Ötvenkettedik Fejezet

by **Shukaku** Vas. Dec. 28 2014, 16:41

Ötvenkettedik fejezet

Hogyan zavarjuk ki az Esukat a szobájuk rejtekéből. Első rész.

Esu kopogást hall a szobája ajtaján.

Éppen a haját igazgatta, s próbálta megszokni az új környezetet, de felállt, s kíváncsian kinyitotta az ajtót.

Az ajtóban Shu és Timidus áll, a kislány mélyen meghajol, a sárkány egyelőre csak biccent.
-Szia! Anatole mondta, hogy visszatértél, és mi még nem igazán találkoztunk, szóval gondoltam, hogy illik beköszönni. Hoztunk magunkkal egy kis...
Elkezd kutogatni az inventoryjában, majd egy becsomagolt valamit vesz elő.
-Gyümölcskenyér. Remélem szereted. Ilyen... welcome gift... vagy valami ilyesmi...
-Szervusz. Timidus vagyok, ő pedig Shu.
-Izé... igen... azt elfelejtettem...

Kicsit meglepetten fogadtam ifjú vendégeimet. Bár tudtam róluk, hogy kik ők, még nem igazán volt alkalmunk beszélgetni. Kíváncsi voltam rájuk. Amikor elővették az ajándékot, elmosolyodtam.
- Szervusztok! Esutel vagyok. ^^ Köszönöm az ajándékot!
Érte nyúltam, majd elálltam az útjukból.
- Kérlek, gyertek be!
Majd mutattam nekik az utat, hogy üljenek le a kanapéra. Én pedig kibontottam az ajándékot, s a dohányzó asztalra helyeztem.
- Régen ettem gyümölcskenyeret, anno nagyon szerettem. Biztos nagyon finom.
Majd a kedvükért vettem egyet és megkóstoltam.
- Tényleg nagyon finom.

Ha már invitálták őket, akkor beljebb merészkedtek, és le is csüccsentek a kanapére, majd Shu örömmel konstatálta, hogy ízlik neki a meglepetés.
-Izé... igazából azért jöttünk, mert szeretnénk tudni, hogy miért... hogy miért mentél el anno. Raven is nemrég vándorolt, és te is... mi pedig most léptünk be, és ha van valami baj... Anat biztosan nem mondaná el nekünk, mert nem akarná, hogy megijedjünk...

A kíváncsiskodásukra elmosolyodtam, s mikor végre én is letelepedtem velük szemben, így szóltam.
- Nos. Nem volt különösebb oka a távozásomnak. Csak észrevettem, hogy a céhes teendőim mellett, meg zárkózottságom miatt nem hagytam időt megismerni a SAO világát. Voltak szintek, városok, helyek, ahol sosem jártam még. És hát úgy voltam vele, egy Artesesnek előnye, ha tisztában van a lehető legtöbb mindennel, illene ismernem a már megnyitott területeket. Így elindultam felfedezni mindent. Bár nem gondoltam volna, hogy ez négy hónapig is elhúzódik.
Meséltem nekik vidáman.

Esu láthatja, hogy a mondandójára a kislány szeme úgy kezd el csillogni, és olyan csodálattal figyeli, mintha valami mesét mondana.
-Látod Timidus! Megmondtam, hogy nem csak mi gondoljuk így! Azért, mert a frontharcosok a fronton kívül semmit nem látnak, még vannak okos emberek, akik szintén meg akarják ismerni a világot.
A sárkány bólintott, majd várt egy keveset, és átvette a szót.
-Anatole mesélte, hogy nálad van az íjász legendás fegyver. Szeretném megnézni. Megengeded?

Csak mosolyogtam a kislány reakciójára, de meglepett a sárkány kérése. Azonban bólintottam, hiz nem volt okom nemet mondani neki.
- Persze.
Majd a menümből lehívtam a fegyvert. Egy pillanatra megcsodáltam a kezemben, de hamar átnyújtottam Shunak, hisz ha már a sárkány kérte, akkor őt is megilleti a vizsgálódás öröme.
- Remélem, soha nem kell megválnom tőle.
Tekintetem egy pillanatra elkomorult egy emlék miatt, de igyekeztem vidámnak maradni vendégeim előtt.

És azzal a mozdulattal Shu már el is suvasztotta az inventoryjába az eszközt, majd felpattant a kanapéról.
-Ha vissza akarod kapni, akkor gyere velem szafarizni.
Öltötte ki a nyelvét az íjászra, a "lehető legkomolyabb" tekintettel.
-Az nem jó dolog, hogy egész nap a szobádban kuksolsz és meg sem ismerhetlek. A céhnek össze kell tartania, az meg úgy nem megy, ha csak annyit tudok rólad, hogy nálad van a legendás fegyver, meg Esu vagy. Indulhatunk?

Meglepet a váratlan fordulat. Anat miatt megbíztam a gyermekben, de akkor sem esett valami jól, hogy csak úgy eltette a legendásomat. Lágyan elmosolyodtam, de nem mozdultam.
- Nem szeretem a követelőzést. Meg is kérhettél volna. Lennél szíves visszaadni a fegyverem?
Mosolyogtam rá kedvesen.
- Kérlek. ^^

-Jössz velem szafarizni?

- Megyek, ha többé nem csapsz be, és most visszaadod a fegyverem.
Mondtam még mindig kedvesen.

-Jajj nem akarom én elvenni, ne aggódj. Timidus nem is engedné, meg nem is vagyok olyan.
És már hívta is le újra a menüjét, ám az íj mellett egy fotókristályt is előhalászott.
-Csinálsz egy képet velünk meg az íjjal? Utána már tényleg tényleg visszaadom, és mehetünk szafarizni. Meg... meg még kérdeznék dolgokat, mert fontosak...

Ezt a csintalan mindenit! Nafyon akaratos kis manó, az már biztos. Felvontam a szemöldököm, hogy mégis mire jó ez neki, de elvettem tőle a fotókristályt.
-Nah akkor mosolyogjatok.
Mondtam nekik, s ha minden rendben történt, fel is használtam a fotókristályt. Majd a fegyveremért nyúltam.

Shu beállt abba a pózba, amit még Cearso mutatott neki, Timidus pedig mellette foglalt helyet, és amint elsült a kristály, máris nyújtotta vissza Esunak a fegyverét.
-Köszönjük szépen! Most... most akkor kérdezhetek? Vagy indulunk? vagy közben kérdezzek, miközben megyünk? Vagy most van dolgod, és akkor később?

Nagyon örültem, hogy ismét a kezemben foghatom a fegyverem, hisz nagyon sokat jelent nekem. Gyorsan el is tettem az inventorymba.
- Akár indulhatunk is, és közben beszélgetünk, de őszintén szólva én még sosem szafariztam, így nem tudom, mit is kell csináni.
Vallottam be őszintén nekik.

-Még sohasem? O.o
Csodálkozott el Shu, és erre még Timidus is oldalra fordította a bal fülét, ami nála a meglepődés jele volt.
-De hát... az íjászoknak pont, hogy a szafarizás az egyik kasztelőnyük... és ennek ellenére sem?

Fancsali képet vágtam, s megráztam a fejem.
- Nem. Valahogy sosem értettem, mi a lényege.
Egy pillanatra körbenéztem, majd játékosan, mégis bizalmasan előrehajoltam a lány felé, és sokkal halkabbra vettem a hangerőt.
- De amúgy tényleg... mi az értelme?

Na ekkor volt az a pillanat, amikor Shu visszafordult az ajtóból, és újra a menüjében kezdett el kutogatni.
-Hát... azon kívül, hogy rengeteg rengeteg állatkát láthatsz, amiket mind meg lehet simizni, és lerajzolni, és megismerkedni velük, meg minden.
Itt húzta elő a méretes ládikát, amit lehelyezett az asztalra, majd sorban kirakosgatta belőle a vállszalagjait, amire felvarrta vagy feltűzte a jelvényeit. Mind a hetvenhat darabot.
-...azon kívül ilyen gyönyörű jelvényeket is kaphatsz. Ezeket be lehet egyébként váltani... de nézd meg, hogy milyen szépek!

Kikerekedett szemekkel néztem ezt a hatalmas jelvénygyűjteményt, majd így szóltam.
- Mégis mikre lehet beváltani? O.o

-Azt is felírtam valahova, mindjárt mondom...
Vette elő a lány ezúttal a jegyzetfüzetét, ám természetesen nem volt rá szükség, hiszen ott volt mellette Timidus, aki elkezdte felmondani.

Figyelmemet az okos sárkány felé fordítottam, a végén nagyot bólintottam elgondolkodva.
- Hmm... értem. Őszintén szólva nekem semmire nincs szükségem.
Mondtam ismét elmerengve. Mindenem megvolt, hisz Anat mindent megadott, amire csak szükségem volt.
- De ha annyira el akarsz vinni szafarizni, jó, egyszer kipróbálhatom.
Most végre felemelkedtem, bár loptam még egy sütit, és az ajtóhoz sétáltunk.
- Ha gondolod, mehetünk.
Mondtam mosolyogva.

-Előbb még van kérdésem. Van olyan nyilad, ami biztonságos? Olyan gumizott végű. Mert nem kell igazából megölni az állatkákat, elég, ha megérinted, viszont gondolom íjászként szeretnéd használni az íjadat, és én is kíváncsi vagyok, hogy hogyan tud lőni az, akinél a legi van...

Meglepődtem a kérdésén, majd nézelődni kezdtem az inventorymban.
- Hááát... lássuk csak. Eddig nem volt szükségem ilyesmire. Végülis ha ezt az izét rá rakom a végére... Hmm...
Végül találtam egy gumit, amit rá lehet kötni a nyílvessző hegyére.
- Talán ez megteszi.

Shu leellenőrzi a homemade gumilövedéket, majd elégedetten bólint.
-Tökéletes lesz, akkor indulhatunk is. Ha sohasem szafariztál, akkor gondolom nincs is pontos a jártasságon... akkor valami könnyebbel kezdjük. Köszönöm szépen, hogy velünk tartasz! ^^"

by **Shukaku** Hétf. Dec. 29 2014, 08:24

Ötvenharmadik fejezet

Egy kis kiigazítás

Kedves Kayaba Bácsi!

A legutóbb meg tetszett köszönni a visszajelzéseimet. Sokat szafarizok, és a borz/skunk összecserélésen kívül, amit már legutóbb leírtam, találtam egy újabb hibát. A Keleti részen az egyik madár rosszul van elnevezve, mert valamelyik programozód nem ismeri eléggé az állatokat. Semmi köze nincsen a vészmadárhoz. Inkább riasztómadárnak hívnám, mert a Sivatagi showban is az volt a neve, de igazából Go-away-birdnek hívják.

Örülök, hogy segíthettem, további békés ünnepeket, és boldog új évet kíván:

Shukaku és Timidus

by **Shukaku** Szer. Dec. 31 2014, 07:02

Ötvennegyedik fejezet

Hiszem, hogy Isten azért helyezett bennünket ebbe a világba, hogy boldogok legyünk és örüljünk az életnek.

-Jajj Timidus, nem fogod elhinni!
Lelkendezett a kislány újra és újra magához szorítva barátját, ám Timidus csak bal fülét félrefordítva vetett értetlen pillantásokat rá.
-Miből gondolod ezt?
-Mit?
-Azt, hogy nem fogom elhinni amit mondani akarsz.
-Jajj Timidus, ez csak egy olyan mondás! De… de majd lesz… illetve nem tudom… de akkor kezdem a jó hírrel, oki?
-Van rossz hír is?
-Jajj ne kukacoskodj már, még nem tudom, hogy rossz hír-e, de most mondom azt, ami bizti jó.
-Mondd.
-Szóval ugye küldtem levelet Kayaba Bácsinak a madárka nevével kapcsolatban, és most, amikor az előbb rendezgettem a jelvényeimet, már a rendes név volt rajta, amit én mondtam.
-Értem.
-Nem is örülsz?
-Miért kellene ennek örüljek?
-Hát… hát mert… mert akkor látod, hogy Kayaba Bácsi tényleg csak a mi érdekeinket figyeli, és nem akar semmi rosszat nekünk.
-Te ezt eddig is tudtad.
-Oké-oké, de azt nem gondoltam, hogy ilyen pici dolgokban is lesz olyan kedves, és figyelmes.
A sárkány hallgatott egy darabig, majd fejét a lány ölébe hajtotta, és mindkét fülét lekonyította.
-Most… most meg mi a baj?
-Ha valóban egy ember dönt mindenek felett, akkor nem tudlak tőle megvédeni.
Shu arca azonnal falfehérré vált, agyában pedig hevesen kezdtek cikázni a gondolatok. Nem szabadott volna elmondania. Timidusnak ez rosszul esik… ez igazolja Alexet… valamit ki kell találnia…
-De… Kayaba Bácsi nem ember, Timidus. Azt csak a buták hiszik.
-Akkor micsoda?
-Hááát… emlékszel, hogy karácsonykor meséltem neked az istenekről?
A pet bólintott. Arra sem hívta fel a lány figyelmét, hogy mindenre emlékszik. Szinte gyámoltalannak tűnt a sárkány a kislány ölében, ahogy éppen csak nem remegett…
-Szóval Kayaba Bácsi is olyan. Olyan, mint az évszakok például. Azok is változnak, és nem tudjuk irányítani, és tudod, hogy a hideg is sebezne, ha nem öltöznénk fel… és attól sem kell megvédened.
-Attól megvéd a felszerelés.
-Timi, én jóban vagyok Kayaba Bácsival, és téged is szeret. Látod, levelezünk is, boldog szülinapot is kívánt, meg minden. Ő döntötte el, hogy te legyél a tojásban, amit kaptam, szóval biztosan nem akar nekünk rosszat. Még a képességeket is…
Itt egy apró szünetet tartott, majd felcsillant a szeme.
-Emlékszel arra, amikor Ren majdnem egy ütéssel legyőzött? Na most már nem tud olyat. Kaptunk egy levelet, amiben leírta Kayaba Bácsi, hogy kiegyenlíti a képiket, mert valakinek túl erős volt, és az nem volt fair. A miénk is változott egy picikét, és kaptam egy újat is.
-Még nem érted el hozzá a megfelelő szintet.
-Hát… a harmadik cserélődött ki, hiszen már nem lehet téged támadni…
-Mire?
Shu lehívta a menüjét, majd megmutatta a változásokat Timidusnak, aki végigolvasta, majd bólintott.
-És biztos vagy benne, hogy ezek a szabályok mostantól mindenkire érvényesek?
-Persze!
-Új stratégiákat kell kidolgoznom az Arénára.
-Máris hozom a füzetet, Timidus!
És a sárkány lehunyta a szemeit, és gondolkodott. Még akkor sem nyitotta ki, amikor Shu visszaért, ám az idomár türelmesen várt, odatelepedett mellé, és simogatni kezdte. Hosszú percek telltek el így, mire végül képes volt leellenőrizni az összes lehetséges kimenetelét az új fejleményeknek.
-Ha ez a Kayaba valóban kedvel téged, akkor megszereztük a legerősebb szövetségest.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 01 2015, 10:47

Ötvenötödik fejezet

Boldog Új Évet!

-Azt mondják Timidus, hogy ha ebben az erdőben eltévedsz, akkor soha de soha nem tudsz innen kijutni.
-Hazatérés Kristály.
-Talán… talán nem működik. Talán a térkép sem működik. Mint a kúriában. Örök, végtelen erdő. És ha bemennénk, akkor soha többé nem zavarna minket senki. Nem kéne a vörösökkel törődnünk, nem kellene a fronttal törődnünk, nem kellene senkivel sem törődnünk. Olyan lenne, mint régen, amikor a Kezdetek Erdejében éltünk, Timidus. Emlékszel?
-Ott is megtaláltak minket.
-Igen, igen, de ez itt jobb lenne. Csak képzeld el a végtelent, Timi! El sem tudjuk képzelni, akkora nagy, és soha de soha nem találna ránk senki.
-Nem képzelem el a végtelent.
-De hát…
-Lehetetlen elképzelni.
-Igazad van. Mennyi idő van még hátra?
-Tizenkét perc.
-Tudod… arra gondoltam… emlékszel, hogy tavaly karácsonykor Kayaba Bácsitól egy szép kristályt kaptunk ajándékba?
-Csillag Kristály.
-Igen. Arra gondoltam, hogy megkérhetnénk a csillagot, hogy vezessen el minket Kayaba Bácsihoz.
-Azt írta, hogy már találkoztatok.
-Igen… de az nem ugyanolyan, Timidus. Ha nem is tudtam, hogy találkoztunk, hogy egyáltalán ő az, akkor… azt sem tudom, hogy elég jól viselkedtem-e, hogy elég tisztelettudó voltam-e…
-A bölcs mindig tisztelettel bánik az idegennel, mert nem tudhatja, hogy kinek a szemébe néz.
-Szerintem… szerintem én biztos nem voltam tiszteletlen vele, Timidus. Csak… csak annyi mindent szerettem volna megköszönni, és ha tudtam volna, akkor talán teljesen máshogy viselkedem.
-Feleslegesen gondolkodsz ezen, Shu.
-Igazad van. Kayaba Bácsi kedves volt velem, tehát biztosan egyetért azzal, amit csinálunk. De akkor is…
Kicsit elhallgatott, csöndben ültek pár pillanatig, és nézték az erdőt, hallgatták a koromsötét világ neszezését.
-Még a kazamata bejáratát is nehezebb volt megtalálni. Hallottam, hogy csak egyetlen fáklya világít, és nem csak a folyosókon, de még a bejárat előtt is mobok vannak.
-Az Erdei boszorkány. Csak második próbálkozásra sikerült a frontharcosoknak.
-Kedvelem ezt a szintet, Timidus. Még a boss is nevetős volt, és az erdőből is sokszor hallanak kacajt. Sokak szerint rémisztő, de szerintem egyáltalán nem. Szerintem barátságos.
A lány maga elé vette a táskáját, és két kis kupát vett elő belőle, amit óvatosan lehelyezett a padra, amin ültek.
-Lassan éjfél van Timidus. Kettőezer-huszonöt.
-Miért nem a céhházban vagyunk, Shu? Azt mondtad, hogy ilyenkor mindenki a barátaival ünnepli az új évet.
-Én is azt teszem. Nálad jobb barátom sohasem lesz. Majdnem mindenki… olyan ellenséges. Nem tudom, hogy mit kellene tennem. Én csak meg akartam védeni őket… nem akartam, hogy… hogy úgy, mint Hisame…
-Nem védheted meg az embereket önmaguktól, Shu.
-Szerinted Anatole tényleg meg fog halni?
-Ha a többi frontharcos nem áll mellé, akkor a vörösök könnyedén elintézik. Anatole nem elég óvatos. Sem Kazuma, sem Suzume nem tűnik úgy, mintha nagyon tartani akarná a szavát a szövetségre vonatkozóan. A vörösök viszont tudnak rólunk.
-Talán… talán mi is hibásak vagyunk…
-Természetesen. De amíg ők nem akarnak többet tenni, addig mi sem tehetünk többet.
-Jun akar! És… és én meg akarom védeni Junt!
-Az előbb még el akartál tűnni az erdőben.
-Félek… félek, Timidus. Senkinek nincs elég hatalma ahhoz, hogy megállítsa az öldöklést.
Egy halk sóhajt, és ekkor figyeltek fel arra, hogy egy kis rágcsáló merészkedett a közelükbe, a rágcsára pályázva, amit magukkal hoztak. Shu elmosolyodott, és közelebb tolta a mókushoz az elemózsiát.
-Szolgáld ki magad nyugodtan.
-Egy perc.
Shu bólintott, újra belenyúlt a táskájába, és előhalászta a magukkal hozott üveg pezsgőt. Halk pukkanás, vigyázva, hogy ne ijesszék el a mókust, majd pedig kitöltötte a két kupába az italt.
-Boldog új évet, Timidus.
A sárkány bólintott, viszonozta a jókívánságot, majd belenyalt az italba, és a kislány is kortyolt. Egyedül voltak, és a fiatal idomár egyáltalán nem tudta, hogy mit hoz a jövő. Már csak annyi volt hátra, hogy mindenkinek elküldjék a jókívánságaikat. Nem volt nagy a barátlista: Anatole, Atoru, Justin és Jun. Akiben azonban biztos volt, az itt volt mellette. És Timidus mindig ott lesz mellette. Ez az egy stabil pont az életében.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 01 2015, 12:31

Ötvenhatodik fejezet

Kalandra fel!

-Kalandra fel!
Kiáltotta el magát Shu, majd a lábával ellökte a csónakot a parttól. Timidus még mindig értetlenkedve figyelt a ladik orrában, és csak csóválta a fejét a lány fura viselkedésére. Ezt persze Shu is látta, még anélkül is, hogy a sárkánynak ki kellett volna adnia a szokásos kérdő csipogását, hiszen bal fülének félrebiggyesztése egyértelmű jelét adta annak, hogy valamit nem tud értelmezni… na jó, persze ez a jel csak Shu számára volt egyértelmű, de neki igen, így hát leült a barátja mellé, és halkan magyarázni kezdett.
-Hát jó, akkor elmondom még egyszer. Tudom, hogy te sokkal jobban el tudnád lökni a csónakot, mint én, de ez ilyen szokás. Tudod, mint az a rengeteg szokás, amit már meséltem, és ezt is ki szerettem volna próbálni. Amikor apu horgászni vitt, akkor mindig ő lökte el a csónakot, meg a csomót is ő kötötte, amivel a póznához meg a stéghez rögzítettük, de mivel már nagy lány vagyok, ezért most már én csinálom. Apu büszke lenne rám… ugye Timidus? Szerinted is?
Siklott át a magyarázat egy pillanatra emlékezéssé, amely már egyáltalán nem volt szomorú, és bár a hiányérzet ott dübörgött a lány szívében, valahogy mégis tudott nyugodt pillanatokat okozni magának.
-Meséltem Timidus, hogy Kayaba Bácsi is itt van közöttünk, és szerintem apu is itt lehet valahol, és figyel. És mosolyog. Tudod, hogy milyen nagyon kedvesen tudott mosolyogni? Neki is kék volt a szeme, mint nekem, csak volt benne egy kis zöld, de anyunak meg teljesen zöld színű szeme volt. Régen azt hittem, hogy akkor nekem is zöldnek kéne lennie, mert több a zöld, de azután megnéztem, és igazából nem is… csak nagyobb esélyel. Tényleg Timidus, a wyvernnek milyen szinű volt a szeme?
-Vörös.
-Hmm… örülök, hogy neked nem vörös szemed van. Az lehet, hogy elsőre ijesztős lett volna… főleg sötétben. De ez a zöldeskék nagyon szép. Szerinted Kayaba Bácsi tudta, hogy nekem a zöldeskék tetszik, és ezért lett neked is zöldeskék a szemed?
-Nem tudom Shu. Biztosan megfelelő ez a kis csónak erre a magas szintre?
-Ez egy nagyon masszív kis csónak Timidus, megkérdeztük a révész bácsit, emlékszel?
-Cápát is láttak már a vízben.
-De a cápa nem úszik ki a part közelébe, mi pedig csak a part közelében fogunk halászni.
-Már most túlságosan eltávolodtunk a parttól.
-Nem távolodtunk el, csak a vízen máshogy van a messze, mint a földön. Ott rendes mérföld van, itt meg tengeri mérföld.
-Mi az a mérföld?
-Az… az olyan mint a méter, csak más… de ugyanúgy hosszúságot mérünk vele… de azt ne kérdezd meg, hogy az mennyi, mert azt nem tudom.
-Akkor honnan tudod, hogy nem vagyunk messze a parttól?
-Onnan, hogy még látom a partot Timidus, és ha látom a partot, akkor olyan nagyon messze biztosan nem lehetünk.
-Akkor az a hajó is közel van a parthoz?
-Hajó? Milyen hajó?
-Ott. Abba az irányba.
-Húúú! Tényleg! Ez lehet, hogy az a hajó, ami a horgászversenyre vitt ki minket. Biztosan pecáznak akkor is, amikor nincs verseny, csak akkor nem hívnak meg mindenkit.
-Megnézem.
És mielőtt Shu bármit is mondhatott volna, Timidus már fel is reppent a csónak elejéből, és elindult a vitorlás irányába. Arra fele már igen nagy volt a köd, a hajónak is csak a körvonalát lehetett kivenni, így az idomár csak a térképen követte a petet. Persze Timidus is kellő távolságban maradt az ismeretlen objektumtól, hiszen azért is derítette fel, hogy megtudja, nem kellene-e sürgősen a másik irányba fordulniuk. Kisvártatva vissza is tért a társához, és megkezdte a beszámolót.
-Nem az a hajó, és nem horgásznak.
-Hát… hát akkor mit csinálnak, Timidus?
-Süllyednek.
-Miii?! Akkor azonnal oda kell mennünk és segíteni a matrózoknak!
-Nincsenek matrózok. Egyetlen ember sincs a fedélzeten, csak állatok.
-Állatok? Milyen állatok?
-Kifogott állatok. Hálókban és ketrecekben.
-Timiduuuus! Azonnal indulunk!
-A part felé?
-Nem! Megyünk és segítünk!
Így hát Timidus bólintott, belekapaszkodott mellső mancsaival a csónak hátuljába, és szárnyaival hajtva előre magukat, tulajdonképpen seperc alatt motorcsónakká avanzsálta a ladikot, és pár percen belül meg is érkeztek a beszakadt oldalú, süllyedő hajóhoz. A vitorláson még ott voltak a mentőcsónakok, amiből valószínűsíteni lehetett, hogy a tulajdonosai Hazatérés Kristályokat használva léphettek le… vagy éppenséggel egy szellemhajóra bukkantak, ami egy miniquestet jelent a számukra. Persze Shu ezen nem gondolkodott el, csak az járt a fejében, hogy szegény bent ragadt, hálóba gabalyodott állatkákat minél előbb kiszabadítsa, mielőtt a süllyedő tákolmány magával rántja őket. Timidus a vitorlás oldalán kifeszített hálónak esett neki a karmaival. Szerencsére úgy tűnt, hogy nem elpusztíthatatlan, és megadja magát. Ezalatt Shu a fedélzeten lévő ketreceket nyitogatta ki, és eresztette útjára a madarakat és az állatokat. Úgy tűnik valamiféle szerencsétlenül járt csempészhajóra bukkantak, hiszen semmilyen zászlót nem láttak az árbocon, ami valamelyik Aincradi városhoz tartozna. Amikor a kislány az utolsó ketrecből engedett ki egy kacsacsőrű emlőst, már igencsak közel járt a vízszint a fedélzethez, tulajdonképpen csak át kellett lépni a csónakba úgy, amiképpen Jack Sparrow lépett a szárazföldre a súlyeső árbocrúdról. Ezután nem kellett pár pillanat, és a vitorlás bugyborékolva eltűnt a habokban, az idomár előtt pedig egy panel jelent meg.

Kód:: Miniquest befejezve! Teljesített feladat: -Mentsd ki az állatokat! Nem teljesített feladat: -Szerezd meg a kincsesládát! -Szerezd meg a kincsestérképet!

Valóban, mintha Shu emlékezett volna arra, hogy látott valami ládát tele arannyal a szeme sarkából, de akkor éppen egy hermelint kellett kicsalogatnia az egyik hordó mögül, szóval nem nagyon ért rá azzal foglalkozni. Mindenesetre a jutalom nem maradt el, méghozzá igen bőséges zsákmányt szereztek.

Kód:: Jutalom: 1 Csiga, 2 Teknős, 1 Fehér cápa, 1 Lazac, 1 Féregcsiga, 1 Szivacs, 1 Levesteknős, 1 Medúza, 1 Kacsacsőrű emlős

Majd kisvártatva a következő panel is felvillant, és sorra jelentek meg az inventoryban az új jelvények is.

Kód:: "Csiga halász" teljesítmény teljesítve. "Teknős halász" teljesítmény teljesítve. "Ezt meg hogyan tudtam kifogni?" teljesítmény teljesítve. "Medúza halász" teljesítmény teljesítve. "Terminátor" teljesítmény teljesítve. "Nem is csinált semmit" teljesítmény teljesítve.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 05 2015, 10:41

Ötvenhetedik fejezet

"Egyesek azt állítják, hogy egy titkos törzs is található a szinten, bár eddig még senki sem talált erre utaló jeleket."

