Oroszlánbarlang [Leo szobája]

by **Leonard** Vas. Szept. 13 2020, 23:39

Tipikus legénylakás, amelynek központi bútorzata egy hatalmas, bevetetlen ágy, hozzá illő éjjeliszekrényekkel, amik zsúfolásig vannak tömve mindenféle oda nem illő kacattal és az elmaradhatatlan hamutartókkal. A padlón csinos kis kupacokban használt ruhák és más egyéb aktuálisan nem kellő vagy haszontalan tárgyak fekszenek átláthatatlan összevisszaságban. A sarokba tolt aprócska fából készült asztalon ételmaradékok és további hamutartók találhatóak, az átellenes sarokban egy - üres - ruhásszekrény kapott helyet, mellette pedig egy nyulaknak készült rózsaszín kis fekhely, amely színében tökéletesen elüt a helyiség összes többi berendezésétől. A szobából összesen két ajtó nyílik, egyik az aprócska, szürke kőből kirakott és fa bútorokkal modern stílusban berendezett fürdőszobába, a másik pedig a teraszra. A hatalmas, kétszárnyú teraszajtó - amely egyben a szoba egyetlen külső fényforrása - a szoba átellenes oldalán fekszik, előtte egy félig leszaggatott sötétkék függöny húzódik. A teraszon egy széles rattan fotel és hozzá illő asztalka biztosítják a kényelmes pihenést. Ez a terület viszonylag rendezett, csupán egy-két ottfelejtett kávéscsésze és egy zsúfolásig tömött hamutartó árulkodnak az itt lakó szokásairól.

by **Leonard** Kedd Szept. 15 2020, 15:32

Ozirisz

A kopogtatás halk, ám félreismerhetetlen zaja váratlanul érte. Elnyomta a már csonkká égett cigarettacsikket, amit már egy ideje ujjai között szorongatott, eltolta maga elől reggelijének maradékát, majd komótos léptekkel az ajtóhoz sétált. A kezét a kilincsre helyezve hezitált egy darabig. Mégis ki keresné fel ilyen korán személyesen és mi okból?
Rossz érzése csak akkor hágott a tetőfokára, amikor a folyosón a várttal ellentétben nem Hinarit vagy Aftont találta, hanem egyenesen Oziriszt. Egy szélesen vigyorgó Oziriszt. Az első mondatot még végighallgatta, majd kedve lett volna a fiú orrára csapni az ajtót. Mi a jó bánat történt, a világ a feje tetejére állt, vagy mi?
Érzései valószínűleg kiülhettek arcára is, amíg kínos csend húzódott közéjük. Hitetlenkedve megdörgölte szemeit, de a szürreálisan és kedvesen mosolygó Ozirisz kép csak nem tűnt el. Végül észrevette magát és egy enyhe torokköszörülés után kitárta az ajtót és beinvitálta céhtársát, ahogy azt illik. Már csak azt felejtette el, hogy a szobája nem épp úgy fest, ami vendégfogadásra alkalmas; habár fiúk voltak egymás között, így aztán érthető módon annyira nem is zavarta a dolog.
Ezen a ponton aztán nem tudta eldönteni, hogyan tovább. Talán ha valaha is jó házigazda lett volna, most megkínálja társát valami itallal vagy étellel, ehelyett azonban csak Tapsi óvakodott közelebb, hogy megszaglássza a jövevény cipőjének szárát.
Leo tanácstalanul körbenézett, majd előrelépdelt és - jobb híján - meginvitálta vendégét a teraszra, ahol a kényelmes fotelekben két megtermett férfi is rendesen elfért. Beszélgetésbe csak azután kezdett, hogy mind a ketten elhelyezkedtek és ő maga rágyújtott egy cigire - és a szürreális jelenés ez idő alatt sem tűnt el.
- Na jó - hajolt előre végül arcán teljes komolysággal. - Tudni szeretném, hogy mi történt veled, ami miatt erre a döntésre jutottál. És ha Hinarinak köze van a dologhoz - tette hozzá gyorsan, felemelt mutatóujjal - tudnod kell, hogy mások kedvéért semmi szükség álbarátságot kötnöd velem.

by **Ozirisz** Pént. Szept. 18 2020, 00:41

Ozirisz tudhatta volna, hogy a hirtelen jött ötletek általában nem vezetnek jóra. Azonban szerencséjére – vagy épp balszerencséjére? - kivételesen nem agyalt a dolgon, csak ment a feje után. Viszont, mivel jelen helyzetben másképp alakult minden – elvégre az agya is a megszokottól eltérő módon kattogott – így csak akkor döbbent rá, hogy „lehet hülyeség volt?”, amikor meglátta Leo arckifejezését. Egy pillanat erejéig látszott rajta is a meglepettség. ~Mégis mit vártál, észlény.~ Na igen, fordított helyzetben valószínűleg ő se tudta volna hová tenni ezt az egészet, sőt, talán reflexből a gondosan elrejtett Fotó Kristályokat kereste volna. Vagy épp a céhtársai helyzetjelzőjét csekkolta volna, hogy éppen ki az, aki megtréfálná. Azonban rövidesen visszatért a fél perccel korábbi fullHD-s vigyorához. Elvégre aggodalomra semmi ok, Leo nem csapta rá az orrára az ajtót, nem küldte el melegebb éghajlatra meg ilyesmi. Beinvitálta az Oroszlánbarlangba, amit Ozirisz pár gyors pillantással fel is mért, de figyelmét a kupiról hamar elterelte a szimatoló nyuszi. - Látom Tapsinak is fura, hogy itt lát – szólalt meg a kardforgató, ahogy egy pillanatra megállt, kicsit jobban megnézte az apró teremtményt. Majd óvatos léptekkel követte Leót a teraszra, lehuppant a felkínált fotelba. Céhtársa példáját követve, nem tudatosan, de szájába vette az egész addig szorongatott rakétát. El még nem gyújtotta, hirtelen túlterhelődött a feldolgozó rendszer a srác szavait hallva és komoly arckifejezését látva. A széles vigyor eltűnt az arcáról egy időre, kivette szájából a cigit, majd egy nagy levegőt vett – időt nyervén, hogy összeszedje gondolatait. Majd megszólalt, némiképp komolyabban – Mondhatjuk úgy, hogy megvilágosodtam – sóhajtott egyet, olyan semmitmondón. Nehezen tudta kifejezni magát, pedig pár perccel ezelőtt még minden ott kavargott a fejében – ahogy most is, csak épp valami rejtélyes okból kifolyólag képtelen volt szavakba önteni. Egyelőre Leo mondanivalójának végébe kapaszkodott, arra legalábbis tudta mit mondhatna – Nem küldött senki. Ha kicsit is ismernél, akkor tudhatnád, hogy a műjópofizás nem az én asztalom. Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint szeressenek azért aki nem... - majd egy levegővétel után folytatta – Csak tudod, rájöttem, hogy a feszültség nem vezet jóra. Minél többet rágódunk a múlton, a régi tüskéken, annál jobban beigazoljuk magunk számára, hogy igazunk volt... Amondó vagyok, kezdjünk újra tiszta lappal mindent. Jobban belegondolva én már el is felejtettem azt a régi álcás dolgot és a hasonlókat... - közben begyújtotta a jointot, beleszívott két kisebbet, amit elég hamar ki is fújt. Ezzel csak az egyenletes égésre segített rá, elvégre cigitekerés skillje még a gyakorló szint környékén van. Gyakorló cigitekerők pedig már tudnak jointot sodorni, viszont elég gyakori, hogy az egyik oldala jobban ég, mint a másik, ami túl nagy parazsat – és ezáltal túl gyors égést – kölcsönöz a rakétának, amit nem szeretne. Túlságosan lerontaná gazdasági szempontból a hatásfokot. Elvégre nem azért vette, hogy aztán csak úgy, a levegőbe égjen, értelmetlenül. Majd Leóra nézve feltűnt még valami: - Ácsi, te miért azt a mentes cigit szívod? Van attól jobb is – és kiült arcára az ajtónál látott vigyor újra – Ebbe szippants bele – mielőtt azonban odanyújtotta volna céhtársának az amúgy az övénél hosszabb és vastagabb cigarettát - elvégre kétemberes - beleslukkolt egy rendeset. Miután passzolta kaszttársának az árut, a beszívott füstöt igyekezett minél tovább lenntartani, közben ösztönösen is hátradőlt a fotelban, kényelembe helyezve magát – ahogy tette nem is olyan rég a fogadó teraszán.

by **Leonard** Pént. Szept. 18 2020, 13:26

Leo egészen addig egy pillanatig sem vette szó szerint a békepipás megnyilvánulást, amíg hirtelen meg nem érezte a jól ismert, eltéveszthetetlen fű szagot. Tekintetével lekövette társa mozdulatát, ahogy meggyújtotta a méretes jointot és szemöldökét ráncolva meredt rá. Ezt mondjuk pont nem nézte volna ki Oziriszból, ami megint csak alátámasztotta, mennyire nem ismeri még a fiút. Nem mintha neki ismeretlen lett volna az anyag, mi több, ahogy átvette és ujjai között forgatta a méretes cigit eszébe jutott, hogy érezte ezt az illatot valahol... nem is olyan nagyon régen. Akárhogy próbálkozott azonban visszagondolni, emlékei üres foltokkal voltak tele, miközben lelkében mégis lángra lobbant valami különös, meleg érzés.
Beleszívott a cigibe és hosszan letüdőzte. Közben azon gondolkodott, mit is szeretne mondani és hogyan. Kínzó lassúsággal kifújta a füstöt és érezte, ahogy a nikotin és drog máris elkeverednek a vérében. Ráadásul a füsteregetésben eleve volt valami régi, ismerős otthonosság, ami már önmagában képes volt őt megnyugtatni. Mostanra be kellett látnia, hogy végérvényesen visszaszokott a dohányzásra.
- Hát haver, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, milyen álcáról beszélsz - reagált végül kis szünet után a hallottakra. - Soha nem is volt bajom veled, egyszerűen csak egy idő után feltűnt, hogy nem vagy vevő a poénjaimra. És a múltkor is olyan furcsán viselkedtél, amikor Rikoval beszéltem - tárta szét karjait, szélesen meglóbálva a levegőben a dohányárut. Ettől aztán eszébe jutott, hogy még mindig markában szorongatja a gandzsát és gyorsan visszaadta társának, mielőtt folytatta.
- Már azt hittem, szemet vetettél rá, és azért - mosolyodott el végül. Szemei furcsán, komiszan csillogtak, ahogy ezt kimondva érdeklődőn pillantott rá céhtársára.
- Az viszont tény - sóhajtott fel kicsivel később -, hogy volna mit megmagyaráznom neked ezzel kapcsolatban - mutatott fel az indikátorára gondterhelten. - Hisz nyilvánvaló, hogy ebből eredt minden konfliktusunk és teljesen jogos, hogy emiatt fújjál rám.
Megállt. A folytatás valahogy nem akaródzott kijönni a száján. Keserűen elmosolyodott, majd inkább gyorsan visszakérte a cigit, hogy annak füstjével enyhítse az emlékek által feltámadt kínt.
- Azt leszögezném mindenekelőtt, hogy soha nem öltem. Nem rendesen - fogott bele mondandójába és a távolba, valahová a céhkert egy pontjára függesztette tekintetét. - Hét, vagy... lassan már nyolc évvel ezelőtt ebbe a játékba az egyik legjobb barátommal léptem be. Később aztán kiderült, hogy szerencsés helyzetben vagyunk; a tudósoknak sikerült mind a kettőnk fejére egy másik, veszélytelenebb sisakot csempészni. A barátom - Ilja - ettől teljesen bezsongott. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy így kiléphetünk a játékból és nincs más dolgunk, mint megölni magunkat. Ő... - hátradőlt, gondterhelten lehunyta a szemét. - Meghozta a döntést. Csakhogy egyedül képtelen volt az öngyilkosságba rohanni, így rám rótta a terhet.
Megállt, pillantását Oziriszra emelte, amely most mintha sokkal sötétebb és mélyebb lett volna, mint azt céhtársa valaha is tapasztalta. Kíváncsi volt rá, a férfi érti-e a továbbiakat anélkül is, hogy kimondaná.
- Végül nagyjából két évvel ezelőtt megkeresett egy tudós csapat. A segítségemet kérték, cserébe nagy jutalmat ígértek. Egyszerre több tucat játékost juttattak ki és ébresztettek fel, miközben itt bent többedmagammal meg kellett harcolnom a programmal, ami nem akarta ezt engedni. Nem tudom, mások milyen jutalmat kértek akkor vagy milyet kaptak. Én a zöld indikátorra tettem le a voksom - kocogtatta meg a kis jelet a feje felett, aztán elmosolyodott. Most, hogy a történet végére ért máris sokkal könnyebb volt minden. Az izmai is, amelyek egész eddig pattanásig feszültek, most elengedtek. Ellazult. Megint ő következett a jointban, így elvette és mélyet, a kelleténél talán nagyobbat is szippantott belőle. Épp erre volt most szüksége - hogy valami elrepítse egy könnyed, gondtalanabb világba. Hátradőlt és arcára szép lassan újra visszakerült az a komisz, levakarhatatlan vigyor, ami olyan jól állt neki.

