hogy utána fogok járni. Akkor már biztosan, amikor a jegyzeteimről kezdtem mesélni.
~Nem tudom, hogy miért nem mondtad már el akkor. Talán ennyire butának gondolsz? Nem hiszem… remélem nem.~
-Nem azért találtam meg, mert külön ezt kerestem, mert nem hittem volna neked. Mindent elolvasok a petekről, és ezt te is tudod.
*Sóhajtott, majd egy őszintébb mosolyt, egy igazi baráti mosolyt intézett a fiú felé. Tudta, hogy Peter segíteni akart neki, így nem tudott igazán haragudni, és azt sem akarta, hogy Peter azt higgye, hogy a lány nem bízik meg benne. Az már más kérdés volt, hogy megbízott-e benne valójában. Néhány dologban igen, néhányban nem, és még ő sem tudta, eldönteni, hogy mit higgyen.*
-Tudom, hogy segíteni szeretnél, tudom, hogy gyerek vagyok, akit meg akarsz védeni… te is.
*Arcán és szavaiban egyszerre tükröződött a sértettség, hogy megint óvodásként kezelik, és a hála, amiért Peter segíteni próbál neki. Tudta, hogy szüksége van a fiúra, tudta, hogy valóban gyerek, de azt nem akarta, hogy annak is kezeljék. Halkan bólintott a fiú utolsó szavaira.*
-Feláldoznám. Feláldoznám, ahogy ő is megtenné ugyanezt értem.
*Nyelt egy nagyot, majd az eddiginél is halkabban ejtette ki a szavakat. Érződött, hogy még magával is viaskodik, és nehezére esik komondani.*
-És… arra kérlek… nem szeretném, hogy ezt megakadályozd, ha arra kerülne a sor.
*Rápillantott Hisaméra, hogy a sárkány érti-e a kialakult szituációt. Úgy nézett rá, hogy Hisame láthassa, bármikor hozzászólhat a témához, elmondhatja a véleményét, tehet fel kérdéseket.*

by **Peter Worker** Hétf. Nov. 11 2013, 23:22

A legokosabb lány volt, kivel eddig találkoztam, de ha ezt megjegyeztem volna, azt úgy sem hitte volna el nekem. Nem mert nem lehetett hinni a szavaimnak, igazán megbízható embernek tartottam magam, persze a füllentést leszámítva mi miatt a szobájába hivatott, de egyszerűen csak lány volt, kik akarva akaratlanul nem hittek az ilyen egyszerű bókoknak, mikkel illettem őket. Mindegy, most nem is erről volt szó.
Bólintanom kellett volna, mondani, hogy oké, rendben, nem fogok közbe szólni, de ez nem volt ilyen egyszerű. A barátom volt, így érteni szerettem volna őt, hogy mit miért tesz, illetve tett. Ha nem is a fejébe látni, mert hát azt azért mégse, de úgy látni időnként bizonyos dolgokat, ahogy ő látott onnan lentről a két piciny lábáról.
- Miért? Sértődnél, ha mentenélek téged?
Sejtettem a válaszát, legalábbis a válaszának tartalmát, de kérdeznem kellett, mert annyiban hagyta volna szerintem. Ő hívott fel magához, így reméltem csak, hogy nem maradt annyiban ez.
- Én se avatkozzak majd közbe? – hajolt hozzá Hisame – Bár lehet nem is tudnék dönteni, hogy mi lenne a helyes. – húzta félre a száját. Kedvelte mindkettőjüket, nem jobban egyikőjüket sem a másiktól, mondhatni a mérleg vízszintes volt ezt illetően. Látszott a sárkány arcán, hogy elgondolkodott egy pár pillanatra a hallottakon és én is hasonlóképp tettem. Egyszer sem elmélkedtünk még ezen, mit egyáltalán nem tartottam hibának.
- Gondolom, ha kéred, úgy nehéz ellene mit csinálni, de a miértet mond el, kérlek. – tettem a mondat végére a szót, utalva, hogy most kérés kéréssel járt, ha akarta, ha nem.

by **Shukaku** Kedd Nov. 12 2013, 00:10

*Kicsit elgondolkodott a fiú kérdésén. Remélte, hogy csak rábólint a kérésre, beletörődik és nem fog kérdéseket feltenni, de Peter megint csak nem úgy viselkedett, ahogy Shu remélte volna, és ennek valahol a szíve mélyén nagyon örült, mert azt jelentette, hogy érdekli a fiút, és az valóban törődni szeretne vele.*
-Megsértődnék-e?
~Peter olyan fura szavakat használ. Nem tudom, hogy megsértődnék-e… egyszerűen így érzem helyesnek.~
*Lassan megrázta a fejét.*
-Nem sértődnék meg, csak semmi értelme nem lenne. Feleslegesen mentenél meg engem, ha Timidus…
~Azért menekültem ide, mert ott kint már senkim nincsen. Ha itt is elveszíteném őt…~
*Ránézett a sárkányra, aki még mindig aludt, de a mondatát még így sem tudta, nem merte befejezni.*
-Ez Timidusék világa.
~Neki több joga van itt élni, mint nekem.~
- Az én világom odakint lenne, de oda én nem akarok visszamenni.
*Először Peterre tekintett, és remélte, hogy ez elegendő válasz volt a számára. Ez után ránézett Hisamére, és elmosolyodott. A sárkány sokkal érettebben viselkedett mint eddig, ami meglepte, de hatalmas pozitívumként könyvelte el, és Peter neve mellé is befirkantott egy plusz jelet, hiszen ezek szerint mégis csak ügyes Hisame felnevelésében.*
~Mi lenne a helyes?~
*Bár ezt Shu nem tudta volna megfogalmazni, valahol azért is akarta megejteni ezt a beszélgetést, hogy levegye kettejük válláról a választás terhét, hogy ne kelljen ilyen morális döntést hozniuk. Tudta, hogy Peter mellette tette volna le a voksát, hiszen ember, és az értékrendje a kinti világból van. Leginkább Hisamét féltette, akinek szerinte mindketten ugyanolyan valósak voltak. Azt, hogy ő helyes döntést hozott-e, nem tudta, de azt igen, hogy ő így akarja.*
-Ez nem ilyen egyszerű. Timidus majd megpróbál megmenteni engem, én pedig őt. Ez így lesz. A legjobb az lenne,ha nem kellene harcolnunk, ha egyikünk se kerülne veszélybe, de Timidus keresi a veszélyt, és attól félek…
*Újra Hisame felé tekintett.*
-Te biztosan jobban érted ezt nálam. Valamiért… szeretne harcolni és szeret harcolni. Szerintem már így is haragszik rám, amiért kerülöm a harcokat.
*Ekkor olyasmi történt, amire a lány sem számított. Timidus felült az ágyon, és egyáltalán nem úgy, mint aki most ébredt volna. Komótosan odasétált a lányhoz a lepedőn keresztül és a combjára fektette a fejét.*
-Mindent hallottál igaz?
*Hangja lesujtott volt, szomorú, de beletörödő. A sárkány csak egy rövid helyeslő hangot adott, majd egy kurta, emelkedő morgást hallatott, és megvillantotta a fogait, de egyáltalán nem tűnt úgy, mintha haragudna a lányra.
„Igen, és nem fogom engedni. Megvédelek.”
*Hisame mindent érthetett, és Peter is megérthette a lány válaszából.*
-Tudom. Gondoltam, hogy nem engednéd.
*Egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd sorra követte a többi is, ám a hangja bár zaklatott volt, nem vált szaggatottá vagy sírossá. Újra Hisame felé fordult.*
-Csak arra kérlek, hogy ha csak az egyikünket tudjátok… akkor válasszátok Timidust. Te pedig Timidus, kérlek ne haragudj rájuk emiatt, mert én kértem, és… azután mellettük kell majd maradnod. Ugye megteszitek?
*Kérlelően nézett Peterékre, könnyekkel a szemében. Timidus hátracsapta a füleit, és újra csak alvást színlelt, a lehető legfeltűnőbben jelezve, hogy ő ilyen sületlenségekről nem vesz tudomást, és hallani sem akar róluk.*