Shu imádta ezt a környéket, és nem csak azért, mert szép emlékei maradtak a Junnal való itt tartózkodásról, nem csak azért, mert a város a természet lágy ölén, fákkal körülvéve feküdt, szinte elrejtve a modern középkori játékvilág minden bújától és bajától, nemcsak azért, mert védett területet jelentett, és nemcsak annyira védetettet, mint az átlagos védett területek, hála a városlakók odaadó védelmének, akik kívül tartották a vöriket. Persze Shu hálás volt azért is, hogy ezt a rendszer azért jelezte nekik, nehogy véletlenül egy nem gonosz vöri idetévedve szörnyű halált haljon, de nem neheztelt az NPC-kre azért, mert ilyen előítéletesen viselkedtek. Ők legalább megvédték az embereket, nem úgy, mint azok a buta frontharcosok, akiknek ez a feladatuk lett volna. Igen, természetesen Morishiről van szó, ahova kicsiny csapatunk a teleport plázán keresztül érkezett, és ahonnan már távozott is, hiszen éppenséggel most nem a városon belül, hanem kint, az erdőben volt dolguk. Bár sokan eltévedtek volna a fák között, de még a kis faházikók szétszórt tengerében is, ám az idomárnak, na meg sokkal inkább a belső iránytűvel rendelkező Timidusnak már könny volt a járás, és kisvártatva meg is érkeztek a városkapuhoz… vagyis a kaput jelző kis póznához. Innentől kezdve már a dzsungelben barangoltak. Ebben a környezetben kivételesen Timidus is a talajon maradt, hiszen bár rendkívüli levegőakrobata volt, még neki is gondot okozott a rengeteg inda miatt a repülés, így hát nem fecsérelte ilyesmire a kitartáspontjait. Még a talajon is igen nehézkes volt az előrejutás, de szerencsére a Kayaba Bácsitól ajándékba kapott tőr igen sokat segített, hiszen bár nem volt egy machete, az indákat azért át lehetett vágni vele, így kettejüknek lett elég helyük ahhoz, hogy utat törjenek maguknak. Persze nem csak a növények jelentettek veszélyt a kis csapatra, hanem a rengeteg, indákon lógó, csimpaszkodó, és Tarzan módjára átlendülő majomhorda is. A levadászható, inkább a szafarihoz tartozó majmócákkal nem is volt akkora gond, hiszen ők békés teremtések voltak, maximum játékból megdobálták az idomár és a sárkány buksiját valamivel, de Timidusnak elég volt egyet mordulnia, és máris elszeleltek. Sokkal nagyobb gondot okoztak azok a majmócák, akik már a Bestiáriumhoz tartoztak. Eleve a tízes szint fölött jártak, jóval fölötte, tehát már a második besorolású mobok voltak az ellenfeleik… bár csak Shu hívta így őket, a Bestiárium nem. Míg a sima majmok csak a kettőtől tizedik szinten voltak megtalálhatóak, addig az itteniek már direkt Harci Majmok voltak. Ez is volt a nevük. Harci Majom. És a nevükhöz hűen harcoltak is, méghozzá rendkívül agresszíven. Ha még nem lett volna elég, hogy az eredeti ösvényt is benőtte a gaz, ezen csapatok elkerüléséhez a még sűrűbb aljnövényzetbe kellett gázolniuk Shuéknak. Persze eltévedni nem tévedtek, hála a térképnek, és ha eltévedtek volna, akkor is csak egyszerűen elő kellett venni a Hazatérés Kristályt, és máris röppentek haza a pixelek szárnyán. Ja igen, azt elfelejtettem mondani, hogy Shuék nem csak azért kerülték ennyire a majmokat, mert a kislánynak nem akaródzott bántani őket, hanem azért is, mert nem őket keresték. Egy sokkal kisebb, bár valóban majom szerű lényt akartak fogni… mondhatni majdnem majmot. Ez volt a teljesítmény neve is, „Majdnem majom”, amelynek jelvénye akkor volt megszerezhető, ha fognak egy manót ezen a szinten. Na persze most sem a mob manóra kell gondolni, hiszen ő nem volt itt megtalálható, mert az első öt szinten lakott. Természetesen Shuék egy Szőrös manót kerestek. Elég sok ideje caplattak már a dzsungelban, már éppen a visszaforduláson gondolkodtak, amikor azonban feltűnt az aljzaton a kicsiny jószág, és pár pillanat múlva, már mindketten loholtak utána, mert hála egy buta madár ricsajának, a manó is észrevette őket, és menekülőre fogta. Persze az üldözés nem tartott sokáig, mielőtt az állatka kiérhetett volna egy tisztásra, Shunak sikerült elkapnia, ám azon nyomban el is eresztette, mert a csodálkozástól nem csak a szája maradt tátva, de a tenyere is kitárult. A pletykákról természetesen Shu is hallott. Hallott arról, hogy egy titkos törzs található a szinten, de még senki sem látta őket. Hallott Taidanáról, aki mellett egy titokzatos, legendás pet tartózkodott. Hallott a legendás petről, Mesterkéről is, aki egy majom volt… és legendás… és nagyjából ennyit, mert nem szívesen mesélt senki a halottakról, Shu pedig nem is nagyon mert kérdezni, mert nem akarta feltépni a sebeket. Mindenesetre ha nem ő volt Mesterke, akkor senki nem volt mesterke. A majom egy nagyobbacska sziklán állt, mancsait az ég felé emelte, valamit még tartott is benne, bár azt nem tudta kivenni Shu, hogy pontosan mit, hiszen nem volt látás jártassága, és hallgatózás nélkül azt sem hallhatta, hogy ha mond is valamit az állat, akkor mit is pontosan. Azt azonban látta, hogy a rengeteg majom, és harci majom körbeállja őt, és áhítattal hallgatja a szavait. Néhánynak a kezében még fegyverek is voltak, igaz nagyrészt nem igazi fegyverek, csak botok, vagy a háztartásban használt konyhai eszközök, amiket valószínűleg a falusiaktól csenhettek el. A kis idomár pedig tudta, hogy Occam borotvája került a szeme elé. Azért nem találta senki a titkos törzset, mert végig itt volt a szemük előtt. A majmok nem rejtőzködtek, nem titkolták a kilétüket, és emiatt nem vette észre senki, hogy ők maguk a törzs. Ekkor azonban valami megzavarta a gyűlést. A vezető, az aranyszőrű elrikkantotta magát, és azon nyomban szétszéledtek. Talán észrevetté az idomárt és a sárkányt? Talán valami más zavarta meg őket? Egyikük sem tudta, de azt igen, hogy át kell kutatniuk a helyszínt, hátha a majmócák elejtettek valami érdekeset, hagytak maguk után valamit hátra. Valami nyomot, nyomot csak neki, hiszen Mesterke bizonyára tudta, hogy Shu őt keresi. A legendás peteket. Vagy ha ő nem, akkor Kayaba Bácsi tudta. Bár ha nem talált semmit, az élményt már így is megköszönhette neki, amiért ide vezette a manócska által.

by **Shukaku** Szer. Jan. 21 2015, 15:06

Ötvennyolcadik Fejezet

Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit.

Kód:: Feladó: DR; D - ÁH; AV Tudom, mi történt a Dojo-ba. S hogy őszinte legyek, roppantul örülök, hogy olyan szánalmas az Artes, mint amilyen a fogyatékos állatod, Timidus. Alig várom már, hogy a többiek segítségével a kis nyomorék szeme láttára öljem le az Artes, a Justice League és a többi céhnek csúfolt bagázs tagjait, kezdve a számára legkedvesebbekkel, hogy aztán téged is az emberek ellen fordítsunk bármilyen eszközzel, hogy az a felesleges teher, akit te Shukaku-nak nevezel, megölje magát, végül senki ne juthasson ki a 100. szintre a vezérem javára. Egy olyan különleges pe- pardon, élő kreatúra, mint te nem érdemli meg, hogy a társa egy genetikai selejt legyen. Utóírat: Nem fog se a állatod, se más elkapni soha. SOHA.

Shu csak ült az ágy szélén, mögötte, válla felett áthajolva pedig a sárkány ugyanolyan csöndességbe burkolózva bámulta a panelt. Egyikük sem valószínűsítette, hogy Darknessnek ekkora hatalma legyen. Shu nem is ismert olyanokat, még a frontharcosok között sem, akiknek hármas fölött lett volna bármelyik jártasságuk. A dojoba nem léphet be senki, és külön kikérdezte Chizut, hogy kik gyakoroltak az épületben azon a napon, de a kis nindzsa sem talált semmi különöset. Mindketten tudták, hogy vagy kívülről lehetett lehallgatni őket hallgatózással, vagy látással, és szájról olvasni, vagy bejutni lopakodással, és úgy végighallgatni az eseményeket. A hangrögzítő kristályok nem bírják ki annyi ideig, hogy valaki otthagyhatott volna egyet, és Chizu egyébként is nagytakarítást rendezett előtte, szóval megtalált volna egy aktivált kristályt még akkor is, ha valahogy hosszabb életűre írják. Valakinek négyes szintű jártassága van. Az idomár még egyszer átfutotta a sorokat, majd a barátjára nézett.
-Mit akarhat tőlünk?
-Tőlem.
-Tőled?
-Az üzenet nekem szól. Nem volt képes megcímezni, de egyértelműen nekem szól.
-És… akkor én vagyok a te állatod?
-Szerinte igen.
-Nem is ismer! Azt se tudja, hogy nem zavar téged, ha petnek nevez! Ez… nevetséges!
-Ez fenyegetés, Shu. Jelentenünk kell Anatolenak.
-Tudtam! Tudtam, hogy vadásznak ránk! Peter, Judy, Hinari… és most Anatole…
-Nem. Hinari nem. Ez nem a Tenka. Láttam Kuromajot is és Freeyat is. Ezek nem ők. Nem követnének el ekkora hibát. Nem figyelmeztetnének arra, hogy támadnak. Ez csak fenyegetőzés.
-De hát… de hát akkor Hinarit és Alexet…
-Tévedhetek. Ők talán ugyanazt akarták amit mi. Felhívni a figyelmet arra, hogy nem vagyunk biztonságban.
-Hát… sikerült is nekik… Alex is… ahogy viselkedett… és Hinari…
-Igen. És most, hogy tudják, hogy Anatole a Sayonara tagja, talán még nagyobb veszélyben van. Mindenképpen jelentenünk kell neki az esetet. Azonnal.
Így hát rohantak is a céhvezér lakrészéhez, ahol Anatole azonban már kissé nyugodtabb hangot ütött meg, és ő is biztosította Shut afelől, hogy a levél csak üres fenyegetőzés, és ennek Timidus is hangot adott.
-Azt bárki láthatta, hogy az Artes összegyűlt a dojoban, az pedig nem titok, hogy szervezettség terén egyik céh sem nyújt kiemelkedő teljesítményt.
Ettől függetlenül persze a céhvezér fokozott óvatosságra intette a csapatot, valamint röppent egy körüzenet is, benne a levél idézésével. Illetve Timidus még arra is kérte a tagokat, hogy ezentúl egyikük se járjon ki egyedül a védett terület határán kívülre. Ezután visszatértek a szobájukba, és a lány szinte belezuhant az ágyba.
-Mit fogunk most tenni Timidus?
-Semmit. Nem teszünk semmit. Nem az az igazán ügyes, aki csatában győz, hanem az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenségen.
-Megfélemlítés...
-Igen. Minden ugyanúgy lesz, ahogy eddig.
-Tehát... nem csinálunk semmit azért, hogy ne hihessék azt, hogy elértek valamit?
-Pontosan.
-De... de én azért félek, Timidus...
-Félj. Csak ne mutasd. Az meggyengíti és elbizonytalanítja az ellenfelet.
-Megpróbálom...

by **Shukaku** Kedd Feb. 03 2015, 16:46

Ötvenkilencedik Fejezet

A romantikus szerelem a titokzatosság fátylába burkolózik, és nem viseli el a racionális vizsgálódást.

Japán szokás szerint február tizennegyedikén, azaz Bálint napján a hölgyek csokoládéval ajándékozzák meg imádottjukat, de ajándékot kaphat akármilyen férfi ismerős is. Junnal persze mindketten tudták, hogy Kayaba Akihiko, avagy új nevén Akira-san nem éppen akármilyen férfi ismerős… de egy csokitortát még akkor is megérdemelt volna, ha éppenséggel nem a fiatal idomár imádott titkos szerelme lett volna. Na persze neki nem akármilyen csokitorta járt. Különleges csokitorta. Shu az összes létező nyitott szint összes cukrászdáját felkereste, és az összes cukrásszal beszélt, legyen az NPC vagy nem NPC, és igyekezett megtanulni a cukrászat minden mesterségét. Ezt persze nem erre az alkalomra csinálta, eredetileg a céhtársaknak, meg persze Junnak és a peteknek akart kedveskedni, de most nagyon jól jött ez az ismeret. Persze még így is rengeteg tortát kellett szegény Junnak elfogyasztania, amik nem lettek teljesen tökéletesek vagy ízre, vagy alakra… vagy igazából tökéletesek voltak, csak mégsem illik már a potom tizenhatodik próbálkozást odaadni, mert az olyan, mintha nem is dolgozott volna vele. Végre azonban kész lett, és tökéletes lett. Persze ezt is Jun kapta meg, hiszen Kayaba Akihiko majd frisset kap tizennegyedikén, de Shu most már teljesen biztos kézzel készítette el a süteményt, ami egy naaaaagy, egész Aincradot ábrázoló emeletes torta volt. Tényleg nagy. Nem nagyobb mint Shu, de azért elég nagy, közel egy méter magas lett végül a csokiköltemény, hogy elég részletes lehessen. Ezután következett a hozzá tartozó kis kártya elkészítése. Ez is jó pár napot, rengeteg íróasztal fölé görnyedve töltött munkaórát, elkopott színes ceruzát, na meg persze a felhők elmerengő bámulását jelentette, hogy elkészüljön a nagy mű. Shu nem akarta nagyon csicsásra, de azért tartani kellett a szokásos rózsaszín szívecskés formát… mégiscsak egy valentin-napi üdvözlőkártya volt. A szöveget viszont gyorsan kitalálta, csak a vége jelentett hatalmas kihívást. Tegyen-e szívecskét, vagy ne tegyen szívecskét? Végül úgy döntött, hogy Kayaba Akihiko úgyis mindent lát és mindenről tud, szóval nem érdemes úgy csinálnia, mintha csak ugyanolyan rajongója lenne az Adminnak, mint bárki más… már csak ki kellett várni a Valentin-napot, és bátorságot gyűjteni, hogy elküldje.

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből - Page 3 2dtbofq

by **Shukaku** Csüt. Feb. 12 2015, 00:15

Hatvanadik Fejezet

"You cannot be trusted with your own survival."

-Mindenkinek megvan az oka, amiért harcol, Vezér. Mi a te célod?

-A fejlődés, mert ezáltal tudom csak megvédeni Szophiet. Minél több játékost körözünk le, annál biztosabb, hogy jól végzem a dolgom.

A sárkány bólint. Mintha a saját gondolatait hallaná.
-Hogyan tervezed a hírnevedet? Miként egyensúlyozod ki, hogy tudjanak rólad eléggé, hogy ne merjenek szembeszállni veled, mégse legyen akkora híred, hogy értékes prédává válj?

-Hírnév? - pislogott a sárkány felé. - Én csak a többi pet fölé szeretnék kerekedni, csak közöttük akarok hírnevet. Egyébként sem igen foglalkoznak velünk az emberek. Hiába vagyunk erősek, bossharcokon kiderült, hogy nem tartanak lényeges elemnek. Még a taktikába sem igazán szoktak beleszőni minket. Ez mindvégig így volt. Amíg nem vagyunk olyan feltűnőek, mint mondjuk egy céhvezér, senki nem bánt minket. És Szophienak rengeteg kapcsolata van. Ezek az emberek pedig hallgatnak rá. Barátságnak mondják, de voltaképp ő a vezetőjük. Így rengeteg információt szerzünk általuk, és egészen be is vagyunk biztosítva. Nem is gondolnád, mennyi ember kész életét áldozni gazdámért.. Saját szememmel láttam ezt.

Timidus újra bólintott.
-Addig vagyunk lépéselőnyben, amíg jelentéktelennek hisznek minket. Közeleg azonban az idő, amikor ez megváltozik. Ugye tudod Vezér, hogy mi egymás ellen harcolunk?

- Természetesen. Ti is csak bábuk vagytok a sakktáblán, a fekete oldalon. A fehéren pedig csak ketten vagyunk. - Vezér csöppnyit átvette gazdája kifejezéseit a "játszmára", habár kissé sajátossá is tette azt.

Sakk. Az egyik sportja az embereknek, amit Timidus sokra tartott. Mintha Vezér külön csak neki hízelegne.
-Ha most harcolunk egymással, akkor kiderül, hogy melyikünk az erősebb, és az is, hogy mennyivel. Ha én vagyok az, és elegendő a kettőnk közti különbség közöttünk ahhoz, hogy megöljelek, helyes döntés lenne-e, ha megtenném? Végezni veled, amíg még én vagyok az erősebb. Mi a gazdád célja, Vezér? Miért harcol a kijutásért?

- A te döntésed. - fújta ki a levegőt, miközben izmai megfeszültek. - De nem fogom könnyen engedni. Egyetlen kötelességem megvédeni Őt. Egyébként ha Szophie megengedné, már rengeteg játékost távolítottam volna el. Jogosnak tartom, ha a potenciális ellenfeleidet kiirtod. - mindeközben nem engedett feszes tartásából, és ugrásra készen lapult a földhöz.
- Nem tudom. - válaszolta egy fülrándítással. - Amit mondott, azt is nehéz értelmezni. És nem is tartozik rád. - vakkantotta, szó szerint.

-Shu szerint a kinti világ veszélyes. Halálosan veszélyes. És nincsenek védett területek. Ha kijutnak innen, amennyiben ez lehetséges, már nem fogjuk tudni őket megvédeni. Ha igaz, amit az emberek a világukról mondanak, a feladatunk ellentétes a kijutással.

- Szophie szereti a kintet. Azt mesélte, ott ő uralkodik. Olyasmi lehet, mint itt Kayaba. - nézett a távolba. Elképzelni sem tudta az ő gyönge és védtelen gazdájáról.
- Neki fontos a kijutás, és tiszteletben tartom a kéréseit, még ha a legfőbb parancsommal ellentétben is áll. Hisz én is csak az ő bábúja vagyok.

-Ha Szophie úgy döntene, hogy leveti magát a szint széléről, hagynád neki?

- Ez a kérdés nem ennyire egyszerű. Természetesen próbálnám visszatartani, de végső soron az ő döntése. Nem állhatok fölötte, és nem vagyok jobb nála. Ha nagyon akarja, nem tudnám visszatartani, ha pedig mégis sikerül, mégsem akarja annyira. Természetesen küzdenék, ha van esély a legkevesebb nem akarásra is.

-Értem. Ha valaki önmagával harcol, az a baj, hogy akkor is veszít, ha nyer. Nem kell jobbnak lenni valakinél ahhoz, hogy a döntésed jobb legyen. Próbáltad már visszatartani a kijutástól?

- Ő már csak nyert eddig. - mosolyodott el olyan mosollyal, melyet csak ő érthetett.
- Honnan veszed, hogy az én döntésem a jobb? - kérdezte sóhajjal.
- Biztos vagyok benne, hogy az Ő döntései jobbak az enyémeknél ilyen tekintetben.
- Természetesen nem. Ha maradni akar, végül ő fogja ezt eldönteni. Egyébként régen elég sokszor fontolgatta. Aztán megváltozott a véleménye. Most pedig nem tudom, hogy áll a kérdéshez pontosan.

Timidus nem mosolygott. Nem is használta ezt a jelzést, de jelenleg semmi mást sem. Szokásos színtelen hangján beszélt, mimika nélkül.
-Az emberek nem a logika alapján hozzák meg a döntéseiket. Tudod, hogy mi az az öregedés, Vezér? Sokszor hallottam az emberek nő egyedeitől, hogy jó, hogy itt nem öregednek. Shu azt hiszi, hogy nem tudom, hogy mit jelent, de utánanéztem. Az öregedés egy olyan folyamat a kinti világban, amelynek a vége a halál. Elkerülhetetlenül. Nincs rá ellenméreg. Ha a gazdád kijut, azzal megölöd. Ezt is elmondta már neked?

- Igen, tudom mi az. - bólintott.
- De ha itt marad, akkor is meghal odakint a teste, így végül itt is meghal a személye.
- Nem kell a logika alapján döntenie, és nem is fog, ismerem már. De épp ezért képtelenség rá a logikával hatni.
- Egyébként a hirtelen döntésváltozása is az ilyen apróságokra való emlékezéssel kezdődött. Ő akar öregedni, a saját testében lenni.
- És nem nekem kell eldöntenem ezt. Az én szolgálatom a játék idejére vonatkozik. Ha ki akar jutni, tudni fogja, hogy elveszít engem. Én pedig akkor elbukom küldetésem, és elpusztulok ebben. Ennyi az egész.

Pár hónapja a sárkány ezt a mondatot igen nehezen viselte volna, mára azonban felállított egy olyan teoriát, amivel megcáfolja ennek a lehetőségét. A programja, hála a folyamatos győzködésnek, elkezdte megvédeni önmagát.
-Ez csak abban az esetben igaz, ha elhisszük nekik, amit mondanak. Egy sisakról, amelyet a fejükre húznak, és a kinti testük kint marad, miközben ők itt is vannak. Elég hihetetlenül hangzik, nem? Sohasem láttam még semmi ehhez hasonlót, teleportációt azonban igen. Sokkal valószínűbb az, hogy mindössze abból a világból ebbe a világba teleportáltak. Itt megvédhetjük őket, és nincs öregedés. Nem azt mondom, hogy hazudik neked a gazdád. Találkoztam már olyan emberrel, aki nem is emlékezett a kinti világra, és ahány emberrel beszélek, annyiféle kinti világ létezik. Ha az a világ valódi a sisakkal együtt, nem kellene egységesebbnek lennie? Reálisabbnak?

- Szerintem nekik más a reális, mint nekünk, akik itt nőttek fel. Hisz látod, ők a döntéseiket sem olyasmi alapján hozzák meg, mint mi. Ők maguk is mások, mint akármelyik mob vagy pet. A világuk miért ne lehetne ilyen?

-Lehet, de miért emlékszik mindegyikük másmilyen világra? Én és te azonosan gondolkodunk. Ezt észrevehetted. Az emberek azonban egymásra sem hasonlítanak.

- A petek között is vannak eltérések. Mi sem hasonlítunk igazán, különben nem tennéd fel nekem ezeket a kérdéseket, hanem ugyanúgy gondolnál rájuk, mint én. Én pedig akkor elgondolkodtam volna ilyesmin, ahelyett, hogy teljesen egyértelműnek veszem, ahogy tettem azt.

-Tapasztalunk és tanulunk. A gondolkodásunk hasonló nem pedig a tudásunk azonos.

- Még a gondolkodásunk sem feltétlenül. És van rengeteg más pet, akik máshogy vélekednek dolgokról. Találkoztál már Inuval vagy Regivel?

-Találkoztam. Ha a petek hagyják, akkor idomíthatóak. Valamelyik idomár valóban idomít, nem pedig társként kezeli a petet. Ezek a petek ezek után képtelenek lesznek ellátni a feladatukat önállóan. Harcoltam Reginald ellen, az idomár utasításai nélkül csak egy használhatatlan fegyver, amely nem képes gondolkodni. Emiatt is győztem le. Inu pedig még kölyök.
A sárkány nem mondott többet pár másodpercig, tekintetét a lányok felé fordította.
-Kérdeznem kell valamit a gazdádtól. Megkérlek rá, hogy ne hallgatózz.
Ezután nyugodt tempóban elindult Szophie felé, majd megállt előtte, és feltette a kérdését.
-Szereted Vezért, és ha igen, mit jelent ez neked?

- Ne érts félre. Szophie nekem a gazdám és parancsolóm. Én is csak az ő szolgája vagyok. Mégis képes vagyok önállóan harcolni, sőt, inkább én tanítom ilyen téren ügyetlen emberem. - tette még hozzá, ha a sárkány megvárta, majd bólintott, és lefeküdt a földre. Egészen érdekesnek találta ezt a beszélgetést, és egyáltalán azt, hogy a sárkány hirtelen ilyesfajta témák boncolgatásába kezdett. Eddig még senki sem kérdezgetett tőle ilyesmit, sőt, a legtöbbször ő csak egyfajta kellék, akikről nem vesznek tudomást. Persze az emberek teszik ezt, ő pedig szívesen megfelelt a láthatatlan szerepnek. Nem az a társalkodó fajta. De a petek sem szoktak túl sokat kommunikálni vele, és ha igen, akkor is érdektelen dolgokról folyik a csevej, vagy csak harc szempontjából lényeges. Kivétel Álomkelő, de ő egészen más kivétel, mint Timidus.
Egészen meglepett, ahogy Timidus hirtelen leröppent mellém, és az még jobban, amit kérdezett. Lehajoltam hozzá, és úgy súgtam a fülébe.
- Igen, de ezt el ne mondd neki. - suttogtam cinkos mosollyal. - Természetesen azért, mert az egyetlen társ, akiben tökéletesen megbízhatok. Valaki, akit közel engedhetek magamhoz mindenfajta félelem nélkül.

-Rendben. Nem mondom el neki. Titok. Köszönöm a válaszod. Most viszont megkérlek arra, hogy parancsold meg Vezérnek, hogy öljön meg téged. Szeretnék neki tanítani valamit az emberekről. Megígérhetem, hogy nem lesz komoly baj.

Nagyokat pislogtam a sárkányra. Mégis miért tennék ilyet? Egyáltalán mi értelme van ennek?
- Elmesélnéd nekem, hogy.. mégis mi célod van ezzel? - kértem a sárkányt, segítségkérően közben Shukaku felé pillantva.

Shu csak értetlenül megvonta a vállát.
-Izé... ők máshogy gondolkodnak... de bizti van értelme, ha ő mondja.
-Van. Bizalomnak hívják, és önálló döntésnek. Anat sokat beszélt nekem erről. A petek különböznek, Szophie. Látod az indikátoromat? Nem ugyanolyan, mint Vezér indikátora. Ez a függés jele. Bizonyos petek csak fegyverként működnek, bennük azonban nem bízhatsz, ha nem tudod őket mozgatni. Kérlek, bízz meg bennem, segíteni akarok. Nem neked. Vezérnek. Pet a petnek.

- De nem teszek ilyesmit, amíg nem látom értelmét. Egyáltalán nem akarom őt félrevezetni. Meg nem is gondolom úgy, hogy elhinné nekem. És tudom, hogy Vezér nem egy fegyver, nem kell bizonyítani. A bizalom pedig nem erősségem. Benned nem bízom. Az önálló gondolkodásom ide juttatott.

-Nem vezeted félre. Megmondhatod neki, hogy azért kéred, hogy megértesd vele, hogy nem minden parancsnak kell engedelmeskedni, és nem kell vakon követnie téged, hanem gondolkodhat ő is. Az olyan petek, akik parancsolójuknak fogják fel az idomárt, ahogy Vezér teszi, könnyen befolyásolhatóvá vállnak, ha az idomáron keresztül mozgatják őket. Láttam már ilyet, és a pet végzett a saját idomárjával, mert parancsot kapott rá. Mindösszesen ezt kívánom megelőzni.

Ez érdekes. Nem tudtam, hogy a parancsolójaként fog fel. Kezemet az állam alá téve gondolkodtam el a dolgon. Persze ő az, aki mindig mindenhol velem van. Valahogy ráragadhatott ez a tudat, hisz bennem van az irányítás mániája. Hát, na, erre neveltek. Viszont épp ezért nem láttam semmilyen veszélyt, vagy hasonlót ebben.
- Csak az én parancsaimat fogadja el. És semmi kivetnivalót nem látok a dologban. A te általad elmesélt esetekben buta petekről lehetett szó, de Vezér más. Ő az én futóm. Én az ő királya. Ennyi az egész. Nem kell többet tenni ez ügyben, mint amennyiről én magam gondoskodom. - biztosítottam Timidust, hogy mindent a kezemben tartok. Egyáltalán azt nem értettem, miért is foglalkozik ő ilyesmivel.

-Miről ismer fel téged Vezér?

- Arról, hogy ismer. - válaszoltam sóhajtva. - Nem hiszem, hogy neked ilyesmivel kellene törődnöd. Megoldom, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe, és ha mégis, akkor azt is megoldom. - tettem hozzá kissé unottan.
- Nem kell értünk aggódnod, nyugi. - mosolyogtam rá, de továbbra sem igazán értettem, mégis miért most ez így hirtelen.