by **Ozirisz** Kedd Szept. 22 2020, 00:10

Ozirisz valahogy nem gondolta, hogy ilyen könnyen fog menni ez a békepipás dolog. Látta társán, ahogy a jointot forgatta, hogy nem először van dolga a fűvel. ~Na igen, ő azért ilyen szempontból lazábban veszi a dolgokat~. Az viszont továbbra is rejtély számára, hogy odakinti vagy idebenti tapasztalatok – de jelen helyzetben egyáltalán nem is számít. Azzal úgy különösképp nem is törődött, hogy Leónak is időbe telt válaszolni. Szimplán betudta annak, ami: egy szép kövér slukknak a mosolyfüstből, amit hülyeség volna elpazarolni. Elvégre a trombita füstjét addig kell lenntartani amíg csak lehet. Viszont a válasza kissé meglepte. Tényleg ennyire elfelejtette volna a srác azt a dolgot, amin egész eddig még mindig pörgött, és amiért leginkább neheztelt a srácra? - Tudod, amikor anno beállítottam hozzátok... tudod... nem a saját bőrömben... - magyarázta meg céhtársának a pillanatnyi üres foltot. Elvégre neki se biztos, hogy beugrana egy több éve történt, számára jelentéktelen esemény vagy részlet. - Leginkább az az dolog volt, ami megmérgezte a dolgot... - vallotta be a felismerést. Valahogy annak a felkavaró délutánnak a lenyomata volt az, ami után végképp negatív szűrőn át látta a srácot. Persze akkor még legvadabb rémálmában sem gondolta volna, hogy egy nap Leonard belép a Ligába. Hisz ez szembement volna a realitással és ezen világ alapvető törvényszerűségeivel. Az, pedig hogy most itt ülnek és szívják a füvet, mindenféle felesleges feszkó nélkül, békében... Egy röpke pillanat erejéig lelki szemei előtt megjelent a kivetítő az eseményláncolatokkal és valószínűségekkel... ~Ez is a mérési tartomány határát karistolja~
Rikóra viszont felkapta a fejét – Mire gondolsz pontosan? - tette fel a kérdést, miközben átvette a jointot, majd beleszívott. Miután kifújta a füstöt, ismét megszólalt, reagálva céhtársa újabb kérdésére – Hát, a múltban történtek dolgok – mosolyodott el sejtelmesen – tudod, gitárleckék és miegymás... - majd egy másodperc erejéig elhallgatott – viszont megtartani elég nehéz, főleg hogy nem az a „leragadunk valakinél” típus – tette hozzá, majd egy röpke pillanat erejére elkomorodott – Aztán lehet, hogy csak én vagyok kevés, mint bossteremben a vészkijárat... - tekintete közben a terjengő füstre irányult, egyfajta védekezési mechanizmusként, ahogy szokta tenni, amikor ingoványos talajon jár, és ritkamód sebezhetőnek érzi magát. Persze az még sosem jutott eszébe, hogy társa ettől független ugyanúgy kiolvashat belőle mindent. Elvégre a strucc is látható, hiába van a kobakja egy fél köbméter homok alatt. Mert hát akárhogy is nézi a dolgot, Rikóval nagyon nem egy ligában játszanak – és itt nem arra gondolt, hogy az árnyharcos lány Voiceos. Csak nagyon más világban élnek, nagyon más világból származnak – ami viszont furcsa, hisz nem olyan rég elég jól megtalálta a közös nevezőt egy hasonló egyénnel, egy messzi-messzi galaxisban...
Szerencsére a téma továbbterelődött egy más irányba, újabb homályos részletekre derítve fényt számára. Ösztönösen szívott bele egy embereset a rakétába, mielőtt visszapasszolta azt Leónak. Érdeklődéssel hallgatta a srác szavait, és jelen pillanatban a fű hatása is rendkívül jól jött: már egy ideje érezte, hogy a gondolatai gyorsabban száguldanak – cserébe viszont a mozdulatai belassultak, vagy legalábbis reumás csigának érezte magát. Amikor a teste és szelleme időügyileg nincsenek szinkronban – de valahol pont ezt szerette a fűben. Újabb dolgokat tudott meg céhtársáról és annak indikátoráról. Arcán a megértés halovány fénye tükröződött, ahogy kezdtek összeállni a darabkák egésszé. Erről szólt volna az egész? - Hát nem egyszerű... - fújta ki a füstöt szép lassan – A rendszer viszont ebből a szempontból kegyetlen volt veled... - ha nem gyilkolt valójában, akkor miért vörösödött? Nem érzékelte a rendszer azt a bizonyos másik sisakot? Bár kissé szürreálisnak találta a srác történetét, de a szemében mégis az őszinteséget látta. És hallott már Miritől is egy másik sisakról, egy másik játékról. - Miért nem ezzel kezdted? Sok virtuális fejfájástól megkímélt volna mindenkit... - aztán elkomorodott, ahogy fejében megválaszolta a kérdést Leo helyett: „úgyse hitted volna el..”. Vajon tényleg képes lett volna hinni neki, ha akkor elmondja? Vagy csak leragadt volna a „gyilkos vörösök” gumicsont mellett, és bemagyarázt volna magának – főleg a Judys eset után – hogy igazolja magának, hogy igaza van? Elég hülyén érezte magát, ahogy végig aranyozta magát, pedig valójában eléggé rendesen rothadásnak indult legbelül... Talán az újrakezdéssel és a nemrég szerzett +10 Bölcsesség statpontjával még időben meg tudja fordítani a folyamatot...
Aztán ahogy a tudóscsoportra és a program elleni harcra terelődött a téma, Ozirisz arcán a komorságot felváltotta a mérhetetlen düh egy röpke pillanatra. Behunyta szemét és nagy levegőt vett, majd szép lassan kiengedte. Azok a karácsony előtti események még mindig a haragot váltják ki belőle. Nem a céhtársára haragudott, hanem a rendszerre – illetve saját magára, hogy hagyta magát így palira venni. A rendszer okolása pedig csak ürügy volt, egy védelmi mechanizmus, amit az emberek szoktak alkalmazni, hogy csökkentsék maguk számára a felelősséget, a tettei súlyát. Némiképp megnyugodva szólalt meg – Emlékszek arra a napra, bár keveset tudok, ki merre volt... engem speciel megvezetett az a kis... - itt egy hirtelen megállt, és beleszívott a cigibe, majd továbbadta Leónak. Némi kínos csend után folytatta – NOEGEA. Pont azt mondta, amit hallani akartam, pont úgy, ahogy a leginkább meg tud győzni... Még hogy az NPC-k eltűnése.... - fakadt ki – Aztán egy vörös játékossal és egy látszólag kezdő zölddel találtam magam szemben. - itt kezdte összerakni a részleteket – Talán a zöld is az egyik tudósféle lehetett... Lényeg az, hogy nem alakultak jól a dolgok, és a padlóra kerültem... rohadt méreg... - még ennyi idő távlatában is elevenen él benne az emlék, az érzés, ahogy elburul mint egy liszteszsák, és magatehetetlenül fekszik. Az idő ugyanúgy lelassult számára, mint ahogy most érzi a növényi eredetű boldogság hatására. - Azt hittem, hogy ott lesz a dal vége... ha nincs Miri, talán tényleg úgy történt volna... aztán elkezdett összeomlani az egész, ölemben Mirivel menekültem, rohantam, míg kifogyott alólunk a talaj... Nehéz nap volt... - sóhajtott egyet. A sok Aincradban töltött év egyetlen egy napja. Felfogni is nehéz, hogy ennek az egyetlen napnak az eseményei mennyit tudnak változtatni az ember sorsán. Mintha valami csomópont lenne a tér-idő kontinuumban, egy pályaudvar az alternatív valóságok közt. Elég lett volna egy kicsit máshogy történni a dolgoknak, és teljesen más irányba sodródik az ember az események kibogozhatatlan láncolatában. Kérdéses, hogy mi most egy jobb, vagy egy rosszabb variáció felé száguldó vonatra szálltunk az állomáson... - Nehéz nap volt - ismételte meg magát, kissé ellazulva.