by **Peter Worker** Csüt. Nov. 14 2013, 22:47

A válasza kielégítő volt. Nem mondtam, hogy helyes, mert mélyen legbelül nem tartottam annak, de válaszolt részletesen és nem volt tisztem fennakadni ezen. Lehetett volna kifogásokat keresni, hogy még fiatal, még nem tud egyedül dönteni, de talán ő volt az a kivétel, ki erősítette a szabályt. Sok felnőttnél érettebben viselkedett és tán jobban gondolkodott bizonyos helyzetekben nálam is.
- Ígéretet kérnél, de azt nem biztos, hogy tudok adni most. Nem mintha nem akarnék, csak nem tudom… tiszteletben tartom a döntésed. – mosolyogtam felé. Nem széles vigyorral, csak amolyan szolid, visszafogott mosollyal.
- Ja - ja, úgy ahogy mondja. Barátok vagyunk, vagy mi.
- Viszont. – szakítottam félbe még időben Hisame nevetését – Mutatok valamit neked, Shu. Legyen válasz a kérdésedre. – tekintettem a sárkányokra – Maradnátok egy kicsit, öt perc maximum, utána jöhettek, úgy is vacsora van.

Azzal nyitottam is a szoba ajtaját, majd vezettem őt az étkezőig remélve, hogy Timudust és Hisamét nem hajtotta túlzottan a kíváncsiság.
- Szeretnék bemutatni valakinek, de már lehet láttad is a kertben párszor. – álltam meg a saroknál és tartottam a kezem, hogy álljon meg ő is. A folyosó végén hajoltam ki a fal mögül és szemléltem az asztalnál levőket. Lea készítette elő az asztalt, Arisa lelkesen segédkezett neki, vállán a nyolclábú állatkájával. Kau pedig az asztal sarkán feküdt kiterülve a szokásához híven. Shunak némán intettem, hogy lépjen közelebb, lássa azt amit én, majd halkan súgtam neki, hogy a többiek ne vegyenek észre minket.
- A béka ott az asztal sarkánál Kau. Fuuko társa volt. A lány elment, de ő itt maradt. Immár majd az egész kert már az övé. Nem célom ezzel semmi, csupán csak lásd, Timudusnak Kauhoz hasonlóan mindig lesz helye nálunk.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 14 2013, 23:27

*Nem feltétlenül azt a választ kapta a fiútól, amit várt, vagy amit elvárt, de mivel sokszor végiggondolta ezt az egészet, valamennyire át tudta érezni a Peter helyzetét. Belátta, hogy ha megígérné ezt neki, az nagyon megkötné a kezét, és esetleg olyan helyzetben sem lépne, amikor mindkettejüket lenne esélye megmentenie, mert talán lefagyna… vagy valami. Talán úgy is hiheti, hogy ezzel a lány halálos ítéletét írta alá, és még így is hibáztatni fogja magát, ha ez megtörténik, de Shu ez ellen nem tudott mit tenni, és emiatt ő is szomorú volt, sajnálta Petert, amiért ilyen helyzetbe hozta. Amíg nem volt mellette senki, addig legalább nem kellett attól rosszul éreznie magát, hogy más félti, de így biztonságban tudhatta valamelyest Timidust, ami mindennél többet ért a számára.*
-Tudom, és nekem ennyi is elég…
~Most… egyenlőre… nem tudom. Azt hiszem már így is túl sokat kértem tőle.~
*A lány mosolyogva biccentett Hisame felé, bár nem nagyon értette a sárkány reakcióját. Timidus csak egy hatalmasat ásított az egészre, és ugyanúgy nem volt hajlandó megérteni a helyzet komolyságát, ahogy Hisame sem tette, bár azt a lány nem tudta, hogy a két sárkány ugyanazon okokból tesz-e így, vagy más-más gondolat vezérli-e őket. Timidus csak arra emelte fel a fejét, amikor Peter kiejtette a vacsora szót, kimászott Shukaku öléből, fél szemét az asztalon lévő órára szegezte, és halkan kattogni kezdett, az óra ketyegésének ütemében. A sárkány ugyanúgy, ahogy néhány dolgot nem volt hajlandó komolyan venni, más dolgokat nagyon is komolyan vett, és ezek közé a más dolgok közé tartozott a vacsora, vagy éppen bármelyik időpont, ami az evéssel volt összekapcsolható. Shukaku azonnal fel is pattant az ágyról, és követte Petert, majd halkan odasúgta neki.*
-Ilyenekkel óvatosan bánj legközelebb. Öt percünk van, se több, se kevesebb, és nem te fogod hallgatni a méltatlankodását, ha nem kapja meg időben a vacsorát. Nem szereti, ha hazudnak neki.
*Az ajtóban Peter intésére megállt, és bekukucskált. A jelenlévőket már sokszor láthatta, néhányuknak a nevét is megjegyezte, az állatokról pedig már rajzokat is készített, de többet nem nagyon tudott róluk, ami miatt el is szégyellte magát.*
~Azt hiszem maradok. Talán meg kellene ismernem a többieket is.~
*Ezt a döntését csak most hozta meg véglegesen, hogy sikerült ezeket a pontokat Peterrel megbeszélnie. Csöndben hallgatta végig a fiút, majd ránézett, és könnyes szemmel rebegett el egy halk köszönömöt.*
-Az öt perc… lassan mennünk kellene…
*Megtörölte az arcát, elfordult, és visszaindult a szobájába. Úgy sejtette, hogy Hisame tudja, hogy magányra vágynak, és érthette is Peter utalását. Talán Timidus is értette, de nem foglalkozott vele, főleg ezek után, hogy végig kellett hallgatnia Shukaku butaságait, és Shu nem akarta, hogy ebből esetleg konfliktus alakuljon ki. Pár lépés megtétele után azonban visszafordult, visszaszaladt Peterhöz, és átölelte a derekát, és fejét a melkasához szorítva mondott el még egy köszönömöt, majd pár másodperc múlva tényleg elindult a szoba felé.*