-Nem értem az embereket, Shu.
Battyogott oda lassan a sárkány a társa mellé.
-Néhányan ellenséget látnak bennem, és félnek tőlem, amikor pedig segíteni akarok, azt visszautasítják. Furcsák vagytok.
-Mondta, hogy nem bízik benned... ezzel... én sem tudok mit kezdeni...
-Ez hatalmas rés a védelmükön, és ha más is felismeri, az a pusztulásukhoz vezethet.
-De... miért aggódsz most hirtelen ennyire értük?
-Mert veszélyben vannak.
Szögezte le kurtán a sárkány, majd a bal fülét oldalra fordította, és még jó pár másodpercig fürkészte Szophiet. Érthetetlen volt a viselkedése. Remek társat kapott, azonban lekorlátozza, pedig tudja, hogy ezzel gyengíti a védelmét. Ezt Timidus egyszerűen nem tudta értelmezni... öngyilkosság... az emberek egy gyakori és rettenetesen fura szokása. Mielőtt távozna, Timi a lány fülébe súgott.
-Mi petek is élni akarunk. Azért élünk, hogy titeket megvédjünk. A kijutás, a világ pusztulása a mi pusztulásunk is. Nem tudom milyen szeretni valakit, de az eddigi tapasztalataim alapján nem öljük meg azt, akit szeretünk.
Ezután pedig visszabattyog Vezér mellett egyenesen a harctérre, és miközben elhalad mellette, megosztja vele az aktuális szintjét.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 12 2015, 14:22

Hatvanegyedik Fejezet

Egyedüllét, avagy szólóküldik a másik fél szemszögéből

Chapter #1: A hét főbűn

Már vissza kellett volna érnie. Timidus tudta volna, a rendszer jelezte volna számára (nevezzük megérzésnek), ha az idomárral valami baj történt volna. Már az a kis szakadás is érezhető volt, amikor a lány nélküle teleportált, hiszen ilyet alapvetően a rendszer nem engedélyezett volna. A sárkány természetesen megvárta, amíg letelik a megbeszélt idő, és csak utána indult útnak. Nem kellett nyomokat keresnie, hiszen Shu a közösen megbeszélt úton haladt, csak a boltba kellett leugrania. Egy helyen azonban megszakadt a nyom. Eltűnt. Elteleportált. Nélküle. A Hazatérés Kristályt Kizárólag saját magadon használhatod, és ha valaki másképpen tesz, az a valaki nagy valószínűséggel a Shu által játékmesternek nevezett egyének egyike. Persze meglehet, hogy valaki elkábította a lányt, majd a levegőben folytatta az útját vele együtt, így azonban követhetetlen lett volna. A számláló elindult. Egy óra. Ennyi idő távollét után fog értesíteni Timidus valakit a lány eltűnéséről. Ezt még Shu kötötte a lelkére a sárkányos küldi után. Ott egy bálna nyelte el őket, akárcsak a Pinokkióban. Aztán mégis minden jól alakult, tehát nem kell túllihegni az ilyen dolgokat. Ahányszor eddig elrabolták őket, legyen az a sárkányok vezetője, vagy a kúria játékmestere, mindig nagyon jól szórakoztak… legalább is Shu szerint… utólag visszagondolva. Na meg persze Shu azt is tudta, hogy ha ezt megtudná valaki, akkor nem a küldetés szépségeit akarná végighallgatni, meg a játékmester nevelő céljait, hanem azon fröcsögne, hogy lám, Timi nem tudott mindenhol ott lenni. Úgy sem értenék meg. A túszmentésnek is megvolt a maga menete. Ha valaki rajtaütött a lányon, és ártó szándéka lenne, akkor már megölte volna. Ha akarna valamit, akkor már értesítette volna Timidust, vagy valaki mást. Az, hogy az idomár épségben visszakerült, és még rengeteg mesélnivalója is volt, csak tovább növelte mindkettejük magabiztosságát. Persze ezek után Timidus még kevésbé hagyott szabadságot neki. Mondjon akármit Anatole, az idomárnak a petre van szüksége, Timike pedig miatta lemaradt a Titan’s Hands akciójáról.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 12 2015, 17:33

Hatvankettedik Fejezet

Áldozat nélkül nincs gyilkosság. Ha az nincs, akkor gyilkosról sem lehet szó.

Darkness megkötözve ébredezik a teljes sötétségben.

Ha a valóság lenne, biztosan fájna a fejem. az egyik pillanatban éppen becéloztam azt a lökött Chrome-ot, a következőben pedig valaki leütött, de olyan erősen, hogy elvesztettem az eszméletem. Megmondanám, hol vagyok, de mindenhol a sötétség. Meggyújtanék egy Gyertyakristályt, de le van kötve a kezem is. Arra gondolok hogy valamelyik informátorom megemberelte magát, s rámtámadott. Úgy látszik nem fogta fel azt a részt az alkunak, hogy ha ellenem szegül, megölöm.

A sötétségből, a szoba minden sarkából egyszerre hallod a megszólaló színtelen, mindenfajta érzelmet nélkülöző hangot. A terem úgy lett kialakítva, hogy ne lehessen megmondani, hogy a beszélő hol áll.
-Szervusz Darkness. DR D ÁH AV. Mit jelentenek ezek a betűk?

Timidus. Annak van ilyen érzéketlen hangja. Meg a maffia azon emberinek, akiket kénytelen voltunk agymosáson átvezetni.
- Üdv Timidus. Ami a betűket illeti, annyit árulhatok csak el, hogy a D a nevem kezdőbetűje, a többit majd találd ki te.

-Minél tovább beszélgetünk, annál tovább maradsz még életben. Nem szeretnéd folytatni?

- S miről szeretnél beszélgetni? A többi betűről nem érdemes, kérésre nem árulhatom el. Esetleg a Frontharcosok likvidálása, hogy a kis állatkádnak teljesüljön az egyébként önző kívánsága? - nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak.

-Minket sem voltál képes likvidálni Darkness, nem hiszem, hogy Anaton, Mirikán vagy Hinarin túljutnál. A többiek pedig nem jelentenek valós veszélyt. Mit tegyek azért, hogy eláruld nekem a neveket?

- Az eddigi áldozatok nevét vagy, hogy kik béreltek fel Joey és Judy megölésére?

-Az áldozataid jelenleg nem érdekelnek. Az érdekel, hogy kik jelentenek kockázatot a számomra.

Itt kuncogtam, amit biztos hallott.
- Ezt a kérdést komolyan vetted? Körülnéztél egyáltalán? Még Shukaku is korcsnak minősül, akkor a többiek szerinted veszélyforrásnak számítanak? A céhek nem képesek összedolgozni, a szólósok csak a fejlődéssel törődnek, de mindegyik egy komplett idióta. A valóságban nem többek 10-12 éves taknyosoknál vagy 30-40 éves férfiaknál, akik nem intelligensek. Az egyetlen veszélyforrás csupán az, aki úgy gyilkol, aki nem vörösíti be az indikátorát, mint pl én.

-Te kevés vagy. Egyedül nem lettél volna képes azoknak a dolgoknak a megcselekedésére, amelyeket magadnak tulajdonítasz. Mit jelent a többi betű?

- Makacs vagy, mint az öszvér. Magadnak kell megoldanod, de mivel úgyis megszabadultam volna tőlük, elárulom: a DR a céhem monogramja, az ÁH a kasztot, az AV meg a rangomat jelzi. Jut eszembe, Shukaku hogy van most, hogy nem cibálod a pórázánál fogva?

-Ezek szerint az ÁH árnyharcost jelent. Haladunk. Mi a céhed teljes neve és mi a rangod? Shukaku jól van, és nem cibáltam eddig sem. Nincs szükségem pórázra.

- Ahhoz képest ő az állat és te vagy a gazda. Ha nézted a hivatalos céhlistát, nem láthatsz olyan céhet, aminek a kezdőbetűi lennének. Ez azért van, mert nem céh hivatalosan. S a rangom? Alvezér, egyértelmű szerintem.

-Alvezér. Tehát minimum egy vezér van még fölötted. Mi a céh neve, és ki a feje?

- Nem árulhatom el. Titoktartási szerződés, amit nem javasolt megszegni.

-Te nem árulhatod el, a menüd azonban már megtette helyetted. Dark Requiem. Már nem vagy céhtag. Kiléptettelek. A barátlistádat is töröltem, még mielőtt ide hoztunk volna, miután megnéztem Sunyi tartózkodási helyét, így nem találhatnak meg. Ő kicsoda? Fontos neked?

- Okos vagy. Kár, hogy egy fogyatékos korcs lett a társad. Sunyi meg egy egyszerű kis senki.

-Ugye tudod, hogy sértegetéssel ellenem semmire nem mész? Használhat az emberek ellen, de én nem vagyok ember. Úgy vetted fel a harcot az egyik legerősebb pettel szemben, hogy előtte nem tájékozódtál az ellenfeledről. Ez hiba volt. Ki a vezéred?

- Keresd meg magad, mert tőlem nem tudod meg.

-Akkor más kérdést teszek fel. Jelent rám veszélyt? Meg kell ölnöm őt is?

- Találd majd ki magad!

-Rendben. Most rátérhetünk az áldozataidra. Ki és miért akarta megöletni Judyt és Joeyt?

- Nevet nem mondott, de azt írta, hogy Joey szálka a szemében, Judy meg egy ribanc, aki megérdemli a halált.

-Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. Sem Judy, sem Joey nem fontos annyira, hogy felhívd magadra a figyelmet a megölésükkel. Melyiknek mennyi volt az ára?

- Jó sok. Judy-ért pl 5000 aranyat kaptam. Joey-ért 2500-öt ígért, s nem is csodálom, hogy csak ennyit ér: olyan szerencsétlen az a lovag, hogy a saját lábába is megbotlik.

-Ötezer arany egy céhvezérért. Mennyit ér Anatole, Mirika, Hinari vagy az én életem? Az Artes tagjainak bármelyikének a megölésére kértek már fel valaha?

- Az ő megölésükért nem, viszont valaki megkért már, hogy öljem meg Shukakut, s hozzalak el neki, mert kellesz a petjének. Bezzeg most sem kaptam nevet, de még koordinátát sem, hogy hova kell hogy vigyelek, ezért nem csináltam még meg.

-Nem először kívánja valaki, hogy álljak át az ő oldalára. Ez nem meglepő. Kik a megrendelőid? Az összes nevet tudni akarom, aki nem volt a listádon.

- Mindegyik névtelen volt. Csupán koordinátákat kaptam, hogy hol jelenjek meg, ha végeztem a melóval.

-Okos. Még mindig nem kívánod elmondani a céhvezéred nevét?

- Mint mondtam, találd ki magad, mivel valamivel beállította, hogy soha ne lássuk a nevét.

-Személyleírást kérek.

- Csuklya volt rajta, mint Kayaba-nak, mikor bejelentette, hogy senki nem léphet ki csak úgy.

-Van még bármi, amit megoszthatsz velem?

- Egy kérés. Mond meg Shukakunak, hogy ő is ugyanolyan önző, gerinctelen féreg, mint a többi. Hisz csak a saját bajával foglalkozik, s mindent megtesz, hogy soha senki ne jusson ki a játékból, közben magasról tesz arra, hogy másoknak családja is van. - vigyorogtam, pedig tudtam, hogy meg fog ölni.

-Tudja, hogy önző. Te azonban nem tudsz valamit. Ő nem tesz semmit. Én vagyok az, aki cselekszik, ám jelenleg nekem sem kell. A frontharcosok maguktól sem képesek előrejutni, nincs szükség a hátráltatásukra. Van bármi, amit elhallgatsz előlem, és hasznos információ lenne a számomra, Darnkess?

- Számodra nincs. Ha meg mégis van, te úgyis kideríted. De majd remélem, hogy meg fogod ölni Shukaku-t is, hamár teher lesz a számodra.

-Tőled kívánom hallani ezeket az információkat, nem pedig kideríteni. Minden fontos, amit tudsz, én pedig nem tudom. Hajlandó vagy beszélni, vagy meg kell, hogy kínozzalak?

- A jó bérgyilkos nem mond el olyant, amit hallgatni kell.

-A jó bérgyilkos nem hagyja magát elkapni.

- Én is ember vagyok Timidus. Nem tehetek róla, hogy nem volt hátul szemem, hogy lássalak.

-Tudtad, hogy a fiú a védelmem alatt áll. Fel kellett volna adnod, amikor erre még lehetőséged volt. Ebben a világban nincs fájdalom. Igen, ismerem a fájdalmat Darkness. Kétszer is tapasztaltam már. Hasznos lenne néha a számomra. Éhség és szomjúság azonban van. Persze tennem kell arról, hogy ne tudj elszökni. Ismerem a pontjaidat és a sebzésemet is. Ebbe még nem halsz bele.
Ezután pedig precízen leválasztotta éles fogaival a fiú végtagjait annak testéről, melyek azonnal el is pixeleződtek.
-Védett területen kívül vagyunk, potion pedig nincs nálad, de kéz nélkül amúgy sem tudnád használni a menüdet, hogy elővedd. Mennyi ideig van szükséged agonizálásra ahhoz, hogy elárulod, amit tudni akarok?

Az arcom nem rándult meg, mikor levágta a végtagjaimat. Hülye, azt hiszi, hogy ettől megtörök?
- Felejtsd el!

-Örökre itt hagyhatlak. Sohasem halsz meg. Itt még a mobok sem találnak rád.

- És? Azt hiszed, ettől megijedek? Majd lesz más, aki átveszi a helyemet, ez az élet törvénye.

-Akkor majd végzek vele is. Valóban ezt kívánod? Itt tölteni az időt addig, amíg a világ létezik?

- Mint mondtam, nem ijesztesz meg. A való világban rosszabbat is átéltem.

-A haláltól sem félsz?

- Tudod, mennyiszer néztem már szembe vele?

-Tehát nem fogsz beszélni?

- Nem.

-Ez esetben végzek veled. Azt mondtad, hogy azok jelentenek veszélyt, akik képesek indikátor színeződés nélkül ölni.
A sárkány egy mozdulattal lehúzta a zsákot a fiú fejéről. Egy barlangban voltak, fényt csak a közelben lobogó tábortűz szolgáltatott. Timidus egy kis ideig kotorászott a nyeregtáskájában, majd elővett egy csapdát, amilyenekbe a szafarin lehet belelépni. Kipróbálták Chizuval, hogy nekik tulajdonítja-e a sebzést a csapda, hiszen Shu nem akart amiatt sárgulni vagy vörösödni, mert valaki belelép abba a csapdába, amit ő hatezer módon kitáblázott, hogy csak állatokat kaphasson el.
-Öt életpontot sebez rajtad. Neked már nincs annyid. Shu nem volt hajlandó halállal végződő párbajt indítani nekem, így ezt találtam ki. Nem én öllek meg, hanem ez a szerkezet.
Timidus felemeli a fiú fejét, majd lassan alácsúsztatja a csapdát.
-Kevés kitartáspontod van, nem hiszem, hogy pár percnél tovább meg tudnád tartani ezt a testhelyzetet. Egy kérdésem van még. Elárulod nekem mi volt a neved a kinti világban?
Ezután lefekszik a fiú mellé, és türelmesen várja a végét.

Itt a vég. De belőlem nem szed ki semmit, az biztos.
- Találkozunk a túlvilágon Timidus... - majd egyszerűen belehajtottam a fejemet a csapdába...

A sárkány oldalra dönti a fejét, és egy nagy szippantást vesz a felszálló pixelekből. Újra megvédte az idomárt, és szívességet tett Ozirisznak is. Minden a legnagyobb rendben van, terv szerint halad.

by **Shukaku** Vas. Feb. 15 2015, 10:46

Hatvanharmadik Fejezet

Non, Je ne regrette rien

Talán sokan nem döntöttek volna úgy, ahogy Shu döntött. Sokan nem értették volna meg Timidust sem. Az idomár bízott abban, hogy talán mégsem, és tudta, hogy sohasem fogja megkérdezni a sárkánytól, hogy mi történt odabent. Nem. Ő nem volt hajlandó halállal végződő KT-t indítani, ám barátja sem volt hajlandó megígérni neki, hogy nem fog végezni Darknessel. Shu pedig bízott a sárkány ítéletében. Ő látta Ozirisz arcát. Látta a meggyötört felnőtt férfit, akiből elszállt minden élni akarás. És senki sem állt bosszút. Nem állt bosszút ugyanúgy, ahogyan emberek ezreinek lemészárlásáért sem állt senki, jó ideje. Persze őt nem a bosszú hajtotta, csak az, hogy megelőzze a további haláleseteket. Darkness bérgyilkos volt, és aközben fogták el, miközben éppen Joeyt célozta meg. Újra ölni akart. A szándékos gyilkosság akkor sem megbocsájtható, ha az nem is igazán gyilkosság. Igen, az Asuval való beszéletés erre a következtetésre juttatta. Régóta nem gondolkodott el a világról, vagy a NerveGearről, külvilági szemmel. Most, hogy kicsit jobban megismerte Kayabát, már biztos volt benne, hogy nem igaz az, hogy aki itt meghal, az kint is meghalna. Ez egyszerűen képtelenség volt egy olyan embertől, aki egy olyan csöppnyi alkatrész kívánságait leste a hatalmas gépezetében, mint amilyen Shu volt, és aki ilyen odaadóan és kedvesen bánt vele. Akira-san nem tehetett ilyet. Aki meghal, az kiesik a játékból. Viszont Jun győzködése miatt még valamin elgondolkodott, mégpedig Kayaba Akihiko korán. Egy olyan lánynak, aki folyamatosan menekült volna a világból… The Matrix. Inception. Meghatározó filmélmények lehettek az Admin számára is. És pont ezen gondolkodva oldotta meg Shu a világ legutolsó talányát is. Az egy dolog, hogy ők nem halnak meg, de Kayabának valahogyan tényleg meg kellett akadályoznia azt, hogy a kintiek levegyék a fejükről a sisakot. Sokáig az idomár bele sem gondolt, hogy mi történik. A félelem miatt mindenki elhitte, hogy a gyártás során senkinek nem tűnt fel, hogy az aksi valamiért képes arra, hogy megsüsse az agyadat, és az emberi tudás, amely bombák hatástalanítására képes, több év alatt nem tudott hatástalanítani egy sisakot, a programozók pedig feltörni Aincradot. Az egész annyira hihetetlen volt, mégpedig azért, mert nem volt igaz. Az álmaidban tűnhet valami éveknek, kint azonban csak pár perc tellik el. A limbo. Ott vannak most mindannyian, Kayaba pedig olyan hosszúnak engedi láttatni az időt, amilyen hosszúnak csak akarja. Minden kérdés megválaszolódott, és Shukakunak nem kellett többé félnie, vagy kételkednie. Akira-san vigyázott rá.

by **Shukaku** Vas. Feb. 15 2015, 16:38

Hatvannegyedik Fejezet

Két hét Kazuchinak...

Beléptem az épületbe és gyorsan körbefuttattam a tekintetemet a társaságon. Nem jártam itt túl sokszor, de ismertem a helyet. Furcsa választás egy kislánytól. Vajon tényleg a pet áll a dolgok mögött, vagy valaki más mozgatja őket? Beljebb mentem a levélben említett hely irányába. Páran felfigyeltek rám, de a legtöbben elég elfoglaltak voltak ahhoz, hogy ne érdekelje őket ki lép be az ajtón. Végül megérkeztem..
– Szóval halljuk. Mi az, ami ennyire sürgős? - kezdtem színtelen hanggal, amint megláttam őket és várakozón fürkésztem az arcukat.

Nos, Kazuchi csak őt látta meg. Egyedül Timidus ült az asztalnál... ami ugyan fura látvány volt, de előtte meg volt terítve az asztal, tehát fizető vendég, így nem szólt senki.
-Mit jelent Kazuma szövetségesének lenni?
Mivel az árnyarcos sem pazarolta köszönésre az időt, így a sárkány is belevágott.

Meglepett, hogy sehol sem láttam a kislányt, de úgy döntöttem, ennek nem adom jelét. A sárkány kérdésétől azonban felszaladt a szemöldököm. A legutóbbi találkozás után fel voltam készülve a sületlenségekre, de valahogy ezt a kérdést nem vettem számításba. Leültem a sárkány elé és olyan természetességgel, mintha ő is csak egy játékos lenne a sok közül, válaszoltam.
–Az sok mindentől függ. Talán, ha kicsit bővebben kifejtenéd a mondanivalódat...

-Ez egy kérdés volt, neked kell kifejteni a választ. Anatole szerint te szövetségre léptél vele. Mit jelent ez számodra? Mik a válalásaid az Artes irányába, és mit ígért neked Anatole?

Szóval tudja, bár a levelezésünk után ez várható volt.
– Ha Anatole nem adott választ a kérdéseidre, én miért tenném? Talán tudsz valamit nyújtani a válaszaimért?

-Tudok. És nem Anatole válaszaira vagyok, kíváncsi, hanem a te válaszaidra.

– Ő is meg tudja válaszolni a kérdéseidet. A fő kérdés inkább az, hogy megbízik-e benned. Ha igen, akkor felesleges volt idehívnod. Ha nem, akkor a megállapodásunkat árulnám el azzal, hogy információt nyújtok neked. Engem csak az érdekelne, hogy mi okod van beleütni az orrod a dolgaimba és mit áldoznál a tudásért, amit adhatok.

-Akkor ez nem kérdés. Feltételezed, hogy van olyan tudás, amit adhatsz, úgy, hogy nem tudod, hogy milyen tudással rendelkezem. Vállaltál valaha bérgyilkosságot?

– Pénzért ölni nem az én műfajom. Mellesleg a kérdéseid árulják el a tudásodban rejlő foltokat. Persze az is előfordulhat, hogy már megszerezted a tudást és pusztán tesztelni próbálsz. Ha így áll a helyzet, akkor ismét csak feleslegesen rabolod az időmet.

-Dark Requiem. Darkness. Mondanak neked ezek a nevek valamit?

– Hmm. Nem rémlik.

-Van bármi, amit közölhetnél velem?

– Az attól függ, mi a kérdés? Egyébként neked mit mondanak az említett nevek?

-Egy bérgyilkos céhet és egy bérgyilkost. Anatole kijelölte az utódját. Erről tudsz?

– Csak nem a halálára készül? Tény, hogy elég mélyen belenyúlt az eseményekbe.

-Én is erre következtetek. Ezek szerint nem tudtad.

Bólintottam.
– A bérgyilkos céh lenne a gond? Kit jelölt ki?

-Már nem gond. Anat is meg tudja válaszolni a kérdéseidet. A fő kérdés inkább az, hogy megbízik-e benned. Vagy az, hogy kommunikálhatunk-e egymással úgy, hogy nem kell közvetítő.

– Anatole, vagy más. - bólintottam. - Sok szövetségesem van, sok helyen. Ellátnak az információval amit kérek tőlük és más módokon is támogatnak, ha kell. Tudom mi motiválja őket. Rólad egyelőre keveset tudok. Talán később kérek majd pár jelentést. Persze társaloghatunk közvetlenül is.

-Közvetlenül. Mit akarsz tudni rólam?

– Érdekelne, hogy miért is vagy te ilyen önálló? Ami viszont fontosabb, mi a célod?

-Önálló? Ha arra gondolsz, hogy miért nem tartom a társamat a parancsolómnak, akkor ennek Shu az oka. A pet életciklusának elején dől el, hogy miként viszonyul a társához. Ez nálunk az egyenlőség, illetve az, hogy minden területen a kompetensebb dönt. Hol én, hol Shu. Amihez pedig egyikünk sem ért, abban közösen határozunk. Ez nem titok, ahogy az sem, hogy a célom az idomár védelme.

– Érdekes, de ez megmagyaráz pár dolgot. Viszont, ha az a célod, hogy megvédd, akkor miért épp a legveszélyesebb módot választottad?

-Ez az egyetlen mód, amelyet jelenleg lehetségesnek látok.

– El kell ismernem, hogy a maga módján van benne ráció. A baj csak az, ha szem előtt vagy, egy rossz lépés és a játékodnak az idomárod issza meg a levét. Ez azonban nem az én dolgom. - vontam meg a vállam. - Amennyiben azért hívtál, hogy felmérd mit jelentek rátok nézve, elárulhatom, hogy amíg nem ütitek az orrotokat a dolgomba, nincs mitől tartanotok.

-Nem tartunk tőled Kazuma. Gyenge vagy, egyedül nem tehetsz ellenünk semmit. Viszont nem tudom, hogy kik állnak mögötted, és ez veszélyessé tehet. Abban pedig tévedsz, hogy szem előtt lennék. Pet vagyok, és az emberek lebecsülik a peteket. Nem tartanak tőlünk, sokszor pedig észre sem vesznek. Lopakodás jártasság nélkül hallgathatok ki olyanokat, akik nem törődnek azzal, hogy egy sárkány sétálgat az utcán.

– Vagy úgy. Elismerem, ebbe a hibába én is belesétáltam. Viszont abban tévedsz, hogy nem vagy szem előtt. Épp most gondoskodtál róla, hogy szemmel tartsalak és azoknak se legyenek illúziói veled kapcsolatban, akik korábban esetleg levegőnek néztek. - futott át egy halvány mosoly az arcomon, de ezt a maszk miatt, legfeljebb a hangomban beálló pillanatnyi változásból észlelhette. - Nem várom el, hogy félj tőlem. Ha meg akarnálak ölni, megtalálnám a módját, erre kár is több szót pazarolni. Van még valami?

-Kazuma, mindketten tudjuk, hogy te eddig is meg tudtad ítélni, hogy mennyire kell tartani a petektől, és azt is, hogy akiktől nekem tartanom kellene, azok ezt szintén tudják, mégsem jelentenek rám veszélyt.

– Ennyire biztos vagy benne, hogy minden irányból védve lennél? Ha valóban így gondolod, akkor talán mégsem vagy olyan okos, mint feltételeztem. Nem számít hány oldalról veszed körbe magad, ahogy az sem, hogy hányan áldoznák fel magukat azért, hogy megvédjenek. Mindig lesz valaki, akinek hatalmában áll akár egyetlen szóval megpecsételni a sorsodat.

-Csak annyi irányból vagyok védve, amennyi irányból védve lehetek. Az ellen, aki pedig egyetlen szóval ölni tud, amúgy sem tehetek semmit. Ne védekezz, amíg nem támadnak.

– Épp ezért a legjobb védekezés, ha senki sem tudja a nevedet. Akkor legfeljebb az őrültektől kéne tartanotok.

-Ez Shu mellett kivitelezhetetlen.

– Miért lenne? Mi az ő célja?

-Élni akar. És élvezni az életet. Bármit is jelensen ez.

– Élvezze csak. Naiv kislány még. A legbiztonságosabb számára, ha az is marad. Neki – nyomtam meg egyértelmű utalásként a szót. - nem is kell tőlem tartania.

-Nem szándékozom olyan lépést tenni, amellyel nekem viszont kellene. Ellenkezik a céljaimmal.
Itt egy rövid szünetet tartott.
-Anatole jól döntött, amikor kijelölte az utódját. A céhben már most is én vagyok a legmagasabb szintű és a legtöbb szakértelemmel rendelkező tag. A céh érdekében érdemes lenne nekünk is együttműködnünk.

– Titeket jelölt volna meg? Érdekes fejlemény lenne. Érdekelne, hogy Anatole mennyit tud erről a magánakciódról.

-Nem mondtam, hogy minket jelölt meg. Közvetlenül nem. Az akció után pedig beszámolok neki mindenről, ami itt elhangzott. Szó szerint. Ha úgy kívánod ellenőrizheted. Az azonban árt a céhnek, hogy kizárólag egy kapcsolattartója legyen. Ezért vagyok most itt.

– Rendben. Tegyük fel, hogy hajlandó vagyok beszállni a játékba. Ez mit jelent rám nézve?

-Jelentési kötelezettséget nekem is, és teljes lojalitást.

– Mit kapok cserébe?

-Ezt te döntöd el, természetesen a teljesíthetőség és a realitás határáig.

– Védettség a céhtagokkal szemben. Én nem szervezkedem ellenetek, ti pedig sem közvetlenül, sem közvetve nem tesztek ellenem semmit. Természetesen mindez fordítva is igaz. Az információkat pedig kölcsönösen megosztjuk. Amit adsz, annyit kapsz.

-Rendben. Először azonban a belső ellenséget kell likvidálni. Tudsz bármiről ezzel kapcsolatban?

– A céhetekben?

-Igen.

– Nem. Talán utánanézek. Ha találok valamit, megosztom veletek. Persze csak, ha megszületik a megállapodás.

-Rendben. Drake Haru. Tachibana Makoto. Cellindir. Van róluk nem köztudott információd?

– Megoldható, hogy legyen. Te tudsz szolgálni valamivel velük kapcsolatban?

-Valószínűsíthetően igen.

– Úgy sejtem, valami kapcsolat van köztük. Mi lenne az?

-Ha válaszolok, szolgáltatsz te is érdemi információt?

– Az attól függ, hogy téged mi érdekel. Mellesleg, ha megadod a választ, azzal az én nyomozásomat is megkönnyíted.

-Drake Haru és Tachibana Makoto magas szintűek a vörösökhöz képest. Ez számításaim szerint csak abban az esetben lehetséges, ha valaki segíti őket. Cellindir beszámolt nekem egy vörös céh létezéséről. Itt a kapcsolat.

– Makotoval volt már néhány találkozásom, de a másik kettő egyelőre elkerült. Körbekérdezhetek. Mindenesetre Anatolelal is beszélni fogok. Meglátjuk, ő mennyire járul hozzá, hogy ellássalak a kért információkkal.

-Miért tartasz ennyire Anatoletől, hogy mindenhez az engedélye kell?

– Nem tartok tőle. Pusztán tiszteletben tartom a vele való megállapodásomat. - vontam meg a vállam.

-Amint visszaérünk a céhházba, és ott találjuk, mindenről beszámolunk neki. Ha bele kíván szólni, majd ő maga megteszi. Ellenőrizhetsz, ha úgy kívánsz, ám szükségtelen. Mi volt a megállapodásotok Anatoleval?

– Már korábban is mondtam, hogy a részletekről majd ő beszámol neked, ha akar. Ő jobban tudja, hogy mennyire vagy megbízható, mint én, így ezt rábízom.

-Rendben. Amíg nem kapsz engedélyt Anattól, addig nem is fogsz nekem többet mondani?

– Amíg rá nem bólint, be nem következik a halála, vagy olyan körülmények nem lesznek amik erre a lépésre vinnének, addig nem.

