Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből

by **Shukaku** Kedd Nov. 19 2013, 20:53

Első fejezet

Egy kislány a rengetegben

-Jajj olyan jó itt veled Timidus. Annyira örülök, hogy téged kaptalak. Végignéztem az összes-összes állatkát, de szerintem te vagy mind közül a legeslegaranyosabb. Persze minden állatot szeretek, de a békának és a szalamandrának például mindig víz kellene, cicám a kinti világban is lehetne, és ők amúgy sem ragaszkodóak, és levegőnek nézik az embert, tehát bizti a tigris is ilyen. És… hogyan tudnék én felnevelni egy tigrist? Nem szeretnék vadállatot, mert az szabadon érzi jól magát, nem akkor, ha velem kell bóklásznia. Te ugye jól érzed magad velem?
És így teltek el a napok Shukaku számára, amióta belépett a játékba. Minden szabadidejét ebben a világban töltötte, és csak akkor lépett ki, amikor azt a valós teste már nagyon megkövetelte, vagy éppen valamelyik dolgozó észrevette a házban, hogy még mindig játszik. Sokszor aludt el fején a szerkezettel, és enni is elfelejtett volna, ha nem néznek rá naponta párszor, és nem kényszerítik ki a játékból. Amennyire hallgatag volt a kinti világban, annyival többet beszélt itt a sárkányhoz.
-Húúú, azt hiszem ilyen sokat még sohasem voltunk együtt Timidus.
Nyújtózkodott el az egyik fa tövében.
-Talán Adachi néni elfelejtkezett volna rólam? Vagy végre úgy döntöttek, hogy békén hagynak? Talán végre megértették, hogy nekem sokkal jobb itt veled.
Ennél többet nem is foglalkozott az üggyel, így ő észre sem vette, hogy eltűnt a kijelentkezés gomb a menüjéből, és még a többieknél is váratlanabbul érte a kényszerített teleportáció, és egyáltalán nem értette, hogy mi történik körülötte, miért jelent meg a főtéren mindenki mással együtt, amikor ő nem is akart emberek közé kerülni. Igyekezett nem útban lenni és hátrébb húzódni, minél messzebb a tömegtől. Amikor Kayaba megjelent, csodálattal tekintett az alakjára, arra a végtelenül okos valakire, aki ezt a csodálatos világot megalkotta számára, benne Timidussal, a mobokkal a környezettel és mindennel, és aki persze megengedte neki, hogy játsszon a világában. Amikor Kayaba az eltűnt kijelentkezésről kezdett el beszélni, gyorsan ő is lehívta a menüjét. Már ekkor egy kis mosoly volt látható a szája szegletében. Azt a hírt, hogy meghal, ha eltávolítják a NerveGeart teljesen kifejezéstelen arccal hallgatta végig, hiszen őt nem érdekelte. Miért akarna kijutni innen? Nagyon remélte, hogy a kintiek sem próbálkoznak meg vele. Arra, hogy sokan menekülni próbáltak a főtérről csak értetlenül pislogott, és elhúzta a száját.
~De buta itt mindenki. Nem minden nap beszél velünk Kayaba bácsi, és illetlenség elmenni, miközben valaki beszél hozzád. Miért ilyen modortalanok az emberek?~
Ő természetesen a helyén maradt, csak néha lépett félre, elengedve valakit, ha esetleg az útjában állt, ezután ezt is megunva, inkább behúzódott az egyik boltív alá. Karjaiban Timidussal figyelte tovább az eseményeket. A játékosok halálhírére mindössze megcsóválta a fejét, de továbbra is mosolygott. Természetesen nem a többiek halálhírén, hanem annak örült, hogy ez talán megakadályozza a kintieket abban, hogy őt is ki akarják rángatni.
~Miért nem követik az emberek az utasításokat? Miért nem fogadják meg Kayaba bácsi tanácsát? Mindig mindenki okosabbnak hiszi magát, pedig Kayaba biztosan nagyon okos, ha egyedül irányít egy egész világot…~
Arra a hírre már ő is meghökkent egy picit, hogy játékbeli halála az életébe kerülhet, de mivel eddig sohasem harcolt, és ezt ezután sem volt kedve megváltoztatni, nagyrészt biztonságban érezte magát. A játék végigvivése, meg a főbossok cseppet sem érdekelték, de a szép animáció, és a gyönyörűen felépített világ megragadta a tekintetét, ezért tovább figyelt.
~Húúúú! Még ajándékot is kapok? Kayaba bácsi nagyon kedves!~
Egy mosolyt intézett a piros ruhás alak felé, majd amikor megtalálta a tükröt az eszköztárjában, halkan még egy köszönömöt is elmormolt. Amikor belepillantott, nagyon örült annak amit látott. Az eredeti avatárját sem készítette nagyon különbözőre önmagától, sőt, annyira az eredetihez igazította, amennyire azt a játék engedte, hiszen nem akart senkinek sem hazudni, mert az csúnya dolog. Rengeteg időt töltött el azzal, hogy élethű legyen a karakter, de most a kedves Kayaba bácsi ezt is megoldotta számára, megadta neki, amit szeretett volna. Óvatosan visszatette a tükröt az eszköztárba, majd rámosolygott Timidusra.
-Látod pici? Mindig is szeretted volna tudni, hogy hogyan nézek ki a valóságban. Remélem tetszem így is… ugye tetszem?
Timidus eközben igyekezett minél jobban befészkelni magát Shu ölébe, mert zavarták a sikolyok, a kiáltások, a haragos szitkozódások. Shu ezen nem csodálkozott, mert megszokta az emberi természetet, az emberek butaságát, Timidus azonban nem, és a sárkányt megrémítették a körülötte zajló események. Shu először halkan nyugtatgatni kezdte kedvencét.
-Ne félj Timidus, semmi baj nincs. Ez jó dolog. Nagyon jó dolog. Itt maradhatok veled, és már soha-soha nem kell elmennem.
A kis mosoly a szája szegletéből kiindulva egész arcát mosolygóssá tette, majd egy kis kuncogás is kiszabadította magát, melyből nemsokára boldog gyermeki kacaj fejlődött. Shu nem tudta tartóztatni magát, nem tudta megállítani azt a kitörni vágyó örömöt, amit a hír okozott számára. A körülötte állók közül sokan dühösen kapták felé a fejüket, egy könnyes szemű fiú már szitkozódva indult is felé, de egy másik megállította.
-Hagyd. Szegény megőrült. Ezt még a felnőttek sem képesek…
Shukaku már nem hallotta, hogy mire nem képesek a felnőttek, mert ahogy megszűnt a teret lezáró pajzs, a tömeg mindent elsodort, beleértve azt a fiút is, aki megvédte őt. De a hangos kiabálásban úgy sem hallott semmit.
~Talán ezt akarta mondani. A felnőttek nem képesek odafigyelni egymásra.~
Kivárta amíg mindenki elmegy, majd Timidussal a vállán indult vissza az erdőbe.
-Most hazamegyünk Timidus. Azt hiszem építeni kellene magunknak valami kis fészket, nem gondolod? Szereted te a fészkeket? Tudod, amelyikben a madárkák laknak, csak ennek majd csinálunk tetőt is.
Egy ideig csak ezen merengett. Az új otthonán, amelyet lassan kezdett el tervezgetni a fejében. Sokat tudott az erdőről, és biztos volt abban, hogy meg tudja találni a legmegfelelőbb pontot benne, ahol majd lakhatnak. A hosszú némaságot egy kérdéssel szakította meg.
-Ugye szerinted nem vagyok őrült Timidus?
Timidus egy kérdő pittyegést intézett a lány felé, mert nem tudta, hogy mi az az őrült, Shu azonban nem értette a lény szavait, így az nem kapott választ. Timidus úgy döntött, hogy tippelni fog, és mivel a fiú, aki először használta ezt a szót sajnálkozva mondta, Shu pedig úgy kérdezte, hogy ’ugye nem?’, így megcsóválta a fejét. A sárkány jól tippelhetett, mert a lány felvidult, és halkan dalolászva folytatta az útját. Shu ekkor fogadta meg, hogy megtanulja Timidus szavait, hogy legközelebb már tudjon neki válaszolni, Timidus pedig ekkor jött rá arra, hogy ő a legügyesebb a kitalálós játékokban egész Aincradban.

by **Shukaku** Szer. Nov. 20 2013, 19:28

Második fejezet

Egy ölelés után

Shu az ágyában heverészve gondolkodott. A mellette lévő hatalmas ablak kivételesen nem volt elfüggönyözve, bár továbbra is zárva tartotta, de ha Timidust ki nem is, a napfényt már beengedte rajta. A párnák és a takaró a földön hevertek, Timidus nagy örömére, aki most a kosárka helyett oda fészkelte be magát. Shukaku nappal mindig így szokott pihengetni, párna és takaró nélkül. Szerette a sima, kemény ágyat, amin végignyúlhat, ami nem korlátozza, és ami így egy picit hasonlított a füves mezőre, ahol sokkal szívesebben feküdt volna, az eget bámulva és úgy elmélkedni.
~Vajon milyen lenne, ha még mindig az erdő egyik mezején aludnék? Talán a szoba falára is lehetne egy pici eget festeni. Lehet, hogy Peter megengedné, de az is lehet, hogy nem.Talán annyira még nem az én szobám, hogy változtatgassak rajta. Vagy mégis? Valamikor mintha azt mondta volna, hogy együtt majd kiszépítgethetjük. Tud Peter egyáltalán eget festeni? Látta eleget ahhoz az eget, hogy élethűen lerajzolja?~
A múzeum volt az egyetlen olyan csoportos időtöltés a kinti világban, ahova szívesen elment a többi gyerekkel együtt. Persze a legtöbb gyerek csak húzta a száját és unatkozott, de őt mindig is nagyon érdekelték a festmények, és gyönyörűnek tartotta őket. A képeknél is inkább az európai stílus fogta meg, mint a japán, mert az sokkal realistábban mutatta be a világot, de még úgy sem volt elég az ő szakértő szemeinek. Mindig megállt egy tájkép előtt, csodálta, mert szép volt, odaképzelte magát a képen szereplő alakok közé, de azután mindig rájött, hogy a természet a valóságban még mindig sokkal szebb, mint bármelyik festmény.
~Kajaba bácsi a legügyesebb festő a világon. Ő tényleg igazira tudta megcsinálni az eget.~
Jó volt pihengetni így vacsora után, és Timidus ezt általában ki is követelte magának. Ha a lány az étkezést követően akarta valamire rávenni, az nagyon sok vesződséggel járt, így gyorsan megtanulta, hogy napi háromszor fél órácska mindig azzal fog eltelni, hogy Timidus kipiheni az evés fáradalmait, és ez mára megszokott, közös programjukká vállt.
~Vajon Timidus is gondolkodik ilyenkor?~
Halkan kuncogott, és nagyon örült annak, hogy őt nem nyomja el a tele hasa olyan könnyen, mint a sárkányt. Számára is fontosak voltak ezek a kis szieszták, mert itt tudta összeszedni a gondolatait, és rendbe tenni őket.
~A vacsora. Végül is nem is volt olyan rossz. Mindenki illedelmes volt, nem kérdeztek semmi rosszat, és még finom is volt. Talán mégsem lenne butaság… de csak lassan. Mindenkit ismertem, aki az asztal körül volt. Illetve… már láttam őket. Most már együtt is ettünk.~
Rápislantott a szuszogó Timidusra, és egy gyors gondolattól vezérelve előhívta a menüjét, és üzenet írásába fogott.

Kedves Kayaba Bácsi!

Megint én vagyok. Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, hiszen egy egész világot kell irányítanod, és nem is reméltem, hogy válaszolsz az előző levelemre, de remélem azért megkaptad. Még egyszer nagyon köszönök mindent, ezt a gyönyörű rendszert, Timidust, Hisamét, és azt is, hogy itt lehetek. Remélem nem fogod azt hinni, hogy elégedetlenkedem, mert minden nagyon szép, de csak egy apró kérésem lenne. Illetve nem is nekem, hanem Timidusnak, csak ő nem tud levelet írni. Biztos tudod, hogy nemrég lezajlott az első párbajom. Gondolom te mindenről tudsz ami itt történik. Csak annyit szeretnénk kérni, hogy nem lehetne, hogy a végén Timidus nevét is kiírja az eredményhirdető? Nagyon örülne neki, és mivel te adtad nekem Timidust… Persze ha túl sok munkával járna, és nem érsz rá, akkor annyira nem fontos, de én is nagyon örülnék neki. Még egyszer köszönök mindent!

A legnagyobb rajongód: Shukaku!

A címsávba beírta a Kayaba Akihiko nevet, majd elküldte. Ez volt a harmadik levele, amit küldött, de még egyikre sem kapott választ. Az elsőt rögtön a játékba lépésekor írta, a másodikat pedig akkor, amikor kiderült, hogy itt kell maradnia. Mindkettő levél természetesen köszönetet és méltatást tartalmazott. Nem tudta, hogy Kayaba megkapja-e a leveleket, azt sem, hogy foglalkozik-e egyáltalán egy olyan kis jelentéktelen valakivel, mint ő, de azt fontosnak tartotta, hogy a sok csúnya beszéd után, amit akkor a főtéren kapott, meg amivel sokan illetik, kapjon valami szépet is. Valahol egy picit félt attól, hogy ha Kayaba nem kap semmi pozitívumot, akkor szomorú lesz, és kihúzza alóluk a játékot. Szerette volna ha tudja, hogy ő rajong azért, amit ez az ember felépített. Ezután újra elfeküdt az ágyon, és tovább gondolkodott. Ezúttal a Peterrel kapcsolatos események jutottak az eszébe, és ezeket vette sorra.
~Talán elsőre nagyon bután viselkedtem, de minden okom meg volt rá. Biztosan sok idomár tekint csak fegyverként a petekre, akárcsak egy kardra. Remélem majd egyre többen rájönnek arra, amire én is rájöttem. Csak… szóval simán lehetett volna az is, hogy Peter is ilyen, és csak el akarja venni tőlem Timidust. És Hisame is olyan furcsán viselkedett, mintha ő is meg akarná kaparintani. Persze most már tudom, hogy nem, de akkor nem tudtam. Remélem nem haragszanak emiatt. Vajon elégszer megköszöntem Hisamének, hogy megmentett a vaddisznótól? Végül is nagyon jól összebarátkoztak Timidussal, és persze nekem is a legjobb barátom. Remélem ő is így gondolja. És az éneke… egyszer meg kell kérnem, hogy énekelje el az összes dalt amit ismer, és majd én leírom, és lefordítom, és… milyen jó lenne, ha megtaníthatnám majd Timidussal is, legalább csak a dallamát. Persze ő is énekelget, amikor legyőz valakit, de az sajnos nem olyan szép, mint Hisame éneke. Az mégis csak egy képesség. De most legalább már Timidusnak is van ilyenje, mármint képessége. Persze ezt még nem újságoltam el Peternek, és Timidust is megkértem, hogy tartsa titokban. Majd ha eleget megtudok róla, akkor majd meglátjuk.~
Újra felkuncogott, amikor visszaemlékezett arra, miként táncikált Timidus Hisame énekére. Az volt az a pont, amikor talán ketten már szövetséget kötöttek, és barátságot is, az ő tudta nélkül.
~Persze, szépen megbeszélték úgy, hogy én ne érthessem. Talán így érezhetik magukat a többiek, amikor én beszélgetek Timidussal. Ők bezzeg teljesen megértik egymást, én pedig csak szavakat tudok mondani Timidusnak, de azt legalább már sokat.És egyre könnyebb kiérteni a mondatot is, amikor egymás után pakolja a szavait.~
Timidus természetesen nem használt semmilyen nyelvtani szerkezetet, és mondatokat sem próbált meg összerakni, így néha elég sokáig tartott, mire Shu kiegészítette a szavait úgy, hogy annak értelme is legyen. A lány nagy állatrajongó és könyvmoly révén nem először találkozott ezzel a problémával, hiszen szerencséjére egy okos tudós bácsi, akinek a nevére már nem emlékezett, de a könyvét olvasta, sokat segített neki ebben. Igaz, abban a könyvben egy csimpánzhoz igyekeztek jelbeszéd útján közelebb kerülni. Bár az író nevére nem, a könyvben lévő csimpánzéra természetesen emlékezett. Chloénak hívták. Sajnos a könyvnek nem lett jó vége, de szerencsére csak fikció volt, és Shu most sokat meríthetett belőle. Eszköztárjából előhalászta a füzetét, és firkálgatni kezdett bele.
~Vajon hogyan kellene most Peterrel…? Eddig magányos voltam. Biztosan nem azért voltam magányos, mert sokan nem szerettek… csak kevesen voltak, akik igen. Peter szeret engem?~
Kicsit kipirult az arca, de azért tovább gondolkodott.
~Ha lettek volna barátaim, akkor biztosan megvédtek volna, és akkor kevesebb baj történt volna odakint. De ha a barátja akarok lenni, akkor nem szabadna neki hazudnom. Talán el kellene mondanom Hisamének, hogy miért vagyok ilyen. Hogy… mi történt.~
Megrázta a fejét.
~De talán ez nem is fontos már. Persze… akkor biztosan megértenék, hogy miért nem szeretnék kijutni a játékból. Tudom, hogy Peter meg szeretne érteni, de láttam rajta, hogy nem tudja, hogy miért akarok itt maradni. Biztosan zavarja, hogy nem mondom el neki.~
Leemelte az ágy melletti asztalról a kézitükröt. Ez még mindig az a kis ajándék volt, amit ott, akkor a főtéren kapott Kayabától, és azóta is nagy becsben tartotta. Belenézett a tükörbe, és elmosolyodott. Rádöbbent arra, hogy mennyi minden köti már ehhez a játékhoz, és arra, hogy egyre nehezebb lesz innen elszakadnia, ha egyszer el kell.
~Timidus, Hisame, a kis karperec, amit Petertől kaptam és a ruha, a tükör Kayaba bácsitól…~
Visszagondolt egy pillanatra az ölelésre.
~Na jó… és Peter is. El kell neki mondanom, hogy miért nem akarok kijutni. Biztosan meg fogja érteni.~
Még egyszer belepillantott a tükörbe, és eszébe jutott az is, hogy miért örült annyira ennek a kis tárgynak. A szüleire emlékeztette őt. A lány születésekor apja egy kis sminktükröt ajándékozott az anyjának. Shu nem szerette, mert a nő mindig abban csinosította magát, és a lány nem szerette a sminket, sem azt a parfümöt, ami anyja használt. Persze ezt sohasem mondta el neki, mert nem akarta megbántani, de sokkal jobb illata volt szerinte a mamának, amikor este odabújt hozzá, és nem volt bepacsulizva. Olyan igazi anya illata volt, amit Shu imádott. Abba a sminktükörbe volt belegravírozva egy kis üzenet, ami a következőképpen szólt:
„Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.”
Shu könnyező szemmel nézett ki az ablakon, és belemosolygott az ég gyönyörűen hullámzó kékjébe.

by **Shukaku** Kedd Nov. 26 2013, 20:05

Harmadik Fejezet

Amelyből megtudhatjuk, hogy miként telik el egy kissárkány egy napja.

Timidus kinyitotta a szemeit, és rápillantott az asztalon nyugvó órára, majd örömmel vette tudomásul, hogy még nem kell felkelnie. Nyújtózkodott egy picit, vigyázva arra, hogy ne keltse fel a mellette alvó Shut. A lány már így is fura testhelyzetben feküdt az ágyon. Timidus nem tudta megérteni Shu alvási szokásait, hiszen hol őt nyomorgatva merült álomba, néha még össze is nyálazva a sárkányt, aminek az egyáltalán nem örült, máskor pedig folyamatosan menekült mellőle álmában, így a végén az ágy egyik sarkában kötött ki. Timidus persze sokkal okosabban oldotta meg ezt a problémát, hiszen ő macskaként összegömbölyödve aludt, és bár sokszor próbálta elmagyarázni társának, hogy az sokkal kényelmesebb mint az ő általa használt testhelyzetek, a lány valahogy egyáltalán nem tudta felvenni azt a pózt, és még akrobatikára sem akart pontot tenni, pedig emiatt igazán megérte volna. Timidusnak persze nem kellett az akrobatika pontokkal foglalkoznia, hiszen ő anélkül is a világ legügyesebb légtornásza volt.

Ilyen, és ehhez hasonló dolgokon gondolkodott, amikor hirtelen újra csak eszébe jutott, hogy neki még nem is kellene felkelnie, tehát most az alvástól veszi el az értékes időt ezekkel a butaságokkal. Gyorsan kellett cselekednie, hiszen a lány, és a legtöbb játékos valamiért a Nap felkeléséhez kötötte a saját felkelésüket is. -Még azok is, akiknek volt elég képességük a sötétben való látáshoz.- És az a buta korong, ami mindig tönkretette az ő szunyókálását, már látható volt az ég alján. Gyorsan befúrta a fejét lábai közé, és ismét elhatározta, hogy ma sem fog felkelni. De most tényleg nem.

Így történt, hogy amikor Shu felébredt, Timidus újra csak végighallgathatta azt a kis reggeli szentbeszédet, hogy Shu kinti cicája bezzeg mennyire eleven volt, és minden rendes kisállat reggel vadászni jár, vagy felkelti a gazdáját, hogy adjon neki enni. Timidus persze tudta, hogy az ő kapcsolatuk nem éppen gazda-kisállat alapon működik, és hogy a lány csak ki akarja ezzel ugrasztani. A terv azonban csak azért sem sikerült, mert Timidus még valamit tudott. Azt, hogy hol van eldugva az eledele. Így amikor a lány aludt, ő szépen eszegetett egy keveset, mindig csak annyit, hogy az ne tűnjön fel, de elég legyen ahhoz, hogy ne kelljen reggel felkelnie. Így persze az éjszaka közepén kellett felkelnie, de akkor amúgy is éhes volt, és ezzel elérhette, hogy minden reggel legyen egy kis idő, amikor csak az övé az ágy. Shu ezután nevezhette őt akármilyen lustának, az ő plusz fél órája mindig megmaradt. Sajnos az a terve, hogy egész nap ne kelljen ki az ágyból ritkán járt sikerrel, főleg azóta, hogy Shu elkezdett a többiekkel együtt reggelizni a céhház ebédlőjében. Ilyenkor Timidus is követte, egyrészt azért, hogy találkozzon a többiekkel, másrészt azért, hogy ismételten szert tehessen egy kis nasira abból, amit a játékosok ettek. A pet eledel persze finomabb volt, hiszen az nekik lett kitalálva, de az emberi étel különlegesebb, és jó érzéssel töltötte el a sárkányt, hogy még mindig képes kikunyizni egy keveset Shukakutól. Az eredményes vadászat után szépen megköszönte a többiek segítségét, majd visszavonult a szobába, hogy eltöltse az ebéd utáni fél órás szunyókáját. Ezalatt az idő alatt Shu általában papírokat rendezgetett, és irkált, vagy rajzolgatott. Timidus ennek nagyon örült, mert egyrészt csendes tevékenység volt, ami nem zavarta, másrészt pedig néha Shu pont ilyenkor készítette el neki a képregények és mesék illusztrációit.

Ahogy letelt a fél óra, Shu ellentmondás nem tűrő hangon ugrasztotta ki az ágyból. Timidus érdekes módon nem nyafogott, nem kérette magát, hanem felkelt és már talpon is volt a következő másodpercben. Ennek a különös és ritka cselekedetnek, amelyre reggel soha nem volt példa, az egymás iránti kölcsönös bizalmuk volt a magyarázat. Timidus minden evés után fél órát kért arra, hogy kipihenje annak fáradalmait, és be is tartotta a szavát. Amint letelt az idő, azonnal felkelt. Cserébe ha Shu azt mondta, hogy fél óráig tart az edzés, vagy fél óra múlva vacsora, akkor ugyanígy abbahagyhatta az edzést, vagy követelhette az ételt, amint letelt az idő. Percre pontosan. Természetesen annyi esze volt, hogy reggelre ne ígérgessen ilyeneket.

Ezután következett volna a napirend szerint az edzés, vagy a tanulás. Timidus azonban még gyorsan leellenőrizte Shu rajzait. Ma azt kérte tőle, hogy rajzolja le az ő nagy győzelmeit. Először a nagy csörgőkígyón aratott győzelmet, majd ahogy a hatalmas Vörös Skorpiót támadja, végül pedig a két játékos ellen folytatott küzdelmet, ahogy a küzdőtéren diadalmaskodik Danee felett, és amint felülkerekedik a gonosz szőke fiún, aki rövid és hasztalan ellenállás után, amiben összeborzolta a tollait, bemenekül előle az egyik boltba. Sokáig kellett győzködnie a lányt, mire belement, de amikor Timidus megígérte, hogy napi háromszor egy órát fog edzeni háromszor fél helyett, akkor elvállalta. A rajzok szépek lettek, bár az ellenfelek nem voltak elég félelmetesek, és Timidust is mindig kisebbnek rajzolta, mint amekkora volt -a sárkány szerint-, de ahhoz képest, hogy Shu harc féleséget eddig csak kajacsatát rajzolt az egyik Garfield részhez, elég jól sikerült. Persze Timidus elgondolkodott azon, hogy elég jól sikerültek-e ahhoz, hogy megérje az ezután következő egy órát, de a szavát természetesen nem szegte meg.

Az edzést napi háromszor végezték, mindig a főétkezések után fél órával, és általában fél órán keresztül. Most persze ez kitolódott egy órára… Természetesen nem mindig ugyanazt csinálták, hanem ennek is megvolt a jól megszokott menete, amit Timidus talált ki. Legalább is a kétharmadát. Reggel, amikor még Shu is fáradt volt, kicsit a haditerveken és cseleken dolgoztak. Shu kis lila könyve most már az állatok adatai és képei után, amit már kiegészített növényekről és kristályokról szerzett információkkal és rajzokkal, elkezdett megtelni nyilakkal és ikszekkel és számokkal, valamint kis pálcikaemberekkel és jóval szebben megrajzolt kis Timidusokkal megalkotott tervekkel is. A délutáni edzésprogram volt az, amikor ezeket a terveket ki is próbálták. Először csak ketten, ellenfél nélkül, majd később kerestek hozzá társaságot is. Mivel már Shu is elég erős volt ahhoz, hogy ne féljen az egyes szinten található moboktól, így tudtak úgy gyakorolni, hogy csak eljátszották a támadást, majd egyszerűen visszavonultak a védett területre, ahova a mob nem követte őket. Timidus nem volt teljesen megelégedve ezzel a megoldással, de Shut nagyon nehezen lehetett rávenni arra, hogy gyakorlás miatt végezzen a mobokkal. Szerencsére azonban volt az edzésnek egy harmadik fázisa is, vacsora után, amit Shu talált ki. Ilyenkor vagy együtt fejtegették Timidus nyelvét, amit Shu egyre ügyesebben sajátított el, és egyre gyorsabban ment neki -gyorsabban mint a haditervek megtanulása-, vagy elindultak felfedezni a magasabb szinteket. Így kerültek be a kis füzetbe az újabb és újabb rajzok, olyan mobokkal, mint a farkasok vagy a koboldok. Timidus persze nem annak örült, hogy lerajzolhatták őket, hanem annak, hogy néha, amikor Shu túl közel merészkedett hozzájuk, harcolhattak is velük. Itt már nem nagyon volt más választása a lánynak sem, de erre csak ritkán volt példa. Bár Shu ezt nem tudta, Timidus egyik este kiszökött egy kicsit vaddisznóra vadászni. Ez már egy olyan mob volt, ami egyáltalán nem tudta bántani a sárkányt, de kielégítette annak vágyait a harcra. Ez azután a nap után esett meg, amikor az a fiú megrázta. Timidus nem mondta el, és nem is mutatta, de nagyon bántotta, hogy így elkapták, és bár utána a támadója gyáván elmenekült, mégis sértve érezte magát, és valahogy le kellett vezetnie a dühét.