by **Peter Worker** Kedd Nov. 19 2013, 11:26

Megölelt. Nem, ezt nem lehetett összetéveszteni mással. A derekamat közrefogta, majd a mellkasomba temette egy pillanatra az arcát. Tényleg csupán csak egy pillanat volt, de jól esett. Örültem neki. Hirtelen némi önbizalmat is adott, hirtelen elhitette velem, hogy tudok még segíteni, hogy ha akarok, érek valamit neki.
- Nincs mit, Shu. – nem láthatta, de szokták mondani, hogy lehet hallani hogy ha valaki mosolyog a beszéde közben, vagy sem. Én mosolyogtam, őszintén.
Egy ölelés sok mindent elmondott, kinek mit, kinek többet, vagy kevesebbet, de mesélt. Ebbe sok mindent bele lehetett volna magyarázni. Nem akartam túl gondolni, de talán most mutatkozott meg, hogy lett értelme annak, mit csináltam. Lett értelme ennek a céhnek. Lett értelme, hogy próbálkoztam. Sokszor gondoltam már a feladásra. Melyik vezér nem? Azonban az ilyen tettek, cselekedetek állították fel őket, úgy, mint engem most. Na jó, eltúloztam, nem állított fel, de nem is estem tovább egyenlőre.
A piciny lábai nyomába léptem, követtem a szoba felé és örültem titkon, hogy részt vesznek majd a vacsorán. Jó volt látni, hogy rászánta magát a vacsorát illetően, hogy egy komolyabb program keretében találkozzon párunkkal. Talán nem is gondolt bele hirtelen, de én emlékeztem arra, mikor azt mondta, hogy jó neki egyedül. Az erdő ágai és levelei közti alvásig nagy út lett megtéve eddig, és reméltem csak, vagyis inkább tudtam, igen, tudtam, hogy ez nekem is az érdemem volt. Komolyabb szereplője lettem valaki életének és ez jó volt, különleges érzés.
- Én is köszönöm neked. – talán nem is tudhatta, hogy miért szóltam így, de szóltam, hisz hálás lehettem én is neki.

by **Utahime** Hétf. Feb. 17 2014, 10:04

Körbe lettem ugyan vezetve az egész hatalmas palotán, de nem sokat jegyezetem meg belőle, mi merre van. Az egyetlen, amit biztosan tudtam, hogy minden része gyönyörű, és a tornyok ablakából az egész épület látszott, amit benőtt mindenféle növény. A szép kilátás miatt már rögtön elterveztem, hogy az egyik torony tetején szeretnék majd szobát. Miután Shukaku bemutatta az utolsó szobát, én ugyanannak a toronynak a túloldalán foglaltam el egy kis szobát, és nekiláttam a kölcsönzött könyveim olvasgatásának.
Az elkövetkező napon fel s alá mászkáltunk Falcoval, felderítve a terepet. Gondoltuk köszönünk a többi lakónak is, de bizonyára elkerültük egymást. A ház hatalmas méretéhez képest alig néhány ember lakik itt, így igazán nem csoda. Falco önálló felfedezőútra is indult, majd sokáig időzött a Timidus által mutatott csoportképeknél, hogy majd megismerje a lakókat.
A városba is lenéztünk, hogy biztosan ne tévedjünk el a környéken. Miután visszatértünk, a kertben Falco buzgón eregette a lángjait, és én is igyekeztem villanásokra bírni a pálcámat, ahogy az erdőben is láttam. Elég sokáig űztük ezt a gyakorlatot, mire a végén már többé-kevésbé, de sikerült előcsalogatni azt a villanást.
Késő délután pedig kicsit fáradtan felsétáltunk a Shuékkal közös tornyunkba, és magálltunk az ajtó előtt. Addigra több új kérdés fogalmazódott meg bennem, amit nem tudtam egyedül megfejteni. Legalábbis biztosan nem olyan gyorsan, mintha megkérdeznék valakit, úgy ráadásul elég valószínű, hogy téves következtetésre jutok. Sosem voltam jó az ilyen „kutatómunka” féle feladatokban. Bár nem voltam benne biztos, hogy mindezek után is őt kéne zargatnom a tudatlanságom befoltozásának igényével, de ő az egyetlen, aki eszembe jutott. Mást nem is nagyon ismerek és egyébként is, megígérte, hogy megnézhetjük a képeit, így az megfelelő indok lehet, hogy bekopogjak hozzá. És természetesen kíváncsi is voltam rá, milyen képregényeket rajzol. Valamint tegnap este jöttem rá, hogy Falcot is érdeklik a mesék, pláne ha szép rajzokkal díszítik.
Elhatározva magam, bekopogtam az ajtón, és vártam a válaszra. Jobban belegondolva, talán mindkét kérdésem inkább Péterhez kéne intéznem, de legalábbis az egyiket mindenképp. Mindegy, elsősorban úgyis csak képeket nézegetni jöttünk, de azért talán nem baj, ha megemlítem a dolgot. Ha úgy alakul, úgyis fel kéne keresnünk őt is és ilyen „mi lenne, ha” dolgokkal nem akartam a céhvezért zavarni.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 11:01

