Danee szobája

Talán nem volt még olyan rég, hogy szóba került. A zöld.
Nem tudom miért is volt olyan nagyon fontos neki. De megszállottságot éreztem ki akkor és ott a hangjából.

A verseny kedves emlék volt, most is szívesen emlékszem vissza.
Shu biztos nem, és talán Aiban is maradt némi neheztelés irányomban, de...
... de azt hiszem Szophie valamilyen szinten bírta a búrám, legalább is akkor és ott.

Már akkor éreztem, hogy szeretnék több időt eltölteni a társaságában, azért is füllentettem rögtön, hogy az én szobám zöld. Pedig igazából fogalma se volt, milyen is valójában, nem szenteltem neki sok figyelmet, talán valamilyen fehéres krémszínű lehetett, mint minden más kibérelhető fogadószoba.
Persze ez most már igaz. Megtetszett a gondolat, és miért is ne próbálnám ki. Ha már egyszer van egy céhház, legyen saját szobám is! Apránként összehordtam, innen-onnan, lett mindenféle dolog, mi zöld: élőfal körös körül, puha zöld szőnyeg, ami fűre hajazott külsőre, sok fény és megannyi csillagból plafon. Meg egy kis medence, mert azt már az előző helyen is imádtam.

A szőnyegen heverésztem, mert tökéletes kényelmet nyújtott, Macs, a fekete macskám a hasamon heverészve dorombolt a simogató kezem alatt, amikor újra eszembe jutott.

Elősöpörtem az üzenőfelületet és némi töprengés után ezt írtam neki:

To: Szophie írta:Szia! Ha érdekel a zöld rejtély, gyere este 8ra az Anarchisták céhház kapujához. Ne hozz magaddal mást.
D.

Este, nyolc előtt pár perccel, nyílt a kapunk. Bambusz kalapos férfi bújt ki a résnyire nyílt szárnyak közül. világoszöld köntösének hosszú ujjai összefonódtak a hasa előtt.
Nem szólt senkihez se a kevéske járókelő körül, csak akkor mozdult, mikor ő ért oda:
- Már vártalak. Kerülj beljebb! - nyitottam szélesre a kaput, ami egy kis japán kertbe vezetett

Hidegvér, kimértség, egyenes tartás.
Az arcot is elfedő árnyékot vető kalap, kezeket elrejtő köntös.
Mind-mind egy gondosan kigondolt terv részei voltak.
Precizitás és misztikum.

Na ezt mind sikerült kis híján teljesen elveszítenem, mikor Szophie szinte a nyakamba ugrott nagy vidáman. Egyetlen ölelés, s a mosolya elég volt, hogy egy pár pillanatra kiessek a szerepemből. Zavartan, s kissé késve öleltem át én is a lányt.
- Áh... hehe - hebegtem - értem... persze a zöld...
- Oh, eh... igen - néztem a ruhára ujjára magam is a kalap alól, miután elengedtük egymást
- Akkor... szerintem... - húztam még inkább az arcomba a kalapot. Olyan jól esett ez az egy ölelés, meg a mosoly is, hogy azt hiszem minden az arcomra volt írva
- izé... menjünk is be - tártam szélesebbre a kaput, majd másodikként belépve visszareteszeltem magunk mögött
Nem volt túl nagy kert: gondosan nyírt pázsit borította az apró dombocskákat, köztük pedig rövidke út kacskaringózott végig. Itt-ott még egy-két levelekkel dús, gömb formára nyírt bokor is virított elszórtan
Különféle természetes formájú kövek lapos felszínüket kínálták az apró lábbeliknek, s még egy lépésnyi íves hidacskán is keresztül vitt az út.
Alatta a tavacskába egy játékos kis bambusz szerkezeten át ömlött a forrás vize. Ahogy a bambuszcső időről időre megtöltődött, úgy fordult át magától, s halkan koppanva engedte tartalmát a tavacskába

Előre siettem, hogy mutassam az utat házigazdaként: a tornácnál papír kazettás ajtót toltam félre, majd levetettem a papucsom
- Erre - intettem s a folyosón nem soká a szobám ajtajánál kötöttünk ki
Kellemes meleg fogadott odabent, no és persze Macs, a fekete cica, aki persze rögtön egy nyávogással üdvözölte a vendégünket, s már dörgölődzött is Szophie lábához
- Hát, ez lenne a szobám. A zöld - intettem körbe
A kotatsun, az alacsony kis asztalon, ami a szoba közepén foglalt helyet, s ahonnan a meleg is áradt, egy kis teáskanna gőzölgött, mellette egy hosszú nyakú szakés palack, no és persze egy-egy csésze várta, hogy őket is megtöltsék valami jóval
- Foglalj helyett - intettem az asztal mellé terített párnák felé
- Szakéval vagy teával megkínálhatlak?