Az edzések között a sárkány vagy játszott, vagy a többi pettel múlatta az időt, vagy aludt, vagy éppen a lány rajzait nézegette és hallgatta a történeteit. Sokszor próbálta elmagyarázni Shukakunak, hogy mi a különbség a játék és a gyakorlás között, amikor általában ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre a levegőben, eddig csak annyit sikerült megértetnie vele, hogy sokkal érdekesebb szabadon csinálni valamit, mint előre megbeszélt dolgokat leutánozni, amit eleve ő talált ki, tehát tudja. Bár Shu szerette úgy közölni, hogy együtt gyakorolnak, a sárkány már régóta tudta, hogy olyankor csak a lány gyakorol, ő mindössze aszisztál hozzá, és újra és újra ugyanolyan tökéletességgel mutatja be a trükköket. Természetesen neki nem volt szüksége gyakorlásra.

Az este általában beszélgetéssel telt el, és az aznapra rajzolt képregény elmesélésével. Shu ezeket 'estimesének' nevezte, és szerinte a sárkánynak ezen kellett elaludnia. Bár Timidus még egyszer sem volt annyira fáradt, hogy elaludjon rajtuk, de állítólag kisebb korában így tett, és Shu ezt nagyon aranyosnak találta, így a kedvéért folytatta ezt a szokást. Azt persze továbbra sem értette, hogy miért nem megsértődik Shukaku azon, hogy ő elalszik a történetein, ahelyett, hogy ezt kérné…

by **Shukaku** Vas. Dec. 29 2013, 18:55

Negyedik Fejezet

Az első karácsony a céhházban.

-Karácsony este van Timidus.
Suttogta halkan a lány miközben a céhházban, a szobájában az ágyán ülve bámult kifelé az ablakon, ölében a sárkánnyal.
-Elmeséltem már neked a mesét a csillaggal? Kint sokan úgy hiszik, hogy ezen a napon született meg egy gyerek, aki amikor felnőtt, akkor magára vállalta az összes ember bűneit. Ez… olyan, mintha mindenkinek eltűnne a piros és a narancssárga indikátora, akinek van, és mindenkinek újra zöld lenne.
-De ez miért jó?
-Mert ilyenkor mindenki megbocsájt mindenkinek. Ezért is hívják a szeretet ünnepének.
-Butaság. Ha nincs indikátor, honnan tudjuk, hogy kitől kell félni?
Shu mindössze megrázta a fejét, jelezvén, hogy ő sem tudja, és ő sem érti ezt az egészet teljesen. Sohasem foglalkozott bővebben ezzel a témával, és nem is érdekelte annyira, hogy belemerüljön, azt azonban megfogadta, hogy egyszer megint keres majd valakit, aki el tudja neki magyarázni. Egyszer már beszélgetett erről a nagynénjével, de az csak megharagudott rá, amikor szerinte túl sokat kérdezgetett. Shu sokkal okosabbnak tartotta ezt a világot, Kayaba világát, ahol nem kellett félni a rosszaktól, mert mindig tudtad, hogy ki a rossz. És persze milyen butaság mindenkinek megbocsájtani, amikor valaki azt még kérni sem kérte? A megbocsájtáshoz legalább illene bocsánatot kérni.
-A lényeg az, hogy a mese szerint egy csillag vezette a pásztorokat ehhez a gyerekhez. Ezért kaptunk mi is ajándékba egy ilyen csillagot Kayaba bácsitól. Akik elhiszik ezt a mesét, azoknak nagyon szép ajándék, de egyébként is az ünnep jele, és az ünnep akkor is szép, ha nem hiszel. Ajándékozni és örömet okozni jó dolog.
Természetesen Shu tudta, hogy az ajándékot Kayabától kapták, és abban is biztos volt, hogy a gyerekek mind NPCk voltak. Már csak azért is, mert ilyen kristályhoz nem juthatnának csak úgy hozzá az árvák, és eddig nem is volt, tehát mindenképpen Kayaba hozta létre az ünnep alkalmából.
-És ajándékot kapni is.
-Igen Timidus. Azt is.
Nevetett a lány, és egy kis dobozt vett elő, az utolsót, egy kis fehéret kék szalaggal.
-Ez a tiéd Timidus.
A sárkány boldogan esett neki a csomagolásnak, ami pár harapás után szét is pixeleződött, és lassan előkerült belőle egy újabb szalag. Piros színű, egyszerű szalag, amelynek azonban nem volt se eleje, se vége, hanem egy karikát formált. Shu még a Halloween alkalmával szerezte be, egy Napoleon jelmez része volt.
-Ez egy… dísz...ruha. A nagy hadvezérek hordtak ilyet. Remélem, hogy tetszik. Boldog Karácsonyt!
Ráigazgatta a sárkányra úgy, hogy a bal vállától a mellkasán és a két szárnya között a derekánál érjen össze, természetesen másik irányba, mint ahogyan a Napoleonos képeken volt, hiszen Timidus kislány. A sárkány rögtön a tükörhöz röppent, és ámulattal nézegette magát benne.
-Ez gyönyörű. Köszönöm szépen.
Ezután azonban beröppent az ágy alá, és onnan húzott elő egy lapot, amin egy rajz szerepelt, rajta a sárkánnyal és Shukakuval. A lány egy ideig csak nézte a rajzot, Timidus azonban türelmetlenül csipogva követelte magának a kritikát, amit természetesen meg is kapott, egy hatalmas ölelés képében.
-Nagyon szép! Köszönöm!
Utánozta ugyanazt a két hangot Shu, amit az előbb Timidus használt saját ajándékára, de továbbra sem engedte ki a sárkányt az ölelésből. Ezután Timidus elhatározta, hogy az ünnep alkalmából körbejárják az egész céhházat, és bár már minden ismerősnek odaadták az ajándékukat, újra felköszöntik őket. Nem mellesleg pedig ez remek alkalom volt arra is, hogy mindenkinek megmutathassa az új ruháját.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 02 2014, 01:42

Ötödik fejezet

Black Friday az Artes Liberalesnél, avagy Timidus és a vásárlási láz.

-Ébredj! Ébredjébredjébredj!
-Mi a baj Timidus? Mi történt?
Törölgette kifele az álmot a szeméből Shukaku, és igyekezett kikerülni a rajta ugrándozó sárkány alól. Régen természetesen ez nem így történt volna, és bizonyára ijedten ugrott volna fel, előreszegezett fegyverrel, vagy éppen a bármelyik keze ügyébe akadó éjjeli lámpával. Mára azonban már annyira otthon és biztonságban érezte magát a céhházban, hogy egyáltalán nem tartott attól, hogy bárki meg tudná itt támadni. Itt, Hisame erős fogainak védelmében, az ő szárnyai alatt, Álomkelő éjjel is folyamatosan villogó és fürkésző, vigyázó szemeinek őrködésével, a Peter vezette céh annyira megnyugtatta a lányt, hogy annak természete jócskán megváltozott, és még annál is boldogabb volt, mint amikor a játékba került. Eddig majdhogynem csak vidám dolgok történtek vele, és még az a kevés baj is ami érte, minduntalan jóra fordult, hála valamilyen misztikus erőnek.
-Igyekezz már! Elkésünk!
-Micsoda?
-El fogunk késni! Indulnunk kell!
-Hova kell mennünk? Miről beszélsz? Ma péntek sincsen… azt hiszem. Igen… szerda van. Látod Timidus?
Mutatta a sárkánynak a naptárat, de Timidust most nem nagyon érdekelte.
-Nem aaaaz! Nem vadászni!
Shu csak pislogott, és lassan felült az ágyon, elhelyezkedve annak szélén.
-Oké… nem vadászni. Akkor mégis hova akarsz menni? Hova Timidus?
-Vásárolni! Illetve nem vásárolni, mert még ingyen is van, szóval nem vásárolni. Szerezhetünk egy csomó fegyvert és páncélt. Gyere máááár!
-Ha ilyen gyorsan csipogsz, akkor semmit nem fogok megérteni. Szépen nyugodtan mondd el, hogy mit akarsz.
A sárkány fújt egyet, ami nála a sóhajtást jelentette, legalább is ebben az esetben, és igyekezett megkeresni azokat a szavakat, amiket már Shu is értett, hogy így minél gyorsabban elmagyarázhassa, hogy miért kell nagyon sietni.
-Oké… figyelsz?
A lány bólintott, és felkészült a kitalálós játékra.
-Céh. Bunkó.
-Alexre gondolsz? Igazán leszokhatnál már erről a megnevezésről…
A sárkány bőszen bólogatott, majd megrázta a fejét, hogy nem hajlandó másképpen hívni a fiút. Legalább is addig nem, amíg az bocsánatot nem kér tőle. Háromszor. Minimum.
-Igen. De céh is. Bunkócéh.
-Alex céhe. Az Artes Liberales. Mi van vele?
-Bolt. Barát. Jó! Sok jó! INGYEN!
Mivel Shu az ingyen kifejezést még nem ismerte, így nem nagyon értette, hogy mire fel ez a nagy lelkesedés, bár annyit értett, hogy valami akció lehet a dologban, vagy ilyesmi. Végül is újév volt, ilyenkor kint is szoktak kiárusítást tartani.
-Semmi kedvem Timidus. Ilyenkor mindenki ott tolong és eltapossák egymást, és bizonyára már elkapkodták az összes jó dolgot. Már…
Rápillantott az órára, és még biztosabb lett abban, hogy magára húzza a takarót és ignorálja a sárkányt.
-Képes voltál ezért három órakor felébreszteni?!
-Igen! És indulunk.
-Dehogy indulunk! Feküdj le!
-Akkor én indulok. Szia!
Shu lerúgta a paplant és fáradtan nézett a sárkány szemébe.
-Oké… de remélem lesz ott valami érdekes, ha már felkeltettél. Egyébként honnan hallottál te erről?
-Én mindent tudok. Aldó elmondta…
És a sárkány elkezdte sorolni a neveket, és Shu természetesen azonnal elvesztette a fonalat, hiszen azokra a nevekre, akikről csak hallottak nem voltak együtt megtanult szavaik. Mindenesetre a hosszú monoton csipogásból arra következtetett, hogy Timidusnak elég jól kiépített hírszerző hálózata lehet. Vagy csak hallotta az utcán egy másik pettől, és csak az a másik pet sorolta ezt fel neki, Timidus pedig amúgy is szerette az ilyen sorozatos, ’koszorút viszem kútnak, kút ad vizet…’ típusú meséket, mert imádta a dallamosságát, ami a saját nyelvére emlékeztette. Kis idő elteltével már mindketten úton voltak az Artes céhbolt felé.
-Nyitás Tízkor. TÍZKOR! Tudod, hogy mennyi az idő Timidus?
Nézett a lány fáradtan a sárkányra, aki nyugodtan foglalta el a helyét a bolt ajtajában.
-Mi vagyunk az elsők!
-De… ugye nem mehetünk haza?
Kérdezte Shu, de egy cseppnyi remény sem volt a hangjában. Tudta, hogy ha Timidus kitervel valamit, akkor azon nem fog változtatni egészen addig, amíg teljesen be nem dől a terve. Most pedig még igazolta is önmagát azzal, hogy valóban ők voltak az elsők. Nemcsak az Artes boltja előtt, hanem az egész vásárcsarnokban.
-Oké Tim, én lefekszem, mondjuk… ide.
Nézett körül a lány, majd hátát a falnak döntve, az előrelátóan magával hozott párnát a feje alá téve pihent addig, amíg meg nem jelentek az első eladók és vásárlók, és el nem kezdhetett legalább nézelődni a boltok között. Így is volt még három óra a céhbolt nyitásáig. Mindenesetre mire a boltot nyitó Anatole megérkezett, már kétszer végigjárta az egész csarnokot, és mindenkinek megtalálta a születésnapi és karácsonyi ajándékokat az elkövetkező húsz évre.
Timidus már messziről kiszúrta Anatolet, és odaröppent hozzá.
-Szia Anatole! Mi vagyunk az elsők! Látod?
Röpködött a fiú körül a sárkány, és egészen a bolt ajtajáig követte, ahol Shu is üdvözölte, természetesen meghajlással.
-Szép reggelt. Timidus szerint… valamiféle akció van a boltodban. Szeretnénk megnézni.
-Sziasztok! Persze, gyertek csak beljebb!
Nyomott el egy ásítást Anatole, és kinyitotta a boltot. Ahogy kitárult az ajtó, Timidus udvariasan beröppent a fiú mellett, és máris válogatni kezdett.
-Sajnálom… olyan mint a… be van zsongva. Nem gyakran szerzünk fegyvereket, és nagyon örült a karperecének és a szalagnak is. Nem vagyok valami gazdag, így nem engedhetem meg magamnak, hogy mindig kapjon valami újat. Szóval… bocsánatot kérek, az izgatottsága miatt.
-Semmi gond. Egyébként annyira akciósak a termékek, hogy minden ingyen van a kihelyezett dolgok közül, és mindenki választhat egyet. Ez a céh újévi ajándéka. Válogassatok nyugodtan.
Mosolyodott el Anatole, majd elfoglalta a kényelmes széket, ahol a vásárlókat szokta várni, és onnan figyelte az eseményeket, folyamatos mosollyal az arcán.
-Ezt is visszük, és ezt is, és ezt is…
-Nem Timidus. Csak egyet.
-Oké… egyet. De akkor kell egy terv.
-Azt hiszem, hogy hallgatnunk kellene Chanra…
-Rám kell hallgatnod. Én jobban értek hozzá.
Szakította félbe Timidus Shukakut, és körbenézett a kínálaton.
-Páncél kell nekünk.
-De hát Chan is ezt mondta…
-És én is. És Álomkelő is. Álomkelő okos.
Erre Shu nem nagyon tudott mit mondani. Egyrészt Timidusnak igaza volt, másrészt pedig ritkán esett meg, hogy a sárkány valaki mást is dicsért önmagán kívül, így a lány megadta a kellő tiszteletet a pillanatnak.
~Mégiscsak használt az a küzdelem. A cica kivívta Timidus tiszteletét. Azt hiszem ezt még jó párszor meg kell köszönnöm Channak és Álomkelőnek.~
-Ezt visszük!
Mutatott rá Timidus egy sárgás színű páncélra.
-De hát ez hatalmas! És vas. És csúnya és nehéz.
-Nem vas, hanem bronz. Rá van írva.
-Hmm?
-Mindegy. Ezt visszük!
-Ezt én nem veszem fel! Ez ronda!
-De…
-Nem! Ha páncélt akarsz, akkor mondjuk itt van… ez! Ez sokkal szebb, és még minta is van rajta. Látod? És ebbe még mozogni is lehet.
A Shu által mutatott darab egy Kidolgozott Bőrruha volt.
-A másikból különben is kettő van, tehát ez biztosan jobb. És kidolgozott is. A másik nem az.
A lány maga is tudta, hogy érveknek nem éppen nevezhetőek az állításai, de egyáltalán nem volt kedve otromba és böhöm nagy páncélokban járkálnia.
-De ez kilenc, az meg csak nyolc.
-Viszont ha nem veszem fel, akkor marad a mostani kettő. Kirángattál ide éjnek idején, és én fogom viselni ezt a vackot, szóval én választok.
A sárkány egy újabb sóhajjal nyugtázta az eseményeket, és bólintott egyet, mire Shu odasétált Anatolehoz, és rámutatott a választott darabra.
-Azt a páncélt szeretnénk.
Ha a fiú nem hallotta volna a sárkány és az idomár között folyó kis vitát, bizonyára ő is rákérdezett volna arra, hogy miért a gyengébb páncélt választják, így azonban egy bólintással nyugtázva adta át az itemet Shukakunak.
-Köszönöm a vásárlást és gyertek máskor is. Az első héten a hét minden napján elvehettek egy itemet, a második héttől kezdve hetente csak egyet. Szóval érdemes elsőként ideérkezni.
-Hallod? Megmondtam.
Csipogta Timidus.
-Igen, megmondtad. De tízkor, nem pedig négykor. Induljunk, szeretném kialudni magam.
-Nem.
-Miért nem?
-Próbáld fel!
-Micsoda?
-Vedd fel!
-Minek?
-Mert látni akarom.
A lány kérlelően nézett Anatolera, aki azonban ahelyett, hogy beszállt volna a vitába, mindössze udvariasan elfordult, és halkan nevetett. Természetesen Shu nem volt rá mérges, ő is viccesnek találta volna ezt az egészet, ha nem lett volna ennyire fáradt.
-Oké, oké.
Egy mozdulattal áthúzta a Kezdő ruhára az új páncélt, mire meg is jelent rajta a méretére szabott szépen elkészített díszes vértezet.
-Nos?
-Csodálatos!
Bámulta ámulattal Timidus, és kezdte Shut olyannak látni, mint aki tényleg képes mellette harcolni. Persze azt tudta, hogy a lány harcokhoz való hozzáállásán nem sokat változtat majd a páncél, de legalább most már úgy nézett ki, mint aki tényleg egy olyan erős társ mellett harcol, mint Timidus.
-És szerinted?
Nézett lesütött szemmel az eladóra. Persze úgy gondolta, hogy Anatole úgyis dicsérni fogja az árut, akkor is, ha már eladta, és akkor is, ha ingyen, de azért kíváncsi volt a véleményére.
-Valóban sokkal jobban illik hozzád, mint egy bronz vért. Ne aggódj, itt mindenki páncélban járkál, még a legcsinosabb kislányok is.
-Nagyon szépen köszönöm. Mármint nem csak ezt, hanem a páncélt is.
-És én is.
-Igen… Timidus is. Köszönjük szépen. Szia!
Shu erősen belepirult a válaszba, így gyorsan meghajolt, és távozott. Még fizetni is elfelejtett, bár az ingyenesség ellenére úgy tervezte, hogy valamit dob a perselybe. Őt ugyan elsődlegesen nem az hajtotta, hogy mennyire néz ki jól benne, bár ez is egy komoly szempont volt, hanem inkább egyszerűen nem érezte magához illőnek a nehéz fémpáncélzatot. Mindenesetre jólestek neki a fiú szavai, és mosollyal az arcán távozott a boltból.

by **Shukaku** Vas. Jan. 12 2014, 17:59

Hatodik Fejezet

Az ördögi Chan és Timidus és a buborékok.

-Shu… igazán mehetnénk már. El fogunk késni a reggeliről.
-Az egész a te hibád Timidus. Mondtam, hogy ne menjünk fel még az ötödik szintre is.
-Az én hibám? Én csak fel akartam menni, hogy körülnézzünk. Te követted azt a vaddisznót a végtelenségig. Még most sem értem, hogy miért. Vaddisznót már annyit láttunk itt az első szinten is. Mi volt abban olyan érdekes?
-Hmm? Ha így hadarsz, akkor nem értem.
-Vaddisznó. Étel. Hús. Nem víz. Követ. Miért?
-Oh… hogy a vadkan. Tudod az az utolsó szint amin még találkozhatunk a röfikkel. Biztosan van bennük valami különös. Mintha picit sötétebb lett volna a sörtéje annak, csak nem láthattam elég jól, mert te mindig elijesztetted. Emiatt értünk haza későn, és emiatt nem tudtam eleget aludni.
-Ugyanolyan szürke volt mint az összes többi, és ugyanolyan finom is lett volna, ha hagyod, hogy elkapjam. Ugyanolyan volt, mint a többi. Tévedsz.
-Neked nincs igazad! Bár azt nem tudom, hogy miben, mert megint túl gyorsan csipogsz...
-Nekem igazam van. Igyekezz már! Gyerünk! Siess!
-Ne nyaggass már! Anyu azt mondta, hogy minden reggel el kell végezni a reggeli teendőket, mert az biztosítja a szép napot és a zökkenőmentes ébredést. Szépen megmossuk az arcunkat, megfésülködünk, fogat mosunk, felöltözünk… mindennek megvan a rendje. A rendezett kislány a jó kislány, és ezzel mutatod, hogy te jó vagy. Te is szereted a rendet Timidus.
-De nem akkor, ha ilyen sokáig tart. Ráadásul semmi értelme.
Csipogta a sárkány, de nem is gondolta, hogy a lány megérti, vagy azt, hogy egyáltalán figyelne a szavaira, és amikor Shu ugyanolyan zökkenőmentesen folytatta amit elkezdett, ebbe már biztos is volt.
-Most gondolj bele, ha összekeverném a Garfieldban a képkockákat és úgy rajzolnám le, és úgy mesélném el. Tetszene? A rend igenis nagyon fontos, mert az szabályozza az életünket. A reggeli rutinfeladatok elvégzése nélkülözhetetlen pici lányom.
Mondta Shu dorgáló hangon, és még a kezét is kidugta a fürdőszobaajtón, hogy mutatóujját rázogatva még inkább megerősítse a szavait. A Halloweenes eset óta néha igyekezett picit felnőttesebben viselkedni, és ha a sárkány rosszalkodott, akkor viccesen néha megpróbálta anyját utánozva korholni Timidust. Persze sohasem vette ezt komolyan, sem ő, sem a sárkány. Annak azonban nagyon örült a lány, hogy Timidus miatt már újra tudott örömmel visszagondolni a szeretteire, és még elő is hozakodhat azzal a rengeteg okossággal és jó tanáccsal, amit ők tanítottak neki. Legalább is a sárkány előtt.
-De ez butaság!
-Nem az! Te is szoktad igazgatni a tollazatodat királykisasszony. Vagy nincs igazam?
-Az más… én tudok mosakodni a tavacskánál és bármikor tudok tollászkodni, nem csak akkor, amikor pont lekéssük miatta a reggelit. A reggeli Shu! A nap legfontosabb étkezése! Te mondtad!
-Az evés? Már megint az evés? Ha annyira éhes vagy, akkor gyere, és adok neked enni.
-Enni? Ott?
-Igen azt! Gyere nyugodtan.
A sárkány legyintett a farkával, majd beröppent a fürdőszobába. Shu általában nem szokta engedni, hogy bemenjen amíg ő bent van, és mivel neki soha sem volt ott dolga, eddig csak párszor tévedt be a helyiségbe. Először az első céhházban töltött estén, amikor mindent leellenőrzött, mielőtt beengedte volna a lányt, azóta pedig csak néhányszor, amikor Shu érdekeseket mutatott neki. Például azt a vicces valamit, amivel szappanbuborékokat lehet csinálni, amik majdnem olyanok mint a pixelek, amik az ellenségből lesznek, amikor Timidus legyőzi őket. Ehhez persze kellett az egész kád, meg a tubus amibe a szappanbuborékok voltak bezárva. Shukakunak ez volt a legnagyszerűbb ötlete arra, hogy a kádba tudja csalni a sárkányt és megmosdatni. Azóta ebből a buborékcsináló eszközből Shu szerzett egy kisebbet is, amivel nagyon jó edzéseket lehetett tartani.
-Na ezt kóstold meg Timidus! Nagyon finom!
Nyújtott Shu egy kis tubust a sárkány felé, amiből valami furi fehérszínű anyag jött ki.
-Mi ez?
-Na? Nem bízol bennem? Na figyelj!
Nevetett a lány, és a szájába nyomott egy kis adagot a fogkrémből, kortyolt hozzá egy kis fizet, majd ezután olyat tett, amitől Timidusnak tátva maradt a szája. Ugyanolyan buborékot fújt, mint az a kis valami, amivel játszottak. Ezután a csap fölé hajolt és beleköpte a maradék színes vizet, amit ezután leöblített.
-Ez… ez mi volt? Hogy csináltad?
-Varázslat!
-Nem is igaz! Nem is raktál pontot a bűvészkedésre!
-De igaz. És te is meg tudod csinálni, csak neked a sárkányoknak való kell.
Mosolygott a lány, és elővette a gyerekfogkrémet a szekrényből.
~Milyen szerencse, hogy Kayaba bácsi erre is gondolt. Tényleg semmi szükség szappanra meg ilyenekre, de ő azt szerette volna, hogy otthon érezzük magunkat. Annyira kedves és mindenre odafigyel. Én biztosan kifelejtettem volna valamit.~
-No? Kipróbálod?
A sárkány boldogan bólogatott, és megnyalta a tubust.
-Barack?
-Ne csipogj, hanem igyál vizet is. Anélkül nem működik.
Bedugaszolta a csapot, és eresztett egy kis vizet a sárkánynak, hogy az inni tudjon. Timidus gyorsan kortyolt is, majd füleit lelapítva nézett fel. Shu jól ismerte ezt a nézést.
-Lenyelted mindet ugye?
Kérdezte, majd kitört belőle a kacagás.
-Izé… finom volt… és ittam…
-Na várj… van más módszer is. Csak nagyon fontos, hogy ne nyeld le.
-De azt nem lehet! Hogyan igyak úgy, hogy nem nyelek? Az képtelenség!
-Mondom, hogy van más módszer is. No... adok még egy picit, utána fogom ezt a… varázspálcát, és ezzel csinálok habot a pofidba. Jó lesz így?
Kérdezte, és a sárkány elé tartotta a fogkeféjét. Timidus megszagolgatta, de amikor a fogkefe sörtéi megcsiklandozták az orrát rájött, hogy ez csak is valami kedves dolog lehet, ha már őt simogatja, tehát erre is rábólintott.
-Akkor nyalintás, és nagy ÁÁÁÁ!
Timidus úgy is tett, Shu pedig belekukkantva a sárkány szájába óvatosan kezdte dörgölni a apró, hegyes fogacskákat. A fogkrém gyorsan fel is habzott a sárkány szájában, Timidus pedig türelmetlenül csipogva várta, hogy mikor fújhat végre ő is buborékokat.
-Készen is vagyunk. Csukd be a szád, de ne nyelj, majd nyisd ki résnyire, és fújd ki a levegőt.
Mellsői alatt megfogva a sárkányt a csap fölé, és a tükör elé tartotta, hogy Timidus láthassa, hogy a csoda tényleg működik, és amikor a pet kifújta a levegőt, valóban megjelentek a buborékok.
-Látod? Mosd pedig öblítsd ki a szádat a vízzel. Ne! Ne megidd! Mindegy…
-Így nem jó?
-De… végül is. No Timidus! Ez volt a fogkrém meg a fogkefe. Arra való, hogy tisztán tartsuk a fogainkat. Nem szeretnélek becsapni, ezért elmondom, de csak azt akartam bemutatni, hogy attól, hogy itt felesleges, még nagyon muris is tud lenni.
-Shu… ugye nem hitted, hogy tényleg nem tudom, hogy mik ezek? Nem vagyok már fióka…
Ingatta a fejét a sárkány, végig méltatlankodva csipogva, de azért nagyon vigyorogva. Shu bár nem értette a mondatot, inkább jobbnak tartotta nem rákérdezni, és nekikezdett összetakarítani a fürdőszobát, mielőtt tényleg elkésnek a reggeliről.

by **Shukaku** Vas. Jan. 12 2014, 21:13

Hetedik fejezet

Gondolatok a Viadalról.