Csak pár nap telt el, de rengeteg minden változott azóta. Például Timidus. Igen… legfőképpen Timidus. Mivel Shu az egyik napot egy erdőben, a másikat pedig egy kávézóban töltötte, így nem nagyon futhatott össze Utahimével, majd ezek után hiába kereste az egész házban, hogy elújságolja neki a nagy hírt, hogy Timidus fejlődött, nem találta sehol. Persze egy-két olyan helyen nem kereste, ahol a legkönnyebben megtalálta volna őket. Mondjuk az égen, ahol sorra felvillantak Falco lángcsóvái, és elvezethették volna hozzájuk a lányt, vagy éppen a kertben. Shu teljes mértékben magából indult ki, és arra gondolt, hogy ha valaki az erdőben élt, majd bejutott a szobába, az vagy visszamegy az erdőbe kikapcsolódni, vagy bezárkózik a szobájába rendbe tenni a fejében a dolgokat. Utahime azonban egyik helyen sem volt, és ráadásul Shu sem volt, tehát nem is úgy gondolkodott ahogy a lány. Timidusnak persze eszébe jutott, hogy elég lenne csak egy üzenetet küldeni neki, vagy egyszerűen rápislantani a térképükre, hiszen a barátok és céhtársak szerepelnek rajta, de neki is tetszett a bújócska. Ráadásul Shu úgy akarta ezt az egészet megoldani, mintha csak merő véletlenségből futna össze a lánnyal. Nem szerette volna, hogy úgy tűnjön, mintha üldözné Utahimét. Peter társaságát nem kereste olyan gyakran, hiszen a céhvezér elfoglalt volt, és nem szeretett volna zavarni. Bár Álomkelő és Timidus jól elvoltak, Shu néha kényelmetlenül érezte magát Chan társaságában, hiszen a lány legtöbbször fura volt és szorongott, és Shu nem érezte jól magát, amikor átragadt rá ez az érzés, és ahhoz meg nem érezte magát elég nagynak, hogy segítsen, bár nagyon szeretett volna segíteni. Nem kerülte Chant, de bekopogni sem mert volna hozzájuk, főleg úgy, hogy nem akarta őket megzavarni Jay-el, ha esetleg…
Utahime azonban más volt. Először is nem volt mindenben okosabb Shunál, így nem motoszkált a lány fejében állandóan az az érzés, hogy a nagyobbak majd kinevetik, mert valami butaságot mond. Nem volt annyival nagyobb se Shukakunál, legalább is a lány nem érezte magát sokkal kisebbnek nála, de ez még Chan esetében is így volt valahogy. A legfőbb ok azonban az volt, hogy Shu végre igazán barátkozni akart, és segíteni is tudott. Nem csak úgy, mint a céhnek, hanem mint egy személynek tudott segíteni, és nem csak kolonc volt a nyakán, akit rángatni kell magukkal meg megvédeni. Amikor felhangzott a kopogás, Shu éppen egy kristály írását fejezte be, így eltartott egy-két percig, amíg válaszolni tudott. Igazából nem tudta, hogy abba szabad-e hagyni egy kristály írását, és ő annyira óvatosan és törődőn írta azokat, hogy sokszor levegőt sem vett, amíg meghúzott pár vonalat. Végig a tökéletességre törekedett. Amikor befejezte a művét, szépen félretette száradni… bár ebben sem volt biztos, hogy szükséges, de azért mindig betartotta a saját szabályait. Ezúttal azonban az eszközöket nem pakolta el, így Utahime az ajtó kinyitása után megláthatta a kristályíró felszerelést az asztalon. Ez talán valahol szándékos lépés volt… Shu nagyon büszkén írta a kristályokat, nagyon örült, hogy segíthet és boldogan fogadta a köszönömöket és a dicséreteket… dicsekedni azonban nem szeretett, így hát csak kis ügyeskedéssel próbálta elérni, hogy anélkül is észrevegyék.
Először csak résnyire tárta az ajtót, majd amikor meglátta Utahimét gyorsan visszacsukta, és csivitelve, sárkány nyelven szólt Timidusnak, azt is csak halkan.
-Timi! Készülj! Tűzes!
-Jajj!
Rikkantotta el magát a sárkány, és felvette a legszebb tartását Shu háta mögött. A lánnyal ellentétben a sárkány nyíltan mutogatta magát, és szerette kivívni mindenkitől a tiszteletet és a dicséretet… vagy ha úgy kellett, akkor kierőszakolni. Shu már régóta tudta, hogy ez a hiúság hozzá tartozik, és mivel nem volt annyira szörnyű, hogy Timi gőgössé váljon, nem is akart tenni többet ellene, minthogy néha rábízta Ákra, hogy nevelje meg egy kicsit, és ez rendszerint be is vált.
-Ha a hegy nem megy Mohamedhez…
Dünnyögte magában a lány, és elfordította a kilincset.
-Azok nem is mennek… se a hegy, se a moha…
-Nem az! De majd később!
Kuncogott Shu, és kitárta az ajtót, majd félrelépett, Utahime és Falco pedig szembekerült az új Timidussal, aki azonnal be is mutatta új képességét, és emberi nyelven szólalt meg.
-Sziasztok! No… hogy tetszem? Gyertek beljebb!
Vigyorgott bőszen a sárkány, és óvatosan forgott a levegőben, mutogatva minden oldalát, vigyázva nagyon arra, hogy semmit nem verjen le.
-Sziasztok! Utahime, Falco.
Shu maradt a szokásos meghajlásnál, és egy intéssel és mosollyal ő is beinvitálta kettejüket.

by **Utahime** Hétf. Feb. 17 2014, 15:46

Az ajtó kinyílott, először csak résnyire, majd visszacsukódott.
-Hm? - Billentettem oldalra a fejem. Talán megzavartam volna őket valamiben?
Majd kitárult előttünk a szoba ajtaja. Amit először megpillantottunk, Timidus volt, de nem az a Timidus, akire emlékezhettünk. Pedig csak alig telt el néhány nap…
- Sziasztoook! - Csipogta Falco, majd szinte azonnal leugrott a fejemről, ahogy kinyílott az ajtó. Odaszökdelt Timidushoz, és körbeugrálta. Folyamatosan pattogott körbe körülette és alatta, hogy mindenhonnan megszemlélje.
- Hűűű, de megnőttél Timidus! Nagyon szép lettél. És még beszélni is tudsz?
Én csak kerek szemekkel álltam pár hosszú másodpercig, majd Shu invitálására magamhoz tértem, és beléptem én is.
- Ah… Sziasztok. Timidus szépen megnőtt, és... tényleg beszélt? - Néztem rá hitetlenül. Remélem, nem csak a sárkányok tudnak ilyent. Shu azt mondta nem mindenki tud beszélni fejlődés után, de a jégsárkány is beszélt…
- Milyen szép nagyra nőttél, gratulálok a fejlődésedhez. - Mosolyogtam rá végül.
Falco olyan izgatott volt, hogy csak egy körbepattogó tűzgolyót lehetett belőle látni. Egyre gyorsabban és gyorsabban pattogott és a lángja mintha már kékbe hajlott volna. Majd egy határozottan élénk türkiz kék lánggyűrű vette körbe Timidust, és olyan gyorsan hadart, hogy a csipogását már Timidus sem érthette. A jelenség csak pár másodpercig tartott ugyan, majd újra normális egy helyben pattogó Falcot lehetett látni.
- ...és ugye, ha nagy leszek, én is tudok majd úgy beszélni, mint te…
Hát… ez érdekes volt. A 2d-s MMOknál láttam már furcsa bugokat, de hogy itt is előforduljon ilyesmi… Ugye csak az volt? Újra csak döbbenten álltam, már nem csak Shu, hanem a saját petem miatt is. Gyorsan a kislányra néztem, mit gondol, de nem mertem megkérdezni. Ha valami rossz dolog lenne, úgyis szólna… Falco úgy tűnt észre sem vette, hogy valami furcsaság történt vele, és továbbra is csak Timidus körül pattogott.
- Talán csak izgatott kicsit? - Mondtam végül, bizonytalanul. Tulajdonképpen nem égetett meg semmit, és nem is lett sokkal melegebb, tehát nem lehet nagy baj. Már úgyis kilángolta magát odakinn.
Később, ahogy lenyugodtak a kedélyek, észrevettem az asztalon lévő eszközöket. Kíváncsian feléjük lestem. Ezek lehetnek a kristályok, amikről mesélt?
- Azok ott kristályok? Megnézhetem? - Majd, ha engedélyt kaptam rá, közelebb léptem, de azért fél méternél jobban nem mertem megközelíteni, nehogy tönkretegyek valamit. - Ezek hogy működnek? - Az érdekes eszközök szépen sorba voltak rakva az asztalon, és egy kristály is. Bizonyára most készült el, mielőtt beengedtek minket. Mintha arról mondott volna valamit, hogy széttörnek a használatkor, de bizony nagy kár lenne értük. A szép csillogó kristályokon rúnaszerű írások voltak festve, akár egy ékszer is lehetett volna. Szóval ilyen egy kristály.
- Váááó. - Csak egy fura suttogás hagyta el a szám ahogy nézegettem. Tulajdonképpen egyrészt pont arról akartam kérdezni, hogy milyen szakmát ajánlana nekem. Amikor először beszélgettünk róla, két dolog ötlött fel bennem, de minél többet olvastam róluk, annál kevésbé tudtam eldönteni. Az egyik, a kristályírás volt, bár most látva, hogy milyen ékszer-szerű szillogó szépség is ez, már kevésbé gondoltam jó ötletnek. Sosem volt túl jó kézügyességem...
- Timidus, nézünk képregényt? Ugye szabad? - Mondta zárásként Falco. Úgy tűnt kifogyott a szuszból, ami nem is csoda, mert eddig szinte folyamatosan csipogott.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 16:27