by **Leonard** Pént. Szept. 25 2020, 18:14

Ha Ozi rákérdezett volna, Leo biztosan elmeséli, milyen volt annak idején, amikor megnyíltak az első marihuána üzletek Kanadában a legalizálás után, mennyire izgultak, amikor a sarokról figyelték nagykorú barátjukat, hogyan áll sorba az első cigikért vagy éppen pár évvel később milyen érzés volt Amszterdam vörös lámpás negyedének sikamlós macskakövein sétálni és mámorban úszva figyelni a bal oldalán villódzó fényeket és kirakatokat, vagy a jobbján folyó csatornában lustán hömpölygő éjsötét víz tükröződéseit bámulni. Ennek híján azonban pusztán önmagát szórakoztatta a feltörő emlékekkel és azt sem sokáig, ugyanis egy másik, sokkal közelibb emlék - vagyis épp annak hiánya - felülírta benne a régmúlt tapasztalatait. Zavarni kezdte, hogy fogalma sincs róla, honnan ilyen ismerős a szer. A beszélgetés aztán erről a problémáról is elterelte a figyelmét, de végérvényesen nem szüntette meg a fel-feltörő üresség érzetét, mintha valami nagyon fontosat felejtett volna el.
Ahogy történt ez a másik esetben is. A világért nem akarta bevallani Ozirisznak, hogy egyáltalán nem emlékszik a hibájára, így megpróbált bűntudatos képet magára erőltetni.
- Sajnálom, ha megbántottalak. Valószínűleg nekem fel sem tűnt akkor...
Ez utóbbi kijelentés viszont teljesen igaz is volt. Nem volt jó az emberek érzéseinek tanulmányozásában és soha nem tudta egyből, ha véletlen valami rosszat tett. Az viszont egészen egyértelmű volt számára, hogy a legutóbbi bosson Ozirisz valamit üzenni akart neki a pillantásával, csak valószínűleg azt kódolta félre, hogy pontosan mit is.
- Nem is tudom... Azt hiszem Simeonnak mondott valamit, utána odajött hozzám, te meg rondán néztél - vont vállat. - Igazából semmiség. Viszont én úgy tudtam, nem kedveli a zenét - ragadta meg a figyelmét a gitáros félmondat, miközben cinkos félmosolyt váltottak. A következő kijelentésnél azonban úgy meredt Oziriszra, ahogy az idiótákra szoktak. És mindezt teljes jószándékkal.
- Már miért volnál kevés? Javíts ki, ha tévedek, de nem hiszem, hogy Riko beérné a kevéssel. Ő egyszerűen csak a szórakozásra tette fel a lapjait. Szerencsés vagy, ha megosztozott vele rajtad.
Viszont ha nem az a helyzet, amire ő gondolt, akkor pláne nem értette, miért kapta azokat a szúrós pillantásokat. Annyira mondjuk nem foglalkoztatta a dolog, hogy tovább boncolgassák a témát, helyette inkább egy másik felé kívánta terelni azt, hirtelen támadt jókedvvel.
- Na és Yurihime? Láttam, hogy sokat lógtok együtt. Ő már sokkal inkább annak a komoly típusnak tűnik.
"Vagy talán már túl komoly?" - tette fel magában a kérdést, de ezt hangosan már nem mondta ki. Yurihime pontosan az a típusú lány volt, akitől tartotta a két lépés távolságot, mert ez így volt kényelmes. A meghajlásaival meg köszöngetéseivel még így is képes volt néha az őrületbe kergetni a fiút azon kevés alkalommal, amikor véletlenül el kellett viselniük egymás társaságát.
Mindeközben, ha késve is, Leonak végül eszébe jutott a vendégfogadás legalapvetőbb szabálya, na meg az, hogy valahol az inventoryja mélyén akad egy-két palack sör is, ami milyen jól is esne egy ilyen tartalmas beszélgetéshez. Elő is hívta őket és egy laza mozdulattal lökte az egyiket Ozirisznak, meg sem magyarázva a gesztust. Sziszegve nyitotta fel sajátját, némi hab csapott ki az asztalra. Gyorsan a szájához emelte, hogy mentse a menthetőt és csak utána válaszolt a kijelentésre.
- Elpixeleztem őt, kvázi a rendszer szerint megöltem. Nincs ebben semmi kegyetlenség, a kezdetektől kezdve így működik.
- Egyébként nem olyan egyszerű beszélni róla, mint tűnik. Hinarinak elmondtam, a többiek nem tudják. Úgy gondoltam elég az, ha a céhvezér megbízik bennem.
Laza mozdulattal átvette a cigit. Elfintorodott, ahogy arra gondolt, kinek a szájában volt fél pillanattal ezelőtt. Valahogy külön cigikkel jobban működött volna a dolog, de nagyon gyorsan túl is lendült a problémán és inkább a hatásra koncentrált. Az talán már meg is érkezett, ugyanis Ozirisznak is megeredt a nyelve. Komoran, összeráncolt szemöldökkel hallgatta végig a történteket a férfi szemszögéből.
- Nehéz nap volt - ismételte meg a kijelentést, miközben arra gondolt, talán Miri is éppen ugyanazért volt abban a barlangban akkor, amiért Ilja.

by **Ozirisz** Vas. Szept. 27 2020, 14:24

Még mindig valahol szürreális volt számára, hogy itt ücsörög és beszélget Leonarddal. Ha egy hete valaki azt mondja, hogy ma márpedig itt fognak beszélgetni egy szép kövér joint társaságában, hát az biztos, hogy jó alaposan körberöhögte volna. Vagy minimum komplett idiótának nézte volna, és felteszi neki a legfontosabb kérdéseket: „Mit szívtál? Kitől vetted? Van még? *.*”. Azonban szerencsés – vagy épp kevésbé szerencsés - véletleneknek hála most így alakultak a dolgok, fejébe vette, hogy rendezi a dolgokat céhtársával, és valószínűleg a bolygók együttállása is kedvező volt, hisz Leonard is – még ha először meglepetten, de – hajlott a dologra.
- Valószínű Szophie nem mesélte. Az igazat megvallva azon a délután nem is számítottam rá, hogy ott leszel, és gyakorlatilag csak annyi volt a célom az álcával, hogy ő össze tudja rakni, hogy kiféle-miféle lehet, de más ne. Csak szokásomhoz híven túlgondoltam – sóhajtott egy nagyot.
Majd nemsokkal később a lányokra terelődött a téma, egész pontosan Rikóra. - Bennem úgy különösebben nem maradt meg – válaszolta a srácnak a ronda nézéses dolgot. Bossokon mindig olyan gyorsan történik minden, és gyakran a sok random történés közepette szinte leolvad az agya... - Akkor az is csak ürügy lehetett, hogy felkeressen azután a szintfelszabadítós dolog után – tűnődött el egy hangosan is, ahogy szembesült egy újabb morzsával, miszerint az árnyharcoslány nem szereti a zenét – Pedig egész jól ment neki a gitározás is – majd elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az a délután Solvikban. Igaz, egy-egy nehezebb résznél elég mulatságos volt Rikó, ahogy próbálta követni a lefogásokat, de ez már csak ilyen.
- Úgy értem, hogy kevés, hogy ideig-óráig szórakoztatónak talált, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, idővel megunt... ha tippelnem kellene, kiismert, és oda az újdonság varázsa és a kihívás... - értett egyet a kardforgató sráccal. Gyakorlatilag ugyanazt mondták mindketten, ugyanazt állapították meg, csak más-más szavakkal. Nehezen fejezi ki magát, és gyakran teljesen mást vesz le belőle a másik oldal, mint ami – de ez már csak ilyen világ, legalábbis azok számára, akiknek túl sok pontot raktak az elvont agyműködés passzív skillre.
Majd ahogy Yurihime említésre került, Ozirisz szemei akaratlanul is felcsillantak. - Még a vak is látja, nem? - vigyorodott el a srác sokat lógtok együtt megállapítására. - Még a céh legsötétebb időszakában kezdődött egy furcsa, különleges teával – kezdett bele a mesedélutánba – Hinari eltűnt, és ki-ki a maga módján igyekezett megbírkózni a helyzettel. Én speciel reménytelenül keresgéltem, kérdezősködtem, hátha valami kis nyomra bukkanok, ahogy Alex is tette. Himécske a céhház körüli teendőkbe merült el, hogy minden rendben legyen. És egy fárasztó, hosszú nap után kopogtatott be hozzám amolyan speciális teával – elmosolyodott, ahogy felidéződött elméjében az a sorsfordító délután – én meg gyakorlatilag mint a vak ló és a gödör esete – nevette el magát. - Szóval azóta tart, de... - itt egy pillanatra elhallgatott. Arcán a vigyort felváltotta az a tipikus komorság, ami időről időre előjött nála, bár általában más okokból. Most viszont az előző este felismerései is kavarognak a fejében. Beleszívott egyet a cigibe, hogy összeszedje a gondolatait, majd az előbányászott sörökre lett figyelmes. - Gondolatolvasó vagy – szólalt meg ismét, ahogy megpisszentette a vendéglátójától kapott komlószörpöt. Aztán a szökni kívánó sörhab láttán úgy rávetette magát az üvegre, mintha csokisdinnyék lettek volna – avagy nem pazarlunk. Pár korty múlva letette a frissítőt az asztalra, majd újra belekezdett a nem épp egyszerű témába. Valószínű a zöldség hatása is benne volt, hogy megnyílt Leó előtt – hisz normál körülmények között valószínűleg kékre-zöldre pofozta volna magát, hogy mégis mi a francért mond el neki mindent. - Egy jó ideje csak stagnálunk... - húzta el a száját – Ő amilyen könnyen elszédített, nekem legalább annyira nem sikerült. Együtt vagyunk, de mégsem teljesen együtt, ha érted... - nehezen találta a szavakat. Sosem volt jó az érzések terén, sem a kifejezésükben, sem a megértésükben. - Még sok év elteltével sincs teljesen túl a veszteségen... vagy csak fél megnyitni a szívét újra... vagy csak jobban kellene tepernem... vagy csak egyszerűen hiányzik belőlem valami... - tűnődött el a dolgokon, észre sem véve, hogy mindezt hangosan is kimondta.
Aztán más szempontból nehezebb témákra terelődött a beszélgetés. A vörös indikátoros téma. A rendszer kegyetlenségével úgy tűnik nem értettek egyet, legalábbis nem teljesen. Nem tudott mit hozzászólni, viszont a következő mondatához már annál inkább - Szerintem egyszerűbb nyílt lapokkal játszani, legalábbis a fontosabb kérdésekben – nézett rá céhtársára, a lehető legkomolyabban – Sok félreértéstől megkímélt volna minket, az biztos. Akkor talán a havas kazamata előtt se úgy alakult volna a beszélgetésünk, ahogy... - kicsit ismét elkomorodott, ahogy eszébe jutott az a nap – Képzeld el a szitut úgy, hogy nem tudsz semmiről, és az a kevés amit tudni vélsz, az is hamis és félinformációkon alapul... - állapította meg. Kifejezetten kellemetlenül érezte magát, főleg az őszinteség hiánya miatt. Mint amikor mindenki tud mindenről, leszámítva ő maga... Vajon ha akkor tudja mindazt, amit most, akkor is egy, a céhet belülről romboló fenyegetést lát a kardforgató srácban? Vagy akkor máshogy tekintett volna rá? Ezt már sosem fogják megtudni... - Hosszú távon az őszinteség az egyetlen járható út – állapította meg, majd mielőtt továbbpasszolta a cigit, beleslukkolt egyet. Kissé furán nézte a céhtársa arckifejezését. Odakint teljesen természetes dolog, hogy a trombita körbejár, kézről-kézre, szájról-szájra, és nem tapasztalta hogy problémázás lett volna belőle. Mint valami íratlan szabály, ezt így szokás és kész. Egy sokkal nyomasztóbb gondolat fészkelte be magát a fejébe: ~Ennyire visszataszító lennék?~ aztán igyekezett elhessegetni, amire kiváló lehetőség volt az elátkozott kazamata mélyén történtek felidézése. ~Talán csak nem ismer, vagy félreismer. Elvégre én is eléggé félreismertem Leót~. Miközben élménybeszámolót tartott, erősen próbálkozott kiolvasni ezt-azt céhtársa gondolataiból. Mi járhat a fejében? Nem tudta hová tenni a srác komorságát, szemöldökének ráncolását. Aztán el is engedte a témát: nem ismeri annyira, hogy tudjon belőle következtetéseket levonni. Sőt, még saját magát se ismeri...