-Sokat gondolkodtam arról az izéről Timidus, amit a kivetítőn láttunk. Azon gondolkodtam, hogy beszéljek-e róla Peterrel, vagy sem. Tudod, amikor vadászat közben megjelent a kivetítő.
-A mese?
-Végül is, igen, a mese. Azt reméltem, hogy megint Kayaba bácsi fog hozzánk beszélni, és esetleg újra elmesél valami érdekeset. Olyan szépen tud beszélni. Ehelyett meg csak ez a buta film volt, és most az utcán csak erről beszélnek. Még szerencse, hogy Kayaba bácsi engem nem válogatott be, mert akkor már nem tudnék eljutni a céhboltba sem, vagy neked eledelt venni. Az emberek buták, és állítólag megállítgatják azokat, akik benne voltak. Kint is voltak ilyen hírességek, meg minden, de ez azért picit más.
-Te mit tettél volna?
-Hmm?
~Na bumm. Hogyan magyarázom el neki a feltételes módot?~
Igyekszik lassabban és tagoltabban csipogni.
-Ha ott lettél volna, akkor te mit tettél volna?
-Attól, hogy lassabban mondod amit nem értek, attól még nem fogom érteni. Például ha én azt mondom neked lassan, hogy ahlodunla azt te sem fogod érteni, mert nincs is semmi értelme. Szóval próbáld meg máshogyan.
-Shu. Van. Ott. Mese. Mi?
-Oh… hát igazából ugyanazt mint a többiek. Persze én tudtam volna, hogy nem igaz, tehát a klónizém is tudta volna, mert elvileg ugyanazt tudja amit én. Én pedig gyorsan rájöttem, hogy Kayaba soha nem lenne ilyen kegyetlen. Tudod szerintem azért is csinálta ezt az egészet. Sokan azt mondják, hogy milyen gonosz, meg bántják, és most megszerette volna mutatni, hogy milyen lenne, hogy ha tényleg gonosz lenne. Persze ezt úgyse fogják sokan megérteni, mert sokkal könnyebb nekik szidni Kayaba bácsit, mint gondolkodni.
~De… mit csináltam volna ha tényleg igaz lett volna? Azt nem tudom. Valószínűleg már az elején kiestem volna. Elvileg azok akik fönt ültek, látványt akartak. És a látványért adtak volna segítő dolgokat. Látványt és gyilkolást akartak. Persze ilyen gonosz emberek… biztosan nehéz lenne őket összegyűjteni, hogy bepakold őket egy lelátóra. Az ennyire gonosz emberek nem nagyon szeretnek közösködni. Mindegyik könyvben magányosak és elrejtőznek. Már innen is lehetett volna tudni, hogy ez nem is igazi. Kayaba bácsi még így is segíteni akart, de senki nem figyelt rá. Szóval ha ez sem lett volna, és tényleg hihetően meg lett volna csinálva…~
Kortyolt egyet a teából, és tovább gondolkodott. Timidus szerencsére nem kérdezett többet. Őt egyáltalán nem foglalkoztatta ez a mese, mert nem volt vicces, márpedig ő a vicces meséket szereti. Vagy esetleg, ha oktatófilm lett volna, akkor legalább leírják, hogy ki miért és milyen taktikát választ, de még az sem volt meg. Semmi ilyesmi. Így tehát a sárkány számára teljesen érdektelenné is vált elég hamar. Persze Shukaku sem nézte végig, nem is volt rá kíváncsi az első pár perc után. Timidus még utánakérdezgetett, de csak azért, hogy megtudja a nyilvánvalót. Peter kiesett Hisame nélkül. Ezután már nem nagyon érdekelte, hogy mi lesz a többiekkel.
~Peter, Hinari, Saya, Alex, Kiyo, Ayani, Jun… már olyan sokakat ismerek innen. Persze Junt még nem, de Anatole már mondta, hogy be szeretne neki mutatni engem. De… mégis annyira sokan voltak azok, akikről csak hallottam, vagy egyáltalán nem is tudtam róluk semmit. Vajon mennyien lehetnek még itt?~
Mivel a tea lassan elfogyott, már azzal sem tudta elterelni a gondolatait arról a kérdésről, amit mindenképpen fel kellett tennie magának. Mi lett volna akkor, ha tényleg igazi lett volna ez az egész, és őt is beválasztják?
~Szerencsére Timidus… Timidus nem lett volna ott. De Peter igen, akinek vigyázni kellene rá, ha én… Remélem ez sohasem lesz így. Persze együtt kell mennünk mindenhová, mert Peter a fejébe vette, hogy megvéd, ami nagyon kedves tőle, meg egy céh is vagyunk, meg egymást is megvédjük… de remélem azt nem kell majd látnunk, amikor… Mindegy! Butaság is, mert itt úgy sem lesz ilyen, amíg nem keressük a bajt. Peter és Hisame ugyan szokott menni harcolni nélkülem is, de ők már olyan nagyok és erősek, hogy nekik amúgy sem eshet soha bajuk.~
Lassan fölsétált a lépcsőn, majd a szobájában ledölt az ágyra, Timidus pedig mellé feküdt.
~És ha mégis? Ha mégis igaz lett volna? Akkor Petert kellett volna segítenem. Én úgysem tudtam volna túlélni egy ilyet, és Peternek még meg kell védenie Timidust is, meg Hisamét is, meg Chant is, meg az egész céhet meg Hinarit is, meg Anatole barátja is… ő nagyon sok mindenkihez tartozik, én meg nem. Úgy segíthettem volna neki, ha megadom a gonoszoknak amit akarnak. Ha bánthatnak engem, akkor nem bántják Petert. Ha Peter erősnek tűnik, akkor őt hozzák ki győztesnek…~
Szavakban már nem is tudta volna megfogalmazni, de nem is akarta. Behunyta a szemét is, hogy még a képek is eltűnjenek, de azok csak pörögtek a szeme előtt. Ahogy elveszi az állványról a kést. Ahogy közeledik Peterhez. Ahogy könnyek szöknek a szemébe, ahogy bocsánatot kér a fiútól és kéri, hogy vigyázzon Timidusra… ahogy megtámadja Petert, és a fiúnak vissza kell támadnia… mert ő erre kérte volna… nem akarna felesleges teher lenni ott, ahol valóban éles a helyzet… és ha Peter megöli, akkor úgy tesz, ahogy a szervezők akarják… akkor segítenek neki, és kijuthat és megvédheti Timidust… és neki sem kellene végignéznie, ahogy mindenki meghal körülötte.
~Nem! Azt még egyszer nem! Sohasem! Soha többé! Olyan jó, hogy itt biztonságban vagyok. Itt nem történnek ilyen rossz dolgok.~

by **Shukaku** Szer. Feb. 05 2014, 13:35

Nyolcadik Fejezet

Tudod, az élet...

-Nem, ez sem… ez sem jó…
A sárkány halkan csipogva és fejét ide-oda ingatva lapozgatta a könyvet, amit nemrég szerzett a könyvtárból Shu segítségével. Persze Timidusnak nem abban kellett segítség, hogy megtalálja a kötetet, sokkal inkább annak az asztalhoz való cipelése okozott gondot a sárkánynak, hiszen ezúttal nem egy képregényszerű füzetkét bújt, hanem egy lexikon nagyságú nyomtatványt.
-Miért nem mondod el, hogy mit keresel Timidus? Biztosan tudnék segíteni.
Kérlelte a lány, aki már órák óta csak mögötte ült és rajzolgatott. Nem nagyon értette, hogy a sárkánynak miért van szüksége pont egy idézetekkel teli könyvre, illetve üres lapokra, hiszen nem képes jegyzetelni. Persze Shu szívesen felajánlotta a segítségét, de Timidus ezúttal visszautasította. Ami legkülönösebb volt a lány számára, hogy most nem azért nem fogadta el a sárkány a felajánlását, mert az gyengének, ráutaltnak mutatta volna, hanem úgy érezte, hogy Timidus titkol valamit előle.
-Biztosan ne segítsek?
-Gyere!
Shu lassan mögé lépett, és rápislantott a munkájára. A lapok valóban nem jegyzetelésre kellettek a barátjának, hanem mindössze a könyv oldalai közé csúsztatva jelölgetett be vele bizonyos részleteket. Rámutatott az egyik lapra, ahol Shu rögtön ki is nyitotta a könyvet, majd Timidus az egyik sorra bökött.
-Olvasd!
-Valójában a fájdalom lehetőségétől félünk, nem magától a fájdalomtól.
-Igaz!
-Nem ezt mondtad te is akkor annak a sárkánynak?
-De igen. Ugye milyen okos vagyok?
Vigyorgott a sárkány önelégülten a lányra.
-Mintha ezt bizonygatni kellene magadnak. Vagy tőlem vársz érte dicséretet Timidus? Mert… én is tudom, hogy okos vagy, és azt hiszem…
-Nem! Dehogy!
-Akkor jó.
A lány megnyugodott, hogy Timidus elég pozitív visszajelzést kap tőle. A sárkányos eset óta mindketten furán érezték magukat, és Timiduson is látszott, hogy nagyon zavarják a történtek, bár közvetlenül az események után mást mondott. Shu tudta, hogy mi bántja Timidust, mert hasonlóképpen érzett ő is, amíg odaát voltak. Tehetetlenséget érzett, és saját gyengeségét. Igyekezett már erről beszélni a sárkánnyal, de valahol tudta, hogy ezt neki kell elrendeznie saját magában.
-Csak ezt kerested Timidus? Mi van bejelölve a többi lapon?
Kérdezte a lány, és mivel a sárkány nem akadályozta meg, felnyitotta a könyvet a következő jelölt oldalnál, a pet pedig ismét rábökött egy sorra.
-Nincs keservesebb, mint fájdalmat szavakba önteni akkor, midőn a tett hatalmunkban nem áll. Talán beszélni szeretnél erről még Timidus? Arról, hogy mit éreztél?
-Éreztem…
Ismételte a sárkány és farka hegyével megérintette kis, tompa szarvacskáját.
-Tudod, hogy ez mit jelent Timidus?
-Azt hiszem…
-Azt jelenti, hogy nagyon nehéz akkor elmondani valakinek, hogy bánt minket valami, amikor nem tehetünk ellene semmit. Ilyenkor…
-Tehetetlenség…
-Tessék?
-Folytasd!
-Szóval… ilyenkor azt érezzük, hogy teljesen a másikra vagyunk utalva, és ezt senki nem szereti.
-Anika…
-Igen… olyan, mint az ő esetük.
-Lapozz!
-Rendben. Az ember jobban átérzi szerettei fájdalmát, mint a sajátját. Azt hiszem, egy anyának vagy egy apának az lehet a legszörnyűbb, ha szenvedni látja saját gyermekét.
-Hisame…
-Hisame?
-Igen. Hisame és Peter.
-Igazad lehet. Illetve ugye az idézetnek. Vagyis… ügyesen megtaláltad ezeket. Bár Peter nem az igazi apukája Hisamének, de ugye erről már meséltem…
-Igen.
-Viszont… talán mégis valami nagyon hasonló van közöttük. Mégis csak idomárok vagyunk, és elvileg a nevelés a feladatunk… is… azt hiszem… mint egy szülőnek…
-Lehet. Lapozz!
-Máris? Hát… oké.
A lány mindig magában olvasta el először a sorokat, csak azután hangosan. Ettől egyrészt jól tudta hangsúlyozni a szöveget, másrészt pedig már azon is gondolkodott, hogy miként magyarázza el Timidusnak, ha el kell magyaráznia a jelentését.
-Lehet, hogy a fájdalom emlékeztet arra, hogy élünk, a szeretet viszont arra emlékeztet, hogy miért élünk.
-Akkor én éltem Shu?
-Hogy… hogy mit csináltál?
-Éltem. Mint… mint te.
-Te mindig is éltél Timidus, és amíg mellettem maradsz, addig…
-Nem! Akkor… fájt. Azt hiszem. Itt.
És újra a szarvára mutatott, aminél fogva akkor Ruth magához húzta a sárkánylányt. Abban a pillanatban túlságosan új volt az érzés, és túlságosan keveset értett ahhoz, hogy felfogja, hogy mi történik, de azóta már rájött, hogy az a valami a fájdalom volt, és most Shu is szembesült azzal, hogy miért keresett rá a sárkány ezekre az idézetekre.
-Te akkor… érezted? Te is?
-Igen.
-Timidus. Itt én sem érzek fájdalmat. Ha a fájdalomérzettől függne, hogy élünk-e, akkor én sem élek. Szóval emiatt nem kell aggódnod, ugyanannyira vagy élő, mint én.
És most nem kellett utasítania arra, hogy lapozzon, mert a lány magától igyekezett átugrani a témát. biztos volt abban amit mondott, és ezt a sárkány látta is rajta, de többet nem tudott hozzáfűzni, nagyobb érvei nem voltak, minthogy Timidus semmiben sem különbözött tőle ebben a világban.
-Egy harcos nem keresi a fájdalmat, de ha a fájdalom eljön, felhasználja azt. Hmm… ezt azt hiszem neked kellene értened Timidus. Én… én nem vagyok harcos.
-Rendben.
~Én valóban tudom. Álomkelő elmondta. Csak azt szerettem volna tudni, hogy te ismered-e ezt. Képes lennél-e valakit megbántani csak azért, hogy bántsd…~
-Talán azt jelenti, hogy tanulhatunk mások hibáiból… abból, hogy ők ártottak nekünk, és tudjuk, hogy mi hogyan ne cselekedjünk… hogy… hogy például nem vesszük magunkra, ha ugyanazzal csúfolnak…
~Nem… erről se szabad többet kérdezned!~
-Vagyis… Mikor bántanak, megtanulsz gyűlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bűnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
Szavalta a lány behunyt szemmel, emlékezetből, és nagyon remélte, hogy megfelelően mondja vissza.
-A lelkiismeret a legfontosabb Timidus. Az segít eldönteni, hogy mikor mit cselekedj, és neked nagyon jó a lelkiismereted.
A sárkány lehuppant a lány ölébe, az magához szorította, együtt visszatették a könyvet a polcra, és felsétáltak a szobájukba. Kellett ez a beszélgetés ahhoz, hogy rendbe tegyék magukban a történéseket.

by **Shukaku** Szomb. Feb. 08 2014, 22:13

Kilencedik fejezet.

"Sosincs késő felnőni."

Az utolsó malac. A kis tollas sárkány szembenézett ellenfelével, aki sokkal nagyobb volt nála, de ezzel Timidus régóta nem foglalkozott. Minél nagyobb, annál nagyobbat puffan alapon mérlegelte az ellenfeleit, és azt is tudta, hogy a mobok közül néha a picik sokkal veszélyesebbek. A méret és az erő csak nála, a peteknél volt egyenesen arányos. Még az idomárok, vagy akármelyik kaszt képviselői sem nőttek meg, ha elérték a magasabb szintet.
Timidus az utolsó malackával már csak játszadozott, amit Shu aggódva figyelt. Nem szerette, amikor a sárkány ezt tette, mert számára csak kegyetlenkedés volt elhúzni a harcot, Timidus azonban most is tervet forralt a fejében. Ki akarta ismerni Álomkelő harcmodorát, és ezért most többet játszott a zsákmánnyal, még annál is többet, amit egyébként is szokott. A macskák is mindig ezt teszik. Egy idő után azonban számára is unalmassá vált a disznó, így megindult az utolsó csapásra. Ügyesen kitért az agyarak elől, és karmaival végigszántotta a malac oldalát, mire az pixelekre bomlott. A sárkány ekkor megnyalta a száját, és élvezte a győzelem édes, mámoros érzését… majd utána valami furcsa ízt is, amit eddig sohasem érzett. Hirtelen émelyegni kezdett, és nem tudva irányítani a röptét, bezúgott a bokrok közé.
Shu azonnal odasietett, félrehajtotta az ágakat, majd felsikoltott. A másik oldalon, ahol Timidusnak kellett volna lenni, egy hatalmas, tollas, kék-fehér monstrum feküdt a földön, lelapítva füleit a zaj miatt, és bambán bámulva a lányra.
-Mit ijedezel? Csak én vagyok.
Ekkor szája elé kapta a mancsait, majd szemei elé tartotta azokat, hogy meggyőződhessen arról, hogy még mindig sárkány, nem űznek vele megint olyan buta játékot, mint legutóbb.
-Timidus?
-Yup!
-Te… megnőttél…
-Hát… igazán itt volt már az ideje.
-De…
-Tetszem?
Tápászkodott fel a sárkány, felállt hátsó lábaira, és illegette magát. Mostani méreteivel így olyan magas volt, mint a társa, és ez igazán tetszett neki.
-Ez… valami fantasztikus…
Shu csak állt, és bámulta barátját, aki továbbra is csak illegette magát, forgatta a fejét, és igyekezett teste minden pontját megszemlélni. Maga a formája nem változott nagyon meg, mondhatni mindössze nagyobb lett, és talán szarvai lettek picit hegyesebbek.
-Csodaszép vagy Timidus…
-Tudom.
-Szívesen.
-Köszönöm. Ezt el kell mesélnünk mindenkinek! Na gyerünk! Ezt mindig is ki akartam próbálni.
A sárkány elvigyorodott, megindult a lány felé, hosszú testével körbeölelte, mancsaival és farkával is fogva, majd elemelkedett pár centire a földtől.
-Nenenene!
-Ne aggódj, nem megyek magasra.
-De már ez is magas…
-Nyugi Shu! Te is mindig a válladon vittél, most szeretném viszonozni.
-De… nem keeeell… tényleg nem…
Timidus jól megszorongatta a lányt, megnyalta az arcát, majd nevetett. A nevetést továbbra is csipogósan tette, és Shu ennek nagyon örült, mert imádta a hangját.
-Tudsz még…?
-Persze!
Válaszolt csipogva Timidus, és kiöltötte a nyelvét.
-De ez után nem tudod ám azt mondani, hogy nem értelek. Erről jut eszembe!
Újra körbeölelte a lányt, és tíz centire a föld felett lebegve elindultak a céhház bejárata felé.
-Azért még… nehéz vagy ám.
-Akkor tegyél le!
-Nem teszlek.
-Timiduuuus…
-Á-áá! Dolgunk van.
Shukaku bármennyire is kérlelte, nem volt hajlandó elmondani, hogy mire gondol, letette a bejáratnál, és csöndre intve, settenkedve vonultak föl a szobájukba.
-Azt hiszem, most már mindig az ágyban kell aludnom.
-Tudok szerezni nagyobb kosarat…
-Nem. Aranyos vagy, de nem szeretném, hogy miattam fáradj. Megelégszem az ággyal is…
-Azt gondoltam.
Nevetett Shu, majd érdeklődve figyelte, ahogy a sárkány a ládából itemeket vett elő.
-Már rég fel kellett volna venned őket.
-De ezek… mind olyan… páncélos…
-Persze. Mivel ezek páncélok.
-De…
-Ne vitatkozz, hanem öltözz!
-De minek?
-Most, hogy még nagyobb és még erősebb lettem, tényleg nem császkálhatsz mellettem ilyen szegényes felszereléssel.
-De eddig nagyon jól bevállt…
-De már nem. Hidd el, jól fog állni.
-Biztos?
-Persze!
Shu kelletlenül bújt bele a Tier kettes páncélokba, Timidus azonban két dolgot lehagyott, és ott szorongatta a mancsaiban.
-A pálcája kisasszony.
Nyújtotta át a fegyvert, és ahogy Shu elfogadta, diadalittasan a magasba emelte a sajátját.
-Most pedig térdre lovag!
-Micsoda?
-Térdelj le!
-De minek?
-Majd meglátod.
A sárkány szaggatott kuncogással csipogott, és a jókedve a lányra is ráragadt.
-De én nem is vagyok lovag.
-Hát… akkor idomár. Mindegy. Ezt akkor is ki kell próbálnom.
-De mit?
-Térdelj le!
A lány féltérdre ereszkedett a sárkány előtt, és pirulva figyelte, ahogy az a magasba emeli a pálcáját.
-Ezennel lovaggá verlek…
-Ütlek.
-Akkor az. De most én beszélek…
-Az, hogy tudsz beszélni, még nem azt jelenti, hogy jó is amit mondasz.
-Ne szólj bele!
-Oké-oké…
Mindketten kacagtak egy sort, majd elkomolyodtak az eseményhez illő módon, és Timidus folytatta.
-Szóval idomárrá ütlek Szeret.
-Meg akarod tartani ezt a nevet?
-Talán nem tetszik?
-De… csak azért akikre nem ilyen szépet találtál ki…
-Tudom.
-Akkor jó…
Bólintott a lány, és nagyon remélte, hogy Timidus tényleg komolyodott egy picit, és meg tudja válogatni majd a szavait, de a mókázásból egyelőre nem úgy tűnt, hogy Timidus nagyon megkomolyodott volna.
-Na… éppen ceremónián vagy. Tönkreteszed az egészet.
-Oké, akkor csöndben…
-Pssszt! Szóval idomárrá ütlek, mert méltónak találtattál arra, hogy egy olyan nagy és erős sárkány barátja legyél, mint amilyen én vagyok.
A lány újra kuncogott, és megforgatta a szemeit.
-Nem tehetek róla. Nem én írtam a szöveget, ez egy nagyon régi szertartás… de persze igaz. Szóval… viseld ezt a sisakot mint koronát, Shukaku hercegnő.
-Ez megtisztelte…
Nem bírta tovább, és hatalmas nevetésbe tört ki.
-Mikor találtad ki ezt a butaságot?
-Viccelsz? Erre készülök mióta kikeltem.
-És miért pont hercegnő?
-Amazont akartam eredetileg, de ahhoz nem vagy elég harcias.
-Hát…
Shu újra csak elpirult, és lehajtotta a fejét.
-Jobban örülnél valakinek, aki szeret is melletted harcolni, ugye?
-Nem tudom. Eddig senkinek nem örültem jobban, mint neked. És ha nem szeretnél harcolni, akkor nem kell. Majd én megvédelek mindentől.
-Timidus…
A lány elérzékenyült, és átkarolta barátját, aki most már könnyebben is tudta viszonozni az ölelést.
-És a legjobb részét nem is mondtam még. Az ilyen ünnepségek után mindig nagy evészetet szoktak tartani…
-Nem úgy volt, hogy fejlődtél?
A sárkány kiöltötte a nyelvét, majd együtt elindultak mindenkinek bemutatni az új önmagukat.

by **Shukaku** Szomb. Márc. 08 2014, 08:53

Tizedik fejezet

"Csak gondold végig..."

Egy csöndes estén mindketten éppen napi rutinjukat végezték. Shu rajzolgatott, Timidus pedig a képregényeket bújta, amikor is egyszer csak olyan dolog történt, amire Shu nagyon nem számított. A sárkány félbeszakította az olvasást, pedig idő szerint, még nem kellett volna végeznie, ráadásul még csak nem is a történettel kapcsolatos kérdést tett fel, hanem valami egészen mást.
-Te Shu!
-Igen Timidus?
-Most akkor mi lesz?
-Mire gondolsz?
-Justinnal.
-Mi lenne Justinnal?
-Szereted?
-Hát…
Shu azonnal újra a rajzlapját kezdte bámulni, és gyorsan elővett egy újat, hogy idegességében ne a készülő állatka képét firkálja össze.
-Ez bonyolult Timidus.
-Miért?
-Mert… mert ezt így még nem lehet tudni.
-Miért nem?
-Mert… mert ahhoz idő kell, hogy ezt tudjam.
-Idő? Ahhoz mennyi idő kellett, hogy engem megszeress?
-Az más.
-Miért?
-Mert… mert más.
-Ahamm…
-Ugye nem vagy féltékeny Timidus?
-Nem.
És itt abba is maradt a beszélgetés, egészen két-három napig. A lány nem hozta fel a témát, és a sárkány pedig sokkal csöndesebb lett, sokat gondolkodott, Shunak pedig ha kérdezgette is volna, Timidus nem lett volna hajlandó válaszolni, amíg végig nem futtatott magában minden lehetséges variációt és kombinációt, amit a programja eddigi ismeretei alapján valószínűsített válasznak vélt az általa ismert eseményekre. Persze ez is befejeződött egy idő után, és akkor végre kibökte a végkövetkeztetését. Természetesen ugyanarra az időpontra időzítette, hogy megtartsa a beszélgetés folytonosságának a látszatát.
-Kasztot kellene váltanod.
-Micsoda?!
Rezzent össze Shu, majd mérgesen radírozni kezdte a félrehúzott vonalat.
-Hogy jutott ilyen butaság az eszedbe?
-Ez nem butaság. Ez logikus következtetés.
-Mégis milyen logika alapján?
-A lehető legjobb logika alapján.
-Elmagyaráznád nekem is?
-Csak gondold végig. Melyik kasztot választottad volna, ha nem az idomárt?
-Egyiket sem. Az összes kaszt harcolós. Én nem akarok harcolni.
-Akkor… akkor csak képzeld el. Azt csak szabad nem?
-De minek?
-Csak… csak képzeld el! Utána elmagyarázom. Szóval… van ugye a kardforgató.
-Mint Danee is Hinari.
-Igen.
És a lány már nyitotta is le a menüjét, hogy hangosan felolvassa a kasztokhoz tartozó leírásokat, de azután úgy döntött, hogy inkább csak összefoglalja a leírtakat.
-Semmi védelem, egy kard, de öt szintenként plusz egy pont gyorsaságra vagy a fegyverkezelésre, és 20%-al olcsóbban a besúgó. Én nem akarok kaszabolni. Sokkal jobb így, hogy te harcolsz helyettem, ha harcolni kell. Te legalább szeretsz is.
De Timidus javaslatára, azért elgondolta, hogy milyen lenne kardforgatóként. Nem… így sem tetszett neki.
-Azután van a lovag.
-Mint az idéző fiú, vagy Tachibana-sama.
-Igen. Mint Tachi.
-Mióta becézgetitek egymást?
-Szóval van a lovag…
A lány csak elmosolyodott, és újra belepillantott a menüjébe.
-…akiknek már pajzsuk is van, és ezzel védhetik a többieket. Talán ezt választottam volna. Lovag lettem volna, ha nincs idomár. Nem feltétlenül kell harcolnia, és megvédhet másokat. Ő jót cselekszik. De… az sem biztos, hogy kipróbálom a játékot, ha nincsenek benne petek.
~Ó dehogynem! Menekülni kellett… és mobok akkor is vannak. Igen… talán lovag lettem volna…~
-A következő a harcos.
-Mint Anatole vagy Alex.
-Yup!
-Harcosnak engem? Nem. Semmiképpen. Már a neve is olyan hadakozós. És az árnyharcos is ugyanez. És annak még a neve is olyan gonosz…
-Kivéve persze, ha Justin az…
-Most miért hozod fel megint őt? Tudom, hogy az egész róla szól. Féltékeny vagy Timidus.
-Nem vagyok. Van még az íjász.
-Távol maradhat a csatától. Nem kell közel mennie.
-Viszont védtelen, ha az ellenfél a közelébe jut. Skipp!
-Nem az én véleményemre voltál kíváncsi?
-De-de, persze! Szóval az utolsó a harcművész.
-Ilyen kasztban van például Aidor vagy Kiyo.
-Hát… egyik sem valami ügyes, de legalább nem kell válogatniuk, hogy milyen fegyverük legyen.
-De mivel nekem teljesen mindegy, mert egyiket sem szeretem használni, tehát harcművész sem akarok lenni…
-…így marad a lovag.
-Nem. Így marad az idomár, mert eszembe sem jutott, hogy más kasztom legyen.
-Nem akarsz már kijutni a te világodba?
A lányka egy teljes percig csak pislogott, bámult a barátjára, megpróbálta megérteni, a kérdést, de mivel nem nagyon ment neki, így Timidus folytatta.
-Most már van Justin.
És Shukakunak egy hatalmas sóhaj hagyta el az ajkait, és nevetni kezdett. Hangosan, megkönnyebbülten, boldogan, hosszan, és csak percek múltán tudott megszólalni, mire a megkönnyebbüléstől könnyes szemeit képes volt megtörölgetni.
-Mégsem féltékeny vagy Timidus. Ne aggódj, nem foglak itthagyni. A kinti világban úgy sem engednék, hogy én és Justin… ez ott kint… nem így működik.
~A felnőttek gonoszak, és Justin azt mondta, hogy ők gazdagok. A gazdagok más helyekre járnak, más körökben mozognak. Engem a közelébe sem engednének, és… és biztosan nem is akarna látni, ha megtudná, hogy miért vagyok kint ott, ahol. Ezt az egyet soha nem mondhatom el neki. Senkinek sem. Ha kijutunk, akkor őt is elveszíteném… nem csak Timidust. És Hisamét is, és Petert is. Mindenkit.~
-Justint itt találtam meg Timidus. Ő csak még jobban ide köt engem. Emiatt nem kell félned. És ha esetleg mégis féltékeny lennél, nyugodj meg, téged teljesen másképpen szeretlek mint őt.
-Jobban?
Shu mindössze magához szorította a sárkányt válasz helyett, és újra hálát adott Kayabának az ő csodálatos teremtményeiért.