Timidus csak bőszen vigyorgott és továbbra is illegette magát, meg bólogatott nagyokat.
-Persze, hogy tudok beszélni! Ha nem tudnék beszélni, akkor hogyan tudnám azt mondani, hogy tudok beszélni? Szóval igen, teljesen biztos, hogy tudok. És nagyon köszönöm a gratulációt.
Hajolt meg színpadiasan, majd Shu mellé ereszkedett, hátsó lábaira állva, mellsőivel a lány vállain támaszkodva.
-De ez nem csak az én érdemem ám! Shu is sokat segített. Persze én többet, de azért Shu is segített. Egyébként…
Hümmögött egy picit, majd összenézett a lánnyal, és egyszerre bólintottak.
-Lehet, hogy csak izgatott lett…
-De az is lehet, hogy éppen egy képességet aktivált.
-Yup! Shu, pontok!
-Rögtön!
És már emelte is a kezét, hogy megvizsgálhassa a menüjében, hogy változtak-e az ő, vagy Timidus statjai Falco fura megmozdulása után.
-Tudod Hisame például pikkelyekkel vesz körül, amikor bekapcsolja a specjét, és olyankor…
-Tudjátok egyáltalán mi az a seciális képesség?
~Mert nem hiszem, hiszen még harcolni sem tudtak rendesen… illetve hát Falco tudott.~
De mire idáig jutottak a gondolatmenetben, Utahime figyelmét már a kristályok kötötték le, így Shu bezárta a menüjét, és úgy döntött, majd később mesél nekik erről. Most inkább arról mesél, ami a többieket jobban érdekli, így odalépett ő is az asztalhoz.
-Igen, ezek a kristályok amikről meséltem. Nyugodtan megnézheted őket, de van még nálam több is. Meg… egyébként nálad is van…
-Azt ők is biztosan tudják Shu.
~Nagyon remélem. Hmm… tényleg nem butaság nem mindent kimondani.~
-Persze. Szóval a legtöbb úgy működik, hogy aktiválod és eltörik. Egyszer használatosak. De ami például mindenkinek van, a Hazatérés Kristály, az nem törik el. Az eszközök pedig… hát… nem szeretnélek untatni, de éppen most készítek pár kristályt, pont akkor fejeztem be ezt is, amikor ideértetek. Ha szeretnéd, akkor csinálok neked is egyet, és akkor láthatod, hogy hogyan készülnek. Van is itt egy…
Odalépett a kis könyvespolchoz, és levett róla egy kis füzetkét, amit rögtön át is adott Utahimének.
-Ez egy… ilyen prospektus. Én rajzoltam. Ebből ki tudod választani, hogy mit szeretnél. Persze csak ha kíváncsi vagy.
Timidus ezalatt még mindig a dicsfényben tündökölt, de ő nem hagyta annyiban a jelenséget, mint Shu, hanem rákérdezett Falconál.
-Hmm… nem tudom biztosan, de valószínűleg te is fogsz tudni beszélni. De az is lehet, hogy tele… izé… patikus leszel. Nem… az más… hmm. Szóval olyan, mint ÁK, aki gondolatokat tud közölni másokkal, és úgy beszélget. Az vicces tud lenni. Viszont… tudod, hogy mi volt ez az előbb amit csináltál? Ez a kék fény. Ismered a képességeidet?
Kérdezte, miközben az asztal mellé lebegett, és turkálni kezdett a fiókjában.
-Shu, szabad?
-Úgy csinálsz, mintha bármikor is igényt tartottál volna az engedélyemre…
-Gondoltam vendégek előtt…
-Persze Timidus, szabad.
Felelte a lány nyájasan, majd nevetett. A sárkány kivett pár, a prospektushoz hasonló füzetecskét, amik azonban nem kristályok rajzait meg receptjeit tartalmazták, hanem képregényekkel voltak tele.
-Van Garfield, meg Kázmér és Huba és Tintin. Melyiket szereted?
Kérdezte, de azért leterítette mind a nyolc-tíz füzetet a földre falco elé, hogy válogathasson kedvére.

