Peter Szobája

by **Zelolla** Csüt. Aug. 01 2013, 23:38

Kicsit remegő léptekkel, néha-néha elbizonytalanodva haladtam az utcán a megbeszélt találkozóhely felé. Furcsa volt még számomra az, hogy egy csoporthoz tartozom, bár a többiek nagyon kedvesen fogadtak, és Hyoumu egyáltalán nem volt félénk a közelükben, pedig általában nem barátságos az idegenekkel. Surprised

Most, hogy végre aktívan is részt vettem ebben a „játékban”, egyáltalán nem zavart az ötletük, miszerint ahhoz, hogy pénzt szerezzünk, a képességem miatt csatlakozzam néha más csapatokhoz is. Egyrészt ez számomra is fejlesztő volt, lévén eddig nem igazán tettem semmi hasznosat azonkívül, hogy próbáltam észrevétlen maradni, másrészt így találkozhattam más emberekkel is. ^w^ Számomra volt a legmeglepőbb, de azt hiszem így, hogy tisztában voltam vele, ez nem a valóság, sokkal könnyebb volt elfogadnom más embereket, mintha programként leképezve megváltoznának. Bár ez elég filozofikus kérdés, lévén az agyuk cselekszik, vagyis lényegében ők azok, de mégsem. Bonyolult…>_<
Mélyet sóhajtottam, a mellettem haladó Hyoumura pillantva, hogy vajon ő tudja-e, hogy csupán egy program? Nem tudtam valahogy úgy gondolni rá, mint a retroboltban vett tamagotchi állatkájára, akivel lehetett játszani, etetni, altatni. Pedig Hyoumu szükségletei sem álltak sokkalta többől, csak a reakciók voltak mások, bár eddig nem találkoztam más jeti szerű lénnyel, lehet nem olyan egyedi, mint én gondolom, de azért mégis csak engem tekint anyukájának. Ez is kissé furcsa volt, de valóban úgy tűnt, hogy olyan, mint a valóságban a madarak, akit először meglátnak, azt követik és tekintik anyjuknak. ^o^” Persze a képessége miatt ez jól jött, eddig megmentett vele mindig, és úgy hiszem, ezután sem fog soha cserbenhagyni.
Nagy gondolkodás közepette észre se vettem, hogy megérkeztem, így kénytelen voltam visszafordulni, és néhány épületnyit haladni arra, amerről jöttem. Rettenetes, milyen szétszórt vagyok. ._.’ Szerencsére az ott tartózkodók csak kicsit néztek rám furcsán, de miután látták rajtam, hogy veszélytelen vagyok, abból, ahogy átestem a küszöbön… máris jobban felengedtek, sőt, még útba is igazítottak. Barátságos mosollyal válaszoltam, lévén nem lehetek udvariatlan, ha már egyszer kisegítettek, és lehet, hogy velük együtt megyek majd, így jobb a kapcsolatokat mielőbb kiépíteni, nem lenne jó azért meghalnom, mert valaki sértőnek találta a viselkedésem. O_O A megadott folyosón mentem végig, de úgy nézett ki, kissé elszámoltam magam, mert az ajtót nyitó egyáltalán nem értette, miről is dadogok számára, de miután sikerült kinyögnöm, kit is keresek, lemondó arccal egy másik ajtóra mutatott. Ez az én formám. Neutral

Bekopogtam hát azon az ajtón is, magamra öltve ismét egy mosolyt, ami valószínűleg nem hatott a leg magabiztosabbra, lévén kicsit még mindig zavarban voltam botlásokkal teli belépőm miatt. Feszengve vártam a feltáruló ajtót, mellettem azonban Hyoumu nyugodtan várakozott, a feltáruló ajtó szűk résén pedig azonnal benyomult, mintha csak otthon lenne… o_O
- Hyoumu! Nem szabad! >_> - Kiáltottam utána, és igyekeztem a legbűnbánóbb arcomat magamra ölteni, bizonyára nem ilyen nyitást várt egy bérelt „munkatárstól”. – Zellola vagyok, a csíntalan szőrgomolyag pedig Hyoumu, a segítőm! ^_^” Peter Workerhez jöttünk, remélem jó helyre irányítottak. – Pislogtam végre fel, mert mégis így illik a bemutatkozásnál, meg szerettem volna azért szemügyre venni, ki mellett is kell majd ugrabugrálnom. ^w^ - Van esetleg itt olyan helyiség, ahol átöltözhetnék? Többen is jönnek, vagy csak mi ketten leszünk? – Tettem fel néhány gyors kérdést, amennyiben megerősítette, hogy valóban jó helyen járok.
Csupán a küldetéseken viselt egyenruhát szerettem volna átvenni, lévén nem abban indultam el, bár ha jobban belegondolok, ezt is megtehettem volna, csak az túl egyszerű szerény személyemnek. ˘w˘ Csak remélni mertem, hogy közben Hyoumu semmi törékenyt nem talált a szobában, nem lenne jó egyből rombolással indítani, végülis nekem a céh jó híre is a kezemben van! O_O