-Értem. Mivel az Artes szövetségese vagy elméletben, én pedig az Artes tagja, így a védelmem alatt állsz, amíg ennek ellenkezőjére nem adsz okot. Tudd, hogy egy Ayse nevű harcos szórakozásból végez a vörösökkel, hiszen a haláluk után nem változik az indikátorszíne. Van egy teóriám Kazuma. Amikor még létezett a toplista, már akkor sem voltál sokkal előttünk. Sok időt töltöttél börtönben. Számításaim szerint már csak neved van, erőd nincs. Ez a név azonban elég ahhoz, hogy ne álljanak ki ellened, így elveszíted a küzdőtérből befolyó jelentős Exp mennyiséget. A híred miatt küldetést is nehezen vállalhatsz azokon kívül, melyek egyedül teljesíthetőek. Igazam van?

– A nevemet nem a két szép szememmel szereztem. A börtön talán nem a fejlődés legjobb módja, de ennyi még nem fog megállítani. Megtaláltam a módját, hogy boldoguljak a jelenlegi helyzetemből és ezt ki fogom használni. A részletek már csak rám tartoznak. Más vörösök sorsa nem túlzottan érdekel. Ha pedig ez az Ayse mégis gondot jelentene, majd teszek róla hogy félreálljon. Mindenesetre köszönöm, hogy szóltál. Makotoval azt hiszem jól kijönnének, bár ő a zöldeket gyilkolja szórakozásból.

-Van erre az utolsó mondatodra esetleg bizonyítékod?

– A két szemem.

-Az kevés. Szerezz bizonyítékot. Már van rá indítékod is. Tachibana...
Itt egy kis szünetet tart, hogy megtalálja a megfelelő emberi kifejezést.
-...megbántotta Szophiet. Shu ezt a szót használta, valamint az, hogy kidobta. Úgy tudom jóban voltatok az idomárral.

– Miért fontos neked?

-Mert Shunak fontos. Mivel az idomár kötődéseket szerzett más emberekkel, nekem ezeket a más embereket is védenem kell, mivel a haláluk esetén az idomár sérülne. Tacibana jelentős veszélyforrás ennél az oknál fogva.

– Hmm. Milyen típusú bizonyíték elfogadható, ha már az én szavam nem megfelelő?

-Fotókristály. Hangrögzítő kristály.

– Még meg kell bizonyosodnom pár dologról, de lehet, hogy ezt személyes ügyként fogom kezelni.

-Rendben. Ez esetben én nem avatkozom bele addig a pontig, amíg nem igényled a segítségemet.

– Még valami?

-Küzdőtér. Azt állítod, hogy megtaláltad a módját a fejlődésnek, azonban továbbra is az a véleményem, hogy csak blöffölsz és le vagy maradva. Megfelelő szövetséges vagy, ha tudod tartani a lépést a többiekkel. Ebben lehetek a segítségedre.

– Attól ne félj, hogy elgyengülök. Pótolom a hiányosságaimat. Van kivel párbajoznom ha azt akarom.

-Fel kívánom mérni az erődet. Adsz erre lehetőséget, vagy sem?

– Idővel talán.

-Rendben. Még valami?

– Részemről nincs. Mostantól, ha lehet maradjunk az üzeneteknél. - álltam fel.

-Kazuma. Nemcsak maszk mögé, hanem a panel mögé is el akarsz bújni. Minél jobban bujkálsz, annál feltűnőbb vagy. Ezt tanuld meg. Még két kérdés. Hányas szintet tippelsz a számomra?

– Sosem akartam igazán eltűnni. Ha ez lenne a célom máshogy intézném az ügyeimet. Azonban van, amiről nem kell mindenkinek tudnia. Feltételezem a te megítélésednek sem tenne jót, ha nyilvánosan üzletelgetnénk. Pusztán ügyelek arra, hogy mások csak annyit tudjanak, amennyit szükséges. Se többet se kevesebbet. Tippelgetni pedig nem szeretek, ha szükségem van az információra, majd megszerzem magamnak.

-Kiszámíthatóak a válaszaid. Ez pozitív. Azonban ragaszkodom a személyes találkozókhoz, mivel az egész céh tudja, hogy szövetségesek vagyunk, az lenne a feltűnő, ha nem találkoznánk. Az utolsó kérdésem az, hogy mi a neved a ti világotokban.

– Ugyanaz, ami itt is.

A sárkány bólint, majd int a fejével, hogy távozhatsz, ha már te álltál fel. Az már tényleg nem lenne szerencsés, ha egyszerre távoznátok.

Lazán intettem egyet a sárkánynak, majd üzeneteket pötyögve indultam el kifelé.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 19:19

Hatvanötödik Fejezet

Néha azért játsszuk az elérhetetlent, hogy megbizonyosodjunk a másik érzelmeiről.

(hangulatzene)

Egy csipetnyi őslevél, egy kiskanál százszorszép.. az ezüstösebbekből... és egy két szép szál eknier levél és kész is van a bájital amivel Shu-tan elcsábíthatja a szerelmetes lovagját! Tökéletes! Elégedetten, büszkén huncut mosollyal az arcomon vágtatok oda a lány szobácskájához, és néhány kopácsolás kíséretében szólongatni kezdem. - Shu-cwaan! Van egy meglepim számodra! - ismét kopogok egy sort és másik kezemmel gondosan a hátam mögé rejtem a kristályt.

Shuék éppen az ebéd utáni kis sziesztájukat töltötték, azaz Timidus az ágyon feküdt, olvasgatva valamit, míg Shu a földön rajzolgatott... nem, ennek semmi köze nem volt a szerepükhöz, a sárkány nem vette el a lánytól az ágyat, csak a puha ágyon nem lehetett rajzolni. Az idomár azonnal felpattant, és szélesre tárta az ajtót.
-Szia Jun! Meglepi? Nekem? Mutimutimuti!

Mosolyom még ha akartam volna sem sikerülhetett volna elrejteni, amint a lány ajtót nyit még szélesebbre húzom a szám. - Igen meglepi! Nem is akármilyen meglepi! - húzom ki magam büszkén, már amennyire ezt lehetséges úgy, hogy jobb kezem a hátam mögött van, picit kényelmetlen, majd egy kis drámai csend, hogy fokozzam a hatást, és máris elújságolom neki a legújabb huncutságunkat. - Tudom, hogy nem olyan régen volt ebédidő, viszont... remélem van benned még egy kis hely mondjuk... egy desszertre? Csak neked. Csak most! Soha vissza nem térő alkalom. - huncut játékba kezdek a szemöldökömmel és közelebb hajolok a lányhoz egy hangos hümmögő hangot hallatva.

-Hogy... desszertre? De hát... most ettük a krémest amit együtt csináltunk... és...
A hümmögő hangra elkerekednek a szemei. Azért Jun nem egy nagy termet, Akira-san nem tud elbújni mögötte... szóval Shu pipiskedve igyekszik bekukkantani a háta mögé.
-Jajj mutizd már meg! Milyen desszert? És... és nincs hümm... már megmondtam!

-Hümm? - hümmögtem fel ismét majd elnevettem magam és mélyen a lány szemébe nézve vártam, hogy kellőképp feltüzelje a kíváncsiságát mit is rejtegethetek a hátam mögött, majd pedig amikor már nagyon aktívan próbálta meglesni mit is rejtegetek hirtelen magam elé kapom a kristályt. - Tádááám! Ez vezet a desszerthez! - kacsintok, majd pedig a kezébe nyomom a tárgyat, hogy maga is megbizonyosodhasson róla miféle játékszert csináltam neki. - Szóval?

Shu arca olyan vörös lett... na jó, Jun már legutóbb is elérte azt a vörösséget, aminél vörösebb élő ember már nem lehet, de amikor tudatosult a lányban, hogy a desszert valóban Akira-san, és meg is jelent egy kép a fejében... hát kellett a sárkány mellé, hogy megtámassza, és még a kristályt se ejtse el.
-Ez... ez... de... desszert? Juuun! Mégis... izé... köszönöm... nagyon szépen köszönöm...
És ezzel kristályostul mindenestül hatalmas ölelésben részesítette a barátosnőjét.

- Bizony! Úgy gondoltam nem szúrom ki a szemed valami ódivatú egyszerű desszerttel. Ezért inkább szereztem neked ambróziát! Fogyaszd egészséggel - a lány ölelését természetesen viszonozza. - Szóval mikor akarod kipróbálni?

-Amróziával... Jun... tudod mi az az ambrózia? Bár... izé... lényegében Akira-san egy isten, szóval... de... de ez akkor is... hogy őt... és... nekem...
Újabb hátrálás, majd szinte leomlott az ágyra.
-Én még sohasem csináltam ilyet Jun...

A lány kérdésére heves bólogatásba kezdtem. Természetes dolog, hogy tudom mi az az ambrózia, még ha nem is önszántamból tanultam meg ezt a szót, viszont éreztem, hogy egyszer nagyon hasznos lesz. Pont mint most. Kicsit kétértelművé tette a beszélgetést a desszert, és az ambrózia pedig csak jobban felcsigázta a lány gondolkodását. Lerí róla, hogy Akira-kunra gondol. - Jaj ugyan már. Ez nem egy olyan dolog amit megtanulhatsz! Érzéssel. Csak ügyesen. - követem a lányt és kényelembe helyezem magam az ágyon. - Biztos, hogy jó lesz! Esetleg, nem akarsz átöltözni valami alkalmibba? Szívesen adok kölcsön akármit. - természetesen semmi baj sem volt az öltözékével, viszont ha a kristály valóban elvezet minket most, rögtön hozzá akkor nem árt, ha mindenre felkészülünk. A szép ruha, pedig kulcsfontosságú lehet, az ilyen "desszertek"-nél.

-De... de... hogy én... de hát... csak nézz rám... és Akira-san... ő hatalmas... biztos, hogy nem engem... én csak egy... és nincs is olyan ruha ami...

- Csak semmi de! - állítom meg a lányt mielőtt belekezd a kifogások gyártásába - Van egy csomó szép ruhád. De ha szeretnéd szívesen adok kölcsön az enyémek közül. Nemrégiben szereztem be néhány jelmezt. Esetleg szeretné lenni menyasszony? - kacsintok rá, és ha már úgyis véletlenül, nálam van a ruha ki is kapom a tárgyaim közül és kiterítem az ágyra. - De ha engem kérdezel lehet jobb ötlet lenne valami kevésbé jelmezszerűbb. Én egy ruha mellett tenném le a voksom. Szóval öltözz át szépen.

-Hogy... menyasszony? Én? Hogy... máris? De Juuuun! Nézz rám!
Fordult oldalról, hogy teljesen jól látható legyen a kislányos alakja, amibe vajmi kevés nőies báj volt... cuki volt, és aranyos, és... kislány.
-Szerintem... szerintem még... még várjunk... mondjuk... mondjuk örökké... én...

A lány kifogásokat gyárt, hiába próbáltam megállítani, úgy tűnik ez belé van kódolva. Na nembaj, szerencsére bőven van ötletem, hogyan tudom minden butaságát elfeledtetni vele. - Semmi pánik! Itt vannak ezek is. - dobom oda neki a két kis szivacs szerű anyagot - Ezekkel nagyobbnak tűnnek majd. Direkt ezeket választottam, hogy ne legyenek olyan természet ellenesen nagyok. - kacsintok rá megint, majd pedig közelebb merészkedek a prédácskámhoz. - Szóval most már nincs okod a félelemre. Sokan használnak ilyeneket, és most amúgy sem ez a fontos, hanem, hogy találkozzatok. Te és A-ki-ra. Menni fog. Én és Timidus majd végig szurkolunk. Igaz? - pillantok a sárkány felé is büszke vigyorral az arcomon. Kell egy kis támogatás a boldogságához.

Timidus már eddig is értetlenkedve biggyesztette félre a fülét, és Jun mostani kérdésére is... hát bólintott ugyan, de csak azért, mert azt már tudta, hogy az Igaz? kérdésre mindig igen a válasz. Shu ezzel szemben paprikavörös fejjel nézett a kezében lévő... kiegészítőkre, majd olyan gyorsan nyomta vissza Jun kezébe, amilyen gyorsan csak tudta.
-Nem! Nem, nem, nem, nem, nem! Nem fogok hazudni Akira-sannak, és... és... és különben is... én... de... de mit mondok majd? Meg... meg eddig csak leveleztünk... és... és ő sokkal de sokkal... izé... te egyáltalán... te voltál már ilyenen?

A lány szűzies zavara nagyon aranyos volt, megmosolyogtat, és melegséggel tölt el az érzés, hogy ilyen ártatlan még. Remélem örökre ilyen kis cuki marad, persze nem egyedül, hanem mondjuk Akira-sannal. - Jaj ugyan már. Ezekkel nem vered át. Sok ruhába is vannak ilyenek beleszerelve. - biztatom picit, persze nem valószínű, hogy ö annyira foglalkozik az ilyesmivel. Igazából csak nekem lehet szempont, hogy a különlegesebb ruhákhoz legyen. A többinél nem számít mert még ha használnám sem látszana sok belőle. - Persze. Odamész hozzá köszönsz neki, és megkérdezed lenne-e kedve elmenni veled mondjuk egy fagyira, vagy egy kellemes sétára a szafariban. Biztos igent fog mondani. - igen, az lesz a legjobb, ha nem komplikáljuk túl a dolgokat. Kezdetnek a séta.. majd a fagyi.. reméljük, hogy nem kell minden egyes találkozóhoz egy kristályt elhasználnom, mert akkor nagyon sok virágot kell szednünk...

-Akkor... akkor... kérek egy olyan ruhát... de ez... ezek nem... ezek kényelmetlenek biztosan... és... és ha... mi van ha... én nem veszek fel ilyet!
Még hátra is tette a kezét, hogy Jun véletlenül se tudja rátukmálni.
-És... de ő... ő Kayaba Akihiko... hogyan menjek oda Kayaba Akihikohoz? Levelezni... levelezni már azóta levelezek, hogy ideérkeztem... de... de ha nem hallottam volna a hangját, akkor azon az eventen sem biztos, hogy meg mertem volna szólítani... mi van, ha leblokkolok, vagy... vagy nem is tudom...

- Várj egy percet. - a kérésére máris átrohantam a szobámba, majd pedig amikor visszatértem egy szép kék ruhácskával tértem vissza, hozzá illő térdzoknival, és egy pár aranyos kék virágos hajcsattal. Nem tudom milyen fajta virág is ez pontosan, de illik a ruhához és ez a lényeg. - Tá~dáám! - teszem le az ágyra a szépséget, szépen elfésülgetem, miközben hallgatom a többi sületlenséget. - Szóval akkor nem kellenek ezek igaz? - nyomkodom meg őket, majd ha megrázza a fejét csak lerakom az ágyára, majd véletlenül itt felejtem, hátha esetleg valamikor meggondolja magát velük kapcsolatban. - Ugyanúgy mintha egy másik fiú lenne. Vagy mintha én lennék az. Magabiztosan. Ügyesen! A többi majd jönni fog magától. - legalábbis bízom benne, hogy menni fog, az emberek hajlamosak leblokkolni amikor valami váratlan történik. De Shu-tan biztosan nem fog, ö ügyes. - Ha más nem jut az eszedbe.. Mondd neki azt, hogy szeretnéd megismerni, és beszélgessetek. Az majd oldja a feszültséget. - majd pedig a vállaira teszem a kezeim. - Menni fog ugye?

Nem mintha jelenleg bárhova is tudna menni a zavartságtól... legszívesebben bezárkózna a szekrénybe, vagy valami... de azért bólint. Várni fog egy percet. Jun kilibben, majd belibben, majd amikor mindent megoldott, és Shu az arcát már a kezeibe is temette, amikor látta, hogyan nyomkodja a lány azokat a... szóval a következő reakciója a csípőre tett kezek és a kérdő tekintet volt.
-Te Jun... miért van neked egy komplett ruhád az én méretemben, az én kedvenc színemmel...? És... és én még másik fiúval sem beszélgettem így igazán... csak Justinnal... és látod, abból sem lett semmi. Te meg lány vagy... az más... nagyon más!

- Természetesen sosem lehetsz elég felkészült, ezért gondoltam, jól jöhet ha betárazok. Mellesleg Saya-chan méreteiben is van néhány kincsem. - kacsintok a lányra, majd felnevetek. Valójában rengeteg féle öltözék lapul a szekrényeimben, az már kérdéses, hogy mennyire vannak kihasználva. Viszont nem tehetek róla, ha egyszer ilyen olcsón adják ezeket... - Ezt a csatot még akkor vettem amikor Timidus is kapta a szalagját. De nekem annyira nem állnak jól ezek a színek ezért végül semmihez sem tudtam felvenni... - meg persze a hajpántok sokkal jobban illenek hozzám mint a csattok. Shu-tan magyarázására pedig szintén mosollyal az arcomon reagáltam. - Az, hogy valaki fiú vagy lány nem változtat azon, hogy milyen vele a beszélgetés. Velem is mindig teljesen nyugodtan tudsz beszélgetni, pedig nem vagyok lány. - húzom ki magam és elterülök az ágyon, és a ruhácska szélét kezdem masszírozni. - Most, hogy nincs több kifogásod, esetleg felvennéd?

-Ahha... oké... akkor... izé... nincs több kérdésem...
Jun fura. Jun hihetetlenül fura... és néha már ijesztő is...
-És... oké, oké, nem vagy lány... te már érett nő vagy... pont ez a baj, hogy én meg nem... és... oké, akkor felveszem...
Ha Anat lett volna bent, ahogyan azon a bizonyos napon ott is volt, akkor Shu ugyanúgy elfordulásra intette volna, mint bármelyik más pasit. Jun előtt azonban nyugodtan öltözködött, méghozzá a hagyományos módon, nem is a menüt használva. Ennyi minden után már nem miatta lesz zavarban... főleg nem Jun miatt...

- Örülök, hogy feladtad. Féltem, hogy tovább kell majd győzködjelek. Ez biztosan a felnőtté válás első jele. - meglepődött arcot vágok, majd pedig megfogom a lány homlokát - Igen biztosan, a felnőtté válás jele... Nem vagy beteg. Nem lehetsz beteg! Egészséges vagy. - és már reppenek is vissza az ágyra, kényelmesen elfekszem rajta, és a plafont kezdem bámulni miközben Shu beszél. - Nem vagyok érett nő. - öltök nyelvet - Jun vagyok. Tökéletesen, elegánsan, csodálatosan. Csak úgy szimplán. - terülök el az ágyon, miközben a lány elkezd öltözködni. - Segítsek valamit?

-A... felnőtté válás? Miért akarnék én felnőtt lenni Jun? A felnőttek unalmasak.
Öltötte ki a nyelvét Shu most már kissé felszabadultan. Biztosra vette, hogy Jun azért tereli magára a témát, hogy ne idegeskedjen, és be is szállt a játékba.
-Nem lehetek beteg, mert itt nincs betegség. De... még mindig nem mondtad el, hogy neked milyenek voltak a randijaid. Meg... milyen az, hogy Jun vagy? Most én felnőtt legyek te meg Jun? És... és a masnit a hátán... lécci... meg... nem túl hivalkodó... egy kicsit? vagyis... olyan... nem is tudom... nem túl sissy?

- Biztos vagyok benne, hogy te nem lennél unalmas felnőtt. Anat sem unalmas felnőtt. - Jó persze Anat más tészta ö különleges. Ö olyan prémium tészta. Nem mindenki tányérján lehet belőle. - Többnyire mindig enni mentünk valahova, mindig a partnerem fizetett, néha megajándékoztak kisebb dolgokkal. - picit elgondolkodom, hogy hátha eszembe jut valami emlékezetes ajándék, de végül nem tudok felhozni semmit sem példának. - A cukrászda jó választás randira. Meg a parkok is. Junnak lenni különleges. Elvégre sokkal szabadabb lehetsz, és azt tehetsz amit csak szeretnél. Mint mondjuk... én! Én vagyok erre a tökéletes példa. - büszkén kinyomom magam az ágyon, majd elterülök újra, és hátamra fordulok. - Például csini ruhákat hordhatsz, vagy sminket, tömést, édességeket ehetsz. Vagy mondjuk teadélutánt tarthatsz. Meg egyéb huncutságok. - közben pedig figyelem, hogyan is szereli magára az öltözéket. Néha kuncogok egyet, elvégre mindig a legapróbb kiegészítőket találja túl soknak. Legyintek a kezemmel. - Ugyan már! Az a masni csak kihangsúlyozza a ruhát. Ha nem lenne rajta olyan egyszerűnek tűnne. - majd lemászok az ágyról és megigazgatom a lánykát a ruhát. - De tényleg nem kell aggódnod a randi miatt. A férfi vezet majd. Neked csak ügyesnek kell lenned.

-Hát Anat... nem tudom... nem unalmas... de ő nem is annyira felnőttes... csak néha... de szerintem ő sem felnőtt. A cukrászda pedig... szerintem inkább én főznék neki... az olyan... hogy hasznos vagyok... mint az Aincrados torta... szeretnék hasznos lenni... az ötleteket is ezért küldözgetem neki... és... és a smink... te... te engem is ki tudnál sminkelni? Én... próbálkoztam... amikor a dojoban... de nem tudom... és...
Azon eléggé felhúzta a szemöldökét, hogy ez a ruha egyszerű lenne... de ha Jun azt mondta...
-És... és ha vezet majd... hogyan legyek ügyes? Honnan tudjam, hogy mit szeretne? Nekem ez már a mesés küldin sem sikerült... Akkor pedig... hát... örülök, hogy te Jun vagy...
Igaz semmit nem értett az egészből, de elterelte a figyelmét...

- Anat örök gyermek, felnőtt bőrbe bújva. De ö így a tökéletes. A smink pedig... mi sem egyszerűbb ennél. Mennyire legyen különleges? Alapozó? pillácskák? Esetleg nagyobb szemeket szeretnél? Valahol van még fehér szemceruzám... Kontaktlencsével lenne az igazi, de.. az lehet már picikét sok lenne ha lenne nemde? - nevetek egy picit, közben pedig elővarázsolok néhány alap felszerelést, és ha a lány rábólint máris nekikezdek az arcának. - Tudni fogod ha odajutottál. - bólogatok a lánynak megbízhatóságot sugallva. Persze ez nem olyan egyszerű de nem akarom azt mondani neki, hogy majd utólag fogja bánni ha kihagy valamit, és örökre emlékezni fog minden hibájára amit a randikon vétett... - Csak lazán. Ügyesen. Ha idegeskedsz mindent elrontasz majd.

-Ugye?! Én mindig mondtam, hogy nincsenek is itt felnőttek, csak felnőttesen akarnak viselkedni, és... micsoda? Kontaktlencse? De... az minek? És... és nem elég nagyok a szemeim? És... és hova jutottam... meg... meg hogy ne idegeskedjek?

- Szépek a szemeid. De sok lány szereti ha nagyobbnak látszanak, mert akkor az olyan aranyos. Ezért ha húzunk néhány ügyes vonalat akkor olyan lesz mintha nagyobbak lennének. De ahhoz kell műszempilla is... - Közben pedig a "műtéthez" felsorakoztattam a szépségeket a lánynak hátha beadja a derekát és óriási szemeket csinálhatok neki pillangószárny méretű pillácskákkal. Ha már magamon sosem mertem rajta megnézném hogy fest. - Igen ne idegeskedj. Csak természetesen. - és már hozzá is láttam a szivaccsal az alapozó eldolgozásához. - Mintha velem beszélnél, de ezt már mondtam. Ne hagyd, hogy kínos csend legyen. A fiúk nem szeretnek a kínos csendben megszólalni. Ezért ez a te feladatod lesz. - már reppen is le a kupak a szemceruzáról, persze nem a fehérről, hanem a feketéről. - nézz fel, és ne pislogj. - utasítom, majd meghúzom ügyesen a vonalat. - A kulcs a bátorság, és a beszélgetőerőd! Beszéltesd! Ha sokat csacsog akkor jól fogja érezni magát. Te is dumcsizz sokat.

-Hogy... hogy szépek? Hát... izé... nem tudom... szerinted tetszene Akira-sannak, ha nagyobbak lennének? Nem akarok... úgy kinézni, mint egy játékbaba. És mondtam már, hogy te lá... jó, akkor Jun vagy. De Akira-san biztosan nem Jun. És... és miről dumcsizzak vele? Még... még az áll Kayabát sem tudtam rendesen megszólítani, mert simán lehet, hogy az igazi volt, csak megváltoztatta a hangját, hogy lássa, hogy ki veszi észre... de ha nem is, akkor biztosan figyelt... szerinted büszke rám, hogy én észrevettem? Olyan jó lenne, ha büszke lenne rám...

- Szerintem a szemeid jók így is, szépek és formásak. - gyorsan még az utolsó simítások a szem körül és már nyúlok is a szájfényért. - Szerintem kérdezd meg tőle, hogy miért tartott beszélgetős játékot a főtéren. Ez kezdetnek egy jó téma lehet. Utána pedig a többi jönni fog magától. Tudod mindig csak a kezdet a nehéz. - lerakom a fegyverzetet magam mellé a kis ládikóba. - Készen van. Most már tökéletes a sminked. A ruha is jól áll, Most már jöhet a megérdemelt jutalom! - szépen elpakolok mindent a ládikóba, sajnos az óriás szemek még váratnak magukra, de majd eljön a napja amikor azokat is felragaszthatom neki. Talán ez a kis sminkelődés volt a kezdőlökés.

-Oké... akkor a beszélgetés már megvan...
Óvatosan kivette a vitrinből a tükröt, amit az első napon kapott ajándékba az Admintól, és abban nézte meg magát.
-Ez... ez nálam lesz. És... és nagyon ügyes vagy Jun...
Szép volt. Szépnek gondolta magát. Ez eddig nem sokszor történt meg.
-De... de hogyan szólítsam meg? Magázzam vagy tegezzem? Még... még a levélben nem mertem tegezni... nem kéne megvárni a White Day-t, hogy... ha nem küld vissza ajándékot, akkor nem is kéne próbálkoznunk... és akkor még várhatnánk...

- Csinos vagy. Nincs miért aggódnod. - vigyorgok az ágyról, és óvatosan megközelítem Timidust is, hogy ne magányoskodjon szegényke. - Mi majd távolról szurkolunk. - Igen nem lenne bölcs döntés ha ott állnánk és fognánk a kezét, ezért is inkább hallótávolságon kívül kellene maradnunk bármennyire is érdekelnek az esetlen első lépések. De ha ott állnánk nem tudnának feloldódni. - Ne magázd! Csak lazán. Mintha én lennék. Arra pedig ne is gondolj, hogy várjunk még tovább! Itt az idő, nincs visszaút. Szóval ha nincs több problémád, hozzá is láthatunk. - türelmetlenkedtem picit, de ez természetes. Viszont nagyon jót nevetnék rajta, ha a kristály a szekrényhez vezetne minket, és ott bujkálna Akira-kun, végighallgatva a beszélgetésünket.

Ahha... Jun bizonyára nagyon jót nevetne, Shu meg itt ájulna el. nem mintha valahol a szíve mélyén ne remélné, hogy Akira-san végig őt és csak őt figyeli... de akkor is... Akira-san nem ilyen perverz.
-Biztos nem fogok úgy beszélni vele, mintha te lennél! Kizárt! És... és oké... akkor... akkor bekapcsolhatom?
Timidus nem mondott egy szót sem. Egyértelmű volt, hogy ő nem fog semmit távolról figyelni. Nem fogja magára hagyni Shut. Ha ez a Kayaba valamit akar a lánytól, azt nyugodtan elmondhatja őelőtte is.

- Igen! - örvendezek, hogy végre valahára láthatom élőben is a kristályt működését, ráadásul a jó érdekében. - Csak nyugodtan. Nincs mitől félni. - bátorítom még egy picit, majd pedig lemászok az ágyról és annak takarásában várakozom, fél szemmel figyelve, hogy mi is történik.
- Ne felejtsd el majd mondani neki, hogy szeretnéd gyakrabban látni!

-Ahha... nincs... végül is csak az egész világ urát szeretném megtalálni egy itemmel, és randira elhívni... mi baj történhet? És... és gyakrabban látni... persze... mindenképpen...
Nyelt egyet, kezei közé fogta a kristályt, majd szinte ereklyeként emelte a magasba.
-Kérlek szépen... kérlek szépen Csillag Kristály, vezess el minket Kayaba Akihikohoz.
És a kristály felragyogott, majd pislákoló fénnyel a magasba emelkedett, csillag alakot öltve, és lassan kilebegett a szoba ajtaján, amit Shu nyitott ki neki, aki "magabiztos" léptekkel követte az itemet, Timidus pedig őt...

- Látod? Nincs miért aggódnod. - nevettem fel, miközben végre valahára aktiválódott is a kristály. Csodálatos, melegséget árasztó fénnyel világított, és lebegett kis aranyosan. De ahogyan lehetett is rá számítani Akira-kun nem a szobában bujkál. Rohantam Shu-tan után, nehogy lemaradjak valamiről. Egy csók köszöntésképpen elég ütős kezdet lenne... - Lehet, hogy a bejárati ajtó előtt van!

-Nincs... nincs mitől... semmitől...
Mondogatta Shu maga elé, miközben végig a kristályt figyelve, na meg persze néha a lába elé, lassan kisétáltak a céhházból. Akira-san nem volt az ajtó előtt.
-Jajj ne ijesztgess már Jun! Miért várna rám az ajtó előtt?
És a kristály röppent tovább...