by **Utahime** Hétf. Feb. 17 2014, 18:55

És valóban beszél, már biztosan nem képzelődtem..
- Ah, persze, hiszen együtt fejlődtök! Biztosan nagyon erősek vagytok már. - Néztem elismerően Shure is.
- Mi is léptünk egy szintet már. - Mondtam, evvel is inkább őket dicsérve, hiszen csak a tanácsait követtük, és máris erősödtünk, még ha csak egy kicsit is.
- Egy képességet? Nem kicsi még ahhoz? - Kérdeztem vissza, homlok ráncolva. Az egyik könyvben, amit adott, olvastam róla, hogy Aincrad minden lakójának van valami egyedi képessége. Pontosabban minden játékosnak és petnek, vagy ritka lényeknek.
- Pontosabban az, hogy így lángot fúj, szintén egy képessége nem?
- Hogy...? Mit csináltam? - Nézelődött Falco értetlenül, láthatóan nem vette észre a változást. Timidus kérdésére újra felélénkült.
- Speciális képesség? Azt hiszem tudom... bár még nem használtam. - Gondolkodott el egy pillanatra, majd elkezdett mesélni.
- Képzeld, elsétáltunk a városba, hogy finomságot vegyünk, és találkoztam egy jéggólemmel. Aisunak hívták, és nagyon erős ő is, pedig ő is ugyanolyan szintű mint én. És miután játszottunk, még szintet is léptünk mindketten. Azóta még erősebb lett az én a lángom is! - Nem tudta, hogy ennek van-e köze a képességeihez, de minden bizonnyal egy kicsit erősebb lett, a speciális képesség pedig valami erős dolognak hangzik.
Persze, Aisu legyőzött, tehát annyira nem vagyok erős, de még Utának is sikerült elmondanom, hova tegye a pontokat... Az a rajzolós dolog nagyon hatásos volt. Ezért sokat is gyakoroltam, hogy még erősebb legyek...szóval így remélem tényleg erősebbek lehetünk majd.
- És Aisu azt is mondta, hogy majd holnap is játszik velem. Azt hiszem, játék közben könnyebb az ilyesmit felfedezni.
Pontosabban harc közben. De mi nem bántjuk egymást, csak játszunk kicsit. Az is majdnem olyan jó, és sok ötletet ad. Igaz még csak egyszer próbáltam ki, de nagyon szórakoztató, még ha vesztettem is. Majd azt is felmérhetjük, hogy mennyit fejlődtünk... persze ők is erősödtek, úgyhogy lehet, hogy megint veszteni fogunk.
Majd amikor eljött a képregény ideje, szinte mindent elfelejtett, és leült a könyvek közé.
- Hűű, ezeket mind Shu rajzolta? - Csipogta csodálkozva a rengeteg könyv láttán.
- Még egyiket sem ismerem, de az a két cicás tetszik, nézzük azokat először.
A tehát a kristályok tényleg eltörnek használatkor... Majd eszembe jut a hazatérés kristály, amit már nézegettem, de az csak egy egyszerű kék kő volt, szépen lecsiszolva. Tehát mint mindennél, itt is igaz, hogy miniél szebb, annál magasabb szint kell hozzá. Az elkészítéséhez mindenképp. És persze, hogy a szépeket kell széttörni!
A kezembe fogtam a kapott füzetet, Jégkristály? Nagyon szépen összeállított katalógus volt, rengeteg recepttel. Választani sem tudtam.
- Nahát, ennyi mindenre jók ezek?... Bohóc kristály?! - Egy meglepett grimasz után észrevettem, hogy mindenféle virágok kellenek hozzá.
- A! Én növénylátó vagyok. Ha találok majd valamit, neked adom, jó? - Végül is én még nem tudom használni... Pontosabban épp azt akartam megkérdezni, hogy mire használhatom, és a kristályírás elég bonyolultnak tűnik... nem hiszem, hogy nekem menne meg egyébként is, itt van Shu, akitől kérhetek kristályt. Bár a Bohóc kristály felől kezdtek kétségeim támadni, minek akarna valaki bohóc jelmezt?
- Ah, a Fotó Kristály is összetörik... - Motyogtam csalódottan. Pedig jó lenne egy fényképező gép... majd, ha tudok rá növényeket szerezni.
- Mondjuk egy Halvány Gyógyító Kristályt... kérhetek? - Néztem fel végül.
- Mond csak, a porionfőzéstől mit gondolsz? Az is hasznos lehet? - Mivel ez utóbbi csak főzőcskézésnek hangzott, az talán még nekem is menne. És cserélgethetnénk is a dolgainkat... Vagy lehetnék dupla látó is, ha nagyon bénának bizonyulnék ahhoz is. A petek ekkor már képregényt olvastak, és most kíváncsian belenéztem én is.
- Nahát... Mindig is szerettem az ilyen meséket. Nagyon szépen megrajzoltad őket. - Mosolyodok el. Falconak is tetszik, ez biztosan leköti egy darabig a figyelmét.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 20:36

Utahime kérdezett. És csak kérdezett és kérdezett, Shu pedig végtelenül boldog volt, hogy válaszolhatott és segíthetett. Végig igyekezett okosan magyarázni és mégse kioktatni. Ő sem szerette amikor kioktatták, és nagyon nem akarta, hogy a lány azt higgye, hogy ő okoskodik, így végig szerény maradt, de amúgy is belepirult a dicséretekbe, tehát még tettetnie sem kellett.
-Együtt fejlődünk, igen. Ahogyan ti is. Erősek pedig… annyira nem… illetve inkább csak Timidus. Én mindössze négyet sebzek, ha támadok, Timidus pedig harmincegyet. Ő sokkal erősebb, de én amúgy is csak hátráltatnám.
Nevetett, Timidus pedig nem nagyon ellenkezett, de azért kiöltötte a nyelvét a lány felé, hogy lássa, annyira azért mégsem hátráltatja a harcokban a legtöbbször. A tényeken azonban egyikük sem akart vitatkozni, és nem is sértődtek meg rajtuk. Shu pedig tudta, hogy a sárkány mellett még ezen a téren is sokat fejlődött.
-Oh! Máris szintet léptetek? Gratulálok!
-Yup! Én is! Nagyon ügyesek vagytok!
Nézett fel a sárkány is a képregények közül. Fél füllel folyamatosan figyelt.
-A képességhez pedig nem feltétlenül pici. Az sem biztos, hogy a tűzfújás az képesség, hiszen ő így támad. Ez olyan lenne, mintha Timidusnak az lenne a képessége, hogy harap meg karmol. Elvileg, ha felfedezed a képességedet, akkor megjelenik a menüdben. Ti már felfedeztétek? Mindkettőtökét?
A sárkány csak bólogatott, és inkább a madárkával foglalatoskodott.
-Szóóóval Aisu... hmm... és jéggólem. Örülök, hogy találtál magadnak új barátokat is. Tudod nagy szerencséd van a társaddal. Nekem jó sok idő kellett amíg Shukakut rá tudtam venni, hogy harcoljunk. Ha ilyen ügyesek vagytok, akkor nagyon gyorsan nagyon sokat fogtok fejlődni. És… esetleg mondjuk velem nem lenne kedved gyakorolni? Én is sokat tudok ám neked tanítani.
Játékosan megvillantotta a fogait, és vigyorgott.
-De most betartjuk a fontossági sorrendet, tehát először képregény. Az egyik egy kisfiúról szól, és a tigriséről. A felnőttek elől úgy tud elrejtőzni a tigris, hogy úgy csinál, mintha plüssállatka lenne, mert különben a fiú szülei nem engednék neki, hogy tigrise legyen.
~Hmm… ezt a képregényt meg kell mutatnom majd a Bunkónak. Talán tanulna belőle…~
-A másik pedig egy lusta macskáról szól. Aki lusta… és falánk… és vicces.
És már el is kezdte felolvasni, utánozva azokat a hanglejtéseket, amiket Shu használt, amiket Shu pedig a tévében hallott. Ez a többszörös átjátszás persze sokat torzított az eredeti szinkronon, és Timidus is tett bele egy kis… egy kis Timidust, amitől természetesen csak jobb lett az előadás.
Shu arcára ezalatt hatalmas mosoly ült ki, és büszkén figyelte Utahimét.
-Tudod mit? Visszaadod egy picit a szórólapot?
Előszedett egy színes ceruzát, és a borítóra, a „bolt” neve alá nagy piros betűkkel felmázolta a következőket:

Shukaku és Timidus (kristályíró) & Utahime és Falco (növénylátó) „boltocskája”.