by **Leonard** Hétf. Szept. 28 2020, 15:26

Csendesen hallgatott, nagyot kortyolt a sörből. Az idő csigalassúsággal telt. Tapsi ólálkodott ki melléjük a teraszra, bundájának puha érintése és halk neszezése jelezte az ottlétét. Leo mélyet sóhajtott és azon gondolkodott, mégis miféle szürreális fordulatot vett ez a nap, pedig még alig kezdődött el. Nemrég még nem voltak többek egymásnak, mint két idegen, akik egy nagy házban élnek, most pedig... Most Ozirisz olyan mélységeket tárt fel Leo előtt, hogy a fiú elsőre nem tudott mást, csak pislogni. Nem mintha zavarta volna a dolog, mi több, örült neki, hogy ilyen őszinte és nyílt beszélgetést kezdeményezett vele céhtársa, ahogy annak is, hogy talán végre felül tudnak kerekedni a korábbi nézeteltéréseiken. Ez az egész azonban váratlanul érte - és azt sem tudta pontosan, mennyire lehet nyílt a véleményét illetően. Ebben a helyzetben nem szerette volna véletlenül sem megsérteni céhtársát és akaratlanul felrúgni a törékeny békét, de igazán úgy festett, hogy Ozirisznak segítségre van szüksége. Na nem mintha életbiztosítás lenne megfogadni Leo tanácsait.
- Fuhh haver, ez menthetetlennek hangzik - szólalt meg végül lassan, nagy adag együttérzéssel hangjában. Hátradőlt a székben, tekintetét az égre emelte. Merengve figyelte egy bárányfelhő lassú vonulását a késő délelőtti horizonton.
- Alapból azt mondanám, hogy ha nem szeret viszont, hagyd a francba az egészet, de... - pillantott tétován céhtársa szerelemtől bamba arckifejezésére - Azt hiszem, ahhoz már késő - sóhajtott mélyet. - Nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz, de ha önmagadban nem vagy elég jó, akkor hiába próbálkozol, sose leszel igazán az. Viszont ha csak azzal a régi "veszteséggel" van a probléma - nyomta meg a szót apró éllel a hangjában -, akkor nincs más dolgod, mint jobbnak lenni ez előzőnél, nem?
Ezután csak hümmögött. A sör és a dohány is csak lassan fogyott, az idő pedig komótosan hajlott délbe. A témájuk elterelődött, nehezebb vágányra evezett, de a lényegi rész összekapcsolódott.
Töprengve forgatta kezei között a palackot. Ez a dolog az őszinteségről talán... talán nem is olyan nagy hülyeség. Elkerülhető lenne egy rakat probléma, ha az emberek nem őrizgetnék ilyen bőszen a titkaikat. Ha csak egy picikét is korábban megnyílnának. Ha Leo előbb elmeséli mindenkinek, miért lett vörös aztán zöld az indikátora. Ha Yurihime idő előtt tájékoztatja Oziriszt arról, hogy képtelen továbblépni egy korábbi veszteségen. Ha Mirika korábban elmondta volna, hogy a játékba csak szórakozni jár és a valódi életét odakint éli.
- Sajnálom, haver - sóhajtott mélyet a fiú, miközben kezdett úrrá lenni rajta a letargia. - Mindenki jobban járna, ha a világ nem lenne tele féltve őrzött titkokkal.

by **Ozirisz** Hétf. Okt. 26 2020, 11:19

Ahogy fogyott a joint, úgy repkedtek a gondolatok és a témák a szélrózsa minden irányába. Volt szó a rosszul sikerült álcáktól elkezdve az indikátorokon át a kazamatákig mindenről. Most épp a lányokra terelődött a szó. Rikót viszonylag könnyen kieleztük, azonban Himécskével céhtársam rendesen beletalált a dolgok sűrüjébe.
Ozirisz pedig nehézkesen, de nagyjából érthetően összefoglalta a dolgokat, amik egy ideje nyugtalanították. Leo első mondata váratlanul érte, amit arckifejezései is tükröztek. Persze jobban örült volna a kardforgató srác valami pozitívabb reakciónak, valaminek ami reményt tölt belé a kétségek helyére, de ez még nem érkezett el. Ugyanakkor mégsem vette rossz néven a “menthetetlen” megállapítást. Együttérzést látott a srácon, őszinteséget, és nem sunyi hátsó szándékot, hogy például el akarná szeretni tőle Himécskét.
-Azt mondod menthetetlen? - kérdezett vissza, majd slukkolt egyet a jointból, majd tekintetével Aincrad virtuális égboltját figyelte. Egy pár pillanat erejéig látni vélt egy, az égen áthaladó valamit, aprót és távolit. Egyből az a különös űrhajó villant be lelki szemei előtt - a még furcsább pilótájával együtt. Vajon ő és a szerkentyűi mit mondanak a dologról?
Túl sokat azonban nem agyalhatott rajt, Leótól jöttek is az újabb meglátások. Érdeklődéssel figyelte a srác minden szavát, majd megállapította hogy ugyanarra jutottak mindketten. - Üdv a klubban. Én se vagyok otthol a témában ne aggódj - majd kisebb slukk és a rakéta továbbadása után folytatta - Akkor azt mondod tepernem kell, jobban odatennem magam, és sikerülhet meghódítanom? - kérdezett vissza, ismét lelkesedéssel és csillogásdal a szemeiben. Alig pár perce a menthetetlen szó hallatán ugyanis elég rendesen elkomorodott. Egy pillanatra a lelki szemei előtt lejátszódott a jelenet, ahogy felpattan és hiperűrsebességgel leugrik az erkélyről - na nem mintha védett övezetben elért volna vele bármit is. Sóhajtott egyet, majd belekortyolt a komlószörpbe, végül megszólalt - Az biztos, hogy valamit érez irántam, hisz azért sokminden történt. Kérdés az, hogy mit, és milyen erősen - talán még Himécske sem tudja. Nem egyszerű...
Közben újabb témák felé sodródott a beszélgetésük, az elátkozott kazamatákon át az őszibteségig. A két kardforgató egyetérteni látszik benne, hogy az őszinteség és a nyílt lapok az az út, ami járható hosszabb távon.
Közben elfogyott az a kétemberes békepipa is, amit Ozirisz - meggyőződése szerint - egy messzi-messzi galaxisból hozott magával. Persze ezt az infót nem kötötte Leo orrára, hisz elég meredek utazásai voltak az éjjel, és Andersen mellett talán még Grimm is megirigyellte volna egyik-másik történetét. Inkább előásta a fűkészletét, és újabb joint - illetve jointok - tekerésébe fogott bele, majd egyiket a srácnak nyújtotta - Zöld Voldemort - szólalt meg - tudod, aminek nem mondjuk ki a nevét - vigyorodott el. Majd a vigyor tovább fokozódott, ahogy tekintete a macskamentás csomira tévedt. Elgyújtotta a rakétát, leszívva a füstöt, kicsit elmélázott, ahogy elképzelte, vajon mit is okozna az íjász-idomár macskalánynál a cucc. Mielőtt azonban túl messzire sodorták volna gondolatai, kifújta a füstöt, és feltett egy kérdést. Egy ideje motoszkált már az agyában, azonban eddig még nem volt alkalma rákérdezni - Ha már lányok... Mesélj, mi újság van Mirivel? - majd kíváncsian hallgatta céhtársa beszámolóját - mert ha Ozinak elég rendesen megoldotta a nyelvét a fű, feltételezte, hogy céhtársából is vált ki hasonló reakciókat. Vagy meg kell várnia amíg visszatér a Pegazus galaxis túlsó végéről? Bár ez az eshetőség sem zavarta, hisz a kezében már ott figyelt a begyújtott rakéta, legfeljebb követi Leót és együtt törnek a galaxis uralmára...

by **Leonard** Kedd Okt. 27 2020, 20:48

Valahol röviddel a cigi vége előtt érezte azt először, hogy lekerültek a terhek a válláról. Ellazult és megpihent, miközben témáról témáról vándoroltak oly könnyedén, akár a reggeli szél, mely hajukat borzolta.
Minden nyugodt volt és kellemes. És a legjobb... meglepő módon a legjobb az volt benne, hogy ezeken az érzéseken osztozhatott Ozirisszal. Hirtelen nem csak barátinak, már-már testvériesnek tűnt viszonyuk és ellenszenvük távoli emlékként derengett csak.
- Nem - nem - rázta meg hevesen a fejét, hogy fürtjei is az arcába hulltak. Egy laza mozdulattal tűrte őket hátra, miközben közelebb hajolt Oziriszhez, át az asztal fölött. - Egyáltalán nem úgy értettem! - igyekezett rendbe hozni az apró kis félreértést, mielőtt baj történne belőle. - Rád értettem. Sajnálom, haver, hogy nekem kell közölnöm veled a tényt, de asszem' menthetetlenül szerelmes vagy - dőlt hátra végül és tényleg rengeteg együttérzéssel nézett céhtársára. A csajozás és a kapcsolatok egy dolog, na de a szerelem... A szerelem tele van problémákkal, elvárásokkal és fájdalommal. Ráadásul ha az embernek végre össze is jön, sohase tudhatja, meddig fog tartani a dolog. Jobb távol tartani magad tőle, mielőtt végérvényesen is belegabalyodsz és hülyét csinálsz magadból egy nő kedvéért, aki még csak nem is értékeli azt.
- Hát hogy sikerül-e vagy sem, az úgyis rajta fog múlni - tárta szét a karját tanácstalanul. - De mutasd meg neki, mennyire fontos számodra, az a csajoknál általában működik. A lényeg, hogy azt érezze, az összes idődet és figyelmedet rááldozod. Meg beszélgessetek mély dolgokról. Az sem baj, ha te csak hallgatod és néha hümmögsz - igyekezett tanácsokkal szolgálni a folytatáshoz, habár gondolatai lassabban forogtak a szokásosnál. - Minden csaj érez valamit már attól, hogy jól elbeszélgetsz vele és néhányszor félreérthetően rákacsintasz. Ha többet akarsz, azért viszont dolgozni kell.
Nos.. Kivéve akkor, amikor nem. Hime viszont egyértelműen a nehezebb kategóriába tartozott, habár az ilyen esetek általában több izgalommal is kecsegtettek, mint egyszerűbb társaik. Mondjuk megvolt az a határ is, amikor meg már túl macerássá vált kiigazodni egy nőn - akkor pedig már jobban jár az ember fia, ha inkább hagyja elúszni.
Amikor Ozirisz átnyújtotta neki az újabb cigit, Leo keze megállt egy pillanatra a levegőben. Meglepődve pislogott, micsoda ütemet diktált céhtársa és nem volt biztos benne, hogy ez - keverve az alkohollal - így kora reggel jó ötlet. Végül aztán vállat vont és hősiesen rágyújtott. Egy Szergeszkij egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy gyengébbnek mutatkozzon egy másik férfinál.
- Áhh, ha ezt papácska hallaná - motyogta alig érthetően, homlokát ráncolva, miközben kifújta a füstöt. Voldemort nehéz anyagnak bizonyult, ráadásul céhtársa arckifejezéséből ítélve, ahogy a menüt bámulta, tartogatott ott még valami érdekeset. Egy pillanat alatt átfutott az agyán a gondolat, hogy talán Ozi lényegében ki akarja csinálni őt, de ezt végül lomhán elhessegette. Azt viszont meg akarta kérdezni, céhtársának mégis mióta és miféle tapasztalatai vannak az anyaggal, hogy ilyen jól bírja azt.
Mire azonban a szavak az ajkára jöttek volna, megakasztották gondolatmenetében. Miri... A név ott feszült közöttük, vibrálva, lassan úszva a levegőben. Más esetben könnyen lerázta volna a kíváncsiskodókat: mégis mi lenne? Nincs vele semmi. Most azonban a drog őszintévé és sebezhetővé tette. Ebben az állapotban képes lett volna olyan dolgokat is bevallani, amit még Iljának is csak szégyenkezve.
A jókedv utolsó morzsája látványosan olvadt le arcáról. A sörösüvegbe kapaszkodott, mint egy utolsó mentsvár, de az is kezdett kifolyni a kezei közül. A név továbbra is ott lebegetet közöttük, majd hirtelen a fejébe szökkent és ott dübörgött belül. Egy pillanatra érezni vélte a málna és a forró esőerdők illatát.
- Ő ott kint, én itt bent - vont vállat végül lomhán, egy sóhajtással hátradőlve a székében. - Az lesz mindkettőnknek a legjobb, ha meg sem próbálom. Szeretem annyira, hogy ne láncoljam magam mellé a játékba - süllyedt problémáinak mély mocsarába és igazán fel se fogta, pontosan mit mondott.