Siettem amennyire csak lehetett, és persze arra sem ártott odafigyelni, hogy ne essem orra a mamuszban. A lelkesedésem nem hagyott alább, amikor kinyitottam az ajtót és mégsem állt ott senki sem. - Jó talán... nem a bejáratnál. Lehet, hogy a céhház tetőjén várakozik. - bökök az ujjammal a háztetőre.

-Juuuun... nem fog a céhház tetőjén várakozni... az olyan... creepy lenne... akkor már inkább erkélyjelenet vagy valami... sokkal jobban illik hozzá szerintem...vagy... vagy nem tudom...
Ám a kristály nem arra kezdi vezetni őket, hanem teljesen másfele, és pár perc séta után az idomár kérdőn néz Timidusra.
-Számításaim szerint a város központja felé tartunk, a teleportkapuhoz.

- Szóval erkély... hümmm - még csak kérdezgetni sem kell mire is vágyik igazán, csak oda kell figyelni és máris megtud az ember ezt azt. Ha most csak úgy össze tudnék futni az udvarlójelölttel, rengeteg hasznos tippel elláthatnám, de úgy tűnik ez még várat magára. - Szerintem aranyos lenne tőle, ha a tetőn hallgatózott volna. - öltök nyelvet, és türelmetlenül sietek a kristály után, elvégre nem akarom, hogy eltűnjön szem elől. - Hmm lehet, hogy egy szinttel fentebb van? Lehet egy éppen egy elhagyott erkély alatt várakozik... hümm...

-Igen... tudod... Rómeó és Júlia... a könyv annyira nem volt érdekes, de a musicalt imádtam! jajj annyira szép a francia nyelv, és annyira illik a szerelemhez... szerinted... szerinted Ő tud franciául? Én nem tudok, de szeretnék megtanulni majd... jó lenne... és... és nem tudom...
A kristály be is lebeg a kapu közepére, és ott megáll, mintha várakozna rájuk.
-Gyere Jun! Lehet, hogy... hogy...
...hogy egyenesen hozzá fog teleportálni... ezt azonban nem meri kimondani...

- Hmm francia nyelv.. francia csók. Biztos ért az ilyesmihez. - nevetek fel, majd pedig kocogok tovább és tovább. Shu-tan bátorítása a feladatom, és ilyen kis apróbb gondolatokkal csak izgalmasabbá teszem a romantikáját. Biztos ö is erre gondolt csak nem merte hangosan kimondani. Így hát megspóroltam neki néhány percet. - Lehet, hogy már rád vár! Ez.. ez... annyira romantikus! Ugorj a karjaiba, és öleld magadhoz! Iiigen! - sorolom az instrukciókat. Persze kezdek kifogyni az ötletekből, hiszen a kristály követése és a beszélgetés nem könnyű egyszerre. Pláne nem okos dolgokat mondani ilyenkor.

-Hogy... hogy francia csók? De... Juuuun! Én még egyáltalán nem csókolóztam senkivel, nemhogy úgy! Én... én félek! És... és...
Azonban amikor mindketten beléptek a körbe, a teleportáció felvillant, és egyel fentebbi szintre kerültek. A kristály ismét felragyogott, azonban nem mozdult el, és pár másodperc után újra bekapcsolt a kapu, és még egy szintet ugrottak...

- A csók nem egy nagy dolog. Igazán nem kell miatta aggódnod. - majd teleportálódtunk is fel a következő szintre, és újra és újra... - Hű Akira-kun elég magasan van, nem gondolod? - kezdek picit aggódni, hogy mi lesz ennek a végeredménye, elvégre úgy tűnik a kristály csak visz tovább és tovább...

-Persze... a csók sem... az ölelés sem... semmi sem nagy dolog... tényleg nem... jajj olyan lehetetlen ez az egész!
Fakadt ki Shu, ahogy megállapodtak a legutolsó nyitott szinten, és a kristály elindult egy irányba, Shu pedig lemondóan sóhajtott.
-Ugye te is tudod, hogy hova fog vinni?
A lány hangjában érezhető volt a csalódottság, és a kristály úgy tűnik mégsem egy elhagyatott, romantikus helyre visz.

- Igen... azt hiszem sejtem. Valahol még fentebb lehet. Ha pedig mi nem tudjuk tovább követni akkor ez a kristály fogja meglátogatni helyettünk. Ö pedig azt gondolja majd. "Hümmm? Vajon ki küldhette ezt a csillagot? Biztos egy nagyon kedves ember aki szeret" vagy valami ilyesmit! - próbáltam felvidítani, ezek szerint még nincs itt az ideje, hogy lássuk , hogyan is néz ki valójában. - Legközelebb már biztosan össze fog jönni. Ha szeretnéd... addig gyakorolhatod a csókolózást. - egy fogvillantós vigyorral az arcomon fordulok a lányhoz. - Menjünk haza.

-Még... még nem! Kíváncsi vagyok! Hátha... hátha van valami... és... és hogy... hogy gyakorolni... azt... azt szabad? Izé... ha gyakorlom, attól még... még övé lenne az első? Azt szeretném, hogy övé legyen az első...
Egy kis könnycsepp gördült le az arcán, de már csak makacsságból is követte a kristályt, egészen a bossterem kapujáig.
-Igen... azt hittem van valami titkos átjáró... vagy valami... de hol is lehetne máshol Kayaba Akihiko, mint a legmagasabb szinten... a palotában... és...
Csak integetett a kristálynak, ami lassan besurrant a résnyire nyíló kapun, majd Jun nyakába borult.
-Nem tudom... nem tudom, hogy mit akar tőlem... nem akarok... de ha nem segítek...
Összeszorította az öklét, és szipogott egyet.
-Ő le tud jönni hozzám... már mondta is, hogy találkoztunk... és... és én is tudom, hogy kicsoda... nem kell miatta feljebb mennem... de... de megtartom a titkát... és... és...
Halk sóhaj, de azért egy bizakodó mosoly is rejtőzött ott... legalább is Jun biztatása mellett önmagát is biztatta.
-Rendben... menjünk haza...

Szorosan magamhoz ölelem a lányt, aki még a boss kapujához is képes volt elsétálni csak azért, hogy hátha ott fog rá várni a férfi akit szeret. Szívszorító jelenet volt, viszont hiába is mondtam volna, hogy talán a következő szinten vár ránk, hiszen most lehetetlen lenne felmennünk. - Lehet még túl korai. Talán még nincs itt az ideje, hogy találkozzatok. A férfiak amúgy is nyuszik. Erről híresek. - öltök nyelvet, próbálom felvidítani picikét. - Csókot pedig nem nehéz gyakorolni. Akár csinálhatod plüssel... akár egy baráttal. Akár pedig a tükörrel, de az picit furi lenne. - tereltem vissza a témát a csókokra, majd pedig megfogtam a kezét és visszasétáltunk a céhházba. Egy kellemes süti, egy csésze meleg teával majd felvidítja.

Az volt az igazán vicces, hogy Shu nem volt szomorú... sőt, még csalódott sem, hiszen tulajdonképpen ezt várta. Annyira egyértelmű volt. Legalább is, ha belegondolt.
-Majd... majd úgyis ő dönti el, hogy mikor szeretne velem megint találkozni. Én pedig várok rá... meg levelezgetek vele... de azt bizti nem szeretné, hogy kezdjek el bossolni. Tudja jól, hogy nem akarok, szóval ilyet sohasem kérne tőlem. És... és plüssel is fura lenne, nem csak tükörrel... egy baráttal pedig...
Na itt megállt, és egy hatalmasat pördült, hogy szembekerüljön a lánnyal.
-Te vagy az egyetlen barátom Timin kívül...

- Néha jobb kevés jó barát mint sok hamis nemde? - borzolom össze a haját. - Ne aggódj. Majd kitalálunk valami mást. Biztos van más mód is, hogy feljussunk magasabb szintre anélkül, hogy bossolnod kellene. Csak rá kell jönni, hogy hogyan... Ééés mi biztosan rá is fogunk jönni! Nyihi!

-Hogy... hogy más mód? Igen... én is erre gondoltam... ezért követtem a kristályt... hátha... és...
Igazgatni kezdte a haját, de nem lépett tovább, és látszott az arcán is, hogy elönti a vörösség...

Kíváncsian pillantottam az égre, majd vissza a lányra, mosollyal az arcomon. - Akira-kun mondta valaha is, hogy az az egyetlen módja a fentebb jutásnak, hogy legyőzzük az aktuális bosst? Kell lennie más módnak is ahhoz, hogy felmásszunk a következő szintre. Csak azt még nem tudom, hogy hogyan... - De valóban semmi ötlet, elképzelés sem jut eszembe, ami nem lenne kész öngyilkosság.

-Csak egy módon juthattok ki, végig kell vinnetek a játékot. Jelenleg Aincrad alsó szintjén tartózkodtok, az első emeleten. Ha sikerül túljutnotok a szintek kazamatáin, és elpusztítani annak szintvezérét, tovább haladhattok a következő szintre. Ezt mondta.

- Jól van jól van. - megveregetem Timidus hátát, majd pedig mély levegőt veszek - És ha nem kijutni szeretnénk? Hanem mondjuk csak fentebb jutni? Lehet, hogy csak az utolsó szint bossának terméhez előfeltétel, hogy az összes korábbit legyőzzük. Biztos van valami turpisság a dologban. A szerelem ereje mindent legyőz! - fordulok a nap irányába és egy hősies testtartással bökök a távolba a menő szövegem eldarálása közben. - Kivéve amit nem. - teszem hozzá. Nem lenne szép dolog ilyen aprócska részletet szőnyeg alá söpörni. - Szerintem mától ezt is írjuk fel a céljaink közé.

-Végül is... igazad van... azt mondta, hogy csak egy módon juthatunk ki... azt nem, hogy csak egy módon juthatunk feljebb... szóval...
És ezzel újra el tudott indulni a céhház felé, és még egy bólintásra is futotta a célokkal kapcsolatban.
-De... de mit akartál te a csókkal? Arra még nem válaszoltál... -.-

Ügyesen adok célokat az embereknek, büszke vagyok magamra. Ha most egyedül lennék biztos vállon veregetném magam, de így társaságban, utcán kicsit bizarr lenne, ezért is inkább hanyagolom. De az elégedett mosolyt nem tudom letörölni az arcomról. Szépen lassan folytattuk is az utunkat a céhház felé, amikor is Shu-tan ismét feltette a kérdést. Bizony "A" kérdést! - Hogy a csókkal? - kérdezek vissza, egy rövidke hatásszünettel egyetemben, elmerengek majd vigyorogva folytatom - Arra, hogy ha szeretnéd rajtam nyugodtan gyakorolhatod, hogy az első csókod biztosan tökéletes legyen. Azt hittem egyértelmű az ajánlatom. - fújom fel az arcom, picit sértődötten, hiszen olyan ügyesen mondtam el korábban, szintén egy vállpaskolást megérő ajánlat volt, mégsem ért el hozzá az üzenetem. - Akármikor a rendelkezésedre állok. De ha én nem vagyok jó... kereshetünk mást is akivel gyakorolhatod.

Oké... újabb kis téblábolás következett, és egy lépéssel sem haladtak közelebb a céhházhoz.
-De... de... ez... ez nem olyan, hogy... te most... ne gúnyolódj velem!
Szinte már haragos volt ahogyan odavetette az utolsó mondatot, és könnyek gyűltek a szemébe...

- Én komolyan gondoltam amit mondtam. Tényleg szívesen segítek benne. - léptem a lány elé, hogy szembe állhassak vele. Elszántan vadásztam a pillantásáért. - De ez csak egy ajánlat volt. Nem kell rábólintanod, csak szeretném ha tudnád, hogy rám számíthatsz. - veregetem meg a vállait. Kissé ijesztő új szokás, és talán már unják is az emberek, de mégis olyan bizalmat sugárzó cselekvés. - Nem olyan hogy? - döntöm félre a fejem, nem értem mire akar kilyukadni - Én nem gúnyolódtam. Ott van esetleg még Timber, vagy Canterbury is... Amikor először teáztunk a Young céhház udvarán ők is ott voltak, és kedveltek téged... - fújom fel az arcom, talán képes volt elfelejteni őket..?

Shu csak pislogott, és már azt sem tudta, hogy Jun most kötekszik vele, vagy tényleg segíteni akar. Annyira... bonyolult volt minden.
-Hogy... hogy lehetsz ennyire... én... veled... azt nem szabad! És... és az biztos nem olyan, mintha... és...

- Miért nem szabad? - továbbra sem értem mi akadálya van a dolognak, hiszen barátok vagyunk, és a barátok arra valók, hogy mindenben segítsék a másikat. Legalábbis ami erejükből telik. - Oh értem.. szóval nem vagyok elég csinos.. - picit csalódott hangnemben folytattam a beszélgetést, miközben láthatóan elmélyülten turkálok a menümben, majd pedig egy kis idő elteltével elő is húztam egy plüssállatot. Pontosabban egy medvét. Egy jókora nagy medvét. - De Thompson sem tökéletes? - rázom meg a lány előtt, majd nyújtja érte a kezét szíves örömest odaengedem neki. - Tudom, hogy szeretnéd, ha minden... minden a legtökéletesebben menne, és Akira-kunnal. De amíg nem olyan személyt csókolsz meg akit úgy szeretsz addig az első csókod a tiéd marad. Nem?

-De... hogy...
Nem. Jun nem gúnyolódik. Jun tényleg komolyan gondolja, hogy egy plüssállattal meg lehet tanulni csókolózni. Shu lassan elbotorkált egy padig, és oda zuhant le.
-Oké... te hogyan... tanultad meg? Egy medvével?

A lány úgy látszik még mindig nem érti igazán mire is célzok, de azt hiszem nem is akarom tovább rombolni szegényke ártatlan lelkét. Követem a padig, a medvével a kezemben majd pedig leülök átkarolva a plüssjátékot, fejére téve az állam. - Dehogy. Nagyon sok kedves Senpai-om volt, akik segítettek benne. Ezért is gondoltam, hogy most itt a lehetőség, hogy én is segíthessek valakinek.

-Ez... ez így működik? Hogy... hogy van valaki... most... most ugye csak hülyítesz?

- Miért hülyítenélek? - lepődök meg azon, hogy a lány már sokadjára is visszakérdez. Kezdek én megijedni attól, hogy valami nagyon lehetetlen dolgot mondanék. - Ennyire lehetetlennek hangzik, hogy vannak még kedves segítőkész fiatalok? Szerintem aranyosak voltak, hogy aggódtak értem. Mi is volt a nevük? Mi is... Mi is... - töprengek picit, de csupán arcok jutnak eszembe, elég régen volt már amikor még azon a környéken laktam, arról nem is beszélve, hogy ezer éve nem is láttam őket. - Ha szeretnéd megkérdezhetünk róla másokat is. Biztos a többieknek is vannak izgi történetei az első csókra való készülődéssel. Talán még egy-két jó tippet is kaphatunk. - mosolygok a lányra, ez tényleg egy jó ötletnek tűnt, hiszen ahány ember annyiféle tanulási módszer és még annyi szokás.

-Nem... nem, nem, nem, nem, nem! Nem fogjuk mindenkinek elárulni, hogy a kicsi Shu tizenöt évesen az első csókjára készül, és még soha nem csinált ilyeneket, és most sorban állna tanácsért! Felejtsd el! Ez olyan... megalázó...

- Ha odamennék valakihez, hogy mesélje el milyen volt az első csókja, szerinted azt feltételezné, hogy azért kérdezem, mert nekem még nem volt? - egy kis szemöldökjáték - A fiatalok szoktak ilyeneket kérdezni egymás között. Én is hallgattam már meg sok osztálytársam unalmas történetét. Átlagos csókokról. Szerintem túl sokat aggódsz.

-Oké... de... de akkor sem... tuti kitalálnák, hogy miért kérdezem. A te hümmögésedet is már hallgatom egy ideje, és tudom, hogy milyen... milyen dolgokra gondolsz, amikor én nem is... még álmomban sem...

- Hümm? Dehogy is. Én csak gondolatban már az esküvőt tervezem. - persze, az a menyasszonyi ruha véletlenül sem emiatt került elő, nem is olyan régen. Mért is szereznék már be ilyen hamar ilyesmit? Butaság.. De azért ha felpróbálta volna és mondott volna róla véleményt biztos könnyebb dolgom lenne. - Rendben. De szerintem túl sokat aggódsz. Nem szégyen ha nem csókolóztál még. Túlreagálod. Viszont... Thompsont kölcsönadom, szüksége van egy kis környezetváltozásra. - adom a lány kezébe a macit. - Rám mindig számíthatsz!

-Pfff! Most már tényleg elég legyen! Ha csúfolódni akarsz, akkor csúfolódj, ha meg... de azt... biztosan nincs ilyen, hogy csak úgy gyakorolni a csókolózást! Arról tudnék! Azt láttam volna! Voltak nagyobb lányok is az intézetben, és ők...
Na jó, ez egy hülye példa volt, mert azoknak hetente volt más pasijuk... de akkor sem... ilyen nincs...

- Mondom, hogy nem csúfolódok! - pattanok fel a padról. - Ez igaz! Mind, mind igaz. A senpai-aim mindig nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem. A lányok is és a fiúk is. Látták, hogy segítségre van szükségem, ezért segítettek is. Ügyesen felkészítettek rá, hogy ne rontsam el majd az első csókom. - fonom karba a kezem, kicsit megsértett Shu-tan azzal, hogy nem hiszi el amit mondok, holott egy teljesen átlagos dologról beszélek vele. - Onii-san is azt mondta, hogy ez rendben van...

-Hogy... hogy fiúk is és... és lányok is... és... és a tesód is azt mondta, hogy...
Shu csak hátradőlt a padra, és nézte az eget. Ő ilyenekről miért nem tud? Őt ezekből miért hagyták ki? Persze... mert antiszoc... hurrá... még valami, amiről teljesen lemaradt...
-Én... én nem akartalak megbántani... csak... csak ezeket nekem... soha senki nem mondta el...

A hangom percről percre egyre csak komolyabbá és határozottabbá vált mialatt újból el kellett ismételnem, és harcolok az igazamért, amit úgy tűnik sok szenvedés árán végül sikerült bizonyítanom. - Ühüm. Onii-san mindenben támogatott. Nagyon nagyon kedves, és okos. Mindenben segített ö is. - büszkélkedtem picit, elvégre ö volt a legjobb testvér mind közül, és róla igazán nem lehet semmi rosszat mondani. - Tudom, hogy nem akarnál soha sem. Lehet ez csak felénk volt szokás. Aomori-ban sok fura szerzet él. Vagy lehet ez nem is Aomori volt hanem amikor Nagoya közelében laktunk? Hmm Nem emlékszem már. - vonok vállat, túl régen volt ez, és túl sokat költöztünk, nem emlékezhetek minden aprócska részletre a múltamból. - De egyébként tényleg nem kell félned. Nem egy nagy ördöngösség, gyakorlás nélkül sem lehet elrontani.

-De... de akkor most nem haragszol amiért... hogy... hogy én nem... és ha nem... mármint... nekem ez így akkor is... és... és nem tudom... de csinos vagy... agy csak akkor is vicceltél... vagy... jajj Jun, ne hozz már ilyen helyzetbe!

Hangosan felnevettem, a lány magyarázkodására és gyengéden összeborzolom a haját. - Jaj tényleg nem haragszom. A végére már én is olyan zavarba jöttem mint te. - vigyorgok a lányra - Szerintem te is meg fogod találni a módját a gyakorlásnak, ha érdekel a dolog. Ezernyi módszer létezik, szóval majd szurkolok, hogy jól sikerüljön az első. Nagyon nagyon nagyon jól! - kuncogtam egy picit, és felkeltem a padról, majd kezet nyújtottam neki is, hogy felsegítsem. - Menjünk haza. Ennyi izgalom elég volt mára. Remélem sikerült sokat tanítanom. - Hmm igen, a sminkelési technika és a tökéletes ruhaválasztás fortélyait nem egyszerű elsajátítani, de bízom benne, hogy Shu-tan is eljut a csúcsra ha több időt tölt mellettem. Talán a végén megszereti ezeket a különlegesebb ruhákat is.

Eljut a csúcsra... Jun egy perverz. Ettől függetlenül Shu a kezébe tette a kezét, meg úgy az egész szerelmi életét... valamiért megbízott a céhtársában... akármilyen fura is volt, az az őszinteség, amivel ő élt felé, az Timidusra emlékeztette... és Timidusnál jobb barátja sohasem volt még.
-Jun... ezt nem mondhatod el senkinek... sem ezt, sem semmit... és fogalmam sincs, hogy hogyan fogok gyakorolni, és tudod, hogy nem foglak erre megkérni, és... és köszönöm szépen, hogy segítesz... és remélem majd... majd Akira-san... olyan jó lenne...

- Lakat a számon. - közben imitáltam egy cipzár behúzását. Mire leesett, hogy a lakat az lakat és kulccsal működik nem cipzárral addigra már késő lett volna kijavítani, és a bakim sem lehetett olyan feltűnő ezért hagytam is a fenébe. - Még bőven van időd kitalálni. Nem siettet senki sem. - Legalábbis az esküvő napjáig... elvégre ott kötelező lesz a szájra puszi..

-Azt... azt nem tudhatod. Azon a küldetésen... hát én sem úgy keltem fel, hogy Kayaba Akihikoval fogok találkozni... azután mégis.. és mi van ha egyszer csak tényleg meglátogat? A levélben azt írtam, hogy találkozni szeretnék vele... fogalmam sincs, hogy mennyi időm van! @.@

Csak csendben mosolyogtam és a lány vállára tettem a kezem, ezúttal nem veregettem meg, csupán megérintettem, és rápillantottam, huncut mosollyal az arcomon. - Kitudja, talán holnap visszahozza a csillagodat. - kacsintok egyet, és halk kuncogásba kezdek. - Szerintem süthetnénk sütit, hogy meg tudjuk kínálni...

-Visszahozná? Igen... az nagyon szép lenne... a dobozkák meg tele vannak sütivel Jun... minden nap sütünk.
Öltötte a nyelvét a barátosnőjére... ez valahogy már kellett... tényleg túl sok izgalom volt ez mára.

- Sütiből sosem elég! - hangsúlyozom ki, ráadásul ha Akira-sanról van szó akkor biztosan különleges süteményt akarna a lány. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy nála édesebbet nem is kívánhatna senki sem.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 26 2015, 16:41

Hatvanhatodik Fejezet

Az anakonda barlangjában, avagy beszélgetés Ken Reeddel.

Shu és Jun kicsivel ebéd után kopogtatnak a szerkesztőség ajtaján.

Egy fiatal fiú nyit nektek ajtót.
- Sziasztok! A hirdetésre jöttetek?

-Halihó! Igen, szerkesztőnek jelentkeznénk. Én Shu vagyok, ő Jun, ő pedig Timidus

Addig amíg ajtót nem nyitnak szüntelenül folytatódik a dörömbölés.
- Hali Te lennél a főszerkesztő?

- Nem, én csak a mindenes vagyok. - fordul Junhoz. - Reed az irodájában van. Gyertek utánam. - azzal elindul végigvezetve titeket a szűkös szegényesen berendezett folyosón fel az első - és legfelső - szintre majd bekopog egy ajtón és benyit. - A szerkesztői munkára érkeztek jelentkezők.

- Küldd csak be őket. - hallatszik, majd a fiú be is tessékel titeket Reed irodájába.

-Üdvözlöm Mr. Reed.
-Üdv!
Köszön Shu, majd Timidus is.

A fiú mégsem a főszerkesztő, viszont kedvesen felvezetget minket az Úrhoz.
- Üdv. - legyintek a kezemmel, majd ijedten hátrahőkölök.

- Sziasztok! - üdvözöl titeket az íróasztala mögül felállva és láthatóan a háromból két vendégét fel is ismerte, a harmadik reakcióján viszont meglepődik. - Öhm.. Tudom hogy kicsit kupi van, de ne zavartassátok magatokat. - szabadkozik a papírhalmazokra célozgatva.

Shu karonragadja Junt, és egy meleg kézszorítással próbálja nyugtatgatni. Ő már régóta tudja, hogy Reed miért újságíró lett, és miért nem tévés bemondó... úgy tűnik azonban az elmesélés nem volt elég Junnak, hogy elkerüljék a kis bonyodalmat.

Papír, papír, ijesztő pasi, még több papír, aranyos kisegítőfiúcska, és mi mégis, hogy kerülünk ide? Rémülten mérem fel a terepet, majd egy aggódó tekintettel pillantok Shu-ra. - Izé. A munkára... jelentkeztünk..? - egy pillanatra sem nézek a férfi szemébe, helyette inkább a szobát ellenőrzöm. Talán még nem késő a menekülésre.

-Igen... bocsánatot kérek amiért Jun egy kicsit megszeppent... még sohasem volt szerkesztőségben... de... igen, arra jelentkeztünk. Hoztunk is egy bemutatóanyagot... ha szeretné látni...

- Remek. - mondja mosolyogva. - Nyugodtan foglaljatok helyet, ha szeretnétek. - int az íróasztal mellett álló kényelmesen kipárnázott székek felé. Majd ha leültetek, ha nem folytatja. - Azt megkérdezhetem, hogy van-e esetleg valamilyen tapasztalatotok a munkával kapcsolatban? - teszi fel az első kérdést de látszik rajta hogy nem igazán bízik a helyeslő válaszban.

-Hát... a suliújságban én szerkesztettem az újságnak a bioszos részét... ilyen természettudományos állatos... az számít?

A férfi kérdésére egy büszke bólintással feleltem, majd pedig elfelejtkezve kivel is beszélek, és hol gyanútlanul helyet is foglalok.
- Természetesen! Én maga vagyok a hír.

- Kezdetnek tökéletes. - mondja Shunak és próbálja rejtegetni, hogy valamivel "felnőttebb" társakat szeretne az újság szerkesztésére. - Valóban? - néz Junra. - Ezt hogy érted?

- Azt hittem egyértelmű. Divat, romantika, és kalandos történetek. - avagy így nevezzük szépen szólva a pletykákat. - Mindenki szeret szépen, stílusosan öltözködni, én pedig imádok tanácsokat osztogatni. Nem lehet olyan nehéz ezt újságban is csinálni. Ugye? - idétlen mosoly, először a férfira, majd pedig Shu-tanra pillantok, némi biztatásra várva.

Shu széles mosollyal az arcán bólogat.
-Szeretnénk picit könnyedebb dolgokról írni, mint mindig a harcok meg az ilyenek. Hogy... picit boldogabb legyen az újság, és ne csak a negatívokat mondja mint a hiradóban. Mi lennénk a pandamaci a végén. ^^

- Hmm. Értem. Tehát egy könnyedebb rovatot szeretnétek vezetni az újságban. - Mondja mélyen elgondolkozva.

-Igen.

- Ahogy mondja! - helyesel Shu-tannak, hogy közben pedig az ajtóval szemezget.

- Egészen pontosan mik is lennének az elképzeléseitek ezzel kapcsolatban? Mik szerepelnének a cikkeitekben?

-Hát... ilyen kis útmutatókat, meg főzős tippek... van is egy amit már megírtunk ketten. ^^
Átnyújtja a kéziratot.

- Ruha összeállítási tippek! Szerelmi tanácsadás, receptek, és segítség a kezdőknek! - nagy lelkesedéssel sorolgatom az ötleteket, persze valójában nem igazán értek az újságíráshoz, de gyakorlatban biztos egyszerűbb a dolog. - Meg ami időközben még népszerűnek tűnik majd.

Átveszi a kéziratot és a homlokát ráncolva, elkezdi alaposan végigolvasni.

Miközben a férfi olvas óvatosan, észrevétlenül oldalba bököm a lányt - Szerintem veszélyben vagyunk. - suttogom neki oda, majd pedig hol a lányra hol az ajtóra pillantok, hátha érti a jeleket. Meg kell mentenem, amíg van rá lehetőség.

Timidus egyértelműen jelzi, hogy nincsenek veszélyben. Razz

- Egészen jónak tűnik. - mondja olvasgatás közben. - Őszintén szólva az újság arculatát komolynak szántam, hogy teljes mértékben valódi hírértékkel bíró cikkekkel legyen feltöltve. Ez a cikk jó. Főleg a receptek és a kezdőknek való segítség tetszik, aminek valóban van gyakorlati haszna is.

-Jajj nem lehet mindig komolykodni! Akkor csupa szomorú ember járna Aincrad utcáin. De... de... húúú! Hallod Jun, tetszik neki! *.* Akkor... akkor... akkor lehetne?

- Az újságolvasás jó időtöltés. Szerintem kellenek ilyen cuki cikkek is.

- Nos.. A ruhatippek és főleg a szerelmi tanácsadás, nem olyannak tűnik ami igazán illene ehhez az újsághoz. - gondolkozik hangosan.

-De... de Ön szerint miért van páncél kinézet változtató bolt? És használják az emberek... ha Kayaba Akihikonak is fontos, meg a többieknek is, akkor bizti érdekli az embereket...

- Bizony! A ruha fontos része az emberek életének! A divat, a stílus, az egyediség, mind mind olyan dolog amiért megvesznének az olvasók. Mindenféle okos tanáccsal látnánk el őket, hogy mit, hogyan csináljanak. Ha több korosztályt célzunk meg akkor több olvasó is lesz neem?