Majd visszaadta a lány kezébe a lapot, és elégedetten mosolygott.
-Azért kell idézőjelek közé tenni, mert igazából nem csináltunk boltot. Az egy külön dolog lenne, és sok pénzbe kerülne, nekem meg nincsen, és Peter és Chan boltján keresztül amúgy is tudok vásárlókat találni. És… és a T1-es növényeket csak én gyűjtöm a céhben, mert mindenki más magasabb szintű már, tehát te rengeteget segítenél nekem, ha lennél… hmm… beszállító. Ez az! És természetesen majd részesedést is kapsz…
Kihúzta magát, majd megpróbált komoly arcot vágni, és kézfogásra nyújtotta a kezét.
-Beszállsz az üzletbe kollegina?
Mivel Utahime egyébként is megígérte, hogy neki adja a növényeket, így a válasz Shu számára egyértelmű volt, és nagyon örült a segítségnek. A megállapodás megkötése után, de még akkor is, ha Utahime esetleg elutasította, szépen leült az asztala mögé, és összeszedte a kellő dolgokat, közben hangosan mesélve, hogy éppen mit csinál.
-Tehát Halvány Gyógyító Kristály. Ahhoz…
És itt meg is állt a lendülete, majd picit elszomorodott.
-Ahhoz kellene Vörös Pitypang, ami nekem most sajnos nincsen. Nézd! Ott van alul, hogy éppen milyen növényeim vannak. Szóóóval… szépen beírom ide a rendelésedet Hinari mellé, és majd ha szerzek növényt… vagy… vagy te szerzel, akkor megírom neked. Így jó lesz?
Majd meg se várva a választ folytatta.
-A potion főzés is nagyon hasznos. Én azért nem azt választottam, mert Timidus készít nekem potionokat, és ő sokkal jobb mint bármelyik üvegcse.

by **Utahime** Hétf. Feb. 17 2014, 22:28

Shukaku ahogy eddig is, szerényen fogadta a dicséretet. Pedig egyértelmű, hogy a pet nagyobbat sebez, az, hogy valaki "erős" az nem feltétlen csak annyit jelent, hogy nagyot üt... vagy igen? Mindenesetre kicsit megszeppentem figyeltem a néma társalgásukat, majd rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.
- Csak kipróbáltuk, amit tanácsoltatok... - Motyogtam magam elé. Bizony, egész eddig hiába próbáltunk fejlődni, még a azt sem tudtam hogyan kéne hozzákezdenem. Majd amikor azt mondta, a képességhez megjelenik valami a menüben felcsillant a szemem.
- Azt hiszem igen... Amikor Falco kikelt, az volt hozzá írva, hogy "Önuralom hiánya". Ezért is aggódtam érte annyira, amikor találkoztunk. - Szóval tényleg az lenne a képessége, hogy nem tudja magában tartani a tüzét... Ráadásul, ha megpróbálja a teste forrósok fel, és mindent megéget, amihez hozzá ér. A nyakláncommal játszottam, miközben gondolkodtam a dolgon, de tulajdonképpen már nem aggódtam miatta. Ha kellően kijátssza magát a kertben, akkor egészen ártalmatlan lesz. Viszont ez a kék dolog új volt, talán ez is hozzá tartozna?
- Talán a sajátomat is felfedeztük már, de még nem egészen értem hogy működik. Egyszer, amikor épp énekeltem megjelent egy új "Reyvatail" nevű dolog a támadásaim között. De nem csinált semmit... vagy legalábbis nem vettem észre hogy történne bármi is. A használatához pedig csak annyi van írva, "énekkel buffol"... - Igaz legtöbb esetben csak dúdolni szoktam, de azért elég gyakran előfordul, hogy énekelgetek. Így nem emlékszem pontosan mikor, jelent meg, talán csak akkor sikerült aktiválnom véletlenül? Igaz azt sem értettem, mit jelent ez az egész dolog, és sosem törődtem vele.
- Te is gyakorolnál velem? De jó! Ha te tanítasz biztosan nagyon gyorsan fejlődünk majd. - Falco újra pattogni kezdett, de csak amíg meg nem jelentek a képregények.
Most tényleg azt mondta, hogy a lustaság és falánkság vicces? Hm.. majd legközelebb.
- Timidus, milyen az a plüssállatka? Az erős? - És közben már kezdte is lapozni a mesét.
A képregénybújó tollas párra pillantottam. Nem tudom, hogy Falco tud-e olvasni, de az volt a gyanúm, hogy bizony nem. Amíg a Sukakutól kapott könyveket olvastam, ő csak a bestiárium képeit nézegette, vagy kiált a teraszra lángokat eregetni.. Persze az is lehet, hogy csak nem érdekelte. Most viszont a képek érthetően elmesélték a történetet önmagukban is, és a sárkány narrálásával az egészet élvezhette.
A Kristályválasztás után Shu elvette tőlem a listáját, és egy pár pillanat múlva visszaadta, kicsit átszerkesztve.
- Eeeh? - Először meg sem tudtam szólalni, csak a lapot néztem, és hallgattam, amit mond. Hogy én beszállító? Részesedést? Miből? Én nem akarok boltost játszani, vagy legalábbis még biztos nem.. Ah, de azt mondta beszállító, vagyis csak növényeket adok neki. De akkor minek rá a nevem? A beszállítókat csak lábjegyzetbe teszik, ha egyaltalán teszik valahová... Meg ha nem is hív annak, akkor is egyértelmű, hogy neki adom a virágokat, ha evvel tudok segíteni neki. Mert céh társak vagyunk, vagy mi. Talán olyan barát félék is. Ugye barátok vagyunk? Hiszen mindig rengeteget segít nekem, ilyesmit pedig azok csinálnak...
Arra eszméltem, hogy felém nyújtja a kezét... nagyot nyeltem, és tétován elfogadtam.
- Én... enélkül is szívesen neked adom amit gyűjtök. Hiszen még nem is tudom használni. - Persze, ha Potionfőzést mégis felvenném, akkor is szívesen osztoznék vele, ez nem is kérdés... de minek az én nevem a lapra? Ezután felírta a nevem a megrendelés listájára is, és közben én is kezdtem újra magamhoz térni.
- Uhm, persze. Majd ha találok ilyen virágot, akkor elhozom. - De egy új érdekességet is hallott.
- Timidus tud potionokat is csinálni? - Kerekedett el a szemem. Talán a peteknek is lehet szakmája? Oké, talán ideje feltenni a kérdést.
- Tudod, épp összegyűlt elég aranyam, hogy megvegyem a második szakmám.. és.. nem tudom, hogy mit lenne célszerű választani.
Talán a legokosabb az lenne, ha érclátást vennék még, és akkor tényleg csak beszállító lehetek... de főzőcskézni mindig szerettem, a kristályírás talán nem menne, te a másik...? Persze lehet, sőt valószínű, hogy ebben a világban ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a valóságban mi ment jól, hiszen akkor elég kevés kovács lenne. De Shu nagyon szépen is rajzol, tehát valami köze mégis lehet hozzá...