by **Peter Worker** Pént. Aug. 02 2013, 19:50

éjjelipillangó
Tévhitben

Lotti szeretett, legalábbis azt hittem. Talán ezt az érzést akartam újra élni, talán csak újra egy ölelésre vágytam, miként egy hirdetést állította meg a tekintettem. Nem küldetés volt, inkább egy felhívás. Egy lány ajánlotta szolgálatait az arra rászorulóknak. Nem tekintettem magam romlottnak, gonosznak, rossznak és egyéb jelzővel sem illettem tettem, hogy felkerestem őt.
Vártam otthon. Kicsit izgatottan, nyugtalanul. Nem voltam még ilyen helyzetbe, így nem tudtam hogyan kellett volna fogadnom őt. A szobám nem volt nagy és szépnek sem mondtam volna. Egyszerű berendezéseim voltak, azonban ügyesen rendet is tettem, javítva az első benyomás élményét.
A kopogás, mi félbeszakította a szobában járkálásom, majd az ajtónyitás, mi lassú volt és mit megtolt egy kicsiny szőrgombolyag.
- Szia, sziasztok. I - Igen, jó helyen jársz, illetve jártok. - állt előttem ő. Sötét, hosszú haj, a szemei egyszerűek, már ha ilyet lehetett mondani, ám a mosolya, a zavart mosolya magával ragadó volt. A termete, mosolyogva konstatáltam, hogy gond nélkül a testembe tudott volna bújni.
- He? – és a csodálkozó hang, mi reagált a szavaira. Átöltözni? Nem értettem minek, hisz jól nézett ki így is, gyönyörű volt. Hogy többen leszünk e? Egyedül akartam vele, bonyodalmak nélkül csak kettesben, ugyanakkor a gondolat egyszerű szóként jelent meg előttem – Profi.
Már tudtam, hogy többet kellett volna fizetnem érte. Tapasztalt lehetett, merész, én pedig váratlan csak egy egyszerű kisfiúnak éreztem magam. A tartásom mintha összegörnyedt volna, a térdeim remegtek – Csak ketten leszünk és átöltözni… - néztem körbe a szobába – sajnos csak ez a szoba van most. – invitáltam beljebb – De gyönyörűen nézel ki így is, nem kell másik ruha. – egyszerű bók és pillanatnyi szünet – Bocsánat, még nem voltam ilyen helyzetbe. Kérlek, irányíts te, ha a szabad ilyet kérni. – a mondat, mi egyáltalán nem volt férfias.

by **Zelolla** Kedd Aug. 13 2013, 22:41

Csak pislogtam a magas férfira, vagy inkább fiúra… nehéz volt ebben a világban eldönteni, ki milyen korú, és ez igazából jelent-e valamit. Azt figyeltem, hogy tulajdonképpen, ha oldalra nyújtotta volna a kezét, valószínűleg én akkor is elfértem volna a keze alatt, talán még lehajolnom sem kellene. :oAztán észbe kaptam, hogy valószínűleg túl sokáig bámultam, így kissé elpirulva kezdtem inkább a lábujjaimat bámulni a cipőmben, fülem mögé söpörve néhány tincset.
Profi? O_O Szavai meg sem lephettek volna jobban, hiszen sok mindent mondtam volna magamra, csupán ezt nem, pedig nem ez volt az első játékom. Valahogy mégis más volt, hiszen immár ez a valóság, vagy mégsem? Olyan furcsa az egész helyzet, nem tudtam sokszor, hogy miként is kezeljem, éppen ezért volt számomra fontos, hogy legtöbbször fel sem ismertek a játékosok. Könnyebb volt így elbújnom, bár a mobok nem tették meg ezt a szívességet. >_> Aztán megráztam a fejem, nem szabad elkalandoznom, ez most munka. ˘o˘ Beléptem a szobába, de néhány lépés után meg is álltam, óvatosan körbepillantva. Olyan kis kedves, otthonos szoba volt, bár közel sem hasonlatos az én régebbi szobámhoz, ott fele ennyi berendezési tárgy sem volt.
- Kö-köszönöm Embarassed

