Re: Hinari vs Ren

by **Hinari** Szomb. Aug. 31 2013, 23:10

Gondoltam, hogy ki fog akadni, így még az eddiginél is elégedettebb voltam magammal, amikor nem tudott érdemben hozzászólni a témához, az elképedésen kívül. Ez is egy jó módja a feszültséglevezetésnek, azt el kell ismernem… bár elég gonosznak érzem magam néha, de Ren abszolút megérdemli, szóval ebből nem fogok nagy lelkiismeret-furdalást csinálni. Visszakérdez, majd megint jön az egózás, amire csak megvonom a vállam:
- Biztosan sok eszetlen liba rajong a magadfajtáért, szóval lehet belőlük pár, igen – hümmögtem, direkt kiemelve a jelzőt a mondandómból – Viszont nem, nem hiszem, hogy örülnék neki. Idegesítenél – folytattam, megpróbálva ignorálni a céhemre tett megjegyzését. Tudtam, hogy utóbbival csupán fel akar dühíteni, elégszer volt ott például a bossokon is, hogy lássa a JL erősségét, nem is beszélve az olyan tornákról, mint a nagytornák vagy a nova, ahol szintén jól teljesített a céh. Sőt, kiválóan! Persze az Artes sincs lemaradva, de a világért nem mondanék neki ilyesmit, mondjuk vele ellentétben annak ellenkezőjét sem…

Regit viszont sikerült eltalálnom. Nem tudom, pontosan hogyan, de még innen a földről is látszik, hogy nincs fullon az élete. Még. Ha van egy kis esze a madárkának, addig nem jön közel hozzám, amíg nem tudja aktiválni a képességét, ugyanis ha mégegyszer megütöm, hamar vége lenne a párbajnak. Főleg, hogy eleve nem a pet bántása volt a célom, bár ha ki tudnám őt ütni, azzal csak az idomárjának bizonyítanék, na és persze magamnak is.
Ami késett, az persze nem múlt, a képpel sikerült odáig hergelnie, hogy nem figyeltem oda eléggé. Ez pedig nagy hiba volt. A fogamat csikorgattam, ahogyan láttam, amint élete szépen visszatöltődik, s nekem nem talál be a támadásom. Persze, ha az első, karddal mért csapást töltésre használta, biztosan lett volna annyi eszem, hogy nem próbálom megütni rögtön utána, de ha már így történt, sajna el kell fogadnom a keserű tényt. Hát milyen képesség ez, hogy két sebződést is visszafordít egymás után? Mindegy. Mélyen beszívtam a levegőt, és próbáltam felmérni a lehetőségeimet. Az Element Absorb sem tart a végsőkig. Így nincs más választásom, addig kell végeznem, amíg még aktív.
- Köszi, de ez az egy is elég volt – válaszoltam azért – Bekeményíteni? – húztam fel a szemöldökömet aztán, egy kissé feljebb emelve a Katanát. Hát ez az előbbi mi volt akkor? De örültem neki, valahol mélyen. Ha hangosan kimondja, az már valami. El is mosolyodtam – Jó, akkor innentől rendesen – bólintottam, potizni azonban nem potiztam, nem lett volna sok értelme, Regi negyven fölötti sebzésével.
- Hmmm, mondjuk megígérjük, hogy innentől békén hagyjuk a másikat, ha veszítünk? – kérdeztem tettetett elgondolkodás után. Ez pont olyan volt, mint amit ő ajánlott fel, csak megfordítva: akárki is győz majd, mindenképpen én nyerek vele.

Mivel újfent átadta a kezdeményezést, rajtam volt a sor, így menet közben aktiváltam is a Lopakodásom: ki akartam deríteni, vajon van-e észlelése. Nem számítottam arra, hogy nem lesz, de ezt nem mutattam neki: úgy támadtam, ahogy legelőször, és amikor már azt hihette, biztos vagyok a találatban, fordítottam a penge helyzetén egy kicsit, pont annyival, hogy a vágás egyáltalán ne ott és abban az irányban metssze el őt, ahol gondolja.

Élet: 100/87

by **Ryuninji Ren** Vas. Szept. 01 2013, 04:07

Hehehe… hát Hinari-chan is tisztában van azzal, hogy mennyien odavannak értem. Igen, ez nyilvánvaló, tekintve, hogy a lányok mindig buknak az ismertebb férfiakra, főleg azokra, akik ennyire jól néznek ki, mint én Cool

- Eszetlen liba? – hmmm.. valami sejtésem volt, de nem gondoltam volna, hogy így ki is fejezi magát ez a kislányos idomokkal megáldott, majdnem nő itt előttem. Eme sértő jelzők, csupán egy dolgot jelenthetnek és én azt nagyon jól tudom mit.
- Azért sértegeted őket, mert féltékeny vagy Hinari-chan? - kérdő tekintettel nézek rá, csak nem tudom minek, számomra egyértelmű, a válasza csak másodlagos… viszont az a kíváncsiság nevű dolog.. igen, az nem hagy engem nyugodni.
Tovább győzködöm az ajánlatomról, ami szerintem tök jó. Még az esetleges győzelme után bekövetkezett, hitvány szolgaságom előnyeire is felhívom a figyelmét. Ez azért nagy szó, mert nem lennék én csak úgy ilyen…. milyen is?? Mi is az a szó? Veeeh.. tudja a fene. Szóval nem vagyok én ilyen izéééé… általában. Válasz nem érkezik, nem is tudom miért… ez egy minimálisan kezd azért zavarni…
A beszélgetés után helyet kap egy kis küzdelem is. Reginald is megsebesül tévesztése közbe, amire nem fektetek nagy hangsúlyt. Ő is képes a gyógyulásra, akárcsak én. Nem is kell sokáig várnom, hogy ezt bebizonyítsam. Jól tudja, hogy van ilyen kepeségem, mivel elmondtam anno a boss megbeszélésen. Vele ellentétben, őkelme ugyanis nem volt hajlandó elárulni képességeit és ezzel talán hátrányba is kerültünk akkor miatta. Érdekes képességei lehetnek, legalábbis egyet tudok, azt, hogy a sebzését növelni tudja, nem is kicsivel. Ez sem jött volna rosszul ott, ha a srác letudja másolni és buffolni minket… de mindegy, már mindegy….
Tehát: valamiért felkapja a vizet, amiért megmutatom neki rajzomat. Nem értem igazából, mert szerintem nagyon is hasonlít rá és a képen még segítettem is a cici problémáján egy picikét. Igazán hálás lehetne, hogy csak az ő érdekében ferdítettem egy kicsit a valóságon. Rám támad, mindenféle dicsérő szó nélkül, nem is értem, de képességem megvéd a megvadul nőszemélytől, ki még ilyenkor is aranyos. Az a pír az arcán… bár mindig ott lenne… igazán élvezném, ahogy más is.
- Biztos? Van sexy bőrszerkós korbáccsal, meg törölközős változat is sőt, még olyan is van, ahol a JL-es lányokkal együtt nudiztok :F – ez van, unalmamban rajzolok, és azt mindenki tudja, hogy egy egészséges fiatal férfi fejében mik járnak. Ezen nincs mit szégyellni, ez tök normális Cool