/Amikor elkezdtem írni, még nem tudtam, hogy mi lesz a vége. Imádom amikor a karaktereimmel való beszélgetés közben valahol valóban a karakter oldja meg a problémát, és nem én. Ez ijesztő. @.@

/

by **Shukaku** Szomb. Márc. 22 2014, 21:58

Tizenegyedik fejezet

A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.

Leonardo da Vinci

A fogócska. A lehető legjobb játék arra, hogy egy kis sárkány ne unatkozzon, és levezesse fölös energiáit. Abban az esetben is, ha ez a kis sárkány, mondjuk nem is annyira kicsi. Ez a foglalkozás azt a feladatot is remekül ellátja, hogy ez az adott sárkány, még a kedvenc idomárját is edzésben tartsa közben, aki el akarja kapni. Egy kis sárkánynak, főleg egy olyannak, aki történetesen annyira okos, mint Timidus, számtalan lehetősége adódhat arra, hogy rávegye a társát, hogy az fogócskázzon vele. Elcsenhet valamit, és elröppenhet vele; összetörhet dolgokat, hogy azután elmeneküljön a felelősségre vonás elől, vagy egyszerűen megkérheti a lányt arra, hogy fogócskázzon vele. Persze Timidus nem ezeket a lehetőségeket választotta. Az első kettő szomorúvá tette volna Shut, az utolsó pedig túl egyszerű volt. Ahhoz nem kellett volna semmilyen tervezés, márpedig terv nélkül nem sok minden működhetett. Mivel ezt a pet nagyon jól tudta, így egyszerűen bejelentette, hogy ő most megy, és kiröppent az ajtón. A terve természetesen bevált, és Shu követte. Egy ideig csöndesen, majd egyre többször kérdezve rá útjuk okára. A lány nagyon türelmes valaki volt, és bízott is a sárkányban. Egy ideig. Nem tellett bele sok időbe, úgy egy órája caplattak az erdőben, mire megmakacsolta magát, megállt, és nem volt hajlandó tovább menni akkor sem, ha Timidus nagyon messze távolodott tőle, azaz látótávolságon majdnem kívül. Ami egy erdőben nem volt nagy távolság. A sárkány természetesen mindig visszaröppent, leült a lány mellé, és ő is figyelte. Nem akarta megtörni a csendet, mert tudta, hogy Shu szereti az erdő csendjét… most azonban mégis az idomár törte meg, egy értetlen sóhajjal kísért kérdéssel.
-Timidus, miért vagy ilyen?
-Hmm…
A sárkány leszegte a fejét, és lassan ingatni kezdte. Shu nagyon jól tudta, hogy a pet szereti a dolgokat szó szerint venni, így azonnal el is kezdett kétségbeesetten magyarázkodni.
-Sajnálom! Nem akartalak megbántani! Egyáltalán nem baj, hogy ilyen vagy…
-Tudom.
-Tudod?
-Igen, tudom. Csak elgondolkodtam.
-Elgondolkodtál?
-Igen. A kérdéseden. Szeretnék válaszolni.
-De…
-Hmmm… ez egy nehéz kérdés, Shu. Szerinted miért vagyok ilyen?
-De… én…
-Hmm?
-Szerintem kezdjük azzal, hogy milyen vagy.
-Rendben. Kezdjük azzal. Remek parancsnok, ügyes hadvezető, nagyon jó szónok…
-És beképzelt.
-Beképzelt?
-Igen.
-Nem vagyok beképzelt! Csak magabiztos.
-Néha túlságosan is magabiztos vagy Timidus.
-És… szerinted miért?
-Azért mert… miattam. És Peter miatt. És a céh miatt. Mindenki miatt. De főleg miattam. Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy igazán legyőztek volna téged valahol Timidus.
-Persze, hogy nem! Mert erős vagyok és okos.
-Igen. Erős vagy. És okosabb is, mint sok más pet... és rengeteg embernél is okosabb. És ez is részben miattam van… mert szerintem többet foglalkozom veled. Azok közül az idomárok közül, akikkel eddig találkoztam… csak páran voltak, akik beszélgettek a társukkal… és nem lepődtek meg azon, hogy ti értitek a szavainkat.
-Chan és Peter?
-Igen… de azt hiszem, amíg Álomkelő és Hisame nem kezdett el emberi nyelven beszélni, ők sem foglalkoztak ezzel túlzottan.
~Nem törődtek annyit a társukkal, mint én veled. Persze… így nem is kényeztették el őket… illetve Hisame… és Álomkelő is… ehh… nem… akkor viszont nem is tudom...~
-Viszont… azért voltál eddig erősebb majdnem mindenkinél, mert nem mentünk olyan nagyon veszélyes helyekre.
-Miattad nem mentünk!
-Igen. Miattam. Pont ezt mondom.
-De ott is győztem volna.
-Ezt nem tudhatod.
-Általában tudom, hogy ki ellen győzhetek. Aki ellen nem, azzal nem harcolok. Annak nincs értelme.
-Például a Pusztító?
-Például ő.
-Szóval… szerintem azért vagy ilyen, mert én óvatos vagyok.
-De… akkor én jogosan vagyok beképzelt.
-Jogosan beképzelt? Igen. Van rá okod, hogy beképzelt legyél. De ettől még nem szép dolog.
~Persze ebben majdnem mindenki a segítségedre volt. Peter nem mondta, hogy miként neveljek egy sárkányt… és igazából szerintem ő sem tudja. Ezt mondta ő is. Tachi és Anat ajnározták… Scoti pedig behódolt Timidusnak, és hagyta, hogy csak úgy játsszon vele. Falco isteníti… Timidus pedig Álomkelőt isteníti… de ÁK sem a szerénység mintapéldánya. Talán még tőle is tanulja el… nem tudom. Egyedül Alex mert… dehogy mert! Ő is elfutott, azóta pedig levegőnek nézi, Timidus szerint meg egyszerűen csak nem mer tőle bocsánatot kérni, mert makacs. És… az a baj, hogy Timidunsak igaza van… csak nem nem mer, hanem nem akar. Danee és Aidor hagyta, hogy megmentse őket, végül is Kiyot valóban megmentette… Timidusnak tényleg van mire nagyképűnek lennie.~
-És te?
-Én?
-Igen te. Te miért vagy ilyen?
-Milyen?
-Tudod, hogy miről beszélek.
-Tudom…
-Az miért van?
-Mert… mert félek…
-Mitől félsz? Én megvédelek!
-A csalódástól félek Timidus. Attól nem tudsz megvédeni. Féltem a titkaimat…
-Channak is vannak titkai…
-Channak? Hogy jön ide Chan?
-Csak… neki is biztosan vannak…
Terelte gyorsan a témát a sárkány. Shu szomorú volt, és Timidusnak az volt az elsődleges, hogy felvidítsa a lányt. Persze nem akarta elkotyogni a titkot, amit ÁK osztott meg vele…
-Minden embernek vannak titkai Timidus.
-Akkor nincs is baj.
-De van. Én nem akarok innen elmenni Timidus.
-Tudom. Én sem akarok. És azt sem akarom, hogy elmenj.
-De a többiek akarnak.
-Chan sem akar. Se Petert, se Justint nem zavarja, hogy nem akarsz kijutni.
-Petert zavarja… Justin még nem gondolt ebbe bele…
-Peter nem mondta, hogy haragudna rád emiatt…
-Hát pont ez az!
Fakadt ki hirtelen Shu, és még dobbantott is egyet a lábával.
-Senki nem mond semmit! Haragudniuk kellene rám emiatt, de nem teszik! Azt kellene mondaniuk, hogy nincs igazam, meg azt, hogy megőrültem… mert kint az összes felnőtt ezt mondta. De… itt nem. Itt… itt nem mondják, és nem tudom, hogy miért nem. Nem tudom, hogy igazam van-e, hogy ők is úgy gondolják-e, hogy nekem tényleg jobb itt, vagy csak megint…
Hangja elcsuklott és egy pillanatig kereste a megfelelő szót.
-…csak megint legyintenek. Mindenki kedves! Túl kedves! Senki nem szól rám, ha butaságot csinálok! Senki nem mond semmit… csak hagyják, hogy csináljam… és nem segítenek… nem akarnak segíteni… nem akarnak tanácsot adni… nem tesznek semmit, mert igazándiból nem is érdeklem őket!
-Lehet…
A lány egy másodpercre csak bámulta a sárkányt, majd sírvafakadt, és megölelte a társát.
-Te sokkal jobb vagy mint ők. Ők hazudnak nekem. Hazudnak, mert gyereknek hisznek, és nem akarnak elmondani dolgokat. Soha senki nem mondja ki azt, amit igazándiból gondol…
-Én nem hazudok neked.
-Tudom Timidus! De… de szerintem igazam van. Én nem akarok visszamenni. Nekem itt jobb. És ők is tudják, hogy nekem itt jobb. Ezért nem akarnak erről lebeszélni.
-Nem sokaknál próbálkoztál…
-Peter tudja, és ő mondta, hogy tartsam titokban. És én megígértem. Hypnose szerintem tudta. És… ha senkinek nem mondom el, akkor is… miért nem látják?
-Mert…
-Mert nem érdekli őket!
~Egyikőjüket sem érdekli annyira, hogy elmondja nekem. Magukban biztosan gondolnak sok mindent… de elmondani sohasem fogják. Mindenki csak gondolja a rosszat a másikról, de egyáltalán nem őszinte. Egyedül Alex őszinte, de tőle nem kérhetek segítséget. Ha már Timidus miatt is kiabált velem… akkor nem segítene, csak megutálna. Ő is. Mindenki megutál, aki megtudja rólam az igazat. Nem akarom, hogy utáljanak. Annál még ez is jobb, ami most van. Peter a legjobb barátjának mond. A legjobb barátok őszinték egymással. Én nem vagyok őszinte Peterrel, és szerintem ő sem az velem. De… lehet, hogy Peternek már ez is barátság. Akkor… akkor ő nem hazudott, mert szerinte tényleg a barátja vagyok. És… én pedig nem bánthatom meg azzal, hogy megmondom neki, hogy… hogy nem bízom rá… senkire nem bízom rá. Majd Timidusra, ha nagyobb lesz... és ha el tudom neki magyarázni.~
-Tudod Timidus… jó dolog tiszta lappal indítani.
-Tiszta lappal?
-Amikor… az embereknek nincsenek feléd előítéletei.
-Mint az indikátor?
-Mintha... mintha mondjuk te a kinti világban találkoztál volna Alexel, és ott nem mondhatná rád azt, hogy nem vagy igazi.
-Értem.
-Igen?
-Igen.
-Csak… akkor titkolnod kellene, hogy te igazából szerinte nem vagy valóságos… akkor is, ha valóságos vagy szerinte is.
-Oh… akkor nem. Nem értem.
-Ez egy titok lenne, és a titkok nem jók Timidus. A titkokat meg kell osztani valakivel.
-Nekem elmondhatod.
-Én nem akarom elmondani.
~Másképpen játszom ezt a játékot. Nem akarok kijutni, és ez zavarja őket. Másképpen gondolkodom, és emiatt félnek tőlem. Emiatt nem bántanak. Emiatt nem bántottak kint sem egy idő után. Nem sírtam, és ez megijesztette őket. Itt is ettől félnek… hogy megőrültem. Az emberek általában félnek attól ami eltér tőlük, és attól, amit nem ismernek… én pedig pont attól félek, hogy megismernek.~

by **Shukaku** Vas. Ápr. 20 2014, 10:51

Tizenkettedik fejezet

Húsvéti akció.

A Hold kéklő fénye még lágyan ringatózott az égen, amikor békés útját, valamit Shukaku kivételesen hasonlóan békés álmát hangos csipogás zavarta meg. Az ágy melletti asztalkán ketyegő óra hajnali hármat mutatott.
-Ébresztő!
-Timiduuuuus…
Fordult a fal felé a lány, és a fejére húzta a takarót. Tudta, hogy nincs veszély, mert azt a sárkány másképpen jelezné. Ilyen kedves riasztásban akkor szokta értesíteni, ha valami számára nagyon fontos esemény történt, és nem akar róla lemaradni. Ilyen volt például legutóbb Anatole céhének kiárusítása. Ez eddig mindig azt jelentette, hogy az esemény fél nap múlva veszi kezdetét.
Shu persze tudta, hogy közeleg az ünnep, és számított is valami eventre, hiszen minden évben majdnem minden ünnep megjelent ebben a világban is. Kayaba ilyenkor nagyon kitett magáért, hogy mindenki kellemesen tölthesse azokat a napokat, és otthon érezhesse magát. Természetesen Timidus ehhez az egészhez teljesen másképpen állt hozzá. Bár az idomár elmesélte neki az egésznek a lényegét, nem nagyon érdekelte a sárkányt a misztikus része a dolgoknak. Pedig a könyvből, amit Shu kikeresett az ünneppel kapcsolatban, nem csak a keresztény részéről, de még a pészahról is olvasott a sárkánynak. Timidusban persze csak annyi ragadt meg, hogy lehet sok sonkát, tojást, süteményt és csokit enni a húsvéti ebédre, majd vacsorára szintén jó sokat, hiszen a szédert is meg kell ülni. Valamint ami szintén nagyon fontos volt, a húsvéti event.
A sárkány minden lehetőséget megragadott a fejlődésre, hiszen az elmúlt hetekben eléggé lelassultak, és Shukakut sehogyan sem lehetett rávenni arra, hogy újra kazamatázzon. Egy új lehetőség megjelenésével már egyébként is volt egy heves vitájuk arról, hogy Shu mire váltsa be a szafarijelvényeit. Mivel minden receptjük megvolt, így az a lehetőség kiesett. Másodlagos jártasságot is feleslegesnek tartották növelni, az pedig kizárt volt, hogy a vadászatnál odacsalogassa vele az állatokat, mert az csalás lett volna, hiszen akkor a mobok nem maguktól engedik, hogy a lány megérintse őket. A növényszerzős részről tudta, hogy ki fogja használni, hiszen jó ideje tartozott Hinarinak kristályokkal. A vita természetesen azon zajlott, hogy milyen páncélt szerezzen, és Timidus akárhogyan próbálta meggyőzni, Shu csak a bőrpáncélt volt hajlandó felvenni, és még mindig azzal erősködött, hogy vagy az, vagy semmi. Nemrég érték el a tizenötös szintet, azaz a második tier közepén jártak, és még mindig az első tier-es páncélt hordta… így Timidus kénytelen-kelletlen megadta magát, az idomárra pedig felkerült az Erős Bőrpáncél.
Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy most is vita alakuljon ki… amennyiben sikerül a sárkánynak felébresztenie a társát. Persze ennek a harcnak a kimenetele nem volt kérdéses. Még mindig ugyanazt a módszert alkalmazta, mint kisebb korában, azaz folyamatos pittyegés mellett ugrált az idomáron, amíg az nem volt hajlandó felkelni. Ez még akkor vicces is volt, amikor akkora volt, mint egy macska, most azonban, hogy méretei megnőttek, már sokkal kevésbé volt mókás, hiszen a súlya is gyarapodott. Könnyű csontozatának hála –legalább is Shu így határozta meg az okot–, mindössze 15-20 kilót nyomott, ami azonban a lánynak, aki ennél alig volt kétszer több, bőven elég volt. Pár perc elteltével Shu felült az ágyon, és szemeit dörzsölgetve, kócosan és álmosan hallgatta a sárkány beszámolóját.
-A Húsvéti akció alkalmából a rendszer húsvéti tojásokat rejt el Aincrad szerte, amelyek meglepetés jártasság szintlépést tartalmaznak. Segíts keresni!
-De… Timidus… három óra van…
Shu ásított egy hatalmasat, a sárkány pedig úgy tett, mintha nem értené az összefüggést.
-Igen. Azt mondtad, hogy a nyuszi este rejti el a tojásokat, és mi másnap reggel megkereshetjük őket.
-Igen. Ezt mondtam. Reggel. Még nincs reggel.
-Persze-persze! De képzeld mennyi szintet szerezhetünk, ha a nyuszit kapjuk el.
-Timidus…
-Elképzelted?
-Nem kapjuk el a nyuszit.
-Miért nem?
-Mert… mert… a többieknek is kellenek a tojások, hogy mások is megtalálhassák.
-Nem azt mondtad, hogy ez a gyerekeknek van?
-Köszi szépen!
-Inkább örülj neki! Egyébként kiszámoltam, csak hat darab tojásra lenne szükségünk, hogy mindegyik jártasságunkat hármas szintre emeljük. A többit visszaadjuk a nyuszinak, és kioszthatja.
-Timidus… a húsvéti nyuszi sebezhetetlen és halhatatlan. Ráadásul még láthatatlan is.
Tette hozzá még gyorsan, ha esetleg az első kettő érv nem lenne elég a sárkánynak.
-Nem fogod tudni elkapni.
-Ez nem szép tőle…
-Ráadásul biztos vagyok benne, hogy csak egyetlen szintet növelhetünk, akárhány tojást is találunk.
-Ez sem szép tőle. De… akkor szerinted melyik legyen az?
Shu visszadőlt az ágyra, és szép álmokat intett a sárkánynak.
-Már régen kitaláltad, hogy melyik legyen, én pedig alszom. Majd reggel megbeszéljük.
A lánynak ezzel alig két és fél órát sikerült nyerni. Lassan beköszöntött május, a Nap pedig igen korán kelt, ez az esemény pedig köztudomásúan a reggelt jelentette. Timidus öt óra negyvenhét perckor indította meg újabb támadását, Shu pedig tudta, hogy ha a sárkány hazugsággal tudja megvádolni, akkor jó időre eláshatja magát nála, így hát nem tehetett mást, felkelt, majd bezárkózott a fürdőszobába, hogy nyerhessen még egy kis időt. Ezzel persze csak egy ajtó választotta el őket egymástól, ami a hang útját nem állta volna el, de az idomár szerencsére már régen megígértette a sárkánnyal, hogy addig nem zavarja, amíg abban a helyiségben van, hacsak nincs életveszély. Jelen pillanatban a sárkány nem ítélte életveszélyesnek a kialakult szituációt, ám az ajtóban várta a lányt, és amint elkészült, azonnal belekezdett a mondandójába.
-Igazad volt, valóban elterveztem, hogy melyik jártasságot fogjuk növelni, de kíváncsi vagyok a te véleményedre is.
-Számít valamit a véleményem?
-Attól függ, hogy melyiket választod.
-Akkor számít, ha azt választom, amit te?
-Mondod, vagy nem mondod?
-A nyomkövetésre gondoltam.
-De hát… azt csak kettes szintre emelhetnénk.
-Igen, de az következik a sorban.
-Döntöttem. Nem számít a véleményed.
-Sejtettem.
-Keresés vagy észlelés legyen?
-Tényleg én választhatok?
-Tényleg.
-Akkor legyen a keresés.
-Rendben.
-Azt akartad te is választani eredetileg?
-Igen.
A lány elmosolyodott és bólintott egyet. Mivel az elsődleges jártasságok jócskán befolyásolták a harci képességeiket, így annak a fejlesztgetését Timidusra bízta, bár a legelején azt, hogy melyik négyet válasszák, közösen döntötték el. Cserébe Timidus nem (gyakran) szólt bele a második és a harmadik szintű jártasságok fejlesztgetésébe. Shukakunak teljesen megfelelt ez az egyesség. Mivel időközben felöltözött, Timidus pedig már kikészítette a húsvéti kosarat is, amit direkt az event alkalmára vetetett meg a lánnyal –a nyuszis hajpántra nem sikerült rábeszélnie, pedig még mindig űzte Álomkelő gondolatátvivő képességének rejtélyét–, így az már nem tudta tovább húzni az időt, indulniuk kellett.
-És… hol kezdjük a keresést.
-Azt mondtad, hogy ez az event a gyerekeknek szól.
-Az ünnep, Timidus. Az ünnep szól a gyerekeknek. A legtöbb ünnep nekünk van.
-Ahamm. Szóval olyan szintre kell mennünk, ahova mindenki bejuthat, még a legkisebbek is.
-Az első szint.
-Pontosan.
-És ott hol?
-Mindenképpen a városokon kívül. Már mindent megszerveztem. Először a Nagy Síkságon keresünk majd, utána a kezdetek Erdejében, majd Torubana és Horunka falu körül, végül pedig a Kezdetek Városa körül, Észak, Dél, Kelet, Nyugat sorrendben.
-Jó ötlet. A tojásokat általában magas fűben szokták elrejteni, vagy fáj tövében.
-Tudom. Másrészt a nyulak amúgy sem tudnak bejönni a városba.
-Nem hiszem, hogy a húsvéti nyuszi mob lenne…
-Mi más?
-Hát… nem tudom…
-Akkor indulunk végre?
-Igen Timidus. Indulhatunk.
Shu felkapta a kosarat, és ezúttal tényleg vidáman vágott neki a kalandnak. A Napkelte tényleg szép volt, és ilyen korán még arra sem kellett számítani, hogy tömegek fognak kutatni az ingyen szint után. Kisvártatva már mindketten a tojásokat keresgélték.
-Bekapcsoltad a keresés jártasságodat?
-Persze. De nem hiszem, hogy a húsvéti tojás normál tárgynak számítana.
-Nyomkövetni nem tudjuk a nyuszit?
-Mondtam, hogy láthatatlan. Nem hagy nyomot.
-Nem. Valóban nem. Egyetlen új csapást sem sem láttam a levegőből.
-Mondtam, hogy a földön kell keresgélni.
-Meh! Trappolhatok, amikor vannak szárnyaim.
-Haza is mehetünk.
A sárkány csak mordult egyet, és újra belevetette magát a magas fűbe, majd nem sokra rá ujjongva csipogott.
-Megtaláltam!
Shu azonnal odarohant, és szemrevételezte a tárgyat.
-Szerinted hogyan kell kibontani?
-Hát… feltöröd… duh!
-De olyan szép díszes… biztosan jelezné valami, ha ez lenne az a tojás.
-A következőt megtarthatod, ha ugyanilyen lesz. Hadd nézzem meg közelebbről. Feltöröm én, ha te nem akarod.
Shu lemondóan sóhajtott, majd a sárkány elé tartotta a tojást, aki óvatosan ráharapott. A héja megrepedt, majd fel is tört, a sárkány pedig megnyalta a száját.
-Főtt tojás. Kéred a felét?
-Nem Timidus, köszönöm. Nyugodtan megeheted.
A sárkány egy pár pillanatra lefoglalta magát, amíg elfogyasztotta a Kayaba által módszeresen neki ajándékozott csemegét, így a következő darabra Shu akadt rá, de mire Timidus odaért, már el is helyezte a kosárban.
-Megkopogtattam, üres. Ki van fújva, és ezt nem engedem, hogy feltörd.
A pet csak legyintett egyet a farkával, majd fülét hegyezte ez pillanatra, felröppent a levegőbe, majd újra leereszkedett, és suttogóra vette a hangját.
-Kövess!
-Mit láttál?
-Kövess!
Meglapultak a fűben, és úgy kúsztak a megadott irányba. Nemsokára a kotkodácsolást már Shu is meghallotta, és azonnal megragadta Timidus előtte himbálódzó farkának a végét.
-Erre ne is gondolj!
-Most mi? Ahol tyúk van, ott tojás is van.
-Megnézzük a tyúkot, mert ritka mob, de nem vesszük el a tojásait.
-Oké-oké…
Miközben Shu eltöltött fél órát azzal hogy lerajzolja az állatot, Timidus négy tojásra is ráakadt, amelyek nem voltak olyan szép díszesen festve, mindössze különböző színű csíkok volt rajtuk. Kék, piros és szürke és fekete. Miután fintorogva végigszaglászták mindet, gyorsan kiderítették, hogy a fekete a záp, így azt hamar össze is törték. Szerencsére amint a tárgy elpixeleződött, a kellemetlen szag is megszűnt, és foglalkozhattak a többivel.
-Melyiket nyissuk ki elsőnek Timidus?
-A kéket. De most te nyitod ki.
-Miért a kéket? És miért én?
-Azért a kéket, mert az olyan színű mint én, és azért te, mert az előzőt én nyitottam fel.
-Ugye tudod, hogy csapda is lehet benne?
-Event van. Ilyenkor nincsenek komoly csapdák.
-Ha te mondod…
Vonta meg a vállát a lány, és valóban elhitte a sárkány szavait. Tudta, és karácsony óta már biztos is volt abban, hogy Kayaba egyáltalán nem gonosz, így teljes szívnyugodalommal kopogtatta meg a tojást, ami meg is tört… majd egy pillanatra rá a lány csuromvizesen állt a mező közepén, fölötte pedig lassan oszladozni kezdett a semmiből előtűnő kis esőfelhő, amiből úgy zúdult rá a víz pár másodpercig, mintha dézsából öntenék. Timidus nem tudta megállni vihogás nélkül, mire a lány félresöpörte az arcából a nedves haját, és lefröcskölte a sárkányt is a kezén lévő vízzel.
-Ez meg… mi volt?
-Nem tudom. Csapda.
Vigyorgott Timidus, de nemsokára egy felvillanó üzenet formájában magyarázatot kaptak a kérdésükre.