EDIT: a macskát eredetileg Lilinek neveztem el, úgyhogy a 'kandúr' nem helyt álló, javítva

- Üüüm... - néztem a kalap alól értetlenül Szophie szemébe - nemmm...
Aztán a hátsókapu felé fordultam egy pillanatra
- Ez csak beidegződés... hagyhatnám akár nyitva is... csak furán nézne ki
Ezek szerint neki egyáltalán nem nyilvánvaló, de nem baj, azért vagyok itt
- Jogosultság nélkül senki sem tud átlépni a küszöbön, még akkor sem, ha tárva-nyitva a kapu
Azért, hogy az ilyen apróságok se maradjanak a homályban
- A céhben természetesen lehet vendégeket hívni, mint, ahogy ez most meg is történt
Ennyiben maradtam, nem kell túlbonyolítani sem a dolgokat, csendben lépkedve kalauzoltam el a szobámhoz
- Oh... igen... Lili, a házi kedvenc - fordultam én is a macska felé szórakozottan - nem szoktam magammal vinni sehová - hajoltam le hozzá, hogy én is megsimogassam, s persze egyből domborított a hátával, a tenyeremhez dörgölődzve még inkább - nem is nagyon tud róla senki más
- Imádja, ha kényeztetem, külön utakon jár, kiszökik a városba, de eddig mindig visszajött magától, olyan kis öntörvényű szeretet éhes dög
Nagyon nem lehetett sokáig simogatni, mert egy nagyot ugrott, bukfencezve egyet a levegőben, mint aki nem is a föld vonzásában lenne majd a újra a tappancsaira érve beslisszant a kotatsu alá, ahogy szokta, mert ott van a legmelegebb, és azt a macskák még itt is imádják
- Szakét? - emeltem fel a teáskanna fedelét, de minthogy Szophie nem azt kért, óvatosan félretettem és a palackért nyúltam inkább:
- Rendben - bólintottam
- Nigoriszake - töltöttem óvatosan az opálosan fehér alkoholból - a rizs miatt kapta a színét, ilyet szaké fajtát ittam elsőként, és azóta is ez a kedvencem - a folyadék apránként gyöngyökre szakadt, a levegőben lassan görögve csapódtak egyenként a csésze falához
- De különben teljesen áttetsző, vagy esetleg aranyszínű felhangot kap, ha teljesen szűrt
Ahogy magamnak is töltöttem a teáskannában lassan elült a lágyan hullámzó zöld nedű, amit az imént felzavartam, ahogy az asztalhoz ültünk.
Bő gőzzel gomolygott, s én előszeretettel szippantottam belőle, még magam fele is terelve pár gőzpamacsot, amint a szakés palackot visszahelyeztem az asztalra
- isteni - élvezkedtem, aztán a szakés pohárkát emeltem koccintásra
- Egészségünkre!
- Szaké létére talán egy kicsit erősebbnek fog tűnni, mint amilyennek lennie kéne - meséltem elővigyázatosságból, mikor már mindketten felhajtottuk, s a csészémet letettem az asztalra
- Szophie-chan, pontosan mit is tudsz te erről a zöldről? - emelkedtem el a helyemről, s az asztal fölött a levegőben bukfenceztem át a lány elé
- Mond, miért keresed ennyire megszállottan? - pislogtam rá, fejjel lefelé lebegve felé egészen lassan. Törökülésben voltam, a kalapom a levegőben pörgött egészen lassan valamivel arrébb, a köpenyem széle lassan hullámzott az előző mozdulattól, s az arcunk annyira egy vonalban volt, hogy egyenesen a szemébe nézhettem. Nem volt semmi fenyegető a hangomban, igyekeztem a lehető legbarátságosabb, nyugodtabb hangsúlyban kérdezni