- Igen, bekeményíteni. Bár nem úgy, ahogy te gondolod, de azt a verziót jobban élveznénk mind a ketten – az biztos, jól kiélnénk magunkat egymáson, de első a párbaj. Ezt már be kell fejeznem, ha már elkezdtem, nincs visszaút. szerintem megharagudna a lányka rám, ha itt és most félbehagynám.
- Lehetetlen – vágom rá egyből. Én arra valóban képtelen lennék, és ezt neki is tudnia kellene.
- Ha egy lány szomorú, azt nem tudom figyelmen kívül hagyni. – Ez így volt Miri-channal, Esu-channal is, na meg nála is. Az a búskomor tekintet, amivel besétált egy ilyen csodálatos mezőre….. nem illik a szép arcához. A párbajunk alatt azért sikerült párszor mosolyt csalnom az arcára, meg mást is, de az nem lényeg most…
- Arról nem is beszélve, hogy bosson sem hagynálak magadra, ha veszélybe kerülnél. – ahogy senkit sem, ha van rá lehetőségem, mondjuk a pirik kivételek.
- Ha ezt választanánk, folyton megszegném a szavam, az pedig nem vall rám - mondom mosolyogva és persze büszkén is.
- Ennyire rossz lenne neked, ha velem kellene eltöltened egy kis időt? – meg kérdezem, mert miért ne? Érdekel a válasza, nagyon is, de nem biztos, hogy kapok tőle.
Hinari-chan támad, mi pedig felvettük már az új formációt. Támadása kiszámítható, pont onnan jön, ahonnan az előző, emelem is a botom, hogy hárítsam
- o.O – elképedve figyelem, ahogy a penge hírtelen irányt változtat és felmetszi az oldalam. Vörös pixeldarabok szálingóznak a vágásból, ami hamar elmúlik. Azonban nincs időm ilyesmikre. Kezemen lévő Reginald is támad egy csípéssel a közelembe merészkedő szépségre. Most tényleg olyan, mintha Reginald lenne a fegyverem, vagy a pajzsom? Az még kiderül Cool

Ren Hp: 78/125
Regi Hp: 44/63

by **Hinari** Hétf. Szept. 02 2013, 20:14

- Egyáltalán nem – feleltem félrebillentett fejjel, hogy érezze, mennyire furcsának találom még a feltételezését is – Én jól vagyok úgy, ahogy vagyok – mosolyodtam el mostmár. Igen, néha talán tényleg egyszerűbb lenne bután hozzáállni a világhoz, kevesebb gonddal járna, de én mégis jól érzem magam így. A tisztánlátás és a gondolkodás kell, része az életnek, és segít minden helyzetben a megfelelő döntést meghozni.

A küzdelem is tovább folytatódott, sikeresen eltaláltam Regit, a fiú viszont ellenem fordította a dühöm, ezáltal elgondolkodásra késztetve. Potizni ugyan nem potiztam, de most, hogy a főnix sebzését sikerült lecsökkentenem valamennyire, talán mégis érdemes lett volna megfogadnom a tanácsát. Viszont azt az örömöt nem adtam meg neki, hogy rögtön meg is csináljam, bőven volt még életem, ráértem később is inni a piros üvegcséből.
- Biztos – sóhajtottam, majd legyintettem, mint aki rég túl van már a dolgon. Túl is voltam, igaz eleinte valóban felkaptam érte a vizet, viszont mostanra már nem tudott rám így hatni. Rajzolgasson csak, amennyit akar, ha úgy gondolja, ezzel imponál nekem, hát akkor nagyon téved. Csak hogy nem jött rá még erre…? Hmmm, túl sokat beszélt. Össze-vissza, néha teljesen értelmes mondatokat, néha viszont már kezdett sok lenni belőle. Most harcolunk, vagy beszélgetünk?
- Persze-persze – válaszoltam azért, egy újabb legyintéssel, reméltem, ezzel kicsit lezárom a dolgokat, úgyis sablon alapján ment, jött a szokásos szövegével, én pedig folytattam. De ha egyszer mindig sikerül olyat mondania, amit nem tudok szó nélkül hagyni? Bólintottam, igen, ezt valóban nem tudtam elképzelni róla, hogy cserben hagyjon bárkit is a bosson. Az én opcióm a győztesnek járó jutalomról viszont nem tetszett neki, bár egy percig se hittem, hogy fog – Igazából – vágtam elgondolkodó képet – Mint mondtam, elég idegesítő vagy, a te szemszögedből nyilván nekem van rossz ízlésem, de én is ismerek fiúkat, akivel sokkal szívesebben tölteném az időmet – Mint például Ővele. Sóhajtottam. Dicséretes volt az igyekezete, tényleg, de egyszerűen nem volt az esetem.

Támadtam, ezúttal egy kis trükközést is belevéve, kíváncsi voltam, mennyire becsül alá, és úgy tűnt, bejött a taktikám: mozdította a fegyverét, de nem sokra ment vele, a Katana megsebezte őt, s máris nem volt fullon az élete. Elégedetten figyeltem, ahogyan csökken az életcsíkja, vajon mennyi tám…
- Figyelj oda! – hallottam a kezem felől, de mire gondolataimat el tudtam vonatkoztatni, már túl késő volt: hiába volt idomár, ha a petje a közvetlen közelében volt, így miközben pengém hegye elérte a fiút, a madár is szárnyra kapott. A minimális távolság és gondolataim elkalandozása, párosulva Regi célzásával pontos találatot eredményezett, s a sebződés után hátra is léptem párat, hogy visszanyerjem a csípés után az egyensúlyomat. Igen, innentől csak a harc. Köszi – feleltem gondolatban, majd két kézbe vettem a fegyverem, újabb támadási célpontot keresve rajta. Elnéztem, ahogyan a főnix repül, s megpróbáltam kiválasztani azt az időpontot, amikor a legtávolabb van Rentől. Ekkor rugaszkodtam el újra, föntről indítottam a vágást, teljes felsőtestemmel ráfordulva, s a leérkezést követően a lábammal is felvéve az ütemet, befejezve a fordulatot. Ezek után már ugrottam is hátra, kiadva a Katanának, hogy tájékoztasson a pet helyzetéről.

Élet: 100/54

by **Ryuninji Ren** Hétf. Szept. 02 2013, 21:36

Hát ez nem jött be, már megint, nem,d e lassacskán tényleg kezdem megszokni, a megszokhatatlant.
- Egy szóval sem mondtam, hogy így nem vagy jó, úgy tűnik félreértettél – Valóban, de ezek szerint a hajszín a nőknél mégis befolyásolja az eszüket? Könnyen előfordulhat, vagy csak nem fogalmaztam tisztán és érthetően, Nem, az lehetetlen, ilyen nem történhet meg. Ez nem az én…. hibám, hanem az övé és kész, ennyi.
A képeimre sincsen több reakció, amit ugyan csak furcsállok. Semmi elismerő szó, vagy gratuláció, még csak egy szelíd mosoly sem. Én egy türelmes ember vagyok, kedves és jószívű, de tényleg, csak ezt mások nem veszik észre, ahogy ő sem. Sokan félreismernek, és talán ő a legjobban. Ez már csak így működik ebben a világban. Kevs olyan ember van, aki felfogja a szavaim mögött rejlő igazságot, naná, hiszen én annyira menő vagyok Cool