- A Hírmondó, mint ahogy a nevében is szerepel, főleg a hírek pontos közlésével szerzi az olvasóit. De.. mmm..

-De nem csak az a hír, hogy hány mobot öltek meg a játékosok. Az is hír, hogy milyen szín illik a nyárra. Az is hír, hogy mondjuk milyenek a mobok viselkedései. Az is hír, hogy hogyan kerülheted el a felesleges harcokat.

- Végső soron, ha nem a divattanácsok lesznek túlsúlyban, hanem inkább a kezdőknek nyújtott segítő tippek, akkor azt hiszem megférhet mellette. A mobok viselkedésének leírása valóban hasznos lehet. - bólogat Reed.

- Szerintem nem csak az a fontos, hogy a játékban, hogyan kell túlélni, hanem az is, hogy a játékosok hangulata is megmaradjon. Régen sokan öngyilkoskodtak, mer magányoskodtak.. Szerintem ha lenne hangulata is az újságnak nem csinálnának butaságokat az emberek.

-Pontosan! Junnak igaza van. Mindenki csak azt sulykolja beléjük, hogy húú halálos játék, meg el kell érni a századik bosst meg ilyen butaságokat, és semmi idejük nem marad magukra, meg kikapcsolódni meg ilyenek. Pedig az is nagyon fontos... nem lehet mindenki munkamániás.

-Az újságnak kell olyan rovata ami elfeledteti velük ezt a stresszelősdis dolgot! Valami színesebb, valami szivárványos.

- Nos ez rendben van, míg bizonyos határok között maradunk. Nem szeretnék túlzottan a bulvár irányába elhaladni, de egy ilyen rovat még megférhet.

- Köszönjük a lehetőséget. Akkor mi most távozunk is ezen az ajtón rendben? - egy mosolyt erőltet az arcára és felpattan, majd pedig megfogja Shu-tan kezét és megpróbál elindulni.

-Ööö... izé... ha nincs több kérdés...

- Nos még annyit csak hogy ez a cikketek megjelenhet a következő számban és elkezdhetitek írni a rovatotokat. Azonban egyelőre ez csak próbaidő lenne. Meglátjuk mennyire válik be az ötletetek és utána állandósíthatjuk is a rovatot, ha minden jól megy. Kaptok egy irodát is az épületben, ahol nyugodtan dolgozhattok. Ez így megfelel nektek?

- Köszönjük majd otthon még beszélünk róla.
Ahogy kiértünk az ajtón, mély levegőt veszek majd hangosan sóhajtok.
- Azt hiszem megmenekültünk.

-Óh... van saját céhházunk, meg... szóval felesleges lenne itt is... meg látjuk, hogy amúgy is jól jönne az a szoba... mondjuk raktárnak... vagy valami...

Meglepetten néz a sietve távozók után.
- Ne mutassam meg az irodát? - kérdezi csodálkozva

-Köszönjük szépen, de majd legközelebb! Jun nagyon siet, meg kell etetni Aldot, mert Anat most nincs otthon. Bocsánat! Majd... majd jelentkezünk! Viszlát!

- Akkor hamarosan még látjuk egymást. További szép napot. - köszön el tőletek, láthatóan furcsállva a sietséget.

Amikor már majdnem biztonságba értünk kiderült, hogy mégsem. A férfi követett. - Iroda? - rémülten kérdezek vissza. Tudom mire megy ki a játék, be akar vinni minket egy szobába ahol gonosz dolgokat művel velünk cuki emberekkel. Szerencsére mielőtt még képességgel kireptetném magunkat Shu-tan reagált, és elég udvariasan vissza is utasította a férfit, ezért végül a normális emberi módon távozhatunk. Talán.. - Viszlát. - köszönök el amilyen gyorsan csak lehet, majd lehajolok Shu-tanhoz - Kerülőúton menjünk haza.

Shu egy kicsit közelebb húzza magához Junt, majd felsóhajt.
-Szegény ember... ő bizti azért lépett be a játékba, hogy... szóval... nem tudom... bizti autóbalesete volt... vagy megverték... láttam már ilyet az intézetben... majd talán írok Akira-sannak, hogy neki engedje meg, hogy más avit állítson be...

by **Shukaku** Hétf. Márc. 02 2015, 10:49

Hatvanhetedik Fejezet

Egy ördögi feladat tudományos kísérletbe ágyazva.

-Egyszer volt, hol nem volt, a sárkányok világában, egy anyasárkány keltegetett egy tojás. Ez a sárkánytojás egy nagyon különleges, lila sárkánytojás volt. A lila sárkányok 10 évenként születnek, és ez az év pont ekkor jött el. A sárkánymama nagyon boldog volt, hiszen a jóslások szerint, csak a lila sárkányok tudják megváltoztatni a sorsot. A sárkánytemplomban, Ignitus a vörös tűzsárkány vigyázta a tojást. Malefor a gonosz lila sárkány eközben szörnyű terveket szövöget, és megtámadja a templomot. A hős Ignitus viszont megmenti a kis lila tojást, és elrepül vele a folyóhoz, ahol egy gombafejre rakva vízreteszi, a legjobbakat remélve...
Shu becsukta a könyvet és végigsimított a sárkány tollazatán. Ezt a mesét nemrég találta Timidus abban a könyvtárban, ahol azon a csodaszép küldin vettek részt. Shu azóta nem olvasgatott a petnek mesét, amióta elérte a fiatal fejlettségi korát, na meg persze amióta Timidus már megtanult olvasni, de most külön ő kérte, hogy ezt a könyvet a lány előadásában szeretné végighallgatni. Persze ennek a hátterében is Jun ügyeskedése állott, aki elmondta Timinek, hogy Shu szeret neki olvasni, tehát ez jót tesz az idomárnak, tehát hagyja neki, hogy ő meséljen. Timidus pedig hagyta, és az idomár valóban olyan csodálattal nézett a barátjára, amikor az odahozta neki a könyvet, és estimesét kért, hogy ez a kapocs mindenkinek megdobogtatta volna a szívét. Emellett pedi a tudományos érdeklődést is felkeltette kicsiny hősünkben, és ezzel is kezdte a holnapot.
-Timidus, nem akarsz véletlenül te is lila sárkány lenni? Tudod, olyan igazán különleges.
A sárkány felszegte a fejét, és dacos képet vágott, majd egy kérdő csipogást hallatott.
-Hádádádá! Nem játszunk sértődöttet! Tudom, hogy ezt is eltanultad Aldotól, de nem veszem be. Igen, így is különleges vagy, de most ez másra kell! Tudományos kísérlet!
Öltötte a nyelvét a kislány a társára, majd Timidus odabattyogott mellé, és félredöntötte a bal fülét, majd Shu egy újabb csipogást hallott.
-Most mivan? Nem is beszélünk egymással? Nem foglak többet Jun közelébe engedni!
Ekkor a sárkányon volt a sor, hogy Shura öltse a nyelvét, egy csúfolódó csipogással kísérve, ami egyébként nem tartozott a sárkányok nyelvébe, de az emberek mellett egy ilyet is ki kellett találnia. A lány pedig csak sóhajtott, és belekezdett a mondandójába.
-Hááát… ugye tudod, hogy van olyan, hogy legendás vad.
Timidus bólintott, majd Shu kapott egy olyan hangjelzést, amit eddig nem ismert.
-Héé! Azért ne vidd túlzásba. Szóval ő olyasfajta sárkány volt, mint amilyen a mesében a sárkányok. Tudod, hogy nem tollas, hanem ilyen bőrredős.
Újabb bólintás, majd egy szokatlan, de legalább ismerős hang, ami már inkább a raptorokra emlékeztette Shut, mint a madárcsicsergésre. Néha hallotta Timit ilyen jelzéseket adni, főleg amióta fiatal fázisba lépett, sokkal inkább előkerült a hüllő éne, mint a kismadaras csiripelős. A szó pedig Nestor neve volt, a sárkányok közös nyelvén, amit nem csak a tollas faj egyedei tudhattak magukénak.
-Exactly!
Vette elő Shu is a nyelvtudását, kicsit kötekedősre véve a figurát, ám erre is csak egy nyelvöltést kapott, és ekkorra mér az is eszébe jutott, hogy ezt a szót bizony ismeri Timidus, hiszen nemrég tanulta meg Ceartól. A kis idomár megvonta a vállát, és inkább folytatta.
-Ééééés… arra gondoltam, hogy a tudósok nagyon sokat vitatkoztak arról, hogy a pteroszaurusz tudott-e magától repülni, vagy csak vitorlázni volt képes. Viszont nem szeretnék belőled olyan csúnya dínót csinálni, de olyan sárkányt, mint amilyen a mesében van, olyat mondjuk szívesen… ha te is szeretnéd.
-Jelvény? Faj? Változik?
Az utolsót szót ugyan nem értette, de már így is heves tiltakozásba kezdett. Hogy juthat egyáltalán ilyen Timi eszébe?
-Jajj dehogy! Csak egy kis Kinézet kristályt használnánk, és tényleg csak azért, hogy megtudjuk a választ. Meg… meg ha megtudjuk, akkor talán könnyebben el is tudjuk majd kapni, ha végre lesz Legendás Vad jelvényünk. Ha tényleg csak vitorlázni tudnak, akkor ott kell keresnünk, ahol vannak meleg légáramlatok.
Egy egyetértő csipogás, majd az ajtóhoz szökkenve már jelezte is, hogy ő bizony készen áll. Erre viszont Shu arcára került egy kis gonoszkás mosoly, és végre kitalálta, hogy hogyan fog visszavágni Timinek.
-Mon Dieu, Timidus!
Sóhajtott fel hangosan, és mivel tudta, hogy ezt a kifejezést a sárkány biztosan nem hallotta még, azzal a lendülettel le is vetette magát az ágyra. Erre viszont már a sárkány döntött úgy, hogy ennek a fele sem tréfa, akármit is mond Jun, hogy ez majd Shu szerint is vicces lesz, úgyhogy azonnal az ágyon termett, és kérdő, mondhatni aggódó tekintettel fürkészte, hogy mi baja is a barátjának, Shu pedig csak nevetett.
-Akkor benne vagy? Láttam tegnap, hogy nagyon tetszett a mese, így gondoltam neked is viccesebb, ha a mesehőst játszhatod egy picit. Úgy talán jobban bele is tudod magad élni a mesébe. És… többet használhatnád ezt a morgósabb beszédedet mások előtt. Szerintem megtarthatnád nekem a csipogást, és másoknak meg legyél ilyen… nem is tudom… ilyen... Rawr!
Mordult egyet ő is, majd nevetve legördült az ágyról, és elkezdte összepakolni a cuccokat. Úgy döntött, hogy Junnal majd később beszéli meg, hogy örülne neki, ha Timidus holnap nem kezdene el fordított napot tartani hála a remek ötleteinek. A próba helyszínéül a négyes szint egy kis szigetét választották. Egyrészt azért, mert itt nem látta őket senki, ha ügyetlenkednek, másrészt azért, mert a szigetvilág trópusi éghajlatának hála itt még melegebb légáramlatok is voltak, sőt, Shu legnagyobb csodálkozására még gyümölcs is termett. Persze ezzel nem lett volna gond, ha nem egy meggyfát talál a szigeten.
-Nyo Timidus! Akkor használom a kristályt. Arra kell figyelned, hogy a pteroszauruszok hatalmas nagyok voltak. A filmben is láttam, és ilyen tíz méter nagy szárnyfesztávolságuk volt. Van elég helyünk, de ne lepődj meg, ha mégsem tudsz majd repülni, és a kristály úgyis csak pár másodpercig tart, de ki is kapcsolom, ha rosszul érzed magad. Kezdhetjük?
Egy egyetértő morgás volt a válasz, lévén Timike megfogadta a lány tanácsát, és most megtanította neki az igen-nem válaszokat, meg az alap dolgokat a nagyobb sárkányok nyelvén is. Ez olyasmi volt, mint ahogyan a gyerek is más szavakat használ, mint a felnőttek… a japán tiszteletnyelvről pedig már ne is tegyünk említést. Szóval felvillant a kristály, Timike pedig felvette Spyro alakját, persze sokkal nagyobban, meg egy kicsit dinósabban… amennyire Shu szerint a kísérlethez kellett. A lila szín azonban maradt, hiszen az tette meseszerűvé és különlegessé. Timike egy pár pillanatig csak próbálgatta a szárnyait, majd egyetlen elrugazkodással, amire Shu rásegített egy Magasugrás kristállyal, már a levegőben is volt, és hasította az eget. Gyönyörű látványt nyújtott a félig Timidus, félig Spyro, félig őshüllő madárlény. Mint a mesékben. Tényleg… a mese. Egy gombára tette a tojást, és a folyóra bízta. Nem ismerős ez valahonnan? Nem tanulták ezt az iskolában, mint vallási történetet? És min akadt meg Shu tekintete? Na min? Milyen cserje növekedett a meggyfa tövétől pár méterre? Ugyan a csipkebokor nem lángolt, és Kayaba sem szólalt meg, Shunak pedig egyébként sem lett volna semmi kedve kivezetni az embereket Aincradból… bár bevezetni ebbe a csodavilágba, hogy végre elfogadják a sorsukat, sokkal inkább nekiszánt feladatnak gondolta. Persze ezt kivételesen nem jelnek tekintette. Ez inkább csak egy kis segítség volt, hiszen a bokor egy vesszejével anélkül verhetett le a fáról pár gyümölcsöt, hogy neki magának fel kellett volna mászni a magasba. Szerencsére azonban nem kellett sokáig ügyetlenkednie, hiszen Timidus landolt a fa tetején, és mielőtt visszaváltozott volna, még arra is jutott ideje, hogy egy horgászpróbát megejtsen, hiszen Shu szerint ezek a dinók halakkal táplálkoztak. Ezután már csak annyi volt a feladat, hogy lehajigáljon egy kevéske gyümit a lánynak, majd együtt eszegetve megbeszéljék a tapasztalatokat.

by **Shukaku** Kedd Márc. 03 2015, 17:18

Hatvannyolcadik Fejezet

Ha valamit jól akarsz csinálni... bízd rá Timidusra.

Ozirisz egy üzenetet kap Shutól, hogy találkozzanak az Artes épülete előtt.

Ozi kicsit meglepődik először, aztán útnak indul a megadott helyre.

A lány és a sárkány a szökőkútnál várja, ami most a télre való tekintettel le van takarva. Mindketten felállnak, amikor a vendég megérkezik.
-Szia Ozirisz! Izé... igazából Timi szeretett volna veled beszélni, csak én is kíváncsi voltam, hogy... hogy vagy...

-Sziasztok! - köszöntem vissza a kedves ismerősöknek - Hát... a körülményekhez képest jól... Veletek mi újság?

-Mi... hát... igazából Timi most nagyon fontosat szeretne mondani... én pedig éppen sütök bent... vagyis sül a süti... úgyhogy... rohannom kell... majd... majd gyertek be ha végeztetek, és akkor lehet kóstolni...
És a kislány egy mély meghajlással el is szaladt a céhház irányába. A sárkány pedig Ozirisz felé fordult, és megszólalt.
-Nem kell tartanod többé Judy gyilkosától.

Kicsit meglepődtem, hogy Shu már kapásból "menekült" is a helyzet elől. Olyan baljós előérzetem támadt... Aztán Timidus bele is kezdett a lényegbe. - Ezt hogy érted? Mi történt? - jött ki nagy nehezen pár szó. Erre nem számítottam.

-Úgy értem, hogy elintéztem, hogy ne árthasson többé másoknak. Joeyval akart végezni, amikor lecsaptam rá. A kérdére amit feltettél, érdekel még a válasz?

Kicsit megkönnyebbültem, bár kicsit csalódott is voltam. Nem, inkább a felszín alatt dühös... Ez még számomra is megért volna egy piros indikátort, de mire észbe kaptam, már meg is bosszulták Judy halálát. - Köszönöm - mondtam a sárkánynak - De ugye tudod, egy fecske nem csinál nyarat. Akadnak, akik a helyére lépnek, és tovább gyilkolnak... Természetesen érdekel a válasz. Hogy történt, és... - pillantottam a sárkány feje fölé - hogyhogy nem pirosodtatok?

-Ha valaki a helyébe lép, majd őt is ráveszem, hogy szüntesse be az ilyen jellegű tevékenységét Shu ismerősei körében. Judyt küzdőterezés közben ölte meg, a céhvezér nem észlelte, hogy milyen módban harcol. Bizonyára félrevezették.
Na jó, ezt a szöveget átbeszélték néhányszor Shuval, és sokat kellett rajta facsarni ahhoz, hogy Timi ne hazudjon, de ne is kelljen kimondania azt, hogy ha Judy egy picit is figyel, akkor nem hal meg... vagy legalább is nem így.
-Egy szóval nem mondtam, hogy megöltem volna az illetőt Ozi.

- Mintha a gyilkosok hallgatnának az érvekre... - válaszoltam a sárkánynak. Első hallásra meglepett, hogy küzdőtér folytán ölte meg Judyt, mert ott a rendszer védi a résztvevőket. Aztán jött a feketeleves... Valószínűleg a teljes életes mód, ahol a győztes dönt, hogy mi legyen az ellenfele sorsa... - De mégis, hogy tudták félrevezetni? - tettem fel a kérdést. Aztán újabb meglepődés... - Azt mondtad, elintézted, hogy másnak ne árthasson. Ennek csak ez az egy módja van. Sem a börtön, sem bármi nem állíthatja meg az ilyeneket. Igaz, a börtönben elcsücsül amíg... nem burul a végső boss, és akkor a rabok is kiléphetnek Aincradból, és a kinti világban tovább folytathatják az itteni tevékenységeiket...

-Nem hallgatnak. A félrevezetés pedig úgy történt, hogy egy társát kívánta védeni, és emiatt megosztották a figyelmét, emellett pedig az érzelmei is lekötötték. Az állításod pedig igaz, valóban egyetlen biztos módja van.

- Tehát, akkor halott Judy gyilkosa? - kissé elbizonytalanodtam, hogy most mi is történt. - És egyébként ki volt ez az illető?

-Halott. Egy bérgyilkos, a neve Darkness.

- Darkness... angolul sötétség... találó név egy bérgyilkosnak, aki, mint kiderült, nem épp a tiszta küzdelmet részesíti előnyben... És miért volt útjában Judy? Mi volt a kiváltó oka, hogy felbérelték?

-Nem volt az útjában Judy. Valaki másnak volt az útjában, nevet azonban ő sem tudott. Egy üzletét rontotta el, emiatt bérelte fel a bérgyilkost.

-Üzlet... pénz... a világok megrontója... A kinti világot már elintézte, de úgy látszik, Aincrad sem ússza meg a romlást...- majd sóhajtottam egyet, és folytattam - Akkor a fenyegetés még nem szűnt meg, elég egy rossz lépés, és bármelyik játékos céltáblává válhat...

-Az embereket sem önmaguktól, sem egymástól nem lehet megvédeni, amíg nincs mindenki mellett egy pet. Egy kompetens pet. Ez ellen nem tehetek semmit.

-Van benne valami... De van, hogy egy pet sem képes megvédeni - majd nyeltem egy nagyot - A szándék, hogy meg akarja védeni a pet az idomárt, fontos, de van, hogy kevés. Szintkülönbség. Az erőfölény csupán számok különbsége ebben a világban... Ai Hane is idomár volt, és mindig mellette volt Himeko. És amennyire ismertem, az utolsó életpontjáig védte volna a griff a lányt... illetve védte is, de... hiába...

-Ezért akarok én lenni a legerősebb pet, Ozorisz.

-Értem. Ha a legerősebb vagy, akkor az egy-az-egy elleni csatákban meg tudod védeni Shut, de mi van akkor, ha egy egész osztaggal keveredtek harcba?

-Mi van akkor, ha Kayaba Akihikoval keveredünk harcba? Az emberek sokszor tesznek fel értelmetlen kérdéseket. Védem addig, amíg erre képes vagyok. Ez a feladatom.

-Jogos. De erre minimális az esély, mivel nem jártok bossharcokra, és találgatások szerint a 100.boss lesz maga Kayaba Akihiko. Bár, ez tényleg találgatás, hisz róla senki nem tud semmit, sehol sincs, de ugyanakkor mindenhol ott van... Ellenben az egész osztag elleni harcra több az esély. Múltkor említetted, hogy egy szervezet áll Judy halála mögött is. Darknesst felbérelték, és ők valószínűleg felfigyeltek arra, hogy Ősötétsége eltűnt a radarról...

-Alvezér. Ez volt Darkness rangja. Nem volt bonyolult likvidálni. Valószínűsítem, hogy a halálok mögött csak kissé állnak jobban szervezett társaságok, mint a Liga, vagy bármelyik céh. Ha valaki veszi a fáradtságot felkutatni őket, és likvidálni, akkor elpusztíthatóak.

-Áh, értem a lényeget. Lemorzsolódás. Egyenként levadászni az ellenséget. Egy az egy ellen még elpusztíthatóak, sőt... Addig kell levadászni, amíg nem lesznek szervezettek, mert akkor együttes erővel már gondot jelenthetnek a legerősebb játékosoknak is. Bár erre kevés az esély, amíg a pénz és a hatalom motiválja őket, addig a széthúzás mindig jelen lesz. Összevesznek a "zsákmányon", a rangokon, a hatalmon, egymás közt mindig lesz feszültség... Amíg ez megvan, addig a komolyabb szerveződés esélytelen...

A sárkány bólint. Ozi kezdi kapiskálni.
-Emlékszel, arra kértelek, hogy hozz létre egységet a céhben ebben a kérdésben. A céhetek annyira nem egész, hogy nem is ismersz minden tagot, csak néha láttad őket a palotában. Amíg ez a céh a Liga, amíg ilyen a bűnüldözők céhe, addig nem lesz biztonság Aincradban. Ennyit tudok nektek segíteni. Elmondom a hibáitokat. Lépni nem léphetek helyettetek.

-Hát igen. Van még hová fejlődni, az tény és való. Sokakat lekötnek a bossok és az exp-hajkurászások, hogy erősebbé váljanak. Valamilyen szinten érthető, hisz egy céhnyi 1. szintű játékos nem sokra menne a legjobb szándékkal se egy T3-T4 felszerelésekben futkározó piroskával szemben... De ez sem állapot, hogy a magas szintű játékosok zöme az emeleteket összekötő útvesztőkben bolyong nap mint nap, van, hogy két három napig csak a szintfőnök termét keresik és egy-egy kijelölt pihenőhelyen alszanak pár órát felváltva, csak hogy ne kelljen újra visszamenni másnap a kazamata mélyére... Amíg a legerősebb játékosok farmolnak, ahelyett, hogy mutatkoznának a városban, városok közelében a szokásos vadászhelyeken, addig nem fog változni a helyzet... Addig a pirosok azt látják, hogy nincs itthon a macska, cincognak az egerek, szabad a pálya... A céhtagok közti egység pedig... - itt nyeltem egy nagyot - Illetve, nem csak céhtagok, hanem akármelyik két-három ember között is határos a lehetetlennel. Minden ember különböző, mások a céljai, érdekei, amik a legtöbb esetben gondot okozhatnak előbb-utóbb...

-Képtelek vagytok megvédeni önmagatokat. Ebben nem tudok segíteni.

-Jogos. Minden emberre igaz, hogy akad olyan, aki könnyedén le tudja győzni, mert vagy erősebb, vagy gyorsabb, vagy jobban bánik a karddal, vagy csak lesből támadva várja az alkalmat... Mindenkinek van legalább egy gyenge pontja... De ez nem újdonság, a kinti világban is elmondható ugyanez, csupán ott valamivel jobban működnek a bűnüldöző szervezetek, legalábbis látszólag. Akik nem tagjai, azoknak nem is lehet fegyverük, ami egyrészt megoldja a gondok egy részét. De ugye ez Aincradban nem járható út...

-Megfelelő kényszerítő erő nélkül valóban nem.

-Ahogy a bíróságok alapítása sem járható út, hasonló okok végett...

-Valóban nem. Nem alkalmazzátok azokat az eljárásokat, amik a ti világotokban működnek, de nem vagytok hajlandóak alávetni magatokat ennek a világnak a szabályainak és lakóinak sem, akik ehhez jobban értenének. Az emberek furcsák, Ozirisz.

-Furcsák? Szerintem inkább kiszámíthatatlanok, és kiismerhetetlenek... Hát, az, hogy azok az eljárások működnek, az túlzás. De az esetek túlnyomó többségében működnek, ami pedig szerintem jobb, mint a semmi. Pontosan mit értesz az alatt, hogy nem vagyunk hajlandóak magunkat alávetni ennek a világnak?

-Pont ezért vagytok furcsák. Ez a világ a mi otthonunk Shu szerint. A peteké. Mi jobban tudnánk nálatok, hogy miként kell élni és életben maradni. Néhány dologban hallgatnotok kellene ránk.

-Ez igaz. - válaszoltam a sárkánynak - Viszont nem csak Aincrad őslakosai jelentik a gondot, amik az életben maradás ellen szólnak. Amíg a moboktól biztonságban vagy a város falain belül, addig az emberek azt tesznek, amit csak akarnak, enyhe túlzással. Amíg éjjel alszol, a mobok nem tudnak megtámadni. A mobok nem állnak lesben, hogy az alkalmas pillanatban végezzenek veled. A mobokat nem hajtja a pénz és az üzlet...

-Ezt nektek embereknek kell megoldanotok. Én megvédem Shut, amennyire tudom, de az embereket egymástól nem tudom megvédeni, és nem is az én feladatom. Ez a feladat az olyan céheké lenne, mint a tiétek. Törvények és következmények. Ezek hiányoznak. Amíg nem akartok ilyeneket bevezetni, addig sorra gyilkolni fogják egymást az emberek.

-Igaz. Ez nem is olyan feladat, amit egyetlen pet, vagy ember képes lenne elvégezni. Már csak abból kifolyólag, hogy nem tud egyvalaki jelen lenni mindenütt. Még egy kisebb város felügyelete is húzós, nem beszélve az esetleges túlerőről... Timidus, mondd csak, hogy kezdenél neki ennek az egésznek? Mi az, ami mentén el lehetne indulni?

-Meg kell értetni az emberekkel, hogy egyedül nem képesek a túlélésre, és azt, hogy valamikor el kell ismerni azt, hogy valaki jobban ért nálad valamihez. Ez az első és a legfontosabb.

-Én ezzel tisztában vagyok. Az, hogy valaki jó valamiben, az nem jelenti azt, hogy nincs olyan, aki még jobb nála. Aki pedig nem ért valamihez, annál pedig csak olyanok vannak, akik jobban értenek hozzá. Az emberek világában is így van, például a szakmák... Van, aki megtervezi a házakat, van, aki a falakat felhúzza, van aki a tetőt csinálja meg, van, aki kifesti, és így tovább... Aincradban kicsit más a helyzet, de lényegében ugyanaz. Ti jobban ismeritek ezt a világot, a helyeket, a többi mob erősségeit, gyengéit, egyik-másik tárgy, képesség működését, és így tovább. Az emberek viszont megint másban jók, ugyanakkor hordozzák magukban a másik világ romlottságát...

-Meg kell tanulnotok ebben a világban élni. Amíg folyamatosan a kijutáson gondolkodtok, és el is hiszitek, hogy valaha kijuttok, addig nem fogtok tudni alkalmazkodni ehhez a világhoz. Nem tudom, hogy hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ezt felfogjátok.

-Van benne valami. De sokan úgy jöttek Aincradba, hogy családjuk, barátaik vannak odakinn, és szeretnék őket újra látni. Őket a remény hajtja, hogy valaha is kijutnak. Engem a kijutás nem igazán hajt. Odakinn engem nem vár senki. Akik igazán fontosak, mind idebenn vannak... voltak...

-Ezzel sem tudok mit kezdeni, Ozirisz. Képesnek kell lennetek elfogadni azt is, hogy veszítettetek. Shu azt mondta, hogy a kintiek sem akarhatják, hogy itt meghaljatok. Még mindig jobb ebben a világban élni, mint mindkettőben halottnak lenni.

-Ezzel egyetértek. De ahhoz, hogy lehessen ebben a világban élni, tényleg kell valamit tenni. Az nem élet, hogy az ember folyton attól retteg, hogy megint elveszít valakit... Csak velem kétszer megtörtént... És csak Kayaba tudja, hogy összesen hányan veszítették el a szerettüket amíóta itt vagyunk... Te hogy állnál neki a törvényeknek és a gyilkosok felkutatásának, bebörtönzésüknek?

-Ha igaz az, hogy Kazuma valóban kijutott a börtönből, akkor nem érdemes őket bebörtönözni. A törvények pedig egyszerűek. Talio-elv. Ti találtátok ki, a ti könyvetekben olvastam. Csak alkalmazni kellene.

-Talio elv... Szemet szemért, fogat fogért... Vagyis a gyilkosokat halállal kell sújtani. Akkor miben különböznénk tőlük? Mi is ugyanúgy gyilkosok lennénk...

-Természetesen mérlegelni kell a történéseket. De máshogyan nem bizonyosodhatsz meg afelől, hogy nem követik el újra.