Inspiráció/háttérzene

- Nem, és megint csak nem. Nem tudom, ugyan, hogy a többi céhnél hogyan kerültek beállításra a jogosultságok, de nálunk a látogatok egy korlátozott belépési jogosultsággal rendelkeznek, mely a terület elhagyását követően azonnal érvényét is veszti, és mivel a vendégek jogosultsága rendkívül kisszámú, ezért a meghívás sem szerepel köztük. Az egész csupán biztonságtechnikai szempontok alapján lett így tervezve. De a vendég bármikor el tudja hagyni a céhházat. Ez nem börtön, hanem a nyugalom szigete - taglaltam szépen sorjában mindent, ami Szophie kérdése nyomán eszembe jutott, de így is sikerült pont olyasmire rámutatnia, ami meg se fordult a fejemben addig, lévén nincs köztünk egy idomár se. Jelenleg.
- Ümmm... a peted magad idézheted meg, természetesen bármikor lehetőséged van rá
Kíváncsi arccal követtem, ahogy Szophie is fehajtja a számára kitöltött szakét
- Nocsak, nem vagy ezek szerint nagy barátságban az égetett szeszekkel, ha jól látom? - mulattam a lány elborzadt arcán, egy szolid mosollyal az ajkaim széliben
- Csak szeretem... - adtam a rövid választ, a csészémet visszahelyezve a tálkájába, de aztán meggondoltam magam, és mégis csak magyarázkodni kezdtem
- Tudod, olyan fegyelmezett, letisztult az egész, legalábbis, amit én látok bele
Aztán mutatványoztam kicsit a magam örömére, ha már házi szabály szerint játszhattam. Hisz itt én vagyok az úr, fölöttem csak Kayaba és a csicskásai rendelkezhettek.
Csalódottságomat igyekeztem teljesen elrejteni, amikor Szophie arcán a meglepődésnek leghalványabb nyomát se véltem felfedezni a levegőben bukfenc és a fejjel lefele lebegést követően
- Aham, szóval... a küldetésed, Szophie-chan - fordultam hirtelen oldalt, s álltam ismét talpon az asztal mellett
- Akkor talán nem bánod ha... - fordítottam a fejem sokat sejtetően az élő fal irányába
Ha Szophie is arra felé néz, akkor egy levegőben tekergőző inda végével találja szemben magát. Olyan 5 centire az orrától. Mögötte recsegve-ropogva vastagodnak meg a gyenge kis ágacskák, a levelek vastagra duzzadnak a szeme láttára, rés nyílik a növény falon, méregzöld, párát és állati ricsajokat lehelő hasadékot
- A zöld csak rád vár, s én is szívesen lekísérlek utadon, ha elfogadod az invitálását - böktem a tekergőző indára, mely mint egy kar, vetett kanyart, hogy belé lehessen karolni

Shukaku írta:Szia Danee!

Szeretnénk veled személyesen megbeszélni pár dolgot. Mikor és hol tudnánk talizni?

Üdv: Shu és Timidus

Danee írta:Szia Shu,

Nem csinálok most semmi fontosat, úgyhogy a szobámban meg tudjuk beszélni, akár egy öt perc múlva is, ha ott és most jó neked.

Üdv: Danee

Shu valamivel nyíltabb, kevésbé indiszkrét területen tartotta volna a beszélgetést... de hát most nem fogja visszautasítani, ha már ő kérte a találkozót. Visszaírta, hogy rendben, köszönjük, majd egy teleportáció és rövid séta után már csöngetett is a céh kapuján.

Nagy előnye a virtualitásnak, hogy bármennyire hanyag is vagy, nem lesz olyan rendetlenség a szobádban, amit ne tudnál pár kattintással eltüntetni, az ilyenkor egyébként időben problémás tisztálkodásról és átöltözésről nem is beszélve, bár egy hölgynek még gondot okozhatna, hogy mit is vegyen fel vendégváróként
A céhes fogadó ajtaja nyílik, ugyan van pár vendég az asztalok mögött, de csak csendes beszélgetés zajlik, ez még nem az esti zajos társaság.
- Szia, Shu-chan, kerülj beljebb! Timidus? - nézzek szét a sárkányt keresve


Timidus kilép Shu mögül, és bólint a fiú felé. A céhes fogadóra kicsit elámul az idomár, ő nem ilyennek képzelte el a céhházat... de hát kinek mi az ízlése. Nyugodt léptekkel indulnak el feléd, majd állnak meg előtted.
-Hali! Akkor... merre?