A harc folyik tovább, mind a két részről van támadás és sérülés, Regi is bekap egy szép nagy találatot. Azután felteszek egy kérdést, mely kikívánkozik már egy jó ideje. A válasz, hogy őszinte legyek, részben sokkoló, részben lehangoló. Jól értem a szavait, minden egyes szó egy pofon nekem. Nem tudom, de lehet, hogy élvezi, hogy másokat leteremt és sérteget, én ellenben kezdem ezt megunni. Nem értem miért kell elítélni másokat csak úgy, heccből, mert valaki eldöntötte, hogy nem fogja bírni azt az illetőt és kész. Még, ha lenne rá nyomós oka, vagy valami… áh, de mindegy… csak cukkolom magam ezen. Nem szólok többet, helyett figyelem őt, ahogyan támad. Kicsit figyelmetlen vagyok, talán pont a kérdésre kapott válasz miatt, vagy lehet, hogy ügyesebb, mint gondoltam, én már tényleg nem tudom, de nem is érdekel. Oldalt vág meg és lecsökkenti a hp-mat nem kevesebbel, mint negyvenhét pont. Igen, az több, mint Reginaldé, de szinte biztosra veszem, hogy valami képességgel buffolni tudja a sebzését, hiszen az első találtkor még harmincat sem sebzett, nemhogy majd ötvenet.
Szép, ezt elismerem, de minket sem kell félteni. Nem véletlen tartom magam mellett a petem… A támadáskor, mikor Hinari-chan a közelembe merészkedett, ő is támadott és bevitt egy találatot a lánynak, aki már majdnem a sárga zónában jár…. tehát még két találat és ennyi, nyertem. Jah… de mennyit vesztettem közben? Főleg a büszkeségemből, méltóságomból… túlontúl sokat, ezt bárki leszűrheti, aki látja ezt az egészet.. még jó, hogy csak ketten vagyunk itt.
Arcomon látszik, hogy valamin erősen gondolkodom, még a homlokom is ráncolom… Ellenfelem támadását egy újabb csettintéssel szakítom félbe, de ezúttal saját magamra irányítom és lövöm ki magam, pont akkor, mikor fegyverével a lány lecsapna. Ez is ügyes, de így csak a levegőt sikerül kettészelnie. Reinaldnak van ideje megint a karomra szállnia, így kell ezt, ez a csapatmunka, de valami.. még sincs rendben…
Addig-addig cukkolom magam ezekkel a gondolatokkal, míg nem bírom tovább magamban tartani következtetéseimet.
- Szóval ilyen a JL új vezére? – teszem fel a kérdést a hosszú hallgatásom után. Arcomon nincs mosoly és szerintem egy darabig nem is lesz ezek után. Senki nem tudna lenyelni ennyi sértést.
- Nálatok ez a fajta viselkedés előírás? – ez komolyan érdekel, mert ennyi sértést, még nem kaptam Miri-chantól sem. Lehetetlen volt mindet ignorálnom.
- Ez így megy nálatok? Az ember segíteni szeretne, elterelni a gondolataid, még hagyja is magát, erre te szüntelenül sértegeted, degradálod, fittyet hánysz az érzéseire, úgy beszélsz vele, mint ha egy darab értéktelen kavics lenne. Ez szép… gratulálok… céhvezér-sama- ez kijött belőlem, talán jobb is, mert felrobbantam volna az idegtől. Kijelentésem végén meg is hajolok, legyen büszke arra, amit elért…
- Tudom, én vagyok a rossz… a bunkó, az érzéketlen, erkölcstelen és a többi... aki csak magával törődik…- tudatában vagyok a pletykáknak én is, de hogy valaki ennyire.. igen, sikeresen kibuktam egy picit... a nagy Ren is emberből van.. hurrá, ez is kiderült..… áhh… hagyjuk, fejezzük inkább ezt be. Nem nézek a lányra, helyette védekező álást veszek fel.

Ren Hp: 78/125
Regi Hp: 44/63

by **Hinari** Kedd Szept. 03 2013, 00:43

Túl szótlan. Úgy tűnik kár volt mégcsak gondolnom is erre, máris bekövetkezett ennek az ellenkezője, mégis, a hallgatása rosszérzést keltett bennem. Eleinte még beszélt, a jó vagy sem megjegyzésére csak bólintottam, majd a küzdelem alatt is végig dumált, most azonban nem fordított ekkora gondot rá. Furcsállottam, bár azt meg kell hagyni, azért valahol jó volt az a kis csönd, ami kettőnk között beállt. Lehet, hogy nem szabadott volna ennyire őszintének lennem vele? Hiba lett volna? De akkor mégis hogyan adhatnám máshogy a tudtára, hogy… ehh, az volt a baj, a nagy magabiztossága, talán más fiú már rég megértette volna, s elfogadta volna. Nem szóltam én sem, csak rohamoztam, mit könnyedén kivédett egy újabb soundwave használatával… de ez se tetszett: engem kellett volna röpítenie, nem magát, most miért nem akart gúnyolódni rajtam? Nem vallott rá, ráncolta a homlokát, s én is megálltam, nem szaladtam utána, hogy a leérkezése pillanatában megvágjam. Pedig jó lehetőség lett volna, a levegőben majdnem ugyanolyan tehetetlen volt, mint én. Sóhajtottam, és nekitámasztottam a Katanát a vállamnak: tudni akartam, most min ügyködik, mi a baja. Vagy ez is csak egy trükk lett volna, hogy elterelje a figyelmem? Bőven el tudtam róla képzelni.

Szótanul hallgattam végig a kifakadását, s közben azon gondolkodtam, vajon ő mennyire van tisztában saját magával… A rossz tulajdonságaival, mennyire tudja elfogadni őket, vagy egyáltalán, gondolkozik-e ilyesmin? Én szoktam, s éppen ezért, van, amikor tényleg szó szerint kimondom, amit gondolok, mindenféle cukor hozzáadása nélkül. S aki értékeli, azt becsülöm érte, de kevesen vannak, akik el tudják fogadni. Úgy tűnik ő is közülük való, de nem hibáztatom ezért. Hogy őszinte legyek, ezért az egészért nem hibáztatom. Túl sokat képzeltem róla, pedig tudtam jól, milyen.
- Legalább magadnak ne hazudj, nem akartál te segíteni egy percig sem, csak meg akartál szerezni, tudtad, hogy egy számomra kedves személy halt meg nemrégen, s te játszottál velem, az érzéseimmel, hogy a kedvedre való legyen a helyzet. Próbáltam szépen, érthetően fogalmazni, láthattad a reakcióimból, hogy jobbszeretném, ha békén hagynál, de nem, te feldühítettél annyira, hogy kihívjalak, majd a párbaj alatt is folytattad, amit elkezdtél, kihasználva, hogy nem fogom feladni a küzdelmet, így itt kell maradnom. És még én vagyok a kegyetlen, én nem tudom, hol a határ? – kimondhattam volna e szavakat. Visszavághattam volna neki, hogy tudja, hol a helye, hogy tudja, nem csak ő itt az áldozat. Mégse tettem. Mi eredménye lett volna? Egy ilyen vita értelmetlen, ő pedig nem az a vitapartner, aki erre magától rájönne. Igen, elmondhattam volna a magamét, de az csak további feszültséget szült volna. Mélyen beszívtam a levegőt, hagytam, hogy kicsit csillapodjon a haragja.
- Úgy tűnik tényleg sok volt kicsit, de nem szándékoztalak megbántani – szabad kezemmel megvakartam a tarkómat, fogalmam se volt, hogy folytassam, hogy mondjam el neki amit akarok, de úgy, hogy fel is fogja – Nem vetted észre, hogy az érzéseimbe gázoltál, s már nem tudtam máshogy lereagálni, csak így. Elnézést – mondtam összeráncolt homlokkal. Nagyon nem volt ez így jó, nem akartam olyan képet kialakítani magamról, amilyen nem voltam. Vagy lehet, hogy ennyire megváltoztattak a történtek?

Élet: 100/54

by **Ryuninji Ren** Kedd Szept. 03 2013, 16:38

Egyik pillanatról a másikra nagyon megváltoznak a dolgok. Csak tűrök, tűrök és tűrök, de nálam is betelik a pohár. Képtelen vagyok többet elviselni ettől a lánytól. Az elejétől kezdve ezt csinálta. Ennyire nem akadtam ki mostanában, sőt, talán még soha sem. Okot sem ad rá az ember és így viselkedik vele, csak mert azt hiszi, hogy ő megteheti… veeeeh…
Szótlanul folytatom tovább a harcot, nincs szükségem a további sértegetésekre, degradálásokra, leakarom rendezni ezt mihamarabb, addig, míg tudom tartani magam.
Ellenfelem támad, miután Reginald kicsit messze kerül tőlem, azonban ezzel nem megy semmire sem. A soundwave segítségével magam távolítom el a hatóköréből, püfölje, vagdossa csak a levegőt, azt hiszem, engem már eleget bántott ma. Talán pont ezek miatt a gondolatok miatt húzom fel magam rendesen, egészen addig a pontig, míg kifakad belőlem minden, amit eddig kiakartam mondani. A mosolyomra sem ügyelek, nem érzem magamban erőt ahhoz, hogy tovább fenntartsam azt az illúziót, hogy nem érdekel, mit is mond rólam. Egy ideig hősiesen elviseltem, az utóbbi pár viszont nekem is túl nagy falatnak bizonyult… Sosem gondoltam volna, de mindent ki kell próbálni egyszer.
Elég mérgesen adom Hinari-chan tudtára, hogy mi az ami nem tetszik a viselkedésével kapcsolatban. Reméltem, hogy észreveszi magát időközben és nem fajul eddig a helyzet, de vannak ilyen lányok is, akik nem fogadnak el olyan embereket, akik nem az ő általuk felállított normáknak felelnek meg. Igen, szomorú, hogy ilyen emberek is vannak a világon, azt hiszem, a háborúk is akkor kezdődnek, mikor egy hozzá hasonlónak hatalom kerül a kezébe… és íme… ő lett a céhének a vezére….
Természetesen haragomban sem veszítem el a fejem, nem támadok. Nőre nem emelek kezet, legalábbis azokra, kiknek az indikátora zöld. Az övé is az… még. Reginald nyugtalan a balomon, ez érthető, nem sűrűn lát engem dühösnek, főleg nem ennyire. Szeretne már harcolni, de nem engedem, beszédem van ezzel a lánnyal és nem szakíthatja félbe a harc.
Bocsánatkérése nem lep meg, egy pillanatra sem. Erre is számítani lehetett. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, nem azért mondja ezt, hanem azért, hogy javuljon a róla kialakított képem… egy fenét.
- Ilyet csak akkor mond az ember, ha komolyan is gondolja… - biztos vagyok benne, hogy ő nem, ez nyilvánvaló, az eddigi viselkedéséből leszűrhető.
- Az érzéseidbe gázoltam…. értem, ez feltűnt, de az nem, hogy te a kezdetektől fogva ezt teszed velem? – hát jah, ez mutatja a kettőnk közti különbséget…. veeeh, de nem szeretek így viselkedni, de ez a lány annyira…
- Te nem gondolsz másokra, csak magadra, meg a holtakra. Rosszul érezted magad és elérted, hogy én is így érezzek. Ráadásul itt mászkálsz egyedül ahelyett, hogy végeznéd a dolgod… céhvezér-sama – egy újabb meghajlás. Már tisztán látom, milyen is ő valójában. Nem csak én mutatok magamról más képet ezek szerint… Bár voltak már erre utaló jelek:
- A 10. boss első megbeszélésén, ahol inkább titkoltad a képességed, mintsem megosztottad volna a mindenki érdekében, ahogyan én is tettem…. Először azt hittem, csak nincsen használható képességed, de nem… már tudom… - ott is csak magára gondolt. … lehet eltúlzom, mérgemben szokásom, csak…csak most így érzem helyesnek.. ezt közölnöm kellett vele..
Nagyot sóhajtok és kiengedek vele egy kis „gőzt”… a korábbi kirohanásokkal együtt ez már majdnem elegendő ahhoz, hogy lehiggadjak teljesen.
- Egoista vagyok, nagyképű, nem tudom hol a határ, észre sem veszem magam, baromira menőnek gondolom magam… - mondom vissza szóról szóra az általa adott jellemzést.
- Te milyen vagy? – kíváncsi vagyok, ő mit gondol magáról… őszinte lesz-e, vagy…
Reginald felrepül a magasba, nem támad, nem adok rá engedélyt. Én leeresztem a fegyverem és várom válaszát..

Ren Hp: 78/125
Regi Hp: 58/63

by **Hinari** Kedd Szept. 03 2013, 23:29

Nem is tudom, mit vártam tőle. Semmit. Mégis rosszul esett, hogy egyáltalán nem fogta fel a szavaim mögötti értelmet, csak a saját szemszögét regélte, s minden szavával csak az amúgysem túl jó kedvemet rontotta, egészen addig, amíg már lassan tényleg ott tartottam, hogy a saját eszközeivel kell elhallgattatnom. Nem… bírtam többet. Elég volt, fájt, ami Lewissel történt, nem volt szükségem még őrá is. Már az elejétől fogva nem, el kellett volna teleportálnom, amíg lehetett, nem hagyni ennyire elfajulni a dolgokat. Nem mindenben volt igaza, de nem is mondott teljesen hülyeségeket. Én viszont nem lehettem vele őszinte többé, megtanultam a leckét.
- Tudod is te, mi a felelősség – mondtam halkan, valószínű nem hallotta a nagy szóáradatában. Szabad kezem ökölbe szorítottam: de, lehet, hogy ott kéne lennem, a többiekkel, de amíg nem tisztázom magamban, egyedül, amit kell, így a legjobb. Ők is megértik, mindenki megérti, s Ren is megértené, ha nem lenne célja a bosszú, mi minden szavából árad. De minek is érdekel? Nem tudsz te semmit…De nem, ő tovább folytatta, s mostmár tényleg kihozott a béketűrésből.
- Miért, talán bíznom kellett volna benned? Főleg amiket ott is műveltél… - kérdeztem vissza élesen, majd egy fokkal halkabbra vettem a dolgot – Nem bízok senkiben, aki nem érdemli meg. Megvethetsz érte, de én ilyen vagyok, s nem is fogok más kedvéért megváltozni – nem mondtam többet, egyelőre nem. Nem terveztem magamról beszélni, ő nem volt az a személy, akinek a minimálisnál többet érdemes lett volna elmondani… megtanultam, az ilyenek úgyis ellenem fordítják előbb vagy utóbb, felhasználják ahhoz, hogy eltapossanak. Nem, nem kívántam beleesni ebbe a hibába. Kérdezte, milyen vagyok? Nem érdekelt túlzottan, én tudtam a választ…
- Akármit is mondanék, úgyse változtatna a véleményeden, nem igaz? – néztem bele a szemébe, kihívóan, érezze csak, nem minden úgy működik, ahogy ő azt eltervezte – És most mi lesz? – tettem hozzá, meglengetve a Katanát. Nekem lassan már mindegy volt. Elértem a tűrőképességem határát, s nem akartam mást, mint egyedül maradni… jobb volt úgy nekem, ha senki sem látta, amin keresztülmentem. Nem volt méltó a céhvezéri címhez. Bár azt meg kell hagyni, biztosan jobban érezném magam, ha mindezek előtt beverhetném a képét…

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 00:32

Hinari-chan nagyon felhúzott, de tényleg. Mérgemben kiadok magamból mindent, ami épp az eszembe jut. Szerintem meg is érdemli ezt, abban viszont nem vagyok biztos, hogy fel is fogja a szavaimat. Persze hallok mindent, amit közben motyog. Ez a hallgatózás cucc nem dísznek van. Amióta itt vagyok a mezőn használom. A piriket jobb időben meghallani, így nem ér meglepetés. Eddig mondjuk még nem próbáltak engem megtámadni, lehet félnek tőlem, vagy valami. A mostani célpontjuk amúgy is egy céhre összpontosul. Arra, melynek vezére épp itt áll velem szemben és beszélgetésünk nem olyan kellemes, mint azt az ember első ránézésre megmondaná. Szavai tudtomra adják, hogy valóban az van, amire gondoltam, de ez nem lep meg. Ám legyen, nekem már mindegy.
- Ez talán nem arrogancia? – mert szerintem ez nagyon is. Őkelme arroganciája magasan túlszárnyalja az enyémet. Én mindenkinek egyenlő esélyt adok, annak, aki még nem vette el egy ember életét. Az más kérdés, hogy ezt valaki élből el tudja játszani, valaki meg nem. De soha nem ítéltem el senkit semmilyen hamar. Igen, nagyképű vagyok, egoista, de olyan ember még nem született, akit lenéztem volna. Nem nézek le senkit, nem ők a rosszak, egyszerűen én vagyok túl jó, erről nem ők tehetnek és nem is én. Ezt dobta a gép, a világon vannak tehetséges emberek és tehetségtelenek, ezen nem lehet segíteni.
- Attól, hogy nem bízol valakiben, már így kell vele viselkedni? – a bizalom hiánya nem azt jelenti, hogy gyűlöljük azt, akiben nem bízunk.
Végül megkérdezem tőle, hogy mit gondol magáról, erre ő? Terel… mindegy is, nem erőltetem tovább. Nem értjük meg egymást, lehet, hogy soha sem. Ő már a kezdet kezdetén eldöntötte, hogy engem utálni fog. Valószínűleg, ha az életét mentettem volna meg, ugyan így fogadott volna… Újfent sóhajtok, ez a vita még jobban lefáraszt, mint egy vérre menő küzdelem.
- Én más vagyok, mint te – csupán ennyi a válaszom. Ennek elégnek kell lennie. Én nem ennyiből ítélek meg egy embert, de azt már tudom, hogy mit kell tennem ezek után. Intek egyet Reginaldnak, hogy támadjon. Ezúttal nem felém repül, hanem a lány felé, teljes erővel és sebességgel támad
- Fejezzük ez be… - felelem és sokatmondó tekintettel figyelem az eseményeket tovább.

Ren Hp: 78/125
Regi Hp: 58/63

by **Hinari** Szer. Szept. 04 2013, 01:12

- Kevés emberben bízok, másokkal mégsem viselkedem így – folytattam, mert úgy tűnik magyarázni kellett neki, azt hitte, csak őrá értettem – Ők viszont nem is adtak okot rá, vegyük csak a novát vagy a bossmegbeszélést. Mindegy is – legyintettem végül, fölösleges volt tovább szaporítani a szót, nem akartam jobban felhúzni magam s őt sem. A Katana is csöndben hallgatott, talán jobb is volt, Rennek még azzal is baja lett volna, ha a segítségemre siet. Nem, az ilyeneket jobb egyedül intézni, s nekem sem kell a segítség, elintézem én magam. De el ám.
- Igen, más – értettem egyet vele – Talán túlságosan is – tettem még hozzá. Mondhatnám, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogyan vélekedik és mit gondol, de azért valahol zavart. Nem akartam ellenségeket itt, elég volt ellenségnek maga a játék és a gyilkosok, akik valóban játéknak hitték, ami nem volt az. De mi már átléptük a határt, innen már nem volt visszaút, fölösleges is lett volna ezen gondolkodni. Két kézbe fogtam a fegyverem, tekintetem megkeményedett, s figyelmemet újra Regire összpontosítottam. Tudtam, hogy repül, milyen gyors, hogyan vág a karmaival és hogyan csíp a csőrével. Mégse lehettem biztonságban mellette, s ha fel akartam venni vele a versenyt, ki kellett zárnom az imént történteket. Sokat beszéltünk. Időközben már a képességem is rég abbamaradt, s nem szoktam másodszorra is megpróbálkozni vele, amikor tettem, a nován, akkor se ment elsőre a dolog. Most azonban muszáj volt. Nyerni akartam, ha nem is bizonyíthattam vele semmit, mégis jobb volt a vereségnél, keserű szájízzel hagytam volna ott a mezőt, ő pedig állíthatta volna, hogy végig igaza volt. Rásandítottam a fiúra, majd a madárra, de még megemelt sebzéssel se tudtam volna egyből kiütni őket. Kifújtam a benntartott levegőt, és fogadtam a madár támadását, élesen és gyorsan közeledett, ezúttal azonban nem akartam kitérni előle. Oldalt fordítottam testemet, féloldalasan magam mögé emeltem a Katanát, továbbra is két kézzel, majd amikor már közel volt a főnix, teljes erőből lendítettem előre, behajlítva a lábaimat, hogy ellen tudjanak állni a lökőerőnek, amely az ütközéssel jár együtt. Nem felejtettem el az Element Absorbot sem, bíztam abban, hogy a muszáj kihozza belőle a maximumot, s újra segítségemre lesz a talpam alatt lévő, fűvel benőtt föld.

Álltam a támadását, vagyis igyekeztem, álltam a tekintetét is, ám nem végeztem. Határozott voltam, határozottabb, mint az utóbbi időben bármikor, s nyerni akartam. Az idomárfiú azonban túl mesze volt, s már hozzáérni se volt kedvem, a Katanának se kívántam ezt. A főnixmadár viszont felém száguldott, s ahogy fogadtam őt, előrelendített karddal, már próbáltam kiszámolni repülésének irányát, s mintegy ellentámadásként, húztam vissza a pengét az (esetleges) ütközés után, majd toltam megint előre, a levegő felé irányítva azt. Reméltem, mire a fegyver átszúrja a pontot, mi eddig még csak levegő, már a petet fogja eltalálni.

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 01:46

Mindketten kiadjuk a gőzt, vagyis a feszültséget. Az ő esetében nem biztos, de az enyémben igen. nincs kedvem tovább úgy viselkedni, ami pár éve még megszokott volt a számomra. A brutális őszinteség rossz színben tünteti fel az embert, még akkor is, ha csak jót akar vele. Ezt is az úgynevezett sztárképzésen tanultam meg, mint oly sok más dolgot is. Nem mindegyiket fogadtam meg, nem is látom értelmét az összesnek, azonban hasznos trükköket is elsajátítottam, főleg a tömeg és annak megnyerése kapcsán. Jobban élveztem az utolsó három évem, mint az előtte lévő tizenhármat bármikor is. Nem is szeretem ezt, de ha valaki kihozza belőlem azt a bizonyos állatot, hát én aztán tényleg nem vagyok hibás…
Újabb mondatára nem teszek megjegyzést, még csak nem is reagálok rá. Ha ott és akkor nem értette meg ezeket , akkor most sem fogja. Csak újra felhúznám magam Hinari-chan értetlenségén. Neki van egy elképzelése a jó és normális emberekről, amibe én nem tartozom bele, de nem változom meg csak azért, hogy ő elfogadjon, vagy akár normálisan beszéljen velem.
Azt bezzeg simán elismeri, hogy mások vagyunk. Gyanítom, ő kicsit máshogy érti, de az tény, hogy ő és én, mint a tűz és víz. Én vagyok a tűz persze, mert az menő, meg szép, aranyszínű meg minden, ő meg a kék, unalmas és nyugodt víz, ami tud fúria is lenni. Vagy ég és föld? Én ki a magasban szárnyalok és ő, ki a földhözragadt kis életét éli, nap, mint nap próbálva elérni az én szintemet… hmmm.. ezeket lehet, hogy felhasználom majd a könyvemben, már ha írok valaha. Majd fel is jegyzem őket.. jó kis sorok ezek Cool

Továbra sem változtatok tekintetemen, Csak támadni küldöm Reginaldot, aki, mint egy őrült, rohan neki a lánynak, ki bántani merészelte a gazdáját. Rendes pet ez, néha van rá egy kis panasz, de amúgy nagyon hűséges és jólelkű…
Rohamoz, látszik, hogy ezúttal nem fogja vissza magát. Az esetleges sérülésekkel egy cseppet sem törődik, nem, neki eltökélt szándéka most felnyársalni az ellenfelet. Az efféle támadásokat a regenerációs képessége teszi lehetővé, mely bevallom, nagyon hasznos és erős képesség.
Egyenesen belerepül Hinari-chan-ba, aki már számít az érkezésére és nem hagyja olyan könnyen magát. elismerem, jó kis taktika lenne, ha nem én lennék az ellenfél. Továbbra sem ál szándékomban kommunikálni az ellenfelemmel, nem, addig nem, míg normálisan le nem higgadok, csupán figyelek, nézem őt és keresem tekintetét, miközben sajátomon egy kicsit sem változtatok.. sehol egy mosoly, és nem is lesz egy darabig.
A támadás sikeres, mindkét részről, de itt még nincs vége a mókának. Reginald felrepül, jó magasra, hogy aztán megforduljon, és üstökös módjára zuhanjon alá az égből. Lángjai hatalmasak, ez is azt bizonyítja, hogy ő mennyire komolyan veszi ezt. A célpontja felé repül, hosszú, aranyszínű csóvát húzva maga után.. ismételten nem kíméli magát, de ezúttal én is segítek neki… nem hagyom magára.

Ren Hp: 78/125
Regi Hp: 25/63 (58-47+14)

by **Hinari** Szer. Szept. 04 2013, 02:33

Ahogy figyelem, miközben magyarázok, de egy szót sem szól, csak néz mereven azzal a tekintettel… korábban már zavart egyszer a feltűnő szótlansága. Most azonban nem. Ez már nem az a szótlanság, amelynek miértjéről fogalmam sincs, elzárkózott mindenfajta kommunikációtól, s én is pontosan ezt tettem. Elfordítottam a fejem, nem figyeltem rá, volt fontosabb dolgom is: a főnix. Egyenesen felém száguldott, dühös volt talán, vagy mindigis ekkora lendülettel vetette be magát a csatába? Felkészültem a támadására, vagyis inkább a rohamára, holott tudtam, hogy kockázatos. Elfutni, kitérni viszont nem fogok, annyi bizonyos, s mivel a madárka sem tágított, s nem is manőverezett el az utolsó pillanatban, így hatalmas erővel ütköztünk össze, ő és a Katana, s mögötte én is. Egy pillanatra még levegőt venni is nehézkes volt, olyan lendülettel sodródtunk el, azzal foglalkoztam csak, hogy a fegyverem végig a kezemben maradjon. Elestem, csúsztam is hátra egy kicsit, de Regi is sebződött, nem is kevéssel. Mire feltápászkodtam, ő már a magasban járt, máris visszatöltve magának valamennyit, ám még innen lentről is tisztán látható volt, hogy nem eleget. Lassan ülepedni látszott a por is, én pedig pár lépéssel haladtam ki belőle, jobb kézre fogva a kardot, mereven tartva magam mellett. Nem néztem a fiúra, ám tudtam, hogy engem bámul, továbbra is Regit tartottam szemmel, egy pillanatra sem állva meg, eltávolodva a felkavart homoktól, egyenesen Ren felé. Túl nyugodtnak látszott, pedig tudhatta, hogy egyetlen csapásból végezhetek a petjével, s ez aggasztott is egy kicsit.
- Tudod val… - kezdte a Katana, de beléfojtottam a szót: Mostmár tudom. Persze egyáltalán nem voltam biztos benne, de voltak sejtéseim, talán ha megindult volna felénk, ijedten a támadásom elé akarta volna vetni magát, hogy megvédje Regit… Nem, ő nem Anat. Viszont ha az állatával nem is foglalkozott, a párbajjal kellett neki, márpedig egyetlen csapás, és vége. Elmosolyodtam, majd előhívtam egy Kis Potiont, és megittam: láthatta, hogy komolyan gondolom a dolgot, életem már alig volt, így nem kívántam olcsón adni a győzelmet. A madár vészesen közelített felém, én pedig az idomárjához. Túl messze voltunk egymástól, így kedvezőbbé alakítottam a helyzetet, kihasználtam, hogy a fiúnak minimális a sebzése, és kevesebb helyet hagytam a madárnak a támadáshoz, behozva az imádott gazdáját is a képbe, aki remélhetőleg nem futott el, s még mindig úgy állt ott, mint a cövek. Nem figyeltem a srácra, azt rábíztam a Katanára, helyette a madárra koncentráltam. Ha ugyanaz lesz belőle, mint az előbb, mindketten sebződünk, és elméletileg ezzel nyernék is, hacsak… és itt kezdődött a taktikám.

Lendítettem a Katanát, pont úgy, ahogyan az előbb, eljátszadozva kicsit a pozíciómmal, félig az idomárt használva erre, hogy eltereljem a figyelmüket. Hogy azt higgyék, ezért akartam közel menni hozzá, persze részben ez is volt a célom, ám nem becsültem le Regit egy pillanatig se, megtalálja ő a módját annak, hogy a fiút ne érje a támadása. Ebben bíztam, az ügyességében, s amikor már közel volt, lendítettem a Katanát, nem Ren felé, a madár felé: feltett szándékom volt megismételni az előző ütközést, nem hittem, hogy a madár ki fog térni. Ha azt hitték, az utolsó pillanatban mégis a fiút támadom, hát tévedtek: a fegyverem egyenesen a madár felé indítottam, s ha megtörtént a csattanás, és újra felkavarodott a por, én a Látásomat használva figyeltem, hol van a srác, s amíg a Katana a jobb kezemben volt, én a balt emeltem fel. Nem lazítottam, nem gondoltam, hogy ezzel vége van. Vége is lehetett akár, bár amit elterveztem, akkor is végre akartam hajtani. Reméltem, hogy nincs Látása, vagy ha van is, nem engem keres a felszálló porban, s ezt kihasználva öklöztem egyet belé, minden erőmet és feszültségemet beleadva.

Élet: 100/41 (54-33+20) - illetve a mostani ütközés nincs beleszámolva

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 03:25

Nem válaszolok már neki, értelmetlen lenne, hadd mondja csak el, amit szeretne, én meg majd hozzászólok, ha úgy látom, szükséges. De nem, nincs olyan pillanat, mikor ezt érezném. Csak állok egyhelyben és figyelek, figyelem, ahogy Reginald letarolja az apró termetű lánykát a saját élete árán. Ez az én petem, Reginald a főnix, aki nem fél semmitől. Igen, tényleg nem fél, ez mondjuk néha baj, mert nekem sem mindegy, hogy ő most él, vagy hal-e.
Reginald akkora erővel csapódott Hinari-chanba, hogy nem is tudott talpon maradni. Nem csak elesett, de csúszott is egy keveset a talajon, ezzel felkavarva némi port is. Ezzel alaposan tönkretéve a műsort, mit élvezettel figyelek… Nem baj, majd lesz még ilyen.... tuti a földre kerül még párszor.
Továbbra sem reagálok szinte semmire sem, csupán szememmel követem az eseményeket. Ahogy a kis főnix felrepül a magasba, hogy lendületet vegyen a következő támadásához, mit sem törődve az alacsony hp-jával. Vicces, de más játékokban a hozzá hasonlókat hívják berserker-nek… illetve nem teljesen, de nagyban hasonlít rájuk. Csak nem kap plusz erőt és gyógyul velük szemben, de ezt leszámítva… hasonlítanak.
A por idő közben kezd szertefoszlani, hála a gyengéd szellőnek, mely olya kellemesen simogatja az arcom. Szívesen feküdnék megint az aranyszínű, puha füvön. Pontosan úgy, mint mielőtt megjelent volna Hinari-chan, aki alaposan elrontotta a mai napom és remélem a sajátját is. Ennyi a minimum… simán megérdemli.
Pajtim megkezdi a rohamot, mire már készülődött egy ideje. Jó magasra szállt, hogy minél nagyobb erővel mehessen neki a lánynak, közben pedig lángjait sem képes többé visszafogni. Ez nem baj, egyrészt mert nagyon menőn néz ki ilyenkor. Egy lángoló madárka, egy főnix, aki a legerősebb pet jelen pillanatban. Másrészről meg a jel, amit a képességem rátesz, nem látszik annyira a lángok miatt. Remek taktika a képességem aktiválásának eltitkolására. Még menőbb lenne, ha n találtam volna ki, de így… jó legyen, mondjuk ketten találtuk ki, igen, ketten.
Hinari-chan felém közelít, cöhh, micsoda kiszámítható egy nőszemély. Mást nem is várok tőle, ő csak egy kardforgató, korlátozott lehetőségekkel, semmi több. ehhez képes t mondjuk népszerű kasztnak indult, csak rájöttek arra, hogy mennyire egysíkú egy kaszt. Az idomár ellenben menő 8)Csomó taktika áll rendelkezésünkre, mert alapból ketten vagyunk, ez nagy előny 8)Lehet engednem kellett, volna neki, hogy hívjon ide valakit a céhéből. Csupán attól félek, hogy nem maradt benne olyan ember, akit még nem vertem el és komolyabb kihívást jelentene a számomra.
Ellenfelem felém közelít és így a petem is, de egy arcizmom sem rezdül, egy csomó kardforgató akart már így kiszúrni velem, jól megtanultam a leckét. Ilyen könnyen nem adom magam, csak tud ennél jobbat is ez a lányka.
Megáll és lendíti a katana-ját, nekem nem is kell több. Micsoda szerencse, hogy a képességem nem sebez. Amikor a két harcoló fél, egymáshoz ér, zuhan, csap, vagy csináljanak akármint, csak ennyit hallhatnak: Cöhh… a számból, amivel aktiválom is a soundwave képességem es elrepítem mind a kettőt a találatok után. A hp-m alaposan megfogyatkozott, de ez van, legalább nem engem talált el a petem.
Mivel Regi madár, neki nem okoz nagy gondot a harminc méteres elrepítés, de így is a földön végzi pár pillanatig. A becsapódás azért kemény lehetett. Nem szép dolog, ezzel tisztában vagyok, de ilyen a mi harcmodorunk. Én sérülök meg őhelyettte ha muszáj, ő meg bevállalja ezeket... megértjük egymást.
Amint tud, szárnyra kap hogy hozzám jöjjön és vállamon pihenjen meg, én pedig? Nézem tovább Hinari-chant, de nem szólok semmit sem…. még nem.

Ren Hp: 31/125
Regi Hp: 25/63

by **Hinari** Szer. Szept. 04 2013, 17:03

Eleinte minden úgy történt, ahogyan azt sejtettem, Regi nem félt újfent teljes erővel belém jönni, s az ütközéstől mindketten sebződtünk. Én viszont nem bíztam benne, hogy Ren ilyen biztos győzelmet fog átadni nekem, ő is tudta a petje tulajdonságát, én pedig a képességét, mi segíthet neki. Így tehát megpróbáltam eldönteni a küzdelmet, ám arra nem számítottam, hogy megint bekapok egy hanghullámot, harmadszorra is a párbajunk alatt. Azaz én csak másodszorra, de mindegy is. Amin csodálkoztam, hogy nem féltette megreptetni a főnixét sem, bár madár lévén bizonyosan kellemesebb volt számára az utazás, mint nekem.
Feltápászkodtam, s ránéztem az életcsíkomra, ami már igencsak vörösbe hajló volt, addigra Regi se volt sehol sem, visszarepült az idomárjához, és várták, hogy mit lépek. Most komolyan vissza kell futnom megint harminc métert? Kezdett nagyon dühíteni ez a magatartása, fújtattam egy nagyot, majd elindultam, ő úgyse fog felém jönni ezúttal, nehogy egyetlen lépést is mennie kelljen. Félúton aztán megálltam, és beszívtam majd kifújtam a levegőt: nem akartam elhamarkodott lépéseket tenni, sok múlt ugyanis a következő támadásomon. Vagy én, vagy ő. Azért valahol büszke voltam magamra, hogy így le tudtam vinni mindkettőjük életét, noha bennem volt, hogyha már eljutottam idáig, meg is kéne nyerni a küzdőteret. Néztem az életcsíkjukat, de mostmár nem potiztam, nem akartam emiatt nyerni, ha viszont potizott, akkor én is elővettem az üvegcsét, azon ne múljon. Tudtam, hogy nem fogja tudni használni még a soundwave-et, az új képességében nem voltam biztos, de ilyeneken tényleg kár lett volna gondolkozni. Viszont kipróbálhatjuk azt, ami Anat ellen nem sikerült.

Meggyorsítottam lépteim, felvettem vele a szemkontaktust, és amikor már csak méterek választottak el tőle, maximális sebességre kapcsoltam. Megvolt a tervem, s szerencsére a Katana is tudta ezt. Lendítettem a fegyveremet, két kézre fogva, majd minden olyan gyorsan történt.
- A petet támadd! – kiáltotta a fegyverem, én pedig bólintottam. Mozgásomon sok változás nem látszott, egy helyen voltak, a madár a fiú vállán, nagyjából egy célpont. Félig oldalról közelítettem, majd lendítettem a pengét, ám mielőtt elérhette volna a madarat, két kézből egy kézre váltottam: így megnőtt a hatótávolságom (arról nem beszélve, hogy plusz időt is kaptam, ha Regi meg akart volna támadni), időközben behajlítottam a térdeim, s lentről fölfele próbáltam útjára indítani a Katanát, ám a végén egy csuklómozdulattal mégis módosítottam a röppályán, és egyenesen az idomárt támadtam. Ilyet még nem próbáltunk egyszer sem, nem láthatta sem bossharcokon, se máshol, hogy nem azt csinálom, amit a fegyverem mond. S ha ennyire előrelátó is lett volna, úgyse tudta kiszámítani, merről érkezik a kard, úgy váltakoztattam a mozgásmintázatomat. Ennek az egésznek csupán egy hátránya volt, hogy amíg ilyen nagy gondot fordítottam a támadásra, a védekezést teljesen elhanyagoltam. Innentől már nem rajtam múlt, csakis a fiún és a madarán. Vajon kivédik a támadásom, vagy bekapják? Vajon visszatámadnak-e, s ha igen, melyik csapás ér célt hamarabb? Győzelem, vagy vereség… esetleg döntetlen?

Élet: 100/8

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 19:21

Hmm, így elnézve a támadásait, azért erősen elgondolkodnék a helyében azon, hogy melyikünk is becsüli le a másikat. Én eddig nem tettem, most sem nagyon fűlik hozzá a fogam, de nyilvánvaló, hogy nincs az én szintemen. Hozzám képest gyenge. Még így sem tud fölém kerekedni, hogy szinte az egész küzdelem alatt hagytam magam.
Felém fut, miközben Reginald célbavette és felé repül, zuhan, száguld, mint egy rakéta. Ez a trükk nálammár nem jön be, de mos komolyan. A JL-ben mindenki ilyen trükkökkel él, Ott volt az az Allen nevű nyomi, meg Rita-chan is. Ai-chanról nem is beszélve. Tiszta küzdelmet még nem láttam tőlük…. ennek ellenére mindet megnyertem, nem vitás, hogy ki a jobb Cool

A mostani azért egy fokkal jobb, nem az a mocskos trükk fajta, csak a sima, ami még éppen hogy, de befér még a léc alá a tiszta küzdelemben.
Ennek ellenére nem szeretnék belesétálni az előre felállított csapdába, így elrepítem a petemmel együtt csinos kis támadómat. Olyan messzire, amennyire csak tudom.
Kedvem lenne nevetni egy nagyot, de nem tehetem, még nem, azzal talán elárulnám magam. Nem az a célom az ellökésével, hogy idegeljem a lányt, vagyis nem csak az. A harc kezdete óta meg sem állt, nem is pihent szinte semmit sem és kétszer is lefuttattam vele ezt a távolságot, hehe…. jó nézni, hogy egyre csak fárad, miközben én itt pihengetek, még csak meg sem mozdulok, nem is beszélek. Félúton megáll Hinari-chan, nocsak, talán nem rájött valamire? Csak nem, ennyit azért nem nézek ki belőle. Nem buta ő, csak nem lát a fejembe. Mondjuk, engem az sem zavarna, de hogy ő virulna-pirulna az száz százalék.
Azután újra megindul felém… szemrebbenés nélkül állom a tekintetét és várom a számomra legalkalmasabb pillanatot a cselekvésre.
Reginald a vállamon ül, olyan, mintha a testemhez tartozna, na meg lényegtelen, hogy kit is támad, mert ha egyikünket is eltalálja, akkor vége a párbajnak.
Közelít felém, egyre gyorsabban, de még így is lassabb nálam és a pajtimnál. igen, a szintkülönbségeket nem lehet csak úgy eltörölni, bármennyire is szeretné az ember.
Közelít, két kézről átvált egyre, ez nekem csak jól jön, így sokkal egyszerűbb dolgom lesz vele.
Közel merészkedik hozzám, nagyon közel, ez is a tervem része, ezért hívtam vissza petem, mert így nincs más lehetősége.
Szemeim egy pillanatra sem veszem le róla. Egyik lábam lassan hátra csúsztatom, miközben fenntartom a szemkontaktust… Mielőtt a penge megindulna számomra veszélyes útján, elejtem a botom, nekem már nincs rá szükségem. Majd a kritikus pillanatban, amikor lendülne a fegyver, nekiugrok Hinari-vhannak. Nemes egyszerűséggel megpróbálom letarolni, mielőtt a penge elérne. Balommal igyekszem megragadni, ujjaimmal körülfonni kardforgató kezét, csuklóját, hogy távol tartsam magam a katana-tól.
Reginald már nincs a vállamon, a hátam mögött, holttérben rejtőzik. Igyekszem mindkét kezét lefogni a meglepetés erejét kihasználva… csak megérte nyugton maradni hosszú percekig.
Ha a műveletem sikeres, akkor a lányon fekszek, karjait próbálom leszorítani, fejem pedig távol tartani az övétől és csak mélyen a szemeibe nézek, de nem szólok…. végül engedek a szorításon…. kapja meg azt, amire annyira vágyik, amiért képes ilyesmikre is, nekem már mindegy…

Ren Hp: 31/125
Regi Hp: 39/63

by **Hinari** Szer. Szept. 04 2013, 21:40

Azt hiszem sikerült elterveznem mindent, a Katanára sem számíthatott, s habár az utolsó pillanatra hagytam mindent, mégis sikerült kikerülnie valahogy a kardot, ami végig kettőnk között volt. Gyors volt, persze, de ennyire előre kiszámítani, mit fogok változtatni a mozgásomon és hogy… a reakciója viszont meglepett, s egy pillanat alatt a földön voltam, ő meg rajtam, ami alap esetben rendkívüli zavartságra adott volna okot, most viszont csak feldühített, de nagyon. Hogy merészelte? Arról nem is beszélve, hogy szinte már lealázó volt, annyira semmibe vette ezt az egészet, igaz a végére már tényleg komolyan vette, de mégis, végig fenntartotta azt a fennhéjazó magatartását, ami minden pillanatban eszembe juttatta, hogy mennyire semmit sem érek vele szemben. Erősen tartott, hiába igyekeztem kiszabadulni a szorításából, még a Katanát se tudtam mozdítani, csuklóval sem, egyáltalán sehogy. Ilyenkor aztán semmit sem ér a „gondold át előbb” féle hozzáállás, minden vágyam volt megmutatni neki valahogyan az ellenkezőjét mindennek, amit hitt. Rám nézett, bele a szemembe, én pedig a fogaimat csikorgattam tehetetlenségemben.

Aztán elengedett, enyhült a nyomás, Regit se láttam sehol, nem támadott ő sem. Simán kiszabadulhattam volna, s biztos voltam benne, hogy csak erre vár. Hogy megmutassa, csak akkor léphetek, ha azt ő is engedi. Hogy még most is, mennyire felsőbbrendű nálam. Én azonban nem az az ember voltam, aki úgy táncol, ahogy azt akarják, ahogy várják tőle. Nem. Büszkeségem még nekem is volt, s ahogy abbamaradt a szorítás, különös fordulatot vettek a dolgok.
- Nem – mondtam halkan, ámde határozottan, s ráztam meg a fejemet. Sokféleképpen folytathattam volna a mondatot, most viszont ennyi is bőven elég volt, egyetlen szó, egy tagadás, mellyel kikerültem a befolyása alól. Nem fogok lealacsonyodni, még miattad sem. Mozdítottam a karomat, a Katana pengéje hasította oldalam, hasította volna, ha nem állja útját a lila fal. Vesztettem, mégis nyertem. Felugrott előtte a nyertes felirat, reméltem, boldog lesz tőle, én meg elmosolyodtam, és csöndben álltam két lábra, majd a szemébe néztem, továbbra is mosolyogva. Nem érdekelt, mit gondol, értetlenkedik-e vagy csak simán idiótának néz, számomra volt értelme ennek a tettnek, és ez volt a legfontosabb. Kikerültem a nyomása alól, felülemelkedtem rajta, és már nem számított a párbaj végeredménye sem.
- Viszlát – intettem neki, majd fordultam el tőle, és hagytam ott őket, arcomról még percekig nem tűnt el az elégedett mosoly.

by **Ryuninji Ren** Szer. Szept. 04 2013, 23:45

Már tényleg a vége felé járunk, hiába nem volt ez egy „igazi” párbaj. Akkor is rendesen be kell fejezni. Az elején még hagyni akartam, hogy nyerjen, anélkül, hogy komolyabb erőfeszítést kellene igénybe vennie, de történt pár dolog, ami változtatott egy kicsit a helyzeten és komolyabban veszem most már egy kicsit. Szerintem most már tudja, hogy mire ez a nagy arc, amit ő annyira nem bír. A saját bőrén érezheti, hogy nem a levegőbe beszéltem. Nem bizony, full komolyan mondtam, hogy nekem ő nem nagy falat. Erősnek erős, ezt látja mindenki, elismerem az erejét, tényleg. Azonban én vagyok a mérce és nem más. A huszadik szint alaposan megdobja a karakterek erejét, egy újabb képességgel. Majd rá jön egyszer ő is.
Az utolsó csapásra készülünk, pontosabban ő, én csak mozdulatlanul, hangtalanul állok már egy ideje és csak szemeimmel figyelek. Fáradtnak fáradt, de nem adja fel, nem, ő nem olyan fajta, de lehet, hogy csalódást kell okoznom neki.
Várok, egészen a megfelelő percig, mikor támadásba lendül, majd megindulok felé, jobbra kilépve és nemes egyszerűséggel letarolom őt. elkapom apró kezeit és leszorítom őket, hogy véletlenül se tudja használni őket. Mélyen nézünk egymás szemébe pár röpke pillanatig, majd engedek a szorításon. Kíváncsi vagyok, mit tesz, habozás nélkül lecsap rám, vagy megint vár, mint a párbajunkban már oly sokszor.
Nem támad, nem mozdul, hiába nincs már karjaim fogságában, mégsem teszi. Csupán egy szót mond, halkan, de jól érthetően és határozottan, egy fejrázás közepette. A szó hallatán, megváltozik tekintetem. Már nincs szükség arra, hogy, játsszam a szobrot, vagy épp a sértődöttet. Mosoly húzódik újfent az arcomon,de hangot nem hallatok. Arra nincs szükség és nincs is mit mondanom neki. Ezzel a tekintettel figyelem, ahogy saját magának okozna sérülést. Érdekes, hát még így sem tudok veszíteni, hogy ennyire akarok? Pont én, akit nem érdekel a győzelem, vagy vereség. Nekem teljesen mindegy a végkimenetel, erre mégis a kedvezőbb kimenetel marad nekem. Fura a világ, Hinari-chan és talán még én is mások szemében. A győztes felirat után leszállok róla, elengedem, de továbbra sem szólok hozzá. Reginald mögöttem ül a fűben, ő is tudja, hogy vége. Bármennyire is szeretett volna támadni még, nem adtam rá parancsot és ez így van rendjén.
Megint egymás tekintetét keressük, és ő ismét mosolyog, módfelett elégedetten. Csak természetes, hogy nem hagyom ezt annyiban. Ha azt hiszi, hogy ezzel vége és megszabadul tőlem, téved. Gyorsa vagyok, mint mindig és ajkaim az övére tapasztom egy rövid csók erejéig, majd sietve távolodom. Kötve hiszem, hogy megütne, a narancs indikátor nem állna jól neki és ezt ő is tudja. Az én arcomon is elégedett mosoly ül, nem is akármilyen.
Mikor elköszön, csak meghajolok, mint egy úriember. Hangom továbbra sem engedem szabadon… lehet, hogy előtte többet nem is fogom. Nézem, ahogy távolodik és kuncognom kell. Ez egy tipikus: ki nevet a végén dolog. Mondhat akármit, de az a mosoly az arcán, az a tekintet, teljesen más, mint mikor megláttam őt itt először a mezőn. Akár elismeri, akár nem, a kedve jobb lett, még ha nem is sokáig.
legörgetem menüm és elküldöm neki a képeket, melyeket rajzoltam róla, jelezve, hogy részemről ennyi volt, se több, se kevesebb. Ennyi……
Visszafekszem a fűbe, miután felszerelésem elrakom. Rám fér a pihenés, egy ilyen... fárasztó párbaj után....

by **Cardinal** Csüt. Szept. 05 2013, 00:06

Ossu!

Érdekes kontrasztot ad a párbaj eleje és a vége, mintha két különböző játékot olvasna az ember. Ren elütéseit ezúttal elnézem, mivel a játék minősége bőven kiegyensúlyozza a helyesírási hibákat. Jutalmatok 60 xp és 160 arany, az Ősi Sárkánymintás Katana pedig 18 xp-vel gazdagodik. Lezárom a küzdőteret!

by Ajánlott tartalom