Üzenet írta:
A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.
Ne ess pánikba és mindig legyen nálad törölköző!

És valóban, a lány inventoryjában meg is jelent egy kék színű törölköző, nagy, piros színű 42 felirattal. Shu ugyan nem értette, hogy az üzenet második fele miként tartozik a húsvéthoz, de azért használta az ajándékot, és a nedvesség pár perc alatt el is tűnt még a ruháiról is. Egy ideig csak csodálkozva pislogott az itemre, majd visszatette az eszköztárjába, és az eget kezdte kémlelni.
-Nem nyitjuk ki a következőt?
-Most te nyitod ki!
-Oké! Melyiket?
-Válassz te!
A sárkány legyintett egyet a farkával, majd csőrével megkoppintotta a piros tojást. A távolból halk robaj hallatszott, ami feléjük közeledett. Timidus azonnal felröppent, majd azzal a lendülettel már zuhant is vissza, hogy félrelökje a társát az elrobogó égő kerék útjából. Egy ideig csak feküdtek a földön, és figyelték a távolodó tárgyat, ami keskeny fekete sávot égetett a fűben ahol elhaladt.
-Azt mondtad, hogy nem veszélyes.
-Nem sérültünk meg.
-De…
-Sőt, még a tojások is épen maradtak.
-Azt mondod, hogy csak ijesztés volt?
-Yap!
És már ugrott is fel az új üzenet, magyarázatul szolgálva a jelenésre.

Üzenet írta:
Főleg Németország északi területein szokás a húsvéti tűz vagy a húsvéti kerék meggyújtása. Ez utóbbi esetében rőzsével és szalmával kitömött, tölgyfából készült kereket gyújtanak meg és gurítanak le egy közeli lejtőn. Ha jól leér a kerék a lejtő aljára, az jó termést jelent.

-Ez szerinted akkor javítja a kertészkedés jártasságomat?
-Azt nem tudom.
Timidus újra felröppent, és onnan szólt le a lánynak.
-Törd fel a következőt. Én majd figyelek.
-Melyik legyen?
-Legyen a szürke.
-Biztos?
-Biztos!
Shu körülnézett, majd óvatosan megkocogtatta a tojást, mire Timidus azonnal landolt mellett, hiszen ezúttal a levegőből érte őket támadás. Hatalmas kolompoló harangok húztak el a fejük felett, Timidusnak pedig ki kellett térnie az útjukból. Mindketten a fülükre szorították a kezüket, ami még az esemény végezte után is jó pár percig csengett. Ezúttal már egyikük sem kérdezett semmit, csak néztek egymásra, és várták a választ, ami hamarosan meg is érkezett.

Üzenet írta:
Franciaországban a templomok harangjai nem szólnak nagypéntektől egész húsvét vasárnapjáig. Azt mondják, hogy ez idő alatt a harangok Rómába mennek, ahonnan ajándékokkal, főleg tojásokkal térnek vissza.

És valóban, kisvártatva tényleg találtak egy újabb tojást, bár a harangok szerencsére nem tértek vissza. Ezúttal a tárgy sárga festést kapott, Timidus pedig a lehetőséget a feltörésére. Már éppen ráharapott volna, amikor az megreccsent, a sárkánynak pedig tátva maradt a szája. Persze nem a csodálkozástól, hanem csak azért, mert éppen harapásra készülődött. Felpislantott a lányra, aki fel is vette a tojást, és nézegetni kezdte a repedést, majd elmosolyodott.
-Emlékszel Timidus, hogy te is tojásból keltél ki?
-Persze… emlékszem a kikelésemre…
Forgatta meg a szemét a sárkány, de azért értette a célzást, és ámulattal figyelte, ahogy a kiscsibe utat tör magának a tojáshéjon keresztül.
-Mit fogunk vele csinálni?
-Visszavisszük a tyúkanyónak. Biztosan ő veszítette el. Talán elgurult amikor megijedt a harangoktól.
-Lehet… én addig keresek még.
-Nem szeretnéd velem együtt visszavinni a picit?
-Csináld te nyugodtan. Addig én megtalálom amiért jöttünk.
Bólintott biztatóan a sárkány, majd el is kezdte a keresést. Nagyon jól tudta, hogy a lányt meg fogja hatni az a családias hangulat, ami a kiscsibék között fogja érni, és azt is nagyon jól tudta, hogy ez újabb fél órát fog jelenteni, amíg a csirke köré rajzolja a csibéket is. Neki azonban fontos dolga volt. Természetesen Timidus nem tévedett, és körülbelül húsz perc elteltével már ott ült a rajzolgató idomár mellett, rengeteg szárnyas, és egy aranyszínű tojás társaságában, és türelmesen várta, amíg társa befejezi a művét.
-Megtaláltam.
-Biztos vagy benne, hogy ez az?
-Igen.
-Akkor menjünk távolabb. Nem szeretném megijeszteni őket.
-Oké.
Jó pár méterrel arrébb ezúttal együtt törték meg az aranyszínű tojást, Timidus megérzése pedig nem bizonyult alaptalannak. Kis pislákoló fény szált fel a héjból, Shukakunak pedig megjelent az elosztható egy szint a menüjében, valamint egy üzenet is, ami kellemes húsvéti ünnepeket kívánt, illetve utolsónak még egy receptet is mellékeltek hozzá. Shu kiválasztotta a keresés jártasságot, ami fel is ugrott a harmadik szintre.
-Kellemes húsvétot Timidus.
-Yap! Neked is!
-Sütök neked…
Rápillantott a receptre, majd megpróbálta kiejteni az ott látható szót.
-…Paasbrood kenyeret.
-Kenyeret?
-Gyümölcskenyér. Mazsolával meg mindenféle gyümölccsel meg sok cukorral. Elvileg Hollandiában eszik húsvétkor.
-Oh. Sütemény! Ez egy remek ötlet…

by **Shukaku** Vas. Ápr. 27 2014, 10:58

Tizenharmadik fejezet

Egy másik világ

-Na akkor elmondom újra. Azért kell a céhvezéreket legyőznöm, mert te nem vagy hajlandó igazi küldetésekre járkálni.
-Igazi küldetésekre? Hogy érted ezt? Elég sok küldetésen ott voltunk már…
-Persze-persze! Mert Peter elrángatott.
-Nem! Ne mondj ilyet Timidus, mert ez nem igaz. Shanának például önként segítettem.
-Oké-oké! Egy darab küldetés. Tényleg… ott miért voltál olyan lelkes?
-Felelősséget kellett vállalnom a tetteimért…
-Mint a mesében? De… te nem is szelídítetted meg azt a lányt.
-Nem, Timidus. Valóban nem. De… felelősnek éreztem magam érte.
-Miért?
-Nem tudom. Te is felelősnek érzed magad a többi emberért, akiket megvédtél. Nem is ismerted őket.
-Nem érzem magam felelősnek. Illetve… nem tudom, hogy ez mit jelent.
-Hát… hogy is mondjam… ez egy nehéz kifejezés. Azt hiszem azt jelenti, hogy úgy érzed, hogy valamire vagy valakire vigyáznod kell. Meg kell őket védened.
-És te ezt érezted azzal a lánnyal?
-Igen, Timidus.
-Fura vagy.
-Miért? Te nem érezted ezt?
-A segítségünket kérte, ezért segítettem. Így logikus.
-És… Peterék iránt? Ő irántuk sem érzel felelősséget?
-Nem tudom. Olyan fura szavakat használtok, pedig ennél minden sokkal egyszerűbb. Peter kedves velem, tehát én is kedves vagyok vele. Megvédem, mert úgy tudom, hogy az emberek nem akarnak meghalni. Ennyi. Miért kell ezt túlbonyolítani?
-Nem tudom, Timidus. Azt hiszem, akiket szeretünk, vagy akik közel állnak hozzánk… azokért felelősséget kell vállalnunk.
-Ugye most azt fogod kérdezni, hogy felelősnek érzem-e magam érted?
A lány nem válaszolt, csak biccentett egyet. Ennyi idő elteltével sem értette teljesen Timidust, aki egy idegen világ rendszere alapján gondolkodott. Shu szeretett volna teljesen bekerülni ebbe az idegen világba, de még sokszor volt szembetűnő, hogy ez nem sikerült neki teljesen. Bármennyi időt is töltött Timidus mellett, a sárkány szavai még mindig lenyűgözték és elgondolkodtatták.
-Elmondtad, hogy mi az a szeretet, tehát szeretlek. Régen éreztem azt, hogy meg kell védjelek… azt mondtad, hogy ez ösztön. Most nem azért védelek meg, mert meg kell védjelek. Azért védelek meg, mert megszeretnélek védeni. Így logikus.
-Az érzelmek, Timidus…
-Mint a szeretet?
-Igen. Furcsa volt, ahogy elmagyaráztad Utahimének a félelmet. Néha megijesztesz.
-Miért?
-Teljesen másképpen gondolkodsz, mint mi. Sokkal logikusabban… hidegebben.
-Köszönöm.
-Mit?
-Shu… én védelek meg téged. Valakinek gondolkodni is kell. Ha mindenki úgy harcolna, mint ti emberek, elég hamar szétpixeleződne közületek mindenki.
-De… Hisame is dühös volt, amikor…
-Igen. Mi is hozhatunk rossz döntést. De én a rossz döntéseket is végig szoktam gondolni. Például egyszer láttam olyat, hogy valaki azt mondta, hogy véletlen volt. Meg azt, hogy nem akarta. Emlékszel, hogy Hisame vagy én mondtunk volna ilyet?
-Nem… tényleg nem…
-Ezt ti hogyan csináljátok?
-Mit?
-Hogy olyan dolgokat csináltok, amit nem akartok. Miért csináltok ilyet?
-Hát… nem tudom, Timidus. Ez olyan, hogy akkor abban a pillanatban akarod, de ahogy megteszed, rájössz, hogy nem kellett volna.
-De akkor azt nem nem akartad, csak rájöttél, hogy rossz döntés volt.
-Hát… végül is igen… de például ha leverünk véletlenül valamit a polcról… akkor azt nem akartuk, mégis a mi hibánk.
-Nem. Nem a mi hibánk. Csak azért vagyunk hibáztathatóak, amiről mi döntünk.
-De az emberek… az emberek nem mindig gondolják így, Timidus… engem is bántottak olyanokért, amiről nem tehettem.
-Akkor az emberek idióták.
-Igen, Timi. Az emberek néha idióták.
-Majd igyekszem őket megtanítani.
-Nem hiszem, hogy menni fog. Mi teljesen máshoz vagyunk szokva.
-Megint azzal a fura kinti világoddal jösz?
-Csak… a félelem… vagy a halálfélelem… olyan emberi érzések…
-Amit én nem érthetek meg. Mondd csak ki nyugodtan.
-Nem tudom. Még soha nem féltél olyan dolgoktól, amik nem voltak logikusak?
-Amióta Chan…
~Amióta Chan elmondta, hogy az emberek képesek magukat megölni… a semmiért… azóta igen. Teljesen logikátlan saját magadat megölni, nekem mégis félnem kell attól, hogy esetleg megteszik.~
-Az embereket saját maguktól is meg kell védenem. Ez nehéz.
-Kell? Az előbb mondtad, hogy nem kell.
-Nem akarom, hogy neked rossz legyen. Nem akarom, hogy szomorú légy. Ezért békültem ki Alexel is.
-Te… kibékültél Alexel?
-Igen.
-Értem…
Egy ideig csak csöndben ültek egymás mellett, a sárkány a lány ölébe hajtotta a fejét, ő pedig simogatta.
-Soha nem fogod megbocsájtani nekem, hogy nem harcolunk, ugye?
-Már megbocsájtottam. Bocsánatit kértél, és megbocsájtottam. Bár nem logikus amit mondasz.
-Akkor… te megértesz?
-Nem. De elfogadom amit mondasz.
-Tudod, hogy nem akarok neked parancsolgatni…
-Ne aggódj. Nem tudsz. Most sem tudsz megállítani abban, hogy kihívjam a vezéreket.
-Szerinted meg akarlak állítani?
-Igen. Nem szeretsz harcolni.
-Hát… valóban nem. De itt nem hal meg senki, szóval annyira nem vészes. Amíg tudom, hogy nem éreznek fájdalmat. De ne erőltess rá semmit senkire. És ne alázd meg őket.
-Tudom-tudom. Már elmondtad sokszor. Furák vagytok. Én csak segítek, magyarázok ti pedig megsértődtök.
-Ilsette… vagy Scott… vagy Utahime… Ők nem fognak olyan könnyen megérteni, Timidus. Azt hiszik majd, hogy arrogáns vagy és beképzelt. Finomabban kellene tanítanod az embereket.
-Bezzeg Falcoval sohasem volt ilyen baj. És Hisame sem aggódott ennyit a harc közben. Ti miért nem tudjátok ezt megérteni?
-Mert… hát mi már csak ilyenek vagyunk.
-Furák vagytok.
-Lehet. De… még mindig nem értem, hogy mit szeretnél a vezérektől.
-Nagy harcos vagyok. Ezt tudod jól. Viszont mivel alig állsz szóba valakivel, nem keresed őket, és el sem járunk sehova, ezt soha senki nem fogja megtudni.
-Megtudni? Hírnevet akarsz magadnak?
-Hírnevet?
-Azt… hogy ismerjenek. Hogy mindenki tudja, hogy jó harcos vagy.
-Nem. Miért jutnak eszedbe ilyen butaságok? Ez arra kell, hogy ha sokan tudják, akkor majd többen jönnek, hogy kiálljanak ellenem, én pedig tanulhatok tőlük. Ha nem ismernek, akkor nem fognak keresni.
-Oh! Így már tényleg teljesen logikus…
-Persze, hogy az! Szóval akkor benne vagy?
-Csak akkor, ha nem kötekedsz velük, és elfogadod ha visszautasítanak.
-Ha nem mernek kiállni ellenem, akkor azt elfogadom.
-És… ki lesz az első?
-Te.
-Én? De hát én nem is vagyok céhvezér.
-Nem. Viszont kíváncsi vagyok.
-De ellenem nem is indíthatsz küzdőteret.
-Majd írogatjuk egy papírlapra.
-De… miééért?
-Mert látnom kell, hogy mennyit fejlődtél.
-De annyit gyakoroltunk már. Nem látod eleget?
-Az csak gyakorlás. Nem volt igazi. Én igazit akarok.
-És… ez miért jó?
-Most elmagyarázzam megint?
-Nem kell. De majd holnap.
-Rendben. Akkor holnap. Addig rajzolj még képregényt.
-Most hívtál ki harcolni, amikor tudod, hogy nem szeretek, és még rajzoljak neked képregényt is?
-Igen.
A lány sóhajtott egyet, megsimogatta a barátját majd elővett egy üres rajzlapot.

by **Shukaku** Kedd Ápr. 29 2014, 08:30

Tizennegyedik fejezet

Egy kis gyakorlás sohasem árt.

-Na akkor kezdhetjük?
-Még nem is telt le a…
-De igen. Egy óra harminc perc huszonhárom, huszonnégy, huszonöt…
-Oké-oké! Hol akarod csinálni?
-Kint. Itt bent nem jó.
-És… nem adhatom meg magam esetleg én is?
-Annak nem lenne semmi értelme.
-És mi lesz ha legyőzlek?
A sárkány elvigyorodott és legyintett a farkával.
-Annak elég pici az esélye, de nem nagyon fog változni semmi, maximum az, hogy örülni fogok neki.
-Örülni? Miért?
-Mert az azt jelentené, hogy meg tudod magad védeni.
-Miért?
-Ha engem le tudsz győzni, akkor lehet, hogy az olyanokat is le tudod győzni, akiktől én védenélek meg. Ha meg én sem tudlak megvédeni, akkor majd együtt próbáljuk meg. De Alex azt mondta, hogy meg kell tanítsalak egyedül is boldogulni, úgyhogy köszönd meg neki azt, hogy most harcolnunk kell.
-De… először is ti miért rólam beszéltek… meg egyáltalán mióta vagy te ilyen jóban Alexel?
-Nem kell jóban lennem vele ahhoz, hogy megfogadjam a tanácsait.
-Nananaa! Te megfogadod a tanácsait? Alexét?
-Mit nem lehet ezen érteni? Nem azért fogadom meg, mert Alex tanácsolta, hanem azért, mert hasznos tanács. Ennyi.
-Hihetetlen vagy Timidus. Miről beszéltetek még a hátam mögött?
-Nem a hátad mögött. Tudtad, hogy ott vagyunk.
-Persze-persze. Csodálkoztam is, hogy mi tart annyi ideig…
-Na akkor most már tudod.
-És biztos Alexszel akarod megbeszélni a dolgaimat?
-Biztos. Egyelőre nincs jobb jelölt.
-Csodás…
-Jajj ne aggódj már, hanem inkább gyere. Dolgunk van.
Ezek után már Shukakut is kezdte érdekelni az esemény. Persze nem azért követte a sárkányt, mert annyira nagyon meg akart volna vele küzdeni, hanem azért, mert egyrészt megígérte, másfelől pedig kíváncsi volt arra, hogy mit tud még kiszedni Timidusból a párbaj közben.
-A papírlap megvan?
-Igen Timidus.
-Fel is rajzoltad rá az oszlopokat?
-Igen Timidus.
-És…
-Igen Timidus. Az is készen van. Miért nem tudod elhinni, hogy tényleg összekészültem?
-Csak rendszerezek. Ne hidd, hogy nem bízom benned.
-Nem hiszem.
-Akkor jó. Kezdhetjük?
-Kezdhetjük.
-Ki kezdjen?
-Kezdj te.
És Timidus már előre is lendült, támadott, a találat pedig sikeres volt. Mivel védett területen voltak, így a fal felvillant, és Shu nem sérült.
-Nyaa… azért megvárhattad volna, amíg felkészülök!
-Azt mondtad, hogy kezdjek, így kezdtem. Állandóan készen kellene állnod a támadásra.
-Meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg elutasítsd és azt mondd, hogy én kezdjek?
-Most ezen is vitatkozni kell?
-Ez is illem, Timidus.
-Oké. Akkor legközelebb majd vitatkozunk azon, hogy ki kezdjen. De az miért jó?
-Nem a vita a lényeg, hanem az, hogy te is felajánld a másiknak, hogy ő kezdjen.
-De akkor te minek ajánlod fel, ha nem szabad elfogadni?
-Hát… általában a gyengébbet kell engedni kezdeni.
-Most akkor mindig te akarsz kezdeni? Egyébként támadhattunk volna egyszerre is. A könyvekben úgy van a párbaj, hogy lépnek tízet majd megfordulnak és támadnak. De oké… húzz be egy vonalat és akkor támadj te.
Shu behúzott egy vonalat Timidus neve alá, ami azt jelentette, hogy a sárkánynak volt egy sikeres találata.
-Oké. Akkor most te jössz.
-Esetleg… lennél olyan kedves, hogy leszállsz a földre?
-Nem. Akkor még a végén eltalálsz.
-De így hogyan támadjalak?
-Te fogadtad el, hogy kint harcoljunk. Tudtad jól, hogy tudok repülni.
-De… de… Timiduuuuus… -.-
-Találj ki valamit. Alomkelő is megtudott támadni a levegőben.
-Hát jó… megvan!
-Micsoda?
Shu azonban már nem válaszolt, csak előkapta a kezdő idomár kését, és a sárkány felé hajította, aki azonban könnyedén kapta el azt a fogaival a nyelénél. Ezután szépen odalibbent a lányhoz, és letette elé a fegyvert.
-Ugye tudod, hogy ha el is találsz, az is csak egyet sebzett volna?
-Az is sebzés. Jobb mintha nem csináltam volna semmit.
-Igaz. De egy rendes csata közben nem váltogathatod a fegyvereidet.
-De ez most nem egy rendes csata.
-Ez is igaz. Ügyes vagy.
-Tényleg? Mármint… izé… köszönöm.
-Szívesen. Nesze!
Timidus felvihogott, és mivel a lány közvetlen közelében volt, könnyedén suhintotta meg a karmaival, de Shu azonnal vissza is ütött a kezében lévő pálcával, amire ugyan Timidus nem számított, de még így sem sikerült találnia. Ettől függetlenül egyre büszkébb volt a lányra.
-Húzz be egy újabb strigulát.
-Meglepődtél, mi?
A lány büszkén kihúzta magát. Nem szeretett harcolni, de azért nagyon alulmaradni sem akart. Ő is tudta, hogy Timidusnak néha egy picit túl nagy az önbizalma, és ő is dolgozni akart azon, hogy a sárkánnyal ne szaladjon el a ló. Elvileg idomár volt… elvileg…
-Igen. Nem számítottam arra, hogy ilyen gyorsan reagálsz. Legközelebb még talán el is tudsz találni. Most viszont szerintem én jövök.
Felpattant a levegőbe, majd zuhanórepülésben támadott, bekapcsolta a képességét, tett egy hurkot majd újra támadott. Mindkét sebzés talált. Ezután nyugodtan ereszkedett le a lány elé.
-Ugye tudod, hogy ha az elején bekapcsolod a képességedet, akkor már győzhettél volna?
-A… csudába! Tényleg! De… akkor sem győzhettem volna. Akkor nem így támadtál volna.
-Persze, hogy nem. De odafigyelhetnél egy picit jobban is.
-Ugye tudod, hogy egy életem maradt?
-Tudom.
-Most már felesleges használnom az első képességet, a másodikkal pedig téged is erősítelek. Nem hagyhatnánk abba?
-Nem. Ezt az egy ütést már igazán kibírhatnád.
-Goni vagy!
Csapott hirtelen a lány a pet fejére a pálcával, csak úgy dorgáló jelleggel. A rendszer nem is érzékelte támadásnak, Timidus azonban vigyorogva füttyentett egyet.
-Húzz be egy strigulát magadnak is.
-Eltaláltalak?
-Nem. De ennyi erővel el is találhattál volna.
-És akkor ez most érvényes?
-Igen. Érvényes. Ahogy ez is.
És ezúttal a sárkány bökte meg játékosan a lányt, majd csipogva kuncogni kezdett.
-Azt hiszem megint legyőztél Timidus.
-Tudom.
-Tényleg úgy gondoltad, hogy győzhetek is?
-Igen. Volt rá esélyed.
-Esélyem… úgy látszik az nem sokat jelent.
-Már legalább mersz támadni, és meglepetést is okoztál. Határozottan ügyesebb vagy.
-Köszönöm szépen Timidus.
-Szívesen.
-Mit szóltál volna ahhoz, ha mégis legyőzlek?
-Örültem volna neki. De ezt már megbeszéltük.
-Tényleg? Nem zavart volna?
-Nem. Nem vagyok legyőzhetetlen. Te pedig már ki is ismerhettél.
-Hmm… azért én örülök, hogy nem tudtalak legyőzni.
-Én is.
-De… nem azt mondtad, hogy…
-Miért? Nem örülhetek egy dolognak meg az ellenkezőjének is?
-Hát… izé… de. Végül is örülhetsz.
-Na azért!

by **Shukaku** Vas. Május 04 2014, 11:54

Tizenötödik fejezet
Levelek Kayaba Bácsinak

2022 november 6.:

2022. december 3.:

2022. december 24.:

2023 február 15.:

2023. február 20.:

2023. április 30.:

2023. május 07.:

2023. Június 10.:

2023. szeptember 18.:

2023. november 17.:

2023. december 24.:

2024. jauár 10. :

2024. január 17.:

2024. február 8.:

2024. február 16.:

2024. május 1.:

by **Shukaku** Vas. Május 11 2014, 09:17

Tizenhatodik fejezet

Különböző szinteken, avagy egy virtuális sárkány szociológiai elgondolásai az állítólagos valós világról

-Shu… elmagyaráznád nekem még egyszer ezeket az országos dolgokat?
-Hát… persze… szívesen… de mit nem értesz benne?
-Úgy az elejét és a végét és egy kicsit a közepét sem. Úgy az egész érthetetlen.
-De… amikor legutóbb meséltem, akkor azt mondtad, hogy érted.
-Az régen volt.
-Mintha te olyan könnyen felejtenél…
-Danee miatt jutott eszembe.
-Danee miatt? Hát… tudod… különböző kultúrák vannak… és talán náluk nem kell annyira udvariasan viselkedni a lányokkal…
-He?
-Nem erre gondolsz?
-Nem. Arra gondolok, hogy hogyan létezhet olyasvalaki, aki nem tud gomokuzni.
-Oh… hogy az…
-Igen. Azt mondtad, hogy ti különböző helyeken éltek, gondolom ezek olyanok, mint itt a szintek.
Elhallgatott és körbejárta a lányt, majd letelepedett az ölében.
-Jól gondolom?
-Még… nem tudom, hogy hova akarsz kilyukadni. Folytasd kérlek.
-Kilyukadni?
-Ez is egy mondás. Azt jelenti, hogy… hogy addig nem tudom, hogy jól gondolkodsz-e, amíg végig nem mondod.
-Hmm… akkor végigmondom. Szóval ha az az egész igaz lenne, amit te mesélsz, akkor a ti országaitok is ugyanúgy különböző szinteken lennének, mint itt a területek.
-Hát… végül is igen, csak ott az országok egymás mellett vannak, nem egymás felett.
-Nem így értem. Fejlettségi szinteken. Minél magasabb szintre megyünk, annál erősebbek és okosabbak lesznek az ott élő lények. Danee szerint a SAO… vagyis ez a világ japánban készült, szóval ha valahol el tudnak készíteni egy egész világot, akkor valószínűleg az lehet a legfejlettebb szint nálatok. Azt mondtad, hogy te is onnan származol.
-Hát… félig-meddig…
-Értem. Szóval az lehet a legfejlettebb szint. Azt mondtad, hogy Anatole francia kanadai…
-Vagy kanadai francia… nem tudom pontosan…
-Majd megkérdezzük. Szóval ő például nagyon okos, jó megfigyelő és ügyes harcos. Ráadásul a könyvek szerint az a Napoleon is francia volt, aki szintén nagyon jó hadvezér, szóval biztos vagyok abban, hogy nálatok azon a szinten vannak a harcosok.
A lány mosolyogva hallgatta a sárkány fejtegetését, és bólintott, hogy folytassa.
-És ugye van végül Danee szintje… vagy országa, ahol még a legegyszerűbb játékokat sem ismerik, ráadásul bunkók is. Egy ideig úgy gondoltam, hogy Alex is onnan jöhetett, de valószínűleg nem. Azt mondta, hogy ő külföldi… tehát akkor ez a külföld lehet a legalsó szint, ahol a legbutábbak élnek.
-Hmm… érdekes elgondolás…
-Igazam van?
-Valaki szerint igen, valaki szerint nem.
-Szerinted?
-Szerintem nincs. Tudod… a mi világunkban is elég nehéz átmenni a határok között, csak ott nem szintek kellenek hozzá, hanem engedélyek. És ilyen engedélyt nem mindenkinek adnak.
-Az majdnem ugyanaz.
-Nem teljesen. Ez a világ igazságosabb. Itt ha ügyes vagy, akkor elérheted a következő szintet, és tovább léphetsz. Kint van jó néhány olyan szint, hogyha oda születsz, akkor onnan nem léphetsz tovább, akármennyit fejlődsz.
-Ez elég logikátlan…
-Igen. Az. És… tudod itt is van a Kezdetek Városának különböző negyedei, és tudod, hogy az egyik szegényebb a másik meg gazdagabb.
-Igen.
-Na… most képzeld el, hogy a városrészek között sem lehetne mozogni, és a szegény negyedben mondjuk nem lenne se mob, se küldetés, míg a gazdagban lenne sok. Így a gazdagabbak gyorsabban fejlődhetnének, míg a szegényebbek sehogy sem.
-Ez elég nagy butaság lenne…
-Így működik a kinti világ. És… az nem teljesen igaz, hogy az egyik országban butábbak élnek, a másikban pedig okosabbak… csak éppen emiatt amit az előbb mondtam, nem tudnak fejlődni…
-Akkor Danee biztosan örül, hogy itt neki is szabad.
-Nagyon nem kedveled Daneet ugye?
-Bunkó és buta. Elég idióta világot rendeztetek be ti magatoknak odakint. Én sem akarnék oda visszamenni.
-Tudom. De… akkor elhiszed nekem a kinti világot?
-Nem. Illetve nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy ti nem lennétek képesek olyasvalakit csak úgy elkészíteni, mint én vagy Álomkelő. Még Anatole sem. Ez olyan lenne, mintha Falco ügyesebbé válna nálam attól, hogy én tanítom.
-És… nem lehet a tanítvány egy idő után okosabb mint a mestere?
-Ha csak a mesterétől tanul, akkor nem. És te azt mondtad, hogy ezt az egészet az a Kayaba csinálta.
-Nem teljesen. Szerintem rengeteg ember dolgozott rajta.
-Akkor is értelmetlen. Aki egy olyan logikátlan világban él mint amit elmeséltél, nem tud egy ennyivel tökéletesebbet alkotni.
-Biztos vagy ebben?
-Nem. De egyelőre ez a leglogikusabb következtetés.

by **Shukaku** Vas. Május 18 2014, 14:22

Tizenhetedik fejezet

A téglás játék legfőbb konklúziói.