by **Ozirisz** Hétf. Nov. 09 2020, 21:57

Ahogy Himére és terelődött a téma, és elhangzott az a bizonyos „menthetetlen” szó, úgy vált Ozirisz kissé komorabbá. Ismét elsodorta gondolatait a benne lapító negatív, pesszimista énje, azonban szerencsére nem túl messzire. Céhtársa szavaiból kissé megvilágosodott, hogy mire is érthette a kifejezést. A kétely viszont továbbra is ott motoszkált a fejében valahol, ahogy alig egy perccel ezelőtt az egész helyzetet titulálta menthetetlennek. Legalábbis az emlék, és a srác korábbi szavai még ott visszhangzottak benne. Vagy csak a komor gondolatok öltöttek testet a rakéta hatására? Elvégre a vizualizációt is fokozza, megfelelő állapotban, nem? Viszont ez a Leo teljesen más volt, mint az a korábbi. Vagy éppenséggel a még annál is korábbi, akit a ma reggel előttről ismer. - Igen, ezzel egyetértek... sajnos nincs hatalmam az érzelmeim felett, csak úgy jönnek mint a gázszámla – szólalt meg végül, miután az anyag egy újabb tüdőkapacitásnyi része vágta fejbe és zökkentette vissza a képzelgéseiből. A srác tanácsaira pedig csak bólogatott nagy hevesen, elvégre neki is az volt a két variáció közül az egyik, hogy teperni fog Himécskéért, hogy mindent megtenne a lányért hogy a kedvében járjon, megnevettesse, és hogy érezze, hogy őérte bármire hajlandó. És valószínű ez lesz az az út, amire Ozirisz is ráteszi a patáját, főleg miután céhtársa is megerősítette – Akkor mint a szurkolók a meccsen? Mindent bele? - foglalta össze a tanácsokat magához képest kifejezetten leegyszerűsítve a lényegét. Kissé még maga is meglepődött, hogy nem szép körmondatokkal reagált, ahogy a fejében összeálltak a gondolatok. De lehet, hogy csak a fű mellékhatása: hisz jópárszor érezte azt, hogy a gondolatai száguldanak mint a leggyorsabb Alteran hajó két galaxis között – viszont a teste épp ellenkezőleg, lelassult, és kínosan sok időnek érzékelte amíg elnyúlt az asztalon levő üvegért, kortyolt, majd letette azt vissza.
Majd a rakéta után újabb rakéták készültek az ideiglenesen kijelölt űrkikötőben. Ozirisz felfigyelt ahogy céhtársa valamit motyogott a papácskáról – azonban a szavait már nem tudta kivenni. Túl halk volt, és még abban sem volt biztos, hogy megszólalt-e a szőke srác vagy csak azt képzelte, hogy megszólalt. De túl sokat nem is foglalkozott a dologgal, úgy volt vele, ha fontos, és neki szól, akkor azt nyilván hangosan mondta volna. Majd a készletfelmérés után a macskamentát látva a kardforgatónak beugrott valami. Valami, amiről még szó nem esett, és csak kerülgették a témát mint megtermett elefántot, amit súlyemeléssel rendelkező társuk rakott a szoba közepére, amolyan áprilisi tréfa gyanánt. Azonban Miri említésére közel se az a vidámság és jó hangulat került a légkörbe, mint amire Ozi számított. Egyáltalán nem... Fürkészte Leo arckifejezését, és kíváncsi természet lévén ösztönösen próbálta összerakni a morzsákat – annak ellenére, hogy a logikus fele tudta, hogy ennek a találati pontossága nagyjából annyi, mint az Éji Majmok esetében. Röviddel később, amikor megszólalt a srác, nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot. Az előbb pont Leo volt, aki a bizonytalanságát eloszlatta. Megmutatta az utat az elágazásban, hogy merre menjen tovább. Sőt, mi több, bíztatta, és újabb löket energiával látta el, hogy márpedig tepernie kell, mintha tepertős pogácsa akarna lenni. Szóval miért is hagyná ezek után, hogy céhtársa pillanatnyi negatív hozzáállása eluralkodjon rajta? Na ugye, erről van szó. - Ezt te is tudod, hogy hülyeség. - szólalt meg, őszintén és komolyan. Majd egy rövid slukk után kifejtette bővebben – Nem lenne kötelező bejárnia Aincradba, mégis megteszi. Vajon miért? És nehogy azt mondd, hogy csak a függőség és a megszokás meg a szintek hajkurászása... - nézett a srác szemébe, kissé szigorúan. Elvégre látta már köztük azt a bizonyos szikrát ráadásul nem is egyszer – Simán megtehetné, hogy munka után odakint éli az életét, de látod, elég sok időt tölt itt, köztünk. Szóval tessék szépen küzdeni, és beleadni mindent. Nem lesz könnyű, mert sok időt fogtok külön tölteni, de pont ez fogja erősíteni a dolgot – avagy amikor egész nap nincs veled, és hiányzik, annál jobban örülsz, amikor újra látod. És ha ő is hasonlóképp érez... - vigyorodott el egy kissé a kardforgató, majd beleszívott Voldemort nagyúr erejébe, igazi mélyet és velőset, majd lenntartotta a füstjét amíg csak bírta. Vajon merre fog tartani ez az egész? Kissé szürreális számára ez az egész még mindig. Álom? Valóság? Hallucináció? De akármelyik is, bizonyára nem ok nélkül történik vele az, ami. Minden okkal és céllal történik.

by **Leonard** Hétf. Nov. 23 2020, 19:35

Rábámult a céhtársára. Testtartása először megdöbbenést, majd hitetlenséget tükrözött. Keze megállt a levegőben, a mozdulat közben, ahogy magához emelte a dohányt. Kételkedve pislantott Oziriszra, a drog és látomások ködén át fürkészte vonásait, de nem sikerült a vicc leghalványabb jelét sem felfedezni rajta.
A férfi ezt komolyan gondolta. Hogy elüsse a gondolatok keltette zavarát, Leo először hamiskásan, majd egyre több jókedvvel nevetett.
- Hát nem is az én két szép szememért, az biztos - csóválta meg a fejét végül, arcán továbbra is ott ült a kényszeredett vigyor. Őszintén szólva Ozirisz tökéletesen beletrafált, ez pont olyasmi volt, amit Leo hallani akart. Ami akár boldoggá is tenné, ha hihetne benne. Erre azonban képtelen volt.
Valami viszont szöget ütött a fejébe. No nem az, ami a leglogikusabb lenne alapból; a kérdés, hogy Ozirisz miért és mióta tud ennyit a dolgokról. Nem, Leo figyelme nem itt ragadt le, hanem a miértnél. Egészen pontosan annál a kérdésnél, hogy vajon mit keres a lány a játékban a szabad délutánjain, miközben lehetne a barátaival, a családjával, a... pasijával.
- Kinyírom a szemüveges csókát, ha ő ugráltatja - csapott az asztalra hirtelen támadt méreggel és elszántsággal, habár józanul azt is be kellett volna látnia, hogy erre nem sok lehetősége van.
Ozirisz utolsó kijelentésénél aztán összeráncolta a homlokát, fáradtan felsóhajtott és megrázta a fejét.
- Az kéne még nekem, hogy egész nap a nevét nézegessem, mikor válik színessé - morogta, és még ebben az állapotában sem vallotta volna be, hogy néha már így is azon kapta magát, a szürke betűket bámulja a barátlistáján. Neutral

by **Ozirisz** Vas. Dec. 13 2020, 19:35

A rakéták és a sör enyhén szólva is eloszlatta azt a feszültséget, ami nagyjából az első találkozásuk óta fennállt, majd később még tovább erősödött. Most meg, mintha soha nem is lett volna, úgy beszélgettek Leóval mindenféle dolgokról. Furcsa dolog ez, de végtére is meghozta a Floriai zöldárú a maga hatását. Eléggé felborította Ozirisz megszokott gondolkodását ahhoz, hogy máshogy lásson dolgokat, például Leóval kapcsolatban. Rájött arra, amit tiszta elmével nem feltétlenül – vagy legalábbis nem a közeljövőben – lett volna képes: hogy Leo nem az ördög maga. És az éjszaka folyamán történt képzeletbeli „kiruccanásai” is ráébresztették dolgokra. Viszont azt tudja a kardforgató, hogy részéről ez az állapotváltozás nem csak ideiglenes. Hisz kinek lenne jó, hogy feszültség van a céhben? És különben is Leóval most olyan dolgokról is beszélgetnek – Voldemort ide vagy oda – mintha ezeréves cimborák lennének. Szívott egyet a jointból, majd a Mirikás ki-belépegetés témájáról folytatták az eszmecserét. - Pedig de, szerintem benne vagy te is amiért vissza-visszajár – állapította meg. Persze azt nem tudta Ozi sem, hogy milyen mértékben számít bele, hisz Miri elég sokszor fel-felbukkant elég lehetetlen időpontokban is, és azt is farmolásra használta. Vajon csak a régi szintjének utolérése hajtotta? Vagy éppenséggel a szőke srác pont küldetésen volt hasonló indokból és a macskalány emiatt döntött a farmolás mellett? Őszintén szólva nem nagyon szokta összekapcsolni a dolgokat, nem figyelt rejtett összefüggésekre amikor a helyzetjelzőket csekkolgatta – már akiét látta. - Pedig Aincradban elég hamar reflex-szerűvé válik az ilyesmi – reagált céhtársa „morgására” - Nekem is van hasonló szokásom – majd egy laza mozdulattal, szinte oda se nézve nyitotta le a menüt, amit pár jól beidegződött kézmozdulat követett, és megjelent Ozi előtt az áttetsző panel a Hime helyzetjelzőjével és a környék térképével. - Attól függetlenül hogy nem mondom, elég sűrűn szoktam csekkolni, ki merre jár a térkép alapján – részben saját megnyugtatása végett vált ez utóbbi a kardforgató szokásává. Részben pedig ha valami baj történik, lehet pont az jelenti a különbséget az „épp időben” és az „épp elkéstünk” között, hogy észreveszi-e valaki hogy XY bajban van. - De visszatérve Mirire, ha észreveszed, hogy épp belépett, veszteni nem vesztesz vele, hogy ráírsz és összefuttok – lehetőleg nem órákat ülve felette, amíg felvesz valami random küldit és nyakába veszi valamelyik eldugott szint még eldugottabb zugát – tette hozzá a kardforgató, majd még egyet slukkolt a rakétából. Majd eszébe jutott valami: - Apropó, ha már Mirika... - majd a füves dobozt maga elé húzta, kotorászott benne, és egy kisebb csomagocskát nyújtott a céhtársa felé – Használd az Erőt! – vigyorodott el, és nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal figyelte Leo reakcióit. Például amikor rábök az ujjával a csomagra, és a felugró ablak tudatja vele, hogy egy szép adag macskamentát tart a kezében...