- Áh, szóval, te is itt vagy Timidus! - furcsa is lett volna a kislányt a sárkánya nélkül látni, nem túl sokszor fordult elő, hogy a sárkány ne kígyózott volna valahol az idomárja körül
- A szobám valamivel beljebb van, gyertek utánam! - sétálok keresztül a fogadón, s a söntés mellett nyíló ajtón át egy másik világba lépek
- Ez itt a központi rész, az egyik, mindjárt ott vagyunk a szobámnál! - várom meg, hogy belépjenek a kis kertet ölelő kerengőbe, aztán az ajtót zárva, rögtön a jobb oldalon nyitom a következőt:
- Itt is vagyunk - intek befelé
Szophie látogatása óta nem változott, mondhatni semmit se a helyiség: még mindig minden zöldben virít: a plüss szőnyeg, az egyik falat teljesen beborító élőfal, főként mohából, a kotatsu középütt, no meg a sekély medence a sarokban
- Foglaljatok helyet - mutatok az asztal felé
- Szolgálhatok valamilyen frissítővel?


Shu csak forgatja a fejét, nézelődik, míg Timidus célirányosan halad utánad. A végén mindketten belépnek a szobába, Shu pedig mosolyogva tekint körbe.
-Jól berendezted... bár én jobban szeretem a szolidabb stílust. Nem kérünk semmit, köszönjük, szerintem amúgy is csak egy pár percig leszünk...
Mondja, ám azt megvárja, ha esetleg te kiszolgálnád magad.


- Köszi, nem tudom meddig marad még így, csak egy pillanatnyi szeszély eredménye, egyelőre még nem untam rá - magyarázkodom
- Oh, ennyire siettek? - nézek a leányzóra meglepődve
- Én azért iszok egy limonádét, ha mégis kérnétek, szóljatok bátran! - hívok elő három alacsonyabb falú poharat, majd egy teli kancsót
- No és, miről lenne szó? Miről akartál velem beszélgetni? - kérdem mielőtt még belekortyolnék az üdítőmbe


-Nem, nem sietünk, csak nem számoltam sok mondanivalóval. Csak... meg szeretném köszönni, hogy kedves voltál a viadalon. Elég sok minden történt azóta, és még nem jutott rá időm, levélben meg nem akartam...


- A viadalon? - nézek rá kissé értetlenül
- De hiszen... - komolyan, mit tettem ott, hogy rászolgáljak egy ilyen köszönetre
- Hát... szívesen, nekem már nem nagyon rémlik, hogy mi történt ott, leszámítva, hogy Tachi hamar véget vetett a lehetőségeimnek, meg Miuénak... - ahhoz képest, hogy milyen nagy reményekkel vártam a rendezvényt, olyan rövid és tartalmatlan lett számomra
- Nem is néztem a show folytatását, - próbáltam átterelni a szót - neked milyen volt a viadal?


-Háááát.... érdekes. Végül Tachival ketten nyertük meg. Nem volt olyan nagyon félelmetes, mint ahogy híresztelték, de ez az összes küldire igaz...


- Aha... - nem túl szószátyár a témát illetően, dehogy Tachi és ő? Bár múltkor említette, hogy mennyire bejött neki az a... vörös. Nincs jó jelző  mely kifejezhetné az ellenérzéseim tömkelegét a "lovaggal" szemben
- Értem.
- No és mi történt azóta? Mármint, ami rám tartozik


-Hogy... rád tartozik? Hát... gondolom Anatról tudsz. Arról is tudhatsz, hogy már Jun van a céh élén. De... de nem tudom, hogy mire vagy kíváncsi. Én viszont... szeretném megtudni, hogy már miért nem jársz a frontra. Amikor megtudtad, hogy én nem akarok, pedig meglenne a szintem, akkor eléggé... dühös voltál...