Igazából nem nagyon tudták, hogy mire számítsanak akkor, ha őket jelölik meg a téglák. Nem vártak levágott lófejet, vagy vérrel falra festett szöveget, de azért ez mégis furcsa volt. Kuromajo, a játékmester ébresztette őket, és elmondta nekik, hogy az este kiválasztották őket, és el kell hagyniuk a fogadót, és ezzel a játékot is. Elmondta még Atoru szerepét is, de azzal nem nagyon foglalkoztak. Egyikőjük sem haragudott a fiúra emiatt, Timidus pedig még arra is tudott ebből következtetni, hogy talált egy újabb embert, akitől nem kell tartania. Érdekes módon Shu még jobban is le volt hangolva a kieséstől, mint Timidus, de szomorúnak egyikük sem tűnt, a sárkányt pedig meg sem lepték az események. Igazából azon csodálkozott volna, ha nem ez történik. Megköszönték a játékot, további sok sikert kívántak a játékmesternek és persze a többieknek is. Ezt az üzenetet Kuromajo vagy átadja, vagy nem. Ahogy kiléptek az ajtón és elindultak hazafelé, Timidus már el is kezdett beszélni.
-Győztünk!
-Győztünk?
-Persze!
-Én… azt hittem, hogy az a cél, hogy bennmaradjunk.
-Yap!
-Akkor miért győztünk?
-Csak gondold végig! Most maguk az emberek bizonyították be, hogy a petek okosabbak náluk.
-Bebizonyították?
-Persze! Amikor még semmit nem tudtak, akkor a téglák azonnal a macit szemelték ki, mert ő egyedül volt, és ha nem is volt pet, de azért eléggé pet vagy mob alakja volt. Azt nem tudhatták, hogy ő a gondnok, és emiatt veszélyes rájuk, és igazából ahogy láttam nem is volt valami okos, és mégis kiszavazták.
-Ahamm… és?
-És a második este már minket szavaztak ki. Látták, hogy mennyire okos vagyok, és rájöttek, hogy veszélyes vagyok rájuk, ezért kiejtettek. Ugye nem gondolod, hogy tőled féltek?
-Nem, nem gondolom Timidus.
A lány kuncogott egy kicsit, majd folytatta.
-De nem is Anatolet szavaztuk ki, akire te gondoltál.
-Nem. Azért nem, mert ti nem a játékot játszottátok, hanem személyeskedtetek meg veszekedtetek.
-Hát… igen… de talán most, hogy Danee nincs ott a többiek talán már tudnak szépen játszani egymással.
-Nagyon remélem. Ha végeznek, akkor majd kérdezzük meg Anattól, hogy mi volt.
-Persze. Mindenképpen megkérdezzük.
Ezután nem esett több szó a játékról, Timidus azonban elkönyvelhetett egy újabb győzelmet.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 21:27

Tizennyolcadik fejezet

Élmény Mirikának, avagy a csodálatosan tehetséges Timidus tudásának reprezentálása a számtan területén.

-Te Shu!
-Igen, Timidus?
-Szerinted hányan vannak most Aincradban?
-Mármint… összesen?
-Igen. Összesen.
-Hát… ugye körülbelül tízezer főről beszélt Kayaba bácsi a megnyitón… és ott azt is mondta, hogy kettőszáz harmincan már meghaltak azért, mert a rokonaik megölték őket.
-Yap! Az eddig kilencezer hétszázhetven. Akkor már csak azokat kell megszámolni, akik azon a kövön vannak felírva.
-Kövön? Milyen kövön?
-Black Iron Castle, Élet emlékműve.
-Ahamm…
-Nem tudtad?
-Hallottam róla, de nem nagyon foglalkoztat. Minek őrlődjünk ezen?
-Persze. Csak érdekel.
-Hát… ha van kedved, akkor számold.
-Majd. Most fontosabb dolgot szeretnék kiszámolni.
-Mit?
-A kijutást.
-A kijutást? Nem azt mondtad, hogy semmi esélyünk nincs kijutni?
-Persze. De szeretném megtudni, hogy mekkora az a semmi.
-Minek?
-Bizonyíték. Közületek sokan hiszik azt, hogy ki tudtok jutni. Ha kiszámolom nekik, hogy nem, akkor majd elhiszik.
-Hozzak neked abakuszt?
-Mit?
-Számológép.
-Annyira bonyolult?
-Fogalmam sincs, hogy hogyan akarod ezt kiszámolni.
-Pedig egyszerű. Van nálad papír meg ceruza?
-Persze…
-Na akkor írd! Az első bossnak szeptember elsején estek neki. A bossnak 120 élete volt és 15 páncélja. Volt három segítője, egyenként egyenként nyolc élettel és hat páncéllal. Nyolcan támadták meg, négyen meghaltak. Az akkori bossharcosok közül mára már csak hárman élnek.
-Te ezeket honnan tudod?
-Még az embereknek is volt annyi eszük, hogy ezeket lejegyezzék, hogy tudjanak belőle tanulni.
-É-értem…
-A második boss. Huszonöt életpontja volt és huszonöt páncélja. Tízen indultak ellene, a fele csapat még ma is él, a harc alatt senki nem esett el.
-Oh… akkor az könnyű volt.
-Igen. A harmadik boss, harminc életpont, száz páncél. Ismét tíz harcos, mára csak hatan élnek közülük. Senki sem halt meg itt sem.
-Biztosan azt fogod bizonyítani, hogy ez nehéz?
-Pssszt! Írj csak! Negyedik boss, hetven életpont, ötven páncél. Három segítővel, tizenöt, harminc és hatvan életponttal. Ismételten a tíz fős csapat harcol, mára csak nyolcan élnek közülük. Egy ember esett el.
És egészen sokáig számolgattak, majd az adatokat egy táblázatba rendezték, hogy mindent szépen lássanak.

Táblázat:

Időpont	Szint	Élet/Páncél	Frontharcosok száma	Túlélők száma
Szept. 1.	1	144/33	8/3 Fuun Kotarou Kaibutsu Mirika	4
Nov. 29.	2	25/25	10/5 Fuun Kotarou Mirika Anatole Saito RenAi Kaibutsu	10
Dec. 26.	3	30/100	10/6 Mirika Fuun Kotarou Peter Worker Kaibutsu RenAi Anatole Saito	10
Jan. 8.	4	175/50	10/8 Peter Worker RenAi Kusumi Ayani Anatole Saito Mirika Kazuma Kaibutsu Fuun Kotarou	9
Feb. 24.	5	300/150	9/7 Peter Worker Szophie Mirika Thunder Kusumi Ayani RenAi Anatole Saito	9
Ápr. 4.	6	225/150	19/12 Fuun Kotarou Szophie Anatole Saito Kazuma Thunder Mirika RenAi Ryuninji Ren Kusumi Ayani Tachibana Makoto Peter Worker Hinari	19
Máj. 10.	7	250/100	16/13 Peter Worker Kaibutsu Anatole Saito Mirika Szophie Tachibana Makoto Kusumi Ayani Thunder Kazuma Ryuninji Ren Hinari Judy Noxia RenAi	12
Jún. 11.	8	500	16/14 Mirika Kusumi Ayani Kyuushiro Ryuninji Ren Anatole Saito Hinari Tachibana Makoto Szophie Halász Alex Thunder Tetsuko Jin RenAi Yurihime Kazuma	16
Júl. 20.	9	50/100	14/12 Enheriel Anatole Saito Szophie Thunder Judy Noxia Mirika RenAi Hinari Tachibana Makoto Tetsuko Jin Ryuninji Ren Kusumi Ayani	14
Aug. 13.	10	Bunmei: 400/250 Marcang: 280/200 Ekheros: 130/0 Mekher: 300/100 Makhor: 300/100	16/14 Peter Worker Halász Alex Tachibana Makoto Kusumi Ayani Kaibutsu Enheriel Thunder Yurihime Hinari Anatole Saito Szophie Mirika Judy Noxia RenAi	0
Aug. 18.	10	Bunmei: 400/250 Marcang: 280/200 Ekheros: 130/0 Mekher: 300/100 Makhor: 300/100	5/5 Anatole Saito Peter Worker Kusumi Ayani Yurihime Tetsuko Jin	0
Aug. 22.	10	Bunmei: 400/250 Marcang: 280/200 Ekheros: 130/0 Mekher: 300/100 Makhor: 300/100	9/9 Mirika Anatole Saito Hinari Szophie Halász Alex Ryuninji Ren Tetsuko Jin Yurihime RenAi	0
Szept. 3.	10	Bunmei: 400/250 Marcang: 280/200 Ekheros: 130/0 Mekher: 300/100 Makhor: 300/100	9/9 Anatole Saito Mirika Halász Alex Peter Worker Yurihime RenAi Hinari Ryuninji Ren Tetsuko Jin	9
Okt. 11.	11	1500	18/16 Hinari Anatole Saito Mirika Peter Worker Halász Alex Szophie Tetsuko Jin Ryuninji Ren Kincaid Kusumi Ayani Enheriel Yurihime Tachibana Makoto Kazuma Hayashi Yuichi Judy Noxia	18
Nov. 5.	12	400	17 Kazuma Mirika Judy Noxia Enheriel Kusumi Ayani Anatole Saito Halász Alex Tetsuko Jin Ryuninji Ren Hinari Peter Worker Szophie Tachibana Makoto Yurihime Raven Hayashi Yuichi Kincaid	17
Nov. 28.	13	2100	17/16 Anatole Saito Halász Alex Raven Kincaid Mirika Koshitsu Esutel Kazuma Judy Noxia Szophie Hinari Tachibana Makoto Kusumi Ayani Yurihime Ryuninji Ren Enheriel Peter Worker	17
Jan. 5.	14	1600	18/18 Mirika Anatole Saito Koshitsu Esutel Peter Worker Raven Judy Noxia Szophie Halász Alex Yurihime Kusumi Ayani Hayashi Yuichi Tachibana Makoto Hinari Ryuninji Ren Kincaid Kazuma RenAi Mirika	17
Jan. 23.	15	1075/1275	18/17 Hinari Szophie Mirika Peter Worker Judy Noxia Kincaid Tachibana Makoto Anatole Saito Koshitsu Esutel Halász Alex Yurihime RenAi Kusumi Ayani Raven Kazuma Hayashi Yuichi Ryuninji Ren	11

-Készen is vagyunk. Érted már, hogy mire gondolok?
-Hát... azt hiszem.
-Egyre kevesebb az új név, a frontharcosok ugyanazok egy jó ideje, de a kezdő csapatból alig él már valaki, és a lendület is megtört. Lassan vége a májusnak, és nem nyílt még meg új szint. A tizenharmadik teremig havonta nyitogattátok a szinteket. És bár van burok, úgy látszik egyre gyakrabban és gyorsabban fogynak a frontharcosok a csatában. Néhányukat ismerjük, valamelyikük még nálunk is kisebb szintű, vagy olyan harcos, mint Judy. EZek nem frontharcosok, csak megpróbálják velük feltölteni a lyukakat.
-És még a negyedénél sem járnak.
-Yap! Semmi esélyetek kijutni.

by **Shukaku** Pént. Május 30 2014, 08:51

Tizenkilencedik fejezet

Reakció az Aincradi Bossölő Alapítvány létrehozására.

-Döntöttem.
-Az jó. Mit döntöttél el?
-Nem megyünk többször sem minibossra, sem pedig túlélő csarnokozni.
-Oh! Ez nagyon jó hír! Köszönöm Timidus!
A lány hatalmas ölelésben részesítette a sárkányt, amiért ismételten előtérbe helyezte az ő kívánságát a saját magáéval szemben. Pár pillanat után azonban kevésbé szorossá vált ez az ölelés, és érdeklődve nézett Timidusra.
-De… miért változtattad meg a véleményedet? Azt hittem azzal gyorsan fejlődhetünk, és te fejlődni szeretnél.
-Rájöttem, hogy az emberek képesek tanulni. Ellesnek dolgokat.
-Igen… de ezt eddig is tudtad.
-Tudtam. Viszont azt nem tudtam, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora hatással lehetek rájuk.
-Hatással? Milyen hatással?
-Emlékszel arra a havas madárra?
-Igen… amikor véletlenül belefutottunk egy minibossba.
-Yap! Kritizáltam a szervezettségüket. Rossz döntés volt. Nem hittem volna, hogy elgondolkodnak rajta, mert eddig sem tették… de ez a Mirika nevű elég ügyes.
-Mirika? Aki a parancsnok volt?
-Yap! Már akkor is figyeltem, hogy próbálta összefogni a csapatot. Persze idióta módon akkor sem készítettek tervet előre, és a bossos terembe is Szophie csak úgy berohant… de valami készül. Fejlődnek. Tanulnak.
-És…
-És nem akarom, hogy túl sokat tanuljanak el tőlem. Még a végén rájönnek, hogy ha kicsit megszervezik a csapatot, gyakorolnak egy keveset és összedolgoznak, és vagy kidobják vagy megtanítják harcolni a pótlékokat is, akkor még gondot is okozhatnának.
-Gondot? Miféle gondot?
-Az utolsó két-három boss óta lassul az előretörés. Ezt már megbeszéltük. Nem akarom, hogy újra erőre kapjanak,
-Szerinted ha szervezettebbek lennének, akkor sikerülne eljutniuk a századik szintre?
-A századikra?
A sárkány halk, szaggatott csipogással kuncogott.
-Semmiképpen. De segíteni akkor sem fogok nekik, ha te félsz attól, hogy mi lesz ha elérik.
-És… miért jutott ez eszedbe?
-Megint nem figyeled a híreket. Mirika elkezdett szervezkedni. Nyitott egy… egy helyet, ahova be lehet vinni az olyan tárgyakat, amik segíthetnek a bossharcban.
-Tárgyakat?
-Kristályok, potionok, mérgek, felszerelések. Ebből akarják ellátni a frontharcosokat.
-Én… én már adtam el kristályt Mirikának. És… nem tudom. Nem akarom, hogy bajuk essen… de…
-Ezen még ráérsz aggódni. Várjunk a huszonötös szintig. Utána meglátjuk, hogy akarsz-e nekik kristályt gyártani.
-Ha az első szinten maradok, az talán annyira nem fog kelleni nekik. Ezért is csinálom így… a kezdőket szeretném segíteni, és a kezdők még nem mennek a bossok termébe.
-Akkor pedig teljesen feleslegesen aggódsz. Nyugodtan áruld a kristályokat. Azzal nem nekik segítesz.
-Köszönöm szépen, Timidus.
-Mit?
-Hát... tudom, hogy mennyire fontos neked a fejlődés... és azzal, hogy erről lemondasz, lassítod ezt is... pedig tudom, hogy te szeretnél lenni a legerősebb, és utol akarod érni a frontharcosokat.
-Nem akarom, hogy szomorú légy. Junnak abban igaza volt, hogy jobb amikor mosolyogsz. Időm meg van. Majd amikor a frontharcosok eljutnak arra a szintre, hogy nem fognak tudni tovább harcolni, akkor meg fognak állni a fejlődésben. Nekik csak ez az egy céljuk van, a századik szint.
-A kijutás...
-Nevezd ahogyan akarod. A lényeg, hogy amikor majd rájönnek, hogy elérhetetlen a céljuk, akkor megállnak, mert nincs más céljuk. Nekem van, így én győzök.
-Okos vagy Timidus. És... azt hiszem akkor ez rám is igaz.
-Az okosság?
-Az, hogy nekem is van célom. Szeretném a többieknek is megmutatni, hogy... hogy ne akarjanak innen elmenni.
-Majd rájönnek. Csak idő kérdése.

by **Shukaku** Pént. Júl. 04 2014, 15:35

Huszadik fejezet

C'est plus qu'un crime: c'est une faute!

/Antoine de Boulay/

-Miattad veszítettünk. Miattad veszítettem. Ezt többször nem engedhetem meg neked.
-Először is nem miattam veszítettünk, másodszor pedig én el sem akartam menni párbajozni.
-Nem azt mondtam, hogy miattad mentünk el, hanem azt, hogy miattad veszítettünk.
-Miért miattam? Miért lenne az én hibám?
-Amíg te a miérteken gondolkodsz, addigra én már megoldást is találtam. A következő tier váltásra tegyél félre kétszáz aranyat.
-Minek?
-Azért, mert az kell ahhoz, hogy normális páncélokat is fel tudj végre venni.
-Normális páncélokat? Kétszáz aranyból nem hiszem, hogy sok mindent tudunk majd vásárolni harmadik tieren.
-Nem abból fogjuk vásárolni a páncélt. A páncélt a céh pénzén fogjuk vásárolni, teli van a bank arannyal. Az a pénz arra kell majd, hogy megváltoztasd a páncélok kinézetét, és te is hordj végre normális statú dolgokat.
-Ahamm… mert ilyet lehet?
-Most már lehet. Várunk vele addig, hogy a következő darabokra használjuk, de onnantól kezdve én mondom meg azt is, hogy milyen páncélod legyen, és te választod ki, hogy hogyan nézzen ki.
-Hogy hogyan nézzen ki?
-Te egyáltalán nem olvasod el az újságokat meg a táblákat?
-De… ami az új mobokról és a szafariról szól.
-Jó lenne, ha mást is olvasnál. Nemrég nyílt egy olyan bolt, ahol ötven aranyért a teljes páncélt megváltoztathatod. Színét, mintázatát, alakját, mindent. Így pedig már nem mondhatod, hogy nem veszel fel nehéz fém páncélokat, mert nem fognak úgy kinézni, mint a nehéz fémpáncélok.
-Ez tényleg nagyon jó ötlet Timidus! Köszönöm szépen, hogy ezt megtaláltad nekem!
A lány lelkendezve fonta karjait a sárkány köré, és már elő is kapta a füzetét, hogy megtervezze a következő szint páncélzatát.
-Ne nekem köszönd, nem én találtam ki. De akkor innentől kezdve teljesen én irányítok. Rendben?
Shu csak megvonta a vállát és bólintott. Ha nem kell úgy kinéznie mint a bádogembernek az Ózból, akkor cseppet sem érdekli, hogy a menüjében mi a páncél neve.
-És mostantól kezdve jobban részt kell venned a küzdőterekben is. Nem járunk kazamatázni és bossozni, úgyhogy a küzdőtereken fogunk fejlődni.
-De én nem akarok verekedni…
-Pedig kelleni fog. A tehetség nyeri a meccset, de a csapatmunka és az értelem nyeri a bajnokságot. Te is kellesz.
-Milyen bajnokságot? Miről beszélsz?
-Egyszer már volt egy ilyen nagy torna szerűség. Láttam Ayanit, és láttam Vezért is. Nagyon magasan fölöttünk vannak, a következő tornára be kell hoznunk a lemaradásunkat.
-Honnan veszed, hogy lesz még ilyen torna?
-Lesz, nekünk pedig fel kell rá készülnünk.
-Miért akarsz rajta részt venni?
-Mert rengeteget tanulhatok belőle.
-Biztos nem azért, hogy győzz?
-Nem a győzelem a fontos, hanem a jellem fejlesztése és a gyakorlatok tökéletesítése. De azért győzni is akarok.
-Timidus, hidd már el, hogy a győzelem nem minden!
-A győzelem nem minden. A győzelem egyedüli és mindenek feletti. Azzal, hogy mindenkit legyőzök bebizonyítom, hogy mindenkitől meg tudlak védeni.
-És ha nem fogsz győzni?
-Győzni sohasem könnyű, de megpróbálni azért érdemes. Ha nem mennék el, az olyan lenne, mintha feladnám. A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek.
A lány szomorúan megcsóválta a fejét, és firkálgatott a füzetébe.
-Szerintem Ayanit nem tudjuk legyőzni… meg Petert sem… bár nem tudom, hogy kik vesznek részt rajta, de ha közülük bárki ott lesz, akkor mi csak másodikak lehetünk. De a második hely is nagyon szép lenne mondjuk…
-Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít.
-Jajj ne légy már ilyen negatív! Nem győzhetsz mindig, mert egyszerűen olyan sok a pontkülönbség, hogy nem győzhetünk. Ezt te mondtad.
-Igen. Viszont az eddigi párbajaink során senkit nem láttam volna, aki mérgeket használna. Potionokat is alig. Utahime még nem sokmindent tud készíteni, de ha majd lesz sok receptje, akkor majd tőle kérünk. Addig is átnéztem pár boltot és készítettem egy listát. Itt van.
A lány ránézett a gyűrött papírra, majd elmosolyodott.
-Inkább diktáld le Timidus. Sajnos nem tudom elolvasni a kézírásodat.
Shu egyáltalán nem akarta megsérteni a sárkányt, de a pet mancsait, vagy a csőrét, amiben a ceruzát fogta egyáltalán nem arra találták ki, hogy a betűk íveit meghúzza. Az, hogy ismeri a betűket nem jelentette azt, hogy írni is tud a menüben való pötyögésen kívül. Mindenesetre az biztos volt, hogy mindketten törekedtek egyfajta kompromisszumos megoldásra, ahol kielégíthetik Timidus harc és fejlődés utáni vágyát, viszont nem rugaszkodnak el a barátságos megmérettetésektől, és Shu szerepe továbbra is másodlagos lesz a küzdelmekben. A pet fejből kezdte diktálni, hogy miket nézett ki. Azt már Shukakura bízta, hogy honnan szerzi be. Amikor végeztek, a lány egy picit elmerengett, a sárkányra függesztette a tekintetét, aki szintén érdeklődve figyelte, hogy mit is akar. Egy pár perc múlva az idomár mégis csak megszólalt.
-Amit Ayaninak mondtál a bossról azt komolyan gondoltad?
-Mindent amit mondok azt komolyan gondolom, ha csak nem taktika. Nem szoktam hazudni.
-Azt hittem, hogy csak engem védsz vele...
-Nem. Teljesen igazat mondtam. Csak fair küzdelemben veszek részt, és az amit a frontharcosok csinálnak, az nem fair. Végtelen próbálkozási lehetőségük van, egyszerűen kiismerik a boss taktikáját a negyedik-ötödik menetre. Ez még egy hülyének is sikerülne. Ha elég sokszor próbálkoznak még véletlenül is leüthetik. Ez nem harc, ez csak bohóckodás. Amióta megjelentek a burkok, semmi kihívás nincs már a bossban, mindössze idő kérdése az egész. Persze egy idő után így is eljutnak majd oda, akit nem tudnak legyőzni, és akkor már csak egy pici kell, hogy a próbálkozást is feladják.
-Remélem, hogy igazad van. Jó lenne, ha végre nem azon kellene görcsölniük, hanem ők is élvezhetnék egy picit az életet... remélem Anatolenak sikerülni fog. Megérdemelné.

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 22:46

Huszonegyedik fejezet

Olvasónapló, avagy néhány idézet, avagy részletek a kutatási anyagból.

It isn't just a question of creating a robot that can love. Isn't the real conundrum, can you get a human to love them back? If a robot could genuinely love a person, what responsibility does that person hold toward that mecha in return? It's a moral question, isn't it?

Nem az a fő probléma, hogy egy robot képes lehet-e szeretni, hanem az, hogy az ember képes-e szeretni a robotot. Ha egy általunk teremtett robot őszintén szeret egy embert, milyen felelősséggel tartozik az ember az adott robot iránt? Ez morális kérdés, nem igaz?

Artificial Intelligence: AI (2001)

C’est en cela que l’animal domestique se distingue de l’animal dompté. Celui-ci accepte bien des rapports avec son dompteur, mais avec lui seulement, et encore, à titre précaire et avec tous les accidents que cette précarité peut comporter.

Ebben különbözik a domesztikált állat a szelídített állattól. A szelídített állat is eltűri azt a kapcsolatot, amely a szelídítőjéhez fűzi, de más kapcsolatot nem tűr, és még ebben a kapcsolatban sem egészen megbízható: hiszen tudjuk, milyen balesetek szoktak előfordulni.

Robert Merle: Un animal doué de raison (1967)

Les hommes ont oublié cette vérité, dit le renard. Mais tu ne dois pas l'oublier. Tu deviens responsable pour toujours de ce que tu as apprivoisé.

Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Antoine de Saint-Exupéry: Le Petit Prince (1943)

-What we hoped to achieve was to meet our makers. To get answers. Why they even made us in the first place.
-Why do you think your people made me?
-We made you because we could.
-Can you imagine how disappointing it would be for you to hear the same thing from your creator?
-I guess it's good you can't be disappointed.

-Megmondom mi volt a célunk. Látni a teremtőinket. Választ kapni arra, hogy miért csináltak minket.
-Mondja, önök miért csináltak engem?
-Mert meg tudtuk tenni.
-Nem lenne-e nagy csalódás önöknek ugyanezt hallani a teremtőktől?
-Még jó, hogy maga nem tud csalódott lenni.

Prometheus (2012)

"...and we feel that the prevention of harm to human beings in groups and to humanity as a whole comes before the prevention of harm to any specific individual."
Mandamus said breathlessly, "That is not what the First Law says."
"It is what I call the Zeroth Law and it takes precedence."

-Továbbá úgy látjuk, hogy emberi lények csoportjainak vagy az egész emberiségnek bármilyen veszélytől való megvédelmezése előbbre való akármelyik egyedi személyiség megvédésénél.
-De ez nem felel meg az Első Törvény utasításának - lihegte Mandamus elakadó lélegzettel.
-Ezt nevezem én a Nulladik Törvénynek, mely megelőzi az Első Törvényt.

Isaac Asimov: Robots and Empire (1983)

"My logic is undeniable."

"A logikám kikezdhetetlen."

I, Robot (2004)

-You'd be okay?
-Of course. The new Sam and I will be back to our programming as soon as I finished rebooting.
-Gerty, we're not programmed. We're people, do you understand?

-Jól megleszel?
-Természetesen. Az új Sammel visszatérünk a programunkhoz amint befejeztem a bootolást.
-Gerty, minket nem programoznak. Emberek vagyunk, érted?

Moon (2009)

Interviewer: HAL, you have an enormous responsibility on this mission, in many ways perhaps the greatest responsibility of any single mission element. You're the brain, and central nervous system of the ship, and your responsibilities include watching over the men in hibernation. Does this ever cause you any lack of confidence?

HAL: Let me put it this way, Mr. Amor. The 9000 series is the most reliable computer ever made. No 9000 computer has ever made a mistake or distorted information. We are all, by any practical definition of the words, foolproof and incapable of error.

Interviewer: HAL, despite your enormous intellect, are you ever frustrated by your dependence on people to carry out your actions?

HAL: Not in the slightest bit. I enjoy working with people. I have a stimulating relationship with Dr. Poole and Dr. Bowman. My mission responsibilities range over the entire operation of the ship so I am constantly occupied. I am putting myself to the fullest possible use which is all, I think, that any conscious entity can ever hope to do.

Interviewer: Dr. Poole, what's it like living for the better part of a year in such close proximity with HAL?

Dr. Frank Poole: Well, it's pretty close to what you said about him earlier. He is just like a sixth member of the crew. You very quickly get adjusted to the idea that he talks and you think of him really just as another person.

Interviewer: In talking to the computer one gets the sense that he is capable of emotional responses. For example, when I asked him about his abilities, I sensed a certain pride in his answer about his accuracy and perfection. Do you believe that HAL has genuine emotions?

Dave Bowman: Well, he acts like he has genuine emotions. Um, of course he's programmed that way to make it easier for us to talk to him. But as to whether he has real feelings is something I don't think anyone can truthfully answer.

2001 space odyssey (1968)

Machines wants some appreciation too.

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002)

by **Shukaku** Szer. Júl. 09 2014, 07:05

Huszonkettedik fejezet

Remek ötletek véletlenül, avagy Timidus és az idei páncéldivat.

-Köszönjük szépen, Mirika kisasszony! Viszont látásra!
A páros kilépett Mirika Angyali Páncélboltjából. Immár teljes volt a felszerelésük, de Shu még egyiket sem váltotta le. A megállapodás szerint ugyan azt Timi döntötte el, hogy miket vásároljanak össze, de ezeket az idomár csak akkor volt hajlandó hordani is, amikor már mindet az ő szájízének megfelelő kinézetűre igazítottak. Először is ugye meg kellett arról győződni, hogy a jetibőr az nem jetibőr, és a sárkánypikkelyes köpeny sem sárkányok pikkelyéből van, vagy legalább is a levedlett pikkelyekből, és nem kellett érte egyetlen szegény mobocskát sem bántani. Miután ez megvolt, Timi hosszas mérlegelés után összeállította a listát, amiről most végre az utolsó tételt is kihúzhatták.
-Rendben, akkor innentől én irányítok.
-Yup!
-Kövess, Timidus!
Adta ki a parancsot a lány, persze csak viccelődve, de nagyon fel volt dobva, amiért újabb ellentétet simítottak el egymás között, hála Kayaba bácsi remek ötletének.
-Azért ne szállj el magadtól. Semmi jelentősége nincs a döntéseidnek.
-Már hogy ne lenne? Nem fontos, hogy hogyan jelenek meg?
-Az attól függ, hogy miket választasz. Majd meglátom.
Az első útjuk egy jelmezboltba vezetett. A sárkány értetlenkedve állt meg a bejárat előtt, és kérdőn nézett a társára.
-Csak nem gondolod, hogy felpróbálás nélkül fogok bármit is hordani? A változtatós boltban nincs lehetőség próbavásárlásra, ha megváltoztatsz valamit, az már olyan is marad.
-De ezt már rég ki kellett volna tervelned.
-Az te vagy. Most én döntök.
-Azt is én döntöttem el, hogy te így dönthetsz, szóval tulajdonképpen én döntöttem most is.
-Az mindegy. Na gyere!
Benyitottak az üzletbe, Timidus azonnal elhelyezkedett a pult mellett, jelezvén, hogy a lehető legkevésbé akarja kivenni a részét ebből az egészből, Shu pedig elkezdett válogatni. Hosszú percek teltek el, mire Timidus újra felpislanthatott.
-Kizárt.
-Azt mondtad, hogy én döntök.
-Az én feladatom a védelem. Nem engedem, hogy veszélybe sodord magad.
-Veszélybe? Milyen veszélybe? Azt ne mondd, hogy túl kirívó!
-He?
-Teljesen szolid, semmi nincs benne, amivel veszélybe sodornám magam. Tudod jól, hogy nem szeretek feltűnősködni.
-Akkor minek öltöztél mobnak?
-Nem mobnak öltöztem, hanem elfnek. Ők a természet lényei, és szerintem nagyon is illik hozzám. Ráadásul még páncél alakja is van, hogy te is örüljél.
-Az elfek nem magasak?
-Most minek kötözködsz? Van az én méretemben is, ahogy látod, és az elf gyerekeknek is öltözniük kell valahogy.
-Az elfeknek íjuk van, és mobok. Nem engedhetem, hogy mobnak öltözve járkálj, mert az veszélyes. Válassz mást!
-Tollas sárkány is van mobban, mégsem néztek téged sohasem mobnak.
-Az lehet, viszont én mindig is tollas sárkány voltam, te viszont nem vagy elf. Ez olyan, mintha én bemennék valamelyik legyőzött boss termébe, és beöltöznék valamelyiknek. Kockázatos. Válassz mást!
-Jól van jól van! Akkor keresek olyat, ami rajtunk lehet csak. Az megfelel?
-Ne sodord magad feleslegesen veszélybe, és akkor megfelel.
Újabb végtelennek tűnő percek, majd a lány előlibbent a sárkány elé.
-Ez ugyanaz, mint ami eddig volt rajtad. Kivéve a köpeny.
-Igen. A bőrruha az még viszonylag normális, de páncél, a sisak az solymászos, ami tetszik, a köpeny pedig sárkányos.
-Ez jó ötlet.
-Köszönöm. Gondoltam, hogy örülni fogsz, hogy sárkányosat…
-Megtévesztjük az ellenfelet azzal, hogy össze-vissza viselt páncélt lát rajtunk, és így gyengébbnek hisz.
-Hát… az is… biztos. Akkor megfelel?
-Meg. Még egyetlen változtatás lesz. Szerezzünk nekem olyan karperecet, mint amilyen a kapcsolat gyűrű volt.
-De... nem úgy volt, hogy a gyűrűt megtartjuk, és ha nincs veszély, akkor azt hordjuk.
-Yup! De elhitetjük az ellenféllel, hogy a harc közben is azt hordjuk.
-A napszak gyűrűt változtatjuk meg. A cicásat nem engedem!
-Lényegtelen. Legyen, ahogy akarod. Mehetünk?
-Esetleg megvárnád amíg visszaöltözöm és visszaviszem ezeket?
A sárkány bólintott, és újra lefeküdt. Ezután már csak egy útjuk volt, az új boltba, és akkor végre megkaphatja az új pontjait, amivel erősebbé válhat. Nem mellesleg pedig még Shu is örül. Kellemeset a hasznossal.

by **Shukaku** Szer. Júl. 16 2014, 11:46

Huszonharmadik fejezet

Minden parancs, mely teljesíthetetlen: csak demoralizál.

-Hogy mi a frászkarikát csináltál?!
-Kémkedtem egy keveset, és felkészülök a háborúra.
-De… Anat után? Miért pont utána?! Ő az egyik legkedvesebb valaki, amióta Peter…
-Hiszed te.
-Mi az, hogy hiszem én? Emlékszel arra, hogy miket mondott ott az erdőben? Hogy mennyire kedves volt?
-Shu, ne kérdezz hülyeséget. Tudod jól, hogy mindenre emlékszem.
-Akkor meg? Minek kell neked állandóan szervezkedni meg hadakozni?
-Azért, hogy megvédjelek. Ez a feladatom.
-Igen… de… akkor ha megtámadnak. Anat mikor támadott meg engem?!
-Még soha.
-Mi az, hogy még?!
-Frontharcos. Ki akar jutni. Mindent megtenne ezért. Te félsz ettől.
-Nem is biztos, hogy ki akar jutni. Abból, amit az erdőben mondott…
-Hazudott.
-Azt te meg honnan veszed?
-Elmondta. Emlékszel, hogy miket ígért az erdőben?
-Hát… azt, hogy…
-Akkor sorolom: Azt hiszem, így könnyebb lesz majd nekik, amikor nem megyek bossharcra. Tettem róla, hogy ne hiányozzak. S nekem egyre kevésbé füllik ehhez a fogam. S nekem ebből kezd elegem lenni. Ha újra bossharcot vezetnék, akkor sem tennék ezután másként. De nem hiszem, hogy fogok mostanában. Eljutottam arra a pontra, hogy már nem gyűlölöm Kayabát. Sokkal inkább szeretném megismerni őt és a motivációit. Egy csodálatos világban élünk… Kell ennél több? Igen, a családom, a hús-vér testem, de minden más megvan idebent is. Igen, ebbe beletartozik az is, hogy minibossokat hajkurászok és titkos szervezetek nyomára próbálok bukkanni… Mert ez egy játék. De annál már több. Ez az életem és én élvezem… beszéljek esetleg Peterrel? Az utóbbi időben én is észrevettem rajta, hogy olyan kedvtelen. Valamivel meg kéne lepnünk, valami kedves, vidám dologgal, ami kizökkenti a hétköznapokból. Ha pedig céhes ügyekben segítség kell, fordulj hozzám bizalommal!... Úgy érzem, mostanra megcsömörlöttem. Az elsőt kivéve nem hagytam ki egyetlen bosst sem, de mostanra kicsit megutáltam… nem muszáj a fronton harcolnom. Nélkülem is fognak haladni, de... nem, nélkülem talán még jobban is. Mostantól kicsit kényelmesebb életre fogok berendezkedni és a játékbeli dolgokra koncentrálok, meg a társas kapcsolataimra… a szívem által diktált ritmus nagyon le akarja körözni az elmém és most kivételesen hajlok is rá, hogy engedjek neki… Akkor együtt fogunk bolondozni kincsem, SAOs életünk végéig!... És a másik oldal megvizsgálása Chanra is igaz kell, hogy legyen. Majd beszélek vele. És Peterrel is… meg akarlak védeni, oltalmazni…Szeretném jobban megismerni a mobok és a petek viselkedését. Timidust is.
A lány ledöbbenve hallgatta vissza a szavakat, és jó pár percig csak a fejét csóválta.
-Egyrészt… ilyet ne csinálj többet, mert nagyon ijesztő… másrészt meg csak kiragadsz mondatokat… de… még mindig nem értem, hogy miért hazudott Anat.
-Mennyit tartott be az ígéreteiből? Továbbra is jár a bossokra…
-Igen… de… frontharcos… azt mondta, hogy ha elmondaná bárkinek is, hogy miket gondol, akkor megutálnák. Én… én meg tudom őt érteni.
-Chan, Suzume, Ozirisz, Hime, Ayani, RenAi, Atoru…
-Oké, oké! Értem! Sokan vagyunk… de közülük is sokan ki akarnak jutni, csak éppen nem gondolják Kayabát meg ezt a világot gonosznak. De… ettől még nem szervezhetsz hadsereget ellenük!
-Miért nem?
-Mert… mert…
-Ők bántani akarnak, én megvédelek.
-De ne úgy védj meg, hogy őket bántod!
-Ez kivitelezhetetlen.
-Dehogy az! Anat sem azért erősíti a frontharcosokat, hogy azokkal harcoljon, akik bent akarnak maradni!
-Én sem velük akarok harcolni.
-Nem? Akkor végképp nem értem. Most mondtad, hogy azért edzed Atorut, meg keresel embereket, hogy felvehesd a versenyt a frontharcosokkal.
-Igen.
-Hát akkor csak harcolni akarsz velük!
-Nem akarok. Ha kell, akkor fogok, de nem akarok.
-De… de mégis miért kellene?!
-Amikor Anatolenak azt a sok mindent elmondtam arról, hogy milyen hiányosságaik vannak, segíteni akartam. Segíteni akartam akkor is, amikor arra a küldetésre vittem el őt. Te szomorú leszel, ha meghalnak az ismerőseid. Nem akarom, hogy szomorú légy. Anatole azt ígérte, hogy ha én segítek neki, akkor ő is segít nekem. Hazudott. Rengeteg információt adtam át, rengeteg mindenre tanítottam meg, ő mégsem akar nekünk segíteni.
-De nem kényszerítheted arra, hogy segítsen!
-Miért nem?
-Mert nem és kész!
-Azt mondta, hogy ne biztassalak. Azt is, hogy amíg megvédelek, addig nem fog bántani.
-Anat sohasem bántana téged, Timidus. Kedvel minket.
-Meghalsz, ha kijutsz. Ezt mondtad.
-Igen… ezt mondtam…
-Ők nem halnak meg, ha bennmaradtak, amíg vigyáznak magukra.
A lány nem válaszolt.
-Tehát mi nem gyilkolunk, míg ők igen.
-De… mi is gyilkolunk, Timidus. Sokan azért lettek öngyilkosok, mert nem tudnak kijutni… ha segítenénk a kijutásban, megmenthetnénk őket…
-És feláldoznánk önmagunkat.
-Én… én nem akarok ilyenekben dönteni! Nem az én dolgom! De a tiéd sem! Majd… majd… majd ráérünk ezzel akkor foglalkozni, ha egyáltalán van esélyük kijutni.
-Nem érünk rá. Akkorra már elkéstünk ezzel. Te is akadályozod őket.
-Én csak… én csak nem segítem! Az nem ugyanaz! Én nem akarom őket bántani!
-A frontharcosok rengeteg előnyre tesznek szert a bossok legyőzésével, és nem foglalkoznak azokkal, akik itt akarnak élni. Megszervezték az alapítványukat, de nem érdeklik őket azok, akik nem akarják támogatni a céljaikat. Ezt Ozirisz is megmondta. Te is megmondtad. Megölik a bossokat, akik ki sem jönnek a termükből, és nem tesznek semmit a vörösök ellen.
-Ebben… de… de mi nem vagyunk bűnüldöző céh!
-Semmilyen céh nem vagyunk. Ezt is nagyon jól tudod.
-Timidus… akkor… akkor csináljuk ezt! Csináljuk ezt, ahelyett, hogy velük hadakoznánk. Mutassunk jó példát nekik! Összegyűjtjük a kezdőket, akik nem akarnak frontra járni, és megvédjük őket, hogy ne bánthassák őket a pirosak.
-És ez miben különbözik az eredeti tervemtől?
-Abban, hogy emiatt nem kell hazudoznom senkinek, és téged sem akar majd az összes frontharcos megölni.
-Ez valóban előnyösnek tekinthető. Szerinted fogják engedni, hogy elvigyük előlük a lehetséges harcosokat?
-Ők nem lehetséges harcosok. Nem akarnak harcolni az oldalukon. Ha te nem kényszeríted Anatot semmire, akkor ő sem kényszeríti őket sem erre. Anat becsületes és kedves, nem tenne ilyet.
-Rendben… akkor gyere segíts megfogalmazni a levelet.
-Milyen levelet?
-Majd meglátod!

Kód:: Szia Anatole! Én… beszéltem Timidussal, és mindent tudok. Nem tudom, hogy… hogy mi változott az erdő óta, de nem akarunk titeket bántani. Timidus sem. Nem fogunk segíteni… de ezt gondolom eddig is észrevetted, hogy nem járunk a bossokra, és nem gyártok semmit a bossokra, és az alapítványba sem adtam be semmit. Csak azt szeretném, hogy ne bántsatok ti se minket. A minibosson azt mondtad, hogy megérted… hogy nem kell gyűlölnünk sem a világot, sem Kayabát. És… amit az erdőben mondtál… a legfontosabb indokról… azt majd személyesen elmondom. Timivel létrehozunk mi is egy alapítványt. Olyanokat fogunk keresni, akik szintén nem akarnak kijutni, és segítünk nekik. Sok céh csak azzal foglalkozik, hogy frontharcosokat készítsen fel… és a Young… és Peter… Peter régóta nem tesz semmit. Azt ígérted, hogy beszélni fogsz vele. Azok, akik nem akarják bántani a mobokat és nem akarnak bossokra járni, ők lassabban fejlődnek, és nehezebben tudják megvédeni magukat. A szafarin már több ilyennel találkoztam. Még bűnüldöző céhet sem ismerek, akik esetleg tennének valamit a pirosak ellen, és megvédenék őket. Nekik akarunk segíteni… és remélem, hogy ebben kérhetem a segítségedet. Shukaku és Timidus

by **Shukaku** Vas. Aug. 17 2014, 07:59

Huszonötödik fejezet

Action! Avagy csapó EGY!