by **Leonard** Kedd Dec. 29 2020, 17:28

Habár a közelmúltban, sőt, a kapcsolatuk eleje óta nézeteltérések pettyezték ismertségét Ozirisszal, Leonak - extrovertált lévén - mégsem volt kifejezetten furcsa, hogy most mégis így beszélgettek. Bárkire és bármire nyitott volt a nap szinte bármely órájában, mi több, inkább a hétköznapok szürkeségébe és magányba volt képes beleőrülni hosszú távon. Nem csoda hát, hogy amint túllépett meglepettségén, gond nélkül eresztette be céhtársát a hálójába, utána pedig úgy beszélgetett vele, mintha régi cimborák lennének. Bárkivel és bármikor képes volt megütni a közvetlen hangot, feltéve ha nem épp komoly szituációban kellett döntést hozni. A küldetések azért nem az a kategória, amit el lehet viccelni.
Barátkozás ide vagy oda azonban, a fű hathatós közreműködése nélkül valószínűleg sem Yurihime, sem Mirika nem került volna szóba közöttük. Ha mégis, egyikük sem tárta volna fel érzelmeit ennyire nyíltan és őszintén. Pech, hogy ezen a reggelen még a csillagok is együtt álltak.
A ki-be lépegetős megjegyzésére csak egy hirtelen felindulásból elkövetett "Majd megkérdezem tőle" ígérettel felet, mielőtt áttértek volna a helyzetjelző kérdésre. A laza mozdulatsorra egy "hű" bukott ki belőle.
- Odafigyelsz rájuk, mi? - mosolygott melegen a gondolatra. Ő is szokta ellenőrizgetni a többiek állapotát, bár nem azt figyelte általában, merre járnak, pusztán az életpontjukat. A többségért általában nem kellett aggódni.
- Hát hogyne - motyogta aztán a felvetésre és a kert egy pontját kezdte el fixírozni. A nagy fa, amit kinézett magának, gyanúsan össze-vissza táncolt a szeme előtt.
Nem kötötte Ozirisz orrára, hogy a bátorsággal önmagában semmi probléma. Számtalanszor hívott már el lányokat ilyen vagy olyan ürüggyel erre vagy arra. Még csak a visszautasítástól sem félt, na nem mintha nem esett volna rosszul neki, de azzal legalább el lenne intézve az egész probléma. Ő önmagát a beszélgetést nem akarta, hogy találkozzanak. Túlságosan könnyen sülhetett volna el... visszafordíthatatlanul.
Gondolataiból az arca elé tolt csomagocska szakította ki. Pislogva rámeredt, de még csak ötlete sem volt, mi lehet benne. Kinyitotta és beleszagolt, majd fintorogva tolta el magától.
- Mi a csuda ez? - tette fel a kérdést és rábökött. Macskamenta. Rámeredt céhtársára és elnevette magát.
- Azt gondolod, használ? - vigyorgott, és ha egy romantikus randit nem is tudott elképzelni vele, ugratásnak még... kifejezetten hasznos lehet. Ha nem is Mirinél, de ki tudja, talán Momónál még bejöhet.

by **Ozirisz** Szomb. Jan. 02 2021, 23:43

Ozi nem gondolta volna még tegnap reggel, hogy ma itt fogok ücsörögni és beszélgetni Leóval. De ezzel a többség így van – elvégre még így is elég szürreálisnak tűnik hogy ők ketten így nyugodtan és így elbeszélgetve. De ha már a sok-sok feltétel együttállt és Ozi jobb belátásra térve végülis valami jó sült ki a dologból. Bár ami Himét illeti, még mindig bizonytalan kissé, hogy mit is tegyen, de a szőke srácnak hála Ozi most éppenséggel derűsebben látja a helyzetet. És nem csak a fű hatása – bár kétségkívül rátett egy lapáttal – hanem javarészt a Leóval való beszélgetésnek hála kezdett el reménykedni. Ezt, hogy a céhtársa ilyen értelemben lelket öntött belé, igyekezte is meghálálni, legjobb tudása szerint igyekezett segíteni rajta, megosztva vele a meglátásait és hasonlók. Nem mintha túl nagy tapasztalata lett volna az efféle témákban, de az már egy másik történet.
Majd a helyzetjelzőkre és annak csekkolására terelődött a beszélgetés – Bizony, még jó hogy – válaszolta a srácnak elmosolyodva. - Sosem árt, ha egyel többen aggódnak – majd egy levegővétel után folytatta – Meg mondjuk akkor is hasznos, ha csak szétunja magát az ember, és jó lenne egy kis társaság – na igen, ez a része is ismerős Ozinak, hiszen azokban a hónapokban amikor nem nagyon mászkált el, a térkép alapján tudta, ki merre jár, és ki az, aki esetlegesen ráér és lehet boldogítani. Majd amikor előkerült a macskamenta, és odaadta Leónak, kíváncsian figyelte a srác reakcióját. Akaratlanul is kitört belőle a röhögés, ahogy a szőke srác beleszimatolt majd fintorgott. Aztán ahogy céhtársa rábökött a csomagocskára, és a rendszer kiírta, hogy miféle titkos fegyv... vagyis kincset tart a kezében, már ketten visítottak. Főleg, hogy Ozirisz is eléggé vizuális típus, és lelki szemei előtt már-már bevillant a kép, ahogy Miri beleszimatol, és kábé hozzájuk hasonló állapotban vihorászik vagy épp nagyobbnál nagyobb sületlenséget összehord. Olyasfélélet mint amiket mi is, csak éppenséggel amíg tart a varázslat addig a sületlenségnek értelme van, és minden összefügg mindennel. - Hát, az avatárja elég nagy százalékban tartalmaz macskát is, szóval... - válaszolt a kardforgató kérdésére. - De hogy éppen hogyan is "használ", az jó kérdés – vigyorodott el, ahogy újabb képek jelentek meg elméjében. - Majd mesélj, hogyha kipróbáltad – tette hozzá, még mindig nevetve.

by **Leonard** Szer. Jan. 20 2021, 19:14

Ahogy a csomagocskát forgatta a kezében, annak vonalai elmosódtak majd összeforrtak előtte, belevesztek a világba. A szaga azonban olyan erős volt, hogy még így, ekkora adag fű elszívása után is képes volt bizonyos szinten a kijózanításra. Ezt az izét vajon tényleg kedvelik a macskák?
Próbaképp, csak hogy kiderüljön, nem fordul fel tőle, Tapsi orra alá tolta a zacskót, aki azóta is ott motoszkált a lábánál és éppen egy salátadarab lógott ki a szájából. Saláta? Azt meg mikor szerezte? Amíg a tapsifüles a csomag szagolgatásával és tanulmányozásával volt elfoglalva, Leo felpillantott az órára a szeme sarkában. Késő délutánra járt az idő. És valóban, mintha a nap észrevétlenül a másik oldalra kúszott, mint ahol lennie kell. De vajon mi történt ez alatt? Hisz a beszélgetés... Alig fél órának tűnt csak. Hátradőlt a székben és teljesen beleveszett a múló percekbe. A drog... elnyújtotta az órákat és egyben össze is mosta őket. Valami különös időhurokba kerültek, amiből talán már nincs is kiút. Tapsi közben fintorgott egyet, lábával odébb rugdosta a csomagot és távozott. Valószínűleg oda, ahol nemsokkal ezelőtt kaját kaphatott: Fuwához.
Leo lassú, lomha mozdulatokkal nyúlt a zacskóért, újra az orra elé emelte, pislogott kettőt, aztán elsüllyesztette az inventoryjába.
- Nem épp így akarok meghódítani, de szórakozásnak még bejöhet, ha kifogyunk az ötletekből - vigyorodott el ő is és megitta a söre maradékát. Ez vajon az első söre még? Vagy a sokadik azóta? Egy újabb nap a süllyesztőben.
Hirtelen észrevette, hogy a szíve mindeddig hangosan dobogott. Szédült. Egészen rosszul érezte magát. Aztán fordult egyet a világ és egyik pillanatról a másikra meghallotta: a madarak újra csicseregni kezdtek, a falevelek megint megszólaltak a szél nyomán. Valahonnan az utcáról beszélgetés foszlányai hallatszottak fel hozzájuk. A valóság újra összeállt. Addigra még tovább vándorolt az égen a virtuális napkorong.
- Jó volt veled beszélgetni. Majd gyere máskor is - mosolygott hálásan céhtársára még, mielőtt elváltak egymástól útjaik.

by **Hinari** Hétf. Márc. 07 2022, 16:50

Átadás
- az új vezér?

Persze, mondhatnám, hogy akkor ott, aznap este megtörtént a legfontosabb: egy őszinteségből kibukott kérdés és rá a válasz, ami meghatározta a másnapomat és az utána következő napjaim mindegyikét - egy kérdés és egy mosollyal kimondott válasz, ami hihetetlen nagy megkönnyebbültséget és szabadságérzést adott nekem, akkorát, amekkorát fogalmam sem volt, hogy képes lehet bármi is adni. De, természetesen, a dolgok soha nem voltak ilyen egyszerűek és ahogyan elkezdtem összeszedni, mi mindent teszek én a céhért és mi minden olyan feladatom van, aminek rutinszerűsége már rég elfeledtette velem azok nehézségeit és időigényességét... rájöttem, hogy beszélnem kell Leoval ezekről, méghozzá komolyan. Beharaptam ajkaim és ahogy arra gondoltam, hogy a fiúnak valószínűleg fogalma sincs minderről éshogy biztosan jól teszem-e ezt; hogy biztosan jót teszek-e ezzel ővele és a céh többi tagjával is... máris gombóc gyűlt a torkomban. De mindezek ellenére éreztem, hogy már nem bírom tovább egyedül. Az éjjel-nappal érkező, sürgős üzeneteket, az ugrálást, a mosolyt, amit fenn kell tartanom a megbeszéléseken még akkor is, ha előző nap épp előttem pixeleződött el valaki, akinek a megmentésére küldtek, az intézkedéseket, a beszerzések koordinálását, a folyamatosan változó igényeket és mindent, mindent, amit e világ és amit az a meggonddolatlanul kimondott szó nekem, bennem okozott.
Furcsa, hogy Leo is épp azzal a szóval felelt akkor. Hisz olyan könnyű, nem igaz?

"Rendben."

Csak meg ne bánja ő is, ahogyan én bántam meg azóta százszor is.
Végül átsétáltam a folyosó túloldalára, megigazítottam egy tincsemet, összefogtam a papírlapokat és egy sóhajjal bekopogtam Leohoz: mára beszéltük meg az átadást és ahogy a látóterem sarkában lévő órára pillantottam, egy percet sem késtem az időpontunkhoz képest.
- Szia - mosolyogtam rá, ahogy ajtót nyitott és besétálva a szobába kerestem valamit, egy asztalt például, ahova lerakhatom a köteg papírt, amelyből egyik-másik lap már kicsúszni látszott - Ne aggódj, nem olyan vészes, mint aminek tűnik - kuncogtam és megszabadultam az összetűzött stóctól, ha más nem, hát az ágyra dobva le őket - Legalább neked nem fog kelleni napokig kutakodnod, hogy összeszedd őket, mint nekem kellett Lewis után - küldtem felé egy biztató mosolyt és elhelyezkedtem, ha megmutatta, hova ülhetek.