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 23:29

-Akkor ezek szerint bevált a tanácsunk. Ennek nagyon örülök. Örülök, hogy segíthettünk.
-Persze, hogy bevált. Nem kell ezen csodálkozni…
-Önuralom hiánya? Hmm…
Gondolkodott el a lány, de a második képességnél azonnal csettintett is a nyelvével és mosolygott Utahimére.
-Akkor a tiéd biztosan olyan lesz, mint Hisame éneke. Ha ő énekel a csata közben, akkor erősíti a játékosokat. Azzal a pikkelyekkel, amiket már meséltem. Lehet, hogy te az énekeddel tudod segíteni a társaidat.
-Majd kipróbáljuk.
-Hmm?
-Majd fognak velünk gyakorolni, és akkor mindegyiket kipróbálgathatjuk, és megtalálhatjuk a magunkét is.
-Csak… csak akkor, ha ők is szeretnék.
-Falco szeretne. Mondta.
-Igen, de nem csak Falco van, hanem Utahime is… kettejüknek kell döntenie.
-Akkor majd dönt.
Legyintett a farkával Timidus, majd visszafordult Falcohoz.
-Szerintem nemsokára már játszhatunk is. Nem lesz ez olyan nagyon bonyolult, és egykettőre megtanulsz majd mindent. A plüssállat pedig egy játék. Egyáltalán nem erős, hanem puha. Mint a takaró meg a párna. Azért is tartjuk ott az ágyban.
És már ugrott is, feltúrta a szépen megvetett ágyat, majd előhalászta alóla a játékot. Természetesen egy sárkány volt, amit le is tett Falco mellé.
-Szóval olyan mint ő, csak tigrisben.
A lány először megijedt, hogy Utahime visszautasítja a felkérését, de szerencsére elfogadta, utána pedig fel is tette a kérdést, ami zavarta, amire Shu könnyen válaszolni tudott.
-Tudom, hogy enélkül is odaadnád, és nagyon köszönöm. Egyáltalán nem azért csináltam, hogy emiatt add oda, csak egyszerűen így illik és így fair. Ha segítesz, akkor ott kell lennie a nevednek, hiszen te is benne vagy. Ez ilyen egyszerű.
És Shu számára valóban ennyire egyszerű volt. Ha csak az ő neve szerepel ott, akkor olyan, mintha csak ő csinálná, márpedig ha nem csak ő csinálja, hanem Utahime is segít, akkor ezzel a kijelentéssel becsapná az embereket, és nem megérdemelt dicséreteket is kapna, illetve olyat, amit nem csak ő érdemelne meg… márpedig ő nem szokott se hazudni, meg érdemtelenül szerezni dolgokat. Arra, ahogy az idomár reagált a kijelentésére, egy kicsit kuncogott, de igazából elszégyellte magát, hiszen valóban félreérthető volt.
-Nem, ez nem szakma, hanem képesség. Harapással, karmolással vagy nyalintással tud átadni potionokat. A teste termeli… azóta tud ilyet, hogy harcolt egy mérges kígyóval és legyőzte. A te szakmádról pedig…
Újra elgondolkodott, de megint csak azt tudta mondani, amit eddig is.
-Szerintem azt kell csinálnod, amit szeretnél. Ha gyűjtögetni szeretnél, akkor lehetsz kereső, és akkor neked nem kell se főzőcskézned, se írogatnod, de ha esetleg potiont szeretnél főzni, akkor azt is csinálhatod. Mindegyik hasznos.

by **Utahime** Kedd Feb. 18 2014, 00:39

Erősíteni másokat? Ez egészen jól hangzik.
- De jó hogy téged is értelek már, Timidus! - Nevettem rá.
- Szóval Falco is szeretne? Akkor majd próbáljuk ki valamikor. - Néztem újra Shukakura. Többet tanulhatunk, ha nem csak beszélünk az ilyesmiről, és... hát igen, talán máshogy egyébként sem jegyezném meg. Ahogy ezen gondolkodtam, eszembe jutott Desdemóna is. De ezt majd később, csak ne felejtsem el.
Tehát most lettem beszállító Shukaku Jégkristály "boltocskájába". Ez most már véglegesen tudatosult bennem, és evvel kicsit meg is ijedtem. Remélem tudok majd elég növényt szerezni neki... mindenképpen hasznosítanom kéne már magam valahogy. Megvan! Küldetéseket kéne vállalnom. De ahhoz gyáva vagyok... de ha Shu megtanít harcolni, biztos menni fog. Hm, bizony csak így fog menni. Ha küldetésekre megyek, akkor találok neki virágokat. Majd pár pillanat múlva határozottan bólintottam.
- Majd igyekszem sok növényt gyűjteni.
És a másodiknak... Vajon kérdezném én, ha tudnák magamtól dönteni? Arra lettem volna kíváncsi melyikkel tudok többet segíteni, vagy miből van hiány... Hm... De most hogy mondja, az hogy "csak" gyűjtögessek, mégis csak unalmas lenne. Tehát valószínűleg főzőcskézni fogok, azt mindig is szerettem. Persze csak a zenélés után. Kár hogy bútor vagy egyéb tárgy készítő szakma nincs, mert akkor nem kéne ennyit gondolkozni, csak gyárthatnék hangszereket...
- Azt hiszem a potionfőzést választom majd mellé. - Mondtam ki hangosan a végeredményt, kevésbé határozottan. Jobban mondva inkább kérdő tekintettel, hiszen ez kevesebb növényt is jelenthet majd neki a későbbiekben.
Tehát Timidusnak ez a képessége. Így érthető, tehát nem szakma, hanem képesség... akkor mi is az a képesség még egyszer? Ez valami egyedi dolog, de azt mondta, az enyém hasonlít a jégsárkányéra... akkor talán kicsit hasonlóak is? És most, hogy megint itt tartunk...
- Oh, egy másik dolgot is akartam kérdezni... - Persze ezt lehet nem is tőle kéne, hanem Pétertől. De azért nem lehet baj, ha csak szóba hozom.
- Tudod, amikor meghívtál ide... mesélted, hogy vannak akik ritka peteket lopnak... - Egyre bátortalanabbul próbálkozok. Hiába, hiszen alig néhány napja vagyok itt, én is tudom, hogy ez egyáltalán nem helyén való, hogy rögtön ilyesmit kérjek.. talán jobb is, hogy nem Pétert zavarom vele.
- Szóval, találkoztam egy Desdemona nevű idomárral, és neki egy jéggóleme van. Ami a bestiárium szerint is ritka, amit adtál... - Nem úgy mint Falco, aki csak a közelében van, hanem zölddel van írva... Aisu valóban egy ritka pet. Nem igazán tudtam mit mondhatnék, de láthatta rajtam, hogy aggódok értük. Hiszen a legfőbb indok, amiért itt vagyok, hogy evvel rám ijesztett. Talán nem szándékosan, de mégis sikerült neki. Persze, én is tudtam, hogy gyáva vagyok, de mindig jobb félni, mint utólag sajnálni, hogy nem tettünk semmit a baj ellen.
- Aha, tehát ilyen a plüssállat. Nagyon aranyos... és puha. - Állapította meg Falco. A plüss sárkány mancsai közé gömbölyödött és onnan hallgatta a mesét.

by Ajánlott tartalom