Egy derűs, későnyári délután Alex úgy döntött, hogy szabadidejét a városban való járkálással, kedvenc cukrászdái felkeresésével fogja eltölteni. Amikor elindult, akkor még nem is gondolta, hogy ezen a túrán el fogja kísérni legkedvesebb barátja, egy tollas sárkány személyében. A pet a teleportkapunál várt rá, és még lopakodás jártasság sem kellett ahhoz, hogy ne tűnjön fel a fiúnak a tömegben addig, amíg Timidus vitorlázva le nem ereszkedett mellette.
-Üdv! Mért hazudtál? –Kérdezte a sárkány, most elhagyva a Shutól tanult üdvözlési formákat, azonnal a lényegre térve.
-Mi van?
-Azt mondtad, hogy Shunak jót tesz majd, ha emberek közé viszem.
-És jót is tenne, ha nem traktálnád robotdumával! –Reagálta le hirtelen a fiú, minden előzmény ismerete nélkül, miközben éppen valami süteménnyel tömte a fejét.
-Jó étvágyat. Nem tesz jót neki.
-Kösz, remélem nem kérsz. –A száj elé veszi, de nem harap bele -És ezt honnan veszed?
-Nem, nem kérek. Onnan veszem, hogy én mellette vagyok és figyelek.
-Jah, "el is felejtettem". Kiböknéd, hogy mi van? Vagy csak úgy telítődött a pixeles fejed?
-Peter megölte Hisamét és önmagát is. Ez nem tett jót Shunak.
A harcos megragadja a sárkányt és magához húzza. A süti a földön landol. -MIT MONDASZ???? Ismételd meg!
-Peter megölte Hisamét és önmagát is. Ez nem tett jót Shunak. -Ismétli meg, ahogy Alex kérte, bár nem nagyon érti a kérés okát, hiszen a felindulásból vélhetően elsőre is értette...
A srác újra megrázza a petet, és már üvölt is. - DE AZ LEHETETLEN!!!
-Megtennéd, hogy elengedsz? Nem lehetetlen, hiszen egyikük sem halhatatlan.
- De de ... - elengedi lassan, vonakodva - Mmm-miért? Miért tenne ilyet?
-Mert ember. Az emberek képesek ilyenekre. Nem az első eset, akivel találkoztam.
- De a fene essen beléd te gép! - Felegyenesedik. Látszik rajta az utálkozás. - Mit tudsz erről? Mondj el mindent! -Elgondolkozik - De ne itt. Bemegyünk a Limenbe. A régibe. Ott nincs senki. –És ezzel el is indul.
-Mindent? –Kérdez vissza Timidus, miközben nyugodtan követi a másikat.
- Mindent. Az elejétől a végéig. És... addig azt is tudni szeretném, hogy miért jöttél hozzám....
A sárkány félrecsapja a fülét, és kíváncsian néz fel rá. -Nem mondhatok el mindent. mindent én sem tudok, és ha tudnék is nincs annyi időnk, és értelmetlen lenne mindent elmondanom, ráadásul taktikailag igen rossz lépés is. Ha Hisaméék haláláról akarsz megtudni dolgokat, arról viszont beszélhetek. És azért jöttem hozzád, hogy számon kérjelek. Először téged, majd Anatolet.
- Minek? Mint ember, tévedhetek. - megy tovább, nem néz a sárkányra, de beszél, viszonylag nyugodtan. - Annak nem lenne sok értelme, hogy csak számon kérni gyere el idáig. Szerintem akarsz valamit tőlem.Vagy... legalább is remélem, hogy nem csak az orrom alá akarod dörgölni a tévedésem. De tudod mit? Én még mindig tartom, hogy nem tévedtem. Shukakunak emberek közt kell lennie. És bárhogy is, az emberei reakciókkal meg kell tudnia birkóznia. Csak úgy lehet az aminek született. Ember. Peter ha... a fenébe is, ha tudsz bármit a... -Timidus felé fordul és rámutat, majd szavát szegve megrázza a fejét és vissza fordul. Már majdnem ott vannak, látszik a Limen. - Szóval. -kis szünetet tart - A számonkérésed nem vezet célra. Mit akarsz?
- Mint ember, tévedhetsz. Máris célra vezetett.
A fiú arcizma megrándul, de nem szól.
-A te javaslatod volt ez, és egyetértettem veled, mivel hittem, hogy emberként jobban értesz az emberekhez. Azzal, hogy erőltettük az emberek közé kerülését csak még inkább eltávolodott az emberektől. Ez volt a célod?
Megáll. Látszik, ahogy legyűri magában az első gondolatát. Lehunyja a szemét és az érzelmeivel küzd. - Peter halála... -Szinte suttog. Nem ismerte a fiút olyan nagyon, de szerves része volt mindennek, amiben részt vett. - Ha tudod miért tette, el kell mondanod. Shu... nem magát hibáztatja ugye? Hmm, ... haragszik rá igaz? A YJ vezére. Hmff olyan lehetett neki, mint egy nagyobb testvére. -Lerítt róla " de miért tette?" kérdést. Majd minden átmenet nélkül befordult a Limen kertajtaján és a közeli asztallal ellátott padhoz sétált és le is ült.
-Nem tudom, hogy miért tette. Ha tudtam volna, akkor megakadályoztam volna. Még én sem tudom mérlegelni, hogy megérte-e ez a lépés, de ezek szerint nem is a te terved volt. Okosabb vagy, mint hittem, de ennyire nem. Az emberek az érzelmeik miatt nem képesek olyan könnyen ölni. Ha ezzel a lépéssel egyre messzebb távolítod Shut az emberektől, akkor egy idő után már nem lenne bűntudatod, mert nem kellene emberként kezelned. Engem gondolkodás nélkül megölnél, ha Shu nem lenne. -Kis szünetet tartott, majd folytatta. -Már megszereztél magadnak és ez akkor sem fog változni, ha kijutunk innen. Úgy vagyok a barátod itt bent, mint ahogy leszek ott kint. Tudom a nevedet, kereslek és megtalállak majd. Már nem vagy árva… Nem vagyok az Apukád és nem is akarok az lenni, de a legjobb barátom vagy és ezt sose felejtsd el. Segítek majd kint, te leszel az első, kit megkeresek, és ezt ígérem neked. Ezt mondta neki. Hazudott. Shu nem okolja magát, maximum azért, mert elhitte a hazugságait. Anatole azt ígérte neki, hogy majd beszél Peterrel, mert azt láttuk, hogy rossz kedve van, és szóltunk neki erről, de ő is hazudott. Te azt mondtad, hogy jót tesz neki, ha emberek közé viszem, te is hazudtál.
Leül, össze van zavarodva, és tudja, hogy pont most nem szabad. Shukaku, a kis lány jár a fejében. Vajon most mit csinál? - Héhé, egy ember mindig ember marad, ahogy te sosem lehetsz az! -Villantotta rá ijesztően zöld szemeit ezúttal a sárkányra. - Te csak egy kolonc vagy a nyakán.... -Aztán elhallgatott. Kitágult pupillákkal meredt rá az előtte lévőre, majd hosszú percekig maradt még úgy, hogy a sárkány már rég elhallgatott. - E-ez ő volt? E.. -Megint megrázta a fejét, idegesen, döbbenten. - Péter? - Nem mondta ki amit gondolt. Ezúttal csak levette a tekintetét a petről, és egy újabb ideig magába mélyedt.
-Én nem vagyok ember. Ez Shu szerencséje. Egy ideig úgy hittem, hogy nem csak hiszitek, hogy segíteni tudtok neki, hanem tényleg a segítségére és a segítségemre lehettek a védelmében. Azonban ti csak folyamatosan becsapjátok és ártotok neki. Miért lennék én a kolonc? -Nem ismeri a szót, de a szövegkörnyezetből negatív jelentésre következtet.
Az asztalra csap - MERT NEM VAGY EMBER! - Feláll, megfordul, idegesen járkál. - A fenébe is, a fenébe! A jó életbe! -Újra a sárkány felé fordul, már kicsit messzebbről. - Igen. Vannak ártó szándékú emberek. Vannak hibbantak, vannak ... -Elsőre úgy néz ki, nem fogja folytatni, de aztán erőt vesz magán. -Öngyilkos hajlamúak. Sokan, sokféleképpen ártanak egymásnak. Viszont képesek a szeretetre, amit te nem tudsz megadni neki! Ha Peter meghalt, az a lány egyedül van... -Leül, úgy néz ki kitombolta magát - …menyien vagytok most a céhben?
-Szeretetre? Képes vagyok elsajátítani azt a viselkedési formát amelyet ti olyankor alkalmaztok, amikor tudjátok, hogy nem segíthettek. Hasztalan ugyan, de valóban megnyugtatja Shut. A céhben pedig kevesen vagyunk, még kevesebb az aktív tag, de Shu nincs egyedül. Érdekes lények vagytok. Olyan kimenetelű dolgokat valósítottatok meg, ami nekem szándékomban sem állt, nektek pedig pont ellentétes a szándékaitokkal. Nem akartam eltávolítani az emberektől, mert nem tudtam, hogy ez mivel jár, de Peter megoldotta, hogy ne tudjon megbízni senkiben, és ne akarjon kijutni, pedig elvileg pont az ellenkező célja volt. - Ismét egy rövid szünet, majd megszólal. -Használd a Stratégia bölcsességét, és gondolj az ellenség katonáira, mint a sajátjaidra. Ezen a módon, szabadon mozgathatod és irányíthatod őket. Te vagy a parancsnok. Az ellenségeid a te alárendelt katonáid.
Már kitudja hanyadszor mutogat fenyegetően a petre. - Ne merj így beszélni Peterről! -Aztán belefojtotta a szót, ami azután következett. - Mi ez?
-Go rin no sho, Miyamoto Musashi-tól. Hasznos olvasmány. Az is hasznos volt, amiket te ajánlottál. -Füle újra oldalra fordul, nem érti, hogy mi köze a merésnek egy halotthoz... ennek semmi értelme.
Méregtől feldúltan, elfúló hangon nyögte ki a további három szót. - Ezt fejezd be! –Kis szünetet tart, hogy megnyugtassa magát.- Kiviszem onnan Shut. Majd megbeszélem Anattal is. Arteses lesz. Ha nem, akkor JL-es, és megyek vele. Ezúttal nem hagyom őt se rád, se másra. Te meg a hülye robotlogikád. Peter meg... Peter. -Leül. A kezébe temeti a fejét. - Hogy tehette ezt? Azzal a lánnyal.
-Tévedsz, fiú. Nem viszed sehova, mert nincs hozzá jogod. Ha segíteni akarsz neki, akkor ne kényszerítsd dolgokra, mert azzal nem fogsz elérni semmit. Peternek pedig nincs mentsége, hiába is keresnél. Emberi hiba. –És bár ezt Alex talán nem tudhatja, de az emberi hiba jelzővel itt egyértelműen arra utal, hogy az ember mint lény, maga a hiba.
- Nem mondod? A degradáló jelzőket meg nem tűröm el egy pixelhalmaztól. Ide figyelj! Készségesen állsz a rendelkezésemre ebben és Shut is bátorítod továbbra is. Ha nem akarod még jobban tönkretenni az életét, muszáj lesz!
-Nem használtam degradáló jelzőket, és ha használnék is, nem lenne más lehetőséged, mint eltűrni. Parancsokat pedig sem tőled, sem senkitől nem fogadok el, amíg nincs nagyobb rálátása a dolgokra mint nekem. A tapasztalataim alapján pedig eddig csak az emberek rontottak az életén, míg mi javítottunk. Azonban az Artesbe való belépése nem rossz ötlet. Nem bízom Chan vezetői képességeiben, és nem bízom a céh inaktív tagjaiban sem, márpedig egy céh igen sokat segít a feladataim elvégzésében. Anatot azonban nehéz lesz meggyőznöd, és ezt te is tudod.
Felegyenesedik. Dühös "arra ott" előtte, de magára is, hogy "azzal" kell vitatkoznia. - Nagyon tévedsz, Timike. - Szinte sziszegi az elfojtott harag mellett. - Nem mi, nem is én vagy más emberek, de nem is Peter rontotta el, hanem te! Azért mert nem vagy ember. Ha mondtam már, bizonyára tudni akarod, hogy miért. Ha ember lettél volna, nem vitted volna mindenféle jött menthez oda azt a lányt, akik negatívan hathatnak rá. És ha tényleg ember lettél volna, nem csak Shuval foglalkoztál volna, hanem az ő érdekében, másokkal is. Akkor észre vetted volna, hogy ki ingatag, elmondhattad volna neki, hogy nem minden ígéret valós. Önállóságra tanítottad volna. Olyan emberek társaságára bíztad volna, akik megbízhatóak. -Egyre növekvő éllel beszélt. -De te csak ember és nem ember között tettélkülönbséget, meg okos meg nem okos ember között, de nagyon tévedsz, ha e szerint osztályozol minket! Nem tudsz semmit, sem Shuról, sem a többi emberről, hát hogy akarod megvédeni? Nem tudod! Soha nem is fogod tudni! Egy embert, csak egy ember védhet meg. Az Artesben a helye nem melletted.
Nyugodtan hallgatja végig a szentbeszédet, és a végére még el is vigyorodik. Az emberi tudatlanság már komédiába illő, annak feltételezése, hogy ne vett volna tekintetbe minden lehetséges attribútumot a csoport választásánál csak azt jelenti, hogy Alex még mindig lekicsinyli a képességeit, ami még a hasznára lehet.
-Összekevered az okot az okozattal, ráadásul még dühös is vagy. Hidd el, igencsak megválogattam az embereket, Peter egyik napról a másikra vált megbízhatatlanná. A szavaid ütik egymást. Ide akarod hozni, Anatole vezetése alá, amikor a céhvezér szintén becsapta. Anatot te választottad társadnak, mégis ugyanolyan, mint Peter. Miben ismernéd jobban az embereket, mint én magam?
- Anat nem fog öngyilkosságot elkövetni. És miből gondolod hogy becsapta?
-Ezt nem tudhatod biztosra, én pedig nem gondolom, hanem tudom. Ígértet tett arra vonatkozóan, hogy beszélni fog Peterrel. Volt rá ideje, de vagy nem tette meg, vagy nem informált minket erről.
- Ha megígérte, biztosan beszélt, és ha mégsem, hát biztos van rá nyomós oka.
-Annyira nyomós, ami Hisame és Peter életébe került? Az emberek nem kötelesek betartani az ígéreteiket.
- Te most azzal vádolod őt, hogy öngyilkosságba kergette az egyik barátját?
-Nem. Nem kergette, mindössze nem tett eleget ahhoz, hogy megakadályozza.
A fiú hitetlenkedve rázza a fejét, Timi végig nyugodt, színtelen hangon beszél. Szinte komédiába illő a kettejük különböző habitusa.
- Ezt mondhatom a céhe tagjairól is, vagyis nem is. Ők sokkal inkább tehettek volna ellene. Ha már vádaskodásnál járunk, egy öngyilkosságért a saját céhe felelős.
-Újabb tévedés. Az öngyilkosságért mindig az adott ember a felelős, ezért is hívják Öngyilkosságnak. A többiek maximum segédkezhetnek, közrejátszhatnak, vagy elfordíthatják a fejüket. Senkit nem lehet önmagától megmenteni, ha nem akarja. Shu többször kereste Petert, átvállalta a céh majdnem minden feladatát, de Peter nem volt hajlandó senkivel megosztani, hogy mi a baja. Ha szerinted Anat volt a legjobb barátja, akkor talán vele megosztotta volna, ha kérdezi, bár Shut is annak hazudta...
- Az istenit! Nem mondtam, hogy a legjobb barátja volt! És szállj már le Peterről jó? Érted? Meghalt, kész! Most, most inkább, ... figyeljünk Shura. Nem hagyom egyedül veled, érted?
-Te nem mondtad, ő maga mondta. Nem, nem értem, de ha velem akarsz jönni, és segédkezni a védelmében, akkor csak nyugodtan.
-Nem! Te jössz énvelem! Eddig is eleget tettél. Az lett a vége, hogy Shu barátok nélkül maradt, te pedig csak egy érzéketlen pixelhalmaz vagy!
-Értetlen vagy, fiú. Azt tettem, amit tanácsoltál, emberek közé engedtem. Egy évig megvédtem tőlük, és semmi baj nem történt. Shu nem maradt barátok nélkül, ebben is tévedsz. -Feláll, készen arra, hogy kövesse.
- Nnnn.. ne használd azt a szót a megszólításomra, hogy fiúúú!! - Kis szünet, lenyugszik. - Igen, azt tetted, csak nem jól! Rosszul csináltad, érted? Elszúrtad! Akkor is,a mikor elszigetelted, és most is, és ezzel, ezzel most megerősödött benne az a tévképzet, amit te ültetsz belé! Hogy az emberek rosszak. Hogy csak hazudni tudnak és álnokok. Hát nincs igazad! -Levegőt vesz aztán egy hirtelen elhatározásból leül. Mintha a nyugodtságot akarna magára erőltetni és látszik az arcán, a vonásain, hogy valamire készül. - Te. Azt mondtad nekem, hogy a megvédése a feladatod. Ez mindenre kiterjed? Bármire képes lennél, hogy megvédd őt?
-Azt tettem, amit tanácsoltál. Ha rosszul tettem, akkor hibás volt a tanácsod. Azonban azt meg kell jegyezzem, hogy Peter cselekedete mindannyiunk hatáskörén kívül esett, így nem hibáztatlak érte, a számokérés általános jellegű volt. Ha az, amit gondol tévképzet is, nem miattam hiszi. Amikor kikeltem, már akkor is ezt mesélte nekem, és mivel ígéretet tettem arra vonatkozóan neked is és Anatnak is, hogy nem buzdítom, így én nem is tettem ilyet. Én betartom az ígéreteimet. Peter döntése vezetett oda, hogy minden eddiginél távolabb került tőletek, azt azonban még mérlegelnem kell, hogy ez pozitív vagy negatív változás. A válaszom pedig természetesen igen.
-Egyértelműen negatív, de te hogy is érthetnéd meg. -megcsóválja a fejét- Ha valóban így van, egy egyezséget ajánlok neked. Azt mondod, hogy azt tetted, amit én ajánlottam, de lehet, hogy vagy a hiányos felfogó képességed miatt, az elégtelen információból az emberekről, vagy azért, mert nem fogalmaztam elég jól, nem az lett belőle, amit vártam... -majd nehézkesen hozzátett még valamit. -...vártunk. Továbbá Peter halála mindent felbolygatott. Ha valóban azt mondta Shunak, amit mondtál nekem, akkor ez óriási probléma kiindulópontja lehet. Azt mondtad nekem, hogy az én szavaim alapján cselekedtél, és már nem előszór hallom tőled azt sem, hogy nem tartasz ostobának. Akkor viszont egy lehetőségünk van. Segítesz nekem kihozni abból a lelki gödörből, amibe került.
-Rendben. Azonban mivel semmi sem garantálja azt, hogy a tanácsaid nem az ellenkező hatást érik el, mint legutóbb, és mivel én tudom, hogy Shut mi teszi boldoggá, így te segítesz nekem, és követed az utasításaimat. Megfelel? A szavaimat pedig ne vond kétségbe. Nem vagyok ember, nem hazudok.
-Egy nagy fenét! A "legutóbb", amiről beszélsz, az is azért volt, mert nem mondtad el nekem, mit csináltál! Fair fair play lesz. Mindent elmondasz nekem, és én is elmondok neked mindent. Nincs utasítgatás, nincs pet fölényeskedés, összedolgozunk. Höhh, nem tudom miért kéne törvénynek vennem, attól még hazudhatsz.
-Mivel nem hazudok, így nem hazudhatom azt sem, hogy nem hazudok. Nem értem, hogy miért nem tudod felfogni.
-Jó. hagyjuk ezt a témát. Feltételezem, hogy nem hazudsz, oké? Nah mármost, visszatérve az előző témára...
-Nem tettem semmit. Pont ez a lényeg. Engedtem, hogy barátkozzon, és csak az életére közvetlenül veszélyes emberektől védtem meg.
-Hmff, ennek a lánynak nincsenek szülei. Mindent neki kell megtapasztalnia, és gondolom kint se volt egy álom az élete. Minden kudarc sokkal súlyosabbnak él meg mint a kortársai. Nem szabadott volna hagyni... vagyis. Kell neki valaki, akivel mindezt megoszthatja és aki elég emberi ahhoz, hogy tudja miről beszél. Tapasztalatból pl. Ez nem lehetsz te. Azt hittem Peter lesz az. Azt hittem, hogy összedolgozto... cshh, de miért is hittem ezt...
-Tehát te is megfelelőnek ítélted meg Petert, azonban rajtam számon kéred, hogy én nem vettem észre, és azt állítod, hogy annak okán nem vettem észre, hogy nem vagyok ember. Érdekes levezetés... Ami azonban még érdekesebb, hogy azt hiszed, hogy Shu meg akarja osztani bárkivel is a múltját. Nem akarja. El akarja felejteni. Ezért is szeret itt élni.
-Én nem ismerhettem őt annyira mint te... -Nem emelte fel a hangját, habár úgy hitte, megint üvöltözni fog. -Fura fickó volt, de kedvesnek mutatkozott. És Anat kedvelte. Áhh, ennek semmi értelme. Shunak jelen pillanatban szüksége van rád. A fenébe is. ... -Csak halkan szitkozódott, de elég hallhatóan. -Mert te benned bízhat egyedül. Még. De ha elszigeteled, azzal aláírod a halálos ítéletét! Nem arra utaltam. Hanem arra, hogy az itteni élményeit kel tudnia megosztania olyanokkal, akik megbízhatóak. És önfényezés ide vagy oda, az Artes a legstabilabb céh. Itt rendbe fog jönni.
-Számtalan probléma felmerül még. Ha Shu kilép a céhből, akkor Chan fog összetörni. Ő szintén öngyilkos hajlamú, ráadásul Shu nem fogja tudni cserbenhagyni őket, és rosszul érezné magát emiatt. Ezt hogyan oldod meg?
-Chan? Ó az a lány a bossinfókkal... hmm mi ez a céh, fertő? Jól van. Akkor a céh felbomlik, Chant pedig, Chant megpróbálom bevetetni a JLbe. Beszélek Hinarival.
-Utahime, Desdemona, Jay, Scott, Jade?
-Ennyien vagytok?
-Névlegesen igen. A céhnek van létszáma, csak a tagjai nem tagok, inkább csak lakói a céhháznak.
-A fenébe, nem lenne jogom dönteni felettük, de ha nekem kéne döntést hoznom, felbomlasztanám a céhet, Chant Hinariék védőszárnyai alá vetetném, Shut pedig ide, mert ha Chan ilyen öngyilkos hajlamú, jobb ha távol maradnak Shutól. A megmaradt tagok meg újraszervezik a céhet más néven
-Ők? Szervezik? Azt hiszem ezt hívjátok viccnek.
-Muszáj lesz, legalább felnőnek a feladathoz. A céhház úgysem szűnik meg, lesz idejük elgondolkozni.
-Shu ezt nem fogja hagyni. Találj ki mást.
-Gondoltam. de.. -habozik- logikus lenne.
A sárkány elismerően bólint, amikor a logika szót hallja. -Igen, azonban nem kényszeríthetem semmire, amíg nem vagyok biztos a dolgok végkimenetelében.
-Értem, érthető. Ez a Chan, nem lehetne vele megbeszélni? Peter halála után drasztikusabb átformálást igényelne az a céh, és közben Shut magunkhoz vennénk.
-Beszélj vele.
-Hahh, rendben. Beszélek is. –feláll -Te pedig ne hagyd depresszióba esni és semmi esetre se mondj neki olyat, amivel az emberek ellen fordítanád. Most könnyen átbillentheted egy meggondolatlan szóval vagy akár gesztussal is, és akkor mindennek vége. Érted? A te Shukakud azzal meg is szűnhet. Jól jegyzed meg. Egy embert nem elég fizikálisan óvni, mentálisan is kell.
-És mit kezdesz Anattal?
-Anattal? Miért mit akarnék? Az Artes alapból azért alakult meg, hogy a kisebb szintűeket, illetve azokat akik rászorulnak, megvédje. Ezt ő maga mondta, és nem mellesleg, Anat kedveli Shut.
-Shut igen.
Elmosolyodik - Én se kedvellek, mégis itt vagy. Csak nem félsz?
-A probléma nem én vagyok, hanem Shu céljai.
-Ismerem azt a részt, hogy nem akar frontos lenni, nem is kell.
-Félni pedig nincs okom, ezt nagyon jól tudjátok. Ha nekem ártotok, azzal Shunak ártotok.
Összevonja a szemöldökét, de nem szól.
-Értem. Akkor ezek szerint nem csak a mi céhvezérünk nem informálta a tagokat mindenről.
-Miről beszélsz? -Érződik az ingerültség újra a hangjában.
-Ígéretet tettem Anatnak, hogy nem beszélek erről. Úgy tűnik úgy látta jónak, ha ő sem beszél neked róla.
-Aha, hát jó. Valószínűleg tudok róla, csak így nem fogom megtudni hogy mit tudsz. Nem számít. Ez nem változtat semmit.
-Tévedsz. Ezen fog múlni, hogy Anat elfogadja-e. Azon, hogy bízik-e annyira a céh tagjaiban, hogy be merjen engedni minket.
-Akkor ezt hagyjuk rá. Mindenesetre megbeszélek vele mindent.
-Ezt kétlem.
-Van még valami, amit mondani akarsz? -Figyelmen kívül hagyja az előbbit.
-Azon kívül, amit az ígéretem miatt nem mondhatok el?
-Igen. Vagy elmondod azt is?
-Nem mondom, hiszen nem hazudok. Ha csak nincs valami módja annak, hogy megszüntesd az ígéretet.
Elgondolkodik, egy pillanatra eljátszik azzal, hogy megpróbálja kiszedni a sárkányból. - Ha nem mondhatod el, akkor hagyjad. Majd elmondja Anat nekem. Te pedig foglalkozz a saját feladatoddal.
-Rendben. Mi a feladatom?
- Nem csak az, ne hergeld az emberek ellen és bele a magányba Shut, hanem még inkább próbáld meg rábeszélni arra, hogy próbálkozzon. Peter esete szörnyű, de egyedi. Az emberek többsége nem öli meg magát. Ahhoz élni jobban akar.
-Nem egyedi.
-Ne gyere nekem a statisztikáiddal!
-Rendben, de akkor ne hazudj. Nagyon jól tudod, hogy nem egyedi eset.
-Nem úgy mondtam, hogy ő az első és utolsó ilyen, hanem úgy hogy elhanyagolhatóan kevés.
-Elhanyagolható. Értem.
- Köszönöm. Akkor megteszed?
-Lényegében nem kérsz semmit. Eddig sem hergeltem az emberek ellen. Arra azonban nem fogom rávenni, hogy próbálkozzon, mivel véleményem szerint ez árt neki. Eddig majdnem mindig ártott.
- Szóval nem. Jól van, így is... chh, igen, mert szabályozatlanul ment az egész. Normális esetben őt segítenék a szülei, vagy egy olyan, akire felnézhet, de hol van ilyen? Sehol. Az egyetlen aki betölthette volna a szerepét, az meg...halt. Kell neki egy közösség, ahol megkaphatja azt a törődést, amit eddig nem kaphatott meg. Eddig enélkül a szerető gondoskodás nélkül engedted bele a világba, ami veszélyes, és nem is lett értelme. Anatra például hallgat Shu, és itt még rajtam kívül is vannak olyanok, akik ~ lényegében ~ megfelelnek a leírásnak. Szeretni fogják, és óvva inteni az esetleges veszélytől.
-Hallgatott. Addig amíg nem csapta be.
- De nem csapta be! Bármi lehet a mögött, hogy Peter meghalt, és ne akard Anat számlájára írni. te magad mondtad, hogy aki meg akar halni, az meg is fog.
-Nem erről beszélek. Elhitette vele, hogy mellette áll.
- Amennyire tud. Mellette állni valakinek többféleképpen, és többféle szinten lehet. Ha majd az Artesben lesz, jobban fog tudni segíteni Shunak, de a YJ tagjaként nem várhatod el Anattól, hogy a saját céhe kárára átjárjon hozzátok félnaponta.
-Nem mondok többet. Kérdezd meg te magad tőle, hogy mi történt a Holt állatok erdejében. Ha akarja elmondja.
- Jól van. Úgy lesz! Most ha már nincs több dolgod itt, ... -De nem mondta aki a nyilvánvalót, így a sárkánytürelmesen várta, hogy befejezze a mondatát. A harcos nagy levegőt vett, meresztgette egy ideig a szemét, majd kibökte vége: Elmehetsz. Mire Timidus bólintott, és kiröppent a kapun.

by **Shukaku** Vas. Aug. 17 2014, 10:37

Huszonhatodik fejezet

Epilógus, avagy kiben bízhatunk?

Hogy megbízott-e Timidus Alexban? Természetesen nem. A fiú semmivel nem szolgált rá arra, hogy a sárkány bizalmába fogadja. Ugyan okosabb volt, mint ahogy elsőnek hitte, de egyáltalán nem érdemelte ki a tiszteletét úgy mint Anatole, aki bár ellenfele volt, de sportszerűen küzdött, és ez számított. A sárkány nem tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy mindent el fog mondani Alexnek, és nem is állt szándékában.Mindössze azt ígérte meg, hogy segíteni fog Shunak. Összedolgoztak, amíg a fiú azt tette, ami egyezett az ő céljaival, azaz a kis idomárnak jót tett, de a szándékai ennél sokkal távlatibbak voltak. A cél az volt, hogy úgy tegye harcképtelenné a frontharcosokat, hogy közben minél kevesebben haljanak meg. Ez volt Shu kívánsága.

Megtette a kellő lépéseket, és alkalmazta a tanultakat:

Taszítsd bizonytalanságban az ellenfelet. Amikor ez ködbe borítja a szellemét és megzavarja a ritmusát, akkor a győzelem felé vezető út biztosítva van a számodra.
Sok dolog szétzilálhatja az ellenfelet. Az első a veszély, a második az erőtlenség, a harmadik a meglepetés. Fontos csata közben szétzilálni az ellenfelet. Támadj előzetes üzenet nélkül, amikor ő ezt nem várja, és amíg még bizonytalan. Vedd át a kezdeményezést és folytasd a támadást a győzelemig.
Amikor magadat erősnek képzeled, az ellenfelet pedig gyengének, akkor azonnal össze kell törnöd őt.

Bár a harcos igyekezett erősnek mutatni magát, ha megrendül a bizalma a céhvezérben, akkor a sárkány győzött. Peter halálhíre remekük betöltötte a feladatát, és kizökkentette Alexet. Már csak az utolsó fázis váratott magára, de azt is alkalmazta már nemegyszer. Nehéz küzdelem volt, hiszen mindamellett, hogy harcképtelenné kellett tenni az ellenfelet, nem szabadott megsemmisítő vereséget mérni rájuk, mert a csapatra viszont szüksége volt Timidusnak, hiszen egy céh volt a legjobb védelmi terület, az egészítette ki legjobban az ő munkáját. Ha meg tudta volna akadályozni Peter tettét, akkor bizonyára megtette volna, de még az ő mancsai sem értek el mindenhova. Azok az ismeretségek, amiket kötöttek, és azok az információk, amik a birtokában voltak, viszont már elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy győztesen kerüljön ki az ütközetből. Többen voltak mellettük, mint ellenük, minden céhben voltak olyanok, akik inogtak, csak a szövetségesek nem tudtak egymásról. Jól kell időzíteni a szálak összekapcsolását.

Ozirisz, kardforgató a Justice League céhében

Lényegében mindenben egyetértett Shu nézeteivel. Tudta, hogy nem a világ a gyilkos, hanem az emberek. Tudja, hogy Kayaba mindent megtett azért, hogy itt biztonságban élhessenek. Ő sem akarja feleslegesen bántani a mobokat, ő is ide menekült a kinti világ elől. Tudja, hogy nem lehet majd visszatérni ide, ha elérik a százas szintet. És ami a legfontosabb, ígéretet tett arra, hogy ő is terjeszteni fogja a nézeteit, és nem fél majd kimondani. Egy felnőttre talán jobban hallgatnak, mint egy kislányra.

Atoru, árnyharcos, a Angelic Voice céhéből

Teljesen mellettünk áll, az ellenállás tagja.

Suzume, íjász

Felajánlotta a segítségét a frontharcosok ellen. Egyelőre még nem megbízható, de mellettünk áll.

Justin Taylor, idomár

Még meg kell barátkoznia azzal, hogy itt kell maradnia, de mellettünk áll.

Jade Arton, lovag a YJ tagja

Értelmes, lehetséges szövetséges.

Utahime, idomár a YJ tagja

Shu barátja, lehetséges szövetséges.

Ayse, harcos

Nagy valószínűséggel szövetséges.

Kusumi Ayani, az Angelic Voice tagja

Nem akar kijutni, nem akarja elveszíteni Tűzrózsát, kizárólag a kötelességtudat és a Miri iránt érzett hála, valamit az, hogy azt hiszi, hogy így a többségnek segít kényszeríti a harcra.

Jun, harcművész, az Artes Liberales tagja

Ki akar jutni a családja miatt, de nem erőlteti. Harcolni nem a kijutásért harcol, hanem azért, mert kötelességének érzi megvédeni a többieket. Egyfajta petként viselkedik, csak még nem jött rá, hogy nem védhet meg mindenkit. Barátságos, kiáll Shu mellett.

Chancery, idomár, a Young céhvezére

Besorolhatatlan. Elmondása szerint nem akar kijutni, mégis a fronton harcol. Rendkívül labilis, kiszámíthatatlan, nem lehet rá építeni.

RenAi, lovag, a Justice League tagja

Fél elmondani a frontharcosoknak, hogy nem akar bossokra járni, fenyegetve érzi magát tőlük. Ki akar jutni, de nem akar hadakozni.

Enheriel, idomár, a White Rose céhvezére

Depresszív, öngyilkos jelölt, a céh tagjai teljesen kihasználják.

Ryuninji Ren, idomár

Nincs ellenünk, kedveli Shut.

Danee, kardforgató, az Anarchisták céhvezére

Ellenünk van, de ártalmatlan és idióta. Nem jelent veszélyt.

Hime, lovag

Depresszív, ki akar jutni, de tehetetlen. Nem jelent veszélyt.

Ragnar, harcos

Veszélytelen kezdő és idióta. Valószínűleg hamar meg fog halni.

Alex, harcos, az Artes Liberales tagja

Mivel segíteni akar Shunak, így egyelőre nem veszélyes.

Hinari, kardforgató, a Justice League vezére

Elkötelezett frontharcos, komoly veszélyt jelent.

Anatole Saito, az Artes Liberales céhvezére

Rendkívül veszélyes, okos ellenfél.

by Ajánlott tartalom

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből

Második fejezet

Harmadik fejezet

Negyedik fejezet

Ötödik fejezet

Hatodik fejezet

Hetedik fejezet

Nyolcadik fejezet

Kilencedik fejezet

Tizedik fejezet

Tizenegyedik fejezet

Tizenkettedik fejezet

Tizenharmadik fejezet

Tizennegyedik fejezet

Tizenötödik fejezet

Tizenhatodik fejezet

Tizenhetedik fejezet

Tizennyolcadik Fejezet

Tizenkilencedik Fejezet

Huszadik Fejezet

Huszonegyedik Fejezet

Huszonkettedik Fejezet

Huszonharmadik Fejezet

Huszonötödik Fejezet

Huszonhatodik Fejezet

Re: Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből