Shukaku szobája

Shu & Pete

- Nem, ezt vedd meg!
- Nem, biztos nem tetszene neki!
- De Apa, hidd el. Hisz ez gyönyörű.
- És az ott?
- Nem. Ez.
- Oké-oké... Ezt kérjük.

Temérdek lépcső vezetett a lány szobájához, de nem panaszkodtam, örültem, hogy végre velünk volt. A legfelsőbb emelet, leghátsóbb szobája. Nagyot sóhajtottam, miként a szobájának szintjére érkeztünk.
- Végre.
- Jól elbújt. – szólt Hisame, hisz ő is itt volt, látni akarta ismét a kicsiny tollas sárkányt.
Valóban elbújt, de őszintén nem is vártam nagyon mást tőle. Tudtam, hogy nehéz lesz beilleszkednie, ezért is látogattam meg őt, sőt még egy ajándékot is hoztam a számára. Nem tudtam, hogy tetszik e majd neki, vagy egyáltalán fogja e hordani, de egy gyönyörű fülbevalót találtunk a számára... Hisame választotta. Hozzá illett, talán, legalábbis bíztam benne. Nem, mert lány volt és kicsi, és ebből adódóan örült volna az ajándéknak. Nem, nem általánosítottam, Shukaku nem az átlaghoz tartozott, ezt hamar meg kellett tanulnom.
A fülbevaló egyszerű volt. Egy - egy piciny sárkányfog díszítette, mi egy egyszerű ezüstszínű láncon lógott. Miként a Nap fénye úgy sütött rá, úgy mintha egy lilás árnyalatot is észre lehetett volna venni benne.
- Én mondom, örülni fog ennek. – gondolt arra a lányom, amire én.
- Talán, remélem jó lesz. – bíztam magamban, mi hogy minden lépéssel egyre közelebb kerültünk az ajtóhoz, inkább már csak reménykedésé változott. Sértődésnek nem láttam okát, de nem akartam volna csalódást okozni neki egy olyan ajándékkal, mit csak dísznek használt volna az asztala sarkán.
Nem ütöttem hangosan a fát, a bütykeim gyengédek értek az ajtóhoz.
- Shukaku, itt vagy? Hoztunk neked valamit!
Na igen, nem megbeszélt találkozó.

Shu &Pete

- Ó, annak örülök. – válaszoltam neki, függetlenül attól, hogy még nem láttuk, hogy miként is sikerült azt neki berendeznie. Rossz szokás, mi öregített, de mégis kíváncsi voltam.
- Reméltük társaságra vágysz. – adott hangot magának Hisame is – Meg Apa, hozott neked valami szépet. – a széles vigyora már - már ijesztővé vált a számomra, egyesek rosszat sejtettek volna – Én választottam.
- Szóval jobb, ha örülsz neki. – fejeztem be a sárkány helyett a mondatot – Sértődékeny alkat.
- Nem is.
- Nem e? – fordultam felé nevetve.
- Nem. – volt határozott, majd hajolt Shukakuhoz – De azért remélem tetszeni fog.
Csak mosolyogtam és vettem elő a zsebeimből a dobozt, majd nyitottam is ki lassan a tetejét. Apróság volt, a tenyerem szinte betakarta.
- Azt mondták, hogy egy – egy sárkányfog lóg rajtuk. – emeltem ki őket a helyükről – Nem tudom, hogy tollas sárkányoké e, esetleg jég sárkányoké, de remélem ez nem probléma. Szerintem nagyon szépek.
- Ja, persze. Te a másikat választottad volna. – árulkodott Hisame.
- Igen – igen. – mosolyogtam zavartan – Volt ott egy nyakék is, de végül ezt választottuk, a fülbevalót.
Erősen kételkedtem benne, hogy érdekelte a lányt a vásárlás mikéntje, de úgy tűnt Hisame újraéledt az aktívságát tekintve. Mintha feltöltötték volna, esetleg jól aludt, vagy egyszerűen csak Shukaku és Timudus közelsége váltotta ki belőle ezt.
- Majd próbáld fel. – nyújtottam neki az ékszert, miközben Hisame méregetően figyelte az arca mimikáját.
- Ugye, tetszik, tetszik, tetszik?
- Bocsi, nem tudom, hogy mi van vele, mintha hangyák másztak volna a pikkelyei alá. Esetleg Timudus itt van? Már hiányolta a barátját.
Hisame nem reagált a szavaimra, lelkesen figyelte, hogy milyen választ kap az ajándékot illetően.  