Aktív dixi: Kalandwarf

by **Leonard** Hétf. Márc. 14 2022, 19:35

Nem telt bele kettő perc, hogy a szoba levegője az átlagosnál is hűvösebbé fagyjon. Pedig igazán jól indult minden, végtére is Hinarival találkozni általában kitűnő szórakozás, csak hát... hirtelen előkerült valahonnan egy hatalmas adag paksaméta.
Tapsi, aki valamilyen oknál fogva az asztal közepén ücsörgött, némi fenntartással szagolta meg az orra elé kerülő papírhalmot, majd kinyitva a száját máris elkészült rá, hogy megcsócsálja a szélét. Leo arckifejezése arról árulkodott, hogy maga is támogatja a műveletet, de azért még épp időben elhúzta a nyúl elől a listát, helyébe pedig oda lógatott egy káposztalevelet.
- A szóbeni tájékoztatás valahogy jobban megmarad - sóhajtott és rendezgetni kezdte a keze között máris meggyűrődő lapokat. - Remélem, cuki kis rajzokat is firkáltál a szélére. Mondjuk virágot meg szivecskét - kacsintott, azon mélázva, újonnan milyen gyakran is látogatják meg őt lányok a szobájában. Kész szerencse, hogy Hime jóvoltából immár a rendelkezésére állt két ülőpárna is a vendégfogadáshoz.
Még egyet sóhajtott, majd a hajába túrva olvasgatni kezdte az apró betűs írást. Miért nézett ki ez úgy, mint egy kellemetlen házi feladat?
Pedig máskülönben semmi aggodalmat nem érzett, ha arra gondolt, hogy át kell vállalja a terheket Hinaritól. Sőt, ösztönösen így tartotta helyesnek, hiszen nem nézhette el, hogy egy aprócska lány vállait nyomja ennyi feladat. De mégis csak... Papírok?
Néhány perc böngészés után már meg is unta a dolgot, de próbálta nem bevallani. Komoly arckifejezéssel meredt maga elé és néha még bólogatott is mellé, de legszívesebben ásított volna egy hatalmasat.
- A többit majd elolvasom később - tette aztán félre a papírokat kicsit sem finom mozdulattal és megmozgatta a vállait. - Nekünk egyébként is fontos dolgokról kell most beszélgetnünk. - Állát a tenyerébe támasztotta és szelíden elmosolyodott. Már pontosan tudta, merre szeretné vezetni a témát, csak előtte meg akarta várni, hogy Hinari is előadhassa a saját gondolatait.

by **Hinari** Kedd Márc. 15 2022, 12:22

Figyelmemet nem tudta elkerülni a papírok láttán Leo arcára kiülő fintor, ám én csak elnevettem magamat rajta és amíg céhtársam magához húzta a lapokat, addig én Tapsit vettem az ölembe (a káposztalevéllel együtt) és kezdtem el simogatni (a káposztalevelet nem).
- Helyes, mert szóban is el terveztem mondani - bólintottam a szavakra határozottan, a srác mondandójának további részére elnéző sóhajjal reagálva - Több komolyságot, Leo - ráncoltam össze a homlokom és hajoltam előre, rábökve a kézben tartott iratokra - Ezek nagyrészt szerződések és alaprajzok, amiket át kell vennünk. Amit éppen nézel, az a csokiszoba készletének feltöltésére vonatkozó megállapodások, alatta a többi épületfenntartásos dokumentummal és a kiadásainkkal. De ott vannak még a havi és egyéb bevételek, a rejtélyes folyosó kazamata és a megbízásokkal kapcsolatos információk. Ha pedig ezeken túlvagyunk, akarok veled beszélni a hozzáférésekről, a céhbankról és nem utolsó sorban a közeledő céhgyűlésről is. Virágokat pedig egyiken se keress; utoljára iskolás koromban rajzolgattam a lap szélére firkákat - húztam el a szám szélét látványosan és egyáltalán nem tetszett, hogy Leo ilyen komolytalanul áll hozzá ehhez az egészhez: egy céh átvétele nemcsak az akciókból és a tartásból áll, hanem bizony egy rakat unalmas tennivaló és felelősség is tartozik hozzá, én pedig ma egyértelműen azzal a céllal jöttem át, hogy ezt a fiú fejébe verjem.
Mégha egy hófehér, édes szőrgombolyagot simogatva ez nem is feltétlenül látszott rajtam tisztán.
- Szóval, mivel szeretnéd kezdeni? - mosolyogtam én is rá és egész egyszerűen elengedtem a fülem mellett a papírok csúnya sorsát előrevetítő megjegyzését, bár erre a sokatmondó arckifejezésre és mosolyra, amit rám villantott, enyhe pír suhant át az arcomon - Bevételek, épület-és birtokfenntartás, hozzáférések, céhbank, gyűlés. Válassz - számoltam le ujjaimmal is a programpontokat és ártatlan mosollyal dőltem hátra, miután némi nehézséggel ugyan, de Tapsival az ölemben is sikerült magamhoz vennem az eldobott iratok legnagyobb részét.

by **Leonard** Kedd Márc. 15 2022, 17:08

Száját biggyesztve reagált a tanárnős felsorolásra, különösen az a része nem tetszett neki, hogy nem lesznek virágok. Minden lány, még a legkomolyabbak is szoktak néha rajzolgatni a lap szélére, nem? Hát úgy látszik, nem. Legszívesebben duzzogott volna egy sort, aztán bekopogott volna Fuwához, hogy kölcsön kérjen tőle egy színezőkészletet Hinari számára, csak hogy visszavezesse őt az élet színesebb oldalához, de be kellett látnia, hogy az most nem volna célravezető. El kellett érnie, hogy Hinari bízzon benne, hiszen csak akkor lesz képes nyugodt szívvel maga mögött hagyni ezt a temérdek feladatot, ehhez viszont tényleg egy kis komolyságra volt szükség.
Hátra dőlt a székben, és úgy döntött, valamivel elhalasztja azt a témát, amiről beszélni akar. Az is fontos volt, de igazán várhatott, amíg az agyi munkát igénylő részét átveszik.
- Vannak olyan üzleti partnereink, akiknek a neve ismerős, a legfontosabb céheknek már teljesítettem szolgálatot, de őszintén bevallom, ezekről a beszerzésekről fogalmam sincs - lapozott arra az oldalra, ahol a csokiszoba adatait vélte sejteni. Gyanította, hogy mellette lesz az éléskamra és az állatok takarmánya is valahol. - Úgy tudtam, ezeket többek között Hime tartja kézben.
- Kezdd, ahol jónak látod - dobta le maga elé egy újabb elfojtott sóhajjal a halmot. - A gyűlést hagyjuk egyedül a végére, a többi jöjjön, amíg még van erőm koncentrálni - törődött bele a sorsába, bár igazán egyszerűbb lett volna ez úgy, ha rágyújthat közben. Régen, amikor a vizsgáira készült, Vio felolvasta neki a tananyagot, miközben ő playstationozött. Kétség kívül az még egy másik élet volt. És Vio is mindig ilyen tanárnősen szidta le őt, amikor hülyeségeket beszélt, vagy elkalandozott. Leo pedig szeretett elkalandozni - általában a lány idomain. Újabb szerencse, hogy most ezt nem teheti meg. Tényleg nem akarta Hinarit megbántani - és egyben önmagát komolytalanná tenni - azzal, hogy nem figyel most oda.

by **Hinari** Kedd Márc. 15 2022, 18:29

- Akkor a beszerzésekkel kezdünk - bólintottam jókedvűen és magunk elé vettem a halom aktuális részét, de mielőtt belekezdtem volna, azért körülnéztem mégegyszer, nincs-e itt esetleg valami pohár vagy teáskancsó - Ha nem bánod - kezdtem bele aztán egy zavart mosollyal és jobb híján előhívtam én a menümből a készletet - Jobban esne egy tea mellette. Te kérsz? - kínáltam itallal, minthacsak ő ugrott volna át hozzám, majd pár pillanatnyi panelnyomkodás után már a kezemben is volt egy gőzölgő csésze, benne a legsűrűbb feketeteával.
- Igazából Hime a kertért és a céhház növényeiért felel, illetve besegít a gyűjtögetőkkel való tárgyalásban, de mindent a maga idejében - mosolyogtam rá - A konyhai alapanyagokat és az állatok eledeleit külső céhtől szerezzük be, cserébe a negyvenes és az afölötti szinteken elérhető ritkább alapanyagokért, vagy ha ezek nem elérhetők, akkor aranyért. Ilyen beszerzőkörútra régebben vagy én szoktam menni, vagy közösen a többiekkel (Fuwa, Ozi, Afton); de az utóbbi időben már nem csatlakozom hozzájuk. Pedig... mindig jókat beszélgetünk közben - mosolyodtam el keserédesen - Egyébként elég ráírnod a vezetőjükre, amikor kezdenek elfogyni a dolgok. Az elérhetőségeiket és a számukra fontos alapanyagok listáját itt találod - adtam a kezébe az első köteg papírt, aminek első oldalain a mamutfenyő-toboztól a mélytengeri halikrákon át a gyöngykagylóig mindenféle különlegesség szerepelt - Tudod... velük néha nem árt keménykezűnek lenni, van, amikor kissé sokat kérnek, de az előző üzletekből ki tudsz indulni, azokat is felírtam, ott vannak az utolsó oldalon, időrendben. A csokiszoba viszont speciális eset: a süteményeket és egyebeket hat különböző helyről vesszük, kivétel nélkül aranyért; ők fix időközönként szállítanak nekünk, aznap általában itthon kell lenni. A szerződéseket megtalálod a többi között - intettem a kupacra, majd egy újabb adagot vettem az ölembe az asztalról.
- A kertre nincsen gondod szerencsére, ahogy már említettem, de néha rákérdezhetsz Himétől, hogy minden rendben van-e. A Chocobo Farmot pedig Jeanie egyedül intézi, a bérlésekben Takeshiék segítenek, cserébe a Menedékhelyes elhelyezésükért, de erről a bevételeknél még lesz szó. A kiadásokról szóló összefoglaló - nyomtam a kezébe a lapokat és hagytam pár pillanatot a fiúnak, hogy szemrevételezze azt, vagy éppen egy korábbihoz hasonló, hanyag mozdulattal a földre hajítsa.
- Ami a birtokfenntartást és a kiadásokat illeti, a Menedékhely van még. A fenntartásnak nincs sok költsége, a becsületkassza nagyjából fedezi; az ott lakók ellátása pedig félig baráti alapon működik egy kisebb családi vállalkozással szerződve: sokszor segítettem nekik, így velük baráti a viszony; sőt biztos vagyok benne, hogy te is találkoztál már velük. Ők olcsón főznek, cserébe pár számukra erős mob által védett itemért; ugye ezek azok a feladatok, amikből te is vállaltál már bőven, a havas szinteken - adtam a srác kezébe az első köteg utolsó lapjait, bár ezeken aligha olvashatott Leo újdonságokat, mert tényleg ő is intézte már, Ozival, velem vagy épp nélkülünk.
- Üm, a kiadásokról és a birtokfenntartásról nagyjából ennyi - bólintottam és dőltem hátra, újabb korty teákkal jutalmazva magam - Ezekkel kapcsolatban van esetleg kérdésed?

by **Leonard** Csüt. Márc. 17 2022, 16:58

Nemet intett a fejével. Nem volt különösebben odáig a forró italokért, sem a teáért, sem más hasonló formájáért a folyadéknak. Az eszébe sem jutott, hogy rosszul érezze magát a vendéglátás ilyen nyílvánvaló megsértése miatt. A Palotához annyira hozzátartozott Hinari és fordítva, hogy a szobájának magányát ez alkalommal semmivel sem érezte jobban a saját felségterületének, mint mondjuk a konyhát. Végül is otthon voltak mind a ketten.
Csendesen hallgatta a magyarázatot, néha hümmögött, tekintetével át meg átfutotta a lapokat, az alapján, mikor hol tartott a beszélgetés, végül pedig megrázta a fejét.
- Minden világos. Így összefoglalva egyáltalán nem olyan bonyolult, mint a papírok alapján tűnt.