-Ez igaz. Odakinn is jó pár hasonló eset volt, a gyilkos leülte a börtönben a rá kiszabott 10-20 évet, majd amikor kiengedték, alig pár hónap múlva újra ott kötött ki... És mi van a báránybőrbe bújt farkasokkal? A zöld vagy sárga indikátoros gyilkosokkal, akik megkerülték a rendszert, és pl. mobokkal ölették meg az áldozatukat, és csak sárgultak legrosszabb esetben is? Őket nehezebb kiszúrni a tömegben, és felkutatni...

-Nehezebb, de nem lehetetlen. Átadtam már egy-két nevet Hinarinak. Azóta várom, hogy történjen valami. Ha nem, az azt jelenti, hogy őt sem érdekli az emberek élete.

-Elintézni is jóval nehezebb a zöld/sárga gyilkosokat, hisz ha megtámadod/megölöd, akkor sárgulsz/pirosodsz te is. És az pedig hogy nézne ki, hogy a Liga tagjai szép sorban bepirosodnak?

-Ozirisz, ugye láttad Shu indikátorát?

-Igen, láttam. Zöld.

-Igen. Van még kérdésed?

-Akkor Darkness vagy piros indikátorral futkározott, vagy pedig... Timidus, te kijátszottad a rendszert?

-Van még olyan kérdésed, amire válaszolhatok is anélkül, hogy a módszereimet kelljen kiadnom?

-Hmm... lássuk csak... említetted, hogy Darkness alvezér volt... Feltételezem egy céh tagja volt. Erről tudsz mondani valamit, hogy miféle céh, merre tanyáznak, mivel foglalkoznak, vagy bármit, ami alapján fel lehet számolni őket?

-Tudok, de nem neked. Ha a céhvezéredet érdekli az információ, akkor keressen fel. Shu miatt nem engedhetem, hogy te cselekedj ebben az ügyben.

-Hogy érted, hogy Shu miatt nem engedheted? - húztam fel a szemöldököm - Egyébként pedig... ha Hinarival összefutok, konkrétumok nélkül lehet, hogy nem tudna sokat kezdeni, vagy a céhes, frontos dolgok miatt nem tudna időt szakítani a már kiderített dolgok ismételt kiderítésére...

-Úgy, hogy Shunak te fontos vagy, és nem engedhetem, hogy magánakcióz. A céhetek pedig rendfenntartó céh. A céh fontos dolga pont a rendfenntartás. Nem kell ismételten kiderítenie semmit. Keressen fel, és megkapja az információkat.

-Értem. De tudod, van az embereknek jó pár mondásuk: "Rossz pénz nem vész el", "Csalánba nem csap a mennykő", és még sorolhatnám. A lényeg annyi, hogy rám még hosszú, fájdalommal kikövezett út vár, míg megpihenhetek. Egyébként, mivel ennek a rendfenntartó céhnek elvileg én is a tagja vagyok, így rám is tartozna a rendfenntartással kapcsolatos információ...

-Hinarival kívánok beszélni Ozirisz. Mint mondtam, nem egyéni érdekeket kell szolgálni, és ezt úgy érthetitek meg, ha végre a vezéretek vezérként viselkedik. Nem küldök embereket a halálba. Csak akkor vagyok hajlandó kiadni az információkat, ha valóban egy céhvezér áll előttem, egy céhvel a háta mögött, és ő akar majd tenni valamit.

-Az egyéni érdek jelen esetben nem ellenkezik a közösség érdekével. - majd egy nagyot nyeltem - Egy céh összetartása és irányítása nehéz feladat, majdhogynem lehetetlen. Mire eljut az infó Hinarihoz, és további infók után nyomoz, addig lehet, hogy már másoknak késő lesz... És az sem lehetetlen, hogy mivel érintett vagyok ebben az ügyben, egész véletlenül "elfelejtenek" megosztani velem bármit is. Ami pedig a halált illeti... Timidus, te hiszel a túlvilágban? Én abban próbálok hinni, hogy akik meghaltak, egy jobb helyen vannak. Én nem félek a haláltól. Ha eljön az ideje, akkor odaát már várnak. Ha pedig még sincs halál után semmi, akkor arról nem is fogok tudni, mert megszűnök...

-Hinari akár holnap is megkereshet engem Ozirisz. Küldjön egy üzenetet, és megbeszéljük a találkozót. Az információ pedig csak egy levélváltás. Akár most is szólhatsz neki, hogy van infóm a számára. A túlvilágon pedig nincs okom gondolkodni. Nem célom meghalni, ha pedig meghalok, az azt jelenti, hogy rosszul végeztem a feladatomat.

-Levélváltás... Bár lehet, hogy én vagyok paranoiás, de a kinti világban tudod, hogy hány levél keveredett el? Vagy olvasták el illetéktelenek és módosítottak rajt? Itt egyelőre még nem volt rá példa, de honnan tudod, hogy nem létezik-e rá jártasság, vagy tárgy, amivel itt is lehetséges az ilyesmi? Csupán annyi, hogy a személyes információcsere biztosabb, feltéve ha nem nyílt utcán, vagy bármi nyilvános helyen történik... Én sem szándékozom meghalni. Még van pár befejezetlen dolgom az életben. Nem feltétlen jelentené, hogy rosszul végezted a feladatod. Jelenthet olyan túlerőt is például, ami ellen nem lenne esélyetek, vagy hasonló váratlan szituációt...

-Egy céh tagja vagytok, és mint céhtag, látod a térképeden, hogy hol van Hinari. A személyes találkozó sem igényel többet pár óránál, maximum egy nap. Az pedig, hogy nem akadályoztam meg, hogy túlerőbe kerüljenek ellenünk, vagy az, hogy esélytelen küzdelmet vállaltam, vagy az, hogy meg tudtak lepni mind-mind a felkészületlenségemet bizonyítaná. Egy pet akkor végzi a lehető legjobban a munkáját, ha a társa teljes védelmet kap.

-Teljes védelem, mint olyan, nem létezik. De tény, és való, afelé kell tartanod, lehető legjobban megközelíteni. És ez igaz. De a térkép nem írja az információt, és benne van a pakliban, hogy én sosem fogom megtudni, hogy kik is voltak a Darkness-alakulat, kik bérelték fel, kinek volt pontosan útjában Judy. Ha ezekre meg akarom kapni a választ, mindenképp saját magamnak kell utánajárnom, nyomoznom, mert engem, mint az ügyben érintettet, valószínűleg ki fognak kerülni az információk. Természetesen szólok Hinarinak, hogy van infód a számára, de ugyanezekért az infókért, valamint a többi infóért, amiket még ki kell nyomozni, nekem is le kell járnom a köröket...

-Semmiképpen nem tudlak visszatartani attól, hogy te kezdj el kutatni, ugye?

-Ami azt illeti, nem igazán. Darkness csak az egyik gyilkos volt. Aki felbérelte, éppen annyira felelős Judy halálában, mint aki megölte. És belefáradtam a "senki-nem-tud-semmit" dolgokba. Hajdanán amikor Ai Hane meghalt, az ő haláláról sem derült ki semmi. Sem az, hogy ki tette, sem az, hogy miért, semmi... Hiába kérdeztem végig több városban, hiába jártam be az alsóbb szinteket, eredménytelen... Lehet, hogy most sem jutok semmire, de annál rosszabb nincs, hogy csak várni, várni, várni, és vagy lesz valami, vagy nem...

-Amennyiben Hinari felkeres, és lesz még pár céhtag, akivel együtt tudok működni, akkor te is benne lehetsz a csapatban. Ehhez azonban előtte csapat kell.

-Értem... Tehát akkor nekem többet nem fogsz elmondani a bérgyilkos brigádról... Akkor egy másik kérdés, hátha arról valamit hallottál még régebben. Ai Hane és Himeko. 2023.11.01.-én haltak meg. Róluk, vagy a gyilkosaikról tudsz valamit?

-Amíg nem Hinarival és egy olyan csapattal érkezel meg, akiknek az oldalán érdemes felvenni a harcot, addig nem kezdek bele ilyesmibe, mert az veszélyeztetné az idomárt. Ai Hane nevét láttam a Black Iron Castle falán, a másik nevet azonban nem. Egyikük haláláról sem tudok semmit. Szeretnéd, ha utánanéznék?

- Himeko Ai Hane griffje volt. Még fióka korban levő pet. Nagy valószínűséggel ő is halott, ahogy ismertem, utolsó életpontjáig védelmezte volna a lányt... De ha valami csoda folytán belefuttok egy idomár nélkül, céltalanul bolyongó griffbe az alsóbb szinteken, akkor vigyázzatok rá, és feltétlen értesítsetek... Igen, nagyon hálás lennék, ha megtennéd. Ha bármivel is tartozom érte, szólj bátran ^^

-Rendben, majd értesítelek. A tartozásodat pedig már törlesztheted is. Fel kívánjuk szerelni a kezdőket felszereléssel, így tervezünk egy újabb fogd és vidd eventet az Artes bankjából. Az újabb felszerelésekhez azonban kellhetnek továbbra is T1-es itemek. Ha jól tudom te ilyeneket állítasz elő.

-Igen, T1-es fegyverkovács vagyok, minden receptem megvan, hála a Ligának. A receptek java részét Yurihimétől kaptam amikor tiert lépett. Arról valamit tudsz, hogy mely T1-es fegyverek fognak később a T2-T3-as fegyverekhez kelleni? Páncélkészítés receptek közül már jó pár előkerült, ami alacsonyabb tierű itemet is kér az ércek mellé. Gondolom így próbálja a rendszer fenntartani az egyensúlyt, hogy az alacsonyabb szintű tárgyak után is legyen kereslet...

-Igen, az Artes Plázában találsz is erről egy brosúrát, nyugodtan megnézheted. És igen, ez az egyensúly. Akkor számíthatunk rád a későbbiekben?

-Természetesen. Ennyit bőven megér, hogy megtudjam, mi történt Ai Hane-ékkel... Egy küldetésen ismerkedtünk meg, még régen. Sokat jelentett számomra, és épp annyira nem tudtam megvédeni, ahogy Judyt sem. Csupán annyi különbséggel, hogy Judy halála már félig meg lett bosszulva...

A sárkány egy pillanatra elgondolkodik.
-Rendben. Van még valami?

-Más nincs egyelőre. - majd egy nagy levegővétel után hozzátettem - Hinarinak mindenképp szólok, hogy van infód. Viszont a másik ügyben, ha valamit megtudtál, majd értesíts!

-Mindenképpen. Azt pedig ugye tudod, hogy az amit tettem, az titok?

-Köszönöm, Timidus. Mármint Shu előtt is?

-Be kívánod avatni ebbe?

-Nem áll szándékomban, csak rákérdezek inkább, mint véletlen elszóljam magam előtte, úgy hogy nem tud róla...

-Rendben. Akkor ezt is megbeszéltük. És szívesen. Az a feladatom, hogy segítsek.

-Tőlem senki nem tud meg semmit, bízhatsz bennem.

-Nem bízom. De elfogadom amit mondasz. Kérsz sütit? Shu már biztosan elkészült vele.

-Remek ötlet, ideje egy kis nassolásnak *.*

by **Shukaku** Vas. Márc. 29 2015, 16:41

Hatvankilencedik Fejezet

Egy kis gesztus, egy kis finom jótékonykodás.

Ennyire még soha de soha nem szerepeltek le a frontharcosok Shu szemében. Először meghökkent, és már majdnem odáig jutott, hogy Kayabára is haragudjon, és számon kérje rajta, hogy mégis hogy a fenébe gondolhatta ezt, de utána már csak nevetni tudott. Nevetett, mert megértette az egész lényegét. Nem számít. Már semmi sem számít. Kayabának azért jut ideje rá, egy kislányra, azért van ennyi újítás a világban, mert az Admin unatkozik. Azt remélte, hogy a bétásokhoz mérten ugyanúgy haladni fog a front, és majd neki folyamatosan fejleszteni és fejleszteni kell, hogy kihívást jelentsen a frontosoknak… de nem. Semmi ilyesmi nem történt. Annyira nem történt, hogy jelenleg saját magának kell megoldania a saját maga által felállított rejtvényeket. Kayaba Akihiko harcol a fronton, mert a frontosok annyira nem mennek semmire, hogy már ez sem számít a kijutásban. Az Admin az önzetlenség és a nagylelkűség olyan példáját mutatta, ami teljesen bebizonyította Shunak, hogy Kayaba Akihiko több mint ember. Sokkal több. Most, hogy a frontosok elvesztették Anatolet, most, hogy eleve nagyon lassan haladtak, hogy megtörni látszottak, a Sayonarat felhasználva csepegtet nekik egy kis önbizalmat, kaparja fel őket a földről, ad értelmet a további harcnak, és mutatja meg, hogy milyen is egy igazi vezető. Elképesztő. Tényleg köztük jár, hogy életben tartsa a játékot, amit a gyenge emberek, akik ki akarnak jutni, már feladtak volna. Persze a győzelem továbbra is lehetetlen, de nem akarja, hogy emiatt még szomorúbbak legyenek ebben a nehéz időben. Még nem állnak készen arra, hogy megtudják, hiszen még nem értenék. Lassan mutatja meg nekik, kíméletesen vezeti rá őket arra, hogy itt akarnak maradni. A Sayonara. Kayaba Akihiko céhe. Csoda, hogy a frontosok nem ismerték fel, nem tudták ezt összerakni. Yoshiaga, a professzor. A Burok gyártója. Olyasmi van a kezében, ami senki másnak. Vajon miért? Hogyan? Gregant, aki valahogy tudja a bossinfókat, és árulja őket. Kezében van a kijutás kulcsa, és mindig stimmel, amit mond. Ő vajon honnan szerzi ezt a tudást? És ennek a Sayonaranak, akiknek a bossinfók a kezében vannak, akik már régen végigvihették volna a játékot, most hirtelen eszükbe jut, hogy segítenek. Picit sem fura. Egy picit sem. Hogyan lehetnek a frontosok annyira szűklátókörűek, hogy ezt nem veszik észre? Pedig nem csak Shu és Timi volt ám Kayabával világmegmentős küldin. Ez az esemény képes volt feldobni a napját, és újra vidámságot csempészni az életébe. Mosolyogva nyitott be Greganthoz, a százötven arany mellé pedig egy fahéjas sütit is vitt neki, és sok sikert kívánt a munkájához. A süti volt a lényeg. Már a Túlélő Csarnokban is a fejében volt az ötlet, de a végső lökést Szophie és Kayaba Akihiko adta. Már csak sütögetni kellett, papírfecniket írogatni, és nemsokára kint lehetett egy szép nagy tálcán a Dojo előtt a rengeteg szerencsesüti, mellette a felirattal, hogy az egyik bizony bossinfót tartalmaz. Egy kis kedvesség sohasem árt, és Szophie után, Hinari után, Anatole után… Shu meg akarta mutatni, hogy ha nem is vesz részt a harcban, ha nem is segít, de nem gyűlöli a frontosokat. Legalább is a legtöbbet nem, és akiket esetleg igen, őket sem azért, mert frontosok. Természetesen a süti mellett is ott volt a boltból jól ismert becsületkassza, így aki szeretett volna, az fizethetett is érte, de nem volt kötelező. Chizu azonban árgus szemekkel figyelte, hogy mindenki csak egyet vehessen.

Aki a kidobósban először tizenkettest dob a tizenkettes kockával, az kapja meg a bossinfót. :3

A dobás linkjét nekem tessék elküldeni PM-ben, mert a nem nyert is kap jutalmat.

Aki támogatná a kezdeményezést, az a csere-berében becsületkasszázhat.

Mindenki kizárólag egyszer próbálkozhat.

Jó étvágyat, sok szerencsét!

by **Shukaku** Kedd Márc. 31 2015, 17:22

Hetvenedik Fejezet

Megemlékezés és vallások...

- Nem értem én ezeket a dolgokat Timidus.
Lassan lépdeltek a Black Iron Castle lépcsőin felfelé, a sárkány hátára pedig szinte rőzseként voltak felpakolva a virágok.
- Mit nem értesz, Shu?
- Ezt az egészet. Az emlékhelyet. Persze emlékezni szép dolog, de akkor is furcsa. Szerinted nem fognak rám megharagudni, ha meglátnak?
- Miért tennék? Miért haragudnának meg?
- Mert… én nem tudok annyira szomorú lenni, mint mások. Nem tudom elhinni, hogy Kayaba Akihiko képes lett volna megölni azokat az embereket, akiknek a nevei át vannak húzva.
- Ez a te véleményed, Shu. Mégis eljössz.
- El. Emlékezni szerintem azért fontos. És ki kell cserélni a virágokat is, amik elpixeleződtek a hervadás miatt. Elég komor ez a hely virágok nélkül is, szóval azokat valakinek mindenképpen cserélgetnie kell. Te nem szeretsz ide eljárni? Meglátogatni azokat, akik kiestek.
- Ők nincsenek itt, Shu.
- Nem tudom. Lehet, hogy tényleg nincsenek. De az is lehet, hogy mégis. Talán… mint a lopakodás jártasság. Csak nem tudnak belőle kilépni. Vagy ilyen… szellem mód. Ők látják egymást, de minket nem látnak, és nem is tudnak velünk beszélgetni. Talán… talán egymást látják, és nekik már egy saját kis világuk van itt, amit ők építettek. Sokkal szebb lenne, mintha tényleg hibernálódtak volna.
Timidus hallgatott, majd együtt beléptek a csarnokba. Ez volt a másik ok, amiért Shu nem tudta gyűlölni a világot. Ők elvileg sokakat ismertek… nagyon sok játékost, mégis alig volt név, ahova virágot tehettek. Tomoyama Tsubaki. Talán az első ember volt, akivel itt találkoztak, és akivel utána nem tartották a kapcsolatot. Régen kiesett már, de mivel nem nagyon hozott virágot neki senki, így Shu szokott. Ugyanez volt a helyzet Kurokotoval is. Talán egy kocsmai verekedésben halhatott meg. Nem tudni. Elysion. Ő is kiesett, és bár Timidus tudta, hogy hogyan történt, de soha nem mondta el a társának, és nem is állt szándékában. Ezt a virágot mondjuk inkább a pet kapta, hiszen Shu nem tudhatta, hogy Anika vajon életben van-e még. Judy Noxia. Itt mindig volt virág, hiszen Ozirisz biztosan gyakorta járt erre, és a céhe is szerethette a vezért. Hisame, majd Anatole. Ők kapták a legszebb csokrokat, valamint a néma főhajtást is. Fél perces némaság, majd elindultak kifele.
- Talán Kayaba még arra is ügyelt, hogy mindenkinek a hitének megfelelő halált adjon. Emlékszel, hogy mit mondtam Hinarinak arról, hogy nem tudhatja, hogy kijutott-e?
- Emlékszem.
- Talán a halottak nem is tudják, hogy meghaltak. Mint a hatodik érzékben. Az… az egy nagyon szép film volt, Timi. De… de annyi minden épül itt filmekre, lehet, hogy ez is arra épül. Talán van túlvilág, és ott mindenkinek van egy olyan klónja, mint az első viadalon volt, és ha meghalunk, csak átvesszük a helyét, és sem ők, sem mi nem tudjuk, hogy történt valami ilyen, csak éldegélünk tovább, mintha csak egy rossz álom lett volna a meghalás.
A sárkány bólintott, és hála az NN küldetésnek, amiben csak ő vett részt, és Shu nem, hitelt adott a lány szavainak. Mintha csak egy rossz álom lenne a halál. Milyen igaz. Pár nap telt el, és Shu egy nagy képeskönyvvel tért vissza, amit gondosan letett az asztalra, majd egy doboz jelmezt is becipelt.
- Ma tanítani fogok neked egy nagyon fontos dolgot, Timidus.
A pet felpillantott a könyvéből, majd a társa mellé sétált.
- Nemrég meséltem arról, hogy az emberek különböző mesékben hisznek arról, hogy hova is kerülnek a halál után, mert félnek tőle.
- A vallásaitok.
- Igen. Szóval ezzel nagyon vigyázni kell, és nagyon óvatosnak kell lenni, mert az emberek elhiszik ezeket a meséket, és nagyon meg tudnak sértődni akkor, ha nem tiszteled a hitüket.
Kotorászott picit a dobozban, majd egy narancsszínű köntöst húzott magára.
- Vannak a buddhisták. Ők az újjászületésben hisznek. Olyasmiben, mint ami a mobokkal történik, hogy respawnolnak. Talán pont ezért is lett így kitalálva ez a respawnolás. Viszont szerintük nem teljesen leszünk ugyanazok, amikor újjászületünk, hanem úgy, mintha elfújsz egy gyertyát, majd újra meggyújtod.
Levetette a narancs köntöst, és egy pirosat vett fel, majd egy kis festékkel egy pöttyöt rajzolt a homlokára, majd Timiduséra is.
- Vannak a hinduk. Ők is ilyesmit hisznek, de ők nem csak ide-oda vándorolnak, hanem azt hiszik, hogy tökéletesednek a haláluk után. Mondjuk, ha egy vaddisznó mob ügyesen harcol, akkor utána már erősebb mob lesz, egészen addig, amíg… hmm. Erre épülhet az, hogy a minibossokból bossok lesznek. Ezért találhattunk üres sírokat, meg azokat a feliratokat.
Ezután újra ruhát váltott, méghozzá keleties hastáncosat, a sárkány fejébe pedig egy turbánt nyomott.
- Vannak iszlamisták, akik azt hiszik, hogy van túlvilág, és a paradicsomba kerülnek, dzsinnek közé, meg hetvenkét lány fogja lesni a kívánságaikat, meg ilyenek.
Ezután újabb váltás, Shu álszakáll ragasztott magának, Timidus pedig glóriát kapott a fejére.
- Azután vannak a keresztények. Belőlük is rengeteg fajta van, de a legtöbb valami olyasmit hisz, hogy van egy öreg bácsika az égben, és az majd eldönti, hogy ki hova kerül, a mennybe vagy a pokolba, és neki a segítői az angyalkák. Azoknak is olyan szép szárnyuk van, mint neked, meg fehérek. Pont, mint te. Ezért hitte Jun, hogy angyalkát játszol, amikor szafarizunk, és ezért mondom én is sokszor, hogy te vagy az őrangyalom.
Egy ölelés a sárkánynak, majd le is csüccsent mellé.
- Van még sinto, tao, sámánizmus, mormonok, meg rengeteg ilyen kitalált izé, amiben az emberek szeretnek hinni, de nagyon fontos, hogy ne rontsuk el a meséiket, és nem szabad velük vitázni sem, mert úgy sem hiszik el, amit mondasz nekik. Tiszteletben kell tartani mások hitét, ami azt jelenti, hogy szép mosolygunk, és bólogatunk, és nem bántjuk meg.
- És miért jó az embereknek, hogy ilyesmiket hisznek el?
- Olvasd el a könyvet, és mondd meg te.
Nyújtotta át Shu mosolyogva a barátjának a nagy fekete borítós olvasmányt, majd ledőlt az ágyba. Bonyolult dolog olyasmit elmagyarázni Timinek, amit ő sem ért igazán. A szellemekben szeretett volna hinni, hiszen főleg állatszellemekről szóltak a mesék, őket pedig imádta… de nem nagyon kell már ilyenekkel foglalkozni, hiszen ebben a világban testközelben vannak az istenek.

by **Shukaku** Pént. Ápr. 03 2015, 08:09

Hetvenegyedik Fejezet

"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

(előzmény)

-Jun... örülnék, ha Timidussal nem osztanál meg ilyen dolgokat. Kérlek szépen!

- Ugyan ugyan - legyintgetek a kezeimmel - Timidusnak miért nem szabad róla tudnia? Elég idős már hozzá és.. Szerintem a kíváncsiság jó dolog. Ha valami olyant kérdez, ami neked nem tetszik, majd köhögj, és megpróbálom nem túl részletesen.

Shu azonnal köhögni kezd, majd átkarolja a sárkányt, és elkezdi kivezetgetni.

Értetlenül pislogok egy sort, a váratlan köhögő rohamon, majd a lány után lépek és elkezdem a hátát simogatni. - Most már jobb? Néha én is félrenyelek, elvileg ez segít. - folytatom a simogatást, közben pedig kutatom Timidust - Szóval akkor mit szeretnél tudni?

-Azt, hogy miként lehet előidézni...
-Jun! Nem szeretném, ha Timidussal erről beszélnél. Semmit. Semennyire.

Sóhajtok egy hatalmasat, és megpróbálom, és a lány vállára teszem a kezeim.
- Miért nem?

-Timidus. Kérlek szépen maradj itt, picit beszélek Junnal.
A sárkány bólint, Shu pedig magával vonja a barátját pár méterrel arrébb. Még mindig korán van, senki nincs az utcán.
-Jun... az egyetlen dolog, ami miatt Timidus azt akarhatná, hogy innen kijussak, az az, hogy itt nem lehet... szóval... tudod. Szeretném, ha ezt nem kellene megtudnia, és nem lenne miatta szomorú. Megkérhetlek erre?

- Szóval a baba miatt aggódsz? Ne aggódj. Arról nem hiszem, hogy kérdezne. Ha meg mégis akkor majd kitalálok valamit. Ne aggódj. De szerintem Timidusnak joga van tudni, hogy van ilyen dolog is, főleg ha látta. - öltök nyelvet, már egy ideje forognak a fogaskerekek a buksimban, hogy mégis mi történhetett Aratatata-nyan és Shushushu-nyan között, ami ennyire felkeltette Timidus érdeklődését is. - Óvatos leszek, és szerintem semmi baj sem lesz belőle. Főleg ha nem kapjuk fel ennyire a dolgot, akkor egy átlagos csevejnek is hat és Timidus sem izgatja fel magát. Nos?

-De... de mi van, ha ő is vágyik majd erre? Tudod, hogy a peteknek nem lehet. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Nem akarom, hogy kevesebbnek érezze magát nálunk...

- A vágyakozás jó dolog. Nem kaphatunk meg mindent, amit akarunk az életünk során. Meg.. majd ha akar akkor örökbe fogadunk egyet, és felneveljünk Timidussal. - közben a sárkányra pillantottam, aki bizonyára vár ránk - Biztosan meg fogja érteni.

-Nem tudom... az ő világában nincs is ilyesmi. Hogyan érthetné meg?

- Hmmm... Majd valamihez hasonlítani fogjuk. A család például olyan, mint egy saláta. Ha te vagy a tál, akkor Timidus és Arata-kun a saláta és az öntet. Hmm... vagy valami ilyesmi.

-Ööö... ahha... ezt én sem értem, nemhogy Timidus X3

Felnevetek és megveregetem a lány vállacskáját.
- Látod-látod. Kíváncsivá tett? Vágysz most már rá? - öltök nyelvet, azt hiszem, még egy sikert könyvelhetek el a mai nap.

-Jun... csak ne mondj neki semmi olyat, ami megbánthatja. Rendben?

- Tapintatos leszek. Ha úgy érzed, hogy valami mégsem jó, köhögj. Ez a tökéletes jel. - kacsintok neki, majd elkezdek visszasétálni Timidushoz.
- Szerintem már hiányzunk neki.

-Jun... és...
Teszi rá ezúttal ő a kezét a lány vállára, hogy megállítsa.
-És miattam se aggódj. Mármint... amiatt. Nekem... nem veszítek semmit azzal, hogy itt maradok.
Kicsit leszegi a fejét, majd elengedi, és csöndben sétál utána, ám amire a pethez érnek, már újra mosolyog.

- Itt vagyunk mi egymásnak. - teszem hozzá, egyfajta kiegészítésül a lány "ne aggódj" dolgához.
- Yosh. Készen állunk Timidus. Shu-nyannal megpróbálunk kielégítő választ adni. Szóval melyik részét nem érted? - csüccsenek le egy közeli padra, intve nekik, hogy ők is tegyenek így, hiszen ez eltarthat egy darabig. Ah, az első felvilágosító óra. Ez bekerül a naptárba!

A sárkány türelmesen várakozott, majd amikor visszaértek, bólint, és felteszi az első kérdését.
-Az az állapot, amelybe Shu került Arata mellett, rendkívül legyengítette. Tudni akarom, hogy miként lehet előidézni ezt az állapotot az embereknél. Arata nem használt semmilyen képességet, azt érzékeltem volna.

Picit megdöbbentett a kérdés, de ha jobban belegondolok akkor nem is vártam mást Timidustól.
- Hát ööö Először is... amikor két ember nagyon szereti egymást... és ki van kapcsolva az etika mód. Akkor a szeretetüket... így fejezik ki. Így bizony! Előidézni pedig ööö Nos, hogyan is kell ezt előidézni Shu? - pillantok a lányra, átadva neki a stafétabotot.
- Hogyan is "idéztétek elő"?

-Hát... izé... csak... csak el kell érni, hogy... hát... nem tudom, Timidus. Ez csak úgy jön. Mint amikor te úgy döntöttél, hogy engem fogsz védeni. Ez is valami olyasmi.
A sárkány elgondolkodik pár pillanatra, majd bólint.
-Értem. Ez esetben nem tudom felhasználni. Köszönöm a magyarázatot.

- Ennyi?! - nézek Shu-tanra, majd vissza a sárkányra. Timidus túl könnyen beletörődött a dologba - Szóval.. csak ezt akartad tudni? Csak ezt? Ennyit?