Shu & Pete

- Akkor jó. – mintha kényeztették volna Shukaku szavai olyan bárgyú mosoly jelent meg Hisame arcán – Egyébként nem igazán értek hozzájuk, csak elképzeltelek vele téged. – vallotta be őszintén, majd invitált be minket a lány.
Idéztem fel Shukaku szavait, minek okán nagy csalódás érte a személyem. Egyáltalán nem volt otthonos a szobája, vagy ha az volt és igazat mondott, akkor csak nem akartam megtudni, hogy hol is élhetett ő korábban. Hirtelen nem értettem, hogy miért volt jó ez így neki, hogy miért nem akart díszeket, egy kis fényt, esetleg virágokat.
Kérdezett miközben körbenéztem és bár figyeltem is rá, nem tudtam rögtön válaszolni. Nem mintha ostoba lettem volna, de érdekes kérdéseket tett fel nekem… a fogakról.
- Ööö… ja. A sárkányfogak. Hát azok úgy vannak, hogy… Hisame elmondja. – és próbáltam rá terelni a válaszadást.
- Én? A fogaimról? – csodálkozott, majd sóhajtottam és adtam is meg magam.
- Bevallom, nem sokat tudok a Hisame fogairól. Nem láttam még kiesni egy fogát sem. – vontam a vállam - Nem láttam, hogy miként fejlődött tovább, vagyis egy éjszaka folyamán történt, miként aludtam és a szemeimet nyitva váratlan ez az alakja köszöntött. – tartottam némi szünetet - A fogai lehet megmaradtak, de engem valahogy nem foglalkoztatott ez. Az ékszereken levők iránt nem érdeklődtem. Úgy tudom elképzelni, ahogy mondtad, hogy a készítőik értenek hozzá.
- Majd menjünk el egyszer és kérdezzük meg őket. – javasolta Hisame is, majd vette észre, hogy Timudus miként ébredezett mellette – Egyébként én sem emlékszem, hogy esett e volna ki fogam. – köszöntötte ő is közben lelkesen a barátját – Majd ha tovább fejlődik, úgy gondolom. Kicsiként úgy ahogy értettem a szavakat, de beszélni nem tudtam őket. Szerintem ő is így van vele. – válaszolt illedelmesen, majd egy pillanatra megilletődve figyelte a lányt – Bocsi, de elvesznek a tenyereimbe azok, de Apa, segít. – biztató mosollyal bökött felém.

Shu &Pete

Furcsa, nem várt érzés kerített a hatalma alá, miként Shukaku hozzánk beszélt. Beszélt, magától és nem kellett faggatni. Hirtelen mintha egy újabb kapu nyílt volna meg benne, mi felettébb meglepő volt a számomra. Úgy gondoltam, hogy még heteket kellett várni erre, de mint kiderült, nem és jó volt ez így.
- Persze. – guggoltam le, majd miközben a füleibe tettem az ékszereket, úgy én is szóltam, válaszoltam neki – Tudod. Jó helyre kerültél, majd figyelek rád és elismerem, mosolyt is csalt az arcomra, hogy ezeket bevallottad most. Nem kell elsietned semmit sem. – guggolásban sétáltam át a másik oldalára, majd ott folytattam – Annak örülök most egyáltalán, hogy itt vagy és nem ott kinn… a szobád szürke és sötét, de majd feldíszítsük, kifessük, ha kell, viszont azt ne feledd, hogy nem vagy egyedül már. – koncentráltam közben – Mondtad, hogy üres itt sok minden, majd veszünk bele holmikat. Hehe. Mondjuk, azt nem mondom, hogy velem érdemes elmenni vásárolni, de vannak itt mások is. Lányok, velük talán e téren jobban megérted majd magad. – nevettem fel – No de, azt hiszem kész. – álltam fel és léptem távolabb - Hisame? Timudus? – vártam, hogy ők is véleményezzék – Szerintetek?
Gyönyörű volt igazából, de félő csak egyszerű bókként tekintett volna a szavaimra.
- Mh. Szerintem nagyon szép vagy így Shukaku. – lépett közelebb hozzá Hisame – Ám kéne még egy ékszer, mit sajnos nem lehet boltban venni.
- Azt hiszem, tudom, hogy mire gondolsz. – biztos voltam benne - Mosoly?
- Ühüm. – bólintott felém, majd fordult vissza a lányhoz – Szóval a könnyebbik, vagy a nehezebbik utad választod?
- A könnyebbik, az, hogy magadtól mosolyogsz, a nehezebbik, hogy ő csiklandoz meg téged.