by **Hinari** Pént. Márc. 18 2022, 21:16

A feleletre könnyeden bólintottam:
- Látod, mondtam én - mosolyodtam el, ám ekkor kicsúszott a Leo kezében tartott papírok közül pár alaprajz és ez eszembe is juttatta, mit akartam még ezzel kapcsolatban megbeszélni a fiúval - Áh, tényleg, a rejtélyes folyosók - intettem a lapok felé - Ha már így előkerültek, - bár nem kiadás és nem is fenntartás, - de a céhház részét képezi, így akkor erről is pár szót: igaz ezek a kihalt részek az első-második emeleten is megvannak, de ha az ottani lépcsőkön sétálsz le, az alagsor alatti szinttől a terület egy változó időközönként, random újragenerált, mobtalan kazamata – mondtam, hagyva szünetet Leonak arra, hogy megeméssze a hallottakat - Amiket a kezedben látsz, azok a próbálkozásaim a feltérképezésre. Egyelőre tizenöt féle térkép van, de elég ritkán ismétlődnek... és úgy tűnik az évszakok és egyéb események is befolyásolják, úgyhogy - sóhajtottam - nagyjából esélytelen pontosan meghatározni, melyik sarkon mivel is fogsz találkozni. Ami viszont fontos, hogyha az elhelyezkedés nem is, de az adott szobák állandóak és az egyikben van egy fehér lepellel letakart állótükör. Én helyeztem oda, hogy soha, senki se találjon rá, mert... hát, volt egy rossz élményem azzal, amit pontosan tud. Olyasmi, mintha az ellentétes énedet idézné meg, egyszóval ha lehet, senki se nézzen bele és ne is szólj erről másoknak. A szoba egyébként kulcsra van zárva, amit a folyosószakaszon rejtettem el, így a random újragenerálás miatt én magam sem tudom, hol van.
Már magába az élménybe is beleborzongtam, így gyorsan ittam pár korty teát és csak ezek után folytattam, ölemben (Tapsi mellett) már a következő köteggel:
- A kiadások után jöjjenek a bevételek. A havi bevételeket nagyjából ismered; kereskedők, bányászok, gyűjtögetők, kazamatajárók. Mindegyiknél van egy apró, de mégis fontos részlet, amikre a havi, gyűlésteremben tartott találkozóknál figyelni kell: a kereskedők sokkalta szívesebben jönnek, ha néha csurran cseppen némi ritka alapanyag, na nem ércre vagy növényre gondolok. A bányászokkal nincs gond, a vezetőjük kislányát egyszer kimentettem egy beszakadt bányából; ha viszont a gyűjtögetők jönnek, Hime is legyen ott elbeszélgetni velük a szakmáról, mert úgy láttam, hogy ez nem kevéssé segít a jó viszony fennmaradásában. Általában a fele növényt alig ismerem, amikről áradoznak, dehát ez így van rendjén - nevettem fel és Leo kezébe nyomtam a havi bevételforrásaink szerződéseit - A kazamatajárók pedig imádnak enni. De tényleg. Ha van kint pár tálca sütemény a csokiszobából, amikor jönnek, olyan könnyedén megy minden, mint senki mással.
Belegondolva, én is elhozhattam volna egy tálcát ide, de sajnos a munka az munka. Majd lehet ha itt végeztünk, útbaejtem a csokiszobát...
- Az egyéb bevételeink nagyrésze pedig két helyről érkezik: a bűnüldözős akciókból és a chocobo bérlésből. A bűnüldözős lootokból és honoráriumokból rengeteg minden jön; ami nem kell, azt pedig aranyért felvásárolják: itt a lista, hogy milyen típusú itemeket kinél és hol lehet drágán eladni - nyújtottam át a srácnak ezt a papírt is - A chocobobérlés pedig általában elég jó bevétel, de ha úgy látod, hogy az előző pár hónapban csökkenő tendencia mutatkozik, úgy Jeanievel beszélj, vannak jó ötletei – böktem rá a pénzügyek levezetésére vonatkozó dokumentumra; ott volt a kupacban a többi között - Mostanában belefogott a tenyésztésbe is; új színeket szeretne, hogy aki kerülné a feltűnést, az tudjon az élénksárgán kívül más színű chocobokat is kibérelni - mosolyogtam el melegen, mert tényleg örültem neki, hogy a kislány ennyire lelkes és kreatív. Ezzel pedig el is fogyott a bevételekről szóló halom, vagy legalábbis már nem előttem volt, hanem Leo ölében. Vagy mellette a földön, ki tudja.
Csak Tapsi ne rágcsálja meg őket unalmában.

by **Leonard** Szomb. Márc. 19 2022, 19:52

A beszélgetés nem villanyozta fel annyira, mint általában a párbeszédek szokták, de azért szép csendben tűrt és szorgalmasan bólogatott. Komolyan vette a feladatát, még a naptárat is lenyitotta, hogy megnézegesse a következő esedékes dátumokat és megjegyezte magában, hogy később fel is kellene írnia őket. A rejtélyes folyosókról szóló beszámoló azonban hamar kitörölte fejéből a gondolatot. Ez már sokkal felvillanyozóbb téma volt!
- Tapsi is rendszeresen kószál arra. Egyszer, miközben kergettem, Makudával ketten le is zuhantunk egy titkos padlón át. Izgalmas nap volt - vigyorodott el, kíváncsiságát pedig fokozta a tükörről szóló beszámoló, egészen addig a pillanatig, amíg a szavakból rá nem jött, miféle tükörről is lehet szó. Emlékei sötét ráncokat festettek arcára.
- Volt alkalmam találkozni azzal a fickóval. - Tekintetén ismeretlen tompaság lett úrrá, kezét ökölbe szorította. - Szerintem még most is szabadon kószál. Az első gyanús jelre óvakodj tőle, elég veszélyes - Szavai inkább tűntek utasításnak, mint kérésnek. Csak valahol mélyen a felszín alatt érződött hangjából az a gyöngéd féltés, ami általában jellemezte.

Feszültsége csak akkor oldódott fel, amikor a beszélgetés új vizekre evezett. Nem egyik pillanatról a másikről történt, azonban fokozatosan eltűntek homlokáról a ráncok, a chocobook említésére pedig tekintetébe visszaköltözött a jól ismert, vidám fény.
- Remek ötlet. Alig várom az eredményeit! - lelkesedett, habár ő maga soha nem ült egyik állaton sem és nem is tervezte kipróbálni. Néha azonban lejárt megetetni ezeket a különös, madár-ló lényeket és jókat szokott mulatni a kezdő lovaglás jártassággal rendelkező idegeneken, akik életük első körére próbálják megülni a lényeket.

by **Hinari** Szomb. Márc. 19 2022, 20:54

Tekintetemen aggódó, néma kérdés suhant át, ám végül mégsem nyitottam ajkaim szólásra, csak összeráncolt homlokkal bólintottam, mint aki pontosan tudja és volt is része benne, miről lehet szó.
- Ne aggódj. Ha ő minden, ami nem te vagy, valószínű úgyse jönnénk ki jól - mosolyogtam rá, azon viszont csak később kezdtem el gondolkozni, hogy pontosan hogy értem, amit ezen értek. Nem, inkább kortyoltam a teából, újratöltöttem a csészét, azután a bevételekre tereltem a szót, azt figyelve közben, ahogyan Leo arcáról túlságosan is nehezen olvad le a feszültség. Ami azt illeti, engem is feszültté tett a tény, hogy egy Leo hasonmás él Aincradban és amit a velem szemben ülő srácon láttam, az már önmagában is fokozta a dühöm, de... hülyeség lett volna kimondani, mégcsak gondolatban is, hogy miért. Hogy azért, mert Leo ígyis eleget kapott már az élettől és ha valaki bántja, az velem húz ujjat? Nevetségesnek éreztem magam, így inkább zavartan félreigazítottam egy tincsemet és a kezembe vettem az asztalon lévő maradék papírhalmot.
- Akarok pár szót mondani a céhház területének hozzáféréseiről is. Az ugye értelemszerű, hogy a céhtagoknak teljes és le nem járó hozzáférése van, illetve az, hogy külsőst ideiglenesen hozhatnak be csak; permanens engedélyt ha lehet, ne nagyon adj meg másoknak. Amiről viszont nem biztos, hogy tudsz, azok a kivételek: teljes és le nem járó engedéllyel rendelkezik a céhtagokon felül Szophie, Hoora, Haketsu, Kahetsu és egy fiatalabb Rend tag is, neki majd bemutatlak, ha véletlen nem futottatok még össze egyszer sem. Ő amolyan "kifutófiú", ő szól, ha valami nagyon sürgős van és nem válaszolunk a levélre. A céhbank terméhez és annak menüből elérhető tartalmához viszont ők sem férnek hozzá; az csak a céhtagoké - bólintottam.
- A céhbankról egyébként annyit, hogy én, amíg céhvezér voltam-vagyok, azt az elvet követem, hogy epikusakat és ritkákat nem adunk el külsősnek, sőt a gyakorakból is csak akkor, ha például olcsóbban tudjuk készíteni mi, mint amennyiért adnánk és van még belőle a céhbankban. Persze külsősnek való készítéshez ki lehet venni gyakori nyersanyagot, de általában tudj róla te is, ha ilyen történik. Az esetleges új tagoknak szükségük van a legjobb szettekre, ami csak elérhető és hála a képességemnek, még a gyengébb tierű epikusok is lehetnek hasznosak - mosolyogtam rá, ám gondolataimba hamar beleférkőzött a kérdés, hogy mi lesz, ha nem leszek. A tűnődés talán még az arcomon is észrevehető volt, ám ezzel ráértem azután foglalkozni, hogy megtaláltam a kinti csapatból valakit és sikerült beszélnem vele. Addig... addig ezekkel nem kellett érdemben foglalkozni ennél többet.
- Hmm, mi van még... - lapozgattam - Azt hiszem nagyjából mindent elmondtam, egyedül a céhes hirdetőtábla maradt - lobogtattam meg az említett, egyébként utolsó A4-es papírlapot - Azt ugye biztosan tudod, hogy az előcsarnok falán lévő hirdetőtábláról közvetlenül fel lehet venni hirdetéseket; ez nem véletlen van így: maga a funkció a játék rendszere alapján programozott és mint ilyen, elő lehet rá fizetni, ez a céhvezéri menüből érhető el. Félévente kell meghosszabbítani és be lehet jelölni, milyen típusú, akár játékos által feladott questekből kérjen le másolatot, ráadásul mindezt az összes elérhető szint küldetéstáblájáról. Személy szerint a nehezebb eltűnéses, segítségnyújtásos és bűnügyi típusokat generáltatom le, de bizonyos mennyiségben választhatsz majd másféléket is. Ha pedig a hirdetőtábla nem lenne elég, a Rend is előszeretettel kér fel különmegbízásra, de ezt ismered, neked nem újdonság – néztem rá elismerő mosollyal, mert pontosan tudtam, hogy a céhtagok közül nagyjából Leo az egyetlen, aki rendszeresen vesz részt hasonlókban.
- Jó lenne, ha a többiek is magukénak éreznék a céhprofilt és az elvárásokat, ami a jelvénnyel jár... - sóhajtottam, szinte észre sem véve, hogy kimondva folytatom a megkezdett gondolatot - No, de talán majd a céhgyűlésen - bólintottam - Látod, közben el is fogytak a papírok, egy kis cetli kivételével - dőltem hátra - Nem is volt olyan vészes, nem igaz? - kuncogtam és megsimogattam Tapsit, aki úgy néz ki jól érezte magát az ölemben.
- Ez viszont már semmi olyan, amivel a későbbiekben dolgod lenne. Csak felvázoltam magamnak, milyen témaköröket érdemes érintenünk a gyűlésen, de ez így nagyban függ már tőled is. Te gondolkoztál már rajta? Lehet neked kéne eleve levezetned az egészet... - hümmögtem, ajkaimhoz emelve a csészét újra. Hiszen ez is együtt jár a tisztség átvételével, ami rövid időn belül meg fog történni hivatalosan is. Talán éppen azon a bizonyos céhgyűlésen, amivel ígyis többet vártunk már, mint kellett volna.

by Ajánlott tartalom

Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]

Re: Oroszlánbarlang [Leo szobája]