- Ja, sajnos tudok, Junról is hallottam - bólintok, s hogy ne kelljen az arcmimikámmal foglalkozni inkább a pohár fenekére nézek
- Én nagyon sok mindenre lennék kíváncsi a céhetekkel, vagy akár a többi veletek is kapcsolatban álló céhet érintően, mert csak a felszínt ismerem, most így konkrét dolog viszont nem jut eszembe rögtön, össze kéne szednem a gondolataimat
- Ami meg a frontot illeti, felkutattam a megbeszélés helyét, részt is vettem, és tervben volt, hogy velük tartok, de éppen létszámbővítés történik nálunk és annak erős anyagi vonzatai vannak, így nem tehettem meg, hogy burokra verem el a céh bevételeit, de majd a 22.-en igyekszem én is ott lenni már


Ennyire szegény lenne a céh? És... létszámbővítés? Shu párakkal találkozott már, akik a céh tagjai, de eddig nem nagyon nyerte el a tetszését ez az egész. Vajon kiket akarhat felvenni Danee?
-Akkor majd ha eszedbe jut  valami, akkor rám írhatsz. Viszont... nekem lenne még egy kérdésem. Ha... ha nem zavar...


- Mond, legfeljebb nem tudok válasszal szolgálni


-Ugye a legtöbb mindenkivel jóban vagyok. Majdnem mindenkivel. De vannak páran, akik már csak azért utálnak, mert nem akarok kijutni, meg olyan barátaim vannak, akik szintén nem akarnak, meg irigyek is rám. Szóval... te sem kedveltél... vagy nem tudom, hogy most mennyire... nem akarom őket becsapni, és úgy csinálni, mintha most hirtelen egyetértenék velük, és ki akarnék jutni, mert azzal meg a többi barátomat is becsapnám... de mit kéne tennem szerinted?


Ez a beszélgetés már ez elkezdése előtt is sok kérdést felvetett bennem, de az elképzeléseimmel ellentétben nem újabb veszélyekre felhívó figyelmeztetés vagy átnevelő célzatú szavak hangzottak el, sőt, homlok egyenest másra terelődött a szó
- Hogy én mondjam, meg, mit kellene tenned? - néztem rá értetlenül - hogy jutottál arra a következtetésre, hogy engem kérdezz meg ilyesmiről? Mellesleg, ha már szóba hoztad - rántottam meg a vállam - a mi kettőnk viszonyát illeti... nos ... csak annyit mondok, hogy szerintem nem vagyunk egy hullámhosszon, persze ez nem jelent különösebben negatívumot a részemről, egyszerűen csak annyira másként látjuk szerintem a dolgokat, hogy... inkább olyanokkal igyekszem találkozgatni, akik hasonlóan látják a dolgokat


-Persze... pont ezért. Tudom, hogy te utáltál... vagyis... úgy tudtam, hogy utáltál... vagy nem tudom. De pont ezért. Te pont úgy látod, mint azok, akik utálnak, viszont most elvileg nem utálsz, úgyhogy segíthetnél...


- Aha... - szóval tényleg kíváncsi arra, hogy mit gondolok róla. Mármint a nem túl elkendőzött verzióra
- Azt hiszem... ha most a közös vadászatra gondolok vissza, akkor ott... hát... az sokat segítene, ha nem lennél olyan elítélő az emberekkel kapcsolatban, én nem igazán ismerem mások rólad alkotott véleményét, így aztán jól átfogó, mindent megoldó tanácsot nem hiszem, hogy tudnék adni, leginkább magamból kiindulva tudnék...
Elgondolkodva vettem le a szemem az idomárról meg a sárkányról és a pohárban maradt limonádét finoman lögybölve igyekeztem felidézni azokat a dolgokat amiket jószerivel inkább eltemettem, vagy messzire kerültem még gondolati síkon is
- Talán, pozitívabb látásmód kellene mások megítélésekor. Az is feltűnt, hogy erősen igyekszel befolyásolni másokat, míg én inkább a visszafogottabb megfigyelés pártján állok, de ez nem tudom mennyire segítene bármit is itt, ez inkább emberfüggő. Itt nem nagyon van alkalmam mélyenszántó beszélgetésekbe bonyolódni, de igyekszem elfogadni a másik álláspontját, is, megtalálni benne azokat a részleteket, amik második, vagy másik igazságnak mondhatók
Lehajtottam inkább az utolsó kortyig a limonádét
- Lehet, hogy rossz embert kérdezel. Én nem vagyok társasági ember. Jól elvagyok egymagam az időm nagy részében, s én nem igazán bonyolódok bele a többség által preferált normális élet mindennapos chit-chatjeibe. Az nem az én világom. Az igazat megvalva, a céh is egyfajta teher számomra. Mármint teher is, ha az érme egyik oldalát nézzük, ugyanakkor nem szeretném mindenből kizárni magam... de már nagyon elkanyarodtam...