- Ahogy gondolod, Shu. Veled kapcsolatban már megtanultam, hogy nem erőltettem a dolgokat. – ültem le az ágyra mellé – Ajándékokkal még el fogunk látni, ha akarod, ha nem. Ha kell ez az ágy és asztal, úgy ezeket is kapod mellé, viszont emiatt ne érezz bűntudatot, vagy bármi mást. Ajándék, nem muszájból adjuk.
- Nem bizony.
- Ha nem kell az aranyunk, úgy nem adjuk, de tud, hogy van, ha szükségét éreznéd.
Erről a témáról fölöslegesnek éreztem többet beszélni. Biztos megértette, csak felesleges szócséplés lett volna a többi. Shukaku hirtelen változott, nem szabadott telhetetlennek lennem, ennyi pont elég volt most.
Az ablak felé fordultam, majd a két sárkányra néztem.
- Majd ha valóban úgy döntesz, hogy felmész a tetőre, azért előtte majd szólj. Meg előtte ne feled el megtanulni a lovaglás jártasságát. – húztam félre a számat - Valami információval kéne szolgálni most neked a sárkányokról, de nem jut eszembe semmi különleges sem. Mh. Jah, igen, egy válasszal még tartozom. Bocsánat. A kezdetek városának főutcáján van egy bolt. A neve talán valami Mr. nem tudom.
- Mr. Nick.
- Igen, köszi. Mr. Nick ékszerboltja. Ott vettük a fülbevalót, hátha ott tudnak többet mondani.
Tényleg nem tudtam, hogy mit kellett volna mondanom, viszont tudtam, ha nem mondok, úgy kérdez. Kérdez, olyanokat melyekre nem tudok válaszolni. Ezt csinálta legutóbb is, zavarba hozott akaratlanul is. Egyszerű kérdések, melyekre, ha nem tudsz válaszolni, úgy ostobának érzed magad. Ezt szerettem volna elkerülni, de nem tudtam mivel. Nem tudtam, hogy mit tud, illetve mit nem.
- Megmutatod a jegyzeteidet? Vagy legyen más a téma? – adtam át neki az irányítást.

- Kedvességből talán. Ez az ajándék lényege. – mosolyogtam – Látom, még sokat kell tanulnod ezt illetően. – valóban érdekes körülmények között élhetett, sajnáltam is egy pillanatra miatta – A céhnek nincs célja veled. Mondhatnám úgy is, hogy a tagoknak van célja a céhvel. Nem tervem, hogy élharcosok legyünk, nincs szándékomba senkit sem a frontvonalra vinni, csupán csak úgy, mint neked, fedelet akarok adni másnak is, barátokkal szolgálni. Persze ki kéri őket.
Mintha egyszer már elmondtam volna korábban neki, de nem voltam biztos ebben. Igaz, sokaknak ezt hangoztatom, lehet ő kimaradt a sorból.
- Ó, a céh raktárába is nézz majd szét. Például biztos tudom, hogy van szabad kapcsolat gyűrűnk, az a tiéd lehet. És nem kell megvásárolnod, mielőtt nyújtanád érte az aranyat, csupán csak ha majd nem használod, úgy tedd vissza oda, ahonnan elvetted. – kacsintottam felé – Ha többet szeretnél megtudni az állatokról, úgy tudok ajánlani egy besúgót. Nem a legmegnyerőbb ember, de rengeteg információval rendelkezik, mi a lényeket és tárgyakat illeti, majd oda is elkísérhetlek egyszer, hogy tud, hol van. Ugyanakkor kér egy kevés juttatást az információkért, kapzsi egy személy.
Mókás volt, nem nevetni való, de mosolyt csalt az arcomra. Félt, elzárkózott, de mégis a maga módján segíteni próbált nekünk. Nem késsel akart mellénk állni, hogy úgy legyen mellettünk, hanem mint mondta, az általa gyűjtött információkat akarta megosztani velünk. Kedves volt, még ha ezt nem is mondta ki. Figyelt, igyekezett és ez dicséretes volt, sokat gondolt előre. Újabb és újabb meglepetésekkel szolgált a számomra.
- Ne ma menjünk, későre jár, vagy ki tudja, de holnap, holnapután szívesen kísérlek.

- Igen, van igazság a szavaidban. Ügyes megfigyelő vagy. – nevettem, de nem gúnyosan, inkább elismerően. Okosabb volt, mint hittem, jóval okosabb. Nehéz volt okosat mondanom, hisz mindenben talált valamit, amire rá tudott kérdezni. Ugyanakkor ez mégsem zavart, inkább kihívásként tekintettem most a lányra: Ha őt ki tudom elégíteni a válaszaimmal, akkor bárki mást is – Van értelme annak, amit mondasz, ugyanakkor nem kell olyan komolyan venned, mint ahogy gondolod. Ha kiveszel valamit és nem teszel a helyére semmit sem, az nem gond. Ha kiveszel valamit, elhasználod és nem látjuk többet, nem gond. Ez van. Szerzünk másikat, viszont ha csak veszel és nem teszel semmit sem, azzal lehet több probléma van. Úgy érzem, hogy te tárgyi értékekre gondolsz most, de nem csak azok vannak. Ha segítesz Leanek a kertben időnként, vagy Channak a könyvtárban, azt én bőven jónak találom. – nevettem fel – Ha Hisamét lefoglalod időnként, azért még én tartozom hálával. – néztem miként reagál erre Hisame, de ő most Timudussal játszott, nem figyelt – Szóval, igen. Vannak elvárások, de ez nem egy tábor, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem. Legyél ott majd a többieknek időnként, például ha kérnek segítséget, vagy csak beszélgess velük, ha szomorúak, vidítsd fel őket, ha teheted. Nem azért hívtalak ide, hogy helyettem dolgozz, hogy helyettem gyűjtsd az aranyat, takaríts, őrködj. Lehet foglak keresni, sőt biztos is, de csak azért mert érdekelsz. A legokosabb kislány vagy, kivel szerintem eddig találkoztam. Szó szerint egy élmény veled beszélgetni, kis kihívás, de egy élmény is egyben. – és kéne egy pohár víz, azt hiszem kiszáradtam.

Shu & Pete

- Felöltöztetünk. – a vigyorom a fülemig ért – Persze előbb benézünk a raktárba. Adunk gyűrűt neked, meg köpenyt, meg nem tudom, hogy mi van még ott, majd… - szakadt félbe a mondatom és néztem körbe – Vannak ruháid? Olyan szépek, színesek? – valamelyik kirakatban egy nagyon szép pirosat láttam, egy masni volt a hasa tájt, ugyanakkor nem tudtam, hogy az tetszett e volna neki.
Örültem az iménti beszédének és örültem a változásának is. Mikor kopogtam az ajtón, akkor úgy gondoltam, hogy átadjuk az ajándékot, válaszolunk egy – egy mondatokkal az általános kérdésekre, majd küld ki minket a szobájából, minthogy hívatlan vendégek vagyunk. Ennek ellenére teljesen más történ, beszélgettünk. Hangot adott magának, minek nagyon is örültem. Láttam mosolyogni(!), pedig már – már azt hittem, hogy azt sem tud. Persze még felismertem azt a lányt, kivel az erdőben találkoztunk, de most mintha színe is lett volna, mintha egy élettelen szellemből, emberé változott volna. Na jó, ez lehet erős hasonlat volt, de mégis, valami ilyesmi történt, vagy fog történni vele.
- Azt mondtam, hogy a lányokkal lehet érdemesebb lenne menned vásárolni, de ha ígéred, hogy céltudatosak leszünk, úgy bevállalom, hogy elkísérlek. – igazából vele most céltudatosság nélkül is elmentem volna ruhákat nézegetni, valamiért lelkesített a korábbi mosolya, miként a fülbevalóját néztük együtt. Látni akartam a korosztályát jellemző ruhákban, szoknyákban, atlétákban – Vagy ha több kedved van hozzá, akkor… - nem, nem mondta, hogy még nem akar ismerkedni másokkal, majd, ráér még – semmi, bocsi. Elkalandoztak a gondolataim. – csóváltam zavartan a fejem. – Akkor szólj, ha készen állsz. Részünkről indulhatunk. – álltam fel. A városból jöttünk, a városba megyünk, persze csak ha úgy dönt, hogy vásárlunk, mert egyébként csupán csak pár szinttel volt alattunk.

Shu &Pete

Megijedtem, hogy rosszat szóltam, olyan ijedté vált hirtelen a tekintette. Szóltam volna, de nem, nem éreztem úgy, hogy kell. Bocsánat. De csak gondoltam, nem adtam hangot neki. Féltem egy pillanatra, úgy vonult a sarokba.
A masni. Az agyamba véstem, és nem feledtem. A következő ajándékok egyikeként írtam a listára.
- Túlságosan harcos? – húztam fel a szemöldököm, majd néztem végig a lányon. Valahogy nehezen tudtam elképzelni a törékeny alkatához – Igazad lehet. Valóban nem illene hozzád. Nem is biztos, hogy olyan szép.
Látva a felszereléseit, talán most az egyszer örültem, hogy még nem találkozott senkivel sem ezidáig. Gyenge volt. Egy rossz akaró, vagy egy véletlen veszélyes küldetés és félő nem sok esélye maradt volna a túlélésre.  Főleg úgy, hogy Timudust is ő védte volna, nem a sárkány a lányt. Sóhajtottam, de ez a jó sóhaj volt, hogy épp időben találtam rá. Egy erősebb vad, ó jaj, belegondolni is rossz volt.
- Lemehetnénk pár szinttel, de itt is meg tudjuk oldani asszem. – leguggoltam, hogy egy magasságba legyünk, majd pötyögtem magamnál. – Előre… előre… á vissza… másik… itt is van. – és jelent meg a lista, hogy mi is volt elérhető a céh tagjai számára – Nézd. Kapcsolat gyűrűnk kettő is van és a selyem köpeny is hasznos lehet a számodra. Nem olyan csúf az, mint a cipőd, sőt szerintem még tetszene is, könnyű lepel. Még mit mondtál? Ja, igen, a fegyvert, abból sajnos csak egy irányító pálca van, az is fából. Lehet nem érsz vele sokat. – tartottam némi szünetet és jutott eszembe, amit még mondott. Lejjebb húztam a listát – Itt van pár potion, ezekből is nyugodtan vehetsz. Pótolhatóak. – kacsintottam.

Shu & Pete

Rosszul mondta, de nem akartam félbeszakítani, olyan lelkesen közölte a tárgyakról az információkat, mintha én nem tudtam volna őket.
- Okos lány vagy, Shu. Irigyellek. Viszont enged meg, hogy javítsuk a tudásod, vagyis csak egy apróságot benne. A kapcsolat gyűrű csupán csak hat irányítást ad nekünk, nem nyolcat és az íjászok nem tudják használni, csak mi, idomárok. – vettem levegőt – Ugyanakkor még így is a legértékesebb tárgyaink egyike, csak az idomároké, úgyhogy vigyázz majd rá. Persze igen, inkább ne legyen rá szükség, de hord, csak egy gyűrű, nem foglal sok helyet, szép és hasznos. – emeltem a tenyerem és mutattam az ujjamon levőt, a gyűrűs ujjamon volt, az egészség gyűrű mellett. Tiszta aranyszíne csillogott – És figyeld. - mutattam Hisame felé, ki a bal mellsőjét emelte és rázta meg a lábát. Nem volt szoros a lábán az ékszer, nem bilincsként szolgált.
A sárkány arcára széles vigyor ült, majd közelebb lépett a lányhoz és mintha egy kígyó lett volna, úgy tekeredett köré.
- Mond, Shu. Szoktál játszani? – nem vártam most tőle kérdést, de ő volt Hisame, tőle az lett volna a meglepő, ha nem tesz most semmit sem - Fogócska, kidobós, bújócska, vagy bármi mást? Apa, felnőtt, de te kicsi vagy. Biztos tudnál játszani velem, mond, lenne kedved hozzá? Lehetnél a fogó, vagy kit fogni kell, dobhatnál te, bújhatnál, ha akarsz. Timudus is játszhatna. – nézett a kis sárkány felé – Egyedül unalmas játszani. – körbejárásával mintha jobban és jobban tekeredett volna Shukaku köré, de egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek. Hisame nem bántotta volna még akaratlanul sem a lányt.
Igaza volt, én nem úgy játszottam vele, mint ahogy azt megérdemelte volna, de nem tudtam másképp. Talán, talán most majd Shu és Timudus, függetlenül, hogy volt egy olyan érzésem, hogy még a játékra is tanítani kellett volna Shukakut.

Shu & Pete

- Nem… nem lehet… - a sárkány arcára riadt, ijedt tekintet ült ki Shukaku szavait hallva. Egy világ omolhatott össze benne, miként nem játszhatott többet. Senkivel sem. Felnőtt…
Volt humorérzéke a lánynak, jó volt ezt hallani és látni. Mosolyogtam csak, nem nevettem, még a végén lebukott volna Hisame előtt.
- Gonosz… Én? Nem! – remegett a hangja, majd érkezett ez a bizonyos támadás, mit említett neki.
Leültem Shuhaku asztalához. Nem akarta megmutatni korábban minden jegyzetét, én pedig nem olvastam azokba, nem volt közöm hozzájuk. Egy – egy tollat tettem a lapokhoz, hol tartott, majd hajtottam össze a füzeteket, jegyzeteket, hogy legalább a könyököm elférjen az asztal fáján és fordultam újra feléjük. Eszem ágában sem volt közbeszólni, megzavarni a viadalukat, mire a játék szó biztos, hogy jobban illett volna.
Hisame kérdése, vagy kérése máris válaszra talált, min kicsit csodálkoztam, de inkább nem problémáztam, teli volt meglepetésekkel a kis Shukaku.
- És még én vagyok a gonosz? – alig kapott levegőt, úgy tűnt Shu ujjai könyörtelenül csiklandozták a sárkányt – Te vagy a gonosz, meg Timudus! – nyújtotta a hosszú nyelvét - És kérlek, én nem vagyok felnőtt, bár kicsit nagyra nőttem, de nem, nem vagyok felnőtt és unalmas.
Szabadult Shu ujjai formálta kíntól, majd ágaskodott két lábra mindaddig, míg kobakjával a plafont nem fejelte.
- Hoppá. – ereszkedett le, én pedig csak a fejem csóváltam – Bocsi. – bár elnézést kért, úgy tűnt nem is zavartatta magát túlságosan miatta – Tütütütűűű! Ellentámadás! – utánozta egy trombita hangját, majd imitált gyorsfutást lassú léptekkel.
Timudust problémák nélkül tolta odébb és dobta az ágyra a lányt.
- Te leszel a hercegnő, Timudus pedig a hős lovag. Én, én pedig a gonosz sárkány! Muhahaha!

A lány Hisamét ölelte, ki értetlenül, némán és egyben zavartan fordította a fejét felém. Bár hallottam a szavait, mégis még az ágyban mondottaknál ragadtam le a gondolataimban. Az Apját szólította, hozzá beszélt, nem igazán értettem. Mintha csak egy apró morzsát szórt volna el a múltjával kapcsolatban, de kevésnek éreztem, hogy érdemleges végeredményt szűrjek le belőle. Majd legközelebb, most a jelent kellett menteni.
- Shu, azt hiszem, hogy te nem érted a játék lényegét… - kezdte volna Hisame, de közbevágtam, jobbnak láttam, mielőtt valami rosszat szólt volna. Nem mintha szándékosan tette volna ezt, de a lányom ritkán gondolja át, hogy mikor mit kéne mondani.
- Shu, használd a képzelő erőd.
- Igen, képzeld el. Magadra szép ruhát, koronát, egy varázspálcát. Timudusra pedig egy páncélt, mi mondjuk sárkánypikkelyekből áll. Engem meg sötétnek és tűzokádónak. Nyehehehe.
- Egy egyszerű játék, de ha el tudod képzelni, úgy egy másik világban érezheted magad pár pillanatig, még ha nem is vagy ott.
- Függetlenül attól, hogy nektek ez is egy másik világ.
- Pontosan.
És igaza is volt. Már – már el is felejtettem, hogy nem a valóvilágban voltunk, egyszerűen kiment a fejemből hirtelen ez a tény, ám mit mondtunk neki, az itt is igaz volt. Azt szokták mondani, hogy azért kisgyerek a kisgyerek, mert van képzelőereje és Shukakut még közel sem mondtam volna nagynak. Talán nekünk kellett belőle kisgyereket varázsolnunk, lehet ez lett volna ez egyik feladatunk, megvontam a vállam és ezt is felírtam a listámra, majd vártam, hogy most mivel hozz zavarba minket. Szokása volt nehezen megválaszolható kérdéseket feltenni és talán emiatt reméltem csak, hogy visszamászik az ágyra és hozza a Hisame által ráosztott szerepet.