Timidus félrebillenti a fülét, és úgy pislant Junra.
-Ennyit. Van más is, amit tudnom kellene, és hasznosíthatnám az idomár védelmében?

Egy pillanatig csak pislogtam. Úgy tűnik túlgondoltuk Timidus kérdését. Pedig biztos voltam benne, hogy egy kis keksz tájm magyarázatra várt.
- Hát. Azt hittem, hogy... Hát, hogy te is szeretnéd meg minden. Szóval nem is érdekel, hogy Shu-tan és Arata-kun mit csinált? Mi van, ha valójában egy tudatmódosító képesség hatása alá kerültek? Semmit sem lehet kizárni. Nézz csak Shu-tanra biztos ki is volt pirulva az arca ugye? Nem vette máshogy a levegőt, mint szokta? - már készültem a kis bemutatóra, de rájöttem, hogy az utcán nem garantáltan jó ötlet nyögdécselni, még ha korán is van és sehol egy lélek.
- Muuh

Timidus ismételten bólint.
-Felgyorsult a légzése és a szívverése, és kipirult, mint amikor megerőlteti magát. Amennyiben valamilyen méreg hatása alá kerül, azt egy villogó ikon jelzi a menüjében. Semmi ilyet nem láttam, ezért is következtettem arra, hogy sem képesség, sem méreg vagy potion nem befolyásolja a döntéseit. Természetesen beszéltem Aratával, és amennyire ez lehetséges, feltérképeztem a céljait. Egyelőre nem tűnik ártalmasnak, így ugyanannyira óvom tőle az idomárt, mint tőled.

- Értem. - karba tett kézzel bólintok, komoly arcot vágva. - Attól tartok, hogy méreg hatásáról van szó. Mi emberek csak úgy nevezzük, hogy "szerelem" - mert hát a nyuszikák elmaradhatatlan kellékei a komoly beszélgetéseknek. - Sajnos nincs még ismert ellenszere. De ártalmatlan. Sőt boldoggá teszi az embert. Az, amiket pedig felsoroltál a velejárója. Ha ilyent tapasztalsz, akkor az illető vagy éppen szerelmeskedik, vagy halál közeli élményben van része.

Shu igyekszik minél kevésbé látszani, és nem azon agyalni, hogy éppen őt beszélik ki... Jun hihetetlen...
-Értem. Amennyiben Shut boldoggá teszi, úgy nincs okom megakadályozni. Van még valami, amit tudnom kellene?

- Ühüm, van. Az emberek ilyenkor szeretnek kettesben lenni. Vagy legalábbis azt hinni, hogy kettesben vannak.

-Igen, erről tudok, de egyelőre túl veszélyes lenne. Arata nem képes olyan védelmet biztosítani Shunak, mint amit én, valamint egyetlen emberben sem bízhatok meg ennyire.

Legyintek a kezeimmel.
- Ugyan-ugyan. Ezért mondtam, hogy szeretik azt hinni, hogy kettesben vannak. Okos vagy te. Majd kitalálsz valamit. - kacsintok a drágára. Biztos van bőven hely ahol nincs szem előtt, és tökéletesen látja az eseményeket.
- Ha valami gyanúsat veszel észre. Szólj és megbeszéljük.

-Rendben. Majd szólni fogok. Köszönöm a segítséget.

- Bármikor Cool

by **Shukaku** Szer. Ápr. 15 2015, 20:46

Hetvenkettedik Fejezet

Egy küldi befejezése Dörmögő Dömötörrel.

(előzmény)

Shu csak hangosan nevetett a jelenetre, és a szemét törölgette.

Felvontam a szemöldököm az egyszerű válaszra. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mennyire lenne hatásos, ha megszorongatnám az ostoba npc-t, de Shukaku addigra a csónaknál termett és el is veszett az esély, hogy megoldjam a rejtélyt.

- Szép volt. - morogtam.

-Jajj ne morogj már! Gyere, és megmutizom neked a titkot. Már ha persze kíváncsi vagy és nem csak a jutalomért jöttél.

- Talán rájöttél?

-Persze. Már rég.

- Halljuk. - fontam össze a karjaimat barátságtalanul.

-Jajj ne morcogj, hanem gyere és akkor megmutizom! Egyébként miért akarsz ilyen barátságtalannak tűnni mindenkivel? Szophie megmondta ám, hogy nem vagy goni igazából. Tőlem nem kell félned, nem fogom elmondani senkinek, hogy láttalak mosolyogni.

Szophie... akkor is jár a szád mikor nem kéne. Azt hiszem ideje lesz erről egy kicsit elbeszélgetnem vele.
- Nem gondolom, hogy lenne bármi közöd a dolgaimhoz. Inkább mondd, mit derítettél ki? - mentem utána.

Megállt a tó partján, a szájához emelte a sípját, majd belefújt, mire visszatért az előző krokodil, akinek szépen felsétált a hátára.
-No? Jössz? Egyébként egyszer én válaszolok, egyszer meg te. Ha nem válaszolsz, akkor én sem válaszolok. Goromba vagy.
Persze a kezét azért nyújtotta, hogy felsegítse Kazut a krokira.

- Ha majd olyan kérdést teszel fel, ami rád is vonatkozik akkor válaszolok. - válaszoltam élesen és a felém nyújtott kézről tudomást sem véve másztam fel, a krokodil hátára.

-Velem vagy goromba, szóval rám is vonatkozik. Miért vagy ilyen? Lehetnénk barátok is. Én nem akarlak téged bántani.

- Látom nehezedre esik megérteni amit mondok.

Shu csak mosolygott, és csóválta a fejét, majd várt, amíg a víz közepére értek, és ott megállította a krokit.
-Morci vagy, és nem hagyod, hogy segítsek. Én viszont segíteni akarok neked. Meg Szophienak.

- Nocsak. - mondtam minden lelkesedést nélkülözve. - Mégis miben tdnál te segíteni nekem?

-Kazuma, ne játszd már a nagy erős fiút kérlek. Tudom, nektek ez fontos, meg presztízs meg minden. Elhiszem. De nekem nem kell. Én nem foglak lenézni, hidd el.

- Rendben. Akkor felvázolom a lehetőségeket. Vagy leszállsz rólam és értelmes válaszokat adsz. Vagy másfelé nézek szét.

Shu újfent mosolygott, újfent rázta a fejét, majd egy nagy ölelésben részesítette Kazuchit.
-Nyugi! Nem bántalak. Ne félj!
Megöleli, majd ahogy látja a sebződést, el is húzódik.
-Harmincöt. Az nem sok, Kazuma. Milyen fegyód van ami érintésre sebez? Valami különleges?

A lány kezdett egyre jobban idegesíteni. Azt hiszem feleslegesen maradtam. Olyan nagyon már úgysem izgat a rejtély. Az ölelése bár meglepett, de nem húzódtam félre. Talán rájön, hogy nem érdemes a tűzzel játszani. Gyorsan el is húzódott, ahogy vártam. Az újabb szavaira viszont, egy csodálkozó pillantással feleltem.
- Fegyver?

-Jajj Kazuma, ne játszd a hülyét! A fegyverek sebeznek vagy a képik. Neked a speced túl kevés ahhoz, hogy bekapcsold ellenem, különben már elrepültél volna a holló alakodban. Szóval csak a fegyver maradt. Árnyharcos vagy, és láttam, hogy milyen a kezed, és azt is tudom, hogy az árnyharcos legit parazitának hívják. Benne van a könyvben. És jó voltam bioszból, tudom mi az a parazita. Még mindig szeretnél itt hagyni, vagy beszélgethetünk még?

- Hmm... így már azt hiszem világos a helyzet. Viszlát. - és ha nem akadályozott meg, azzal a lendülettel elővettem a teleportkristályomat és először a kezdetek városába teleportáltam, majd óvintézkedésként azonnal tovább is ugrottam pár szintet.

Megvonja a vállát, és elkezd egy üzit pötyögni.

Kód:: Nem árulom el senkinek a titkodat, ne félj. A titkos törzs pedig a majmok. Bocsi, hogy elrontottam a küldidet, küldök kárpótlásul 250 aranyat. Kb ennyit szoktunk kapni egy küldiért. Ha szeretnél talizni, akkor írj nyugodtan. Persze ezek után már csak védett területen belül, nehogy valami butaságot csinálj. Puszi: Shu

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 18 2015, 10:58

Hetvenharmadik Fejezet

"Egyáltalán nem lennének háborúk, ha a felnőttek követnék a gyerekként megtanult szabályokat."

A levelet egyelőre a következő játékosok kapják meg:

Hinari
Mirika
Chancery
Enheriel

Kód:: Kedves Céhvezérek, Frontharcosok! Sokat gondolkodtunk az elmúlt bossozás híreit hallva. Ez idáig bevalljuk, bár a frontosok azt mondják, hogy a kijutásért küzdenek, emberek életét szeretnék megmenteni, nem nagyon tudtuk nekik elhinni. Úgy tűnt, hogy kizárólag a dicsőségért, a pontokért és az itemekért harcoltok. Most, hogy a Sayonara is beszállt, végre megmutathatjátok, hogy tényleg önzetlenek vagytok, tényleg nem ti akartok fejlődni és elhúzni a többiektől, hanem meg akarjátok óvni az emberek életét. Mindenki tudja, hogy Gregantnak hála, aki ismeri a bossok adatait, és még a harcosaik is erősebbek, jobb felszerelésekkel, a Sayonara sokkal eredményesebben tud harcolni a szintfőnökök ellen. Hagyjátok hát hátra egyéni becsvágyaitokat, bizonyítsátok önzetlenségeteket, és bízzátok rájuk a bossharcokat. Abból a pénzből pedig, amit eddig Burokra, bossinfókra és itemekre költöttetek, igyekezhetnétek a közbiztonságot erősíteni, hogy amíg a Sayonara harcol a fronton, minél kevesebben haljanak meg a gyilkosok keze által, és ne veszítsék el még többen a szeretteiket. Ebben már mi is örömmel segítenénk. Reméljük, megfontoljátok az észrevételeinket Shu & Timidus

by **Shukaku** Kedd Május 26 2015, 14:59

Hetvennegyedik fejezet

A néplélek rejtelmei.

-Emlékszel amikor megpróbáltam neked elmagyarázni ezeket a hívős izé-bizé dolgokat?
-Igen. Emlékszem.
-Na, most egy ilyen helyre fogunk elmenni. Egy templomba… vagyis katedrálisba. Utánakérdeztem, és elvileg a katedrális az a templom, ahol a püspöknek vagy az érseknek a trónja van. Ezek ilyen templomi kiskirályok, vicces kalapban.
-Mit szeretnél megtudni egy kiskirálytól?
-Nem tudom. A királyok általában tartanak ilyen… audienciákat. Meg hátha van a katedrálisban valami izgi dolog. Tudod, küldi meg ilyenek. Ha meg nincs, akkor is legalább szétnéztünk. Vannak még ilyen helyek, ahova sohasem merészkedtem be. Voltam már templomba rokonoknál, és tudom, hogy hogyan kell viselkedni, de ez inkább ilyen túristáskodás lesz.
A sárkány bólintott, és nemsokára neki is feszült kicsiny idomárunk a nagy kapunak, hogy bejusson az épület belsejébe. Nem akart nagyon modortalan lenni, szóval szép csöndben nézte végig a padokat, a mozaikokat. Gondolt ugyan arra, hogy fényképez, de elvetette, hiszen egy templomban talán nem illik ilyesmit csinálni, úgyhogy csak a szokásos füzettel a kezében ült le, és elkezdte rajzolgatni a mozaikokat, hogy később megfejthesse, ha valamilyen titkos kódot tartalmaznának. Ugyan elsőre nem tűntek kódnak, semleges képek, nonfiguratív minták, virágok, itt-ott egy-egy nem beazonosítható emberalak… de Dan Brown óta tudjuk, hogy minden templom tartalmaz valami titkos templomos lovagos összeesküvéses feliratot. Szóval ennek a rajzolgatásába merült el, amikor a sekrestye mögül egy szerzetesnek látszó valaki tűnt fel. Shu azonnal felállt, eltette a füzetet is, és halk hangon üdvözölte az NPC-t.
-Szép estét… atyám…
Fogalma sem volt arról, hogy akkor ez az emberke most micsoda, de ez olyan ideillően hangzott, és úgy tűnt, hogy a csuhás nem veszi zokon a megszólítást. Az idomár és a pet mellé sétált, és ő is megszólalt.
-Szép estét leányom. Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-Izé… én csak nézelődni…
-Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-De én nem is vagyok val…
-Mondj el egy imát az Úr színe előtt.
-Oké-oké, rendben.
Egyszer jön szegény lány templomba, és máris megtapasztalhatja a vallási fanatikusok hittérítő túlbuzgóságát. Bár azt hihetnénk, hogy ez az NPC rendkívül egyszerű program, hiszen csak egy mondatot tud ismételgetni, mégis rendkívül hasonlít a kinti hívőkre, ami ismét Aincrad világának valósághűségét mutatja be. Hallottatok már rózsafüzérrel zsolozsmázó embereket? Hasonlóan akad be náluk is a szalag. Szóval Shu megadta magát, meghajtotta a fejét, és halkan odasúgta Timinek, hogy ismételje el utána azt, amit mondani fog… nehogy még egyszer végig kelljen csinálni azért, mert Timike elfelejtett imádkozni. Nem mintha az ima nagyon távol állt volna a lánytól, hiszen ilyesminek tekintette a Kayabával való levelezését is, vagy azt, hogy minden este megköszönte az Adminnak a rengeteg csodát, amit tőle kapott. Most, hogy már ott volt neki Arata képében, persze sokkal közelebb került hozzá, de mivel nem szerette volna leleplezni szegényt, mert tudta, hogy az neki kínos lenne, még mindig tartotta magát ezekhez a szokásokhoz.
-Kedves Kayaba Bácsi! Köszönöm szépen, hogy elvezettél erre a nagyon szép helyre Timivel együtt. Köszönjük szépen, hogy ilyen csodálatos épületeket emeltél a városban, ami nagyon széppé teszi a környezetet, és mindenki eljöhet, akinek szüksége van rá, és beszélgethet veled.
Felemelte a fejét, és a szerzetesre nézett, remélve, hogy megfelel neki, majd gyorsan kapkodva újra összekulcsolta a kezét.
-Ja igen… Ámen!
És úgy tűnik ez volt a végszó, mert az NPC is mondott egy áment, majd távozott oda, ahonnan jött. A kis idomár hiába próbálta marasztalni, kérdezgetni a katedrális történetéről, az itteniek hitvilágáról, úgy tűnik a szerzetesnek dolga akadt, és egyszerűen faképnél hagyta őket. Shu sóhajtott egyet, tovább folytatta a rajzolást, átnézte a padokat, bekukkantott az oltár mögé és a gyóntatófülkébe is, hátha talál valami érdekeset. Timi még a karzatra is felrepült, hiszen bár a lépcső le volt zárva, azt senki nem mondta, hogy röpködni nem szabad. Timi amúgy is egy angyal, de sajnos semmi érdekeset nem találtak, és mivel ezen termen kívül az összes többi ajtót zárva találta, amilyen halkan jöttek, olyan halkan ki is battyogtak a katedrálisból. A következő célpont a falucska népessége volt. Shu tudta jól, hogy a lakosok szeretik a kalandorokat, és szívesen anekdotáznak nekik régi kedves történetekről. Sorra járta a házikókat, és ahol anyóka ült kint a verandán, vagy dolgozgatott a kertben, ott beszédbe elegyedett velük, és persze miközben segített a munkálatokban, meghallgatta a történeteiket. Az idős nénik többségében a mindennapokról beszélnek, vidéki életet lefestve, legyen szó földeken dolgozó férjekről, aratásról, vajköpülésről, és mindezt régi, személyes történetekkel kötik össze. Shu ezekkel, na meg persze a segítségért kapott házi koszttal lesz gazdagabb, amit mindig nagyon szépen megköszön, elmondja, hogy igen, eszik rendesen és Timike sem sovány, csak repülő sárkány, ezért könnyű csontozatú. Ezután az említett, földeken dolgozó férjekhez caplatnak ki. Ők már teljesen más oldalról közelítik meg a múltidézést. A békés múltat emlegetik fel szívesen, amikor még az állatokat nem szállták meg gonosz szellemek, és a kalandoroknak nyoma sem volt. A kis idomár és társa megtudja, hogy hogyan is történt amikor megszállták a gonosz szellemek az állatokat, és egyik napról a másikra egyszer csak vörös lett a szemük, és rátámadtak a falu lakóira... a vasvillák, fáklyák és egyéb szépséges fegyverek pedig kevesek voltak ellenük, így bezárkózva kellett élniük egy jó ideig. Timidus persze se perc alatt kiszámolja, hogy a naptárban ez a Nagy bejelentéstől tartott addig, amíg a frontosok el nem érték a szintet. Ezek után még a hitvilágról is érdeklődik, ha már a szerzetestől nem kapott választ, valamint arról, hogy a falusiak miért döntöttek úgy, hogy ezen a településen nem tűrik meg a vöriket. A hitvilággal kapcsolatos kérdésekre csak a fejüket ingatták, ám egy nagyon fontos dolgot megtudott a kicsiny csapat. A vörösek azért rosszak, mert vörösek. Ilyen egyszerű. Az állatokat megszálló szellem is vörössé tette a vadak szemeit, így a vörös kalandor is csak rossz lehet. Ugyanaz a démon hit, mint amiben Yuuki hisz, csak ők éppen Oni-nak hívják ezt a démont. Ezután már csak egyetlen csoport, a főtéren összegyűlő és valami régi játékot játszó fiatalabb korosztály van hátra, ám ők a bácsik meséjét folytatva hálálkodnak azért, hogy a kalandozók eljöttek és segítettek kiűzni azokat a gonosz szellemeket az állatokból, így nekik sem kell félniük már. Shu nem nagyon szeret a megmentő személyében tetszelegni, legalább is érdemtelenül biztosan nem, így a mai napra le is zárja a kutatást, és Timivel együtt hazamennek megpihenni.

by **Shukaku** Szer. Május 27 2015, 20:26

Hetvenötödik fejezet

"Majmok lovakon gépfegyverekkel."

Kis hőseink ismételten ellátogattak a szafari legfelső szintjére, ahol tudták, hogy igen kevesen fogják zargatni őket. Ugyan adódtak páran, akik már képesek voltak itt vadászni, ám ők is, legalább is a legtöbben hasonló okokból vadászgattak itt. Magányra vágytak. Vagy persze az is lehetett, hogy csak a teljesítményeket szerették volna itt megszerezni, de ők is egyedül akartak császkálni, hiszen ha mások közelében vadásznak, akkor megvan annak a veszélye, hogy ők felriasztják a vadat, mások pedig levadásszák. Avagy ha szaknyelven akarom mondani, félnek attól, hogy a nyomukban esetleg kill stealer játékosok lehetnek. Igen, itt sem nagyon alakult még ki a csapatmunka, pedig az igazi vadászat az pont ebből áll. Szereznek lovakat, vicces piros kabátokat, kürtöket, kutyákat, és csörtetnek végig az erdőn, és mindenki az uraság puskája elé hajtja a vadat. Persze a puskákat leváltanák az íjak, és az újdonsült számszeríj… nagyon jó hangulatú kis event lehetne ebből… persze csak azoknak, akik szeretik az ilyesmit. Shu nem szereti. Ja igen, a kill stealert sem véletlenül hoztam fel. A kettejük beszélgetésébe is így kapcsolódhatunk be. Talán emlékeztek arra a részre, ahol Timidus elkezdte kitanulni az ilyen fura kocka nyelvet, hogy ha esetleg csapatot kell majd irányítania, akkor az emberek is értsék a parancsait, akik valamiért csak erre vannak kiképezve, a normális parancskövetésre nem. Persze nem volt nehéz, csak le kellett ülni az Aréna lelátójára, és hallgatni a káromkodásokat. Ezúttal azonban Shu volt az, aki belekezdett a fura kódszavakba, és Chizu hallgatta. Timidus kissé távolabb fürdőzik. Előtte nem is nagyon szereti ezt a témát felhozni a kis idomár.
-Képzeld találkoztam egy játékfejlesztővel! A Dojo előtt beszélgettem vele, miközben te és Timi a kicsikkel eddzettetek. Azt mondta, hogy valami statikai akármit nézeget az épületen, mert a földrengés után, ami a wellnesses minin volt, elkezdte érdekelni, hogy hogyan oldotta meg Kayaba a házak összedőlését. Régen ugye csak elpixeleződött minden, aminek nem volt különleges törés effektje, de házakat csak nagyon ritkán lehet látni összedőlni, szóval ezért keltette fel a figyelmét. Azt nem tudom, hogy mit tudott meg, mert magyarázott valamit, de abból nem sokat értettem. Viszont elkezdte mesélni, hogy mennyi minden máshogyan lehetne, ha Kayaba nem egy véer… vagy… na várj, ezt is felírtam valahova…
Kutatott egy keveset a zsebében, majd elő is vette a cetlit, amire felírta. Nem tartotta olyan fontosnak, hogy a füzetbe írja fel, de tudta, hogy el akarja majd mesélni, szóval maradt a cetli.
-VRMMORPG. Igen. Azt mondta, hogy ez ez a világ. Nem nagyon akartam megkérdezni tőle, hogy pontosan mit jelent, mert akkor biztosan kinevet, de mástól megkérdeztem, és ez kb annyit jelent, hogy virtuális valóság játék. Na de még azt is mondta, hogy ez igazából nagyon érdekes, mert ugye mi ilyenen játszunk, de közben…
Újra a lapra pillantás.
-De közben ez FPS is, amit már meg sem kellett kérdeznem, mert elmondta, hogy ez azt jelenti, hogy belső nézet… hogy a szemünkkel látunk. Tudom, tudom, nagy butaság lenne máshogyan, de azért vicces lenne úgy mozogni, hogy közben kívülről látjuk magunkat. Tudom, hogy te játszottál más játékokkal is, szóval biztosan tudod.
Chizu bólintott, ám nem szólt semmit. Nem azért jött horgászni, hogy beszéljen, hanem azért, hogy horgásszon… és ez komoly koncentrációt igényelt akkor is, amikor Shu elmondta neki, hogy itt semmit nem foghat, mert nincs meg hozzá az elegendő szintje. Mindenesetre Shu folytatta, ha már belekezdett… bár azt hitte, hogy jobban fogja érdekelni a közönségét.
-És… és mondta még azt is, hogy lehetne például ilyen régi játéktermi stílusú is. Láttad a Wreck-It Ralph rajzfilmet? Most gondolj bele, ha mi is olyan pixelesek lennénk, és nem csak így pixelesek, mint most. Vagy például ilyen oldalnézetes lenne, és csak oldalra meg föl-le tudnánk mozogni. Az mondjuk nagyon uncsi lenne. De azt is mondta, hogy az ilyeneknek mindig szokott kijönni egy modern változata, mert az emberek igénylik. Most gondolj bele… nekem már a kard is elég nagy butaság, de ha itt fegyverekkel lődöznének ide-oda… még szerencse, hogy Kayaba eszénél volt, és nem csinálta olyanra. Meg amúgy is, milyen neve lenne annak? Weapon Art Online? Gun Art Online?
-Gun Gale Online. És lenne benne fénykard is, hogy a Star Wars fanok is megvegyék.
Szólalt meg Chizu a nagy koncentrálás közepette, komoly hangon, mint aki épp most jósolta meg a jövőt.
-Gun Gale? Mégis milyen név ez? Persze-persze! Kayaba úgyse csinálna ilyen butaságot… meg mégis ki akarna játszani egy ilyennel?
Egymásra néztek, elvigyorodtak, majd szinte egyszerre mondták ki a választ.
-A fiúk!
Ezután "kis" vihogás következett, hiszen való igaz volt, hogy eddig a legtöbb fiú értetlenül nézett arra, hogy mit élvezhet Shu egy harcra alkotott játékban, ha nem szeret harcolni, és az eszükbe sem jutott, hogy csak ők nem látnak túl a harcnál.
-És gondolj bele! Lesz majd autóversenyes is, nagy robbanásokkal, meg ilyen…
-Meg tankos, ahol minden fiú kap egy loli legénységet, tele haaatalamas…
-Chizu!
Shu már hátra is dőlt a nevetéstől, hiszen a kis ninja már mutatta is a kezeivel az ilyesfajta animék és játékok elengedhetetlen karakterkiegészítőit.
-Meg lesz atomfelrobbanásutáni, meg űrszörnyes, meg…
-Meg robotos, nagy harcirobotokkal, akik átalakulgatnak, és Dinobotok, és rombolás!
-Igen, meg zombis! A zombisat ne felejtsd el! Az nagyon fontos!
-Igen! Zombik, és vámpírok és vérfarkasok!
Úgyhogy ez a délután nem is nagyon hozott fogást, az egyetlen csigáspolipon kívül, aki összeakadt Timivel, mert minden halat elüldözött az az éktelen vihogás, amit ők ketten rendeztek…

by **Shukaku** Hétf. Jún. 01 2015, 18:00

Hetvenhatodik fejezet

"Egy csapat csak annyira erős, mint amennyire a leggyengébb tagja."

Egy újabb kristály elhasználva, és az áldozat összeesik az erdő közepén. Most azonban ez kivételesen olyan rajtaütés, amit Shu is végignéz. Maga a kivitelezés ugyan megint csak Timi elméjét dicséri, ám az ötlet Shutól jött. Asuu ugye elmondott neki mindent. Elmondta, hogy vannak felszabadítók, akik megkeresik azokat a szegény emberkéket, akik csak szenvednek ebben a gyönyörű világban, és szépen kiejtik őket a játékból, hogy visszatérhessen a sztázisba, ahol csak csend van és nyugalom. Ugyan nem értett egyet az összes pontjával a harcos elveinek, de azt belátta, hogy jót cselekszik, és elősegíti azt is, hogy Kayaba világában csak olyanok éljenek, akik boldogak itt, és akik nem akarják lerombolni ezt a gyönyörű alkotást. Volt azonban egy komoly bökkenő, és ezt a bökkenőt Cellindirnek hívták. Félreértés ne essék, ezúttal egyikük sem akart végezni vele. Még Timidus sem. Tényleg nem. Mindössze az volt a cél, hogy ne tudja lebuktatni Asuuékat, hiszen nagy segítség volt abban is, hogy Shuék rájuk bukkanjanak. Shu pedig kedvelte Asuut, de még Tachit is, és nem tudta teljesen elhinni azokat a szörnyűségeket, amiket Anat mondott róla, hiszen bár a lovag modora hagyott kívánni valót maga után a hölgyekkel szemben, de Shuval általában kedves volt, és bizonyítéka sem volt semmire, sok rosszat pedig Asuu sem mondott róla azon kívül, hogy perverz. Na, a rövid ismertetős közjáték után, a sárkány és társa odasétált a fiúhoz, Timidus egyetlen suhintással megvakította, majd Shu ráöntött egy vödör enyvet. Oké, a forróság talán sebzett egy keveset, de ez gyorsabb volt, mint a kötözés. Fenyegetés persze érkezett, miszerint Timi halott ember, de hát ezt nem lehetett komolyan venni, hiszen Timidus sárkány. Pár mozdulat Cellindir kezével, és a bank egyes tierű tárgyai már mellette hevertek a földön, amit Shu el is pakolgatott az inventoryjába. Ezért jöttek. Ezután átnézték a levelezését, amiből azt is megtudták, hogy Kazuchihoz is köze van. Ejj, ez a buta fiú megint tervezget valamit. Mutatja a szintjét, ha ilyen kisstílű gyilkosokkal paktál le. Minden esetre a bajba keverés megtörtént, elszedték még azt a pár Hazatérés Kristályt, amit Cellinél találtak, majd a sajátjukat felhasználva el is tűntek a semmibe. Természetesen Shu dörmögősre változtatta a hangját, miközben kimondta a város nevét, nehogy azt felismerhesse a gyilkos. Persze azt nem tudhatták, hogy szegényke másnap már meg is fog halni, és a bajba keverésük nem ér majd semmit… de hát az már nem az ő bajuk. A lényeg az, hogy minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb tagja, Cellindir pedig gyenge, Shu pedig szeretné megvédeni Asuut.

zsákmány:

by Ajánlott tartalom

Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből

Ötvenkettedik Fejezet

Ötvenharmadik Fejezet

Ötvennegyedik Fejezet

Ötvenötödik Fejezet

Ötvenhatodik Fejezet

Ötvenhetedik fejezet

Ötvennyolcadik Fejezet

Ötvenkilencedik Fejezet

Hatvanadik Fejezet

Hatvanegyedik Fejezet

Hatvankettedik Fejezet

Hatvanharmadik Fejezet

Hatvannegyedik Fejezet

Hatvanötödik Fejezet

Hatvanhatodik Fejezet

Hatvanhetedik Fejezet

Hatvannyolcadik Fejezet

Hatvankilencedik Fejezet

Hetvenedik Fejezet

Hetvenegyedik Fejezet

Hetvenkettedik Fejezet

Hetvenharmadik Fejezet

Hetvennegyedik Fejezet

Hetvenötödik Fejezet

Hetvenhatodik Fejezet

Re: Élmények, avagy az események egy kislány és egy sárkány szemszögéből