Figyelmesen hallgatja a szavakat, néha bólogat, és várja a folytatást


- Szóval... visszatérve rád... korábban probléma volt, hogy szinte teljesen Timidus után mentél, nem voltál igazán érezhető a döntéseid, szavaid mögött, mintha nem is a te véleményed lenne, hanem az övé - néztem hol egyikükre, hol másikukra
- Ez nem tudom mennyit változott, mióta nem találkoztunk, de mindenképpen javasolnám, hogy alakíts ki saját véleményt, és ne hagyatkozz a sárkányodra olyan nagy mértékben, ahogy korábban tetted


Itt pislogott párat, majd megrázta a fejét.
-De ez nincs is így. Mármint... oké, a harci izékben igen, de egy csomó másban én döntök. Most is az én ötletem volt, hogy jöjjünk ide, és látod, Timi egy szót sem szólt még. És továbbra sem a sárkányom.


- Hát, ha így van, akkor örülök neki, de nem hiszem, hogy mást tudnék még mondani. Légy elfogadóbb másokkal szemben, meg a véleményük, látásmódjuk, tapasztalataikkal szemben. Ennyi, amit tudok mondani.


-Oké... én az vagyok... de ezzel hogyan érem el, hogy mások is azok legyenek velem? Én például elfogadom A... szóval van valaki, aki még mindig rossznak gondolja a világot, meg ilyen butaságok... én elfogadom az ő véleményét, mert peches, és mindig bajba keveri magát, így persze csak a rosszat látja... ő viszont nem akarja elfogadni a véleményemet, és egyre gonoszabb velem csak azért, mert én másképpen gondolkodom mint ő...


- Az ilyenekkel nem tudsz mit tenni. Az élettől majd jó esetben kap pár pofont, és talán történik majd valami az életében, ami felfedi előtte az igazságot. Ha ez elég meghatározó vagy kellően sokszor megtörténik vele, akkor változni fog a véleménye a dolgokról. Akár veled kapcsolatban is. De ha határozottan elzárkózik attól hogy mást is lásson, mint a sajátja, akkor nem fog sikerülni rá hatást gyakorolni
- Hagyni kell, elkerülni vele a konfliktust, vagy a konfliktus kialakulására esélyt adó élethelyzeteket, esetleg akár teljes helyszíneket. Elkerülni, teljes egészében, ha reménytelen, sőt zavaró, kellemetlen eset


-Akkor... akkor azt mondod, hogy ne találkozzak olyanokkal, akik nem kedvelnek? De... nincsenek sokan. Maximum három ilyen személyt tudok, és én sokkal inkább szeretnék velük kibékülni. Tényleg nincs erre semmi mód?


- Mivel a társas interakciókhoz két ember kell, nem nincsen rá mód. Talán idővel megenyhülnek, de ha ostromlod őket, azzal több mint valószínű, hogy nem érsz el semmit se, vagy akár még rontasz is a helyzeten. A saját bőrömön tapasztaltam. Nem egyszer. A némiképp pozitív változást is, amit az idő múlása hozott.


Oké... hát... akkor köszönöm. Csak ennyit szerettem volna. Eszedbe jutott esetleg valami, amit kérdezni szeretnél?


- Szívesen. Öm, nem, de majd akkor megírom levélben, ha lesz valami.
- Kikísérlek ha gondolod.


-Rendben, köszi. És... remélem tényleg nem zavartunk...


- Nem, nem zavartatok, örülök, hogy találkoztunk és tudtunk kicsit beszélgetni