- Pirultam el a bókra, bár nem értettem, ez hogy jön ide. o_O
Végülis nem a szépség számít, hanem a hatékonyság, nem? :oPersze nem igazán voltam még küldetéseken, de úgy gondoltam, bizonyosan olyan, mint bármely másik MMO, csupán hatásosabb, valóságos. Ettől függetlenül egyre inkább összezavart Peter, nem tudtam az arcáról leolvasni, hogy mire is gondolhat pontosan, vagy mit is várna tőlem, így össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy rákérdezzek.
- Nekem is ez lesz az első… ^_^”” – Mosolyogtam rá, hátha ezzel gyűjt egy kis bátorságot, és végül összeszedi magát, elvégre nem lenne szerencsés, ha valóban én irányítanám a dolgokat. O_O – Lehet, hogy megosztva kellene cselekednünk, van valami terved? Surprised

– Pislogtam nagy szemekkel, mert stratégiát egészen jól dolgoztam ki, csak cselekedni és irányítanom ne kelljen. ^o^”
- Én nem vagyok túl aktív, inkább támogatni szoktam, remélem így is jó leszek valamire. ^w^
Tekintettel közben Hyoumut kerestem, aki a szoba egyetlen ágyának alját szemelte ki magának, mint játszóhelyet. Előre léptem, lehajolva próbáltam kiügyeskedni onnan, de valamiért nem volt hajlandó kimászni onnan, így lemondó sóhajjal inkább lerogytam az ágyra.
- Sajnálom, egyébként kezes jószág, de úgy néz ki, tetszik ott lent neki valami. .__.

by **Peter Worker** Vas. Aug. 18 2013, 08:13

éjjelipillangó
tévhitben

Nem titkolt meglepődés lett úrrá az arcomon, miként közölte velem, hogy neki is ez az első ilyen helyzete. Nem így tűnt. Tervem pedig nem igazán volt, nem volt eszembe, hogy ezt tervezni kellett volna. Persze elképzelések voltak a fejembe, hogy milyen is lehetne, de az ilyenek az első mondatoknál felborulnak, így fölöslegesnek éreztem a további elmélkedést ezen.
Lehajolt mutatva ezzel a formás fenekét nekem, de illendőségből hamar félretekintettem.
- Áh, érdekes lesz így az este. – motyogtam az orrom alatt gondolva, hogy milyen mimóza is voltam – Engem nem zavar, hogy ott van. – emeltem a hangomon, ahogy leült az ágyra – Az utóbbi mondatod nem igazán értem, de szerintem nem lesz gond, hogy csak támogatsz. – ültem le mellé, majd éreztem, hogy a zavarom miatt egyre vörösebbé és vörösebbé váltam – Mi a tervet illeti, azon nem igazán gondolkodtam. Reméltem te tudott mit kell tenni ilyen helyzetbe, én nem ehhez vagyok szokva. Miként nem az volnál, aki, - nem akartam nevén nevezni a művészetét – úgy elhívtalak volna vacsorázni, romantikus gyertyafény lett volna, beszélgetés, ismerkedés, de most, hogy csak itt vagy, nem tudom. Van itt egy ágy és mi ketten. Gondolom egy kis kellemes előjáték és a folytatás. – miről nem tudom, hogy kellett e beszélni, bár erről sem biztos, hogy kellett volna. Nagy sóhaj és az előre merengés. Valamiért nem akartam látni a mosolyát, mit a zavarom idéztetett elő vele, valamiért nem akartam látni, miként néz ebben a pillanatban. Mint mondtam korábban is neki, ez volt az első ilyen helyzetem. Persze Lottival már korábban megtörtént, minek történnie kellett, de örömlányt még egyszer sem hívattam.

by **Zelolla** Szomb. Aug. 24 2013, 00:01

Figyeltem, ahogy leül mellém, kissé furcsán éreztem magam, zavart voltam, hogy ilyen közel volt hozzám, nem igazán szoktam ilyen közel jönni hozzám, főleg nem fiúk. A legutóbbi barátom óta, aki alsó középiskolás volt, és kapcsolatunk csak arra terjedt ki, hogy kemény munkával bentot készítettem neki járásunk harmadik napján, amire azt mondta, hogy sár ízű, nem igazán beszélgettem fiúkkal. Neutral

Nem féltem tőlük, vagy ilyesmi, csupán úgy gondoltam, nem áldozok több időt arra, hogy olyanoknak főzzek, akik képtelenek értékelni, ezután pedig szinte egyáltalán nem érintkeztem, csupán a neten keresztül másokkal, így fel sem tűnt annak hiánya, amit a korombéli lányok talán legfontosabbnak tarthatnak. Surprised

Félrebillentettem a fejem, miközben hallgattam, és ismét egy kis zavar lett rajtam úrrá, aminek fő oka az volt, hogy túlontúl kezdőnek éreztem magam, és izgultam, mit rontok majd el. Bár ez rossz hozzáállás, biztosan minden sikerülni fog! >_< Főként azért, mert a többiek megbíztak bennem, és éppen ezért a legjobbat hozom ki magamból, csupán arra kell koncentrálnom, hogy ez egy játék, amiben igenis jó vagyok. ˘o˘
- Hogy érted, hogy nem ehhez vagy szokva? – Csodálkoztam el, aztán rájöttem. – Ó, szóval még sosem kölcsönöztél? ^w^ Semmi gond, kezelj úgy, mint bárki mást, semmiben sem különbözöm másoktól, csupán annyiban, hogy nem ingyen csatlakozom hozzád. :3
Nem értettem mért csinált ebből most ekkora gondot, hiszen ő hívott, és ez nem is szégyen, elvégre a segítség mindenkinek jól jön, főként, hogy nem babra megy a játék. >_< Ráadásul nem tűnt olyan erősnek, igazán félénknek látszott, nem is értem, miért szeretett volna minden áron harcolni, de nekem nem az volt a dolgom, hogy ezen töprengjek, vagy magyarázatot keressek, inkább az, hogy végezzem a dolgom, azt, amire kérnek. ^o^ Várjunk csak, minek az ágy? o_O Hirtelen kaptam fel fejem mondandójának végére, és próbáltam értelmezni azokat. Bizonyosan nem a szobájában van a küldetés, hiszen nem kaptam felkérést, és akkor már szólt volna, hogy kezdjünk, valamint az ágyban ritkán bujkálnak mobok, vagy megmentésre váró NJK-k. Egyre nagyobbra nyíltak szemeim, aztán kénytelen voltam rájönni, a néhány évnyi életszimulátor játék után, hogy bizony teljesen tévedésben van. Ezekben a játékokban, ha a karakterek egy ágyra kerültek, némi paplan dobálás után egy kellemes gyermek kacaj jelezte, hogy a karakter várandós lett.
- Csak nem gondolod, hogy én…? Hogy olyat…? O//////////O – Ugrottam fel rémülten, teljesen pipacs vörösen, azonban annyira bizonytalanul pattantam fel, hogy abban a pillanatban egyensúlyomat is veszítettem, és visszavonhatatlanul magához rántott a gravitáció.

by **Peter Worker** Szomb. Aug. 24 2013, 10:15

éjjelipillangó
tévhitben

A tágra nyílt szemei nem jeleztek sok jót, mintha az eszébe jutott volna valami, minek nem kellett volna, vagy mintha valami rosszat látott volna. A be nem fejezett kérdéseit nem igazán értettem, vagy talán csak egy kicsit. Felállt mellőlem, majd olyan lendülettel váratlan a földre is huppant. Mintha csak ő akart volna állni, a lábai nem. Más esetben, ha ez mással történt volna, úgy biztos mosolyra húztam volna a számat, de most nem. Nem lett volna szép.
Leguggoltam, nem akartam lenézni rá.
- Minden rendben? Hirtelen olyan másabb lettél, és a kérdéseid is olyan furák voltak. – nem jutott eszembe jobb szó és nem akartam körülírni ezt. A jobb kezemet gyengéden a térdére helyeztem, támaszkodtam, nem akartam eldőlni én sem – Bár bevallottad, hogy neked is ez az első, azt hiszem, most nem értem a történéseket. Ijesztően ijedt a tekinteted, pedig azt hittem, hogy jól csinálok mindent, bár kicsit határozatlannak érzem magam, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen ijesztő. – merengtem el egy pillanatra - Azt mondtad az imént, hogy viselkedjek veled úgy, mint mással, a különbséggel, hogy neked fizetek ezért. Én igyekszem, de azt hiszem, hogy fel kell még nőnöm a művészetedhez. – sóhajtottam nagyot, majd ültem le én is a földre és a hátamat az ágynak támasztottam - Nem tudom, mit tanítanak nektek ilyenkor, mit kell tenni, ha a fiú ennyire elrontja a helyzetet. Nem kell törődni vele és az örömlány tegye a dolgát, vagy sem? Hisz ugye egy tapasztalatlan éjszakai pillangó vagy, nem akarnám, hogy az első megbízásod kudarc legyen... Na ezt aztán megfogalmaztad Peter. – és csóváltam a fejem.

by **Zelolla** Szomb. Aug. 24 2013, 12:22

Ahogy földet értem, kezeimmel meg is támaszkodtam, nehogy tovább essek, nem állt szándékomban elterülni a szőnyegen, ki tudja mit tett volna akkor velem? O_O Kezdtem úgy érezni, hogy egyáltalán nem volt jó ötlet felügyelet, vagy legalábbis kíséret nélkül ide jönnöm, bármennyire is egyszerűnek gondoltam a dolgot. Eszembe sem jutott, hogy a kitett hirdetést bárki félre érthetné, főként nem ilyen mértékben, és formában. Ráadásul olyan zavarba ejtő dolgokat mondott, hogy néhány pillanatig semmi másra nem voltam képes, csak szavak nélkül pislogni, mint, aki teljesen megkukult. Mondjuk tényleg ez történt, ha őszinte szerettem volna lenni, az ilyesféle helyzeteket mindig is kerültem, most pedig egy menekülő útvonal sincs a közelben, jellemző. >_>
Kicsit hátrébb hőköltem, ahogy leguggolt mellém, bár azt nem feltételeztem róla, hogy bántana, valahogy olyan gyámoltalannak tűnt. Aztán eszembe ötlött, hogy maga a játék is milyen ártalmatlannak indult, és végül mi lett belőle. Ráadásul itt senki sem az, aminek látszik, hiszen bár a játék lemásolta eredeti kinézetünket, a játékstílusa sokaknak egyáltalán nem változott, tehát akár egy ártatlannak látszó kislány is lehet piros indikátoros. Surprised

Kicsit gyanakodóbban mértem hát végig, hiszen ezekután sajnos már bármit képes lettem volna kinézni belőle, lehet direkt csalt a szobájába, és ilyen dolgokkal szeretett volna zavarba hozni, hogy aztán nagy értetlenkedésemben megöljön! T.T
- Nem, semmi sincs rendben! – Fakadtam ki, és kicsire húztam magam, átölelve lábaimat, mintha kisebb helyet elfoglalva kevésbé lennék veszélyben.
Megéreztem magamon a kezét, és összerándultam. A félelem olyan hirtelen futott keresztül rajtam, hogy az már-már fizikailag is fájt, ami lehetetlen lenne a játékban, nemde? Mégis olyasmi nyomást éreztem, mintha egy nehéz súly telepedett volna a mellkasom közepére, amit nem lehet megmozdítani, és minden lélegzetvételre egyre nehezebb és nehezebb lenne.
- Én nem vagyok olyan lány! >w> - Csattantam fel, és azzal a lendülettel arrébb löktem, és a falig araszoltam, nem akartam, hogy megint összezavarjon azzal, hogy hozzám ér.
Végül csak néztem rá, valószínűleg legalább annyira meglepődött a reakciómon, mint én magam, de azt hiszem az ösztönöket nehéz még itt is elnyomni. A fülem mögé igazítottam egy tincset, aztán a lábujjaimat figyeltem egy kevéske ideig, megfordult a fejemben, hogy felállok, és elszaladok, Hyoumu bizonyára követne, ha látná, hogy elsietek, de valami mégsem engedett most. Ha tényleg bántani akart volna, azt bármikor megtehette volna, mióta itt vagyok, sőt akkor lett volna a legtöbb esélye, amíg Hyoumu után kutatva hátat fordítottam neki, vagy amikor elestem, még sem tett semmi ilyet. Így, még ha nem is bíztam meg benne, kénytelen voltam belátni, hogy logikátlan azt feltételezni, hogy szimpla félreértésen túl más is történt.
- Ne haragudj, azt hiszem félreértetted, én pedig… megijedtem. T.T – Közelebb húzódtam, és a kezemet nyújtottam felé. – Kezdjük elölről, rendben? ^w^ - Erőltettem magamra egy zavart mosolyt. – A nevem Zelolla, és kölcsönözhető supporter vagyok.

by **Peter Worker** Szomb. Aug. 24 2013, 12:54

éjjelipillangó
tévhitben

- Ó… ó… - szép lassan dőlt el a világom, borultak el a házak és ömlöttek ki a tengerek. Félreértettem a dolgokat, de nagyon. A helyzet kellemetlen volt, hirtelen rákvörösnek érzetem magam, a kezeim remegtek és mintha váratlan büdös is lettem volna. Nem volt jó.
Előrébb kúszott a fal tövéből a lány, majd nyújtotta a kezét. Csodáltam, hogy merte ezek után…
- Rendben, előröl. Szia Zelolla, Peter vagyok. – helyeztem a tenyerem az ő tenyerébe. Nem szorítottam, gyengéd voltam, már amennyire egy kézfogásban gyengédnek lehetett lenni – És akkor nem vagy ku... – köhögő roham - örömlány. Bo – bocsánat, azt hiszem életem egyik legkellemetlenebb jelenetét élem most és azt hiszem te sem fénypontként fogsz tekinteni erre. – sóhajtottam, majd dőltem hátra újra. Csattant a fejem az ágyam fáján és átkoztam volna a fájdalmát, ha nem ebben a világban lettünk volna.
- Ez az én formám. – és néztem a plafont, hogy ne lássam a tekintetét –Önző mód egy különleges estét akartam magamnak, erre tönkretettem másét. Azt hiszem meg is ismertél. – folytattam volna még, ám meg kellett fogalmaznom, hogy mit is akartam – Szívesen kikísérlek, ha gondolod, meg kárpótollak is, ha nem sértődsz meg miatta.
Esélyesnek tartottam, hogy máshova is hívták. Félő volt miattam szalasztott el más lehetőségeket, mik valódi munkát kínáltak volna, valódi fizetséggel. Úgy gondoltam, hogy legalább a fizetség miatt ne legyen panasza, ha már ezt tettem vele. Én, ki gondolataiban sem bántott volna egy lányt, de visszaemlékezve a falnál levő tekintetére, nem kis fájdalmat okozhattam neki, még ha hozzá sem értem, meg sem ütöttem őt.

by **Zelolla** Vas. Aug. 25 2013, 22:53

Összerándultam a hangra, ahogy feje az ágytámlával találkozott, meg tudtam érteni a helyzetet, magam is gyakran beleütköztem ebbe-abba. ^w^” Nem nevettem ki, és kezem automatikusan előre nyúlt, hogy megbizonyosodjak arról, jól van, aztán eszembe jutott hol is vagyunk, és megálltam mozdulat közben. Itt nincs fájdalom, valószínűleg púp sem fog utána nőni, így csak annyi marad az egészből, hogy kicsit oldotta ezzel a helyzetet, azt hiszem.
- Valóban nem vagyok az. - Pirultam el, immár sokadszor előtte, de azt hiszem ez a helyzetből adódóan érthető volt, nem pedig eltúlzott reakció.
Elgondolkoztam szavain, és leültem mellé, magam is felfelé néztem, bizonyára valami érdekes lehet ott, ha azt nézi. Surprised

De én nem láttam semmi mást, csak a plafont, amin azt hiszem volt egy kisebb foltocska, ami egy nyuszira hasonlított, valószínűleg ezt figyelte. :3 Nem éreztem úgy, hogy elrontotta volna az estémet, csak igazából meglepődtem, és megijedtem, de nem, egyáltalán nem volt elrontva az este, hiszen éltem, és semmi bajom sem esett. ^w^
- Nem lett elrontva az estém, bár tényleg megijedtem kicsit. ^^” – Motyogtam, miközben tovább figyeltem a nyuszifoltot, vajon van másmilyen formájú is? Surprised

– Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, végülis nem csináltam semmit. – Igazítottam meg a hajam, kitudja hányadszor.
Azt meg sem hallottam, hogy ki szeretne tenni, hogy menjek így haza? T.T Meg olyan letörtnek látszott! Surprised

Igazából el sem tudtam képzelni, hogy valaki tényleg foglalkozhat itt ilyesmivel. Úgy értem, oké az, hogy sokan magányosak, meg szerelmesek lesznek, hiszen a legtöbben próbálnak itt teljes életet élni, de hogy valaki ilyesmit csináljon. O_O Nem mintha megvetném az illetőt, vagy ilyesmi, csak olyan furcsa lenne. ^^”
- És mért szerettél volna egy olyan lányt? – Fordítottam felé a fejem, s bár kicsit közel volt, nem húzódtam arrébb, elvégre úgyis a nyuszifoltot figyeli. – Mármint nem úgy értem, mintha ez baj lenne, csak nem értem az okát, és hogy akkor most, hogy nem sikerült, mi lesz és… - Elhallgattam egy pillanatra. – Csak butaságokat beszélek, igaz? ^^” Szólj, ha zavarlak, és elmegyek…

by **Peter Worker** Hétf. Aug. 26 2013, 18:13

Maradt. Nem zavart, de maradt. Kérdésére mély levegőt vettem, - a mellkasom majd másfélszeresére nőtt így - majd kifújtam azt. A tekintettem a plafonról a padlóra vándorolt.
- Volt egy barátnőm. Lotti. Kedves lány volt, – nem akartam bemutatni neki, hisz fölösleges volt – de mindegy is, már nincs itt, elvesztette az életét. Nem mintha oly nagyon felejteni akarnám, de gondoltam így könnyebb elfelejteni a hiányát. Veled, vagy egy másik lánnyal. Remélem nem bűn ez. – vontam a vállam, majd fordultam felé. Talán érezte is a leheletem az arcán, olyan közel volt hozzám. Hosszúnak tűnt ez a pár perc, míg a szemét néztem. Gyönyörű volt, azonban a figyelmem halk motoszkálás terelte. A másik oldalalom a pompom csoszogott továbbra is az ágy alatt, mi cselekvésre késztetett.
Felálltam.
- Bemutatok neked valakit. – mosolyogtam és tartottam a kezem, hogy belekapaszkodva könnyebben álljon fel. Az ablakhoz léptem és nyitottam azt. Nyikorgott a fa, de szerettem a hangját, sosem akartam megjavítani – Gyere. – invitáltam még közelebb, majd az ujjaimat a számba téve fütyültem hangosan.
Csak vártam, kíváncsi voltam, hogy Zelolla miként reagál rá. Nem mintha le akartam volna nyűgözni, de kárpótolni akartam a tetteimért. A levegő lehűlt, érkezett. Bár sötét volt a kert pár lámpája nyújtott némi fényt, így a sárkány fehér pikkelyei csillogtak a sötétben. Az egyébként is mitikus teremtés így még mesébe illőbb volt. Csodálatos. A látszott a hűs lehelete és a szemei fénye.
Nem szállt be az ablakon, csak előttünk volt és lassan csapkodta a szárnyait.
- Bemutatom Hisamét. Jégsárkány és a társam, mint neked a pompom.

by **Zelolla** Szer. Aug. 28 2013, 10:28

Nem igazán tudtam, hogy mit feleljek neki, hiszen sokak halálát láttam, ami nagyon megrémisztett, de senkit nem kellett gyászolnom, nem ismertem itt sokakat. Sőt, ezidáig szinte senkivel sem érintkeztem, nem igazán tartottam szükségesnek az életben maradás szempontjából. Hogy bűn volt-e az, hogy felejteni szeretett volna? Úgy gondoltam, erre nem nekem kell választ adnom számára, feloldozni nem tudom, megvádolni nem is akarom, nem látnám értelmét. Surprised

Főként, hogy a részletekről nem tudok semmit. :/ Tovább kíváncsiskodni azonban illetlenség lenne.
- Sajnálom… T.T – Pislogtam vissza, kicsit zavartan, hogy rájött, őt figyelem, ez nem volt számításba véve >////> - Nem gondolom azt, hogy ez baj lenne, de szerintem nem felejtened kell. ^w^ - Mosolyogtam kicsit szomorkásan. – Én a régi életemmel úgy szoktam csinálni, hogy ne hiányozzon annyira, hogy a jó dolgokra visszaemlékezek, így egy idő után emlékké halványul, és ha hiányzik is, nem érzem már azt a nyomást a mellkasomban, amit idekerülésemkor.
Figyeltem, ahogy feláll, és a felém nyújtott kezet reflexből fogtam meg, nem is gondolkozva azon, hogy ezzel csak közelebb került, mint eddig. O////O De végülis csak felállnom segített, valószínűleg a kis műsorom után már nem bízott abban, hogy magam is képes leszek felállni, és úgy is maradni. ^^”
- Kit? – Kukucskáltam ki mellette, és nagyon reméltem, hogy nem egy szellemet. o_O Bár nem is tudtam, hogy vannak szellemek is ebben a játékban! Surprised

Mondjuk, ha csontvázak vannak, szellemek is lehetnek. ˘o˘
Ahogy megláttam a hatalmas állatot, halk sikkantással húzódtam a férfi mögé, és csak a válla mellett pislogtam ki, hogy jobban szemügyre vegyem a sárkányt. Mert az volt, legalábbis, annak tűnt, és a sárkányok nem kedvesek, tudom ám, hogy a fogaik nem dísznek vannak! >_>
- Hyoumu ˘^˘ - Javítottam ki automatikusan. – És nem veszélyes? – Maradtam továbbra is biztos távolságban a sárkánytól, mert mondhatott Peter bármit, a sárkány az sárkány! Bár, ha neki szót fogad, akkor nincs mitől tartanom. ^^” – Nagyon szép. :3 – Mondtam végül kicsit zavartan, de nem jöttem elő mögüle, így is jól láttam. ^w^ - Ugye nem neki akarsz adni vacsorára? >_> - Méregettem végül gyanúsan, mert lehet az egész eddigi csak színjáték volt, és igazából ezért hívott ide. Nyohhom… T.T

by **Peter Worker** Kedd Szept. 03 2013, 08:30

éjjelipillangó
tévhitben

- Köszönöm Hisame. – majd intettem neki, hogy távozhat. A lányom csak bólintott, mosolygott Zelolla reakcióján, majd könnyeden szállt tova – Miért akarnálak neki adni? – húztam fel a szemöldököm, mit nem láthatott – Csupán csak szerettem volna, ha látsz ma valami szépet, például őt, amolyan kárpótlásként, még most is bűntudatom van, de úgy tűnik, hogy ez is rosszul sült el. – léptem előre, majd fordultam meg, hogy szemben legyünk egymással.
Az ajkaimat félrehúzva mosolyogtam és néztem a szemeibe… váratlan talán túl sokáig is, azonban igéztek azok, gyönyörűek voltak. Némi zavar az arcom és egy pillanatnyi félretekintés.
- Ööö… Nos, szép nevű Zelolla. Azt hiszem egy élmény volt ez a találkozás, de küldelek most, érjen véget az estéd. Pihend ki magad. Álmodj szebbeket, mint én és bocsánat még egyszer ezért az egészért.
Talán túl gyorsan zártam le a történteket, talán még várni kellett volna, de a korábbi félreértés és ez… Úgy tűnt Hisame se ragadtatta el túlságosan, pedig ebben reménykedtem. Bár a szavaival dicsérte, mögülem nem akart előbújni. Nem, nem sikerült ez az este, bármennyire is akartam. A lány előttem volt, én pedig hazaküldtem.
- Így lesz a legjobb, asszem. – lehet nem, de nem akartam tovább bonyolítani a történteket. Csak rajta múlt, hogy akart e még maradni, mert nekem tényleg nem volt ötletem a továbbiakhoz. Fordultam és az ajtóhoz indult a sétám. Kedves lánynak tűnt, nem érdemelt több szenvedést, mert félő már így tekintett erre a szobára. A kilincsért lassan nyúltam, nyikorgott a zár.
- Szabad az út hazáig. Hehe, rosszul venné ki magát, ha hazáig kísérnélek.

by Ajánlott tartalom

Peter Szobája

Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája

Re: Peter Szobája